Ajánlatkérő (AK) által közzétett kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) részletezett műszaki követelményeknek megfeleltethető LC-MS-MS, GC-MS-MS, áramlási citometriai vizsgáló eszközök, MALDI-TOF készülék, valamint szekvenáló készülék és identifikáló programok beszerzése részajánlat biztosítása mellett. BÁRMELY RÉSZ: Az ajánlatban csak új termék ajánlható meg (nem lehet használt/gyárilag felújított/demókészülék). Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék az ajánlatban benyújtott műszaki leírás alapján nem felelnek meg a dokumentációban a termékkel szemben előírt teljesítendő minimumkövetelményeknek, azaz a megajánlott paraméterek azokat nem elégítik ki. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-08-15.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-07-15.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-07-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Tömegspektrométer
Hivatkozási szám: EKR000611772019
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő (AK) által közzétett kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) részletezett műszaki követelményeknek megfeleltethető LC-MS-MS, GC-MS-MS,...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő (AK) által közzétett kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) részletezett műszaki követelményeknek megfeleltethető LC-MS-MS, GC-MS-MS, áramlási citometriai vizsgáló eszközök, MALDI-TOF készülék, valamint szekvenáló készülék és identifikáló programok beszerzése részajánlat biztosítása mellett.
BÁRMELY RÉSZ: Az ajánlatban csak új termék ajánlható meg (nem lehet használt/gyárilag felújított/demókészülék).
Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék az ajánlatban benyújtott műszaki leírás alapján nem felelnek meg a dokumentációban a termékkel szemben előírt teljesítendő minimumkövetelményeknek, azaz a megajánlott paraméterek azokat nem elégítik ki.
Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Tömegspektrométer📦
További CPV-kód: Tömegspektrométer📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
“AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésére, illetve a Kbt. 68. §-ára.”
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő (AK) által közzétett kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) részletezett műszaki követelményeknek megfeleltethető LC-MS-MS, GC-MS-MS,...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő (AK) által közzétett kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) részletezett műszaki követelményeknek megfeleltethető LC-MS-MS, GC-MS-MS, áramlási citometriai vizsgáló eszközök, MALDI-TOF készülék, valamint szekvenáló készülék és identifikáló programok beszerzése részajánlat biztosítása mellett.
“BÁRMELY RÉSZ: Az ajánlatban csak új termék ajánlható meg (nem lehet használt/gyárilag felújított/demókészülék).” Többet mutasson (2) “Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék az ajánlatban benyújtott műszaki leírás alapján nem felelnek meg a dokumentációban a termékkel szemben...”
Rövid leírás
Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék az ajánlatban benyújtott műszaki leírás alapján nem felelnek meg a dokumentációban a termékkel szemben előírt teljesítendő minimumkövetelményeknek, azaz a megajánlott paraméterek azokat nem elégítik ki.
“Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz,...”
Rövid leírás
Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Lc-ms-ms
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“1 darab - AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő - LC-MS-MS beszerzése.”
“Nagynyomású folyadékkromatográf-tömegspektrométer rendszer.” Többet mutasson (19) “Egységei:”
— folyadékkromatográf: moduláris felépítésű, egységenként szivárgás érzékelővel felszerelve, kolonnacsatlakozóval, amely gyártótól függetlenül, bármilyen kolonna csatlakozását lehetővé teszi szerszám nélkül, 1300 bar nyomásértékig
“— kvaterner pumpa: működési nyomástartomány legyen legalább 0-600 bar között 0-5 ml/perc térfogatáram esetében, rendelkezzen legalább 4 független csatornát...”
Rövid leírás
— kvaterner pumpa: működési nyomástartomány legyen legalább 0-600 bar között 0-5 ml/perc térfogatáram esetében, rendelkezzen legalább 4 független csatornát tartalmazó beépített vákuumos gáztalanító egységgel, legyen alkalmas akár 4 mozgófázis szoftveresen szabályozott tetszőleges arányú összekeverésére
“— automata mintaadagoló: legyen alkalmas legalább 132 db 2 ml-es mintatartó üveg fogadására, rendelkezzen mintatér hűtéssel 4”
“— oszloptermosztát: legalább két független hőmérsékleti zónával, Hőmérséklettartománya legyen a környezeti hőmérsékletnél 10”
“— diódasoros detektor: legalább 1024 db diódát tartalmaz, hullámhossz tartománya legyen legalább 190-640 nm között”
“— tömegspektrométer: Hármas kvadrupol típusú asztali tömegspektrométer, Tömegtartomány legyen legalább 5-3000 Da között, Rendelkezzen dinamikus MRM-mel,...”
