A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min. 1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés, OKJ-ben szereplő részszakképesítés, Egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések). A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított. AK az 1,3,4,5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám az 1, 3, 4, 5 résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2, 6–11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a)pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le. Teljes mennyiség részenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében együttesen 856 467 553 HUF keretösszegben.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-05-15.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-04-11.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2018-04-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Oktatási és képzési szolgáltatások
Rövid leírás:
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min. 1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés, OKJ-ben szereplő részszakképesítés, Egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések).
A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított. AK az 1,3,4,5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám az 1, 3, 4, 5 résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2, 6–11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a)pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le. Teljes mennyiség részenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében együttesen 856 467 553 HUF keretösszegben.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Belügyminisztérium
Postacím: József Attila utca 2–4.
Postai irányítószám: 1051
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium🌏
E-mail: tkfo@bm.gov.hu📧
Telefon: +36 14411131📞
Fax: +36 19994846 📠
Dokumentumok URL-je: http://docs.solidalapok.hu/🌏
M/1. Alkalmas az AT az 1. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 2 db olyan...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT az 1. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 2 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést és/vagy egyéb szakmai képzést, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min. 1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés, OKJ-ben szereplő részszakképesítés, Egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések).
A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított. AK az 1,3,4,5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám...
Többet mutasson
Rövid leírás
A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított. AK az 1,3,4,5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám az 1, 3, 4, 5 résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2, 6–11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a)pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le. Teljes mennyiség részenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében együttesen 856 467 553 HUF keretösszegben.
Becsült összérték: 856 467 553 HUF 💰
A rész elnevezése: Betanító képzés
A rész száma: 1.
Rövid leírás:
A ftt.ak és kényszergyógykezeltek iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül egyéb akkreditált/engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti...
Többet mutasson
Rövid leírás
A ftt.ak és kényszergyógykezeltek iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül egyéb akkreditált/engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések) megvalósítása a bv. intézetekben és az IMEI-ben.
Menny: 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusai): kézműves ajándéktárgy készítő 150 óra/képzés; betanított létesítmény üzemeltető valamint...
Többet mutasson
Rövid leírás
Menny: 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusai): kézműves ajándéktárgy készítő 150 óra/képzés; betanított létesítmény üzemeltető valamint kerti járdakövező képzés; 200-200 ó/képzés időtartamban kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
+ még 4
Az igazolt hiányzások részbeni pótlására elméleti és gyakorlati pótóra biztosítása h. a résztvevők a vizsgára bocsátás feltételeit teljesíthessék.
A képzések műszaki leírását és helyszínét a Műszaki Leírás tartalmazza.
AK az 1. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 49 147 000 HUF keretösszegű...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK az 1. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 49 147 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 15 db) képzést megrendelni. A nyertes ajánlattevőnek (a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 3 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
Egyéb: Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.14 pontjában lévő „egyéb szakmai képzés” alatt a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdés b)...
Többet mutasson
Rövid leírás
Egyéb: Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.14 pontjában lévő „egyéb szakmai képzés” alatt a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti egyéb szakmai képzést érti, mely képzési típust az értelmező rendelkezések 2. § 6. pontja definiál a következők szerint: „egyéb szakmai képzés: olyan, államilag el nem ismert szakmai végzettség megszerzésére irányuló képzés, amely valamely foglalkozás, munkakör vagy munkatevékenység végzéséhez szükséges kompetencia megszerzésére, fejlesztésére irányul és nem a 16. pont szerinti hatósági jellegű képzés;”.
Becsült érték héa nélkül: 49 147 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Projekt száma vagy hivatkozási száma: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottak reintegációja című kiemelt projekt. Projekttársaság létrehozása nem megengedett.
További információk:
M/1. Alkalmas az AT az 1. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 2 db olyan...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT az 1. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 2 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést és/vagy egyéb szakmai képzést, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Mezőgazdasági szakmacsoport
A rész száma: 2.
Rövid leírás:
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben:...
Többet mutasson
Rövid leírás
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben: Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítés, OKJ-ben szereplő részszakképesítés.
Mennyiség 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusa):
+ még 11
Mezőgazdasági munkás 240 óra/képzés;
Mezőgazdasági munkás 360 óra/képzés;
Virágkötő 320 óra/képzés;
Parkgondozó 240 óra/képzés;
Kertész 800 óra/képzés;
Állatgondozó 400 óra/képzés;
Valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
Továbbá az igazolt hiányzások részbeni pótlására elméleti és gyakorlati pótóra biztosítása h. a résztvevők a vizsgára bocsátás feltételeit teljesíthessék.
AK a 2. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 85 020 031 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 2. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 85 020 031 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 11 db) képzést megrendelni.
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 5 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 5 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
Egyéb: A hirdetmény II.2.14 pontjában lévő szakmacsoport megnevezések alatt ajánlatkérő az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék...
Többet mutasson
Rövid leírás
Egyéb: A hirdetmény II.2.14 pontjában lévő szakmacsoport megnevezések alatt ajánlatkérő az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat „E” oszlopában megjelölt szakmacsoportot érti. (a táblázatban lévő számok jelentését a „ 2. Jelmagyarázat az Országos Képzési Jegyzékhez” pont 2.2.5. alpontja tartalmazza).
Becsült érték héa nélkül: 85 020 031 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottak reintegációja című kiemelt projekt. Projekttársaság létrehozása nem megengedett.
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 2. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 2. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést a Mezőgazdaság szakmacsoporton belül, melyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Gépészet szakmacsoport
A rész száma: 3.
Rövid leírás:
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben:...
Többet mutasson
Rövid leírás
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben: Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítés, Országos Képzési Jegyzékben szereplő részszakképesítés.
Mennyiség 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusa).
+ még 6
Bevontelektródás kézi ívhegesztő 560 óra/képzés;
Hegesztő 960 óra/képzés;
Gépi forgácsoló 960 óra/képzés;
Építő- és anyagmozgató gép kezelője (targoncavezetői szakmairány) + hatósági vizsgára felkészítő szaktanfolyam (vezetőüléses szakmairány) + hatósági vizsga...
Többet mutasson
AK a 3. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (2) bek. a) pont alapján több AT-vel (keretszám 3) nettó 86 448 000 HUF keretösszegű...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 3. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (2) bek. a) pont alapján több AT-vel (keretszám 3) nettó 86 448 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 23 db) képzést megrendelni.
