A Debreceni Nemzetközi Iskola működéséhez szükséges eszközök beszerzése

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

A Debreceni Nemzetközi Iskola működéséhez szükséges eszközök beszerzése.
Ajánlatkérő a beszerzést a Modern Városok Program keretében tervezett angol nyelvű alap- és középfokú oktatási intézmény, a Debreceni Nemzetközi Iskola létrehozása érdekében szükséges források biztosításáról szóló 1227/2017. (IV. 25.) Korm. határozat, valamint a Debreceni Nemzetközi Iskola létrehozása érdekében szükséges többlet költségvetési támogatás biztosításáról szóló 1160/2018. (III.27.) Korm. határozat által biztosított forrásból finanszírozza.
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződés akkor lép hatályba, ha a többlet költségvetési támogatás biztosításáról szóló 1160/2018. (III.27.) Korm. határozat által biztosított többlettámogatás az Önkormányzat számláján jóváírásra kerül, vagy ezen összeg ajánlatkérő általi megelőlegezésére vagy saját forrásból történő biztosításra sor kerül, illetve minderről ajánlatkérő nyertes ajánlattevőt értesítette.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-05-21. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-04-13.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-04-13 Ajánlati felhívás
2018-05-17 További információk
2018-05-25 További információk
2018-06-08 További információk
2018-11-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2019-06-20 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2019-06-20 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2018-04-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Oktatási berendezések
Rövid leírás:
A Debreceni Nemzetközi Iskola működéséhez szükséges eszközök beszerzése. Ajánlatkérő a beszerzést a Modern Városok Program keretében tervezett angol nyelvű alap- és középfokú oktatási intézmény, a Debreceni Nemzetközi Iskola létrehozása érdekében szükséges források biztosításáról szóló 1227/2017. (IV. 25.) Korm. határozat, valamint a Debreceni Nemzetközi Iskola létrehozása érdekében szükséges többlet költségvetési támogatás biztosításáról szóló 1160/2018. (III.27.) Korm. határozat által biztosított forrásból finanszírozza. Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződés akkor lép hatályba, ha a többlet költségvetési támogatás biztosításáról szóló 1160/2018. (III.27.) Korm. határozat által biztosított többlettámogatás az Önkormányzat számláján jóváírásra kerül, vagy ezen összeg ajánlatkérő általi megelőlegezésére vagy saját forrásból történő biztosításra sor kerül, illetve minderről ajánlatkérő nyertes ajánlattevőt értesítette.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Oktatási berendezések 📦
További CPV-kód: Szoftvercsomag és információs rendszerek 📦
Televíziós és audiovizuális berendezések 📦
Háztartási készülékek 📦
Hangszerek és hangszeralkatrészek 📦
Oktatási berendezések 📦
Tornatermi felszerelés 📦
Orvosi felszerelések 📦
Óvodai bútor 📦
Művészeti kellékek 📦
Kisméretű irodai felszerelések 📦
Konyhai felszerelések 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Hajdú-Bihar 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Piac utca 20.
Postai irányítószám: 4024
Postai város: Debrecen
Kapcsolat
Internetcím: http://www.debrecen.hu 🌏
E-mail: kozbesz.titkarsag@ph.debrecen.hu 📧
Telefon: +36 52511550 📞
Fax: +36 52511552 📠
Dokumentumok URL-je: https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/onkormanyzati-kozbeszerzesi-informaciok/nemzetkozi-iskola-eszkoz-besz 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-04-13 📅
Benyújtási határidő: 2018-05-21 📅
Közzététel dátuma: 2018-04-18 📅
Kezdeti időpont: 2019-06-01 📅
Végdátum: 2019-06-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 075-166584
HL-S szám: 75
További információk
A II.1.5. pont kizárólag azért került kitöltésre, hogy a hirdetmény továbbítható legyen a Kiadóhivatalnak.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Debreceni Nemzetközi Iskola működéséhez szükséges eszközök beszerzése.
Ajánlatkérő a beszerzést a Modern Városok Program keretében tervezett angol nyelvű alap- és középfokú oktatási intézmény, a Debreceni Nemzetközi Iskola létrehozása érdekében szükséges források biztosításáról szóló 1227/2017. (IV. 25.) Korm. határozat, valamint a Debreceni Nemzetközi Iskola létrehozása érdekében szükséges többlet költségvetési támogatás biztosításáról szóló 1160/2018. (III.27.) Korm. határozat által biztosított forrásból finanszírozza.
