Repülőtéri sürgősségi egészségügyi szolgálat

Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Az alábbi fő feladatok ellátása:
— A 52/2006. (XII.28) EüM, ill. 5/2006. (II.7) EüM rendelet, valamint az ICAO Doc. 9137-AN898 Part 7. Alapján a repülőtér területén jelentkező sürgősségi feladatok ellátása a repülőtér területén tartózkodó külföldi, belföldi utasok, látogatók és dolgozók számára.
— Az induló utasoknál jelentkező sürgősségi ellátás esetén döntés, hogy az utas folytathatja-e tovább az utazást vagy pedig további orvosi ellátásra, kezelésre szorul.
— A repülőtér területén, a kiszolgált légi járműveken előforduló fertőző/ fertőző gyanús betegek esetén általános orvosi vizsgálatok elvégzése, a társzervekkel való együttműködés.
— Hatóság által kért őrzött szállásra történő általános orvosi vizsgálat és igazolás kiadása.
— Repülőtéri szervezetek számára előírt esetekben alkoholszondáztatás.
— Kényszerhelyzetek és tömeges balesetek felszámolásának megkezdése és az abban való részvétel OMSZ-el együtt
Az elvégzett feladatok dokumentálása.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2017-05-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-05-04.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2017-05-04 Ajánlati felhívás
2017-05-23 További információk
2017-10-10 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2017-05-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Egészségügyi és szociális gondozási szolgáltatások
Rövid leírás:
Az alábbi fő feladatok ellátása: — A 52/2006. (XII.28) EüM, ill. 5/2006. (II.7) EüM rendelet, valamint az ICAO Doc. 9137-AN898 Part 7. Alapján a repülőtér területén jelentkező sürgősségi feladatok ellátása a repülőtér területén tartózkodó külföldi, belföldi utasok, látogatók és dolgozók számára. — Az induló utasoknál jelentkező sürgősségi ellátás esetén döntés, hogy az utas folytathatja-e tovább az utazást vagy pedig további orvosi ellátásra, kezelésre szorul. — A repülőtér területén, a kiszolgált légi járműveken előforduló fertőző/ fertőző gyanús betegek esetén általános orvosi vizsgálatok elvégzése, a társzervekkel való együttműködés. — Hatóság által kért őrzött szállásra történő általános orvosi vizsgálat és igazolás kiadása. — Repülőtéri szervezetek számára előírt esetekben alkoholszondáztatás. — Kényszerhelyzetek és tömeges balesetek felszámolásának megkezdése és az abban való részvétel OMSZ-el együtt Az elvégzett feladatok dokumentálása.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Egészségügyi és szociális gondozási szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Egészségügyi és szociális gondozási szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Nincs megjelölve
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: BUD Nemzetközi Repülőtér 1.
Postai irányítószám: 1185
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.bud.hu/ 🌏
E-mail: kozbeszerzes@bud.hu 📧
Telefon: +36 12966429 📞
Fax: +36 12967696 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.procura.co.hu 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-05-04 📅
Benyújtási határidő: 2017-05-24 📅
Közzététel dátuma: 2017-05-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 088-173028
HL-S szám: 88
További információk
A dokumentáció részét képezi a nyertes ajánlattevővel kötendő bérleti szerződés (tájékoztatásul), amely szerződésre a Kbt. szabályai nem alkalmazandóak. A II.1.5 és II.2.6 pontokban megadott 1 HUF technikai adat, ajánlatkérő nem adja meg a a becsült értéket.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az alábbi fő feladatok ellátása:
— A 52/2006. (XII.28) EüM, ill. 5/2006. (II.7) EüM rendelet, valamint az ICAO Doc. 9137-AN898 Part 7. Alapján a repülőtér területén jelentkező sürgősségi feladatok ellátása a repülőtér területén tartózkodó külföldi, belföldi utasok, látogatók és dolgozók számára.
Többet mutasson
— Az induló utasoknál jelentkező sürgősségi ellátás esetén döntés, hogy az utas folytathatja-e tovább az utazást vagy pedig további orvosi ellátásra, kezelésre szorul.
— A repülőtér területén, a kiszolgált légi járműveken előforduló fertőző/ fertőző gyanús betegek esetén általános orvosi vizsgálatok elvégzése, a társzervekkel való együttműködés.
