PL4D Projekt keretében tanulmány készítése

MAHART Magyar Hajózási Zrt.

„PAN-LNG-4-DANUBE Projekt – LNG belvízi infrastruktúra magyarországi kiépítésének előkészítése és az első fix és mozgó töltőpont megvalósítása” Projekt (PL4D Projekt) keretében komplex, több szakmát érintő,szociológiai-, közgazdasági-, fenntarthatósági-, energetikai-, környezetvédelmi- és üzembiztonsági elemzés és megvalósíthatósági tanulmány beszerzése. A tanulmánnyal szembeni követelmény,hogy tartalmazza az alábbiak mindegyikét: a PL4D Projekt (Projekt) megvalósításának szociológiai, szervezeti és üzleti modelljét,továbbá oktatási, továbbképzési és humán kompetencia fejlesztési stratégiáját,valamint a várható veszélyes események feltárására,valamint azok elhárítására teendő intézkedéseket, a Projekt tesztüzemének fenntartására, üzemeltetésére vonatkozó prognózist, az LNG technológia magyarországi elterjesztéséhez kapcsolódó szabályozási környezet módosítására, megalkotására vonatkozó javaslatokat,továbbá az előbbiek mindegyikét feldolgozó vezetői összefoglalót és prezentációt.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-12-18. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-11-08.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-11-08 Ajánlati felhívás
2018-12-14 További információk
2019-05-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-11-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Megvalósíthatósági tanulmány
Hivatkozási szám: EKR000912842018
Rövid leírás:
„PAN-LNG-4-DANUBE Projekt – LNG belvízi infrastruktúra magyarországi kiépítésének előkészítése és az első fix és mozgó töltőpont megvalósítása” Projekt (PL4D Projekt) keretében komplex, több szakmát érintő,szociológiai-, közgazdasági-, fenntarthatósági-, energetikai-, környezetvédelmi- és üzembiztonsági elemzés és megvalósíthatósági tanulmány beszerzése. A tanulmánnyal szembeni követelmény,hogy tartalmazza az alábbiak mindegyikét: a PL4D Projekt (Projekt) megvalósításának szociológiai, szervezeti és üzleti modelljét,továbbá oktatási, továbbképzési és humán kompetencia fejlesztési stratégiáját,valamint a várható veszélyes események feltárására,valamint azok elhárítására teendő intézkedéseket, a Projekt tesztüzemének fenntartására, üzemeltetésére vonatkozó prognózist, az LNG technológia magyarországi elterjesztéséhez kapcsolódó szabályozási környezet módosítására, megalkotására vonatkozó javaslatokat,továbbá az előbbiek mindegyikét feldolgozó vezetői összefoglalót és prezentációt.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Megvalósíthatósági tanulmány 📦
További CPV-kód: Megvalósíthatósági tanulmány, tanácsadó szolgáltatás, elemzés 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: MAHART Magyar Hajózási Zrt.
Postacím: Weiss Manfréd út 5–7.
Postai irányítószám: 1211
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://www.mahart.hu 🌏
E-mail: sztilkovics.szavo@mahart.hu 📧
Telefon: +36 12783505 📞
Fax: +36 12783505 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000912842018/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000912842018/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-11-08 📅
Benyújtási határidő: 2018-12-18 📅
Közzététel dátuma: 2018-11-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 217-496534
HL-S szám: 217
További információk
AK a beszerzés becsült értékét a felhívásban nem kívánja közzétenni. A II.2.5. Értékelési szempontok (ért. szp.) pontban megadott minőségi értékelési szempontok rövidítve szerepelnek, teljes terjedelemben ld: VI.4.3) pontban és az ajánlati dokumentációban.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés keretében szociológiai-, közgazdasági-, fenntarthatósági-, energetikai-, környezetvédelmi- és üzembiztonsági elemzés elvégzése és ennek eredményeként 1 db komplex megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a jelen felhívás, a dokumentáció (ideértve a műszaki specifikációban és a szerződéstervezetben foglaltakat) alapján.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás megindítására a PL4D Projekthez kapcsolódóan kerül sor.
A PL4D Projekt (Projekt) célja az Európai Unió alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos stratégiájához kapcsolódóan a cseppfolyósított földgáz (LNG) - amely robbanás veszélyes, alacsony emissziós üzemanyagnak minősül - felhasználásának elterjesztése a hazai közúti, vízi és vasúti közlekedésben.
Többet mutasson
A beszerzés tárgya e célok mentén komplex megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, amely többféle szakterület komplex és összehangolt munkáját követeli meg. A Projekt része az LNG kifejezetten üzemanyagként történő ipari és/vagy kereskedelmi célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése is. A tanulmánnyal szembeni követelmény, hogy tartalmazza az alábbiak mindegyikét:
Többet mutasson
— a PL4D Projekt megvalósításának szociológiai, szervezeti és üzleti modelljét, továbbá
— oktatási, továbbképzési és humán kompetencia fejlesztési stratégiáját, valamint
— a várható veszélyes események feltárására, valamint azok elhárítására teendő intézkedéseket,
— a Projekt tesztüzem fenntartására, üzemeltetésére vonatkozó prognózist,
— az LNG technológia magyarországi elterjesztéséhez kapcsolódó szabályozási környezet módosítására, megalkotására vonatkozó esetleges javaslatokat, továbbá
— az előbbiek mindegyikét feldolgozó vezetői összefoglalót és prezentációt.
