Megvalósíthatósági Tanulmány és környezeti hatástanulmány elkészítése, valamint jogerős környezetvédelmi engedély megszerzése az M0 autóút nyugati szektor 10. sz. főút-M1 autópálya közötti szakaszára
NIF Zrt.
Tervezési szerződés Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) és környezeti hatástanulmány elkészítésére, valamint jogerős környezetvédelmi engedély megszerzésére az M0 autóút nyugati szektor 10. sz. főút - M1 autópálya közötti szakaszára vonatkozóan. (PST: A000.71).
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2018-05-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-04-13.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő részvénytársaság
- • UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt.
- • Utiber Közúti Beruházó Kft.
- • VIBROCOMP Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
- • VIBROCOMP Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
- • NIF Zrt.
- • Gazdasági kutatási szolgáltatások › Gazdasági hatásvizsgálat
- • Környezetgazdálkodás › Környezeti tervezés
- • Környezetvédelmi mérnöki tanácsadó szolgáltatások › Építkezéssel kapcsolatos környezeti hatáselemzés
- • Különféle mérnöki szolgáltatások › Műszaki földtani tervezési szolgáltatások
- • Mérnöki szolgáltatások › Mérnöki tervezési szolgáltatások
- • Piackutatási szolgáltatások › Megvalósíthatósági tanulmány
- • Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások › Megvalósíthatósági tanulmány, tanácsadó szolgáltatás, elemzés
Beszerzési előzmények
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2018-04-13 | Ajánlati felhívás |
| 2018-05-22 | További információk |
| 2018-10-05 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
| 2021-10-08 | Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt |
Ajánlati felhívás (2018-04-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: A000.71
Rövid leírás:
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: NIF Zrt.
Postacím: Váci út 45
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368572 📞
Fax: +36 14368560 📠
Dokumentumok URL-je: https://webdav.nif.hu/index.php/s/UwpmMw6FSbja4J0 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-04-13 📅
Benyújtási határidő: 2018-05-24 📅
Közzététel dátuma: 2018-04-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 075-167219
HL-S szám: 75
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Időtartam: 20 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP-1.1.0-15-2016-00024
További információk:
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: NIF Zrt., Magyarország, 1134 Budapest Váci út 45.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-05-24 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: NIF Zrt., 1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház” A-B porta, III. emeleti tárgyaló.
További információk:
Minőségi kritérium (név): Az M/2.1. pont szerinti alk-i követelmény igazolására bemutatott szakembernek az M/2.1. pontban előírthoz képest nagyobb tapasztalata közúti építmények tervezésének irányításában (max. 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Az M/2.2. pont szerinti alk-i követelmény igazolására bemutatott szakembernek az M/2.2. pontban előírthoz képest nagyobb tapasztalata közúti híd- és műtárgytervezési részszakterületen (max. 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M/2.3. pont szerinti alk-i követelmény igazolására bemutatott szakembernek az M/2.3. pontban előírthoz képest nagyobb tapasztalata környezetvédelmi tervezői feladatok ellátásában (max. 60 hónap)
Az M/2.4 szerinti alk-i követelmény igazolására bemutatott szakembernek az M/2.4 pontban előírthoz képest nagyobb tapasztalata közúti építményekhez kapcsolódó geotechnikai tervezésben (max. 60 hónap)
Az ár súlyozása: 50
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15388
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
A vevő profiljának címe: http://www.nif.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://webdav.nif.hu/index.php/s/UwpmMw6FSbja4J0 🌏
Ajánlatkérő neve: NIF Zrt. Közbeszerzési Osztály
Postacím: Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép. 325. iroda
Telefon: +36 14368100 📞
Ország: Budapest 🏙️
Hivatkozás
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 075-167219 (2018-04-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: A000.71
Rövid leírás:
Tervezési szerződés Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) és környezeti hatástanulmány elkészítésére, valamint jogerős környezetvédelmi engedély megszerzésére az M0 autóút nyugati szektor 10. sz. főút - M1 autópálya közötti szakaszára vonatkozóan. (PST: A000.71).
Többet mutasson
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: NIF Zrt.
