"50 db használt, dízel vagy „dízel-elektromos” hibridüzemű M3/I. vagy M3/II. alacsony padlós vagy alacsony belépésű, csuklós autóbusz beszerzése rövidlejáratú bérleti szerződés formájában II."

Volán Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft

50 db használt, dízel vagy „dízel-elektromos” hibrid üzemű M3/I. vagy M3/II. kategóriájú, alacsony padlós vagy alacsony belépésű, csuklós autóbusz beszerzése rövidlejáratú bérleti szerződés formájában.II.
Közszolgáltató ajánlatkérő ezt az eljárást a Kbt. 81.§(10) bek. szerinti gyorsított nyílt eljárásként folytatja le, mivel az ugyanezen tárgykörben, ugyanezen műszaki tartalommal 2017. novemberében közzétett felhívással indított közbeszerzési eljárás eredményeként nem jött létre szerződés, az ajánlatkérő közszolgáltatási feladatainak megoldásához sürgősen, szükséghelyzetben kell gondoskodni a jelen eljárás eredményeként beszerezni kívánt autóbuszokról.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-02-23. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-02-08.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-02-08 Ajánlati felhívás
2018-03-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2018-05-25 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2018-02-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Buszok és távolsági buszok
Rövid leírás:
50 db használt, dízel vagy „dízel-elektromos” hibrid üzemű M3/I. vagy M3/II. kategóriájú, alacsony padlós vagy alacsony belépésű, csuklós autóbusz beszerzése rövidlejáratú bérleti szerződés formájában.II. Közszolgáltató ajánlatkérő ezt az eljárást a Kbt. 81.§(10) bek. szerinti gyorsított nyílt eljárásként folytatja le, mivel az ugyanezen tárgykörben, ugyanezen műszaki tartalommal 2017. novemberében közzétett felhívással indított közbeszerzési eljárás eredményeként nem jött létre szerződés, az ajánlatkérő közszolgáltatási feladatainak megoldásához sürgősen, szükséghelyzetben kell gondoskodni a jelen eljárás eredményeként beszerezni kívánt autóbuszokról.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Buszok és távolsági buszok 📦
További CPV-kód: Buszok és távolsági buszok 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: VOLÁN Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Postacím: Üllői út 131.
Postai irányítószám: 1091
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.volanbusz-park.hu 🌏
E-mail: titkarsag@volan-buszpark.hu 📧
Telefon: +36 13088155 📞
Fax: +36 13088156 📠
Dokumentumok URL-je: http://ratkynet.com/kozbeszerzes 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-02-08 📅
Benyújtási határidő: 2018-02-23 📅
Közzététel dátuma: 2018-02-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 029-063788
HL-S szám: 29
További információk
Ajánlatkérő valamennyi pénzügyi és gazdasági, valamint valamennyi műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételt és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
50 db használt, dízel vagy „dízel-elektromos” hibrid üzemű M3/I. vagy M3/II. kategóriájú, alacsony padlós vagy alacsony belépésű, csuklós autóbusz beszerzése rövidlejáratú bérleti szerződés formájában.II.
Közszolgáltató ajánlatkérő ezt az eljárást a Kbt. 81.§(10) bek. szerinti gyorsított nyílt eljárásként folytatja le, mivel az ugyanezen tárgykörben, ugyanezen műszaki tartalommal 2017. novemberében közzétett felhívással indított közbeszerzési eljárás eredményeként nem jött létre szerződés, az ajánlatkérő közszolgáltatási feladatainak megoldásához sürgősen, szükséghelyzetben kell gondoskodni a jelen eljárás eredményeként beszerezni kívánt autóbuszokról.
Többet mutasson
50 db használt, dízel vagy „dízel-elektromos” hibrid üzemű, M3/I. vagy M3/II. kategóriájú, alacsony padlós vagy alacsony belépésű, csuklós autóbusz beszerzése.
