A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min. 1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés,OKJ-ben szereplő részszakképesítés, Egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések). A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított. AK az 1, 4, 5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám mindhárom résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2,3,6-11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a) pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le. Teljes mennyiség részenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében együttesen 856 467 553 HUF keretösszegben.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-02-28.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-01-23.
Ajánlati felhívás (2018-01-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Oktatási és képzési szolgáltatások
Rövid leírás:
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min. 1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés,OKJ-ben szereplő részszakképesítés, Egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések).
A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított.
AK az 1, 4, 5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám mindhárom résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2,3,6-11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a) pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le.
Teljes mennyiség részenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében együttesen 856 467 553 HUF keretösszegben.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Belügyminisztérium
Postacím: József Attila utca 2–4.
Postai irányítószám: 1051
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium🌏
E-mail: tkfo@bm.gov.hu📧
Telefon: +36 14411131📞
Fax: +36 19994846 📠
Dokumentumok URL-je: http://docs.solidalapok.hu/🌏
M/1. Alkalmas az AT az 1. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év(36hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több,olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT az 1. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év(36hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több,olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával,amelyek összességében alátámasztják, h legalább 3 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést és/vagy egyéb szakmai képzést valósított meg, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min. 1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés,OKJ-ben szereplő részszakképesítés, Egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések).
A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított.
+ még 2
AK az 1, 4, 5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám mindhárom résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2,3,6-11....
Többet mutasson
Rövid leírás
AK az 1, 4, 5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám mindhárom résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2,3,6-11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a) pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le.
Teljes mennyiség részenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében...
Többet mutasson
Rövid leírás
Teljes mennyiség részenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében együttesen 856 467 553 HUF keretösszegben.
Becsült összérték: 856 467 553 HUF 💰
A rész elnevezése: Betanító képzések
A rész száma: 1.
Rövid leírás:
A ftt.ak és kényszergyógykezeltek iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül egyéb akkreditált/engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti...
Többet mutasson
Rövid leírás
A ftt.ak és kényszergyógykezeltek iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül egyéb akkreditált/engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések) megvalósítása a bv. intézetekben és az IMEI-ben.
Menny: 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusai): kézműves ajándéktárgy készítő 150 óra/képzés; betanított létesítmény üzemeltető valamint...
Többet mutasson
Rövid leírás
Menny: 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusai): kézműves ajándéktárgy készítő 150 óra/képzés; betanított létesítmény üzemeltető valamint kerti járdakövező képzés; 200-200 ó/képzés időtartamban kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
+ még 3
Az igazolt hiányzások részbeni pótlására elméleti és gyakorlati pótóra biztosítása h. a résztvevők a vizsgára bocsátás feltételeit teljesíthessék.
A képzések műszaki leírását és helyszínét a Műszaki Leírás tartalmazza.
AK az 1. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 49 147 000 HUF keretösszegű...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK az 1. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 49 147 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 15 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 49 147 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottak reintegációja című kiemelt projekt. Projekttársaság létrehozása nem megengedett.
További információk:
M/1. Alkalmas az AT az 1. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év(36hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több,olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT az 1. részben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év(36hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több,olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával,amelyek összességében alátámasztják, h legalább 3 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést és/vagy egyéb szakmai képzést valósított meg, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Mezőgazdasági szakmacsoport
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben:...
Többet mutasson
Rövid leírás
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben: Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítés, OKJ-ben szereplő részszakképesítés.
Mennyiség 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusa):
+ még 10
Mezőgazdasági munkás 240 óra/képzés;
Mezőgazdasági munkás 360 óra/képzés;
Virágkötő 320 óra/képzés;
Parkgondozó 240 óra/képzés;
Kertész 800 óra/képzés;
Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó 240 óra/képzés;
Állatgondozó 400 óra/képzés;
Valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
Továbbá az igazolt hiányzások részbeni pótlására elméleti és gyakorlati pótóra biztosítása h. a résztvevők a vizsgára bocsátás feltételeit teljesíthessék.