Postacím: Váci út 45
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368572 📞
Fax: +36 14368560 📠
Dokumentumok URL-je: https://webdav.nif.hu/index.php/s/UwpmMw6FSbja4J0 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-04-13 📅
Benyújtási határidő: 2018-05-24 📅
Közzététel dátuma: 2018-04-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 075-167219
HL-S szám: 75
További információk
Részajánlattétel nem lehetséges a műszaki tartalom és a beszerzés komplex jellege miatt. A projekt összefüggő létesítmény, amely több település közigazgatási területét érintő, a vizsgálat szempontjából mégis egy területi tájegységre vonatkozó több szakterületet érint, melyek között az adatszolgáltatás és szinergiák kialakítása szükséges, mely részekre történő ajánlattétel esetén nem biztosítható.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A tervezési szerződés keretében ellátandó feladatok - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
1. Az M0 autóút nyugati szektor, 10 sz. főút - 1 sz. főút szakaszára 2010-ben tanulmányterv és előzetes (környezetvédelmi) vizsgálati dokumentáció készült. A tervező feladata a 2010-ben elkészült tervek kiegészítése az 1. sz. főút és az M1-M0 autópálya csomópont (0+115 km szelvény) közötti szakasszal valamint az M0 „Északi” szektor 84+055 km szelvény térsége és a 10. sz. főút (leendő M10) közötti szakasszal, valamint a már meglévő dokumentációk korszerűségi felülvizsgálata a vonatkozó, hatályos jogszabályok, szabványok, Útügyi Műszaki Előírások és az „előzetes környezetvédelmi vélemény” alapján, továbbá a szükséges fedvénytervek és kiegészítő tervdokumentáció elkészítése, valamint az egyes nyomvonal változatok megvalósíthatóságának értékelése, összehasonlítása műszaki, gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok alapján, a továbbtervezésre kiválasztott nyomvonalakra és műszaki megoldásra vonatkozó Tervezői javaslat elkészítése.
Többet mutasson
2. Az M0 autóút nyugati szektor, 10 sz. főút - M1 ap. közötti szakaszával érintett területtel kapcsolatos barlangtani szakvélemény elkészíttetése.
3. Elkészítendő külön munkarészben a Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat (KBHV) a hatályos Korm. rend. és az Útügyi Műszaki Előírások, illetve jogszabályok és rendeleteknek megfelelően.
4. A tervező feladata a mindenkor aktuális Módszertani útmutató alapján a projektre vonatkozó Költség-Haszon elemzés elkészítése.
5. A tervező feladata az M0 autóút nyugati szektor, 10 sz. főút - M1 ap. közötti egybefüggő, új nyomvonalú, mintegy 20 km-es szakaszára (amely nyomvonalváltozattól függően magában foglalja a szükséges közúti híd- és műtárgyakat, valamint amelyből - nyomvonalváltozattól függően - összesen mintegy 5,5-9,8 km zárt építési módú alagútban vezet) a vonatkozó környezetvédelmi jogszabályok és érvényben lévő útügyi előírások alapján a környezeti hatástanulmány (KHT) elkészítése, amely külön munkarészként tartalmazza az érintett közösségi jelentőségű védett terület Natura 2000 hatásbecslési dokumentációját.. A dokumentáció maradéktalanul feleljen meg a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet követelményeinek, figyelembe véve a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényt, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényt.
Többet mutasson
6. A tervező feladata a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban való részvétel, valamint a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzése.
7. A tervező feladata az M0 autóút nyugati szektor, 10 sz. főút - M1 ap. közötti szakaszára vonatkozó klímaváltozás kockázatelemző dokumentáció elkészítése a Tervezési feladatban leírtaknak megfelelően.
8. A Tervező feladata Megvalósíthatósági tanulmány készítése M1-M0 közös csomópont és a 10 sz. főút (leendő M10) M0 „Északi” szektor közös csomópont közötti szakaszra, csatlakozva az M0 „Déli” szektorhoz (0+115 km szelvény) illetve az M0 „Északi” szektorhoz (84+055 km szelvény) bezárva ezzel az M0 körgyűrűt.
Többet mutasson
9. Tervezési feladat továbbá a környezetvédelmi engedély alapján az engedélyben szereplő nyomvonal Kormányrendeletben történő kihirdetéséhez szükséges dokumentáció elkészítése.
Az M0 autóút nyugati szektor 10 sz. főút - M1 autópálya közötti szakaszának tervezési paraméterei: 2x2 sávos, fizikai elválasztású autóút.
A teljes mennyiséget, a részletes műszaki követelményeket és a feladatok részletes ismertetését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Felhívjuk Tisztelt Ajánlattevő figyelmét, hogy az elvégzendő feladatok részletes meghatározását, tartalmi és formai követelményeit a szerződéstervezet és a „Tervezési Feladatok” című melléklet tartalmazza!
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP-1.1.0-15-2016-00024
További információk:
Részajánlattétel nem lehetséges a műszaki tartalom és a beszerzés komplex jellege miatt. A projekt összefüggő létesítmény, amely több település közigazgatási területét érintő, a vizsgálat szempontjából mégis egy területi tájegységre vonatkozó több szakterületet érint, melyek között az adatszolgáltatás és szinergiák kialakítása szükséges, mely részekre történő ajánlattétel esetén nem biztosítható.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely: NIF Zrt., Magyarország, 1134 Budapest Váci út 45.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A) Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bek felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll.
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén külön-külön) és a Kbt. 65. § (7) bek szerinti alkalmasságot igazoló szervezetnek/személynek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bek hatálya alá.
