BDVFP infra mérnök tanácsadó

KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

Szerződés meghatározása: Megbízási keretmegállapodás a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program infrastruktúra hálózat tervezési feladataihoz, ill. a tervező további feladataihoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátására.
Ennek során a Budapest Diákváros Déli Városkapu Fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2016/2017. (XII. 22.) Korm. hat-ban és a II.2.4) pontban felsorolt egyes beruházások, és a dél-pesti és észak-csepeli területen megtartásra kerülő épületek, építmények feltárásához, kiszolgálásához és üzemeltetéséhez szükséges műszaki infrastruktúra-hálózat [közlekedés, kötött pályás közlekedés, közút és kötött pályás közlekedés keresztezés műtárgyai, közmű és közműkiváltás, smart infrastruktúra, partvédelem/árvízvédelem] megvalósítása érdekében szükséges tervezési és tervezői művezetői feladatokhoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátása.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-11-06. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-10-07.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-10-07 Ajánlati felhívás
2019-11-04 További információk
2020-03-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2020-07-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-01-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-03-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-10-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti tanácsadó szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001250552019
Rövid leírás:
Szerződés meghatározása: Megbízási keretmegállapodás a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program infrastruktúra hálózat tervezési feladataihoz, ill. a tervező további feladataihoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátására. Ennek során a Budapest Diákváros Déli Városkapu Fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2016/2017. (XII. 22.) Korm. hat-ban és a II.2.4) pontban felsorolt egyes beruházások, és a dél-pesti és észak-csepeli területen megtartásra kerülő épületek, építmények feltárásához, kiszolgálásához és üzemeltetéséhez szükséges műszaki infrastruktúra-hálózat [közlekedés, kötött pályás közlekedés, közút és kötött pályás közlekedés keresztezés műtárgyai, közmű és közműkiváltás, smart infrastruktúra, partvédelem/árvízvédelem] megvalósítása érdekében szükséges tervezési és tervezői művezetői feladatokhoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátása.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti tanácsadó szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Költségszámítás, költségfelügyelet 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.
Postacím: Horvát utca 12–26.
Postai irányítószám: 1027
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.delivaroskapu.org/ 🌏
E-mail: erdei.gabor@kkbk.hu 📧
Telefon: +36 204512014 📞
Fax: +36 14122469 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001250552019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001250552019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-10-07 📅
Benyújtási határidő: 2019-11-06 📅
Közzététel dátuma: 2019-10-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 197-478674
HL-S szám: 197
További információk
Az ár értékelési szempont meghatározása: Mérnök tanácsadói feladatok elvégzésére vonatkoztatott összesített nettó ajánlati ár (Ft) Ajánlattevői Árazott költségvetés H50 cellájában szereplő díj
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szerződés meghatározása: Megbízási keretmegállapodás a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program infrastruktúra hálózat tervezési feladataihoz, ill. a tervező további feladataihoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátására.
Többet mutasson
Ennek során a Budapest Diákváros Déli Városkapu Fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2016/2017. (XII. 22.) Korm. hat-ban és a II.2.4) pontban felsorolt egyes beruházások, és a dél-pesti és észak-csepeli területen megtartásra kerülő épületek, építmények feltárásához, kiszolgálásához és üzemeltetéséhez szükséges műszaki infrastruktúra-hálózat [közlekedés, kötött pályás közlekedés, közút és kötött pályás közlekedés keresztezés műtárgyai, közmű és közműkiváltás, smart infrastruktúra, partvédelem/árvízvédelem] megvalósítása érdekében szükséges tervezési és tervezői művezetői feladatokhoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátása.
Többet mutasson
+ még 16
A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program - jelenlegi projekt nevén Déli Városkapu - Budapest Diákváros Fejlesztési Program keretében megvalósítandó fejlesztések hiánypótló beruházásokat indítanak el Észak-Csepelen és Dél-Pesten. Új városrész születik, amely Budapest legnagyobb aktív zöldfelülete lesz. Az évtizedek óta elhanyagolt, lerobbant területen több ezer fős egyetemváros épül, és elhagyott, környezeti tájsebként éktelenkedő barnamezős területek újulnak meg. Sport- és rekreációs létesítmények épülnek, széles körű sport- és szabadidős lehetőségeket kínálva a Diákváros lakóinak, a helyi lakosságnak és a tágabb városi térség lakóinak.
Többet mutasson
A projekttel megújul a természeti környezet, aktív, egészségmegőrzésre, pihenésre, sportolásra alkalmas zöldterületek jönnek létre, a beruházással mindenki nyer: a lakosság, a sportolók és a környezet is.
Többet mutasson
A jelen közb. elj. tárgya - az Észak-csepeli és Dél-pesti terület átfogó fejlesztése részeként a II.1.4. pont szerinti feladatok ellátása, továbbá az alábbi projektelemek megvalósításának előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos tervezési, tervezői művezetői feladatok, és az ezekkel kapcsolatos intézkedések vonatkozásában független mérnök tanácsadói, tervellenőri (a tervellenőri feladatok nem az 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) 38/A.§ (1) bekezdésében meghatározott tervellenőrzési feladatokat jelentik), költségellenőri és fenntarthatósági tanácsadói feladatok ellátása és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása a műszaki leírásban részletezettek szerint.
Többet mutasson
A közb. elj. alapján a Kbt. 105. § (1) bek. a) és c) szerinti vegyes keretmeg. (KM) megkötésére kerül sor. Erre tekintettel az Ajánlatkérő (AK) az Ajánlattevő (AT) által ajánlata keretében benyújtott Árazott Költségvetésben foglalt ajánlati árak alapján a közvetlen megrendeléssel vagy írásbeli konzultációra irányuló felhívással élhet. A KM keretösszege: nettó 594 100 000,- Ft, melynek részei közötti AK általi átcsoportosítás lehetséges.
