Az ajánlatkérő a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 számú „Hivatalos küldeménykövető” megnevezésű kiemelt projektje megvalósítása keretében „Szakmai minőségbiztosítási szolgáltatás” nyújtása a dokumentációban lévő műszaki leírásban, valamint szerződéstervezetben foglaltak szerint. A független IT szakmai minőségbiztosító feladata a projektben megvalósuló Elektronikus Kézbesítési Rendszer (eKR) és a meglévő postai rendszerek továbbfejlesztése során keletkező termékek minőségellenőrzési feladatainak ellátása, illetve az egyéb fejlesztések és az eKR-hez kapcsolódó fejlesztésekkel történő összhang felügyelete. A termék minőségbiztosítás célja annak biztosítása, hogy a szállítók által leszállított termékek (pl. hardverelemek, alkalmazások, dokumentumok, módszertanok) megfeleljenek a Magyar Posta igényeinek, követelményeinek és a vonatkozó szakmai és törvényi előírásoknak.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2017-07-31.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-06-28.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2017-06-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Rendszerminőség-értékelési és -felülvizsgálati szolgáltatások
Rövid leírás:
Az ajánlatkérő a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 számú „Hivatalos küldeménykövető” megnevezésű kiemelt projektje megvalósítása keretében „Szakmai minőségbiztosítási szolgáltatás” nyújtása a dokumentációban lévő műszaki leírásban, valamint szerződéstervezetben foglaltak szerint.
A független IT szakmai minőségbiztosító feladata a projektben megvalósuló Elektronikus Kézbesítési Rendszer (eKR) és a meglévő postai rendszerek továbbfejlesztése során keletkező termékek minőségellenőrzési feladatainak ellátása, illetve az egyéb fejlesztések és az eKR-hez kapcsolódó fejlesztésekkel történő összhang felügyelete. A termék minőségbiztosítás célja annak biztosítása, hogy a szállítók által leszállított termékek (pl. hardverelemek, alkalmazások, dokumentumok, módszertanok) megfeleljenek a Magyar Posta igényeinek, követelményeinek és a vonatkozó szakmai és törvényi előírásoknak.

Eljárás
Eljárás típusa: Versenyképes tárgyalásos eljárást
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az elj. feltételes-Kbt.53.§(5)bek.:
a) ha AK „Elektronikus Kézbesítési Rendszer kialakítása” közbesz. elj-a eredménytelen,jelen elj-t is eredménytelennek nyilváníthatja;
b) ha a) pont szerinti közbesz. elj-ban a szerz nem lép hatályba, akkor jelen elj-t is eredménytelennek nyilváníthatja.
A szerz. hatályba lépése a Kbt. 135.§(12)bek alkalmazásával-figyelemmel az 53.§(5)bek is- felfüggesztő feltét.

Objektum A közbeszerzés hatálya

Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
Az ajánlatkérő a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 számú „Hivatalos küldeménykövető” megnevezésű kiemelt projektje megvalósítása keretében „Szakmai minőségbiztosítási szolgáltatás nyújtása” a dokumentációban lévő műszaki leírásban, valamint szerződéstervezetben foglaltak szerint.

A független IT szakmai minőségbiztosító feladata a projektben megvalósuló Elektronikus Kézbesítési Rendszer (eKR) és a meglévő postai rendszerek továbbfejlesztése során keletkező termékek minőségellenőrzési feladatainak ellátása, illetve az egyéb fejlesztések és az eKR-hez kapcsolódó fejlesztésekkel történő összhang felügyelete. A termék minőségbiztosítás célja annak biztosítása, hogy a szállítók által leszállított termékek (pl. hardverelemek, alkalmazások, dokumentumok, módszertanok) megfeleljenek a Magyar Posta igényeinek, követelményeinek és a vonatkozó szakmai és törvényi előírásoknak. A feladatok elvégzése tervezetten 5500 szakértői munkaóra, azonban a megbízási szerződés eredménykötelem, amely elvégzendő feladatokat a műszaki leírás 5. melléket / 1. számú melléklete tartalmazza részletesen. AZ Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozó munkaórát csak megbecsülte.

Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 370 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Projekt száma vagy hivatkozási száma: KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 kiemelt projekt.
További információk:
Az elj. feltételes-Kbt.53.§(5)bek.:
a) ha AK „Elektronikus Kézbesítési Rendszer kialakítása” közbesz. elj-a eredménytelen,jelen elj-t is eredménytelennek nyilváníthatja;
b) ha a) pont szerinti közbesz. elj-ban a szerz nem lép hatályba, akkor jelen elj-t is eredménytelennek nyilváníthatja.
A szerz. hatályba lépése a Kbt. 135.§(12)bek alkalmazásával-figyelemmel az 53.§(5)bek is- felfüggesztő feltét.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyar Posta Zrt.
1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6.
1089 Budapest, Asztalos Sándor u. 13.
1149 Budapest, Egressy út 35-51.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező (a továbbiakban:RJ), alváll. és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Megkövetelt igazolási mód:
A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján RJ részvételi jelentkezésében köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (ESPD) foglalt nyilatkozatát benyújtani.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján RJ-nek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés alapján RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az ajánlattevő, vagy részvételre jelentkező eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.

Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az RJ-nek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
Az ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel az eljárás ajánlattételi szakaszában a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőket felhívja a kizáró okokkal kapcsolatban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívottnak az alábbiak szerinti kell igazolni, hogy velük szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn:

A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1-8., 10., 12-16. § szerint.
A Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltak szerint nem kérhető igazolás benyújtása, ha AK az Európai Unió bármely tagállamában működő – az adott tagállam által az e-Certis rendszerben igazolásra alkalmas adatbázisként feltüntetett – ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül hozzájuthat az igazoláshoz vagy egyéb releváns információhoz.

A kizáró okok tekintetében csatolt nyilatkozatoknak a jelen felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésűeknek kell lenniük, és az adott eljárásra vonatkozóan szükséges azokat megtenni.
A Kbt. 64. §-a szerint lehetséges az öntisztázás.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében RJ a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az RJ-nek nyilatkoznia kell a részvételi jelentkezésben, hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás; az nemleges nyilatkozatot is a részvételi jelentkezéshez kell csatolni.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az RJ a részvételi jelentkezésében köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az ESPD-be foglalt nyilatkozatát benyújtani. AK a formanyomtatvány IV. része α pontjának megfelelő kitöltését kéri. Ha az alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, azok mindegyike által kitöltött és aláírt külön ESPD-t is be kell nyújtani.

AK a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel az eljárás ajánlattételi szakaszában a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőket felhívja az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására.

Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7) bekezdéseire, a 69. § (11) bekezdésére.
P/1: Az RJ csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak szerinti nyilatkozatot az előző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából (minőségbiztosítási szolgáltatás nyújtása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről évenkénti bontásban, attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése alapján, ha a P/1 pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, AK által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett RJ kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról.

P/1: Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (minőségbiztosítási szolgáltatás nyújtása) származó, összesen legalább nettó 20 000 000 HUF – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétellel.

Műszaki és szakmai képességek:
Igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az RJ részvételi jelentkezésében köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. AK a formanyomtatvány IV. része α pontjának megfelelő kitöltését kéri. Ha az alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, azok mindegyike által kitöltött és aláírt külön ESPD-t is be kell nyújtani.

AK a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel az eljárás ajánlattételi szakaszában a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőket felhívja az alkalmassági követelmények tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban előírt igazolások benyújtására.

Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) bekezdéseire, a 69. § (11) bekezdésére.
M/1: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. a) pontja alapján a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban a közbeszerzés tárgya (minőségbiztosítási szolgáltatás nyújtása) szerinti legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése.

Igazolni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2), (5) bek alapján kell.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdés és befejezés – év/hónap/nap), a szerződést kötő másik fél neve, elérhetősége, kapcsolattartó neve, elérhetősége, az elvégzett szolgáltatás tárgyának rövid leírása, teljesítés mennyisége (szakértői munkaóra), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

Az ismertetésnél elegendő kitérni az alkalmasság minimumkövetelményeiben meghatározottakra. Az ismertetés tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez, a minimum követelményekben megfogalmazásra került.
Az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt szolgáltatási tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §)
M/2: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket a részvételre jelentkező be kíván vonni a teljesítésbe.
Be kell nyújtani legalább egyszerű másolatban a szakemberek által aláírt szakmai önéletrajzokat, valamint a képzettséget, az előírt jogosultságot bizonyító okiratok egyszerű másolatait. Csatolni kell a megnevezett szakember(ek) nyilatkozatát, mely szerint a részvételre jelentkező nyertessége esetén a szerződés teljesítéséhez a részvételre jelentkező rendelkezésére áll(nak).

