Vállalkozási szerződés a Szegedi Tudományegyetem beruházásában megvalósuló „Science Park” beruházás kivitelezéséhez szükséges területen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (Fémtől, lőszertől és robbanóanyagtól mentesített területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó – Magyar Honvédség – nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés tárgyában
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-08-06.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-07-03.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2018-07-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fegyver- és lőszer-ártalmatlanítási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000127642018
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Szegedi Tudományegyetem beruházásában megvalósuló „Science Park” beruházás kivitelezéséhez szükséges területen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (Fémtől, lőszertől és robbanóanyagtól mentesített területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó – Magyar Honvédség – nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés tárgyában
Vállalkozási szerződés a Szegedi Tudományegyetem beruházásában megvalósuló „Science Park” beruházás kivitelezéséhez szükséges területen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (Fémtől, lőszertől és robbanóanyagtól mentesített területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó – Magyar Honvédség – nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés tárgyában
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A II.2.7) pont szerinti hosszabbítás csak a szerződés időtartamát érinti, a szerződés szerinti ellenérték a hosszabbítás során nem növekszik. Kbt76§(6)d) a II.2.5 pont 2,3. és 4. ért. szemp. vonatkozásában a teljesítéshez min. szüks. elvárás a III.1.3) pont M/3 1), 2) és 3) alpontja szerinti feltételek az értékelés alapját pedig a szakmai többlettapasztalatra vonatkozó többletinformációk képezik.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelen munka a 824 959 m
A munkaterület egy részén – az 5-ös úthoz közelebbi részén – jelentős számban épületek találhatóak, melyek kettő kivételével bontásra kerülnek. A területen nagy felületen betonburkolat található – egykori harckocsibeállók – melyek ugyancsak bontásra kerülnek. A területen található a jelenleg a Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt. használatában lévő, megközelítőleg 1 Ha méretű, körbekerített telephely, melynek betonburkolatú felületeire és épületei által elfoglalt területére jelen munka nem vonatkozik.

A területet részben – lásd geodéziai felmérés - összefüggő cserjés, fás terület, részben foltokban növényzettel burkolt, részben minimális növényzetet tartalmazó terület.
A terület részben régészeti terület, amelynek határa a mellékelt geodéziai felmérésen látható
Feladat leírása:
A munkaterületen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (Fémtől, lőszertől és robbanóanyagtól mentesített területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó - Magyar Honvédség - nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés.

A lőszermentesítés a munkaterület minimum 5 m mélységig, legalább 1 db nagymélységű precíziós műszerrendszerrel és a kapcsolódó kiértékelő szoftverrel és adatrögzítő eszközzel történő átvizsgálásával, vizsgálati jegyzőkönyv készítésével és a terület fém-, lőszer- és robbanóanyag mentesítettségét igazoló tanúsítvány átadásával történjen, különös tekintettel az alábbiakra:

— diagnosztikai térkép készítése a mentesítendő terület terepi adatrögzítéssel végzett műszeres vizsgálattal történő kiértékelése a tűzszerészeti mentesítés után,
— a megtalált robbanószerkezeteknek a 142/1999. (IX.8.) Korm. rendelet szerinti kezelése
A bozót és cserjeirtás, fakivágás a munkaterületen. A munka a 10 cm törzsátmérőt meghaladó faanyag 1,0 m hosszúságra való vágásával és elkülönített gyűjtésével, deponálásával történik. A 10 cm törzsátmérő alatti a faanyag helyszíni darálása és helyszíni elterítése.

A munkaterületen meglévő NKM Áramhálózati Kft. tulajdonát képező kis-, közép és nagyfeszültségű villamos szabadvezetéki hálózatok biztonsági övezetében történő fakivágás, valamint a biztonsági övezeten kívüli veszélyes (villamos szabadvezetékek dőlési távolságán belüli) fák kivágása.