Tanulmányra vonatkozó követelmények
Formai követelmények:
— nyelv: magyar
— terjedelem: legalább 755 írott A/4 méretű oldal (a kötetenkénti terjedelmi elvárásokat a műszaki leírás 4. pontja tartalmazza)
— formázás: oldal behúzás: 2,5 cm, alsó behúzás: 2 cm, felső behúzás: 2 cm, betűméret: 11pt, sorköz: 1,5, térköz: 0,
— formátum: digitálisan, szerkeszthető formátumban (.doc, vagy .docx) és nem szerkeszthetőformátumban (.pdf) is rendelkezésre kell bocsátani,
— Megrendelő egyéb, szerkesztési, formázási követelményt nem támaszt a tanulmánnyal szemben, azonban elvárás, hogy az könnyen átlátható és követhető legyen.
Tartalmi követelmények:
— a fentiekben és az ajánlati dokumentációban (AD) (továbbá az esetleges kiegészítő tájékoztatásokban szereplő magyarázatokban) meghatározottak szerint.
Prezentációra vonatkozó követelmények
— nyelv: magyar és angol
— terjedelem: legalább 60 - legfeljebb 75 dia (a kötetekre bontott terjedelmi elvárásokat a műszaki leírás 4. pontja tartalmazza)
— formázás: pontokba szedett szöveges bemutatás, valamennyi dia tartalmazzon szöveges tartalmat, a kötetcímeken túlmenően a további fejezetek, alcímek, stb. az érdemi szöveggel együtt szerepeljenek (a kötetcímeket kivéve nem lehetnek érdemi információt nem tartalmazó „cím-diák”),
Többet mutasson
— formátum: digitálisan, szerkeszthető formátumban (.ppt, vagy .pptx) és nem szerkeszthető formátumban (.pdf) is rendelkezésre kell bocsátani.
— a fentiekben és az ajánlati dokumentációban (továbbá az esetleges kiegészítő tájékoztatásokban szereplő magyarázatokban) meghatározottak szerint.
Időtartam: 400 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: CEF 2015-HU-TM-0349-M
További információk: AK a beszerzés becsült értékét a felhívásban nem kívánja közzétenni.
A II.2.5. Értékelési szempontok (ért. szp.) pontban megadott minőségi értékelési szempontok rövidítve szerepelnek, teljes terjedelemben ld: VI.4.3) pontban és az ajánlati dokumentációban.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, 1211 Budapest, Weiss Manfréd út 5–7.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság (alk.) igazolásában (ig.) olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésében foglalt, továbbá a 63.§ (1) bek. b) és d) pontban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót, vagy az alkalmasság ig-ában részt vevő szervezetet, aki a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésében foglalt, valamint a 63.§ (1)bek b) és d) pontban szereplő kizáró okok hatálya alá tartozik vagy a részéről (részükről) a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. §(1)bek]
Többet mutasson
Igazolási mód:
AT-nek (közös ajánlattétel esetén a közös AT-k mindegyikének külön) és az alkalmasság ig-ában részt vevő gazdasági szereplőnek az ajánlatban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (KR) 1.§ (1)bek-nek megfelelően - a KR II. Fejezetre (2-4.§) tekintettel - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek és 63.§ (1)bek b) és d) pont hatálya alá.
Többet mutasson
Az ajánlatban be kell nyújtani AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek. és 63.§ (1) bek. b) és d) pont szerinti kizáró okok hatálya alá eső - az alkalmasság ig-ában részt nem vevő - alvállalkozót. [Kbt. 67.§ (4)bek]
Többet mutasson
Magyarországon letelepedett AT (közös AT) a KR 8.§-a szerint köteles igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§- (1)-(2) bek-ben és a KR 9.§ szerint köteles igazolni, hogy nem tartozik 63.§ (1)bek b) és d) pontban meghatározott kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
AK nem kéri az érintett AT-(k)től a KR III. Fejezete szerinti részletes ig(oka)t, ha AK a Kbt. 69. § (11) bek-nek megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okokat igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az EEKD-ban megjelölte - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok ig-a körében AK számára a KR előírja.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett AT (közös AT) a KR 10-§ szerint köteles igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bek-ben és a KR 11.§ szerint köteles igazolni, hogy nem tartozik a 63. § (1) bek. b) és d) pontban meghatározott kizáró okok hatálya alá. Esetükben AK az ig-ok hitelességét a KR VI. fejezetének megfelelően jogosult ellenőrzi.
Többet mutasson
A kizáró okok ig-ára AT-k az ajánlati felhívás VI.5) pontja szerinti feladásának napjánál régebbi keltezésű nyilatkozat(ok)at is benyújthatnak, mindaddig, ameddig az ig-okban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
Többet mutasson
A kizáró okok ig-ának módjáról részletesen a KR 1-16. §-ai rendelkeznek.
