Gyógyszerek beszerzése

Zala Megyei Szent Rafael Kórház

12 fekvőbeteg ellátó intézmény 12 havi gyógyszer-, infúzió- és citosztatikum, kontrasztanyag és LMWH ellátásának biztosítása 989 részben
A szerződés megkötését követően a konzorciumban részt vevő kórházak terápiás bizottsága 9 hónap elteltével a hatályos hazai szakmai guideline-okat és kórházi terápiás protokollokat felül vizsgálják, melyről készült jegyzőkönyvet a szerződéses beszállítóknak 5 munkanapon belül írásban megküldenek.Amennyiben ezen szakmai irányelvek változatlanok, úgy a megküldött jegyzőkönyv alapján a beszállítók is megvizsgálják, hogy az érintett ATC kódú hatóanyagok szolgáltatására vonatkozóan történt – e változás, melyről – változatlanság esetén – szintén írásban 10 munkanapon belül megküldött nyilatkozat alapján a szerződés azonos feltételekkel további 12 hónappal meghosszabbodik.
Amennyiben akár a hazai szakmai guideline-okban, vagy kórházi terápiás protokollokban változás történik,illetve beszállítói oldalon a forgalmazott ATC kódú gyógyszerek.
Folyt.köv.:II.2.14.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-03-30. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-02-20.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-02-20 Ajánlati felhívás
2018-03-27 További információk
2018-04-25 További információk
2019-02-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-02-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Különböző gyógyszerek
Hivatkozási szám: 1-989
Rövid leírás:
12 fekvőbeteg ellátó intézmény 12 havi gyógyszer-, infúzió- és citosztatikum, kontrasztanyag és LMWH ellátásának biztosítása 989 részben A szerződés megkötését követően a konzorciumban részt vevő kórházak terápiás bizottsága 9 hónap elteltével a hatályos hazai szakmai guideline-okat és kórházi terápiás protokollokat felül vizsgálják, melyről készült jegyzőkönyvet a szerződéses beszállítóknak 5 munkanapon belül írásban megküldenek.Amennyiben ezen szakmai irányelvek változatlanok, úgy a megküldött jegyzőkönyv alapján a beszállítók is megvizsgálják, hogy az érintett ATC kódú hatóanyagok szolgáltatására vonatkozóan történt – e változás, melyről – változatlanság esetén – szintén írásban 10 munkanapon belül megküldött nyilatkozat alapján a szerződés azonos feltételekkel további 12 hónappal meghosszabbodik. Amennyiben akár a hazai szakmai guideline-okban, vagy kórházi terápiás protokollokban változás történik,illetve beszállítói oldalon a forgalmazott ATC kódú gyógyszerek. Folyt.köv.:II.2.14.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Különböző gyógyszerek 📦
További CPV-kód: Különböző gyógyszerek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Zala 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Zala Megyei Szent Rafael Kórház
Postacím: Zrínyi M. út 1.
Postai irányítószám: 8900
Postai város: Zalaegerszeg
Kapcsolat
Internetcím: http://www.zmkorhaz.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes.bes@zmkorhaz.hu 📧
Telefon: +36 92507512 📞
Fax: +36 92507512 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.onmerit.hu/kozbeszerzes-dokumentacio 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-02-20 📅
Benyújtási határidő: 2018-03-30 📅
Közzététel dátuma: 2018-02-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 036-078235
HL-S szám: 36
További információk
ATC kódú gyógyszerek szállíthatóságában következik be a szerződés teljesíthetőségét befolyásoló változás, úgy az érintett ATC kódú hatóanyagok konzorciumi beszerzése a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően fog történni, a többi ATC kódú hatóanyag az eredeti közbeszerzésben kerül beszerzésre a hatályos 2. év végéig, vagy a szerződött mennyiség erejéig. Ez nem szerződés mód.-nak.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
12 fekvőbeteg ellátó intézmény 12 havi gyógyszer-, infúzió- és citosztatikum, kontrasztanyag és LMWH ellátásának biztosítása 989 részben
A szerződés megkötését követően a konzorciumban részt vevő kórházak terápiás bizottsága 9 hónap elteltével a hatályos hazai szakmai guideline-okat és kórházi terápiás protokollokat felül vizsgálják, melyről készült jegyzőkönyvet a szerződéses beszállítóknak 5 munkanapon belül írásban megküldenek.Amennyiben ezen szakmai irányelvek változatlanok, úgy a megküldött jegyzőkönyv alapján a beszállítók is megvizsgálják, hogy az érintett ATC kódú hatóanyagok szolgáltatására vonatkozóan történt – e változás, melyről – változatlanság esetén – szintén írásban 10 munkanapon belül megküldött nyilatkozat alapján a szerződés azonos feltételekkel további 12 hónappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
Amennyiben akár a hazai szakmai guideline-okban, vagy kórházi terápiás protokollokban változás történik,illetve beszállítói oldalon a forgalmazott ATC kódú gyógyszerek.