Többet mutasson
Az ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső olyan alvállalkozót, amely nem vesz részt az alkalmasság igazolásában.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bek alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okokra (és az alkalmassági követelményekre) vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a Kr. 1. § (2)-(5) bek, továbbá a Kr. 8. §, 10. §, 12-16. §-ok is megfelelően alkalmazandóak.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (valamennyi mellékletével együtt) és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, egyszerű másolati példányban [Kr. 13.§], amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot.
Többet mutasson
B) Szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírások:
Az alkalmasság minimumkövetelményei:
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében nem szerepel, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
Többet mutasson
Igazolási mód:
Az előzetes igazolás során Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevők egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt egyszerű nyilatkozatát!
Jelen dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező ajánlatkérő erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján.
Az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást kell benyújtani, figyelemmel a Kr. 1.§ (2)-(5) bekezdésére is.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (7), (9) és (11) bekezdései és a Kbt. 69. § (11) bekezdése is irányadó.
Igazolási mód:
Az előzetes igazolás során Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevők egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt egyszerű nyilatkozatát!
Jelen dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező ajánlatkérő erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján.
P/1. a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő az eljárást megindító felhívás feladásának napján fennálló valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozattal, az alábbi kötelező és kifejezett tartalommal, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak:
Többet mutasson
— pénzforgalmi számlaszám megadása,
— volt-e 15 napot meghaladó mértékű sorba állítás a felhívás feladását megelőző 12 hónapban.
A vizsgált időszakra vonatkozóan a megszűnt számlákra vonatkozóan igazolás benyújtása nem szükséges.
(„Sorba állítás” kitétel alatt ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.).
P/2. a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (gyorsforgalmi útra vonatkozóan az alábbi feladatok elvégzéséből: tanulmányterv tervfelülvizsgálata és/vagy barlangtani szakvélemény és/vagy Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat és/vagy Költség-Haszon elemzés és/vagy környezeti hatástanulmány és/vagy Natura 2000 hatásbecslés és/vagy klímaváltozás kockázatelemző dokumentáció és/vagy megvalósíthatósági tanulmány készítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozattal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a P/2. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha:
P/1. a pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatok szerint valamelyik - az eljárást megindító felhívás feladásának napján fennálló - pénzforgalmi számláján a jelen felhívás feladását megelőző 12 hónapban 15 napot meghaladó mértékű sorba állítás fordult elő.
Többet mutasson
P/2. az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (gyorsforgalmi útra vonatkozóan az alábbi feladatok elvégzéséből: tanulmányterv tervfelülvizsgálata és/vagy barlangtani szakvélemény és/vagy Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat és/vagy Költség-Haszon elemzés és/vagy környezeti hatástanulmány és/vagy Natura 2000 hatásbecslés és/vagy klímaváltozás kockázatelemző dokumentáció és/vagy megvalósíthatósági tanulmány készítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem érte el összesen a 220 000 000 Ft-ot.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő (a gazdasági szereplő) működését később kezdte meg, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevétele összegének kell elérnie az előírt összeget.
A P/2. pontban foglalt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A P/1. pontban foglalt alkalmassági követelmény tekintetében elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy felel meg.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (7)-(8), (11) bekezdései és a Kbt. 69. § (11) bek., továbbá a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 19. § (7) bek. is irányadó.
Igazolási mód:
Az előzetes igazolás során ajánlatkérő elfogadja az egys. eu. közb. dokum-ban tett egyszerű nyilatkozatot!
Jelen iratok benyújtása kizárólag az ajánlatkérő erre vonatkozó felhívására kötelező a Kbt. 69.§(4) bek alapján.
M/1. Az ajánlattevőnek/közös ajánlattevőknek csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Kr. (továbbiakban: Kr.) 21.§ (3) bek a) pontja alapján, a (3a) bek b) pontjára tekintettel az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 6 évben befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését, azaz a referenciák igazolását a Kr. 22.§ (1)-(2) bek szerint, a 21/A. §-ra is figyelemmel.
Többet mutasson
A referenciaigazolásnak/referencianyilatkozatnak tartalmaznia kell min. az alábbiakat:
— a szerződést kötő másik fél (neve,székhelye),
— a szolgáltatás tárgya,
— a szolgáltatás mennyisége (alkalm-i követelm.-nek megfelelően részletezett tartalommal),
— a szerződés teljesítésének kezdő és befejező időpontja (év/hónap/nap),
— információ arra, hogy az igazolást/nyilatkozatot benyújtó a szolgáltatást közös ajánlattevők tagjaként teljesítette-e, és ha igen, akkor a teljesítés oszthatatlan volt-e (oszthatatlan teljesítés esetén az ellenszolgáltatásból való részesülés arányának ismertetése),
Többet mutasson
— valamennyi olyan adat, amelyből az alk-i követelménynek való megfelelés megállapítható,
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Közös ajánlattevők általi teljesítés esetén a fenti adatokat a referenciaigazolásnak/referencianyilatkozatnak úgy kell tartalmaznia, hogy abból az alkalmassága egyértelműen megállapítható legyen; a Kr. 22.§ (5) bek irányadó.