Többet mutasson
Laza beépítésű belterületen megvalósításra kerülő Projektelemek:
Budapesti Atlétikai Aréna; Atlétikai Szabadtéri Edzőpályák; Fedett Atlétikai Csarnok; Budapest X-trém Szabadidő Park; Dunai Evezős Központ (Klubház és hozzá tartozó épületek, területek) feltárását és kiszolgálását biztosító műszaki infrastruktúra-hálózat;
Többet mutasson
A Ráckevei (Soroksári) Duna-ág Gubacsi hídtól északra eső folyamszakaszán, valamint a Francia-öböl területén kialakításra kerülő Dunai Evezős Központhoz tartozó evezős pályák kialakítása a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág Gubacsi hídtól északra eső folyamszakaszán, valamint a Francia-öböl területén (partvonal-korrekció, kiszolgáló infrastruktúra, meglévő közmű kiváltás/áthelyezés), illetve híd a Francia-öböl felett;
Többet mutasson
Sűrű, intenzív beépítésű belterületen megvalósításra kerülő Projektelemek:
Budapest Diákváros; Budapest X-trém Szabadidő Park területén lehatárolt, iroda és egyéb szolgáltatási funkciók részére fenntartott terület; Budapesti Atlétikai Aréna és a Diákváros területéhez kapcsolódó, Budapest IX. kerületén elhelyezkedő, közlekedési csomópontokat is magába foglaló, cca. 28 ha alapterületű területrész feltárását és kiszolgálását biztosító műszaki infrastruktúra-hálózat
Többet mutasson
A megjelölt területek vonatkozásában a terület feltárását biztosító közúthálózat és közúti csomópontok, közműrendszerek, partvonalrendezés/árvízvédelem, gyalogos és kerékpáros kapcsolatok, illetve híd (hidak), smart infrastruktúra, valamint kapcsolódó infrastruktúra elemek, kivéve a HÉV és annak területe alatt tervezett műtárgyak, a műszaki leírásban részletezettek szerint.
Többet mutasson
Tervezési terület: 226 hektár.
A közbeszerzés tárgyát képező mérnök tanácsadói feladatok az alábbiakat foglalhatják magukban a műszaki leírás szerinti tartalommal:
— kockázatkezelési koncepció készítése és felülvizsgálata,
— közreműködés a beruházási program meghatározásában, a beruházási célok és keretek dokumentálásában,
— tervellenőri szolgáltatások ellátása valamennyi tervfázisban.
Folyt. II.2.11. pontban.
Időtartam: 38 hónap
A megújítások leírása:
A keretmegállapodás két alkalommal hosszabbítható meg. Első meghosszabbítás során legfeljebb 10 hónappal, a második meghosszabbítás során legfeljebb további 60 hónappal. A meghosszabbításról a keretmegállapodás adott lejárati idejét legalább 30 nappal megelőzően tájékoztatja az ajánlatkérőként szerződő fél az ajánlattevőként szerződő fele(ke)t.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása: Opcióra vonatkozó utalás technikai jellegű, opció nincs.
Karakterkorlátozás miatt folytatás a II.2.4 pontból:
+ még 15
— tanácsadóként teljes körű részvétel és közreműködés a tervezési folyamatok során, és az engedélyezési eljárásokban; részvétel az egyeztetéseken, kooperációkon, műszaki megoldások és a megvalósíthatóság felülvizsgálata,
Többet mutasson
— a tervezési és kivitelezési feladatok kapcsán elkészített dokumentumok kezelése, véleményezése, elkészítése,
— a beruházások tervezésével összefüggő költségek és azok változásainak a kezelése,
— a teljes beruházások végrehajtási tervének, előzetes mérnöki költségbecslésének és ütemterv elkészítése, azok folyamatos ellenőrzése, aktualizálása, napra készen tartása,
Többet mutasson
— ingatlan és telekrendezés során szakmai javaslattétel, tanácsadás
— a projektelemek által érintett területeken meglévő infrastruktúrával kapcsolatos, a tervezési feladat meghatározásához és végrehajtásához szükséges szakértői vizsgálatok koordinációja
Többet mutasson
— egyes projektelemek egymás mellé illesztésének kritikus folyamatait tisztázó generál ütemterv készítése és aktualizálása
— a kivitelezések időbeni megvalósítása tervszerűségének ellenőrzése,
— valamennyi tervfázis és a Masterplan tervezési szakaszának lezárását követően Tervellenőrzési Dokumentáció készítése
— a kivitelező kiválasztására irányuló eljárásokban való közreműködés,
— megbízó tájékoztatása,
— költség-ellenőrzés, elszámolások, pénzügyi ütemterv készítése, kifizetések, teljesítések ellenőrzése.
Külön, mérnöknapidíjas egyedi megrendelés alapján elvégzendő feladatok a műszaki leírás szerint
A feladatok alapjául szolgáló tervek kiterjednek majd legalább 10 darab csomópont, közte szintbeli és külön szintű kereszteződésekre, 50 000 m2 zöldfelület, 1,5 km kötött pályás közlekedési létesítmény, 3 km városi környezetű út, a közművek között vízi közművek és energia közművek és hozzájuk tartozó minimum 8000 fm gravitációs vezetékre és vízvezetékre. Továbbá 3 km közútra, 2,5 km vasútra, alul- és felüljáróra, átereszre, zajvédelemre, csapadékvíz elvezetésre, valamint minimum 24 000 LE kapacitású szennyvíztisztítóra.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a teljes keretösszeg lehívására nem vállal kötelezettséget, de a keretösszeg kimerülése esetén a keretmegállapodás megszűnik.
További információk:
Az ár értékelési szempont meghatározása: Mérnök tanácsadói feladatok elvégzésére vonatkoztatott összesített nettó ajánlati ár (Ft)
Ajánlattevői Árazott költségvetés H50 cellájában szereplő díj
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján AK kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
+ még 19 Megkövetelt igazolási módok;
I. Előzetes igazolás:
Igazolási mód az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a Kbt. 67. §, 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet (Kr.) 2-7.§-ai szerint szükséges.
Az ajánlatban a Kbt. 67. § (1) bekezdésére tekintettel (mind a magyarországi letelepedésű, mind a nem Mo-on letelepedett) ajánlattevőknek, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k)nek a Kr. 4. § szerint egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) szükséges nyilatkozniuk előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állásáról. Az alátámasztó igazolásokat a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti AK-i felhívásra szükséges benyújtani.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti AK-i felhívásra benyújtandó igazolódokumentumok:
A Mo-i letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a Kr. 8. §-a szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésekben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
A nem Mo-on letelepedett AT esetében az AK a Kr. 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az AT erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján AT-nek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t szükséges benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 67. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 3. § (2) és (3) bekezdésére.