Rövid leírás
— tömegspektrométer: Hármas kvadrupol típusú asztali tömegspektrométer, Tömegtartomány legyen legalább 5-3000 Da között, Rendelkezzen dinamikus MRM-mel, drog és toxikológiai komponensek meghatározására, valamint gyógyszerhatóanyag maradék meghatározására alkalmas kész applikációs csomaggal, nitrogén generátorral
“— készülék vezérlés: a tömegspektrométer működését és a mérési folyamatot, továbbá teljes körű kiértékelési lehetőséget biztosító hardver és szoftver elemek”
“AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék)...”
Rövid leírás
AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék) csomagolásának és szállításának költségeit,valamint a beüzemelés és betanítás (oktatás), valamint a jótállás (5 év) költségeit egyaránt. 5 év teljes körű garanciát kell nyertes Ajánlattevőnek vállalnia, mely magába foglalja az eszköz azonnali használatához szükséges valamennyi karbantartást, javítást.
“Oktatás: AK által kijelölt legalább 3 fő részére, a teljesítés (beüzemelés) helyén, a beüzemelést követő egy hónapon belül (de a teljesítési határidő alatt)...”
Rövid leírás
Oktatás: AK által kijelölt legalább 3 fő részére, a teljesítés (beüzemelés) helyén, a beüzemelést követő egy hónapon belül (de a teljesítési határidő alatt) munkaidőben, minimum 2, maximum 7 munkanap alatt (a nyertes ajánlattévő által szállított termék adottságaitól, sajátosságaitól függően, a biztonságos üzemeltetés elsajátításához szükséges időben).
“Ajánlattevőnek csatolnia kell az adott rész tekintetében megajánlott termékre a gyártó által felügyelt termékismertetőt (másolati példányban).”
“A gyártó által felügyelt termékismertető tartalmazza legalább:”
“— a termék megnevezését,”
“— a gyártó megnevezését,”
“— a termék cikkszámát,”
“— műszaki paramétereit, jellemzőit és”
“— minden olyan adatot és információt,amelyből a termék közbeszerzési dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható.”
“Ha a gyártó által felügyelt termékismertető nem magyar nyelvű, úgy csatolni szükséges a nem magyar nyelvű dokumentumot és annak magyar nyelvű (legalább...”
Rövid leírás
Ha a gyártó által felügyelt termékismertető nem magyar nyelvű, úgy csatolni szükséges a nem magyar nyelvű dokumentumot és annak magyar nyelvű (legalább felelős) fordítását is.
“Ajánlatkérő gyártó által felügyelt termékismertető alatt az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén a gyártó vagy az EU...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő gyártó által felügyelt termékismertető alatt az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén a gyártó vagy az EU illetőségű, meghatalmazott képviselője (EC REP) által kiadott, a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentumot érti.
Többet mutasson
Időtartam: 4 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-1.6.0-15-2018-00026 A MAGYAR HONVÉDSÉG KATASZTRÓFA-EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÓ KÉPESSÉGÉT TÁMOGATÓ REACH BACK STACIONER LABOR KIALAKÍTÁSA - 90 % projekttámogatásból és 10 % saját forrásból valósul meg.
A rész elnevezése: Gc-ms-ms
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“1 darab - AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő - GC-MS-MS beszerzése.”
“Gázkromatográf-tömegspektrométer rendszer.” Többet mutasson (4) “Részei:”
“— gázkromatográf: 1 db s/sl, 1 db PTV injektorral, 1 db CTC mintaadagolóval folyadék és gőztéri minták méréséhez, Kolonnatér hőmérséklete a szobahőmérséklet felett 4”
Rövid leírás
— gázkromatográf: 1 db s/sl, 1 db PTV injektorral, 1 db CTC mintaadagolóval folyadék és gőztéri minták méréséhez, Kolonnatér hőmérséklete a szobahőmérséklet felett 4
“AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék)...”
Rövid leírás
AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék) csomagolásának és szállításának költségeit,valamint a beüzemelés és betanítás (oktatás), valamint a jótállás (5 év) költségeit egyaránt. 5 év teljes körű garanciát kell nyertes Ajánlattevőnek vállalnia, mely magába foglalja az eszköz azonnali használatához szükséges valamennyi karbantartást, javítást
Többet mutasson
A rész elnevezése: Áramlási citometriai vizsgáló eszközök
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“1 darab - AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő - áramlási citometriai vizsgáló eszköz beszerzése.”
“Alkalmas vérsejtek, baktériumok és egyéb részecskék áramlási citometriás mérésére akár kutatási, akár diagnosztikai célból.” Többet mutasson (4) “A készülék alkalmas 0,3-20 μm átmérőjű sejtek, részecskék detektálására folyadék áramban. Minimum 3 gerjesztő lézerrel és az ezeknek megfelelő detektorokkal...”
Rövid leírás
A készülék alkalmas 0,3-20 μm átmérőjű sejtek, részecskék detektálására folyadék áramban. Minimum 3 gerjesztő lézerrel és az ezeknek megfelelő detektorokkal rendelkezik, melyek mindegyikére triggerelhető a mérés.