A kivitelezés során keletkező hulladékok – engedéllyel rendelkező kezelőhöz történő – elszállítására (elszállíttatására) a Vállalkozó kötelezett.
A feladat ütemezése:
A munkálatokat a mellékelt ütemterv szerint kell elvégezni, összhangban a területen ugyancsak elvégzendő bontási munkálatokkal valamint régészeti vizsgálatokkal és kutatásokkal.
Az elvégzendő feladatok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok és mellékletei tartalmazzák.
Időtartam: 9 hónap
A megújítások leírása:
A területen ugyancsak elvégzendő bontási munkálatok valamint régészeti vizsgálatok és kutatások tényleges időtartamának meghosszabbodása esetén a teljesítési határidő automatikusan meghosszabbodik. A hosszabbítások száma legfeljebb 4 db, és azok összes időtartama legfeljebb 6 hónap

További információk:
A II.2.7) pont szerinti hosszabbítás csak a szerződés időtartamát érinti, a szerződés szerinti ellenérték a hosszabbítás során nem növekszik. Kbt76§(6)d) a II.2.5 pont 2,3. és 4. ért. szemp. vonatkozásában a teljesítéshez min. szüks. elvárás a III.1.3) pont M/3 1), 2) és 3) alpontja szerinti feltételek az értékelés alapját pedig a szakmai többlettapasztalatra vonatkozó többletinformációk képezik.
A II.2.7) pont szerinti hosszabbítás csak a szerződés időtartamát érinti, a szerződés szerinti ellenérték a hosszabbítás során nem növekszik. Kbt76§(6)d) a II.2.5 pont 2,3. és 4. ért. szemp. vonatkozásában a teljesítéshez min. szüks. elvárás a III.1.3) pont M/3 1), 2) és 3) alpontja szerinti feltételek az értékelés alapját pedig a szakmai többlettapasztalatra vonatkozó többletinformációk képezik.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Szeged, Budapesti út 9., 824 959 m
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében írt kizáró okok bármelyike fennáll, ajánlatkérő kizárja azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy a kizáró ok az eljárás során következett be.

Ajánlattevőnek, az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (ESPD) kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kbt. 64. §-ában foglalt esetben, ha ajánlattevő élni kíván a lehetőséggel úgy azt az ESPD-ben meg kell jelölnie (mind a kizáró ok fennállását, mind a megtett intézkedések rövid leírását) és csatolnia kell a Kbt. 188§ (4) bek szerinti véglegessévált vagy (5) bek szerinti jogerős határozatot

Csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés hatálya alá eső – az alkalmasság igazolásában részt nem vevő – alvállalkozót.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő megfelelő határidő tűzésével kiadott felhívása alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (2) bek. és 8.§, 10.§, 12-16. § szerint kell részletesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, azonban a 8§ ib) és a 10§ gb) alpontok helyett a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontja tekintetében benyújtandó nyilatkozatot AT a Kbt. szövegezésének megfelelő tartalommal köteles benyújtani az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával. Ajánlatkérő élhet a Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerinti lehetőséggel. Az igazolások nem kérhetők, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér az érintett rendelkezésekben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte.

A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 13.§-ában foglaltakról nyilatkozni kell, nemleges tartalom esetén is. Az igazolásokra a 424/2017. (XII.19.) Kormányrendelet EKR 12. § (2) bekezdésében foglaltak is irányadóak.

A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
SZ/1. Alkalmasság: A Kbt. 65.§ (1) bek. c) pontja alapján ajánlatkérő előírja, hogy alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a letelepedése szerinti országban előírt, szennyeződésmentesítésre, mint haditechnikai szolgáltatás nyújtására vonatkozó, érvényes hatósági engedéllyel.

Igazolási mód:
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján – amennyiben a Kbt. 69.§ (11) bek. szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, tények ingyenes ellenőrzésére nincs mód – az ajánlattevő csatolja a letelepedés szerinti országban előírt, haditechnikai szolgáltatások nyújtására vonatkozó hatósági engedély másolati példányát

SZ/2. Alkalmasság: A Kbt. 65.§ (1) bek. c) pontja alapján ajánlatkérő előírja, hogy alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik minősített NATO beszállítói minősítéssel (AQAP).
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján – amennyiben a Kbt. 69.§ (11) bek. szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, tények ingyenes ellenőrzésére nincs mód – az ajánlattevő csatolja a letelepedés szerinti országban előírt, nem minősített NATO beszállítói minősítés megszerzésére (AQAP) vonatkozó tanúsítvány másolatát.

Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi alkalmassági feltétel kapcsán ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával (az ESPD IV. részének α pontjának kitöltésével) kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Az igazolásra a 424/2017. (XII.19.) Kormányrendelet EKR 12. § (2) bekezdésében foglaltak is irányadóak. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívott ajánlattevők az alkalmassági feltételnek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:

M/1. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet. 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 6 év legjelentősebb, a közbeszerzés [bozótirtás és/vagy cserjeirtás és/vagy fakitermelés] szerinti referenciáinak igazolását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerint. AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet. 21. § (3a) bek b) pont szerinti szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.

Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.
Amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az Ajánlatkérő csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket. (a teljesítés bemutatásáról szóló nyilatkozatban adják meg a saját teljesítés mértékét százalékban vagy forintban).

Ajánlatkérő az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdésére.
M/2. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet. 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 6 év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya [lőszermentesítés] szerinti referenciáinak igazolását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerint. AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet. 21. § (3a) bek b) pont szerinti szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.

M/3. Az ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük és/vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A csatolandó dokumentumokat a Közbeszerzési Dokumentumok iratjegyzéke tartalmazza.

M/4. Az ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök leírását (ajánlattevői nyilatkozat), amely tartalmazza az adott eszköz típusának megjelölését, az alkalmassági minimumkövetelmények körében meghatározott paramétereit, továbbá csatolja az eszköznyilvántartó karton/dokumentum másolati példányát (a.e.).

M/5 AT csatolja a 321/2015 (X.30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdés c) és g) pontja alapján azoknak a minőségbiztosítási-, körny.védelmi intézkedéseknek a leírását, amelyeket AT teljesítéskor alkalmazni tud.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 évben (egy vagy több szerződésből) összesen legalább, 190 000 m
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 évben (egy vagy több szerződésből) összesen legalább 190 000 m
M/3. Alkalmatlan az ajánlattevő ha nem rendelkezik
1. legalább 1 fő projektvezető szakemberrel, aki felsőfokú végzettséggel, mestertűzszerész (vagy azzal egyenértékű) fokozattal, pirotechnikusi végzettséggel, továbbá az alkalmazott kereső-kutató műszerek kezelésére, alkalmazására vonatkozó oktatásra vonatkozó, az alkalmazott műszerek gyártója által kiállított tanúsítványokkal, valamint legalább 24 hónapos szakmai tapasztalattal rendelkezik robbanószerkezetek felkutatási munkáinak szervezésében és irányításában,

2. legalább 1 fő projektvezető-helyettes szakemberrel, aki felsőfokú végzettséggel, I. osztályú tűzszerész (vagy azzal egyenértékű) minősítéssel, továbbá az alkalmazott kereső-kutató műszerek kezelésére, alkalmazására vonatkozó oktatásra vonatkozó, az alkalmazott műszerek gyártója által kiállított tanúsítványokkal, valamint legalább 24 hónapos szakmai tapasztalattal rendelkezik robbanószerkezetek felkutatási munkáinak szervezésében és irányításában,

3. legalább 1 fő felsőfokú kertészeti vagy erdészeti szakmai végzettségű (vagy azzal egyenértékű) szakemberrel, aki legalább 24 hónapos szakmai tapasztalattal rendelkezik kertészeti vagy erdészeti tevékenység területén.
Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
M/4 Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik
1. legalább 1 db GPS helymeghatározós, nagymélységű precíziós műszerrendszerrel és kapcsolódó kiértékelő szoftverrel és adatrögzítő eszközzel (EVA 2000 vagy azzal műszakilag egyenértékű más szoftver),
2. legalább 6 db ferromágneses anyagok előfordulási helyének meghatározására szolgáló, érvényes kalibrációval rendelkező műszerrel, amelyek alkalmasak legalább 5 m mélységig terjedő tűzszerészeti talajvizsgálatra.
M/5 Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik MSZ-N ISO 9001 és MSZ-N ISO 28 001 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító intézménytől származó tanúsítvánnyal.
Ajánlatkérő elfogadja az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait is, ha a gazdasági szereplőnek – neki fel nem róható okokból – nem volt lehetősége az előírt tanúsítványt az előírt határidőn belül (az ajánlattételi határidő lejártáig) megszerezni feltéve, hogy a javasolt minőségbiztosítási intézkedések megfelelnek az előírt minőségbiztosítási szabványnak (321/2015 (X.30.) Korm. rendelet. 24.§ (3) bekezdés).

Ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (6)-(9) bekezdéseiben foglaltak szerint is megfelelhet. Tekintettel arra, hogy az M/5 pontban meghatározott alkalmassági követelmény értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztatható a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha ezen követelménynek közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők egyike megfelel.

Az M/1. M/2 M/3.3. és M/4. alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a
Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Az M/3. 1-2) pontban írt alkalmassági követelmény
Kapcsán ajánlatkérő a Kbt. 65. § (10) bekezdés alapján kizárja a kapacitást nyújtó szervezet
Igénybevételét.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 2005. évi CIX. törvény
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A nyertes ajánlattevő a szerződés 10 %-ának megfelelő mértékű előleget igényelhet. Az előleg elszámolására a végszámlában kerül sor. A nyertes ajánlattevő az esetleges előlegszámla és 4 db részszámla, valamint végszámla benyújtására jogosult.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Ajánlatkérő késedelmi-, és meghiúsulási- kötbért, és teljesítési biztosítékot alkalmaz. A biztosítékról a Kbt. 134. § (5) bekezdése alapján az ajánlattevőnek ajánlatban nyilatkoznia kell. A teljesítési biztosítékot legkésőbb a szerződés hatálybalépésekor kell a nyertes ajánlattevőnek rendelkezésre bocsátani a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontja szerinti formák valamelyikében.

A pénzügyi finanszírozás forrása Saját forrásból rendelkezésre áll.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdéseiben foglaltakra, a Ptk. 6:130. §
(1)-(2) bek és 6:155. § rendelkezéseire.
A részletes feltételek a dokumentációban
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-08-06 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik.
További információk: A bontási eljárásra az EKRr. 15. §-ának (3)-(5) bekezdései irányadóak.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A felhívás III.1.3) pont M/3 pont 1) alpontja szerinti szakember többlettapasztalata (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. A felhívás III.1.3) pont M/3 pont 2) alpontja szerinti szakember többlettapasztalata (hónap)
4. A felhívás III.1.3) pont M/3 pont 3) alpontja szerinti szakember többlettapasztalata (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 75
1. Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKRr.) alapján létrehozott és a Miniszterelnökség által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Az eljárásban alkalmazandó az EKRr. 13. § (3) és (4) bekezdése.

2. Az ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában előírta, hogy a területen ugyancsak elvégzendő bontási munkálatok valamint régészeti vizsgálatok és kutatások tervezett időtartamának meghosszabbodása esetén a teljesítési határidő automatikusan meghosszabbodik. A hosszabbítások száma legfeljebb 4 db, és azok összes időtartama legfeljebb 6 hónap. A fentiekre tekintettel ajánlatkérő a dokumentációban előírta, hogy a nyertes ajánlattevőnek a meghosszabbítás lehetséges maximális időtartamáig ajánlatkérő rendelkezésére kell állnia.

3. Az ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében (közös) gazdasági társaság (projekttársaság) alapítását nem követeli meg és nem teszi lehetővé a nyertes (közös) ajánlattevő(k) számára.
4. Az alkalmasság feltételei és ennek igazolása a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban került meghatározásra az ajánlati felhívás III.1.3) M/1-M/5. pontjai tekintetében.
5. Az ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.
6. Az ajánlatban csatolni kell az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) és (6) bekezdése szerinti nyilatkozatát. Nemleges tartalmú nyilatkozatot is be kell nyújtani.
7. az EKRr. 11. §-ának (1) bekezdése alapján az EKR-ban biztosított űrlap kitöltésével kell a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti felolvasólapot az ajánlathoz csatolni. Az üzleti titokra az az EKRr. 11. §-ának (4) bekezdése irányadó.
8. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama a folyamatba épített ellenőrzésre tekintettel: 2 hónap, azaz 60 nap, az ajánlattételi határidő lejártától számítva.
9. A közbeszerzési eljárásba bevont felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Maróthy Kornél: 00894.
10. Ajánlatkérő az ajánlatokat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont szerint értékeli. min 0 max 10 pont. Kizárólag egész számok ajánlhatók meg. A pontozás két tizedesjegy pontossággal történik, a kerekítés szabályai szerint. Ajánlatkérő fordított arányosítással értékeli az 1. részszempontra tett megajánlásokat és egyenes arányosítással értékeli a 2. 3. 4. részszempontokra tett megajánlásokat. A pontszámok a súlyszámmal felszorzásra, majd a súlyozott pontszámok ajánlatonként összeadásra kerülnek.További információk a dokumentációban.