M/3: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés c) pontja alapján csatolni kell a közbeszerzés tárgya (minőségbiztosítási szolgáltatás nyújtása) szerinti szolgáltatásra vonatkozó, a részvételi határidő lejártának napján érvényes MSZ EN ISO 9001 (vagy a 321/2015. Korm. rendelet 24. § (3) bek szerint ezzel egyenértékű) minőségirányítási rendszernek való megfelelőség tanúsításához független szervezet által kiállított tanúsítványt vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait.

A részvételi jelentkezésben nyilatkozni szükséges az érvényes tanúsítvány megújítása tekintetében, amennyiben a rendelkezésre álló tanúsítvány érvényessége az ajánlati kötöttség, illetve a szerződés teljesítése során lejár.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1: Alkalmatlan a részvételre jelentkező, amennyiben nem rendelkezik a részvételi felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban, a közbeszerzés tárgyának (minőségbiztosítási szolgáltatás nyújtása) származó 1 db, lezárt, szerződésszerűen teljesített informatikai alkalmazásfejlesztési projekt megvalósításában végzett minőségbiztosítási szolgáltatás nyújtására vonatkozó referenciamunkával, amely referenciamunka szerinti teljesítési óraszám eléri vagy meghaladja az 1 500 szakértői munkaórát. A referenciakövetelmény több referenciával is teljesíthető.

M/2: Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:
M/2.1 1 fő minőségbiztosító, aki felsőfokú végzettséggel és legalább 1 db sikeresen lezárt informatikai alkalmazásfejlesztési projektben minőségbiztosítóként szerzett, valamint összességében legalább 36 hónap minőségbiztosítási szakmai tapasztalattal rendelkezik.

M/2.2 1 fő IT architektúra szakértő, aki TOGAF vagy azzal egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap IT architektúra szakértői szakmai tapasztalattal rendelkezik.
M/2.3 1 fő informatikai szakértő, aki felsőfokú végzettséggel és legalább 36 hónap informatikai fejlesztői vagy rendszerszervezői szakmai tapasztalattal rendelkezik.
M/2.4 1 fő projektvezető, aki felsőfokú gazdasági és/vagy műszaki végzettséggel és legalább 36 hónap informatikai projektekben szerzett projektvezetői szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Összesen legalább 3 fő szakember bemutatása szükséges úgy, hogy egy szakember több pozícióra is jelölhető.
Az M/2.2 szerinti szakember esetében: TOGAF – The Open Group Architecture Framework vagy ezzel egyenértékű végzettség. Egyenértékű a végzettség, ha nemzetközi szervezet állította ki, tanúsít több éves szakmai tapasztalatot, valamint üzleti, alkalmazás, adat és technikai architektúrához kapcsolódó ismereteket.

M/3: Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha nem rendelkezik a közbeszerzés tárgya (minőségbiztosítási szolgáltatás nyújtása) szerinti szolgáltatásra vonatkozó, a részvételi határidő lejártának napján érvényes ISO 9001 (vagy a 321/2015. Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti ezzel egyenértékű) minőségirányítási rendszernek való megfelelőség tanúsításához független szervezet által kiállított tanúsítvánnyal vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A pü. telj. a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 sz. „Hivatalos küldeménykövető” projekthez kapcsolódik. Finanszírozás: az Európai Szociális Alap és Mo. költségvetése társfinanszírozásából, és saját forrásból: 56,377446 % támogatás, 43,622554 % saját forrás. A támogatás intenzitása változhat.

