Adásvételi szerződés keretében a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” elnevezésű KEHOP-3.2.1.-15-2016-00002 azonosítószámú megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése
Adásvételi szerződés keretében a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” elnevezésű KEHOP-3.2.1.-15-2016-00002 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése. II.2.14. pont folyt.: AK a műszaki feltételrendszert, követelményeket úgy alakította ki, hogy az a versenyt megfelelően biztosítja a mellett, hogy a részajánlattétel biztosítása gazdasági szempontból ésszerűtlen lenne. AK a vizsgálata során megállapította, hogy a jelen eljárás tárgyát képező eszközök gazdasági műszaki szempontból költséghatékonyabban beszerezhetőek részekre való szétbontás nélkül, egységes koordinációval. AK szempontjából továbbá fontos és egységesen kezelendő és esetlegesen érvényesítendő jótállási és szavatossági igénye. Így az ezzel kapcsolatos feladatok összehangolása ekként ésszerű, azon túlmenően, hogy költséghatékonyabbá válik a beszerzés.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-05-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-04-13.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2018-04-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladék- és szeméttároló konténerek és kukák
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés keretében a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” elnevezésű KEHOP-3.2.1.-15-2016-00002 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése.
II.2.14. pont folyt.: AK a műszaki feltételrendszert, követelményeket úgy alakította ki, hogy az a versenyt megfelelően biztosítja a mellett, hogy a részajánlattétel biztosítása gazdasági szempontból ésszerűtlen lenne. AK a vizsgálata során megállapította, hogy a jelen eljárás tárgyát képező eszközök gazdasági műszaki szempontból költséghatékonyabban beszerezhetőek részekre való szétbontás nélkül, egységes koordinációval. AK szempontjából továbbá fontos és egységesen kezelendő és esetlegesen érvényesítendő jótállási és szavatossági igénye. Így az ezzel kapcsolatos feladatok összehangolása ekként ésszerű, azon túlmenően, hogy költséghatékonyabbá válik a beszerzés.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Pap Károly utca 4–6.
Postai irányítószám: 1139
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nfp.hu🌏
E-mail: beszerzes@nfp.hu📧
Telefon: +36 12390420📞
Fax: +36 12390420 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.eszker.eu/nemzeti-fejlesztesi-programiroda/🌏
Ajánlatkérő a részajánlat tétel lehetőségét a tárgyi eljárás vonatkozásában nem biztosítja figyelemmel arra, hogy a közbeszerzés tárgyát képező azonos felhasználásra szánt áruk szállítása olyan műszaki-funkcionális egységet képez, melynek - bármilyen szempontból történő - részekre bontása sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem lenne ésszerű. Folytatás: AF.II.1.4.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés keretében a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” elnevezésű KEHOP-3.2.1.-15-2016-00002 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése.
II.2.14. pont folyt.: AK a műszaki feltételrendszert, követelményeket úgy alakította ki, hogy az a versenyt megfelelően biztosítja a mellett, hogy a részajánlattétel biztosítása gazdasági szempontból ésszerűtlen lenne. AK a vizsgálata során megállapította, hogy a jelen eljárás tárgyát képező eszközök gazdasági műszaki szempontból költséghatékonyabban beszerezhetőek részekre való szétbontás nélkül, egységes koordinációval. AK szempontjából továbbá fontos és egységesen kezelendő és esetlegesen érvényesítendő jótállási és szavatossági igénye. Így az ezzel kapcsolatos feladatok összehangolása ekként ésszerű, azon túlmenően, hogy költséghatékonyabbá válik a beszerzés.
II.2.14. pont folyt.: AK a műszaki feltételrendszert, követelményeket úgy alakította ki, hogy az a versenyt megfelelően biztosítja a mellett, hogy a részajánlattétel biztosítása gazdasági szempontból ésszerűtlen lenne. AK a vizsgálata során megállapította, hogy a jelen eljárás tárgyát képező eszközök gazdasági műszaki szempontból költséghatékonyabban beszerezhetőek részekre való szétbontás nélkül, egységes koordinációval. AK szempontjából továbbá fontos és egységesen kezelendő és esetlegesen érvényesítendő jótállási és szavatossági igénye. Így az ezzel kapcsolatos feladatok összehangolása ekként ésszerű, azon túlmenően, hogy költséghatékonyabbá válik a beszerzés.
A 339/2014. (XII. 19.) Kormányrendeletben az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság feladatai között nevesítésre került többek között a 2014-2020 programozási időszakban a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (a továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott hulladékgazdálkodási beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolításáról való gondoskodás.

Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás tárgya: a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” elnevezésű KEHOP-3.2.1.-15-2016-00002 azonosítószámú hulladékgazdálkodási projekt (továbbiakban: Projekt) keretében a projekt megvalósulásához szükséges alábbi hulladékgyűjtő edények beszerzése az alábbi mennyiségben:

Tétel Megnevezés Mennyiség.
(db).
1. 5 m3-es szimmetrikus nyitott konténer DIN 30720 szabvány szerint ponyvával 24
2. 7 m3-es nyitott konténer DIN 30720 szabvány szerint 10
3. 7 m3-es nyitott szimmetrikus konténer DIN 30720 szabvány szerint ponyvával 24
4. 10 m3-es nyitott, görgős konténer DIN 30722 szabvány szerint raschel hálóval 23
5. 20 m3-es görgős nyitott multiliftes konténer DIN 30722 szabvány szerint 10
6. 30 m3-es görgős nyitott multiliftes konténer DIN 30722 szabvány szerint 10
7. 32 m3-es görgős nyitott multiliftes konténer DIN 30722 szabvány szerint 24
8. 120 literes műanyag hulladékgyűjtő edény MSZ EN 840-1 szabvány szerint 231 000
9. 240 literes műanyag hulladékgyűjtő edény MSZ EN 840-1 szabvány szerint 2 000
10. 1100 literes lapos fedelű műanyag hulladékgyűjtő konténer MSZ EN 840-2 szabvány szerint (sárga) 1 000
11. 1100 literes lapos fedelű műanyag hulladékgyűjtő konténer MSZ EN 840-2 szabvány szerint (kék) 1 000
12. 1100 literes, kerekes, műanyag, lapos fedelű szelektív hulladékgyűjtő konténer MSZ EN 840-2 szabvány szerint 32
13. 1100 literes, kerekes, műanyag, lapos fedelű szelektív hulladékgyűjtő konténer MSZ EN 840-2 szabvány szerint 24
15. 20 lábas veszélyes hulladéktároló kármentővel 8
Ajánlatkérő új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni.
Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását.
A szerződés tárgyát képező eszközökkel kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza.

Amennyiben az ajánlati dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, típusú, eredetű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozást tartalmaz, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja a 321/2015. (X.30.) Kr. 46. § (3) bekezdés alapján.

Időtartam: 9 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” KEHOP-3.2.1.-15-2016-00002
További információk:
Ajánlatkérő a részajánlat tétel lehetőségét a tárgyi eljárás vonatkozásában nem biztosítja figyelemmel arra, hogy a közbeszerzés tárgyát képező azonos felhasználásra szánt áruk szállítása olyan műszaki-funkcionális egységet képez, melynek - bármilyen szempontból történő - részekre bontása sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem lenne ésszerű. Folytatás: AF.II.1.4.
Ajánlatkérő a részajánlat tétel lehetőségét a tárgyi eljárás vonatkozásában nem biztosítja figyelemmel arra, hogy a közbeszerzés tárgyát képező azonos felhasználásra szánt áruk szállítása olyan műszaki-funkcionális egységet képez, melynek - bármilyen szempontból történő - részekre bontása sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem lenne ésszerű. Folytatás: AF.II.1.4.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő működési területe, az Ajánlati Dokumentációban meghatározott helyszínek szerint.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) alapján ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. II. Része szerinti jelen eljárásban az ajánlat benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban EEKD) kitöltött és megfelelő képviseleti jogosultsággal rendelkező személy által aláírt példányának benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön EEKD-t kell benyújtani.

Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni.
Ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (4)-(7) szerint jár el a bírálat során.
A Kbt. 69. § (4)-(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek (ajánlattevőnek) a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén AT ajánlatában csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (Kr.13.§), illetve nemleges tartalom esetén az erre vonatkozó nyilatkozatot.

Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a Kr. 3. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.

Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró ok az eljárás során következik be.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. (Kr.) 1.§ (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása során előírja a részletes információk megadását az EEKD IV. részében.

A Kbt. 69.§ (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
P.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés a) pontja értelmében ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén bármelyik közös ajánlattevő) csatolja a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 24 hónapban vezetett valamennyi pénzforgalmi számlájára szóló, a számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozatot attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak, az alábbi minimális tartalommal:

A pénzforgalmi számla (számlák) száma; a pénzforgalmi számla (számlák) megnyitásának időpontja(i); a pénzforgalmi számláján (számláin) az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban előfordult-e a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerint definiált, 15 naptári napot meghaladó időtartamú sorba állítás (Ajánlatkérő a sorban állás szóhasználatot is elfogadja).

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatok csatolandók a vizsgált időszak alatt esetlegesen megszüntetett számlák tekintetében is.
P.2. A Kbt. 65.§ (1) bek. a) és a Kr. 19.§ (1) bek. c) pontja és a 19. § (5) bek. alapján csatolja a felhívás feladását megelőző utolsó 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából (hulladékgyűjtő edényzet - konténer és/vagy műanyag hulladékgyűjtő edény - szállítása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, ill. mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző utolsó 3 - mérlegfordulónappal lezárt - üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell megfelelnie az előírt minimumkövetelménynek.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3), valamint a (7) bekezdései szerinti esetekre az igazolással kapcsolatban.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 69. § (11) bekezdése is irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben.
P.1. a felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban bármelyik pénzforgalmi számláján 15 naptári napot meghaladó időtartamú sorba állítás fordult elő.
P.2. a felhívás feladását megelőző utolsó 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év alapján a közbeszerzés tárgyából (hulladékgyűjtő edényzet - konténer és/vagy műanyag hulladékgyűjtő edény - szállítása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem érte el legalább a 1 500 000 000 HUF összeget.

A Kbt. 65.§ (6) alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (P.2. pont szerinti árbevételre vonatkozó adatok összeadódnak). Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg (P.1. pont szerinti követelmények).

A Kbt. 65.§ (7) alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
A Kbt. 65.§ (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt.67.§(1)bek és a 321/2015 (X.30.) Korm.rendelet(Kr)1.§(1)alapján az ajánlattevőnek(AT) az ajánlatában a Kbt.II. Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt.65.§ alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek.

AK a Kr.2.§(5) bek alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása során előírja a részletes információk megadását az EEKD IV. részében. A Kr.3.§(3)bek alapján közös ajánlattétel esetén a közös AK mindegyike külön EEKD-t nyújt be.
Ha AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt.67.§(3)bek alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a Kr.3.§(2)bek foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

A Kbt.69.§(4)-(7) alapján az ig.-ok benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel a követelményeknek:
M.1.A Kbt.65.§(4)bek. és a Kr.21.§(1)bek.a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett, és a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített közbeszerzés tárgyára vonatkozó szállításainak (hulladékgyűjtő edényzet-konténer és/vagy műanyag hulladékgyűjtő edény-szállítása) ismertetése.

A Kr.21.§(1a)bek. alapján AK felhívja a figyelmet, hogy három év teljesítéseinek igazolását írta elő, melynek értelmében az AK a vizsgált időszak alatt befejezett (AK a teljesítés ideje alatt a sikeres átadás-átvételt érti), de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A Kr.22.§(1)bek.a)-b) pontja alapján.

Az igazolás, ill nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés kezdő és befejező ideje (év/hónap/nap pontossággal), a szerződést kötő másik fél neve és székhelye, a korábbi teljesítés tekintetében a szerződést kötő másik fél részéről érdemi felvilágosítást adó személy neve, elérhetősége, a szállítás tárgya és mennyisége,nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

A csatolt nyilatkozat(ok)ból, ill igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények! Amennyiben az AT a ref.-t konzorciumban teljesítette, AK kizárólag a ref.munkának az AT által elvégzett részét veszi figyelembe az alk.köv.-nek való megf.-és vizsgálata során. AK felhívja a figyelmet a Kbt.140.§(9)bek.

