Építőipari karbantartási anyagok beszerzése

Fővárosi Állat- és Növénykert

Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele: a Fővárosi Állat- és Növénykert részére építőipari karbantartási munkákhoz szükséges anyagok beszerzése keretszerződések keretében,48 hónapra, 4 részben, közbeszerzési eljárás száma: K-0 130-H/2018,Minden részben irányadó: sürgősségi megrendelés havonta max. 10 alkalommal kérhető Vevő által. Szállítási határidő mindegyik rész tekintetében sürgősség esetén: A tárgyi nap 12 óráig leadott rendelést követően még a tárgyi napon 16 óráig, a 12 óra után leadott rendelés esetén másnap 10 óráig. Normál rendelés esetén a szállítási határidő 2 munkanapon belül. Keretszerződésekben megjelölt teljes keretösszeg kimerítésére és a műszaki leírásban szereplő összes tétel lehívására nem vállal AK kötelezettséget, de a műszaki leírásban nem szereplő tétel lehívására a Keretszerződés alapján AK nem jogosult. A műszaki leírásban szereplő tételek és mennyiségek az előző éves tapasztalatok alapján iránymutatásként szolgálnak AT-k részére.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-12-28. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-11-23.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-11-23 Ajánlati felhívás
2018-12-14 További információk
2019-02-26 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-11-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Különféle megmunkált termékek és kapcsolódó áruk
Hivatkozási szám: EKR000800712018
Rövid leírás:
Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele: a Fővárosi Állat- és Növénykert részére építőipari karbantartási munkákhoz szükséges anyagok beszerzése keretszerződések keretében,48 hónapra, 4 részben, közbeszerzési eljárás száma: K-0 130-H/2018,Minden részben irányadó: sürgősségi megrendelés havonta max. 10 alkalommal kérhető Vevő által. Szállítási határidő mindegyik rész tekintetében sürgősség esetén: A tárgyi nap 12 óráig leadott rendelést követően még a tárgyi napon 16 óráig, a 12 óra után leadott rendelés esetén másnap 10 óráig. Normál rendelés esetén a szállítási határidő 2 munkanapon belül. Keretszerződésekben megjelölt teljes keretösszeg kimerítésére és a műszaki leírásban szereplő összes tétel lehívására nem vállal AK kötelezettséget, de a műszaki leírásban nem szereplő tétel lehívására a Keretszerződés alapján AK nem jogosult. A műszaki leírásban szereplő tételek és mennyiségek az előző éves tapasztalatok alapján iránymutatásként szolgálnak AT-k részére.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Különféle megmunkált termékek és kapcsolódó áruk 📦
További CPV-kód: Villamos gépek, készülékek, berendezések és fogyóeszközök; világítás 📦
Különféle megmunkált termékek és kapcsolódó áruk 📦
Festékek és falburkoló anyagok 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Fővárosi Állat- és Növénykert
Postacím: Állatkerti Körút 6–12.
Postai irányítószám: 1146
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.zoobudapest.com 🌏
E-mail: dr.kozo@zoobudapest.com 📧
Telefon: +36 305433172 📞
Fax: +36 17002075 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000800712018/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000800712018/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-11-23 📅
Benyújtási határidő: 2018-12-28 📅
Közzététel dátuma: 2018-11-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 228-521091
HL-S szám: 228
További információk
A Keretszerződés lejár a szerződéskötés megkötését követően 48 hónap lejártával vagy, amennyiben a keretösszeg hamarabb kimerül, a keretösszeg kimerülésével.Ajánlatkérő minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 135 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Villanyszerelési anyagok beszerzése
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele: a Fővárosi Állat- és Növénykert részére villanyszerelési anyagok beszerzése nettó 46 millió Forint értékű keretszerződés keretében, 48 hónapra, 1. rész. Ajánlatot a KDban valamennyi előírt, vagy az azzal - a műszaki leírás paraméterei tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki leírásban meghatározott követelmények, feltételek az AK minimális előírásai, az AK számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat.AK felhívja a figyelmet arra, hogy a beszerzés tárgyának a jelen felhívásban és a KDban megjelölt termékeknek, vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bek. szerint „azzal egyenértékű” termékeknek kell megfelelniük. AK az „azzal egyenértékű” termék alatt a műszaki leírásában részletesen meghatározott termék műszaki paramétereinek mindenben megfelelő termékeket érti. AT a jogosult a megjelölt anyagokkal, berendezésekkel egyenértékű anyagok, berendezések beépítésére ajánlatot tenni, azzal, hogy ebben az esetben az ajánlat részeként be kell nyújtania a beépíteni tervezett, egyenértékű anyagok, berendezések felsorolását, bemutatását is tartal. műszaki spec-t és az egyenértékűség igazolására az anyag, berendezés minőségi, illetve műszaki paramétereit legalább összefoglalóan tartalmazó gyártói adatlapot, illetve minőségi bizonylatot.
Többet mutasson
Amennyiben AT az ajánlatában a műszaki leírásban meghatározott termékekkel egyenértékű terméket ajánl meg, ennek az ajánlatból egyértelműen ki kell tűnnie, ellenkező esetben (megjelölés hiányában) a műszaki leírásban és költségvetésben megjelölt konkrét termék és márka szerinti megajánlásnak tekintendő.
Többet mutasson
Karakterkorlát miatt a részletes terméklistát a KD műszaki leírása tartalmazza.
Előző éves mennyiségek:
Tungsraflex izzó 60W 50db
Gyertya izzó 25 W 50db
Nátriumlámpa 400 W 50db
Infrarubin 250 W 50db
Paar izzó 100W 50db
LED reflektor 20W 50db
LED reflektor 50W 50db
LED reflektor 100W 50db
Paar izzó 150W 50db
Spot izzó 12 V 5W 50db
Fénycső 18 W 100db
Fénycső gyújtó 36W 100db
Fénycső gyújtó 18 W 100db
Fénycső 36 W 100 db
Armatura 20 W,40W 50 db
LED szalag60 db / fm 50 tek.
