Veszprémi Petőfi Színház tervezési feladatok

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

A „Veszprémi Petőfi Színház komplex fejlesztése” elnevezésű projekt keretében a Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójához és bővítéséhez szükséges teljes körű tervezői feladatok ellátása, a megvalósításához szükséges felmérési, (bontási, építési és esetlegesen örökségvédelmi, továbbá szakági) engedélyezési és kivitelezési-, közbeszerzési- és geodéziai tervdokumentáció elkészítése, valamint tervezői művezetői feladatok ellátása tervezési szerződés keretében.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-12-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-11-10.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-11-10 Ajánlati felhívás
2018-12-14 További információk
2019-05-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2020-03-16 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2020-08-31 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-01-11 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2024-04-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-11-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000885292018
Rövid leírás:
A „Veszprémi Petőfi Színház komplex fejlesztése” elnevezésű projekt keretében a Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójához és bővítéséhez szükséges teljes körű tervezői feladatok ellátása, a megvalósításához szükséges felmérési, (bontási, építési és esetlegesen örökségvédelmi, továbbá szakági) engedélyezési és kivitelezési-, közbeszerzési- és geodéziai tervdokumentáció elkészítése, valamint tervezői művezetői feladatok ellátása tervezési szerződés keretében.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Óváros tér 9.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Kapcsolat
Internetcím: http://www.veszprem.hu 🌏
E-mail: vig.levente@standarp.hu 📧
Telefon: +36 306333643 📞
Fax: +36 88549380 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000885292018/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000885292018/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-11-10 📅
Benyújtási határidő: 2018-12-12 📅
Közzététel dátuma: 2018-11-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 218-499374
HL-S szám: 218
További információk
A II.2.7) pontban megadott időtartam a II.2.4) pontban megadott munkanapok összesített időtartama. A szerződés teljes időtartama az ahhoz kapcsolódó építési beruházás pontos időszükséglete ismeretének hiányában előre nem határozható meg. A II.1.5), II.2.6) pontban megadott érték nem a becsült érték, a hirdetményfeladási rendszer kitöltési szabályai miatt került 1 HUF rögzítésre.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
Jelenlegi alapterületek: Petőfi Színház épülete: 4385,37 m²; volt Zeneiskola épülete: 849,6 m², volt Turistaszálló épülete: 703,82 m²; összesen: 5938,79 m²
A rekonstrukció és bővítés során a színpadtechnológia is fejlesztésre kerül: zenekari árok; nézőtér; alsógépészet, dobforgó színpad, személyi és utca süllyesztő; felsőgépészet, díszlethúzó: kb. 20 db, ponthúzó: 48 db, mozgatható világítástartók, összesen 453 db férőhely kerül kialakításra.
Többet mutasson
A tervezéssel érintett ingatlanok főbb adatai:
Veszprém, Óvári Ferenc út 2.; 5038. hrsz.:
— funkció: kulturális intézmény (Petőfi Színház),
— telek alapterülete: 1269 m²,
— beépítettség: 1039 m²
Veszprém, Óvári Ferenc út 5037/2. hrsz.:
— funkció: közterület (jelenleg beépítetlen),
— telek alapterülete: 359 m²
Veszprém, Megyeház tér 2.; 5037/1. hrsz.:
— funkció: vegyes (Bakony társasház, korábbi Korona-szálló),
— telek alapterülete: 2306 m²,
— beépítettség: 1467 m²
Veszprém, 5041. hrsz.:
— funkció: közterület (Színházkert),
— telek alapterülete: 1 ha 2002 m²,
— beépítettség: nem ismert (a Petőfi színház bontandó „lepényépületének” nagy része helyezkedik el rajta)
Veszprém, 5042. hrsz.:
— telek alapterülete: 2925 m²,
— beépítettség: nem ismert (a Petőfi színház bontandó „lepényépületének” kisebb része helyezkedik el rajta)
Veszprém, Óvári Ferenc út 1.; 112. hrsz.:
— funkció: intézmény (régi Zeneiskola, turistaszálló),
— telek alapterülete: 1423 m²,
— beépítettség: 848 m²
Veszprém, Szeglethy József utca 4.; 121. hrsz.:
— funkció: intézmény,
— telek alapterülete: 1222 m²,
— beépítettség: 567 m²
Elvégzendő feladatok rövid ismertetése:
a) Épületek felmérése (felmérési terv készítése), pontosított adatok digitalizálása, engedélyezési terv előkészítése a megrendelő által biztosított vázlatterv (RMT) alapján, véglegesített szakági és belsőépítészeti koncepcióval, telekalakításhoz szükséges geodéziai munkarésszel, továbbá a korábbi Korona-szállót (5037/1. hrsz-ú ingatlan) érintő társasház alapító okirat módosításához szükséges geodéziai munkarészek elkészítése: a szerződés megkötését követő 20 munkanap.
Többet mutasson
b) Bontási, építési, örökségvédelmi és szakági engedélyezési tervdokumentáció, az engedélyezési tervdokumentáció összeállítása, tervezői költségbecslés összeállítása, valamint a telekalakítási változási vázrajz elkészítése: az a) pontban foglalt feladat teljesítését követő: 40 munkanap.
Többet mutasson
c) Kivitelezési tervdokumentáció, közbeszerzési tervdokumentáció elkészítése: a b) pont szerinti feladat teljesítését követő 120 munkanap.
d) A használatbavételi engedélykérelem benyújtását megelőzően a megépített épületek felmérése, megvalósulási terv elkészítése és az épületfeltüntetési vázrajz elkészítése.
e) Megbízottként a szükséges engedélyek (hatósági, közműszolgáltatói) tényleges beszerzése.
f) Tervező a tervezői művezetési feladatokat a Megrendelő igényei szerint köteles ellátni és ennek érdekében köteles a Megrendelő rendelkezésére állni, legfeljebb 90 mérnöknap erejéig.
g) Egyéb feladatok: Tervező javaslatot tesz az ajánlatkérő számára a kivitelezés teljesítés ütemezésére vonatkozóan. A tervező a kivitelezés teljes folyamata alatt rendelkezésre áll és támogatja a Megrendelőt. Megrendelő által lefolytatni tervezett kivitelezés tárgyú közbeszerzési eljárás szakmai támogatása. A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás lezárását követően a kiviteli tervdokumentáció alapján megvalósuló építési beruházás során felmerülő eltérések esetleges "tervhibák" javítása átvezetése (kivéve megvalósulási terv).
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 180 nap
További információk:
A II.2.7) pontban megadott időtartam a II.2.4) pontban megadott munkanapok összesített időtartama. A szerződés teljes időtartama az ahhoz kapcsolódó építési beruházás pontos időszükséglete ismeretének hiányában előre nem határozható meg. A II.1.5), II.2.6) pontban megadott érték nem a becsült érték, a hirdetményfeladási rendszer kitöltési szabályai miatt került 1 HUF rögzítésre.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 8200 Veszprém, Óváros Tér 9.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll, továbbá, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következik be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
Többet mutasson
Igazolási mód:
Ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt. 62. §-ában említett kizáró okok hiányát.
