Gázelosztó vezeték (gerinc és leágazó) létesítési munkái – keretszerződés

NKM Földgázhálózati Kft.

Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő szolgáltatási területén található különböző átmérőjű, anyagú és nyomásfokozatú gázelosztó vezeték (gerinc és leágazó) létesítési és egyéb munkáinak teljes körű (alépítmény, felépítmény, rákötés és gáz alá helyezés, műszaki vizsgálat, geodéziai bemérés) megvalósítására tervezéssel együtt, vagy az ajánlatkérő által szolgáltatott tervdokumentáció szerint.
Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét nem biztosítja, tekintettel az alábbiakra: a ténylegesen szükséges munkák mennyisége előzetesen nem ismert. A kivitelezés területrészekre bontása azért sem kedvező Ajánlatkérő számára, mivel így a keretösszeg terhére tetszőleges arányban tud megrendelni a II.2.4 pont szerinti munkákat, tervezéssel vagy anélkül, amelyeket előre nem tud számszerűsíteni és így a keretösszeget sem tudja ezek arányában megbontani, így sem gazdasági, sem munkaszervezési, sem pedig műszaki indokok nem állnak fenn, amelyek a részekre történő ajánlattételt lehetővé tennék.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-03-05. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-01-15.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-01-15 Ajánlati felhívás
2018-03-02 További információk
2018-06-21 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-01-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gázvezetékek építése
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő szolgáltatási területén található különböző átmérőjű, anyagú és nyomásfokozatú gázelosztó vezeték (gerinc és leágazó) létesítési és egyéb munkáinak teljes körű (alépítmény, felépítmény, rákötés és gáz alá helyezés, műszaki vizsgálat, geodéziai bemérés) megvalósítására tervezéssel együtt, vagy az ajánlatkérő által szolgáltatott tervdokumentáció szerint. Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét nem biztosítja, tekintettel az alábbiakra: a ténylegesen szükséges munkák mennyisége előzetesen nem ismert. A kivitelezés területrészekre bontása azért sem kedvező Ajánlatkérő számára, mivel így a keretösszeg terhére tetszőleges arányban tud megrendelni a II.2.4 pont szerinti munkákat, tervezéssel vagy anélkül, amelyeket előre nem tud számszerűsíteni és így a keretösszeget sem tudja ezek arányában megbontani, így sem gazdasági, sem munkaszervezési, sem pedig műszaki indokok nem állnak fenn, amelyek a részekre történő ajánlattételt lehetővé tennék.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gázvezetékek építése 📦
További CPV-kód: Gázipari szakmai szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: NKM Földgázhálózati Kft.
Postacím: II. János Pál pápa tér 20.
Postai irányítószám: 1081
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nemzetikozmuvek.hu 🌏
E-mail: juhasz.istvan@nkm.energy 📧
Telefon: +36 14322011 📞
Fax: +36 14771236 📠
Dokumentumok URL-je: http://nagyeskiss.hu/eljarasok 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-01-15 📅
Benyújtási határidő: 2018-03-05 📅
Közzététel dátuma: 2018-01-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 011-021603
HL-S szám: 11
További információk
A II.1.5 és a II.2.6. pont technikai okból került kitöltésre.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő szolgáltatási területén található különböző átmérőjű, anyagú és nyomásfokozatú gázelosztó vezeték (gerinc és leágazó) létesítési és egyéb munkáinak teljes körű (alépítmény, felépítmény, rákötés és gáz alá helyezés, műszaki vizsgálat, geodéziai bemérés) megvalósítására tervezéssel együtt, vagy az ajánlatkérő által szolgáltatott tervdokumentáció szerint.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét nem biztosítja, tekintettel az alábbiakra: a ténylegesen szükséges munkák mennyisége előzetesen nem ismert. A kivitelezés területrészekre bontása azért sem kedvező Ajánlatkérő számára, mivel így a keretösszeg terhére tetszőleges arányban tud megrendelni a II.2.4 pont szerinti munkákat, tervezéssel vagy anélkül, amelyeket előre nem tud számszerűsíteni és így a keretösszeget sem tudja ezek arányában megbontani, így sem gazdasági, sem munkaszervezési, sem pedig műszaki indokok nem állnak fenn, amelyek a részekre történő ajánlattételt lehetővé tennék.
Többet mutasson
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
Keretszerződés – Gázelosztó vezeték (gerinc és/vagy leágazó) létesítési munkáinak teljes körű megvalósítására, irányuló munkák, valamint kizárólag a gázhálózathoz kapcsolódó alépítményi munkák elvégzése az Ajánlatkérő egyedi megrendelésének alapján, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
Különböző átmérőjű, anyagú és nyomásfokozatú gázelosztó vezeték (gerinc és leágazó) létesítési munkáinak teljes körű (alépítmény, felépítmény, műszaki vizsgálat, geodéziai bemérés) megvalósítása vagy tervezéssel együtt, vagy az NKM Földgázhálózati Kft. által szolgáltatott tervdokumentáció szerint.