Többet mutasson
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződés akkor lép hatályba, ha a többlet költségvetési támogatás biztosításáról szóló 1160/2018. (III.27.) Korm. határozat által biztosított többlettámogatás az Önkormányzat számláján jóváírásra kerül, vagy ezen összeg ajánlatkérő általi megelőlegezésére vagy saját forrásból történő biztosításra sor kerül, illetve minderről ajánlatkérő nyertes ajánlattevőt értesítette.
Többet mutasson
Becsült összérték: 1 HUF 💰
A rész elnevezése: Informatikai és RFID eszközök, valamint szoftverek beszerzése
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Informatikai és RFID eszközök, valamint szoftverek beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 955 darab szoftver/licensz 15 különféle tételben, 229 darab informatikai eszköz 21 különféle tételben, továbbá 519 darab RFID eszköz 7 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A karakterkorlát miatt a termékek tételesen kimutatott megnevezése és mennyisége a Közbeszerzési dokumentumokban került rögzítésre. (A meghatározott darabszám alatt Ajánlatkérő a műszaki specifikációban szereplő valamennyi termék mennyiségi egységének darabszámát érti.).
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy ha a felhívás, vagy a rendelkezésre bocsátott további közbeszerzési dokumentumok meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmazhatnak, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és akár szerepel a megnevezés mellett, akár nem, azokkal ajánlatkérő - a Kbt. 58. § (4) bekezdésében hivatkozott 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (3) bekezdése alapján - egyenértékű megajánlásokat elfogad. Az egyenértékűség igazolása tekintetében a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (4)-(6) bekezdései az irányadóak.
Többet mutasson
A II.2.7) pontban meghatározott teljesítési határidő az informatikai eszközök és szoftverek szállításának határideje. A megjelölt kezdési időpont alatt a szállítás legkorábbi megkezdésének időpontja értendő. A RFID eszközök szállítási határideje: 2019.03.01. napja, mely időpont előtt legkorábban 15 nappal kezdhető meg a szállítás.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
További információk:
A II.1.5. pont kizárólag azért került kitöltésre, hogy a hirdetmény továbbítható legyen a Kiadóhivatalnak.
A rész elnevezése: Audiovizuális eszközök beszerzése
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Audiovizuális eszközök beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 60 darab audiovizuális eszköz, 11 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A II.2.7) pontban meghatározott teljesítési határidő az eszközök szállításának határideje. A megjelölt kezdési időpont alatt a szállítás legkorábbi megkezdésének időpontja értendő.
A rész elnevezése: Egyéb műszaki eszközök beszerzése
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Egyéb műszaki eszközök beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 25 darab egyéb műszaki cikk, 12 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Hangszerek és zenei eszközök beszerzése
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Hangszerek és zenei eszközök beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 293 darab hangszer és zenei eszköz, 65 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Természettudományos eszközök beszerzése
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Természettudományos eszközök beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 1529 darab/készlet természettudományos eszköz, 226 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Sport és testnevelés eszközök beszerzése
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Sport és testnevelés eszközök beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 2412 darab/készlet sport és testnevelés eszköz, 160 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Orvosi eszközök beszerzése
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Orvosi eszközök beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 64 darab/készlet orvosi eszköz, 26 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Óvodai felszerelések és eszközök beszerzése
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Óvodai felszerelések és eszközök beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 823 darab/készlet óvodai felszerelés és eszköz, 68 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Művészeti eszközök beszerzése
A rész száma: 9
Rövid leírás:
Művészeti eszközök beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 1452 darab/készlet művészeti eszköz, 83 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Irodai eszközök és felszerelések beszerzése
A rész száma: 10
Rövid leírás:
Irodai eszközök és felszerelések beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 693 darab/készlet irodai eszköz/felszerelés, 36 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Konyhai és étkeztetési eszközök beszerzése
A rész száma: 11
Rövid leírás:
Konyhai és étkeztetési eszközök beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 3661 darab/készlet konyhai illetve étkeztetési eszköz, 21 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 4014 Debrecen (Pallag) Heltai Gáspár u. 1.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész esetén:
Kizáró okok: az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok valamelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, amely részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
A kizáró okok fenn nem állásának igazolása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16.§-ai alapján az alábbiak szerint történik:
I. ajánlatban:
— a gazdasági szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása, tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. (Kbt. 67. § (1) bekezdés),
— ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot (Kbt. 67. § (3) bekezdése),
Többet mutasson
— továbbá az ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (Kbt. 67. § (4) bekezdés).