Folyt.köv.:II.2.14.
A rész elnevezése: Gyógyszerek beszerzése 12 kórház számára 883 részben
A rész száma: 1-883.
Rövid leírás:
14 680 112 darab gyógyszer az 1-883 rész vonatkozásában részenként meghatározva a közbeszerzési dokumentumokban rögzített és specifikált termékfelsorolás és mennyiségek, valamint az alábbiak szerint:
Fenti mennyiségek ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik.
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell.
Többet mutasson
A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad, azonban az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában kétséget kizárólag igazolnia kell.
Többet mutasson
Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. Az adott rész tekintetében a teljes mennyiségre kell ajánlatot tenni.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is, amely költséget az ajánlati árnak tartalmaznia kell. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása: II.1.4)és II.2.14)pontok
További információk:
ATC kódú gyógyszerek szállíthatóságában következik be a szerződés teljesíthetőségét befolyásoló változás, úgy az érintett ATC kódú hatóanyagok konzorciumi beszerzése a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően fog történni, a többi ATC kódú hatóanyag az eredeti közbeszerzésben kerül beszerzésre a hatályos 2. év végéig, vagy a szerződött mennyiség erejéig. Ez nem szerződés mód.-nak.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Citosztatikum beszerzése 12 kórház részére 23 részben
A rész száma: 884-906
Rövid leírás:
12641 adag citosztatikum 23 közbeszerzési részben a közbeszerzési dokumentumok alapján.
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget – kétség esetén – az ajánlattevőnek igazolnia kell.
Többet mutasson
A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől – Ajánlatkérő számára – kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat – mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad, azonban az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában kétséget kizárólag igazolnia kell.
Többet mutasson
A rész elnevezése: LMWH-k beszerzése
A rész száma: 907-923
Rövid leírás: 729 037 adag LMWH 17 közbeszerzési részben a közbeszerzési dokumentumok alapján.
A rész elnevezése: Infúzió beszerzése
A rész száma: 924-973
Rövid leírás: 1 673 667 adag infúzió a közbeszerzési dokumentumok alapján.
A rész elnevezése: Kontrasztanyag beszerzése
A rész száma: 974-989
Rövid leírás:
4 601 850 adag kontrasztanyag 15 közbeszerzési részben a közbeszerzési dokumentumok alapján.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Zala Megyei Szent Rafael Kórház, mint guestor, azonban a teljesítés további helyeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A feltételek felsorolása és rövid ismertetése: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjaiban, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, akivel szemben, illetőleg akinek alvállalkozójával és az alkalmasság igazolásában részt vevő, általa az eljárásba bevont gazdasági szereplővel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-p) és q) pontjaiban, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjaiban, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdésében szereplő kizáró okok valamelyike fennáll vagy a részéről (részükről) a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem kerül kizárásra a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolja a megbízhatóságát. [Kbt. 64. §]. A kizáró okok fenn nem állásáról ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 2. § szerint az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és a Korm. rendelet 4. §, illetve 6. §. szerint kitöltött formanyomtatványt köteles az ajánlattal együtt benyújtani.
Többet mutasson
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) és a Kbt. 63. § (1) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlatkérő nem kéri az érintett ajánlattevő(k)től a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a III. Fejezetben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Az alvállalkozó, illetőleg az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőkre vonatkozóan Ajánlattevő köteles nyilatkozni.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolható: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek. Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet IV. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy megfelel(nek) az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek. Az ajánlatkérő nem kéri az érintett ajánlattevő(k)től a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet IV. Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a IV. Fejezetben nem említett, a gazdasági szereplő alkalmasságát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet VI. Fejezetnek megfelelően jogosult ellenőrizni.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja szerinti - ajánlatkérői felhívásra történő - részletes igazolás módja:
P/1. Ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseinek alkalmazása esetén köteles benyújtani valamennyi pénzforgalmi számláját vezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozatot, melyben az alábbi adatok szerepelnek:
Többet mutasson
— számlavezető pénzügyi intézmény neve és székhelye,
— számlanyitás dátuma,
— a vezetett számla száma,
— arra vonatkozó nyilatkozat, hogy az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított egy évben ajánlattevő számláján 30 napon túli sorba állítás előfordult-e.
Amennyiben ajánlattevő az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított egy éves időszakon belül jött létre, illetve kezdte meg működését, úgy Ajánlatkérő elfogadja az ezen időszakból származó, fentiek szerinti igazolást is, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Ajánlatkérő sorba állítás alatt a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerinti fogalmat érti.