— Hatóság által kért őrzött szállásra történő általános orvosi vizsgálat és igazolás kiadása.
— Repülőtéri szervezetek számára előírt esetekben alkoholszondáztatás.
— Kényszerhelyzetek és tömeges balesetek felszámolásának megkezdése és az abban való részvétel OMSZ-el együtt
Az elvégzett feladatok dokumentálása.
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
Szolgáltatási szerződés keretében az alábbi fő feladatok ellátása:
— Az induló utasoknál jelentkező sürgősségi ellátás esetén döntés azzal kapcsolatban, hogy az utas folytathatja-e tovább az utazást vagy pedig további orvosi ellátásra, kezelésre szorul.
— A repülőtér területén illetve a kiszolgált légi járműveken előforduló fertőző vagy fertőző gyanús betegek esetén általános orvosi vizsgálatok elvégzése, illetve a társzervekkel való együttműködés.
— A repülőtéren bekövetkezett kényszerhelyzetek és tömeges balesetek felszámolásának megkezdése és az abban való részvétel az Országos Mentőszolgálat egységeivel együttműködve.
— Az elvégzett feladatok dokumentálása, statisztikák vezetése, jelentések megküldése a Megrendelőnek.
Működési terület: a repülőtér teljes területe. A Szolgáltató – védelmi tiszt kivételével – nem hagyhatja el a repteret se személyi, se gépjármű állományával.
Rendelkezésre állás: a repülőtér nyitva tartásának megfelelően napi 24 órában, az év minden napján.
Opciós feladatok:
— Elsősegély oktatás nyújtása a Budapest Airport és az RHTP egységei részére (tervezett mennyiség: évi 5 alkalom,
Megrendelő megrendelése esetén)
— A Budapest Airport saját rendezvényeinek egészségügyi biztosítása (Megrendelő megrendelése esetén).
5 éven keresztül egészségügyi szolgáltatás (mentés, ambuláns jellegű sürgősségi ellátás, alapellátás, elsősegélynyújtás, közegészségügyi tevékenység, kényszerhelyzeti készenlét) ellátása a Budapest Liszt Ferenc Repülőtéren.
Mennyiség: Az év minden napján napi 24 órában rendelkezésre állás műszakonként az alábbiak szerint:
Személyi feltétel: 1 fő orvos, 2 fő mentő technikus, (ebből egy min. 1 fő esetkocsi / gépjármű vezetői feladatot is ellát), 1 fő diszpécser valamint esetenként 1 fő védelmi tiszt.
Gépjármű: 1 esetkocsi (5/2006 EüM rendelet I. melléklet II/B 3-as pontjának megfelelően), 1 kényszerhelyzeti jármű, 1 a használatban lévő esetkocsi felszereltségével megegyező tartalék esetkocsi.
Opciós tételek mennyiségei:
— Elsősegély oktatás nyújtása a Budapest Airport és az RHTP egységei részére (tervezett mennyiség: évi 5 alkalom),
— A Budapest Airport saját rendezvényeinek egészségügyi biztosítása (tervezett mennyiség: évente kb. 5 alkalom, 1 alkalom kb. 6 óra).
Opciók leírása: Elsősegély oktatás nyújtása a Budapest Airport és az RHTP egységei részére valamint a Budapest Airport saját rendezvényeinek egészségügyi biztosítása feladatokat Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal megrendelheti. Az Opció a Szerződés hatálya alatt bármikor, bármilyen mennyiségben több részben is lehívható, a Megrendelőnek megrendelési kötelezettsége a Szolgáltató felé az Opcióra vonatkozóan nem áll fenn.
Többet mutasson
Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk: Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozóan árlejtést kezdeményez. További információk az árlejtésről a közbeszerzési dokumentumban találhatók. Az árlejtés során az ellenszolgáltatás következő komponensei versenyeznek:
Többet mutasson
— Havi szolgáltatási díj (nettó, HUF),
— Rendezvény biztosítás óradíja (nettó, HUF),
— Elsősegély tanfolyam alkalmi díja (nettó, HUF).
Változatok, alternatív ajánlat nem fogadható el.
A szerződés biztosítékai: Kötbér, teljesítési biztosíték.
A teljesítési biztosíték határidőre történő nyújtására vonatkozóan az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell.