“A készülék érzékenysége a fluoreszcens FITC csatornán jobb, mint 50 MESF.”
“A készülék tartalmazza a mérések elvégzéséhez és kiértékeléséhez szükséges számítógépes vezérlő egységet, szoftvert, melyből a mérési adatok szabványos...”
Rövid leírás
A készülék tartalmazza a mérések elvégzéséhez és kiértékeléséhez szükséges számítógépes vezérlő egységet, szoftvert, melyből a mérési adatok szabványos formátumban (FCS 3.0) hozzáférhetők.
“AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék)...”
Rövid leírás
AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék) csomagolásának és szállításának költségeit,valamint a beüzemelés és betanítás (oktatás), valamint a jótállás költségeit egyaránt. Jótállás magába foglalja az eszköz azonnali használatához szükséges valamennyi karbantartást, javítást.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MALDI-TOF készülék
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“1 darab – AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő – MALDI-TOF beszerzése. Teljes, működésre kész, gyári új, asztali...”
Rövid leírás
1 darab – AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő – MALDI-TOF beszerzése. Teljes, működésre kész, gyári új, asztali MALDI-TOF (matrix assisted laser desorption ionization time of flight) tömegspektrométer rendszer, amely
“Legyen alkalmas baktériumok és gombák fajszintű azonosítására a kitenyésztett baktériumok, gombák konzervált riboszómális fehérjéinek tömegspektruma...”
Rövid leírás
Legyen alkalmas baktériumok és gombák fajszintű azonosítására a kitenyésztett baktériumok, gombák konzervált riboszómális fehérjéinek tömegspektruma alapján. Az azonosítás tömegspektrum adatbázisban történő kereséssel valósul meg. A készülék rendelkezzen beépített tisztító rendszerrel, többször felhasználható mintatartóval. A rendszer mikrobiológiai laboratóriumokban használatos táptalajokra validált rendszer legyen, a mintakönyvtár bővíthető (nyílt) legyen.
Többet mutasson Többet mutasson (1) “AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék)...”
Rövid leírás
AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék) csomagolásának és szállításának költségeit,valamint a beüzemelés és betanítás (oktatás), valamint a jótállás költségeit egyaránt. Eszköz jótállás magába foglalja – a lézer kivételével – az eszköz azonnali használatához szükséges valamennyi karbantartást, javítást.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Szekvenáló készülék és identifikáló programok
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“1 darab - AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő - szekvenáló készülék beszerzése.”
“A készülékrendszer eredményesen használható a katasztrófahelyzetekben, ipari balesetekben előforduló járványügyi diagnosztikai vizsgálatokban, a genetikai...”
Rövid leírás
A készülékrendszer eredményesen használható a katasztrófahelyzetekben, ipari balesetekben előforduló járványügyi diagnosztikai vizsgálatokban, a genetikai személyazonosításban és kutatási programokban.
Többet mutasson Többet mutasson (24) “A működéshez szükséges egységek:”
“— 1 db humán személyazonosításra és kutatási célokra is alkalmas, 8 kapillárisos genetikai analizátor, melynek részei:”
“— készülék, beüzemelési vegyszerek, induló vegyszercsomag”
“— 5 db gradiens, vagy azzal egyenértékű PCR készülék”
“— 1 db lamináris fülke”
“Peltier rendszerű real-time PCR készülék”
“96 mintahelyes”
“Legalább 6 szín detektálása”
“Led-es, emelt élettartamú fényforrás”
“Gradiens, vagy azzal egyenértékű blokk”
“Referenciafesték használata”
“Spektrális dekomponálás speciális algoritmussal”
“Felhő alkalmazások támogatása”
“Peltier rendszerű PCR készülék”
“Gradiens, vagy azzal egyenértékű”
“Lamináris fülke:”
“Belső munkatér nagysága legalább: 900x780x630 mm (nagyobb lehet)”
“Áramellátás: 230V, 50-60Hz”
“Hepafilter”
“UV lámpa” A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“MH EK Székhely (1134 Budapest, Róbert K. krt. 44.)”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Valamennyi rész: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő(AT),alvállalkozó(ALV),és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában azon gazdasági szereplő(KAP),aki a...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Valamennyi rész: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő(AT),alvállalkozó(ALV),és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában azon gazdasági szereplő(KAP),aki a Kbt.62.§(1)-(2)bek.ben meghatározott kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll. Ajánlatkérő(AK) továbbá kizárja az eljárásból azt az AT-t(közös AT), ALV, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.[Kbt.74.§(1)bek.b)pont]. Előzetes igazolás: AT-nek az ajánlatában a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet(321R.)1.§(1)bek.nek megfelelően, a 321R.II.Fejezetében(4.és 6-7.§) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum(EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§(1)és(2)bek. hatálya alá. AK fokozottan felhívja a figyelmet a Kbt.69.