Többet mutasson
Felhívjuk a figyelmet a Kr. 12-14. § és 16. §-ára és a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére.
Az ajánlatban be kell nyújtani a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az AT azon nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez az előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Többet mutasson
II. Igazolási mód a bírálat nyomán:
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a legkedvezőbb - illetve döntése szerint a következő legkedvezőbb ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től - megfelelő határidő tűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri.
Többet mutasson
— Megkövetelt igazolási mód Mo-i letelepedésű AT vonatkozásában: a Kr. 8. § előírásai szerint
— Megkövetelt igazolási mód nem Mo-i letelepedésű AT vonatkozásában: a Kr. 10. § előírásai szerint
Szakmai nyilvántartásban szereplés:
SZ.1 A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet. 8. § (1) bek. alapján AK előírja a szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Mérnöki Kamara) névjegyzékében szereplés követelményét, illetve nem Mo-on letelepedett gazd. szereplők esetén a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
Többet mutasson
A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet. 8. § (2) bek. alapján az AK előírja, hogy a nem Mo-on letelepedett gazd-i szereplőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerz. megkötésének időpontjában szerepelnie kell a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében.
Többet mutasson
AT-nek ajánlattételkor az EEKD benyújtásával kell igazolnia, hogy az (SZ.1) követelménynek megfelel. Az SZ.1 alkalmassági követelmény vonatkozásában kapacitást nyújtó szervezet bevonása nem lehetséges.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az AT-nek a szerződés teljesítéséhez szükséges gazd- és pénzügyi alkalmassága az alábbiak szerint igazolandó:
P.1 A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozat, attól függően, hogy AT mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
+ még 8
P.2 A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (közlekedési és/vagy víziközmű, és/vagy energia-közmű beruházások tervezése, és/vagy terveztetése, és/vagy tervfelülvizsgálata, és/vagy tervellenőrzése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozat, attól függően, hogy AT mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Ha az AT a P.1 és P.2 alkalmassági feltételek szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a nevezett alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az AK által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és köteles tájékoztatást kérni a nevezett alkalmassági feltétellel kapcsolatban az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg.
Az alkalmasság igazolása során az AT a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre.
AK hivatkozik továbbá a Kbt. 69. § (11) bek-re.
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az AT-knek alkalmasságukat az EEKD IV. részében a részletes adatok megadásával kell (előzetesen) igazolniuk.
Többet mutasson
Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4), illetőleg AK döntése esetén a (6) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor.
Többet mutasson
III.1.1 folyt.: Az SZ.1-ben meghat. követelmény tekintetében Mo-on letelepedett gazd-i szereplők esetén a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást kell benyújtani; nem Mo-on letelepedett gazd-i szereplők esetén a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés igazolását kell benyújtani az AK Kbt. 69. § szerinti felhívására.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha
P.1 az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem érte el a 386 000 000,- Ft értéket.
Többet mutasson
+ még 15
P.2 az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (közlekedési és/vagy víziközmű, és/vagy energia-közmű beruházások tervezése, és/vagy terveztetése, és/vagy tervfelülvizsgálata, és/vagy tervellenőrzése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem érte el a 290 000 000,- Ft értéket.
Többet mutasson
III.1.3. folyt.:
M.1.4 legalább 1 db olyan, szerződésszerűen teljesített referenciával, amely csapadékvíz-elvezetéssel, tűzi víz, elektromos energiaellátással, gyengeáramú infrastruktúrával összefüggő építési munkáinak kiviteli terveinek ellenőrzésére vonatkozik. A kiviteli terv ellenőrzése történhet akár a tervezés, akár a megvalósulás fázisában az építtető általi megbízás (pl. műszaki ellenőri feladatok ellátása) formájában. A bemutatott referenciáknak az összes, felsorolt közmű típust tartalmaznia kell, de nem előírás, hogy minden közmű típust ugyanaz a referencia tartalmazzon, így a jelen referencia igény több bemutatott referenciával is igazolható.
Többet mutasson
M.2 ha nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
M.2.1 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (266. KR.) 1. számú melléklet II. fejezet 1. része szerinti „SZKö” besorolású - jogosultsággal VAGY a 2. rész szerinti SZÉM1 jogosultsággal rendelkezik; vagy a fentiek közül bármely jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel rendelkezik, azaz okleveles közlekedés-építőmérnök vagy okleveles közlekedésmérnök vagy okleveles villamosmérnök vagy ezek bármelyikével egyenértékű végzettséggel rendelkezik;
Többet mutasson
M.2.2 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266. KR. 1. számú melléklet I. fejezet 2. része szerinti „KÉ-VA” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz
Többet mutasson
— okleveles közlekedés-építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik, vagy
— közlekedés-építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik.
M.2.3 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266 KR. 1. számú melléklet I. fejezet 2. része szerinti „KÉ-K” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles közlekedés-építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik, vagy közlekedés-építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;
Többet mutasson
M.2.4 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266. KR. 1. számú melléklet I. fejezet 2. része szerinti „VZ-TEL” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz
Többet mutasson
— okleveles építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik, vagy
— építőmérnök vagy vízépítési üzemmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik.
M.2.5 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266. KR. 1. számú melléklet I. fejezet 2. része szerinti „EN-VI” besorolású, vagy azzal egyenértékű jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles szakirányú gépészmérnök, okleveles villamosmérnök, okleveles energetikai mérnök vagy ezekkel egyenértékű végzettség esetén legalább 36 hónap, vagy gépészmérnök, villamosmérnök, energetikai mérnök vagy ezekkel egyenértékű végzettség esetén legalább 60 hónap, vagy okleveles szerkezet- építőmérnök, okleveles építészmérnök (tartószerkezeti kredit-
Többet mutasson
Teljesítéssel) vagy ezekkel egyenértékű
Folytatás a VI.4.3. pontban
Műszaki és szakmai képességek:
Az AT szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, szakmai alkalmassága az alábbiak szerint igazolandó:
M.1. a Kbt. 65. § (1) b) és a Kr. 21. § (3) a) alapján AT az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat év (72 hónap) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével, a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt igazolással (amennyiben a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül) vagy referencianyilatkozattal a Kr. 22. § (1) alapján.
Többet mutasson
+ még 10
A Kr. 21.§ (3a) b) alapján az AK a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb kilenc éven belül megkezdett szolgáltatás-megrendeléseket veszi figyelembe.