Ajánlattevő ezen irat(ok) tekintetében - adott esetben - alkalmazhatja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdésében foglaltakat.
Az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése szerint az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése szerint kitöltött formanyomtatványt köteles az ajánlattal együtt benyújtani, azzal, hogy ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát azaz elegendő a IV. rész α pontjának kitöltése.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő több részre is ajánlatot kíván tenni, így a fenti dokumentumo(ka)t elegendő egy alkalommal és nem részenként külön-külön benyújtani.
Ajánlatkérő alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdését, tehát ajánlattevő csak nyilatkozni köteles, hogy az előírt alkalmassági követelményeknek megfelel, azokat részletesen megadnia nem kell.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő valamennyi rész esetében, ha bármelyik pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított egy évben (vagy amennyiben ajánlattevő az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított egy éves időszakon belül jött létre, illetve kezdte meg működését, így ettől az időponttól kezdődően az eljárást megindító felhívás feladásának időpontjáig terjedő időszakban) 30 napon túli sorba állítás előfordult.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P/1. alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők közül elegendő, ha egyikük megfelel.
Az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglaltakra, amely a Ptk. 6:419. § szerinti kezességvállalásra kötelezi a gazdasági és pénzügyi alkalmasságot igazoló szervezetet.
Ajánlattevőnek, ha az előírt alkalmassági követelményeket más szervezet kapacitásaira támaszkodva felel meg, alkalmaznia kell a Kbt. 67. § (3) bekezdésében foglaltakat.
A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a gazdasági és pénzügyi alkalmasság megállapítására.
Ajánlatkérő továbbá felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (11) bekezdésében foglaltakra.
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (KR) 1. § (1) bekezdésének megfelelően az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek.
Ajánlatkérő alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdését, tehát ajánlattevő csak nyilatkozni köteles, hogy az előírt alkalmassági követelményeknek megfelel, azokat részletesen megadnia nem kell.
Ajánlatkérői felhívásra történő - részletes igazolás módja:
M/1. Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseinek alkalmazása esetén köteles benyújtani az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három év alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett közbeszerzés tárgya (gyógyszer vagy-, infúzió- és citosztatikum, vagy kontrasztanyag vagy LMWH, az adott közbeszerzési résznek megfelelően) szerinti legjelentősebb szállításainak ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésében előírt módon igazolva, a 22. § (2) bekezdése szerinti tartalommal. (A nyilatkozatban vagy igazolásban legalább fel kell tüntetni a szerződés tárgyát (a leszállított áruk megjelölését, különösen a közbeszerzés tárgyára tekintettel - a fenti összefoglaló megnevezések szerint), a teljesített mennyiséget vagy értékét, a teljesítés idejét (kezdés, befejezés év, hó, nap), a szerződést kötő másik fél, valamint a részéről információt nyújtó személy nevét és telefonszámát vagy e-mail címét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.).
Többet mutasson
Ajánlattevő ezen irat(ok) tekintetében - adott esetben - alkalmazhatja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése szerint az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése szerint kitöltött formanyomtatványt köteles az ajánlattal együtt benyújtani, azzal, hogy ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát azaz elegendő a IV. rész α pontjának kitöltése.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő az ajánlattétellel érintett rész szerinti szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három év alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett teljesítéssel, legalább 1 db olyan referenciával, mely a jelen közbeszerzés rész (részcsoport) tárgyát (gyógyszer és/vagy-, infúzió- és/vagy citosztatikum, és/vagy kontrasztanyag és/vagy LMWH, az adott közbeszerzési résznek megfelelően) képező termék(ek) szállítására vonatkozott, és amely referencia mennyisége nem éri el az ajánlattétellel érintett rész – azonos összefoglaló megnevezésű – 75 %-át.(Közbeszerzési dokumentumok mellékleteként kiadott excel táblázatban, részenként "kiírt mennyiség, db" oszlopban szereplő mennyiségek tekintetében vizsgálja Ajánlatkérő a 75 %-ot).
Többet mutasson
A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható, vagyis a kért mennyiség több referencia összmennyiségével is teljesíthető.
Amennyiben ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, Ajánlatkérő elfogadja a nagyobb mennyiségben tett igazolást a kisebb mennyiséget elváró részek esetében is.
(A mennyiségi % meghatározása során az általános kerekítési szabályok irányadóak azzal, hogy kizárólag egész számra kerekített mennyiségi referencia nyújtható be.).
Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés határozatlan időtartamú, vagy annak időbeli hatálya az eljárást megindító felhívás feladásáig még nem járt le, úgy Ajánlatkérő a vizsgált időintervallumon belül teljesített szállítás(ok)ra vonatkozó teljesített mennyiséget veszi figyelembe az ajánlattevő alkalmasságának megállapítása során.