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 64. §-ára és a 67. § (3) bek-re is.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az AT-nek az ajánlatában a KR 1.§ (1)bek-nek megfelelően az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel AK által meghatározott gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelménynek (alk. köv.). Közös ajánlattétel esetén mindegyik közös AT-nek külön EEKD-t kell benyújtania.
Többet mutasson
AK a KR 5.§ szerint a 2.§ (5)bek. alapján nem kéri az EEKD IV. rész szerinti részletes információk megadását a gazdasági és pénzügyi alk. köv-ek előzetes ig-ára.
Többet mutasson
AT-(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, AK felhívása alapján a KR 1.§ (2)bek. szerint, a KR IV. fejezetnek (19.§) megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy megfelel(nek) a gazdasági és pénzügyi alk. köv-nek.
Többet mutasson
Az a szervezet, amelynek adatait AT a gazdasági és pénzügyi alk. ig-ához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az AK-t AT teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
AK nem kéri az érintett AT-(k)től a KR IV. Fejezet szerinti részletes ig(oka)t, ha AK a Kbt. 69.§ (11)bek szerint közvetlenül hozzáfér a gazdasági szereplő (g.sz.) alk-át igazoló adatbázisokhoz, és a g. sz. ezek elérhetőségét az EEKD-ben megjelölte.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett g. sz-k esetén AK az ig-ok hitelességét a KR VI. Fejezet szerint jogosult ellenőrizni.
AK felhívására történő - részletes igazolás módja:
P/1. A KR 19.§ (1)bek. c)pont alapján az eljárást megindító felhívás feladásától (ld. jelen felhívás VI.5. pont) visszafelé számított három, mérleg fordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (földgázzal, és/vagy LNG-vel és/vagy CNG-vel kapcsolatos és/vagy robbanás veszélyes más alacsony emissziós üzemanyagra (üzema.) (nem földgázra, és/vagy LNG-re és/vagy CNG-re) vonatkozó szociológiai-,és/vagy közgazdasági-, és/vagy energetikai-, és/vagy környezetvédelmi és/vagy üzembiztonsági tárgyú tanulmány készítéséből) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozattal, attól függően, hogy AT (közös AT) mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét.
Többet mutasson
Amennyiben AT, közös AT-k a fenti árbevétellel azért nem rendelkezik AK által előírt teljes időszakban, mert annak kezdete után kezdte meg működését, alk-át a közbeszerzés tárgyából (földgázzal, és/vagy LNG-vel és/vagy CNG-vel kapcsolatos és/vagy robbanás veszélyes más alacsony emissziós üzema-ra (nem földgázra, és/vagy LNG-re és/vagy CNG-re) vonatkozó szociológiai-,és/vagy közgazdasági-, és/vagy energetikai-, és/vagy környezetvédelmi és/vagy üzembiztonsági tárgyú tanulmány készítéséből) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65.§ (6)bek. szerint lehet az alk-ot igazolni, a közös AT-k a P/1 feltételnek együttesen is megfelelhetnek. Az AT-k a Kbt.65.§ (7)-(8) és (11) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet kapacitásra, és igazolhatják azt. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11)bek-re.
Többet mutasson
VI.3.) pont folyt.: 18. AT-k érvényes ajánlatai a Kbt. 76.§ (2) bek. c) pont szerint a legjobb ár-érték arány elve alapján kerülnek értékelésre úgy, hogy AK az egyes alszp-okra adott értékelési pontszámot megszorozza az adott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat az összességében a legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az ajánlatok értékelésekor adható pontszám valamennyi alszp. esetében: 0-100. Az értékelés módszere: Az ÁR ért. alszp-nál fordított arányosítás, A SZAKEMBEREK SZAKMAI TAPASZTALATA ért. alszp-nál egyenes arányosítás. A pontszámítás részletes szabályait - terjedelmi korlátok miatt - a képletekkel együtt az AD I. fej. 1. pontja tartalmazza.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan a szerződés teljesítésére AT, közös AT-k amennyiben
P/1. az eljárást megindító felhívás feladásától (ld. jelen felhívás VI.5. pont) visszafelé számított három, mérleg fordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (földgázzal, és/vagy LNG-vel és/vagy CNG-vel kapcsolatos és/vagy robbanás veszélyes más alacsony emissziós üzema-ra (nem földgázra, és/vagy LNG-re és/vagy CNG-re) vonatkozó szociológiai-,és/vagy közgazdasági-, és/vagy energetikai-, és/vagy környezetvédelmi és/vagy üzembiztonsági tárgyú tanulmány készítéséből) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele a vizsgált években összesen nem éri el a 25 000 000- HUF-ot.
