Vállalkozási szerződés a nádasdladányi Nádasdy-kastély turisztikai célú fejlesztése tárgyú projekt megvalósításához szükséges építési tevékenység ellátására
NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Nyertes ajánlattevő a 9263 műemléki törzsszámú nádasdladányi Nádasdy-kastély együttes területén található, a dokumentációban meghatározott épületek, a kastélypark rekonstrukciójára, a parkban található tó revitalizációjára, valamint a fentiekkel összefüggő egyéb meghatározott feladatok elvégzésére vállalkozik a közbeszerzési dokumentumokban megadottak szerint.
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2018-01-31. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-12-18.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda? Mi az?- • Hídépítés › Hidak építési munkái › Gyalogoshíd építése
- • Művészeti és kulturális épületek kivitelezése › Kiállításokkal kapcsolatos épületek kivitelezése › Történelmi műemlékkel vagy emlékművel kapcsolatos építési munkák
- • Művészeti és kulturális épületek kivitelezése › Történelmileg vagy építészetileg fontos épületek › Kastély építési munkái
- • Pihenőterület terepegyengetése › Park terepegyengetése
- • Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka › Vízi létesítmények építése
- • Budapest › Budapest
- • Közép-Dunántúl › Fejér
- • Nyugat-Dunántúl › Győr-Moson-Sopron
Beszerzési előzmények
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2017-12-18 | Ajánlati felhívás |
| 2018-06-15 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
| 2018-07-03 | Helyesbítések |
| 2019-05-13 | Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt |
| 2020-07-20 | Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt |
Ajánlati felhívás (2017-12-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Történelmi műemlékkel vagy emlékművel kapcsolatos építési munkák
Rövid leírás:
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Történelmi műemlékkel vagy emlékművel kapcsolatos építési munkák 📦
További CPV-kód: Művészeti és kulturális épületek kivitelezése 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Fejér 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Postacím: Kolostorhegy utca 1.
Postai irányítószám: 9400
Postai város: Sopron
Kapcsolat
Internetcím: http://utsz.hu/projektek/projekt_6uex22/index.html 🌏
E-mail: margit.vago@nofnkft.hu 📧
Telefon: +36 709023365 📞
Fax: +36 17002238 📠
Dokumentumok URL-je: http://utsz.hu/projektek/projekt_6uex22/index.html 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-12-18 📅
Benyújtási határidő: 2018-01-31 📅
Közzététel dátuma: 2017-12-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 244-508752
HL-S szám: 244
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 12 hónap
A lehetőségek leírása:
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Nemzeti Kastély- és Várprogram turisztikai célú fejlesztéseinek támogatása, GINOP 7.1.1-15-2015-00001
További információk:
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Fejér megye, Nádasdladány, hrsz. 242/2, 242/3, 242/5, 217/15.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-01-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., 1113 Budapest, Daróci út 3. Központi épület 104. szoba.
További információk:
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A III.1.3. M.2.2. pont szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): A III.1.3. M.2.3. pont szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (hónap)
Az ár súlyozása: 70
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK25161
Más típusú ajánlatkérő: Nonprofit szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Vágó Margit
Dokumentumok URL címe: http://utsz.hu/projektek/projekt_6uex22/index.html 🌏
Ajánlatkérő neve: DUOVIRI Kft.
Postacím: Tihamér utca 32.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1141
Kapcsolattartó pont: Kollmann Örs László
Telefon: +36 306824487 📞
E-mail: kozbeszerzes@duoviri.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Postacím: Daróci út 3. Központi épület fsz. 8. szoba
Postai irányítószám: 1113
Kapcsolattartó pont: Horváth Rómeó
Telefon: +36 709039460 📞
E-mail: romeo.horvath@nofnkft.hu 📧
Hivatkozás
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2017/S 244-508752 (2017-12-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Történelmi műemlékkel vagy emlékművel kapcsolatos építési munkák
Rövid leírás:
Nyertes ajánlattevő a 9263 műemléki törzsszámú nádasdladányi Nádasdy-kastély együttes területén található, a dokumentációban meghatározott épületek, a kastélypark rekonstrukciójára, a parkban található tó revitalizációjára, valamint a fentiekkel összefüggő egyéb meghatározott feladatok elvégzésére vállalkozik a közbeszerzési dokumentumokban megadottak szerint.
Többet mutasson
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Történelmi műemlékkel vagy emlékművel kapcsolatos építési munkák 📦
További CPV-kód: Művészeti és kulturális épületek kivitelezése 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Fejér 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Postacím: Kolostorhegy utca 1.
Postai irányítószám: 9400
Postai város: Sopron
Kapcsolat
Internetcím: http://utsz.hu/projektek/projekt_6uex22/index.html 🌏
E-mail: margit.vago@nofnkft.hu 📧
Telefon: +36 709023365 📞
Fax: +36 17002238 📠
Dokumentumok URL-je: http://utsz.hu/projektek/projekt_6uex22/index.html 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-12-18 📅
Benyújtási határidő: 2018-01-31 📅
Közzététel dátuma: 2017-12-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 244-508752
HL-S szám: 244
További információk
II.2.6 pont kitöltése a hirdetmény feladhatósága miatt történt. A II.2.7 pont szerinti 12 hónap 360 naptári nap
II.2.5 pont szerinti ár (nettó HUF) és súlyszám az alábbiak szerinti:
Alapmennyiségre vonatkozó Ajánlati Ár 58.