§(5)bek. b) pontjában foglaltakra. Közös ATk képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg[321R.3.§(5)bek.]. A KAP szervezet(ek) vagy személy(ek) képviseletében a formanyomtatványt AT nyújtja be. Az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket AT igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához[321R.3.§(3)bek]. Azon adatbázisok elérhetőségének feltüntetése nem szükséges, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében AK számára a 321R. előírja. Utólagos igazolás: Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-nek és adott esetben további AT-(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, AK felhívása alapján a 321R.1.§(2)bek.nek megfelelően, a 321R.III. Fejezetében (8-16.§) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá [Kbt.69.§(4)-(7)bek. foglaltak szerint]. AK hivatkozik a Kbt.69.§(11) és (11a) bek.ben, valamint a Kbt.41/A§(1) bek.ben foglaltakra. AK fokozottan felhívja a figyelmet a Kbt.69.§(5)bek.ben foglaltakra. A 321R.III.Fejezetében meghatározott igazolási módok a 321R.V.Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített AT-i jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem MAGYARORSZÁGon letelepedett gazdasági szereplők esetén AK az igazolások hitelességét a 321R.VI.Fejezetnek megfelelően ellenőrzi. Az ajánlatban be kell nyújtani AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt.62.§(1)-(2)bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső ALV-t [Kbt.67.§(4)bek.]. AK – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát AT erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Közös ajánlattétel esetén a közös AT-k mindegyikének külön-külön kell a kizáró okok hatálya alatt nem állását igazolnia, vagyis a fentiek szerinti igazolásokat (nyilatkozatokat) benyújtania. AT, ALV, illetve KAP a Kbt.64.§ban meghatározottak szerint élhet az öntisztázás jogával. AT-nek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás a cégbíróság előtt (nemleges is). Ha igen,úgy a 321R.13.§ alapján az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. EKRben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös AT-k képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Kbt.35.§(2a)bek.: Az ajánlatban csatolni kell a (2) bekezdés szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ATk képviseletére jogosult gazdasági szereplő az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ATk képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
“M.1. AT-nek – 1.;2. rész tekintetében – csatolni kell a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i)...”
Műszaki és szakmai képességek
M.1. AT-nek – 1.;2. rész tekintetében – csatolni kell a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján az AT által megajánlott valamennyi termék vonatkozásában külső akkreditált szervezet által kiállított CE tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű intézkedések bizonyítékait.
“M2. AT-nek – 3.;4.;5. rész tekintetében – igazolnia kell a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i)...”
Műszaki és szakmai képességek
M2. AT-nek – 3.;4.;5. rész tekintetében – igazolnia kell a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja, valamint a 16/2012.(II.16.)Kr.9.§(2)bek. alapján, hogy – adott részben – megajánlott – valamennyi – termékre vonatozóan rendelkezik gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal, ill. kockázati osztályának megfelelően bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvánnyal, mely szerint a termék megfelel a 4/2009(III.17.)EüM. vagy 8/2003(III.13.)ESzCsM rendeletben,és/vagy 93/42/EEC vagy 98/79/EK tanácsi irányelvben előírt minőségi, megfelelőségi követelményeknek.
Többet mutasson Többet mutasson (1) “Igazolás: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§ (1) alapján az AT-nek az ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az...”
Műszaki és szakmai képességek
Igazolás: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§ (1) alapján az AT-nek az ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján AK által meghatározott alkalmassági követelménynek.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M.1. 1.;2. rész tekintetében: Alkalmatlan AT, ha nem rendelkezik a megajánlott termékre vonatkozó érvényes CE”
“Tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű intézkedések bizonyítékaival.” Többet mutasson (1) “M2. 3.;4.;5. rész tekintetében: Alkalmatlan AT, ha a – adott részben – megajánlott – bármely – termékre vonatkozóan nem rendelkezik gyártói megfelelőségi...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M2. 3.;4.;5. rész tekintetében: Alkalmatlan AT, ha a – adott részben – megajánlott – bármely – termékre vonatkozóan nem rendelkezik gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, és a termék kockázati osztályának megfelelően bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvánnyal, mely szerint a termék megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM. vagy a 8/2003 (III.13.) ESzCsM rendeletben, és/vagy a 93/42/EEC vagy 98/79/EK tanácsi irányelvben előírt minőségi, megfelelőségi követelményeknek.
