Pacemaker_beszerzés_24 hónapra

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

Ajánlatkérő a tételes elszámolás alá eső pacemakerek, implantálható kardioverter-defibrillátorok és elektródáik eszközöket a Kbt. Második része szerinti uniós értékhatárt elérő értékű, nyílt, a 105.§ (1) bekezdés a) pontja szerint keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárással 24 hónapra szerzi be.
Jelen közbeszerzés árubeszerzés azzal, hogy Ajánlattevő a Keretmegállapodás hatálya alatt köteles biztosítani, hogy a nap 24 órájában állandó ingyenesen vagy magyarországi belföldi tarifával hívható telefonos elérhetőséggel rendelkező, magyar nyelven beszélő szakember az eszköz beültetését végző felhasználók részére rendelkezésre álljon a megajánlott eszköz működésével és beállításával kapcsolatos kérdések azonnali megválaszolása érdekében
Jelen közbeszerzési eljárás 25 részből áll, az egyes részek vonatkozásában a teljesítéssel kapcsolatos részletes feltételeket és egyéb, az eszközökre vonatkozó előírásokat a Szakmai és műszaki leírás tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-09-25. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-08-13.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-08-13 Ajánlati felhívás
2018-09-20 További információk
2018-09-27 További információk
2018-10-04 További információk
2018-10-12 További információk
2018-10-29 További információk
2019-07-17 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-08-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szívritmus-szabályozó
Hivatkozási szám: EKR000175942018
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a tételes elszámolás alá eső pacemakerek, implantálható kardioverter-defibrillátorok és elektródáik eszközöket a Kbt. Második része szerinti uniós értékhatárt elérő értékű, nyílt, a 105.§ (1) bekezdés a) pontja szerint keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárással 24 hónapra szerzi be. Jelen közbeszerzés árubeszerzés azzal, hogy Ajánlattevő a Keretmegállapodás hatálya alatt köteles biztosítani, hogy a nap 24 órájában állandó ingyenesen vagy magyarországi belföldi tarifával hívható telefonos elérhetőséggel rendelkező, magyar nyelven beszélő szakember az eszköz beültetését végző felhasználók részére rendelkezésre álljon a megajánlott eszköz működésével és beállításával kapcsolatos kérdések azonnali megválaszolása érdekében Jelen közbeszerzési eljárás 25 részből áll, az egyes részek vonatkozásában a teljesítéssel kapcsolatos részletes feltételeket és egyéb, az eszközökre vonatkozó előírásokat a Szakmai és műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szívritmus-szabályozó 📦
További CPV-kód: Szívritmus-szabályozó 📦
Defibrillátor 📦
Szívritmus-szabályozók alkatrésze és kiegészítője 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő
Postacím: Váci út 73/A.
Postai irányítószám: 1139
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.neak.gov.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@neak.gov.hu 📧
Telefon: +36 12982509 📞
Fax: +36 12982463 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000175942018/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000175942018/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-08-13 📅
Benyújtási határidő: 2018-09-25 📅
Közzététel dátuma: 2018-08-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 156-357960
HL-S szám: 156
További információk
Egyéb jogszabályi feltételek: a 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet és a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet szerint.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a tételes elszámolás alá eső pacemakerek, implantálható kardioverter-defibrillátorok és elektródáik eszközöket a Kbt. Második része szerinti uniós értékhatárt elérő értékű, nyílt, a 105.§ (1) bekezdés a) pontja szerint keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárással 24 hónapra szerzi be.
Többet mutasson
Jelen közbeszerzés árubeszerzés azzal, hogy Ajánlattevő a Keretmegállapodás hatálya alatt köteles biztosítani, hogy a nap 24 órájában állandó ingyenesen vagy magyarországi belföldi tarifával hívható telefonos elérhetőséggel rendelkező, magyar nyelven beszélő szakember az eszköz beültetését végző felhasználók részére rendelkezésre álljon a megajánlott eszköz működésével és beállításával kapcsolatos kérdések azonnali megválaszolása érdekében
Többet mutasson
Jelen közbeszerzési eljárás 25 részből áll, az egyes részek vonatkozásában a teljesítéssel kapcsolatos részletes feltételeket és egyéb, az eszközökre vonatkozó előírásokat a Szakmai és műszaki leírás tartalmazza.
A rész elnevezése: Együregű /SSICO üzemű/ pm bradycardia kezelésére
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Tételes elszámolás alá eső, természetben biztosítandó pacemakerek, implantálható kardioverter-defibrillátorok és elektródáik eszközök 24 hónapra történő beszerzése nyílt keretmegállapodásos eljárás keretében
1. rész: Együregű /SSICO üzemű/ pacemaker bradycardia kezelésére alacsony fizikai aktivitás esetére 2 800 db
Az ajánlatkérés és ajánlattétel, valamint a KM megkötése a Kbt. 105. § (1) a) pontban foglalt szabályok szerint történik.
