„Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén” elnevezésű KEHOP-3.2.1-15-2017-00011 azonosítószámú megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése

NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Adás-vételi szerződés keretében a „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” elnev. KEHOP-3.2.1-15-2017-00011 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése.
II.2.14. pont folyt.: AK a műszaki feltételrendszert, követelményeket úgy alakította ki, hogy az a versenyt megfelelően biztosítja a mellett, hogy a részajánlattétel biztosítása gazdasági szempontból ésszerűtlen lenne. AK a vizsgálata során megállapította, hogy a jelen eljárás tárgyát képező eszközök gazdasági műszaki szempontból költséghatékonyabban beszerezhetőek részekre való szétbontás nélkül, egységes koordinációval. AK szempontjából továbbá fontos és egységesen kezelendő és esetlegesen érvényesítendő jótállási és szavatossági igénye. Így az ezzel kapcsolatos feladatok összehangolása ekként ésszerű, azon túlmenően, hogy költséghatékonyabbá válik a beszerzés.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-06-06. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-04-14.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-04-14 Ajánlati felhívás
2018-06-04 További információk
2018-06-29 További információk
2019-05-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-04-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladék- és szeméttároló konténerek és kukák
Rövid leírás:
Adás-vételi szerződés keretében a „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” elnev. KEHOP-3.2.1-15-2017-00011 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése. II.2.14. pont folyt.: AK a műszaki feltételrendszert, követelményeket úgy alakította ki, hogy az a versenyt megfelelően biztosítja a mellett, hogy a részajánlattétel biztosítása gazdasági szempontból ésszerűtlen lenne. AK a vizsgálata során megállapította, hogy a jelen eljárás tárgyát képező eszközök gazdasági műszaki szempontból költséghatékonyabban beszerezhetőek részekre való szétbontás nélkül, egységes koordinációval. AK szempontjából továbbá fontos és egységesen kezelendő és esetlegesen érvényesítendő jótállási és szavatossági igénye. Így az ezzel kapcsolatos feladatok összehangolása ekként ésszerű, azon túlmenően, hogy költséghatékonyabbá válik a beszerzés.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hulladék- és szeméttároló konténerek és kukák 📦
További CPV-kód: Hulladék- és szeméttároló konténerek és kukák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Csongrád 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Pap Károly utca 4-6.
Postai irányítószám: 1139
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nfp.hu 🌏
E-mail: beszerzes@nfp.hu 📧
Telefon: +36 12390420 📞
Fax: +36 12390420 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.eszker.eu/nemzeti-fejlesztesi-programiroda/ 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-04-14 📅
Benyújtási határidő: 2018-06-06 📅
Közzététel dátuma: 2018-04-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 076-168875
HL-S szám: 76
További információk
Ajánlatkérő a részajánlat tétel lehetőségét a tárgyi eljárás vonatkozásában nem biztosítja figyelemmel arra, hogy a közbeszerzés tárgyát képező azonos felhasználásra szánt áruk szállítása olyan műszaki-funkcionális egységet képez, melynek - bármilyen szempontból történő - részekre bontása sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem lenne ésszerű. Folytatás: AF.II.1.4.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adás-vételi szerződés keretében a „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” elnev. KEHOP-3.2.1-15-2017-00011 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése.
Többet mutasson
II.2.14. pont folyt.: AK a műszaki feltételrendszert, követelményeket úgy alakította ki, hogy az a versenyt megfelelően biztosítja a mellett, hogy a részajánlattétel biztosítása gazdasági szempontból ésszerűtlen lenne. AK a vizsgálata során megállapította, hogy a jelen eljárás tárgyát képező eszközök gazdasági műszaki szempontból költséghatékonyabban beszerezhetőek részekre való szétbontás nélkül, egységes koordinációval. AK szempontjából továbbá fontos és egységesen kezelendő és esetlegesen érvényesítendő jótállási és szavatossági igénye. Így az ezzel kapcsolatos feladatok összehangolása ekként ésszerű, azon túlmenően, hogy költséghatékonyabbá válik a beszerzés.