Többet mutasson A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Nyertes AT előleg igénylésére, előlegszámla és végszámla benyújtására a 272/2014 (XI. 5.) Korm. rendelet 119.§ (1) bekezdés a)pontja, a 134/A.1. és a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Nyertes AT előleg igénylésére, előlegszámla és végszámla benyújtására a 272/2014 (XI. 5.) Korm. rendelet 119.§ (1) bekezdés a)pontja, a 134/A.1. és a 134/A.2. pontjai, valamint a Szerződéstervezet 5. pontában foglaltak szerint jogosult. A kifizetés átutalással a számla kézhezvételének napját követő 30 napon belül történik a 2013.évi V.tv. (Ptk.) 6:130.§(1)-(2)bek-ben és Kbt.135.§-ban foglaltak szerint. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek és az egyéb információk a szerződéstervezetben. Finanszírozás szabályai: Szerződéstervezetben és a 272/2014.(XI.5.)Kr-ben. A kifizetés HUFban történik. KEHOP-1.6.0-15-2018- 00026 támogatás intenzitása: II.2.13) pontban. AK köteles fogadni és feldolgozni a Kbt.27/A.§ szerint meghatározott elektronikus számlát.
“1. AK hivatkozik a Kbt.40-41.§-ben foglaltakra és 424R. rendelet szabályaira.”
“2. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához a 424R.6.§-a szerint regisztráció szükséges.” Többet mutasson (19) “3. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017.(XI.6.)MvMrendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó...”
További információk
3. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017.(XI.6.)MvMrendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft.végzi(http://nekszt.hu).
“4. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető:https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas/”
“5. AK nem alkalmazza: Kbt.75.§(2)bek.e)pontot. AK alkalmazza a Kbt.81.§(4)-(5)bek.t.”
“6. AT-nek nyilatkozni kell a Kbt.66.§(2),(5)-(6),67.§(1)bek,65.§(7) szerinti. A 65.§(7) esetén nemleges tartalommal is.”
“7. AK a 321R.V.Fejezetben(a minősített ATk)foglaltakhoz képest szigorúbban állapította meg az Alk.feltételeit.”
“8. 321R.13.§ szerinti nyilatkozat, nemleges tartalommal is. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a...”
További információk
8. 321R.13.§ szerinti nyilatkozat, nemleges tartalommal is. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
“9. KAP szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott Alk.feltételnek történő megfelelést. Kbt.65.§(7)bek. Kbt. 67.§(3)bek.”
“10. Ajánlathoz csatolni kell az AT./ALV./KAP. esetében az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a jogi képviselő által...”
További információk
10. Ajánlathoz csatolni kell az AT./ALV./KAP. esetében az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintát.Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, úgy csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását.
“11. Közös ajánlat Kbt.35.§ szerint, AK a 35.§(8)bek. alapján kizárja gazdálkodó szervezet, ill. a (9)bek. szerinti projekttársaság létrehozását.”
“12. AK ajánlati biztosítékot nem ír elő.”
“13. IV.2.6)pont: AK 2 hónapon 60 napot ért a Kbt.81.§(11)bek.ben foglaltak alapján, foly.-ba épített ell.”
“14. Ha AT az ajánlatban-átalakulásra hivatkozással-jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, úgy csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit...”
További információk
14. Ha AT az ajánlatban-átalakulásra hivatkozással-jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, úgy csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat, egyszerű másolatban, így a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
“15. Az egyes közbeszerzési dokumentumok közötti eltérés esetében a hirdetményben közzétettek (megindító felhívás/korrigendum) az irányadóak.”
“16. Nyertes AT a 2011.évi CXCV.törvény(Áht.)41.§(6)bek. szerinti átláthatósági nyilatkozatot köteles tenni a szerződéskötésig. Ennek elmaradása vagy nem...”
További információk
16. Nyertes AT a 2011.évi CXCV.törvény(Áht.)41.§(6)bek. szerinti átláthatósági nyilatkozatot köteles tenni a szerződéskötésig. Ennek elmaradása vagy nem átlátható szervezetnek minősülés a szerződéstől való visszalépésnek minősül.
“17. IV.2.4) pont: AK nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi felelős fordítását is köteles elfogadni. Kbt.47.§(2)bek.”
“18. Különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a felhívás feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell...”
További információk
18. Különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a felhívás feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó. Ajánlatban szereplő, nem magyar forintban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni
“19. AK felhívja a figyelmet, hogy Kbt.71.§(6)bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő...”
További információk
19. AK felhívja a figyelmet, hogy Kbt.71.§(6)bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. § szerint”
“VI.3) pont 20. alpontjához: A Kbt. rendelkezéseinek megfelelése érdekében, a karakterkorlát következtében jelen pontban, a VI.3) pont folytatásaként itt...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
VI.3) pont 20. alpontjához: A Kbt. rendelkezéseinek megfelelése érdekében, a karakterkorlát következtében jelen pontban, a VI.3) pont folytatásaként itt kerül ismertetésre a VI.3) pont 20. alpontja szerinti Értékelés (Adható pontszám: 0-10): Ár: A részre vonatkozó nettó összesen ajánlati ár a KÉ 2016. évi 147. számban foglaltak alapján a "fordított arányosítás" elve alapján értékelendő.
