Az Ajánlatkérő egy komplex informatikai rendszer beszerzését tervezi, amely rendszer alapját egy olyan adatkommunikációs folyamat jelenti, amely képes egyszerre több ezer végpontból érkező adatok fogadására, strukturált és biztonságos mentésére, valamint hatósági és statisztikai célú igények kiszolgálására. Ezt a folyamatot több egymással kommunikáló rendszerből kell felépíteni. A beszerzésre kerülő Rendszerben az Adatszolgáltató a szálláshelyeinek és vendégeinek kezelésére alkalmas rendszer (továbbiakban: szálláshely-kezelő rendszer) előre programozott eljárásban, automatikusan, meghatározott struktúrájú és mennyiségű adatokat továbbít a Rendszer felé.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-02-02.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-12-27.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2017-12-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Rendszermegvalósítás-tervezési szolgáltatások
Rövid leírás:
Az Ajánlatkérő egy komplex informatikai rendszer beszerzését tervezi, amely rendszer alapját egy olyan adatkommunikációs folyamat jelenti, amely képes egyszerre több ezer végpontból érkező adatok fogadására, strukturált és biztonságos mentésére, valamint hatósági és statisztikai célú igények kiszolgálására. Ezt a folyamatot több egymással kommunikáló rendszerből kell felépíteni. A beszerzésre kerülő Rendszerben az Adatszolgáltató a szálláshelyeinek és vendégeinek kezelésére alkalmas rendszer (továbbiakban: szálláshely-kezelő rendszer) előre programozott eljárásban, automatikusan, meghatározott struktúrájú és mennyiségű adatokat továbbít a Rendszer felé.
Az Ajánlatkérő egy komplex informatikai rendszer beszerzését tervezi, amely rendszer alapját egy olyan adatkommunikációs folyamat jelenti, amely képes egyszerre több ezer végpontból érkező adatok fogadására, strukturált és biztonságos mentésére, valamint hatósági és statisztikai célú igények kiszolgálására. Ezt a folyamatot több egymással kommunikáló rendszerből kell felépíteni. A beszerzésre kerülő Rendszerben az Adatszolgáltató a szálláshelyeinek és vendégeinek kezelésére alkalmas rendszer (továbbiakban: szálláshely-kezelő rendszer) előre programozott eljárásban, automatikusan, meghatározott struktúrájú és mennyiségű adatokat továbbít a Rendszer felé.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésben foglaltakkal összhangban nem teszi lehetővé, kizárja önálló nyertes ajánlattevő és közös nyertes ajánlattevők esetében is a gazdálkodó szervezet, illetve projekttársaság létrehozását.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzés célja egy Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ kialakítása. A beszerzés keretében szállítandó fő elemek az alábbiakban kerülnek ismertetésre:
Főbb mennyiségek:
A Rendszer gerincét egy olyan központi anonimizált és aggregált adatközpont jelenti, amely lehetővé teszi a szálláshely-szolgáltatók működésük során keletkezett deperszonalizált adatainak egységes, strukturált gyűjtését, valamint modularitásának köszönhetően képes kiszolgálni változó hatósági és statisztikai célú igényeket.

A Rendszer alapvető funkciói 3 funkciócsoportra bonthatók.
1) Adatbeviteli csatornák: azok a meghatározott csatornák, amelyeken keresztül az Adatszolgáltatók a meghatározott, működési adataikat feltöltik.
a) MTÜ egyszerűsített vendégnyilvántartó alkalmazás, korlátozott funkcióval bíró szálláshely kezelő rendszer.
b) Automatikus adatimport, a szálláshely-kezelő rendszereket automatikus adatfeltöltési lehetősége, standard fogadó oldali interfész kialakításával.
c) Automatikus adatfeltöltés egyedi megállapodás alapján a szálláshely-szolgáltatókat aggregáló, online szálláshely-megosztó platformokkal való integráció.
2) Adatfeldolgozás: az Ajánlatkérő a saját ágazati elemzéseihez szükséges infrastruktúra integrálása, és folyamatok kialakítása, valamint a szektor szereplői számára interaktív adat és elemzés lekérdező felületek, illetve azokon megjeleníthető adatbázis riportok kialakítása.

