Megbízási keretmegállapodás Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új telephelyének megvalósításához szükséges lebonyolítói, műszaki ellenőri, projektmenedzseri, tervvéleményezési és kapcsolódó mérnöktanácsadói feladatok ellátására Ajánlatkérő (AK) az eljárást a Kbt. 105. § (1) bek. b) pont szerinti keretmegállapodás megkötése céljából indítja. A szolgáltatások megrendelésére vagy közvetlen megrendelés [az ajánlattevő (AT) által az ajánlata keretében benyújtott Árazott Ártáblában foglalt ajánlati árak alapján] vagy a Megbízó (Ajánlatkérő) konzultációra történő felhívását követően a Megbízott (Nyertes Ajánlattevő) egyedi ajánlata alapján kerül sor a keretösszeg erejéig a keretmegállapodásban szabályozott módon. A keretmegállapodás öt különböző szakaszra osztható, amelyek a következők: 1. Projektelőkészítési szakasz 2. Vázlatterv és engedélyezési terv szakasz 3. Kiviteli tervezési szakasz 4. Generálkivitelező kiválasztása, tendereztetési szakasz 5. Kivitelezési szakasz
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-02-11.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-12-27.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2018-12-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti tanácsadó szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001006812018
Rövid leírás:
Megbízási keretmegállapodás Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új telephelyének megvalósításához szükséges lebonyolítói, műszaki ellenőri,...
Többet mutasson
Rövid leírás
Megbízási keretmegállapodás Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új telephelyének megvalósításához szükséges lebonyolítói, műszaki ellenőri, projektmenedzseri, tervvéleményezési és kapcsolódó mérnöktanácsadói feladatok ellátására
Ajánlatkérő (AK) az eljárást a Kbt. 105. § (1) bek. b) pont szerinti keretmegállapodás megkötése céljából indítja. A szolgáltatások megrendelésére vagy közvetlen megrendelés [az ajánlattevő (AT) által az ajánlata keretében benyújtott Árazott Ártáblában foglalt ajánlati árak alapján] vagy a Megbízó (Ajánlatkérő) konzultációra történő felhívását követően a Megbízott (Nyertes Ajánlattevő) egyedi ajánlata alapján kerül sor a keretösszeg erejéig a keretmegállapodásban szabályozott módon.
A keretmegállapodás öt különböző szakaszra osztható, amelyek a következők:
1. Projektelőkészítési szakasz
2. Vázlatterv és engedélyezési terv szakasz
3. Kiviteli tervezési szakasz
4. Generálkivitelező kiválasztása, tendereztetési szakasz
5. Kivitelezési szakasz
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti tanácsadó szolgáltatások📦
További CPV-kód: Általános mérnöki tanácsadó szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Megbízási keretmegállapodás Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új telephelyének megvalósításához szükséges lebonyolítói, műszaki ellenőri,...
Többet mutasson
Rövid leírás
Megbízási keretmegállapodás Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új telephelyének megvalósításához szükséges lebonyolítói, műszaki ellenőri, projektmenedzseri, tervvéleményezési és kapcsolódó mérnöktanácsadói feladatok ellátására
Ajánlatkérő (AK) az eljárást a Kbt. 105. § (1) bek. b) pont szerinti keretmegállapodás megkötése céljából indítja. A szolgáltatások megrendelésére vagy...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő (AK) az eljárást a Kbt. 105. § (1) bek. b) pont szerinti keretmegállapodás megkötése céljából indítja. A szolgáltatások megrendelésére vagy közvetlen megrendelés [az ajánlattevő (AT) által az ajánlata keretében benyújtott Árazott Ártáblában foglalt ajánlati árak alapján] vagy a Megbízó (Ajánlatkérő) konzultációra történő felhívását követően a Megbízott (Nyertes Ajánlattevő) egyedi ajánlata alapján kerül sor a keretösszeg erejéig a keretmegállapodásban szabályozott módon.
Többet mutasson (25)
A keretmegállapodás öt különböző szakaszra osztható, amelyek a következők:
1. Projektelőkészítési szakasz
2. Vázlatterv és engedélyezési terv szakasz
3. Kiviteli tervezési szakasz
4. Generálkivitelező kiválasztása, tendereztetési szakasz
5. Kivitelezési szakasz
A keretmegállapodás (KM) teljesítésének minden szakaszában meghat-ra kerülnek az Általános Feladatok, az Alapfeladatok és a Különleges Feladatok (utóbbi...
Többet mutasson
Rövid leírás
A keretmegállapodás (KM) teljesítésének minden szakaszában meghat-ra kerülnek az Általános Feladatok, az Alapfeladatok és a Különleges Feladatok (utóbbi több külön megrendelhető Műszaki Leírásban meghat. feladatot jelent), amelyek vonatkozásában közvetlen megrendelés küldhető.
Az AT-nek az Alapfeladatokra és az egyes Különleges Feladatokra vonatkozóan kell megadnia az ajánlati árat minden szakaszra von. az Ártáblázatban. Az Ált....
Többet mutasson
Rövid leírás
Az AT-nek az Alapfeladatokra és az egyes Különleges Feladatokra vonatkozóan kell megadnia az ajánlati árat minden szakaszra von. az Ártáblázatban. Az Ált. Feladatok vonatkozásában megadott átalányár (havidíjak összege), az Alapfeladatokra megadott átalányár és a Különleges Feladatokra megadott részárak összege összesítve képezi az adott szakaszra vonatkozó Összesített ajánlati árat, amely külön alszempont alapján értékelésre kerül a Segédletben foglalt részletes feltételek szerint. Az Általános Feladatok tekintetében az Ártáblázatban az átfutási időre és a havidíjak maximumára tekintettel kell megadnia a havidíjak összegét. A havidíjak ellenértéke (havidíjak összege) nem haladhatja meg az Ártáblázatban az egyes szakaszokra meghatározott mértéket. Az Általános Feladatokra (havidíjak összege), Alapfeladatokra, Különleges Feladatokra megadott árak nem haladhatják meg az adott szakasz keretösszegét. Amennyiben az ártáblázatban megadott árak alapján az egyes szakaszok keretösszegét vagy a teljes szerződéses keretösszeget meghaladja az ajánlat, úgy az ajánlat érvénytelen.
Az egyes szakaszokra vonatkozóan megoszlik a KM Keretösszege és ezen Keretösszegen belül az Általános Feladatok havidíjainak maximális összege:
Az 1. szakaszra vonatkozó keretösszeg: nettó 40 000 000,- Ft, havidíjak maximális összege: nettó 14 000 000,- Ft
A 2. szakaszra von. keretösszeg: nettó 125 000 000,- Ft, havidíjak max. összege: nettó 45 000 000,- Ft
A 3. szakaszra von. keretösszeg: nettó 195 000 000,- Ft, havidíjak max. összege: nettó 55 000 000,- Ft
A 4. szakaszra von. keretösszeg: nettó 30 000 000,- Ft, havidíjak max. összege: nettó 12 000 000,- Ft
Az 5. szakaszra von. keretösszeg: nettó 450 000 000,- Ft, havidíjak max. összege: nettó 150 000 000,- Ft
AK rögzíti, hogy az 1-3. és a 4-5. szakaszokra von. megadott Keretösszegek a szerződés teljesítése során átcsoportosíthatóak, azokhoz (az összeg megtartása...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK rögzíti, hogy az 1-3. és a 4-5. szakaszokra von. megadott Keretösszegek a szerződés teljesítése során átcsoportosíthatóak, azokhoz (az összeg megtartása mellett) AK nincs kötve.
Mivel a Kormány 2011/2017 (XII. 22.) hat-a a Beruházás előkészítési feladatai von. biztosított forrást és hozott döntést, a Beruházás kivitelezési feladatai...
Többet mutasson
Rövid leírás
Mivel a Kormány 2011/2017 (XII. 22.) hat-a a Beruházás előkészítési feladatai von. biztosított forrást és hozott döntést, a Beruházás kivitelezési feladatai (így a kiv. előkész. és a kiv. megvalósítása) von. AK a jelen Szerződés a Kbt. 53. § (5)-(6) és 135. § (12) értelmében a 4. és 5. szakasz keretösszege von. a Szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételként határozza meg (feltételes közbeszerzés).
KM teljes keretösszege: nettó 840 000 000,- Ft.
Időtartam: A KM-t határozott, 48 hónapig terjedő időre kötik a Felek opciós meghossz. lehetőségével (ld.II.2.11 pont).
A tárgyi közbeszerzéshez kapcsolódó beruházás épületegyüttesének várható területigénye az előzetes tervezési program alapján összesen 36800 m2. A...
Többet mutasson
Rövid leírás
A tárgyi közbeszerzéshez kapcsolódó beruházás épületegyüttesének várható területigénye az előzetes tervezési program alapján összesen 36800 m2. A beruházásban érintett a műemléki védettség alatt álló nettó 7760m2 szintterületű igazgatósági fejépület is.
A KM szerinti feladatok a köv-re terjednek ki (azzal, hogy a megvalósítandó feladatok részletesen a Műszaki Leírásban kerülnek meghat-ra):
1. PROJEKTELŐKÉSZÍTÉSI SZAKASZA:
— Projektelőkész. Ált. Feladatai (beruházói döntéstámogatás, egyeztetéseken részvétel, emlékeztetők írása, online terv és dok.tár kialakítása)
— Projektelőkész. Alapfeladatai (tervezői szerződés műszaki elemeinek kialakítása, mellékletek elkészítése, tervezést megelőző workshop, beruházási ütemterv...
Többet mutasson
Rövid leírás
— Projektelőkész. Alapfeladatai (tervezői szerződés műszaki elemeinek kialakítása, mellékletek elkészítése, tervezést megelőző workshop, beruházási ütemterv készítése, kockázatleltár, kockázatkezelési koncepció, előzetes beruházási költségkeret meghatározása, közreműködés a generáltervezői szerződés megkötésében, mérnöktanácsadói feladatok)
— Projektelőkész. Különleges Feladatai (Projekt végrehajtási terv, Ingatlan előkészítésével kapcsolatos feladatok, Benchmarking, Előzetes tervezési program...
