Eger, Sas út felújítása

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata

„TOP-6.1.5-16-EG1-2017-00002 pályázat keretén belül Eger, Déli Városrész Közlekedésfejlesztése” című projekt keretében megvalósuló Sas út felújítása, kerékpárút építés, járdaépítés és kapcsolódó zöldfelületek rendezése.
A felújításra tervezett Sas út a város keleti és nyugati részét összekötő fő közlekedési útvonal, a Mátyás király utcai csatlakozást követően szintben keresztezi az Eger-Füzesabony vasútvonalat, majd a vasúti kereszteződés után kelet felé, az Eger patakon átvezetve, egy újabb vasúti szintbeni kereszteződés után éri el a Kistályai utat. Az utat keresztezi a város észak-déli irányú fő kerékpáros útvonala. Városi tömegközlekedési- és távolsági autóbusz közlekedési útvonal, hivatalforgalmi szerepe óriási. Tervezési osztályba sorolása alapján gyűjtőútnak minősül, a 2501 j. Eger-Füzesabony összekötő út belterületi szakasza, sűrűn beépített családi házas környezetben.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-08-30. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-07-25.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-07-25 Ajánlati felhívás
2018-08-13 További információk
2018-08-24 További információk
2018-09-05 További információk
2019-01-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2020-04-08 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2018-07-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mélyépítési munkák alagút, akna és aluljáró kivételével
Hivatkozási szám: EKR000435282018
Rövid leírás:
„TOP-6.1.5-16-EG1-2017-00002 pályázat keretén belül Eger, Déli Városrész Közlekedésfejlesztése” című projekt keretében megvalósuló Sas út felújítása, kerékpárút építés, járdaépítés és kapcsolódó zöldfelületek rendezése. A felújításra tervezett Sas út a város keleti és nyugati részét összekötő fő közlekedési útvonal, a Mátyás király utcai csatlakozást követően szintben keresztezi az Eger-Füzesabony vasútvonalat, majd a vasúti kereszteződés után kelet felé, az Eger patakon átvezetve, egy újabb vasúti szintbeni kereszteződés után éri el a Kistályai utat. Az utat keresztezi a város észak-déli irányú fő kerékpáros útvonala. Városi tömegközlekedési- és távolsági autóbusz közlekedési útvonal, hivatalforgalmi szerepe óriási. Tervezési osztályba sorolása alapján gyűjtőútnak minősül, a 2501 j. Eger-Füzesabony összekötő út belterületi szakasza, sűrűn beépített családi házas környezetben.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mélyépítési munkák alagút, akna és aluljáró kivételével 📦
További CPV-kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Heves 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Dobó István Tér 2.
Postai irányítószám: 3300
Postai város: Eger
Kapcsolat
Internetcím: http://www.eger.hu 🌏
E-mail: evkft@evkft.hu 📧
Telefon: +36 36515250 📞
Fax: +36 36515251 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/ekr-em/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000435282018/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/ekr-em/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000435282018/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-07-25 📅
Benyújtási határidő: 2018-08-30 📅
Közzététel dátuma: 2018-07-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 143-325985
HL-S szám: 143
További információk
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„TOP-6.1.5-16-EG1-2017-00002 pályázat keretén belül Eger, Déli Városrész Közlekedésfejlesztése” című projekt keretében megvalósuló Sas út felújítása, kerékpárút építés, járdaépítés és kapcsolódó zöldfelületek rendezése.
A felújításra tervezett Sas út a város keleti és nyugati részét összekötő fő közlekedési útvonal, a Mátyás király utcai csatlakozást követően szintben keresztezi az Eger-Füzesabony vasútvonalat, majd a vasúti kereszteződés után kelet felé, az Eger patakon átvezetve, egy újabb vasúti szintbeni kereszteződés után éri el a Kistályai utat. Az utat keresztezi a város észak-déli irányú fő kerékpáros útvonala. Városi tömegközlekedési- és távolsági autóbusz közlekedési útvonal, hivatalforgalmi szerepe óriási. Tervezési osztályba sorolása alapján gyűjtőútnak minősül, a 2501 j. Eger-Füzesabony összekötő út belterületi szakasza, sűrűn beépített családi házas környezetben.