Többet mutasson
VI.3.) pont folyt.: 17. AK a Kbt. 77.§ (1)bek. alapján meghatározza az ellenszolgáltatást tartalmazó értékelési szemponton vagy alszemponton kívüli ért. szp-okkal (alszempontokkal) összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. Minőségi kritérium „Szakemberek szakmai tapasztalata” értékelési alszempont körében: Minimum előírás nincs. Kizárólag az M/2 alk. köv. körében bemutatott szakember (szake.) az alk. köv-ben előírt 24 hónapot meghaladó olyan többlet szakmai tapasztalata (tap.) kerül figyelembe vételre, amelyet az adott szake. az egyes értékelési alszempontokban (ért. alszp.) előírt szempontú tanulmánykészítés során érdemi tevékenységet végzőként szerzett. AT köteles ajánlatában ért. alszp-ként megjelölni az M/2 alk. köv. körében bemutatott 1-1 fő szake-t, akinek többlettap-át az értékelés körében kéri figyelembe venni. Az értékelés során kizárólag az AT által az adott ért. alszp-ra konkrétan nevesített szake. többlettapasztalata vehető figyelembe, más személyek tap-ai nem. A nem az adott ért. alszp. tekintetében megjelölt szake-k többlet szakmai tapasztalatát AK nem veszi figyelembe, kizárólag 1 fő szake. szakmai többlettap-át veszi figyelembe AK az értékelés során. Az ért. alszp. szerinti többlettapasztalatnak el kell különülnie az alk. köv-nél megjelölt tap-tól, azonos időszak sem adható meg. Az ért. alszp. szerinti többlettap. számítására és ig-ára az M.2 alk. köv. előírásain kívül az alábbiak alkalmazandóak: a szakmai önéletrajzban szerepelnie kell az elkészített tanulmány konkrét beazonosítható megjelölésének, a tanulmány tárgya bemutatásának, a tanulmány megrendelője megnevezésének, a szake. tanulmánykészítés során betöltött pozíciójának, a tap. időtart-a (év-hónaptól év-hónapig) és a tanulmánykészítés során ellátott érdemi tevékenység rövid leírásának.
Többet mutasson
Értékelésre kerülő szakmai többlettap. időtartama: I.1-3. ért. alszp-ok esetén külön-külön megajánlott szake-enként maximum 24 hónap. Ennél kedvezőbb értékre az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot kap az AT, vagyis értékelési maximum alszp-onként külön-külön a megajánlott 1 fő szake. 24 hónapos többlet tapasztalata. Ennek megfelelően minőségi ért. alszp-ok legkedvezőbb szintje (a megajánlott 1 fő szake. tekintetében): I.1) alszp: 24 hó, I.2) alszp: 24 hó, I.3) alszp: 24 hó. Minőségi ért. alszp-ok legkedvezőtlenebb szintje: I.1) alszp: 0 hó, I.2) alszp: 0 hó, I.3) alszp: 0 hó.
Többet mutasson
AK elfogadja értékelés körében szakmai tap-ként a földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kifejezetten (kif.) üzema-ként történő ipari és/vagy kereskedelmi (ker.) célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén folytatott tevékenységnek (tev.) a járművek földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG üzeművé alakítása és/vagy annak előkészítésével kapcsolatos bármely tev-et is.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek: Az alk. megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt ig-i mód:
AT-nek az ajánlatában a KR 1.§(1)bek szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a műszaki, illetve szakmai alk. köv-nek. Közös ajánlattétel esetén mindegyik közös AT-nek külön EEKD-t kell benyújtania.
Többet mutasson
AK a KR 5.§-ban foglaltak szerint a 2.§(5)bek. alapján nem kéri az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását a műszaki,illetve szakmai alk. köv-ek előzetes ig-ára.
Többet mutasson
Az ért. szp-okra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-nek és adott esetben további AT-(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően,AK felhívása alapján a KR 1.§(2)bek. szerint, a KR IV. fejezetnek (21-22. és 24.§) megfelelően kell részletesen ig-nia,hogy megfelel a műszaki, illetve szakmai alk. köv-nek.
Többet mutasson
AK nem kéri az érintett AT(k)-től a KR IV. Fejezet szerinti részletes ig(oka)t,ha AK a Kbt. 69.§(11)bek szerint közvetlenül hozzáfér a g.sz. alk-át ig-ó adatbázisokhoz,és a g.sz. ezek elérhetőségét az EEKD-ben megjelölte.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett g.sz. esetén AK az ig-ok hitelességét a KR VI. Fejezet szerint jogosult ellenőrzi.
AK felhívására történő - részletes ig. módja:
M/1. A KR 21.§(3)bek. a) pont alapján az eljárást megindító felhívás feladásától (ld. VI.5. pont) visszafelé számított 3 évben végzett földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén folytatott tev-re vonatkozó fenntarthatósági-,és/vagy energetikai-,és/vagy környezetvédelmi-,és/vagy üzembiztonsági vizsgálata tárgyában végzett tanulmánykészítéssel kapcsolatos referenciái (ref.)csatolásával,vagy ezekre való nyilatkozattal,egyszerű másolatban,a KR 22.§(1)-(2)bek. szerint. A KR. 21.§(3a)bek. a) alapján AK 3 éven belül végzett teljesítésként veszi figyelembe a vizsgált időszak alatt befejezett,de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szolgáltatásmegrendeléseket.