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 2 800 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetése: Mindenben változatlan szerződéses feltételekkel, egy alkalommal, legfeljebb további 12 aktív és 4 passzív hónapra.
A lehetőségek leírása:
Amennyiben a szerződés meghosszabbításra kerül, a meghosszabbítás időtartama alatt az alapmennyiségen felül legfeljebb az alapmennyiség 50 %-nak megfelelő mennyiségű termék hívható le.
További információk:
Egyéb jogszabályi feltételek: a 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet és a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet szerint.
A rész elnevezése: Együregű /SSIRCO üzemű/ pm tartós bradiaritmia kez
A rész száma: 2
Rövid leírás:
2. rész: Együregű /SSIRCO üzemű/ pacemaker tartós bradiaritmia kezelésére MR kondicionális elektródával szettben 3 140 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 3 140 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kétüregű AV szekvenciális /DDDCO üzemű/ pm
A rész száma: 3
Rövid leírás:
3. rész: Kétüregű AV szekvenciális /DDDCO üzemű/ pacemaker pitvar-kamrai blokk kezelésére 1400 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 1400 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kétüregű AV szekvenciális /DDDR üzemű/ pm sinus
A rész száma: 4
Rövid leírás:
4. rész: Kétüregű AV szekvenciális /DDDR üzemű/ pacemaker sinus csomó betegség és pitvarfibrilláció kezelésére MR kondicionáls elektródákkal szettben 2 700 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 2 700 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kétüregű AV szekvenciális/DDDR üzemű/pm binodális
A rész száma: 5
Rövid leírás:
5. rész: Kétüregű AV szekvenciális /DDDR üzemű/ pacemaker binodális betegség kezelésére kettős fiziológiás szenzorral MR kondicionális elektródákkal szettben 2 500 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 2 500 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Atriobiventricularis pm /CRT-P/ bal Tawara
A rész száma: 6
Rövid leírás:
6. rész: Atriobiventricularis pacemaker /CRT-P/ bal Tawara szár blokk kezelésére noninvazív elektromos repozicióval, elektródákkal szettben 280 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 280 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Atriobiventricularis pm/CRT-P-T/nem ischemias
A rész száma: 7
Rövid leírás:
7. rész: Atriobiventricularis pacemaker /CRT-P-T/ nem ischemiás cardiomiopátia kezelésére telemetria funkcióval és lekérdező telemetriás eszközzel, MR kondicionális elektródákkal szettben 280 db
A rész elnevezése: Atriobiventricularis pm /CRT-P/ heges szívizomzat
A rész száma: 8
Rövid leírás:
8. rész: Atriobiventricularis pacemaker /CRT-P/ heges szívizomzat mellett fellépó szivelégtelenség kezelésére pitvari, jobb kamrai bipoláris és bal kamrai quadripoláris MR kondicionális elektródákkal szettben 200 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 200 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Implantálható loop recorder készülék syncope
A rész száma: 9
Rövid leírás:
9. rész: Implantálható loop recorder (ILR) készülék syncope diagnosztika funkcióval 120 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 120 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Implantálható loop recorder készülék pitvarfibril
A rész száma: 10
Rövid leírás:
10. rész: Implantálható loop recorder (ILR) készülék pitvarfibrilláció diagnosztika funkcióval 60 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 60 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Együregű szívingerlő /SSIRO üzemű/ pm csecsemőknek
A rész száma: 11
Rövid leírás:
11. rész: Együregű szívingerlő /SSIRO üzemű/ pacemaker újszülöttek és csecsemők részére 60 db
A rész elnevezése: Kétüregű AV szekvenciális /DDDRCO üzemű/ pm
A rész száma: 12
Rövid leírás:
12. rész: Kétüregű AV szekvenciális /DDDRCO üzemű/ pacemaker frekvencia válasszal gyermekek és kistestű felnőttek részére 400 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 400 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Együregű imp.ható /VVICD üzemű/ cardioverter defib
A rész száma: 13
Rövid leírás:
13. rész: Együregű implantálható /VVICD üzemű/ cardioverter defibrillátor sokk elektródával kamrai ritmuszavarok kezelésére gyermekek és kistestű felnőttek részére 280 db
A rész elnevezése: Együregű imp.ható cardioverter defib. elektródával
A rész száma: 14
Rövid leírás:
14. rész: Együregű implantálható cardioverter defibrillátor /VVICD üzemű/ MR kondicionális sokk elektródával kamrai ritmuszavarok kezelésére 640 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 640 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Együregű imp.ható /single lead VVICD üzemű/ defib.