Opciós mennyiség 1-re vonatkozó Ajánlati Ár 4.
Opciós mennyiség 2-re vonatkozó Ajánlati Ár 3.
Opciós mennyiség 3-ra vonatkozó Ajánlati Ár 5.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
A) A Létesítmény az alábbiakat foglalja magában:
Alapmennyiség: 1 db kastély épület – mintegy nettó 2400 m
A 9263 műemléki törzsszámú nádasdladányi Nádasdy-kastély együttes 14000 műemléki azonosítóval rendelkező kastélyparkjában elvégzendő főbb feladatok: A műemléki védettség alatt álló tájképi kert balesetmentes bejárhatóságának biztosításához szükséges fakivágási és faápolási munkák elvégzése a teljes parkterületből mintegy 65 000 m
Többet mutasson
Opciós mennyiség 1.
— 1 db mintegy 16,46 m
— kastélyépület kiegészítő építőmesteri munkái.
Opciós mennyiség 2.
1 db víztorony felújítása
1 db díszkút felújítása és restaurálása
1 db fahíd építése
Kastély épület festőrestaurátori munkái.
Kastély épület stukkóinak javítása és/vagy pótlása.
1600 m
Opciós mennyiség 3.
1 db mintegy 840 m
Az opciós mennyiségekre is kötelező az ajánlattétel.
A részletes műszaki leírást a dokumentáció tartalmazza.A nyertes ajánlattevő teljesítési kötelezettsége kiterjed a közbeszerzési dokumentumokban előírt valamennyi feladatra.
B) 1. Kötbérterhes teljesítési részhatáridők és véghatáridő az alapmennyiség vonatkozásában:
Az első teljesítési részhatáridőnek a szerződés aláírását követő 5. teljes naptári hónap utolsó napja számít. Az első teljesítési részhatáridőre az alapmennyiség teljesítésének műszaki ellenőr által leigazolt mértéke el kell érje legalább a 30 %-ot.
A második teljesítési részhatáridőnek a szerződés aláírását követő 9. teljes naptári hónap utolsó napja számít. A második teljesítési részhatáridőre az alapmennyiség teljesítésének műszaki ellenőr által leigazolt mértéke el kell érje legalább a 70 %-ot.
Többet mutasson
Határidőben teljesít a nyertes ajánlattevő, ha a műszaki átadás-átvétel a teljesítési időtartamon belül megkezdődött és sikeresen befejeződött, kivéve ha az ajánlatkérő a teljesítést nem vette át. Végteljesítési határidőnek a jelen felhívás II.2.7. pont szerinti időtartam utolsó napja számít.
Többet mutasson
2. Az opciós mennyiségek lehívása esetén a végteljesítési határidő az opciós mennyiségek vonatkozásában is érvényes.
3. Előteljesítés úgy a teljesítési részhatáridők, mint a teljesítési véghatáridő tekintetében elfogadott.
C) Az ajánlatkérő az alapmennyiségre vonatkozó Ajánlati Ár (tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás az alapmennyiség vonatkozásában) 3 %-ának, illetve az opciós mennyiségekre vonatkozó Ajánlati Árak (tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás az egyes opciós mennyiségek vonatkozásában) 3-3 %-ának megfelelő összegű tartalékkeretet határoz meg. Az alapmennyiséghez kapcsolódó tartalékkeret az alapmennyiséghez kapcsolódó munkák vonatkozásában, az opciós mennyiségekhez kapcsolódó tartalékkeret az adott opciós mennyiség vonatkozásában használható fel.
Többet mutasson
D) Az alábbiak részei a tervdokumentációnak, de ajánlatkérő nem kér rá ajánlatot sem az alap, sem az opciós mennyiségek között: babaház, tájépítészeti munkarész II. ütem,látogatói parkolók és útjaik,műtárgyaik, ősök csarnoka kandalló, az ebédlőben lévő cserépkályha rekonstrukciója, vasúti csille,valamint az Rkőkieg-1 és Rkőkieg-2 restaurátori tételek
Többet mutasson
Időtartam: 12 hónap
A lehetőségek leírása:
Az ajánlatkérő a Kbt.141.§ (4) bekezdés a) pontjára tekintettel is rögzíti az alábbiakat:
Megrendelő az opciós mennyiségek tekintetében meglévő jogát, az opció lehívását a Vállalkozási Szerződés megkötését követő 180 napon belül jogosult gyakorolni. Az opciós jog érvényesítése az ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozatával történik, melyet a nyertes ajánlattevő nem utasíthat vissza.
Többet mutasson
Az opciós mennyiségek lehívásáról ajánlatkérő a lehívási időn belül mérlegelési jogkörében dönt. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatkérőt az opciós mennyiségek tekintetében lehívási kötelezettség nem terheli. Az ajánlattevők ennek tudatában nyújtsák be az ajánlatukat, készítsék el az árazott költségvetést. Az opciós mennyiségek lehívása az ajánlatkérő jogosultsága, de nem kötelezettsége, így az opciós mennyiségek lehívásának elmaradása esetén ajánlattevők az ajánlatkérővel szemben semmilyen követelést nem támaszthatnak. Fentiek az opciós mennyiség 1., 2., és 3. vonatkozásában is érvényesek. Az ajánlatkérő szabad belátása szerint hívhatja le az 1-es, a 2-es vagy a 3-as opciós mennyiséget.
