Terv. szerz. keretében a Székesfehérvár Megyei Jogú Város vasútállomás fejlesztése kapcsán tervezési feladatok ellátása, valamint a részletes megvalósíthatósági tan. és K-H elemzés felülvizsgálata

NIF Zrt.

Közbeszerzés tárgya jelen felhívás II.1.1.) és II.2.1) pontokban meghatározott elnevezés karakterkorlát nélkül:
Tervezési szerződés keretében a „Székesfehérvár Megyei Jogú Város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása” c. projekthez kapcsolódó tervezési feladatok ellátása, valamint a részletes megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés felülvizsgálata
Tervezési feladatok:
— Engedélyezési tervdokumentáció készítése
— Kiviteli terv szintű tenderterv készítése (közművek esetében szakági tenderterv készítése)
— Kiviteli terv szintű tendertervek alapján tervezői költségbecslés készítése
— Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány és Költség-haszon elemzés felülvizsgálata
— Hatósági engedélyek beszerzése (közművekre vonatkozó engedélyek kivételével)
— Előzetes Vizsgálati Dokumentáció készítése
— Hatósági előírás alapján Környezetvédelmi hatástanulmány készítése
— Előzetes Régészeti Dokumentáció készítése
— Közúti biztonsági hatásvizsg. kész.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2017-10-05. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-08-31.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2017-08-31 Ajánlati felhívás
2018-04-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-02-24 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2017-08-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Rövid leírás:
Közbeszerzés tárgya jelen felhívás II.1.1.) és II.2.1) pontokban meghatározott elnevezés karakterkorlát nélkül: Tervezési szerződés keretében a...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Műszaki tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: NIF Zrt.
Postacím: Váci út 45.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368572 📞
Fax: +36 14368560 📠
Dokumentumok URL-je: http://kozzetetel.mkbt.eu 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-08-31 📅
Benyújtási határidő: 2017-10-05 📅
Közzététel dátuma: 2017-09-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 169-347177
HL-S szám: 169
További információk
A Kbt. 50. § (2) bekezdés i) pontja alapján ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az ellenszolgáltatás teljesítésére az alábbi jogszabályi...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Közbeszerzés tárgya jelen felhívás II.1.1.) és II.2.1) pontokban meghatározott elnevezés karakterkorlát nélkül:
Tervezési szerződés keretében a „Székesfehérvár Megyei Jogú Város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása”...  Többet mutasson
Többet mutasson (25) Tervezési feladatok:
— Engedélyezési tervdokumentáció készítése
— Kiviteli terv szintű tenderterv készítése (közművek esetében szakági tenderterv készítése)
— Kiviteli terv szintű tendertervek alapján tervezői költségbecslés készítése
— Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány és Költség-haszon elemzés felülvizsgálata
— Hatósági engedélyek beszerzése (közművekre vonatkozó engedélyek kivételével)
— Előzetes Vizsgálati Dokumentáció készítése
— Hatósági előírás alapján Környezetvédelmi hatástanulmány készítése
— Előzetes Régészeti Dokumentáció készítése
— Közúti biztonsági hatásvizsg. kész.
A beszerzendő szolgáltatás Fejér megyében, Székesfehérvár Megyei Jogú Városban tervezett intermodális csomópont vonatkozásában az alábbi dokumentációk elkészítése:  Többet mutasson
— Előzetes Vizsgálati Dokumentáció
— Közúti biztonsági hatásvizsgálat készítése
A tervezési feladat komplexitására tekintettel, mivel több szakági- többek közt magasépítési, közúti műtárgy építésére vonatkozó, közútra vonatkozó,...  Többet mutasson
Nyertes AT által ellátandó feladat magában foglalja többek közt az alábbi munkarészeket is:
intermodális pályaudvar megvalósíthatósági tanulmányának felülvizsgálatát és költség-haszon elemzésének elkészítését, környezeti hatástanulmány készítését,...  Többet mutasson
hozzávetőlegesen 115 m szabadnyílású közúti híd megvalósíthatósági tanulmányának felülvizsgálatát, környezeti hatástanulmány készítését, kiviteli terv készítését  Többet mutasson
megközelítőleg összesen 1 360 m hosszú 2x1 sávos városi környezetben belterületi II. rendű főút megvalósíthatósági tanulmányának felülvizsgálatát,...  Többet mutasson
P+R parkolók tervezése minimum 300 (200+100) db személygépkocsi részére
autóbusz pályaudvar tervezését
intelligens utastájékoztatás tervezését.