Többet mutasson
Az egységes európai dokumentumban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és – szükség esetén – hozzájáruló nyilatkozatot. Az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell. A kizáró okok fenn nem állását az igazolások benyújtására felhívott [Kbt. 69. § (4)] gazdasági szereplőknek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §; 10. §, 12 – 14. § és 16. § rendelkezései szerint kell igazolnia.
Többet mutasson
Amennyiben a cégkivonattal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben (nemleges nyilatkozat is csatolandó).
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ra továbbá a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-okra.
A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó igazolási mód:
SZT1) ajánlattevő a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése és a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolja az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást.
(Amennyiben a rendelkezésre álló nyilvántartás(ok)ból teljes körűen ellenőrizhető az SZT1) alkalmassági feltételnek való megfelelés, a gazdasági szereplő a nyilvántartások elérési helyét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban tüntesse fel.)
Továbbá felhívjuk a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésére is.
Alkalmasság minimumkövetelménye(i):
SZT1)
Ajánlattevő alkalmatlan, ha nem szerepel a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Építész Kamara, illetve területi kamarái,) által vezetett névjegyzékében, illetve a nem MAGYARORSZÁG,on letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik. A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8.§ (2) bek-e alkalmazandó a nem MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevők tekintetében.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6)-(7); (9) (11) bekezdései, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése is irányadók.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja, illetőleg a 321/2015. (X. 30) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan - általános forgalmi adó nélkül számított - a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatás) árbevételről szóló nyilatkozat éves bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
P.2. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés a) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés b) pontja alapján: az előző két, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a saját vagy jogelőd számviteli jogszabályok szerint elkészített beszámolóból, illetőleg egyszerűsített éves beszámolóból a mérleg és eredménykimutatás benyújtása. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámolók a céginformációs szolgálat honlapján (11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet 3. §-ában meghatározott internetes honlap) megismerhetők, a beszámolók adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, és a beszámolók csatolása az ajánlatban nem szükséges. Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy ajánlattevő nyújtsa be nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladását megelőző két lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti adózott eredményéről.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása az egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat benyújtásával történik; a fent ismertetett igazolások benyújtása kizárólag az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felkérése esetén szükséges. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (6)-(7); (9) és (11) bekezdései is irányadóak. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát (az EEKD IV. rész α pont szerinti nyilatkozat) és nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. AK a pénzügyi alkalmassági követelmények szerinti feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás feladásának napjától visszafelé számított három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen az általános forgalmi adó nélkül számított közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatás) származó árbevétele nem éri el a nettó 300 millió HUF-ot.
Többet mutasson
P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha számviteli jogszabályok szerinti saját vagy jogelődje beszámolója alapján az előző két, mérlegfordulónappal lezárt üzleti éve mindegyikében az adózott eredménye negatív volt. Amennyiben a szükséges irattal azért nem rendelkezik, mert a gazdasági szereplő a megadott időszakon kívül kezdte meg működését, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmasságát igazolhatja a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatás) működési ideje alatt elért, minimálisan 150 millió Ft árbevételről szóló nyilatkozattal. A „lezárt" üzleti év meghatározása során a beszámoló elfogadásának az időpontját tekinti Ajánlatkérő mérvadónak.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M.1. A 321/2015. (X. 30.)Korm. r.(továbbiakban Korm.r.) 21.§ (3) bek a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban végzett közbeszerzés tárgya szerinti referenciamunkák ismertetése, a Korm.r. 22. §(1)bek alapján igazolva, min. az alábbi tartalommal: a szolgáltatás tárgya olyan részletességgel, hogy abból megállapítható legyen az alkalm. feltételeknek való megfelelés; a szolgáltatás mennyisége; az ellenszolgáltatásból részesülés aránya; a teljesítés helye; a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont, év/hónap bontás), a szerződést kötő másik fél megn., valamint a részéről információt adó szem. neve és tel.száma, munkára vonatkozó minősítése, nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.Az M.1.a)-e)alpontokban előírt követelmények közös szerződés alapján teljesített referenciával is igazolhatók.A referenciamunka akkor tekinthető a felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapon belül teljesítettnek, ha a szerződésszerű teljesítés időpontja erre az időszakra esik, de legfeljebb 6 éven belül megkezdődött.
Többet mutasson
M.2. A Korm.r.21. §(3)bek.b)pontja szerint, azon a szakembereknek – különösen a minőség ellenőrzéséért felelőseknek – a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, valamint az alábbi dokumentumok csatolása: a szakemberek által saját kezűleg aláírt szakmai tapasztalatot ismertető szakmai önéletrajza és rendelkezésre állási nyilatkozata; a szakemberek végzettségét, képzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolata.AK a gyakorl. idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi; az időben párhuzamos gyakorlati időket csak egyszer veszi figyelembe. Ha a megajánlott szakember a releváns jogosultsággal szerepel a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában és feltünteti a szakember kamarai névjegyzéki számát, a szerződéskötési feltétel meglétét az érvényes jogosultság igazolja;ebben az esetben végzettséget, képzettséget igazoló dokumentum csatolása a szerződéskötéshez nem, de a szakmai tapasztalatot ismertető szakmai önéletrajz benyújtása ebben az esetben is szükséges.A szakemberek között átfedés megengedett, de legalább 5 fő szakember bevonása kötelező.Az alkalm. követelményeknek való megfelelés igazolása EEKD-ba foglalt nyilatkozat benyújtásával történik; a fent ismertetett igazolások benyújtása kizárólag az AK Kbt.69. §(4) bekezdése szerinti felkérése esetén szükséges.Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (6)-(7); (9) és (11) bekezdései is irányadóak. A 321/2015. (X.30.)Korm. rendelet 2. §(5) bekezdése alapján az AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát(az EEKD IV. rész α pont szerinti nyilatkozat) és nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. AK a szakmai alkalmassági követelmények szerinti feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
Többet mutasson