Többet mutasson
Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb feladatok teljesítését is magában foglalja, Ajánlatkérő kizárólag a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített szerződéses mennyiséget veszi figyelembe az ajánlattevő alkalmasságának megállapítása során.
Többet mutasson
Az M/1. alkalmassági követelménynek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az ajánlatban a Kbt. 65. § (7) bekezdés második fordulata alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó - joghatás kiváltására alkalmas formában kiállított - okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés.
Többet mutasson
Teljesítésének időtartama alatt.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (11) bekezdésében foglaltakra.
A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki és szakmai alkalmasság megállapítására.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész tekintetében:
A számla átutalással, 60 napos fizetési határidővel kerül kifizetésre a kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § alapján. Az ajánlattétel, az elszámolás, illetőleg a kifizetés pénzneme: Magyar Forint (HUF).
Ajánlatkérő a beszerzést saját forrásból teljesíti.
Előleget nincs.
Ajánlatkérő a teljesítés ellenértékét – a Kbt. 135. § és a Ptk. 6:130. § (1) bekezdése alapján figyelemmel az 1997. évi LXXXIII. tv. 9/A. §-ára – a szerződésszerű teljesítést követően a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül a vonatkozó számla és annak mellékletei alapján köteles megfizetni.
Többet mutasson
Késedelmi kötbér mértéke az eredménytelenül eltelt teljesítési határidőt követő minden naptári nap után az írásban megrendelt, le nem szállított áru ÁFA nélkül számított szerződéses értékének 1 %, legfeljebb azonban 10 napi tétel.
Meghiúsulás esetén a kötbér mértéke a hátralévő időre számított nettó ellenszolgáltatás 20 %-a.

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-03-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Onmerit Tanácsadó Kft. (1072 Budapest, Rákóczi út 42. IV. emelet), tárgyaló.
További információk: A Kbt. 68. § (1)-(4) valamint (6) bekezdései szerint.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK08562
Ajánlatkérő neve: Keszthelyi Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15428
Postacím: Ady E. u. 2.
Postai város: Keszthely
Postai irányítószám: 8360
Ország: Zala 🏙️
Ajánlatkérő neve: Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15429
Postacím: Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.
Postai város: Hévíz
Postai irányítószám: 8380
Ajánlatkérő neve: Szent László Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: AK16442
Postacím: Rákóczi u. 30.
Postai város: Sárvár
Postai irányítószám: 9600
Ország: Vas 🏙️
Ajánlatkérő neve: Deák Jenő Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15874
Postacím: Ady E. u.1-3.
Postai város: Tapolca
Postai irányítószám: 8300
Ország: Veszprém 🏙️
Ajánlatkérő neve: Magyar Imre Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: AK04777
Postacím: Korányi Frigyes u. 1.
Postai város: Ajkra
Postai irányítószám: 8400
Ajánlatkérő neve: Gróf Eszterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő
Nemzeti nyilvántartási szám: AK02690
Postacím: Jókai Mór u. 5-9.
Postai város: Pápa
Postai irányítószám: 8500
Ajánlatkérő neve: Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
Nemzeti nyilvántartási szám: AK10454
Postacím: Korányi Sándor u. 4-6.
Postai város: Dunaújváros
Postai irányítószám: 2400
Ország: Fejér 🏙️
Ajánlatkérő neve: Mohácsi Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: AK05176
Postacím: Szepessy tér 7.
Postai város: Mohács
Postai irányítószám: 7700
Ország: Baranya 🏙️
Ajánlatkérő neve: Bugát Pál Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: AK19241
Postacím: Dózsa György u. 20-22.
Postai város: Gyöngyös
Postai irányítószám: 3200
Ország: Heves 🏙️
Ajánlatkérő neve: Szent Borbála Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: AK04073
Postacím: Dózsa György út 77.