A nyertes ajánlattevőnek (a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 5 db bármely képzés...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek (a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 5 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
Becsült érték héa nélkül: 86 448 000 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 3. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 3. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést a Gépészet szakmacsoporton belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Építészet szakmacsoport
A rész száma: 4
Rövid leírás:
A ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül OKJ-ben szereplő szakképesítés, és részszakképesítés megvalósítása a bv intézetekben.
Szárazépítő 800 óra/képzés;
+ még 7
Vízszigetelő, melegburkoló 400 ó/k;
Kőműves 800 ó/k;
Burkoló 800 ó/k;
Festő, mázoló, tapétázó 800 ó/k;
Szobafestő 480 ó/k. valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
AK a 4. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több AT-vel (keretszám 3) nettó 270 144 000 HUF keretösszegű KM-et köt. AK...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 4. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több AT-vel (keretszám 3) nettó 270 144 000 HUF keretösszegű KM-et köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a ML-ben lévő valamennyi (tervezetten 26 db) képzést megrendelni.
A nyertes ajánlattevőnek (a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 7 db bármely képzés...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek (a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 7 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
Becsült érték héa nélkül: 270 144 000 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 4. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 4. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést az Építészet szakmacsoporton belül, melyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Faipari szakmacsoport
A rész száma: 5.
Rövid leírás: Famegmunkáló 400 óra/képzés;
Faipari gépkezelő 240 óra/képzés;
+ még 3
Asztalos 900 óra/képzés;
Asztalosipari szerelő 240 óra/képzés;
Ajánlatkérő az 5. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 78 587 600 HUF...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő az 5. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 78 587 600 HUF keretösszegű keretmegállapodást köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 15 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 78 587 600 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT az 5. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT az 5. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést a Faipar szakmacsoporton belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Vendéglátás-turisztika szakmacsoport
A rész száma: 6.
Rövid leírás: Szakács 900 óra/képzés;
Konyhai kisegítő 240 óra/képzés;
+ még 3
Vendéglátó eladó 300 óra/képzés;
Gondnok 400 óra/képzés;
AK a 6. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 81 357 033 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 6. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 81 357 033 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 9 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 81 357 033 HUF 💰
További információk:
M/1. Alk. az AT a 6.r.ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan isk. rendszeren...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alk. az AT a 6.r.ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 3 db olyan isk. rendszeren kívüli OKJ-s képzést a Vendéglátás-turisztika szakmacsop. belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Könnyűipar szakmacsoport
A rész száma: 7.
Rövid leírás: Cipőfelsőrész készítő 640 óra/képzés;
Bőrtárgykészítő 400 óra/képzés;
+ még 4
Textiltisztító és textilszínező 480 óra/képzés;
Textiltermék- összeállító 200 óra/képzés;
AK a 7. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 70 587 289 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 7. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 70 587 289 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 10 db) képzést megrendelni.
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 4 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 4 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
Becsült érték héa nélkül: 70 587 289 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 7. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerű teljesített legalább 3 db olyan...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 7. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerű teljesített legalább 3 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést a Könnyűipar szakmacsoporton belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Élelmiszeripar szakmacsoport
A rész száma: 8.
Rövid leírás: Sütőipari és gyorspékségi munkás 320 óra/képzés;
Pék 960 óra/képzés;
+ még 3
Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó 240 óra/képzés;
AK a 8. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 57 351 474 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 8. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 57 351 474 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 5 db) képzést megrendelni.
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 3 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 3 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
Becsült érték héa nélkül: 57 351 474 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 8. r.ben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 2 db olyan...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 8. r.ben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 2 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést az Élelmiszeripar szakmacsop. belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Egyéb szolgáltatások szakmacsoport
A rész száma: 9.
Rövid leírás: Tisztítás technológiai szakmunkás 400 óra/képzés;
Intézménytakarító 160 óra/képzés;
+ még 2
AK a 9. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 15 079 318 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 9. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 15 079 318 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 2 db) képzést megrendelni.
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 2 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 2 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
Becsült érték héa nélkül: 15 079 318 HUF 💰
További információk:
M/1 Alkalmas az AT a 9. r.ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 1 db olyan...
Többet mutasson
További információk
M/1 Alkalmas az AT a 9. r.ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 1 db olyan isk.rendszeren kívüli OKJ-s képzést az Egyéb szolgáltatások szakmacsop belül, amelyben a csoport létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Nyomdaipari szakmacsoport
A rész száma: 10.
Rövid leírás:
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben:...
Többet mutasson
Rövid leírás
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben: Országos Képzési Jegyzékben szereplő részszakképesítés.
Kézi könyvkötő 400 óra/képzés; kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
+ még 2
AK a 10. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 7 056 000 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 10. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 7 056 000 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 1 db) képzést megrendelni.
Egyéb: A hirdetmény II.2.14 pontjában lévő szakmacsoport megnevezések alatt ajánlatkérő az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék...
Többet mutasson
Rövid leírás
Egyéb: A hirdetmény II.2.14 pontjában lévő szakmacsoport megnevezések alatt ajánlatkérő az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat „E” oszlopában megjelölt szakmacsoportot érti. (a táblázatban lévő számok jelentését a „ 2. Jelmagyarázat az Országos Képzési Jegyzékhez” pont 2.2.5. alpontja tartalmazza). A 321/2015. Korm. r. 22. § (3a) bekezdésére tekintettel lett meghatározva az M/1. alkalmassági követelmény, mivel a tervezetten 1 db képzés 75 %-a nem értelmezhető.
Becsült érték héa nélkül: 7 056 000 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 10. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább nettó 4 000 000 Ft...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 10. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább nettó 4 000 000 Ft összegben Nyomdaipar szakmacsoporton belüli, iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést/képzéseket.
A rész elnevezése: Elektrotechnika-elektronika- szakmacsoport
A rész száma: 11.
Rövid leírás: Elektromos gép- és készülékszerelő 900 óra/képzés;
Villanyszerelő 960 óra/képzés; valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
+ még 1
AK a 11. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 55 689 808 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 11. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 55 689 808 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 3 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 55 689 808 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottak reintegációjacímű kiemelt projekt. Projekttársaság létrehozása nem megengedett.
További információk:
M/1. Alk az AT a 11. r,ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 1 db olyan isk.rendszeren...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alk az AT a 11. r,ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített legalább 1 db olyan isk.rendszeren kívüli OKJ-s képzést az Elektrotechnika-elektronika-szakmacsop. belül, amelyben a csoport létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Országosan összesen 40 db intézetben.
Állampuszta, Budapest, Eger, Baracska, Nagyvenyim, Szeged, Szombathely.
