Beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv, valamint ezeket alátámasztó mérések, vizsgálatok, elemzések készítése

Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság

Tárgyi területen 30 hektáron téglagyártásra használatos agyag került kitermelésre külszíni fejtéssel. A visszamaradt bányagödörben az 1950-es évek közepétől több ütemben került lerakásra a bányászat során keletkező meddőanyag, építési-bontási-, kommunális- és ipari hulladék.
A tárgyi területen az elvégzendő feladat szolgáltatási szerződés alapján beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv elkészítéséhez szükséges korábbi mérések és a nyertes vállalkozó által végzendő mérések, vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba foglalva.
A lehetséges beavatkozási módok, alkalmazható műszaki megoldások kiválasztásához változatelemzés készítése szükséges.
A tervezés során vizsgált beavatkozási módokról döntés-előkészítő anyag készítése, beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv készítése szükséges a műszaki leírásban részletezettek szerint.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-02-09. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-01-09.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-01-09 Ajánlati felhívás
2018-02-08 További információk
2018-09-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2019-03-01 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2018-01-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Környezeti kármentesítési szolgáltatások
Hivatkozási szám: K1842
Rövid leírás:
Tárgyi területen 30 hektáron téglagyártásra használatos agyag került kitermelésre külszíni fejtéssel. A visszamaradt bányagödörben az 1950-es évek közepétől több ütemben került lerakásra a bányászat során keletkező meddőanyag, építési-bontási-, kommunális- és ipari hulladék. A tárgyi területen az elvégzendő feladat szolgáltatási szerződés alapján beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv elkészítéséhez szükséges korábbi mérések és a nyertes vállalkozó által végzendő mérések, vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba foglalva. A lehetséges beavatkozási módok, alkalmazható műszaki megoldások kiválasztásához változatelemzés készítése szükséges. A tervezés során vizsgált beavatkozási módokról döntés-előkészítő anyag készítése, beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv készítése szükséges a műszaki leírásban részletezettek szerint.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Környezeti kármentesítési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Környezeti kármentesítési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Meghívásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság
Postacím: Alföldi utca 7.
Postai irányítószám: 1081
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.fkf.hu 🌏
E-mail: kulcsarkr@fkf.hu 📧
Telefon: +36 14596940 📞
Fax: +36 14596846 📠
Dokumentumok URL-je: https://electool.com:443/sourcingtool/public.html?wId=b443e96f08699470ba8f08cc6005b73a 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-01-09 📅
Benyújtási határidő: 2018-02-09 📅
Közzététel dátuma: 2018-01-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 007-011494
HL-S szám: 7
További információk
1. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: a nettó ajánlati ár esetében: 1-10, a minőségi szempontoknál 1-10 2. Az ajánlatok értékelésének módszere az nettó ajánlati ár (1. értékelési részszempont) vonatkozásában a fordított arányosítás, a 2-4. értékelési részszempont esetében pontkiosztás. A módszert részletesen a részvételi dok. tartalmaza
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tárgyi területen 30 hektáron téglagyártásra használatos agyag került kitermelésre külszíni fejtéssel. A visszamaradt bányagödörben az 1950-es évek közepétől több ütemben került lerakásra a bányászat során keletkező meddőanyag, építési-bontási-, kommunális- és ipari hulladék.
Többet mutasson
A tárgyi területen az elvégzendő feladat szolgáltatási szerződés alapján beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv elkészítéséhez szükséges korábbi mérések és a nyertes vállalkozó által végzendő mérések, vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba foglalva.
Többet mutasson
A lehetséges beavatkozási módok, alkalmazható műszaki megoldások kiválasztásához változatelemzés készítése szükséges.
A tervezés során vizsgált beavatkozási módokról döntés-előkészítő anyag készítése, beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv készítése szükséges a műszaki leírásban részletezettek szerint.
A Budapest X. kerület belterület Hrsz.: 42137/34 és 42137/38 területen agyagbánya területén visszamaradt (30 ha) bányagödör betöltése az 1950-es évek közepétől kezdődött meg, több ütemben került lerakásra a területen a bányászat során keletkező meddőanyag, építési-bontási-, kommunális- és ipari hulladék.
Többet mutasson
Jelen beszerzés célja, a szolgáltatással szembeni elvárások, feladatok:
I. A korábbi állapot-felmérési, tényfeltárási és monitoringeredmények összesítése, felülvizsgálata és kiegészítése (mérések, vizsgálatok végzése),
1. Hulladéktest alatti és az azt oldalirányban határoló földtani közeg vizsgálata vízzáróság, szennyeződésterjedés szempontjából; és a hulladéktestet határoló agyagréteg kiterjedésnek feltárása,
2. Minőségvizsgálatok (Agyag fekü minőségvizsgálata, talajvíz/csurgalékvíz vizsgálatok, furadék (hulladék és/vagy talaj)- és felszín alatti víz minták vizsgálata),
3. A kármentesítési monitoringterv részeként a meglévő monitoringlétesítmények (felszín alatti víz és depóniagáz kutak) felülvizsgálata,
4. Vízháztartás vizsgálat,
5. Szennyeződésterjedési modell felállítása,
6. Depóniagáz vizsgálat,
7. A környező vízfelhasználások bemutatása,
8. Szennyeződés lehatárolása, A repedezett kőzetben való szennyeződés-terjedést kifejezetten arra alkalmas szoftver segítségével kell elvégezni. (A szennyeződés vélhetően több vízadó réteget is érint.),
9. Kockázatelemzés készítése,
10. A jelenlegi (D) kármentesítési célállapot határértékek felülvizsgálata,
II. A beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv elkészítéséhez szükséges korábbi és a nyertes vállalkozó által végzett mérések, vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba foglalva (tényfeltárási záródokumentáció);
III. A lehetséges beavatkozási módok, alkalmazható műszaki megoldások kiválasztásához változatelemzés készítése;
IV. A tervezés során vizsgált beavatkozási módokról döntéselőkészítő anyag készítése;
V. Beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv készítése;
A műszaki leírásban részletezettek szerint.