LED fényforrásE27 5-10W 400 db
LED tápegység5W-35W 30 db
Energiatakarékos izzó E27 9-11 W 200 db
MTK kábel3 x 1,5 500 fm
MTK kábel3 x 1 500 fm
MTK kábel3 x 2,5 500 fm
MBCu kábel3 x 2,5 500 fm
MBCu kábel4 x 1,5 500 fm
MBCu kábel3 x 1,5 600 fm
Gumikábel3 x 1,5 500 fm
Gumikábel3 x 2,5 500 fm
Gumikábel4 x 1,5 500 fm
Villanypásztor vezeték3 mm 6000 fm
Müa.gomba vill.pásztorhoz metrikus 1000db
Müa.gomba vill.pásztorhoz facsavaros 1000db
Forrasztó ón gyantás 10tek
Vezeték kötegelő 110 mm 6000db
Vezeték kötegelő 180 mm 6000db
Vezetékkötegelő 270 mm 6000db
Szigetelőszalag 5 féle szin. 500tek
Mozgásérzékelő 180
Mozgásérzékelő 270
Mozgásérzékelő 360
Hőkioldó 3,5 A 10db
Kapcsoló kétsarkú fehér 20db
Kapcsoló alternatív fehér 20db
Kapcsoló csillár fehér 20 db
Kapcsoló vízmentes fehér 20 db
Kapcsoló zsinór(átmenő) fehér 5db
Sorkapocs 2-es 1000db
Sorkapocs 3-as 1000db
Sorkapocs 5-ös 1000db
Mágneskapcsoló DIL0052 10db
Mágneskapcsoló DIL0016 10db
Lengő dug.villa Gumirozott 50 db
Ipari dug.villa 16A 10db
Ipari dug.villa 32A10db
Ipari dugalj 16A 10db
Ipari dugalj 32A 10db
Dug.villa HT max 16A 100 db
Lengődugalj Gumirozott 50db
Elosztó3-as 50db
Elosztó4-es50db
Elosztó5-ös 50db
Kismegszakító 6A 25db
Kismegszakító 10A 25db
Kismegszakító 16A 25db
Kismegszakító 20 A 15db
Kismegszakító 25A 15db
Hajólámpa ovális max 60W 10db
MVT lámpa egyenes, ferde 10db
Müa.foglalat E27 10db
Porcelán foglalat E27 10db
Gégecső 16 mm 400fm
Gégecső 21 mm 400fm
Vezeték csatornaMCS1 200fm
VezetékcsatornaMCS2 200fm
Acidax doboz 50db
Müa.doboz65-ös 20db
Müa.doboz100x100-as 200db
Müa.doboz150x150-es 50db
Tömszelence13,5-ös 100db
Tömszelence16-os 100db
Tömszelence21-es 100db
SzobatermosztátAutómata, dig.10db
Szobatermosztát Autómata, dig.10db
Becsült érték héa nélkül: 46 000 000 HUF 💰
Időtartam: 48 hónap
További információk:
A Keretszerződés lejár a szerződéskötés megkötését követően 48 hónap lejártával vagy, amennyiben a keretösszeg hamarabb kimerül, a keretösszeg kimerülésével.Ajánlatkérő minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Víz,-csatorna szerelési munkákhoz szüks. anyagok
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Víz,- csatorna szerelési munkákhoz szükséges anyagok beszerzése nettó 20 millió Forint értékű keretszerződés keretében, 48 hónapra, 2. rész.Ajánlat a KDban valamennyi előírt, vagy azzal - a műszaki leírás paraméterei tekintetében - egyenértékű termékre tehető. részletek a Műszaki leírásban. Előirányzott éves mennyiségek:Áteresztő szelep felső 1/2" db 10
Többet mutasson
Kifolyószelep 1/2" db 30
Kifolyószelep 3/4" db 20
Öblítőszelep db 10
Golyósszelep 1/2" db 50
Golyósszelep 3/4" db 50
Golyósszelep 1" db 50
Kerticsap 3/4" db 20
Sarokszelep 1/2"-1/2" db 40
Sarokszelep 1/2"-3/8" db 20
Csapfelsőrész 1/2" db 60
Csapfelsőrész 3/8" db 20
Radiátorszelep 1/2" db 10
Autómata légtelenítő 1/2" db 80
Könyök 1/2" db 15
Könyök 3/4" db 15
Könyök 1" db 15
Könyök 15/90 db 40
Könyök 18/90 db 40
Könyök 22/90 db 40
Közcsavar 1/2" db 20
Közcsavar 3/4" db 20
Közcsavar 1" db 20
Közcsavar 5/4" db 20
Közcsavar 6/4" db 20
Közcsavar 2" db 20
T-idom egál 1/2" db 10
T-idom egál 3/4" db 10
T-idom egál 1" db 10
T-idom egál 5/4" db 10
T-idom egál 6/4" db 10
T-idom egál 2" db 10
Szűkítő közcsavar 3/4"-1/2" db 10
Karmantyú 1/2" db 20
Karmantyú 3/4" db 10
Karmantyú 1" db 10
Karmantyú 5/4" db 10
Karmantyú 6/4" db 10
Karmantyú 2" db 10
Karmantyú 15 mm db 40
Karmantyú 18 mm db 40
Karmantyú 22 mm db 40
T-idom 15-15-15 db 40
T-idom 18-18-18 db 40
T-idom 22-22-22 db 40
Csőbilincs dupla db 20
Csőbilincs szimpla db 20
Fagydugó 1/2" db 10
Fagydugó 3/4" db 10
Fagydugó 1" db 10
Fagydugó 2" db 5
Külmenetes csatlakozó 18-1/2" db 40
Külmenetes csatlakozó 22-3/4" db 40
Flexibilis bekötőcső 1/2"-1/2" db 20
Zuhany gégecső 1/2"-1/2" db 40
Tisztítószövet 5 x 10 cm csom 20
Tisztítókefe 15-ös db 20
Tisztítókefe 18-as db 20
Tisztítókefe 22-es db 20
KPE cső 1/2" fm 50
KPE cső 3/4" fm 50
KPE cső 1" fm 50
Műanyag forgatógomb kék db 50
Műanyag forgatógomb piros db 50
Csőmenet tömítő zsinór 150 m-es db 150
WC tartály víztakarékos db 10
Wc ülőke db 40
Mosdószifon db 20
Mosogatószifon db 20
Zuhanyfej db 30
PVC lefolyócső 110 mm db 20
PVC lefolyócső 50 mm db 20
PVC lefolyócső 40 mm db 20
PVC lefolyócső 32 mm db 40
PVC könyök 32/45 db 20
PVC könyök 32/90 db 20
PVC könyök 40/45 db 20
PVC könyök 40/90 db 20
PVC könyök 50/45 db 20
PVC könyök 50/90 db 20