AK a 2. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 87 721 470 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 2. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 87 721 470 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 12 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 87 721 470 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 2. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 2. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával,amelyek összességében alátámasztják h. legalább 8 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg a Mezőgazdaság szakmacsoporton belül, melyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Gépészet szakmacsoport
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben:...
Többet mutasson
Rövid leírás
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben: Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítés, Országos Képzési Jegyzékben szereplő részszakképesítés.
Mennyiség 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusa).
+ még 4
Bevontelektródás kézi ívhegesztő 560 óra/képzés;
Hegesztő 960 óra/képzés;
Gépi forgácsoló 960 óra/képzés;
AK a 3. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 73 807 941 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 3. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 73 807 941 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 4 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 73 807 941 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 3. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 3. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával, amelyek összességében alátámasztják h. legalább 3 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg a Gépészet szakmacsoporton belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Építészet szakmacsoport
A rész száma: 4
Rövid leírás:
A ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül OKJ-ben szereplő szakképesítés, és részszakképesítés megvalósítása a bv intézetekben.
Szobafestő 480 ó/k. valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
AK a 4. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több AT-vel (keretszám 3) nettó 291 576 000 HUF keretösszegű KM-et köt. AK...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 4. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több AT-vel (keretszám 3) nettó 291 576 000 HUF keretösszegű KM-et köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a ML-ben lévő valamennyi (tervezetten 45 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 291 576 000 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 4. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 4. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával, amelyek összességében alátámasztják h. legalább 18 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg az Építészet szakmacsoporton belül, melyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Faipari szakmacsoport
A rész száma: 5
Rövid leírás: Famegmunkáló 400 óra/képzés;
Faipari gépkezelő 240 óra/képzés;
+ még 3
Asztalos 900 óra/képzés;
Asztalosipari szerelő 240 óra/képzés;
Ajánlatkérő az 5. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 78 587 600 HUF...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő az 5. rész tekintetében a Kbt. 49. § (4) bek. és 105.§ (2) bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám 3) nettó 78 587 600 HUF keretösszegű keretmegállapodást köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 15 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 78 587 600 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT az 5. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT az 5. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával, amelyek összességében alátámasztják h. legalább 4 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg a Faipar szakmacsoporton belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Vendéglátás-turisztika szakmacsoport
A rész száma: 6
Rövid leírás: Szakács 900 óra/képzés;
Konyhai kisegítő 240 óra/képzés;
+ még 3
Vendéglátó eladó 300 óra/képzés;
Gondnok 400 óra/képzés;
AK a 6. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 79 397 801 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 6. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 79 397 801 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 9 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 79 397 801 HUF 💰
További információk:
M/1. Alk. az AT a 6. r.-ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alk. az AT a 6. r.-ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával, amelyek összességében alátámasztják h. legalább 6 db olyan isk. rendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg a Vendéglátás-turisztika szakmacsop. belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Könnyűipar szakmacsoport
A rész száma: 7.
Rövid leírás: Cipőfelsőrész készítő 640 óra/képzés;
Bőrtárgykészítő 400 óra/képzés;
+ még 3
Textiltisztító és textilszínező 480 óra/képzés;
Textiltermék- összeállító 200 óra/képzés;
AK a 7. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 68 887 412 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 7. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 68 887 412 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 10 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 68 887 412 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 7. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 7. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával, amelyek összességében alátámasztják h. legalább 6 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg a Könnyűipar szakmacsoporton belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Élelmiszeripar szakmacsoport
A rész száma: 8.
Rövid leírás: Sütőipari és gyorspékségi munkás 320 óra/képzés;
Pék 960 óra/képzés;
+ még 1
AK a 8. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 51 221 458 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 8. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 51 221 458 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 4 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 51 221 458 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 8. r.-ben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 8. r.-ben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával, amelyek összességében alátámasztják h. legalább 3 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg az Élelmiszeripar szakmacsop. belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Egyéb szolgáltatások szakmacsoport
A rész száma: 9.