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 60 hónap
További információk:
A dokumentáció részét képezi a nyertes ajánlattevővel kötendő bérleti szerződés (tájékoztatásul), amely szerződésre a Kbt. szabályai nem alkalmazandóak.
A II.1.5 és II.2.6 pontokban megadott 1 HUF technikai adat, ajánlatkérő nem adja meg a a becsült értéket.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest Liszt Ferenc Repülőtér.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alváll, és nem vehet részt az alk. igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) – (2) bek. meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Igazolási mód: Az ajánlattevőnek a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. (X. 30.) KR17. § (1) – (2) bek. szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az AT-nek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Többet mutasson
A Kbt. 74. § (1) alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok [62. §] hatálya alá tartozik; vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatnak az AF feladásának időpontjánál nem régebbinek kell lennie. A Kbt. 64. §-a -re felhívjuk a figyelmet.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 5/2006. (II.7.) EÜM rendelet.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást saját forrásból finanszírozza, előleget nem fizet.
Az ajánlatkérés, a szerződéskötés és a kifizetések pénzneme: HUF.
A nyertes ajánlattevő havonta, Megrendelő által kiadott teljesítésigazolás alapján nyújthat be számlát.
A Kbt. 135. § (1) bek alapján az ajánlatkérő a szerződés teljesítésének elismeréséről vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb az ajánlattevő teljesítésétől vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított tíz napon belül írásban nyilatkozik. A teljesítésigazolás tartalmazza a tárgyhónapban esetlegesen teljesített Opcióra, azaz elsősegély oktatásra, illetve rendezvény egészségügyi biztosítására vonatkozó adatokat, ezen szolgáltatásokért fizetendő díjakat.
Többet mutasson
Az ellenszolg. teljesítése a Kbt. 135. § (1), (5) – (6) bek., a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint, 30 napos fizetési határidő alkalmazásával, banki átutalással történik. A kifizetéssel kapcsolatos részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson

Eljárás
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Értékelési szempontok: Az M/1 a) és b) műszaki – szakmai alkalmassági körben megjelölt orvosok a minimális 24 hónap felett hány hónap sürgősségi betegellátási tapasztalattal rendelkeznek? Súlysz: 20, Nettó ajánlati ár (HUF) – súlysz: 80
Pontskála: 1-100 doku szerint módszer.
Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját. 20.
A szolgáltatást szervezési, és felelősségi okokból ajánlatkérő nem bontja részekre.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK01210
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Valkó Zsuzsanna
A vevő profiljának címe: http://www.bud.hu/ 🌏
Ajánlatkérő neve: Procura Consulting Kft.
Postacím: Hattyú u. 17/A. fszt. 1.
Postai irányítószám: 1015
Kapcsolattartó pont: Gál Erzsébet
Telefon: +36 13920024 📞
E-mail: procura@procura.co.hu 📧
Fax: +36 13920023 📠
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.bud.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.bud.hu 🌏
Postacím: Hattyú u. 17/A. fszt. 1. Kapucsengő: 22.

Hivatkozás
További információk
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az AF feladásának napját (VI.4. ) közvetlenül megelőző három mérlegfordulóval lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (sürgősségi betegellátás) származó – ÁFA nélkül számított – árbevétele nem éri el a 3 év alatt összesen a 150 000 000 HUF összeget.
Többet mutasson
P/2 Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az ajánlattevőnek vagy az ajánlattevő jogelődjének adózott eredménye az ajánlati felhívás megküldésének napját megelőző három, beszámolóval lezárt üzleti évben egynél több alkalommal negatív.
A 321/2015. (X. 30.) 19. § (2) bekezdés fennállása esetében: Amennyiben az ajánlattevő számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő alkalmatlan, amennyiben működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (sürgősségi betegellátás) származó általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el vagy nem haladja meg a nettó 150 000 000 HUF összeget.
Többet mutasson
M/1.