M/2. A Kr. 21.§ (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőségellenőrzésért felelősöknek - a megnevezése, végzettségük/képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában az ajánlathoz csatolni kell a megkívánt szakmai tapasztalatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányát és a végzettséget igazoló irat egyszerű másolatát.
Többet mutasson
Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember tapasztalata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a beruházás ismertetését, adott szakember által ellátott feladat/munkakör/tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (év/hónap), és az ajánlattétel időpontjában annak a személynek a megjelölését, akivel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.
Többet mutasson
Az ajánlatnak tartalmaznia kell az adott szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, melyben nyilatkozik, hogy a szerződés teljesítése alatt rendelkezésre fog állni az ajánlattevő által megjelölt pozícióban.
Az időben párhuzamos tapasztalati, gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe az alkalm.-i követelménynek történő megfelelés igazolásakor!
Egy szakember csak egy M/2. pont szerinti pozícióra jelölhető.
Ajánlattevő köteles nyilatkozni, hogy nyertessége esetén a szerződéskötésig az adott szakember által betöltendő pozíciónak megfelelő jogosultság kamarai regisztrációjáról, aktív státuszáról gondoskodik.
Ajánlatkérő az elvárt szakmai tapasztalat meglétét az önéletrajzból ellenőrzi. Ha az M/2. pont tekintetében megajánlott valamely szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai névjegyzékben a VI.3)1) pontban rá vonatkozóan előírt jogosultsággal az ajánlattétel időpontjában már szerepel, úgy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséget az érvényes jogosultság igazolja (saját kezűleg aláírt önéletrajzot és végzettséget igazoló iratot ebben az esetben is csatolni kell).
Többet mutasson
Egyenértékű végzettség esetén csatolni kell az egyenértékűnek tekintett végzettséget igazoló Intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát.
Az M/1. és M/2. pont szerinti alkalm.-i követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Alkalmatlan az ajánlattevő/közös ajánlattevő, ha:
M/1. nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző utolsó 6 évben szerződésszerűen teljesített, befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett alábbi szolgáltatásokra vonatkozó referenciával:
M/1.1. min. 13 km egybefüggő hosszúságú, min. 2x2 sávos, fizikai elválasztású gyorsforgalmi útra vonatkozó környezeti hatástanulmány (314/2005. (XII.25.) Kr. szerinti tartalommal) készítése tárgyú olyan referenciával, amely tartalmazott NATURA 2000 hatásbecslést, és amely magába foglalta a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban való közreműködést is.
Többet mutasson
M/1.2. min. 13 km egybefüggő hosszúságú, min. 2x2 sávos, fizikai elválasztású gyorsforgalmi útra vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány készítése tárgyú referenciával.
M/1.3. zárt építési módú közúti alagútra vonatkozó környezeti hatástanulmány és tanulmányterv vagy környezeti hatástanulmány és megvalósíthatósági tanulmány készítése tárgyú referenciával.
Az M/1. pont szerinti alkalmassági követelmények egy referenciával vagy külön-külön referenciával is igazolhatók.
M/2. nem állnak rendelkezésére min. az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek:
M/2.1. 1 fő projektvezető tervező, aki okl. közlekedés-építőmérnök vagy közlekedés-építőmérnök, vagy azzal egyenértékű végzettséggel, avagy az erre a szakemberre a VI.3)1) pontban előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű végzettséggel bír; és rendelkezik min 36 hónap közúti építmények tervezésének irányításában szerzett vezetői (különböző szakágak összehangolására irányuló) tapasztalattal, és részt vett összesen 13 km hosszúságú, min. 2x2 sávos, fizikai elválasztású gyorsforgalmi útra vonatkozó olyan tanulmányterv és/vagy megvalósíthatósági tanulmány és/vagy környezeti hatástanulmány elkészítésében, amely tartalmazott/vagy amelyek közül legalább egy tartalmazott zárt építési módú alagutat.
Többet mutasson
M/2.2. 1 fő műtárgy tervező, aki okl. szerkezet-építőmérnök, vagy azzal egyenértékű végzettséggel, avagy az erre a szakemberre a VI.3)1) pontban előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű végzettséggel bír; és min 36 hónap tervezői szakmai tapasztalattal rendelkezik közúti híd- és műtárgytervezési részszakterületen.
Többet mutasson
M/2.3. 1 fő környezetvédelmi tervező, aki az erre a szakemberre a VI.3)1) pontban előírt jogosultságok megszerzéséhez szükséges végzettséggel/végzettségekkel, vagy azzal/azokkal egyenértékű végzettséggel/végzettségekkel bír; és rendelkezik min 36 hónap közlekedés építési projekthez kapcsolódó környezeti hatástanulmány készítésében szerzett környezetvédelmi tervezői tapasztalattal, továbbá részt vett összesen 13 km hosszúságú, min. 2x2 sávos, fizikai elválasztású gyorsforgalmi útra vonatkozó olyan környezeti hatástanulmány elkészítésében, amely tartalmazott/vagy amelyek közül legalább egy tartalmazott zárt építési módú alagutat is, továbbá (több munka esetén azok mindegyike esetében) részt vett a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban.