Többet mutasson
További információk:
II.2.6 pont kitöltése a hirdetmény feladhatósága miatt történt. A II.2.7 pont szerinti 12 hónap 360 naptári nap
II.2.5 pont szerinti ár (nettó HUF) és súlyszám az alábbiak szerinti:
Alapmennyiségre vonatkozó Ajánlati Ár 58.
Opciós mennyiség 1-re vonatkozó Ajánlati Ár 4.
Opciós mennyiség 2-re vonatkozó Ajánlati Ár 3.
Opciós mennyiség 3-ra vonatkozó Ajánlati Ár 5.
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Fejér megye, Nádasdladány, hrsz. 242/2, 242/3, 242/5, 217/15.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely - a jelen felhívásban meghatározott - kizáró ok az eljárás során következik be.
Az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bek hatálya alá.
A Kbt. 62. § (1) bek b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a Kbt.188. § (4) bek szerinti – vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a Kbt.188. § (5) bek szerinti – jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.
Többet mutasson
Ha a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bek szerinti – vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a Kbt.188. § (5) bek szerinti – jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az EEKD-val egyidejűleg köteles benyújtani.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm rend 8.§, 10.§, 12-14.§ és 16. § szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bek szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
Többet mutasson
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában, az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bek szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
A kizáró okok tekintetében az ajánlattevő, valamint az ajánlattevő által az alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet által tett nyilatkozatok keltezése nem lehet korábbi a jelen felhívás TED adatbázisba történő feladásának napjánál.
SZ.1. Az ajánlatkérő a Kbt.65.§ (1) bek c) pontja alapján előírja az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén – amennyiben a szerződés teljesítéséhez szükséges – a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét. Igazolása: előzetesen az ajánlattevőnek az EEKD-ban foglalt nyilatkozata alapján. Az ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, hanem az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) bek alapján felkért ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a Kbt.69.§ (11) bek szerinti adatbázisban ellenőrzi az alkalmassági feltétel teljesítését. Ilyen adatbázis hiányában vagy amennyiben ott az adott gazdasági szereplő nem ellenőrizhető, a vonatkozó igazolás másolatának benyújtása szükséges.
Többet mutasson
Kbt.65.§(7),(9)bek és 67.§(3)bek is irányadók.
M.1 és M.2
A EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést. Az ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, hanem az EEKD-ban elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát.
Többet mutasson
Igazolás a Kbt. 69. § (4)-(7) bek esetén:
M.1
Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rend 21. § (2) bek a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás TED adatbázisba történő feladásától visszafelé számított megelőző öt évben (60 hónap) teljesített legjelentősebb M.1 pont szerinti építési beruházásainak ismertetését. A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 21.§ (2a) bek a) pont szerint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 8 éven (96 hónap) belül megkezdett építési beruházások vehetők figyelembe. Az igazolásnál a 321/2015. (X.30.) Korm. rend 22.§ (3) bek irányadó.
Többet mutasson
A Kbt. 140. § (9) bek és a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 22.§ (5) bek alkalmazható mely körülmények fennállásának egyértelműen ki kell derülnie a referenciaigazolásból.
M.2 Ajánlatkérő előírja a teljesítésbe bevonni kívánt szakember(ek) megnevezését, az alkalmassági körben előírt képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését. M.2.1.-M.2.3. alkalmassági feltételek vonatkozásában a szakember(ek) megnevezése az ajánlatba csatolt nyilatkozat benyújtásával történik.
Többet mutasson
Az M.2.1.-M.2.3. alkalmassági feltételek esetében.
— "Képzettség és szakmai gyakorlat" feltételnek való megfelelés ellenőrzésére:
– amennyiben a bemutatott szakember érvényes jogosultsága szerepel a Kbt.69.§ (11) bek szerinti adatbázisban, úgy a megfelelést ajánlatkérő ellenőrzi az érintett nyilvántartásban (ez esetben a szakember képzettségét igazoló dokumentumok csatolása nem szükséges, ugyanakkor elvárás olyan adattartalom megadása, mely az ajánlatkérő számára az ellenőrzést lehetővé teszi [elektronikus elérési útvonal, vagy tagi azonosító/nyilvántartási szám megadása]);
Többet mutasson
– amennyiben a bemutatott szakember nem szerepel a Kbt.69.§ (11) bek szerinti adatbázisban, vagy az nem ellenőrizhető a nyilvántartáson keresztül, de a vonatkozó érvényes jogosultsággal bír, a megfelelés igazolásához a jogosultságot igazoló dokumentum egyszerű másolata nyújtandó be (ez esetben a szakember képzettségét igazoló dokumentumok csatolása nem szükséges);
Többet mutasson
– egyéb esetben a megfelelés – az adott jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettség és szakmai gyakorlat – ellenőrzése a szakember által aláírt, a szakmai gyakorlat megállapíthatóságához szükséges részletezettségű önéletrajz és a képzettséget bizonyító dokumentum (egyszerű másolat) alapján történik, melyeket az ajánlatnak tartalmaznia kell.
Többet mutasson
A szakemberek tekintetében – amennyiben ez az adott szakember esetében releváns – az ajánlatkérő elfogadja a korábbi szabályozás szerinti, az előírtakkal megegyező szakmai területre vonatkozó, egyenértékű érvényes jogosultságokat is.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24.§ (1)- (2) bek szerint igazolási mód is alkalmazható.