Rövid leírás: Tisztítás technológiai szakmunkás 400 óra/képzés;
Intézménytakarító 160 óra/képzés;
+ még 1
AK a 9. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 14 716 179 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 9. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 14 716 179 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 2 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 14 716 179 HUF 💰
További információk:
M/1 Alkalmas az AT a 9. r.-ben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1 Alkalmas az AT a 9. r.-ben,ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával, amelyek összességében alátámasztják h. legalább 1 db olyan isk.rendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg az Egyéb szolgáltatások szakmacsop belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Nyomdaipari szakmacsoport
A rész száma: 10.
Rövid leírás:
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben:...
Többet mutasson
Rövid leírás
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben: Országos Képzési Jegyzékben szereplő részszakképesítés.
Kézi könyvkötő 400 óra/képzés; kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
+ még 1
AK a 10. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 7 056 000 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 10. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 7 056 000 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 1 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 7 056 000 HUF 💰
További információk:
M/1. Alkalmas az AT a 10. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alkalmas az AT a 10. részben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) vonatkozásában rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával, amelyek összességében alátámasztják h. legalább 1 db olyan iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg a Nyomdaipar szakmacsoporton belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A rész elnevezése: Elektrotechnika-elektronika- szakmacsoport
A rész száma: 11.
Rövid leírás: Elektromos gép- és készülékszerelő 900 óra/képzés;
Villanyszerelő 960 óra/képzés; valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoport létszámmal.
+ még 1
AK a 11. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 54 348 692 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 11. rész nyertes ajánlattevőjével a Kbt. 49. § (4) bek. és 105. § (1) bek. a) pont alapján nettó 54 348 692 HUF keretösszegű keretszerződést köt. AK nem köteles valamennyi helyszínen, a Műszaki Leírásban szereplő valamennyi (tervezetten 3 db) képzést megrendelni.
Becsült érték héa nélkül: 54 348 692 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001 kódszámú, „Fogvatartottak reintegációjacímű kiemelt projekt. Projekttársaság létrehozása nem megengedett.
További információk:
M/1. Alk az AT a 11. r.-ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónap) rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló...
Többet mutasson
További információk
M/1. Alk az AT a 11. r.-ben, ha a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónap) rendelkezik egy v több, olyan szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával, amelyek összességében alátámasztják h. legalább 2 db olyan isk.rendszeren kívüli OKJ-s képzést valósított meg az Elektrotechnika-elektronika- szakmacsop. belül, amelyekben a csoportok létszáma képzésenként elérte legalább a 10 főt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés fő helyszíne: Országosan összesen 40 db intézetben.
Állampuszta, Budapest, Eger, Baracska, Nagyvenyim, Szeged, Szombathely.
+ még 9
Dunaújváros-Pálhalma, Sátoraljaújhely, Sopronkőhida.
A teljesítés fő helyszíne: Országos összesen 40 db intézetben.
Balassagyarmat, Budapest, Kalocsa, Nagyvenyim, Sátoraljaújhely,
Szombathely, Tiszalök.
Baracska-Annamajor.
Eger, Kalocsa.
Vác.
Budapest, Sopronkőhida.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt az alk. igazolásában olyan gazdasági szereplő, akinél a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. foglalt kizáró...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt az alk. igazolásában olyan gazdasági szereplő, akinél a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Igazolás a Kbt. 114. § (2) bek, és a 321/2015. Korm. r. 13. §, és 17. § (1)-(2) bek szerint.
P/1: Pénzügyi alk. és igazolása a Kbt. 65. § (1) bek. a) pont alapján a 321/2015. Korm. r. 19.§ (1) bek. c) pont (P/1 - közbeszerzés tárgyából származó...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
P/1: Pénzügyi alk. és igazolása a Kbt. 65. § (1) bek. a) pont alapján a 321/2015. Korm. r. 19.§ (1) bek. c) pont (P/1 - közbeszerzés tárgyából származó árbevétel, melynek összege részenként eltérő).
+ még 3
M/1 és M/2: Műszaki, ill szakmai alk. és igazolása a Kbt. 65. § (1) bek. b) pont alapján a 321/2015. Korm. r. 21.§ (3) bek. a) pont (M/1 - referencia...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M/1 és M/2: Műszaki, ill szakmai alk. és igazolása a Kbt. 65. § (1) bek. b) pont alapján a 321/2015. Korm. r. 21.§ (3) bek. a) pont (M/1 - referencia részenként eltérő) és 21. § (3) bek. b) pont (M/2 -szakember részenként eltérő minimum követelménnyel).