Többet mutasson
Rövid leírás
— Projektelőkész. Különleges Feladatai (Projekt végrehajtási terv, Ingatlan előkészítésével kapcsolatos feladatok, Benchmarking, Előzetes tervezési program készítésében való közreműködés (helyiségprogram felülvizsgálata, műszaki követelményrendszer összeállítása)
Kar.korl.miatt folyt a II.2.11.
Időtartam: 48 hónap
A megújítások leírása: Opció alapján, ld II.2.11)-ben.
Kar. korl. miatt folyt VI.4.3-ból:
Többet mutasson (2)
Értékelése, számlák igazolása, műszaki átadás-átvétel feladatai, átadási dok. ellenőrzése, mérnöktanácsadói feladatok, hiba és hiánylisták folyamatos...
Többet mutasson
A megújítások leírása
Értékelése, számlák igazolása, műszaki átadás-átvétel feladatai, átadási dok. ellenőrzése, mérnöktanácsadói feladatok, hiba és hiánylisták folyamatos vezetése, garanciális javítások ellenőrzése)
— Kiv., megvalósítás szakaszához kapcsolódó Különleges Feladatok (Fenntarthatóság és energiahatékonyság, minősítések, Költségszakértői feladatok)
A lehetőségek leírása:
A tárgyi közbeszerzés feladataihoz kapcsolódó beruházásra irányuló tervpályázatot a tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, valamint ezen alapuló...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
A tárgyi közbeszerzés feladataihoz kapcsolódó beruházásra irányuló tervpályázatot a tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, valamint ezen alapuló tervezési folyamat követi. Ezt követően az engedélyezési folyamatok, a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás és a kivitelezés várhatóan 2025.12.31-ig tartó időtartamot igényel, amely időtartam túlterjeszkedik a Kbt. szerinti keretmegállapodás főszabály szerinti 4 éves időtartamán. Ajánlatkérő, egyezően a II.2.4) pontban foglaltakkal rögzíti, hogy a 4. és 5. szakasz keretösszege von. a közbeszerzés feltételesnek minősül, tekintettel arra, hogy mind a kapcsolódó kivitelezés, mind annak finanszírozása a Kormány döntésétől függ. A szerződés opciós időtartamának Ajánlatkérő általi érvényesítésére abban az esetben lehetséges, amennyiben a keretmegállapodás 1-3. szakaszainak feladatai a keretmegállapodás 48 hónapos időtartama alatt nem valósultak még meg, továbbá abban az esetben is, ha a Kormány döntésére tekintettel szükségessé válik a 4-5. szakaszok teljesítése. A fentiekre tekintettel - amennyiben az opciós időtartam lehívása szükséges, AK jogosult egyoldalú döntésével a Keretmegállapodás időtartamát 2025.12.31-ig meghosszabbítani.
Kar.korl. miatt folyt. a II.2.4)-ból
Többet mutasson (12)
2. VÁZLATTERV ÉS ENGEDÉLYEZÉSI TERV SZAKASZA
— Vázlat és engedélyezési terv szakakaszának Ált. feladatai (beruházói döntéstámogatás, kooperációk szervezése, emlékeztetők írása, szakhatósági...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
— Vázlat és engedélyezési terv szakakaszának Ált. feladatai (beruházói döntéstámogatás, kooperációk szervezése, emlékeztetők írása, szakhatósági egyeztetések, beszámolók, megbízói egyeztetések, havi jelentések, online tervtár biztosítása, projektrésztevők irányítása és beszámoltatása)
— Vázlat és eng-i terv szak. Alapfeladatai (szerződésmenedzsment, követelésmenedzsment, változás- és kockázatkezelés, fenntarthatóság-és energiahatékonyság...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
— Vázlat és eng-i terv szak. Alapfeladatai (szerződésmenedzsment, követelésmenedzsment, változás- és kockázatkezelés, fenntarthatóság-és energiahatékonyság menedzsmentje, AK rendszeres tájékoztatása, hatósági engedélyezés, tervezői teljesítések igazolása, tervvéleményezés és jelentés, mérnöktanácsadói feladatok)
— Vázlat és eng-i terv szakaszához kapcsolódó Különleges Feladatok (Terv-i program véglegesítésében való közreműk., Szab-i környezet menedzsmentje,...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
— Vázlat és eng-i terv szakaszához kapcsolódó Különleges Feladatok (Terv-i program véglegesítésében való közreműk., Szab-i környezet menedzsmentje, Tervezési folyamatok összehangolása, Kapcs. infrasturkturális fejlesztése koordinálása, Múzeumi műtárgylogisztika, Épületminősítési rendszerek menedzsmentje, Fenntarthatósági minősítés, Statikai és más kritikus mérnöki megoldások ellenőrzése)
— Kiviteli tervezés szakasza Ált.Feladatai (beruházói döntéstámogatás, kooperációk szervezése, emlékeztetők írása, szakhatósági egyeztetések, beszámolók, megbízói egyeztetések, havi jelentések, online tervtár biztosítása, projekt résztvevők irányítása és beszámoltatása)
— Kiv-i tervezés szakasza Alapfeladatai (szerződésmenedzsment, követelésmenedzsment, változás- és kockázatkezelés, fenntarthatóság- és energiahatékonyság...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
— Kiv-i tervezés szakasza Alapfeladatai (szerződésmenedzsment, követelésmenedzsment, változás- és kockázatkezelés, fenntarthatóság- és energiahatékonyság menedzsmentje, AK rendszeres táj., hatósági engedélyezés, tervezői teljesítések igazolása, tervvéleményezés és jelentés, mérnöktanácsadói feladatok)
— Kiv-i tervezés szakaszához kapcsolódó Különleges Feladatok (Szabályozási környezet menedzsmentje, BIM rendszer létrehozása, Kapcs. infrastrukturális...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
— Kiv-i tervezés szakaszához kapcsolódó Különleges Feladatok (Szabályozási környezet menedzsmentje, BIM rendszer létrehozása, Kapcs. infrastrukturális fejlesztése koordinálása, Múzeumi műtárgylogisztika, Épületminősítési rendszerek menedzsmentje, Fenntarthatósági minősítés, Statikai és más kritikus mérnöki megoldások ellenőrzése)
— Tenderfolyamat menedzsment és projektmenedzsment Ált. Feladatai (beruházói döntéstámogatás, egyeztetések szervezése, emlékeztetők írása, beszámolók,...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
— Tenderfolyamat menedzsment és projektmenedzsment Ált. Feladatai (beruházói döntéstámogatás, egyeztetések szervezése, emlékeztetők írása, beszámolók, megbízói egyeztetések, havi jelentések, szükséges dokumentumok on-line biztosítása, projekt résztevők irányítása és beszámoltatása)
— Tenderfolyamat alapfeladatai (stratégia, tenderkiírás műszaki elemeinek elkész., mellékletek összeállítása, ajánlatok műszaki értékelése, műszaki...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
— Tenderfolyamat alapfeladatai (stratégia, tenderkiírás műszaki elemeinek elkész., mellékletek összeállítása, ajánlatok műszaki értékelése, műszaki alternatívák értékelése, árajánlatok értékelése, ütemezés és organizáció értékelése, szerződéskötés előkészítése, szerződés műszaki elemeinek összeállítása, mérnöktanácsadói feladatok)
Kar.korl. miatt folytatás VI.4.3 pontban
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest, Magyarország
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2)...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson (19)
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján AK kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alk. ig.ban részt vevő szervezetet, aki részéről a...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján AK kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alk. ig.ban részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során köv. be.
Megkövetelt ig-i módok;
I. Előzetes igazolás:
Ig-i mód az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a Kbt. 67. §, 321/2015 (X.30.) K.rendelet (Kr.) 2-7.§-ai szerint szükséges.
Az ajánlatban a Kbt. 67. § (1) bek. tekintettel (mind a magyarországi letelepedésű, mind a nem Mo-on letelepedett) ajánlattevőknek, valamint adott esetben...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatban a Kbt. 67. § (1) bek. tekintettel (mind a magyarországi letelepedésű, mind a nem Mo-on letelepedett) ajánlattevőknek, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k)nek a Kr. 4. § szerint egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) szükséges nyilatkozniuk előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állásáról. Az alátámasztó igazolásokat a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti AK-i felhívásra szükséges benyújtani.
A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti AK-i felhívásra benyújtandó igazolódokumentumok:
A Mo-i letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a Kr. 8. §-a szerint...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Mo-i letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a Kr. 8. §-a szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésekben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
A nem Mo-on letelepedett AT esetében az AK a Kr. 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A kizáró okokra és az alk-i köv-ekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okokra és az alk-i köv-ekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az AT erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján AT-nek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t szükséges...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján AT-nek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t szükséges benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 67. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 3. § (2) és (3) bekezdésére.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alk. igazolásában, az AT-nek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani
Felhívjuk a figyelmet a Kr. 12-14. § és 16. §-ára és a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére.
Az ajánlatban be kell nyújtani a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az AT azon nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez az előírt...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatban be kell nyújtani a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az AT azon nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez az előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
II. Igazolási mód a bírálat nyomán:
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től - megfelelő határidő tűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri.
— Megkövetelt igazolási mód Mo-i letelepedésű AT vonatkozásában: a Kr. 8. § előírásai szerint
— Megkövetelt igazolási mód nem Mo-i letelepedésű AT vonatkozásában: a Kr. 10. § előírásai szerint
Felhívjuk a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontja nem a hatályos pénzmosási tv. rendelkezéseire...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Felhívjuk a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontja nem a hatályos pénzmosási tv. rendelkezéseire hivatkozik. A megfelelő tartalmú igazolások benyújtása érdekében kérjük, hogy ennek vonatkozásában az ajánlati dokumentáció I. kötet 19.1 pontjában foglalt részletes magyarázó rendelkezéseket is szíveskedjenek figyelembe venni!
Kar.korl. miatt folytatás a III.1.2) pontban.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Kar.korl miatt folyt a III.1.1) pontból:
Szakmai nyilvántartásban szereplés/engedély:
Többet mutasson (14)
SZ.1 A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015 Kr. 8. § (1) bek. alapján AK előírja a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
SZ.1 A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015 Kr. 8. § (1) bek. alapján AK előírja a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Mérnöki Kamara) névjegyzékében szereplés követelményét, illetve nem Mo-on letelepedett gazd. szereplők esetén a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
A 322/2015 Kr. 8. § (2) bek. alapján az AK előírja, hogy a nem Mo-on letelepedett gazd.-i szereplőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerz. megkötésének...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A 322/2015 Kr. 8. § (2) bek. alapján az AK előírja, hogy a nem Mo-on letelepedett gazd.-i szereplőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerz. megkötésének időpontjában szerepelnie kell a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében.