PVC könyök 110/45 db 20
PVC könyök 110/90 db 20
PVC szűkítő idom 40-32 db 20
PVC szűkítő idom 50-40 db 20
PVC szűkítő idom 50-32 db 20
PVC szűkítő idom 110-50 db 20
PVC Y idom 32/32 db 20
PVC Y idom 40/40 db 20
PVC Y idom 50/50 db 20
PVC Y idom 110/110 db 10
Rézcső 5 fm-es szálban fm 40
Horganyzott cső 6 fm-es szálban fm 60
Horganyzott cső 6 fm-es szálban fm 30
Fekete cső 6 fm-es szálban fm 60
Fekete cső 6 fm-es szálban fm 30
WC csésze alsó kifolyású db 5
WC csésze hátsó kifolyású db 5
Becsült érték héa nélkül: 20 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Festési munkákhoz szükséges anyagok beszerzése
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Festési munkákhoz szükséges anyagok beszerzése nettó 13,5 millió Forint értékű keretszerződés keretében, 48 hónapra, 3. rész. Ajánlatot a KDban valamennyi előírt, vagy az azzal - a műszaki leírás paraméterei tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. Részletek műszaki leírásban. Éves előirányzott mennyiségek:
Többet mutasson
Diszperzit 4,0 lit lit 80
Zöld festék 1,0 lit lit 40
Trinát alapozó 0,75 lit lit 30
Trinát zománc fehér 1,0 lit lit 40
Koralkid alapozó 2,5 lit lit 40
Bonomit, Bornit 5,0 lit lit 30
Lakkbenzin 1,0 lit lit 50
Cellbarna 1,0 lit lit 30
Bondex 2,5 lit lit 150
Sadolin 2,5 lit lit 150
Lenolaj 1,0 lit lit 40
Kromofág 1,0 lit lit 10
Rozsdaoldó 1,0 lit lit 10
Kalapácslakk 0,75 lit lit 20
Nitro higító 1,0 lit lit 40
Radiátor zománc 0,75 lit lit 5
Szintetikus higító 1,0 lit lit 40
Szintelen lakk 1,0 lit lit 50
Higító 1,0 lit lit 10
Xiladecor 5,0 lit lit 100
Xilamon 5,0 lit lit 100
Gipsz 2 kg kg 20
Ecset dupla db 200
Ecset dupla db 250
Ecset dupla db 150
Korongecset db 10
Trinát fekete 1,0 lit lit 30
Trinát szürke 1,0 lit lit 20
Trinát zöld 1,0 lit lit 20
4.rész lakatos folyt:PP tex kötél 20-as fm 200
PP tex kötél 30-as fm 200
Drótkefe db 10
Szerszámnyél ásó db 20
Szerszámnyél kapa db 20
Szerszámnyél lapát db 20
WD 40 spray 400 ml db 100
Góliátelem tartós db 80
Laposelem tartós db 20
Ceruzaelem tartós AA, AAA db 500
Elemlámpa égő 3 V-os db 10
Elemlámpa 2 elemes vízhatlan db 40
Gázszivárgás jelző spray 400 ml db 10
Egérfogó ragasztós és fém db 40
Egérfogó fém db 40
Vágó üregelő spray 400 ml db 30
9V elem tartós db 10
Syloplast, FBS kartusos db 30
Syloplast, FBS kartusos db 40
FBS kartusos db 60
Csavarlazító spray 400 ml db 20
Gardena tömlőelem 1/2" db 50
Gardena tömlőelem 3/4" db 50
Gardena csapelem 1/2" db 50
Gardena csapelem 3/4" db 50
Gardena csapelem 1" db 50
Gardena locsoló esőztetős-kombi db 10
Gardena locsoló esőztetős-kombi db 20
Baby elem tartós db 20
Hőmérő mini-max db 30
Lakat 45-ös db 80
Raselháló 7,5x50fm tek 20
Reluxa zsinór 1,5 mm fm 4000
Körmart fenyő oszlop 8-as db 20
Körmart fenyő oszlop 10-es db 30
Körmart fenyő oszlop 12-es db 30
Talicska 1/16 m3-es db 6
Kocsikerék 200-as db 10
Esaplax háló 12,7x12,7 mm fm 100
Bit fej PH1 db 100
Bit fej PH2 db 100
Bit fej PH3 db 100
Bit fej PZ1 db 100
Bit fej PZ2 db 100
Bit fej PZ3 db 100
Bit szár mágneses db 50
Kötélbilincs 3-as db 500
Kötélbilincs 6-os db 400
Kötélbilincs 10-es db 200
Kötélbilincs 30-as db 20
Spancsavar 6-os db 100
Spancsavar 10-es db 100
Osb, lap 10-es tábla 15
Osb, lap 12-es tábla 15
Osb, lap 18-as tábla 15
LSB lap 10-es tábla 15
LSB lap 12-es tábla 15
LSB lap 18-as tábla 15
Gerendafúró 6-os db 10
Gerendafúró 8-as db 10
Gerendafúró 10-es db 10
Gerendafúró 12-es db 10
Gerendafúró 16-os db 10
Csigafúró 2-es db 50
Csigafúró 3-as db 50
Csigafúró 4-es db 50
Csigafúró 5-ös db 50
Csigafúró 6-os db 50
Csigafúró 8-as db 20
Csigafúró 10-es db 20
Csigafúró 12-es db 20
Csigafúró fához 3-as db 50
Csigafúró fához 4-es db 50
Csigafúró fához 5-ös db 50
Csigafúró fához 6-os db 50
Csigafúró fához 8-as db 20
Csigafúró fához 10-es db 20
Csigafúró fához 12-es db 20
Csigafúró fához 14-es db 20
Rögzítő-szerelő szalag 6-os tek 10
Rögzítő-szerelő szalag 8-as tek 10
Rögzítő-szerelő szalag 10-es tek 10
Fűrészlánc kenő olaj 1000 ml db 20
Kétütemű adalék olaj 100 ml db 50
Becsült érték héa nélkül: 13 500 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Különféle asztalos,-lakatos munkákhoz szüks. anyag
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Különféle asztalos,- lakatos munkákhoz szükséges anyagok beszerzése nettó 55.5 millió Ft értékű keretszerződés keretében, 48 hónapra. Ajánlatot a KDban valamennyi előírt, vagy azzal egyenértékű termékre lehet tenni. Részletek műszaki leírásban. Éves előirányzott mennyiségek:asztalos anyagok