Többet mutasson
A 339/2014. (XII. 19.) Kormányrendeletben az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság feladatai között nevesítésre került többek között a 2014-2020 programozási időszakban a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (a továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott hulladékgazdálkodási beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolításáról való gondoskodás.
Többet mutasson
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás tárgya: a „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” elnevezésű KEHOP-3.2.1-15-2017-00011 azonosítószámú hulladékgazdálkodási projekt (továbbiakban: Projekt) keretében a projekt megvalósulásához szükséges alábbi hulladékgyűjtő edények beszerzése az alábbi mennyiségben:
Többet mutasson
Tétel Megnevezés Mennyiség (db).
Alap mennyiség (am) opcionális mennyiség (om).
1. 60 literes kerekes műanyag hulladékgyűjtő edény MSZ EN 840-1 szabvány szerint am: 2 000 om: 1 000
2. 120 literes kerekes műanyag hulladékgyűjtő edény MSZ EN 840-1 szabvány szerint am: 2 000 om: 1 000
3. 240 literes kerekes műanyag hulladékgyűjtő edény MSZ EN 840-1 szabvány szerint am: 500 om: 1 500
4. 1100 literes kerekes, műanyag, billenő fedelű szelektív hulladékgyűjtő konténer MSZ EN 840-3 szabvány szerint am: 200 om: 100
5. 1100 literes, kerekes, horganyzott acél hulladékgyűjtő konténer MSZ EN 840-3 szabvány szerint am: 120 om: 0
6. 5 m3-es nyitott szimmetrikus konténer DIN 30720 szabvány szerint (önürítős) am: 30 om: 0
7. 32 m3-es nyitott, görgős konténer DIN 30722 szabvány szerint am: 10 om: 0
8. 10 m3-es tömörítő tartály DIN 30720 szabvány szerint am: 4 om: 1
9. 14 m3-es tömörítő tartály DIN 30720 szabvány szerint am: 4 om: 1
10. tömörítő présfej (a hozzá kapcsolódó tartály feleljen meg a DIN30720 szabványnak) am: 5 om: 5
Ajánlatkérő új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni.
Az ajánlatkérő az alapmennyiségen túl meghatározta az opcionális részt Kbt. 58. § (1) bekezdése alapján. (AF.II.2.11).
Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását.
A szerződés tárgyát képező eszközökkel kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Időtartam: 9 hónap
A megújítások leírása:
Alapmennyiségen túl megh. került az opc. tételek száma a Kbt.58§(1)bek. megf. AK a meghat. alapmenny. megrendelésére vállal kötelezettséget, de fenntartja magának a jogot a megjelölt opciós menny. szerinti menny.(max.az ott jelölt menny. szerinti db sz.-ig terjedően)eszköz további megrendelésére(egyoldalú írásbeli jognyilatkozattal) folyt:VI.4.3)pont.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a jelen hirdetmény II.2.4) pontjában meghatározott alapmennyiségek és az ott, tételenként meghatározott opciós mennyiségek szerinti (maximum az ott jelölt mennyiségek szerinti darabszámig terjedően) megfelelő mennyiségű eszközök vonatkozásában vételi jogot köt ki, mellyel ajánlatkérő azonos egységárakon azonos szerződéses feltételek mellett élhet a szerződésben meghatározott időtartam alatt a szerződésben meghatározottak szerint.
Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési,szállítási és előkezelő rendszerre” KEHOP-3.2.1-15-2017-00011
További információk:
Ajánlatkérő a részajánlat tétel lehetőségét a tárgyi eljárás vonatkozásában nem biztosítja figyelemmel arra, hogy a közbeszerzés tárgyát képező azonos felhasználásra szánt áruk szállítása olyan műszaki-funkcionális egységet képez, melynek - bármilyen szempontból történő - részekre bontása sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem lenne ésszerű. Folytatás: AF.II.1.4.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: HU333. Hódmezővásárhely, Klauzál u. 143.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) alapján ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. II. Része szerinti jelen eljárásban az ajánlat benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban:EEKD) kitöltött és megfelelő képviseleti jogosultsággal rendelkező személy által aláírt példányának benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön EEKD-t kell benyújtani.Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (4)-(7) szerint jár el a bírálat során.