(bővebben a közbeszerzési dokumentumokban).
M.2.A Kbt.65.§(4)bek. és a Kr.21.§(1)bek.i) pontja alapján AT csatoljon olyan, elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítványt, amely tanúsítja, hogy a leírásokra vagy szabványokra történő hivatkozással egyértelműen meghatározott áru megfelel bizonyos leírásoknak vagy szabványoknak.

M.3.A Kbt.65.§(4)bek. és a 321/2015.(X. 30.)K.r.21.§(1)bek.h) pontja alapján AT csatolja a 8-14. tételek mintapéldányát (mpld.), az alábbiak szerint:
— a leadott mpld-oknak meg kell egyezniük az AT szakmai ajánlatában megajánlott pontos típusokkal,
— a mpld. színét AT jogosult megválasztani,
— valamennyi mpld.-on fel kell tüntetni a termék pontos típusát oly módon, hogy az könnyen ne legyen eltávolítható,
— AT nevét AT-k nem tüntethetik fel a mpld.-on,
— a mpld.-on az EU társfinanszírozásával történt beszerzésre vonatkozó matrica feltüntetése nem szükséges, azonban a további műszaki leírásban (AD.II.) foglalt előírásokat meg kell tartani.
AK felhívja a figyelmet a Kr.24.§(1)bek foglaltakra.
Irányadó a Kbt.65.§(6)-(7),(9) és(11)bek. és a Kbt.69.§(11)bek is.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, befejezett (több szerződéssel is teljesíthető), alábbi referenciamunká(kk)val:

Legalább.
— 120 és/vagy 240 literes műanyag hulladékgyűjtő edények esetében összesen legalább 130 000 db szállítására vonatkozó referenciá(kk)val; és,
— 1100 literes műanyag hulladékgyűjtő konténerek esetében összesen legalább 1 500 db szállítására vonatkozó referenciá(kk)val; és,
— minimum 20 m3-es (azaz 20m3-es vagy annál nagyobb űrtartalmú) fém konténer esetében összesen legalább 30 db szállítására vonatkozó referenciá(kk)val.
Azzal, hogy legfeljebb két szerződés keretében a fenti bármelyik űrtartalom szerinti edényzetből (120 literes és/vagy 240 literes műanyag hulladékgyűjtő edény és/vagy 1100 literes műanyag hulladékgyűjtő edény és/vagy minimum 20 m3-es fém konténer) sor került legalább 130 000 db mennyiség (a különböző eszközök száma összeadódik) leszállítására.

A referenciamunka akkor tekinthető a felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapon belül teljesítettnek, ha a szerződésnek a referenciakövetelményben meghatározott részre vonatkozó befejezési időpontja, erre az időszakra esik (Kr. 22. § (4) bekezdés).

