Eszközbeszerzés Hunqutech projekt keretében

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

A BME TTK Fizikai Intézet Atomfizika Tanszékén és Fizika Tanszékén egy új, 2 helységből álló fotonikai laboratórium létesül, a nagyobbik helységben 3 db, a kisebbik helységben 1 db optikai asztallal. A laboratórium általános célja fénykvantumok keltése, manipulálása, átvitele és detektálása erre a célra alkalmas aktív és passzív eszközökkel és minden szükséges kiegészítővel. A speciális célok között szerepel kísérletek összeállítása összefonódott fotonpárok nagy kvantum- és összefonódási hatásfokú keltésére, ezek vizsgálatára speciális, többféle interferometrikus összeállítással és detektorokkal, továbbá biofizikai rendszerek vizsgálatára irányuló alacsony fotonszámú, szélső esetben egyfoton, időkorrelált fluoreszcencia-kísérletek összeállítása. A kísérleti összeállításoknak elég flexibilisnek kell lennie ahhoz, hogy egyrészt hallgatók és oktatók kvantumfotonika oktatását szolgálja, másrészt lehetővé tegye a felépített kísérletek rendszerbe integrálhatóságát, illetve annak vizsgálatát.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-12-21. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-11-15.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-11-15 Ajánlati felhívás
2019-01-03 További információk
2019-05-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-11-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Fizikai jellemzők ellenőrzésére szolgáló műszerek
Hivatkozási szám: EKR000539742018
Rövid leírás:
“A BME TTK Fizikai Intézet Atomfizika Tanszékén és Fizika Tanszékén egy új, 2 helységből álló fotonikai laboratórium létesül, a nagyobbik helységben 3 db, a...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Fizikai jellemzők ellenőrzésére szolgáló műszerek 📦
További CPV-kód: Laboratóriumi, optikai és precíziós felszerelések (kivéve szemüvegek) 📦
Fizikai jellemzők ellenőrzésére szolgáló műszerek 📦
Mérőkészülékek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Postacím: Műegyetem rakpart 3
Postai irányítószám: 1111
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://www.bme.hu/ 🌏
E-mail: kozbeszerzes@mail.bme.hu 📧
Telefon: +36 14633310 📞
Fax: +36 14633380 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000539742018/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000539742018/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-11-15 📅
Benyújtási határidő: 2018-12-21 📅
Közzététel dátuma: 2018-11-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 223-509654
HL-S szám: 223
További információk

“Az ajánlatokat az EKR rendszeren keresztül kell benyújtatni.”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Kvantum-fotonika laboratórium alapvető eszközei
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“Beszerzendő mennyiség:”

“1 darab Kvantum-fotonika laboratórium alapvető eszközei és mérőberendezései”
Többet mutasson (4)
“Általános leírás:”

“A beszerzés tárgyát képező kétfejes pikoszekundumos lézerrendszert kvantumbiológia kísérletekben használnánk fluoreszcencia élettartamok és más,...”    Többet mutasson

“Karakterkorlát miatt a teljesítési helyszínhez kapcsolódó információ:”

“Az optikai asztal-munkaállomas tétel tekintetében a szállítási helyszín: az F épület .III. emeleti labor.”
Időtartam: 2 hónap
A rész elnevezése: Kvantuminformatikai laboratórium
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“„II. rész”- „Egyfoton forráson alapuló és az összefonódás jelenségét felhasználó illetve második generációs kvantumkommunikációs megoldásokat alkalmazó,...”    Többet mutasson

“Elemkészlet száloptikás kommunikációs rendszerhez”
Többet mutasson (24)
“1 db. OEM diódalézer forrás”

“1 db amplitúdó és fázismodulátor csomag”

“1 db detektor csomag”

“1 db passzív száloptikás eszközcsomag”

“2 db PC/104 alapú vezérlő rendszer”

“Alice és Bob oldalon”

“1 db Optikai asztal passzív rezgéscsillapítású lábbal”