A Kbt. 69. § (4)-(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek (ajánlattevőnek) a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén AT ajánlatában csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (Kr.13.§), illetve nemleges tartalom esetén az erre vonatkozó nyilatkozatot.
Többet mutasson
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban EEKD-t a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a Kr. 3. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró ok az eljárás során következik be.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bekezdésére.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. (Kr.) 1.§ (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása során előírja a részletes információk megadását az EEKD IV. részében.
Többet mutasson
A Kbt. 69.§ (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
P.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés a) pontja értelmében ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén bármelyik közös ajánlattevő) csatolja a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 24 hónapban vezetett valamennyi pénzforgalmi számlájára szóló, a számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozatot attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak, az alábbi minimális tartalommal:
Többet mutasson
A pénzforgalmi számla (számlák) száma; a pénzforgalmi számla (számlák) megnyitásának időpontja(i); valamint amiből egyértelműen kitűnik, hogy a pénzforgalmi számláján (számláin) az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban előfordult-e a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerint definiált, 15 naptári napot meghaladó időtartamú sorba állítás (Ajánlatkérő a sorban állás szóhasználatot is elfogadja).
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatok csatolandók a vizsgált időszak alatt esetlegesen megszüntetett számlák tekintetében is.
P.2. A Kbt. 65.§ (1) bek. a) és a Kr. 19.§ (1) bek. c) pontja és a 19. § (5) bek. alapján csatolja a felhívás feladását megelőző utolsó 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából (hulladékgyűjtő edényzet - konténer és/vagy műanyag hulladékgyűjtő edény - szállítása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, ill. mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző utolsó 3 - mérlegfordulónappal lezárt - üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell megfelelnie az előírt minimumkövetelménynek.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3), valamint a (7) bekezdései szerinti esetekre az igazolással kapcsolatban.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 69. § (11) bekezdése is irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben.
P.1. a felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban bármelyik pénzforgalmi számláján 15 naptári napot meghaladó időtartamú sorba állítás fordult elő.
P.2. a felhívás feladását megelőző utolsó 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év alapján a közbeszerzés tárgyából (hulladékgyűjtő edényzet - konténer és/vagy műanyag hulladékgyűjtő edény - szállítása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem érte el legalább a 90 000 000 HUF összeget.
Többet mutasson
A Kbt. 65.§ (6) alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (P.2. pont szerinti árbevételre vonatkozó adatok összeadódnak). Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg (P.1. pont szerinti követelmények).
Többet mutasson
A Kbt. 65.§ (7) alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
A Kbt. 65.§ (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015 (X.30.) Korm.r. (Kr) 1.§ (1) alapján az ajánlattevőnek (AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§ alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
AK a Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása során előírja a részletes információk megadását az EEKD IV. részében. A Kr. 3. § (3) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön EEKD-t nyújt be.
Többet mutasson
Ha AT. az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a Kr. 3. § (2) bek. foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az ig.-ok benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel a követelményeknek:M.1. A Kbt. 65. § (4) bek. és a Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett, és a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített közbeszerzés tárgyára vonatkozó szállításainak (hulladékgyűjtő edényzet - konténer és/vagy műanyag hulladékgyűjtő edény - szállítása) ismertetése.
Többet mutasson
A Kr. 21. § (1a) bek. alapján AK. felhívja a figyelmet, hogy három év teljesítéseinek igazolását írta elő, melynek értelmében az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett (AK. a teljesítés ideje alatt a sikeres átadás-átvételt érti), de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A Kr. 22. § (1) bek. a)-b) pontja alapján Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés kezdő és befejező ideje (év/hónap/nap pontossággal), a szerződést kötő másik fél neve és székhelye, a korábbi teljesítés tekintetében a szerződést kötő másik fél részéről érdemi felvilágosítást adószemély neve, elérhetősége, a szállítás tárgya és mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények!
M.2. A Kbt. 65. § (4) bek. és a Kr. 21. § (1) bek. i) pontja alapján AT csatoljon olyan, elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítványt, amely tanúsítja, hogy a leírásokra vagy szabványokra történő hivatkozással egyértelműen meghatározott áru megfelel bizonyos leírásoknak vagy szabványoknak.