“Bővíthetőség (Igen/Nem) - KÉ 2016. évi 147. számban foglaltak alapján a "pontkiosztás" módszer alapján történik;”
“Hajlított ütközési cella megléte (Igen/Nem) - KÉ 2016. évi 147. számban foglaltak alapján a "pontkiosztás" módszer alapján történik;”
“Chemstation formátumú adatok kezelése (Igen/Nem) - KÉ 2016. évi 147. számban foglaltak alapján a "pontkiosztás" módszer alapján történik;”
“MRM (Igen/Nem) - KÉ 2016. évi 147. számban foglaltak alapján a "pontkiosztás" módszer alapján történik;”
“Azonosíthatóság megbízhatósága (min. 1000 vegyület beazonosítására alkalmas MRM átmenet / max. 3000 vegyület beazonosítására alkalmas MRM átmenet) -...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Azonosíthatóság megbízhatósága (min. 1000 vegyület beazonosítására alkalmas MRM átmenet / max. 3000 vegyület beazonosítására alkalmas MRM átmenet) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához kiadott útmutatójában foglalt „A legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása” alapján történik;
“Aranybevonat (Igen/Nem) - KÉ 2016. évi 147. számban foglaltak alapján a "pontkiosztás" módszer alapján történik;”
“Ütközési cella lineáris hexapol kialakítása (Igen/Nem) - KÉ 2016. évi 147. számban foglaltak alapján a "pontkiosztás" módszer alapján történik;”
“EI és a CI átállás (Igen/Nem) - KÉ 2016. évi 147. számban foglaltak alapján a "pontkiosztás" módszer alapján történik;”
“3. RÉSZ:”
“Lézerek száma (min. 3 darab / max. 5 darab) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Lézerek száma (min. 3 darab / max. 5 darab) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához kiadott útmutatójában foglalt „A legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása” alapján történik;
“Részecskeméret érzékenység (min. 0,3 μm / max. 0,1 μm) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Részecskeméret érzékenység (min. 0,3 μm / max. 0,1 μm) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához kiadott útmutatójában foglalt „A legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása” alapján történik;
“Fluoreszcencia érzékenység (min. 50 FITC-MESF / max 10 FITC-MESF) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Fluoreszcencia érzékenység (min. 50 FITC-MESF / max 10 FITC-MESF) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához kiadott útmutatójában foglalt „A legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása” alapján történik;
“Többletjótállás időtartama (min. 0 hónap / max. 48 hónap) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Többletjótállás időtartama (min. 0 hónap / max. 48 hónap) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához kiadott útmutatójában foglalt „A legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása” alapján történik;
“Készülék többletjótállásának időtartama (min. 0 hónap / max. 36 hónap) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Készülék többletjótállásának időtartama (min. 0 hónap / max. 36 hónap) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához kiadott útmutatójában foglalt „A legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása” alapján történik;
“Lézer többletjótállásának időtartama (min. 0 hónap / max. 24 hónap) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Lézer többletjótállásának időtartama (min. 0 hónap / max. 24 hónap) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához kiadott útmutatójában foglalt „A legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása” alapján történik;
“Hardstop mentes (Igen/Nem) - KÉ 2016. évi 147. számban foglaltak alapján a "pontkiosztás" módszer alapján történik;”
“Többletjótállás időtartama (min. 0 hónap / max. 36 hónap) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Többletjótállás időtartama (min. 0 hónap / max. 36 hónap) - Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához kiadott útmutatójában foglalt „A legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása” alapján történik.
Többet mutasson Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 136-334576 (2019-07-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-01-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő (AK) által közzétett kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumban (KKD) részletezett műszaki követelményeknek megfeleltethető LC-MS-MS, GC-MS-MS,...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő (AK) által közzétett kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumban (KKD) részletezett műszaki követelményeknek megfeleltethető LC-MS-MS, GC-MS-MS, áramlási citometriai vizsgáló eszközök, MALDI-TOF készülék, valamint szekvenáló készülék és identifikáló programok beszerzése részajánlat biztosítása mellett.
Bármely rész: Az ajánlatban csak új termék ajánlható meg (nem lehet használt/gyárilag felújított/demó készülék).
Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék az ajánlatban benyújtott műszaki leírás alapján nem felelnek meg a dokumentációban a termékkel szemben előírt teljesítendő minimum követelményeknek, azaz a megajánlott paraméterek azokat nem elégítik ki.
Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 310 412 047 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
“Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § a) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja: Ajánlatkérő a 3. részt a közbeszerzések jogszabályban...”