A fentiek megvalósításához szükséges összes, részletes leírást, követelményrendszert, módszertant, valamint a megvalósítás időbeli tagolódását a Műszaki leírás tartalmazza. A meglévő állapotfelmérési dokumentációk, mérési adatok az ajánlatkérési felhívással egyidejűleg kerülnek rendelkezésre bocsátásra Kbt. 84.§ (1) c) pont szerint.
Többet mutasson
Elkészítendő tervdokumentációk:
a) A beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv elkészítéséhez szükséges korábbi és a nyertes vállalkozó által végzett mérések, vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba (tényfeltárási záródokumentáció) 3 pld.+1 CD.
Többet mutasson
b) A tervezés során vizsgált beavatkozási módokról döntéselőkészítő tanulmány készítése 3 pld.+1 CD.
c) Beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv zsűri példányok 3 pld.+1 CD.
d) Végleges beavatkozási terv, 5 pld.+2 CD.
e) Végleges kármentesítési monitoringterv, 5 pld.+2 CD
Időtartam: 12 hónap
További információk:
1. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: a nettó ajánlati ár esetében: 1-10, a minőségi szempontoknál 1-10
2. Az ajánlatok értékelésének módszere az nettó ajánlati ár (1. értékelési részszempont) vonatkozásában a fordított arányosítás, a 2-4. értékelési részszempont esetében pontkiosztás. A módszert részletesen a részvételi dok. tartalmaza
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budapest, Alföldi u. 7., a vizsgált terület: Budapest X. kerület belterület Hrsz.: 42137/34 és 42137/38, és a környező hatásterület.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
1. Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll.
2. A kizáró okok fenn nem állása, valamint az alkalmassági feltételeknek való megfelelőség nyilatkozat tekintetében a részvételre jelentkezőnek – valamint a kapacitást rendelkező bocsátó szervezetnek – az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot kell benyújtania, ajánlatkérő a részvételre jelentkezések érvényességét kizárólag ennek és a felhívásban felsorolt egyéb iratok alapján ellenőrzi. A felhívás III.1.1-1.3) pontja szerinti dokumentumok, nyilatkozatok benyújtása a részvételi jelentkezés során nem kötelező, de nem is tilos.
Többet mutasson
3. Ajánlatkérő a részvételi feltételeket (kizáró okok) a minősített ajánlattevőkre vonatkozó követelményeknél szigorúbban határozta meg, azonban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 12. § alkalmazása alapján minden olyan kizáró ok vonatkozásában, amelyet a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szereplés tényével a részvételre jelentkező igazol, azon kizáró okokat ajánlatkérő igazoltnak fogad el.
Többet mutasson
4. A részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell /Kbt. 67. § (4)/, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a fentiek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.) Ajánlatkérő a kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzése, vizsgálata során a 321/2015. (X.30.) Kr. 8-16.§-ai alapján jár el.
Többet mutasson
Kbt. 65. § (1) c) pontja szerinti alkalmassági követelmény:
A területi, a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény szerinti mérnöki kamarai névjegyzékében szereplés az M2) alkalmassági követelményben meghatározott szakértőként, a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedély, jogosítvány vagy szervezeti, kamarai tagság. Kérjük erre vonatkozóan az ESPD alfa szakasz kitöltését! Ajánlatkérő a kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzése, vizsgálata során a 321/2015. (X.30.) Kr. 8.§-14.§-ai alapján jár el. Az ESPD-ben szereplő nyilatkozatoknak az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésűnek kell lennie.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P1) Adózott eredmény / Mérleg szerinti eredmény: A felhívás feladásának napját megelőzően lezárt utolsó három üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján (amennyiben nyilvánosan elérhető adatbázisból megismerhető, abban az esetben külön csatolása nem szükséges) a gazdasági szereplő adózott eredménye/mérleg szerinti eredménye (A részvételre jelentkező a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§ (1) b) pontja alapján igazolja). A 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 19. § (2) bekezdése szerinti esetben a részvételre jelentkező az alkalmasságát a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (tényfeltárási záródokumentáció és/vagy beavatkozási- és kármentesítési monitoringterv készítése) származó nettó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
A P1) pontban foglalt a követelmény értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztatható a gazdasági szereplőkre, ezért közös részvételi jelentkezés esetén elegendő, ha ennek a követelménynek a közös részvételre jelentkezők egyike megfelel.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha saját vagy jogelődje adózott eredménye/mérleg szerinti eredménye a részvételi felhívás feladásának napját megelőzően lezárt utolsó három üzleti év közül több mint egy évben negatív volt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 19. § (2) bekezdése szerinti esetben alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (tényfeltárási záródokumentáció és/vagy beavatkozási- és kármentesítési monitoringterv készítése) származó nettó árbevétele nem éri el a nettó 30 000 000 Ft-ot.
Többet mutasson
A részvételre jelentkezőnek az ESPD-ben kell nyilatkoznia arról, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, a részvételre jelentkező az ESPD alfa szakaszának kitöltésével nyilatkozik arról, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. A kiválasztási kritériumok teljesítésének (adott esetben szükséges további) igazolásait Ajánlatkérő a részvételi jelentkezések értékelése során, a Kbt. 69. § (4)-(8) bek. figyelemmel kérheti a részvételre jelentkezőktől.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M1): Referencia: A részvételi felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban) teljesített legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti teljesítésekről szóló (tényfeltárási záródokumentáció és/vagy beavatkozási- és kármentesítési monitoringterv) referenciáinak ismertetése, amelyből megállapítható, hogy a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatásmegrendelés tárgya, az ellenszolgáltatás nettó összege, a teljesítés ideje (a kezdési és befejezési határidő – legalább év és hónap – megjelölésével), és az hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) a) pont, ill. 22. § (1)-(2) bek.] A szolgáltatás(ok)nak a vizsgált hat éves időszak alatt befejezettnek, de legfeljebb a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 9 éven belül megkezdettnek kell lennie.