3) Külső adatszolgáltatás: a központi adatbázisból az Önkormányzatok, szálláshely-szolgáltatók számára webes felületen elérhetővé kell tenni az adatok lekérdezését, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (későbbiekben KSH) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (későbbiekben NAV) felé történő adatszolgáltatásra adatkommunikációs interfész kiépítése.

a) Önkormányzatok és a szálláshely-szolgáltatók számára web alapú, interaktív adatlekérdező felület biztosítása a műszaki leírás szerinti funkcionalitással Üzleti Intelligencia modul részeként.
b) Adóügyi adatok gyűjtésére és hosszútávú archiválására képes rendszer komponensek kialakítását a projekt keretében meg kell valósítani.
Kiegészítő funkciók és tevékenységek:
— NAV adattovábbító komponens specifikációja és kialakítása 120 szakértői/fejlesztői embernapos erőforrás keretben,
— KSH adattovábbító komponens specifikációja és kialakítása,
— Üzleti Intelligencia komponens specifikációja és kialakítása 100 szakértői/fejlesztői embernapos erőforrás keretben.
A kialakítandó rendszer felhasználói adatbázisa egyrészt a hazai szálláshely-szolgáltatói piac méretéből adódóan várhatóan 50 ezer Adatszolgáltató, ami 50 ezer konkurens felhasználót jelenthet, másrészt az önkormányzatok felhasználói, ami további 3 200 felhasználót tesz ki, harmadrészt az Ajánlatkérő számára fenntartott maximum 50 felhasználó.

További részletezés a közbesz. dokumentumokban.
Időtartam: 210 nap
További információk:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésben foglaltakkal összhangban nem teszi lehetővé, kizárja önálló nyertes ajánlattevő és közös nyertes ajánlattevők esetében is a gazdálkodó szervezet, illetve projekttársaság létrehozását.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő székhelye (1027 Budapest, Kacsa utca 15–23.), illetve Magyarország közigazgatási területe.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
A megkövetelt igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-4. § (1) és (3)-(4) bekezdése valamint 5-8. §, 10. § és 16. §rendelkezései szerint kell igazolni. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot az ajánlattevőnek abban az esetben is szükséges az ajánlathoz csatolnia, amennyiben a közbeszerzési szerződés teljesítésével összefüggésben nem kíván alvállalkozót igénybe venni. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 15. §-a alapján ajánlattevő az alkalmassági igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek rész az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

A kizáró okok tekintetében az ajánlattevők, alvállalkozók, valamint az ajánlattevők által az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet által tett nyilatkozat(ok) keltezése nem lehet régebbi a felhívás feladásának napjánál.
Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § rendelkezéseire. [öntisztázás].
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód a Kbt. 69. § (4) illetve (6) bekezdése alapján:
P1) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - és a közbeszerzés tárgyából (informatikai rendszer tervezési és fejlesztési szolgáltatás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

P2) Az ajánlati felhívás feladásának időpontját megelőző, utolsó három lezárt üzleti év vonatkozásában az ajánlattevő saját vagy jogelődje, számviteli jogszabályok szerinti beszámolóval lezárt üzleti évei tekintetében, az éves beszámoló egy részének (eredmény kimutatás) benyújtása, ha a gazdasági szereplő letelepedés szerinti ország joga előírja közzétételét. Amennyiben az Ajánlatkérő által kért beszámoló részét képező eredmény kimutatás a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az Ajánlatkérő ellenőrzi, ebben az esetben a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Abban az esetben, ha az alkalmassági feltételt igazoló gazdasági szereplő letelepedés szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy az alkalmassági minimumkövetelmény igazolására az ajánlati felhívás feladásának időpontját megelőző utolsó három lezárt üzleti évi adózott eredményét a gazdasági szereplő által cégszerűen aláírt nyilatkozatban kell megadni. Ha a gazdasági szereplő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (informatikai rendszer tervezési és fejlesztési szolgáltatás) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az ajánlatkérő által a felhívásban meghatározott értéket. (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pont és (2)-(3) bek.).

A P1-P2) alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása előzetesen az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat benyújtásával történik figyelemmel a Kbt. 67. §-ban és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésre is.
A 321/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 2.§ (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján Ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész “α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő tehát nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem is tünteti fel a formanyomtatványban.

Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a P1)-P2) gazdasági és pénzügyi alkalmasságának feltételeit és igazolásait a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6) és Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1).
Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év tejes nettó árbevétele összesen nem éri el legalább a 1 200 millió forintot és a közbeszerzés tárgyából (informatikai rendszer tervezési és fejlesztési szolgáltatás) származó nettó árbevétele összesen nem éri el legalább a 900 millió forintot.

P2).
Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az Ajánlattevő letelepedése szerint irányadó számviteli jogszabálynak megfelelően elkészített, saját vagy jogelődje az ajánlati felhívás feladásának időpontját megelőző utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolói alapján az adózott eredménye több mint egy lezárt üzleti évben negatív volt. Ha ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése értelmében a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (informatikai rendszer tervezési és fejlesztési szolgáltatás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie legalább a nettó 900 millió,-Ft összeget.

Műszaki és szakmai képességek:
M1) A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja valamint a 22. § (1) bekezdése alapján referenciaigazolásnak/referencianyilatkozatnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
— szerződést kötő másik fél megnevezését,
— a szerződést tárgyát, és mennyiségét,
— a teljesítés idejét (kezdés év/hó/nap és befejezés év/hó/nap),
— továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
— a megvalósított műszaki tartalom bemutatását oly módon, hogy abból az alkalmassági feltételeknek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen.
Amennyiben a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referenciaigazolás vagy -nyilatkozat – a teljesítés oszthatatlansága miatt – nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referenciaigazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. Folytatás a VI.4.3./d) pontban.

M2) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdése b) pontja alapján, azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezésével, végzettségük, képzettségük (M2/a és c esetén) és szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó továbbá a szakember végzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolata, valamint csatolandó a szakmai tapasztalat ismertetését is tartalmazó a szakember által aláírt szakmai önéletrajz és a rendelkezésre állási nyilatkozat is. A becsatolt szakmai önéletrajz a szakmai tapasztalat meglétének igazolására szolgál, ezért ezt oly módon kell becsatolni, hogy az előírt szakmai tapasztalat megléte egyértelműen megállapítható legyen. Amennyiben az előírt képzettséggel vagy végzettségekkel egyenértékű képzettséget, végzettséget csatolnak, abban az esetben csatolni kell az egyenértékűséget bizonyító dokumentumot, igazolást, bizonyítékot.

M3).
a) Csatolandó az előírt tevékenységre vonatkozó ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer tanúsítványa vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti azzal egyenértékű tanúsítvány vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti bekezdése szerinti egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékai.

b) Csatolandó az előírt tevékenységre vonatkozó MSZ EN ISO 27001 Információbiztonsági Irányítási Rendszer (IBIR) tanúsítványa vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti azzal egyenértékű tanúsítvány vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti bekezdése szerinti egyenértékű intézkedések egyéb bizonyítékai;

Az M1)-M3) alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása előzetesen az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat benyújtásával történik figyelemmel a Kbt. 67. §-ban és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésre is.
A 321/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 2.§ (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján Ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész “α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő tehát nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem is tünteti fel a formanyomtatványban. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a M1)-M3) műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolásait a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg.
A 321/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 2.§ (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján Ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész “α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő tehát nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem is tünteti fel a formanyomtatványban. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a M1)-M3) műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolásait a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6) és Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben.
M/1. az eljárást megindító felhívás feladásának napjától számított megelőző 72 hónapban (feladási időpont év/hó/naptól visszafelé számított megelőző 72. hónap hó/napjáig terjedő időszakot vizsgálva), figyelemmel a 321/2015 (X.30.) Kr. 21. § (3a) bekezdés b) pontjára:

— nem rendelkezik összesen legalább egy darab az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával, amely adóügyi adatokat is tartalmazó, legalább 10 000 adatszolgáltató végponttal rendelkező, közhiteles és/vagy hatósági nyilvántartó rendszerhez kialakított integrációt is magában foglaló informatikai projekt és/vagy informatikai rendszer megvalósítására vonatkozott.

Ajánlatkérő közhiteles és/vagy hatósági nyilvántartó rendszer alatt az alábbiakat érti: közigazgatási szerv által lefolytatandó hatósági eljárást megvalósító, vagy annak lefolytatásához támogatást (adatszolgáltatást) nyújtó informatikai rendszer.
Adóügyi adatok alatt a következő értendő: kötelező adatszolgáltatással érintett, adózóhoz köthető adó- és/vagy járulék- és/vagy illeték megállapítás alapját képező és/vagy ellenőrzéshez támogatást nyújtó adatok;
Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Kr. 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a teljesítés kezdő időpontja legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladásának időpontját megelőző 108. hónap (9 év) lehet. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015 (X.30.) Kr. 21/A §-ban előírtakra is.