+ még 6
Balassagyarmat, Budapest, Kalocsa, Nagyvenyim, Sátoraljaújhely, Szombathely, Tiszalök.
Baracska-Annamajor.
Eger, Kalocsa.
Vác.
Budapest, Sopronkőhida.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása: E pontban foglaltak valamennyi részre irányadóak:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt az alk. igazolásában olyan gazdasági szereplő, akinél a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek. foglalt kizáró...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt az alk. igazolásában olyan gazdasági szereplő, akinél a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek. foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Igazolás a Kbt. 114.§ (2) bek, és a 321/2015. Korm. r. 13. §, és 17.§ (1)-(2) bek szerint.
+ még 4
P/1: Pénzügyi alk. és igazolása a Kbt. 65.§ (1) bek. a) pont alapján a 321/2015. Korm. r. 19.§ (1) bek. c) pont (P/1 – közbeszerzés tárgyából származó...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
P/1: Pénzügyi alk. és igazolása a Kbt. 65.§ (1) bek. a) pont alapján a 321/2015. Korm. r. 19.§ (1) bek. c) pont (P/1 – közbeszerzés tárgyából származó árbevétel, melynek összege részenként eltérő).
M/1 és M/2: Műszaki, ill szakmai alk. és igazolása a Kbt. 65. § (1) bek. b) pont alapján a 321/2015. Korm. r. 21.§ (3) bek. a) pont (M/1 – referencia...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M/1 és M/2: Műszaki, ill szakmai alk. és igazolása a Kbt. 65. § (1) bek. b) pont alapján a 321/2015. Korm. r. 21.§ (3) bek. a) pont (M/1 – referencia részenként eltérő) és 21.§ (3) bek. b) pont (M/2 -szakember részenként eltérő minimum követelménnyel).
Egyéb: Kbt. 65.§(6), (7), (8), (9),(11), és 69.§ (4)-(6).
Terjedelmi korlátok miatt az EKD-ban kerültek részletesen ismertetésre a kizáró okok, a P/1, M/1 és M/2. minimumkövetelmények és az igazolási módok.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
Szerződéskötés feltételei: Nyertes AT-nek rendelkeznie kell nyilv.tart. számmal. Az 1. részajánlat kivételével valamennyi rész esetén legalább egy...
Többet mutasson
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás
Szerződéskötés feltételei: Nyertes AT-nek rendelkeznie kell nyilv.tart. számmal. Az 1. részajánlat kivételével valamennyi rész esetén legalább egy engedélyezett képzéssel rendelkeznie kell. A 393/2013. (XI. 12.) K. rend. szerinti engedélyezési eljárást kell kezdeményezni. Az előzetes minősítését be kell mutatni, vagy amennyiben rendelkezik az adott képzésre engedéllyel, az engedélyt be kell mutatni.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi részre irányadó: Kifizetés,elszámolás, ajánlattétel pénzneme HUF. Fin. a 272/2014. Korm. r. 3.§(1)bek. 65.pont szerinti utófinanszírozás. A...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Valamennyi részre irányadó: Kifizetés,elszámolás, ajánlattétel pénzneme HUF. Fin. a 272/2014. Korm. r. 3.§(1)bek. 65.pont szerinti utófinanszírozás. A Vállalkozó a telj. ig. birtokában jogosult számlát kiállítani. A váll.díj megfizetésére a számlák kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor a Ptk.6:130. § (1) bek. és a Kbt.135. § (1),(5),(6) bek. szerint. Meghiúsulási kötbér: egyedi megrendelésében meghatározott nettó váll. díjának 10 % ill. 30 %-a (lásd szerződéstervezet).
Késedelmi kötbér 75 000 Ft/késedelmes naptári nap. Hibás telj. kötbér a hibásan teljesített Szakmaképzés nettó váll. díjának 25 %-a. Előleg igényelhető. Max összege egyéb akkreditált/engedélyezett szakmai képzés esetén a képzés 20 %-a; OKJ-ben szereplő részszakképesítés esetén a képzés 25 %-a, OKJ-ben szereplő szakképesítés esetén a képzés 30 %-a. Előleg visszafiz. biztosíték nyújtása kötelező a Szakmaképzés egyedi megrendelésében meghatározott teljes váll. díjának 10 %-át meghaladó összegére vonatkozóan.Részletek EKD.
Értékelési szemp.legjobb ár-érték arány valamennyi rész esetén:Ajánlati ár nettó Ft (részenként eltérő,több alszemponttal) súlyszám 80 (fordított arányosítás).
A képzés eredményességét elősegítő tanulásmódszertani oktatásra tett többletvállalás (óra) s.szám 20 (egyenes arányosítás). A 3 óra megtartása a műszaki...
Többet mutasson
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői
A képzés eredményességét elősegítő tanulásmódszertani oktatásra tett többletvállalás (óra) s.szám 20 (egyenes arányosítás). A 3 óra megtartása a műszaki leírás szerint minden nyertes AT számára kötelező. A további 9 órára és a feletti vállalásra AK max 10 pontot ad. Óra alatt aj.kérő 45 perces tanórát ért.Kbt.76.§(9) bek c): 0-10 pont.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 16:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15589
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tóth Judit
A vevő profiljának címe: http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium🌏
Ajánlatkérő neve: Belügyminisztérium, Támogatás-koordinációs Főosztály
Postacím: József Attila u. 2–4.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1051
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Peremicki Mónika (FAKSZ, lajstromszám 00128)
Telefon: +36 19994338📞
Ország: Budapest🏙️
Hivatkozás További információk
1) A Kbt. 104-105.§ szerinti további infók az EKD-ban
2) A Kbt.76.§(9) bek. d) pont szerinti módszer részletes ismertetése az EKD-ban
+ még 12
3) AK a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételeihez képest szigorúbban határozta meg az alk. feltételeket
4) Ajánlati kötöttség a Kbt.81.§(11) bek. alapján 60 nap
5) Az ajánlat részeként benyújtandó dok. az EKD szerint. (pl: Felolvasólap Kbt. 68.§(4) bek. szerinti infokkal; Kbt. 66. §(2) bek. és (4) bek. szerinti...