A támogatásból finansz. ktsg-k:szállítói finansz.. Max.30 % előleg a Kbt.135.§(9)bek, és a 272/2014. (XI.5.)Kr. szerint;előlegbiztosítékra a 272/2014.(XI.5.)Kr.118/A.§(2a),119.§.
Az elszámolásra/kifizetésre irányadó: Art;Áht;Ávr;Áfa tv;Ptk
Aj-tétel,szerz.,kifizetés pénzneme: HUF.
3 rész és 1 végszámla: a Kbt.135.§(1),(4)-(6), Ptk.6:130§ (1)-(2), 6:155.§, 272/2014.(XI.5.)Kr. szerint,a számla kézhezvételétől szám. 30 napon belül,a támog.-sal érintett részt az IH kifiz. igénylés alapján, kérelemre 30 napon belül fizeti.
Részletes szabályokat a szerz.-tervezet tartalmazza.
Eljárás
A jelöltek tervezett száma: 99
A korlátozott számú jelölt kiválasztásának objektív kritériumai:
Az ajánlatkérő nem kívánja korlátozni a részvételre jelentkezők számát; a 99 fős keret csak a felhívás meghirdethetősége miatt került rögzítésre.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Rendelkezik 1 fő CISA vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező auditor szakértővel (igen / nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Rendelkezik 1 fő CISSP vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező IT biztonsági szakértővel (igen / nem)
Az ár súlyozása: 70
1. A részvételi jelentkezést az RJ-nek a felhívásban, valamint a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.
A közbeszerzési dok-ot részv. jelentkezésenként legalább egy RJ-nek vagy a részvételi jelentk-ben megnevezett alváll-nak elektronikus úton dokumentált módon el kell érnie, a részvételi határidőig, ami az eljárásban való részvétel feltétele. A dok. másra nem ruházható át és nem tehető közzé.

3. A részvételi jelentk-nek tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (4), és a 67. § (1) és (4) bekezdései szerinti nyilatkozatot. A 66. § (2) bek szerinti nyilatkozatot eredeti, aláírt példányban kell csatolni. A részv.jeln-ben felolvasólapot kell elhelyezni, ami a Kbt. 68. § (5) bek.-ben lévő összes adatot tartalmaz.

4. AK által órában megadott határidő a www.pontosido.com adatai szerint értendő.
5. Az eljárásban a minősített RJ-k hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg a pénzügyi-gazd, és műszaki-szakmai alkalmasság feltételeit és igazolásukat (P/1, M/1-2-3).
6. Kieg táj.: dokumentáció 15. pontja szerint
7. Hiánypótlás: Kbt. 71. § (1)-(10) bek szerint azzal, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdésben foglaltakkal élni kíván, és az ott meghatározott körben nem rendel el újabb hiánypótlást.
8. A részajánlat tételének kizárásának indokai: A szakmai minőségbiztosító feladata a Hivatalos Küldeménykövető projektben AK céljainak megfelelő, integrált megoldás kialakításának felügyelete. Mivel AK számára a minőségbiztosítandó projekt elemek önmagukban nem értelmezhetőek, azok csak együttesen biztosítják a célok elérését, így a szakmai minőségbizt-i szolg-sal kapcs.elvárás, hogy kiterjedjen az egyes szoftverfejlesztések és eszközbesz.-ek összehangolt megvalósítására is.

9. II.1.5) és II.2.6): 1 Ft becsült érték a meghirdethetőség miatt került rögzítésre.
10. Nem lehetséges gazd. szervezet (projekttársaság) létrehozása.
11. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 1-100 pont.
Értékelés módszere: aj. ár – ford. ar.(KH útm.˛2 016 147sz./A.1.ba); szakemberek szakmai tapasztalata absz. pontozás(KH útm./2 016 147sz./1.mell.B.1). Az értékelés részletes szabályait a ajtételi dokum. tartalmazza.
12. A részvételi jelentk-nek tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokum.-kat, amelyeket a dokum. és a Kbt. előír.
13. Ajánlati kötöttség esetén a 2 hónap 60 napnak felel meg.
14. A részvételi jelentk. benyújtásával kapcsolatos formai előírások a dokumentáció 2. pontban.
15. Az AK jelen eljárásban a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza.
16. FAKSZ: dr. Jobbágy Krisztina, lajstromsz 00322.
17. Tárgy. elj jogalapjának indoka: A beszerzés tárgya szerinti szolgáltatás egy egyedi fejlesztésű, tervezetten több modulból álló (a későbbiekben bővíthető) komplex rendszerhez, valamint kb. 15 meglévő inform. rendszer továbbfejl-hez, ezért nagyon összetett projekthez kapcsolódik.

Tekintettel a megoldás összetettségére és hogy az érintett rendszerek nem a piacon elérhető megoldások, hanem AK számára egyedileg fejlesztett rendszerek, és mert az AK nem tudja a műszaki leírást az ajánlatadáshoz szükséges részletezettséggel megadni az AT-kel való tárgyalás elengedhetetlen.