II. ajánlatkérő felhívására (Kbt. 69. § (4) bekezdés):
— az ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet (továbbiakban: VHR 321.) 8. § és 10. §, valamint a 12-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumokat egyszerű másolatban elegendő benyújtani az ajánlatban. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek (valamennyi résznél):
— Késedelmi kötbér: a szerződés szerinti teljes nettó érték 1 %-a / késedelmes naptári nap,
— Meghiúsulási kötbér: a szerződés szerinti teljes nettó érték 20 %-a,
— Jóteljesítési (jótállási) biztosíték: 1-3. részek esetén a szerződés szerinti teljes nettó érték 5 %-a, 4. rész esetén a nettó vételár 5 %-a azon hangszerekre és a zenei eszközökre, melyek az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartoznak. A további részek tekintetében ajánlatkérő nem köt ki jóteljesítési biztosítékot,
Többet mutasson
— Jótállás: a további közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
Az eljárás során a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Paróczai Bernadett, Lajstromszáma: 00176.
Ajánlatkérő kizárja a gazdálkodó szervezet létrehozását. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy cégszerűen aláírt megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban részletezett minimális tartalommal.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeket nem határoz meg.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeket nem határoz meg.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő az eljárásban nem határoz meg műszaki illetve szakmai alkalmassági szempontokat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem határoz meg műszaki illetve szakmai alkalmassági követelményt a beszerzendő eszközök összetételételére, továbbá a szakmai alkalmassági követelmény esetleges korlátozó hatására tekintettel. Ajánlatkérő úgy ítéli meg, hogy a vételár a teljesítés megvalósulásához kötött kifizetése kellő biztonságot nyújt a szerződésszerű teljesítéshez és ajánlatkérő érdekeit a műszaki, szakmai alkalmassági követelmények előírása nem szolgálná.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít, részszámla benyújtására az 1. rész kivételével nincs lehetőség. Az 1. rész esetén az RFID eszközök szállítását követően ajánlattevő jogosult 1 db részszámla benyújtásra.
Az igazolt teljesítés ellenszolgáltatásának kifizetése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése szerinti fizetési határidővel történik, banki átutalással.
A számlát az eszközök leszállítását, lerakását, kicsomagolását és összeszerelését (adott esetben) követően, Ajánlatkérő által történő elfogadást (birtokbavételt) és jóváhagyott teljesítésigazolást követően lehet benyújtani. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által elvégzett tevékenységről teljesítésigazolást állít ki, a Kbt. 135.§ (1) bekezdése szerint. A teljesítés akkor megfelelő és igazolható, ha a vonatkozó jogszabályoknak, szabványoknak, ajánlati felhívásnak, közbeszerzési dokumentumoknak és a nyertes ajánlattevő ajánlatának megfelelően történik meg a tevékenység elvégzése.
Többet mutasson
A szerződés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF.

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-05-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20.) Közbeszerzési Osztály, I. emelet 124.
További információk: A Kbt. 68. §-a szerint.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK16018
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Paróczai Bernadett Közbeszerzési Osztályvezető
A vevő profiljának címe: http://www.debrecen.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/onkormanyzati-kozbeszerzesi-informaciok/nemzetkozi-iskola-eszkoz-besz 🌏
Postacím: Piac u. 20., Közbeszerzési Osztály, I. emelet 124. szoba
Ország: Hajdú-Bihar 🏙️

Hivatkozás
További információk
Valamennyi rész tekintetében:
1.) A hiánypótlás lehetősége a Kbt.71.§ rendelkezéseinek megfelelően biztosított. Ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást.
Többet mutasson
2.) A Kbt. 57.§ (2) bekezdése alapján a közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, melyet a közbeszerzési dokumentumok részét képező regisztrációs lap kitöltésével és Ajánlatkérő részére az I.3) pontban megadott telefax számra vagy e-mail-címre történő haladéktalan visszaküldésével igazolni kell.