Többet mutasson
A ref. részletes adattartalma: szerződő fél neve,címe, ref-t nyújtó neve,címe,elérhetősége, szerződés tárgya(elvégzett munka rövid ismertetése úgy,hogy abból az alk. köv-nek való megfelelés,továbbá a kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazást szolgáló létesítmény(ek) megjelölése, helyszíne, ilyen alkalmazási célja egyértelműen megállapítható legyen),a teljesítés ideje (év hónap naptól év hónap napig),az elkészített tanulmányok darabszáma, és,hogy a teljesítés szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően történt-e.
Többet mutasson
M/2. A KR 21.§(3)bek b)pont alapján azoknak a szake-eknek (szervezeteknek) a megnevezésével,szakmai tap-uk ismertetésével,akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolni kell a szake. képzettségét (képz.) igazoló okiratok egyszerű másolatát,valamint a szake. által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzuk (CV) egyszerű másolatát olyan részletességgel,amelyből az alk. köv-nek való megfelelés minden kétséget kizáróan megállapítható,valamint a szake. aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát,mely tartalmazza, hogy az eljárásba történő bevonásáról tudomással bír. Amennyiben a szake. felsőfokú (ffú) képz-e a Kbt. 69.§(11)bek. szerinti nyilvántartásban (nyt.) szerepel,a nyt. megjelölése - ideértve a ffú képz-et igazoló nyt-i szám megadását is - mellett a ffú képz. ig-a nem szükséges. Amennyiben AK által előírt szakirány a képz-et igazoló okiratban nem szerepel,bármilyen más hitelt érdemlő bizonyítékot, amelyből az AK által megkívánt szakirány kétséget kizáróan megállapítható. A CV-ben szerepelnie kell a konkrét ellátott feladat rövid leírásának,a feladatellátás során betöltött pozíciójának,a tap. időtart-ának (év-hónaptól év-hónapig). A kif. üzema-ként történő ipari és/ vagy ker. célú alkalmazást szolgáló létesítmény(ek) megjelölése,helyszíne,ilyen alkalmazási célja ugyancsak egyértelműen megállapítható kell, hogy legyen.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65.§(6)bek szerint közös AT(k) a M/1. és M/2. köv-eknek együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan a szerződés teljesítésére AT, közös AT-k amennyiben nem rendelkezik
M/1. a KR. 21.§ (3a)bek. a)pont alapján az elmúlt 3 évben:
1. minimum 1 darab földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén folytatott tev-re vonatkozó energetikai vizsgálata tárgyában végzett tanulmánykészítésre vonatkozó,
Többet mutasson
2. minimum 1 darab földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén folytatott tev-re vonatkozó üzembiztonsági vizsgálat tárgyában végzett tanulmánykészítésre vonatkozó,
Többet mutasson
3.minimum 1 darab földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén folytatott tev-re vonatkozó környezetvédelmi vizsgálata tárgyában végzett tanulmánykészítésre vonatkozó
Többet mutasson
Referenciával.
AK elfogadja az M/1. köv-nek való megfelelésnek a földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén folytatott tev-nek a járművek földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG üzeművé alakítása és/vagy annak előkészítésével kapcsolatos bármely tev-et is.
Többet mutasson
M/2. legalább az alábbi, a szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
1. Minimum 1 fő államilag elismert felsőfokú végzettséggel, és energetikai mérnök vagy azzal egyenértékű (egyené.) képz-gel rendelkező szake., aki legalább 24 hónap időtartamban földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén végzett munkát.
Többet mutasson
2. Minimum 1 fő államilag elismert felsőfokú végzettséggel, és gépész- vagy közlekedési mérnök vagy okleveles hajótervező mérnök vagy azokkal egyené. képz-gel rendelkező szake., aki legalább 24 hónap időtartamban földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén végzett munkát.
Többet mutasson
3. Minimum 1 fő államilag elismert felsőfokú végzettséggel és villamosmérnök vagy vegyipari szakirányú gépészmérnök vagy azokkal egyené. képz-gel rendelkező szake., aki legalább 24 hónap időtartamban folyamatosan robbanásbiztos munkaterületen vagy munkakörben végzett munkát, és legalább 24 hónap időtartamban földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén végzett munkát.
Többet mutasson
Azonos szake. is használható az M/2.1-3 alk. köv-ek tekintetében több követelmény ig-ára, amennyiben az adott alk. köv-re előírt valamennyi előírásnak megfelel.
Többet mutasson
AK ffú végzettség alatt osztatlan mesterképzésben szerzett egyetemi diplomát vagy osztott képzésben mesterképzésben szerzett MSc diplomát ért.
Az előírttal egyené-ként bemutatott képz. egyené-séget AT-nek igazolnia kell. Egyené. végzettség esetén az ajánlatban csatolni kell az egyené-nek tekintett képz-et igazoló intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát.
Többet mutasson
A szakmai tap. időtartama esetén minden megkezdett hónap teljes hónapnak minősül. Ennek figyelembe vételével egész számokban kerül megadásra és figyelembe vételre a szakmai tap. időtartama.
Többet mutasson
AK elfogadja az M/2. köv-nek való megfelelésnek a földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kif. üzema-ként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén folytatott tev-nek a járművek földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG üzeművé alakítása és/vagy annak előkészítésével kapcsolatos bármely tev-et is.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződés finanszírozás az EU (85 %) és hazai kp-i költségv. támogatásból (15 %) történik, a támogatás intenzitás: 100 %. A finanszírozás módja a 75/2016. (IV.5.)Korm. r., 2011. évi CXCV. tv és 368/2011. (XII.31.)Korm.r.,illetve a mindenkori fejezeti és az egyes központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló NFM r. (jelenleg: 22/2017. (VI.29.)NFM r.) szerint.
Többet mutasson
AK előleget fizet. 2 db résszáma és 1 db végszámla kerülhet kiállításra. Az ellenszolg. teljesítése a Kbt. 135.§(1), (5)-(6)bek. és a Ptk.6:130. § (1)-(2)bek. szerint. Az ellenszolg. kifizetésének pénzneme: forint (HUF).
Többet mutasson
AT 1 éves jótállással tartozik, amely a részteljesítésenként a szerződésszerű teljesítéstől számítandó. Részletek a szerződéstervezetben.
A szerződést megerősítő mellékkötelezettségek: késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér és teljesítési biztosíték. Fizetési feltételek és a mellékkötelezettségek részletei - terjedelmi korlátok miatt - az AD I. fej. 2. pontban.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-12-18 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: EKR (https://ekr.gov.hu)
További információk:
Kbt. 68. § (1) - (4) és (6) bekezdései és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § szerint
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): I.1.: M/2.1. alkalmasság keretében bemutatott és ajánlattevő által megjelölt, és a követelményeknek megfelelő szakember alkalmassági követelményen felüli többlettapasztalata. (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 13
Minőségi kritérium (név): I.2.: M/2.2. alkalmasság keretében bemutatott és ajánlattevő által megjelölt, és a követelményeknek megfelelő szakember alkalmassági követelményen felüli többlettapasztalata. (hónap)
I.3.: M/2.3. pontja szerinti alkalmasság keretében bemutatott és ajánlattevő által megjelölt és a követelményeknek megfelelő szakember alkalmassági követelményen felüli többlettapasztalata. (hónap)
Ár (súlyozás): 61

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_51057475
Más típusú ajánlatkérő: közszolgáltató
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Sztilkovics Szávó
A vevő profiljának címe: https://www.mahart.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000912842018/reszletek 🌏
Ajánlatkérő neve: Bűrös és Gombocz Ügyvédi Iroda
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_32510702
Postacím: Kinizsi u. 21–25. B. lph. I. em. 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1092
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Bűrös László
Telefon: +36 12195521 📞
E-mail: info@burosesgombocz.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️

Hivatkozás
További információk
1. AK felhívja a figyelmet, hogy tekintettel az EU Hivatalos Lapjának szigorú karakterkorlátozására, nem tudja az egyéb információk teljes tartalmát, ennek részeként az ajánlatban csatolandó dokumentumok teljes körét rögzíteni, ezért azokat részletesen az AD tartalmazza.
Többet mutasson
2. AK kizárja azt az AT-t, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
3. A közbeszerzési dokumentumok elektronikus úton az EKR-ben történő regisztrációt és az eljárásra való érdeklődés jelzését követően az EKR-ben férhető hozzá: (https://ekr.gov.hu).
Többet mutasson
4. AK az ajánlattételt biztosíték nyújtásához köti, amit AT-nek az ajánlata benyújtásával egyidejűleg kell AK rendelkezésére bocsátani 2 835 000,- HUF, azaz Kettőmillió-nyolcszázharmincötezer forint értékben a Kbt. 54.§ (2)bek. szerint. A részletes előírásokat az AD tartalmazza. AK fizetési számlájára történő befizetés átutalással teljesíthető az AK Raiffeisen Bank Zrt-nél vezetett 12001008-00315611-00600001 sz. számlájára. A befizetés ig-ának módja: az átutalás megtörténtét igazoló bizonylat egyszerű másolata, vagy a pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezességi, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvényi formájában nyújtandó ajánlati biztosíték esetében elektronikus okiratként csatolandó, amelynek meg kell felelnie a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
Többet mutasson
5. AK a Kbt. 35.§ (8)-(9)bek-ben foglaltakra tekintettel nem írja elő és nem teszi lehetővé g. sz. létrehozását.
6. AK a Kbt. 75.§ (2)bek. f)pont alapján eredménytelenné minősíti az eljárást, amennyiben a közbeszerzéshez támogatást nyújtó vagy a közbeszerzések jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzését végző szerv megállapítása szerint súlyos jogsértés történt, és a közbeszerzési eljárás szabályai szerint AK-nek már nincs lehetősége az eljárás jogszerűségét helyreállítani.
Többet mutasson
7. A II.2.7) pontban meghatározott határidőn AK munkanapot ért. A teljesítési határidők munkanapban kerülnek meghatározásra.
8. AT-i nyilatkozatot kell csatolni a Kbt. 66.§(2) és (6)bek-nek, illetve a 67.§ (4)bek-nek megfelelően. AT előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a Kbt. 66. § (6) bek-ben előírtakat.
