A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban(KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő mentőgépjárművek ajánlatkérő(AK) általi megvásárlása részajánlattétel lehetőségének kizárásával. Kizárólag új termék ajánlható meg, melynek meg kell felelnie a hatályos 5/1990.(IV.12.) KÖHÉM, a 6/1990.(IV.12.)KÖHÉM és a Magyarországon mindenkor érvényben lévő egyéb ide vonatkozó rendeletek, szabványok előírásainak. A jármű és felszerelése valamennyi, részletesen nem megadott paraméter és egyéb feltételek tekintetében feleljen meg az MSZ EN1789:2007 szabv.ban foglaltaknak. Végső formában feleljen meg a mentésről szóló 5/2006.(II.7)EüM és a betegszállításról szóló19/1998.(VI.3.)NM r.ben előírt szükséges minimum feltételeknek. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a beüzemelés, forgalomba helyezés és átadás-átvétel költségeit egyaránt, így nyertes Ajánlattevőnek kell végrehajtania a gépjármű első forgalomba helyezését AK közreműködésével.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-12-21.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-11-14.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2018-11-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mentőjárművek
Hivatkozási szám: EKR000427472018
Rövid leírás:
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban(KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő mentőgépjárművek ajánlatkérő(AK) általi megvásárlása részajánlattétel lehetőségének kizárásával. Kizárólag új termék ajánlható meg, melynek meg kell felelnie a hatályos 5/1990.(IV.12.) KÖHÉM, a 6/1990.(IV.12.)KÖHÉM és a Magyarországon mindenkor érvényben lévő egyéb ide vonatkozó rendeletek, szabványok előírásainak. A jármű és felszerelése valamennyi, részletesen nem megadott paraméter és egyéb feltételek tekintetében feleljen meg az MSZ EN1789:2007 szabv.ban foglaltaknak. Végső formában feleljen meg a mentésről szóló 5/2006.(II.7)EüM és a betegszállításról szóló19/1998.(VI.3.)NM r.ben előírt szükséges minimum feltételeknek. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a beüzemelés, forgalomba helyezés és átadás-átvétel költségeit egyaránt, így nyertes Ajánlattevőnek kell végrehajtania a gépjármű első forgalomba helyezését AK közreműködésével.
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban(KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő mentőgépjárművek ajánlatkérő(AK) általi megvásárlása részajánlattétel lehetőségének kizárásával. Kizárólag új termék ajánlható meg, melynek meg kell felelnie a hatályos 5/1990.(IV.12.) KÖHÉM, a 6/1990.(IV.12.)KÖHÉM és a Magyarországon mindenkor érvényben lévő egyéb ide vonatkozó rendeletek, szabványok előírásainak. A jármű és felszerelése valamennyi, részletesen nem megadott paraméter és egyéb feltételek tekintetében feleljen meg az MSZ EN1789:2007 szabv.ban foglaltaknak. Végső formában feleljen meg a mentésről szóló 5/2006.(II.7)EüM és a betegszállításról szóló19/1998.(VI.3.)NM r.ben előírt szükséges minimum feltételeknek. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a beüzemelés, forgalomba helyezés és átadás-átvétel költségeit egyaránt, így nyertes Ajánlattevőnek kell végrehajtania a gépjármű első forgalomba helyezését AK közreműködésével.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mentőjárművek📦
További CPV-kód: Mentőjárművek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
AK a II.2.7) pontot az alábbiak szerint értelmezi: AK által meghatározott kezdő időpont az eljárás időigénye függvényében változhat, azonban a befejezés időpontja fix, azon módosítani nem lehet. AK a feladás érdekében töltötte ki. A II.2.7) pontban megjelölt kezdő dátumot. A szerződés alapján egyedi megrendelést követő 250 naptári napon belül átadás-átvételt végre kell hajtani.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
18 darab – ajánlatkérő által közzétett kiegészítő közbeszerzési dokumentumban meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő – mentőgépjármű ajánlatkérő általi megvásárlása.
1. A szállítandó gépjárművek feleljenek meg a hatályos 5/1990.(IV.12.)KÖHÉM, a 6/1990. (IV.12.) KÖHÉM és a Magyarországon mindenkor érvényben lévő egyéb ide vonatkozó rendeletek, szabványok előírásainak.
2. A jármű és felszerelése valamennyi, részletesen nem megadott paraméter és egyéb feltételek tekintetében feleljen meg az MSZ EN 1789 szabványban foglaltaknak azon belül a szabvány által meghatározott „type B típusú közúti mentőjárműre vonatkozó előírásoknak.