A Kbt.65.§ (7), (9) bek és 67.§ (3) bek szerinti megfelelés is lehetséges, az ott előírt adatok megadása, iratok, dokumentumok benyújtása mellett. Utalunk továbbá a Kbt.65.§ (6) és (11) bek-re is.
M.1. Az ajánlattevő alkalmas a szerződés teljesítésére, amennyiben az eljárást megindító felhívás TED adatbázisba történő feladásától visszafelé számított öt évben (60 hónapban) rendelkezik
M.1.1 műemlék épület vagy műemlék épületek rekonstrukciójára és/vagy felújítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített [sikeres (rész)műszaki átadás-átvételi eljárással lezárt] olyan kivitelezési referenciamunkával vagy referenciamunkákkal, mely vagy melyek esetében a rekonstrukcióval és/vagy felújítással érintett nettó alapterület elérte összesen legalább az 1 500 m2-t és mely/melyek tartalmazta/tartalmazták legalább az alábbi munkarészeket: nyílászárók felújítása és/vagy cseréje, belsőépítészet, épületgépészet, elektromos munkák, utólagos talajnedvesség elleni szigetelés, kőrestaurálás, fémrestaurálás
Többet mutasson
Az M1.1. alkalmassági minimumkövetelményt legfeljebb két szerződésből lehet teljesíteni. Amennyiben az M.1.1. alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés két külön szerződésből származó referenciamunka bemutatásával történik, akkor nem előírás, hogy a két referencia külön-külön tartalmazza a felsorolt munkarészek mindegyikét, hanem a megadott munkarészeket a két külön szerződés együttesen is lefedheti.
Többet mutasson
M.1.2. legalább egy darab, egy szerződés keretében teljesített, műemléki védelem alatt álló park kertépítészeti és/vagy kert felújítási és/vagy kert rekonstrukciós munkáira vonatkozó szerződésszerűen teljesített [sikeres (rész)műszaki átadás-átvételi eljárással lezárt] kivitelezési referenciamunkával, mely esetében a kertépítészeti és/vagy kert felújítási és/vagy kert rekonstrukciós munkákkal érintett alapterület elérte legalább a 6 000 m2-t.
Többet mutasson
Műemlék a 2001. évi LXIV. tv 7.§ 15. pont alatti fogalom.
Épület az 1997. évi LXXVIII. tv-ben így meghatározott fogalom.
Nem Magyarországon teljesített referencia ismertetésre esetén, műemlék, illetve épület alatt az adott ország jogrendje szerinti műemlék, illetve épület vagy azokkal egyenértékű besorolást kell érteni. Megfelelőség esetén egy referenciaigazolással több alkalmassági minimumkövetelmény is igazolható. A 321/2015.(X.30.) Korm. rend 21.§ (2a) bek a) pont és 21/A.§ alkalmazandó.
Többet mutasson
M.2. Alkalmas, amennyiben rendelkezik
M.2.1. legalább 1 fő szakemberrel, aki képzettsége és szakmai gyakorlata alapján megfelel a felelős műszaki vezetői pozíció betöltésére előírt 266/2013 (VII.11.) Korm rend 1. sz. melléklet IV. Felelős műszaki vezetés 1. rész általános építmények felelős műszaki vezetői szakterületek 4. pont építési szakterület műemléki részszakterülete MV-É-M jelölésű felelős műszaki vezetői kategóriára vonatkozó kamarai nyilvántartásba vételhez szükséges jogszabályi feltételeknek.
Többet mutasson
M.2.2. legalább 1 fő szakemberrel, aki képzettsége és szakmai gyakorlata alapján megfelel a 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet szerinti műemléki terület műemléki restaurátor szakterület, faszobrász és/vagy farestaurátor szakirányban a szakértői tevékenység végzéséhez szükséges nyilvántartásba vétel jogszabályi feltételeinek. [439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése és 8. § (4) bekezdés]
Többet mutasson
M.2.3. legalább 1 fő szakemberrel, aki képzettsége és szakmai gyakorlata alapján megfelel a 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet szerinti műemléki terület műemléki restaurátor szakterület, kőszobrász-restaurátor szakirányban a szakértői tevékenység végzéséhez szükséges nyilvántartásba vétel jogszabályi feltételeinek. [439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése és 8. § (4) bekezdés]
Többet mutasson
Egy szakember megfelelőség esetén több pozícióra is jelölhető.
A szerződés teljesítésének feltételei:
Jótállás 60 hónap, eredési garancia 12 hónap, szavatosság jogszabályok szerint.
Teljesítési és jóteljesítési bizt: egyaránt az alapmennyiségre vonatkozó Ajánlati Ár 5 %-a Kbt.134.§ (6) bek a) pont.
Előleg-visszafizetési bizt: Előleg az alapmennyiségre vonatkozó – tartalékkeret és áfa nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 10 %-a. Az ajánlatkérő az igénybe vett előlegnek a Kbt.135.§ (7) bek-ben meghatározott kötelezően biztosítandó mértékén felüli részére előleg-visszafizetési biztosíték nyújtását írja elő a Kbt.134.§ (6) bekezdés a) pontja szerint.
Többet mutasson
Késedelmi kötbér, teljesítés elmaradása miatti kötbér.