18. Az AK az eljárásban a Kbt. 87. § (3) bekezdése alapján élni kíván a 84. § (6) bekezdés szerinti lehetőséggel.
19. A RJ-nek a Kbt. 66. § (6) bekezdés alapján nyilatkozni kell az alvállalkozókról.
20. A szerz munkanap-ban kifejezett időtartama 370 mnap,de legkésőbb 31.12.2018.
21. A részv.jelentk. részletes feltételei, és további szükséges adatok a közbesz dok-ban.
22. A feladatok elvégzése kb 5500 szakértői m.óra, de a megbiz szerződés eredménykötelem, amely feladatokat a műszaki leírás 5. mell./ 1. számú mell. tartalmaz részletesen. AK a szerz telj.-re vont. mórát csak becsülte.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2017/S 123-249378 (2017-06-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-12-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az ajánlatkérő a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 számú "Hivatalos küldeménykövető" megnevezésű kiemelt projektje megvalósítása keretében "Szakmai minőségbiztosítási szolgáltatás" nyújtása a dokumentációban lévő műszaki leírásban, valamint szerződéstervezetben foglaltak szerint.
A független IT szakmai minőségbiztosító feladata a projektben megvalósuló Elektronikus Kézbesítési Rendszer (eKR) és a meglévő postai rendszerek továbbfejlesztése során keletkező termékek minőségellenőrzési feladatainak ellátása, illetve az egyéb fejlesztések és az eKR-hez kapcsolódó fejlesztésekkel történő összhang felügyelete. A termék minőségbiztosítás célja annak biztosítása, hogy a szállítók által leszállított termékek (pl. hardverelemek, alkalmazások, dokumentumok, módszertanok) megfeleljenek a Magyar Posta igényeinek, követelményeinek és a vonatkozó szakmai és törvényi előírásoknak.
Az ajánlatkérő a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 számú "Hivatalos küldeménykövető" megnevezésű kiemelt projektje megvalósítása keretében "Szakmai minőségbiztosítási szolgáltatás" nyújtása a dokumentációban lévő műszaki leírásban, valamint szerződéstervezetben foglaltak szerint.
A független IT szakmai minőségbiztosító feladata a projektben megvalósuló Elektronikus Kézbesítési Rendszer (eKR) és a meglévő postai rendszerek továbbfejlesztése során keletkező termékek minőségellenőrzési feladatainak ellátása, illetve az egyéb fejlesztések és az eKR-hez kapcsolódó fejlesztésekkel történő összhang felügyelete. A termék minőségbiztosítás célja annak biztosítása, hogy a szállítók által leszállított termékek (pl. hardverelemek, alkalmazások, dokumentumok, módszertanok) megfeleljenek a Magyar Posta igényeinek, követelményeinek és a vonatkozó szakmai és törvényi előírásoknak.
A beszerzés teljes értéke: 51 800 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Ajánlattevők:
1. KÖZÖS Ajánlattevő NEVE: Századvég Gazdaságkutató Zrt. és Clarity Consulting Kft.
Konzorciumi tag neve: Századvég Gazdaságkutató Zrt.
Konzorciumi tag székhelye: 1037 Budapest, Hidegkuti Nándor u. 8-10.
Adószáma: 22628374-2-41.
Konzorciumi tag neve: Clarity Consulting Kft.
Konzorciumi tag székhelye: 1145 Budapest, Erzsébet király útja 29/B.
Adószáma: 12735345-2-41.
2. 1. KÖZÖS AJÁNLATTEVŐ NEVE: IFUA-eGOV Konzorcium
Konzorciumi tag neve: IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft.
Konzorciumi tag székhelye: 1119 Budapest, Fehérvári út 79.
Adószáma: 10304491-2-43.
Konzorciumi tag neve: eGOV Tanácsadó Kft.
Konzorciumi tag székhelye: 1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1.
Adószáma: 12870491-2-41.
3. 4Sales Systems Kft. (7100 Szekszárd, Keselyűsi út 22.), adószáma: 12631186-2-17
4. Vialto Consulting Kft. (1122 Budapest, Maros u. 19-21.), adószáma: 12849675-2-43
5.KÜRT Zrt. (1118 Budapest, Rétköz u. 5.), adószáma: 11780359-2-43
2) A nyertes ajánlattevő ajánlatában a közbeszerzésnek azon részei, amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: IT biztonságért felelős tevékenység; TOGAF szakértői tevékenység