A Kr. 22. § (2) bek. alapján a benyújtott referenciaigazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a szerződést kötő másik fél neve és címe (székhelye/lakcíme); a teljesítés ideje (kezdő ÉS befejező időpontja, év/hónap/nap formátumban), a szolgáltatás tárgya, rövid ismertetése, olyan részletezettséggel, hogy abból az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható legyen, valamint mennyisége (amiből következik a minimumkövetelmény tartalmi elemeinek való megfelelés), a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának neve és elérhetősége (cím, telefonszám/e-mail), továbbá nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
M.2 A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezése, végzettségük vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Ennek keretében AT-nek nyilatkozatot kell benyújtania a bevonni kívánt szakemberek személyéről, az igazolni kívánt minimumkövetelmény megjelölésével (pl: M2.1.). Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
Többet mutasson
Igazolásként csatolandó a szakmai tapasztalatot ismertető, a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz, rendelkezésre állási nyilatkozat, valamint a szakemberek végzettségét, képzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolata. A szakmai önéletrajz részletesen - dátumokkal (év/hó) - térjen ki a szakember által végzett szakmai gyakorlatra. AK a szakmai gyakorlat alatt az előírt végzettség és szakmai tapasztalat/jogosultság megszerzését követő, az ennek megfelelő munkakörben eltöltött munkavégzésen alapuló gyakorlatot érti.
Többet mutasson
Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem összeadható, vagyis egy évben maximálisan 12 hónap számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott.
Többet mutasson
Az előírt alk-i köv-nek a közös AT-k a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmasság igazolása során az AT a Kbt. 65. § (7), (9) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. A megjelölt szakemberek esetében a Kbt. 65. § (10) bek. szerinti korlátozás is alkalmazandó.
Többet mutasson
AK hivatkozik a Kbt. 69. § (11) bek-re.
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az AT-knek alkalmasságukat az EEKD IV. részében a részletes adatok megadásával kell (előzetesen) igazolniuk.
Többet mutasson
Az alkalmassági feltételeknek való megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor. Ugyanakkor kérjük figyelembe venni a felhívás VI.3) pont 18. alpontját is, amely az M.2 alkalmassági követelmények esetében az ajánlat körében benyújtandó igazolásokra vonatkozó külön rendelkezéseket!
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő,
M.1 ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (72 hónapban)
+ még 27
M.1.1 legfeljebb 5 db szerződés keretében olyan szerződésszerűen teljesített referenciával vagy referenciákkal, amely(ek)
a.) vagy engedélyezési terv tervezésére,
b.) vagy kiviteli terv tervezésére,
c.) vagy tender (ajánlati) terv tervezésére,
d.) vagy az a., b., c., pontok szerinti tervek esetében, legfeljebb 5 referenciaszerződés keretein belül történő tervellenőrzésre vonatkozott,
És az a.), b.), c.), esetek bármelyikében elkészített tervek, illetve a d.) esetben ellenőrzött tervek az alábbiakat is tartalmazták:
— minimum 5 db belterületi csomópont
— minimum 20000 m2 nagyságú területre vonatkozó zöldfelület
— minimum 500 m városi környezetben épült kötöttpályás közlekedési létesítmény
— minimum 2 km városi környezetben tervezett közlekedési út
— vízi közmű, energia közmű.
Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy függetlenül attól, hogy az adott referenciaszerződés a fenti a) vagy b) vagy c) pont szerinti tervre vagy adott esetben ezek közül többre is vonatkozott, összességében a fenti francia bekezdésekben vonatkozó követelményeket kell teljesíteni. Egyazon projektre vonatkozó feladatok esetében, ha sor került pl. a) és b) szerinti ellenőrzésre is, a mennyiség csak egyszeresen számítható.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy Tervellenőri tevékenység alatt a megfelelő jogosultsággal rendelkező szakember, szakemberek által végzett, a Beruházások bármely tervezési fázisában, szakaszában elkészült, valamennyi szakági tervdokumentáció tartalmának teljes körű ellenőrzését érti, mely kiterjed a műszaki tartalom szakszerűségének vizsgálatára, a jogszabályok, szabályzatok, építési előírások, szabványok és egyéb szakmai szabályok betartása szempontjából, az építés minőségének, a szakszerű kivitelezés biztosításának érdekében.
Többet mutasson
M.1.2 szerződésszerűen teljesített olyan referenciával, amely legalább
— 2,25 km hosszúságú közúti
És
— 1,8 km hosszúságú vasúti (közúti villamos vasút, és/vagy földalatti vasút).
Létesítmények (új építés vagy felújítás) kiviteli terveinek ellenőrzésére vonatkozik és a kétféle létesítménytípus összesen tartalmazott külön szintű és/vagy szintbeli kereszteződést és az alábbi kiegészítő létesítmények közül legalább 2 különböző elemet:
Többet mutasson
— közúti vagy vasúti híd vagy felüljáró, vagy aluljáró;,
— támfalrendszer,
— létesítményrendszer vízelvezetési rendszere,
— létesítményrendszer zajvédelme. A kiviteli terv ellenőrzése történhet akár a tervezés, akár a megvalósulás fázisában az építtető általi megbízás (pl. műszaki ellenőri feladatok ellátása) formájában.
Többet mutasson
Ezen referencia előírás létesítmény-típusonként (közút-vasút) külön-külön referenciával is igazolható, de a számszakilag megadott kritériumok nem bonthatók (nem igazolhatók több referencia összegeként).
Többet mutasson
M.1.3 legalább 1 db olyan külső vízi közmű ellátással összefüggő szerződésszerűen teljesített referenciával, amely
— szennyvíztisztítás területén: legalább egy 15 000 LE névleges terhelési kapacitású települési tisztítómű és hozzátartozó legalább 6 000 fm gravitációs és/vagy nyomóvezeték építési munkáira vonatkozó kiviteli terveinek ellenőrzésére vonatkozik. A kiviteli terv ellenőrzése történhet akár a tervezés, akár a megvalósulás fázisában az építtető általi megbízás (pl. műszaki ellenőri feladatok ellátása) formájában,
Többet mutasson
— ivóvízi közműellátás területén legalább 6 000 fm vízvezeték közműhálózat építési munkáira vonatkozó kiviteli terveinek ellenőrzésére vonatkozik. A kiviteli terv ellenőrzése történhet akár a tervezés, akár a megvalósulás fázisában az építtető általi megbízás (pl. műszaki ellenőri feladatok ellátása) formájában.