Részszámla kibocsátása biztosított. Fizetés utófinanszírozással a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek, illetve alvállalkozó igénybe vétele esetén a 322/2015. (X.30.) Korm. rend 32/A.§ (1) és (3) bek szerint.
Irányadó a 2003. évi XCII.tv. 36/A §,2007. évi CXXVII. Törvény 142.§ (1) bek b) pont Az ajánlattétel, a szerződés, az elszámolás és a kifizetés HUF-ban Áfa a hatályos jogszabályok szerint.
Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-01-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., 1113 Budapest, Daróci út 3. Központi épület 104. szoba.
További információk:
Az ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői és személyek lehetnek jelen. E személyek a bontáson a felolvasólapba betekinthetnek. A bontási eljárásra egyebekben a Kbt.68.§(4) és (6) bekezdései az irányadók.
Többet mutasson
Minőségi kritérium (név): A III.1.3. M.2.2. pont szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): A III.1.3. M.2.3. pont szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (hónap)
Az ár súlyozása: 70
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK25161
Más típusú ajánlatkérő: Nonprofit szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Vágó Margit
Dokumentumok URL címe: http://utsz.hu/projektek/projekt_6uex22/index.html 🌏
Ajánlatkérő neve: DUOVIRI Kft.
Postacím: Tihamér utca 32.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1141
Kapcsolattartó pont: Kollmann Örs László
Telefon: +36 306824487 📞
E-mail: kozbeszerzes@duoviri.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Postacím: Daróci út 3. Központi épület fsz. 8. szoba
Postai irányítószám: 1113
Kapcsolattartó pont: Horváth Rómeó
Telefon: +36 709039460 📞
E-mail: romeo.horvath@nofnkft.hu 📧
Hivatkozás
További információk
1. A dokumentáció letöltését követően az ajánlattevő köteles a nevét, címét, telefonszámát, a kapcsolattartó nevét és e-mail címét tartalmazó letöltési igazolást a kozbeszerzes@duoviri.hu e-mail címre megküldeni. A dokumentáció letöltése és a letöltési igazolás ajánlattételi határidő lejártáig történő megküldése az eljárásban való részvétel feltétele. A Kbt. 57. § (2) bek betartandó A dokumentáció másra át nem ruházható.
Többet mutasson
2. A helyszíni bejárás helye, időpontja:
8145 Nádasdladány, hrsz. 242/2, 242/3, 242/5, 217/15. Találkozó a kastély főbejárata előtt.
2018/01/05 10:00 óra.
3. A IV.2.6 pont szerinti 2 hónap 60 nap.
4. Értékelési szempontok szerinti ponthatárok 0-100.
5. A szakemberek többlet szakmai tapasztalata értékelési szempontok esetében a ponthatárok közötti pontszám meghatározása egyenes arányosítással történik. Legkedvezőtlenebb elfogadott megajánlás 0 hónap. Az ajánlatkérő 36 hónapban határozta meg – valamennyi, a szakemberek többlet szakmai tapasztalatára vonatkozó értékelési szempont esetében – azt a legkedvezőbb értéket, melyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt a ponthatár felső értékével azonos számú pontot ad. Az alapmennyiségre vonatkozó Ajánlati Ár, az opciós mennyiség 1-re, 2-re, 3-ra vonatkozó Ajánlati ár értékelési szempontok esetében az értékelés fordított arányosítással történik..
Többet mutasson
6. Ahol a Kbt. vagy a Kbt. felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújtható. Az ajánlat Kbt. 68. § (2) bek szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 66. § (2) bek szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Többet mutasson
7.. Az ajánlatkérő előírja az ajánlatok papír alapon történő benyújtását. Az ajánlatot egy papír alapú példányban, írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Az ajánlatkérő előírja a papír alapú példánnyal mindenben megegyező elektronikus másolati példány (1 db CD/DVD) benyújtását is a dokumentációban részletezettek szerint.
Többet mutasson
8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt.66.§ (2), (4), (5), (6) [nemleges esetben is nyilatkozni kell] 134.§ (5) bek és – adott esetben – a Kbt.65.§(7) bek szerinti nyilatkozatokat, okiratokat
9. Az ajánlatkérő az alkalmassági követelményeket valamennyi alkalmassági követelmény esetében szigorúbban határozta meg a minősített ajánlattevők hatósági hivatalos és kamarai jegyzékében szereplő minősítési szempontokhoz képest.
10. Az ajánlattétel nyelve a magyar. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja.
11. Időpontok magyarországi helyi idő szerint.
12. FAKSZ
Név: Kollmann Örs László, 00273.
13. A Kbt.75.§ (2) bek e) pontja szerinti eredménytelenségi ok alkalmazásra kerül.
14.Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes ajánlattevő számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását
15. A 321/2015.(X.30.) Korm. rend 13.§ szerinti iratokat – amennyiben az eset fennáll – az ajánlattevő (közös ajánlattétel valamennyi tagja) az ajánlathoz köteles csatolni.
16. A tárgyi építési beruházás komplexitása, az érintett épületek épületvillamossági, informatikai, biztonsági és épületgépészeti rendszereinek összefüggései miatt a beruházás műszaki-szakmai szempontból nem osztható. A beruházás egyes részeinek külön szerződés keretében történő kivitelezése gazdaságilag nem előnyös.