Többet mutasson
A felújításra tervezett szakaszon (0+195,4-0+220,7 kmsz és 0+257,4-1+012,75 kmsz között) a Sas út szabályozási szélessége 14,50 m és 28,00 - 29,00 m között változik. A járda szélessége a teljes szakaszon 0,85 m és 2,25 m között, míg az útburkolat szélesség: 6 m és 7,25 m között változik, a területen több útcsatlakozás és kapubehajtó, valamint műtárgy található. A tervezett beruházással az út tervezési osztályba sorolása nem változik, a pályázati felhívásban foglaltakkal összhangban a burkolatszélesség 6,50 m és 7,00 m között alakul.
Többet mutasson
A beruházással megszüntetésre kerülnek a nyílt árkok, zárt csapadékcsatorna kerül kiépítésre. Helyet kap kerékpárforgalmi létesítmény, melynek kapcsolódnia kell a Puky M. utcánál az utat keresztező kerékpárforgalmi létesítményhez, és a majdani Kertész út-Kistályai út-Andornaktálya kerékpáros útvonalhoz. A nyílt árok helyén tervezett kétirányú kerékpárút kerül kialakításra.
Többet mutasson
Közművek tekintetében az út ellátottsága a következőképpen alakul: a területen a víz gerincvezeték és bekötővezetékek átépítésre szorulnak, illetve az összekötések cseréje szükséges, továbbá a fejlesztés szintén érinti a meglévő termálvízvezeték cseréjét, illetve kiváltását is. A Sas út rekonstrukció előtt feltétlen elvégzendők a meglévő szennyvízvezetéken szükséges beavatkozások. A tervezett csapadékcsatornák mindkét oldalon érintik a gáz leágazó vezetékeket, ezért azok cseréje szükséges. A beruházás érinti továbbá a meglévő hírközlő és kábeltévé hálózatot, valamint az elektromos hálózatot is.
Többet mutasson
Mennyiségek:
Sas út (2501 j. orsz. közút) burkolat felújítás:
Felújított szakasz (útburkolat) összesen: 780,02 m
Tervezett várakozósávok (ki - behajtás nélküli szakaszok):
Várakozósáv hossza összesen: 373 m
A várakozósáv a kapubehajtók között (párhuzamos felállással): 73 db. személygépkocsi parkolóhely
Szgk. parkolók a Sas útról közvetlen felállással: 5+7 = 12 db személygépkocsi parkolóhely
Parkolóállások a kapubehajtók mellett: 54 db személygépkocsi parkolóhely
Tervezett kapubehajtók száma:
Egyes - 26 db.
Iker- 19 db.
Tervezett kerékpárút:
Épített (kerékpárút) hossza összesen:
Egyirányú 1 forgalmi sávos: 233,58 m
Kétirányú 1-1 forgalmi sávos: 596,34 m
Tervezett közmű építési/kiváltási munkák:
— DN80 (800 mm) vasbeton csapadékcsatorna: 444,87 m
— DN60 (600 mm) vasbeton csapadékcsatorna: 310,04 m
— DN500 KGPVC csapadékcsatorna: 136,5 m
— DN400 KGPVC csapadékcsatorna: 173,55 m
— DN225 KPE ivóvíz gerincvezeték építése: 732 m
— Szennyvízcsatorna hálózaton rekonstrukciós feladatok ellátása
— Gázvezeték kiváltás/építés
Eger-patak híd felújítása
Tervezett burkolati mennyiségek:
— Beton térkő burkolat mindösszesen: 4112 m
— Útpálya aszfalt kopóréteg építés mindösszesen: 7458 m
— Kerékpárút aszfalt kopóréteg építés mindösszesen: 1484 m
Részletes feladatleírás a közbeszerzési dokumentumban és annak mellékleteiben kerül kifejtésre.
Időtartam: 12 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.1.5-16-EG1-2017-00002
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 3300 Eger, Sas út

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő továbbá a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
Többet mutasson
Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő EEKD-val egyidejűleg köteles benyújtani.