M/2. nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
a) Projektvezető: legalább 1 fő legalább PMP-Project Management Professional vagy IPMA-International Project Management Association képzettségű projektvezető, aki legalább 24 hónap informatikai projektvezetési szakmai tapasztalattal rendelkező projektmenedzser;

b) Informatikai fejlesztő: legalább 3 fő, felsőfokú informatikai és/vagy programozó matematikus és/vagy mérnök informatikus végzettséggel és a végzettség megszerzésétől minimum összesen minimum 36 hónapos informatikai szakmai tapasztalattal rendelkező fejlesztő szakemberrel;

c) IT Biztonság: legalább 1 fő, felsőfokú informatikai és/vagy programozó matematikus és/vagy mérnök informatikus és/vagy villamosmérnök végzettséggel és a végzettség megszerzésétől minimum összesen minimum 36 hónapos informatikai szakmai tapasztalattal rendelkező fejlesztő szakemberrel, aki rendelkezik érvényes CISA és/vagy CISM képesítéssel;

Ajánlatkérő az M2/a-c pontjában előírt képzettséggel és végzettségekkel egyenértékű képzettséget és végzettséget is elfogad. Az egyenértékűség vizsgálata során Ajánlatkérő első sorban, a hatáskör figyelembevételével az Oktatási Hivatal vagy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) által kiadott állásfoglalást veszi figyelembe. Továbbá Ajánlatkérő az egyenértékűség megállapításához a következő kisegítő szempontokat alkalmazza:

a)pont szerinti képzettség esetén egyenértékűnek tekinti: Nemzetközileg elismert projektmenedzsment szakmai minősítés,
c)pont szerinti képesítés esetén egyenértékűnek tekinti: Információbiztonsági és ellenőrzési szakma világszerte elismert tanúsítványa,
Szakemberek között átfedés nem megengedett.
M/3.
a) nem rendelkezik informatikai rendszerek tervezése és/vagy fejlesztése és/vagy integrációja tevékenységre érvényes ISO 9001 tanúsítvánnyal vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti azzal egyenértékű tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival;

b) nem rendelkezik informatikai rendszerek tervezése és/vagy fejlesztése és/vagy integrációja tevékenységi területre érvényes MSZ EN ISO 27001 Információbiztonsági Irányítási Rendszer (IBIR) tanúsítvánnyal vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti azzal egyenértékű tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű intézkedések egyéb bizonyítékaival;

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő késedelmi kötbért és meghiúsulási kötbért határoz meg. Ajánlattevő két darab részszámlát és egy darab végszámlát jogosult benyújtani Ajánlatkérő teljesítésigazolását követően. A számla kifizetésére a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdése, illetve a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése az irányadó. A kifizetésre alkalmazandó az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. § (3) bekezdése és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.), a 2013. évi V. tv. Részletesen a közbeszerzési dokumentációban kerül kifejtésre.

Jótállás: Ajánlattevőnek a szerződésszerű teljesítésért a projekt zárását követő tizenkettő (12) hónap jótállást kell vállalnia. A jótállás körében az Ajánlatkérőt a Ptk. 6:159 § (2) bekezdése szerinti jogok illetik.
Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-02-02 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft. (1068 Budapest, Benczúr utca 47. IV. emelet).
További információk:
A Kbt. 68. § (3) bekezdése szerint az ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá - a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében - a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői és személyek lehetnek jelen. A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1)-(2) és (4) valamint a (6) bekezdése is alkalmazandó.