Többet mutasson
M.3. A Kbt. 65. § (4) bek. és a 321/2015. (X. 30.) K.r. 21. § (1) bek. h) pontja alapján AT csatolja az 1-5. tételek mintapéldányát (mpld.), az alábbiak szerint:
— a leadott mpld-oknak meg kell egyezniük az AT szakmai ajánlatában megajánlott pontos típusokkal,
— a mpld. színét AT jogosult megválasztani,
— valamennyi mpld.-on fel kell tüntetni a termék pontos típusát oly módon, hogy az könnyen ne legyen eltávolítható,
— AT nevét AT-k nem tüntethetik fel a mpld.-on,
— a mpld.-on az EU társfinanszírozásával történt beszerzésre vonatkozó matrica feltüntetése nem szükséges, azonban a további műszaki leírásban (AD.II.) foglalt előírásokat meg kell tartani.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 24. § (1) bekezdésében foglaltakra.
Irányadó a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bek. és a Kbt. 69. § (11) bek. rendelkezései is.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, befejezett (több szerződéssel is teljesíthető), alábbi referenciamunká(kk)val:
Többet mutasson
Legalább.
— 60 literes műanyag hulladékgyűjtő edények esetében összesen legalább 1 500 db szállítására vonatkozó referenciá(kk)val; és,
— 120 literes műanyag hulladékgyűjtő edények esetében összesen legalább 1 500 db szállítására vonatkozó referenciá(kk)val; és,
— 240 literes műanyag hulladékgyűjtő edények esetében összesen legalább 300 db szállítására vonatkozó referenciá(kk)val; és,
— 1100 literes műanyag és/vagy horganyzott acél hulladékgyűjtő konténerek esetében összesen legalább 200 db szállítására vonatkozó referenciá(kk)val; és,
— minimum 5 m3-es (azaz 5m3-es vagy annál nagyobb űrtartalmú) fém konténer esetében összesen legalább 30 db szállítására vonatkozó referenciá(kk)val.
Azzal, hogy legfeljebb két szerződés keretében a fenti bármelyik űrtartalom szerinti edényzetből (60 literes és/vagy 120 literes és/vagy 240 literes és/vagy 1100 műanyag hulladékgyűjtő edény/konténer és/vagy minimum 5 m3-es fém konténer) sor került legalább 2 000 db mennyiség (a különböző eszközök száma összeadódik) leszállítására.
Többet mutasson
A referenciamunka akkor tekinthető a felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapon belül teljesítettnek, ha a szerződésnek a referenciakövetelményben meghatározott részre vonatkozó befejezési időpontja, erre az időszakra esik (Kr. 22. § (1a) bekezdés).
Többet mutasson
M.2. Az ajánlattevő alkalmatlan, ha a megajánlott termékek nem rendelkeznek az adott termékre vonatkoztatható tanúsítvánnyal, leírásoknak, szabványoknak való megfeleléssel az alábbiak szerint:
M/2.1) a 6. és a 8-10. tétel tekintetében DIN 30720.
A 7. tétel tekintetében DIN 30722.
Az 1-3. tétel tekintetében: MSZ EN 840-1 és MSZ EN 840-5 és MSZ EN 840-6 és RAL-GZ 951/1;
A 4. tétel tekintetében: MSZ EN 840-3 és MSZ EN 840-5 és MSZ EN 840-6 és RAL-GZ 951/1;
Az 5. tétel tekintetében: MSZ EN 840-3 és MSZ EN 840-5 és MSZ EN 840-6;
Európai szabványnak megfelelő - vagy azzal egyenértékű - tanúsítvány(okk)al.
M/2.2) az 1-4. tétel tekintetében: GS (megvizsgált minőség) - vagy azzal egyenértékű -tanúsítással.