Generáltervezés:olyan összetett tervezési feladat, amelynek keretében legalább az alábbi szakterületek mindegyikére kiterjedő tervezési feladatok ellátására került sor: építészet, tartószerkezet, épületgépészet, épületvillamosság.Színházi: előadó-művészeti tevékenység (TEAOR 9001) nyújtására szolgáló(ilyen célra épült vagy ilyen tevékenységet ellátásra szolgáló) zárt épület értendő. Hasznos alapterület: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) szerinti meghatározás. Közhasználatú építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 2.§9.pontjában megadott fogalommeghatározás szerinti építményfajta. Műemléki épület:2001. évi LXIV. törvény 7.§15.alpontja szerinti épület. Energia modellezés szakértés: épületklimatikai és -energetikai dinamikus, termikus épületszimuláció készítésére vonatkozó szolgáltatás.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére,ha nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített alábbi referenciával: a) összesen max. 4 szerződésből igazolt, összesen min. 4000 m
M.2. Alkalmatlan az AT,ha nem rendelk. az alábbi szakemberekkel:
a) min.1 fő,vezető építész tervező,aki a 266/2013. (VII.11.)Korm. rendelet(továbbiakban: Rendelet) szerinti, építészeti tervezési szakterületre vonatkozó korlátozás nélküli „É/1”(vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges,a névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal,továbbá min. 3 db, műemléki és/vagy színházi funkcióval bíró épület generál tervezése során szerzett tervezői tapasztalattal rendelk.. b) min. 1 fő,építményvillamossági tervező, aki a Rendelet szerinti, építményvillamossági tervezési szakterületre vonatkozó korlátozás nélküli „V” (vagy azzal egyenértékű)jogosultság megszerzéséhez szükséges,a névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal (gyakorlattal),továbbá min. 1 db,műemléki és/vagy színházi funkcióval bíró épület felelős épületvillamossági tervezése során szerzett tervezői tapasztalattal rendelk.. c) min. 1 fő,építmény gépészeti tervező,aki a Rendelet szerinti,építmények gépészeti tervezése szakterületre vonatkozó korlátozás nélküli „G”(vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges, a névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal (gyakorlattal), továbbá min. 1db,műemléki és/vagy színházi funkcióval bíró épület felelős gépésztervezése során szerzett tervezői tapasztalattal rendelk.. d) min.1 fő,tartószerkezeti tervező,aki a Rendelet szerinti, tartószerkezeti tervezési szakterületre vonatkozó korlátozás nélküli „T” (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges,a névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal (gyakorlattal),továbbá min. 1 db,műemléki és/vagy színházi funkcióval bíró épület felelős tartószerkezeti tervezése során szerzett tervezői tapasztalattal rendelk.. e) min. 1 fő, műemlékvédelmi szakmérnök vagy restaurátor,aki min. 1 db,műemléki épülethez kapcsolódó kutatói vagy szaktanácsadói vagy tervezési szakmai tapasztalattal rendelk.. f) min. 1 fő, informatikai és gyengeáramú tervező, aki min. 1 db, műemléki vagy színházi funkcióval bíró épülethez kapcsolódó informatikai vagy gyengeáramú tervezési szakmai tapasztalattal rendelk.. g) min. 1 fő,építésügyi tűzvédelmi tervező (TUÉ),aki min. 1 db, műemléki vagy színházi funkcióval bíró épülethez kapcsolódó tűzvédelmi tervezési szakmai tapasztalattal rendelk.. h) min. 1 fő,organizációs folyamatokat tervező,aki min. 1 db, műemléki vagy színházi funkcióval bíró épülethez kapcsolódó építési munkafolyamatok,technológiai folyamatok térbeli és időbeli szervezése,valamint az építés helyi organizációs folyamatainak tervezése tárgyú szakmai tapasztalattal rendelk.. i) min. 1 fő,költségvetés, költségbecslés készítő,aki min. 1 db, műemléki vagy színházi funkcióval bíró épülethez kapcsolódó költségvetés vagy költségbecslés készítése tárgyú szakmai tapasztalattal rendelk..
Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Forint (HUF).
Az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésének elismerése körében és a szerződésszerű, ajánlatkérő által igazolt teljesítését követően a kifizetés a Kbt. 135. § (1); (5) bek. foglaltak szerint, valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint történik, a hatályos jogszabályok szerinti. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi, hibás teljesítési, teljesítés elmaradása miatti kötbér; amelyek és a fő finanszírozási és fizetési feltételek részleteit a közbeszerzési dokumentumok, de különösen a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-12-12 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
További információk:
Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): a felhívás III.1.3) M.2. a) pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (max. 8 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): a felhívás III.1.3) M.2. b) pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3) M.2. c) pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (max. 8 db) (db)
a felhívás III.1.3) M.2. d) pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (max. 8 db) (db)
a felhívás III.1.3) M.2. e) pontja szerinti szakember (Műemlékvédelmi szakmérnök vagy vezető restaurátor szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): a felhívás III.1.3) M.2. f) pontja szerinti szakember (Informatikai és gyengeáramú tervező szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3) M.2. g) pontja szerinti szakember (Építésügyi tűzvédelmi tervező (TUÉ) szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3) M.2. h) pontja szerinti szakember (Organizációs folyamatokat tervező szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3) M.2. i) pontja szerinti szakember (Költségvetés, költségbecslés készítő szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a szerződés teljesítésében részt vevő személyi állomány szakmai szervezettségének mértéke - feladatkosztás rendje, munkaszervezés, belső ellenőrzés (minőségirányítás)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_28636553
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Víg Levente
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000885292018/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. AK felhívja AT figyelmét, hogy tekintettel a jelen pontra is érvényes karakterkorlátozására, mivel abban nem tudja a közbeszerzési eljáráshoz szükséges további információk teljes tartalmát meghatározni, ezért azok részletesen a közbeszerzési dokumentumokban kerülnek kifejtésre.
Többet mutasson
2. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza.
3. AK a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását kizárja.
4. AK az eljárást a Kbt. 41. § (3) bekezdésére, illetve a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR. Kr.) szerint az elektronikus közbeszerzési rendszeren (EKR) keresztül folytatja le, nyilatkozatétel kizárólag elektronikus úton, az EKReben lehetséges. Az EKR a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap címen érhető el. AK az egyéb közbeszerzési dokumentumokat a Kbt. 39. § (1) bekezdésére tekintettel az EKR-en, elektronikus úton hozzáférhetővé teszi.
Többet mutasson
5. Kieg.táj. kérhető a Kbt.56.§(1) szerint, melyre válasz a Kbt.56.§(2)-(5) szerint.
6. Amennyiben a nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot annak kitöltése útján kell megtenni (EKR Kr. 10.§ (2) bekezdés), melyek vonatkozásában EKR Kr. 13.§ (1) szerinti vélelem az irányadó.
Többet mutasson
7. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66.§ (2)és (4) bek., a Kbt. 66.§(6) bek. a)és b)pontja vonatkozásában. A Kbt. 66.§ (2) bek. szerinti nyilatkozatot eredeti péld-ban kell benyújtani. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is csatolni kell.
Többet mutasson
8. Csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 13.§ szerint (nemleges nyilatkozat is csatolandó).
9. Az ajánlathoz csatolni kell az AT, az alváll., az alkalmasság igazolásába bevont gazd-i szereplő cégjegyzésre jogosult,nyilatkozatot,dokumentumot aláíró képviselő aláírási címpéldányát vagy aláírás mintáját a 2006.évi V. tv. 9.§ (1) bek.-ben meghatározottak szerint.
Többet mutasson
10. AK a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 11. §-a alapján a szerződés megkötésének feltételéül szabja,hogy a nyertes AT a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt rendelkezzen min. 10 millió F/ biztosítási eseményen és min. a 20 millió Ft/kárösszegű tervezői felelősségbizt-al.