Egyéb: Kbt. 65.§ (6), (7), (8), (9),(11), és 69.§ (4)-(6).
Terjedelmi korlátok miatt az EKD-ban kerültek részletesen ismertetésre a kizáró okok, a P/1, M/1 és M/2. minimumkövetelmények és az igazolási módok.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
Szerződéskötés feltételei: Nyertes AT-nek rendelkeznie kell nyilv.tart. számmal. Az 1. részajánlat kivételével valamennyi rész esetén legalább egy...
Többet mutasson
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás
Szerződéskötés feltételei: Nyertes AT-nek rendelkeznie kell nyilv.tart. számmal. Az 1. részajánlat kivételével valamennyi rész esetén legalább egy engedélyezett képzéssel rendelkeznie kell. A 393/2013. (XI. 12.) K. rend. szerinti engedélyezési eljárást kell kezdeményezni. Az előzetes minősítését be kell mutatni, vagy amennyiben rendelkezik az adott képzésre engedéllyel, az engedélyt be kell mutatni.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kifizetés,elszámolás, ajánlattétel pénzneme HUF. Fin. a 272/2014. Korm. r. 3.§(1)bek. 65. pont szerinti utófinanszírozás. A Vállalkozó a telj. ig....
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Kifizetés,elszámolás, ajánlattétel pénzneme HUF. Fin. a 272/2014. Korm. r. 3.§(1)bek. 65. pont szerinti utófinanszírozás. A Vállalkozó a telj. ig. birtokában jogosult havonta számlát kiállítani. A váll.díj megfizetésére a számlák kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor a Ptk. 6:130. § (1) bek. és a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bek. figyelembe véve.Meghiúsulási kötbér: egyedi megrendelésében meghatározott nettó váll. díjának 10 % ill. 30 %-a (lásd szerződéstervezet).
Késedelmi kötbér 75 000 Ft/késedelmes naptári nap. Hibás teljesítési kötbér a hibásan teljesített Szakmaképzés nettó váll. díjának 25 %-a. Előleg igényelhető. Max összege:Egyéb akkreditált/engedélyezett szakmai képzés esetén a képzés 20 %-a; OKJ-ben szereplő részszakképesítés esetén a képzés 25 %-a, OKJ-ben szereplő szakképesítés esetén a képzés 30 %-a. Előleg visszafiz. biztosíték nyújtása kötelező a Szakmaképzés egyedi megrendelésében meghatározott teljes váll. díjának 10 %-át meghaladó összegére vonatkozóan. Részletek EKD.
Ajánlati ár nettó Ft (részenként eltérő,több alszemponttal) súlyszám 80 (fordított arányosítás).
+ még 1
A képzés eredményességét elősegítő tanulásmódszertani oktatásra tett többletvállalás (óra) s.szám 20 (egyenes arányosítás). A 3 óra megtartása a műszaki...
Többet mutasson
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői
A képzés eredményességét elősegítő tanulásmódszertani oktatásra tett többletvállalás (óra) s.szám 20 (egyenes arányosítás). A 3 óra megtartása a műszaki leírás szerint minden nyertes AT számára kötelező. A további 9 órára és a feletti vállalásra AK max 10 pontot ad. Óra alatt aj.kérő 45 perces tanórát ért. Kbt.76.§(9) bek c): 0-10 pont.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 16:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15589
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tóth Judit
A vevő profiljának címe: http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium🌏
Ajánlatkérő neve: Belügyminisztérium, Támogatás-koordinációs Főosztály
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15589
Postacím: József Attila u. 2–4.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1051
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Peremicki Mónika (FAKSZ, lajstromszám 00128)
Telefon: +36 19994338📞
Ország: Budapest🏙️
Hivatkozás További információk
1) A Kbt. 104-105.§ szerinti további infók az EKD-ban.
2) A Kbt.76.§(9) bek. d) pont szerinti módszer részletes ismertetése az EKD-ban.
+ még 4
3) AK a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételeihez képest szigorúbban határozta meg az alk. feltételeket.