Többet mutasson
Kizárólag utólagos leágazó létesítés esetén a már meglévő (üzemelő) gázelosztó vezetékről utólagosan építendő, különböző átmérőjű, anyagú és nyomásfokozatú, leágazó vezeték létesítési munkáinak teljes körű (alépítmény, felépítmény, rákötés és gáz alá helyezés, műszaki vizsgálat, geodéziai bemérés) megvalósítása vagy tervezéssel együtt, vagy az NKM Földgázhálózati Kft. által szolgáltatott tervdokumentáció szerint.
Többet mutasson
Meglévő (üzemelő) elosztó vezeték környezetében illetve új elosztó vezeték létesítéséhez szükséges teljes körű alépítményi (burkolatbontás, földmunka, befejező munkák, ideiglenes melléklétesítmények, stb.) munkák végzése.
Mennyiség:
Gerincvezetékkel épülő leágazó elosztóvezetékek tervezett mennyisége: 350 db.
Leágazó elosztóvezetékek tervezett mennyisége: 2100 db.
35 db gázvezeték-építésre, vagy rekonstrukciójára vonatkozó engedélyes és kiviteli terv készítése
A keretszerződés keretösszege nettó 3 000 000 000 Ft mely összegtől az ajánlatkérő igénye esetén + (plusz) 30 %-kal eltérhet.
M/2.8.
Min. 1 fő környezetirányítási vezető (felsőfokú végzettséggel), aki rendelkezik min. 12 hónap közművesített környezetben végzett gázvezeték építési, vagy gázvezeték rekonstrukció tárgyú környezetirányítási gyakorlattal.
M/2.9.
Min. 1 fő munkavédelmi felelős (felsőfokú végzettséggel), aki rendelkezik min. 12 hónap, közművesített környezetben végzett gázvezeték építési, vagy gázvezeték rekonstrukció tárgyú munkavédelmi gyakorlattal.
M/2.10.
Min. 1 fő, a 4/2002. (II.20.) SzCsM-EüM együttes rendeletben meghatározott, vagy azzal egyenértékű biztonsági és egészségvédelmi koordinátor.
M/2.11.
Min. 2 fő tervező, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendeletben meghatározott GO kódjelű tervezői jogosultsággal, vagy az annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal, végzettséggel, valamint min. 12 hónap, közművesített környezetben végzett gázvezeték építési, vagy gázvezeték rekonstrukció tárgyú tervezési gyakorlattal.
Többet mutasson
M/2.12.
Min. 5 fő minősített PE hegesztő (középfokú végzettséggel és legalább 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező személy, aki a 15/2012. NGM közlemény vagy az MSZ EN 13067:2013 szabvány szerint érvényes hegesztői minősítési bizonyítvánnyal, továbbá min. 12 hónap közművesített környezetben végzett hegesztett kötésekkel készült energiaellátó nyomóvezeték építésére/rekonstrukciójára vonatkozó projektekben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
M/2.13.
Min. 5 fő minősített acélhegesztő, aki az MSZ EN ISO 9606-1:2014 (vagy azzal egyenértékű, de nem vállalati belső minősítés szerint) szabvány szerinti érvényes minősítéssel és min. 12 hónap közművesített környezetben végzett, hegesztett kötésekkel készült energiaellátó nyomóvezeték építésére/rekonstrukciójára vonatkozó projektekben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
M/2.14.
Min. 4 fő gázszerelő, aki legalább középfokú gázszerelő végzettséggel és legalább 36 hónap gázszerelési gyakorlattal szakképesítéssel rendelkezik.
M/2.15.
Min. 15 fő földmunkás, aki legalább 12 hónap, gázvezeték építés vagy rekonstrukció során végzett földmunka terén szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Az M/2. pontban felsorolt szakemberek esetében egy szakember több pozícióra is bemutatható, de összesen legalább 40 fő megajánlása szükséges.
AK az előírt végzettség, képzettség esetén azzal egyenértékűt is elfogad, azzal, hogy az egyenértékűség igazolása az egyenértékűség igazolása az AT feladata.
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
A keretszerződés időtartamát ajánlatkérő jogosult 6 hónappal meghosszabbítani, amelyről legkésőbb a keretszerződés lejárta előtt két hónappal írásban értesíti a nyertes ajánlattevőt.