AT-nek ajánlattételkor az EEKD benyújtásával kell igazolnia, hogy a fenti alkalmassági min. köv-nek (SZ.1) megfelel.
Az SZ.1-ben meghat. nyilvántartás adatait Mo-on letelepedett gazd-i szereplők esetén az AK ellenőrzi, nem Mo-on letelepedett gazd-i szereplők esetén a...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Az SZ.1-ben meghat. nyilvántartás adatait Mo-on letelepedett gazd-i szereplők esetén az AK ellenőrzi, nem Mo-on letelepedett gazd-i szereplők esetén a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés igazolását kell benyújtani az AK Kbt. 69. § szerinti felhívására.
Tárgyi rovat (III.1.2) tartalma:
Az AT-nek a szerződés teljesítéséhez szükséges gazdasági és pénzügyi alkalmassága az alábbiak szerint igazolható:
P.1 A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) c) alapján az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó - általános forgalmi adó...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P.1 A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) c) alapján az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó - általános forgalmi adó nélkül számított - teljes árbevételéről szóló nyilatkozat, attól függően, hogy AT mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Ha az AT a P.1 alkalmassági feltételek szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ha az AT a P.1 alkalmassági feltételek szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a nevezett alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az AK által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és köteles tájékoztatást kérni a nevezett alkalmassági feltétellel kapcsolatban az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról.
Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg.
Az alkalmasság igazolása során az AT a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre.
AK hivatkozni kíván továbbá a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltakra.
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az AT-knek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni.
Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor.
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től - megfelelő határidő tűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha
P.1 az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben az - általános forgalmi adó nélkül számított - teljes árbevétele összesen nem érte el a 400 000 000,-...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
P.1 az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben az - általános forgalmi adó nélkül számított - teljes árbevétele összesen nem érte el a 400 000 000,- Ft értéket.
Többet mutasson (8)
Kar.korl.miatt folyt. a III.1.3) alk.min.rovatból.
M.2.2 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. III. fejezet 1. része szerinti - Magasépítési szakterület - „ME-É” besorolású...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2.2 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. III. fejezet 1. része szerinti - Magasépítési szakterület - „ME-É” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles építőmérnök vagy okleveles építészmérnök vagy ezek valamelyikével egyenértékű végzettséggel, és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik; vagy építőmérnök vagy építészmérnök vagy ezek valamelyikével egyenértékű végzettséggel, és legalább 48 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;
M.2.3 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. III. fej. 2. része szerinti - Mélyépítési és mélyépítési műtárgyak szakterület - „ME-M”...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2.3 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. III. fej. 2. része szerinti - Mélyépítési és mélyépítési műtárgyak szakterület - „ME-M” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel, és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik; vagy építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel, és legalább 48 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;
M.2.4 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. III. fej. 2. része szerinti - Építménygépészeti szakterület - „ME-G” besorolású...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2.4 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. III. fej. 2. része szerinti - Építménygépészeti szakterület - „ME-G” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles gépészmérnök épületgépész szakirány vagy létesítmény mérnök, vagy ezek valamelyikével egyenértékű végzettséggel, és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik; vagy gépészmérnök épületgépészeti szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel, és legalább 48 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;
M.2.5 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. III. fej. 2. része szerinti - Építményvillamossági szakterület - „ME-V” besorolású...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2.5 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. III. fej. 2. része szerinti - Építményvillamossági szakterület - „ME-V” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles villamosmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel, és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik; vagy villamosmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel, és legalább 48 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;
M.2.6 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. I. fej. 2. része szerinti - Tartószerkezeti tervezési szakterület- „T” besorolású...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2.6 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. I. fej. 2. része szerinti - Tartószerkezeti tervezési szakterület- „T” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles szerkezet-építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel, és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;
M.2.7 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. I. fej. 2. része szerinti - Építmények gépészeti tervezési szakterület - „G” besorolású...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2.7 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. sz. mell. I. fej. 2. része szerinti - Építmények gépészeti tervezési szakterület - „G” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles gépészmérnök épületgépész szakirány vagy okleveles energetikai mérnök épületgépész szakirány vagy okleveles létesítménymérnök épületgépész szakirány vagy ezek valamelyikével egyenértékű végzettséggel, és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik; vagy gépészmérnök épületgépészeti szakirány vagy épületgépész mérnök vagy ezek valamelyikével egyenértékű végzettséggel, és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;
AK felhívja az AT-k figyelmét, hogy az M.2.1-M.2.7 min.köv-ek esetében megjelölt szakembereknek a nevezett min.köv-ben megjelölt jogosultság v. minősítés...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
AK felhívja az AT-k figyelmét, hogy az M.2.1-M.2.7 min.köv-ek esetében megjelölt szakembereknek a nevezett min.köv-ben megjelölt jogosultság v. minősítés megszerzéséhez kapcsolódó regisztrációt (névjegyzékbe vételt) a szerződéskötés időpontjáig kell biztosítani! Amennyiben a bemutatott szakember a szerződéskötésig nem rendelkezik az adott, elvárt jogosultsággal/minősítéssel, ez a Kbt. 131. § (4) szerinti szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül!
Műszaki és szakmai képességek:
Az AT szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, szakmai alkalmassága az alábbiak szerint igazolható:
M.1. a Kbt. 65. § (1) b) és a Kr. 21. § (3) a) alapján AT az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat év (72 hónap) legjelentősebb...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.1. a Kbt. 65. § (1) b) és a Kr. 21. § (3) a) alapján AT az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat év (72 hónap) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével tudja igazolni alkalmasságát a szerződést kötő másik fél által adott igazolással (amennyiben a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül) vagy referencianyilatkozattal a Kr. 22. § (1) alapján.
Többet mutasson (12)
A Kr. 21.§ (3a) b) alapján az AK a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb kilenc éven belül megkezdett szolgáltatás-megrendeléseket veszi figyelembe.
A Kr. 22. § (2) bek. alapján a benyújtott referenciaigazolás, ill. nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a szerződést kötő másik fél neve...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kr. 22. § (2) bek. alapján a benyújtott referenciaigazolás, ill. nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a szerződést kötő másik fél neve és címe (székhelye/lakcíme); a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja, év/hónap/nap formátumban), a szolgáltatás tárgya, rövid ismertetése, valamint mennyisége (amiből következik a min.követelmény tartalmi elemeinek való megfelelés), a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának neve és elérhetőségei (cím;telefonszám;e-mail), és nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M.2 A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezése, végzettségük v. képzettségük,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.2 A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezése, végzettségük v. képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Ennek keretében AT-nek nyilatkozatot kell benyújtania a bevonni kívánt szakemberek személyéről, az igazolni kívánt min.követelmény megjelölésével.
Igazolásként csatolandó a szakmai tapasztalatot ismertető, a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz, rendelkezésre állási nyilatkozat,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Igazolásként csatolandó a szakmai tapasztalatot ismertető, a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz, rendelkezésre állási nyilatkozat, valamint a szakemberek végzettségét, képzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolata. A szakmai önéletrajz részletesen - dátumokkal (év/hó) - térjen ki a szakember által végzett releváns szakmai gyakorlatra. AK a releváns szakmai gyakorlat alatt a felsőfokú végzettség megszerzését követő, a végzettségnek megfelelő munkakörben eltöltött munkavégzésen alapuló gyakorlatot érti.
Ha a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem összeadható, vagyis...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ha a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem összeadható, vagyis egy évben maximálisan 12 hónap számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott.
Valamennyi szakember tekintetében kérjük, szíveskedjenek nyilatkozni arról a minimumkövetelmény megjelölésével (pl. M.2.1), hogy, melyik szakembert mely...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Valamennyi szakember tekintetében kérjük, szíveskedjenek nyilatkozni arról a minimumkövetelmény megjelölésével (pl. M.2.1), hogy, melyik szakembert mely pozícióra jelölik. Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető!
A szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak állni.
Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint együttesen is megfelelhetnek (oly módon, hogy csak az egyikük igazolja...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint együttesen is megfelelhetnek (oly módon, hogy csak az egyikük igazolja a megfelelést vagy együttesen igazolják a megfelelést), mivel az nem kizárólag egyetlen gazdasági szereplőre vonatkoztatható.
Az alkalmasság igazolása során az AT a Kbt. 65. § (7), (9) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre.
AK hivatkozni kíván továbbá a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltakra.
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az AT-knek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni.
Kar.korl. miatt folyt. a III.1.3) Az alkalmasság min.köv-ei rovatban.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Kar.korl. miatt folytatás a III.1.3) pont „Műszaki, illetve szakmai alkalmasság rovatból”:
Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor.
Többet mutasson (14)
A fentiek vonatkozásában ugyanakkor kérjük figyelembe venni a jelen felhívás VI.3) pont 19) alpontját is, amely az M.2 alkalmassági követelmények esetében...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A fentiek vonatkozásában ugyanakkor kérjük figyelembe venni a jelen felhívás VI.3) pont 19) alpontját is, amely az M.2 alkalmassági követelmények esetében az ajánlat körében benyújtandó igazolásokra vonatkozóan tartalmaz külön rendelkezéseket!
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től - megfelelő határidő kitűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri.