Ajánlatkérő az alábbiak szerint határozza meg a beszerzésre kerülő autóbuszok elvárt műszaki paramétereit:
— ABS, ASR vagy azzal egyező funkciót biztosító rendszer,
— Tartós lassító fékezési funkció. (motorfék, retarder, stb.),
— Utas ülőhelyek száma minimum 36 db, járművezetői és lehajtható üléseket is beszámítva,
— Forgalmi engedélyben bejegyzett minimális utasszám érje el a 125 fő értéket,
— Az autóbuszok átlagéletkora a szállítás időpontjában nem haladhatja meg a 8 év értéket azzal, hogy az autóbuszok első nyilvántartásba vételének időpontja egyedenként nem lehet régebbi mint 2006. január 01. napja,
— Legalább 1 fő kerekesszékkel közlekedő utas biztonságos szállítása, a beszálláshoz alkalmas rámpa kialakítással,
— Ajtóképlet 2-2-2-2 vagy 2-2-2-0,
— Alacsonypadlós kivitel. (teljesen alacsonypadlós vagy alacsony belépésű kivitel),
— Automata működésű nyomatékváltó,
— Hosszúság: 17-18,75 m,
— Motor üzemétől független (állóhelyi) fűtőberendezés.
A részletes leírást a közbeszerzési dokumentum részét képező „Részletes műszaki követelmények” tartalmazza.
Ajánlatkérő célja az üzemeltetés gazdaságossága, a vállalati arculat egységesítése, továbbá a karbantartási és javítási feladatok egyszerűsítése. E célok érdekében összesen legfeljebb háromféle gyártmányú autóbuszt kíván beszerezni.
A részajánlattétel lehetősége fenti okokból ellentétes volna ajánlatkérő gazdasági érdekeivel és a gazdasági célszerűség követelményével. (Kbt. 50.§ (2) bek.).
Megkötendő szerződés fajtája: rövid lejáratú bérleti szerződés, mely 20 hónapig tart, s amely az első eszköz átadás-átvételéről indul és meghosszabbítható 2019. 12. 31-ig.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződés tárgyát képező autóbuszok tehermentesek, a tulajdonát képezik, vagy teljes körű tulajdonosi felhatalmazással rendelkeznek azok bérbeadására vonatkozóan. Utóbbi esetben csatolni szükséges az erről szóló megállapodást, mely tartalmazza az ellenértéket is.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a bérleti szerződés keretében, számla alapján, a bérleti szerződésben meghatározott havi bérleti díj megfizetésével teljesíti a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek.-ben és a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bek.-ben meghatározott feltételek szerint.
Többet mutasson
Időtartam: 20 hónap
A megújítások leírása:
A bérleti szerződés a bérlő egyoldalú nyilatkozatával, az eredeti feltételekkel 2019. december 31. napjáig meghosszabbítható.
További információk:
Ajánlatkérő valamennyi pénzügyi és gazdasági, valamint valamennyi műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételt és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, ezen belül a nyertes ajánlattevő – műszaki átadás-átvétel lebonyolítására alkalmas – telephelye.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázás: a Kbt. 64. § (1)-(2) bekezdés alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Többet mutasson
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
Igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. § rendelkezései szerint kell igazolnia.
Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD)benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (3)-(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandóak.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő az eljárásban nem írja elő/ nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében ajánlatkérő alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet VI. Fejezetének 45. §-át.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §
(1) bekezdése alapján csatolni kell a kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot, mely előzetesen igazolja, hogy ajánlattevő megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
(3) bekezdése alapján a IV. Fejezetben feltüntetett igazolások nem kérhetők, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a gazdasági szereplő alkalmasságát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet VI. Fejezetnek megfelelően jogosult ellenőrizni.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
Többet mutasson
P1) Ajánlattevő valamennyi – cégkivonatában szereplő – számlavezető pénzügyi intézménytől származó, valamennyi pénzforgalmi számlájára vonatkozó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozat az alábbi tartalommal: – mióta vezeti az ajánlattevő bankszámláját, – a vezetett bankszámlaszám(ok) megjelölése, – az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 12 hónapos időtartamban volt-e 30 napot meghaladó, 1 000 000 HUF-nál nagyobb összegű sorban állás valamelyik vezetett számláján.