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik: a)legalább 1 fő vezető orvossal, aki:
o megfelel a 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 1. Melléklet 1. Személyi feltételek rész 10. pontjában szereplő előírásnak
o és legalább középfokú angol nyelvismerettel
o és sürgősségi-, intenzív osztályon vagy mentőszolgálatnál minimálisan eltöltött, igazolt 24 hónap sürgősségi gyakorlattal rendelkezik;
o és kárhely-parancsnoki szakmai továbbképzésen részt vett,
b) legalább 4 fő orvossal, akik mindegyike,
o megfelel a 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 1. Melléklet 1. Személyi feltételek rész 9. pontjában szereplő előírásnak,
o és legalább középfokú angol nyelvismerettel,
o és kárhely-parancsnoki szakmai továbbképzésen részt vett.
c) Legalább 8 fő mentő technikussal, akik mindegyike:
o megfelel a 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 1. Mell. 1. Személyi feltételek rész 5. Pontjában szereplő mentő-technikus személyi feltételeinek.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik:
a) 1 db esetkocsival, amely gyártási éve nem korábbi, mint 2009, továbbá álló helyzetben is fűtéssel rendelkezik;
b) 1 db tartalék esetkocsi, amely gyártási éve nem korábbi, mint 2009.
M/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik BS EN ISO 9001 vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási tanúsítvánnyal.
M/4 Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az AF feladásának napját (VI.5.) közvetlenül megelőző 36 hónapban olyan legalább 12 hónapon keresztül szerződésszerűen teljesített vagy folyamatban lévő szerződés teljesítés esetén legalább 12 hónapon keresztül szerződésszerűen teljesített referenciával, amelynek keretében az alábbi tevékenységeket végezte: a) mentés, b) ambuláns jellegű sürgősségi ellátás- alapellátás, c) elsősegélynyújtás, d) közegészségügyi tevékenység, e) kényszerhelyzeti készenlét.
Többet mutasson
A fenti a)-e) tevékenységek több referenciával is igazolhatóak, de mindegyik referencia legalább 12 hónapos szerződésszerű teljesítést kell, hogy igazoljon a megadott időszakban.
Igazolás módja: 321/2015. (X.30.) KR, 307/2015 (X.27) KR, Kbt. valamint különösen Dokumentáció szerint.
Ajánlati kötöttség: 30 nap
Ajánlatok felbontása:Procura Consulting Kft., 1015 Bp., Hattyú utca 17/a fszt. 1. Kbt. 68. § (3) szerint, ajánlattételi határidő lejártakor
Ajánlati biztosíték: 3 000 000 HUF, Kbt. és doku szerint.
Dokumentáció: www.procura.co.hu
Ajánlat része: felolvasólap Kbt. 68. § (4) bek.,szakmai ajánlat – tételes költségvetés, CV, Kbt. 66. § (2), (4), (6), 67. § (4), 65. § (7),aláírási címpéldány,változásbej. kérelem,
Szerződés biztosítékai: kötbér, teljesítési biztosíték-határidőre történő nyújtására AT-nek az ajánlatban nyilatkoznia kell. Proj.társ kizárt.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. XXI. fejezet.
Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat a gazdasági szereplők részére elektronikus úton korlátlanul és teljeskörűen, térítésmentesen hozzáférhetővé teszi a www.procura.co.hu honlapon. A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie és a közbeszerzési dokumentumok átvételét az átvételi nyilatkozat megküldésével vissza kell igazolnia a procura@procura.co.hu e-mail címre az ajánlattételi határidő lejártáig. A dokumentáció részét képezi a részletes ajánlati felhívás.
Többet mutasson
Az ajánlati biztosítékot az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania, amely a Kbt. 54. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően teljesíthető, valamint az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére érvényesnek kell lennie.
Többet mutasson
A Kbt. 35. § (5) bekezdésére tekintettel a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
Többet mutasson
Ajánlatkérő tájékoztatást ad arról, hogy az ajánlati biztosíték nem válhat a szerződést biztosító mellékkötelezettséggé.
Fizetési számlára történő befizetés esetében az ajánlatkérő fenti fizetési számlájára kell az ajánlati biztosítékot megfizetni, feltüntetve a befizetés jogcímét (ajánlati biztosíték – „Szolgáltatási szerződés – Repülőtéri sürgősségi egészségügyi szolgálat).
Többet mutasson
Az ajánlati biztosíték emellett teljesíthető az ajánlattevő választása szerint az alábbi módok egyikén:
— feltétel és korlátozás nélküli, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt visszavonhatatlan garanciával vagy kézfizető kezesség biztosításával;
— biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel.