Tárgyi rovat (III.1.3 - min-köv-ek) tartalma:
Alkalmatlan az ajánlattevő,
M.1 ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (72 hónapban)
M.1.1 legalább 1 db olyan referenciával, amely egy legalább 16 000 m2 szintterületű közhasználatú építmény vagy építmény-együttes megvalósítása során...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1.1 legalább 1 db olyan referenciával, amely egy legalább 16 000 m2 szintterületű közhasználatú építmény vagy építmény-együttes megvalósítása során lebonyolítói, továbbá mérnök tanácsadói és/vagy műszaki ellenőri és/vagy tervvéleményezési feladatainak ellátására vonatkozott (a lebonyolítás kötelező elem, az azt követő 3 feltételből 2 teljesítendő kötelezően) VAGY legalább 1 db olyan referenciával, amely legalább 5 000 m2 szintterületű műemléki védettség alatt álló épület rekonstrukciós, felújítási vagy átalakítási munkáinak lebonyolítói, továbbá mérnök tanácsadói és/vagy műszaki ellenőri és/vagy tervvéleményezési feladatainak ellátására vonatkozott (a lebonyolítás kötelező elem, az azt követő 3 feltételből 2 teljesítendő kötelezően);
M.1.2 legalább 1 db olyan referenciával, amely egy legalább 16 000 m2 szintterületű közhasználatú építmény vagy építmény-együttes VAGY legalább 5 000 m2...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1.2 legalább 1 db olyan referenciával, amely egy legalább 16 000 m2 szintterületű közhasználatú építmény vagy építmény-együttes VAGY legalább 5 000 m2 szintterületű műemléki védettség alatt álló épület megvalósítása során kockázatkezelési és költségszakértői feladatok ellátására vonatkozott.
AK az M.1.1, M.1.2 min. követelmények vonatkozásában rögzíti, hogy „közhasználatú építmény” vagy a közhasználatú építmény-együttes egyes elemei alatt a...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
AK az M.1.1, M.1.2 min. követelmények vonatkozásában rögzíti, hogy „közhasználatú építmény” vagy a közhasználatú építmény-együttes egyes elemei alatt a 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 9. pontjában meghatározott fogalmat érti, de kizárólag épület tekintetében, műtárgyra vonatkozóan nem.
AK az M.1.2, M.1.2 min. követelmények vonatkozásában rögzíti, hogy műemléki védettség alatt a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7....
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
AK az M.1.2, M.1.2 min. követelmények vonatkozásában rögzíti, hogy műemléki védettség alatt a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § 15. pontja szerinti fogalmat érti.
M.1.3 legalább 1 db olyan referenciával, amely egy legalább 15 000 m2 szintterületű épület megvalósítása során építési engedélyezési terv és kiviteli terv...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1.3 legalább 1 db olyan referenciával, amely egy legalább 15 000 m2 szintterületű épület megvalósítása során építési engedélyezési terv és kiviteli terv készítésére vonatkozó tervezésmenedzsment feladatok ellátására vonatkozott.
AK rögzíti, hogy az M.1 alk. min.köv-eknek való megfelelés akár egy, akár több referenciaszerződéssel teljesíthető.
M.2 ha nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
M.2.1 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (266.KR) 1. sz. mell. I. fejezet 2. része szerinti - Építészeti tervezési...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2.1 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (266.KR) 1. sz. mell. I. fejezet 2. része szerinti - Építészeti tervezési terület - „É” besorolású jogosultsággal és a jogosultság alapjául szolgáló iskolai végzettség megszerzését követően legalább 60 hónap időtartamú tárgyi szakmai tapasztalattal rendelkezik, amely tartalmaz legalább 24 hónap időtartamú építőipari lebonyolítói feladatok ellátása során szerzett projektvezetői vagy projektvezető-helyettesi gyakorlatot is (azzal, hogy AK elfogadja, ha a bemutatott szakember az adott jogosultsággal jelenleg nem, de a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, azaz okleveles építészmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalattal rendelkezik - ugyanakkor ebben az esetben is rendelkeznie kell az alapkövetelményben foglaltak szerinti tartalmú és időtartamú teljes tapasztalattal);
Kar.korl. miatt folyt. a III.1.2) Alk.min.köv-ei rovatban.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 266/2013. (VII. 11) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A pénzügyi teljesítés és finanszírozás feltételeit, ill. a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket a közbeszerzési dokumentumok, és különösen a...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A pénzügyi teljesítés és finanszírozás feltételeit, ill. a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket a közbeszerzési dokumentumok, és különösen a szerződéstervezet valamint mellékletei részletesen tartalmazzák.
Az Alapfeladatok és az egyes Különleges Feladatok ellenértékének kifizetésére az adott közvetlen megrendelés teljesítését követően, a szerződéstervezetben...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az Alapfeladatok és az egyes Különleges Feladatok ellenértékének kifizetésére az adott közvetlen megrendelés teljesítését követően, a szerződéstervezetben foglaltak szerint kerül sor. Az Általános Feladatok ellenértékének kifizetésére a közvetlen megrendelést követően az adott szakaszra vonatkozóan meghatározott mértékű hónapszám (átfutási idő) szerinti, havidíjként, egyenlő részletekben kerül sor az adott hónap teljesítésigazolását követően a szerződéstervezetben foglaltak szerint.
Többet mutasson (1)
A Megbízási Díj megfizetésére az AT bankszámlájára történő átutalással kerül sor figyelemmel a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)-(3)...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A Megbízási Díj megfizetésére az AT bankszámlájára történő átutalással kerül sor figyelemmel a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)-(3) bekezdése, valamint a Ptk. 6:42-45. § rendelkezéseire is.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A keretmegállapodás indokolása: A jelen felhívás "További információk rovatában".
A négy évnél hosszabb keretmegállapodás indoklása: A jelen felhívás "További információk rovatában".
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2019-04-12 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-02-11 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be (eljárás EKR linkje):
https://ekr.gov.hu/ekr-em/kozbeszerzes/eljarasok/ EKR001006812018/reszletek
További információk:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szakemberek többlettapasztalata referenciában
Minőségi kritérium (súlyozás): 35
Minőségi kritérium (név): Szakmai ajánlat (projektszervezet és munkamódszer)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Ár (súlyozás): 50
1) A jelen eljárás a Kbt. Második rész 81. § szerint indított nyílt kb.i eljárás, amely a Kbt. 105. § (1) bek. b) pont szerinti keretmegállapodás...
Többet mutasson
További információk
1) A jelen eljárás a Kbt. Második rész 81. § szerint indított nyílt kb.i eljárás, amely a Kbt. 105. § (1) bek. b) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul.
2) A közb. elj. a Kbt.40.§ (1) bek. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. Rend. (e-Kr.) alapján az EKR-ben kerül lebonyolításra. A kb-i dok-ok minden AT részére...
Többet mutasson
További információk
2) A közb. elj. a Kbt.40.§ (1) bek. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. Rend. (e-Kr.) alapján az EKR-ben kerül lebonyolításra. A kb-i dok-ok minden AT részére elérhetőek az EKR rendszeren keresztül. Az ajánlat és a kb-i eljárás során csatolásra kerülő valamennyi dok. benyújtásának von. AK hivatkozni kíván az e-Kr. 10-13. §-ban foglaltakra.
Többet mutasson (22)
3) A részekre történő ajánlattétel nem lehetséges tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolg-ok egymásra épülő szolgáltatások, teljesítésükre...
Többet mutasson
További információk
3) A részekre történő ajánlattétel nem lehetséges tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolg-ok egymásra épülő szolgáltatások, teljesítésükre komplex módon kerül sor, így értelemszerűen részek meghatározására nem kerül sor. A szerződés szerinti feladatok teljesítése egységes szakmai szemléletet igényel, a szerződés szerinti feladatok teljesítésének felelősségi kérdései is az egységes szerződést támasztják alá.
4) AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti, a jelen AF II.2.5) pontjában meghatározott legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok...
Többet mutasson
További információk
4) AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti, a jelen AF II.2.5) pontjában meghatározott legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok szerint értékeli, amelyek a hozzárendelt súlyszámokkal együtt a következők:
I. Ajánlati ár [50]
1. alszempont: Projektelőkészítési szakasz meghatározott feladatainak összesített ajánlati ára [5]
2. alszempont: Vázlatterv és engedélyezési terv szakasz meghatározott feladatainak összesített ajánlati ára [10]
3. alszempont: Kiviteli tervezési szakasz meghatározott feladatainak összesített ajánlati ára [10]
4. alszempont: Generálkivitelező kiválasztása, tendereztetési szakasz meghatározott feladatainak összesített ajánlati ára [5]
5. alszempont: Kivitelezési szakasz meghatározott feladatainak összesített ajánlati ára [20]
II. Szakemberek többlettapasztalata referenciában [35]
III. Szakmai ajánlat (projektszervezet és munkamódszer) [15]
AK az egyes értékelési szempontok tekintetében 0-tól 10-ig ad pontot.
AK rögzíti, hogy az I. ért. szempont esetében a fordított arányosítás módszerét, a II. és a III. értékelési szempont esetében az egyenes arányosítás...
Többet mutasson
További információk
AK rögzíti, hogy az I. ért. szempont esetében a fordított arányosítás módszerét, a II. és a III. értékelési szempont esetében az egyenes arányosítás módszerét alkalmazza az AD I. kötetben részletesen kifejtésre kerülő rendelkezések szerint.
A II ért. szempont esetében AK a Kbt. 77. § (1) bek. alapján a következőket rögzíti:
Az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad:
Többet mutasson
További információk
Az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad:
A II. ért. szemponton belül 4 tényező kerül vizsgálatra a meghat. szakemberek esetleges többlettapasztalatai von., amelyre von. ún. belső pontokat szerezhet az AT.
Többet mutasson
További információk
A II. ért. szemponton belül 4 tényező kerül vizsgálatra a meghat. szakemberek esetleges többlettapasztalatai von., amelyre von. ún. belső pontokat szerezhet az AT.
E 4 tényező mindegyike esetében az „5 db” többletreferencia minősül olyannak, amire és az annál kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár...
Többet mutasson
További információk
E 4 tényező mindegyike esetében az „5 db” többletreferencia minősül olyannak, amire és az annál kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú belső (!) pontot, vagyis 5 pontot ad AK. Részletes rendelkezések az AD. I. kötetben.
AK rögzíti továbbá, hogy nem kerül meghat-ra olyan köv., amely alapján meghat. mértékű többlettapasztalattal rendelkeznie kell az adott szakembernek. A...
Többet mutasson
További információk
AK rögzíti továbbá, hogy nem kerül meghat-ra olyan köv., amely alapján meghat. mértékű többlettapasztalattal rendelkeznie kell az adott szakembernek. A felolv.lapon tehát nem kötelező többlettapasztalat feltüntetése. Ebben az esetben „0” mértékű megajánlást kell tenni az adott tényező vonatkozásában.
5) Az eljárás nyelve magyar. Ha AT valamely dok-ot más nyelven csatol, az idegen nyelvű dok-hoz egyszerű fordítást is csatolnia kell, és a fordítás...