Többet mutasson
3.) A felhívás IV.2.6. pontjában megadott (1 hónap) időtartam alatt a Kbt. 81.§ (11) bekezdése alapján 30 napot kell érteni.
4.) Az ajánlati biztosíték összege: 1. rész: 1 000 000 HUF; 2. rész: 300 000 HUF; 4. rész: 150 000 HUF; 5. rész: 400 000 HUF. A további részek tekintetében Ajánlatkérő nem köt ki ajánlati biztosítékot. Az ajánlati biztosíték befizetése igazolásának módja: Átutalás esetén az ajánlatkérő OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11738008-15461009-06530000 számú számlájára valóutalással teljesítendő az ajánlati biztosíték. Több részre történő ajánlattétel esetén a fenti értékek összeadódnak. Átutalás esetén a közlemény rovatban egyértelműen kérjük megjelölni, hogy a biztosíték nyújtása a közbeszerzés melyik részére/részeire történt. A biztosíték teljesítésének igazolását az ajánlatba csatolni kell: ajánlattevő bankjának hivatalos igazolását a terhelésről egyszerű másolatban, vagy pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított garancialevél vagy készfizető kezességvállalást igazoló dokumentum eredeti példánya, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvényeredeti példánya.
Többet mutasson
5.) Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő az ajánlatában nyilatkozzon a Kbt. 66.§ (6) bekezdés a)-b) pontjai tekintetében.
6.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő Kbt. 66.§ (2) bekezdése szerinti nyilatkozatát. A nyilatkozatot eredetiben kell az ajánlat részeként benyújtani.
7.) Ha az ajánlatkérő a megküldött írásbeli összegzésben a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza, akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köti meg a szerződést.
Többet mutasson
8.) Ajánlatkérő a Kbt. 47.§ (2) bekezdése alapján jelen felhívásban vagy az egyéb közbeszerzési dokumentumokban előírt dokumentumok tekintetében elfogadja az egyszerű másolatban történő benyújtást. Ez alól kivételt képez a Kbt. 66.§ (2) bekezdése szerinti nyilatkozat.
Többet mutasson
9.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározottakat.
10.) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját (Kbt.75.§ (6) bek.).
11.) Értékelési szempont: A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pont szerinti legalacsonyabb ár, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő igényeinek csak a beszerzés tárgyát képező - műszaki leírásban specifikált - konkrét paraméterekkel rendelkező eszközök felelnek meg, és a meghatározott műszaki paraméterekhez képesti minőségi többlet ajánlatkérő számára nem jár gyakorlati, funkcionális előnnyel, melyre tekintettel a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson
12.) Az ajánlathoz csatolni kell a Közbeszerzési Dokumentumok részeként kiadott, az ajánlattevő által - az adott rész tekintetében - teljeskörűen beárazott műszaki leírást, melyben meg kell jelölni a megajánlott termékek azonosítóját, valamint az előírt műszaki paramétereknek való megfelelését is.
Többet mutasson
13.) A jóteljesítési biztosíték (csak az 1-4. részek esetén) határidőre történő nyújtására vonatkozóan az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 075-166584 (2018-04-13)
További információk (2018-05-17)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Tányérok 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-05-17 📅
Benyújtási határidő: 2018-06-01 📅
Közzététel dátuma: 2018-05-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 095-215949
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 075-166584
HL-S szám: 95
További információk
Ajánlatkérő módosítja továbbá a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki specifikációt és ártáblázatot. A módosítással az ajánlattételi határidő a jelen hirdetményben foglaltak szerint módosításra kerül.