Többet mutasson
P2) Ajánlattevő nyilatkozata az előző két mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen általános forgalmi adó nélkül számított, a közbeszerzés tárgyából (új és/vagy használt autóbusz értékesítése szállítási és/vagy adásvételi szerződéssel és/vagy jármű bérlete és/vagy pénzügyi lízingje) származó nettó árbevételéről, attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét. Ha az ajánlattevő a P2.) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését,- az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó legalább nettó 500 000 000 HUF árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. (NFM-NFÜ (Miniszterelnökség)-H-EUTAF 6.2 2014-án kelt közös álláspontjának IX. pontja).
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a P2.) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amelyben az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amelyben az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges,- és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.(ld. 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bek.).
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére ha:
P1) bármelyik, cégkivonatában szereplő pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatban foglaltak alapján, az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 12 hónapra vonatkozóan számláján 30 napot meghaladóan 1 000 000 HUF-nál nagyobb összegű sorban állás fordult elő (321/2015.X.30.) Korm. rend. 19.§ (1) bek. a.) pont. Ajánlatkérő sorban álláson a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. tv. 2. § 25. pontjában foglaltakat érti.
Többet mutasson
P2) az előző két mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen, általános forgalmi adó nélkül számított, a beszerzés tárgyából (új és/vagy használt autóbusz értékesítése szállítási és/vagy adásvételi szerződéssel és/vagy jármű bérlete és/vagy pénzügyi lízingje) származó nettó árbevétele nem éri el a 500 millió HUF (ötszáz millió forint) értéket, illetve – az NFM-NFÜ (Miniszterelnökség)-H-EUTAF 6.2 2014-án kelt közös álláspontjának IX. pontját figyelembe véve –, ha a vállalkozás 2 évnél rövidebb ideje jött létre és kezdte meg a tevékenységét, a működés ideje alatt nem rendelkezik legalább 500 millió HUF (ötszázmillió forint), a közbeszerzés tárgyából (új és/vagy használt autóbusz értékesítése szállítási és/vagy adásvételi szerződéssel és/vagy jármű tartós bérlete (operatív lízingje) és/vagy pénzügyi lízingje) származó nettó árbevétellel(321/2015. (X.30.) Korm. rend. 19.§ (1) bek. c.) pont).
Többet mutasson
Közös ajánlat esetén a Kbt. 65. § (6) bekezdés figyelembe vételével, a gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a P2) pont vonatkozásában együttesen is megfelelhetnek.
Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében meghatározottak szerint.
A Kbt. 65. § (8) bekezdés alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 1. § (1) bek alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) K.r. IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
Többet mutasson
M1) A ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Kormány Rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés, 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb, közbeszerzés tárgya szerinti referenciáiról, a 321/2015. (X. 30.) Kormány Rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésének megfelelő módon.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) K.r. 22. § (1) bek a)-b) pont szerinti nyilatkozatnak, illetve referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét, a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő – év, hónap, nap – megjelölésével) a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban, a bemutatandó referenciára vonatkozó tulajdonság pontos megjelölését, valamint nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
Amennyiben a referenciaigazolás / nyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban / nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot.
Amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az Ajánlatkérő csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bekezdésében meghatározottakra is. A Kbt. 140. § (9) bek alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek – a részvétel mértékéig –, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. Amennyiben az alkalmasság igazolása a vizsgált időszakon túlnyúló szerződéssel történik, az alkalmasság igazolása körében csak a vizsgált időszakra eső teljesítés vehető figyelembe, ezért az igazolás során a megadott időszakra vonatkozó adatokat kell megadni.
Többet mutasson
M2) Az alkalmasság igazolható az ajánlathoz csatolt olyan nyilatkozattal, amely tanúsítja azt, hogy valamennyi megajánlott gyártmányú autóbusz szervizelése és alkatrészellátása – az 1/1990.(IX.29.) KHVM rendeletben foglalt feltételeknek megfelelő, legalább 1 éve működő szervizben biztosított. Az ajánlattevő vagy a szerviz által kiállított nyilatkozatnak tartalmaznia kell a szerviz(ek) nevét, pontos címét és azt, hogy mely gyártmány szervizelésére felhatalmazott(ak). (321/2015. Korm.rend.21.§(1) bek .c).pont).