Többet mutasson
További információk
5) Az eljárás nyelve magyar. Ha AT valamely dok-ot más nyelven csatol, az idegen nyelvű dok-hoz egyszerű fordítást is csatolnia kell, és a fordítás megfelelőségéért és az idegen nyelven készült dok-okkal való egyezőségért AT-nek külön nyil-ban felelősséget kell vállalnia!
6) A bontás vonatkozásában AK rögzíti, hogy az elektronikusan történik az EKR-rendszer alkalmazásával.
7) AK a Kbt. 35. § (8)-(9) bek. szerinti gazdálkodó szervezet alapítását (projekttárs. létrehozását) nem írja elő és nem teszi lehetővé.
8) Azon alk.köv.-ek megjelölése, amelyek a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest...
Többet mutasson
További információk
8) Azon alk.köv.-ek megjelölése, amelyek a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: P.1,M.1,M.2, SZ.1
Kar.korl miatt folyt a VI.4.3 pontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § alapján.
Kar.korl. miatt folyt.a VI.3)-ból.
Többet mutasson (18)
9) Az ajánlathoz csatolni kell az EKR-ben AK által generált elektr. nyil.minták kitöltésével képzett nyilatkozatokat, valamint az AD I. kötetben...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
9) Az ajánlathoz csatolni kell az EKR-ben AK által generált elektr. nyil.minták kitöltésével képzett nyilatkozatokat, valamint az AD I. kötetben rendelkezésre bocsátott egyéb nyil.minták alapján nyomtatott, aláírt, szkennelt pdf formátumú nyilatkozatokat is a Közb. Dok-okban foglaltak szerint.
10) AK az elj. kb. dok.-ait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált AT-k részére biztosítja. Az EKR útmutató elérhető:...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
10) AK az elj. kb. dok.-ait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált AT-k részére biztosítja. Az EKR útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas
11) Az ajánlatban meg kell jelölni a kb-nek azt a részét, amelynek telj-hez AT alvállalkozót (AV) kíván igénybe venni, és az ezen részek tekintetében...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
11) Az ajánlatban meg kell jelölni a kb-nek azt a részét, amelynek telj-hez AT alvállalkozót (AV) kíván igénybe venni, és az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat [Kbt. 66.§(6)] (Adott esetben a nemleges nyil-ot is be kell nyújtani!)
12) AK a Kbt. 71. § (6)alapján nem köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha a hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazd-i szereplőt...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
12) AK a Kbt. 71. § (6)alapján nem köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha a hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazd-i szereplőt vont be az eljárásba, és e gazd-i szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hp.
13) A Kbt. 81 § (4)-ben foglaltakra tekintettel AK rögzíti, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
13) A Kbt. 81 § (4)-ben foglaltakra tekintettel AK rögzíti, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el.
14) A Kbt. 81 § (5)-ben foglaltakra tekintettel AK rögzíti, hogy az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el.
15) A Kbt. 75. § (6) bek. tekintettel AK rögzíti, hogy a jelen eljárásban a 75. § (2) bek. e) pontját nem alkalmazza.
16) A 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet 7. § (7) bek. tekintettel AK rögzíti, hogy a közreműködő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve: dr....
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
16) A 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet 7. § (7) bek. tekintettel AK rögzíti, hogy a közreműködő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve: dr. Sirály Katalin (FAKSZ lajstromszáma: 00365)
17) A IV.2.6) alapján az ajánlat kötöttség időtartama 60 nap.
18) AK a 322/2015 (X.30.) K.rend. 11. §-a alapján a szerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy a nyertes AT a szerz. teljesítésének teljes időtartama...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
18) AK a 322/2015 (X.30.) K.rend. 11. §-a alapján a szerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy a nyertes AT a szerz. teljesítésének teljes időtartama alatt rendelkezzen - különösen a harmadik félnek okozott károkkal szemben - szerződés tárgya szerinti tevékenységre vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással, melynek kárérték limitje legalább 50 millió Ft/káresemény, és legalább 150 millió Ft/kárév. AT-nek az ajánlata keretében nyilatkozatot kell benyújtania, miszerint a tárgy felelősségbiztosítás a szerződéskötéskor rendelkezésre fog állni.
19) A jelen eljárásban alkalmazásra kerülő II. sz. ért-i szempontra [Szakemberek többlettapasztalata referenciában] tekintettel AT-nek már az ajánlatában be...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
19) A jelen eljárásban alkalmazásra kerülő II. sz. ért-i szempontra [Szakemberek többlettapasztalata referenciában] tekintettel AT-nek már az ajánlatában be kell nyújtania azokat az igazolásokat, amelyek alátámasztják az ajánlatban foglalt többlettapasztalatot, továbbá hogy az M.2.1, M.2.2, M.2.6, M.2.7 alkalmassági min.köv.ek von. megjelölésre kerülő szakemberek az adott min.köv-nek megfelelnek és erre tekintettel az értékelés során AK által figyelembe vehetők.
20) A III. sz. ért-i szempontra tekintettel AT-nek ajánlatában be kell nyújtania a szakmai ajánlatát (Teljesítés során igénybe vett projektszervezet...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
20) A III. sz. ért-i szempontra tekintettel AT-nek ajánlatában be kell nyújtania a szakmai ajánlatát (Teljesítés során igénybe vett projektszervezet bemutatása; Szolgáltatás munkamódszerének szakmai minőségére vonatkozó leírás).
Kar.korl miatt folyt II.2.11-ből:
— Generálkivitelező kiválasztása szakaszához kapcs. különleges feladatok (Fenntarthatóság és energiahatékonyság, minősítések, üzemeltetési és működtetési...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
— Generálkivitelező kiválasztása szakaszához kapcs. különleges feladatok (Fenntarthatóság és energiahatékonyság, minősítések, üzemeltetési és működtetési feladatok, teljes életciklus tervezés)
— Kivitelezési szakasz menedzsment és projektmenedzsment Ált. Feladatai (beruházói döntéstámogatás, egyeztetések szervezése, tervezői és kiv-i kooperációk,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
— Kivitelezési szakasz menedzsment és projektmenedzsment Ált. Feladatai (beruházói döntéstámogatás, egyeztetések szervezése, tervezői és kiv-i kooperációk, emlékeztetők és jegyzőkönyvek írása, beszámolók, előrehaladási jelentések, megbízói egyeztetések, havi jelentések, szükséges dokumentumok és tervek on-line biztosítása, projektrésztevők irányítása és beszámoltatása, garanciális időszak menedzsmentje és dokumentálása)
— Kivitelezési szakasz lebonyolítói, műszaki ellenőri Alapfeladatai (a műszaki leírásban részletezettek szerint valamennyi műszaki ellenőri feladat,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
— Kivitelezési szakasz lebonyolítói, műszaki ellenőri Alapfeladatai (a műszaki leírásban részletezettek szerint valamennyi műszaki ellenőri feladat, változáskezelési feladatok, költségoptimalizálás, pótmunkák elszámolása, kivitelezői teljesítések ellenőrzése.
Kar.korl.miatt folyt II.2.7
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2018/S 250-577490 (2018-12-27)
További információk (2019-01-25) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Rákóczi út 42.
További információk (2019-02-21) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-02-21 📅
Benyújtási határidő: 2019-03-08 📅
Közzététel dátuma: 2019-02-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 040-091371
HL-S szám: 40
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a jelen módosítás keretében a - az ajánlati felhívás...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a jelen módosítás keretében a - az ajánlati felhívás jelen korrigendumban részletezett rendelkezései mellett - egyéb közbeszerzési dokumentumok is módosultak.
Forrás: OJS 2019/S 040-091371 (2019-02-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-09-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 840 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-09-02 📅
Közzététel dátuma: 2019-09-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 170-416124
HL-S szám: 170
További információk
Ajánlattevők:
[nyertes ajánlattevő]: ÓBUDA-ÚJLAK Zrt. – FŐBER Zrt. (közös ajánlattevők)
ÓBUDA-ÚJLAK Beruházásszervező és Fővállalkozó zártkörűen működő...
Többet mutasson
ÓBUDA-ÚJLAK Beruházásszervező és Fővállalkozó zártkörűen működő Részvénytársaság
Székhelye: 1033 Budapest, Hévízi út 3/A.
Adószáma: 12344709-2-41
FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1138 Budapest, Váci út 140.
Adószáma: 12037984-2-41
3E International Kft – Viador Átrium Stúdió Kft. – HunGal Kft. (közös ajánlattevők)
3E International Beruházás-szervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1024 Budapest, Lövőház utca 2–6. IV. em.
Adószáma: 13450027-2-41
Viador Átrium Stúdió Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1143 Budapest, Gizella út 51–57.
Adószáma: 25098563-3-42
HunGal Mérnöki és Vezetői Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1024 Budapest, Lövőház utca 2–6. 4. em.
Adószáma:13555139-2-41
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az 1. szakaszra vonatkozó keretösszeg: nettó 40 000 000 Ft, havidíjak maximális összege: nettó 14 000 000 Ft
A 2. szakaszra von. keretösszeg: nettó 125 000 000 Ft, havidíjak max. összege: nettó 45 000 000 Ft
Többet mutasson (8)
A 3. szakaszra von. keretösszeg: nettó 195 000 000 Ft, havidíjak max. összege: nettó 55 000 000 Ft
A 4. szakaszra von. keretösszeg: nettó 30 000 000 Ft, havidíjak max. összege: nettó 12 000 000 Ft
Az 5. szakaszra von. keretösszeg: nettó 450 000 000 Ft, havidíjak max. összege: nettó 150 000 000 Ft
KM teljes keretösszege: nettó 840 000 000 Ft.
Időtartam: A KM-t határozott, 31.12.2025 napjáig terjedő időre kötik a Felek.
A tárgyi közbeszerzéshez kapcsolódó beruházás épületegyüttesének várható területigénye az előzetes tervezési program alapján összesen 36 800 m
1. Projektelőkészítési szakasza:
Kar.korl.miatt folyt a II.2.11) pontban.
A lehetőségek leírása: II.2.11)-re von. Igen válasz technikai jellegű, opció nincs.