11. Az ajánlatkérő előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek legkésőbb szerződés megkötéséig rendelkeznie kell a szolgáltatás ellátásával Megrendelőnek vagy harmadik személynek közvetlenül vagy közvetve okozott, valamint az ezekre visszavezethető dologi károkra és személyi sérülésekre kiterjedő, legalább min 30 millió Ft./káresemény, 600 millió Ft./év kártérítési limitű felelősségbiztosítással. A felelősségbiztosítási kötvény másolatát legkésőbb a szerződéskötéskor ajánlatkérőnek át kell adni.

12. Az ajánlatkérő előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek legkésőbb szerződés megkötéséig rendelkeznie kell az NKM Áramszolgáltató Kft. tulajdonában lévő villamos hálózatok biztonsági övezetében és biztonsági övezetén kívüli fák kitermelésére vonatkozóan az NKM Áramszolgáltató Kft. engedélyével. Az engedély másolatát a szerződéskötéskor ajánlatkérőnek át kell adni.

13. Helyszíni bejárás: A találkozó helyszíne: 6722 Szeged, Budapesti út 7. (Öthalmi Kollégium főbejárat) Időpontja: 10.7.2018 napja (kedd) 10 óra 00 perc
14.Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.
15. Az ajánlatéttel nyelve: magyar.
16. A Kbt.75.§ (2) bek. e) pontja nem alkamazandó
17. A beszerzés tárgyának jellege és veszélyessége a szolgáltatás természete az ellátandó feladatok egymásra épülése, a komplex projektfelelősség, nem teszik lehetővé a részekre történő ajánlattételt, mivel jelentősen megnövekedne a végrehajtási és baleseti kockázat (rendkívüli baleseti veszélyforrás). További információk a dokumentációban.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 127-289602 (2018-07-03)
További információk (2018-08-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Szegedi Tudományegyetem beruházásában megvalósuló „Science Park” beruházás kivitelezéséhez szükséges területen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (fémtől, lőszertől és robbanóanyagtól mentesített területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó – Magyar Honvédség – nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés tárgyában

További információk (2018-08-22) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-08-22 📅
Benyújtási határidő: 2018-09-07 📅
Közzététel dátuma: 2018-08-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 161-369005
HL-S szám: 161
További információk
A közbeszerzési dokumentumok az SZ/2 alkalmassági előírás törlésére tekintettel megfelelően módosultak (A közbeszerzési dokumentációból és az iratmintákból a vonatkozó részek törlésre kerültek). A módosult dokumentumokat Ajánlatkérő az EKR rendszerben egyidejűleg és közvetlenül rendelkezésre bocsátja.

Forrás: OJS 2018/S 161-369005 (2018-08-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-12-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Szegedi Tudományegyetem beruházásában megvalósuló „Science Park” beruházás kivitelezéséhez szükséges területen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (Fémtől, lőszertől és robbanóanyagtól mentesített területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó - Magyar Honvédség - nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés tárgyában

A beszerzés teljes értéke: 445 625 230 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-12-11 📅
Közzététel dátuma: 2018-12-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 241-551137
HL-S szám: 241
További információk
A II.2.7) pont szerinti hosszabbítás csak a szerződés időtartamát érinti, a szerződés szerinti ellenérték a hosszabbítás során nem növekszik. Kbt76§(6)d) a II.2.5) pont 2, 3. és 4. ért. szemp. vonatkozásában a teljesítéshez min. szüks. elvárás a III.1.3) pont M/3 1), 2) és 3) alpontja szerinti feltételek az értékelés alapját pedig a szakmai többlettapasztalatra vonatkozó többletinformációk képezik.