A nyertes AT által ellátandó feladatokat részletesen a további közbesz. dok.ok tartalmazzák.
AK felhívja az ATk figyelmet, hogy a tárgyi eljárásban a részteljesítés megengedett a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
AK felhívja ATk figyelmét arra, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerz. finanszírozására támogatásra irányuló igényt fog...  Többet mutasson
A részajánlattételi lehetőség kizárásának indoka, hogy a tervezett projekt esetében a beszerzés több szakágat és területet érint, melyek között az...  Többet mutasson
Időtartam: 11 hónap
A lehetőségek leírása:
Amennyiben a Nyertes Ajánlattevő által elkészített tervdokumentáció (pl. engedélyezési terv, vagy kiviteli terv) alapján összeállított költségvetés vagy...  Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 3.2.0-15.
További információk:
A Kbt. 50. § (2) bekezdés i) pontja alapján ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az ellenszolgáltatás teljesítésére az alábbi jogszabályi...  Többet mutasson
— 2015. évi CXLIII. törvény,
Többet mutasson (5) — 2013. évi V. törvény,
— 2011. évi CXCV. törvény,
— 2003. évi XCII. törvény,
— 2007. évi CXXVII. törvény.
A fizetési feltételeket részletesen a szerződéstervezet tartalmazza.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, 1134 Budapest Váci út 45.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...  Többet mutasson
Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bek. alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban EEKD)...  Többet mutasson
Többet mutasson (13)
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 3. § (3) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bek. és a...  Többet mutasson
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az EEKD-ot a 321/2015. (X. 30.) Kr. 4–7. §-ában foglaltaknak megfelelően...  Többet mutasson
Az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bek. alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a...  Többet mutasson
Ajánlattevő a felhívásban előírt kizáró okok fenn nem állását az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)–(7) bek. szerinti felhívására köteles igazolni a 321/2015. (X....  Többet mutasson
Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Kr. 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz...  Többet mutasson
A Kbt. 74. § (1) bek. b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a kizáró okok vonatkozásában tett nyilatkozatok keltezése nem lehet régebbi, mint a jelen...  Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírások:
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján ajánlatkérő előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos...  Többet mutasson
322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő előírja, hogy a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek – vagy az...  Többet mutasson
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt...  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1....  Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett...  Többet mutasson
Többet mutasson (9)
„A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése...  Többet mutasson
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Korm....  Többet mutasson
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdése szerinti felhívására köteles...  Többet mutasson
P.1/ A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontja alapján ajánlattevő nyilatkozata a...  Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) és (7) bekezdésében foglaltakra.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló...  Többet mutasson
Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1/ Az ajánlattevő alkalmatlan, amennyiben teljes nettó árbevétele a felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben nem éri...  Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson (3)
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is...  Többet mutasson
A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk....  Többet mutasson
A Kbt. 65. § (11) bekezdése alapján a gazdasági szereplő nem használhatja fel alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására...  Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlattevőnek (továbbiakban AT), illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) és a 321/2015. (X. 30.) Korm....  Többet mutasson
A 321 KR. 2. § (5) alapján AK az ALK.K.ek előzetes igazolására elfogadja az érintett gazd. szereplő egyszerű nyilatkozatát.
Többet mutasson (14) Közös ajánlattétel és kapacitást nyújtó esetén irányadó szabályok.
AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazd. szereplő az EEKD-ot a 321 KR. 5–7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az AK Kbt. 69. § (4)–(7) szerinti felhívására köteles igazolni, hogy megfelel az AK...  Többet mutasson
M.1/ A Kbt. 65. § (1) b) pontja és a 321 KR. 21. § (3a) b) pontja alapján a felhívás feladását megelőző utolsó 6 évben befejezett, de legfeljebb 9 éven...  Többet mutasson
A referenciaigazolásnak, vagy referencia nyilatkozatnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:
— a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét,
— szolgáltatások nevesítését és mennyiségét (az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal),
— a szerződés teljesítésének (kezdésének és befejezésének) időpontját /év, hónap, nap/,
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben a referenciát az alkalmasságot igazoló szervezet közös ATként teljesítette, a Kr. 22. § (5) szerint fogadható el a referencia.
M.2/Kbt. 65. § (1) b) pontja és a 321 KR. 21. § (3) b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a minőség-ellenőrzésért...  Többet mutasson
Az ALK.K.nek az ATk a Kbt. 65. § (6) és (7) szerint is megfelelhetnek, ez utóbbi esetben csatolni kell a Kbt. 65. § (7) szerinti okiratot és a 67. § (3)...  Többet mutasson
Az AK felhívja a figyelmét a Kbt. 65. § (9) és (11)-re is.