Többet mutasson
11. A megvalósítandó tervezési feladatok egy beruházáshoz kapcsolódnak, így a tervezési feladatok részekre bontva, adott esetben több tervezővel kötött több szerződés útján történő megvalósításával a szolgáltatás tényleges funkciója veszne el és jelentős időveszteséggel járna, valamint az ajánlati ár növekedését is eredményezné, továbbá az egyértelmű egyetemleges felelősség megállapítása is csak egy szervezet által biztosítható. A szolgáltatás természete nem teszi lehetővé annak részekre bontását, részajánlattételi lehetőség biztosítását
Többet mutasson
12. A 1-9. értékelési részszempont esetében az egyenesen arányosítás módszere alapján kerülnek kiosztásra a pontszámok. [Közbeszerzési Hatóság útmutató 1. sz. melléklet: A.1. pont bb) alpont – KÉ 21.12.2016 ]. A 10. értékelési részszempont esetében közvetlen pontkiosztás módszere alapján kerülnek kiosztásra a pontszámok. A 11. értékelési részszempont esetében a fordított arányosítás módszere alapján kerülnek kiosztásra a pontszámok. [Útmutató 1. sz. melléklet: A.1. pont ba) alpont.Az értékelési ponttartomány: 0-100.
Többet mutasson
13. Kbt. 131. § (4) bek. szerint AK az eljárás nyertesével köt szerződést,vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
14. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 36. § (1) bekezdésében illetve a Kbt. 138-140. §-iban foglaltakra.
15. A nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók. Irányadó jog a magyar jog.
16. AK A felhívás IV.2.6) pontjában feltüntetett 1 hónap alatt 30 napot ért.
17. Az eljárásba bevont felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Víg Levente (00354)

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ rendelkezései szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 218-499374 (2018-11-10)
További információk (2018-12-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A „Veszprémi Petőfi Színház komplex fejlesztése” elnevezésű projekt keretében a Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójához és bővítéséhez szükséges teljeskörű tervezői feladatok ellátása, a megvalósításához szükséges felmérési, (bontási, építési és esetlegesen örökségvédelmi, továbbá szakági) engedélyezési és kivitelezési-, közbeszerzési- és geodéziai tervdokumentáció elkészítése, valamint tervezői művezetői feladatok ellátása tervezési szerződés keretében.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-12-14 📅
Benyújtási határidő: 2018-12-20 📅
Közzététel dátuma: 2018-12-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 244-559360
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 218-499374
HL-S szám: 244
További információk
Az ajánlattételi határidő meghosszabbítását indokoló körülmény: az EKR üzemeltetőjének közzétett tájékoztatása szerint, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben 8.12.2018 10:10-től 10.12.2018 8:25-ig fennálló teljes, 24 órát meghaladó időtartamú folyamatos üzemzavara. Ajánlatkérő az üzemzavarra tekintettel a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdése alapján jár el, melyről az érdeklődésüket jelző gazdasági szereplőket az EKR-en keresztül előzetesen is értesített.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2018/S 244-559360 (2018-12-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-05-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 445 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-05-13 📅
Közzététel dátuma: 2019-05-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 092-223121
HL-S szám: 92

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelenlegi alapterületek: Petőfi Színház épülete: 4385,37 m
— telek alapterülete: 1269 m
— beépítettség: 1039 m
— telek alapterülete: 359 m
— telek alapterülete: 2306 m
— beépítettség: 1467 m
— telek alapterülete: 1 ha 2002 m
— telek alapterülete: 2925 m
— telek alapterülete: 1423 m
— beépítettség: 848 m
— telek alapterülete: 1222 m
— beépítettség: 567 m

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): a felhívás III.1.3. M.2. a) pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3. M.2. b) pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3. M.2. c) pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (max. 8 db) (db)
a felhívás III.1.3. M.2. d) pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (max. 8 db) (db)
a felhívás III.1.3. M.2. e) pontja szerinti szakember (Műemlékvédelmi szakmérnök vagy vezető restaurátor szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3. M.2. f) pontja szerinti szakember (Informatikai és gyengeáramú tervező szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3. M.2. g) pontja szerinti szakember (Építésügyi tűzvédelmi tervező (TUÉ) szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3. M.2. h) pontja szerinti szakember (Organizációs folyamatokat tervező szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)
a felhívás III.1.3. M.2. i) pontja szerinti szakember (Költségvetés, költségbecslés készítő szakember) szakmai tapasztalata (max. 8 db)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-04-18 📅
Név: TSPC Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_91702692
Postacím: Ezerjó utca 10.
Postai város: Győr
Postai irányítószám: 9011
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18009191 📞
E-mail: info@tspc.hu 📧
Ország: Győr-Moson-Sopron 🏙️
Név: Középülettervező Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_20603126
Postacím: Lublói utca 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1023
Telefon: +36 209718189 📞
E-mail: blasko.monika@kozti.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 445 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők:
Középülettervező Zártkörűen működő Részvénytársaság (1023 Budapest, Lublói utca 2., adószám: 10569731241) és TSPC Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelyen (9011 Győr Ezerjó, utca, adószám: 24084794208) közös ajánlattevők
ABC Group Ingatlan Fejlesztő és - Üzemeltető Kft. (2724 Újlengyel, Petőfi Sándor utca 48., adószám: 13098030-2-13) és Szenes Design Stúdio belsőépítészeti és Kereskedelmi Bt. (1026 Budapest, Virág árok 6. B. ép., adószám: 28552455241) közös ajánlattevők,
Többet mutasson
MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft. (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 42/a. alagsor 1., adószám: 13079909243)

Kiegészítő információk
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2019/S 092-223121 (2019-05-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-03-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 445 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-16 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 057-137140
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 092-223121
HL-S szám: 57
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2020. február 28.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Veszprémi Petőfi Színház tervezési feladatok
Rövid leírás: — telek alapterülete: 1 ha 2002 m2,
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 8200 Veszprém, Óváros tér 9.

A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 445 000 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Víg Levente
Forrás: OJS 2020/S 057-137140 (2020-03-16)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-08-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 445 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-08-31 📅
Közzététel dátuma: 2020-09-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 172-416359
HL-S szám: 172
További információk
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2020. július 3.