A munkaterület egy részén – az 5-ös úthoz közelebbi részén – jelentős számban épületek találhatóak, melyek kettő kivételével bontásra kerülnek. A területen nagy felületen betonburkolat található – egykori harckocsi beállók – melyek ugyancsak bontásra kerülnek. A területen található a jelenleg a Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt. használatában lévő, megközelítőleg 1 Ha méretű, körbekerített telephely, melynek betonburkolatú felületeire és épületei által elfoglalt területére jelen munka nem vonatkozik.

A területet részben – lásd geodéziai felmérés – összefüggő cserjés, fás terület, részben foltokban növényzettel burkolt, részben minimális növényzetet tartalmazó terület.
A munkaterületen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (Fémtől, lőszertől és robbanóanyagtól mentesített területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó – Magyar Honvédség – nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés.
A munkaterületen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (Fémtől, lőszertől és robbanóanyagtól mentesített területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó – Magyar Honvédség – nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés.
További információk:
A II.2.7) pont szerinti hosszabbítás csak a szerződés időtartamát érinti, a szerződés szerinti ellenérték a hosszabbítás során nem növekszik. Kbt76§(6)d) a II.2.5) pont 2, 3. és 4. ért. szemp. vonatkozásában a teljesítéshez min. szüks. elvárás a III.1.3) pont M/3 1), 2) és 3) alpontja szerinti feltételek az értékelés alapját pedig a szakmai többlettapasztalatra vonatkozó többletinformációk képezik.
A II.2.7) pont szerinti hosszabbítás csak a szerződés időtartamát érinti, a szerződés szerinti ellenérték a hosszabbítás során nem növekszik. Kbt76§(6)d) a II.2.5) pont 2, 3. és 4. ért. szemp. vonatkozásában a teljesítéshez min. szüks. elvárás a III.1.3) pont M/3 1), 2) és 3) alpontja szerinti feltételek az értékelés alapját pedig a szakmai többlettapasztalatra vonatkozó többletinformációk képezik.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 6728 Szeged, Budapesti út 9., 824 959 m
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-11-26 📅
Név: Tornádó Trade 2000 Műszaki tanácsadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_18123346
Postacím: Vágóhíd utca 60. III. lh. II. em. 8.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1097
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 14550053📞
E-mail: berente@hu.inter.net📧
Ország: Budapest🏙️
Név: Presidente Oktatási Kiképzési Információs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_78571837
Postacím: Rákospatak utca 55.
Postai irányítószám: 1142
Telefon: +36 303783686📞
E-mail: info@presidente.hu📧
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 445 625 230 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Nyertes ajánlattevők adószáma Tornádó Trade 2000 Műszaki Tanácsadó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám:11835208-2-43) és PRESIDENTE Oktatási, Kiképzési, Információs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű
Társaság (adószám:12064452-2-42) közös ajánlattevők által alkotott konzorcium
Forrás: OJS 2018/S 241-551137 (2018-12-11)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-09-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 445 625 230 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Science Park Szeged lőszermentesítés, cserjeirtás
Rövid leírás:
A munkaterületen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (FÉMTŐL, LŐSZERTŐL ÉS ROBBANÓANYAGTÓL MENTESÍTETT területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó – Magyar Honvédség – nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés.
A munkaterületen a lőszermentesítés, cserjeirtás, fakivágás elvégzése, a kitermelt anyagok összegyűjtése, kezelése és az előírások szerinti elhelyezése (FÉMTŐL, LŐSZERTŐL ÉS ROBBANÓANYAGTÓL MENTESÍTETT területre vonatkozó tanúsítvánnyal és a szükséges befogadó/átadó – Magyar Honvédség – nyilatkozatok bemutatásával), utána talaj helyreállításához kapcsolódó csekély (25 cm-t meghaladó terepkiugrások megszüntetése) tereprendezés.
A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 445 625 230 HUF 💰
Forrás: OJS 2019/S 184-449137 (2019-09-19)