A minősített ATk esetében a 321 KR. 24. § (1) irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1/1 AT alkalmatlan, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző utolsó 6 évben befejezett, de legfeljebb kilenc éven belül megkezdett a...  Többet mutasson
M.1/2 AT alkalmatlan, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző utolsó hat évben befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett a...  Többet mutasson
Többet mutasson (19)
M.1/3 AT alkalmatlan, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző utolsó hat évben befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett...  Többet mutasson
— legfeljebb 2 referenciából teljesítetten magában kell foglalnia intermodális pályaudvar vagy közösségi közlekedésfejlesztési projekt teljes körű...  Többet mutasson
— magasépítési terv készítése;
— P+R parkolók tervezése minimum 150 db személygépkocsi részére;
— autóbusz pályaudvar tervezése;
— intelligens utastájékoztatás tervezése;
A fenti bekezdésben szereplő referencia követelményben a tervezési elemek teljesítése legfeljebb két referenciából igazolható, azonban a referenciáknak meg...  Többet mutasson
— legalább egynek magában kell foglalnia egy minimum összesen 80 méter szabadnyílású közúti híd teljes körű engedélyezési és/vagy kiviteli terv készítését;
— legalább egynek magában kell foglalnia egy minimum 380 méter hosszú 2x1 sávos városi környezetben belterületi I. rendű, vagy II. rendű főút teljes körű...  Többet mutasson
A teljes körű engedélyezési és/vagy kiviteli terv készítése alatt AK az Útügyi Műszaki Előírás, Közutak Tervezése megnevezésű előírás szerinti tartalmat érti.
Egy referenciaigazolás a fent előírt alkalmassági minimumkövetelmények közül több alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés céljából is felhasználható.  Többet mutasson
AK az igazolások vizsgálata során a 321 KR. 21. § (3a) bek. b) pontjában, illetve a 21/A. §-ban foglaltak szerint jár el.
Az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet 2. § 4. pontja szerint a...  Többet mutasson
Belterületi I. rendű, vagy II. rendű főút fogalmán a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet szerinti fogalmakat érti AK.
További fogalom meghat. jelen felhívás VI.4.3) pontjában.
M.2/ Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik legalább
Szakemberekre vonatkozó követelményeket jelen felhívás VI.4.3) pontja tartalmazza részletesen.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321 KR. 24. § (1) bekezdéseiben foglaltakra.
A Kbt. 65. § (6) alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Amely alkalmassági követelmények...  Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet.
A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Teljesítési biztosíték: nettó tervezői díj [továbbiakban: ter.d.] 5 %-a,
jótállási biztosíték: nettó ter.d. 5 %-a
Többet mutasson (9) Jótállás: 36 hónap.
Késedelmi kötbér: késedelemmel érintett (rész)teljesítés nettó ter.d. alapján számított napi 0,5 %
A hibás teljesítési kötbér: 15 %, alapja a (rész)teljesítés nettó ter.d.-a.
A meghiúsulási kötbér: nettó ter.d. 20 %-a.
Finanszírozás: EU forrás 100 % IKOP forrás, figyelemmel a Kbt. 53. § (6)-re. A kifizetés a Kbt. 135. § (1) (4) (5) (6) bek-ben foglaltak, valamint a Ptk....  Többet mutasson
Finanszírozás módja: utófinanszírozás.
Előleg: a 272/2014. Korm. rend. 1. melléklet 134/B.1. pontja szerinti 30 % azzal, hogy a szerződéskötéskor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók...  Többet mutasson
Előleg-visszafizetési biztosíték a szerződéstervezet szerint. A kifizetésre alkalmazandó a 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-a, valamint a 2007.évi CXXVII. törvény.  Többet mutasson
A részletes fiz. és a szerződést biztosító köt-ek részletszabályait a szerz.terv. tart.

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2017-12-04 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2017-10-05 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1061 Budapest, Andrássy út 17. II./10 ).