Többet mutasson
Fűrészeltfenyő 2" 1" m3 6
Fűrészeltfenyő 1" m3 6
Fűrészeltfenyő 2" m3 6
Tölgyfa 2" m3 4
Rétegeltlemez 6-os tábla20
Rétegeltlemez 8-as tábla20
Rétegeltlemez 10-es tábla20
Rétegeltlemez 12-es tábla20
Platólemez 8-as tábla 20
Platólemez 10-es tábla20
Platólemez 12-es tábla20
Platólemez 16-os tábla20
Faipari ragasztó pálmafa db5
Faipari ragasztó db10
Faipari ragasztó expressz db5
Faipari ragasztó vízálló db5
Tűzőgépkapocs cs10
Lamelló keksz db200
Lakatos anyagok:
Anya5-ös db1000
Anya6-os db1000
Anya8-as db1000
Anya10-esdb1000
Anya12-esdb500
Alátét5-ösdb1000
Alátét6-os db1000
Alátét8-as db1000
Alátét10-es db1000
Alátét12-es db500
Alátét fakötésű5-ös db1000
Alátét fakötésű6-os db1000
Alátét fakötésű8-as db1000
Alátét fakötésű10-es db1000
Alátét fakötésű12-es db1000
Alátét fakötésű16-os db500
Kapupánt csavar6x50 db100
Kapupánt csavar6 x 80 db100
Kapupánt csavar8 x 80 db100
Bútorlap csavar3x16 db2000
Bútorlap csavar3x20 db2000
Bútorlap csavar3x25 db2000
Bútorlap csavar3x30 db2000
Bútorlap csavar3x35 db2000
Bútorlap csavar3x40 db2000
Bútorlap csavar3x50 db2000
Bútorlap csavar3x60 db2000
Bútorlap csavar4x16 db2000
Bútorlap csavar4x20 db2000
Bútorlap csavar4x25 db2000
Bútorlap csavar4x30 db2000
Bútorlap csavar4x35 db2000
Bútorlap csavar4x40 db2000
Bútorlap csavar4x45 db2000
Bútorlap csavar4x50 db2000
Bútorlap csavar4x60 db2000
Bútorlap csavar4x80 db2000
Bútorlap csavar5x20 db2000
Bútorlap csavar5x25 db2000
Bútorlap csavar5x30 db2000
Bútorlap csavar5x35 db2000
Bútorlap csavar5x40 db2000
Bútorlap csavar5x50 db2000
Bútorlap csavar5x60 db2000
Bútorlap csavar5x80 db1000
Bútorlap csavar5x100 db500
Bútorlap csavar6x30 db2000
Bútorlap csavar6x35 db2000
Bútorlap csavar6x40 db2000
Bútorlap csavar6x50 db2000
Bútorlap csavar6x60 db1000
Bútorlap csavar6x80 db1000
Bútorlap csavar6x100 db500
Bútorlap csavar6x120 db500
Bútorlap csavar6x180 db500
Bútorlap csavar6x200 db500
Bútorlap csavar8x50 db1000
Bútorlap csavar8x60 db1000
Bútorlap csavar8x80 db1000
Bútorlap csavar8x100 db500
Bútorlap csavar8x120 db500
Bútorlap csavar8x180 db500
Bútorlap csavar8x200 db500
Bútorlap csavar10x80 db500
Bútorlap csavar10x100 db500
Lövérzár normál db20
Ajtózár normál 4310-es db20
Ajtózár betétes4320-as db20
Lövérzár betétes db20
Zárbetét 3 kulcs db50
Zárcímke eloxált db60
Zárcímke lővérzárhoz eloxáltdb 60
Kilincs eloxált db60
Fémfűrészlap db50
Elektróda 2,5-ös kg20
Elektróda 2-es kg20
Menetesszár 6-os db30
Menetesszár 8-as db30
Menetesszár 10-esdb40
Menetesszár 16-osdb40
Menetesszár 12-esdb40
Vágokorong 125-ösdb500
Lamellás csiszoló 125-ös db300
Müa.tipli FISCHER 6-os db100
Müa.tipli FISCHER 8-as db100
Müa.tipli FISCHER 10-es db200
Müa.tipli FISCHER 12-es db200
Műa tipli reisser 6-os db200
Műa tipli reisser 8-as db200
Műa tipli reisser 10-es db200
Műa tipli reisser 12-es db200
Laposacél 20x5x6000 fm50
Laposacél 25x5x6000 fm50
Laposacél 30x5x6000 fm50
Laposacél 35x5x6000 fm50
Laposacél 40x5x6000 fm50
Laposacél 50x5x6000 fm50
Szögacél 6 fm-es szálban 20x20x3 fm50
Szögacél 6 fm-es szálban 25x25x3 fm50
Szögacél 6 fm-es szálban 30x30x3 fm50
Szögacél 6 fm-es szálban 35x35x3 fm50
Szögacél 6 fm-es szálban 40x40x4 fm50
Köracél 10x6000 fm40
Köracél 12x6000 fm40
Köracél 8x6000 fm40
Zártszelvény 6m-es szálban 20x20x2 fm80
Zártszelvény 6m-es szálban 40x20x2 fm80
Zártszelvény 6m-es szálban 30x40x3 fm80
Zártszelvény 6m-es szálban 40x40x3 fm80
Acél sodrony 6-os fm4000
Horg.lánc 20-as fm100
Ponthegesztett háló 25x50 tábla10
Ponthegesztett háló 50x50 tábla
Diópánt 60db
Diópánt 80db
Diópánt 100db
Diópánt 120db
Diópánt (erősített változat)100, 120db
CO hegesztőhöz huzal átm.:0,8 dob10
Tovább 3.rész II.2.4 pont
Becsült érték héa nélkül: 55 500 000 HUF 💰
További információk:
A Keretszerződés lejár a szerződéskötés megkötését követően 48 hónap lejártával vagy, amennyiben a keretösszeg hamarabb kimerül, a keretösszeg kimerülésével. Ajánlatkérő minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A Fővárosi Állat- és Növénykert székhelye, 1146 Budapest, Állatkerti körút 6–12.
A teljesítés fő helyszíne: a Fővárosi Állat- és Növénykert székhelye, 1146 Budapest: Állatkerti körút 6-12.
A Fővárosi Állat- és Növénykert székhelye, 1146 Budapest: Állatkerti körút 6-12.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak.
Igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állásának igazolása körében Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-aira. Az ajánlattevőknek az igazolást ennek megfelelően kell megtennie.
Ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének külön), alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek az ajánlatban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Része szerinti eljárásban ajánlata benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bek. szerint II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentumot (továbbiakban EEKD) kell benyújtani előzetes igazolásként, továbbá a Korm.rend 3.§ is irányadó.
Többet mutasson
Az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződésteljesítéséhez a 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót - akkor is, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell továbbá az ajánlatban, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt, és ha igen, csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
A Kbt. 69.§ (4)-(8) bek. alapján a kizáró okok igazolására felhívott gazd. szereplőnek a Kormányrendelet III. Fejezet 8., 10. és 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kormányrendelet III. Fejezetében feltüntetett igazolások nem kérhetők, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (11) bek-ben foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezen adatbázisok elérhetőségét - azok kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a Kormányrendelet előírja - feltünteti az ESPD megfelelőrészeiben. A gazdasági szereplőknek a formanyomtatványban fel kell tüntetniük
Többet mutasson
Azt is, hogy a III. Fejezetszerinti igazolások kiállítására - amennyiben ennek benyújtásával kerül igazolásra az adott feltételnek
Valómegfelelés - mely szerv jogosult. A Kormányrendelet III. Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelőn
Kiválthatók,ha a gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési
Eljárásban előírt követelményeknek. A kizáró okokra vonatkozóan jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, ill. adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont].
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Mindegyik rész tekintetében: A 321/2015. (X. 30.) Korm. r 19.§ (1) c) pontja alapján ATnek a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága igazolható az eljárást megindító hirdetmény feladását megelőző két lezárt üzleti évből, a közbeszerzés tárgya szerinti (részenként lásd alkalmassági minimumkövetelményt) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak (attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre illetve mikor kezdte meg tevékenységét).
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. r 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplőnek az EEKD foglalt egyszerű nyilatkozatát, nem szükséges a formanyomtatvány IV. részében az adatok megadása (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.) Ha AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike vonatkozásában külön formanyomtatványokat is be kell nyújtsa az ajánlat részeként. Ilyen esetben a kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához.
Többet mutasson
Közös AT esetén az EEKD a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában benyújtandó. A nyilatkozat tartalmazza annak megjelölését, hogy a 69. § (4) bek szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a 69. § (11) bek szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és - szükség esetén - hozzájáruló nyilatkozatot. [Kbt. 67. § (2)]A Kbt. 69. § (4) és (6) bek alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető és az értékelési sorrendben azt követő legfeljebb három ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a P1 alkalmassági követelmény tekintetében nyilatkozattételre. Benyújtandó az AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet P1) nyilatkozata a beszerzés tárgya szerinti (részenként lásd alkalmassági minimumkövetelményt) tevékenységből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételről legfeljebb az előző két mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre, attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.Amennyiben AT a P1) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a közbeszerzés tárgya szerinti árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, akkor, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bek.)A 321/2015. (X. 30.) Korm. r 19. § (7) bek alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített AT hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített AT elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az EU egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ATk hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az AK elfogadni az (1) bek foglalt egyéb igazolási mód helyett.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1) Az ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmas, amennyiben
1. Rész tekintetében: ajánlati felhívás feladását megelőző kettő lezárt üzleti évben villanyszerelési anyagok értékesítéséből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a 30 000 000,- Ft-ot.
2. Rész tekintetében: ajánlati felhívás feladását megelőző kettő lezárt üzleti évben víz-és csatornaszerelési anyagok értékesítéséből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a 15 000 000,- Ft-ot.
3. Rész tekintetében: ajánlati felhívás feladását megelőző kettő lezárt üzleti évben festési munkákhoz szükséges anyagok értékesítéséből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a 10 000 000,- Ft-ot.
4. Rész tekintetében: ajánlati felhívás feladását megelőző kettő lezárt üzleti évben különféle lakatos-, asztalos munkákhoz szükséges anyagok értékesítéséből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a 40 000 000,- Ft-ot.Mindegyik rész tekintetében irányadó:Közös ajánlattevők:A Kbt. 65. § (6) bekezdés alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve ezek közül azoknak, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Kapacitást biztosító szervezetek:Az ajánlattevő más szervezet kapacitásaira is támaszkodhat az alkalmassági feltételeknek való megfeleléshez a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az alkalmasságát a fent előírt módokkal azonos módon köteles igazolni a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján. Más szervezet kapacitásának igénybevétele esetén ajánlattevőnek meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amely(ek)nek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdés szerint Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Folyt VI.3. VI.4.3.:10. Egyéb, AF,KD valamint a Kbt. előírásai szerint becsatolandó és a fentiekben nem részletezett dokumentum, amely az ajánlat teljességéhez, érvényességéhez szükséges, a vonatkozó előírások szerint.11. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 44.§-ban foglaltakra. Amennyiben az AT a Kbt. 44. § (1) bekezdése alapján az ajánlatának egy részét üzleti titoknak minősíti és ezáltal annak nyilvánosságra hozatalát megtiltja, úgy indokolást köteles csatolni ajánlatához, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. Ezzel kapcsolatban felhívjuk az AT figyelmét a Kbt. 44. § (2)-(4) bekezdésében foglaltakra! A gazdasági szereplő a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza.12.A benyújtandó dokumentumok - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújthatók, kivéve, ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban másképp rendelkezik. A 424/2017 (XII.9.) korm. rendelet 10.§ (3)-(4) bek irányadó.13.AK a Kbt. 71. § szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, és felhívja a figyelmet a Kbt. 71.§ (3) és (8) bekezdésében foglalt, nem hiánypótolható tényezőkre. 14. AK alkalmazza a Kbt. 131. § (4) bek. eljárás nyertesének visszalépése esetén AK az ajánlatok értékelési szempont szerinti értékelése alapján a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köt szerződést, ha őt az összegezésben megjelöli. Folyt III.1.3.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Mindegyik rész tekintetében: Az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmassága igazolandó a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben végzett, az adott Rész tekintetében előírt, legjelentősebb értékesítésekre vonatkozó referencia/referenciák ismertetésével. Az ajánlatkérő köteles a három év teljesítését figyelembe venni. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Többet mutasson
A referencia akkor tekinthető az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben belül teljesítettnek, ha a teljesítés időpontja erre az időszakra esik.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplőnek az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát nem szükséges a formanyomtatvány IV. részében az adatok megadása. (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.)