Többet mutasson
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2017/S 244-508752 (2017-12-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-06-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Kolostor hegy utca 1.
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-06-15 📅
Közzététel dátuma: 2018-06-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 115-260865
Hirdetményre hivatkozik: 2017/S 244-508752
HL-S szám: 115
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A lehetőségek leírása:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-06-07 📅
Hivatkozás
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Kolostor hegy utca 1.
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-06-15 📅
Közzététel dátuma: 2018-06-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 115-260865
Hirdetményre hivatkozik: 2017/S 244-508752
HL-S szám: 115
További információk
II.2.5 pont szerinti ár (nettó HUF) és súlyszám az alábbiak szerinti:
Alapmennyiségre vonatkozó Ajánlati Ár 58.
Opciós mennyiség 1-re vonatkozó Ajánlati Ár 4.
Opciós mennyiség 2-re vonatkozó Ajánlati Ár 3.
Opciós mennyiség 3-ra vonatkozó Ajánlati Ár 5.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Alapmennyiség: 1 db kastély épület - mintegy nettó 2400 m
A 9263 műemléki törzsszámú nádasdladányi Nádasdy-kastély együttes 14 000 műemléki azonosítóval rendelkező kastélyparkjában elvégzendő főbb feladatok: A műemléki védettség alatt álló tájképi kert balesetmentes bejárhatóságának biztosításához szükséges fakivágási és faápolási munkák elvégzése a teljes parkterületből mintegy 65 000 m
Többet mutasson
Az első teljesítési részhatáridőnek a szerződés aláírását követő 5. teljes naptári hónap utolsó napja számít. Az első teljesítési részhatáridőre az alapmennyiség teljesítésének műszaki ellenőr által leigazolt mértéke el kell érje legalább a 30 %ot.
A második teljesítési részhatáridőnek a szerződés aláírását követő 9. teljes naptári hónap utolsó napja számít. A második teljesítési részhatáridőre az alapmennyiség teljesítésének műszaki ellenőr által leigazolt mértéke el kell érje legalább a 70 %ot.
Többet mutasson
C) Az ajánlatkérő az alapmennyiségre vonatkozó Ajánlati Ár (tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás az alapmennyiség vonatkozásában) 3 %-ának, illetve az opciós mennyiségekre vonatkozó Ajánlati Árak (tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás az egyes opciós mennyiségek vonatkozásában) 33 %-ának megfelelő összegű tartalékkeretet határoz meg. Az alapmennyiséghez kapcsolódó tartalékkeret az alapmennyiséghez kapcsolódó munkák vonatkozásában, az opciós mennyiségekhez kapcsolódó tartalékkeret az adott opciós mennyiség vonatkozásában használható fel.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjára tekintettel is rögzíti az alábbiakat:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-06-07 📅
Hivatkozás
További információk
1. Az ajánlatkérő az alapmennyiség teljesítéséhez szükséges többlet fedezetet biztosította.
2. Az ajánlattevőkre vonatkozó adatok:
— MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 6400 Kiskunhalas, Jókai u. 81-83.; 10458466-2-03; HU 331,
— ZÁÉV Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 8900 Zalaegerszeg, Millennuium köz 1.; 10738885-2-20; HU223,
— Modinvest Építőipari- Beruházó- és Kereskedelmi Kft., 6400 Kiskunhalas, Kéve u. 39.; 10381603-2-03; HU 331.
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2018/S 115-260865 (2018-06-15)
Helyesbítések (2018-07-03)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Helyesbítések
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-07-03 📅
Közzététel dátuma: 2018-07-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 126-287277
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 115-260865
HL-S szám: 126
Forrás: OJS 2018/S 126-287277 (2018-07-03)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Helyesbítések
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-07-03 📅
Közzététel dátuma: 2018-07-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 126-287277
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 115-260865
HL-S szám: 126
Forrás: OJS 2018/S 126-287277 (2018-07-03)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-05-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Daróczi út 3.
Postai irányítószám: 1113
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://WWW.nkvp.hu 🌏
E-mail: arpad.szalay@nofnkft.hu 📧
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-05-13 📅
Közzététel dátuma: 2019-05-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 093-224069
HL-S szám: 93
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a nádasdladányi Nádasdy kastély turisztikai célú fejlesztése tárgyú projekt megvalósításához szükséges építési tevékenység ellátására
Rövid leírás:
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Fejér megye, Nádasdladány, hrsz. 242/2, 242/3, 242/5, 217/15
A szerződés odaítélése
Név: MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Jókai u. 81–83.
Postai város: Kiskunhalas
Postai irányítószám: 6400
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@merkbau.hu 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szalay Árpád
A vevő profiljának címe: http://nkvp.hu 🌏
Hivatkozás
További információk
Forrás: OJS 2019/S 093-224069 (2019-05-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Daróczi út 3.
Postai irányítószám: 1113
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://WWW.nkvp.hu 🌏
E-mail: arpad.szalay@nofnkft.hu 📧
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-05-13 📅
Közzététel dátuma: 2019-05-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 093-224069
HL-S szám: 93
További információk
VII.1.5) pontban egy hónap alatt 30 napos időtartam értendő
1.33.,1.25.2,2.10 helyiségekben bordűr, illetve tapéta felhelyezése esetében a szerződés módosítása a Kbt.141.§ (2) bekezdés rendelkezései szerint történt.