Többet mutasson
M/2.4. 1 fő geotechnikai tervező, aki okl. építőmérnök, vagy azzal egyenértékű végzettséggel, avagy az erre a szakemberre a VI.3)1) pontban előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű végzettséggel bír; és min 36 hónap tervezői szakmai tapasztalattal rendelkezik közúti építményekhez kapcsolódó geotechnikai tervezési részszakterületen, és részt vett legalább 1 db gyorsforgalmi úti min. 2x2 forgalmi sávos alagútpárra vonatkozó tanulmányterv vagy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében.
Többet mutasson
A szakmai tapasztalat időtartama minden szakembernél az adott szakemberre előírt végzettség megszerzésének időpontjától számít!
Az előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség egyenértékűséget az ajánlattevőnek igazolnia kell.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (7),(9),(11) bek-ei és a Kbt 69.§ (11) bek, továbbá a 321/2015.(X.30.) Kr. 24.§ (1) bek. és a 21/A.§ is irányadó.
Alkalmasságot igazoló szervezet esetén a Kbt. 67.§ (3) bek és a 321/2015.(X.30.) Kr. 3.§ (2) bek. szerint kell eljárni.
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
— az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet,
— a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet,
— 1996. évi LVIII. törvény a tervező és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról,
— 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól.
A szerződés teljesítésének feltételei:
Teljesítési, jótállási biztosíték (nettó tervezői díj 5 % - 5 %-a) Jótállási idő: 36 hónap.
Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett (rész)teljesítés nettó tervezői díja alapján számított 0,5 % kötbér/naptári nap (max.: az adott (rész)teljesítés nettó terv. díjának 15 %-a).
Hibás teljesítési kötbér: 15 %, alapja a (rész)teljesítés nettó tervezői díja.
Meghiúsulási kötbér: nettó tervezői díj 20 %-a.
Ajánlattétel, szerződés, kifizetés devizaneme: HUF.
A szerződés utófinanszírozású (kedvezményezetti finanszírozás).
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen:
— 2015.évi CXLIII. tv. 135 § (1), (5)-(6),
— 2013.évi V.tv. 6:130 § (1)-(2),
— 2017. évi CL. tv,
— 2007.évi CXXVII. tv,
— 272/2014. (XI.5.) Kr.
4 részszámla és 1 végszámla nyújtható be
Tervezői felelősségbiztosítás: min. 50 000 000 Ft/káresemény és min. 100 000 000 Ft/év.
Részletes információk a közbeszerzése dokumentumokban.
Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-05-24 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: NIF Zrt., 1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház” A-B porta, III. emeleti tárgyaló.
További információk:
Az ajánlatok felbontásánál a Kbt. 68. § (3) bekezdése szerinti személyek lehetnek jelen. A bontásra a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdései megfelelően irányadóak.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M/2.1. pont szerinti alk-i követelmény igazolására bemutatott szakembernek az M/2.1. pontban előírthoz képest nagyobb tapasztalata közúti építmények tervezésének irányításában (max. 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Az M/2.2. pont szerinti alk-i követelmény igazolására bemutatott szakembernek az M/2.2. pontban előírthoz képest nagyobb tapasztalata közúti híd- és műtárgytervezési részszakterületen (max. 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M/2.3. pont szerinti alk-i követelmény igazolására bemutatott szakembernek az M/2.3. pontban előírthoz képest nagyobb tapasztalata környezetvédelmi tervezői feladatok ellátásában (max. 60 hónap)
Az M/2.4 szerinti alk-i követelmény igazolására bemutatott szakembernek az M/2.4 pontban előírthoz képest nagyobb tapasztalata közúti építményekhez kapcsolódó geotechnikai tervezésben (max. 60 hónap)
Az ár súlyozása: 50
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15388
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
A vevő profiljának címe: http://www.nif.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://webdav.nif.hu/index.php/s/UwpmMw6FSbja4J0 🌏
Ajánlatkérő neve: NIF Zrt. Közbeszerzési Osztály
Postacím: Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép. 325. iroda
Telefon: +36 14368100 📞
Ország: Budapest 🏙️
Hivatkozás
További információk
Szerződéskötés feltétele, hogy a III.1.3) M/2. pont alábbi alpontjaiban felsorolt szakemberek a Magyar Mérnöki Kamara (www.mmk.hu), illetve a Földművelésügyi Minisztérium (http://www.termeszetvedelem.hu/szakertoi-nyilvantartas) névjegyzékében szerepeljenek a következő érvényes, aktív jogosultságokkal:
Többet mutasson
M/2.1.: 266/2013. (VII.11.) Kr. szerinti KÉ-K.