Többet mutasson
A csatolt dokumentumokat olyan tartalommal és részletességgel kell benyújtani, hogy egyértelműen megállapítható legyen az előírt alkalmassági feltételnek való megfelelés.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, egy vagy több szerződő féltől származó, összesen legalább 25 darab új és/vagy használt autóbusz értékesítése szállítási és/vagy adásvételi szerződéssel és/vagy jármű bérletére és/vagy pénzügyi lízingjére, mint a közbeszerzés tárgyára vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelő teljesítésről szóló igazolással, vagy nyilatkozattal alátámasztott referenciával (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont).
Többet mutasson
M2) nem rendelkezik valamennyi megajánlott autóbuszra vonatkozóan az 1/1990.(IX.29.) KHVM rendeletben foglalt feltételeknek megfelelő, legalább 1 éve működő szervizkapcsolat(ok)tal, amely(ek)ben a megajánlott gyártmányú autóbuszok szervizelése és alkatrészellátása biztosított.
Többet mutasson
Közös ajánlattevők az M1) pontban foglalt követelménynek együttesen is megfelelhetnek, az M2) pontban követelménynek elegendő, ha az egyikük megfelel. Amennyiben a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, a referenciaigazolásban szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen százalékos arányban vett részt. A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. Amennyiben az alkalmasság igazolása a vizsgált időszakon túlnyúló szerződéssel történik, az alkalmasság igazolása körében csak a vizsgált időszakra eső teljesítés vehető figyelembe, ezért az igazolás során a megadott időszakra vonatkozó adatokat kell megadni.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő késedelmi kötbér és meghiúsulási kötbér vállalását írja elő a Ptk. 6:186.§ és a közbeszerzési dokumentumokban található szerződéstervezetnek megfelelően.
Késedelmi kötbér: a késedelem minden napjára számítva a késedelmesen átadott autóbusz nettó havi bérleti díjának 30-ad része.
Meghiúsulási kötbér: mértéke az adott autóbuszra vonatkozó nettó havi bérleti díj hatszorosa.
A mellékkötelezettségek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumban található szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Ajánlatkérő az autóbusz átadás-átvételének napja esedékességgel kiállított számla ellenében 30 napos fizetési határidő mellett fizeti meg átutalással az első havi bérleti díjat, majd ezt követően a további bérleti díjak szintén 30 napos fizetési határidővel kerülnek megfizetésre számla ellenében, a szerződésben meghatározott pontos ütemezés szerint.
Többet mutasson
Az elszámolás során a feleknek a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. §(1)-(2) bekezdéseiben és a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdéseiben foglaltak szerint kell eljárniuk.
A finanszírozási/fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő kizárja a Kbt. 35.§ (9) bekezdése alapján a projekttársaság létrehozását mind önálló, mind közös ajánlattevők tekintetében.
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az autóbuszoknak meg kell felelniük az 5/1990 (IV.12.) KöHÉM és a 6/1990. (IV.12.) KöHÉM rendeletben rögzített előírásoknak, valamint az üzemeltetés helyén és az üzembe helyezésekor hatályos jogszabályi előírásoknak, az érvényes műszaki szabványoknak, a vonatkozó európai közösségi irányelveknek, rendeleteknek, és egyéb előírásoknak. Valamennyi – a 6/1990. KÖHÉM rendeletben rögzített/hivatkozott – jóváhagyási kötelezettség alá tartozó járműalkatrész, tartozékok és tulajdonság rendelkezzen ENSZ-EGB előírás szerinti jóváhagyással. További joganyag:
Többet mutasson
— 77/2009 (XII.15.) KHEM-ÍRM-KHVM együttes rendelet a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól,
— 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről,
— 2012. évi XLI törvény a személyszállítási szolgáltatásokról,
— 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről,
— 48/2011. (III.30.) Kormányrendelet, a környezetkímélő és energia hatékony közúti járművek beszerzésének előmozdításáról.