A rész száma: 15
Rövid leírás:
15. rész: Együregű implantálható /single lead VVICD üzemű/ cardioverter defibrillátor MR kondicionális sokk elektródával kamrai ritmuszavarok kezelésére és pitvarfibrilláció diagnosztikára 580 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 580 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kétüregű implantálható /DDDCD üzemű/ defib.
A rész száma: 16
Rövid leírás:
16. rész: Kétüregű implantálható /DDDCD üzemű/ cardioverter defibrillátor pitvari és sokk elektródákkal kamrai ritmuszavarok és sinus bradycardia kezelésére 180 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 180 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kétüregű implantálható /DDDCD üzemű/ defib. szett
A rész száma: 17
Rövid leírás:
17. rész: Kétüregű implantálható /DDDCD üzemű/ cardioverter defibrillátor kamrai ritmuszavarok és sinus bradycardia kezelésére telemetria funkcióval és lekérdező telemetriás eszközzel, MR kondicionális pitvari és sokk elektródákkal szettben 120 db
A rész elnevezése: Atriobiventricularis imp.ható/CRT-LV-D üzemű/defib
A rész száma: 18
Rövid leírás:
18.rész: Atriobiventricularis implantálható /CRT-LV-D üzemű/ cardioverter defibrillátor sülyos szívelégtelenség kezelésére noninvazív elektromos repozícióval, sokk elektródával 320 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 320 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Atriobiventricularis MRkond. imp.ható defib.
A rész száma: 19
Rövid leírás:
19.rész: Atriobiventricularis MR kondicionális implantálható /CRT-LV-D üzemű/ cardioverterr defibrillátor telemetria funkcióval MR kondicionális elektródákkal szettben 360 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 360 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Atriobiventricularis imp.ható defibrillátor
A rész száma: 20
Rövid leírás:
20.rész: Atriobiventricularis implantálható /CRT-LV-D üzemű/ cardioverter defibrillátor bal Tawara szár blokk és kamrai ritmuszavarok kezelésére impedancia monitorozással; elektródákkal 230 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 230 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Atriobiventricularis imp.ható defibrillátor szett
A rész száma: 21
Rövid leírás:
21. rész: Atriobiventricularis implantálható /CRT-LV-D üzemű/ cardioverter defibrillátor heges szivizomzat mellett fellépő kamrai ritmuszavarok kezelésére, quadripoláris bal kamrai, valamint pitvari és sokk elektródákkal szettben 230 db
A rész elnevezése: Bipoláris jobb pitvari pacemaker elektróda
A rész száma: 22
Rövid leírás:
22. rész: Bipoláris jobb pitvari pacemaker elektróda 2000 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 2000 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Bipoláris jobb kamrai pacemaker elektróda
A rész száma: 23
Rövid leírás:
23. rész: Bipoláris jobb kamrai pacemaker elektróda 4000 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 4000 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Bipoláris epicardialis pacemaker elektróda
A rész száma: 24
Rövid leírás: 24. rész: Bipoláris epicardialis pacemaker elektróda 60 db
A rész elnevezése: Bal kamrai sinus coronarius elektróda és kieg.
A rész száma: 25
Rövid leírás:
25.rész Bal kamrai sinus coronarius elektróda és kiegészítő eszközei 480 db
Az ajánlattétel során AK kötelezően nem írja elő rabatt adását, de adható. A rabatt mennyiségét a dokumentációhoz csatolt külön mellékletben úgy kell megadni, hogy a rabattal együtt megajánlott mennyiség összesen a fent meghatározott 480 db legyen (tehát a rabatt benne foglaltatik az ajánlatkérés teljes mennyiségébe).
Többet mutasson
A megújítások leírása:
Mindenben változatlan szerződéses feltételekkel, egy alkalommal, legfeljebb további 12 aktív és 4 passzív hónapra
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A 9/1993 (IV. 2.) NM rendelet 1. mellékletében foglaltak szerint.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Egyaránt mind a huszonöt részre vonatkozóan érvényes feltétel: Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá tartozik.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolásának módja és folyamata:
Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlatában az ajánlat benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EKR-ben található egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) űrlapjának benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§(1) és (2) bek-nek hatálya alá. Közös ajánlattevő esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön-külön kell a kizáró okok hatálya alatt nem állását igazolnia, és a meghatározott igazolásokat (nyilatkozatokat) benyújtania.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kr. 1. §(2) bek. szerint - az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bek. alapján - a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok hatálya alatt nem állásának igazolása Ajánlattevő esetén a Kr. 8. § (az i) pont ib) alpont kivételével), 10. §, (a g) pont gb) alpont kivételével), 12-14. §, 16. § szerint történik. Ajánlattevőnek be kell nyújtani azon nyilatkozatát, miszerint nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. § (1)-(2) bekezdése hatálya alá eső alvállalkozót (Kbt. 67. § (4) bekezdés, tekintettel a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltakra). A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában csak az EEKD dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Ezen igazolást Ajánlattevő más szervezet vonatkozásában az EKR rendszerben a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével teszi meg.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdését, valamint a Kr. 1. § (3) bekezdését megfelelően alkalmazza.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében: Ajánlattevőnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtania; ha az Ajánlattevőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Többet mutasson
AK a Kr. 13 §-a alapján előírja, hogy folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az Ajánlattevő csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és a kérelem beérkezéséről szóló elektronikus cégbírósági igazolást, nemleges nyilatkozatot is csatolni kell.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 63. § (3) bekezdésére, a Kbt. 73. § (1) c) pontjára, a Kbt. 74. § (1) bek-re. AK felhívja a figyelmet a Kr. 1-8.§, 10.§ és 12-16. §-okra, a Kbt. 69. § (4) bek-re, valamint a 424/2017. Korm.rend 12.§ (2) bek-re.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint.