További információk: A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) bekezdéseiben meghatározottak szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az M.2/1 pontban bevont „projektvezető” alkalmassági minimumkövetelményként meghatározotton felüli projektvezetőként és/vagy projekt vezető helyettesként szerzett szakmai gyakorlata (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 14
Minőségi kritérium (név): 3. Az M.2/2 pontban bevont „tervező” alkalmassági minimumkövetelményként meghatározotton felüli tervezőként szerzett szakmai gyakorlata (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 12
Minőségi kritérium (név): 4. Az M.2/3 pontban bevont „tervező” alkalmassági minimumkövetelményként meghatározotton felüli tervezőként szerzett szakmai gyakorlata (hónap)
5. Az M.2/4 pontban bevont környezetvédelmi tervező szakember alkalmassági minimumkövetelményként meghatározotton felüli környezeti hatástanulmány készítésében szerzett szakmai gyakorlata (hónap)
Az ár súlyozása: 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15388
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
A vevő profiljának címe: http://www.nif.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://kozzetetel.mkbt.eu 🌏
Ajánlatkérő neve: Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Andrássy út 17. II. emelet 10. ajtó
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1061
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: dr. Hetzl Norbert
Telefon: +36 17961000 📞
E-mail: drhetzl@mkbt.eu 📧
Fax: +36 17961001 📠
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.mkbt.eu 🌏

Hivatkozás
További információk
1 ATnek a Kbt. 66. § (6) alapján nyilatkozatot kell benyújtania – nemleges tartalom esetén is. Az ajánlatnak tartalmaznia kell AT Kbt. 66. § (2) szerinti...  Többet mutasson
2 A jelen felhívásban előírt alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ATk hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező...  Többet mutasson
Többet mutasson (21)
3 Az ajánlatot írásban zárt csomagolásban, 1 papír alapú példányban, illetve 1 elekt. adathordozón kell közvetlenül vagy postai úton az ajánlattételi...  Többet mutasson
4 AK a közbeszerzési dokumentumokat a Kbt 39. § (1) alapján hozzáférhetővé teszi jelen felhívás I.3. pontja szerinti honlapon, melyek átvétele az érvényes...  Többet mutasson
5 AK a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76 § (2) c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány elve alapján értékeli.
A 1–5. értékelési részszempontokat (a továbbiakban RSZ), illetve súlyszámait jelen felhívás II.2.5) pontja tartalmazza.
Adható pontszám alsó és felső határa 0–10.
Az értékelés módszere az 1. RSZ esetében fordított arányosítás; 2-5. RSZ esetén egyenes arányosítás, A módszer képletét az AD tartalmazza.
A 2-5. RSZ esetén a Kbt. 77. § (1) alapján 36 hónapot elérő vagy kedvezőbb (magasabb) vállalás esetén is a ponthatár felső határával azonos pontszámot ad...  Többet mutasson
6 AT szakmai ajánlat benyújtására köteles a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint.
7 AK a Kbt. 35. § (8)-re figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
8 A nyertes AT köteles biztosítani, hogy az ajánlatában a jelen felhívás III.1.3) M.2/1 – M.2/4 pontjai tekintetében megajánlott szakemberek mindegyike...  Többet mutasson
— M.2/1 pont tekintetében megajánlott szakember a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (továbbiakban: 266/2013 KR) szerinti KÉ-K jelölésű (vagy hatályos...  Többet mutasson
— M.2/2 pont tekintetében megajánlott szakember a 266/2013 KR szerinti É jelölésű (HAT. ÁTSOR. E.) tervező jogosultsággal;
— M.2/3 pont tekintetében megajánlott szakember a 266/2013 KR szerinti HT jelölésű (HAT. ÁTSOR. E.) tervező jogosultsággal;
— M.2/4 pont tekintetében megajánlott szakember a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet szerinti „SZKV-1.2.” és/vagy „SZKV-1.3.” és/vagy „SZKV-1.4.”jelölésű...  Többet mutasson
9 AT az ajánlatához köteles csatolni cégszerűen aláírt nyilatkozatát, melyben kifejezetten nyilatkozik, hogy az általa megajánlott szakemberek a jelen...  Többet mutasson
10 A közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bek. alapján feltételes közbeszerzés.
11 AK az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. A biztosíték meghatározott mértéke 2 100 000 HUF. Az ajánlati biztosíték teljesíthető...  Többet mutasson
12 A teljesítési részhatáridők, és véghatáridő a szerződés hatályba lépésétől számítódnak.
13 Nyertes AT köteles legkésőbb a szerződés hatálybalépésének időpontjára legalább 2 000 000 HUF/káresemény és legalább 5 000 000 HUF/év limitű tervezői...  Többet mutasson
14 AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
15 Eljáró FAKSZ: dr. Hetzl Norbert (00038).

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § előírásai szerint.