M.3. Alkalmatlan az AT, ha az 1-5. tételek tekintetében megajánlott termékek bármely mintapéldánya nem biztosítja, hogy az adott termék a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt szakmai követelményeknek megfelel. AK a szakmai bírálat során a mintaedények alapján azt vizsgálja, hogy a termékek a műszaki specifikációban leírt valamennyi követelménynek megfelelnek-e. AK ezen bírálatról ellenőrzési adatlapot vesz fel.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér:alapja a késedelmes teljesítéssel érintett egyes áruk(eszközök) nettó vételára,mértéke a késedelem minden naptári napja után napi 1,5 %a kötbéralapra vetítetten,de összesen legfeljebb a megajánlott opc. menny. nélkül számított nettó vételár 30 %-a.
Többet mutasson
Meghiúsulási kötbér:a meghiúsulással érintett egyes áru(eszköz) szerinti-opcionális menny. nélkül számított-nettó vételár 30 %-a.
Teljesítési biztosíték a nettó vételár 2 %-ának megfelelő összeg.
Jótállás:az adott áru leszállításától és annak átvételétől(azaz részteljesítések figyelembe vételével) számított min. 12 hó, az AT megajánlása szerint.Előleg igényelhető:max. 50 %+ÁFA.AK az előleg fizetését a szerződés elszámolható összegének 10 %-a és a folyósított előleg különbözetére jutó tám. összege vonatkozásában előleg-visszafizetési bizt. adáshoz köti.
Többet mutasson
Részszáml.:igen,össz.max. 10 db(rész)számlaA szerz. és a kifizetés pénzneme:HUF.
Kifizetésre vonatkozó jogsz: Ptk.6:130.§(1)-(2),Kbt.135.§(1),(5)-(6)bek.,272/2014.Kr.
Szállítói fin.

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:30
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-06-06 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:30
Hely: 1026 Budapest, Pasaréti út 83., (BBT Irodaház) III. emelet Tárgyaló
További információk: A jogosultak a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdései alapján.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Minőségi vállalások
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): 2.1. 120l hulladékgy. edények az MSZ EN 840-1 szabvány elvárásain túlmenően, a minimum 2 tartó borda mellett minimum 2 támasztó bordával is rendelkeznek (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2.2. 120l hulladékgy. edények a min elváráson(az edény saját töm. azaz az edénytest, fedél, tengely, kerekek együttes töm. min. 7kg) túlmenően csak az edénytest és fedél együttes töm eléri a 7kg (i/n)
2.3. 240l hulladékgy. edények a min elváráson(az edény saját töm azaz az edénytest,fedél,tengely,kerekek együttes töm. min. 10kg)túlmenően csak az edénytest és fedél együttes töm. eléri a 10kg-ot (i/n
3. Jótállás időtartama (hó) (12 hó érvényességi küszöbnek minősülő megajánláson felüli mérték, akként, hogy a max 36 hó többlet megajánláson felüli megajánlást AK többlet pontszámmal nem értékeli)
Az ár súlyozása: 60

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK18470
Ajánlatkérő neve: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: AK3135
Postacím: Kossuth tér 1.
Postai város: Hódmezővásárhely
Postai irányítószám: 6800
Ország: Csongrád 🏙️
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Módos István ügyvezető igazgató
A vevő profiljának címe: http://www.nfp.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: dr. Hegedűs József
Telefon: +36 62530167 📞
E-mail: hegedusjo@hodmezovasarhely.hu 📧
Fax: +36 62530132 📠
Internetcím: http://www.hodmezovasarhely.hu 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.hodmezovasarhely.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.eszker.eu/nemzeti-fejlesztesi-programiroda/ 🌏
Ajánlatkérő neve: Ész-Ker Zrt. (NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság képviseletében eljárva)
Postacím: Pasaréti út 83.
Postai irányítószám: 1026
Kapcsolattartó pont: Pintér Kristóf (FAKSZ - lajstromszám: 00936)
Telefon: +36 17888931 📞
E-mail: eszker@eszker.eu 📧
Fax: +36 17896943 📠
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.eszker.eu/ 🌏
A vevő profiljának címe: http://www.eszker.eu/ 🌏

Hivatkozás
További információk
1)AK a Kbt.71. §(6) bek.szerinti korlátozást nem alkalmazza.
2)321/2015 Kr.30.§(4)bek: Az alkalmassági feltételek szigorúbbak.