A KM 4 évet meghaladó időtartamának indokolása technikai (kar.korl.) okokból a „További információk” rovat helyett itt:
Többet mutasson (5)
A tárgyi közbeszerzés feladataihoz kapcsolódó beruházásra irányuló tervpályázatot a tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, valamint ezen alapuló...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
A tárgyi közbeszerzés feladataihoz kapcsolódó beruházásra irányuló tervpályázatot a tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, valamint ezen alapuló tervezési folyamat követi. Ezt követően az engedélyezési folyamatok, a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás és a kivitelezés várhatóan 31.12.2025-ig tartó időtartamot igényel. A fentiek alapján a tárgyi KM egy egységes beruházást érint, ami a tervezéssel kezdődik és a kivitelezéssel fejeződik be. Egységes szemléletet, egységes ellenőrzési mechanizmusokat, egységes szakmai felügyeletet igényel, mert egy beruházáshoz kapcsolódik a feladat. A beruházás számos résztvevőt érint, mind állami mind önkormányzati oldalról, valamint a vasúti megállóhely és a vasútvonal fejlesztésben résztvevő feleket is. A terület rekultivációja során számolni kell azzal az eshetőséggel, hogy a még feltáratlan részek károsanyag mentesítése elhúzódhat. A fentiek alapján indokolt, hogy a KM időtartama 4 évet meghaladó legyen.
2. Vázlatterv és engedélyezési terv szakasza
3. Kiviteli tervezés szakasza kiviteli tervezés
4. Generálkiv. kiválasztása, tendereztetési szakasza
Kar.korl. miatt folytatás VI.4.3) pontban
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-08-13 📅
Név: FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_47791783
Postacím: Váci út 140.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1138
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 306633706📞
E-mail: ajanlat@fober.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Név: ÓBUDA-ÚJLAK Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_60524744
Postacím: Hévízi út 3/A.
Postai irányítószám: 1033
Telefon: +36 309905616📞
E-mail: borbely.mariann@obuda-ujlak.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 840 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők:
[nyertes ajánlattevő]: ÓBUDA-ÚJLAK Zrt. – FŐBER Zrt. (közös ajánlattevők)
Többet mutasson (16)
ÓBUDA-ÚJLAK Beruházásszervező és Fővállalkozó zártkörűen működő Részvénytársaság
Székhelye: 1033 Budapest, Hévízi út 3/A.
Adószáma: 12344709-2-41
FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1138 Budapest, Váci út 140.
Adószáma: 12037984-2-41
3E International Kft – Viador Átrium Stúdió Kft. – HunGal Kft. (közös ajánlattevők)
3E International Beruházás-szervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1024 Budapest, Lövőház utca 2–6. IV. em.
Adószáma: 13450027-2-41
Viador Átrium Stúdió Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1143 Budapest, Gizella út 51–57.
Adószáma: 25098563-3-42
HunGal Mérnöki és Vezetői Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1024 Budapest, Lövőház utca 2–6. 4. em.
Adószáma:13555139-2-41
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kar.korl miatt folyt II.2.11)-ből:
5. Kivitelezés, megvalósítás szakasza (garanciális időszakkal együtt)
Többet mutasson (2)
— Kivitelezési szakasz lebonyolítói, műszaki ellenőri Alapfeladatai (a műszaki leírásban részletezettek szerint valamennyi műszaki ellenőri feladat,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
— Kivitelezési szakasz lebonyolítói, műszaki ellenőri Alapfeladatai (a műszaki leírásban részletezettek szerint valamennyi műszaki ellenőri feladat, változáskezelési feladatok, költségoptimalizálás, pótmunkák elszámolása, kivitelezői teljesítések ellenőrzése, értékelése, számlák igazolása, műszaki átadás-átvétel feladatai, átadási dok. ellenőrzése, mérnöktanácsadói feladatok, hiba és hiánylisták folyamatos vezetése, garanciális javítások ellenőrzése)
— Kiv., megvalósítás szakaszához kapcsolódó Különleges Feladatok (Fenntarthatóság és energiahatékonyság, minősítések, Költségszakértői feladatok)
Forrás: OJS 2019/S 170-416124 (2019-09-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-02-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 840 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Rákóczi Út 42
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Megbízási keretmegállapodás mérnöki feladatok von.
Rövid leírás: Időtartam: A KM-t határozott, 2025.12.31. napjáig terjedő időre kötik a Felek.
- Projektelőkész. Ált. Feladatai (beruházói döntéstámogatás, egyeztetéseken részvétel, emlékeztetők írása, online terv és dok.tár kialakítása)
Többet mutasson (3)
- Projektelőkész. Alapfeladatai (tervezői szerződés műszaki elemeinek kialakítása, mellékletek elkészítése, tervezést megelőző workshop, beruházási ütemterv...
Többet mutasson
Rövid leírás
- Projektelőkész. Alapfeladatai (tervezői szerződés műszaki elemeinek kialakítása, mellékletek elkészítése, tervezést megelőző workshop, beruházási ütemterv készítése, kockázatleltár, kockázatkezelési koncepció, előzetes beruházási költségkeret meghatározása, közreműködés a generáltervezői szerződés megkötésében, mérnöktanácsadói feladatok)
- Projektelőkész. Különleges Feladatai (Projekt végrehajtási terv, Ingatlan előkészítésével kapcsolatos feladatok, Benchmarking, Előzetes tervezési program...
Többet mutasson
Rövid leírás
- Projektelőkész. Különleges Feladatai (Projekt végrehajtási terv, Ingatlan előkészítésével kapcsolatos feladatok, Benchmarking, Előzetes tervezési program készítésében való közreműködés (helyiségprogram felülvizsgálata, műszaki követelményrendszer összeállítása)
Kar.korl.miatt folyt a II.2.11 pontban.
Időtartam: 82 hónap
A szerződés odaítélése
Postacím: Váci Út 140
Hévízi Út 3/A.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Riadó u. 5
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
- Generálkivitelező kiválasztása szakaszához kapcs. különleges feladatok (Fenntarthatóság és energiahatékonyság, minősítések, üzemeltetési és működtetési...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
- Generálkivitelező kiválasztása szakaszához kapcs. különleges feladatok (Fenntarthatóság és energiahatékonyság, minősítések, üzemeltetési és működtetési feladatok, teljes életciklus tervezés)
- Kivitelezési szakasz menedzsment és projektmenedzsment Ált. Feladatai (beruházói döntéstámogatás, egyeztetések szervezése, tervezői és kiv-i kooperációk,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
- Kivitelezési szakasz menedzsment és projektmenedzsment Ált. Feladatai (beruházói döntéstámogatás, egyeztetések szervezése, tervezői és kiv-i kooperációk, emlékeztetők és jegyzőkönyvek írása, beszámolók, előrehaladási jelentések, megbízói egyeztetések, havi jelentések, szükséges dokumentumok és tervek on-line biztosítása, projektrésztevők irányítása és beszámoltatása, garanciális időszak menedzsmentje és dokumentálása)
Többet mutasson (2)
- Kivitelezési szakasz lebonyolítói, műszaki ellenőri Alapfeladatai (a műszaki leírásban részletezettek szerint valamennyi műszaki ellenőri feladat,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
- Kivitelezési szakasz lebonyolítói, műszaki ellenőri Alapfeladatai (a műszaki leírásban részletezettek szerint valamennyi műszaki ellenőri feladat, változáskezelési feladatok, költségoptimalizálás, pótmunkák elszámolása, kivitelezői teljesítések ellenőrzése, értékelése, számlák igazolása, műszaki átadás-átvétel feladatai, átadási dok. ellenőrzése, mérnöktanácsadói feladatok, hiba és hiánylisták folyamatos vezetése, garanciális javítások ellenőrzése)
- Kiv.,megvalósítás szakaszához kapcsolódó Különleges Feladatok(Fenntarthatóság és energiahatékonyság,minősítések,Költségszakértői feladatok)
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 037-096526 (2022-02-17)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 840 000 000 HUF 💰
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-11-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Megbízási keretmegállapodás mérnöki feladatok von.
Hivatkozási szám: EKR001006812018
Rövid leírás:
Megbízási keretmegállapodás Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új telephelyének megvalósításához szükséges lebonyolítói, műszaki ellenőri,...
Többet mutasson
Rövid leírás
Megbízási keretmegállapodás Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új telephelyének megvalósításához szükséges lebonyolítói, műszaki ellenőri, projektmenedzseri, tervvéleményezési és kapcsolódó mérnöktanácsadói feladatok ellátására
Ajánlatkérő (AK) az eljárást a Kbt. 105. § (1) bek. b) pont szerinti keretmegállapodás megkötése céljából indítja. A szolgáltatások megrendelésére vagy közvetlen megrendelés [az ajánlattevő (AT) által az ajánlata keretében benyújtott Árazott Ártáblában foglalt ajánlati árak alapján] vagy a Megbízó (Ajánlatkérő) konzultációra történő felhívását követően a Megbízott (Nyertes Ajánlattevő) egyedi ajánlata alapján kerül sor a keretösszeg erejéig a keretmegállapodásban szabályozott módon.
A keretmegállapodás öt különböző szakaszra osztható, amelyek a következők:
1. Projektelőkészítési szakasz
2. Vázlatterv és engedélyezési terv szakasz
3. Kiviteli tervezési szakasz
4. Generálkivitelező kiválasztása, tendereztetési szakasz
5. Kivitelezési szakasz
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti tanácsadó szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 840 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001006812018/1
Mennyiség: 1 3C
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodás (KM) teljesítésének minden szakaszában meghat-ra kerülnek az Általános Feladatok, az Alapfeladatok és a Különleges Feladatok (utóbbi...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A keretmegállapodás (KM) teljesítésének minden szakaszában meghat-ra kerülnek az Általános Feladatok, az Alapfeladatok és a Különleges Feladatok (utóbbi több külön megrendelhető Műszaki Leírásban meghat. feladatot jelent), amelyek vonatkozásában közvetlen megrendelés küldhető.