Többet mutasson
A szennyvíz és az ivóvíz közműhálózat referenciák külön-külön projektekkel (külön referenciaszerződéssel) is igazolhatóak, de a számszakilag megadott kritériumok nem bonthatók (nem igazolhatók több referencia összegeként), azaz közműhálózat típusonként csak (max) 1-1 referenciával igazolhatók.
Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 266/2013. (VII. 11) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Kötbérek, biztosítékok a keretmegállapodásban rögzítettek szerint.
Kifizetés a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bek., valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései alapján. A kifizetés
+ még 2
Az Áht. rendelkezéseinek figyelembevételével. Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme: HUF
A pénzügyi teljesítés és finanszírozás részletes feltételeit, ill. a szerződést megerősítő biztosítékokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A keretmegállapodás indokolása: 38+10 hó terv.kapcs. tov. 60 hó járulékos tan.adás
A négy évnél hosszabb keretmegállapodás indoklása: 38+10 hó terv.kapcs. tov. 60 hó járulékos tan.adás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-11-06 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be. (https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001250552019/reszletek)
További információk:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2.3 minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az M.2.4 minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap)
Az M.2.5 minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap)
Az M.2.6 minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_96334924
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Erdei Gábor
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001250552019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1) A közb. elj. a Kbt.40.§ (1) bek. és az e-Kr alapján az EKR-ben kerül lebonyolításra. Az e-Kr.11-12.§ és a Kbt.41/A. § is irányadó.
2) Az ajánlathoz csatolni kell az EKR-ben AK által generált elektronikus nyil. minták kitöltésével képzett nyilatkozatokat, valamint az Ajánlati Dokumentáció I. kötetében rendelkezésre bocsátott egyéb nyil.minták alapján nyomtatott, aláírt, scannelt pdf formátumú nyilatkozatokat is a Közb. Dokumentumokban foglaltak szerint.
Többet mutasson
+ még 22
3) AK a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a közb. elj.-ban a nyertes AT-nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
4) Az aj.-hoz csatolni kell az ajánlatot aláíró személy al.-i címpéldányának másolatát, vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegy. aláírás-mintát (vagy adott esetben meghatalmazást).
Többet mutasson
5) Foly.-ban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott vált. bej.-i kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ha változásbej.-i elj. nincs folyamatban, az erre vonatkozó nyilatkozatot kell csatolni.
Többet mutasson
6) Csatolni kell a Kbt. 66. § (5) és (6) bekezdés szerinti nyilatkozatot. A Kbt. 66. § (6) bek. esetén a nemleges nyilatkozatot is csatolni kell.
7) AK a Kbt. 71. § (6) bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hp.-sal az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
8) Azon alk. köv.-ek megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: P.1.P.2, M.1., M.2.,SZ.1.
Többet mutasson
9) AK az elj. dok.-ait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált AT-k részére biztosítja. Az EKR útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal//tamogatas
Többet mutasson
10) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell az egyértelmű felelősségvállalást tartalmazó együttműködési megállapodást.
11) AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja alapján, a jelen AF II.2.5) pontjában meghatározott legjobb ár-érték arány szerint értékeli.
I. Összesített ajánlati ár [súlyszám: 50]
II. Az M.2.3 minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap) [súlyszám: 15]
Többet mutasson
III. Az M.2.4 minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap) [súlyszám: 15]
Többet mutasson
IV. Az M.2.5 minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap) [súlyszám: 15]
Többet mutasson
V. Az M.2.6 minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap) [súlyszám: 5]
Többet mutasson
AK az egyes értékelési szempontok tekintetében 0,00-től 10,00-ig ad pontot.
AK rögzíti, hogy az I. ért. szempont esetében a fordított arányosítás módszerét, a II-V. értékelési szempontok esetében a Miniszterelnökség útmutatója szerinti arányosítás módszerét alkalmazza az AD I. kötetben részletesen kifejtésre kerülő rendelkezések szerint.
Többet mutasson
A II-V. ért. szempont esetében a Kbt. 77. § (1) bek. alapján az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad AK: 120 hónap
Többet mutasson
Nincs olyan köv., amely alapján meghat. mértékű többlettapasztalattal rendelkeznie kell az adott szakembernek. A felolvasólapon tehát nem kötelező többlettapasztalat feltüntetése. Ebben az esetben „0” mértékű megajánlást kell tenni az adott tényező vonatkozásában.
Többet mutasson
12) A IV.2.6. pont alapján az aj. köt. időtartama 30 nap.
14) FAKSZ: Erdei Gábor, lajstromszám: 01061.
15) AT köteles az AK által rendelkezésre bocsátott Árazatlan Ktgvetés kitöltésével képzett Árazott Ktgvetést is benyújtani. A felolvasólapon ezen értékelési szempont tekintetében kizárólag
Többet mutasson
Folyt. VI.4.3. pontban

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
VI.3. folyt. 1.:
+ még 18
Az Á.-tlan Ktgvetés (Excel táblázat) „H” oszlop 50. sorában található cellában megadott nettó ajánlati ár tüntetendő fel a felolvasólap „Összesített nettó ajánlati ár” értékelési szempontjára vonatkozó megajánlásként.
Többet mutasson
16) Benyújtandó AT nyilatkozata arról, hogy az AK által elvárt határidőkön belül rendelkezésre fogja bocsátani az előírt biztosítékokat.
17) AK alkalmazza a Kbt. 81 § (4) bek-et és a Kbt. 81. § (5) bek.-et.
18) Az eljárásban alkalmazásra kerülő II-V. sz. értékelési szempontokra [szakemberek többlettapasztalata] tekintettel AT-nek már az ajánlatában be kell nyújtania azokat az igazolásokat, önéletrajzokat, amelyek alátámasztják az M.2.3, M.2.4, M.2.5, M.2.6 alkalmassági min.követelmények szerinti szakemberek vonatkozásában az ajánlatban foglalt többlettapasztalatot.
Többet mutasson
19) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.