További információk
Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § a) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja: Ajánlatkérő a 3. részt a közbeszerzések jogszabályban előírt ellenőrzést végző szerv ezen részre vonatkozó nem támogató tartalmú tanúsítványa következtében ajánlatkérő a jelen részre vonatkozó döntését módosította és a Kbt. 75. § (2) bekezdés f) pontja értelmében eredménytelennek nyilvánította.
Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § b) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja: A nyertes ajánlattevők adószáma V.2.3) pontban fellelhető.
Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § c) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja:
1. Részben "KROMAT" Műszerforgalmazó Kft. (1112 Budapest, Péterhegyi út 98.; 11802428-2-43).
2. Részben "KROMAT" Műszerforgalmazó Kft. (1112 Budapest, Péterhegyi út 98.; 11802428-2-43).
3. Részben SOFT FLOW BIOSCIENCE Kereskedelmi Kft (2209 Péteri, Madách Imre utca 51/a.; 24766931-2-13) Bio-Science Kereskedelmi és Szolgáltató Kft (1119 Budapest, Fehérvári út 79.; 12266788-2-43) I.T.A. Life Science Kft (1118 Budapest, Villányi út 78/A.; 26190053-2-43) Life Technologies MO Kft. (1134 Budapest, Váci út 41–43.; 11870120-2-41) BioTech Hungary Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Kft (2310 Szigetszentmiklós, Gyári út 33.; 13547620-2-13).
4. Részben Flextra-Lab Műszerjavító és Kereskedelmi Kft. (1195 Budapest, Jókai utca 26/C.; 10452776-2-43).
5. Részben Life Technologies MO Kft. (1134 Budapest, Váci út 41–43.; 11870120-2-41).
Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § d) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja: nemleges
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő (AK) által közzétett kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumban (KKD) részletezett műszaki követelményeknek megfeleltethető LC-MS-MS, GC-MS-MS,...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő (AK) által közzétett kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumban (KKD) részletezett műszaki követelményeknek megfeleltethető LC-MS-MS, GC-MS-MS, áramlási citometriai vizsgáló eszközök, MALDI-TOF készülék, valamint szekvenáló készülék és identifikáló programok beszerzése részajánlat biztosítása mellett.
“Bármely rész: Az ajánlatban csak új termék ajánlható meg (nem lehet használt/gyárilag felújított/demó készülék).” Többet mutasson (18) “Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék az ajánlatban benyújtott műszaki leírás alapján nem felelnek meg a dokumentációban a termékkel szemben...”
Rövid leírás
Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék az ajánlatban benyújtott műszaki leírás alapján nem felelnek meg a dokumentációban a termékkel szemben előírt teljesítendő minimum követelményeknek, azaz a megajánlott paraméterek azokat nem elégítik ki.
— folyadékkromatográf: moduláris felépítésű, egységenként szivárgás érzékelővel felszerelve, kolonna csatlakozóval, amely gyártótól függetlenül, bármilyen kolonna csatlakozását lehetővé teszi szerszám nélkül, 1 300 bar nyomásértékig
“— oszloptermosztát: legalább két független hőmérsékleti zónával, hőmérséklet tartománya legyen a környezeti hőmérsékletnél 10”
“— diódasoros detektor: legalább 1 024 db diódát tartalmaz, hullámhossz tartománya legyen legalább 190–640 nm között”
“— tömegspektrométer: hármas kvadrupol típusú asztali tömegspektrométer, tömegtartomány legyen legalább 5–3 000 Da között, Rendelkezzen dinamikus MRM-mel,...”
Rövid leírás
— tömegspektrométer: hármas kvadrupol típusú asztali tömegspektrométer, tömegtartomány legyen legalább 5–3 000 Da között, Rendelkezzen dinamikus MRM-mel, drog és toxikológiai komponensek meghatározására, valamint gyógyszerhatóanyag maradék meghatározására alkalmas kész applikációs csomaggal, nitrogén generátorral
“AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék)...”
Rövid leírás
AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék) csomagolásának és szállításának költségeit, valamint a beüzemelés és betanítás (oktatás), valamint a jótállás (5 év) költségeit egyaránt. 5 év teljes körű garanciát kell nyertes Ajánlattevőnek vállalnia, mely magába foglalja az eszköz azonnali használatához szükséges valamennyi karbantartást, javítást.
“— minden olyan adatot és információt, amelyből a termék Közbeszerzési Dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható.”
“1 darab – AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő – GC-MS-MS beszerzése.”
“1 darab – AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő – áramlási citometriai vizsgáló eszköz beszerzése.”
“AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék)...”
Rövid leírás
AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék) csomagolásának és szállításának költségeit, valamint a beüzemelés és betanítás (oktatás), valamint a jótállás költségeit egyaránt. Jótállás magába foglalja az eszköz azonnali használatához szükséges valamennyi karbantartást, javítást.