Forrás: OJS 2020/S 172-416359 (2020-08-31)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-01-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 445 000 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Óváros Tér 9.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-11 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 010-021741
HL-S szám: 10
További információk
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2022. január 5.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelenlegi alapterületek: Petőfi Színház épülete: 4385,37 m2; volt Zeneiskola épülete: 849,6 m2, volt Turistaszálló épülete: 703,82 m2; összesen: 5938,79 m2
- funkció: kulturális intézmény (Petőfi Színház);
- telek alapterülete: 1269 m2;
- beépítettség: 1039 m2
- funkció: közterület (jelenleg beépítetlen);
- telek alapterülete: 359 m2
- funkció: vegyes (Bakony társasház, korábbi Korona-szálló);
- telek alapterülete: 2306 m2;
- beépítettség: 1467 m2
- funkció: közterület (Színházkert);
- telek alapterülete: 1 ha 2002 m2;
- beépítettség: nem ismert (a Petőfi színház bontandó „lepényépületének” nagy része helyezkedik el rajta)
- telek alapterülete: 2925 m2;
- beépítettség: nem ismert (a Petőfi színház bontandó „lepényépületének” kisebb része helyezkedik el rajta)
- funkció: intézmény (régi Zeneiskola, turistaszálló);
- telek alapterülete: 1423 m2;
- beépítettség: 848 m2
- funkció: intézmény;
- telek alapterülete: 1222 m2;
- beépítettség: 567 m2

A szerződés odaítélése
Postacím: Ezerjó Utca 10
Lublói Utca 2.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 010-021741 (2022-01-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Veszprémi Petőfi Színház tervezési feladatok
Hivatkozási szám: EKR000885292018
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 445 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000885292018/1
A beszerzés leírása:
A „Veszprémi Petőfi Színház komplex fejlesztése” elnevezésű projekt keretében a Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójához és bővítéséhez szükséges teljeskörű tervezői feladatok ellátása, a megvalósításához szükséges felmérési, (bontási, építési és esetlegesen örökségvédelmi, továbbá szakági) engedélyezési és kivitelezési-, közbeszerzési- és geodéziai tervdokumentáció elkészítése, valamint tervezői művezetői feladatok ellátása tervezési szerződés keretében. Jelenlegi alapterületek: Petőfi Színház épülete: 4385,37 m2; volt Zeneiskola épülete: 849,6 m2, volt Turistaszálló épülete: 703,82 m2; összesen: 5938,79 m2 A rekonstrukció és bővítés során a színpadtechnológia is fejlesztésre kerül: zenekari árok; nézőtér; alsógépészet, dobforgó színpad, személyi és utca süllyesztő; felsőgépészet, díszlethúzó: kb. 20 db, ponthúzó: 48 db, mozgatható világítástartók, összesen 453 db férőhely kerül kialakításra. A tervezéssel érintett ingatlanok főbb adatai: Veszprém, Óvári Ferenc út 2.; 5038. hrsz.: - funkció: kulturális intézmény (Petőfi Színház); - telek alapterülete: 1269 m2; - beépítettség: 1039 m2 Veszprém, Óvári Ferenc út 5037/2. hrsz.: - funkció: közterület (jelenleg beépítetlen); - telek alapterülete: 359 m2 Veszprém, Megyeház tér 2.; 5037/1. hrsz.: - funkció: vegyes (Bakony társasház, korábbi Korona-szálló); - telek alapterülete: 2306 m2; - beépítettség: 1467 m2 Veszprém, 5041. hrsz.: - funkció: közterület (Színházkert); - telek alapterülete: 1 ha 2002 m2; - beépítettség: nem ismert (a Petőfi színház bontandó „lepényépületének” nagy része helyezkedik el rajta) Veszprém, 5042. hrsz.: - funkció: közterület (Színházkert); - telek alapterülete: 2925 m2; - beépítettség: nem ismert (a Petőfi színház bontandó „lepényépületének” kisebb része helyezkedik el rajta) Veszprém, Óvári Ferenc út 1.; 112. hrsz.: - funkció: intézmény (régi Zeneiskola, turistaszálló); - telek alapterülete: 1423 m2; - beépítettség: 848 m2 Veszprém, Szeglethy József utca 4.; 121. hrsz.: - funkció: intézmény; - telek alapterülete: 1222 m2; - beépítettség: 567 m2 Elvégzendő feladatok rövid ismertetése: a) Épületek felmérése (felmérési terv készítése), pontosított adatok digitalizálása, engedélyezési terv előkészítése a megrendelő által biztosított vázlatterv (RMT) alapján, véglegesített szakági és belsőépítészeti koncepcióval, telekalakításhoz szükséges geodéziai munkarésszel, továbbá a korábbi Korona-szállót (5037/1. hrsz-ú ingatlan) érintő társasház alapító okirat módosításához szükséges geodéziai munkarészek elkészítése: a szerződés megkötését követő 20 munkanap. b) Bontási, építési, örökségvédelmi és szakági engedélyezési tervdokumentáció, az engedélyezési tervdokumentáció összeállítása, tervezői költségbecslés összeállítása, valamint a telekalakítási változási vázrajz elkészítése: az a) pontban foglalt feladat teljesítését követő: 40 munkanap. c) Kivitelezési tervdokumentáció, közbeszerzési tervdokumentáció elkészítése: a b) pont szerinti feladat teljesítését követő 120 munkanap. d) A használatbavételi engedélykérelem benyújtását megelőzően a megépített épületek felmérése, megvalósulási terv elkészítése és az épületfeltüntetési vázrajz elkészítése. e) Megbízottként a szükséges engedélyek (hatósági, közműszolgáltatói) tényleges beszerzése. f) Tervező a tervezői művezetési feladatokat a Megrendelő igényei szerint köteles ellátni és ennek érdekében köteles a Megrendelő rendelkezésére állni, legfeljebb 90 mérnöknap erejéig. g) Egyéb feladatok: Tervező javaslatot tesz az ajánlatkérő számára a kivitelezés teljesítés ütemezésére vonatkozóan. A tervező a kivitelezés teljes folyamata alatt rendelkezésre áll és támogatja a Megrendelőt. Megrendelő által lefolytatni tervezett kivitelezés tárgyú közbeszerzési eljárás szakmai támogatása. A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás lezárását követően a kiviteli tervdokumentáció alapján megvalósuló építési beruházás során felmerülő eltérések esetleges "tervhibák" javítása átvezetése (kivéve megvalósulási terv).
Többet mutasson
További információk:
A II.2.7) pontban megadott időtartam a II.2.4 pontban megadott munkanapok összesített időtartama. A szerződés teljes időtartama az ahhoz kapcsolódó építési beruházás pontos időszükséglete ismeretének hiányában előre nem határozható meg. A II.1.5), II.2.6) pontban megadott érték nem a becsült érték, a hirdetményfeladási rendszer kitöltési szabályai miatt került 1 HUF rögzítésre. A szerződésmódosítás a felek általi aláirás napjától lép hatályba, a teljesítési határidő az aláírástól számított 187 nap.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
Postacím: Óváros
tér
9
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém 🏙️
Időtartam: 187 nap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2019-04-18 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 445 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000885292018/1238
Az ajánlattevő fél vezetője
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: szakági tervezési feladatok
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: szakági tervezési feladatok
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: TSPC Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_91702692
Postacím: Ezerjó Utca 10
Postai irányítószám: 9011
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@tspc.hu 📧
Telefon: +36 18009191 📞
Fax: +36 18009192 📠
Név: Középülettervező Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_20603126
Postacím: Lublói Utca 2.