III.1.3. pont kiegészítése:
Többet mutasson (13) M.2/ Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik legalább
M.2/1 1 fő projektvezető szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (továbbiakban 266 KR.) szerinti „KÉ-K” kategóriájú tervező...  Többet mutasson
Szakmai gyakorlata: a 266 KR. szerinti „KÉ-K” kategóriájú szakági tervező jogosultság megszerzéséhez szükséges, a 266 KR. 1. mellékletének I. Tervezés 2....  Többet mutasson
M.2/2 1 fő olyan szakemberrel aki
Képzettsége: a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „É” kategóriájú tervező jogosultság megszerzéséhez szükséges, a 266 KR. 1. mellékletének I....  Többet mutasson
Szakmai gyakorlata: a 266 KR. szerinti „É” kategóriájú szakági tervező jogosultság megszerzéséhez szükséges, a 266 KR. 1. mellékletének I. Tervezés 2. Rész...  Többet mutasson
M.2/3 1 fő olyan szakemberrel aki
Képzettsége: a 266/2013. Korm. rendelet szerinti „HT” kategóriájú tervező jogosultság megszerzéséhez szükséges, a 266 KR. 1. mellékletének I. Tervezés 2....  Többet mutasson
Szakmai gyakorlata: a 266 KR. szerinti „HT” kategóriájú szakági tervező jogosultság megszerzéséhez szükséges, a 266 KR. 1. mellékletének I. Tervezés 2. Rész...  Többet mutasson
M.2/4 1 fő környezetvédelmi tervező szakemberrel aki
alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett környezetmérnöki vagy okl. környezetmérnöki felsőfokú képzettséggel, vagy az ajánlati felhívás VI.3.8) pont 4....  Többet mutasson
Egy szakember csak egy alkalmassági követelmény igazolásképpen ajánlható meg.
Közösségi közlekedésfejlesztés fogalma alatt AK a következő fogalmat érti valamennyi alkalmassági követelmény vonatkozásában: minden olyan tevékenységet,...  Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2017/S 169-347177 (2017-08-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-04-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés keretében a „Székesfehérvár Megyei Jogú Város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása”...  Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 244 800 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-04-06 📅
Közzététel dátuma: 2018-04-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 069-153384
Hirdetményre hivatkozik: 2017/S 169-347177
HL-S szám: 69
További információk
Ajánlattevők: 1. Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft., Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt., Pro Urbe Mérnöki és Városrendezési Kft. és Vibrocomp Akusztikai,...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés keretében a „Székesfehérvár Megyei Jogú Város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása”...  Többet mutasson
— Engedélyezési tervdokumentáció készítése,
Többet mutasson (15)
— Kiviteli terv szintű tenderterv készítése (közművek esetében szakági tenderterv készítése),
— Kiviteli terv szintű tendertervek alapján tervezői költségbecslés készítése,
— Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány és Költség-haszon elemzés felülvizsgálata,
— Hatósági engedélyek beszerzése (közművekre vonatkozó engedélyek kivételével),
— Előzetes Vizsgálati Dokumentáció készítése,
— Hatósági előírás alapján Környezetvédelmi hatástanulmány készítése,
— Előzetes Régészeti Dokumentáció készítése,
— Közúti biztonsági hatásvizsgálat készítése.