Az AT-nek az Alapfeladatokra és az egyes Különleges Feladatokra vonatkozóan kell megadnia az ajánlati árat minden szakaszra von. az Ártáblázatban. Az Ált. Feladatok vonatkozásában megadott átalányár (havidíjak összege), az Alapfeladatokra megadott átalányár és a Különleges Feladatokra megadott részárak összege összesítve képezi az adott szakaszra vonatkozó Összesített ajánlati árat, amely külön alszempont alapján értékelésre kerül a Segédletben foglalt részletes feltételek szerint. Az Általános Feladatok tekintetében az Ártáblázatban az átfutási időre és a havidíjak maximumára tekintettel kell megadnia a havidíjak összegét. A havidíjak ellenértéke (havidíjak összege) nem haladhatja meg az Ártáblázatban az egyes szakaszokra meghatározott mértéket. Az Általános Feladatokra (havidíjak összege), Alapfeladatokra, Különleges Feladatokra megadott árak nem haladhatják meg az adott szakasz keretösszegét. Amennyiben az ártáblázatban megadott árak alapján az egyes szakaszok keretösszegét vagy a teljes szerződéses keretösszeget meghaladja az ajánlat, úgy az ajánlat érvénytelen.
Az egyes szakaszokra vonatkozóan megoszlik a KM Keretösszege és ezen Keretösszegen belül az Általános Feladatok havidíjainak maximális összege:
Az 1. szakaszra vonatkozó keretösszeg: nettó 40.000.000,- Ft, havidíjak maximális összege: nettó 14.000.000,- Ft
A 2. szakaszra von. keretösszeg: nettó 125.000.000,- Ft, havidíjak max. összege: nettó 45.000.000,- Ft
A 3. szakaszra von. keretösszeg: nettó 195.000.000,- Ft, havidíjak max. összege: nettó 55.000.000,- Ft
A 4. szakaszra von. keretösszeg: nettó 30.000.000,- Ft, havidíjak max. összege: nettó 12.000.000,- Ft
Az 5. szakaszra von. keretösszeg: nettó 450.000.000,- Ft, havidíjak max. összege: nettó 150.000.000,- Ft
AK rögzíti, hogy az 1-3. és a 4-5. szakaszokra von. megadott Keretösszegek a szerződés teljesítése során átcsoportosíthatóak, azokhoz (az összeg megtartása mellett) AK nincs kötve.
Mivel a Kormány 2011/2017 (XII. 22.) hat-a a Beruházás előkészítési feladatai von. biztosított forrást és hozott döntést, a Beruházás kivitelezési feladatai (így a kiv. előkész. és a kiv. megvalósítása) von. AK a jelen Szerződés a Kbt. 53. § (5)-(6) és 135. § (12) értelmében a 4. és 5. szakasz keretösszege von. a Szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételként határozza meg (feltételes közbeszerzés).
KM teljes keretösszege: nettó 840.000.000,- Ft.
Időtartam: A KM-t határozott, 2025.12.31. napjáig terjedő időre kötik a Felek.
A tárgyi közbeszerzéshez kapcsolódó beruházás épületegyüttesének várható területigénye az előzetes tervezési program alapján összesen 36800 m2. A beruházásban érintett a műemléki védettség alatt álló nettó 7760m2 szintterületű igazgatósági fejépület is.
A KM szerinti feladatok a köv-re terjednek ki (azzal, hogy a megvalósítandó feladatok részletesen a Műszaki Leírásban kerülnek meghat-ra):
1. PROJEKTELŐKÉSZÍTÉSI SZAKASZA:
- Projektelőkész. Ált. Feladatai (beruházói döntéstámogatás, egyeztetéseken részvétel, emlékeztetők írása, online terv és dok.tár kialakítása)
- Projektelőkész. Alapfeladatai (tervezői szerződés műszaki elemeinek kialakítása, mellékletek elkészítése, tervezést megelőző workshop, beruházási ütemterv készítése, kockázatleltár, kockázatkezelési koncepció, előzetes beruházási költségkeret meghatározása, közreműködés a generáltervezői szerződés megkötésében, mérnöktanácsadói feladatok)
- Projektelőkész. Különleges Feladatai (Projekt végrehajtási terv, Ingatlan előkészítésével kapcsolatos feladatok, Benchmarking, Előzetes tervezési program készítésében való közreműködés (helyiségprogram felülvizsgálata, műszaki követelményrendszer összeállítása)
Kar.korl.miatt folyt a II.2.11 pontban.
A BT-25 szerinti mennyiség és a BT-625 szerinti mértékegység a közbeszerzésre értelmezhetetlen, a megadott értékek technikai bejegyzések.
Megbízási...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
A BT-25 szerinti mennyiség és a BT-625 szerinti mértékegység a közbeszerzésre értelmezhetetlen, a megadott értékek technikai bejegyzések.
Megbízási keretmegállapodás Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új telephelyének megvalósításához szükséges lebonyolítói, műszaki ellenőri, projektmenedzseri, tervvéleményezési és kapcsolódó mérnöktanácsadói feladatok ellátására Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 105. § (1) bek. b) pont szerinti keretmegállapodás megkötése céljából indítja. A szolgáltatások megrendelésére vagy közvetlen megrendelés [az ajánlattevő által az ajánlata keretében benyújtott Árazott Ártáblában foglalt ajánlati árak alapján] vagy a Megbízó (Ajánlatkérő) konzultációra történő felhívását követően a Megbízott (Nyertes Ajánlattevő) egyedi ajánlata alapján kerül sor a keretösszeg erejéig a keretmegállapodásban szabályozott módon. A keretmegállapodás öt különböző szakaszra osztható, amelyek a következők: 1. Projektelőkészítési szakasz 2. Vázlatterv és engedélyezési terv szakasz 3. Kiviteli tervezési szakasz 4. Generálkivitelező kiválasztása, tendereztetési szakasz 5. Kivitelezési szakasz.
Postacím: Rákóczi
út
42.
Irányítószám: 1072
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2019-08-13 📅
Végdátum: 2025-12-31 📅
Leírás
További információk a megújításról: Meghosszabbítás nincs.
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása: Opció nincs.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2019-08-13 📅
Cím: Megbízási keretmegállapodás mérnöki feladatok vonatkozásában
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/en/szerzodes/506591🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 730 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001006812018/9818
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: Műszaki ellenőri és egyéb szakértői feladatok
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: Műszaki ellenőri és egyéb szakértői feladatok
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_47791783
Postacím: Váci Út 140
Postai irányítószám: 1138
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: ajanlat@fober.hu📧
Telefon: +36 306633706📞
Fax: +36 13415171 📠
URL: https://www.fober.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 730 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001006812018/9819 A vállalkozó neve és címe
Név: ÓBUDA-ÚJLAK Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_60524744
Postacím: Hévízi Út 3/A.
Postai irányítószám: 1033
E-mail: borbely.mariann@obuda-ujlak.hu📧
Telefon: +36 309905616📞
Fax: +36 13687205 📠
URL: https://www.obudagroup.hu🌏
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Megbízottat a Szolgáltatások ellátásáért az Ártáblázat alapján történő elszámolás alapján kalkulált megbízási díj (Megbízási Díj) illeti meg az Ártáblázat...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Megbízottat a Szolgáltatások ellátásáért az Ártáblázat alapján történő elszámolás alapján kalkulált megbízási díj (Megbízási Díj) illeti meg az Ártáblázat és a Közvetlen Megrendelésben meghatározott határidők szerinti összegben és időpontokban és ütemezésben.
A Megbízott számláját az Ártáblázat szerint az adott Közvetlen Megrendelésben meghatározott Szolgáltatások tekintetében havonta, illetve a tárgyi Teljesítési Szakasz teljesítését követően, teljesítésének Megbízó általi igazolását követően nyújthatja be. Az abban foglalt ellenértékre pedig a számla Megbízói kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidőn belül jogosult. A Megbízási Díj megfizetésére a Megbízott bankszámlájára történő átutalással kerül sor figyelemmel a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)-(3) bekezdése, valamint a Ptk. 6:42-45. § rendelkezéseire is. A Sz. szerinti fizetési esedékesség a helyesen, vonatk. jsz.-nak megfelelően kiállított számla Megbízó általi kézhezvételétől számítandó.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Megbízó a Szerződés alapján elvégzendő Szolgáltatásokat a Kbt. 105. § (1) bek. b) pontja alapján, ha a Keretmegállapodás az annak alapján adott közbeszerzés...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Megbízó a Szerződés alapján elvégzendő Szolgáltatásokat a Kbt. 105. § (1) bek. b) pontja alapján, ha a Keretmegállapodás az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés minden feltételét tartalmazza, hivatkozással az Ártáblázatra, Közvetlen Megrendelés útján rendeli meg a Megbízottól. Megbízó a Szerződés alapján elvégzendő Szolgáltatásokat a Kbt. 105. § (1) bek. b) pontja alapján, abban az esetben, ha a Közvetítői Keretmegállapodás nem tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés minden feltételét, Írásbeli Konzultációt követő Megrendelés alapján rendeli meg Megbízottól.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_16600953
Postacím: Rákóczi Út 42
Postai irányítószám: 1072
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Koczka Piroska
E-mail: piroska.koczka@kozlekedesimuzeum.hu📧
Telefon: +36 703209257📞
URL: https://www.mmkm.hu🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk További információk
A BT-70 rovat tartalma:
Megbízó a Szerződés alapján elvégzendő Szolgáltatásokat a Kbt. 105. § (1) bek. b) pontja alapján, ha a Keretmegállapodás az annak...
Többet mutasson
További információk
A BT-70 rovat tartalma:
Megbízó a Szerződés alapján elvégzendő Szolgáltatásokat a Kbt. 105. § (1) bek. b) pontja alapján, ha a Keretmegállapodás az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés minden feltételét tartalmazza, hivatkozással az Ártáblázatra, Közvetlen Megrendelés útján rendeli meg a Megbízottól. Megbízó a Szerződés alapján elvégzendő Szolgáltatásokat a Kbt. 105. § (1) bek. b) pontja alapján, abban az esetben, ha a Közvetítői Keretmegállapodás nem tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés minden feltételét, Írásbeli Konzultációt követő Megrendelés alapján rendeli meg Megbízottól.