M/2. Az ajánlattevő alkalmatlan, ha a megajánlott termékek nem rendelkeznek az adott termékre vonatkoztatható tanúsítvánnyal, leírásoknak, szabványoknak való megfeleléssel az alábbiak szerint:
M/2.1) az 1-3. tétel tekintetében DIN 30720.
A 4-7. tétel tekintetében DIN 30722.
A 8-9. tétel tekintetében: MSZ EN 840-1 és MSZ EN 840-5 és MSZ EN 840-6 és RAL-GZ 951/1;
A 10-13. tétel tekintetében: MSZ EN 840-2 és MSZ EN 840-5 és MSZ EN 840-6 és RAL-GZ 951/1;
Európai szabványnak megfelelő - vagy azzal egyenértékű - tanúsítvány(okk)al.
M/2.2) a 8-13. tétel tekintetében: GS (megvizsgált minőség) - vagy azzal egyenértékű -tanúsítással.
M.3. Alkalmatlan az AT, ha a 8-14. tételek tekintetében megajánlott termékek bármely mintapéldánya nem biztosítja, hogy az adott termék a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt szakmai követelményeknek megfelel. AK a szakmai bírálat során a mintaedények alapján azt vizsgálja, hogy a termékek a műszaki specifikációban leírt valamennyi követelménynek megfelelnek-e. AK ezen bírálatról ellenőrzési adatlapot vesz fel.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: alapja a késedelmes teljesítéssel érintett egyes áruk (eszközök) nettó vételára, mértéke a késedelem minden naptári napja után napi 1,5 % a kötbéralapra vetítetten, de összesen legfeljebb a megajánlott teljes nettó vételár 30 %-a.
— Meghiúsulási kötbér: a meghiúsulással érintett egyes áru (eszköz) szerinti nettó vételár 30 %-a,
— Teljesítési biztosíték (nettó vételár 2 %-ának megfelelő összeg),
— Jótállás: az adott áru leszállításától és annak átvételétől (azaz résztelj figyelembe vételével) számított min. 12 hó, az AT megajánlása szerint.
Előleg igényelhető: max. 50 %%+ÁFA.
Ajánlatkérő az előleg fizetését a szerződés elszámolható összegének 10 %-a és a folyósított előleg különbözetére jutó támogatás összege vonatkozásában előleg-visszafizetési biztosíték adáshoz köti.
Részszáml.: igen, össz. max. 10 darab (rész)számla.
A szerz. és a kifizetés pénzneme: HUF.
A kifizetésre vonatkozó jogszabályok: Ptk. 6:130.§ (1)-(2), Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bek., 272/2014. Kr.
Utófin.
Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-05-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Hely: Ész-Ker Zrt.
1026 Budapest, Pasaréti út 83., (BBT Irodaház) III. emelet Tárgyaló
További információk: A jogosultak a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdései alapján.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Minőségi vállalások
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): 2.1.120L hulladékgy. edények az MSZ EN 840-1 szabvány elvárásain túlmenően, a min. 2 tartó borda mellett min. 2 támasztó bordával is rendelkeznek (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2.2.120L hulladékgy. edények a min elváráson (az edény saját töm azaz az edénytest,fedél,tengely,kerekek együttes töm. min. 7 kg) túlmenően csak az edénytest és fedél együttes töm. eléri a 7 kg-ot (i/n)
2.3. 240L hulladékgy. edények a min elváráson (az edény saját töm azaz az edénytest, fedél, tengely, kerekek együttes töm min 10 kg) túlmenően csak az edénytest és fedél együttes töm eléri a 10 kg (i/n)
3. Jótállás időtartama (hóban) (12 hó érvényességi küszöbnek minősülő megajánláson felüli mérték, akként, hogy a max. 36 hó többlet megajánláson felüli megajánlást AK többlet pontszámmal nem értékeli)
Az ár súlyozása: 60
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK18470
Ajánlatkérő neve: Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Nemzeti nyilvántartási szám: AK16023
Postacím: Batthyány u. út 132.
Postai város: Polgárdi
Postai irányítószám: 8154
Ország: Fejér🏙️
Más típusú ajánlatkérő: önkormányzati társulás
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Módos István ügyvezető igazgató
A vevő profiljának címe: http://www.nfp.hu🌏
Kapcsolattartó pont: dr. Bittmann Lilla
Telefon: +36 22576194📞
E-mail: bittmann.lilla@kdv.hu📧
Fax: +36 22576195 📠
Internetcím: http://www.kdv.hu/🌏
A vevő profiljának címe: http://www.kdv.hu/🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.eszker.eu/nemzeti-fejlesztesi-programiroda/🌏
Ajánlatkérő neve: Ész-Ker Zrt. (NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság képviseletében eljárva)
Postacím: Pasaréti út 83.
Postai irányítószám: 1026
Kapcsolattartó pont: Pintér Kristóf (FAKSZ - lajstromszám: 00936)
Telefon: +36 17888931📞
E-mail: eszker@eszker.eu📧
Fax: +36 17896943 📠
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.eszker.eu/🌏
A vevő profiljának címe: http://www.eszker.eu/🌏
Hivatkozás További információk
1) Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdése szerinti korlátozást nem alkalmazza.
3) A Kbt. 135. § (12) bek.-ben foglaltakra is tekintettel, AK felhívja AT figyelmét, hogy támogatásra irányuló igényt (támogatási szerz. -módosítást, változásbejelentést) nyújtott be. AK tájékoztatja AT-t, hogy ha a pénzügyi fedezet nem válik felhasználhatóvá, ekként is a releváns a Támogatási Szerződés (TSZ) mód-ot vagy vált.bej. el nem fogadását, olyan körülménynek tekinti, amelyre az AK a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. AK a Kbt. 53. § (6) bek. és a Ptk. 6:116. § (1) bek. az eljárást akkor is eredménytelenné nyilváníthatja, ha szerz. pénzügyi fedezetét biztosító TSZ mód. nem kerül aláírásra vagy a vált.bej. nem kerül elfogadásra és ennek okán a pénzügyi fedezet nem válik felhasználhatóvá. Jelen feltételek szerz. hatályba lépésének felfüggesztő feltétele.