Postai város: Tatabánya
Postai irányítószám: 2800
Ország: Komárom-Esztergom 🏙️
Ajánlatkérő neve: Vaszary Kolos Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: AK09294
Postacím: Petőfi Sándor u. 26-28
Postai város: Esztergom
Postai irányítószám: 2500
Más típusú ajánlatkérő: Egészségügyi intézmény
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Halász Gabriella
A vevő profiljának címe: http://www.zmkorhaz.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Dr. Kvarda Attila Főigazgató
Telefon: +36 83314216 📞
E-mail: kozbeszerzes@vk-keszthely.hu 📧
Fax: +36 83314221 📠
Internetcím: http://www.vk-keszthely.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.vk-keszthely.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Juhász János, beruházási osztáylvezető
Telefon: +36 83501701 📞
E-mail: melinda.pokecz@spaheviz.hu 📧
Fax: +36 83540144 📠
Internetcím: http://www.spaheviz.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.spaheviz.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Vancsura Miklós főigazgató
Telefon: +36 95523000 📞
E-mail: korhaz@korhazsarvar.hu 📧
Fax: +36 95523010 📠
Internetcím: http://www.korhazsarvar.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.korhazsarvar.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Sin József
Telefon: +36 87412446 📞
E-mail: titkarsag@tapolcakorhaz.hu 📧
Fax: +36 87511087 📠
Internetcím: http://www.tapolcakorhaz.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.tapolcakorhaz.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Dr. Nagy Zoltán főigazgató
Telefon: +36 88521824 📞
E-mail: korhazig@korhazajka.hu 📧
Fax: +36 88521847 📠
Internetcím: http://www.korhazajka.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.korhazajka.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Varga István
Telefon: +36 89514000 📞
E-mail: korhaz@papaikorhaz.hu 📧
Fax: +36 89313653 📠
Internetcím: http://korhaz@papaikorhaz.hu 📧
A vevő profiljának címe: http://www.papaikorhaz.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Dr. Mészáros Lajos főigazgató
Telefon: +36 25550100 📞
E-mail: gazdig@pantaleon.hu 📧
Fax: +36 25403599 📠
Internetcím: http://www.pantaleon.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.pantaleon.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Engert Ferenc
Telefon: +36 69511150 📞
E-mail: gazdig@mohacskorhaz.hu 📧
Fax: +36 69311913 📠
Internetcím: http://www.mohacskorhaz.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.mohacskorhaz.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Devescovi Péter
Telefon: +36 305217769 📞
E-mail: devescovi.peter@bugatpal.hu 📧
Fax: +36 37311689 📠
Internetcím: http://www.bugatpal.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.bugatpal.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: dr. Lőke János főigazgató
Telefon: +36 34515444 📞
E-mail: sttitkar@tatabanyakorhaz.hu 📧
Fax: +36 34317025 📠
Internetcím: http://www.tatabanyakorhaz.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.tatabanyakorhaz.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Dr. Fetter Ádám
Telefon: +36 706026938 📞
E-mail: fetter.adam@gmail.com 📧
Fax: +36 33542301 📠
Internetcím: http://www.vaszary.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.vaszary.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.onmerit.hu/kozbeszerzes-dokumentacio 🌏
Ajánlatkérő neve: Onmerit Tancsadó Kft.
Postacím: Rákóczi út 42. IV/416.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1072
Kapcsolattartó pont: dr. Vancsura Magdolna
Telefon: +36 17846384 📞
E-mail: zmkorhaz@onmerit.hu 📧
Fax: +36 17847699 📠
Ország: Budapest 🏙️
A vevő profiljának címe: http://www.onmerit.hu/kozbeszerzes-dokumentacio 🌏
Ajánlatkérő neve: Onmerit Tanácsadó Kft.

Hivatkozás
További információk
1. A közbeszerzési dokumentumok elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele.
2. Az ajánlattétel ajánlati biztosíték nyújtásához nem kötött.
3. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (4)-(6) és a Kbt. 67. § (4) bekezdései szerinti nyilatkozatokat, a Kbt. 66. § (6) bekezdése tekintetében nemleges tartalmú nyilatkozatot is.
4. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlatban csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, az ajánlattevőre vonatkozóan. Nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. Az aláírási (cégjegyzési) jogosultságok ellenőrzése érdekében az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő az ajánlat benyújtásától számított 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, amennyiben az a Magyarországon nyilvánosan elérhető adatbázisokról, nyilvántartásokból nem érhető el.
Többet mutasson
5. Az ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el. Az ajánlatkérő csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb vagy a legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
Többet mutasson
6. Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlatot aláíró(k), kötelezettségvállalásra jogosult(ak) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás mintáját. Amennyiben az aláíró(k) meghatalmazott, a meghatalmazást és a meghatalmazott fentebbiek szerinti aláírás mintáját is csatolni kell.
Többet mutasson
7. A Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján az ajánlatkérő, csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
8. Az ajánlattevőnek csatolnia kell ajánlatában a teljesítésére vonatkozó tételes, beárazott árajánlatát a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Microsoft Excel formátumú táblázatban is. A táblázatokat átalakítani, a struktúrán változtatni nem lehet.
Többet mutasson
9. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja, a Kbt. 71. § (6) bekezdés szerinti új gazdasági szereplő vonatkozásában nem rendel el hiánypótlást.
10. A közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei alapján kell eljárni.
11. Az alkalmassági feltételek és igazolások a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.
12. A Kbt. 35. § (8) bekezdés szerinti szervezet alapítása kizárt.
13. AK szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára, adott hatóanyagra vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben vagy összevont közbeszerzési eljárás keretében keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Ebből AK-nak semmilyen hátrányos következménye nem származhat
Többet mutasson
Az egyes termékekre vonatkozóan megadott egységárak 12. hónapig rögzítettek.