“Elemkészlet szabadtéri kommunikációs rendszerhez”

“1 db diódalézerek”

“1 db optikai elem csomag”

“1 db Órajel rendszer”

“4 db fotonszámláló detektor”

“2 db időbélyeg kártya”

“Elemkészlet alacsony hullámhosszú, száloptikás kommunikációs rendszerhez”

“1 db Impulzusüzemű fényforrás”

“1 db Folytonos üzemű fényforrás”

“1 db Fotovevő”

“1 db Fotosokszorozó (Photomultiplier)”

“1 db Elektronikusan vezérelhető optikai csillapító készlet”

“1 db Passzív optikai elemek”

“1 db Adatfeldolgozás, mérésvezérlés”

“1 db Mechanikai kialakítás”

“Az elemkészlet tartalmazza a diódalézer fényforrást, polarizátorokat, aktívan vezérelhető amplitúdó és fázismodulátorokat, DC munkapont beállítót az...”    Többet mutasson

“Részletes meghatározás a műszaki leírásban.”
A rész elnevezése: Ghz jelek létrehozására és analizálására eszközök
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“Beszerzendő mennyiség”

“— 1 db 2 portos vektor hálozat analizátor”
Többet mutasson (3)
“— 1 db RF jelgenerátor min. 12.5 GHz frekvenciáig”

“— 1 db RF jelgenerátor min. 20 GHz frekvenciáig”

“A beszerzés tárgyát képező eszközök kvantum áramkörök vizsgálatára, reflektometriára, qubit kiolvasásra és manipulálásra lesznek használva. A megajánlott...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Ghz jelek erősítésére és keverésére eszközök
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“— 3 alacsony hőmérsékletű előerősítő”

“— 2 mixer”
A rész elnevezése: Függvény- és pulzusgenerátor mérőeszköz
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“Beszerzendő mennyiség/Quantity to procure:”

“— 1 darab Függvény- és pulzusgenerátort ill. frekvenciamérőt tartalmazó, idő- valamint frekvenciadoménben működő detektálást megvalósító moduláris...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“A berendezésnek alkalmasnak kell lennie impulzus és impulzus burkolójú rádiófrekvenciás jelek létrehozására, és ezen jelek detektálására, „Kvantumérzékelési...”    Többet mutasson

“A berendezés tartalmazzon egy önálló pulzuskeltő és rádiófrekvenciás modult, ami lehetőséget ad széles frekvenciatartományban magmágneses rezonancia mérések...”    Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,Atomfizika Tanszék (Fizikai Intézet-TTK)F. épület II. lépcsőház, alagsor 14. labor és F. épület III. emeleti labor.”    Többet mutasson

“1111 Budapest, Budafoki út 6–8.”
Többet mutasson (6)
“BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék,”

“1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.”

“I épület, I.B. 113. labor”

“BME Fizika Tanszék, 1111 Budapest, Budafoki út 8., F épület. I. lépcsőház alagsor 6.”

“BME Fizika Tanszék, 1111 Budapest, Budafoki út 8., F épület I. lépcsőház alagsor 6.”

“BME Fizika Tanszék, 1111 Budapest, Budafoki út 8., F épület.”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
“Ajánlattevőnek csatolnia kell:”

“M.1.) A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, illetőleg a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján (a 321/2015. (X. 30.)...”    Többet mutasson
Többet mutasson (6)
“– a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont,év/hó/nap),”

“– a szállítás tárgyát, szerződést kötő másik fél nevét és elérhetőségét (név, cím/székhely, kapcsolattartó neve és elérhetősége),”

“– az ellenszolgáltatás nettó összegét (HUF), kapcsolattartó neve, elérhetősége”

“– teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e;”

“– az elvégzett szállítás rövid bemutatását olyan részletességgel, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelést egyértelműen megállapítható legyen.”