Forrás: OJS 2018/S 095-215949 (2018-05-17)
További információk (2018-05-25)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-05-25 📅
Benyújtási határidő: 2018-06-11 📅
Közzététel dátuma: 2018-05-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 101-230846
HL-S szám: 101
Forrás: OJS 2018/S 101-230846 (2018-05-25)
További információk (2018-06-08)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-06-08 📅
Benyújtási határidő: 2018-06-25 📅
Közzététel dátuma: 2018-06-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 110-250387
HL-S szám: 110
Forrás: OJS 2018/S 110-250387 (2018-06-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-11-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Debreceni Nemzetközi Iskola működéséhez szükséges eszközök beszerzése. Ajánlatkérő a beszerzést a Modern Városok Program keretében tervezett angol nyelvű alap- és középfokú oktatási intézmény, a Debreceni Nemzetközi Iskola létrehozása érdekében szükséges források biztosításáról szóló 1227/2017. (IV. 25.) Korm. határozat, valamint a Debreceni Nemzetközi Iskola létrehozása érdekében szükséges többlet költségvetési támogatás biztosításáról szóló 1160/2018. (III.27.) Korm. határozat által biztosított forrásból finanszírozza.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 32 653 300 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Televíziós berendezések 📦
Mosogatógépek 📦
Hangszerek 📦
Mikroszkópok 📦
Elsősegélydobozok 📦
Bábok 📦
Művészfestékek 📦
Füzet 📦
Tányérok 📦

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-11-14 📅
Közzététel dátuma: 2018-11-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 221-505633
HL-S szám: 221
További információk
A közbeszerzési eljárás 1. része (Informatikai és RFID eszközök, valamint szoftverek beszerzése) vonatkozásában kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be, melyre tekintettel az eljárás 1. része a Kbt. 75.§ (1) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen. A közbeszerzési eljárás 4. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel. A közbeszerzési eljárás 5. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel. A közbeszerzési eljárás 6. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel. A közbeszerzési eljárás 7. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel. A közbeszerzési eljárás 8. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel. A közbeszerzési eljárás 9. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel. A közbeszerzési eljárás 10. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel. A közbeszerzési eljárás 11. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel. Ajánlattevők neve, címe, adószáma, ajánlattal érintett rész száma: 1. INFOPOLIS Kft. (4225 Debrecen, Szivárvány u. 18.), Adószám: 22648633-2-09., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 1., 2., 3. 2. INFODIGIT Kft. (4024 Debrecen, Vár u. 2. I./2.), Adószám: 12717284-2-09., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 4. 3. KOVEX-Computer Kft. (4024 Debrecen, Vár u. 2. I./2.), Adószám: 10462593-2-09., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 1., 2. 4. HOR Zrt. (1076 Budapest, Péterfy S. u. 7. Fszt. 1.), Adószám: 11829382-2-42., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 8. 5. T-Systems Magyarország Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 56.), Adószám: 12928099-2-44., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 1., 2. 6. Balázs-Diák Kft. (1043 Budapest, Csányi László u. 34.), Adószám: 13446976-2-41., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 4-11.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Informatikai és RFID eszközök, valamint szoftverek beszerzése a Debreceni Nemzetközi Iskola részére. A további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összesen 955 darab szoftver/licenc 15 különféle tételben, 229 darab informatikai eszköz 21 különféle tételben, továbbá 519 darab RFID eszköz 7 különféle tételben a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározott specifikációval.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 4014 Debrecen, (Pallag) Heltai Gáspár u. 1.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-10-19 📅
Név: T-Systems Magyarország Zrt.
Postacím: Budafoki út 56.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1117
Ország: Magyarország 🇭🇺
Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 29 360 300 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2018-10-12 📅
Név: INFOPOLIS Kft.
Postacím: Szivárvány u. 18.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4025
Ország: Hajdú-Bihar 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 3 293 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
1

Hivatkozás
További információk
A közbeszerzési eljárás 1. része (Informatikai és RFID eszközök, valamint szoftverek beszerzése) vonatkozásában kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be, melyre tekintettel az eljárás 1. része a Kbt. 75.§ (1) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 4. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 5. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 6. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 7. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 8. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 9. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 10. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 11. része a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Többet mutasson
Ajánlattevők neve, címe, adószáma, ajánlattal érintett rész száma:
1. INFOPOLIS Kft. (4225 Debrecen, Szivárvány u. 18.), Adószám: 22648633-2-09., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 1., 2., 3.
2. INFODIGIT Kft. (4024 Debrecen, Vár u. 2. I./2.), Adószám: 12717284-2-09., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 4.
3. KOVEX-Computer Kft. (4024 Debrecen, Vár u. 2. I./2.), Adószám: 10462593-2-09., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 1., 2.
4. HOR Zrt. (1076 Budapest, Péterfy S. u. 7. Fszt. 1.), Adószám: 11829382-2-42., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 8.
5. T-Systems Magyarország Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 56.), Adószám: 12928099-2-44., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 1., 2.