Többet mutasson
További információk
5) Az ajánlat részeként benyújtandó dok. az EKD szerint. (pl: Felolvasólap Kbt. 68.§(4) bek. szerinti infokkal; Kbt. 66. §(2) bek. és (4) bek. szerinti nyil.; Szakmai-pénzügyi ajánlat; Kbt. 67.§ (1) bek szerinti nyil. a Kbt. 114 § (2) és 321/2015. Korm.r. 17.§(1) bek szerint; Nyil. üzleti titokról; Kbt.67.§(4) bek. szerinti nyil., ill. 321/2015 Korm.r.17.§ (2) bek. szerinti nyíl.; a nyilatkozatok aláírójának aláírási címpéldánya v. a 2006. évi V. törvény 9.§(1) bek. szerinti aláírási-minta)
6) Az ajánlatot 1 példányban, aláírva, papír alapon, zártan kötésben, + elektronikus adathordozón kell benyújtani közvetlenül v. postai úton az I.1) pont...
Többet mutasson
További információk
6) Az ajánlatot 1 példányban, aláírva, papír alapon, zártan kötésben, + elektronikus adathordozón kell benyújtani közvetlenül v. postai úton az I.1) pont szerinti címre
7) II.2.4) ponthoz: A képzési óra és a pótóra, valamint a tanulásmódszertani oktatás esetén 1 óra alatt ajánlatkérő 45 perc időtartamú tanórát ért. Az adott...
Többet mutasson
További információk
7) II.2.4) ponthoz: A képzési óra és a pótóra, valamint a tanulásmódszertani oktatás esetén 1 óra alatt ajánlatkérő 45 perc időtartamú tanórát ért. Az adott képzéshez kapcsolódó pótórák mennyisége nem haladja meg a képzés óraszámának 20 %-át.
8) II.2.7) ponthoz: Tekintettel arra, hogy az eljárás lefolytatásának időtartama bizonytalan, a hirdetmény II.2.7) pontjában rögzített „Kezdés” dátum csak...
Többet mutasson
További információk
8) II.2.7) ponthoz: Tekintettel arra, hogy az eljárás lefolytatásának időtartama bizonytalan, a hirdetmény II.2.7) pontjában rögzített „Kezdés” dátum csak tájékoztató jellegű. A keretmegállapodások/KSZ-ek az aláírásuk napján lépnek hatályba, és meghosszabbíthatóak. A 2020. 04. 10.ig tartó határidőt a Megrendelő egyoldalú jognyilatkozattal legf. 2szer meghosszabbíthatja, amennyiben a Projekt fizikai megvalósításának határideje (mely tervezetten 2020. 06. 30.) meghosszabbodik azzal, h a hosszabbítás időtartamának igazodnia kell a Projekt módosított fizikai megvalósítás határidejéhez, de nem lehet későbbi, mint a keretmegállapodások/keretszerződések hatályba lépését követő 48 hónap.
9) II.2.14) ponthoz: AK alkalmazza a Kbt.81.§ (4)-(5)bek.-t, de nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontot. Ajánlati biztosíték nincs.
10) Szerződéskötés feltételei: 1)A számla jogosultja kitölti az átláthatósági nyilatkozatot az Áht. 41.§(6)bek. szerint. 2)A külföldi adóilletőségű nyertes...
Többet mutasson
További információk
10) Szerződéskötés feltételei: 1)A számla jogosultja kitölti az átláthatósági nyilatkozatot az Áht. 41.§(6)bek. szerint. 2)A külföldi adóilletőségű nyertes AT csatolja a Kbt.136.§(2)bek. szerinti meghatalmazást. Elmaradásukat AK a nyertes AT visszalépésének tekinti (Kbt.131.§(4)bek.)
11) III.1.4) ponthoz: A kizáró okokra vonatkozó nyilatkozatnak a felhívás feladását követő keltezésűnek kell lenniük.
12) III.2.2) ponthoz: Előleg igénylése esetén a Nyertes AT köteles az igényelt előlegnek a megrendelésben foglalt teljes ellenszolgáltatás 10 %-át meghaladó...
Többet mutasson
További információk
12) III.2.2) ponthoz: Előleg igénylése esetén a Nyertes AT köteles az igényelt előlegnek a megrendelésben foglalt teljes ellenszolgáltatás 10 %-át meghaladó összegére vonatkozóan az AK javára szóló, előleg visszafizetésre vonatkozó biztosítékot nyújtani a Kbt. 134.§ (6) bek. a) pontja szerint; ez az Előleg folyósításának feltétele.
13) IV.1.11) ponthoz: A képzés eredményességét elősegítő tanulásmódszertani oktatásra tett többletvállalás (óra) értékelési szempontra tett megajánlást...
Többet mutasson
További információk
13) IV.1.11) ponthoz: A képzés eredményességét elősegítő tanulásmódszertani oktatásra tett többletvállalás (óra) értékelési szempontra tett megajánlást valamennyi részben egész számban kell megadni. Értékelési szempont a keretmegállapodásos eljárás második részében, a több ajánlattevővel megkötésre kerülő KM-ok tekintetében az 1, 3, 4, 5. részeknél: legjobb ár-érték arány (egyedi megrendeléssel beszerezni kívánt konkrét képzésre vonatkozó ajánlati ár s.szám 80; + a képzés eredményességét elősegítő tanulásmódszertani oktatásra tett többletvállalás (az ajánlatban tett vállalás szerint) s.szám 20)
14) Az egyéb közbeszerezési dokumentumok, azok módosításai, valamint a kiegészítő tájékoztatások a http://docs.solidalapok.hu/ oldalról, (a még nem...
Többet mutasson
További információk
14) Az egyéb közbeszerezési dokumentumok, azok módosításai, valamint a kiegészítő tájékoztatások a http://docs.solidalapok.hu/ oldalról, (a még nem regisztrált felhasználók esetében az előzetes regisztrációt követően) a bejelentkezés után elérhetőek, letölthetőek. Az 55. § (2)-(3) bek. szerinti tájékoztatást AK a regisztrációkor megadott e-mail-címre is megküldi. A kiegészítő tájékoztatás során adott válaszok a közbeszerzési eljárás részét képezik, ezeket az ajánlat benyújtása során figyelembe kell venni.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A) A Kbt. 148.§ (3)-(5)bekezdésében foglaltak.
B) P/1. Alkalmas az AT az adott rész vonatkozásában, ha az aj. felhívás feladásának napját megelőző (utolsó) három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
B) P/1. Alkalmas az AT az adott rész vonatkozásában, ha az aj. felhívás feladásának napját megelőző (utolsó) három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzés és/vagy egyéb szakmai képzés) származó – áfa nélkül számított – árbevételeinek együttes összege (Ft) eléri, v meghaladja az adott rész tekintetében meghatározott, alábbi nettó összeget:
+ még 21
1. r: nettó 12 286 750 Ft.