— Előzetes Vizsgálati Dokumentáció,
A tervezési feladat komplexitására tekintettel, mivel több szakági – többek közt magasépítési,közúti műtárgy építésére vonatkozó, közútra vonatkozó,...  Többet mutasson
Nyertes ajánlattevő által ellátandó feladat magában foglalja többek közt az alábbi munkarészeket is:
Intermodális pályaudvar megvalósíthatósági tanulmányának felülvizsgálatát és költség-haszon elemzésének elkészítését,környezeti hatástanulmány készítését,...  Többet mutasson
Megközelítőleg összesen 1360 m hosszú 2x1 sávos városi környezetben belterületi II. rendű főút megvalósíthatósági tanulmányának felülvizsgálatát, környezeti...  Többet mutasson
AK felhívja ATk figyelmét arra,hogy a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerz. finanszírozására támogatásra irányuló igényt fog...  Többet mutasson
A részajánlattételi lehetőség kizárásának indoka, hogy a tervezett projekt esetében a beszerzés több szakágat és területet érint, melyek között az...  Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Amennyiben a Nyertes Ajánlattevő által elkészített tervdokumentáció (pl. engedélyezési terv, vagy kiviteli terv) alapján összeállított költségvetés vagy...  Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2/1 pontban bevont „projektvezető” alkalmassági minimumkövetelményként meghatározotton felüli projektvezetőként és/vagy projekt vezető helyettesként szerzett szakmai gyakorlata(hónap)
Az M.2/2 pontban bevont „tervező” alkalmassági minimumkövetelményként meghatározotton felüli tervezőként szerzett szakmai gyakorlata (hónap)
Az M.2/3 pontban bevont „tervező” alkalmassági minimumkövetelményként meghatározotton felüli tervezőként szerzett szakmai gyakorlata (hónap)
Az M.2/4 pontban bevont környezetvédelmi tervező szakember alkalmassági minimumkövetelményként meghatározotton felüli környezeti hatástanulmány készítésében szerzett szakmai gyakorlata (hónap)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-03-05 📅

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők:
1. Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft., Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt., Pro Urbe Mérnöki és Városrendezési Kft. és Vibrocomp Akusztikai,...  Többet mutasson
Többet mutasson (2)
2. Utiber Közúti Beruházó Kft.: 1115 Budapest, Csóka u. 7–13., adószám: 10554885-2-43
Az eljárásban az érétkelés során Ajánlatkérő nem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.
Forrás: OJS 2018/S 069-153384 (2018-04-06)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-02-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 244 800 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Telefon: +36 18025769 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-02-24 📅
Közzététel dátuma: 2021-03-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 041-103424
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 069-153384
HL-S szám: 41
További információk
450001229 számú szerződés 1.sz. módosításának aláírása: 2021.2.15

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: „Tervezési szerződés keretében a „Székesfehérvár Megyei Jogú Város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása"
Rövid leírás:
A beszerzendő szolgáltatás Fejér megyében,Székesfehérvár Megyei Jogú Városban tervezett intermodális csomópont vonatkozásában az alábbi dokumentációk elkészítése:  Többet mutasson
A tervezési feladat komplexitására tekintettel,mivel több szakági - többek közt magasépítési,közúti műtárgy építésére vonatkozó,közútra...  Többet mutasson
Többet mutasson (6)
Vonatkozó;közművekre vonatkozó;pénzügyi-gazdaságossági számításokat is magában foglaló - Tervezési munka összehangolása szükséges több tervezési...  Többet mutasson
Intermodális pályaudvar megvalósíthatósági tanulmányának felülvizsgálatát és költség-haszon elemzésének elkészítését,környezeti hatástanulmány...  Többet mutasson
AK felhívja az ATk figyelmet,hogy a tárgyi eljárásban a részteljesítés megengedett a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
AK felhívja ATk figyelmét arra,hogy a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerz. finanszírozására támogatásra irányuló igényt fog...  Többet mutasson
Továbbá a Kbt. 135. § (12) alapján a támogatási igény igényelt összegben történő elfogadását AK a szerz. hatálybalépését felfüggesztő feltételként köti ki.
A részajánlattételi lehetőség kizárásának indoka, hogy a tervezett projekt esetében a beszerzés Több szakágat és területet érint, melyek között az...  Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP-3.2.0-15-2017-00024

A szerződés odaítélése
Név: UVATERV Út-, Vasúttervező zártkörűen működő Részvénytársaság
Postacím: Dombóvári út 17-19. B. épület
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1117
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13714000 📞
E-mail: uvaterv@uvaterv.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.uvaterv.hu 🌏
Név: „KÖZLEKEDÉS” Fővárosi Tervező Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Bécsi u.5. V. em. 4-5.
Postai irányítószám: 1052
Telefon: +36 12352000 📞
E-mail: kozlekedes@kozlekedes.hu 📧
Internetcím: http://www.kozlekedes.hu 🌏
Név: PRO URBE Mérnöki és Városrendezési Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Szomolnok u. 14. 1/3
Postai irányítószám: 1034
Telefon: +36 12505064 📞
E-mail: prourbe@prourbekft.hu 📧
Internetcím: http://www.prourbekft.hu 🌏
Név: VIBROCOMP Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Bozókvár u. 12.
Postai irányítószám: 1118
Telefon: +36 13107292 📞
E-mail: info@vibrocomp.hu 📧
Internetcím: http://www.vibrocomp.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 244 800 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Változáskezelési Osztály

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Telefon: +36 18828594 📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadót utca 5.
Telefon: +36 18828594 📞
Forrás: OJS 2021/S 041-103424 (2021-02-24)