A lehetőségek leírása:
A beszerzés tárgyát képező mennyiség (keretösszeg): nettó 3 000 000 000 Ft. Az ajánlatkérő a megadott mennyiségtől pozitív irányba 30 %-kal eltérhet.
További információk: A II.1.5 és a II.2.6. pont technikai okból került kitöltésre.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő mindenkori szolgáltatási területén található gázhálózat, a jelen közbeszerzési eljárás megindításának időpontjában az alábbiak szerint:
Budapest közigazgatási területe és 20 vidéki települ.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A kizáró okok fenn nem állását ajánlattevő, valamint adott esetben a kapacitást biztosító szervezet első körben az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) kitöltésével köteles igazolni.
Többet mutasson
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra.
Amennyiben ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró ok hiányát igazoló adatbázisokhoz, az ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetni a formanyomtatvány megfelelő részében - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára 321/2015 (X.30) Korm. rendelet előírja.
Többet mutasson
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás ajánlattevőnek erre vonatkozó nyilatkozatát kell csatolnia.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. fejezete szerinti igazolási módok az V. fejezetnek megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti alkalmassági követelmények.
1) A 322/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21. § (1) bekezdése alapján az építőipari kivitelezési tevékenységet folytató gazdasági szereplőknek szerepelniük szükséges az 1997. évi LXXVIII. tv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőknek a letelepedésük szerinti ország nyilvántartásában szükséges szerepelniük.
Többet mutasson
2) A 322/2015. (X. 30.) Korm. rend. 8. § (1) bekezdése alapján a tervezői tevékenységet folytató gazdasági szereplőnek szerepelnie szükséges a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőknek, vagy – vagy az általa az adott tervezési munka elvégzésére foglalkoztatott szakembernek – a 322/2015. (X. 30.) Korm. rend. 8. § (2) bekezdésének megfelelően nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében.
Többet mutasson
3) Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a környezetvédelmi hatóság által kiadott, a nem veszélyes hulladék gyűjtésére és szállítására vonatkozó engedéllyel. (A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény alapján a gázelosztó vezeték(ek) építése során keletkező hulladék gyűjtése és szállítása engedélyköteles tevékenység.)
Többet mutasson
Igazolás módja.
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bek alapján az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti alkalmassági követelményeknek.
Az 1-2) pont szerinti nyilvántartásokban szereplés tényét - amennyiben a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentum benyújtásával szükséges igazolni.
Többet mutasson
A 3) pont szerinti alkalmassági követelményt az engedély másolatának benyújtásával kell igazolni.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) – valamint adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátószervezetnek – az ajánlatban a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a közbeszerzési eljárásokban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az EEKD-ba foglalt, megfelelő képviselői jogosultsággal rendelkező személy által aláírt nyilatkozat benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD-ban a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az érintett gazdasági szereplőnek (ajánlattevő, kapacitást biztosító szervezet) csak nyilatkoznia kell, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványt kell benyújtani. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak arról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön formanyomtatványt kell benyújtani. Az EEKD-t a Korm. rendelet 5-7. § alapján kell kitölteni.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint ajánlatkérő az érvényes ajánlatokat az értékelési szempont szerint értékeli. Ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőket megfelelő határidő tűzésével felhívja az alkalmassági követelmények alábbiak szerinti igazolására:
Többet mutasson
P/1. A 321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (1) bekezdésének b) pontjára tekintettel, amennyiben a letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét - ajánlattevő csatolja saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolójának részét képező eredménykimutatás egyszerű másolatát az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három lezárt üzleti év vonatkozásában.
Többet mutasson
Amennyiben az Ajánlatkérő által kért beszámolók a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőek, a beszámoló részét képező eredménykimutatás csatolása nem szükséges.
P/2. A 321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján ajánlattevő csatolja az előző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
P/3. A 321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (1) bekezdés d) pontja alapján ajánlattevő csatolja a jelen közbeszerzési eljárás tárgyára is kiterjedő szakmai felelősségbiztosítási kötvényét, valamint az utolsó esedékes díjrészlet befizetését igazoló dokumentumot.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők a P/2 alkalmassági követelménynek együttesen is megfelelhetnek, a P/1 és P/3 alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha annak közülük egy megfelel.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (6)-(7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazására, illetve a Kbt. 19. § (3) bekezdésben foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha:
P/1. A számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján az adózott eredménye az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 üzleti évben egynél több évben negatív volt.
P/2. Az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó teljes nettó árbevétele összesen nem érte el a 3 000 000 000 HUF-ot.
P/3. Nem rendelkezik legalább 1 000 000 000 Ft/év fedezeti értékű, a jelen eljárás szerinti tevékenységre kiterjedő szakmai felelősségbiztosítással.