6. Balázs-Diák Kft. (1043 Budapest, Csányi László u. 34.), Adószám: 13446976-2-41., Azon rész száma, melyre ajánlatot tett: 4-11.
Forrás: OJS 2018/S 221-505633 (2018-11-14)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-06-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 29 360 300 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-06-20 📅
Közzététel dátuma: 2019-06-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 119-291716
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 221-505633
HL-S szám: 119
További információk
VII.2.2) A módosítás okai pont folytatása: A szerződés tárgyát képező eszközök beszerzésének, Vevő részére történő maradéktalan leszállításának és a kapcsolódó szolgáltatások elvégzésének teljesítési határideje az alapszerződés 3.1. pontja alapján 30.6.2019 napja, míg a teljesítés megkezdésének legkorábbi időpontja: 1.6.2019 napja. A szerződés alapját képező közbeszerzési eljárás 2018. áprilisi elindításakor irányadó ütemterv alapján, a teljesítés helyszínét képező, jelenleg is építés alatt álló Nemzetközi Iskola épülete 1.6.2019 napjára került volna olyan műszaki készültségi állapotba, mely lehetővé teszi a szerződés tárgyát képező eszközök fogadását, biztonságos tárolását, azok Eladó általi telepítését és beüzemelését. A Nemzetközi Iskola kivitelezése azonban előre nem látható körülményekre tekintettel az eredeti ütemezéséhez képest elhúzódott, a teljesítési határidő vonatkozásában jelenleg szerződésmódosítás van folyamatban, melyben új teljesítési határidőként 2019.07.01. napja kerül megjelölésre. Az épület az alapszerződés 3.1. pontjában rögzített időpontra nem lesz alkalmas az eszközök fogadására és az egyes eszközökhöz kapcsolódó telepítési feladatok elvégzésére, melyre tekintettel indokolt a teljesítési határidő módosítása. Szerződő Felek a kivitelezővel történt egyeztetést is követően a szállítás megkezdésének legkorábbi időpontjaként 1.7.2019 napját, míg a teljesítés végső határidejeként 30.7.2019 napját jelölik meg. DMJV Önkormányzata, mint Ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva a jelen szerződés tárgyát képező eszközök beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárást 2018. év április hónapban, a teljesítését helyszínét képező épület kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárással párhuzamosan elindította. Az alapszerzősben rögzített teljesítési határidőt Ajánlatkérő a kivitelezésre vonatkozó eljárásban szereplő teljesítési határidővel összhangban határozta meg. Ezen időpontban Ajánlatkérő nem láthatta előre az épület kivitelezésének késedelmét. A szerződésmódosítás a szerződés általános jellegét nem változtatja meg és nem érinti a szerződéses ellenérték változását sem. A szerződés módosításának időpontja: 30.5.2019.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 29 360 300 HUF 💰

Hivatkozás
VII.2.2) A módosítás okai pont folytatása:
A szerződés tárgyát képező eszközök beszerzésének, Vevő részére történő maradéktalan leszállításának és a kapcsolódó szolgáltatások elvégzésének teljesítési határideje az alapszerződés 3.1. pontja alapján 30.6.2019 napja, míg a teljesítés megkezdésének legkorábbi időpontja: 1.6.2019 napja.
Többet mutasson
A szerződés alapját képező közbeszerzési eljárás 2018. áprilisi elindításakor irányadó ütemterv alapján, a teljesítés helyszínét képező, jelenleg is építés alatt álló Nemzetközi Iskola épülete 1.6.2019 napjára került volna olyan műszaki készültségi állapotba, mely lehetővé teszi a szerződés tárgyát képező eszközök fogadását, biztonságos tárolását, azok Eladó általi telepítését és beüzemelését.
Többet mutasson
A Nemzetközi Iskola kivitelezése azonban előre nem látható körülményekre tekintettel az eredeti ütemezéséhez képest elhúzódott, a teljesítési határidő vonatkozásában jelenleg szerződésmódosítás van folyamatban, melyben új teljesítési határidőként 2019.07.01. napja kerül megjelölésre. Az épület az alapszerződés 3.1. pontjában rögzített időpontra nem lesz alkalmas az eszközök fogadására és az egyes eszközökhöz kapcsolódó telepítési feladatok elvégzésére, melyre tekintettel indokolt a teljesítési határidő módosítása.