M/2.2.: 266/2013 (VII.11) Kr. szerinti HT.
M/2.3.: 297/2009. (XII.21.) Kr. szerinti SZKV-1.2. és SZKV-1.3. és SZKV-1.4. és SzTv-f (297/2009. Kr. szerinti SZTV 2.2.).
M/2.4.: 266/2013 (VII.11.) Kr. szerinti GT.
Közbeszerzési dokumentumok a Kbt. 39.§(1) bek szerint, a regisztrálási adatok megadásával korlátlanul, teljeskörűen, közvetlenül,díjmentesen elektronikusan elérhetőek az I.3) pontban írt címen. Regisztráció nélküli hozzáférés esetén ajánlatkérő az eljárás során nyújtott tájékoztatások megküldéséért felelősséget vállalni nem tud! A közbeszerzési dokum.-okat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie az ajánlattételi határidő lejártáig.
Többet mutasson
Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosítékhoz kötött, mértéke: 300 000 Ft. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54.§(2)bek szerint. Ha ajánlattevő az ajánl. biztosítékot befizetéssel teljesíti, úgy azt ajánlatkérő MKB Banknál vezetett 10300002-20609931-49020322 számú számlájára kell befizetni. Ez esetben a befizetés megtörténtét igazoló bizonylat egyszerű másolatát kell az ajánlatba csatolni. Biztosítékkal kapcsolatos további információk a Közbeszerzési Dokumentumokban.
Többet mutasson
— Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban és a Dokumentációban meghatározott iratokat,
— Az adható pontszám az értékelési részszempontok esetén 0-10,00 pont, ahol 0 pont a legrosszabb, 10,00 pont a legjobb érték. Értékelés módszere: az ár kapcsán fordított, az 1-4. minőségi kritériumok kapcsán egyenes arányosítás (a megajánlás legkedvezőbb szintje az 1-4. minőségi kritérium mindegyike esetén: 60 hónap),
Többet mutasson
— A IV.2.6) pontban írt ajánlati kötöttség időpontja 60 napos ajánlati kötöttséget jelent,
— Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 71.§ szerint biztosítja, azzal, hogy ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazd. szereplőre tekintettel lenne szükséges újabb hiánypótlás, úgy ajánlatkérő kizárólag egy alkalommal fog újabb hiánypótlást elrendelni (Kbt. 71.§(6)bek),
Többet mutasson
— Ajánlatkérő konzultációt nem tart,
— Ajánlatkérő az alkalmassági feltételeket és igazolásaikat a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg,
— Ajánlatkérő fenntartja a jogot,hogy az eljárás nyertesével a Kbt 98.§ (3) bek. szerint hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le. A hird. nélküli tárgyalásos eljárás tárgya a II.2.4) pontban összefoglalt és a tervezési feladatleírásban meghatározott műszaki tartalom alapján elkészített tervekre vonatkozó korszerűségi tervfelülvizsgálat (tervek aktualizálása, új engedélyek megszerzése); beszerzésének feltételei a jelen eljárás keretében megkötésre kerülő szerződéses feltételek,
Többet mutasson
— A Kbt. 66.§ (2) bek. (eredetiben) és (4) bek.-re vonatkozó aláírt nyilatkozat csatolandó,
— A Kbt. 66.§ (6) bek.-t ajánlatkérő előírja (nemleges tartalom esetén is csatolandó),
— A Kbt. 134.§ (5) bek. szerinti aláírt nyilatkozat csatolandó,
— A Kbt. 47.§ (2) bek. irányadó,
— Ajánlatnak tartalmaznia kell folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a cégbírósághoz benyújtott változásb. kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is, ha ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot.
Többet mutasson
Értékelési szempont: Kbt. 76.§(2) bek c) pont alapján a legjobb ár-érték arány.
Nincs lehetőség gazdálk. szervezet/projekttársaság létrehozására.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Ajánlatkérő alkalmazza az eljárásban a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját.
Felelős akkr. közb. szakt. Dr. Hajas Tünde (00697).
Dokument. hozzáférhető: https://webdav.nif.hu/index.php/s/UwpmMw6FSbja4J0.
Jelszó: 12345.
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 075-167219 (2018-04-13)
További információk (2018-05-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Műszaki földtani tervezési szolgáltatások 📦
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Váci út 45.
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-05-22 📅
Benyújtási határidő: 2018-06-07 📅
Közzététel dátuma: 2018-05-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 099-226862
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 075-167219
HL-S szám: 99
További információk
Forrás: OJS 2018/S 099-226862 (2018-05-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) és környezeti hatástanulmány elkészítésére, valamint jogerős környezetvédelmi engedély megszerzésére az M0 autóút nyugati szektor 10. sz. főút - M1 autópálya közötti szakaszára vonatkozóan. (PST: A000.71)
Többet mutasson
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Műszaki földtani tervezési szolgáltatások 📦
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Váci út 45.