Többet mutasson
M2): Szakemberek: A részvételi felhívás M2) pontjában előírt követelményeknek megfelelő szakemberekről szóló nyilatkozat, amely tartalmazza ezen személyek nevét, végzettségét, képzettségét, akik az szolgáltatásmegrendelésért felelősek. A szükséges végzettség/ képzettség az azt igazoló dokumentumok (bizonyítvány, oklevél, stb.) benyújtásával, míg a szakmai tapasztalat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolható. A fentieken túl szükséges a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozata, amelyben nyilatkozik, hogy a részvételre jelentkező későbbi nyertessége esetén a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) f)].
Többet mutasson
Amennyiben a felhívásban előírt végzettséggel egyenértékű végzettséggel/ képzettséggel kíván a minimumkövetelménynek eleget tenni, azaz a megfelelését igazolni, úgy az egyenértékűség igazolásakor felhívjuk szíves figyelmüket a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény rendelkezéseire is.
Többet mutasson
Az M1-2) pontokban foglalt követelményeknek, közös részvételi jelentkezés esetén, Kbt.65.§(6)közös RJ-knek együttesen kell megfelelniük.
A részvételre jelentkezőnek a műszaki-szakmai alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 65. §, 67. § és 69.§-ában valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§-ában foglaltak alapján kell eljárnia.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) Alkalmatlan RJ,ha nem rendelkezik RF feladásának napjától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban) szerződésszerűen teljesített, RF feladásától visszafelé számított 6 éves időszakban befejezett, de legfeljebb RF feladásától visszafelé számított 9 évben megkezdett ref-ával mely összesen legalább 10 ha tervezési területre vonatkozik alábbi tárgyakban:
Többet mutasson
a) Tényfeltárási záródokumentáció és/vagy beavatkozási – és kármentesítési monitoringterv készítésére vonatkozó referenciával, ahol (B) szennyezettségi határértéket meghaladó terület nagysága minimum 10 ha (ezen tervek elkészítése vonatkozhat ugyanazon, minimum 10 ha területre, vagy külön feladatonként más-más 10 ha területeket is) és
Többet mutasson
b) Tényfeltárási záródokumentáció készítésére vonatkozó referenciával, ahol több (minimum kettő) vízadó réteg is érintett volt szennyezéssel.Referencia a) szerinti tényfeltárással együttesen is teljesíthető és
c) Legalább kettő, repedezett kőzetben, kifejezetten arra alkalmas szoftver segítségével végzett hidrodinamikai szennyeződésterjedési modell készítése tárgyú referenciával. 2 referencia közül egyik a) vagy b) szerinti tényfeltárással együttesen is teljesíthető.
Többet mutasson
Ha alk.feltételt igazolni kívánó teljesítést közös AT-ként végezte, AK 321/2015.(X.30.)Kr. 22.§(5)rendelkezésének figyelembe vételével, alkalmazásával jár el.
M2) Alkalmatlan RJ, ha nem mutat be alábbi köv-eknek megfelelő, teljesítésbe bevonni kívánt szakembereket (SZE): – szükséges képzettség/végzettség, gyakorlati idő feltüntetése. Több SZE előírása esetén: Ugyanazon SZE bemutatható M2/a és M2/b alk.köv. teljesítéseként, amennyiben valamennyi alk.minimumfeltételnek megfelel. Egyéb esetben átfedés nem lehetséges.
Többet mutasson
Alkalmatlan RJ (közös rv. jelentkezés esetén bármelyik RJ), ha nem rendelkezik következő SZE-ekkel:
a) 1 fő okleveles geológus vagy okleveles geológus mérnök vagy okleveles geofizikus SZE részvétele a szakmai teljesítésben.
Szakmai gyakorlata: legalább 8 év szakmai gyakorlat környezeti kármentesítéssel összefüggő feladatok ellátásában.
b) 1 fő felsőfokú végzettségű SZE részvétele a szakmai teljesítésben.
Szakmai gyakorlat: legalább két projektben végzett repedezett kőzetekben hidrodinamikai és szennyeződés transzport modellezést.
c) 1 fő felsőfokú végzettségű SZE részvétele a szakmai teljesítésben.
Szakmai gyakorlat: legalább 3 éves szakmai gyakorlat hulladéklerakók kármentesítésével összefüggő feladatok ellátásában,ezen belül kockázatelemzést végezett legalább két projektben.
d) 1 fő okleveles környezetmérnök SZE részvétele a szakmai teljesítésben.
Szakmai gyakorlat: rendelkezik legalább 6 év szakmai gyakorlattal víz-és földtani közeg védelem területén végzett feladatokban, továbbá legalább 6 év szakmai gyakorlat hulladékgazdálkodási területén végzett feladatokban. Amennyiben SZE szakmai gyakorlata során víz- és földtani közeg védelem területen és hulladékgazdálkodási területén végzett feladatokban is rész vett ugyanazon projektben, úgy ezen gyakorlat mindkét szakmai gyakorlati időtartamába beleszámít,és a 6 éves szakmai tapasztalatok átfedésben is igazolhatóak.
Többet mutasson
Előírttal egyenértékű szakmai végzettséget is elfogad AK, egyenértékűséget RJ-nek kell igazolnia. Nem Mo-on letelepedett RJ rendelkezzen a szolgáltatás nyújtásához letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel,jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti,kamarai tagsággal. AK alk.köv-eknek való megfelelést Kbt.65.§(6)-ben előírtak figyelembevételével bírálja.
Többet mutasson
Kbt.65.§(7)1. mondata szerinti esetben Kbt.65.§(7),(9)és(11)előírásait be kell tartani,aszerinti nyilatkozatokat,dokumentumokat be kell nyújtani.
Ha előírt alk.köv-nek RJ más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni,a rv.jelentkezésben be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (vagy személy) részéről [több szervezet vagy személy igénybevétele esetén ezek mindegyike részéről külön-külön] Kbt.67.§(1)szerinti egységes európai közbeszerzési dokumentumot kitöltött és aláírt formában.
Többet mutasson
RJ ESPD alfában nyilatkozik megfelelésről, igazolást AK 69.§(4)kéri.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Fizetési feltételekre Kbt.135. §(1),(5)-(6),Ptk. 6:130.§(1)-(2). Nyertes AT összesen 2 db számla benyújtására jogosult. AK előleg igénylésének lehetőségét nem biztosítja.
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
— Kötbérek:Ptk. 6:186.§(1)szerint,
— Késedelmi kötbér,
— Meghiúsulási kötbér.
A szerződéstervezet rendelkezik Kbt.136.§(1) feltételeiről és a részletes teljesítési és fizetési feltételekről. Nyertes ajánlattevő a szerződés aláírásával vállalja ezen kötelezettséget és a szerződéstervezetben foglaltaknak megfelelően felel a fenti kötelezettségei be nem tartása esetére. További részletek a közbeszerzési dokumentumokban. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Többet mutasson
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel kapcsolatos részletes rendelkezéseket a szerződéstervezet tartalmazza.
A késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése irányadó.
A kifizetés mellett az ajánlattétel és az elszámolás pénzneme is a magyar forint HUF.

Eljárás
A részvételre jelentkezők minimális létszáma: 5
A részvételre jelentkezők maximális létszáma: 10
A korlátozott számú jelölt kiválasztásának objektív kritériumai:
A részvételi felhívás Európai Unió Hivatalos Lapjába történő feladása napjától visszafelé számított 6 év legjelentősebb (közvetlenül megelőző 6 évben befejezett, de legfeljebb 9 évben megkezdett) a M/1. pontban előírtaknak megfelelő, bemutatott referenciák közül az értékben legnagyobb ellenszolgáltatási értékű referencia. Amennyiben jelentkező több referenciát nyújt be, úgy csak a legnagyobb referencia kerül elbírálásra. Amennyiben a fentiekben található rangsorolás alapján két vagy több részvételre jelentkező esetén egyenlő ranghely alakulna ki, úgy Ajánlatkérő azt a részvételre jelentkezőt sorolja kedvezőbb helyre, akinek a rangsorolási szempont szerinti referenciáiban megjelölt beavatkozási terv értéke nagyobb. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a rangsorolásnál kizárólag azokat a referenciamunkákat veszi figyelembe, amelyek megfeleltek a részvételi felhívás és a Kbt. által elő írt formai és tartalmi követelményeknek.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő ajánlattételi felhívást csak az első 10 helyen rangsorolt részvételre jelentkezőnek küld. Ajánlatkérő felhívja részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a Kbt. 82 § (5) bekezdése alapján a rangsorolásra vonatkozóan a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bekezdése szerinti igazolást kéri benyújtani. Ajánlatkérő felhívja részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a Kbt. 69 § (8) bekezdése alapján a meghatározott keretszámot meghaladó részvételi jelentkezés benyújtása esetén, az ajánlatkérő köteles már a részvételi jelentkezések bírálata során a Kbt. 69 § (4) bekezdés szerinti igazolásokat bekérni, és a részvételi szakasz eredményét ezek figyelembevételével megállapítani.
Többet mutasson
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:30
A felhívások elküldésének időpontja: 2018-03-12 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. M2/c) pontban előírt szakember, rendelkezik a 297/2009. (XII.21.) Korm. rend. alapján SZKV 1.3 szakértő és/vagy SZKV 1.1.. szakértői jogosultsággal (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. M2/d) szerint bevont szakember, rendelkezik a 297/2009. (XII.21.) Korm. rend alapján SZKV 1.3 szakértő és SZKV 1.1. szakértői jogosultsággal is (igen/nem)
4. 1 fő okl. mérnök szakember részvétele a szakmai teljesítésben, aki szakmai tapasztalata során hulladéklerakó rekultivációjának tervezését végezte el. (db)
Az ár súlyozása: 85

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK02451
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kulcsár Krisztina közbeszerzési főreferens
A vevő profiljának címe: http://www.fkf.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://electool.com:443/sourcingtool/public.html?wId=b443e96f08699470ba8f08cc6005b73a 🌏
Postacím: Alföldi u. 7., II. em. 211. iroda
Kapcsolattartó pont: Hegedűsné dr. Hovánszki Tímea, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó
Telefon: +36 14596749 📞
E-mail: hovanszkit@fkf.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️

Hivatkozás
További információk
1. Közbeszerzési dokumentumok (KD) letöltéséhez regisztrálni kell.
2. A részvételi jelentkezés benyújtásával kapcsolatos előírásokat a KD tartalmazza.
3. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján a részvételi jelentkezésben valamennyi dokumentum benyújtható egyszerű másolatban is, kivéve a Kbt. 66. § (2) szerinti nyilatkozatot, melyet eredeti aláírt példányban kell tartalmazni a részvételi jelentkezésnek.
Többet mutasson
4. Kbt. 44. § (1) alapján üzleti titkot tartalmazó elkülönített irathoz indokolást kell csatolni.
5. AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a alapján biztosítja, és felhívja a figyelmet a 71. § (3) és (8) bekezdésében foglaltakra.
6. A részvételre jelentkezőnek (közös részvételre jelentkezőnek) (RJ) a részvételi jelentkezésben nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjaira vonatkozóan, nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani.
7. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. § alapján RJ-nek nyilatkoznia kell arról, hogy benyújtott-e változásbejegyzési kérelmet, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában, vonatkozó nemleges nyilatkozat csatolása is szükséges.
Többet mutasson
8. Csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot.
9. A jelentkezéshez csatolnia kell:
— felolvasólapot a Kbt. 68 § (5) szerinti információkkal,
— RJ-nek ESPD II. D. szakaszában nyilatkoznia kell Kbt. 66.§ (6) a) -b) pontjaira vonatkozóan. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani,
— arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (Kbt. 67.§ (4) bekezdés),
— nyilatkozatát arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e a Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint. Ha nem tartozik a fenti törvény hatálya alá, erről is nyilatkoznia kell az ESPD-ben.
Többet mutasson
10. A RJ-nek csatolni kell a részvételi jelentkezésben szereplő dokumentumokat aláíró személyek aláírási címpéldányát vagy aláírásmintáját KD szerint.
11. Az ajánlatkérő (AK) az ajánlattételt 450 000 Ft ajánlati biztosíték nyújtásához köti, melyet a Kbt. 54.§ (2) szerint kell rendelkezésre bocsátani.
12. KD-ban és műszaki leírásban meghatározott dologra, szabványra történő hivatkozást úgy kell értelmezni, hogy AK elfogadja az azzal egyenértékű megajánlásokat.
13. AT-nek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell szakmai felelősségbiztosítással, mely legalább évi 30 millió Ft nagyságú, és káreseményenként 10 millió Ft értékű.
14. Közös ajánlattételre a Kbt. 35. § és KD előírásait kell alkalmazni.
15. IV.2.6) pontban 1 hónap időtartam 30 naptári nap időtartamot jelent.
16. RJ-nek a dokumentációban előírtak szerint nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt, amennyiben igen, Kr.13.§ szerinti iratokat csatolni kell.
17. A részvételi jelentkezés és az ajánlat összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség az RJ-t terheli.
18. FAKSZ: Hegedűsné dr. Hovánszki Tímea (lsz: 00664)
19. AK a kiegészítő tájékoztatást a Kbt. 56. § alapján biztosítja. A kiegészítő tájékoztatást a +36 14596846 faxszámon és hovanszkit@fkf.hu email címre kell megküldeni. Fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott e-mail esetében az e-mail megküldése elegendő.
Többet mutasson
20. AK jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e) pontját.
21. Részvételi jelentkezések benyújtása munkanapokon 8.00–15.00, pénteken 8.00–12.30 óra között, jelentkezési határidő napján 8.00–10.30 óra között.
A jelen felhívásban nem szabályozott esetekben a Kbt., a végrehajtási rendeletek és a Ptk. szabályai irányadóak.
22. Részvételi jelentkezés felbontásának feltételei:
Helye: 1081 Budapest, Alföldi u. 7. I. em. tárgyaló.
Ideje: 2018.02.09 10:30.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
További információk: 1. AK megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és nem tartja gazdaságilag észszerűnek, a szolgáltatás nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. A beavatkozási terv részét képezi, hogy javaslatot tesz a tervező a legoptimálisabb (költség - haszon/hatékonyság) kármentesítési megoldásra. Erre a kiválasztott kármentesítési megoldásra kell kidolgozni a kármentesítési monitoring tervet, emiatt a feladatok nem választhatóak szét.
Többet mutasson
2. II.2.5. szerinti szakemberek kamarai tagsága tagságot igazoló dokumentummal, vagy a kamarai tagság elektronikus elérési útvonalának megadásával igazolható. 4. értékékelési részszempont kapcsán a megajánlott szakember szükséges végzettség/képzettség az azt igazoló dokumentumok (bizonyítvány, oklevél, stb.) benyújtásával, míg a releváns szakmai tapasztalat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolható. A fentieken túl szükséges a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozata, amelyben nyilatkozik, hogy a részvételre jelentkező későbbi nyertessége esetén a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni. A 4. értékékelési részszempont kapcsán a legkedvezőbb mértéke 2 db hulladéklerakó rekultiváció.
Többet mutasson
3. Részvételi jelentkezésnek 1081 Budapest,Alföldi u.7.II./211.irodába kell beérkezni határidőig. A részvételi jelentkezést ajánlatkérő kizárólag abban az esetben tekinti határidőben benyújtottnak, amennyiben kézhezvétele a beadás helyeként megjelölt hivatalos helyiségben az ajánlattételi határidőig megtörtént. RJ-k számoljanak az épületbe történő beléptetés időigényével.
Többet mutasson
Inf. a jogosultakról és a bontási eljárásról:A Kbt. 68. § (3) bekezdés szerinti személyek.
4. Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt 450 000 HUF ajánlati biztosíték nyújtásához köti a Kbt.54.§ alapján ajánlattevő választása szerint teljesíthető:
— az ajánlatkérő Budapest Bank Zrt.-nél vezetett HUF:10102093-05086900-05000005 számú számlájára (IBAN:HU11-10102093-05086900-05000005 SWIFT: BUDAHUHB) történő befizetéssel úgy, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig a biztosíték összege Ajánlatkérő számláján jóváírásra kerüljön. A közlemény rovatban jelen eljárás számát, megnevezését (K1842 Beavatkozási terv és kármentesítési monitoring terv, valamint ezeket alátámasztó mérések, vizsgálatok, elemzések készítése) és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni. A biztosíték befizetésére/átutalására vonatkozóan Ajánlattevőnek ajánlatához cégszerűen aláírt, eredeti vagy hiteles másolati nyilatkozatát, vagy a bank által kiadott, a képviselője/képviselői által aláírt eredeti, hiteles vagy egyszerű másolati igazolást kell csatolnia.
Többet mutasson
A nyilatkozatnak/igazolásnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: befizetett/ átutalt összeg, a befizető/átutaló neve, átutalás esetén azon számla száma, amelyről az átutalás történt, továbbá az átutalás/.
Befizetés időpontja,- pénzügyi intézmény/biztosító által vállalt garancia/készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Abban az esetben,ha Ajánlattevő az ajánlati biztosítékot bank vagy biztosító által vállalt garanciával illetve kötelezvénnyel nyújtja, az eredeti garanciát vagy kötelezvényt kell az ajánlathoz csatolnia. A bank vagy biztosító által vállaltgaranciának, illetve készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvénynek tartalmaznia kell Ajánlatkérő -mint Kedvezményezett - nevét, címét, Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén valamennyi Ajánlattevő) nevét,címét és a közbeszerzési eljárás számának, tárgyának megjelölését, valamint a bank, illetve biztosító nevében kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírását.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a dokumentációban részletezte az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának és igazolásának módját.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 007-011494 (2018-01-09)
További információk (2018-02-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tárgyi területen 30 hektáron téglagyártásra használatos agyag került kitermelésre külszíni fejtéssel. A visszamaradt bányagödörben az 1950-es évek közepétől több ütemben került lerakásra a bányászat során keletkező meddőanyag, építési-bontási-, kommunális- és ipari hulladék. A tárgyi területen az elvégzendő feladat szolgáltatási szerződés alapján beavatkozási terv és kármentesítési monitoring terv elkészítéséhez szükséges korábbi mérések és a nyertes vállalkozó által végzendő mérések, vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba foglalva. A lehetséges beavatkozási módok, alkalmazható műszaki megoldások kiválasztásához változatelemzés készítése szükséges. A tervezés során vizsgált beavatkozási módokról döntéselőkészítő anyag készítése, beavatkozási terv és kármentesítési monitoring terv készítése szükséges a műszaki leírásban részletezettek szerint.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Környezetvédelem 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-02-08 📅
Benyújtási határidő: 2018-02-19 📅
Közzététel dátuma: 2018-02-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 030-066016
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 007-011494
HL-S szám: 30
További információk
Ajánlatkérő a kérdésekre tekintettel módosítja a közbeszerzési dokumentumokat. A módosított közbeszerzési dokumentumot ajánlatkérő közzéteszi az egyéb közbeszerzési dokumentumokkal azonos helyen, ingyenesen, akadálymentesen, elektronikusan elérhető módon az alábbi elérhetőségen: https://electool.com:443/sourcingtool/public.html?wId=b443e96f08699470ba8f08cc6005b73a
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A tárgyi területen az elvégzendő feladat szolgáltatási szerződés alapján beavatkozási terv és kármentesítési monitoring terv elkészítéséhez szükséges korábbi mérések és a nyertes vállalkozó által végzendő mérések, vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba foglalva.
Többet mutasson
A tervezés során vizsgált beavatkozási módokról döntéselőkészítő anyag készítése, beavatkozási terv és kármentesítési monitoring terv készítése szükséges a műszaki leírásban részletezettek szerint.
Forrás: OJS 2018/S 030-066016 (2018-02-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-09-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tárgyi területen 30 hektáron téglagyártásra használatos agyag került kitermelésre külszíni fejtéssel. A visszamaradt bányagödörben az 1950-es évek közepétől több ütemben került lerakásra a bányászat során keletkező meddő anyag, építési-bontási-, kommunális- és ipari hulladék. A tárgyi területen az elvégzendő feladat szolgáltatási szerződés alapján beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv elkészítéséhez szükséges korábbi mérések és a nyertes vállalkozó által végzendő mérések,vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba foglalva. A lehetséges beavatkozási módok, alkalmazható műszaki megoldások kiválasztásához változatelemzés készítése szükséges. A tervezés során vizsgált beavatkozási módokról döntés-előkészítő anyag készítése, beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv készítése szükséges a műszaki leírásban részletezettek szerint.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 27 500 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-09-13 📅
Közzététel dátuma: 2018-09-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 177-401853
HL-S szám: 177
További információk
Ajánlattevők: BIOCENTRUM Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft., 3211 Gyöngyösoroszi, Ércelő út 1. Ökoproject Eger Kft. 3300 Eger, Szvorényi u. 10.,Kelet-Út Kft. 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 14. közös ajánlattevők NATURAQUA Környezetvédelmi Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1124 Budapest, Németvölgyi út 97. OVIBER-GOLDER-BIOKÖR Közös ajánlattevők LAWAND Mérnöki Iroda Szolgáltató Kft. 1031 Budapest, Vízimalom sétány 8. A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: OVIBER-GOLDER-BIOKÖR Közös ajánlattevők Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság GOLDER Associates (Magyarország) Környezetgazdálkodási és Geotechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság BIOKÖR Technológiai és Környezetvédelmi Kft. 1138 Budapest, Váci út 188. 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54. IV. ép 1089 Budapest, Bláthy Otto u. 41. Adószám: 10832972-2-41; 11706559-2-41; 10524046-2-42 Ajánlati ár (nettó Ft): nettó 27 500 000 Ft Ajánlattevő adta a tárgyi közbeszerzési eljárás tekintetében az értékelési szempontokra tekintettel a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányú ajánlatot. Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe, adószáma és az érvénytelenség indoka: BIOCENTRUM Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft. (3211 Gyöngyösoroszi, Ércelő út 1.) 11753795-2-10 A közbeszerzési dokumentumok 6. pontjában foglaltak alapján a részvételi felhívás II.2.5) pontjában meghatározott 2-4. értékelési részszempontok alátámasztására ajánlattevő köteles szakmai ajánlatot csatolni ajánlatában az alábbiak szerint:„6.2.4. [...] a 2-3. értékelési részszempont esetében a szakértői jogosultság megléte igazolható a jogosultságot igazoló dokumentummal, vagy annak elektronikus elérési útvonalával is. [...]” „6.2.5. [...] 4. értékékelési részszempont kapcsán a megajánlott szakember szükséges végzettség/ képzettség az azt igazoló dokumentumok (bizonyítvány, oklevél, stb.) benyújtásával, míg a releváns szakmai tapasztalat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolható. A fentieken túl szükséges a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozata, amelyben nyilatkozik, hogy a részvételre jelentkező későbbi nyertessége esetén a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni. [...]” Ajánlattevő ajánlatában nem nyújtotta be fentiek szerinti szakmai ajánlatát a részvételi felhívás II.2.5) pontjában meghatározott 2-4. értékelési részszempontokra vonatkozóan, melyre tekintettel – figyelemmel a Kbt. 71. § (8) bekezdésére – ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján. LAWAND Mérnöki Iroda Szolgáltató Kft. (1031 Budapest, Vízimalom sétány 8. 2. em. 6.); 13209883-2-41 A közbeszerzési dokumentumok 6. pontjában foglaltak alapján a részvételi felhívás II.2.5) pontjában meghatározott 2-4. értékelési részszempontok alátámasztására ajánlattevő köteles szakmai ajánlatot csatolni ajánlatában az alábbiak szerint: „6.2.4. [...] a 2-3. értékelési részszempont esetében a szakértői jogosultság megléte igazolható a jogosultságot igazoló dokumentummal, vagy annak elektronikus elérési útvonalával is. [...]” „6.2.5. [...] 4. értékékelési részszempont kapcsán a megajánlott szakember szükséges végzettség/ képzettség az azt igazoló dokumentumok (bizonyítvány, oklevél, stb.) benyújtásával, míg a releváns szakmai tapasztalat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolható. A fentieken túl szükséges a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozata, amelyben nyilatkozik, hogy a részvételre jelentkező későbbi nyertessége esetén a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni. [...]” Ajánlattevő ajánlatában nem nyújtotta be fentiek szerinti szakmai ajánlatát a részvételi felhívás II.2.5) pontjában meghatározott 2-4. értékelési részszempontokra vonatkozóan, melyre tekintettel - figyelemmel a Kbt. 71. § (8) bekezdésére - ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tárgyi területen 30 hektáron téglagyártásra használatos agyag került kitermelésre külszíni fejtéssel. A visszamaradt bányagödörben az 1950-es évek közepétől több ütemben került lerakásra a bányászat során keletkező meddő anyag, építési-bontási-, kommunális- és ipari hulladék.
Többet mutasson
A tárgyi területen az elvégzendő feladat szolgáltatási szerződés alapján beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv elkészítéséhez szükséges korábbi mérések és a nyertes vállalkozó által végzendő mérések,vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba foglalva.
Többet mutasson
A Budapest X. kerület belterület Hrsz.: 42137/34 és 42137/38 területen agyagbánya területén visszamaradt (30ha) bányagödör betöltése az 1950-es évek közepétől kezdődött meg, több ütemben került lerakásra a területen a bányászat során keletkező meddőanyag, építési-bontási, kommunális és ipari hulladék.
Többet mutasson
I. A korábbi állapot-felmérési, tényfeltárási és monitoringeredmények összesítése, felülvizsgálata éskiegészítése (mérések, vizsgálatok végzése),
1. Hulladéktest alatti és az azt oldalirányban határoló földtani közeg vizsgálata vízzáróság,szennyeződésterjedés szempontjából; és a hulladéktestet határoló agyagréteg kiterjedésnek feltárása,
3. A kármentesítési monitoringterv részeként a meglévő monitoringlétesítmények (felszín alatti víz ésdepóniagáz kutak) felülvizsgálata,
4. Vízháztartás-vizsgálat,
6. Depóniagáz-vizsgálat,
8. Szennyeződés lehatárolása, A repedezett kőzetben való szennyeződés-terjedést kifejezetten arra alkalmasszoftver segítségével kell elvégezni. (A szennyeződés vélhetően több vízadó réteget is érint.),
II. A beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv elkészítéséhez szükséges korábbi és a nyertesvállalkozó által végzett mérések, vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba foglalva (tényfeltárási záródokumentáció);
A fentiek megvalósításához szükséges összes, részletes leírást, követelményrendszert, módszertant, valamint a megvalósítás időbeli tagolódását a Műszaki leírás tartalmazza. A meglévő állapotfelmérési dokumentációk,mérési adatok az ajánlatkérési felhívással egyidejűleg kerülnek rendelkezésre bocsátásra Kbt. 84.§ (1) c) pont szerint.
Többet mutasson
a) A beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv elkészítéséhez szükséges korábbi és a nyertesvállalkozó által végzett mérések, vizsgálatok, elemzések összefoglalása, egységesen egy dokumentációba(tényfeltárási záródokumentáció) 3 pld.+1 CD.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. M2/c) pontban előírt szakember, rendelkezik a 297/2009. (XII.21.) Korm. rend.alapján SZKV 1.3 szakértő és/vagy SZKV 1.1.. szakértői jogosultsággal (igen/nem)
3. M2/d) szerint bevont szakember, rendelkezik a 297/2009. (XII.21.) Korm. rendalapján SZKV 1.3 szakértő és SZKV 1.1. szakértői jogosultsággal is (igen/nem)
4. 1 fő okl. mérnök szakember részvétele a szakmai teljesítésben, aki szakmaitapasztalata során hulladéklerakó rekultivációjának tervezését végezte el. (db) /
Ár (súlyozás): 85

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-09-03 📅
Név: GOLDER Associates (Magyarország) Környezetgazdálkodási és Geotechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Hűvösvölgyi út 54. IV. ép.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1021
Ország: Magyarország 🇭🇺
Budapest 🏙️
Név: Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Váci út 188.
Postai irányítószám: 1138
Név: BIOKÖR Technológiai és Környezetvédelmi Kft.
Postacím: Bláthy Ottó u. 41.
Postai irányítószám: 1089
A beszerzés teljes értéke: 27 500 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kulcsár Krisztina

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők: BIOCENTRUM Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft., 3211 Gyöngyösoroszi, Ércelő út 1.
Ökoproject Eger Kft. 3300 Eger, Szvorényi u. 10.,Kelet-Út Kft. 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 14. közös ajánlattevők
NATURAQUA Környezetvédelmi Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1124 Budapest, Németvölgyi út 97.
OVIBER-GOLDER-BIOKÖR Közös ajánlattevők
LAWAND Mérnöki Iroda Szolgáltató Kft. 1031 Budapest, Vízimalom sétány 8.
A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai:
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság
GOLDER Associates (Magyarország) Környezetgazdálkodási és Geotechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BIOKÖR Technológiai és Környezetvédelmi Kft.
1138 Budapest, Váci út 188.
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54. IV. ép
1089 Budapest, Bláthy Otto u. 41.
Adószám: 10832972-2-41; 11706559-2-41; 10524046-2-42
Ajánlati ár (nettó Ft): nettó 27 500 000 Ft
Ajánlattevő adta a tárgyi közbeszerzési eljárás tekintetében az értékelési szempontokra tekintettel a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányú ajánlatot.
Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe, adószáma és az érvénytelenség indoka:
BIOCENTRUM Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft. (3211 Gyöngyösoroszi, Ércelő út 1.) 11753795-2-10
A közbeszerzési dokumentumok 6. pontjában foglaltak alapján a részvételi felhívás II.2.5) pontjában meghatározott 2-4. értékelési részszempontok alátámasztására ajánlattevő köteles szakmai ajánlatot csatolni ajánlatában az alábbiak szerint:„6.2.4. [...] a 2-3. értékelési részszempont esetében a szakértői jogosultság megléte igazolható a jogosultságot igazoló dokumentummal, vagy annak elektronikus elérési útvonalával is. [...]”
Többet mutasson
„6.2.5. [...] 4. értékékelési részszempont kapcsán a megajánlott szakember szükséges végzettség/ képzettség az azt igazoló dokumentumok (bizonyítvány, oklevél, stb.) benyújtásával, míg a releváns szakmai tapasztalat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolható. A fentieken túl szükséges a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozata, amelyben nyilatkozik, hogy a részvételre jelentkező későbbi nyertessége esetén a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni. [...]”
Többet mutasson
Ajánlattevő ajánlatában nem nyújtotta be fentiek szerinti szakmai ajánlatát a részvételi felhívás II.2.5) pontjában meghatározott 2-4. értékelési részszempontokra vonatkozóan, melyre tekintettel – figyelemmel a Kbt. 71. § (8) bekezdésére – ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján.
Többet mutasson
LAWAND Mérnöki Iroda Szolgáltató Kft. (1031 Budapest, Vízimalom sétány 8. 2. em. 6.); 13209883-2-41
A közbeszerzési dokumentumok 6. pontjában foglaltak alapján a részvételi felhívás II.2.5) pontjában meghatározott 2-4. értékelési részszempontok alátámasztására ajánlattevő köteles szakmai ajánlatot csatolni ajánlatában az alábbiak szerint:
„6.2.4. [...] a 2-3. értékelési részszempont esetében a szakértői jogosultság megléte igazolható a jogosultságot igazoló dokumentummal, vagy annak elektronikus elérési útvonalával is. [...]”
Ajánlattevő ajánlatában nem nyújtotta be fentiek szerinti szakmai ajánlatát a részvételi felhívás II.2.5) pontjában meghatározott 2-4. értékelési részszempontokra vonatkozóan, melyre tekintettel - figyelemmel a Kbt. 71. § (8) bekezdésére - ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 177-401853 (2018-09-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-03-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 27 500 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-03-01 📅
Közzététel dátuma: 2019-03-06 📅
Kezdeti időpont: 2018-09-03 📅
Végdátum: 2019-05-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 046-106351
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 177-401853
HL-S szám: 46
További információk
Szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 31.1.2019.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Beavatkozási terv és kármentesítési monitoring terv, valamint ezeket alátámasztó mérések, vizsgálatok, elemzések készítése
Rövid leírás:
A Budapest X. kerület belterület Hrsz.: 42137/34 és 42137/38 területen agyagbánya területén visszamaradt (30 ha) bányagödör betöltése az 1950-es évek közepétől kezdődött meg, több ütemben került lerakásra a területen a bányászat során keletkező meddőanyag, építési-bontási-, kommunális- és ipari hulladék. Jelen beszerzés célja, a szolgáltatással szembeni elvárások, feladatok:
Többet mutasson
3. A kármentesítési monitoringterv részeként a meglévő monitoring létesítmények (felszín alatti víz és depóniagáz kutak) felülvizsgálata,
V. Beavatkozási terv és kármentesítési monitoringterv készítése; A műszaki leírásban részletezettek szerint. A fentiek megvalósításához szükséges összes, részletes leírást, követelményrendszert, módszertant, valamint a megvalósítás időbeli tagolódását a Műszaki leírás tartalmazza. A meglévő állapotfelmérési dokumentációk,mérési adatok az ajánlatkérési felhívással egyidejűleg kerülnek rendelkezésre bocsátásra Kbt. 84.§ (1) c) pontszerint.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
1081 Budapest, Alföldi u. 7., a vizsgált terület: Budapest X. kerület belterület Hrsz.: 42137/34 és 42137/38, és a környező hatásterület.

A szerződés odaítélése
Név: GOLDER Associates (MAGYARORSZÁG) Környezetgazdálkodási és Geotechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§-ában foglaltak szerint.
Forrás: OJS 2019/S 046-106351 (2019-03-01)