A Kbt. 65.§ (7) alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
A Kbt. 65. § (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az ATnek (közös ATnek) – valamint adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek – az ajánlatban a Kbt. 67.§(1)-(2) bek, valamint a 321/2015.(X.30.) Kr. (továbbiakban:R.) II. Fejezetének megfelelően, az EEKD-ba foglalt, megfelelő képviselői jogosultsággal rendelkező személy által aláírt nyilatkozat benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alk.kövnek.
Többet mutasson
Az alk.kövek előzetes igazolására az EEKD-ban a R.2.§(5) bek alapján az érintett gazdasági szereplőnek csak nyilatkoznia kell, hogy megfelel az előírt alk.kövnek.
Amennyiben AT az előírt alk.kövekn ek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványt kell benyújtani.
A Kbt. 69. § (4)-(9) bekezdés alapján felhívott gazdasági szereplő(k)nek az alkalmasság igazolására az alábbidokumentumokat kell benyújtani:
M/1. A R. 21. § (2) a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított öt év (60 hónap) legjelentősebb építési beruházásainak ismertetésére szolgáló, a R. 22. § (3) szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolás. AK a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven (96 hónapon) belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Bef. alatt a műszaki átadás-átvétel időpontja értendő.
Többet mutasson
A becsatolt ref.igazolásnak tartalmaznia kell valamennyi, az alk. megítéléshez szükséges köv. teljesülését.
Ha a ref.munkát az AT/AV/más szervezet közös ATként/ALként teljesítette, úgy a teljesítésből kizárólag csak az AT/AV/más szervezet saját teljesítése fogadható el, azzal, hogy AK alkalmazza a R. 22. § (5) bekt.
M/2. Azon szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezése, végzettségük vagy képz-ük, szakmai tapaszt-tuk ismertetése, az előírt (szak)vizsgát igazoló dokum.csatolása akiket be von a teljesítésbe.
Ha a bemutatott szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, úgy a szakember végzettségét igazoló dokum. másolatának, továbbá a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlat szakmai CV-vel történő igazolása nem szükséges.
Többet mutasson
Ha a szakember nem szerepel a nyilvántartásban, vagy az nem ellenőrizhető a nyilvántartáson keresztül, csatolandó a szakember végzettségét igazoló dokum. egyszerű másolata, valamint a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyak. meglétét igazoló, a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11), 67. § (3), 140. § (9), valamint a R. 22. § (5), 24. § (1)-(2) rendelkezéseire.
M/3. ISO 14001:2004 vagy azzal egyenértékű tanúsítvány, vagy a rendelet 21. § (2) bek f) szerinti ezzel egyenértékű egyéb tanúsítvány, vagy az egyenértékű rendszerek egyéb bizonyítékai (intézkedések leírása).
M/4. OHSAS18001:2007, vagy egyenértékű tanúsítvány, vagy a rendelet 24. § (3) bek szerinti ezzel egyenértékű egyéb tanúsítvány, vagy az egyenértékű rendszerek egyéb bizonyítékai (intézkedések leírása).
M/5. 307/2015.R.4§(4)bek alapján bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szerv. által tanúsított MSZ EN ISO 3834-2:2006 szabvány szerinti tanúsítvány, vagy az ezekkel és a 3/1998. (I.12.) IKIM r. és a 9/2001. (IV. 5.) GM r. rendelk-vel egyenértékű hegesztéstechnikai intézk-ek részletes ismertetése.
Többet mutasson
M/6. ISO 9001 vagy azzal egyenértékű tanúsítvány, vagy a rendelet 21. § (2) bek c) szerinti ezzel egyenértékű egyéb tanúsítvány, vagy az egyenértékű rendszerek egyéb bizonyítékai (intézk. leírása).
M/7. a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, gépek rendelkezésre állásának igazolására.
— a PE hegesztő berendezés(ek) és hegesztő tükrök érvényes minősítő lapja(i)t,
— az ívhegesztő berendezés(ek) és tartozékai érvényes minősítő lapja(i)t,
— a nyomáspróba ellenőrző műszer és a digitális nyomáspróba regisztráló műszer hitelesítését igazoló érvényes dokumentumokat,
— valamennyi eszköz esetén a tulajdonjogot, vagy bérleti vagy használati jogot igazoló dokumentumokat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Figyelem! A karatkerkorlátozásra tekintettel Az M/2.8.-M/2.15 alkalmassági követelmény a II.2.4) pontban, az M/3 alkalm. köv. a III.1.8 pontban, és M/4-M/7 a VI.4.3) pontban kerül feltüntetésre.