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2018-03-26 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-02-23 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Hely: Rátky és Társa Ügyvédi Iroda, H-1024 Budapest, Ady Endre u. 19. A.
További információk:
Felhívjuk a figyelmet a környéken előforduló parkolási nehézségekre.
Az ajánlatok bontásának megkezdése előtt ismertethető a rendelkezésre álló fedezet összege is. A bontási jegyzőkönyvet a bontástól számított 5 napon belül küldi meg ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőnek. További információk a Kbt.68.§ (1)-(4) és (6)bekezdésben.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): MK1 Az 50. – utolsó – autóbusz átadásának napja a szerződéskötés napjától számítva (minimum 15,- maximum 90 nap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): MK2 Teljes élettartamra vetített energiafelhasználás és szennyezőanyag kibocsátási költség (EUR)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): MK3 Az autóbuszok motorjainak környezetvédelmi paraméterei. Euro-4 dízel, Euro-5 dízel, Euro 6 dízel és Euro-6 dízel-elektromos hibrid kategóriák megjelölésével.
Az ár súlyozása: 60

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK24003
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Bernula István Bertold
A vevő profiljának címe: http://www.volanbusz-park.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://ratkynet.com/kozbeszerzes 🌏
Ajánlatkérő neve: Rátky és Társa Ügyvédi Iroda
Postacím: Ady Endre utca 19. A.
Postai irányítószám: 1024
Kapcsolattartó pont: Dr. Miklós Katalin, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (00442)
Telefon: +36 16312294 📞
E-mail: kozbeszerzes@ratkynet.hu 📧
Fax: +361 3502394 📠
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.ratkynet.com 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.ratkynet.com 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlatkérő jelen eljárást a Kbt. 7.§ (1) bekezdés alapján közszolgáltatói tevékenységének biztosítása céljából folytatja le. Mivel Ajánlatkérő köteles a VOLÁNBUSZ Zrt és a Közlekedési Központok autóbusz-igényének biztosítására, ezért fenntartja a jogot a bérelt autóbuszoknak a felsorolt társaságok részére történő albérletbe adására, vagy részükre való átadásra egyéb jogcímen történő hasznosítás végett.
Többet mutasson
2. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy a dokumentumot legalább egy ajánlattevő, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozója elektronikus úton letöltse, és a kitöltött, aláírt átvételi elismervény visszaküldésével a letöltést igazolja az ajánlattételi határidő lejártáig. Az átvételi elismervényt elektronikus úton - figyelemmel a Kbt. 41. § (4) bekezdésére- a kozbeszerzes@ratkynet.hu címre kell megküldeni. Ajánlatkérő ezen megküldéstől tekinti a gazdasági szereplőt az eljárás iránt érdeklődőnek, akit az esetleges kiegészítő tájékoztatás, KD módosítás stb. esetén figyelembe vesz.
Többet mutasson
3. Az ajánlatokat munkanapokon (H–CS) 9–16 óráig, P–(munkanap) SZ 9–12 óráig, az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00 – az ajánlattételi határidő lejártáig lehet benyújtani.
4. Ajánlathoz az alábbiakat is csatolni kell a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint:
— Ajánlattevő Kbt.66.§ (2)bek. szerinti nyilatkozata eredetiben, vagy hiteles másolatban,
— Ajánlattevő nyilatkozata a Kbt.66.§(4)bek. szerint,
— Felolvasólap, a Kbt.68.§(4)bek. szerint,
— Ajánlattevőnek meg kell adnia a Kbt.66.§(6)bek. szerinti adatokat,
— Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő) szükség esetén a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) által kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot,
— Azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § szerinti aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlatot, illetve annak valamely részét aláírták. Nem magyarországi gazdasági szereplők esetében – ha aláírási címpéldány nem ismert – közjegyző által hitelesített aláírási minta,
Többet mutasson
— Adott esetben a cégjegyzésre jogosult személytől származó, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást,
— Közös ajánlattevők megállapodását a Kbt.35.§ szerint.
5. Az eljárás nyelve a magyar, más nyelven nem nyújtható be ajánlat. Amennyiben idegen nyelvű dokumentum, irat kerül csatolásra az ajánlathoz, annak felelős magyar nyelvű fordítása is benyújtandó a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint.