4) Ajánlati kötöttség a Kbt.81.§(11) bek. alapján 60 nap.
5) Az ajánlat részeként benyújtandó dok. az EKD szerint. (pl: Felolvasólap Kbt. 68.§(4) bek. szerinti infokkal; Kbt. 66. §(2) bek. és (4) bek. szerinti...
Többet mutasson
További információk
5) Az ajánlat részeként benyújtandó dok. az EKD szerint. (pl: Felolvasólap Kbt. 68.§(4) bek. szerinti infokkal; Kbt. 66. §(2) bek. és (4) bek. szerinti nyil.; Szakmai-pénzügyi ajánlat; Kbt. 67.§ (1) bek szerinti nyil. a Kbt. 114 § (2) és 321/2015. Korm.r. 17.§(1) bek szerint; Nyil. üzleti titokról; Kbt.67.§(4) bek. szerinti nyil., ill. 321/2015 Korm.r.17.§ (2) bek. szerinti nyíl.; a nyilatkozatok aláírójának aláírási címpéldánya v. a 2006. évi V. törvény 9.§(1) bek. szerinti aláírási minta).
6) Az ajánlatot 1 példányban, aláírva, papír alapon, zártan kötésben, + elektronikus adathordozón kell benyújtani közvetlenül v. postai úton az I.1) pont...
Többet mutasson
További információk
6) Az ajánlatot 1 példányban, aláírva, papír alapon, zártan kötésben, + elektronikus adathordozón kell benyújtani közvetlenül v. postai úton az I.1) pont szerinti címre.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:
A)A Kbt. 148.§ (3)-(5)bekezdésében foglaltak.
+ még 26
B)Karakterkorlátok miatt az AK az alábbiakban közli az eljárásra vonatkozó további információkat: II.2.4) ponthoz: A képzési óra és a pótóra, valamint a...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
B)Karakterkorlátok miatt az AK az alábbiakban közli az eljárásra vonatkozó további információkat: II.2.4) ponthoz: A képzési óra és a pótóra, valamint a tanulásmódszertani oktatás esetén 1 óra alatt ajánlatkérő 45 perc időtartamú tanórát ért. Az adott képzéshez kapcsolódó pótórák mennyisége nem haladja meg a képzés óraszámának 20 %-át.
C) II.2.7) ponthoz: Tekintettel arra, hogy az eljárás lefolytatásának időtartama bizonytalan, a hirdetmény II.2.7) pontjában rögzített „Kezdés” dátum csak...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
C) II.2.7) ponthoz: Tekintettel arra, hogy az eljárás lefolytatásának időtartama bizonytalan, a hirdetmény II.2.7) pontjában rögzített „Kezdés” dátum csak tájékoztató jellegű. A keretmegállapodások az aláírásuk napján lépnek hatályba, és meghosszabbíthatóak. A 2020. 04. 10.ig tartó határidőt a Megrendelő egyoldalú jognyilatkozattal legf. 2szer meghosszabbíthatja, amennyiben a Projekt fizikai megvalósításának határideje (mely tervezetten 2020. 06. 30.) meghosszabbodik azzal, h a hosszabbítás időtartamának igazodnia kell a P. módosított fizikai megvalósítás határidejéhez, de nem lehet későbbi, mint a KM hatályba lépését követő 48 hónap.
II.2.14) ponthoz: AK alkalmazza a Kbt.81.§ (4)-(5)bek.-t, de nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontot. Ajánlati biztosíték nincs. Szerződéskötés...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
II.2.14) ponthoz: AK alkalmazza a Kbt.81.§ (4)-(5)bek.-t, de nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontot. Ajánlati biztosíték nincs. Szerződéskötés feltételei: 1)A számla jogosultja kitölti az átláthatósági nyilatkozatot az Áht. 41.§(6)bek. szerint. 2)A külföldi adóilletőségű nyertes AT csatolja a Kbt.136.§(2)bek. szerinti meghatalmazást. Elmaradásukat AK a nyertes AT visszalépésének tekinti (Kbt.131.§(4)bek.)
III.1.4) ponthoz: A kizáró okokra vonatkozó nyilatkozatnak a felhívás feladását követő keltezésűnek kell lenniük.