Az ügyvezető személyének módosítása a Kbt.141.§ (6) bekezdés alapján történt.
VII.2.1. pont folytatása
A Szerződés 4.2. pontja a módosítást követően az alábbi tartamúra változik
4.2. A végteljesítés legkésőbbi határideje az alap- és az opciós mennyiségek esetében egyaránt: a szerződéskötést követő 480. nap. Határidőben teljesít a Vállalkozó, ha a műszaki átadás-átvétel a teljesítési időtartamon belül megkezdődött és sikeresen befejeződött, kivéve ha a Megrendelő a teljesítést nem vette át.
A teljesítés a Létesítménynek a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, a Szerződésnek megfelelő megvalósítását jelenti, a megvalósulási tervdokumentáció átadása feltételével.
A felek a Vállalkozó Szerződés szerinti szolgáltatását a Létesítmény tekintetében – jelen Szerződés alapján – oszthatatlannak tekintik, a kárveszély viselése a sikeres műszaki átadás-átvételt követően száll át a Megrendelőre.
A teljesítési véghatáridő kötbérterhes.
A Szerződés 14.1. pontja a módosítást követően az alábbi tartamúra változik
14.1. Megrendelő nyilatkozattételre jogosult képviselői
Töklincz Piroska ügyvezető
e-mail: piroska.töklincz@nofnkft.hu
A szerződésmódosításban új pontként kerültek meghatározásra az alábbiak:
III.
Egyéb rendelkezések
1. A Megrendelő tájékoztatja a Vállalkozót, hogy a jelen Szerződésmódosításban foglalt munkák ellenértékével az alábbiak szerint rendelkezik:
1.1. A könyvtári gombafertőzés felszámolási munkálatainak költségei az 1195/2018. (IV.4.) Korm. határozat alapján rendelkezésre álló források terhére biztosítottak.
1.2. A 0.23. és 0.24. jelű helyiségek aláalapozásának munkálatai a tartalékkeret terhére kerülnek elszámolásra. Vállalkozó a Megrendelő által elfogadott pótmunka ajánlatában (4. sz. melléklet) szereplő ellenértékre jogosult tételes elszámolás alapján, azaz a tételes teljesítésnek megfelelő összeg érvényesíthető a pótmunka ellenértékként.
1.3. Bordűrök és tapétázás (1.33., 1.25.2-es és a 2.10-es helyiségek) költségei az 1195/2018. (IV.4.) Korm. határozat alapján rendelkezésre álló források terhére biztosítottak.
2. A Felek kifejezetten is rögzítik, hogy a pótmunkák műszaki tartalmát az alábbi dokumentumok határozzák meg:
2.1. A könyvtári gombafertőzés felszámolása esetében a gombaszakértői szakvélemény (1. sz. melléklet) és Vállalkozó Megrendelő által elfogadott pótmunka ajánlata (2. sz. melléklet)
2.2. A 0.23. és 0.24. jelű helyiségek aláalapozásának munkálatai esetében az aláalapozási terv (3. sz. melléklet) és a Vállalkozó Megrendelő által elfogadott pótmunka ajánlata (4. sz. melléklet)
2.3. A bordűrök és tapétázás (1.33., 1.25.2-es és a 2.10-es helyiségek) esetében a Vállalkozó Megrendelő által elfogadott pótmunka ajánlata (5. sz. melléklet), valamint a tapéták fektetési terve (6.sz. melléklet)
A jelen pont szerinti mellékletek a jelen Szerződésmódosítás elválaszthatatlan részei abban az esetben is, ha azok fizikailag nem kerülnek a törzsszöveghez csatolásra.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a nádasdladányi Nádasdy kastély turisztikai célú fejlesztése tárgyú projekt megvalósításához szükséges építési tevékenység ellátására
Rövid leírás:
Alapmennyiség: 1 db kastély épület – mintegy nettó 2400 m2 területrészének – felújítása. bontási munkák, földmunkák, alapozás, beton- vasbeton- és acélszerkezet építés, utólagos talajnedvesség elleni szigetelés, kőművesmunkák belső befejező és szakipari munkák, nyílászárók felújítása, belsőépítészet, gépészet, erős- és gyengeáramú munkák, konyhatechnológiai munkák, fa-, fém-, kő-, szilikátrestaurátori munkákat.
Többet mutasson
Opciós mennyiség 1
— kastélyépület kiegészítő építőmesteri munkái
Opciós mennyiség 2
Kastély épület festőrestaurátori munkái
Kastély épület stukkóinak javítása és/vagy pótlása
1600 m2 kert terület tájépítészeti rendezése
Opciós mennyiség 3
1 db mintegy 840 m2 alapterületű magtár rekonstrukciója és környezetének tájépítészeti rendezése
Határidőben teljesít a nyertes ajánlattevő, ha a műszaki átadás-átvétel a teljesítési
Időtartamon belül megkezdődött és sikeresen befejeződött, kivéve ha az ajánlatkérő a teljesítést nem vette át. Végteljesítési határidőnek a jelen felhívás II.2.7) pont szerinti időtartam utolsó napja számít.