4) Értékelés módsz. - legjobb ár-érték arány: AK a 3. r.sz. (jótállás) esetében KH útmutatója (KÉ 2016. évi 147. szám; 2016. december 21.) 1. számú melléklete A. 1. bb) pont szerinti egyenes arányosítás módszere, a 2. r.sz. (minőségi vállalások) esetében KH útmutatója (KÉ 2016. évi 147. szám) 1. számú melléklete B. 1. a pontozás módszere, valamint az útmutató 1. számú melléklete A 1. bb) pont szerinti egyenes arányosítás módszere együttes alkalmazásával történik, az 1. r.sz. esetében (ár) KH útmutatója (KÉ 2016. évi 147. szám) VI. pont 1. sz. melléklet A.1. ba) pont szerinti fordított arányosítás. Részszempontok szerinti értékelés során adható pontszám alsó-felső határa: 0-100 pont; 0,00 pont legrosszabb, 100,00 pont legjobb érték. Részl.: ADI.

5) AT köteles ajánlatához szakmai ajánlatot csatolni az ADI-II kötet szerint, mely tartalmazza a megajánlott eszközök leírását olyan részletességgel, hogy abból megállapítható legyen az AK által előírt minimális paramétereknek való megfelelés (AD II. Kötet Műszaki leírásában található táblázat csatolása szükséges kitöltve). AT szakmai ajánlata keretében mutassa be a megajánlása szerinti típusú edényeket méretezett rajzokkal, ábrákkal, fényképekkel alátámasztva. AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben valamely adat megfelelőségével kapcsolatban kételye merül fel, úgy hitelt érdemlő alátámasztó dokumentum benyújtását kérheti ajánlattevő részéről (ennek körében: gyártói igazolást, típusbizonyítványt vagy más egyéb, ezen igazolási módokkal egyenértékűnek tekintendő egyéb alátámasztást). Érvénytelennek minősül az az ajánlat, amely nem a dokumentációban meghatározott műszaki leírásnak megfelelő termékek megajánlását tartalmazza.

AK előírja, hogy szakmai ajánlatában AT csatolja az egyes műszaki követelményeknek való megfelelést alátámasztó dokumentumokat, melyekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező ajánlati dokumentáció tartalmaz.
AK előírja továbbá, hogy a szakmai ajánlaton túl AT csatolja ajánlata részeként az árazott költségvetést hiánytalanul kitöltve.
A további információk a felhívás VI.4.3.) pontjában folytatódnak.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § előírásai szerint.
További információk folytatása:
6) AK a III.1.3) M.3. alk. min.köv-el kapcs.ban az alábbi táj-t adja. AK kifejezetten is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a mpld. megállapítható tulajdonsága nem felel meg a műszaki köv-ekben meghat. kritériumoknak (AD II. kötet), úgy az nem minősül hiánypótlás körében értelmezhető hibának, hiánynak, és ekként is az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Figyelemmel arra, hogy a 10, 11, 12, 13. tétel műszaki specifikációját tekintve egyező, csupán színmegjelölésüket tekintve térnek el egymástól, nem követelmény a 10, 11, 12, 13. tételből is egy-egy mpld. leadása, amennyiben azokat AT egyazon típussal kívánja teljesíteni, és színmegjelölésen kívüli paraméterekben egyező termékek, úgy egy mpld. leadása elegendő. Részl,: ADI. kötet III. fejezet, 15. pont.