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015.(X.30.) KR (KR) 1.§(1)bek. alapján Ajánlattevőnek az EKR-ben található ESPD űrlap kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, a 2.§(5)bek. alapján AK elfogadja az érintett gazd. szereplő egyszerű nyilatkozatát (IV. rész: „alfa” pontjában). Ajánlattevőnek az AK Kbt. 69.§(4)bek. szerinti felhívására – csatolnia kell az alábbiakat:
Többet mutasson
M1. Egyaránt mind a huszonöt részre vonatkozóan érvényes feltétel:
M/1. A KR. 21.§ (1) bekezdés b) pontja szerint Ajánlattevő csatolja azon szakemberek – saját maga által aláírt – önéletrajzát (szakemberek nevének, pontos elérhetőségének, és végzettségének a megadásával, továbbá a szakmai gyakorlati tevékenységük bemutatásával), akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Ajánlattevő csatolja továbbá a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát.
Többet mutasson
A párhuzamos időtartamú tapasztalatokat Ajánlatkérő kizárólag egyszer veszi figyelembe. Több – az alkalmassági szempont tekintetében azonos pozícióra – bemutatott szakember esetében Ajánlatkérő a magasabb tapasztalattal rendelkező szakembert veszi figyelembe.
Többet mutasson
A Kbt. 65.§ (9) bekezdés alapján, az előírt szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely – az ajánlattevő saját kapacitásával együtt – biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt.65.§(6), (7) és (9) bek-re és a Kbt. 69. § (4), (11) bek-re.
M2. Egyaránt mind a huszonöt részre vonatkozóan érvényes feltétel:
A KR. 21. § (1) i) pontja szerint Ajánlattevő csatolja valamennyi megajánlott készülék CE megfelelőségét tanúsító okirat másolatát, vagy elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó megfelelőségi tanúsítványt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
AM1. Egyaránt mind az huszonöt részre vonatkozóan érvényes feltétel:
Alkalmatlan Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább kettő fő orvos vagy mérnök felsőfokú végzettségű, minimum egyéves orvosi vagy mérnöki szakmai tapasztalattal rendelkező, magyarul beszélő szakemberrel, akik a nap 24 órájában állandó ingyenesen vagy magyarországi belföldi tarifával hívható telefonos elérhetőséggel rendelkeznek, továbbá nem rendelkeznek az alábbi végzettséggel és szakmai tapasztalattal:
Többet mutasson
— A 13 – 21. részek vonatkozásában: MKT-APM klinikai support licence vizsgával, vagy ESC/EHRA PM-ICD akkreditációs bizonyítvánnyal, vagy azzal egyenértékű bizonyítvánnyal,
— az 1 – 12. részek vonatkozásában legalább 50 pacemakeres beteg implantációjában és 100 beteg utánkövetésében
— a 22 – 25. részek vonatkozásában legalább 50 pacemakeres beteg implantációjában és 100 beteg utánkövetésében továbbá betegek készülékeinek programozásában, probléma-megoldásában (clinical support tevékenység).
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy egy szakember valamennyi részben igazolhat alkalmasságot.
M2. Egyaránt mind az huszonöt részre vonatkozóan érvényes feltétel: Alkalmatlan Ajánlattevő, amennyiben a megajánlott készülék nem rendelkezik CE megfelelőségi jelöléssel, valamint Uniós, vagy magyar tanúsító intézet által kiállított, a megfelelőség értékelési eljárását igazoló megfelelőségi tanúsítvánnyal.
Többet mutasson
A 424/2017. Korm.rend 12.§ (2) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek megfelelés és a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Fő finanszírozási, fizetési feltételek: a Kbt. 135. § (1), (5)-(6), a Ptk. 6:130. § és a Ptk. 6:155. § szerint. 2011. évi CXCVI. tv. 3. §.
AK felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy AK felhasználás alapján finanszírozza a megrendelt eszközöket.