Minőségi kritérium (név): 2. A szerződés teljesítésben résztvevő személyi állomány tapasztalata
Minőségi kritérium (súlyozás): 35
Az ár súlyozása: 65
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK04825
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Márkus Csaba
A vevő profiljának címe: http://www.itthon.hu🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.kbtkft.hu/letoltesek/projekt024_92h00nsdff🌏
Ajánlatkérő neve: Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft.
Postacím: Benczúr utca 47.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1068
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Titkárság
Telefon: +36 12692974📞
E-mail: info@kbtkft.hu📧
Fax: +36 12692974 📠
Ország: Budapest🏙️
Hivatkozás További információk
1. A közb.dok. letöltéséről szóló visszaigazolást az AF I.3. pontjában megjelölt e-mail címre vagy faxszámra (+36 12692974) kell megküldeni, amelyben meg kell adni a dok.-ot letöltő gazd. szereplő nevét, címét, fax és telefon számát, e-mail címét. A letöltési visszaigazolás megküldése igazolja a dokumentumok letöltését, átvételét, ekként a letöltési visszaigazolás visszaküldése a fenti elérhetőség egyikére az eljárásban való részvétel feltétele.

2. II.2.5.:ph:0-10,zárójelben a súlyszám(ssz).
1. é.sz., ph0-10:A szerződés teljes időszakára számított összes nettó ajánlati ár-összes nettó forint (65)
2. é.sz, ph.0-10:
2.1. III.1.3.M2/a) pontjában előírt szakember az alkalmassági feltételekben előírtakon felül (értékeléskor figyelembe vett tényező) rendelkezik legalább 1 db legalább 10 000 végpont kezelésére tervezett, új, egyedi fejlesztésű informatikai rendszer kialakítására irányuló projektben projektvezetési szakmai tapasztalattal. (7) A Kbt.77.§ (1) bekezdése alapján a legkedvezőbb szint 1 db. -igen/nem-

2.2. III.1.3.M2/b) pontjában előírt szakemberek közül 1 fő az alkalmassági feltételekben előírtakon felül (értékeléskor figyelembe vett tényező) rendelkezik informatikai tervezőként és/vagy megvalósítóként szakmai tapasztalattal legalább 1 db, relációs adatbázis kezelőre épülő, többrétegű alkalmazás architektúrát követő, legalább 100 felhasználó által használt rendszer bevezetésére vonatkozó informatikai projektben (7). A Kbt.77.§ (1) bekezdése alapján a legkedvezőbb szint 1 db. -igen/nem-

2.3.-2.5. III.1.3. M2/a-c) pontjában előírt szakemberek közül egy fő (bármelyik bemutatott szakember) az alkalmassági feltételekben előírtakon felül (értékeléskor figyelembe vett tényező) rendelkezik:
2.3. Adóügyi ellenőrzést támogató rendszer fejlesztésén szerzett fejlesztői tapasztalattal. (7) Kbt.77.§ (1) bekezdése alapján a legkedvezőbb szint 24 hónap. -hónap-
2.4. A hosszútávú archiválási területhez kapcsolódóan a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által akkreditált, a digitális archiválást végző alkalmazások tanúsítására jogosult szervezet által végzett, értékelési-tanúsítási eljárásban való részvételre vonatkozó projekt tapasztalat. (7) Kbt.77.§ (1) bekezdése alapján a legkedvezőbb szint 1 db. -db- -igen/nem-

2.5. Minimum 10 000 db végpontról adatokat gyűjtő, központi adatbázis fejlesztésében és/vagy üzemeltetésében szerzett igazolható szakmai tapasztalat. (7) Kbt.77.§ (1) bekezdése alapján a legkedvezőbb szint 60 hónap. -hónap-
A 2.3. 2.5. értékelési szempontra a III.1.3. M2/a-c) pontjára megajánlott szakemberek bármelyike bemutatható egy vagy több vagy minden feltétel igazolására, egy szakember adott esetben igazolhat egy vagy több vagy minden feltételt.
1.ért.sz.ford.arányos, 2.3. és 2.5. egy.arányos 2.1., 2.2., 2.4. ért szempont pontkiosztásos módszer. KD-ben részletezve.
5. Az ajánlatban meg kell jelölni a Kbt.66.§ (6) bek. a) és b) pontot.
6. Részaj.kiz.ind.: A tervezett beszerzés egy műszaki-funkcionális, azaz rendszer egységet alkot, egy rendszert képez mely további részekre nem bontható, annak részekre bontása gazdaságilag és műszakilag egyaránt ésszerűtlen.
7. AT-nek az ajánlata részeként Ajánlati Biztosítékot(AB)kell benyújtani a Kbt.54.§-a alapján, melynek összege 10 000 000,-Ft.Az AB a Kbt.54.§(2) bek. szerint teljesíthető. Az AB-nek érvényben kell maradnia az ajánlati kötöttség (60 nap) időtartama alatt, az ajánlati kötöttség lejártának napján 24.00óráig.