“Ajánlatkérő felhívja az alkalmasság igazolása körében a figyelmet a Kbt. 65. §-ban foglaltak, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24.§ (1)...”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (a vizsgált 3 éves időszak alatt...”    Többet mutasson

“I. rész esetében: lézeroptikai és/vagy kvantumoptikai mérőműszerek és berendezések szállítása;”
Többet mutasson (12)
“II. rész esetében:lézeroptikai és/vagy kvantumoptikai mérőműszerek és berendezések szállítása;”

“III. rész esetében:műszaki és tudományos célra használt elektronikai és elektrotechnikai mérőműszerek szállításából”

“IV. rész esetében:műszaki és tudományos célra használt elektronikai és elektrotechnikai mérőműszerek szállítása;”

“V. rész esetében: műszaki és tudományos célra használt elektronikai és elektrotechnikai mérőműszerek szállítása;”

“(ajánlati részenként külön-külön)) referenciával, amely esetében az ellenszolgáltatás(ok) összege összesen (az összes referenciát tekintve) elérte a(z):”

“I. rész esetében: nettó: 69 668 891 HUF”

“II. rész esetében: nettó 31 318 487 HUF”

“III. rész esetében: legalább minimum 15 GHz-es savszelesseggel rendelkező ketcsatornas vektor hálozati analizator (VNA) forgalmazásából származó nettó 22 988 487 HUF”    Többet mutasson

“IV. rész esetében: nettó 5 426 850 HUF”

“V. rész esetében: nettó 17 587 500 HUF”

“Értéket, és amely(ek) vonatkozásában a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.”

“Több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb értékű referenciakövetelménynek való megfelelés igazolása elegendő Ajánlattevő alkalmasságának...”    Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, Fő finanszírozási és fizetési feltételek:”

“Finanszírozás tervezett forrása: 2017-1.2.1-NKP-2017-00001 sz. projekt (Hunqutech) pályázat támogatásából. A támogatás intenzitása:100% A szerződés és a...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“A kötelező jótállás időtartama egy év.”

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-12-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatokat az EKR rendszeren keresztül kell benyújtatni.
További információk:
“Az ajánlatokat az EKR rendszeren keresztül kell benyújtatni.”
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Vállalt kötelező (12 hónapos) jótállási időtartam felett megajánlott jótálás (minimum 0 év, maximum 3 év, kizárólag egész év ajánlható meg)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_57838595
Más típusú ajánlatkérő: Oktatási intézmény - Egyetem
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Törőcsik Tamás
A vevő profiljának címe: http://kozbeszerzes.bme.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000539742018/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“1. Ajánlatkérő által – a megfelelő ajánlat elkészítésének és benyújtásának elősegítése érdekében – elkészített közbeszerzési”

“Dokumentumokat a Kbt. 57. § (2) bekezdése szerint ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett”
Többet mutasson (17)
“Alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie. A dokumentáció másra át nem ruházható. A dokumentáció az ajánlattételi határidő”

“Lejárta időpontjáig rendelkezésre áll. A közbeszerzési dokumentumot ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban”

“Megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, az ajánlattételi határidő lejártáig le kell töltenie az EKR rendszerből.”

“2. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az EKR rendszeren keresztül teszi közzé.”

“3. Az ajánlatokat az EKR rendszeren keresztül kell benyújtatni.”

“4. Az eljárás nyelve magyar.”

“5. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdésében foglaltakról. A nyilatkozatot az egységes európai közbeszerzési dokumentum II....”    Többet mutasson

“6. A felhívásban nem szabályozott kérdésekben – figyelemmel arra, hogy jelen mezőben a karakterek száma korlátozott – a közbeszerzési dokumentum, a Kbt. és...”    Többet mutasson

“Közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.”

“7. Az ajánlat összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli.”

“8. A teljes ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő közép-európai helyi idő szerint értendő (CET).”

“9. Az ajánlat összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli.”

“10. Az M1. alkalmassági előírás a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban került meghatározásra.”