Többet mutasson
Szerződő Felek a kivitelezővel történt egyeztetést is követően a szállítás megkezdésének legkorábbi időpontjaként 1.7.2019 napját, míg a teljesítés végső határidejeként 30.7.2019 napját jelölik meg.
DMJV Önkormányzata, mint Ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva a jelen szerződés tárgyát képező eszközök beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárást 2018. év április hónapban, a teljesítését helyszínét képező épület kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárással párhuzamosan elindította. Az alapszerzősben rögzített teljesítési határidőt Ajánlatkérő a kivitelezésre vonatkozó eljárásban szereplő teljesítési határidővel összhangban határozta meg. Ezen időpontban Ajánlatkérő nem láthatta előre az épület kivitelezésének késedelmét.
Többet mutasson
A szerződésmódosítás a szerződés általános jellegét nem változtatja meg és nem érinti a szerződéses ellenérték változását sem.
A szerződés módosításának időpontja: 30.5.2019.
Forrás: OJS 2019/S 119-291716 (2019-06-20)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-06-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 293 000 HUF 💰

Hivatkozás
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 119-291717
További információk
II.2.2) A módosítás okai pont folytatása: A szerződés tárgyát képező eszközök beszerzésének, Vevő részére történő maradéktalan leszállításának és a kapcsolódó szolgáltatások elvégzésének teljesítési határideje az alapszerződés 3.1. pontja alapján 30.6.2019 napja, míg a teljesítés megkezdésének legkorábbi időpontja: 1.6.2019 napja. A szerződés alapját képező közbeszerzési eljárás 2018. áprilisi elindításakor irányadó ütemterv alapján, a teljesítés helyszínét képező, jelenleg is építés alatt álló Nemzetközi Iskola épülete 1.6.2019 napjára került volna olyan műszaki készültségi állapotba, mely lehetővé teszi a szerződés tárgyát képező eszközök fogadását, biztonságos tárolását, azok Eladó általi telepítését és beüzemelését. A Nemzetközi Iskola kivitelezése azonban előre nem látható körülményekre tekintettel az eredeti ütemezéséhez képest elhúzódott, a teljesítési határidő vonatkozásában jelenleg szerződésmódosítás van folyamatban, melyben új teljesítési határidőként 1.7.2019 napja kerül megjelölésre. Az épület az alapszerződés 3.1. pontjában rögzített időpontra nem lesz alkalmas az eszközök fogadására és az egyes eszközökhöz kapcsolódó telepítési feladatok elvégzésére, melyre tekintettel indokolt a teljesítési határidő módosítása. Szerződő Felek a kivitelezővel történt egyeztetést is követően a szállítás megkezdésének legkorábbi időpontjaként 1.7.2019 napját, míg a teljesítés végső határidejeként 30.7.2019 napját jelölik meg. DMJV Önkormányzata, mint Ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva a jelen szerződés tárgyát képező eszközök beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárást 2018. év április hónapban, a teljesítését helyszínét képező épület kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárással párhuzamosan elindította. Az alapszerzősben rögzített teljesítési határidőt Ajánlatkérő a kivitelezésre vonatkozó eljárásban szereplő teljesítési határidővel összhangban határozta meg. Ezen időpontban Ajánlatkérő nem láthatta előre az épület kivitelezésének késedelmét. A szerződésmódosítás a szerződés általános jellegét nem változtatja meg és nem érinti a szerződéses ellenérték változását sem.
Többet mutasson

Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 4014 Debrecen (Pallag) Heltai Gáspár u. 1

A szerződés odaítélése
Postacím: Szivárvány u. 18
A beszerzés teljes értéke: 3 293 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
II.2.2) A módosítás okai pont folytatása:
A Nemzetközi Iskola kivitelezése azonban előre nem látható körülményekre tekintettel az eredeti ütemezéséhez képest elhúzódott, a teljesítési határidő vonatkozásában jelenleg szerződésmódosítás van folyamatban, melyben új teljesítési határidőként 1.7.2019 napja kerül megjelölésre. Az épület az alapszerződés 3.1. pontjában rögzített időpontra nem lesz alkalmas az eszközök fogadására és az egyes eszközökhöz kapcsolódó telepítési feladatok elvégzésére, melyre tekintettel indokolt a teljesítési határidő módosítása.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2019/S 119-291717 (2019-06-20)