A BT-145 rovat tartalma: a szerződés megkötésének időpontja: 2019.08.13.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
A szerz.mód kiindulópontja a Magyar M. és Közl. Múzeum, mint megrendelő és a Tervező 2023.08.25. napján a Tervezési Szerződés (Terv.Sz.) 4. sz. Tervezési...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A szerz.mód kiindulópontja a Magyar M. és Közl. Múzeum, mint megrendelő és a Tervező 2023.08.25. napján a Tervezési Szerződés (Terv.Sz.) 4. sz. Tervezési Szerződésmódosítása. Tekintettel arra, hogy a Terv.Sz. keretében a tervdokumentáció összehangolása az „Alapprogram Kiviteli Tervek” elnevezésű tervezési feladat (1CP) és a „Kiállítástervezés Kiviteli Tervek” elnevezésű tervezési feladat (2CP) keretein belül külön-külön, a Terv.Sz. és mellékleteinek rendelkezései szerint nem végezhető el, a 4. sz. Terv.Sz.-módosítás keretében a felek a Terv.Sz. Műszaki Leírása, a Tervezési Ütemterv és a Pénzügyi és Szállítási Ütemterv együttes módosításával külön tervezési feladat ütemmé teszik az 1CP és a 2CP tervdokumentáció összehangolását (1CP-8) az Alapprogram Kiviteli Tervek tervezési feladaton belül. A Terv.Sz. kötő felek az elkülönített 1CP-8 tervezési ütem vonatkozásában új határidőt határoztak meg, azonban a 4. sz. Terv.Sz. módosítás – tekintettel arra, hogy új tervezési feladat nem jelent meg annak során - nem járt a tervezési díj módosításával.
Megbízott esetében az 1CP-8 ellenőrzése egy, már elvégzett feladat megismétlése, az „Alapprogram Kiviteli Tervek” elnevezésű tervezési feladat (1CP) és a „Kiállítástervezés Kiviteli Tervek” elnevezésű tervezési feladat (2CP) tervdokumentáció összehangolása tekintetében elvégzendő alapfeladatok ellátása. Az 1CP-8 ellenőrzése további díjazással nem jár, a 3. sz. szerződésmódosítás előtt az ugyanazon tervezési feladat tekintetében elvégzett alapfeladatokért járó megbízási díjat összességében Megbízott később, az 1CP-8 tervezési ütem tekintetében ellátott alapfeladatok elvégzése után kaphatja meg.
A Kbt. 141.§ (6) a) szerinti feltétel nem következik be, ugyanis amellett, hogy a Terv.Sz.-ben az 1-CP8 tervezési ütem beépítése csak a Tervező koordinációs feladatainak átütemezését jelenti, Megbízott esetében az 1CP-8 ellenőrzése mégis egy, már elvégzett feladat megismétlése. Eltérő jellegű feladat a 3. számú Szerz.móddal nem jelenik meg, ugyanakkor a feladat mennyisége növekszik, ami a megbízási díj változatlansága mellett nem indukálta volna több ajánlattevő ajánlattételét, illetve több feladatot egy ajánlattevő sem árazott volna kedvezőbben, így a rangsorolás valószínűsített változatlansága is kimondható.
A Kbt. 141.§ (6) b) szerinti feltétel nem következik be, ugyanis egyrészt a megbízási díj változatlansága mellett az eredeti feladatok mennyisége növekszik, másrészt a 3. sz. szerződésmódosítás előtt az ugyanazon tervezési feladat tekintetében elvégzett alapfeladatokért járó megbízási díjat Megbízott később, az 1CP-8 tervezési ütem tekintetében ellátott alapfeladatok elvégzése után kaphatja meg.
A Kbt. 141.§ (6) c) szerinti feltétel nem következik be, ugyanis új elem nem került be Megbízott kötelezettségei körébe.
A Felek a 2021.12.22. napján aláírt 1. sz. szer.mód útján a következő szerződéses feltételeket változtatták meg: A Kbt. 141.§ (4) c) pontjában foglaltak alapján az egyes érintett belső részhatáridőket (valamint ezzel összefüggésben a fizetési ütemezést) módosították a kapcsolódó, Új Múzeum épületének generáltervezésére irányuló tervezési szerződés ütemezésével kapcsolatos teljes összhang kialakítása érdekében. Továbbá a Megbízási Keretmegállapodás műszaki tartalmát (ideértve az érintett tervezési területlehatárolást) is módosították a felek a Tervezési Szerződés műszaki tartalmával történő összehangolás érdekében. Ez utóbbi módosítással összefüggésben a Felek növelték a nettó 840.000.000,-Ft összegű keretösszeget nettó 144.005.007,-Ft-tal (amely a teljes keretösszeg 17,14 %-a). Az 1. sz. szerződésmódosítással növelt keretösszeg nettó 984.005.007,-Ft. Az 1. sz. szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt jogszabályi követelményekkel összhangban áll, továbbá figyelembe veszi és tiszteletben tartja a Közbeszerzési Hatóság vonatkozó, hatályos útmutatójában foglalt ajánlásokat is. A Közbeszerzési Hatóság vonatkozó, releváns szerződésmódosítási útmutatójának megnevezése a következő: "A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről" (2021.05.06.) A Felek a 2022.08.31. napján aláírt 2. sz. szerződésmódosítás útján a következő szerződéses feltételeket változtatták meg: A keretmegállapodás alapján kibocsátható közvetlen megrendelések tárgyát képező egységeket bontották a felek kisebb részekre, mely érinti a közvetlen megrendelés kifizetésének szabályait is, illetve a kiviteli tervezés során kiadható feladatcsoportokat bontották fel kisebb részekre.
A Felek a 2023.10.31. napján aláírt 3. sz. szerződésmódosítás útján a következő szerződéses feltételeket változtatták meg: A Kiviteli tervezés szakasz Alapfeladatai teljesítése során elkülönítetten kerül sor az „Alapprogram Kiviteli Tervek” elnevezésű tervezési feladat és a „Kiállítástervezés Kiviteli Tervek” elnevezésű tervezési feladat tervdokumentációjának összehangolása tekintetében végzendő Alapfeladatok teljesítésére. Ehhez kapcsolódóan Felek a Keretmegállapodás 3. számú mellékletét képező Ártáblázatot hatályon kívül helyezik, helyébe a Keretmegállapodás-módosítás 1. számú mellékletét képező Ártáblázat lép, mely szerint a 3. sz. szerződésmódosítás előtt az 1CP-7 tervezési feladat tekintetében elvégzett alapfeladatokért járó megbízási díjat összességében Megbízott később, az 1CP-8 tervezési ütem tekintetében ellátott alapfeladatok elvégzése után kaphatja meg úgy, hogy a lezárt 1CP-7 tervezési feladat tekintetében elvégzett feladatokért az 1CP-7 tekintetében megállapított megbízási díj 90%-át, míg az 1CP-8 tervezési ütem tekintetében ellátott alapfeladatok elvégzése után az 1CP-7 tekintetében megállapított megbízási díj 10%-ára jogosult a Megbízott. A Keretm. keretösszege az 1. sz. szerz.mód során módosított keretösszeghez képest (nettó 984.005.007,-Ft) a Keretm. 3. sz. módosítása során nem változott.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A Felek a 2021.12.22. napján aláírt 1. sz. szerződésmódosítás útján a következő szerződéses feltételeket változtatták meg:
A Kbt. 141. § (4) bekezdés c)...
Többet mutasson
Szöveg
A Felek a 2021.12.22. napján aláírt 1. sz. szerződésmódosítás útján a következő szerződéses feltételeket változtatták meg:
A Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján az egyes érintett belső részhatáridőket (valamint ezzel összefüggésben a fizetési ütemezést) módosították a kapcsolódó, Új Múzeum épületének generáltervezésére irányuló tervezési szerződés (Tervezési Szerződés) ütemezésével kapcsolatos teljes összhang kialakítása érdekében. Továbbá a Megbízási Keretmegállapodás műszaki tartalmát (ideértve az érintett tervezési területlehatárolást) is módosították a felek a Tervezési Szerződés műszaki tartalmával történő összehangolás érdekében. Ez utóbbi módosítással összefüggésben a Felek növelték a nettó 840.000.000,-Ft összegű keretösszeget nettó 144.005.007,-Ft-tal (amely a teljes keretösszeg 17,14 %-a). Az 1. sz. szerződésmódosítással növelt keretösszeg nettó 984.005.007,-Ft.
Az 1. sz. szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt jogszabályi követelményekkel összhangban áll, továbbá figyelembe veszi és tiszteletben tartja a Közbeszerzési Hatóság vonatkozó, hatályos útmutatójában foglalt ajánlásokat is.
A Közbeszerzési Hatóság vonatkozó, releváns szerződésmódosítási útmutatójának megnevezése a következő: "A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről" (2021.05.06.)
A Felek a 2022.08.31. napján aláírt 2. sz. szerződésmódosítás útján a következő szerződéses feltételeket változtatták meg:
A keretmegállapodás alapján kibocsátható közvetlen megrendelések tárgyát képező egységeket bontották a felek kisebb részekre, mely érinti a közvetlen megrendelés kifizetésének szabályait is, illetve a kiviteli tervezés során kiadható feladatcsoportokat bontották fel kisebb részekre.
A Felek a 2023.10.31. napján aláírt 3. sz. szerződésmódosítás útján a következő szerződéses feltételeket változtatták meg:
A Kiviteli tervezés szakasz Alapfeladatai teljesítése során elkülönítetten kerül sor az „Alapprogram Kiviteli Tervek” elnevezésű tervezési feladat és a „Kiállítástervezés Kiviteli Tervek” elnevezésű tervezési feladat tervdokumentációjának összehangolása tekintetében végzendő Alapfeladatok teljesítésére. Ehhez kapcsolódóan Felek a Keretmegállapodás 3. számú mellékletét képező Ártáblázatot hatályon kívül helyezik, helyébe a Keretmegállapodás-módosítás 1. számú mellékletét képező Ártáblázat lép, mely szerint a 3. sz. szerződésmódosítás előtt az 1CP-7 tervezési feladat tekintetében elvégzett alapfeladatokért járó megbízási díjat összességében Megbízott később, az 1CP-8 tervezési ütem tekintetében ellátott alapfeladatok elvégzése után kaphatja meg úgy, hogy a lezárt 1CP-7 tervezési feladat tekintetében elvégzett feladatokért az 1CP-7 tekintetében megállapított megbízási díj 90%-át, míg az 1CP-8 tervezési ütem tekintetében ellátott alapfeladatok elvégzése után az 1CP-7 tekintetében megállapított megbízási díj 10%-ára jogosult a Megbízott.
A Keretmegállapodás keretösszege az 1. sz. szerződésmódosítás során módosított keretösszeghez képest (nettó 984.005.007,-Ft) a Keretmegállapodás 3. sz. szerződésmódosítása során nem változott.