M/1 Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben (60 hónapban) teljesített, de legfeljebb 8 éven belüli megkezdett, sikeres műszaki átadás-átvétellel befejezett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített kivitelezési munkával az alábbiak szerint:
Többet mutasson
M/1.1.
Összesen legalább nettó 2 000 000 000 Ft értékű hegesztett kötésekkel készült, alépítményi és felépítményi munkarészeket egyaránt tartalmazó, acél, vagy PE anyagú gáz- és/vagy olajipari vezeték építésére, vagy rekonstrukciójára vonatkozó referenciamunka,
Többet mutasson
M/1.2.
Összesen legalább nettó 250 000 000 Ft értékű acél, vagy PE anyagú, közművesített környezetben megvalósuló gázvezeték építésének, vagy rekonstrukciójának engedélyes és kiviteli tervére készítésére vonatkozó referencia.
M/1.3. Összesen legalább nettó 15 000 000 Ft értékű acél, vagy PE anyagú, közművesített környezetben megvalósuló gázvezeték építésének, vagy rekonstrukciójának engedélyes és kiviteli tervére készítésére vonatkozó referencia.
Az előírt referenciák egy vagy több szerződéssel is teljesíthetők, egy referenciával több követelmény is igazolható.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:
M/2.1.
Minimum 3 fő, aki rendelkezik a 266/2013.(VII.11.) Korm. rendeletben meghatározott MV-GO kódjelű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal, és biztonságtechnikai és tűzvédelmi szakvizsgával.
Többet mutasson
M/2.2.
Minimum 2 fő, aki rendelkezik a 266/2013.(VII.11.) Korm. rendeletben meghatározott MV-KÉ kódjelű, felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal, valamint min. 12 hónap útépítési, -felújítási, -rekonstrukciós projektekben szerzett építésvezetői vagy felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalattal.
Többet mutasson
M/2.3.
Minimum 4 fő PE hegesztés irányító (a 80/2005. (X.11.) GKM számú rendeletnek megfelelően legalább középfokú végzettségű, PE hegesztéssel kapcsolatos képesítést szerzett érvényes vizsgával, vagy a hivatkozott rendeletben előírtakkal egyenértékű végzettséggel és képzettséggel), akik közül minimum 2 fő rendelkezik min. 12 hónap közművesített környezetben végzett gázvezeték építési, vagy gázvezeték rekonstrukciós projektekben szerzett műszaki irányítói szakmai tapasztalattal.
Többet mutasson
M/2.4.
Minimum 1 fő PE hegesztés felelős, aki egyetemi, vagy főiskolai szintű szakirányú végzettséggel, vagy hegesztőtechnológusi szakképesítéssel (OKJ), vagy ezekkel egyenértékű végzettséggel, illetve szakképesítéssel rendelkezik.
M/2.5.
Minimum 1 fő acélhegesztés irányító, aki a 143/2004. (XII.22.) GKM számú rendelet (Hegesztési Biztonsági Szabályzat) szerint legalább középfokú gépész szakirányú képesítéssel és legalább 5 éves hegesztési szakmai gyakorlattal, vagy a hivatkozott rendeletben előírtakkal egyenértékű végzettséggel, illetve szakképesítéssel rendelkezik.
Többet mutasson
M/2.6.
Minimum 1 fő acélhegesztés felelős (az MSZ EN ISO 14731 szabvány előírásai szerint olyan személy, aki Európai Hegesztőmérnöki (EWE), vagy Európai Hegesztéstechnológusi (EWT) diplomával, vagy hegesztőmérnöki, vagy egyetemi, vagy főiskolai szintű szakirányú végzettség, vagy hegesztőtechnológusi szakképesítéssel (OKJ), vagy ezekkel egyenértékű végzettséggel rendelkezik).
Többet mutasson
M/2.7.
Minimum 1 fő minőségirányítási vezető (felsőfokú végzettséggel), aki rendelkezik min. 12 hónap, közművesített környezetben végzett gázvezeték építési, vagy gázvezeték rekonstrukció tárgyú minőségirányítási gyakorlattal.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Kötbér:
— meghiúsulási: ha Vállalkozónak felróhatóan a teljesítés meghiúsul. Mérték:
Meghiúsulással érintett eseti megrendelésre eső nettó szerződéses ár 20 %-a, a keretszerződés meghiúsulása esetén 50 000 000 Ft,
— késedelmi: ha Vállalkozó a teljesítéssel neki felróhatóan késik. Mérték:
Késedelemmel érintett eseti megrendelésre eső nettó szerződéses ár 1 %-a/nap, max. 20 %,
— hibás teljesítési: a hiba kijavításáig terjedő időre, a késedelmi kötbérrel egyezően.