Többet mutasson
9. Alkalmazásra kerül a Kbt. 69.§ (11)bek.
Amennyiben valamely, a Kbt. 69.§ (11)bek-nek megfelelő nyilvántartást a KR III., IV. fej. nem tartalmazza, a KR 1.§ (3)bek alapján a g. sz-nek meg kell jelölnie e nyt-t és annak elérhetőségét az EEKD-ben.
Többet mutasson
10. AK felhívja a figyelmet arra, hogy eredménytelenné nyilvánítja az eljárást a Kbt. 75.§ (2)bek. e)pont alapján.
11. AK alkalmazza a Kbt. 69. § (4) bek-t.
12. Az ajánlati dokumentáció (AD) AK által a Kbt. 57.§ (1)bek. alapján a felhívás közzétételének napjától rendelkezésre bocsátott közbeszerzési dokumentumok gyűjtőneve, ajánlati dokumentáció/dokumentáció elnevezés az AK által a felhívás közzétételének napjától rendelkezésre bocsátott közbeszerzési dokumentumokat jelöli.
Többet mutasson
13. Folyamatban lévő vált. bejegyzési eljárás esetében csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott vált. bejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött ig-t, illetve ha nincs ilyen folyamatban, a nemleges nyilatkozatot is.
Többet mutasson
14. AK alkalmazza a Kbt. 131.§ (4)bek-t.
15. Nyertes AT-nek (a nyertes visszalépése esetén az értékelés során a következő legkedvezőbb ajánlatot adó AT-nek) legkésőbb a szerződés aláírásakor rendelkeznie kell MSZ EN ISO14001:2015 környezetközpontú irányítási rendszerek vagy ezzel egyenértékű szabvány szerinti tanúsítvánnyal.
Többet mutasson
16. Felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadó: Dr. Bűrös László (FAKSZ lajstromszám: 00112)

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a szerint.
II.2.5) folyt.: Minőségi szempont - Szakemberek szakmai tapasztalata (súlysz: 39)
Alszempontok:
I.1. A felhívás M/2.1. szerinti alk. köv. keretében bemutatott és AT által megjelölt, és a követelményeknek megfelelő - felsőfokú végzettséggel, és energetikai mérnök vagy azzal egyenértékű képzettséggel rendelkező - szake. alk. köv-en felüli, hónapokban kifejezett, földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kifejezetten üzemanyagként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén energetikai szempontú tanulmánykészítés során érdemi tev-et végzőként szerzett többlettapasztalata. (hónap) / súlysz: 13
Többet mutasson
I.2. A felhívás M/2.2. szerinti alk. köv. keretében bemutatott és AT által megjelölt és a követelményeknek megfelelő - felsőfokú végzettséggel, és gépész- vagy közlekedési mérnök vagy okleveles hajótervező mérnök vagy azokkal egyenértékű képzettséggel rendelkező - szake. alk. köv-en felüli hónapokban kifejezett, földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kifejezetten üzemanyagként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén környezetvédelmi szempontú tanulmánykészítés során érdemi tev-et végzőként szerzett többlettapasztalata. (hónap) / súlysz: 13
Többet mutasson
I.3. A felhívás M/2.3. szerinti alk. köv. keretében bemutatott és AT által megjelölt és a követelményeknek megfelelő - felsőfokú végzettséggel és villamosmérnök vagy vegyipari szakirányú gépészmérnök vagy azokkal egyenértékű képzettséggel rendelkező - szake. alk. köv-en felüli hónapokban kifejezett, földgáz és/vagy CNG és/vagy LNG kifejezetten üzemanyagként történő ipari és/vagy ker. célú alkalmazását szolgáló létesítmény(ek) tervezése és/vagy létesítése és tesztüzemének elvégzése területén vegyipari szempontú tanulmánykészítés során érdemi tev-et végzőként szerzett többlettapasztalata. (hónap) / súlysz: 13
Többet mutasson
A I.1-3. ért. alszp. tekintetében tört hónap nem adható meg, minden megkezdett hónap teljes hónapnak minősül. Ennek figyelembe vételével egész számokban kell megadni a szakmai többlettapasztalat időtartamát. Az II. ért. szp. esetén ajánlati ár kizárólag egész számban kifejezett összegben adható meg.