P/1. Alkalmas az AT az adott rész vonatkozásában, ha az aj. felhívás feladásának napját megelőző (utolsó) három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
P/1. Alkalmas az AT az adott rész vonatkozásában, ha az aj. felhívás feladásának napját megelőző (utolsó) három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzés és/vagy egyéb szakmai képzés) származó – áfa nélkül számított – árbevételeinek együttes összege (Ft) eléri, v meghaladja az adott rész tekintetében meghatározott, alábbi nettó összeget:
1. r: nettó 11 245 500 Ft.
2. r: nettó 38 636 080 Ft.
3. r: nettó 32 508 000 Ft.
4. r: nettó 110 748 000 Ft.
5. r: nettó 20 091 400 Ft.
6. r: nettó 34 970 000 Ft.
7. r: nettó 30 340 800 Ft.
8. r: nettó 22 560 000 Ft.
9. r: nettó 6 481 600 Ft.
10. r: nettó 3 528 000 Ft.
11. r: nettó 23 937 360 Ft.
Előzetes igazolás Kbt. 67. § (1) ill. 114. § (2) bek. szerinti nyil. Igazolás gazdasági szerepelő nyilatkozata.
M/2. Alkalmas az AT az adott rész vonatkozásában, ha rendelkezik.
— a 3. 8. 9. 10. 11. részajánlat esetén egy fő olyan szakemberrel, akinek van legalább 1 év oktatásszervezői tapasztalata, és felsőfokú végzettsége,
— az 1. 5. 6. 7. részajánlat esetén egy fő olyan szakemberrel, akinek van legalább 2 év oktatásszervezői tapasztalattal, és felsőfokú végzettsége,
— a 2. és 4. részajánlat esetén egy fő olyan szakemberrel, akinek van legalább 3 év oktatásszervezői tapasztalattal, és felsőfokú végzettsége.
M/2.-re alkalmazva a Kbt. 65. § (10) bek szerint korlátozás.
Előzetes igazolás M/1. és M/2-re Kbt. 67. § (1) ill. 114. § (2) bek. szerinti nyil. Igazolás M/1. a 321/2015. Korm. r. 21.§ (3) bek. a) pont alapján...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Előzetes igazolás M/1. és M/2-re Kbt. 67. § (1) ill. 114. § (2) bek. szerinti nyil. Igazolás M/1. a 321/2015. Korm. r. 21.§ (3) bek. a) pont alapján referenciával, az M/2. esetében a 321/2015. Korm. r. 21. § (3) bek. b) pont szakember nyilatkozata+képzettségét igazoló dok.
Terjedelmi korlátok miatt a részletek az EKD-ban.
D) III.2.2) ponthoz: Előleg igénylése esetén a Nyertes AT köteles az igényelt előlegnek a megrendelésben foglalt teljes ellenszolgáltatás 10 %-át meghaladó...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
D) III.2.2) ponthoz: Előleg igénylése esetén a Nyertes AT köteles az igényelt előlegnek a megrendelésben foglalt teljes ellenszolgáltatás 10 %-át meghaladó összegére vonatkozóan az AK javára szóló, előleg visszafizetésre vonatkozó biztosítékot nyújtani a Kbt. 134.§ (6) bek. a) pontja szerint; ez az Előleg folyósításának feltétele.
E) IV.1.11) ponthoz: Értékelési szempont a keretmegállapodásos eljárás második részében, a több ajánlattevővel megkötésre kerülő KM-ok tekintetében az 1, 4,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
E) IV.1.11) ponthoz: Értékelési szempont a keretmegállapodásos eljárás második részében, a több ajánlattevővel megkötésre kerülő KM-ok tekintetében az 1, 4, 5. részeknél: legjobb ár-érték arány (egyedi megrendeléssel beszerezni kívánt konkrét képzésre vonatkozó ajánlati ár s.szám 80;
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2018/S 017-035645 (2018-01-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-02-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: KÉ 1179/2018.; TED 2018/S 017-035645
Rövid leírás:
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min. 1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés, OKJ-ben szereplő részszakképesítés, egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések).
A részajánlattétel szakmacsoportonként 11 részre biztosított.