Előzetes igazolás:
Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD-ban ajánlattevőnek fel kell tüntetni az ajánlat benyújtásakor már ismert olyan alvállalkozókat.Az EEKD-ban ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a kizáró okok fenn nem állásást.Az EEKD-t közös ajánlattétel esetén valamennyi közös Ajánlattevőnek külön kell benyújtania.A 321/2015, (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.Változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkeztetését igazoló cégbírósági dokumentumot.Változásbejegyzés-EKR-ben létrehozott űrlap kitöltése.
Többet mutasson
SZ/1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont szerinti alkalmasság:
A 322/2015.(X.30.) K.r. 21.§ alapján a magyarországi letelepedésű az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplőnek szerepelni kell az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. A nem magyarországi letelepedésű gazdasági szereplőnek a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában való szereplés, vagy a letelepedése szerinti országban előírt engedély, jogosítvány vagy szervezeti, kamarai tagság szükséges. Ezek nem teljesülése ajánlattevő alkalmatlanságát eredményezi.A nyilvántartásban szereplés tényét Ajánlatkérő ellenőrzi. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani, figyelemmel a Kr 1.§ (2)-(5) bekezdésére is. SZ/1. Gazdasági szereplő alkalmatlan, ha nincs bejegyezve az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében; nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén, ha nincs bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint nem teljesíti az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6)-(7); (9); (11) bekezdései, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése is irányadók.
További információk a közbeszerzési dokumentumban.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlattevő, adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti Egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozat benyújtására köteles, mely szerint megfelel az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása a Kbt. 69. §-a szerinti ajánlatkérői felhívásra az alábbiak szerint történik:
P/1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) 19. § (1) bek. c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napját közvetlenül megelőző utolsó 3 (három) mérlegforduló nappal lezárt üzleti évre vonatkozó közbeszerzés tárgya (útépítés és/vagy víziközmű építés és/vagy csapadékvízelvezetési rendszer építése) szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát attól függően, hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.A Kr. 19. § (3) bek. alapján, ha az Ajánlattevő a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy a P/1. pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni a P/1. pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
P/2 Ajánlattevő (közös ajánlattevők) a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján - attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak - valamennyi (a vizsgált időszakban megszűnt is) számlavezető pénzügyi intézménytől származó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított kettő évre vonatkozó, az ajánlati felhívás feladásának napjától nem régebbi keltezésű nyilatkozatot az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— a vezetett számla száma, számlanyitás dátuma,
— számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított két évben 15 napot meghaladó sorba állítás volt-e: „Sorba állítás” alatt Ajánlatkérő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. LXXXV tv. 2.§ 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.
Többet mutasson
Ajánlatkérő bármely a megszűnés dátumát követő igazolást is elfogadottnak tekint a megszűnt számlákkal kapcsolatos igazolással kapcsolatban.P/3. Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) a Kr. 19. § (1) bekezdés b) pontja szerint csatolnia kell a saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti, az utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó beszámolójából az eredménykimutatást (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik az előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az eljárást megindító felhívás feladásának napját közvetlenül megelőző 3 mérlegforduló nappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (útépítés és/vagy víziközmű építés és/vagy csapadékvíz-elvezetési rendszer építése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el a nettó 500 000 000,- HUF, összeget.
Többet mutasson
P/2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 2 éven (24 hónapon) belül bármelyik pénzforgalmi számláján 15 naptári napot meghaladó időtartamú sorba állítás fordult elő.
Többet mutasson
P/3. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben ajánlattevőnek vagy az ajánlattevő jogelődjének számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolója alapján az adózott eredménye az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 3 (három) számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben egynél több alkalommal (üzleti évben) negatív volt.
Többet mutasson
A Kr. 19. § (2) bekezdés alkalmazásában a később létrejött gazdasági szereplőktől megkövetelt árbevétel mértéke: ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (útépítés és/vagy víziközmű építés és/vagy csapadékvíz-elvezetési rendszer tervezése és/vagy építése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem éri el a nettó 500 000 000,- HUF összeget.
Többet mutasson
Városi környezet: A városi jogállású település közigazgatási határain belül elhelyezkedő terület.