KM biztosító mellékkötelezettségek: késedelmes teljesítés, ill. nemteljesítés esetére kötbérfizetési kötelezettség, a Ptk. 6:186. § (1)-ben foglaltakra figyelemmel. A késedelmi kötbér mértéke: a késedelmesen leszállított termékek nettó ellenértéke után számítva napi 1 %, legfeljebb azonban a termékek nettó ellenértékének 10 %-a. Késedelmi kötbér maximum elérése: azonnali hatályú felmondás, meghiúsulási kötbér érvényesítése. Ptk. 6:187. § (1). Meghiúsulási kötbér mértéke a keretmegállapodás teljes nettó ellenértékének 20 %-a.
Többet mutasson
Szakember hibás teljesítése etén: kötbér mértéke a KM teljes nettó ellenértékének 10 %-a
Felmondás, elállás: Kbt. 143. § (1)-(3); Kbt. 104.§(7).
Jótállási idő: az eszköz betegbe történő beültetésétől számított 2 év

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-09-25 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: A bontás a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15.§ (2) bekezdésében foglaltak szerint elektronikusan történik.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Élettartam (év)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): Frekvencia (db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): Impulsus amplitúdó (db)
Pitvari érzékenység (mV)
Minőségi kritérium (súlyozás): 1
Ár (súlyozás): 12
Minőségi kritérium (név): Mentális terhelésre reagáló fiziológiás szenzor
Syncope kezelésére alkalmas fiziológiás rendszer
MR vizsgálat automatikus érzékelése (nap)
Tárolt EGM mennyisége (perc)
Programozható frekvencia-hysteresis paraméterek (db)
Hysteresis (AV-delay) vagy azzal egyenértékű algoritmus (db)
Pitvari érzékenység bipolárisan (mV)
Impulsus amplitúdó: pitvar és kamra (db)
AV késleltetés (db)
Pitvarfibrilláció korai felismerésének lehetősége (nap)
Pitvarfibrilláció prevenciós algoritmus száma (db)
IEGM tárolás (perc)
Kamrai ingerlés aránya (%)
Elektróda polaritás automatikus felismerése az elektróda csatlakoztatásakor
Teljes test 1,5 és 3T MRI kompatibilitás
Vasovagalis syncope kezelésére alkalmas rendszer
Mentális terhelésre reagáló szenzor
6F-es introducer kompatibilitás (db)
Bal kamrai ingerlési vektorok száma (db)
Holter IEGM tárolási lehetőség (perc)
IS4-es csatlakozó kompatibilis készülék, IS4-es bal kamrai elektródával (%)
Szteroiddal bevont elektródák száma (db)
Fiziológiás szenzor funkciók száma (db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 4
Minőségi kritérium (név): Leghosszabb tárolható epizód (perc)
Beteg általi aktiválás esetén pre trigger rögzíthető IEGM (perc)
Mintavételi frekvencia (Hz)
Transztelefonos monitorozó eszköz biztosítása (%)
Vektor hossza (mm)
Méret szempont (cm3)
Autocapture vagy azzal egyenértékű funkciók száma (db)
Intrinsic vezetést támogató algoritmus min. kamrai ingerlés elérésére (db)
Holter-IEGM funkció (perc)
Térfogat (cm3)
Súly (g)
Sleep apnoe diagnosztika (db)
Kondenzátor töltése alatti antitachycardia ingerlés (db)
Bifázisos sokkforma (db)
Hysteresis (frekvencia) (db)
Kétüregű tachyarrhythmia detekció (db)
Várható élettartam (év)
Holter-IEGM funkció (sec)
MR kondicionális verzió, MR vizsgálatra tesztelt pitvari és sokkelektródák tartozékként való biztosításával (%)
DF4-es csatlakozó kompatibilis sokkelektródával (%)
Automatikus riasztás (hangjelzés) programozható paramétereinek száma (db)
Programozható bal kamrai ingerlési konfiguráció (db)
Kamrai regularitás biztosítása PF-nél (db)
Transthoracalis impedancia mérés programozható paramétereinek száma (db)
Pitvar-kamrai diszkriminációs algoritmus programozható paramétereinek száma (db)
MR kondicionális verzió, MR vizsgálatra tesztelt pitvari, sokk- és bal kamrai elektródákkal (%)
Bal kamrai multisite pacing (%)
MR vizsgálatra tesztelt elektróda verziók (db)
45 cm-nél nem hosszabb aktív és passzív elektródák (igen/nem)
Elektródatest vastagsága (F)
Legalább 60 cm elektródahossz (igen/nem)
Elektródatest vastagsága (mm)
Különböző elektróda hosszok megajánlása (db)
Szteroid bevonat (db)
Diszlokációs gyakoriság (%)
Elektróda átmérő (mm)
Elektródavég felület (mm2)
Pólusok közötti távolság (mm)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_61179686
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Beleznai Gábor
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000175942018/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárást az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (e-Kr.) szabályai szerint, elektronikusan folytatja le. Az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges (https://ekr.gov.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas.