D) Az alábbiak részei a tervdokumentációnak, de ajánlatkérő nem kér rá ajánlatot sem az alap, sem az opciós mennyiségek között: babaház, tájépítészeti munkarész II. ütem,látogatói parkolók és útjaik,műtárgyaik, ősök csarnoka kandalló, az ebédlőben lévő cserépkályha rekonstrukciója, vasúti csille,valamint az Rkőkieg-1 és Rkőkieg-2 restaurátoritételek
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Fejér megye, Nádasdladány, hrsz. 242/2, 242/3, 242/5, 217/15
A szerződés odaítélése
Név: MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Jókai u. 81–83.
Postai város: Kiskunhalas
Postai irányítószám: 6400
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@merkbau.hu 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szalay Árpád
A vevő profiljának címe: http://nkvp.hu 🌏
Hivatkozás
További információk
VII.1.5) pontban egy hónap alatt 30 napos időtartam értendő
1.33.,1.25.2,2.10 helyiségekben bordűr, illetve tapéta felhelyezése esetében a szerződés módosítása a Kbt.141.§ (2) bekezdés rendelkezései szerint történt.
Az ügyvezető személyének módosítása a Kbt.141.§ (6) bekezdés alapján történt.
VII.2.1. pont folytatása
A Szerződés 4.2. pontja a módosítást követően az alábbi tartamúra változik
4.2. A végteljesítés legkésőbbi határideje az alap- és az opciós mennyiségek esetében egyaránt: a szerződéskötést követő 480. nap. Határidőben teljesít a Vállalkozó, ha a műszaki átadás-átvétel a teljesítési időtartamon belül megkezdődött és sikeresen befejeződött, kivéve ha a Megrendelő a teljesítést nem vette át.
Többet mutasson
A teljesítés a Létesítménynek a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, a Szerződésnek megfelelő megvalósítását jelenti, a megvalósulási tervdokumentáció átadása feltételével.
A felek a Vállalkozó Szerződés szerinti szolgáltatását a Létesítmény tekintetében – jelen Szerződés alapján – oszthatatlannak tekintik, a kárveszély viselése a sikeres műszaki átadás-átvételt követően száll át a Megrendelőre.
A teljesítési véghatáridő kötbérterhes.
A Szerződés 14.1. pontja a módosítást követően az alábbi tartamúra változik
14.1. Megrendelő nyilatkozattételre jogosult képviselői
Töklincz Piroska ügyvezető
e-mail: piroska.töklincz@nofnkft.hu
A szerződésmódosításban új pontként kerültek meghatározásra az alábbiak:
III.
Egyéb rendelkezések
1. A Megrendelő tájékoztatja a Vállalkozót, hogy a jelen Szerződésmódosításban foglalt munkák ellenértékével az alábbiak szerint rendelkezik:
1.1. A könyvtári gombafertőzés felszámolási munkálatainak költségei az 1195/2018. (IV.4.) Korm. határozat alapján rendelkezésre álló források terhére biztosítottak.
1.2. A 0.23. és 0.24. jelű helyiségek aláalapozásának munkálatai a tartalékkeret terhére kerülnek elszámolásra. Vállalkozó a Megrendelő által elfogadott pótmunka ajánlatában (4. sz. melléklet) szereplő ellenértékre jogosult tételes elszámolás alapján, azaz a tételes teljesítésnek megfelelő összeg érvényesíthető a pótmunka ellenértékként.
Többet mutasson
1.3. Bordűrök és tapétázás (1.33., 1.25.2-es és a 2.10-es helyiségek) költségei az 1195/2018. (IV.4.) Korm. határozat alapján rendelkezésre álló források terhére biztosítottak.
2. A Felek kifejezetten is rögzítik, hogy a pótmunkák műszaki tartalmát az alábbi dokumentumok határozzák meg:
2.1. A könyvtári gombafertőzés felszámolása esetében a gombaszakértői szakvélemény (1. sz. melléklet) és Vállalkozó Megrendelő által elfogadott pótmunka ajánlata (2. sz. melléklet)
2.2. A 0.23. és 0.24. jelű helyiségek aláalapozásának munkálatai esetében az aláalapozási terv (3. sz. melléklet) és a Vállalkozó Megrendelő által elfogadott pótmunka ajánlata (4. sz. melléklet)
2.3. A bordűrök és tapétázás (1.33., 1.25.2-es és a 2.10-es helyiségek) esetében a Vállalkozó Megrendelő által elfogadott pótmunka ajánlata (5. sz. melléklet), valamint a tapéták fektetési terve (6.sz. melléklet)
A jelen pont szerinti mellékletek a jelen Szerződésmódosítás elválaszthatatlan részei abban az esetben is, ha azok fizikailag nem kerülnek a törzsszöveghez csatolásra.
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-07-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nöf.hu 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-07-20 📅
Közzététel dátuma: 2020-07-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 141-346093
HL-S szám: 141
További információk
A szerződés odaítélése
Név: Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
A vevő profiljának címe: http://www.nöf.hu 🌏
Forrás: OJS 2020/S 141-346093 (2020-07-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nöf.hu 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-07-20 📅
Közzététel dátuma: 2020-07-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 141-346093
HL-S szám: 141
További információk
A VII.1.5) pont kitöltése a hirdetmény feladhatósága okán történt. A teljesítés határidejét a szerződés módosuló rendelkezései tartalmazzák naptári napban kifejezve.
A szerződés odaítélése
Név: Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 1 610 628 633 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
A vevő profiljának címe: http://www.nöf.hu 🌏
Forrás: OJS 2020/S 141-346093 (2020-07-20)
Új beszerzések kapcsolódó kategóriákban 🆕