3) A Kbt.135.§(12)bek.-ben foglaltakra is tekintettel, AK felhívja AT figyelmét, hogy támogatásra irányuló igényt (támogatási szerz. -módosítást, változásbejelentést) nyújtott be. AK tájékoztatja AT-t, hogy ha a pénzügyi fedezet nem válik felhasználhatóvá, ekként is a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását, a releváns a Támogatási Szerződés(TSZ) mód. vagy vált.bej. el nem fogadását olyan körülménynek tekinti, amelyre az AK a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. AK a Kbt.53.§(6)bek. és a Ptk.6:116.§(1)bek. az eljárást akkor is eredménytelenné nyilváníthatja, ha szerz. pénzügyi fedezetét biztosító TSZ mód. nem kerül aláírásra vagy a vált.bej. nem kerül elfogadásra és ennek okán a pénzügyi fedezet nem válik felhasználhatóvá. Jelen feltételek szerz. hatályba lépésének felfüggesztő feltétele.
Többet mutasson
4) Értékelés módsz.-legjobb ár-érték arány: AK a 3. r.sz. (jótállás) esetében KH útmutatója (KÉ 2016. évi 147. szám; 2016. december 21.) 1. számú melléklete A. 1. bb) pont szerinti egyenes arányosítás módszere, a 2.r.sz. (minőségi vállalások) esetében KH útmutatója (KÉ 2016. évi 147. szám) 1. sz. melléklete B. 1. a pontozás módszere, valamint az útmutató 1. sz. melléklete A 1. bb) pont szerinti egyenes arányosítás módszere együttes alkalmazásával történik, az 1. r.sz. esetében (ár) KH útmutatója (KÉ 2016. évi 147. szám) VI. pont 1. sz. melléklet A.1. ba) pont szerinti fordított arányosítás. Részszempontok szerinti értékelés során adható pontszám alsó-felső határa: 0-100 pont; 0,00 pont legrosszabb, 100,00 pont legjobb érték. AK az 1. r.sz. (Ár) tekintetében az alapmenny. vonatkozásában értékel. Részl.: ADI.
Többet mutasson
5) AT köteles ajánlatához szakmai ajánlatot csatolni az ADI-II kötet szerint, mely tartalmazza a megajánlott eszközök leírását olyan részletességgel, hogy abból megállapítható legyen az AK által előírt min. paramétereknek való megfelelés (AD II. Kötet Műszaki leírásában található táblázat csatolása szükséges kitöltve). AT szakmai ajánlata keretében mutassa be a megajánlása szerinti típusú edényeket méretezett rajzokkal, ábrákkal, fényképekkel alátámasztva. AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben valamely adat megfelelőségével kapcsolatban kételye merül fel, úgy hitelt érdemlő alátámasztó dokumentum benyújtását kérheti AT részéről (ennek körében: gyártói igazolást, típusbizonyítványt vagy más egyéb, ezen igazolási módokkal egyenértékűnek tekintendő egyéb alátámasztást). Érvénytelennek minősül az az ajánlat, amely nem a dokumentációban meghatározott műszaki leírásnak megfelelő termékek megajánlását tartalmazza.
Többet mutasson
AK előírja, hogy szakmai ajánlatában AT csatolja az egyes műszaki követelményeknek való megfelelést alátámasztó dokumentumokat, melyekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező ajánlati dokumentáció tartalmaz.
6) Ajánlati biztosíték: 500 000,-Ft. Teljesíthető a Kbt.54.§(2)alapján. Átutalás esetén AK T Hódmezővásárhely MJV ÖK-nak a TAKSZÖV BANK Electronic Banking fióknál vezetett 11500092-11079635-00000000 számú bankszámlájára kell teljesíteni. Az ajánlati biztosíték az AT választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az AK fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség időtartama alatt ajánlatkérő rendelkezésére kell állnia.Jelen AF IV.2.6) pont. megadott 2 hó alatt az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 napot kell érteni!Részl.:ADI.I/17
Többet mutasson
AK előírja, hogy a szakmai ajánlaton túl AT csatolja ajánlata részeként az árazott költségvetést hiánytalanul kitöltve.
A további inf. az AF VI.4.3.) pontjában folyt.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § előírásai szerint.