Többet mutasson
Dokumentumbenyújtás: Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli kommunikáció elektronikus úton, az EKR-en keresztül történik. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat az e-Kr. 10-13. §-ai szabályozzák.
Többet mutasson
KM-os, nyílt eljárás: Kbt.105.§(1)a).
Ajánlathoz (A) csatolandó: Kbt. 66. § (2) szerinti felolvasólap, a Kbt. 66. § (6) bekezdése, és az 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat, az egységes európai közbeszerzési dokumentum, cégjegyzésre jogosultak aláírási címpéldánya vagy aláírás mintája. A Kr.13.§ alapján foly.-ban lévő változásbejegyzési elj. esetében az A-hoz csatolni kell a cégbír-hoz benyújtott változásbej.-i kérelmet és a cégbír. megküldött igazolását a beérk.-ről.
Többet mutasson
Ajánlattevők a dokumentációban részletezettek szerint szakmai ajánlatot kötelesek benyújtani.
Az e-Kr. 10.§ (2) bekezdése alapján amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
Többet mutasson
Hiánypótlás: Kbt.71.§(6)szerint.
Értékelés módszere: a 1-25. rész: legjobb ár-érték arány.
AK az 1. r.sz. (ár) esetében az ajánlati elemeket olyan módon értékeli, hogy a legjobb (legalacsonyabb megajánlást tartalmazó) ajánlati tartalmi elemre a max. (10 pont), a többi aj. pedig arányosan kevesebb pontszámot a fordított arányosítás módszerével osztja ki, KH útmutatója (KÉ 2016. évi 147. szám) VI. pont 1. sz. melléklet A.1. ba) pont. AK a többi részszempont esetében egyrészt abszolút értékelést alk.: az adott funkcióval/tulajdonsággal rendelkező eszköz az adott alszemponthoz tartozó maximális (10 pont), míg az adott funkcióval/tulajdonsággal nem rendelkező megajánlott eszköz a minimális pontszámot (0 pont) kapja a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek alapján, másrészt pedig egyenes arányosítás módszerét alk.-za (KH útmutató 1. számú melléklet A.1. pont bb) alpont).
Többet mutasson
Az értékelés során adható pontszám alsó-felső határa: 0-10 pont; 0 pont legrosszabb, 10 pont legjobb érték.
AK az alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest az ajánlati felhív. III.1.3. pont-ban szig. hat. meg.
AK nem írja elő ajánlati biztosíték benyújtását.
AK a felhívás IV.2.6) pontjában előírt 2 hónap alatt 60 napot ért.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF.
Kbt.35.§(8)-(9): AK a szerz. telj. érd.-ben nem teszi lehetővé gazdálkodó szerv. létrehozását.
AK nem alkalmazza a 75.§(2)e) pontban foglaltakat egyik részben sem.
Az A-nak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, amelyeket a dokumentáció és a Kbt. előír.
AK - a karakterkorlátra tekintettel - kiemelten felhívja a figyelmet a dokumentációban foglaltakra.
Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt, a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet, valamint az e-Kr. vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
Az órában meghatározott időpontok a magyarországi pontos idő szerint értendők.