8. Faksz: Bokor Gergő 00220.
9. Kbt.71.§ (6) bek. második mondata alapján AK nem rendel el újabb hp-t.
10. AK nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontját
11. Ajánlattevőnek ajánlatához szakmai ajánlatot kell csatolnia.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-a szerint.
a) AK technikai okokból a VI.3. pontnál alkalmazott karakterkorlát miatt a VI.3./7. pontját itt folytatja:
Az Ajánlati biztosítékot Ajánlattevő választása alapján átutalás esetén Ajánlatkérő MKB Bank-nál vezetett 10300002-20392752-00003285 számú fizetési számlájára kell teljesíteni. Az átutalásról szóló igazolás egyszerű másolatát az Ajánlathoz csatolni kell. Az ajánlati biztosítékkal kapcsolatos további részletezést a közbeszerzési dokumentum tartalmaz.

b) II.2.7. ponthoz kiegészítés: Ajánlatkérő a 210 munkanapot akként határozta meg, hogy Ajánlatkérőnél a szombat és vasárnap nem minősül munkanapnak, azzal a kivétellel amennyiben a szombati napot a 2012. évi I. tv. 102. § (5) bekezdése szerinti rendelet munkanapként rögzíti. A munkaszüneti napok vonatkozásában a 2012. évi I. tv. 102. § (1) bekezdése és az (5) bekezdése szerinti rendelet az irányadó.

c) AK technikai okokból a III.1.3. igazolási módnál alkalmazott karakterkorlát miatt a III.1.3./M1 pont igazolási módját itt folytatja:
Amennyiben a referenciát bemutató gazdasági szereplő a referenciát alvállalkozóként teljesítette, úgy a referenciaigazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy a referenciát bemutató gazdasági szereplő a referencia mely részeit teljesítette, megjelölve az elvégzett munkarész(eke)t, műszaki paramétereket. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 21/A §-ára is.

d) AK technikai okokból a VI.3. pontot a karakterkorlát miatt itt folytatja:
Nyertes Ajánlattevőnek vagy a Nyertes közös Ajánlattevők legalább egyikének legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell legalább a „Bizalmas” szintű adatok kezelését biztosító 92/2010 (III.31.) Kr. szerinti minimum egyszerűsített telephely biztonsági tanúsítvánnyal. Ennek igazolására nyertes ajánlattevő vagy a nyertes közös Ajánlattevők legalább egyike legkésőbb a szerződéskötéskor köteles átadni a telephely biztonsági tanúsítvány másolatát Ajánlatkérő részére. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy tudomásul veszi és elfogadja, hogy a telephely biztonsági tanúsítvány legkésőbb a szerződéskötés tervezett időpontjában való igazolása elmaradását ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő szerződés megkötésétől való visszalépésének, illetve a szerződéskötés meghiúsulása ajánlattevő érdekkörében felmerült okának tekinti és a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján a második legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. Amennyiben Ajánlatkérő nem tud a fenti tanúsítvány hiányában az általa megjelölt időpontban szerződést kötni, abban az esetben az ajánlati kötöttség fenntartása körében előírt ajánlati biztosíték Ajánlatkérőt illeti meg.

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2017/S 249-525381 (2017-12-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-06-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az Ajánlatkérő egy komplex informatikai rendszer beszerzését tervezi, amely rendszer alapját egy olyan adatkommunikációs folyamat jelenti, amely képes egyszerre több ezer végpontból érkező adatok fogadására, strukturált és biztonságos mentésére, valamint hatósági és statisztikai célú igények kiszolgálására. Ezt a folyamatot több egymással kommunikáló rendszerből kell felépíteni. A beszerzésre kerülő Rendszerben az adatszolgáltató a szálláshelyeinek és vendégeinek kezelésére alkalmas rendszer (továbbiakban: szálláshelykezelő rendszer) előre programozott eljárásban, automatikusan, meghatározott struktúrájú és mennyiségű adatokat továbbít a Rendszer felé.