Jótállás: 5/10 év a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
Biztosíték:
— teljesítési: a szerződéses keretösszeg 3 %-a,
— jólteljesítési: az eseti megrendelés szerinti vállalkozói díj 5 %-a.
Kbt. 134. § (5) szerint az ajánlatban kell nyilatkozni a biztosítékokról. Nyertes ajánlattevőnek Kbt. 134. § (6) a) szerinti módon a Kbt. 134. § betartásával kell a biztosítékokat nyújtania.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget a mindenkori közbeszerzési jogszabályok által előírt kötelező mértékben biztosít. A szabályszerűen benyújtott számla kiegyenlítése 30 napos fizetési határidő mellett, a Ptk 6:130. § (1) és (2) bek., a Kbt. 135. § (1)-(3) és (5)-(6) bek., és alvállalkozó igénybevétele esetén a 322/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 32/A. és 32/B. § -ai szerint történik. A szerződést biztosító mellékkötelezettségeket és a részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
A Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítása kizárt.
M/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a felhívás tárgyának megfelelő, illetve azt is magába foglaló tevékenységi körre vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált, minőségirányítási rendszer tanúsítására jogosított független szervezet által kiállított, érvényes, az ISO 9001 szabványnak megfelelő, minőségirányítási rendszer tanúsítvánnyal, vagy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésének rendelkezése szerinti, ezzel egyénértékű tanúsítvánnyal, továbbá az egyenértékű minőségirányítási intézkedések egyéb írásbeli bizonyítékaival. A minőségirányítási és a környezetvédelmi irányítási tanúsítványa nem foglalja magában a „gáz alatti” vagy azzal egyenértékű munkavégzést.
Többet mutasson

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-03-05 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: NAGY és KISS Ügyvédi Iroda 1054 Budapest, Szabadság tér 7., Bank Center Irodaház, Citi Torony 6. emelet, Tárgyalóhelyiség.
További információk:
Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése szerint. Az ajánlatok benyújtásának helyszínén beléptető rendszer működik, amelynek időigényével számolni szükséges.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A III.1.3. M/2.1 alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakemberek összesített tapasztalata (fm)
Minőségi kritérium (súlyozás): 6
Minőségi kritérium (név): 2. A III.1.3. M/2.1. alkalmassági követelménynek megfelelő további szakemberek (fő)
A III.1.3. M/2.13. alkalmassági követelménynek megfelelő további szakemberek (fő)
A III.1.3. M/2.14. alkalmassági követelménynek megfelelő további szakemberek (fő)
Többlet földmunkások száma
Naprakész online nyilvántartás vezetése
Az ár súlyozása: 64

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK02400
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Juhász István
A vevő profiljának címe: http://www.nemzetikozmuvek.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://nagyeskiss.hu/eljarasok 🌏
Ajánlatkérő neve: NAGY és KISS Ügyvédi Iroda
Postacím: Szabadság tér 7. Bank Center Irodaház, Citi Torony 6. emelet
Postai irányítószám: 1054
Kapcsolattartó pont: Perényi Rita
Telefon: +36 13280630 📞
E-mail: perenyi.rita@nagyeskiss.hu 📧
Fax: +36 13280631 📠
Ország: Budapest 🏙️
A vevő profiljának címe: http://www.nagyeskiss.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
1) Ajánlatkérő az ajánlattételt a Kbt. 35. § (5) bekezdés és 54. § (4)-(7) bekezdései szerint 20 millió Ft összegű ajánlati biztosíték nyújtásához köti. A biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig kell ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani. A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő CIB Bank Zrt.-nél vezetett: 10700024-44632007-51100005 fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. A biztosíték befizetéssel vagy átutalással történő teljesítését az átutalási/befizetési megbízás eredeti példányának csatolásával kell igazolni. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére kell érvényesnek lennie. Amennyiben az ajánlati biztosítékot az előírt határidőre nem, vagy kisebb mértékben bocsátja ajánlattevő rendelkezésre az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
2) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett eredeti formában csatolt nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. [Kbt. 66. § (2) bek]
3) Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (4) bek szerint nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
4) Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bek alapján felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen ajánlattevő feltünteti a 68. § (4) bek szerinti információkat: az ajánlattevő nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempontok alapján értékelésre kerülnek.
Többet mutasson
5) A Kbt. 66. § (6) bek szerint ajánlattevő köteles ajánlatában megjelölni:
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez alvállalkozót kíván igénybe venni,
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
Nemleges tartalom esetén is csatolni kell.