2. r: nettó 34 008 012 Ft.
3. r: nettó 21 612 000 Ft.
4. r: nettó 67 536 000 Ft.
5. r: nettó 19 646 900 Ft.
6. r: nettó 32 542 813 Ft.
7. r: nettó 28 234 916 Ft.
8. r: nettó 22 940 590 Ft.
9. r: nettó 6 031 727 Ft.
10. r: nettó 2 822 400 Ft.
11. r: nettó 22 275 923 Ft.
Előzetes igazolás valamennyi rész esetében a Kbt. 67. § (1) ill. 114. § (2) bek. szerinti nyil., az igazolás gazdasági szerepelő nyilatkozata.
Az M/1 esetén valamennyi rész vonatkozásában a szerződésszerűen teljesített képzésszámra vonatkozóan előírt mennyiségi követelmény több szerződésből is teljesíthető.
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Az M/1 esetén valamennyi rész vonatkozásában a szerződésszerűen teljesített képzésszámra vonatkozóan előírt mennyiségi követelmény több szerződésből is teljesíthető.
M/2. Alkalmas az AT az adott rész vonatkozásában, ha rendelkezik.
— a 8. 9. 10. 11. részajánlat esetén egy fő olyan szakemberrel, akinek van legalább 1 év oktatásszervezői tapasztalata, és felsőfokú végzettsége,
— az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. részajánlat esetén egy fő olyan szakemberrel, akinek van legalább 2 év oktatásszervezői tapasztalattal, és felsőfokú végzettsége.
M/2.-re valamennyi rész esetében alkalmazva a Kbt. 65. § (10) bek szerint korlátozás.
Előzetes igazolás M/1. és M/2-re valamennyi rész esetében Kbt. 67. § (1) ill. 114. § (2) bek. szerinti nyil., az igazolás M/1. a 321/2015. Korm. r. 21.§ (3)...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Előzetes igazolás M/1. és M/2-re valamennyi rész esetében Kbt. 67. § (1) ill. 114. § (2) bek. szerinti nyil., az igazolás M/1. a 321/2015. Korm. r. 21.§ (3) bek. a) pont alapján referenciával, az M/2. esetében a 321/2015. Korm. r. 21. § (3) bek. b) pont szakember nyilatkozata+képzettségét igazoló dok.
Terjedelmi korlátok miatt a részletek az EKD-ban.
C) A szerződésekben foglaltak szerint a Vállalkozó köteles a Szakmaképzéseket a teljesítés helye szerinti büntetés-végrehajtási intézetekkel...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
C) A szerződésekben foglaltak szerint a Vállalkozó köteles a Szakmaképzéseket a teljesítés helye szerinti büntetés-végrehajtási intézetekkel együttműködésben teljesíteni. Az együttműködés részletes szabályait a Vállalkozó, a büntetés-végrehajtási intézet, valamint a Megrendelő között megkötésre kerülő együttműködési megállapodás tartalmazza. Az együttműködési megállapodások a keretmegállapodás részévé válnak. Az együttműködési megállapodásról részletesebb tájékoztatást az EKD tartalmaz.
D) A Kbt. 77. § (1) bekezdésre tekintettel a 10. rész vonatkozásában AK előírja, hogy az ajánlati ár (kézi könyvkötő képzés költsége) nem haladhatja meg a...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
D) A Kbt. 77. § (1) bekezdésre tekintettel a 10. rész vonatkozásában AK előírja, hogy az ajánlati ár (kézi könyvkötő képzés költsége) nem haladhatja meg a nettó 7 056 000 Ft-ot.
A közvetítési eljárásokért felelős szerv
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2018/S 073-162770 (2018-04-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-10-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: TED 2018/S 073-162770
Rövid leírás:
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min.1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés, OKJ-ben szereplő részszakképesítés, Egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések).
A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított. AK az 1,3,4,5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek.a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám az 1, 3, 4, 5 résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2, 6-11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a)pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le. Teljes mennyiségrészenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében együttesen 856 467 553 HUF keretösszegben.
A beszerzés teljes értéke: 849 411 553 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Szakképzési szolgáltatások📦
Az 1. részben a keretszám 3 volt, de csak 1 db érvényes ajánlat érkezett, ezért ajánlatkérő 1 ajánlattevővel kötötte meg a keretmegállapodást.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min.1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés, OKJ-ben szereplő részszakképesítés, Egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések).
A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított. AK az 1,3,4,5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek.a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám az...
Többet mutasson
Rövid leírás
A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított. AK az 1,3,4,5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek.a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám az 1, 3, 4, 5 résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2, 6-11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a)pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le. Teljes mennyiségrészenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében együttesen 856 467 553 HUF keretösszegben.
A rész elnevezése: 1. rész Betanító képzés
Rövid leírás:
A ftt.ak és kényszergyógykezeltek iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül egyéb akkreditált/engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti...
Többet mutasson
Rövid leírás
A ftt.ak és kényszergyógykezeltek iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül egyéb akkreditált/engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések) megvalósítása a bv.intézetekben és az IMEI-ben.
AK az 1. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 49 147 000 HUF keretösszegű...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK az 1. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 49 147 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 15 db) képzést megrendelni. A nyertes ajánlattevőnek(a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 3 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
+ még 1
Egyéb: Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.14) pontjában lévő „egyéb szakmai képzés” alatt a felnőttképzésről szóló2013. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdés b)...
Többet mutasson
Rövid leírás
Egyéb: Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.14) pontjában lévő „egyéb szakmai képzés” alatt a felnőttképzésről szóló2013. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti egyéb szakmai képzést érti, mely képzési típust az értelmező rendelkezések 2. § 6. pontja definiál a következők szerint: „egyéb szakmai képzés: olyan, államilag el nem ismert szakmai végzettség megszerzésére irányuló képzés, amely valamely foglalkozás, munkakör vagy munkatevékenység végzéséhez szükséges kompetencia megszerzésére, fejlesztésére irányul és nem a 16.pont szerinti hatósági jellegű képzés;”.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottak reintegációja című kiemelt projekt.
További információk:
Az 1. részben a keretszám 3 volt, de csak 1 db érvényes ajánlat érkezett, ezért ajánlatkérő 1 ajánlattevővel kötötte meg a keretmegállapodást.
A rész elnevezése: 2. rész Mezőgazdasági szakmacsoport
A rész száma: 2. rész
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 5 db bármely képzésmegtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 5 db bármely képzésmegtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottak reintegációjacímű kiemelt projekt.