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Lánchidi Csaba, lajstromszáma:00605,
Elérhetőség:1051 Budapest, Nádor u.5. 2/6., e-mail cím: lanchidicsaba@gmail.com

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (3) bekezdése szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 156-357960 (2018-08-13)
További információk (2018-09-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a tételes elszámolás alá eső pacemakerek, implantálható kardioverter-defibrillátorok és elektródáik eszközöket a Kbt. Második része szerinti uniós értékhatárt elérő értékű, nyílt, a 105.§ (1) bekezdés a) pontja szerint keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárással 24 hónapra szerzi be. Jelen közbeszerzés árubeszerzés azzal, hogy Ajánlattevő a Keretmegállapodás hatálya alatt köteles biztosítani, hogy a nap 24 órájában állandó ingyenesen vagy magyarországi belföldi tarifával hívható telefonos elérhetőséggel rendelkező, magyar nyelven beszélő szakember az eszköz beültetését végző felhasználók részére rendelkezésre álljon a megajánlott eszköz működésével és beállításával kapcsolatos kérdések azonnali megválaszolása érdekében. Jelen közbeszerzési eljárás 25 részből áll, az egyes részek vonatkozásában a teljesítéssel kapcsolatos részletes feltételeket és egyéb, az eszközökre vonatkozó előírásokat a Szakmai és műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szívritmus-szabályozók alkatrésze és kiegészítője 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-09-20 📅
Benyújtási határidő: 2018-10-04 📅
Közzététel dátuma: 2018-09-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 182-412095
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 156-357960
HL-S szám: 182
További információk
1. Ajánlatkérő a műszaki leírást és a keretmegállapodás-tervezetet módosítja. A módosított műszaki leírást, keretmegállapodást ajánlatkérő a módosító hirdetmény közzétételének a napján(amennyiben az nem munkanap, a következő munkanapon) rendelkezésre bocsátja: az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen elektronikusan elérhetővé teszi. 2. Ajánlatkérő a módosítási szándékról és a módosító hirdetmény feladásáról az eredeti ajánlattételi határidő lejárta előtt, a módosító hirdetmény feladásának napján írásban közvetlenül, egyidejűleg tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzés árubeszerzés azzal, hogy Ajánlattevő a Keretmegállapodás hatálya alatt köteles biztosítani, hogy a nap 24 órájában állandó ingyenesen vagy magyarországi belföldi tarifával hívható telefonos elérhetőséggel rendelkező, magyar nyelven beszélő szakember az eszköz beültetését végző felhasználók részére rendelkezésre álljon a megajánlott eszköz működésével és beállításával kapcsolatos kérdések azonnali megválaszolása érdekében.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 182-412095 (2018-09-20)
További információk (2018-09-27)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-09-27 📅
Benyújtási határidő: 2018-10-09 📅
Közzététel dátuma: 2018-10-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 189-427049
HL-S szám: 189
További információk
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció részét képező útmutatót és a keretmegállapodás-tervezetet módosítja. A módosított útmutatót, keretmegállapodás-tervezetet ajánlatkérő a módosító hirdetmény közzétételének a napján(amennyiben az nem munkanap, a következő munkanapon) rendelkezésre bocsátja: az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen Elektronikusan elérhetővé teszi. 2. Ajánlatkérő jelen korrigendumban meghatározott módosítási szándékról és a módosító hirdetmény Közbeszerzési Hatóságnak történő feladásáról a módosító hirdetmény feladásának napján írásban közvetlenül, egyidejűleg tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 189-427049 (2018-09-27)
További információk (2018-10-04)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-10-04 📅
Benyújtási határidő: 2018-10-18 📅
Közzététel dátuma: 2018-10-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 193-436461
HL-S szám: 193
További információk
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció részét képező útmutatót is módosítja. A módosított útmutatót ajánlatkérő a módosító hirdetmény közzétételének a napján (amennyiben az nem munkanap, a következő munkanapon) rendelkezésre bocsátja: az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen elektronikusan elérhetővé teszi. 2. Ajánlatkérő jelen korrigendumban meghatározott módosítási szándékról és a módosító hirdetmény Közbeszerzési Hatóságnak történő feladásáról a módosító hirdetmény feladásának napján írásban közvetlenül, egyidejűleg tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 193-436461 (2018-10-04)
További információk (2018-10-12)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-10-12 📅
Benyújtási határidő: 2018-10-30 📅
Közzététel dátuma: 2018-10-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 200-454445
HL-S szám: 200
További információk
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció részét képező útmutató 1. és 3. részre vonatkozó, egyik bírálati szempontjának értelmező részét és a műszaki leírás 4. részre vonatkozó részét, és a keretmegállapodás-tervezetet módosítja. A módosított útmutatót, műszaki leírást, keretmegállapodás-tervezetet ajánlatkérő a módosító hirdetmény közzétételének a napján (amennyiben az nem munkanap, a következő munkanapon) rendelkezésre bocsátja: az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen elektronikusan elérhetővé teszi. 2. Ajánlatkérő jelen korrigendumban meghatározott módosítási szándékról és a módosító hirdetmény Közbeszerzési Hatóságnak történő feladásáról a módosító hirdetmény feladásának napján írásban közvetlenül, egyidejűleg tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 200-454445 (2018-10-12)