A beszerzés teljes értéke: 1 940 635 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Kacsa utca 15-23.
Kapcsolat
Internetcím: http://www.mtu.gov.hu🌏
Fax: +36 14888799 📠
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-06-15 📅
Közzététel dátuma: 2018-06-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 115-262276
HL-S szám: 115
További információk
1. További ajánlattevők:
Érvénytelen:
Ajánlattevő neve: Tigra Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság.
Ajánlattevő székhelye:1145 Budapest, Törökőr u. 2.
Adószám:12218778-2-42.
Ajánlattevő neve: Fornax SI Nagyvállalati Megoldások Kft.
Ajánlattevő székhelye:1123 Budapest, Táltos u. 1.
Adószám:24278353-2-43.
Ajánlattevő neve: RacioNet Zrt.
Ajánlattevő székhelye: 1117 Budapest, Hauszmann Alajos utca 3/A.
Adószám:13846606-2-44.
2. Alvállalkozók:
TREL Hálózatépítő Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.; adószáma: 12063846-2-51).
MobilSign Kft. (1126 Budapest, Királyhágó tér 8-9.; adószáma: 25010714-243).
Naviscon Zrt. (1037 Budapest, Montevideó u. 16.; adószáma: 14750863-2-41).
Smart Metering Kft. (8862 Semjénháza, Ady Endre út 61.; adószáma: 25554441-2-20).
3. Nyertes ajánlattevő:
Ajánlattevő neve:Sagemcom Magyarország Kft.
Ajánlattevő székhelye:1037 Budapest, Montevideo u. 16/a.
Adószám:10568723-2-51.

b) Automatikus adatimport, a szálláshely-kezelő rendszereket automatikus adatfeltöltési lehetősége, standardfogadó oldali interfész kialakításával.
2) Adatfeldolgozás: az Ajánlatkérő a saját ágazati elemzéseihez szükséges infrastruktúra integrálása, és folyamatok kialakítása, valamint a szektor szereplői számára interaktív adat és elemzés lekérdező felületek,illetve azokon megjeleníthető adatbázis riportok kialakítása.

3) Külső adatszolgáltatás: a központi adatbázisból az Önkormányzatok, szálláshely-szolgáltatók számára webes felületen elérhetővé kell tenni az adatok lekérdezését, valamint a Központi Statisztikai Hivatal(későbbiekben KSH) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (későbbiekben NAV) felé történő adatszolgáltatásra adatkommunikációs interfész kiépítése.

a) Önkormányzatok és a szálláshely-szolgáltatók számára web alapú, interaktív adatlekérdező felületbiztosítása a műszaki leírás szerinti funkcionalitással Üzleti Intelligencia modul részeként.
b) Adóügyi adatok gyűjtésére és hosszútávú archiválására képes rendszer komponensek kialakítását a projektkeretében meg kell valósítani.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő székhelye (1027 Budapest, Kacsa utca 15-23.), illetve Magyarország közigazgatási területe.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A szerződés teljesítésben résztvevő személyi állomány tapasztalata
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-05-29 📅
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Márkus Csaba
A vevő profiljának címe: http://itthon.hu🌏
Hivatkozás További információk
1. További ajánlattevők:
Érvénytelen:
Ajánlattevő neve: Tigra Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság.
Ajánlattevő székhelye:1145 Budapest, Törökőr u. 2.
Adószám:12218778-2-42.
Ajánlattevő neve: Fornax SI Nagyvállalati Megoldások Kft.
Ajánlattevő székhelye:1123 Budapest, Táltos u. 1.
Adószám:24278353-2-43.
Ajánlattevő neve: RacioNet Zrt.
Ajánlattevő székhelye: 1117 Budapest, Hauszmann Alajos utca 3/A.
Adószám:13846606-2-44.
2. Alvállalkozók:
TREL Hálózatépítő Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.; adószáma: 12063846-2-51).
MobilSign Kft. (1126 Budapest, Királyhágó tér 8-9.; adószáma: 25010714-243).
Naviscon Zrt. (1037 Budapest, Montevideó u. 16.; adószáma: 14750863-2-41).
Smart Metering Kft. (8862 Semjénháza, Ady Endre út 61.; adószáma: 25554441-2-20).
3. Nyertes ajánlattevő:
Ajánlattevő neve:Sagemcom Magyarország Kft.
Ajánlattevő székhelye:1037 Budapest, Montevideo u. 16/a.
Adószám:10568723-2-51.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Telefon: +36 18828594📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § (3) bekezdése szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Telefon: +36 18828594📞
Forrás: OJS 2018/S 115-262276 (2018-06-15)