6) Nyertes ajánlattevőnek a munkakezdés időpontjára rendelkeznie kell minimum 1 000 000 000 Ft/év és 100 000 000 Ft/kár fedezeti összegű, CAR rendszerű, építési szerelési tevékenységre szóló felelősségbiztosítással, valamint a munkakezdés időpontjára rendelkeznie kell minimum 1 000 000 000 Ft/év és 100 000 000 Ft/kár fedezeti összegű, tervezői tevékenységre szóló szakmai felelősségbiztosítással, Az érvényes felelősségbiztosítási szerződés bemutatásának elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, amely esetben ajánlatkérő – amennyiben kihirdetésre került – a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg a szerződést.
Többet mutasson
7) Ajánlatkérő a P/1-3) és M/1-7) alkalmassági feltételeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
8) Az ajánlatok a Kbt. 76. § (2) bek c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány értékelési szempontja alapján kerülnek elbírálásra.
Az adható pontszám: 0-10 pont. A módszer: Az ár részszempont esetében fordított arányosítás, az 1-5. minőségi értékelési részszempontok esetén egyenes arányosítás, a 6. minőségi értékelési részszempont esetén abszolút pontkiosztás a dokumentációban foglaltak szerint.
Többet mutasson
9) Az ajánlati árat a közbeszerzési dokumentumok részét képező mintaköltségvetés kitöltésével kell megadni.
10) AK nem biztosítja az alternatív ajánlattételt.
11) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell az egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást a közbeszerzési dokumentumok szerinti tartalommal.
12) FAKSZ: dr. Takács Éva (lajstromszám: 00526, e-mail: takacs.eva@nagyeskiss.hu).
13) Ajánlatkérő a jelen eljárásban alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
14) A IV.2.6) pontban meghatározott időtartam alatt 60 napot ért.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. §-a szerint.
M/4. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik bármely nemzeti rendszerben akkreditált, minőségirányítási rendszer tanúsítására jogosított független szervezet által kiállított, érvényes ISO 14001:2004 szabvány szerinti, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszerre vonatkozó tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű intézkedésekkel.
Többet mutasson
M/5. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik bármely nemzeti rendszerben akkreditált, minőségirányítási rendszer tanúsítására jogosított független szervezet által kiállított, érvényes OHSAS18001:2007 foglalkozási egészségügyi és biztonsági irányítási rendszerre, vagy azzal egyenérékű foglalkozási egészségügyi és biztonsági irányítási rendszerre vonatkozó tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű intézkedésekkel.
Többet mutasson
M/6. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított, érvényes MSZ EN ISO 3834-2:2006 szabvány szerinti tanúsítvánnyal, illetve az ezekkel és a 3/1998. (I.12.) IKIM rendelet és a 9/2001. (IV. 5.) GM rendelet rendelkezéseivel egyenértékű hegesztéstechnikai intézkedéseinek részletes ismertetésével.
Többet mutasson
M/7. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az legalább az alábbi eszközökkel:
a) 2 db min. 14 t és 2 db min 20 t gumikerekes kotrógép,
b) 2 db min. 300 kg teherbírású csúszókormányzású rakodó,
c) 2 db min. 1000 kg össztömegű minikotró,
d) 2 db min. 8 t össztömegű árokásó munkagép hidraulikus bontókalapáccsal,
e) 1 db min. 20 t össztömegű homlokrakodó munkagép,
f) 2 db aszfaltvágó,
g) 2 db kompresszor,
h) 10 db benzinmotoros szivattyú,
i) 4 db kézi bontókalapács, törőfej,
j) 6 db talajtömörítő eszköz (lapvibrátor, döngölő),
k) 4 db min. 8–15 t húzóteljesítményű vízszintes irányított fúrásra alkalmas berendezés,
l) 3 db min. 25 t össztömegű billenős teherautó,
m) 1000 fm cégnévvel ellátott korlátléc, tartóbakokkal, vagy egybekorlát,
n) 1000 négyzetméter dúcanyag,
o) 10 db mobil hídprovizóriumok (úttestre, járdára),
p) 10 db forgalomterelő jelzőlámpák (sárga villogók),
q) 50 db utasítást adó és veszélyt jelző KRESZ-táblák,
r) 2 db, a 80/2005 (X.11.) GKM rendelet (Gázelosztó Vezeték Biztonsági Szabályzat) előírásainak megfelelő, rendszeresen karbantartott és érvényes felülvizsgálattal rendelkező PE hegesztőgép, tartozékok,
s) 5 db, a 143/2004 (XII.22.) GKM rendelet (Hegesztési Biztonsági Szabályzat) előírásainak eleget tevő, érvényes felülvizsgálattal rendelkező hegesztő berendezés,
t) 2 db csörlő,
u) 1 db csőmegvezető görgős berendezés (saját gyártású is lehet),
v) 3 db nyomáspróba ellenőrző műszer érvényes kalibrálással,
w) 5 db áramfejlesztő,
x) 1 db, a 47/1999. (VIII.4.) GM rendelet (Emelőgép Biztonsági Szabályzat) előírásainak megfelelő, érvényes felülvizsgálattal rendelkező, min. 50 t teherbírású autódaru,