A rész elnevezése: 3. rész Gépészet szakmacsoport
A rész száma: 3. rész
Rövid leírás: Bevont elektródás kézi ívhegesztő 560 óra/képzés;
A rész elnevezése: 4. rész Építészet szakmacsoport
A rész száma: 4. rész
Rövid leírás:
Szobafestő 480 ó/k. valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal. Az igazolt hiányzások részbeni pótlására elméleti és gyakorlati pótóra biztosítása...
Többet mutasson
Rövid leírás
Szobafestő 480 ó/k. valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal. Az igazolt hiányzások részbeni pótlására elméleti és gyakorlati pótóra biztosítása h. a résztvevők a vizsgára bocsátás feltételeit teljesíthessék.
A nyertes ajánlattevőnek (a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 7 db bármely képzés...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek (a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 7 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra)tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottak reintegációjacímű kiemelt projekt
A rész elnevezése: 5. rész Faipari szakmacsoport
A rész száma: 5. rész
Rövid leírás:
Ajánlatkérő az 5. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel(keretszám 3) nettó 78 587 600 HUF...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő az 5. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel(keretszám 3) nettó 78 587 600 HUF keretösszegű keretmegállapodást köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 15 db) képzést megrendelni.
A rész elnevezése: 6. rész Vendéglátás-turisztika szakmacsoport
A rész száma: 6. rész
A rész elnevezése: 7. rész Könnyűipar szakmacsoport
A rész száma: 7. rész
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 4 db bármely képzésmegtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 4 db bármely képzésmegtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
A rész elnevezése: 8. rész Élelmiszeripar szakmacsoport
A rész száma: 8. rész
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 3 db bármely képzésmegtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 3 db bármely képzésmegtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
A rész elnevezése: 9. rész Egyéb szolgáltatások szakmacsoport
A rész száma: 9. rész
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 2 db bármely képzésmegtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 2 db bármely képzésmegtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
A rész elnevezése: 10. rész Nyomdaipari szakmacsoport
A rész száma: 10. rész
A rész elnevezése: 11. rész Elektrotechnika-elektronika- szakmacsoport
A rész száma: 11. rész
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottakreintegációjacímű kiemelt projekt
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Állampuszta, Budapest, Eger, Baracska, Nagyvenyim, Szeged, Szombathely
Vác
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Értékelési szemp.legjobb ár-érték arány valamennyi rész esetén:Ajánlati ár nettó Ft (részenként eltérő, több alszemponttal) súlyszám 80 (fordított...
Többet mutasson
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői
Értékelési szemp.legjobb ár-érték arány valamennyi rész esetén:Ajánlati ár nettó Ft (részenként eltérő, több alszemponttal) súlyszám 80 (fordított arányosítás). A képzés eredményességét elősegítő tanulásmódszertani oktatásra tett többletvállalás (óra) s.szám 20(egyenes arányosítás). A 3 óra megtartása a műszaki leírás szerint minden nyertes AT számára kötelező. A további 9 órára és a feletti vállalásra AK max 10 pontot ad. Óra alatt aj.kérő 45 perces tanórát ért. Kbt.76.§(9)bek c): 0-10 pont.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-10-12 📅
Név: Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt.
Postacím: Március 15. sétány 4
Postai város: Baja
Postai irányítószám: 6500
Ország: Magyarország 🇭🇺 Bács-Kiskun🏙️
A beszerzés teljes értéke: 49 147 000 HUF 💰
Név: SZTÁV Felnőttképző zRt.
Postacím: Angol u. 36.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1149
Ország: Budapest🏙️
Név: Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft.
Postacím: Táncsics Mihály u. 78.
Postai irányítószám: 1211
A beszerzés teljes értéke: 85 020 031 HUF 💰
Postacím: Március 15. sétány 4.
Név: „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft.
Postacím: Teréz körút 12. félemelet 1.
Postai irányítószám: 1066
A beszerzés teljes értéke: 86 448 000 HUF 💰
270 144 000 HUF 💰
78 587 600 HUF 💰
Név: Karakter Számítástechnikai, Elektronikai Kft.
Postacím: Szapáry u. 6.
Postai város: Szolnok
Postai irányítószám: 5000
Ország: Jász-Nagykun-Szolnok🏙️
Név: Docemur Docendo Kft.
Postacím: József krt. 69.
Postai irányítószám: 1085
A beszerzés teljes értéke: 81 357 033 HUF 💰
Név: "IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft.
A beszerzés teljes értéke: 70 587 289 HUF 💰
57 351 474 HUF 💰
15 079 318 HUF 💰
55 689 808 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
6
3
4
7
Hivatkozás További információk
A Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. esetében alvállalkozó kerül bevonásra a 4. és 5. részben a (rész)szakképesítések megvalósítására. Arány, érték nem ismert.
Többet mutasson
További információk
A Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. esetében alvállalkozó kerül bevonásra a 4. és 5. részben a (rész)szakképesítések megvalósítására. Arány, érték nem ismert.
Ajánlatkérő az 1, 3, 4, 5. részekben a Kbt. 105.§ (2) bekezdés a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) keretmegállapodást míg a 2, 6-11. részek...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő az 1, 3, 4, 5. részekben a Kbt. 105.§ (2) bekezdés a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) keretmegállapodást míg a 2, 6-11. részek tekintetében a Kbt. 105.§ (1) bekezdés a) pont alapján 1 ajánlattevővel kívánt keretmegállapodást kötni.
+ még 7
44/2015. Mvm. r. 18. § szerinti információk:
Az 1. részre 5 db ajánlat érkezett. A keretszám 3 db volt, de csak 1 db érvényes ajánlatot nyújtottak be, így AK csak 1 nyertes ajánlattevővel kötötte meg a...
Többet mutasson
További információk
Az 1. részre 5 db ajánlat érkezett. A keretszám 3 db volt, de csak 1 db érvényes ajánlatot nyújtottak be, így AK csak 1 nyertes ajánlattevővel kötötte meg a keretmegállapodást. 1. részben ajánlattevők: Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt.(6500 Baja, Március 15. sétány 4. adószáma: 14470451-2-03nyerets AT); továbbá: Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86 15832142-2-06.); SZTÁV Felnőttképző zRt. - Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. közös ajánlattevők (SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42; Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43;)Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3. 12419962-2-02)„IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft.(1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42)
Az 2. részre 5 db ajánlat érkezett: SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 + Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest,...