14. Az ajánlati kötöttség 60 nap.
15. Az felolvasólapon szereplő ajánlati árat egész számban, forintban kell meghatározni a teljes mennyiség szerint a részletes ártáblázat kitöltése alapján.
16. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában foglaltakat nem alkalmazza.
17. A közbeszerzés a Kbt. 29. § (1)-(2) bekezdés alapján kerül lefolytatásra.
18. Faksz: dr. Vancsura Magdolna (00637)

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobiztottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 1882859 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-a szerint.
Folyt. köv.:
VI.3) További információk:
19. A 321/2015. (X.30.) korm. rendelet 3. § (2) bekezdése alapján Ha egy ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is benyújtja. Ilyen esetben a kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához.
Többet mutasson
20. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
21. A közbeszerzési dokumentumok valamennyi mellékletével együtt a https://onmerit.hu/kozbeszerzes-dokumentacio oldalról tölthetőek le korlátlanul, teljes körűen, közvetlenül, díjmentesen és elektronikusan.
22. Ajánlattevők 1-989. részekre tehet ajánlatot.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 036-078235 (2018-02-20)
További információk (2018-03-27)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-03-27 📅
Benyújtási határidő: 2018-04-26 📅
Közzététel dátuma: 2018-03-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 063-139858
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 036-078235
HL-S szám: 63

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Ady E. u. 1–3.
Postai város: Ajka
Postacím: Jókai Mór u. 5–9.
Ajánlatkérő neve: Szent Pantaleon Kórház – Rendelőintézet Dunaújváros
Postacím: Korányi Sándor u. 4–6.
Dózsa György u. 20–22.
Petőfi Sándor u. 26–28.
Kapcsolat
A vevő profiljának címe: http://korhaz@papaikorhaz.hu 📧
Fax: +36 69511150 📠
Forrás: OJS 2018/S 063-139858 (2018-03-27)
További információk (2018-04-25)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-04-25 📅
Benyújtási határidő: 2018-05-31 📅
Közzététel dátuma: 2018-04-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 083-187099
HL-S szám: 83
További információk
Az egyéb közbeszerzési dokumentumok is módosultak.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Juhász János, beruházási osztályvezető
Forrás: OJS 2018/S 083-187099 (2018-04-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-02-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: Hivatkozási szám: 1-989
Rövid leírás:
12 fekvőbeteg ellátó intézmény 12 havi gyógyszer-, infúzió- és citosztatikum, kontrasztanyag és LMWH ellátásának biztosítása 989 részben A szerződés megkötését követően a konzorciumban részt vevő kórházak terápiás bizottsága 9 hónap elteltével a hatályos hazai szakmai guideline-okat és kórházi terápiás protokollokat felül vizsgálják, melyről készült jegyzőkönyvet a szerződéses beszállítóknak 5 munkanapon belül írásban megküldenek.Amennyiben ezen szakmai irányelvek változatlanok, úgy a megküldött jegyzőkönyv alapján a beszállítók is megvizsgálják, hogy az érintett ATC kódú hatóanyagok szolgáltatására vonatkozóan történt - e változás, melyről - változatlanság esetén - szintén írásban 10 munkanapon belül megküldött nyilatkozat alapján a szerződés azonos feltételekkel további 12 hónappal meghosszabbodik. Amennyiben akár a hazai szakmai guideline-okban, vagy kórházi terápiás protokollokban változás történik, illetve beszállítói oldalon a forgalmazott ATC kódú gyógyszerek.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 862 139 127 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-02-19 📅
Közzététel dátuma: 2019-02-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 038-085181
HL-S szám: 38
További információk
ATC kódú gyógyszerek szállíthatóságában következik be a szerződés teljesíthetőségét befolyásoló változás, Úgy az érintett ATC kódú hatóanyagok konzorciumi beszerzése a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően fog történni, a többi ATC kódú hatóanyag az eredeti közbeszerzésben kerül beszerzésre a hatályos 2. év végéig, vagy a szerződött mennyiség erejéig. Ez nem szerződés mód.-nak.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A szerződés megkötését követően a konzorciumban részt vevő kórházak terápiás bizottsága 9 hónap elteltével a hatályos hazai szakmai guideline-okat és kórházi terápiás protokollokat felül vizsgálják, melyről készült jegyzőkönyvet a szerződéses beszállítóknak 5 munkanapon belül írásban megküldenek.Amennyiben ezen szakmai irányelvek változatlanok, úgy a megküldött jegyzőkönyv alapján a beszállítók is megvizsgálják, hogy az érintett ATC kódú hatóanyagok szolgáltatására vonatkozóan történt - e változás, melyről - változatlanság esetén - szintén írásban 10 munkanapon belül megküldött nyilatkozat alapján a szerződés azonos feltételekkel további 12 hónappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
Amennyiben akár a hazai szakmai guideline-okban, vagy kórházi terápiás protokollokban változás történik, illetve beszállítói oldalon a forgalmazott ATC kódú gyógyszerek.