Az ajánlatkérő a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 számú "Hivatalos küldeménykövető" megnevezésű kiemelt projektje megvalósítása keretében "Szakmai minőségbiztosítási…
… szolgáltatás" nyújtása a dokumentációban lévő műszaki leírásban, valamint szerződéstervezetben foglaltak szerint.
… szolgáltatás nyújtása" a dokumentációban lévő műszaki leírásban, valamint szerződéstervezetben foglaltak szerint.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 kiemelt projekt
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1138 Budapest, Dunavirág u. 2–6.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-12-12 📅
1. KÖZÖS Ajánlattevő NEVE: Századvég Gazdaságkutató Zrt. és Clarity Consulting Kft.
Konzorciumi tag neve: Századvég Gazdaságkutató Zrt.
Konzorciumi tag székhelye: 1037 Budapest, Hidegkuti Nándor u. 8-10.
Adószáma: 22628374-2-41.
Konzorciumi tag neve: Clarity Consulting Kft.
Konzorciumi tag székhelye: 1145 Budapest, Erzsébet király útja 29/B.
Adószáma: 12735345-2-41.
2. 1. KÖZÖS AJÁNLATTEVŐ NEVE: IFUA-eGOV Konzorcium
Konzorciumi tag neve: IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft.
Konzorciumi tag székhelye: 1119 Budapest, Fehérvári út 79.
Adószáma: 10304491-2-43.
Konzorciumi tag neve: eGOV Tanácsadó Kft.
Konzorciumi tag székhelye: 1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1.
Adószáma: 12870491-2-41.
3. 4Sales Systems Kft. (7100 Szekszárd, Keselyűsi út 22.), adószáma: 12631186-2-17
4. Vialto Consulting Kft. (1122 Budapest, Maros u. 19-21.), adószáma: 12849675-2-43
5.KÜRT Zrt. (1118 Budapest, Rétköz u. 5.), adószáma: 11780359-2-43
2) A nyertes ajánlattevő ajánlatában a közbeszerzésnek azon részei, amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: IT biztonságért felelős tevékenység; TOGAF szakértői tevékenység
Kiegészítő információk Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Forrás: OJS 2017/S 247-519798 (2017-12-21)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-06-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 51 800 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Telefon: +36 17678810📞
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: «Szakmai minőségbiztosítási szolgáltatás»
Rövid leírás:
Az ajánlatkérő a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 számú «Hivatalos küldeménykövető» megnevezésűkiemelt projektje megvalósítása keretében «Szakmai minőségbiztosítási szolgáltatás nyújtása» adokumentációban lévő műszaki leírásban, valamint szerződéstervezetben foglaltak szerint.

A független IT szakmai minőségbiztosító feladata a projektben megvalósuló Elektronikus Kézbesítési Rendszer(eKR) és a meglévő postai rendszerek továbbfejlesztése során keletkező termékek minőségellenőrzésifeladatainak ellátása, illetve az egyéb fejlesztések és az eKR-hez kapcsolódó fejlesztésekkel történő összhangfelügyelete. A termék minőségbiztosítás célja annak biztosítása, hogy a szállítók által leszállított termékek (pl.hardverelemek, alkalmazások, dokumentumok, módszertanok) megfeleljenek a Magyar Posta igényeinek,követelményeinek és a vonatkozó szakmai és törvényi előírásoknak. A feladatok elvégzése tervezetten 5 500 szakértői munkaóra, azonban a megbízási szerződés eredménykötelem, amely elvégzendő feladatokata műszaki leírás 5. melléket / 1. számú melléklete tartalmazza részletesen. Az Ajánlatkérő a szerződésteljesítésére vonatkozó munkaórát csak megbecsülte.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 sz.kiemelt projekt
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1149 Budapest, Egressy út 35–51.
A szerződés odaítélése
Név: IFUA Horváth & Partners Kft.
Postacím: Fehérvári út 79.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1119
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303828819📞
E-mail: szabolcs.mezei@horvath-partners.com📧
Ország: Budapest🏙️
Név: eGOV Tanácsadó Kft.
Postacím: Zoltán utca 8.
Postai irányítószám: 1054
Telefon: +36 14111668📞
E-mail: kozbeszerzes@egov.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 51 800 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2019/S 109-266638 (2019-06-04)