Többet mutasson
Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike vonatkozásában külön formanyomtatványokat is be kell nyújtsa az ajánlat részeként. Ilyen esetben a kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén az EEKD a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában benyújtandó.
A nyilatkozat tartalmazza annak megjelölését, hogy a 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és - szükség esetén - hozzájáruló nyilatkozatot. [Kbt. 67. § (2)]
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdései alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlatkérő az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető és az értékelési sorrendben azt követő legfeljebb három ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja az M1 alkalmassági követelmény tekintetében a referencianyilatkozat/igazolás benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdések figyelembe vételével, az M1) alkalmassági követelmény igazolására benyújtott igazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés időtartama (kezdő és befejező időpont is, év hónap nap megjelöléssel), a szerződést kötő másik fél neve, elérhetősége, az értékesítésre irányuló referencia tárgya, a szállított mennyiség, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő több részre nyújt be ajánlatot, és rendelkezik olyan referenciával, mely az összes résznek megfelel, ugyanazzal a referenciával több résznek is megfelelhet.
VI.3. folyt: 15. Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok közötti eltérés esetében az ajánlati felhívásban foglaltak az irányadóak.
16. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletek rendelkezései az irányadóak.
17. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 36.§-ában foglaltakra, miszerint:
a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen,
b) más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt,
c) más ajánlatot benyújtó ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [Kbt. 65. § (7) bekezdés].”
AK ezúton hívja fel a figyelmet a Kbt. 138-139.§-ban foglaltakra.
Folyt III.1.3. minköv.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) AT a szerződés teljesítésére alkalmas, amennyiben
1. Rész tekintetében: rendelkezik legalább 1 darab, a közbeszerzés tárgyával (villanyszerelési anyagok) azonos anyagok értékesítésére vonatkozó, legalább 12 hónapra kötött szerződés keretében szerződésszerűen teljesített referenciával, és ezen szerződés alapján a szállított mennyiség elérte összesen legalább az izzó és/vagy fénycső és/vagy fényforrás értékesítése az 1000 darabot és sorkapcsoló értékesítése a 2000 darabot.
Többet mutasson
2. Rész tekintetében: rendelkezik legalább 1 darab, a közbeszerzés tárgyával (víz-és csatornaszerelési anyagok) azonos anyagok értékesítésére vonatkozó, legalább 12 hónapra kötött szerződés keretében szerződésszerűen teljesített referenciával, és ezen szerződés alapján a szállított mennyiség elérte összesen legalább a különféle szelepek értékesítése a 300 darabot és különféle PVC csövek/könyökök/idomok értékesítése a 300 darabot.
Többet mutasson
3. Rész tekintetében: rendelkezik legalább 1 darab, a közbeszerzés tárgyával (festési munkákhoz szükséges anyagok) azonos anyagok értékesítésére vonatkozó, legalább 12 hónapra kötött szerződés keretében szerződésszerűen teljesített referenciával, és ezen szerződés alapján a szállított mennyiség elérte összesen legalább a különféle festék/higító/lakk/lakkbenzin/zománc/alapozó/lenolaj/ értékesítése a 800 litert.
Többet mutasson
4. Rész tekintetében: rendelkezik legalább 1 darab, a közbeszerzés tárgyával (lakatos-, asztalos munkákhoz szükséges anyagok) azonos anyagok értékesítésére vonatkozó, legalább 12 hónapra kötött szerződés keretében szerződésszerűen teljesített referenciával, és ezen szerződés alapján a szállított mennyiség elérte összesen legalább a különféle lakatos anyagok értékesítése az 8000 db-ot.
Többet mutasson
Közös ajánlattevők:A Kbt. 65. § (6) bekezdés alapján az előírt alk.követelményeknek a közös ATk együttesen is megfelelhetnek, illetve ezek közül azoknak, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Kapacitásbiztosító szervezetek:
AT más szervezet más szervezet kapacitásaira is támaszkodhat az alkalmassági feltételeknek való megfeleléshez a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az alkalmasságát a fent előírt módokkal azonos módon köteles ig. a Kbt. 67. § (3) bek. alapján. Más szervezet kap. igénybevétele esetén ATnek meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az AF vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt(eket), amely(ek)nek igazolása érdekében AT ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
VI.3. folyt: 29. eljárásban eljáró FAKSZ dr. Orbán Krisztina, 00367. 32.AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.33.Ak a Kbt. 54. § értelmében, az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. AT mindegyik rész tekintetében 500 000,-Ft, összegben ajánlati bizt-t kötelesek nyújtani. Az ajánlati bizt. teljesíthető az előírt pénzösszegnek az AK OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11784009-15490658 számú bankszámlájára történő befizetéssel. Ekkor a biztosítéknak legkésőbb az AT határidő időpontjáig a fenti számlán rendelkezésre kell állnia;Az ajánlati bizt. AT választása szerint teljesíthető továbbá AK nevére kiállított,az ajánlati kötöttség lejártáig érvényes pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel, melyet AT az ajánlata benyújtásával egyidejűleg AK rendelkezésére bocsát. A készpénzbefiz. tényét AT az ajánlatban köteles a befizetési bizonylat másolatával igazolni. AT-nek ajánlatában igazolnia kell, hogy a bizt.t AK rendelkezésére bocsátotta. Az ajánlati bizt. pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy bizt.i szerz. alapján kiállított készfizető kezességvállalást tart. - kötelezvénnyel történő telj. a424/2017 (XII.19.) k.r.10. (3) sz
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő által alkalmazni kívánt szerződést megerősítő biztosítékok: késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér az alábbiaknak megfelelően.