Többet mutasson
VI.3.) pont folyt.: 19. A beszerzés tárgyának jellege és a szerződéshez kapcsolódó további körülmények nem teszik lehetővé részajánlattétel lehetőségének biztosítását tekintettel arra,hogy a beszerzés tárgyát képező tanulmány részei egymással szoros kapcsolatban állnak, a megvalósíthatóság vizsgálata egységes vizsgálati szempontokat, komplex, több tudományterület bevonását és együttműködését igényli, ezért a beszerzési cél nem érhető el hatékonyan a részekre bontás útján. Az egyes tanumányrészek egymásra épülnek a fenntarthatósági vizsgálat a PL4D Projekttel létesítendő létesítmény létesítésére, üzemeltetésére és továbbfejlesztéséi irányaira vonatkozik, a tanulmány oktatásra, képzésre vonatkozó része ennek bázisán fogja meghatározni nemzetközi kitekintéssel az ehhez és a továbbfejlesztéshez szükséges szaktudást,az állami és egyéb oktatási igényeket, az LNG társadalmi elfogadottsága megalapozását, a kommunikációs irányokat. Ezzel közérdeket is szolgál az egészségügyi és környezetvédelmi háttere révén. Ez alapján kerül sor az üzemi személyzet és az engedélyeztetésben résztvevő szakértők beiskolázására esetleges külföldi tanfolyamokon. A tanulmány üzembiztonsági, környezetvédelmi része megelőzi a terminál tervezési folyamatát,feltárja az előző részekben feltárt fenntartható létesítmény létesítésének nemzetközi műszaki, biztonsági előírásait,az előzetes koncepciók, nemzetközi sztenderdek követelményeinek bemutatását. Ezek alapján történhet a Projekt megvalósítása, nemzetközi jóváhagyások beszerzése és a feltárt kockázatok alapján a biztosítások megkötése.
Többet mutasson
20. A felhívásban és az AD-ban használt fogalmak meghatározását - terjedelmi korlátok miatt - az AD I. fej. 5. pontja tartalmazza. A Projekt leírását az AD tartalmazza.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2018/S 217-496534 (2018-11-08)
További információk (2018-12-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„PAN-LNG-4-DANUBE Projekt - LNG belvízi infrastruktúra magyarországi kiépítésének előkészítése és az első fix és mozgó töltőpont megvalósítása” Projekt (PL4D Projekt) keretében komplex, több szakmát érintő,szociológiai-, közgazdasági-, fenntarthatósági-, energetikai-, környezetvédelmi- és üzembiztonsági elemzés és megvalósíthatósági tanulmány beszerzése. A tanulmánnyal szembeni követelmény,hogy tartalmazza az alábbiak mindegyikét: a PL4D Projekt (Projekt) megvalósításának szociológiai, szervezeti és üzleti modelljét,továbbá oktatási, továbbképzési és humán kompetencia fejlesztési stratégiáját,valamint a várható veszélyes események feltárására,valamint azok elhárítására teendő intézkedéseket, a Projekt tesztüzemének fenntartására, üzemeltetésére vonatkozó prognózist, az LNG technológia magyarországi elterjesztéséhez kapcsolódó szabályozási környezet módosítására, megalkotására vonatkozó javaslatokat,továbbá az előbbiek mindegyikét feldolgozó vezetői összefoglalót és prezentációt.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-12-14 📅
Benyújtási határidő: 2018-12-20 📅
Közzététel dátuma: 2018-12-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 244-559359
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 217-496534
HL-S szám: 244
További információk
Ajánlatkérő a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdésre tekintettel b) pontjára hivatkozással, az EKR rendszer 8.12.2018, szombat 10:10 – 10.12.2018, hétfő 08:25 közötti üzemzavara miatt meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt és emiatt módosítja az ajánlati felhívást. A módosítás az ajánlati dokumentációt nem érinti, az ajánlati dokumentáció nem kerül módosításra.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 244-559359 (2018-12-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-05-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 148 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-05-07 📅
Közzététel dátuma: 2019-05-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 090-216598
HL-S szám: 90
További információk
Ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jele): Szent György.com Oktatási Kft., 1025 Budapest, Ali utca 8.,13965071-2-41 IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft., 1033 Budapest, Mozaik utca 14/a., 12157817-2-41 és Solver Unio Fejlesztési Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság 1113 Budapest Ábel Jenő utca 8., 13548999-2-43 közös ajánlattevők Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt., 1068 Budapest, Dozsa Gyorgy Ut 84., 11859633-2-44
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A PL4D Projekt (Projekt) célja az Európai Unió alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos stratégiájához kapcsolódóan a cseppfolyósított földgáz (LNG) – amely robbanás veszélyes, alacsony emissziós üzemanyagnak minősül – felhasználásának elterjesztése a hazai közúti, vízi és vasúti közlekedésben.
Többet mutasson
— formátum: digitálisan, szerkeszthető formátumban (.doc, vagy .docx) és nem szerkeszthető formátumban (.pdf) is rendelkezésre kell bocsátani,
— terjedelem: legalább 60 – legfeljebb 75 dia (a kötetekre bontott terjedelmi elvárásokat a műszaki leírás 4. pontja tartalmazza)
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: MAGYARORSZÁG, 1211 Budapest, Weiss Manfréd út 5–7.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-04-30 📅
Név: Szent György.com Oktatási Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_46859394
Postacím: Ali utca 8.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1025
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 305598776 📞
E-mail: zshoranyi1964@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 148 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jele):
Szent György.com Oktatási Kft., 1025 Budapest, Ali utca 8.,13965071-2-41
IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft., 1033 Budapest, Mozaik utca 14/a., 12157817-2-41 és Solver Unio Fejlesztési Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság 1113 Budapest Ábel Jenő utca 8., 13548999-2-43 közös ajánlattevők
Többet mutasson
Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt., 1068 Budapest, Dozsa Gyorgy Ut 84., 11859633-2-44

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Forrás: OJS 2019/S 090-216598 (2019-05-07)