“11. Ajánlatkérő a ajánlati felhívás IV.2.6) pontjában szereplő 2 hónap alatt 60 naptári napot ért.”

“12. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.”

“13. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve:Székely Attila (FAKSZ:00974)”

“14. Az értékelési szempont a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arány. Részletes meghatározás a közbeszerzési dokumentációban.”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A Kbt. 148. § szerint.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2018/S 223-509654 (2018-11-15)
További információk (2019-01-03)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Laboratóriumi, optikai és precíziós felszerelések (kivéve szemüvegek) 📦

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Műegyetem rakpart 3.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-01-03 📅
Benyújtási határidő: 2019-01-15 📅
Közzététel dátuma: 2019-01-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 003-003281
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 223-509654
HL-S szám: 3
Forrás: OJS 2019/S 003-003281 (2019-01-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-05-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 198 003 324 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-05-14 📅
Közzététel dátuma: 2019-05-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 093-224599
HL-S szám: 93
További információk

“Ajánlattevők 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-ban szereplő információi külön felsorolásban.: I. rész: Ajánlattevő neve: RK Tech Kereskedelmi és...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Az optikai asztal-munkaállomas tétel tekintetében a szállítási helyszín: az F épület .III.emeleti labor.”

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-05-02 📅
Név: RK Tech Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_76932713
Postacím: Kőszál utca 6.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1163
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 306418862 📞
E-mail: horvath.ildiko@rktech.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 99 812 240 HUF 💰
40 202 380 HUF 💰
Név: Rohde & Schwarz Österreich GesmbH
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_58260502
Postacím: Technologiestrasse 10, Gebaeude E
Postai város: Wien
Postai irányítószám: 1120
Ország: Ausztria 🇦🇹
Telefon: +36 14124460 📞
E-mail: rs-hungary@rohde-schwarz.com 📧
Ország: Extra-Regio NUTS 1 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 28 609 804 HUF 💰
Név: Folder Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13890300
Postacím: Heinrich István utca 9
Postai irányítószám: 1021
Telefon: +36 309001632 📞
E-mail: folder@foldertrade.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 6 578 900 HUF 💰
22 800 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk

“Ajánlattevők 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-ban szereplő információi külön felsorolásban.:”

“I. rész:”
Többet mutasson (19)
“Ajánlattevő neve: RK Tech Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.”

“Ajánlattevő székhelye: 1163 Budapest Kőszál utca 6.”

“Ajánlati rész: I. rész: Kvantum-fotonika laboratórium alapvető eszközei és mérőberendezései”

“Ajánlattevő adószáma:12395152-2-42”

“II. rész:”

“Ajánlati rész: II. rész: Egyfoton forráson alapuló és az összefonódás jelenségét felhasználó illetve második generációs kvantumkommunikációs megoldásokat...”    Többet mutasson

“III: rész:”

“Ajánlattevő neve: Rohde & Schwarz Österreich GesmbH”

“Ajánlattevő székhelye: 1120 Wien Technologiestrasse 10, Gebaeude E”

“Ajánlati rész: III. rész: Gigaherzes jelek létrehozására és analizálására szolgáló eszközök”

“Ajánlattevő adószáma: 30005802-1-41”

“IV. rész:”

“Ajánlattevő neve: Folder Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.”

“Ajánlattevő székhelye: 1021 Budapest Heinrich István utca 9.”

“Ajánlati rész: IV. rész: Gigaherzes jelek erősítésére és keverésére szolgáló eszközök”

“Ajánlattevő adószáma: 12304727-2-41”

“V.rész:”

“Ajánlattevő székhelye: 1021 Budapest Heinrich István Utca 9.”

“Ajánlati rész: V. rész: Függvény- és pulzusgenerátort ill. frekvenciamérőt tartalmazó, idő- valamint frekvenciadoménben működő detektálást megvalósító...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2019/S 093-224599 (2019-05-14)