Az Eladó köteles a szállítási ütemterv betartására.AK a tárgyhónapban ténylegesen teljesített összes, az AT által a, minőségi vagy egyéb kifogással nem érintett termékértékesítésekről, valamint adott esetben a hibásteljesítés miatti kötbérrel levont összegről a tárgyhónapot követő hónap 5. napjától jogosult számlát kiállítani. Felek tárgyhónapnak azt a naptári hónapot tekintik, amelyre az elszámolás vonatkozik. Az időszakonkénti elszámolás miatt Felek a számla teljesítési időpontjának meghatározására vonatkozóan az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58.§-ában foglaltakat tekintik irányadónak. AK az AT számláját a számla kiállításának napjától számított 30 napon átutalással fizeti ki a Ptk. 6:130.§ (1) -(2) bek. alapján, a Kbt. 135.§ (1),(5) és (6) bek-re figyelemmel.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-12-28 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: Ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/ EKR000800712018 reszletek
További információk: A Kbt. 68. §-a szerint, figyelemmel a 424/2017 korm. rendeletre

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_69245691
Más típusú ajánlatkérő: fővárosi önkormányzati intézmény
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Kozó László
A vevő profiljának címe: http://www.zoobudapest.com 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000800712018/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
A további hirdetmények közzétételének tervezett időpontja: 2022.10. hó
1. Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) és 41. § (3) bekezdése alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő az e-Kr. szabályai szerint. Az ajánlat részletes formai követelményeit a dokumentáció tartalmazza. Az ajánlatot az e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével, elektronikus úton kell benyújtani. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat a gazdasági szereplők számára ingyenesen biztosítja, amelyet az eljárás megindításakor az EKR rendszeren elektronikusan elérhetővé tesz (https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/ EKR000800712018/reszletek).
Többet mutasson
2. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat az e-Kr. 10-13. §-ai vonatkoznak. Ajánlatkérő valamennyi értesítést (így különösen: jegyzőkönyv, hiánypótlás, tájékoztatás, válasz, összegezés) az EKR-en keresztül küld meg ajánlattevők részére. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kapcsolattartási adataikat szíveskedjenek úgy megadni, hogy ajánlatkérő nem vállal felelősséget azért, amennyiben a megküldött értesítések a címzett oldalán nem jutnak el a megfelelő kapcsolattartóhoz.
Többet mutasson
3. A Kbt. 56.§ (1) bek. szerint az ajánlati felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az ajánlattevő az EKR rendszeren keresztül kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől az EKR rendszeren keresztül. Ajánlatkérő az EKR-en keresztül a Kbt. 56.§ (2)-(3) bek. alapján adja meg a kiegészítő tájékoztatást.
Többet mutasson
4. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az Ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson
5. Az EKR használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
— Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Kft. végzi (http://nekszt.hu),
— Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/ portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas/
6. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli.
7. Az ajánlathoz csatolni kell vagy elektronikusan hozzáférhetővé kell tenni (figyelemmel az e-Kr. 10. §-ra):
— felolvasólapot elektronikus űrlap formájában a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti tartalommal. A felolvasólap űrlapját az EKR tartalmazza,
— Ajánlattevő űrlapként nyilatkozzon a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti tartalommal,
— Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát a Kbt. 66.§ (6) bekezdésének a)-b) pontjában foglaltakra. Nemleges nyilatkozat csatolása is kötelező,
— az EEKD dokumentumot elektronikus űrlap formájában, az űrlapot az EKR tartalmazza,
— - Amennyiben Ajánlattevő az előírt alkalmassági feltételeknek más szervezet kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni (és ezt az ajánlatában megfelelően jelezte), úgy csatolandó a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezettel kötött - erre vonatkozó - szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat legalább a Kbt. 65.§ (7) bekezdés szerinti tartalommal.
Többet mutasson
Folyt. VI.4.3.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § szerint.
VI.3).További inf folyt:
Benyújtandó az ajánlattevő, az ajánlatban nyilatkozatot tevő a Kbt. 65.§ (1) bekezdés b)-c) pont szerinti alkalmasság igazolásához kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, az általuk aláírt meghatalmazás másolati példányát is csatolni kell az ajánlathoz. Egyéni vállalkozó és magánszemély ajánlattevő/alkalmasságot igazoló szervezet esetén Ajánlatkérő elfogadja a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt aláírási-mintát.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén az adott ország szerinti olyan dokumentum benyújtása szükséges eredeti nyelven és felelős magyar fordításban, amelyből megállapítható az aláíró cégjegyzésre való jogosultsága.
8. Ajánlatkérő az Ajánlattevők cégjegyzésének adatait a www.e-cegjegyzek.hu weboldalon ellenőrzi. Amennyiben az említett weboldalon az ajánlattevőnek, cégjegyzési adatai nem találhatóak meg, akkor a hatályos cégkivonato(ka)t eredetiben vagy egyszerű másolatban az ajánlathoz csatolni szükséges. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén kizárólag akkor kötelező cégkivonat benyújtása, amennyiben az nem ellenőrizhető (kérjük szíveskedjenek a megfelelő elektronikus elérhetőséget rögzíteni, amennyiben elérhető és a megfelelő magyar nyelvű fordítást csatolni), illetve nem érhető el a Kbt. 69.§ (11) bek. szerint.
Többet mutasson
Nem cég keretében folytatott tevékenységek esetében - a működési formának megfelelően - a nyilvántartó bíróság/költségvetési szerv/kamara, egyéni vállalkozók esetén a vállalkozói igazolvány másolata csatolandó (amennyiben az adatokat az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartásból ingyenesen nem tudja ellenőrizni).
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevők esetén a letelepedése szerinti ország hivatalos nyilvántartása szerinti a hatályos cégadatokat tartalmazó, releváns dokumentum nyújtandó be egyszerű másolatban eredeti nyelven és felelős magyar fordításban.