7) Ajánlati biztosíték: 2 000 000 Ft. Teljesíthető a Kbt. 54. § (2) alapján. Átutalás esetén Ajánlatkérő Magyar Államkincstárnál vezetett 10029008-00338264-00000017 számú bankszámlájára kell teljesíteni. Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség időtartama alatt ajánlatkérő rendelkezésére kell állnia. Jelen felhívás IV.2.6) pontjában megadott 2 hónap alatt az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 napot kell érteni! Részl.: ADI. kötet I. fejezet, 17. pont.

8) AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
9) A Kbt.35.§ (8) alapján nem hozható létre gazdálkodó szervezet (projekttársaság).
10) A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak el kell érnie az ajánlati határidő lejártáig (Kbt.57. § (2) bek.).
11) AK tájékoztatja AT-t, hogy a 321/2015. (X. 30.) Kr. 46. § (3) bek.-ben foglaltak alapján a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű”kifejezést is érteni kell.

12) AK felhívja a figyelmet, hogy a 339/2014. (XII. 19.) Kr-ben foglaltak szerint az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság más ajánlatkérő nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást a közöttük fennálló konzorciumi megállapodás alapján. Az AF I.1. pontjában ajánlatkérőként kizárólag hirdetményfeladás technikai okból került megjelölésre az 1. szervezet, a jelen eljárás ajánlatkérője az AF.I.1. pontjában megjelölt 2. szervezet, azaz a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás.

13) Nyertes AT szerződéskötéskor rendelkezzen érvényes,hulladékgyűjtő edényzet gyártására és/vagy forgalmazására vonatkozóISO9001minőségir-i rendszer szerinti tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű független tanúsító szervezet által kiadott érvényes minőségbiz-i rendszertanúsítvánnyal; valamint ISO14001környezetirányítási rendszer szerinti tanúsítvánnyal illetve környezetvédelmi vezetési rendszerrel vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal. A fent megjelölt tanúsítványoknak a szerződéskötés időpontjában érvényesnek kell lenniük, valamint a szerződés egész időtartama alatt nyertes AT-nek gondoskodnia kell a tanúsítványok érvényességének fenntartásáról.

14) Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadó: Pintér Kristóf (lajstromszám: 00936).
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 075-166514 (2018-04-13)
További információk (2018-05-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés keretében a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” elnevezésű KEHOP-3.2.1.-15-2016-00002 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szemeteskonténerek📦
A jelen hirdetmény szerinti módosítások az eljárást megindító felhívás adott pontjain túlmenően nem eredményezik a közbeszerzési dokumentumok módosítását, azok változatlan tartalommal irányadóak. Ajánlatkérő a módosításról szóló tájékoztatást, a korrigendumot a jelen korrigendum közzétételével egyidejűleg a Kbt. 55. § (4) bekezdésben foglaltak szerint a http://www.eszker.eu/nemzeti-fejlesztesi-programiroda/ címen közzéteszi.

További információk (2018-06-18) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-06-18 📅
Benyújtási határidő: 2018-07-02 📅
Közzététel dátuma: 2018-06-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 116-263797
HL-S szám: 116
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bek. b) pontjára való hivatkozással hosszabbítja meg az ajánlattételi határidőt, figyelemmel a közbeszerzési dokumentumok (ajánlati dokumentáció II. kötet és annak 1. számú melléklete) módosítására. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok módosításait – ennek körében a korrigendumot is a jelen korrigendum közzétételével egyidejűleg – a Kbt. 55. § (4) bekezdésben foglaltak szerint az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen a http://www.eszker.eu/nemzeti-fejlesztesi-programiroda/ címen közzéteszi.