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-05-22 📅
Benyújtási határidő: 2018-06-07 📅
Közzététel dátuma: 2018-05-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 099-226862
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 075-167219
HL-S szám: 99
További információk
Jelen hirdetmény célja a TED 2018/S 075-167219 számú ajánlati felhívás, valamint a közbeszerzési dokumentumok (Ajánlatkérési dokumentáció I. kötet; II. kötet: Tervezési feladat) módosítása.
Jelen hirdetmény következtében az ajánlattételi határidő is módosul.
Többet mutasson
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-10-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 396 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-10-05 📅
Közzététel dátuma: 2018-10-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 193-437207
HL-S szám: 193
További információk
Eljárás
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 50
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-09-28 📅
Név: UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Bornemissza tér 12.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1119
Ország: Magyarország 🇭🇺
Budapest 🏙️
Név: UTIBER Közúti Beruházó Kft.
Postacím: Csóka u. 7-13.
Postai irányítószám: 1115
Név: VIBROCOMP Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Bozókvár u. 12.
Postai irányítószám: 1118
A beszerzés teljes értéke: 396 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Hivatkozás
További információk
Forrás: OJS 2018/S 193-437207 (2018-10-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 396 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-10-05 📅
Közzététel dátuma: 2018-10-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 193-437207
HL-S szám: 193
További információk
Ajánlatkérő egy alkalommal módosította a felhívást és a dokumentációt. A módosításról szóló hirdetmény 2018. május 26. napján TED 2018/S 099-226862 hivatkozási számon került közzétételre az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
Ajánlattevők neve, címe:
1. Közös Ajánlattevő neve: UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1119 Budapest, Bornemissza tér 12.
Adószáma: 12108129-2-43.
Közös Ajánlattevő neve: UTIBER Közúti Beruházó Kft.
Székhelye: 1115 Budapest, Csóka u. 7-13.
Adószáma: 10554885-2-43.
Közös Ajánlattevő neve: VIBROCOMP Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1118 Budapest, Bozókvár u. 12.
Adószáma: 10766323-2-43.
2. Ajánlattevő neve: RODEN Kft.
Székhelye: 1089 Budapest, Villám u. 13.
Adószáma: 10624672-2-42.
3. Ajánlattevő neve: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Székhelye: 1024 Budapest, Lövőház u. 37.
Adószáma: 13842217-2-41.
Többet mutasson
Eljárás
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 50
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-09-28 📅
Név: UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Bornemissza tér 12.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1119
Ország: Magyarország 🇭🇺
Budapest 🏙️
Név: UTIBER Közúti Beruházó Kft.
Postacím: Csóka u. 7-13.
Postai irányítószám: 1115
Név: VIBROCOMP Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Bozókvár u. 12.
Postai irányítószám: 1118
A beszerzés teljes értéke: 396 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Hivatkozás
További információk
Ajánlatkérő egy alkalommal módosította a felhívást és a dokumentációt. A módosításról szóló hirdetmény 2018. május 26. napján TED 2018/S 099-226862 hivatkozási számon került közzétételre az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
Ajánlattevők neve, címe:
1. Közös Ajánlattevő neve: UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1119 Budapest, Bornemissza tér 12.
Adószáma: 12108129-2-43.
Közös Ajánlattevő neve: UTIBER Közúti Beruházó Kft.
Székhelye: 1115 Budapest, Csóka u. 7-13.
Adószáma: 10554885-2-43.
Közös Ajánlattevő neve: VIBROCOMP Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1118 Budapest, Bozókvár u. 12.
Adószáma: 10766323-2-43.
2. Ajánlattevő neve: RODEN Kft.
Székhelye: 1089 Budapest, Villám u. 13.
Adószáma: 10624672-2-42.
3. Ajánlattevő neve: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Székhelye: 1024 Budapest, Lövőház u. 37.
Adószáma: 13842217-2-41.
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-10-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 396 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Telefon: +36 180257-69 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-08 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 199-520246
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 193-437207
HL-S szám: 199
További információk
Az 1. számú szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2021. szeptember 29.
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Megvalósíthatósági Tanulmány és környezeti hatástanulmány elkészítésére, valamint jogerős környezetvédelmi engedély megszerzésére az M0 autóút nyugati szektor 10. sz. főút-M1 ap. közötti szakaszára
Rövid leírás:
A szerződés odaítélése
Név: UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen működő Részvénytársaság
VIBROCOMP Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
A beszerzés teljes értéke: 396 000 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Változáskezelési Osztály
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottsága
Postacím: Riadó u. 5.
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 199-520246 (2021-10-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 396 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Telefon: +36 180257-69 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-08 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 199-520246
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 193-437207
HL-S szám: 199
További információk
Az 1. számú szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2021. szeptember 29.