Többet mutasson
9. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, mely legalább az alábbiak szerint tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg aki a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak, illetve szerepelni kell benne, hogy a teljesítést milyen százalékos arányban osztják meg a felek egymás között, tartalmazza a vezető konzorciumi tag megjelölését, aki felel a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés végrehajtásáért, a kifizetéseket is beleértve. A megállapodásnak az ajánlat benyújtásának napján érvényesnek és hatályosnak kell lennie, és hatálya, teljesítése, alkalmazhatósága vagy végrehajthatósága nem függhet felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltételtől és harmadik személy, illetve hatóság jóváhagyásától. A közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők tételes megjelölését. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az EKR-ben. Folyt
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 228-521091 (2018-11-23)
További információk (2018-12-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele: a Fővárosi Állat- és Növénykert részére építőipari karbantartási munkákhoz szükséges anyagok beszerzése keretszerződések keretében, 48 hónapra, 4 részben, közbeszerzési eljárás száma: K-0 130-H/2018, Minden részben irányadó: sürgősségi megrendelés havonta max. 10 alkalommal kérhető Vevő által. Szállítási határidő mindegyik rész tekintetében sürgősség esetén: A tárgyi nap 12 óráig leadott rendelést követően még a tárgyi napon 16 óráig, a 12 óra után leadott rendelés esetén másnap 10 óráig. Normál rendelés esetén a szállítási határidő 2 munkanapon belül. Keretszerződésekben megjelölt teljes keretösszeg kimerítésére és a műszaki leírásban szereplő összes tétel lehívására nem vállal AK kötelezettséget, de a műszaki leírásban nem szereplő tétel lehívására a Keretszerződés alapján AK nem jogosult. A műszaki leírásban szereplő tételek és mennyiségek az előző éves tapasztalatok alapján iránymutatásként szolgálnak AT-k részére.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Villamos gépek, készülékek, berendezések és fogyóeszközök; világítás 📦

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Fővárosi Állat - és Növénykert
Postacím: Állatkerti körút 6–12.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-12-14 📅
Benyújtási határidő: 2019-01-02 📅
Közzététel dátuma: 2018-12-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 244-558406
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 228-521091
HL-S szám: 244
További információk
A tárgyi eljárásban Ajánlatkérő az EKR rendszer 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 16.§ (1) bek b) pontjára tekintettel, mely szerint „üzemzavar folytán [22. § (2) bekezdés] az ajánlattételi vagy részvételi határidő alatt folyamatosan legalább huszonnégy óráig nem elérhető” az ajánlattételi határidő nem jár le, így Ajánlatkérő a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 16.§ (2) bek. szerint határidő hosszabbításáról korrigendum feladását kezdeményezte. A NEKSZT Kft. tájékoztatása, mely megalapozza a fentieket: „Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) technikai okokból részlegesen üzemelt 8.12.2018, szombat 10:10 – 10.12.2018, hétfő 08:25 között."
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 244-558406 (2018-12-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-02-26)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Állatkerti Körút 6-12.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-02-26 📅
Közzététel dátuma: 2019-02-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 042-095253
HL-S szám: 42

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tungsraflex izzó 60W 50 db
Gyertya izzó 25 W 50 db
Nátriumlámpa 400 W 50 db
Infrarubin 250 W 50 db
Paar izzó 100W 50 db
LED reflektor 20W 50 db
LED reflektor 50W 50 db
LED reflektor 100W 50 db
Paar izzó 150W 50 db
Spot izzó 12 V 5W 50 db
Fénycső 18 W 100 db
Fénycső gyújtó 36W 100 db
Fénycső gyújtó 18 W 100 db
Müa.gomba vill.pásztorhoz metrikus 1000 db
Müa.gomba vill.pásztorhoz facsavaros 1000 db
Forrasztó ón gyantás 10 tek
Vezeték kötegelő 110 mm 6000 db
Vezeték kötegelő 180 mm 6000 db
Vezetékkötegelő 270 mm 6000 db
Szigetelőszalag 5 féle szin. 500 tek
Hőkioldó 3,5 A 10 db
Kapcsoló kétsarkú fehér 20 db
Kapcsoló alternatív fehér 20 db
Kapcsoló zsinór(átmenő) fehér 5 db
Sorkapocs 2-es 1000 db
Sorkapocs 3-as 1000 db
Sorkapocs 5-ös 1000 db
Mágneskapcsoló DIL0052 10 db
Mágneskapcsoló DIL0016 10 db
Ipari dug.villa 16A 10 db
Ipari dug.villa 32A10 db
Ipari dugalj 16A 10 db
Ipari dugalj 32A 10 db
Lengődugalj Gumirozott 50 db
Elosztó3-as 50 db
Elosztó4-es50 db
Elosztó5-ös 50 db
Kismegszakító 6A 25 db
Kismegszakító 10A 25 db
Kismegszakító 16A 25 db
Kismegszakító 20 A 15 db
Kismegszakító 25A 15 db
Hajólámpa ovális max 60W 10 db
MVT lámpa egyenes, ferde 10 db
Müa.foglalat E27 10 db
Porcelán foglalat E27 10 db
Acidax doboz 50 db
Müa.doboz65-ös 20 db
Müa.doboz100x100-as 200 db
Müa.doboz150x150-es 50 db
Tömszelence13,5-ös 100 db
Tömszelence16-os 100 db
Tömszelence21-es 100 db
SzobatermosztátAutómata, dig.10 db
Szobatermosztát Autómata, dig.10 db

Hivatkozás
További információk
Az eredménytelenség indoka:
Az eljárás 1. részében kizárólag 1 ajánlat érkezett, mely ajánlat tekintetében a bírálóbizottság érvénytelenséget állapított meg. Az
Eljárás 1. részében tehát az eljárás eredménytelensége megállapítható a Kbt. 75. (1) bekezdés b) pontja alapján.
Az eljárás 2. részében kizárólag 1 ajánlat érkezett, mely ajánlat tekintetében a bírálóbizottság érvénytelenséget állapított meg. Az
Eljárás 2. részében tehát az eljárás eredménytelensége megállapítható a Kbt. 75. (1) bekezdés b) pontja alapján.
Az eljárás 3. részében a Gilux Hungary Kft. ajánlata egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi felhívásban és a
Közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit, ezért Ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánította. Az eljárás 3. részében (festési munkákhoz szükséges anyagok beszerzése) az értékelési szempontok tekintetében a második legkedvezőbb ajánlat a ColorBlue-Mix Kft. ajánlata. Az ajánlatkérő által a 2018.11.05. napján meghozott, „Közbeszerzési eljárás becsült értéke/A szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összege” tárgyú határozatban, az eljárás 3. részében az egy évre vetített rendelkezésre álló keretösszeg mértéke: nettó 3 375 000 HUF, azaz nettó hárommillió-háromszázhetvenötezer forint. Az ajánlatkérő a Kbt. 75.§ (2) bek. b) pontja alapján is eredménytelenné nyilváníthatja a közbeszerzési eljárást, ha a fedezet megemelése nem áll ajánlatkérő módjában. Figyelemmel arra, hogy a benyújtott érvényes ajánlat meghaladja a - 75. § (4) bekezdésének megfelelően igazolt - rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét, az eljárás alábbi részében az eljárás eredménytelensége megállapítható: 3. rész: festési munkákhoz szükséges anyagok beszerzése.
Többet mutasson
Az eljárás 4. részében kizárólag 1 ajánlat érkezett, mely ajánlat tekintetében a bírálóbizottság érvénytelenséget állapított meg. Az
Eljárás 4. részében tehát az eljárás eredménytelensége megállapítható a Kbt. 75. (1) bekezdés b) pontja alapján.
Forrás: OJS 2019/S 042-095253 (2019-02-26)