Forrás: OJS 2018/S 116-263797 (2018-06-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-01-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 484 511 600 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-01-08 📅
Közzététel dátuma: 2019-01-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 007-011281
HL-S szám: 7
További információk
Ajánlattevő neve: ESE Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 1138 Budapest, Váci út 144–150. B. ép. fszt.
Ajánlattevő adószáma: 10865271-2-41
Ajánlattevő neve: ÖKO-PET RECYCLING Műanyag Újrahasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 1149 Budapest, Kupa vezér útja 3.
Ajánlattevő adószáma: 13982454-2-42
Ajánlattevő neve: TELLUS INVICTUS Kereskedelmi és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság és MEVA-HU Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság közös ajánlattevők
Közös Ajánlattevő neve: TELLUS INVICTUS Kereskedelmi és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 8360 Keszthely, Rákóczi tér 20.
Ajánlattevő adószáma: 23781326-2-20
Közös Ajánlattevő neve: MEVA-HU Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 2851 Környe, Budai út 1/B.
Ajánlattevő adószáma: 11862374-2-11
Ajánlattevő neve: SEMICONT'06 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 2600 Vác, Szent László út 23.
Ajánlattevő adószáma: 14207884-2-13

A 339/2014. (XII. 19.) Kormányrendeletben az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság feladatai között nevesítésre került többek között a 2014–2020 programozási időszakban a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (a továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott hulladékgazdálkodási beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolításáról való gondoskodás.

Tétel Megnevezés Mennyiség (db)
1. 5 m
2. 7 m
3. 7 m
4. 10 m
5. 20 m
6. 30 m
7. 32 m
8. 120 literes műanyag hulladékgyűjtő edény MSZ EN 840-1 szabvány szerint 2 31 000
A szerződés tárgyát képező eszközökkel kapcsolatos műszaki elvárásokat é s paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza.

Amennyiben az ajánlati dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, típusú, eredetű dologra, eljárásra, védjegyre, azabadalomra, tevékenységre, személyre, származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozást tartalmaz, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja a 321/2015. (X.30.) Kr. 46. § (3) bekezdés alapján.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” KEHOP-3.2.1.-15-2016-00002
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.1.120 l hulladékgy. edények az MSZ EN 840-1 szabvány elvárásain túlmenően, a min. 2 tartó borda mellett min. 2 támasztó bordával is rendelkeznek (igen/nem)
2.2.120 l hulladékgy. edények a min elv áráson (az edény saját töm azaz az edénytest,fedél,tengely,kerekek együttes töm. min. 7 kg) túlmenően csak az edénytest és fedél együttes töm. eléri a 7kg-ot (i/n
2.3. 240 l hulladékgy. edények a min elváráson (az edény saját töm azaz az ed énytest, fedél, tengely, kerekek együttes töm min 10 kg) túlmenően csak az edénytest és fedél együttes töm eléri a 10kg (i/n
3. Jótállás időtartama (hóban) (12 hó érvényességi küszöbnek minősülő megaján láson felüli mérték, akként, hogy a max. 36 hó többlet megajánláson felüli megajánlást AK többlet pontszámmal nem értékeli
Ár (súlyozás): 60
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-12-18 📅
Név: ESE Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Váci út 144–150. B. ép. fszt.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1138
Ország: Magyarország 🇭🇺 Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 2 484 511 600 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Hivatkozás További információk
Ajánlattevő neve: ESE Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 1138 Budapest, Váci út 144–150. B. ép. fszt.
Ajánlattevő adószáma: 10865271-2-41
Ajánlattevő neve: ÖKO-PET RECYCLING Műanyag Újrahasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 1149 Budapest, Kupa vezér útja 3.
Ajánlattevő adószáma: 13982454-2-42
Ajánlattevő neve: TELLUS INVICTUS Kereskedelmi és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság és MEVA-HU Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság közös ajánlattevők
Közös Ajánlattevő neve: TELLUS INVICTUS Kereskedelmi és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 8360 Keszthely, Rákóczi tér 20.
Ajánlattevő adószáma: 23781326-2-20
Közös Ajánlattevő neve: MEVA-HU Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 2851 Környe, Budai út 1/B.
Ajánlattevő adószáma: 11862374-2-11
Ajánlattevő neve: SEMICONT'06 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 2600 Vác, Szent László út 23.
Ajánlattevő adószáma: 14207884-2-13
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § előírásai szerint
Forrás: OJS 2019/S 007-011281 (2019-01-08)