20) AK az elj.-ban való részvételt 5 000 000,-Ft összegű aj. bizt. (a.b.) nyújtásához köti a Kbt. 54. § alapján. Az a.b. a Kbt. 54. § (2) alapján AT választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az AK (UniCredit Bank Zrt-nél vezetett 10918001-00000100-34770000 számlaszámú) fizetési számlájára történő befizetéssel, VAGY pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia VAGY készfizető kezesség biztosításával, VAGY biztosítási szerz.alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A befizetés igazolásának módja: átutalási bizonylat vagy egyéb hasonló okirati bizonyíték mellékelése (irányadó a Kbt. 41/A. § (2) bek. is az abban foglalt feltételek fennállása esetén).
Többet mutasson
21) Szerződéskötési feltétel: Nyertes AT köteles min. 50 millió,- Ft/kár/alkalom, minimum 100 000 000,- Ft/kár/év fedezeti értékű, a keretmegállapodás szerinti szolgáltatásokat is lefedő szakmai felelősségbiztosítást kötni (vagy a már meglévőt a fentieknek megfelelően módosítani és hatályában fenntartani) és köteles azt a tervezés teljes időtartama alatt, valamint a Beruházás megvalósítását követő 36 hónapig fenntartani.
Többet mutasson
22) A részajánlattétel műszaki, gazdasági és jogi szempontból nem ésszerű. Az egyes területek tervezése műszaki, gazdasági és jogi szempontból egy egységet képez, így ennek egységes szakmai, mérnöki felügyeletét - a feladat megvalósíthatósága miatt biztosítani kell. A mérnök tanácsadónak ismerni kell a beruházásokra vonatkozó valamennyi tervet, koncepciót, megrendelői igényt, melyeket egységesen kell közvetíteni a beruházás többi szereplője felé. Tekintettel arra, hogy az infrastruktúra hálózat elemei egymással összefüggenek, a mérnök tanácsadói feladatokat nem lehet egymástól függetlenül elvégezni.
Többet mutasson
23) A keretmegállapodás a tervezési feladatokhoz kapcsolódóan 38+10 hónapra, vagyis 4 évre jön létre, a járulékos feladatok: tanácsadás az érintett kivitelezési közbeszerzési eljárások során, kapcsolódó tanácsadás miatt került az időbeli hatály kiterjesztésre, figyelemmel az engedélyek és kivitelezés megkezdési időpontok jogszabályi idejére is.
Többet mutasson
AK alkalmazza a Kbt. 131. § (4) bekezdését.
III.1.3. pont folyt.:
Végzettség esetén legalább 84 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;
M.2.6 legalább 1 fő Projektvezető mérnök szakemberrel, aki
— okleveles építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel, és
— legalább 5 év (60 hónap) projektvezetői / projektvezető-helyettesi szakmai gyakorlattal rendelkezik.
Ajánlatkérő az M.2.3, M.2.4 és M.2.6 pontban előírt alkalmassági feltételek esetében alkalmazza a Kbt. 65.§ (10) bekezdésében foglaltakat.
Ajánlatkérő ismételten rögzíti, hogy adott szakember csak egy pozícióra jelölhető.
Az M.2.1-M.2.5 minimumkövetelmények esetében megjelölt szakembereknek a 266. KR. szerinti jogosultsági regisztrációt (névjegyzékbe vételt) a szerz.kötés időpontjáig kell biztosítani. A Kbt. 131. § (4) bek. szerinti visszalépés, ha ez utóbbi nem teljesül.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 197-478674 (2019-10-07)
További információk (2019-11-04)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Költségszámítás, költségfelügyelet 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-11-04 📅
Benyújtási határidő: 2019-11-13 📅
Közzététel dátuma: 2019-11-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 215-528492
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 197-478674
HL-S szám: 215
További információk
A Kbt. 55. § (1) bek. alapján: Módosításra került: — A Fizetési ütemezésben egyes teljesítési határidők, — Az árazatlan költségvetésben törlésre kerültek a hibás hivatkozások, — A keretmegállapodás tervezetben a preambulum (C) pontban és a 3.1. pontban a tervezői művezetés hivatkozás törlésre került — A keretmegállapodás tervezetben a 6.2. pont a keretek átcsoportosíthatóságáról
Többet mutasson
Forrás: OJS 2019/S 215-528492 (2019-11-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-03-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A jelen közb. elj. tárgya - a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program - jelenlegi projekt nevén Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program (benne a Ferencvárosi Szabadidős és Sportpark és a részeként megépülő Atlétikai Központ) elemeivel kapcsolatban a felhívás II.1.4) pont szerinti feladatok ellátása, továbbá az egyes projektelemek megvalósításának előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos tervezési feladatok, és az ezekkel kapcsolatos intézkedések vonatkozásában független mérnöktanácsadói, tervellenőri (a tervellenőri feladatok nem az 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) 38/A.§ (1) bekezdésében meghatározott tervellenőrzési feladatokat jelentik), költségellenőri és fenntarthatósági tanácsadói feladatok ellátása és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása a Műszaki leírásban részletezettek szerint. A közb. elj. alapján a Kbt. 105. § (1) bek. a) és c) szerinti vegyes keretmeg. (KM) megkötésére kerül sor.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 594 100 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-12 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 054-128977
HL-S szám: 54
További információk
A nyertes ajánlattevő adószáma: 10554885-2-43 További ajánlattevők: 1. Közös Ajánlattevő neve: HunGal Mérnöki és Vezetői Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 1123 Budapest, Alkotás utca 55-61. 2. em. Adószám: 13555139-2-41 Közös Ajánlattevő neve: 3E International Beruházás-szervező Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 1123 Budapest, Alkotás utca 55-61. 2. em. Adószám: 13450027-2-41 Közös Ajánlattevő neve: Perfektum Építész Kft. Székhelye: 1036 Budapest, Perc utca 2. Adószám: 26295464-2-41 2. Ajánlattevő neve: Transinvest-Budapest Mérnöki, Konzultánsi, Kereskedelmi és ügynöki Korlátolt Felelősségű társaság Székhelye: 1106 Budapest, Fehér út 10/a-b. Adószám: 10322837-2-42