“— minden olyan adatot és információt, amelyből a termék Közbeszerzési Dokumentumokban előírt Műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható.”
“1 darab – AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő – MALDI-TOF beszerzése. Teljes, működésre kész, gyári új, asztali...”
Rövid leírás
1 darab – AK által közzétett KKD-ban részletezett műszaki követelményeknek megfelelő – MALDI-TOF beszerzése. Teljes, működésre kész, gyári új, asztali MALDI-TOF (matrix assisted laser desorption ionization time of flight) tömegspektrométer rendszer, amely legyen alkalmas baktériumok és gombák fajszintű azonosítására a kitenyésztett baktériumok, gombák konzervált riboszómális fehérjéinek tömegspektruma alapján. Az azonosítás tömegspektrum adatbázisban történő kereséssel valósul meg. A készülék rendelkezzen beépített tisztító rendszerrel, többször felhasználható mintatartóval. A rendszer mikrobiológiai laboratóriumokban használatos táptalajokra validált rendszer legyen, a mintakönyvtár bővíthető (nyílt) legyen.
“AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék)...”
Rövid leírás
AK hivatkozik a felhívás I.1.4) pontjában foglaltakra, továbbá felhívja AT figyelmét, hogy az ajánlati árnak tartalmazni kell a szállítandó eszköz (termék) csomagolásának és szállításának költségeit, valamint a beüzemelés és betanítás (oktatás), valamint a jótállás költségeit egyaránt. Eszköz jótállás magába foglalja – a lézer kivételével – az eszköz azonnali használatához szükséges valamennyi karbantartást, javítást.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-01-14 📅
Név: "KROMAT" Műszerforgalmazó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_57185136
Postacím: Péterhegyi út 98.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1112
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 12482110📞
E-mail: tender@kromat.hu📧
Internetcím: http://www.kromat.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 123 500 000 HUF 💰
43 990 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-01-17 📅
Név: Flextra-Lab Műszerjavító és Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_30047424
Postacím: Jókai utca 26/C.
Postai irányítószám: 1195
Telefon: +36 12827800📞
E-mail: flextra@bruker.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.bruker.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 73 017 862 HUF 💰
Név: Life Technologies MO Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_76989483
Postacím: Váci út 41–43.
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 308260207📞
E-mail: huorders@thermofisher.com📧
A beszerzés teljes értéke: 69 904 185 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Kbt. 5. § (1) bekezdés c) pont szerinti egyéb költ.
Hivatkozás További információk
“Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § a) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja: Ajánlatkérő a 3. részt a közbeszerzések jogszabályban...”
További információk
Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § a) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja: Ajánlatkérő a 3. részt a közbeszerzések jogszabályban előírt ellenőrzést végző szerv ezen részre vonatkozó nem támogató tartalmú tanúsítványa következtében ajánlatkérő a jelen részre vonatkozó döntését módosította és a Kbt. 75. § (2) bekezdés f) pontja értelmében eredménytelennek nyilvánította.
“Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § b) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja: A nyertes ajánlattevők adószáma V.2.3) pontban fellelhető.”
További információk
Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § b) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja: A nyertes ajánlattevők adószáma V.2.3) pontban fellelhető.
Többet mutasson Többet mutasson (7) “Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § c) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja:”
“1. Részben "KROMAT" Műszerforgalmazó Kft. (1112 Budapest, Péterhegyi út 98.; 11802428-2-43).”
“2. Részben "KROMAT" Műszerforgalmazó Kft. (1112 Budapest, Péterhegyi út 98.; 11802428-2-43).”
“3. Részben SOFT FLOW BIOSCIENCE Kereskedelmi Kft (2209 Péteri, Madách Imre utca 51/a.; 24766931-2-13) Bio-Science Kereskedelmi és Szolgáltató Kft (1119...”
További információk
3. Részben SOFT FLOW BIOSCIENCE Kereskedelmi Kft (2209 Péteri, Madách Imre utca 51/a.; 24766931-2-13) Bio-Science Kereskedelmi és Szolgáltató Kft (1119 Budapest, Fehérvári út 79.; 12266788-2-43) I.T.A. Life Science Kft (1118 Budapest, Villányi út 78/A.; 26190053-2-43) Life Technologies MO Kft. (1134 Budapest, Váci út 41–43.; 11870120-2-41) BioTech Hungary Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Kft (2310 Szigetszentmiklós, Gyári út 33.; 13547620-2-13).
“4. Részben Flextra-Lab Műszerjavító és Kereskedelmi Kft. (1195 Budapest, Jókai utca 26/C.; 10452776-2-43).”
“5. Részben Life Technologies MO Kft. (1134 Budapest, Váci út 41–43.; 11870120-2-41).”
“Ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § d) pontja értelmében az alábbi tájékoztatást adja: nemleges”
Forrás: OJS 2020/S 021-045852 (2020-01-27)