További információk folytatása:
7) AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
8) Kbt.35.§ (8) alapján nem hozható létre gazdálkodó szervezet (projekttársaság).
9) A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak el kell érnie az ajánlati határidő lejártáig (Kbt.57. § (2) bek.).
10) AK tájékoztatja AT-t, hogy a Kr. 46. § (3) bek.-ben foglaltak alapján a meghatározott gyártmányú, típusú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű”kifejezést is érteni kell.
Többet mutasson
11) AK felhívja a figyelmet, hogy a 339/2014. (XII. 19.) KR-ben foglaltak szerint az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság más ajánlatkérő nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást a közöttük fennálló konzorciumi megállapodás alapján. Az AF I.1. pontjában ajánlatkérőként kizárólag hirdetményfeladás technikai okból került megjelölésre az 1. szervezet, a jelen eljárás ajánlatkérője az AF.I.1. pontjában megjelölt 2. szervezet, azaz Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Többet mutasson
12) Nyertes AT szerződéskötéskor rendelkezzen érvényes,hulladékgyűjtő edényzet gyártására és/vagy forgalmazására vonatkozóISO9001minőségir-i rendszer szerinti tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű független tanúsító szervezet által kiadott érvényes minőségbiz-i rendszertanúsítvánnyal;valamintISO14001környezetirányítási rendszer szerinti tanúsítvánnyal illetve környezetvédelmi vezetési rendszerrel vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal. A fent megjelölt tanúsítványoknak a szerződéskötés időpontjában érvényesnek kell lenniük, valamint a szerződés egész időtartama alatt nyertes AT-nek gondoskodnia kell a tanúsítványok érvényességének fenntartásáról.
Többet mutasson
13) AK a III.1.3) M.3. alk. min.köv-el kapcs.ban az alábbi táj-t adja. AK kifejezetten is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a mpld. megállapítható tulajdonsága nem felel meg a műszaki köv-ekben meghat. kritériumoknak (AD II. kötet), úgy az nem minősül hiánypótlás körében értelmezhető hibának, hiánynak, és ekként is az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Részl,: ADI. kötet III. fejezet, 15. pont
Többet mutasson
14) Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadó: Pintér Kristóf (lajstromszám: 00936)
II.2.7) pont folyt.: (egyoldalú írásbeli jognyilatkozattal) a szerződés szerinti jótállási kötelezettség lejártának időpontjáig. Opciós lehívás esetén a teljesítési határidő megegyezik az alapmennyiség esetében meghatározott teljesítési időtartammal (azaz további 9 hónap) azzal, hogy előteljesítése ez esetben is megengedett.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 076-168875 (2018-04-14)
További információk (2018-06-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés keretében a „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” elnev. KEHOP-3.2.1-15-2017-00011 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szemeteskonténerek 📦

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Pap Károly utca 4–6.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-06-04 📅
Benyújtási határidő: 2018-07-03 📅
Közzététel dátuma: 2018-06-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 108-246009
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 076-168875
HL-S szám: 108
További információk
A jelen hirdetmény szerinti módosításokkal is összhangban módosításra kerülnek a közbeszerzési dokumentumok: az AD.I., AD.II., AD.III. és AD.IV. kötet. Ajánlatkérő a módosításról szóló tájékoztatást, a korrigendumot valamint a módosított, egységes szerkezetbe foglalt közbeszerzési dokumentumokat a jelen korrigendum közzétételével egyidejűleg a Kbt. 55. § (4) bekezdésben foglaltak szerint a http://www.eszker.eu/nemzeti-fejlesztesi-programiroda/ címen közzéteszi.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK03135
Forrás: OJS 2018/S 108-246009 (2018-06-04)
További információk (2018-06-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adás-vételi szerződés keretében a „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” elnev. KEHOP-3.2.1-15-2017-00011 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges hulladékgyűjtő edények beszerzése
Többet mutasson

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-06-29 📅
Benyújtási határidő: 2018-07-24 📅
Közzététel dátuma: 2018-07-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 125-285126