6. Az ajánlatban szereplő MK2. értékelési szempont szerinti adatot euróban kell megadni.
7. A részszempontok értékelése során adható pontszám 1-100, ahol az 1. pont a legrosszabb, a 100 pont a legjobb érték. Az értékelés módszere az MK1, MK2 és az ÁR értékelési szempontok esetében fordított arányosítás, az MK3 értékelési szempont sorba rendezés a közbeszerzési dokumentumban foglaltak szerint.
Többet mutasson
8. Ajánlatkérő az eljárás során a Kbt.71.§ alapján a hiánypótlás lehetőségét biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt.71.§ (6) bekezdés szerinti korlátozást nem alkalmazza.
9. Ajánlatkérő az eljárás során nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
10. Benyújtandó dokumentumok tekintetében alkalmazható a Kbt.47.§(2) bek; kivéve, ahol ajánlatkérő előírja az eredeti vagy hiteles másolat benyújtását [olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat)], továbbá a Kbt.66.§(2)bek. szerinti nyilatkozat.
Többet mutasson
11. Ajánlat elkészítésével és benyújtásával járó összes költséget és kockázatot az ajánlattevő viseli.
12. Ajánlati felhívásban meghatározott órák a közép-európai idő szerint értendők.
13. E felhívásban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei, továbbá a magyar jog rendelkezései az irányadók.
Folytatás a VI.4.3. pontban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozóan a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglaltak az irányadók.
A VI.3. pont folytatása:
14. A hirdetmény a közbeszerzésekről szóló 2014/25/EU irányelv alapján kerül közzétételre.
15. Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt a Kbt. 54.§ (2) bekezdésben foglaltak szerint nyújtható 5 000 000 HUF, azaz ötmillió forint ajánlati biztosíték adásához köti a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint.
Átutalás esetén az ajánlati biztosíték teljesítésének helye ajánlatkérő MKB Zrt- nél vezetett, 10300002-10661637-49020016. számú bankszámlája. A biztosíték befizetését az átutalás másolata igazolja. A biztosíték a Kbt. 54.§ (2) bek. szerinti módokon teljesíthető.
Többet mutasson
16. A gyorsított eljárás alkalmazásának indoka (Kbt. 81.§ (10) bek.): ajánlatkérő 2017. november–december hónapban ugyanezen tárgyban közbeszerzési eljárást folytatott le, annak lezárásaként kiküldte az összegezést, majd a saját érdekkörén kívül eső, a Kbt. 131.§ (9)bek. szerinti ok bekövetkezésére tekintettel nem tudott szerződést kötni. A beszerzés tárgyát képező járművekre ugyanakkor a közszolgáltatási feladatok teljesítése érdekében sürgős és nagy szüksége van, az előző eljárásban megadott műszaki tartalom gyakorlatilag nem változott.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5.
Forrás: OJS 2018/S 029-063788 (2018-02-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-03-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
50 db használt, dízel vagy „dízel-elektromos” hibrid üzemű M3/I. vagy M3/II. kategóriájú, alacsony padlós vagy alacsony belépésű, csuklós autóbusz beszerzése rövidlejáratú bérleti szerződés formájában. II.
A beszerzés teljes értéke: 1 980 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-03-19 📅
Közzététel dátuma: 2018-03-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 056-124694
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 029-063788
HL-S szám: 56
További információk
Nyertes ajánlattevő adatai: M6 L. O. G. Kft. (2440 Százhalombatta, Benta major 2982/8). Adószám: 13733353-2-13. Középvállakozás. A nyertes ajánlattevő az egyetlen, aki a közbeszerzési eljárásban ajánlatot tett.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
— Tartós lassító fékezési funkció. (motorfék, retarder stb.),
— Az autóbuszok átlagéletkora a szállítás időpontjában nem haladhatja meg a 8 év értéket azzal, hogy az autóbuszok első nyilvántartásba vételének időpontja egyedenként nem lehet régebbi mint 2006. január 0 1. napja,
— Alacsony padlós kivitel. (teljesen alacsony padlós vagy alacsony belépésű kivitel),
Megkötendő szerződés fajtája: rövid lejáratú bérleti szerződés, mely 20 hónapig tart, s amely az első eszköz átadás-átvételéről indul és meghosszabbítható 2019. 12. 31.-ig.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, ezen belül a nyertes ajánlattevő –- műszaki átadás-átvétel lebonyolítására alkalmas – telephelye.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): MK1 Az 50. - utolsó - autóbusz átadásának napja a szerződéskötés napjától számítva (minimum 15,- maximum 90 nap)
Ár (súlyozás): 60

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-03-05 📅
Név: M6 L. O. G. Kft.