y) 4 db min. 12 500 kg össztömegű tehergépjármű, min. 4 t teherbírású daruval.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
Az ajánlatban csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződésteljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 011-021603 (2018-01-15)
További információk (2018-03-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő szolgáltatási területén található különböző átmérőjű, anyagú és nyomásfokozatú gázelosztó vezeték (gerinc és leágazó) létesítési és egyéb munkáinak teljes körű (alépítmény,felépítmény, rákötés és gáz alá helyezés, műszaki vizsgálat, geodéziai bemérés) megvalósítására tervezéssel együtt, vagy az ajánlatkérő által szolgáltatott tervdokumentáció szerint. Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét nem biztosítja, tekintettel az alábbiakra: a ténylegesen szükséges munkák mennyisége előzetesen nem ismert. A kivitelezés területrészekre bontása azért sem kedvező Ajánlatkérő számára, mivel így a keretösszeg terhére tetszőleges arányban tud megrendelni a II.2.4 pont szerinti munkákat, tervezéssel vagy anélkül, amelyeket előre nem tud számszerűsíteni és így a keretösszeget sem tudja ezek arányában megbontani, így sem gazdasági, sem munkaszervezési, sem pedig műszaki indokok nem állnak fenn, amelyek a részekre történő ajánlattételt lehetővé tennék.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gázipari szakmai szolgáltatások 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-03-02 📅
Benyújtási határidő: 2018-03-09 📅
Közzététel dátuma: 2018-03-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 045-099369
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 011-021603
HL-S szám: 45
További információk
1. Jelen hirdetmény feladása az ajánlattételi határidő meghosszabbítását célozza (Kbt. 52. § (3) bek.).

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő szolgáltatási területén található különböző átmérőjű, anyagú és nyomásfokozatú gázelosztó vezeték (gerinc és leágazó) létesítési és egyéb munkáinak teljes körű (alépítmény,felépítmény, rákötés és gáz alá helyezés, műszaki vizsgálat, geodéziai bemérés) megvalósítására tervezéssel együtt, vagy az ajánlatkérő által szolgáltatott tervdokumentáció szerint.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 045-099369 (2018-03-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-06-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Olaj- és gázvezetékek építése
A beszerzés teljes értéke: 3 000 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Olaj- és gázvezetékek építése 📦
További CPV-kód: Olaj- és gázvezetékek építése 📦

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-06-21 📅
Közzététel dátuma: 2018-06-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 120-274481
HL-S szám: 120
További információk
A nyertes ajánlattevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: — tervezés — PE hegesztés — acélhegesztés — műszaki vezetés — földmunka — burkolat bontás, helyreállítás Mészáros és Mészáros Kft. (8086 Felcsút, 0311/5. hrsz.) Adószáma: 12671003-2-07. VABEKO Kft. (8600 Siófok, Fő u. 260.) Adószáma: 10484830-2-14. közös ajánlattevők SADE-Magyarország Mélyépítő Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 72–74.) Adószáma: 11097875-2-44.
Többet mutasson

Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő mindenkori szolgáltatási területén található gázhálózat, a jelen közbeszerzési eljárásmegindításának időpontjában az alábbiak szerint:

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A III.1.3. M/2.1 alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakemberekösszesített tapasztalata (fm)
A III.1.3. M/2.1. alkalmassági követelménynek megfelelő további szakemberek (fő)
Ár (súlyozás): 64

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-06-01 📅
Név: Mészáros és Mészáros Kft.
Postacím: 0311/5. hrsz
Postai város: Felcsút
Postai irányítószám: 8086
Ország: Magyarország 🇭🇺
Közép-Magyarország 🏙️
Név: VABEKO Kft.
Postacím: Fő u. 260.
Postai város: Siófok
Postai irányítószám: 8600
Ország: Dunántúl 🏙️
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Hivatkozás
További információk
A nyertes ajánlattevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni:
— tervezés
— PE hegesztés
— acélhegesztés
— műszaki vezetés
— földmunka
— burkolat bontás, helyreállítás
Mészáros és Mészáros Kft. (8086 Felcsút, 0311/5. hrsz.) Adószáma: 12671003-2-07.
VABEKO Kft. (8600 Siófok, Fő u. 260.) Adószáma: 10484830-2-14. közös ajánlattevők
SADE-Magyarország Mélyépítő Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 72–74.)
Adószáma: 11097875-2-44.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Postai irányítószám: 1025
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2018/S 120-274481 (2018-06-21)