HL-S szám: 125
További információk
A jelen hirdetmény szerinti módosítások az eljárást megindító felhívás adott pontjain túlmenően nem eredményezik a közbeszerzési dokumentumok módosítását, azok változatlan tartalommal irányadóak. Ajánlatkérő a módosításról szóló tájékoztatást, a korrigendumot a jelen korrigendum közzétételével egyidejűleg a Kbt. 55. § (4) bekezdésben foglaltak szerint a http://www.eszker.eu/nemzeti-fejlesztesi-programiroda/ címen közzéteszi.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 125-285126 (2018-06-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-05-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 133 070 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-05-02 📅
Közzététel dátuma: 2019-05-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 088-210599
HL-S szám: 88
További információk
Ajánlattevő neve: Avermann-Horváth Gépgyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság Ajánlattevő címe: 7570 Barcs, Drávapart 2. Ajánlattevő adószáma: 11233390-2-14 Ajánlattevő neve: TELLUS INVICTUS Kereskedelmi és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság Ajánlattevő címe: 8360 Keszthely, Rákóczi tér 20. Ajánlattevő adószáma: 23781326-2-20 Ajánlattevő neve: ÖKO-PET RECYCLING Műanyag Újrahasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság Ajánlattevő címe: 1149 Budapest, Kupa vezér útja 3. Ajánlattevő adószáma: 13982454-2-42 Ajánlattevő neve: POLYDUCT Műanyagipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság Ajánlattevő címe: 4181 Nádudvar, Kabai u. 62. Ajánlattevő adószáma: 11144393-2-09
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tétel Megnevezés Mennyiség (db). Alap mennyiség (am) opcionális mennyiség (om).
4. 1100 literes kerekes, műanyag, billenő fedelű szelektív hulladékgyűjtő konténer MSZ EN 840-3 szabvány szerint am: 200 om: 40
6. 5 m
7. 32 m
8. 10 m
9. 14 m
10. tömörítő présfej (a hozzá kapcsolódó tartály feleljen meg a DIN30720 szabványnak) am: 5 om: 0
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén,Különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési,szállítási és előkezelő rendszerre” KEHOP-3.2.1-15-2017-00011
„Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén,
Különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési,szállítási és előkezelő rendszerre” KEHOP-3.2.1-15-2017-00011
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Hódmezővásárhely, Klauzál u. 143.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.1. A 120 literes hulladékgyűjtő edények az MSZ EN 840-1 szabvány elvárásain túlmenően, a minimum 2 tartó borda mellett minimum 2 támasztó bordával is rendelkeznek (igen/nem)
2.2. 120l hulladékgy. edények a min elváráson(a z edény saját töm. azaz az edénytest, fedél, tengely, kerekek együttes töm. min. 7kg) túlmenően csak az edénytest és fedél együttes töm eléri a 7kg (i/n
3. Jótállás időtartama (hó) (12 hó érvényességi küszöbnek minősülő megajánlá son felüli mérték, akként, hogy a max 36 hó többlet megajánláson felüli megajánlást AK többlet pontszámmal nem értékeli)
Ár (súlyozás): 60

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-04-18 📅
Név: Avermann-Horváth Gépgyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Drávapart 2.
Postai város: Barcs
Postai irányítószám: 7570
Ország: Magyarország 🇭🇺
Tolna 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 133 070 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Hódmezővásár hely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevő neve: Avermann-Horváth Gépgyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság
Ajánlattevő címe: 7570 Barcs, Drávapart 2.
Ajánlattevő adószáma: 11233390-2-14
Ajánlattevő neve: TELLUS INVICTUS Kereskedelmi és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 8360 Keszthely, Rákóczi tér 20.
Ajánlattevő adószáma: 23781326-2-20
Ajánlattevő neve: ÖKO-PET RECYCLING Műanyag Újrahasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
Ajánlattevő címe: 1149 Budapest, Kupa vezér útja 3.
Ajánlattevő adószáma: 13982454-2-42
Ajánlattevő neve: POLYDUCT Műanyagipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ajánlattevő címe: 4181 Nádudvar, Kabai u. 62.
Ajánlattevő adószáma: 11144393-2-09

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § előírásai szerint
Forrás: OJS 2019/S 088-210599 (2019-05-02)