Postacím: Benta major 2982/8
Postai város: Százhalombatta
Postai irányítószám: 2440
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 203268150 📞
E-mail: info@m6log.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
Nyertes ajánlattevő adatai:
M6 L. O. G. Kft. (2440 Százhalombatta, Benta major 2982/8).
Adószám: 13733353-2-13.
Középvállakozás.
A nyertes ajánlattevő az egyetlen, aki a közbeszerzési eljárásban ajánlatot tett.

Kiegészítő információk
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2018/S 056-124694 (2018-03-19)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2018-05-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 980 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Üllői út 131

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-05-25 📅
Közzététel dátuma: 2018-05-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 101-231749
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 056-124694
HL-S szám: 101
További információk
Nyertes ajánlattevő adatai: M6 L. O. G. Kft. (2440 Százhalombatta, Benta major 2982/8). Adószám: 13733353-2-13. Középvállakozás. A nyertes ajánlattevő az egyetlen, aki a közbeszerzési eljárásban ajánlatot tett. A szerződés módosításának dátuma: 2018. április 27.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: „50 db használt, dízel vagy „dízel-elektromos” hibridüzemű M3/I. vagy M3/II. alacsony padlós vagy alacsonybelépésű, csuklós autóbusz beszerzése rövidlejáratú bérleti szerződés formájában II.”
Rövid leírás:
50 db használt, dízel vagy „dízel-elektromos” hibrid üzemű, M3/I. vagy M3/II.
Kategóriájú, alacsony padlós vagy alacsony belépésű, csuklós autóbusz beszerzése.
— Az autóbuszok átlagéletkora a szállítás időpontjában nem haladhatja meg a 8 év értéket azzal, hogy az autóbuszok első.
Nyilvántartásba vételének időpontja egyedenként nem lehet régebbi mint 2006. január 0 1. napja.
— Hosszúság: 17 -18,75 m,
Ajánlatkérő célja az üzemeltetés gazdaságossága, a vállalati arculat egységesítése, továbbá a karbantartási és javítási feladatok.
Egyszerűsítése. E célok érdekében összesen legfeljebb háromféle gyártmányú autóbuszt kíván beszerezni.
A részajánlattétel lehetősége fenti okokból ellentétes volna ajánlatkérő gazdasági érdekeivel és a gazdasági célszerűség.
Követelményével. (Kbt. 50.§ (2) bek.).
Megkötendő szerződés fajtája: rövid lejáratú bérleti szerződés, mely 20 hónapig tart, s amely az első eszköz átadás-átvételéről.
Indul és meghosszabbítható 2019. 12. 31-ig.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződés tárgyát képező autóbuszok tehermentesek, a tulajdonát képezik, vagy.
Teljes körű tulajdonosi felhatalmazással rendelkeznek azok bérbeadására vonatkozóan. Utóbbi esetben csatolni szükséges az.
Erről szóló megállapodást, mely tartalmazza az ellenértéket is.
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a bérleti szerződés keretében, számla alapján, a bérleti szerződésben meghatározott havi bérleti.
Díj megfizetésével teljesíti a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek.-ben és a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bek.-ben meghatározott feltételek.
Szerint.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, ezen belül a nyertes ajánlattevő – műszaki átadás-átvétel.
Lebonyolítására alkalmas – telephelye.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-03-02 📅

Hivatkozás
További információk
A szerződés módosításának dátuma: 2018. április 27.
Forrás: OJS 2018/S 101-231749 (2018-05-25)