AK az 1, 4, 5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám mind 3 résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2,3,6-11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a) pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban Keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le.
Teljes mennyiség részenként 1 ellátási csomag (azaz 11*1 ellátási csom) a II.2.4)-ben és az EKD-ban részletezettek szerint, az összes rész tekintetében együttesen 856 467 553 HUF keretösszegben.
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 53. § (1) bekezdés alapján, az ajánlattételi határidő lejárta előtt jelen hirdetménnyel visszavonja.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A közbesz. eljárás tárgya ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése a ftt-ak visszailleszkedésének elősegítését célzó reintegrációs programok keretében a bv. intézetekben, az alábbi 3 típusú képzés megvalósítása min. 1200 fő részére: OKJ-ben szereplő szakképesítés, OKJ-ben szereplő részszakképesítés, egyéb engedélyezett szakmai képzés (betanító jellegű elméleti és gyakorlati szakmai képzések).
AK az 1, 4, 5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám mind 3 résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2,3,6-11. r....
Többet mutasson
Rövid leírás
AK az 1, 4, 5. részekben a Kbt. 105.§ (2)bek. a) pont alapján több ajánlattevővel (keretszám mind 3 résznél 3) keretmegállapodást (KM), míg a 2,3,6-11. r. tekintetében a Kbt.105.§(1) bek. a) pont alapján 1 ajánlattevővel keretmegállapodást (a továbbiakban Keretszerződés v KSZ) köt. AK a KM és KSZ megkötése érdekében nyílt eljárást folytat le.
+ még 1
Menny: 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusai): kézműves ajándéktárgy készítő 150 óra/képzés; betanított létesítmény üzemeltető valamint...
Többet mutasson
Rövid leírás
Menny: 1 db ellátási csomag, melynek tartalma (képzések típusai): kézműves ajándéktárgy készítő 150 óra/képzés; betanított létesítmény üzemeltető valamint kerti járdakövező képzés; 200-200 ó/képzés időtartamban kb. 15-20 fő/képzési csoportlétszámmal.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.3.3-16-2016-00001
További információk:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 53. § (1) bekezdés alapján, az ajánlattételi határidő lejárta előtt jelen hirdetménnyel visszavonja.
A rész száma: 2.
Rövid leírás: Állatgondozó 400 óra/képzés.
Valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoportlétszámmal.
+ még 5
Továbbá az igazolt hiányzások részbeni pótlására elméleti és gyakorlati pótóra biztosítása h. a. résztvevők a vizsgára bocsátás feltételeit teljesíthessék.
A ftt-ak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül OKJ-ben szereplő szakképesítés, és. részszakképesítés megvalósítása a bv intézetekben.
Építő- és anyagmozgató gép kezelője (targoncavezetői szakmairány) + hatósági vizsgára felkészítő.
Szobafestő 480 ó/k.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: FOP-1.3.3-16-2016-00001
A rész száma: 5.
Rövid leírás:
Feladat a fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése, ezen belül az alábbi típusú képzés.
Megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben: Országos Képzési Jegyzékben szereplő.
+ még 1
Szakképesítés, Országos Képzési Jegyzékben szereplő részszakképesítés.
A rész száma: 6.
8
10
Rövid leírás: Kézi könyvkötő 400 óra/képzés; kb. 15-20 fő/képzési csoportlétszámmal.
A rész száma: 11
Rövid leírás:
Villanyszerelő 960 óra/képzés; valamennyi kb. 15-20 fő/képzési csoportlétszámmal.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Országosan összesen 40 db intézetben.
Országos összesen 40 db intézetben.
Hivatkozás További információk
Ajánlatkérő a TED 2018/S 017-035645 számmal, illetve a KÉ 1179/2018. számmal megindított, Fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése tárgyú...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a TED 2018/S 017-035645 számmal, illetve a KÉ 1179/2018. számmal megindított, Fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése tárgyú közbeszerzési eljárást a Kbt. 53. § (1) bekezdés alapján, az ajánlattételi határidő lejárta előtt jelen hirdetménnyel visszavonja.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148.§ (3)-(5) bekezdésében foglaltak.
Forrás: OJS 2018/S 040-088211 (2018-02-23)