3. Végső formában megfelel a mentésről szóló 5/2006. (II.7) EüM rendeletben előírt, rohamkocsi minősítéshez szükséges minimum feltételeknek.
4. A szállítandó gépjárművek az európai út- és átlagos meteorológiai viszonyok között az év- és napszaktól, illetve időjárási szélsőségektől (hó, jég, dér) függetlenül alkalmazhatók az alábbi paraméterek mellett: – a környezeti levegő hőmérséklete: 243 K-től (-30C) 313 K-ig (+40C); – a levegő relatív páratartalmának középértéke: 94 % (298K (+25C) hőmérséklet mellett); – a levegő közepes portartalma: 1,5 g/m; – szélsebesség legfeljebb: 20m/s; – az eső intenzitása legfeljebb: 180 mm/h (5 perc időtartam alatt); – a tengerszint feletti 2000 m magasságnak megfelelően csökkent légnyomás esetén.

Kizárólag új termék ajánlható meg, melynek meg kell felelnie a hatályos 5/1990.(IV.12.)KÖHÉM, a 6/1990.(IV.12.)KÖHÉM és a Magyarországon mindenkor érvényben lévő egyéb ide vonatkozó rendeletek, szabványok előírásainak. A jármű és felszerelése valamennyi, részletesen nem megadott paraméter és egyéb feltételek tekintetében feleljen meg az MSZ EN 1789:2007 szabványban foglaltaknak. Végső formában feleljen meg a mentésről szóló 5/2006. (II.7) EüM és a betegszállításról szóló 19/1998. (VI.3.) NM rendeletben előírt szükséges minimum feltételeknek.

Az ajánlati árnak továbbá tartalmaznia kell a beüzemelés, forgalomba helyezés és átadás-átvétel költségeit egyaránt, így nyertes ajánlattevőnek kell végrehajtania a gépjármű első forgalomba helyezését ajánlatkérő közreműködésével. Forgalmi rendszámot és a forgalomba helyezéshez szükséges okmányokat az MH ARB biztosítja, a gépjármű forgalmi engedélyébe a tulajdonosként ajánlatkérőt kell bejegyezni. Nyertes ajánlattevőnek legalább 36 hónap teljes körű jótállást (garanciát) kell vállalnia az átadás átvételtől számítottan.

Átadás átvételnek a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés alapján megküldött egyedi megrendeléstől számított 250 naptári napon belül végre kell hajtani. Ajánlatkérő a szerződés alapján 2019. évben tervezetten (a szerződés hatályba lépését követő 30 napon belül) 10 darab, 2020. évben tervezetten 8 darab termék megrendelését küldi ki. Ajánlatkérő által, a megrendelés darabszámáról és megküldésének idejéről szóló előző mondata kizárólag tájékoztató jellegű. Ajánlatkérő fenntartja a jogot a fentiektől eltérő időben, számban történő megrendelésre. Ajánlatkérő ugyanakkor kötelezettséget vállal a 18 darab termék (teljes mennyiség) szerződés hatálya alatti lehívására.

AK felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlatnak tartalmaznia kell AT szakmai ajánlatát. A szakmai ajánlatot a KKD-ban foglaltaknak megfelelően kell benyújtani.
További információk:
AK a II.2.7) pontot az alábbiak szerint értelmezi: AK által meghatározott kezdő időpont az eljárás időigénye függvényében változhat, azonban a befejezés időpontja fix, azon módosítani nem lehet. AK a feladás érdekében töltötte ki. A II.2.7) pontban megjelölt kezdő dátumot. A szerződés alapján egyedi megrendelést követő 250 naptári napon belül átadás-átvételt végre kell hajtani.
AK a II.2.7) pontot az alábbiak szerint értelmezi: AK által meghatározott kezdő időpont az eljárás időigénye függvényében változhat, azonban a befejezés időpontja fix, azon módosítani nem lehet. AK a feladás érdekében töltötte ki. A II.2.7) pontban megjelölt kezdő dátumot. A szerződés alapján egyedi megrendelést követő 250 naptári napon belül átadás-átvételt végre kell hajtani.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
1183 Budapest, Tünde u. hrsz. 0137664
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő(AT),alvállalkozó(ALV),és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában azon gazdasági szereplő(KAP),aki a Kbt.62.§(1)-(2)bek.ben meghatározott kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll. Ajánlatkérő(AK) továbbá kizárja az eljárásból azt az AT-t (közös AT), ALV, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.[Kbt.74.§(1)bek.b)pont]. Előzetes igazolás: AT-nek az ajánlatában a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet(321R.)1.§(1)bek.nek megfelelően, a 321R.II.Fejezetében(4.és 6-7.§) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum(EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§(1)és(2)bek. hatálya alá. Közös AT-nek mindegyike külön-külön EEKD-t köteles kitölteni, cégszerűen aláírni és benyújtani [321R.3.§(3)bek.]. A KAPszervezet(ek) vagy személy(ek) mindegyike által kitöltött és aláírt -az ajánlat részét képező- külön EEKD benyújtásával előzetesen igazolják, hogy nem tartoznak a Kbt.62.§(1)-(2)bek.ben előírt kizáró okok hatálya alá [321R.3.§(2)bek.]. Utólagos igazolás: Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-nek és adott esetben további AT-(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, AK felhívása alapján a 321R.1.§(2)bek.nek megfelelően, a 321R.III. Fejezetében (8-16.§) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá [Kbt.69.§(4)-(7)bek. foglaltak szerint]. AK felhívja AT figyelmét arra, hogy a 321R. 8.§ i)pont ib) alpont, valamint a 10.§ g) pont gb) alpontban meghatározott jogszabály hatálytalan, helyette 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) d) vagy f) alpont alkalmazandó. AK nem kéri az érintett AT-(k)től a 321R.III.Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha AK a Kbt.69.§(11)bek.ben foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a III.Fejezetben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az EEKD-ban megjelölte. Azon adatbázisok elérhetőségének feltüntetése nem szükséges, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében AK számára a 321R. előírja. A 321R.III.Fejezetében meghatározott igazolási

Módok a 321R.V.Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített AT-i jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén AK az igazolások hitelességét a 321R.VI.Fejezetnek megfelelően ellenőrzi. Az ajánlatban be kell nyújtani az AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt.62.§(1)-(2)bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső ALV-t [Kbt.67.§(4)bek.]. A kizáró okokra vonatkozó EEKD, egyéb nyilatkozat(ok), egyéb igazolás(ok) keltezése nem lehet a jelen felhívás feladásánál[VI.5)pont] régebbi. Igazolások benyújtása tekintetében AK hivatkozik a 424R. 12.§ (2) bek. Közös ajánlattétel esetén a közös AT-k mindegyikének külön-külön kell a kizáró okok hatálya alatt nem állását igazolnia, vagyis a fentiek szerinti igazolásokat (nyilatkozatokat) benyújtania. AT, ALV, illetve KAP a Kbt.64.§-ban meghatározottak szerint élhet az öntisztázás jogával. AT-nek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás a cégbíróság előtt (nemleges nyilatkozat is). Ha igen, úgy a 321R.13.§ alapján az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös AT-k képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Műszaki és szakmai képességek:
M1. A Kbt.65.§(1)bek.b)pontja és 321R.21. §(1)bek.a)pontja alapján a megindító felhívás feladásától [VI.5)pont] visszafelé számított 3 év (36 hónap) legjelentősebb referenciáinak az ismertetése legalább az alábbi tartalommal:
— a teljesítés kezdő és befejező ideje (dátum év, hónap, nap megjelölésével),
— a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, cím, telefonszám),
— a szállítás mennyiségét,
— a szállítás tárgyát, szükség esetén a leírását (az alkalmasság megítéléséhez szükséges tartalommal és részletezettséggel),
— továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt meg.
Teljesítettnek minősül a szerződés tárgyát képező referencia, amely esetében a megrendelés teljesítése az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 3évben (36hó) megtörtént.
A referencia igazolások/nyilatkozatok számát AK nem korlátozza. A referencia elfogadásának feltétele, hogy az tartalmazzon minden az M1. pontban előírt adatot és nyilatkozatot olyan részletettséggel és szükség szerinti megbontásban (amennyiben a referenciában a teljesítés tárgya bővebb), hogy abból az előírt Alk. követelménynek való megfelelés (a jelen eljárásban releváns és vizsgált beszerzési tárgy, illetve annak mennyisége is) AT vonatkozásában egyértelműen megállapítható legyen.

Előzetes igazolás: EEKD benyújtása AT részéről Kbt.67.§(1), ill. 321R.1.§(1)bek. szerint. EEKD-ban csak az „alfa” szakasz kitöltését AK elfogadja az azt követő részt (A-D) nem kell kitölteni [321R.2.§(1)bek.c)pont,(5)bek.]. Közös AT mindegyike külön EEKD-t köteles kitölteni, cégszerűen aláírni és benyújtani.

Utólagos igazolás: AK Kbt.69.§ felhívása a 321R.1.§(2)bek.nek megfelelően, a 321R.21.§(1)bek.a), valamint 22.§(1)-(2)bek. szerint kell igazolni az Alk.követelménynek való megfelelést. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén AK a 321R.VI.Fejezete szerint jár el [321R.1.§(5)bek.]. Az alk.igazolása tekintetében irányadó: Kbt.65.§(6)-(7)és(11)bek., 321R.21/A .§.,21.§(1a)a).

A 321R.22.§(1)bek. alapján a 21.§(1)bek.a)pontjának esetét a Kbt.MásodikRésze szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a következő módon kell igazolni:
— ha aszerződést kötő másik fél a Kbt.5.§(1)bek.a)-c) és e)pontja szerinti szervezet, ill. nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsiirányelv alapján AK-nek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással,

— ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy AT, ill. az Alk.igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Igazolások benyújtása tekintetében AK hivatkozik a 424R. 12.§ (2) bekezdésére.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a megindító felhívás feladásától [VI.5)pont] visszafelé számított 3évből (36hó) 10 db mentőgépjármű szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával vagy referenciákkal.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK hivatkozik a Kbt.135.§(1)és(6)bek., a Ptk.6:130.§(1)-(2)bek., AK a szállítói előleg igénylésének lehetőségét nem, a résszámlázási lehetőséget (termékenként) biztosítja. A számla kifizetése egy összegben, utófinanszírozással biztosított. A kifizetéssel kapcsolatos részletes előírásokat a KKD (szerződés tervezet) tartalmazza. Kötbér(Köt.): Késedelmi Köt.: a határidőre le nem szállított Termék nettó szerződéses értéke, mértéke a késedelemmel érintett naptári naponként a Köt.alap 2,5 %-a, maximuma a szerződésszegéssel érintett termék nettó értékének 25 %-a. A Hibás teljesítési Köt.alapja a hibás teljesítéssel érintett Termék nettó szerződéses értéke, mértéke a Köt.alap 25 %-a.A szerződés teljesítésének elmaradása esetén AK meghiúsulási Köt.re jogosult, melynek alapja a szerződés nettó összértéke, mértéke a Köt.alap 25 %-a. Nyertes AT -teljesítést követően- egy számla benyújtására jogosult.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-12-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben.
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017.(XII.19.)Korm.rendelet (
1. AK Kbt.41.§(3)bek. alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, a 424R. rendelet szabályai szerint. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához regisztráció szükséges. Útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017.(XI.6.)MvM rendelet alapján a NEKSZT Kft. végzi(http://nekszt.hu).

2. AK nem alkalmazza: Kbt.75.§(2)bek.e) pontot. AK alkalmazza a Kbt.81.§(4)-(5)bek.t.
3. AK hiv.: 424R.11.§(7)bek. Ajánlatnak tartalmaznia kell: Kbt.66.§(2)és(5)-(6),67.§(1)és(3)-(4),65.§(7)esetén nemleges tartalommal is, továbbá a KKD szerinti nyilatkozatok. KAP szervezet a Kbt.65.§(7)bek.ben foglaltak szerint az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott Alk. feltételnek történő megfelelést.

4. Ajánlathoz csatolni kell az AT./ALV./KAP. esetében az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintát.Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, úgy csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását.

5. 321R.13.§ szerinti nyilatkozat, nemleges tartalommal is. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

6. Közös ajánlat Kbt.35.§ szerint, AK a 35.§(8)bek. alapján kizárja gazdálkodó szervezet, ill. a (9)bek. szerinti projekttársaság létrehozását.
7. Ha AT az ajánlatban-átalakulásra hivatkozással-jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, úgy csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat, egyszerű másolatban, így a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.

8. AK a 321R.V. Fejezetben (a minősített ATk) foglaltakhoz képest szigorúbban állapította meg az Alk.feltételeit.
9. AK ajánlati biztosítékot nem ír elő.
10. IV.2.6) pont: AK 2 hónapon 60 napot ért a Kbt.81.§(11)bek.ben foglaltak alapján, foly.-ba épített ell.
11. Irányadó: Kbt.47.§(2)bek.
12. Az egyes közbeszerzési dokumentumok közötti eltérés esetében a megindító felhívásban foglaltak az irányadóak.
13. Nyertes AT a 2011.évi CXCV.törvény(Áht.)41.§(6)bek. szerinti átláthatósági nyilatkozatot köteles tenni a szerződéskötésig. Ennek elmaradása vagy nem átlátható szervezetnek minősülés a szerződéstől való visszalépésnek minősül.
14. IV.2.4) pont: AK nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi felelős fordítását is köteles elfogadni.
15. Különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a felhívás feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni,referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó. Ajánlatban szereplő, nem magyar forintban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni.

16. AK felhívja a figyelmet, hogy Kbt.71.§(6)bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

17. Értékelés (minőségi szempontok): ME útmutató_legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb szint módszereket/Értékelés(Ár):KÉ 2016. évi 147. szám_fordított arányosítást alkalmazza.Értékelés során adható pontszám: 0-10 pont között.
18. Szakmai ajánlat részeként benyújtandó: a megajánlott termék műszaki dokumentációja, tervrajza és látványterve (melyből megállapítható, hogy AT általa megajánlott termék(ek), a közbeszerzési dokumentumban meghatározott valamennyi műszaki és tartalmi követelménynek mindenben megfelel).

19. FAKSZ: Pete István 00864.
20. Kbt.61.§(4)bek:AK nem biztosítja a részekre történő ajánlattételt, egy típusú terméket kíván beszerezni.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 221-505374 (2018-11-14)
További információk (2018-12-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban(KKD) meghatározott műszaki specifikációknak
Megfelelő mentőgépjárművek ajánlatkérő(AK) általi megvásárlása részajánlattétel lehetőségének kizárásával. Kizárólag új termék ajánlható meg, melynek meg kell felelnie a hatályos 5/1990.(IV.12.)
KÖHÉM, a 6/1990.(IV.12.)KÖHÉM és a Magyarországon mindenkor érvényben lévő egyéb ide
Vonatkozó rendeletek, szabványok előírásainak. A jármű és felszerelése valamennyi, részletesen
Nem megadott paraméter és egyéb feltételek tekintetében feleljen meg az MSZ EN1789:2007
Szabv.ban foglaltaknak. Végső formában feleljen meg a mentésről szóló 5/2006.(II.7)EüM és a
Betegszállításról szóló19/1998.(VI.3.)NM r.ben előírt szükséges minimum feltételeknek. Az ajánlati
Árnak tartalmaznia kell a beüzemelés, forgalomba helyezés és átadás-átvétel költségeit egyaránt, így nyertes
Ajánlattevőnek kell végrehajtania a gépjármű első forgalomba helyezését AK közreműködésével.

Dokumentum típusa: További információk
AK nyilatkozik, hogy a 2018. 12.10-én érkezett értesítésre hivatkozva módosítja az Ajánlattételi határidőt:
„Tisztelt Ajánlatkérő!
Ajánlattételt akadályozó üzemidő kiesések miatt az Ön, EKR000427472018 Sebesült szállító B típusú mentőgépjármű Közbeszerzési Eljárásának automatikus bontás eseménye felfüggesztésre került.
Kérjük, hogy az EKR rendszer működésének helyreállítását követően az ajánlatok-, vagy részvételi jelentkezések benyújtására nyitva álló határidőt módosítsa módosításra irányuló közzététel útján.
Megértését köszönettel!
EKR Üzemeltetés”
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 424R.) 16. § (3) bekezdés alapján: "Amennyiben az ajánlattételi határidő módosítása szükséges, de az EKR üzemzavara [22. § (2) bekezdés] miatt módosító hirdetmény feladása nem lehetséges a Kbt. 55. § (2)-(3) bekezdésében foglalt határidőknek megfelelően, az ajánlatkérő az ajánlattételi határidő módosításáról szóló hirdetményt az ajánlattételi határidő lejárta után is feladhatja, illetve a hirdetménnyel közzé nem tett felhívás esetén a módosításról szóló értesítést a Kbt. szerinti határidőn túl is kiküldheti, az üzemzavar elhárulását követően haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanapon, erre a körülményre azonban a módosító hirdetményben utalni kell."

Forrás: OJS 2018/S 247-568929 (2018-12-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-04-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban(KKD) meghatározott műszaki specifikációknak
Megfelelő mentőgépjárművek ajánlatkérő(AK) általi megvásárlása részajánlattétel lehetőségének kizárásával. Kizárólag új termék ajánlható meg, melynek meg kell felelnie a hatályos 5/1990.(IV.12.) KÖHÉM, a 6/1990.(IV.12.)KÖHÉM és a Magyarországon mindenkor érvényben lévő egyéb ide vonatkozó rendeletek, szabványok előírásainak. A jármű és felszerelése valamennyi, részletesen nem megadott paraméter és egyéb feltételek tekintetében feleljen meg az MSZ EN1789:2007 Szabv.ban foglaltaknak. Végső formában feleljen meg a mentésről szóló 5/2006.(II.7)EüM és a betegszállításról szóló19/1998.(VI.3.)NM r.ben előírt szükséges minimum feltételeknek. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a beüzemelés, forgalomba helyezés és átadás-átvétel költségeit egyaránt, így nyertes

A beszerzés teljes értéke: 561 690 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

18 darab — ajánlatkérő által közzétett kiegészítő közbeszerzési dokumentumban meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő — mentőgépjármű ajánlatkérő általi megvásárlása.
2. A jármű és felszerelése valamennyi, részletesen nem megadott paraméter és egyéb feltételek tekintetében feleljen meg az MSZ EN 1789 szabványban foglaltaknak azon belül a szabvány által meghatározott «type B» típusú közúti mentőjárműre vonatkozó előírásoknak.

4. A szállítandó gépjárművek az európai út- és átlagos meteorológiai viszonyok között az év- és napszaktól, illetve időjárási szélsőségektől (hó, jég, dér) függetlenül alkalmazhatók az alábbi paraméterek mellett:
— a környezeti levegő hőmérséklete: 243 K-től (-30C) 313 K-ig (+40C);
— a levegő relatív páratartalmának középértéke: 94 % (298K (+25C) hőmérséklet mellett);
— a levegő közepes portartalma: 1,5 g/m;
— szélsebesség legfeljebb: 20m/s;
— az eső intenzitása legfeljebb: 180 mm/h (5 perc időtartam alatt);
— a tengerszint feletti 2 000 m magasságnak megfelelően csökkent légnyomás esetén.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-03-13 📅
Név: Profile Vehicles Oy Magyarországi Fióktelepe
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_12284214
Postacím: Szabadság út 56./A
Postai város: Kistarcsa
Postai irányítószám: 2143
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 703355555📞
E-mail: laszlo@profilevehicles.com📧
Ország: Budapest
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 561 690 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM. rendelet 18. § - ban meghatározott információk:
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-01-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 561 690 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
A szerződés jogcíme: Kbt. 141.§ (4) bekezdés c) pont.
A szerződésmódosítás az MH EK és a Profile Vehicles Oy MAGYARORSZÁGI Fióktelepe között 7.11.2019-én érvényesen létrejött, de nem lépett hatályba, tekintettel arra, hogy a szerződésmódosításhoz a 48/2019. (XII. 21.) HM utasítás 51. § alapján felettes szerv - HM közigazgatási államtitkár (HM KÁT) - engedélye szükséges. A felettes szerv 28.11.2019-án engedélyezte a szerződésmódosítást. A Ptk 6:118. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban a HM KÁT hozzájárulásával a szerződésmódosítás megkötésének időpontjára visszamenőleg válik hatályossá. Az MH EK SZMSZ-e alapján belső irat nem hozható nyilvánosságra. Figyelemmel a 28.11.2019-án kelt engedélyre, az MH EK eljárása megfelel a Kbt. 37. § (5) bekezdésben előírtaknak.

A rész elnevezése: Sebesült szállító "B" típusú mentőgépjármű
Rövid leírás:
18 darab - ajánlatkérő által közzétett kiegészítő közbeszerzési dokumentumban meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő -
Mentőgépjármű ajánlatkérő általi megvásárlása.
4. A szállítandó gépjárművek az európai út- és átlagos meteorológiai viszonyok között az év- és napszaktól, illetve időjárási szélsőségektől (hó, jég, dér) függetlenül alkalmazhatók az alábbi paraméterek mellett: - a környezeti levegő hőmérséklete: 243 K-től (-30C) 313 K-ig (+40C); - a levegő relatív páratartalmának középértéke: 94 % (298K (+25C) hőmérséklet mellett); - a levegő közepes portartalma: 1,5 g/m; - szélsebesség legfeljebb: 20m/s; - az eső intenzitása legfeljebb: 180 mm/h (5 perc időtartam alatt); - a tengerszint feletti 2000 m magasságnak megfelelően csökkent légnyomás esetén.

Név: Profile Vehicles Oy MAGYARORSZÁGi Fióktelepe
Postacím: Szabadság út 56/A.