Többet mutasson
További információk
Az 2. részre 5 db ajánlat érkezett: SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 + Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43 közös ajánlattevők - nyertes ajánlattevők; "IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. (1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42); Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86. 15832142-2-06); Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt.(6500 Baja, Március 15. sétány 4.; adószáma: 14470451-2-03); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft. (7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02)
A 3. részre 6 db ajánlat érkezett: SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 + Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest,...
Többet mutasson
További információk
A 3. részre 6 db ajánlat érkezett: SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 + Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43 közös ajánlattevők, nyertes1; Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. nyertes2(6500 Baja, Március 15. sétány 4.; adószáma: 14470451-2-03); „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. nyertes3(1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42); Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86. 15832142-2-06); OK-TAT-60 Oktatást Szervező és Szolgáltató Kft. (3000 Hatvan, Tanács út 9. 11818131-2-10); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02).
A 4. részre 5 db ajánlat érkezett:SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 + Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest,...
Többet mutasson
További információk
A 4. részre 5 db ajánlat érkezett:SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 + Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43 közös ajánlattevők, nyertes1; Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. nyertes2(6500 Baja, Március 15. sétány 4.; adószáma: 14470451-2-03); „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. nyertes3(1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42); Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86. 15832142-2-06); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02).
A 5. részre 5 db ajánlat érkezett: SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 + Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest,...
Többet mutasson
További információk
A 5. részre 5 db ajánlat érkezett: SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 + Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43 közös ajánlattevők, nyertes1; Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. nyertes2(6500 Baja, Március 15. sétány 4.; adószáma: 14470451-2-03); „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. nyertes3(1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42); Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86. 15832142-2-06); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02).
Folyt VI.4.3) pontban
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ (3)-(5)bekezdésében foglaltak.
A 6. részre 6 db ajánlat érkezett: Karakter Számítástechnikai, Elektronikai Kft., 5000 Szolnok, Szapáry u. 6.; 10264450-2-16 + Docemur Docendo Kft., 1085...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
A 6. részre 6 db ajánlat érkezett: Karakter Számítástechnikai, Elektronikai Kft., 5000 Szolnok, Szapáry u. 6.; 10264450-2-16 + Docemur Docendo Kft., 1085 Budapest, József krt. 69.; 25809253-2-42. közös ajánlattevők, nyertes ajánlattevők. Továbbá SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 + Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43 közös ajánlattevők; Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. (6500 Baja, Március 15. sétány 4.; adószáma: 14470451-2-03); „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. (1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42); Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86.; 15832142-2-06); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02).
+ még 8
A 7. részre 3 db ajánlat érkezett: „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. nyertes ajánlattevő(1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
A 7. részre 3 db ajánlat érkezett: „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. nyertes ajánlattevő(1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42); Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86.; 15832142-2-06); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02).
A 8. részre 4 db ajánlat érkezett: Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. nyertes AT (6500 Baja, Március 15. sétány 4.; adószáma: 14470451-2-03); „IOSZIA”...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
A 8. részre 4 db ajánlat érkezett: Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. nyertes AT (6500 Baja, Március 15. sétány 4.; adószáma: 14470451-2-03); „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. (1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42); Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86.; 15832142-2-06); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02).
A 9. részre 7 db ajánlat érkezett: SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 +
Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43 közös AT és nyertes AT;Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. (6500...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43 közös AT és nyertes AT;Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. (6500 Baja, Március 15. sétány 4.; adószáma: 14470451-2-03); „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. (1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42); OK-TAT-60 Oktatást Szervező és Szolgáltató Kft.(3000 Hatvan, Tanács út 9.; 11818131-2-10); Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86.; 15832142-2-06); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02); Karakter Számítástechnikai, Elektronikai Kft., 5000 Szolnok, Szapáry u. 6.; 10264450-2-16 + Docemur Docendo Kft., 1085 Budapest, József krt. 69.; 25809253-2-42 közös ajánlattevők.
A 10. részben (Nyomdaipar szakmacsoport - keretösszeg nettó 7 056 000 HUF)3 db ajánlat érkezett: Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg....
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
A 10. részben (Nyomdaipar szakmacsoport - keretösszeg nettó 7 056 000 HUF)3 db ajánlat érkezett: Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86.; 15832142-2-06); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02); „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. 1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42). A 10. rész tekintetében 3 db ajánlatot nyújtottak be, melyek mind érvénytelenek, érvényes ajánlat a 10. részben nincs. A Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja szerint eredménytelen az eljárás, ha kizárólag érvénytelen ajánlatot vagy részvételi jelentkezést nyújtottak be. Ennek okán a közbeszerzési eljárás a 10. részben eredménytelen.
A 11. részre 5 db ajánlat érkezett:SZTÁV Felnőttképző zRt. 1149 Budapest, Angol u. 36., 10766718-2-42 +
Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43 közös AT és nyertes AT;Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. (6500...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78., 10647233-2-43 közös AT és nyertes AT;Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. (6500 Baja, Március 15. sétány 4.; adószáma: 14470451-2-03); IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. (1066 Budapest, Teréz körút 12. félemelet 1., 13531223-2-42); Szegedi Szakképzési Centrum (6725 Szeged, Kálvária stg. 84-86.; 15832142-2-06); Profissimus Tanácsadó Iroda Kft.(7621 Pécs, Jókai Mór tér 11/B földszint 3., 12419962-2-02).
Az eljárás során nem vettek figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.
Forrás: OJS 2018/S 209-478626 (2018-10-26)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-11-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 49 147 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Szabályozás: Nem alkalmazható
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-11-27 📅
Közzététel dátuma: 2019-11-29 📅
Kezdeti időpont: 2018-10-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 231-567596
HL-S szám: 231
További információk
A szerződésmódosítás időpontja 20.11.2019
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése
A rész száma: 1. rész Betanító képzés
Rövid leírás: 1. rész, Betanító képzések.
A fogvatartottak és kényszergyógykezeltek iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül egyéb akkreditált/engedélyezett szakmai
+ még 8
Képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések) megvalósítása a bv. intézetekben és az IMEI-ben.
Menny: 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusai): kézműves ajándéktárgy készítő 150 óra/képzés; betanított
Létesítmény üzemeltető valamint kerti járdakövező képzés; 200-200 ó/képzés időtartamban kb. 15-20 fő/képzési csoport
Létszámmal.
Az igazolt hiányzások részbeni pótlására elméleti és gyakorlati pótóra biztosítása h. a résztvevők a vizsgára bocsátás feltételeit
Teljesíthessék.
Ajánlatkérő az 1. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján nettó 49 147 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást kötött. A...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő az 1. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján nettó 49 147 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást kötött. A nyertes ajánlattevőnek tudnia kell
Biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 3 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani...
Többet mutasson
Rövid leírás
Biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 3 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra) tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés fő helyszíne: Országosan összesen 40 db intézetben.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-10-11 📅
Név: Bács-Szakma Szakképzés-fejlesztési és Szervezési Non-profit Közhasznú Zártkörűen működő Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 49 147 000 HUF 💰
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148.§ (3)-(5)bekezdésében foglaltak.
Forrás: OJS 2019/S 231-567596 (2019-11-27)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-11-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 85 020 031 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Felnőtt- és egyéb oktatási szolgáltatások📦
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész száma: 2. rész Mezőgazdaság szakmacsoport
Rövid leírás:
2018. 04. 11-én megindított közbeszerzési eljárás fogvatartottak iskolarendszeren kívüli
Szakképzésére irányult. Ajánlatkérő biztosította a részajánlattételi lehetőséget 11 részben. A jelen hirdetménnyel érintett 2. rész tárgya: Mezőgazdasági...
Többet mutasson
Rövid leírás
Szakképzésére irányult. Ajánlatkérő biztosította a részajánlattételi lehetőséget 11 részben. A jelen hirdetménnyel érintett 2. rész tárgya: Mezőgazdasági szakmacsoport.
A szerződés odaítélése
Név: SZTÁV Felnőttképző zártkörüen működő Részvénytársaság
Csepel Oktatási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság
A beszerzés teljes értéke: 85 020 031 HUF 💰
Forrás: OJS 2019/S 232-570100 (2019-11-27)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-12-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 86 448 000 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész száma: 3. rész Gépészet szakmacsoport
Rövid leírás:
11.4.2018-én megindított közbeszerzési eljárás fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzésére irányult. Ajánlatkérő biztosította a részajánlattételi...
Többet mutasson
Rövid leírás
11.4.2018-én megindított közbeszerzési eljárás fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzésére irányult. Ajánlatkérő biztosította a részajánlattételi lehetőséget 11 részben. A jelen hirdetménnyel érintett 3. rész tárgya Gépészet szakmacsoport.
A nyertes ajánlattevőnek (a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 5 db bármely képzés...
Többet mutasson
Rövid leírás
A nyertes ajánlattevőnek (a keretszám szerint mindháromnak) tudnia kell biztosítani a párhuzamosan, azaz egyidejűleg történő 5 db bármely képzés megtartását. A nyertes ajánlattevőnek 3 óra (3*45 perces tanóra)tanulásmódszertani oktatást kell megtartania minden szakmaképzés megkezdése előtt.
A szerződés odaítélése
Név: Csepel Oktatási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Táncsics M. u. 78.
Név: IOSZIA Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 86 448 000 HUF 💰
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148.§ (3)-(5)bekezdésében foglaltak.
Forrás: OJS 2019/S 241-593080 (2019-12-09)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-12-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 70 587 289 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész száma: 7. rész Könnyűipar szakmacsoport
Rövid leírás:
11.4.2018-én megindított közbeszerzési eljárás fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzésére irányult. Ajánlatkérő biztosította a részajánlattételi...
Többet mutasson
Rövid leírás
11.4.2018-én megindított közbeszerzési eljárás fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzésére irányult. Ajánlatkérő biztosította a részajánlattételi lehetőséget 11 részben. A jelen hirdetménnyel érintett 7. rész
Tárgya: Könnyűipar szakmacsoport.
+ még 1
Textiltermék- összeállító 200 óra/képzés.
A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 70 587 289 HUF 💰
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-04-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 270 144 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-12 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 074-189581
HL-S szám: 74
További információk
A Szerződő Felek a Keretmegállapodást
— 2019. november 20-án BMEUP/115-4/2019. iktatási számmal a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján,
— ezt követően a...
Többet mutasson
További információk
A Szerződő Felek a Keretmegállapodást
— 2019. november 20-án BMEUP/115-4/2019. iktatási számmal a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján,
— ezt követően a Keretmegállapodás 4.10. pontjában kikötött egyoldalú módosítási lehetőségek alapján 2020. február 3-án BMEUP/10-28/2020. iktatási számmal,
— a Keretmegállapodás 2.2. pontjában kikötött egyoldalú módosítási lehetőségek alapján 2020. február 18-án BMEUP/44-1/2020. iktatási számmal, majd 2020. június 29-én BMEUP/72-1/2020. iktatási számmal
Módosították.
A legutolsó szerződésmódosítás - melyhez jelen hirdetmény kapcsolódik - aláírásának napja: 2021.3.31.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész száma: 4. rész Építészet szakmacsoport
Rövid leírás:
2018. 04. 11-én megindított közbeszerzési eljárás fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzésére irányult. Ajánlatkérő bi ztosította a...
Többet mutasson
Rövid leírás
2018. 04. 11-én megindított közbeszerzési eljárás fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzésére irányult. Ajánlatkérő bi ztosította a részajánlattételi lehetőséget 11 részben. A jelen hirdetménnyel érintett 4. rész tárgya: Építészet szakmacsoport. Mennyiség 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusa):
Szobafestő 480 ó/k. valamennyi k b. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
+ még 1
AK a 4. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több AT-vel (keretszám 3) nettó 270 144 000 HUF keretösszegű KM-et köt. AK...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 4. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több AT-vel (keretszám 3) nettó 270 144 000 HUF keretösszegű KM-et köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a ML-ben lévő valamennyi(tervezetten 26 db) képzést megrendelni.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottak reintegációja című kiemelt projekt
A szerződés odaítélése
Név: Csepel Oktatás i és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 270 144 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
A Szerződő Felek a Keretmegállapodást
— 2019. november 20-án BMEUP/115-4/2019. iktatási számmal a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján,
+ még 4
— ezt követően a Keretmegállapodás 4.10. pontjában kikötött egyoldalú módosítási lehetőségek alapján 2020. február 3-án BMEUP/10-28/2020. iktatási számmal,
— a Keretmegállapodás 2.2. pontjában kikötött egyoldalú módosítási lehetőségek alapján 2020. február 18-án BMEUP/44-1/2020. iktatási számmal, majd 2020....
Többet mutasson
További információk
— a Keretmegállapodás 2.2. pontjában kikötött egyoldalú módosítási lehetőségek alapján 2020. február 18-án BMEUP/44-1/2020. iktatási számmal, majd 2020. június 29-én BMEUP/72-1/2020. iktatási számmal
Módosították.
A legutolsó szerződésmódosítás - melyhez jelen hirdetmény kapcsolódik - aláírásának napja: 2021.3.31.