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Megvalósíthatósági Tanulmány és környezeti hatástanulmány elkészítésére, valamint jogerős környezetvédelmi engedély megszerzésére az M0 autóút nyugati szektor 10. sz. főút-M1 ap. közötti szakaszára
Rövid leírás:
1. Az M0 autóút nyugati szektor, 10 sz. főút - 1 sz. főút szakaszára 2010-ben tanulmányterv és előzetes(környezetvédelmi) vizsgálati dokumentáció készült. A tervező feladata a 2010-ben elkészült tervekkiegészítése az 1. sz. főút és az M1-M0 autópálya csomópont (0+115 km szelvény) közötti szakasszal valamintaz M0 „Északi” szektor 84+055 km szelvény térsége és a 10. sz. főút (leendő M10) közötti szakasszal,valamint a már meglévő dokumentációk korszerűségi felülvizsgálata a vonatkozó, hatályos jogszabályok,szabványok, Útügyi Műszaki Előírások és az „előzetes környezetvédelmi vélemény” alapján, továbbá aszükséges fedvénytervek és kiegészítő tervdokumentáció elkészítése, valamint az egyes nyomvonal változatokmegvalósíthatóságának értékelése, összehasonlítása műszaki, gazdaságossági és környezetvédelmiszempontok alapján, a továbbtervezésre kiválasztott nyomvonalakra és műszaki megoldásra vonatkozóTervezői javaslat elkészítése.
Többet mutasson
2. Az M0 autóút nyugati szektor, 10 sz. főút - M1 ap. közötti szakaszával érintett területtel kapcsolatosbarlangtani szakvélemény elkészíttetése.
3. Elkészítendő külön munkarészben a Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat (KBHV) a hatályos Korm. rend. és azÚtügyi Műszaki Előírások, illetve jogszabályok és rendeleteknek megfelelően.
4. A tervező feladata a mindenkor aktuális Módszertani útmutató alapján a projektre vonatkozó Költség-Haszonelemzés elkészítése.
5. A tervező feladata az M0 autóút nyugati szektor, 10 sz. főút - M1 ap. közötti egybefüggő, új nyomvonalú,mintegy 20 km-es szakaszára (amely nyomvonalváltozattól függően magában foglalja a szükséges közúti híd-és műtárgyakat, valamint amelyből - nyomvonalváltozattól függően - összesen mintegy 5,5-9,8 km zárt építésimódú alagútban vezet) a vonatkozó környezetvédelmi jogszabályok és érvényben lévő útügyi előírások alapjána környezeti hatástanulmány (KHT) elkészítése, amely külön munkarészként tartalmazza az érintett közösségijelentőségű védett terület Natura 2000 hatásbecslési dokumentációját.. A dokumentáció maradéktalanul feleljenmeg a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005.(XII. 25.) Korm. rendelet követelményeinek, figyelembe véve a környezet védelmének általános szabályairólszóló 1995. évi LIII. törvényt, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényt.
Többet mutasson
6. A tervező feladata a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban való részvétel, valamint a jogerőskörnyezetvédelmi engedély megszerzése.
7. A tervező feladata az M0 autóút nyugati szektor, 10 sz. főút - M1 ap. közötti szakaszára vonatkozóklímaváltozás kockázatelemző dokumentáció elkészítése a Tervezési feladatban leírtaknak megfelelően.
8. A Tervező feladata Megvalósíthatósági tanulmány készítése M1-M0 közös csomópont és a 10 sz. főút(leendő M10) M0 „Északi” szektor közös csomópont közötti szakaszra, csatlakozva az M0 „Déli” szektorhoz(0+115 km szelvény) illetve az M0 „Északi” szektorhoz (84+055 km szelvény) bezárva ezzel az M0 körgyűrűt.
Többet mutasson
9. Tervezési feladat továbbá a környezetvédelmi engedély alapján az engedélyben szereplő nyomvonal Kormányrendeletben történő kihirdetéséhez szükséges dokumentáció elkészítése.Az M0 autóút nyugati szektor 10 sz. főút - M1 autópálya közötti szakaszának tervezési paraméterei: 2x2 sávos,fizikai elválasztású autóút.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
Név: UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen működő Részvénytársaság
VIBROCOMP Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
A beszerzés teljes értéke: 396 000 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Változáskezelési Osztály
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottsága
Postacím: Riadó u. 5.
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 199-520246 (2021-10-08)
Új beszerzések kapcsolódó kategóriákban 🆕
- Építészeti, építési, mérnöki és vizsgálati szolgáltatások (>20 új beszerzések)
- Mérnöki szolgáltatások (15)
- Mérnöki tervezési szolgáltatások (10)
- Alaptervezési szolgáltatások
- Ipari folyamatokkal és termeléssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások (1)
- Járulékos építési szolgáltatások
- Mennyiségfelmérési szolgáltatások
- Mély- és magasépítési kivitelezéssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások (1)
- Teherhordó szerkezetekkel kapcsolatos tervezési szolgáltatások
- Teherhordó szerkezetekkel kapcsolatos tervezési szolgáltatások ellenőrzése
- Épületek gépészeti és villamos szerelvényeivel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások