Tervezési szerződés az Indiaház és Madárröpde létesítéséhez a Nyíregyházi Állatpark területén

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

Az ép. beruházás szakszerű kivitelezéséhez, és a kivitelező közbesz. elj.-ban történő kiválasztásához szükséges, műszakilag megalapozott, a vonatkozó szabványoknak és előírásoknak megfelelő részletezettségű szakmai és szaktervezői munkarészeket tartalmazó engedélyes és kiviteli tervdokumentációt (továbbiakban: tervdokumentáció), az esetlegesen felmerülő, szükséges szakhatósági építési, létesítési engedélyek megszerzésével együtt.
Elkészítendő dokumentációk:
— Feladat a teljes engedélyes terv és engedélyezési dok., illetve jogerős építési engedély és a kiviteli tervek elkészítése; Megrendelő részére 4 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan, szerk. formátumban is,
— árazott- és árazatlan munkanemenkénti tételes költségvetés,
— Az engedélyeztetés során szükséges engedélyek; szakhatóság részére 2 pldban, plusz a Megrendelő részére 1 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan.
Tervezői művezetői feladatok.
— Tervezői művezetés 20 munkanap.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-05-23. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-04-13.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-04-13 Ajánlati felhívás
2018-07-27 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2019-06-04 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-12-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-04-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti tervezési szolgáltatások
Rövid leírás:
Az ép. beruházás szakszerű kivitelezéséhez, és a kivitelező közbesz. elj.-ban történő kiválasztásához szükséges, műszakilag megalapozott, a vonatkozó szabványoknak és előírásoknak megfelelő részletezettségű szakmai és szaktervezői munkarészeket tartalmazó engedélyes és kiviteli tervdokumentációt (továbbiakban: tervdokumentáció), az esetlegesen felmerülő, szükséges szakhatósági építési, létesítési engedélyek megszerzésével együtt. Elkészítendő dokumentációk: — Feladat a teljes engedélyes terv és engedélyezési dok., illetve jogerős építési engedély és a kiviteli tervek elkészítése; Megrendelő részére 4 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan, szerk. formátumban is, — árazott- és árazatlan munkanemenkénti tételes költségvetés, — Az engedélyeztetés során szükséges engedélyek; szakhatóság részére 2 pldban, plusz a Megrendelő részére 1 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan. Tervezői művezetői feladatok. — Tervezői művezetés 20 munkanap.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Kossuth tér 1.
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nyiregyhaza.hu 🌏
E-mail: mester.eniko@nyiregyhaza.hu 📧
Telefon: +36 42524524-116 📞
Fax: +36 42311041 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.kozbeszerzes.nyiregyhaza.hu 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-04-13 📅
Benyújtási határidő: 2018-05-23 📅
Közzététel dátuma: 2018-04-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 075-167230
HL-S szám: 75
További információk
Részekre bontás nem indokolt. Kbt. 61.§ (4) bek. szerint végzett vizsgálat alapján a beszerzés tárgyát képező szolg. esetében gazd. és műszaki szempontok miatt ésszerűtlen több szerz. megkötése. folyt: VI.4.3.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az ép. beruházás szakszerű kivitelezéséhez, és a kivitelező közbesz. elj.-ban történő kiválasztásához szükséges, műszakilag megalapozott, a vonatkozó szabványoknak és előírásoknak megfelelő részletezettségű szakmai és szaktervezői munkarészeket tartalmazó engedélyes és kiviteli tervdokumentációt (továbbiakban: tervdokumentáció), az esetlegesen felmerülő, szükséges szakhatósági építési, létesítési engedélyek megszerzésével együtt.
Többet mutasson
Elkészítendő dokumentációk:
— Feladat a teljes engedélyes terv és engedélyezési dok., illetve jogerős építési engedély és a kiviteli tervek elkészítése; Megrendelő részére 4 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan, szerk. formátumban is,
— árazott- és árazatlan munkanemenkénti tételes költségvetés,
— Az engedélyeztetés során szükséges engedélyek; szakhatóság részére 2 pldban, plusz a Megrendelő részére 1 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan.
Tervezői művezetői feladatok.
— Tervezői művezetés 20 munkanap.
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
Feladat, a közbeszerzési dokumentumokban szereplő programterv alapján teljes engedélyes terv és engedélyezési dokumentáció, illetve jogerős építési engedély és a kiviteli tervek elkészítése.
Tervező feladata beszerezni az engedélyeket és az azokhoz szükséges szakhatósági és közműgazda hozzájárulásokat is.
A felmerülő valamennyi, a tervdokumentáció elkészítésével összefüggő költség a Tervezőt terheli, a hatósági díjak megfizetése Megrendelő költsége.
Tervezői feladat része továbbá a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során felmerülő ajánlattevői kérdésekre történő válaszadás, valamint a tervek alapján történő kivitelezés során Kivitelező részéről felmerülő kérdésekre történő válaszadás, indokolt esetben a Tervező hibájából a terv esetleges hiányossága, vagy hibája miatt a kivitelezés során fellépő problémák esetében történő tervpontosítás, tervmagyarázat, helyszíni egyeztetés keretében, kizárólag a tervező részéről a garanciális, szavatossági körben esetlegesen felmerülő kötelezettséget, illetve a terv hibájából adódó tervmódosítások elkészítése, továbbá a kivitelezés teljesítését lezáró műszaki átadás-átvételi eljáráson való hivatalos részvétel.
Többet mutasson
Feladat továbbá a tervezői művezetés.
A kivitelezési tervdokumentáció tartalmi követelményei különösen, de nem kizárólagosan:
1.Építészeti munkarész és szakági kiviteli terv készítése
2. Tartószerkezeti munkarész
3.Tereprendezési munkarész és kiviteli terv készítése
4.Épületgépészeti munkarész és szakági kiviteli terv készítése
5.Épületvillamossági munkarész és szakági kiviteli terv készítése
6.Gyengeáramú munkarész és hálózat telepítési terv készítése
7. Tűzjelző hálózati munkarész
8. Közmű munkarész
9. Út és térburkolat munkarész
10. Víztechnológiai munkarész
11. Környezetrendezési munkarész
12. Geodéziai felmérési munkarész
13. Talajmechanikai munkarész
14.Üzemelés-biztonsági munkarész készítése
15 .Munkabiztonsági és egészségvédelmi terv készítése
16. Statikai munkarész
17. Útépítési munkarész
18. Közvilágítási munkarész
19. Kertészeti, az akadálymentesítési munkarész
20. Állattartás technológiai tervek.
Az India ház becsült alapterülete 650m2, a madárröpde és a hozzá kacsolódó madárház összterülete 3400m2, a raktár alapterülete 450m2, a nagymacska kifutó és ház összterülete 800m2; a tervezői leírás alapján összesítve kb. 4100 m2 az épület teljes hasznos alapterülete, a telek területe 236223 m2.
Többet mutasson
Az India ház tartalmaz egy mangrove öblöt, ami egy sósvizű akvárium, legalább 100m2 alapterülettel, változó vízmélységgel, a mangrove biotop növényeit és halait - közte a szirt cápát - mutatja.
Az Állatkert látogatottsága: kb. 480 000 Fő/év.
Az új épületnek szoros összhangban kell külalakjában, és funkciójában illeszkednie a Zöld Piramishoz; illetve, figyelembe kell venni a tervezés során, hogy az épület egyik közvetlen szomszédja tehát a Zöld Piramis, a másik pedig a leendő Jégkorszak, interaktív állatbemutató.
Többet mutasson
Elkészítendő dokumentációk a II.1.4. pontban leírtak szerint.
A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 6 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.1.4-16-NY1-2017-00001,Indiaház és Madárröpde létesítése a Nyíregyházi Állatpark területén
További információk:
Részekre bontás nem indokolt. Kbt. 61.§ (4) bek. szerint végzett vizsgálat alapján a beszerzés tárgyát képező szolg. esetében gazd. és műszaki szempontok miatt ésszerűtlen több szerz. megkötése. folyt: VI.4.3.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Nyíregyházi Állatpark 4431 Nyíregyháza Sóstói út, Nyíregyházi Állatpark 15010/2.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az elj.-ban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazd. szereplő, aki a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Öntisztázás: Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 64.§ (1)-(2) bekezdéseire.
Igazolás: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm.r.) 1.§ (1) bekezdése, és a 3. § (1)-(3) alapján az Ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm.r. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1)és (2) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
Közös Ajánlattétel esetén a Közös Ajánlattevők mindegyikének, továbbá az alkalmassági igazolásában résztvevő szervezeteknek is külön EEKD-t kell benyújtania.
Ak a kiegészítő közbeszerzési dokumentumokkal együtt elektronikus formában az AT-k rendelkezésére bocsátja az eljáráshoz tartozó EEKD mintáját.
Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.r. 8., 10., 12-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Korm.r. 1.§ (5) bekezdése alapján, a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az Ajánlatkérő az igazolások hitelességét a VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bek. szerint a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kbt. 67.§ (4) bekezdés alapján az ajánlatban be kell nyújtani az Ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Kbt. 74.§ (1) bekezdés alapján Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
A Korm.r. 13. § alapján ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásesetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás, úgy az erre vonatkozó nyilatkozatot a KKD 2. mell. 8. minta 14. pontja szerinti kell benyújtani.
Többet mutasson
AT a 322/2015.(X.30.) Korm.r.8.§(1) bekezdése alapján szerepeljen az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékben, ill. a nem Mo.-on letelepedett gazd. szereplő a letelepedés szerinti ország nyilv.-ban vagy rendelkezzen a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti,kamarai tagsággal.
Többet mutasson
Igazolás: A hazai gazdasági szereplők a tervezői jogosultság meglétét az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés igazolásával, a nem Mo.-on letelepedett gazd. szereplők pedig a letelepedésük szerinti ország nyilv.-ban szerepléssel, vagy a letelepedésük szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagság fennállásával biztosítják.
Többet mutasson
AT alkalmatlan, ha nem szerepel az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékben, illetve a nem Mo.-on letelepedett gazd. szereplő a letelepedés szerinti ország nyilv.-ban vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P1) Ajánlattevő - figyelemmel a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontjára - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés a) pontja alapján rendelkezzen valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozattal az alábbi tartalommal:
— a pénzügyi intézmény által ajánlattevő számára vezetett számla(k) pénzforgalmi jelölőszáma(i),
— mióta vezeti az Ajánlattevő számláját,
— számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított egy éven (12 hónapon).
Belül volt-e 30 napot meghaladó sorbaállítás.
Attól függően, hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
A „sorbaállítás” kitétel alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. törvény 2.§ 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.
Igazolás: A Korm.r. 1.§ (1) bekezdése alapján az Ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm.r. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a Korm.r. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát (Ajánlattevőnek az EEKD IV. rész alfa szakaszát kell kitöltenie, a IV. rész további (A-D) szakaszait nem.).
Többet mutasson
A Kbt. 69.§ (4)-(7) bekezdések alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az Ajánlatkérő Ajánlattevő(ke)t megfelelő határidő tűzésével felhívja az alkalmassági követelmények tekintetében az alábbi igazolás benyújtására:
Valamennyi számlavezető - pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat az alábbi tartalommal:
— mióta vezeti az ajánlattevő számláját,
— számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított egy éven (12 hónapon) belül volt-e 30 napot meghaladó sorbaállítás.
Attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Ajánlatkérő a vizsgált időszakban megszűnt pénzforgalmi számlákat is vizsgálja, ebben az esetben bármely, a megszűnés dátumát követően kelt igazolás elfogadható az alkalmassági minimumkövetelmény alátámasztására.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Korm.r. 19. § (7) bekezdésében foglaltakra. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 65.§ (6) - (8) és (11) bekezdéseire.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
AT alkalmatlan, ha valamely számlavezető pénzügyi intézmény nyilatkozata alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított egy éven (12 hónapon) belül volt bármely pénzforgalmi számláján 30 napot meghaladó időtartamú sorbaállítás.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M1) AT a 321/2015.Korm.r.21.§(3) a) alapján ismertetesse a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben, szerződésszerűen teljesített tervezési szolgáltatásra vonatkozó legjelentősebb szolgáltatásait. AK a 321/2015. Korm. r. 21. § 3a) bekezdésében foglaltak alapján a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb kilenc éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.
Többet mutasson
A ref. mennyiség több szerződésből is összetevődhet.
AK hivatkozik a Korm. r. 21/A. § és 22. §-ára.
AT a Korm.r.21.§(3) b) alapján rendelkezzen az alábbi végzettséggel vagy képzettséggel, szakmai tapasztalattal rendelkező személlyel, akit a teljesítésbe be kíván vonni (M2-M5):
M2) 1 fő a 266/2013 (VII.11.) Korm. r. 1. melléklet I.2 rész építészeti tervezési („É”) jogosultság megszerzéséhez szükséges, okl. építészmérnökként 2 év szakirányú tervezési szakmai gyakorlati idővel és okl. építészmérnöki vagy az ezzel egyenértékű szakképzettségű végzettséggel rendelkező szakember.
Többet mutasson
M3) 1 fő a 266/2013 Korm. rendelet 1. melléklet I.2 rész építmények gépészeti tervezési („G”) jogosultság megszerzéséhez szükséges.
a) okl. gépészmérnök épületgépész szakirányú 3év, vagy
b) okl energetikai mk. épületgépész szakirányú 3év, vagy
c) okl. létesítménymérnök épületgépész szakirányú 3év, vagy
d) gépészmérnök épületgépészeti szakirányú 5év, vagy
e) épületgépész mérnökként 5év
Szakirányú tervezési szakmai gyakorlati idővel és okl. gépészmérnök épületgépész szakirányú vagy okl. energetikai mk. épületgépész szakirányú vagy okl. létesítménymérnök épületgépész szakirányú vagy gépészmérnök épületgépészeti szakirányú vagy épületgépész mérnöki vagy az ezzel egyenértékű szakképzettségű végzettséggel rendelkező szakember.
Többet mutasson
M4) 1 fő a 266/2013 Korm. r. 1. melléklet I.2 rész „Építményvillamossági tervezési szakterület” („V”) jogosultság megszerzéséhez szükséges.
a) okl. villamosmérnökként, 3év vagy
b) villamosmérnökként épületvillamossági szakirány, 5év
Szakirányú tervezési szakmai gyakorlati idővel és okl. villamosmérnök vagy villamosmérnök épületvillamossági szakirányú végzettséggel vagy az ezzel egyenértékű szakképzettséggel rendelkező szakember.
M5) 1 fő a 266/2013 (VII. 11) Korm. rendelet 1. melléklet I. 2. rész „Tartószerkezeti tervezési szakterület” („T”) jogosultság megszerzéséhez szükséges okl. szerkezet-építő mérnökként 5 év szakirányú tervezési szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
A 4 terület (M2-M5) vonatkozásában egy személy több pozícióra nem jelölhető meg.
Igazolás M1-M5:
A Korm.r. 1.§ (1) bekezdése alapján az Ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm.r. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alk. követelményeknek. AK a Korm.r. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát (Ajánlattevőnek az EEKD IV. rész alfa szakaszát kell kitöltenie, a IV. rész további (A-D) szakaszait nem.).
Többet mutasson
A Kbt. 69.§ (4)-(7) bekezdések alapján utólagosan, de az elj. eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK AT(ke)t megfelelő határidő tűzésével felhívja az alk. követelmények (M1-M5) tekintetében az alábbi igazolások benyújtására:
M1) szerinti alkalmassági köv. vonatkozásában: a szolg. tárgya, a szolg. mennyisége, szerződéskötő másik fél megnevezése, a telj.ideje év/hó/napban (kezdő és befejező időpontját), nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
AK hivatkozik a Korm.r. 22.§ (1) bek.-ére.
M2)-M5) szerinti, a teljesítésbe bevonni kívánt szakember ismertetése, szakmai önéletrajza (KKD 10.sz. minta), rendelkezésre állási nyilatkozata, végzettséget vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata.
AK hivatkozik a Kbt.65.§(6)-(7),(9) és (11), 140.§(9) és a Korm.r. 22.§-ra és 24.§(1) bek is.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) AT alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (72 hónap) szerződésszerűen teljesített de legfeljebb kilenc éven (108 hó) belül megkezdett.
— legalább 1 db vadállat tartó helyeket is magában foglaló magasépítési létesítmény engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának az elkészítése,
— legalább 1 db. édesvízi vagy legalább 1 db. sós vizű állattartás céljára szolgáló min. 75 nm alapterületű medence kialakításának engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának az elkészítése,
— legalább 1 db min. 3 000 m2 alapterületű épület kialakításának engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának az elkészítése,
— legalább 1 db. madarak befogadására alkalmaz röpde engedélyezési és/vagy kivitelezési tervdokumentációjának az elkészítése.
M2) AT alkalmatlan, ha nem rendelkezik legalább 1 fő a 266/2013 (VII. 11) Korm. rendelet 1. melléklet I. 2. rész Építészeti tervezési terület („É”) jogosultság megszerzéséhez szükséges okl. építészmérnökként 2 év szakirányú tervezési szakmai gyakorlati idővel és okl. építészmérnöki vagy az ezzel egyenértékű szakképzettségű végzettséggel rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
M3) AT alkalmatlan, ha nem rendelkezik legalább 1 fő a 266/2013 (VII. 11) Korm. rendelet 1. melléklet I. 2. rész, „Építmények gépészeti tervezési szakterület” („G”) tervezési jogosultság megszerzéséhez szükséges,
a) okl. gépészmérnök épületgépész szakirány 3 év, vagy
b) okl. energetikai mérnök épületgépész szakirány 3 év, vagy
c) okl. létesítménymérnök épületgépész szakirány 3 év, vagy
d) gépészmérnök épületgépészeti szakirány 5 év, vagy
e) épületgépész mérnökként 5 év
Szakirányú tervezési szakmai gyakorlati idővel és okl. gépészmérnök épületgépész szakirány vagy okl. energetikai mérnök épületgépész szakirány, vagy okl. létesítménymérnök épületgépész szakirány, vagy gépészmérnök épületgépészeti szakirány, vagy épületgépész mérnöki vagy az ezzel egyenértékű szakképzettségű végzettséggel rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
M4) AT alkalmatlan, ha nem rendelkezik legalább 1 fő a 266/2013 (VII. 11) Korm. rendelet 1. melléklet I. 2. rész „Építményvillamossági tervezési szakterület” („V)” jogosultság megszerzéséhez szükséges, okl. villamosmérnökként 3 év, vagy villamosmérnökként épületvillamosság szakirány 5 év szakirányú tervezési szakmai gyakorlati idővel és okl. villamosmérnök vagy villamosmérnök épületvillamosság szakirány vagy az ezzel egyenértékű szakképzettségű végzettséggel rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
M5) Ajánlattevő alkalmatlan, ha nem rendelkezik legalább 1 fő a 266/2013 (VII. 11) Korm. rendelet 1. melléklet I. 2. rész „Tartószerkezeti tervezési szakterület” („T”) jogosultság megszerzéséhez szükséges okl. szerkezet-építő mérnökként 5 év szakirányú tervezési szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
Az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.), az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. valamint az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződés utófinanszírozású.
A támogatás intenzitása: 100,000000 %.
Ajánlatkérő előleg igénybevételének lehetőségét nem biztosítja.
Részszámla benyújtására Ajánlatkérő lehetőséget biztosít: A feladat elszámolása 2 rész és egy végszámlával történik.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételeket, a fizetési - és kötbérfeltételeket a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott Tervezési szerződéstervezet tartalmazza.
A késedelmi kötbér naptári naponként kerül felszámolásra.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 135.§ (1), (5) és (6) bekezdéseire, a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdésére, az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvényre.
Késedelmi kamat a Ptk. 6:155. §-ban foglalt rendelkezések szerint.
A végszámla összege a nyertes ajánlat szerint.
Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy a szerződés megkötésére a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően kerül sor.

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-05-23 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Polgármesteri Kabinet, 113. iroda.
További információk:
A bontáson a Kbt. 68. § (3) bekezdés szerinti személyek vehetnek részt. A bontáson történő részvétel esetén a képviseleti jogosultságot igazolni kell. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bekezdéseire.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M2) alkalmassági követelmény szerinti szakember többlet szakmai gyakorlati ideje (további max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 1,25
Minőségi kritérium (név): Az M3) alkalmassági követelmény szerinti szakember többlet szakmai gyakorlati ideje (további max. 36 hónap)
Az M4) alkalmassági követelmény szerinti szakember többlet szakmai gyakorlati ideje (további max. 36 hónap)
Az M5) alkalmassági követelmény szerinti szakember többlet szakmai gyakorlati ideje (további max. 36 hónap)
Az ár súlyozása: Nettó ajánlati ár- 5

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK05766
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Mester Enikő
A vevő profiljának címe: http://www.nyiregyhaza.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.kozbeszerzes.nyiregyhaza.hu 🌏
Ország: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Kapcsolattartó pont: Mester Eniko

Hivatkozás
További információk
a. Ajánlat benyújtásának formai követelményeit a KD tartalmazza.
b. A Korm.r. 30.§ (4) értelmében AK a P1), M1)-M5) pontok szerinti alk.feltételeket a minősített AT jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
c. AK nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítéséhez.
d. A KD korlátlanul, teljeskörűen, közvetlenül, térítésmentesen, elektronikusan elérhetők a http://kozbeszerzes.nyiregyhaza.hu weboldalon. A KKD a Kbt.57.§(2) bekezdése alapján ajánlatonként legalább egy AT-nek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie az ajánlattételi határidő lejártáig.
Többet mutasson
e. AK a Kbt. 77.§ (1) bekezdésre tekintettel az alábbi feltételeket határozza meg: Ajánlat összpontszámát a részszempontok pontszámainak súlyszámokkal megszorzott értékek összege adja. Bírálat során a maximálisan adható összpontszám 100 pont.
Ajánlati ár:
— Ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10,
— Ajánlati ár esetében AK a Felolvasólapon szereplő nettó árat értékeli,
— Legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat kap 10 pontot. A többi ajánlat pontszámát fordított arányosítás módszerével számítja AK.
M2)-M5) műszaki szakmai alk. megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal és végzettséggel vagy képzettséggel rendelkező szakember többlet szakmai gyakorlati ideje:
— Ajánlati elem legkedvezőbb szintjére (36 hónap) és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt maximális (10) pontot ad,
— Ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó.
És felső határa: 0-10.
— Ajánlatkérő a Felolvasólapon szereplő szakmai többlet gyakorlati időt értékeli. Az ajánlat pontszámát egyenes arányosítás módszerével számítja AK,
— Egy értékelési alszempont tekintetében csak egy fő szakember jelölhető meg,
— Ajánlat legkedvezőtlenebb szintje 0 hónap melynek megajánlását ajánlatkérő 0 ponttal értékeli,
— Ajánlatkérő szakmai ajánlat keretében az M2-M5) pontban bemutatott szakembereket kívánja értékelni.
f. AK hiv. a Kbt. 47.§ (2) bek.
g. A IV.2.6.) pontban megadott ajánlati kötöttség vonatkozásában AK 2 hónap alatt 60 naptári napot ért.
h. FAKSZ adatai: Dr. Kovács Előd (00645)
i. AK nem alkalmazza a Kbt. 75.§(2) e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
j. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
1. késedelmi kötbér:
— a késedelemmel érintett szolgáltatás nettó tervezési díjának 1 %-a/naptári nap,
— maximális mértéke a késedelemmel érintett szolg. nettó tervezési díjának 20 %-a.
2. meghiúsulási kötbér:
— alapja a tervezési díj nettó értéke, mértéke annak 20 %-a.
k. AT nyújtsa be:
1. ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró, az AT és az alk. igazolásában résztvevő gazd. szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját, adott esetben meghatalmazást.
Többet mutasson
2. nyilatkozatát a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek értékelési részszempontok szerint megajánlott többlet szakmai gyakorlati idejének alátámasztására. (KD 1/A melléklet)
3.a KD 2. melléklet szerinti nyilatkozatokat, kivéve a 5., 8-11. számú nyilatkozatokat, amelyeket csak a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra kell benyújtani.
l. AK ajánlati biztosítékot nem ír elő.
m. AT-nek nyertessége esetén érvényes, tervezői hibákból fakadó tervezésre vonatkozóan 1000000 Ft/káresemény, és 5000000 Ft/kárév biztosítási összegig terjedő tervezői felelősségbiztosít. szerz. kell kötnie, vagy meglévő biztosítását a szerz. tárgyára, a fenti összegig ki kell terjesztenie, melyet a szerződéskötés időpontjában be kell mutatni.
Többet mutasson
n. Helyszíni bejárás időpontja: 2018. május 3. 13:00 óra. Helyszín: Az Állatkert főbejárata előtt.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § -a szerint.
Folytatás a II.2.14.) További információ pontból:
A Nyíregyházi Állatpark 35 hektáron terül el, egységes arculattal rendelkező, egységes szakmai elvek alapján épülő, az egyes állatbemutatók és állatházak szoros korrelációjában működő egység. Ugyan, ez a 35 hektár több helyrajzi számból áll össze, de a projektben szereplő elemek, még ha távol is esnek egymástól, egy helyrajzi számon vannak. A tervezés folyamán nagyon fontos, mivel Európa egyik vezető állatkertjéről van szó, hogy lehetőleg egységes építészeti stílus mentén történjenek a fejlesztések.
Többet mutasson
A beszerzés tárgyát képező egyes feladatok több részből állnak, de az egyes munkafolyamatokat eredményesen és hatékonyan csak összehangoltan lehet elvégezni; műszaki és gazdaságossági szempontból ezen munkákat egy cégnek kell összehangolva elvégeznie.
Többet mutasson
Az állatkerti állatházak tervezésére nagyon szigorú és szabott irányelveket állapít meg az Európában működő szakmai szervezet, melynek tagja a Nyíregyházi Állatpark is, ezeket figyelembe kell venni a tervezés során, és egy tervező, vagy tervezőiroda a park több részén megvalósuló állatházakat sokkal jobban össze tudja hangolni, és a szakmai felkészítést az Állatpark részéről is sokkal hatékonyabban lehet egy kiválasztott csapattal lefolytatni.
Többet mutasson
Az egyes részfeladatok különböző szolgáltatók által történő ellátása munkaszervezési szempontból gazdaságosan és jó minőségben nem elvégezhető, továbbá a részajánlattétel biztosítása nem összeegyeztethető a gazdasági ésszerűséggel.
Részajánlattétel esetén ajánlatkérő nem tudná megfelelően összehangolni az egyes feladatokat végző cégek tevékenységét sem időben, sem szakmailag. Emellett ajánlatkérő számára aránytalanul nagy terhet jelentene az egyes szolgáltatások több cég közötti koordinációja, szakmai és pénzügyi adminisztrációja. Ajánlatkérő a hatékony és felelős gazdálkodás elvét szem előtt tartva nem biztosítja a részekre történő ajánlattételt.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 075-167230 (2018-04-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-07-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az ép. beruházás szakszerű kivitelezéséhez, és a kivitelező közbesz. elj.-ban történő kiválasztásához szükséges, műszakilag megalapozott, a vonatkozó szabványoknak és előírásoknak megfelelő részletezettségű szakmai és szaktervezői munkarészeket tartalmazó engedélyes és kiviteli Tervdokumentációt (továbbiakban: tervdokumentáció), az esetlegesen felmerülő,szükséges szakhatósági építési, létesítési engedélyek megszerzésével együtt. Elkészítendő dokumentációk: — Feladat a teljes engedélyes terv és engedélyezési dok., illetve jogerős építési engedély és a kiviteli tervek elkészítése; Megrendelő részére 4 pld papíralapon,összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan, szerk. formátumban is, — árazott- és árazatlan munkanemenkénti tételes költségvetés — Az engedélyeztetés során szükséges engedélyek; szakhatóság részére 2 pldban. Plusz a Megrendelő részére 1 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan Tervezői művezetői feladatok — Tervezői művezetés 20 munkanap
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 27 900 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Telefon: +3 42524524-116 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-07-27 📅
Közzététel dátuma: 2018-07-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 145-332311
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 075-167230
HL-S szám: 145
További információk
1. A nyertes ajánlattevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: Építményvillamossági tervezési szakterület, gépészeti tervezési szakterület, tartószerkezeti tervezési szakterület 2. Nyertes Ajánlattevő adószáma: 13606266-2-15
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az ép. beruházás szakszerű kivitelezéséhez, és a kivitelező közbesz. elj.-ban történő kiválasztásához szükséges, műszakilag megalapozott, a vonatkozó szabványoknak és előírásoknak megfelelő részletezettségű szakmai és szaktervezői munkarészeket tartalmazó engedélyes és kiviteli
Többet mutasson
Tervdokumentációt (továbbiakban: tervdokumentáció), az esetlegesen felmerülő,szükséges szakhatósági építési, létesítési engedélyek megszerzésével együtt.
— Feladat a teljes engedélyes terv és engedélyezési dok., illetve jogerős építési engedély és a kiviteli tervek elkészítése; Megrendelő részére 4 pld papíralapon,összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan, szerk. formátumban is,
— árazott- és árazatlan munkanemenkénti tételes költségvetés
— Az engedélyeztetés során szükséges engedélyek; szakhatóság részére 2 pldban.
Plusz a Megrendelő részére 1 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan
Tervezői művezetői feladatok
— Tervezői művezetés 20 munkanap
Tervezői feladat része továbbá a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során felmerülő ajánlattevői kérdésekre történő válaszadás, valamint a tervek alapján történő kivitelezés során Kivitelező részéről felmerülő kérdésekre történő válaszadás, indokolt esetben a Tervező hibájából a terv esetleges hiányossága, vagy hibája miatt a kivitelezés során fellépő problémák esetében történő tervpontosítás, tervmagyarázat, helyszíni egyeztetés keretében, kizárólag a tervező részéről a garanciális, szavatossági körben esetlegesen felmerülő kötelezettséget, illetve a terv
Többet mutasson
Hibájából adódó tervmódosítások elkészítése, továbbá a kivitelezés teljesítését lezáró műszaki átadás-átvételi eljáráson való hivatalos részvétel.
A kivitelezési tervdokumentáció tartalmi követelményei különösen, de nem
Kizárólagosan:
3.Tereprendezési munkarész é s kiviteli terv készítése
11. Környezetrendezési munka rész
Az India ház becsült alapterülete 650 m
Madárház összterülete 3400 m
Az India ház tartalmaz egy mangrove öblöt, ami egy sós vizű akvárium, legalább 100 m
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Nyíregyházi Állatpark 4431 Nyíregyháza Sóstói út, Nyíregyházi Állatpark 15010/2

Eljárás
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 5

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-07-23 📅
Név: Gav-Art Stúdió Kft.
Postacím: Szabadság tér 12/A. 1/10.
Postai város: Nyíregyháza
Postai irányítószám: 4400
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309787264 📞
E-mail: gava@gavart.hu 📧
Ország: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 27 900 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
1. A nyertes ajánlattevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni:
Építményvillamossági tervezési szakterület, gépészeti tervezési szakterület, tartószerkezeti tervezési szakterület
2. Nyertes Ajánlattevő adószáma: 13606266-2-15

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A jogorvoslati kérelem benyújtásának
Határideje a Kbt. 148.§ szerint.
Forrás: OJS 2018/S 145-332311 (2018-07-27)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-06-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 27 900 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-06-04 📅
Közzététel dátuma: 2019-06-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 109-266630
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 145-332311
HL-S szám: 109
További információk
A nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma: GAV-ART STÚDIÓ Kft. (4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 12/A 1. em. 10.); 13606266-2-15. Folytatás a VII.2.2) pontból: Ennek a speciális tartószerkezetnek a tervezését kizárólag a Budapesti Műszaki Egyetem Tartószerkezeti Tanszékén tudják modellezni. A Felek megkeresték az ilyen jellegű ponyvaszerkezetek méretezésében jártas egyetemi tervező úrat. Dr. Galaskó Gyula egyetemi docens (Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék) tervező úr szívesen vállalkozott a Nyíregyházi Állatpark új projektjének Afrikai Madárröpde elemének statikai tervezésében való részvételre. Mivel minden hasonló ponyvaszerkezetet és térlefedést az országban szinte kizárólagosan csak Dr. Galaskó Gyula tervez, ezért (ii) ezt a megbízást csak bizonyos időkorláttal tudta elvállalni. Dr. Galaskó Gyula a nagyszámú már korábban leszerződött megbízásai miatt a tárgyi szerződésben generál Tervező fél szerződés szerinti határidőre nem tudta ezt a feladatot vállalni. A Tervező az állatparkkal folytatott egyeztetés alapján vállalva a tervezési idő elhúzódását is, akként döntött, hogy a legkorszerűbb és leggazdaságosabb statikai rendszert kívánja megtervezni, mert összességében a végeredmény szempontjából ez a legjobb megoldás. A Tervező által javasolt statikai rendszer-változtatással a Megrendelő egyetért. A jelen szerződés módosítás keretében a Tervező által ellátandó feladatok nem kerülnek módosításra, kizárólag a szerződés 3.2. pontjában foglalt részhatáridő kerül módosításra, tekintettel arra, hogy a II. pontban kifejtett (i) teljesen más tervezési program után (ii) újonnan bevont szakember tekintetében fennálló leterheltség a szakhatósági és építési engedélyek szerződéskötéstől számított 3 hónapon belüli megszerzését nem tette lehetővé. A fentebb részletezett műszaki megoldások változása nem jár ellenérték változással. Szerződő Felek rögzíteni kívánják, hogy a módosított tervezési program illetve az ennek elkészítéséhez szükséges egyedi szakértelemmel bíró szakember leterheltsége előre nem voltak láthatóak, illetve a Szerződő Felek csak a tervezés során, annak előrehaladásával szembesülhettek ezen problémákkal. Szerződő Felek rögzítik, hogy a fenti szerződésmódosítás megfelel a hatályos Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjának. Szerződő felek rögzítik továbbá, hogy jelen szerződés módosítás esetében a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglalt feltételek is fennállnak, tekintettel arra, hogy jelen módosítás nem minősül lényegesnek.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Tervezési szerződés az Indiaház és Madárröpde létesítéséhez a Nyíregyházi Állatpark területén
Rövid leírás:
Feladat, a közbeszerzési dokumentumokban szereplő programterv alapján teljes
Engedélyes terv és engedélyezési dokumentáció, illetve jogerős építési engedély és a kiviteli tervek elkészítése.
Tervező feladata beszerezni az engedélyeket és az azokhoz szükséges szakhatósági és közműgazda hozzájárulá sokat is.
Tervezői feladat része továbbá a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során felmerülő ajánlattevői kérdésekre történő válaszadás, valamint a tervek alapján történő kivitelezés során Kivitelező részéről felmerülő kérdésekre történő válaszadás, indokolt esetben a Tervező hibájából a terv esetleges hiányossága, vagy hibája miatt a kivitelezés során fellépő problémák esetében történő tervpontosítás, tervmagyarázat, helyszíni egyeztetés keretében, kizárólag a tervező részéről a garanciális, szavatossági körben esetlegesen felmerülő kötelezettséget, illetve a terv Hibájából adódó tervmódosítások elkészítése, továbbá a kivitelezés teljesítését lezáró műszaki átadás-átvételi eljáráson való
Többet mutasson
hivatalos részvétel.
A kivitelezési tervdokumentáció tartalm i követelményei különösen, de nem kizárólagosan:
1. Építészeti munkarész és szakági kiviteli terv készítése
3. Tereprendezési munkarész é s kiviteli terv készítése
4. Épületgépészeti munkarész és szakági kiviteli terv készítése
5. Épületvillamossági munkarész és szakági kiviteli terv készítése
6. Gyengeáramú munkarész és hálózat telepítési terv készítése
9. Út és térburkolat unkarész
18. Közvilágítási munkar ész
Madárház összterülete 3 400 m
Alapján összesítve kb. 4 100 m
Mangrove biotop növényeit és halait — közte a szirt cápát — mutatja Az Állatkert látogatottsága: kb. 480 000 Fő/év
Az új épületnek szoros összhangban kell külalakjában, és funkciójában illeszkednie a Zöld Piramishoz; illetve, figyelembe kell venni a tervezés során, hogy az épület egyik közvetlen szomszédja tehát a Zöld Piramis, a másik pedig a leendő Jégkorszak, Interaktív állatbemutató.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 27 900 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Erdélyi-Mester Enikő

Hivatkozás
További információk
A nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma:
GAV-ART STÚDIÓ Kft. (4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 12/A 1. em. 10.); 13606266-2-15.
Folytatás a VII.2.2) pontból: Ennek a speciális tartószerkezetnek a tervezését kizárólag a Budapesti Műszaki Egyetem Tartószerkezeti Tanszékén tudják modellezni. A Felek megkeresték az ilyen jellegű ponyvaszerkezetek méretezésében jártas egyetemi tervező úrat.
Többet mutasson
Dr. Galaskó Gyula egyetemi docens (Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék) tervező úr szívesen vállalkozott a Nyíregyházi Állatpark új projektjének Afrikai Madárröpde elemének statikai tervezésében való részvételre.
Mivel minden hasonló ponyvaszerkezetet és térlefedést az országban szinte kizárólagosan csak Dr. Galaskó Gyula tervez, ezért (ii) ezt a megbízást csak bizonyos időkorláttal tudta elvállalni.
Dr. Galaskó Gyula a nagyszámú már korábban leszerződött megbízásai miatt a tárgyi szerződésben generál Tervező fél szerződés szerinti határidőre nem tudta ezt a feladatot vállalni.
A Tervező az állatparkkal folytatott egyeztetés alapján vállalva a tervezési idő elhúzódását is, akként döntött, hogy a legkorszerűbb és leggazdaságosabb statikai rendszert kívánja megtervezni, mert összességében a végeredmény szempontjából ez a legjobb megoldás.
Többet mutasson
A Tervező által javasolt statikai rendszer-változtatással a Megrendelő egyetért.
A jelen szerződés módosítás keretében a Tervező által ellátandó feladatok nem kerülnek módosításra, kizárólag a szerződés 3.2. pontjában foglalt részhatáridő kerül módosításra, tekintettel arra, hogy a II. pontban kifejtett (i) teljesen más tervezési program után (ii) újonnan bevont szakember tekintetében fennálló leterheltség a szakhatósági és építési engedélyek szerződéskötéstől számított 3 hónapon belüli megszerzését nem tette lehetővé.
Többet mutasson
A fentebb részletezett műszaki megoldások változása nem jár ellenérték változással. Szerződő Felek rögzíteni kívánják, hogy a módosított tervezési program illetve az ennek elkészítéséhez szükséges egyedi szakértelemmel bíró szakember leterheltsége előre nem voltak láthatóak, illetve a Szerződő Felek csak a tervezés során, annak előrehaladásával szembesülhettek ezen problémákkal.
Többet mutasson
Szerződő Felek rögzítik, hogy a fenti szerződésmódosítás megfelel a hatályos Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjának.
Szerződő felek rögzítik továbbá, hogy jelen szerződés módosítás esetében a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglalt feltételek is fennállnak, tekintettel arra, hogy jelen módosítás nem minősül lényegesnek.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A jogorvoslati kérelem benyújtásának határideje a Kbt. 148.§ szerint.
Forrás: OJS 2019/S 109-266630 (2019-06-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Tervezési szerződés - Indiaház és Madárröpde
Hivatkozási szám: EKR002243122023
Rövid leírás:
Az ép. beruházás szakszerű kivitelezéséhez, és a kivitelező közbesz. elj.-ban történő kiválasztásáhozszükséges, műszakilag megalapozott, a vonatkozó szabványoknak és előírásoknak megfelelő részletezettségűszakmai és szaktervezői munkarészeket tartalmazó engedélyes és kiviteli tervdokumentációt (továbbiakban:tervdokumentáció), az esetlegesen felmerülő, szükséges szakhatósági építési, létesítési engedélyekmegszerzésével együtt. Elkészítendő dokumentációk: — Feladat a teljes engedélyes terv és engedélyezési dok., illetve jogerős építési engedély és a kiviteli tervekelkészítése; Megrendelő részére 4 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan,szerk. formátumban is, — árazott- és árazatlan munkanemenkénti tételes költségvetés, — Az engedélyeztetés során szükséges engedélyek; szakhatóság részére 2 pldban, plusz a Megrendelőrészére 1 pld papíralapon, összefűzött A/4 formátumban és 1 pld elektronikusan. Tervezői művezetői feladatok. — Tervezői művezetés 20 munkanap.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 27 900 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Kohéziós Alap (CF) (2014/2020)
Az uniós alapok azonosítója: TOP-6.1.4-16-NY1-2017-00001
Leírás
Belső azonosító: EKR002243122023/1
Cím: Tervezési szerződés az Indiaház és Madárröpde léte
A beszerzés leírása:
Feladat, a közbeszerzési dokumentumokban szereplő programterv alapján teljes engedélyes terv és engedélyezési dokumentáció, illetve jogerős építési engedély és a kiviteli tervek elkészítése. Tervező feladata beszerezni az engedélyeket és az azokhoz szükséges szakhatósági és közműgazda hozzájárulásokat is. A felmerülő valamennyi, a tervdokumentáció elkészítésével összefüggő költség a Tervezőt terheli, a hatósági díjak megfizetése Megrendelő költsége. Tervezői feladat része továbbá a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során felmerülő ajánlattevői kérdésekre történő válaszadás, valamint a tervek alapján történő kivitelezés során Kivitelezőrészéről felmerülő kérdésekre történő válaszadás, indokolt esetben a Tervező hibájából a terv esetleges hiányossága, vagy hibája miatt a kivitelezés során fellépő problémák esetében történő tervpontosítás,tervmagyarázat, helyszíni egyeztetés keretében, kizárólag a tervező részéről a garanciális, szavatossági körben esetlegesen felmerülő kötelezettséget, illetve a terv hibájából adódó tervmódosítások elkészítése, továbbá akivitelezés teljesítését lezáró műszaki átadás-átvételi eljáráson való hivatalos részvétel. Feladat továbbá a tervezői művezetés. A kivitelezési tervdokumentáció tartalmi követelményei különösen, de nem kizárólagosan: 1.Építészeti munkarész és szakági kiviteli terv készítése 2. Tartószerkezeti munkarész 3.Tereprendezési munkarész és kiviteli terv készítése 4.Épületgépészeti munkarész és szakági kiviteli terv készítése 5.Épületvillamossági munkarész és szakági kiviteli terv készítése 6.Gyengeáramú munkarész és hálózat telepítési terv készítése 7. Tűzjelző hálózati munkarész 8. Közmű munkarész 9. Út és térburkolat munkarész 10. Víztechnológiai munkarész 11. Környezetrendezési munkarész 12. Geodéziai felmérési munkarész 13. Talajmechanikai munkarész 14.Üzemelés-biztonsági munkarész készítése 15 .Munkabiztonsági és egészségvédelmi terv készítése 16. Statikai munkarész 17. Útépítési munkarész 18. Közvilágítási munkarész 19. Kertészeti, az akadálymentesítési munkarész 20. Állattartás technológiai tervek. Az India ház becsült alapterülete 650m2, a madárröpde és a hozzá kacsolódó madárház összterülete 3400m2,a raktár alapterülete 450m2, a nagymacska kifutó és ház összterülete 800m2; a tervezői leírás alapján összesítve kb. 4100 m2 az épület teljes hasznos alapterülete, a telek területe 236223 m2. Az India ház tartalmaz egy mangrove öblöt, ami egy sósvizű akvárium, legalább 100m2 alapterülettel, változóvízmélységgel, a mangrove biotop növényeit és halait - közte a szirt cápát - mutatja. Az Állatkert látogatottsága: kb. 480 000 Fő/év. Az új épületnek szoros összhangban kell külalakjában, és funkciójában illeszkednie a Zöld Piramishoz; illetve,figyelembe kell venni a tervezés során, hogy az épület egyik közvetlen szomszédja tehát a Zöld Piramis, a másik pedig a leendő Jégkorszak, interaktív állatbemutató. Elkészítendő dokumentációk a II.1.4. pontban leírtak szerint. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra,tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgyjellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű”minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Többet mutasson
További információk:
Figyelemmel arra, hogy a TOP-6.1.4-16-NY1-2021-00006 azonosítószámú „Indiai nagymacska kifutó építése a Nyíregyházi Állatparkban” című projekt fizikai befejezésének napja 2022. december 31. napja volt, így a jelen szerződésben rögzített tervezői feladat elszámolása a 4. projektelem (2 234 790,- Ft tervdokumentációk készítése + 248 310,- Ft tervezői művezetés összesen 2 483 100,- Ft) tekintetében megtörtént, az a TOP-6.1.4-16-NY1-2021-00006 azonosítószámú projekt terhére a teljesítés utolsó stádiumát képező tervezői művezetési feladat tekintetében is elszámolásra került. A fennmaradó további 3 projektelem esetében a szerződés 1.1 pontja szerinti tervdokumentációk elkészültek, a Tervező felé a kifizetés megtörtént (22 848 210,- Ft összértékben). A szerződés 1.2. pontja szerinti tervezői művezetési feladatok lezárása jelenleg folyamatban van, a szerződés hatálya ezen feladatok lezárultáig tart.
Többet mutasson
Időtartam: 6 hónap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
A szerződés megkötésének időpontja: 2018-07-23 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/ugylet.xhtml?alugyletId=3820198 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 27 900 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002243122023/1111
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Gav-Art Stúdió Építész Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13606266215
Postacím: Szabadság Tér 12/A. I. em. 10. ajtó
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: gava@gavart.hu 📧
Telefon: +36 309787264 📞

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
5.1. A feladat elszámolása 2 rész és egy végszámlával történik. Az 1. részszámla az építési engedélyes tervek és valamennyi szakhatósági és építési engedély elkészültét követően a teljes tervezői díj 30%-ról állítható ki. A 2. részszámla kiállításának feltétele a kiviteli terveknek a megrendelő általi elfogadása, a teljes tervezői díj 60%-ról állítható ki A végszámla a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárásban való részvételről illetve tervezői művezetési díjról a tervezési díj (nettó ajánlati ár) fennmaradó 10 %-nak megfelelő összegben nyújtható be az elsőfokú használati engedély kiadásától számított 8 napon belül. A Tervező kijelenti, hogy dokumentáció saját szellemi terméke és más személyek, vagy szervezetek jogait nem sérti. A Tervező a tervdokumentációk készítése során szerzett információkat, valamint az elkészült tervdokumentációkat egyéb munkái során nem használhatja fel. A Tervező kártérítési felelősséggel tartozik a szerződés 4.16 pontja szerint.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15731766215
Postacím: Kossuth Tér 1.
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kovács Ádám
E-mail: kovacs.adam@nyiregyhaza.hu 📧
Telefon: +36 42524524 📞
URL: https://www.nyiregyhaza.hu 🌏
Csoportvezető

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § -a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Szerződés eredeti értéke: nettó 27.900.000,- Ft 1.sz. módosítást követően: nettó 27.900.000,- Ft 2.sz. módosítást követően: nettó 27.900.000,- Ft .Megrendelő 2021. szeptember 20. napján kelt jegyzőkönyvben (1. sz. melléklet) rögzítette a több projektet érintő tervezési költség-átalányosítást, melynek keretében az alábbi megállapítások történtek. A TOP-6.1.4-16-NY1-2017-00001 azonosítószámú „Indiaház és Madárröpde létesítése a Nyíregyházi Állatpark területén” megnevezésű projektből kiemelésre került az Indiai nagymacska kifutó projektelem, amely külön forrás terhére valósul meg. Erre 2021. évben a TOP-6.1.4-16 kódszámú „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” pályázati felhívás visszanyitásával vált lehetőség, melynek keretein belül az Indiai nagymacska kifutó a TOP-6.1.4-16-NY1-2021-00006 azonosítószámú „Indiai nagymacska kifutó építése a Nyíregyházi Állatparkban” című projektben önállóan valósul meg. A tervezésiszerződésben rögzített tervezési díj ennek megfelelően szétbontásra, illetve arányosításra került a 4 projektelem között. Projektelem Tervezői költségbecslés (Ft, nettó) Összes becsült költséghez viszonyított arány (%) tervezési díj arányosítása (Ft, nettó) 1. Indiaház 412 011 381 53,40 % 14 898 600 2. Többcélú raktárépület 81 445 468 10,56 % 2 946 240 3. Afrikai madárröpde 209 370 929 27,14 % 7 572 060 4. Indiai nagymacska kifutó 68 657 844 8,90 % 2 483 100 Tervezői költségbecslés összesen 771 485 622 100,00 % 27 900 000 A Tervező által benyújtott és benyújtandó számláinak záradékolása és elszámolása az arányosítás alapján 2 projektben kerül elszámolásra. Figyelemmel arra, hogy a TOP-6.1.4-16-NY1-2021-00006 azonosítószámú „Indiai nagymacska kifutó építése a Nyíregyházi Állatparkban” című projekt fizikai befejezésének napja 2022. december 31. napja volt, így a jelen szerződésben rögzített tervezői feladat elszámolása a 4. projektelem (2 234 790,- Ft tervdokumentációk készítése + 248 310,- Ft tervezői művezetés összesen 2 483 100,- Ft) tekintetében megtörtént, az a TOP-6.1.4-16-NY1-2021-00006 azonosítószámú projekt terhére a teljesítés utolsó stádiumát képező tervezői művezetési feladat tekintetében is elszámolásra került. A fennmaradó további 3 projektelem esetében a szerződés 1.1 pontja szerinti tervdokumentációk elkészültek, a Tervező felé a kifizetés megtörtént (22 848 210,- Ft összértékben). A szerződés 1.2. pontja szerinti tervezői művezetési feladatok lezárása jelenleg folyamatban van. A TOP-6.1.4-16-NY1-2017-00001 azonosítószámú „Indiaház és Madárröpde létesítése a Nyíregyházi Állatpark területén” című projekt a támogatói szerződés megkötésekor (2018. január 05.) 4 projekt elemből állt (indiaház, indiai nagymacska kifutó, afrikai madárröpde, többcélú raktár). Azonban kedvezményezetti döntés okán az indiai nagymacska kifutó elem kikerült ebből a projektből és 2021. július 09. napján támogatói szerződés került aláírása külön az indiai nagymacska kifutó projektelemre. Emiatt vált szükségessé a tervezői szerződésben rögzített összeg arányosítása. A tervezői költség így két különböző projekt támogatásából kerül elszámolásra. A TOP-6.1.4-16-NY1-2017-00001 azonosítószámú „Indiaház és Madárröpde létesítése a Nyíregyházi Állatpark területén” című projekt fizikai zárásának tervezett dátuma 2023. december 20. napja, mely időpontig valamennyi projekt elem használatbavételi engedélyeztetése benyújtásra fog kerülni. A végszámla összegét a projekt támogatási összegéből kívánja Megrendelő elszámolni, mivel a fedezet a projekt költségvetésében biztosított. Figyelemmel arra, hogy a TOP-6.1.4-16-NY1-2017-00001 azonosítószámú projekt ütemezése megváltozott, szerződő felek jelen szerződés-módosítás során a szerződés 5. pontjában foglalt fizetési feltételeket kívánják módosítani. Tekintettel az előzményekben foglalt finanszírozási források változására és a 4. projektelemet érintő TOP-6.1.4-16-NY1-2021-00006 projekt korábbi zárására, felek a fizetési feltételeket a fentiek szerint módosítják. A végszámla tekintetében a felek nem a használati engedély kiadását, hanem annak benyújtását tekintik irányadónak, mivel a TOP-6.1.4-16-NY1-2017-00001 projekt tervezett zárására 2023. december 20. napján fog sor kerülni és az elszámolhatóság ezen időpontig biztosítható. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz kapcsolódóan a 2014. január 1. és 2023. december 31. között teljesített tevékenységekhez kapcsolódóan a kedvezményezettnél felmerült és kifizetett költségek számolhatóak el. Vagyis ahhoz, hogy a bizonylat elszámolható legyen két feltételnek kell teljesülnie: a kedvezményezettnél merüljön fel a költség 2023. december 31-ig, illetve az kifizetésre kerüljön legkésőbb 2023. december 31-én. Szerződő felek rögzítik továbbá, hogy jelen szerződés módosítás esetében a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak, tekintettel arra, hogy jelen módosítás nem minősül lényegesnek. A szerződésmódosítás nem lényeges, tekintettel arra, hogy a Kbt. 141. § (6) bekezdése szerint - nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; - a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára nem változtatja meg, hiszen az 1. és 2. részszámla összevonásával a Tervező nem került előnyösebb helyzetbe. - a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki. A szerződésmódosítás továbbá az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket nem határoz meg, a szerződés értékének változásával nem jár, az eredeti szerződő féltől további szolgáltatás beszerzése nem szükséges.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
1. Felek a Tervezési szerződés 5.1. pontját az alábbiak szerint módosítják: Eredeti szöveg: 5.1. A feladat elszámolása 2 rész és egy végszámlával történik. Az 1. részszámla az építési engedélyes tervek és valamennyi szakhatósági és építési engedély elkészültét követően a teljes tervezői díj 30%-ról állítható ki. A 2. részszámla kiállításának feltétele a kiviteli terveknek a megrendelő általi elfogadása, a teljes tervezői díj 60%-ról állítható ki. A végszámla a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárásban való részvételről illetve tervezői művezetési díjról a tervezési díj (nettó ajánlati ár) fennmaradó 10 %-nak megfelelő összegben nyújtható be az elsőfokú használati engedély kiadásától számított 8 napon belül. Módosított szöveg: 5.1 A feladat elszámolása 2 rész és egy végszámlával történik, az alábbi táblázat alapulvételével. a b c d Projektelem tervezési díj (Ft, nettó) tervdokumentációk díja (Ft, nettó) tervezői művezetés (Ft, nettó) finanszírozás 1. Indiaház 14 898 600 13 408 740 1 489 860 TOP-6.1.4-16-NY1-2017-00001 2. Többcélú raktárépület 2 946 240 2 651 616 294 624 3. Afrikai madárröpde 7 572 060 6 814 854 757 206 4. Indiai nagymacska kifutó 2 483 100 2 234 790 248 310 TOP-6.1.4-16-NY1-2021-00006 Tervezői díj 27 900 000 25 110 000 2 790 000 Az 1. részszámla az építési engedélyes tervek és valamennyi szakhatósági és építési engedély elkészültét valamint a kiviteli terveknek a megrendelő általi elfogadását követően a teljes tervezői díj 90%-áról állítható ki (fenti táblázat „b” oszlopa). A 2. részszámla a 4. projektelem (Indiai nagymacska kifutó) tervezői művezetése tekintetében a be az elsőfokú használati engedély kiadásától számított 8 napon belül. A végszámla a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárásban való részvételről illetve az 1., 2. és 3. projektelemre vetített/vonatkozó (Indiaház, többcélú raktárépület, afrikai madárröpde) tervezői művezetési díjról a tervezési díj (nettó ajánlati ár) fennmaradó 2 541 690,- Ft + Áfa összegében nyújtható be az elsőfokú használati engedély benyújtásától számított 8 napon belül. 2. sz. szerződés-módosítás aláírásának dátuma: 2023.11.29.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 240-754696 (2023-12-12)