Postai irányítószám: 1023
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: blasko.monika@kozti.hu 📧
Telefon: +36 209718189 📞
Fax: +36 14872609 📠

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza. 3. AK a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását kizárja
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésének elismerése körében és a szerződésszerű, ajánlatkérő által igazolt teljesítését követően a kifizetés a Kbt. 135. § (1); (5) bek. foglaltak szerint, valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint történik, a hatályos jogszabályok szerinti. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi, hibás teljesítési, teljesítés elmaradása miatti kötbér; amelyek és a fő finanszírozási és fizetési feltételek részleteit a közbeszerzési dokumentumok, de különösen a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_28636553
Postacím: Óváros Tér 9.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Víg Levente
E-mail: vig.levente@standarp.hu 📧
Telefon: +36 306333643 📞
Fax: +36 88549380 📠
URL: http://www.veszprem.hu 🌏
Csoportvezető

Kiegészítő információk
További információk
Eredménnyel kapcsolatos információk: Nyertesről szóló döntés dátuma: 2019.03.12 A szerződés száma: 1 A szerződés megkötésének dátuma: 2019.04.18 A szerződő ajánlattevő(k) nevei, címei és ajánlatai Ajánlat technikai azonosítója: EKR000885292018/1238 Megajánlott összeg: 445 000 000,00 HUF Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez: Igen A Szerződésmódosít indokolásának folytatása: A fent leírtakból következően a hatályos szerződés jelen módosítása az alábbi többlet Tervezői feladatok elvégzésére irányul: 1. Színház engedélyes tervdokumentációjának és örökségvédelmi bejelentési tervdokumentációjának tervkorszerűségi felülvizsgálata: - Színház meglévő oldalfal burkolatai és a főlépcső lámpái megtartásának újragondolása. - Örökségvédelmi engedély megkérése, valamint a „lepényépület” bontásának és a Koronaszálló épületének átalakítására vonatkozó örökségvédelmi bejelentés megtétele. - Az érintett hatóságokkal, szakhatóságokkal és közműszolgáltatókkal folytatott egyeztetésekről jegyzőkönyvet kell készíteni. 2. Színház kivitelezési tervdokumentációjának tervkorszerűségi felülvizsgálata: - A BMSK Zrt. 2022. december 8-i tervellenőri véleménye szerinti javítások, kiegészítések elvégzése. - A hatósági eljárások eredményeképpen meghozott döntésekben foglalt előírások és kikötések, továbbá a szakhatóságok és közműszolgáltatók előírásainak bedolgozása a kivitelezési tervdokumentációba. - Ütemekre bontott tételes árazott költségvetés készítése. 3. Püspökkert műszaki tartalmának felülvizsgálata: - A „Zöld város kialakítása” tárgyú 2018. július 4-én kelt tervezési szerződés alapján leszállított az 5040., 5041. és 5042. helyrajzi számú ingatlanokat (Püspökkert) érintő tervdokumentáció tervkorszerűségi felülvizsgálatának elvégzése, mind műszaki mind gazdaságossági szempontokat figyelembe véve. - A felülvizsgálat során a meglévő, megmaradó állapotú, 5724/1. helyrajzi számú közúthoz való kialakítását – figyelembe véve a meglévő buszmegálló helyzetét – meg kell tervezni és a közútkezelővel jóvá kell hagyatni. - Hatósági (örökségvédelem, közlekedéshatóság stb.) egyeztetések lefolytatása az esetleges engedélyekre és bejelentésekre vonatkozóan, közútkezelői hozzájárulás megszerzése, közműszolgáltatói egyeztetések lefolytatása, e-közműnyilatkozatok beszerzése. - A meglévő kivitelezési tervdokumentációban a változások (közútcsatlakozás, szoborfejek, trafó, SZÍNkert működéséhez szükséges közműcsatlakozások) átvezetése. - Ütemekre bontott tételes árazott költségvetés készítése. - Tervezői művezetési feladatok ellátása. 4. A Beruházás II. üteme az I. ütem kivitelezési költsége és a tervezői költségbecslés alapján forráshiányos, továbbá többletforrás biztosításának a lehetősége és ütemezése nem ismert, ezért a beruházás II. ütemét két ütemre kell bontani az alábbiak szerint: - II. ütemben a jelenleg rendelkezésre álló forrás – 4 milliárd forint – felhasználásának tervezésével kialakuló műszaki tartalom megvalósítása. - III. ütemben a Beruházás megvalósításához és befejezéséhez szükséges műszaki tartalom megvalósítása. - A II. és III. ütem szétválasztása során – a műszaki megfelelőségen túl – elsődleges szempont legyen, hogy a II. ütem kivitelezési munkálatai alatt a színház zavaratlanul működhessen. A szerződésmódosítás ismertetésének folytatása: 2. A fent ismertetett körülményekre tekintettel Felek a Szerződés III. 1. és III. 4. pontjának alábbiak szerinti módosításában állapodnak meg: III.1. Teljesítésnek a II.2 és II.7. pontban meghatározott határidőkre a Megrendelő székhelyén történő hiba- és hiánymentes tervdokumentációk átadása számít, melyet Megrendelő teljesítés igazolással hagy jóvá. III.4. Megrendelő a megadott határidőre leszállított teljeskörű tervdokumentációt az ÉKM-mel egyeztetve észrevételezi, és a leadástól számított 15. munkanapon belül szükség szerint hiba- és hiánylistát állít össze. A hiba- és hiánylista átvételét követően Tervező 10 munkanapon belül köteles a hibákat kijavítani, hiányosságokat pótolni és a kijavított dokumentációt leszállítani. Megrendelő a kijavított tervdokumentáció átvételét követően jogosult Tervezőt azon hibák és hiányok javítására, pótlására is felhívni, amelyeket az ÉKM az egyes észrevételek alapján javított kiviteli tervdokumentáció visszaellenőrzése keretében állapít meg. Tervező az ÉKM által megállapított hibák és hiányok javításának, pótlásának az erre vonatkozó hiba- és hiánylista átvételét követően 10 munkanapon belül köteles eleget tenni. Tervező előteljesítésre jogosult. Ezek az időtartamok a II.2. pont és a II.7. pont szerinti határidőkbe nem számítanak bele. 3. Felek az egyértelműség kedvéért kifejezetten rögzítik, hogy a jelen 4. számú szerződésmódosításban meghatározott 169 840 000,- Ft + Áfa, azaz bruttó 215 696 800,- Ft többlet tervezési díj, a Szerződés IV.1. pontja szerinti 489.450.000,- Ft + Áfa, azaz bruttó 621 601 500,- Ft összegű tervezési díjon felül kerül a Tervező részére megfizetésre, ezért a Szerződés és annak módosításai alapján a Tervező részére mindösszesen 659 290 000,- Ft + Áfa, azaz bruttó 837 298 300,- Ft díjazás kerül megfizetésre. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvénynek való megfelelőség A jelen szerződésmódosítás I. A), B) és D) pont szerinti módosítás megfelel a Kbt. 141. §. (4) bekezdés b) pontjában rögzített feltételeknek, mivel a módosítás az eredeti szerződő féltől további szolgáltatások beszerzése szükséges, amelyek nem szerepeltek az eredeti szerződésben, és szerződő fél személyének változása nem megvalósítható gazdasági vagy műszaki okból, különösen az eredeti szerződéssel beszerzett szolgáltatásokkal való együttműködés miatt; és a Megrendelő számára jelentős hátránnyal vagy a költségek megsokszorozódásával járna, továbbá a Beruházás műszaki okokból nem valósítható meg a Püspökkert megújítása nélkül. A jelen szerződésmódosítás I. C) pontja szerinti módosítás megfelel a Kbt. 141. §. (4) bekezdés c) pontjában rögzített feltételeknek is, mivel a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre; a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét; továbbá az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át. A jelen szerződésmódosítás I. E) pontja szerinti módosítás megfelel a Kbt. 141. §. (6) bekezdésében foglaltaknak.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148.§ rendelkezései szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el

Változások
Egyéb kiegészítő információk
I/A) A tervezés óta eltelt három év a II. ütem kivitelezés tevékenységének megkezdése előtt a tervek tervkorszerűségi felülvizsgálatát az alábbi indokok alapján teszi szükségessé: A főépületre vonatkozó örökségvédelmi engedély 2024. április 24-ig hatályos, a tervezett átalakításokra tett örökségvédelmi bejelentések hatálya pedig lejárt. A tervkorszerűsítési feladat elvégzését követően kivitelezési közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, melynek időszükséglete – a kivitelezőktől érkező kérdések és az arra adandó válaszok időigénye miatt – nehezen becsülhető. Amennyiben sikeresen zárul a kivitelező beszerzésére irányuló eljárás, a szerződés megkötését követően áll Megrendelő módjában munkaterületet adni a kivitelező részére. A munkaterület 2024. április 24-ig történő átadása kétséges, ezért kizárólag a meglévő engedély birtokában a projekt folytatása kockázatos. Előző indokok alapján az örökségvédelmi bejelentések megtételén túl az örökségvédelmi engedélyt is újból meg kell kérni. I/B) A tervkorszerűségi felülvizsgálatot Megrendelő kizárólag Tervezővel tudja elvégeztetni az alábbi indokok alapján: A Megrendelő számára nagyon jelentős hátránnyal járna, ha Tervező helyett más bevonásával kerülne sor a tervkorszerűségi felülvizsgálatra, mert különböző tervezők esetén rendkívül nehéz a felelősségi körök pontos elválasztása, ami nagymértékben megnehezíti, ellehetetleníti az esetleges szavatossági és jótállási jogok érvényesítését. A tervkorszerűségi felülvizsgálatba új tervező bevonása költségek megsokszorozódásával is járna, Megrendelőnek ezért alapvető műszaki és gazdasági érdeke, hogy a tervkorszerűségi felülvizsgálatot Tervező végezze el. A helyszín és az elkészült dokumentáció ismerete, valamint a tervezési folyamat során felmerültek Tervező birtokában vannak, ezért a vele való együttműködés jelentős időmegtakarítást eredményez. A tervdokumentáció korszerűségi felülvizsgálta során kiemelt jelentőséggel bír, hogy a tervdokumentáció korszerűségi felülvizsgálata ne járjon a felelősségi körök, a szavatossági és jótállási kötelezettségek megoszlásával, ezért a tervdokumentáció korszerűségi felülvizsgálata kizárólag Tervezőtől rendelhető meg. I/C) Az alábbi indokok alapján szükséges a Színház körüli terület (Püspökkert) műszaki tartalmának felülvizsgálata: Rendelkezésre álló forráslehetőségeket mérlegelve az eredeti tervek szerint a Püspökkert kertépítészeti rendezése – aminek a terveit is a Tervező készítette el - a TOP-6.3.2-16-VE1 Zöld város kialakítása felhívás keretében támogatott projekt keretében valósult volna meg, azonban a színház épülete az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat egyik helyszíne, ezért a színház épületét érintő kivitelezési munkák megkezdését – így a lepényépület elbontását is – 2024. évre kellett ütemezni. Tekintettel arra, hogy a TOP-6.3.2-16-VE1 felhívás keretében támogatott projektek költségei elszámolhatóságának vége 2022. december 31., valamint EKF forrásból sincs lehetőség 2025. évre támogatást átcsoportosítani, a Püspökkert kertépítészeti rendezését MVP forrásból a II. ütem kivitelezése során szükséges megvalósítani, hiszen az elbontásra kerülő „lepényépület” helyén a területrendezést meg kell oldani, valamint a színház főépületének bejárata a bővítést és átépítést követően áthelyezésre kerül, és a bejárat használatának alapfeltétele, hogy a Püspökkert átalakítása is megvalósuljon. Továbbá a színház tehergépkocsikkal történő megközelítése (díszletek szállítása) is a Püspökkerten keresztül történik. I/D) Tekintettel arra, hogy a jelenleg rendelkezésre álló közel 4 milliárd forint a II. ütem megvalósításához nem elegendő, valamint a rendelkezésünkre álló forrás felhasználásának határideje 2025. augusztus 31., ezért a beruházás II. ütemét további két ütemre kell bontani. A Modern Városok Program végrehajtásának felülvizsgálatáról szóló 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 21. c) pontja alapján Magyarország Kormánya támogatja a Veszprémi Petőfi Színház komplex fejlesztése projekt II. ütemének megvalósítását. A kormányhatározatban rögzítettek alapján a beruházás megvalósításához szükséges többletforrás biztosításának megvizsgálásához feltételes közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, melynek elindításához szükség van a tervek megosztására és felülvizsgálatára. I/E) Az Építési és Közlekedési Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó, 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok által ellátott feladatok központi költségvetési szerv általi átvételéről és a társaságok megszüntetéséről, az ezzel kapcsolatos eljárási kérdések rendezéséről szóló 362/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet (1) bekezdés d) pontja alapján a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.; cégjegyzékszám: 01-10-044336; adószáma: 12464780-2-42; főtevékenysége: mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás) által ellátott állami feladatokat és a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Zrt. által ellátott egyéb tevékenységet - ide nem értve a sportért való kormányzati felelősségi körbe tartozó feladatait - az Építési és Közlekedési Minisztérium részére kell átadni. Előzőek alapján, ahol a szerződés BMSK Zrt-t nevesít, ott az Építési és Közlekedési Minisztérium (továbbiakban: ÉKM) lép a helyébe. A szerződésmódosítás indokolásának folytatását, valamint azt azt megalapozó jogalapot a VI.3) További információk tartalmazza.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