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Kbt. 105. § (1) bek. a) és c) szerinti vegyes keretmeg. (KM)-re tekintettel az Ajánlatkérő (AK) az Ajánlattevő (AT) által ajánlata keretében benyújtott Árazott Költségvetésben foglalt ajánlati árak alapján a közvetlen megrendeléssel vagy írásbeli konzultációra irányuló felhívással élhet. AKM keretösszege: nettó 594 100 000 Ft, melynek részei közötti AK általi átcsoportosítás lehetséges. Laza beépítésű belterületen megvalósításra kerülő projektelemek feltárását és kiszolgálását biztosító műszaki infrastruktúra-hálózat sűrű, intenzív beépítésű belterületen megvalósításra kerülő Projektelemek A megjelölt területek vonatkozásában a terület feltárását biztosító közúthálózat és közúti csomópontok,közműrendszerek, partvonalrendezés/árvízvédelem, gyalogos és kerékpáros kapcsolatok, illetve híd (hidak),smart infrastruktúra, valamint kapcsolódó infrastruktúra elemek, kivéve a HÉV és annak területe alatt tervezettműtárgyak, a műszaki leírásban részletezettek szerint. Tervezési terület: 226 hektár. A közbeszerzés tárgyát képező mérnök tanácsadói feladatok az alábbiakat foglalhatják magukban a műszaki leírás szerinti tartalommal: - kockázatkezelési koncepció készítése és felülvizsgálata, - közreműködés a beruházási program meghatározásában, a beruházási célok és keretek dokumentálásában, - tervellenőri szolgáltatások ellátása valamennyi tervfázisban. - tanácsadóként teljes körű részvétel és közreműködés a tervezési folyamatok során, és az engedélyezési eljárásokban; részvétel az egyeztetéseken, kooperációkon, műszaki megoldások és a megvalósíthatóság felülvizsgálata, - a tervezési és kivitelezési feladatok kapcsán elkészített dokumentumok kezelése, véleményezése,elkészítése, - a beruházások tervezésével összefüggő költségek és azok változásainak a kezelése, - a teljes beruházások végrehajtási tervének, előzetes mérnöki költségbecslésének és ütemterv elkészítése,azok folyamatos ellenőrzése, aktualizálása, napra készen tartása, - ingatlan és telekrendezés során szakmai javaslattétel, tanácsadás - a projektelemek által érintett területeken meglévő infrastruktúrával kapcsolatos, a tervezési feladatmeghatározásához és végrehajtásához szükséges szakértői vizsgálatok koordinációja - egyes projektelemek egymás mellé illesztésének kritikus folyamatait tisztázó generál ütemterv készítése és aktualizálása - a kivitelezések időbeni megvalósítása tervszerűségének ellenőrzése, - valamennyi tervfázis és a masterplan tervezési szakaszának lezárását követően Tervellenőrzési Dokumentáció készítése - a kivitelező kiválasztására irányuló eljárásokban való közreműködés, - megbízó tájékoztatása, - költség-ellenőrzés, elszámolások, pénzügyi ütemterv készítése, kifizetések, teljesítések ellenőrzése. Külön, mérnöknapidíjas egyedi megrendelés alapján elvégzendő feladatok a műszaki leírás szerint feladatok alapjául szolgáló tervek kiterjednek majd legalább 10 darab csomópont, közte szintbeli és különszintű kereszteződésekre, 50 000 m
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-03-02 📅
Név: UTIBER Közúti Beruházó Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_82347844
Postacím: Csóka utca 7–13.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1115
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 12030559 📞
E-mail: emi@utiber.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.utiber.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 594 100 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
A nyertes ajánlattevő adószáma: 10554885-2-43
További ajánlattevők:
+ még 13 1.
Közös Ajánlattevő neve: HunGal Mérnöki és Vezetői Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1123 Budapest, Alkotás utca 55-61. 2. em.
Adószám: 13555139-2-41
Közös Ajánlattevő neve: 3E International Beruházás-szervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Adószám: 13450027-2-41
Közös Ajánlattevő neve: Perfektum Építész Kft.
Székhelye: 1036 Budapest, Perc utca 2.
Adószám: 26295464-2-41
2.
Ajánlattevő neve: Transinvest-Budapest Mérnöki, Konzultánsi, Kereskedelmi és ügynöki Korlátolt Felelősségű társaság
Székhelye: 1106 Budapest, Fehér út 10/a-b.
Adószám: 10322837-2-42
Forrás: OJS 2020/S 054-128977 (2020-03-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-07-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szerződés meghatározása: Megbízási keretmegállapodás a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Programinfrastruktúra hálózat tervezési feladataihoz, ill. a tervező további feladataihoz kapcsolódó független mérnöktanácsadói feladatok ellátására. Ennek során a Budapest Diákváros Déli Városkapu Fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2016/2017. (XII. 22.) Korm. hat.-ban és a II.2.4) pontban felsorolt egyes beruházások, és a dél-pesti és észak-csepeliterületen megtartásra kerülő épületek, építmények feltárásához, kiszolgálásához és üzemeltetéséhez szükséges műszaki infrastruktúra-hálózat [közlekedés, kötött pályás közlekedés, közút és kötött pályás közlekedés keresztezés műtárgyai, közmű és közműkiváltás, smart infrastruktúra, partvédelem/árvízvédelem] megvalósítása érdekében szükséges tervezési feladatokhoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátása.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 39 448 260 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Horvát utca 14–26.
Kapcsolat
Internetcím: http://www.delivaroskapu.org 🌏
E-mail: erdei.gabor@bfk.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-07-14 📅
Közzététel dátuma: 2020-07-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 135-333157
HL-S szám: 135
További információk
A feladatok alapjául szolgáló tervek kiterjednek majd legalább 10 darab csomópont, közte szintbeli és külön szintű kereszteződésekre, 50 000 m

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szerződés meghatározása: Megbízási keretmegállapodás a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Programinfrastruktúra hálózat tervezési feladataihoz, ill. a tervező további feladataihoz kapcsolódó független mérnöktanácsadói feladatok ellátására.
Többet mutasson
Ennek során a Budapest Diákváros Déli Városkapu Fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2016/2017. (XII. 22.) Korm. hat.-ban és a II.2.4) pontban felsorolt egyes beruházások, és a dél-pesti és észak-csepeliterületen megtartásra kerülő épületek, építmények feltárásához, kiszolgálásához és üzemeltetéséhez szükséges műszaki infrastruktúra-hálózat [közlekedés, kötött pályás közlekedés, közút és kötött pályás közlekedés keresztezés műtárgyai, közmű és közműkiváltás, smart infrastruktúra, partvédelem/árvízvédelem] megvalósítása érdekében szükséges tervezési feladatokhoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátása.