A rész száma: 1-883
Rövid leírás:
14 680 112 darab gyógyszer az 1-883 rész vonatkozásában részenként meghatározva a közbeszerzési dokumentumokban rögzített és specifikált termékfelsorolás és mennyiségek, valamint az alábbiak szerint:Fenti mennyiségek ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik.
Többet mutasson
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget – kétség esetén – az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől – Ajánlatkérő számára – kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat – mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad, azonban az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában kétséget kizárólag igazolnia kell. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. Az adott rész tekintetében a teljes mennyiségre kell ajánlatot tenni.
Többet mutasson
További információk:
ATC kódú gyógyszerek szállíthatóságában következik be a szerződés teljesíthetőségét befolyásoló változás, Úgy az érintett ATC kódú hatóanyagok konzorciumi beszerzése a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően fog történni, a többi ATC kódú hatóanyag az eredeti közbeszerzésben kerül beszerzésre a hatályos 2. év végéig, vagy a szerződött mennyiség erejéig. Ez nem szerződés mód.-nak.
Többet mutasson
Rövid leírás:
12641 adag citosztatikum 23 közbeszerzési részben a közbeszerzési dokumentumok alapján. Fenti mennyiségek ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik.
729 037 adag LMWH 17 közbeszerzési részben a közbeszerzési dokumentumok alapján. Fenti mennyiségek ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik.Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget – kétség esetén – az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől – Ajánlatkérő számára – kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat – mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad, azonban az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában kétséget kizárólag igazolnia kell. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. Az adott rész tekintetében a teljes mennyiségre kell ajánlatot tenni.
Többet mutasson
1 673 667 adag infúzió a közbeszerzési dokumentumok alapján. Fenti mennyiségek ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik.
601 850 adag kontrasztanyag 15 közbeszerzési részben a közbeszerzési dokumentumok alapján. Fenti mennyiségek ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Zala Megyei Szent Rafael Kórház, mint guestor, azonban a teljesítés további helyeit a közbeszerzési
Dokumentumok tartalmazzák.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-12-27 📅
Név: B. Braun Trading Kft
Postacím: Felhévízi u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1023
Ország: Magyarország 🇭🇺
Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 1 887 605 HUF 💰
Név: Euromedic-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt.
Postacím: Dorottya u. 1.
Postai irányítószám: 1045
A beszerzés teljes értéke: 4 551 209 HUF 💰
2 401 779 HUF 💰
2 446 796 HUF 💰
2 391 564 HUF 💰
13 140 072 HUF 💰
5 988 139 HUF 💰
12 561 063 HUF 💰
6 542 983 HUF 💰
59 833 877 HUF 💰
4 213 644 HUF 💰
Postai irányítószám: 1051
A beszerzés teljes értéke: 243 715 691 HUF 💰
103 137 375 HUF 💰
121 400 857 HUF 💰
Név: Fresenius Kabi Hungary Kft.
Postacím: 1025 Budapest, Szépvölgyi út 6. III. em
Postai irányítószám: 1025
A beszerzés teljes értéke: 9 352 872 HUF 💰
11 130 945 HUF 💰
7 530 990 HUF 💰
11 156 687 HUF 💰
28 153 478 HUF 💰
Név: Hungaropharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt.
Postacím: Király utca 12.
Postai irányítószám: 1061
A beszerzés teljes értéke: 5 412 980 HUF 💰
10 174 874 HUF 💰
370 619 HUF 💰
1 114 013 HUF 💰
5 727 994 HUF 💰
841 556 HUF 💰
4 560 429 HUF 💰
459 515 HUF 💰
Név: SYNovis Medical Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: 1011 Budapest, Fő utca 14-18. A lház 3
Postai irányítószám: 1011
A beszerzés teljes értéke: 2 273 470 HUF 💰
Név: TEVA Gyógyszergyár Zrt
Postacím: 4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4042
Ország: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 29 131 652 HUF 💰
Név: Teva Gyógyszergyár Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 2 317 521 HUF 💰
1 112 797 HUF 💰
5 718 086 HUF 💰
11 209 849 HUF 💰
Postai irányítószám: 4024
A beszerzés teljes értéke: 2 070 274 HUF 💰
364 584 HUF 💰
5 777 550 HUF 💰
104 355 238 HUF 💰
Név: Clear Pharma Zrt.