1. A szerződő felek a Szerződés II. fejezetét alábbiakkal egészítik ki: II.7 Megrendelő megrendeli, Tervező pedig elvállalja a Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójának és bővítésének hatályos szerződés szerinti teljeskörű tervezői feladatellátása keretén belül 2019-2020-ban elkészített, azonban kivitelezésre a mai napig nem került II. ütem tervdokumentációjának felülvizsgálatát, a szükséges tervkorszerűsítési feladatok elvégzését, a vonatkozó hatósági engedélyek frissítését a tervezés tárgyát kiterjesztve a Püspökkertre a műszaki tartalom ennek megfelelő bővítésével, továbbá a II. ütem további két ütemre bontásával. II.7.1 A többletfeladatok részletezése, teljesítési határidők: II.7.1.1 A Színház engedélyes meglévő II. ütem tervdokumentációjának tervkorszerűségi felülvizsgálata és a II. ütem további két új ütemre bontása: a./ Örökségvédelmi engedély megkérése, valamint a „lepényépület” bontásának és a Koronaszálló épületének átalakítására vonatkozó örökségvédelmi bejelentés megtétele. b./ Az érintett hatóságokkal, szakhatóságokkal és közműszolgáltatókkal folytatott egyeztetésekről jegyzőkönyvet kell készíteni. Teljesítési határidő jelen szerződésmódosítás hatálybalépését követő 42 nap. II.7.1.2 A Színház meglévő II. ütem kivitelezési tervdokumentációjának tervkorszerűségi felülvizsgálata és további két új ütemre bontása: a./ A BMSK Zrt. 2022. december 8-i tervellenőri véleménye szerinti javítások, kiegészítések elvégzése. b./ A hatósági eljárások eredményeképpen meghozott döntésekben foglalt előírások és kikötések, továbbá a szakhatóságok és közműszolgáltatók előírásainak bedolgozása a kivitelezési tervdokumentációba. c./ Ütemekre bontott tételes árazott költségvetés készítése. Teljesítési határidő az örökségvédelmi engedély véglegessé válásától számított 70 nap. II.7.1.3 Püspökkert műszaki tartalmának felülvizsgálata: a./ „Zöld város kialakítása” tárgyú 2018. július 4-én kelt tervezési szerződés alapján leszállított az 5040., 5041. és 5042. helyrajzi számú ingatlanokat (Püspökkert) érintő tervdokumentáció tervkorszerűségi felülvizsgálatának elvégzése, mind műszaki mind gazdaságossági szempontokat figyelembe véve. b./ A felülvizsgálat során a meglévő, megmaradó állapotú, 5724/1. helyrajzi számú közúthoz való kialakítását – figyelembe véve a meglévő buszmegálló helyzetét – meg kell tervezni és a közútkezelővel jóvá kell hagyatni. c./ Hatósági (örökségvédelem, közlekedéshatóság stb.) egyeztetések lefolytatása az esetleges engedélyekre és bejelentésekre vonatkozóan, közútkezelői hozzájárulás megszerzése, közműszolgáltatói egyeztetések lefolytatása, e-közműnyilatkozatok beszerzése. d./ A meglévő kivitelezési tervdokumentációban a változások (közútcsatlakozás, szoborfejek, trafó, SZÍNkert működéséhez szükséges közműcsatlakozások) átvezetése. e./ Ütemekre bontott tételes árazott költségvetés készítése. f./ Tervezői művezetései feladatok ellátása. II.7.2 Teljesítési határidők a meglévő II. ütem két új ütemére vonatkozóan: - az engedélyezési és a bejelentési dokumentáció elkészítésére vonatkozóan jelen szerződésmódosítás hatálybalépését követő 42 nap, - a kivitelezési dokumentáció felülvizsgálatára vonatkozóan az örökségvédelmi engedély véglegessé válásától számított 70 nap, - a II. ütemhez kapcsolódó kivitelezés tervezői művezetés 25 mérnöknap. - a III. ütemhez kapcsolódó kivitelezés tervezői művezetés 50 mérnöknap. II.7.3 A II.7.1. pont szerinti többlet tervezői feladatok elvégzésének díja: Tervezési díj 156 340 000 Ft+áfa, azaz bruttó 198 551 800 Ft II. ütem tervezői művezetés díja: 4 500 000 Ft+áfa, azaz bruttó 5 715 000 Ft (180 000 Ft/mérnöknap összesen 25 mérnöknap) III. ütem tervezői művezetés díja: 9 000 000 Ft+áfa, azaz bruttó 11 430 000 Ft (180 000 Ft/mérnöknap összesen 50 mérnöknap) összesen 169 840 000 Ft+áfa, azaz bruttó 215 696 800 Ft Felek a jelen II.7.3. pont szerinti többlet tervezői feladatok díjával külön – a Szerződésben rögzítettet elszámolástól eltérő szabályok szerint - számolnak el a II.7.4. pontban rögzített fizetési ütemezésben részletezettek szerint. II.7.4 Fizetési ütemezés a II.7.1. pont szerinti feladatok tekintetében: a) A II.7.1.1 a./, b./, a II.7.1.3 a./, b./, c./ pontokban rögzített feladatok teljesítését követően 80 500 000 Ft+áfa, azaz bruttó 102 235 000 Ft tervezési díj kerül Tervező részére megfizetésre. b) A II.7.1.2 a./, b./, c./, a II.7.1.3 d./, e/ pontokban rögzített feladatok teljesítését követően 75 840 000 Ft+áfa, azaz bruttó 96 316 800 Ft kerül Tervező részére megfizetésre. c) A II.7.1.3 f./ pontban rögzített tervezői művezetésre vonatkozóan: A II. és III. ütem kivitelezési ideje alatt elvégzett tervezői művezetések ellenértékével a felek negyedévente, a negyedévet követő hónap 5. napjáig számolnak el egymással. A tervezői művezetés díja magában foglalja a helyszínre történő utazás költségeit is. Amennyiben az utazás és a helyszíni jelenlét együttes időtartama nem haladja meg a 4 órát, akkor fél mérnöknap, ha meghaladja a 4 órát, akkor pedig egész mérnöknap kerül felszámításra. A felek rögzítik, hogy tervezői művezetésnek tekintik a kooperációkon való részévételt is. d) A II.7.4. a-c) pontok szerinti díjakról Tervező a számláját Megrendelő által kiállított teljesítési igazolást alapján jogosult kiállítani. Megrendelő a II.7.4. a-c) pont szerinti díjakat a számla kézhezvételét követő 30 napon belül átutalással fizeti meg Tervező számlájára. c) A II.7.3. pontban feltüntetett tervezési díj a tartalmazza a szerzői jog ellenértéket is. A szerződésmódosítás dátuma: 2024. március 20. A szerződésmódosítás a felek általi aláirás napjától lép hatályba, a teljesítési határidő az aláírástól számított 187 nap. A szerződésmódosítás ismertetésének folytatását a VI.3) További információk tartalmazza.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 073-218052 (2024-04-11)