Az ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása:
— pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garanciaszerződés vagy készfizető kezességgel való teljesítés esetén a garancia szerződés vagy a kötelezvény eredeti példányával;
— készpénz átutalással való teljesítése esetén a banki terhelési értesítő (átutalási igazolás, bankszámlakivonat) egyszerű másolati példányával;
— biztosítási szerződéssel való teljesítés esetén a kötelezvény eredeti példányával.
A garanciáról szóló igazolást vagy a kötelezvényt az ajánlattevő befűzés nélkül köteles az ajánlati eredeti példányához zárt borítékban /csomagolásban csatolni.
Az ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja azon ajánlattevő ajánlatát, aki az ajánlati biztosítékot a felhívásban előírt határidőre nem, vagy a felhívásban megjelölt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre. A befizetés helye: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-nél vezetett HU30 1040 2142 4957 4953 5657 1231 számú fizetési számlája, összeg: 3 000 000 HUF.
Többet mutasson
Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb alkalmassági követelményeket határozott meg az alábbi alkalmassági követelmények tekintetében: III.1.2 P1, P2, III.1.3 M1., M2., M3, M4.
Többet mutasson
FAKSZ: Gál Erzsébet, 00045.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság
Forrás: OJS 2017/S 088-173028 (2017-05-04)
További információk (2017-05-23)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-05-23 📅
Benyújtási határidő: 2017-06-07 📅
Közzététel dátuma: 2017-05-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 100-199368
Hirdetményre hivatkozik: 2017/S 088-173028
HL-S szám: 100
További információk
Ajánlatkérő az egyéb közbeszerzési dokumentumokat is módosítja.
Forrás: OJS 2017/S 100-199368 (2017-05-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-10-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az alábbi fő feladatok ellátása: — A 52/2006. (XII.28) EüM, ill. 5/2006. (II.7) EüM rendelet, valamint az ICAO Doc. 9137-AN898 Part 7. Alapján a repülőtér területén jelentkező sürgősségi feladatok ellátása a repülőtér területén tartózkodó külföldi, belföldi utasok, látogatók és dolgozók számára. — Az induló utasoknál jelentkező sürgősségi ellátás esetén döntés, hogy az utas folytathatja-e tovább az utazást vagy pedig további orvosi ellátásra, kezelésre szorul. — A repülőtér területén, a kiszolgált légi járműveken előforduló fertőző/ fertőző gyanús betegek esetén általános orvosi vizsgálatok elvégzése, a társzervekkel való együttműködés. — Hatóság által kért őrzött szállásra történő általános orvosi vizsgálat és igazolás kiadása. — Repülőtéri szervezetek számára előírt esetekben alkoholszondáztatás. — Kényszerhelyzetek és tömeges balesetek felszámolásának megkezdése és az abban való részvétel OMSZ-el együtt. Az elvégzett feladatok dokumentálása.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 714 650 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-10-10 📅
Közzététel dátuma: 2017-10-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 196-403688
HL-S szám: 196
További információk
Hungary Ambulance közhasznú nonprofit Kft., adószám:23486227-2-13. SWISS MEDICAL SERVICES Kft., adószám: 12171864-2-43. FŐNIX – MED Zrt., adószám: 12853104-2-41. AMS Assistance Kft., adószám: 13364827-2-43 -ASU Ambulance Kft. adószám: 22670405-2-43.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
— Kényszerhelyzetek és tömeges balesetek felszámolásának megkezdése és az abban való részvétel OMSZ-el együtt.
— Elsősegély oktatás nyújtása a Budapest Airport és az RHTP egységei részére (tervezett mennyiség: évi 5
alkalom, Megrendelő megrendelése esetén).
alkalom).

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-09-29 📅

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Soos Viktor

Hivatkozás
További információk
Hungary Ambulance közhasznú nonprofit Kft., adószám:23486227-2-13.
SWISS MEDICAL SERVICES Kft., adószám: 12171864-2-43.
FŐNIX – MED Zrt., adószám: 12853104-2-41.
AMS Assistance Kft., adószám: 13364827-2-43 -ASU Ambulance Kft. adószám: 22670405-2-43.
Forrás: OJS 2017/S 196-403688 (2017-10-10)