Postacím: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8
A beszerzés teljes értéke: 17 608 500 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
12
3
6
11
7
15
1
13

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Halász Gabriella főigazgató

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevő neve: B. Braun Trading Kft.
Ajánlattevő székhelye: 1023 Budapest, Felhévizi utca 5. Adószám
25061978-2-41
Ajánlattal érintett részek:
154
368
369
545
883
924
933
938
944
945
946
947
960
961
962
963
969
970
971
2.
Ajánlattevő neve: Biotest Hungaria Kft.
Ajánlattevő székhelye: 2045 Törökbálint, Torbágy utca 15/a Adószám
10938164-2-13
Ajánlatétellel érintet részek: 571,572,865 870
3.
Ajánlattevő neve: Clear Pharma Zrt.
Ajánlattevő székhelye: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8. Adószám
25560611-2-41
Ajánlattal érintett részek: 974
975
979
988
4.
Ajánlattevő neve: EUROMEDIC-PHARMA Zrt.
Ajánlattevő székhelye: 1051 Budapest, Dorottya u 1. Adószám
11087388-2-44
Ajánlattal érintett részek: 3
4
10
11
12
17
19
20
21
22
23
31
41
50
56
63
64
70
71
72
73
107
114
115
121
122
130
131
135
136
137
171
172
183
184
185
187
193
194
196
197
198
199
200
201
202
204
207
209
210
214
216
217
218
238
241
242
247
248
249
250
252
253
260
261
262
263
264
265
266
268
269
270
275
276
277
282
283
295
296
297
298
299
300
303
304
305
306
307
308
309
310
314
315
316
319
320
321
322
323
324
326
327
332
333
379
380
385
396
398
400
402
406
411
412
413
414
415
416
417
421
422
437
443
444
445
453
454
459
469
471
472
476
477
478
479
481
492
494
497
502
504
506
508
509
511
518
526
527
532
533
534
541
542
548
556
564
574
577
583
586
593
599
600
609
611
612
613
614
615
616
631
632
633
634
635
636
662
667
668
669
670
672
680
687
690
691
692
693
694
695
699
700
701
706
707
715
716
723
728
729
730
734
745
746
751
753
757
758
765
770
790
792
807
813
830
831
835
840
841
845
851
858
870
871
874
5.
Ajánlattevő neve: Fresenius Kabi Hungary Kft.
Ajánlattevő székhelye: 1025 Budapest, Szépvölgyi út 6. III. em. Adószám
10736687-2-41
Ajánlattétellel érintett részek: 32
45
46
47
85
155
157
158
160
161
162
163
164
418
423
424
425
426
430
431
433
446
447
455
456
460
461
462
467
856
859
860
6.
Ajánlattevő neve: HUNGAROPHARMA Zrt
Ajánlattevő székhelye: 1061 Budapest, Király u. 12. Adószám
10875933-2-44
Ajánlattétellel érintett részek: 1
7
8
9
33
34
90
105
126
149
150
151
152
153
188
208
222
246
271
272
286
287
288
291
301
302
311
312
313
318
386
464
468
505
543
567
568
569
570
581
605
607
608
610
625
626
627
629
656
657
658
659
676
677
705
717
718
719
736
737
747
748
749
750
796
848
861
865
7.
Ajánlatkérő neve: SYNovis Medical Kft.
Ajánlatkérő székhelye:1011Budapest, Fő utca 14-18. A. lház. 3. em.
Adószám 24381455-2-41
Ajánlattétellel érintett részek: 862
8.
Ajánlatkérő neve: TEVA Gyógyszergyár Zrt.
Ajánlatkérő székhelye: 4042 Debrecen, Pallagi ut l3.sz Adószám
10318353-2-09
Ajánlattétellel érintett részek: 7.89.13
14
26
29
30
37
48
49
69
82
93
118
140
141
142
148
156
174
191
211
213
215
231
232
243
256
257
259
278
284
328
390
407
463
470
482
524
547
557
558
575
578
579
594
595
620
628
630
637
651
652
663
664
665
685
721
732
754
755
756
763
802
816
834
846
849
900
903
904
931
932
973
Folytatás VI.4.3) pontban!!

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148 § szerint.
VI.3) folytatás:
Ajánlattevő 2018. szept 26.-án megküldött ajánlati kötöttség meghosszabbítása során A TEVA Gyógyszergyár Zrt. (4042 Debrecen, Pallagi út 13.) ajánlattevő az alábbi nyertes részek tekintetében nem tartotta fent ajánlatát: 37,142,256,471,547,575,578,579,593,931,932,934,965, 973. Ennek következtében szerződés kötés az érintett részek tekintetében nem történt.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2019/S 038-085181 (2019-02-19)