További információk (2018-10-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a tételes elszámolás alá eső pacemakerek, implantálható kardioverter-defibrillátorok és elektródáik eszközöket a Kbt. Második része szerinti uniós értékhatárt elérő értékű, nyílt, a 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárással 24 hónapra szerzi be. Jelen közbeszerzés árubeszerzés azzal, hogy Ajánlattevő a Keretmegállapodás hatálya alatt köteles biztosítani, hogy a nap 24 órájában állandó ingyenesen vagy magyarországi belföldi tarifával hívható telefonos elérhetőséggel rendelkező, magyar nyelven beszélő szakember az eszköz beültetését végző felhasználók részére rendelkezésre álljon a megajánlott eszköz működésével és beállításával kapcsolatos kérdések azonnali megválaszolása érdekében Jelen közbeszerzési eljárás 25 részből áll, az egyes részek vonatkozásában a teljesítéssel kapcsolatos részletes feltételeket és egyéb, az eszközökre vonatkozó előírásokat a Szakmai és műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Váci Út 73/A.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-10-29 📅
Benyújtási határidő: 2018-11-13 📅
Közzététel dátuma: 2018-10-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 210-480088
HL-S szám: 210
További információk
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció részét képező útmutató 1. és 4. részre vonatkozó, egyik bírálati szempontjának értelmező részét, a műszaki leírás 4. részre vonatkozó részét, továbbá a felolvasólapokon egyes tizedesjegyeket módosítja. A módosított útmutatót, műszaki leírást ajánlatkérő a módosító hirdetmény közzétételének a napján (amennyiben az nem munkanap, a következő munkanapon) rendelkezésre bocsátja: az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen elektronikusan elérhetővé teszi. 2. Ajánlatkérő jelen korrigendumban meghatározott módosítási szándékról és a módosító hirdetmény Közbeszerzési Hatóságnak történő feladásáról a módosító hirdetmény feladásának napján írásban közvetlenül, egyidejűleg tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a tételes elszámolás alá eső pacemakerek, implantálható kardioverter-defibrillátorok és elektródáik eszközöket a Kbt. Második része szerinti uniós értékhatárt elérő értékű, nyílt, a 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárással 24 hónapra szerzi be.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 210-480088 (2018-10-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-07-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 8 309 785 920 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Váci út 73/A

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-07-17 📅
Közzététel dátuma: 2019-07-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 139-342076
HL-S szám: 139

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Vasovagalis syncope kezelésére alkalmas fiziológiás rendszer

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-05-27 📅
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_92516933
Postacím: Apor Vilmos tér 11–12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1124
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13264941 📞
E-mail: tender@biotronik.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 294 000 000 HUF 💰
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
A beszerzés teljes értéke: 800 700 000 HUF 💰
166 600 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2019-05-25 📅
Név: Medtronic Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_77318385
Postacím: Bocskai Út 134-146
Postai irányítószám: 1113
Telefon: +36 302108688 📞
E-mail: kozbeszerzes@medtronic.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 891 000 000 HUF 💰
867 500 000 HUF 💰
168 000 000 HUF 💰
204 120 000 HUF 💰
124 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2019-05-28 📅
Név: Abbott Medical Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_73233950
Postacím: Tóth Lőrinc u. Utca 41
Postai irányítószám: 1126
Telefon: +36 204821959 📞
E-mail: karoly.miklos@abbott.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 50 880 000 HUF 💰
26 100 000 HUF 💰
11 760 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2019-05-30 📅
Név: ReplantMed Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_45387692
Postacím: Nándorfejérvári Utca 35.
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 13749080 📞
E-mail: kozbeszerzes@replantmed.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 70 320 000 HUF 💰
219 800 000 HUF 💰
531 200 000 HUF 💰
629 300 000 HUF 💰
198 000 000 HUF 💰
162 000 000 HUF 💰
Név: Twinmed Orvosi Rendszerek Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_71663324
Postacím: Sobieski János Utca 16.fszt. Ü/12.
Postai irányítószám: 1096
Telefon: +36 13885002 📞
E-mail: twinmed@twinmed.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 582 180 800 HUF 💰
824 400 000 HUF 💰
555 345 120 HUF 💰
514 740 000 HUF 💰
110 000 000 HUF 💰
208 000 000 HUF 💰
99 840 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
1
4
2

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: ReplantMed Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 1119 Budapest Nándorfejérvári utca 35.
Nyertes ajánlattevő a következő részek vonatkozásában: 12.
Adószáma: 24662064-2-43
2. Ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: Biotronik Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1124 Budapest Apor Vilmos tér 11–12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Nyertes ajánlattevő a következő részek vonatkozásában: 1.; 2.; 3.; 5.; 7.; 10.; 13.; 15.; 17.; 19.; 23.
Adószáma: 10661644-2-43
3. Ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: Twinmed Orvosi Rendszerek Korlátolt Felelőségű Társaság
Székhelye: 1096 Budapest Sobieski János utca 16. fszt. Ü/12.
Nyertes ajánlattevő a következő részek vonatkozásában: 18.; 20.;
Adószáma: 12342697-2-43
4. Ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: Abbott Medical Korlátolt Felelőségű Társaság
Székhelye: 1126 Budapest Tóth Lőrinc utca 41.
Nyertes ajánlattevő a következő részek vonatkozásában: 9.; 11.; 21.; 25
Adószáma: 13032229-2-43
5. Ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: Medtronic Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1113 Budapest Bocskai út 134–146.
Nyertes ajánlattevő a következő részek vonatkozásában: 4.; 6.;8.;14.; 16.; 22.;
Adószáma: 12070907-2-43

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2019/S 139-342076 (2019-07-17)