Útépítés: Egy adott útszakasz teljes felületet érintő kiépítése és/vagy szilárd burkolattal történő ellátása. Közművek létesítése miatt készült útpálya helyreállítása nem minősül útépítésnek.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlattevő, adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti Egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozat benyújtására köteles, mely szerint megfelel az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása a Kbt. 69. §-a szerinti ajánlatkérői felhívásra az alábbiak szerint történik:
M/1 Ajánlattevő a Kr. 21. § (2) bekezdésének a) pontja alapján mutassa be az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző legfeljebb 8 éven belül megkezdett és 5 éven belül (60 hónapban) befejezett, a közbeszerzés tárgya szerinti, legjelentősebb építési beruházásait a Kr. 22. § (3) bekezdése alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással igazoltan.
Többet mutasson
Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább:
— a szerződést kötő másik fél megnevezését,
— a teljesítés helyét,
— a kivitelezés tárgyát - az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti tartalommal,
— az építési beruházás főbb mennyiségi adatait az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti tartalommal,
— a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - legalább év, hónap és nap - megjelölésével, külön feltüntetve a műszaki átadás-átvétel időpontját), valamint azt, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Közös ajánlattevői formában történő teljesítés esetén a teljesítést úgy kell meghatározni, hogy abból a saját teljesítés megállapítható legyen.
M/2. Ajánlattevő a Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján mutassa be azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó dokumentumok:
— a szakemberek bevonására, gyakorlati idejük ismertetésére vonatkozó nyilatkozat,
— a szakember szakmai tapasztalatát és végzettségét ismertető saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza (szakmai tapasztalat idejét év, hónap megjelöléssel kell tartalmaznia),
— végzettséget (képzettséget) igazoló dokumentumok egyszerű másolata,
— más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő vagy származási országban szerzett, a fentiekkel egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordítása,
— a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat, mely tartalmazza, hogy eljárásba történő bevonásáról tudomással bír.
M/3. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. számú rendelet 21. § (2) bekezdése h) pontja alapján csatolnia kell a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, valamint műszaki felszereltség leírását. (eszköz-nyilvántartási lap, forgalmi engedély, tulajdoni lap, (elő)bérleti szerződés, és minden más olyan irat, melyből a követelménynek való megfelelés megállapítható).
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek (M1.-M2.) a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, melynek értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlattételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
Az ajánlattevőknek az ajánlatukban a Kbt. 67. § (1) bek. szerint arról kell nyilatkozatot benyújtaniuk az M/1-M/2 és Sz/1 pontokban előírtakra, hogy az alkalmassági követelmények teljesülnek. Igazolás a Kbt. 69. § (4) szerinti felhívásra történik.
További információk a közbeszerzési dokumentumban.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, amennyiben:
(M.1.) nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 60 hónap alatt szerződésszerűen teljesített (műszaki átadás-átvétellel lezárt) referenciával, az alábbiak szerint: városi környezetben végzett út-, térépítési és/vagy út,-térfelújítási munkálatok, amelyek összesen tartalmaztak minimum:
Többet mutasson
— 500 fm, min. DN 150 (150 mm) ivóvízvezeték építést/felújítást
— 500 fm, min. DN 400 (400 mm) csapadékcsatorna építést/felújítást
— 5000 m2 aszfalt burkolatú útpálya építést/felújítást
— 3000 m2 térkő építést
Továbbá mennyiségi előírás nélkül tartalmaz: szennyvízcsatorna építést, gázvezeték építést, hídfelújítást.
A referencia követelmény 3 db szerződésből/referenciából igazolható.
Városi környezet: a városi jogállású település közigazgatási határain belül elhelyezkedő terület.
Az egyenértékűség szempontjából ajánlatkérő a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 23. § (1)-(2) bek. alapul vételével jár el.
(M.2.): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább:
(M/2.1) 1 fő, felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki Közlekedési építmények szakterület (MV-KÉ) felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idővel rendelkezik.
(M/2.2) 1 fő felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki legalább 3 éves - nagy átmérőjű - min.: DN 400 gravitációs csatornaépítésben és/vagy csatornafelújításban műszaki irányítói (művezető, építésvezető, projektvezető, főépítés vezető) gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
(M2/2) szakember esetében bemutatott gyakorlati idő megfelelő, ha az igazolásban ismertetett munkák tárgya csatornaépítés és/ vagy csatornafelújítás volt, illetve amennyiben tartalmazott min.: DN 400 gravitációs csatornaépítést és/vagy felújítást
Ugyanazon szakember legfeljebb egy pozícióra ajánlható meg.
M/3. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi gépekkel, berendezésekkel:
— minimum 140 t/h kapacitású működő aszfaltkeverőgéppel
— 1 db minimum 3,0 m terítőszélességű finisher
— 1 db 10,0 to tömegű gumikerekes henger
— 2 db 9,0 to tömegű acélpalástú henger
— 1 db minimum 1 m3 kanál térfogatú forgó-kotró
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A megvalósítás pénzügyi fedezetét Ajánlatkérő figyelemmel a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) kormányrendeletben foglaltakra, Ajánlatkérő a TOP-6.1.5-16-EG1-2017-00002 pályázat keretében az Európai Uniós forrásból biztosítja.A támogatás mértéke: 100 %, a finanszírozás formája: utófinanszírozás. Előleg: 5 %, előlegvisszafizetési biztosíték: nincs. 4 részszámla és 1 végszámla nyújtható be.
Többet mutasson
Mellékkötelezettségek: jótállási biztosíték, késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, jótállás.
További információk a KD-ban és a szerződéstervezetben.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-08-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól sz
További információk:
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1 Az ajánlati felhívás III.1.3/M.2.1 pontja szerinti alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakember 36 hónap feletti szakmai többlet tapasztalata (legfeljebb 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 2 Az ajánlati felhívás III.1.3/M.2.2 pontja szerinti alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakember 36 hónap feletti szakmai többlet tapasztalata (legfeljebb 36 hónap)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_75840822
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Kurucz András
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000435282018/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
A pontszám mindhárom szempont vonatkozásában: 0-10. Ajánlatkérő az ajánlati ár tekintetében fordított arányosítást, a minőségi szempontok tekintetében egyenes arányosítást alkalmaz.
Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (2) bekezdésének megfelelően az eljárás dokumentumait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált gazdasági szereplők részére biztosítja.
Többet mutasson
Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 66. § (2); és (6) bekezdésére vonatkozóan. Nemleges tartalommal is csatolandók a nyilatkozatok, a 66. § (2)-nek eredeti aláírtnak kell lenni. Nyertes ajánlattevők által alapítandó gazdálkodó szervezettel kapcsolatos követelmények: Az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő, mind közös ajánlattevők vonatkozásában. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (1) - (8) bekezdéseire.
Többet mutasson
Konzorciumi megállapodás: Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodást is be kell nyújtani az ajánlatban, melynek tartalmaznia kell: - a jelen közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevők nevében eljárni (továbbá kapcsolattartásra) jogosult képviselő szervezet megnevezését; - a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősségvállalást minden tag részéről; - ajánlatban vállalt kötelezettségek és a munka megosztásának ismertetését a tagok és a vezető között; - a számlázás rendjét Közös ajánlattétel esetén Minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők megjelölését.”
Többet mutasson
A Kbt. 66. § (5) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni kell felolvasólapot, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. Az EKR-ben az ajánlatkérő elektronikus űrlapként létrehozta a Felolvasólap mintáját.6. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselő aláírási címpéldányát vagy aláírás mintáját. Amennyiben az ajánlat cégjegyzésre jogosultak által meghatalmazott(ak) aláírásával kerül benyújtásra, a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírás mintáját is. Egyéni vállalkozó ajánlattevő csatolja a képviseletre jogosult személy által aláírt nyilatkozatot, amelyben egyéni vállalkozó megjelöli a nyilvántartási számát, vagy az adószámát.
Többet mutasson
Az ajánlathoz árazott költségvetést kell csatolni, cégszerűen aláírva, továbbá csatolni kell a dokumentáció mellékletében található xls formában is. Ajánlatkérő a szakmai ajánlat részének tekinti az árazott költségvetést.
Irányadó idő: közép-európai helyi idő szerint értendő. (CET).
Ajánlatkérő helyszíni bejárást és konzultációt jelen esetben nem tart.
Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni Ajánlatkérő által előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra.
Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 134. § (5) bekezdése alapján a jótállási biztosíték határidőben történő rendelkezésre bocsátása tekintetében.
Az ajánlatkérő nem él a Kbt. 114. § (11) bek. lehetőségével.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.
Jelen eljárásban közreműködő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Bartók Ágnes 00950
További információk a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § (3) bekezdésnek megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 143-325985 (2018-07-25)
További információk (2018-08-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„TOP-6.1.5-16-EG1-2017-00002 pályázat keretén belül Eger, Déli Városrész Közlekedésfejlesztése” című projekt keretében megvalósuló Sas út felújítása, kerékpárút építés, járdaépítés és kapcsolódó zöldfelületek rendezése. A felújításra tervezett Sas út a város keleti és nyugati részét összekötő fő közlekedési útvonal, a Mátyás király utcai csatlakozást követően szintben keresztezi az Eger–Füzesabony vasútvonalat, majd a vasúti kereszteződés után kelet felé, az Eger patakon átvezetve, egy újabb vasúti szintbeni kereszteződés után éri el a Kistályai utat. Az utat keresztezi a város észak–déli irányú fő kerékpáros útvonala. Városi tömegközlekedési- és távolsági autóbusz közlekedési útvonal, hivatalforgalmi szerepe óriási. Tervezési osztályba sorolása alapján gyűjtőútnak minősül, a 2501 j. Eger–Füzesabony összekötő út belterületi szakasza, sűrűn beépített családiházas környezetben.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Különféle útburkolatok 📦

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Dobó István tér 2.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-08-13 📅
Közzététel dátuma: 2018-08-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 157-359532
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 143-325985
HL-S szám: 157

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A felújításra tervezett Sas út a város keleti és nyugati részét összekötő fő közlekedési útvonal, a Mátyás király utcai csatlakozást követően szintben keresztezi az Eger–Füzesabony vasútvonalat, majd a vasúti kereszteződés után kelet felé, az Eger patakon átvezetve, egy újabb vasúti szintbeni kereszteződés után éri el a Kistályai utat. Az utat keresztezi a város észak–déli irányú fő kerékpáros útvonala. Városi tömegközlekedési- és távolsági autóbusz közlekedési útvonal, hivatalforgalmi szerepe óriási. Tervezési osztályba sorolása alapján gyűjtőútnak minősül, a 2501 j. Eger–Füzesabony összekötő út belterületi szakasza, sűrűn beépített családiházas környezetben.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 157-359532 (2018-08-13)
További információk (2018-08-24)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-08-24 📅
Benyújtási határidő: 2018-09-14 📅
Közzététel dátuma: 2018-08-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 163-371932
HL-S szám: 163
Forrás: OJS 2018/S 163-371932 (2018-08-24)
További információk (2018-09-05)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-09-05 📅
Benyújtási határidő: 2018-09-21 📅
Közzététel dátuma: 2018-09-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 172-389855
HL-S szám: 172
Forrás: OJS 2018/S 172-389855 (2018-09-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-01-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
«TOP-6.1.5-16-EG1-2017-00002 pályázat keretén belül Eger, Déli Városrész Közlekedésfejlesztése» című projekt keretében megvalósuló Sas út felújítása, kerékpárút építés, járdaépítés és kapcsolódó zöldfelületek rendezése. A felújításra tervezett Sas út a város keleti és nyugati részét összekötő fő közlekedési útvonal, a Mátyás király utcai csatlakozást követően szintben keresztezi az Eger-Füzesabony vasútvonalat, majd a vasúti kereszteződés után kelet felé, az Eger patakon átvezetve, egy újabb vasúti szintbeni kereszteződés után éri el a Kistályai utat. Az utat keresztezi a város észak-déli irányú fő kerékpáros útvonala. Városi tömegközlekedési- és távolsági autóbusz közlekedési útvonal, hivatalforgalmi szerepe óriási. Tervezési osztályba sorolása alapján gyűjtőútnak minősül, a 2501 j. Eger–Füzesabony összekötő út belterületi szakasza, sűrűn beépített családiházas környezetben.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 698 744 884 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-01-02 📅
Közzététel dátuma: 2019-01-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 003-002575
HL-S szám: 3
További információk
Nyertes ajánlattevő:HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Adószám: 10683833241; 1133 Budapest, Váci út 76. és Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság adószám: 10452556244, 2100 Gödöllő, Kenyérgyári út 1/E. Ajánlattevők: Colas Út Építőipari Zrt. adószám: 14904134244, 1113 Budapest, Bocskai út 73. Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft., adószám: 11426628403, 6060 Tiszakécske, Béke utca 150.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
«TOP-6.1.5-16-EG1-2017-00002 pályázat keretén belül Eger, Déli Városrész Közlekedésfejlesztése» című projekt keretében megvalósuló Sas út felújítása, kerékpárút építés, járdaépítés és kapcsolódó zöldfelületek rendezése.
A felújításra tervezett Sas út a város keleti és nyugati részét összekötő fő közlekedési útvonal, a Mátyás király utcai csatlakozást követően szintben keresztezi az Eger-Füzesabony vasútvonalat, majd a vasúti kereszteződés után kelet felé, az Eger patakon átvezetve, egy újabb vasúti szintbeni kereszteződés után éri el a Kistályai utat. Az utat keresztezi a város észak-déli irányú fő kerékpáros útvonala. Városi tömegközlekedési- és távolsági autóbusz közlekedési útvonal, hivatalforgalmi szerepe óriási. Tervezési osztályba sorolása alapján gyűjtőútnak minősül, a 2501 j. Eger–Füzesabony összekötő út belterületi szakasza, sűrűn beépített családiházas környezetben.
Többet mutasson
A felújításra tervezett szakaszon (0+195,4-0+220,7 kmsz és 0+257,4-1+012,75 kmsz között) a Sas út szabályozási szélessége 14,50 m és 28,00–29,00 m között változik. A járda szélessége a teljes szakaszon 0,85 m és 2,25 m között, míg az útburkolat szélesség: 6 m és 7,25 m között változik, a területen több útcsatlakozás és kapubehajtó, valamint műtárgy található. A tervezett beruházással az út tervezési osztályba sorolása nem változik, a pályázati felhívásban foglaltakkal összhangban a burkolatszélesség 6,50 m és 7,00 m között alakul.
Többet mutasson
A beruházással megszüntetésre kerülnek a nyílt árkok, zárt csapadékcsatorna kerül kiépítésre. Helyet kap kerékpárforgalmi létesítmény, melynek kapcsolódnia kell a Puky M. utcánál az utat keresztező kerékpárforgalmi létesítményhez, és a majdani Kertész út–Kistályai út–Andornaktálya kerékpáros útvonalhoz. A nyílt árok helyén tervezett kétirányú kerékpárút kerül kialakításra.
Többet mutasson
Egyes — 26 db.
Iker — 19 db.
Kétirányú 1–1 forgalmi sávos: 596,34 m

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1 Az Af III.1.3/M/2.1 pontja szerinti alkalmassági köv. igazolására bemutatott szakember alkalmassági követelményen felüli, az Af. feladását megelőző szakmai többlet tapasztalata (min. 0, max. 36 hó)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-12-13 📅
Név: Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_14226911
Postacím: Kenyérgyári út 1/E.
Postai város: Gödöllő
Postai irányítószám: 2100
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 28529050 📞
E-mail: vallalkozas@pentakft.hu 📧
Név: HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_95407867
Postacím: Váci út 76.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1133
Telefon: +36 304394529 📞
E-mail: ivanyik.david@he-do.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 698 744 884 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
Nyertes ajánlattevő:HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Adószám: 10683833241; 1133 Budapest, Váci út 76. és Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság adószám: 10452556244, 2100 Gödöllő, Kenyérgyári út 1/E.
Ajánlattevők:
Colas Út Építőipari Zrt. adószám: 14904134244, 1113 Budapest, Bocskai út 73.
Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft., adószám: 11426628403, 6060 Tiszakécske, Béke utca 150.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2019/S 003-002575 (2019-01-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-04-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 698 744 884 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-04-08 📅
Közzététel dátuma: 2020-04-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 072-170617
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 003-002575
HL-S szám: 72
További információk
A szerződésmódosítás időpontja 2020.3.26.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Eger, Sas út felújítása

A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 698 744 884 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kurucz András
Forrás: OJS 2020/S 072-170617 (2020-04-08)