Többet mutasson
+ még 7
A jelen közb. elj. tárgya – a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program – jelenlegi projekt nevén Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program (benne a Ferencvárosi Zöld Park és a részeként megépülő Atlétikai Központ) elemeivel kapcsolatban a felhívás II.1.4) pont szerinti feladatok ellátása, továbbá az egyes projektelemek megvalósításának előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos tervezési feladatok, és az ezekkel kapcsolatos intézkedések vonatkozásában független mérnöktanácsadói, tervellenőri (a tervellenőri feladatok nem az 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) 38/A. § (1) bekezdésében meghatározott tervellenőrzési feladatokat jelentik), költségellenőri és fenntarthatósági tanácsadói feladatok ellátása és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása a műszaki leírásban részletezettek szerint.
Többet mutasson
A Kbt. 105. § (1) bek. a) és c) szerinti vegyes keretmeg. (KM)-re tekintettel az Ajánlatkérő (AK) az Ajánlattevő (AT) által ajánlata keretében benyújtott Árazott Költségvetésben foglalt ajánlati árak alapján a közvetlen megrendeléssel vagy írásbeli konzultációra irányuló felhívással élhet. A KM részei közötti AK általi átcsoportosítás lehetséges.
Többet mutasson
Laza beépítésű belterületen megvalósításra kerülő Projektelemek, közte az Atlétikai Központ feltárását és kiszolgálását biztosító műszaki infrastruktúra-hálózat.
Többet mutasson
Sűrű, intenzív beépítésű belterületen megvalósításra kerülő Projektelemek, közte a Diákváros.
A megjelölt területek vonatkozásában a terület feltárását biztosító közúthálózat és közúti csomópontok, közműrendszerek, partvonalrendezés/árvízvédelem, gyalogos és kerékpáros kapcsolatok, illetve híd (hidak), smart infrastruktúra, valamint kapcsolódó infrastruktúra elemek, kivéve a HÉV és annak területe alatt tervezett műtárgyak, a műszaki leírásban részletezettek szerint. Tervezési terület: 226 hektár. A közbeszerzés tárgyát képező mérnök tanácsadói feladatok az alábbiakat foglalhatják magukban a műszaki leírás szerinti tartalommal: – kockázatkezelési koncepció készítése és felülvizsgálata, – közreműködés a beruházási program meghatározásában, a beruházási célok és keretek dokumentálásában, – tervellenőri szolgáltatások ellátása valamennyi tervfázisban. – tanácsadóként teljes körű részvétel és közreműködés a tervezési folyamatok során, és az engedélyezési eljárásokban; részvétel az egyeztetéseken, kooperációkon, műszaki megoldások és a megvalósíthatóság felülvizsgálata, – a tervezési és kivitelezési feladatok kapcsán elkészített dokumentumok kezelése, véleményezése, elkészítése, – a beruházások tervezésével összefüggő költségek és azok változásainak a kezelése, – a teljes beruházások végrehajtási tervének, előzetes mérnöki költségbecslésének és ütemterv elkészítése, azok folyamatos ellenőrzése, aktualizálása, napra készen tartása, – ingatlan és telekrendezés során szakmai javaslattétel, tanácsadás – a projektelemek által érintett területeken meglévő infrastruktúrával kapcsolatos, a tervezési feladat meghatározásához és végrehajtásához szükséges szakértői vizsgálatok koordinációja – egyes projektelemek egymás mellé illesztésének kritikus folyamatait tisztázó generál ütemterv
Többet mutasson
Készítése és aktualizálása – a kivitelezések időbeni megvalósítása tervszerűségének ellenőrzése, – valamennyi tervfázis és a Masterplan tervezési szakaszának lezárását követően Tervellenőrzési Dokumentáció készítése – a kivitelező kiválasztására irányuló eljárásokban való közreműködés, – megbízó tájékoztatása, – költség-ellenőrzés, elszámolások, pénzügyi ütemterv készítése,
Többet mutasson
Kifizetések, teljesítések ellenőrzése. Külön, mérnöknapidíjas egyedi megrendelés alapján elvégzendő feladatok a műszaki leírás szerint. Folytatás: II.2.14)-ben.
Többet mutasson
További információk:
A feladatok alapjául szolgáló tervek kiterjednek majd legalább 10 darab csomópont, közte szintbeli és külön szintű kereszteződésekre, 50 000 m
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest, MAGYARORSZÁG

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2.3) minimum követelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap)
Az M.2.4) minimum követelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap)
Az M.2.5) minimum követelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap)
Az M.2.6) minimum követelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül elvárt időtartamon felüli többlettapasztalatának mértéke (hónap)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-04-22 📅
Név: UTIBER Kft.
Postacím: Csóka u. 7–13.
A beszerzés teljes értéke: 10 500 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-05-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 754 400 HUF 💰
Név: UTIBER Kft
A beszerzés teljes értéke: 3 070 200 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-06-25 📅
A beszerzés teljes értéke: 3 483 600 HUF 💰
4 617 600 HUF 💰
537 600 HUF 💰
5 342 400 HUF 💰
Postai irányítószám: 1115m
A beszerzés teljes értéke: 2 207 520 HUF 💰
1 514 340 HUF 💰
2 845 800 HUF 💰
630 000 HUF 💰
Postacím: Csóka u. 7-13.
A beszerzés teljes értéke: 1 684 800 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
UTIBER Kft., nyertes ajánlattevő adószáma: 10554885-2-43

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Telefon: +36 18828594 📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint
Forrás: OJS 2020/S 135-333157 (2020-07-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-01-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szerződés meghatározása: Megbízási keretmegállapodás a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program infrastruktúra hálózat tervezési feladataihoz, ill. a tervező további feladataihoz kapcsolódó független mérnöktanácsadói feladatok ellátására. Ennek során a Budapest Diákváros Déli Városkapu Fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2016/2017.(XII. 22.) Korm. hat-ban és a II.2.4) pontban felsorolt egyes beruházások, és a dél-pesti és észak-csepeli területen megtartásra kerülő épületek, építmények feltárásához, kiszolgálásához és üzemeltetéséhez szükséges műszaki infrastruktúra-hálózat [közlekedés, kötött pályás közlekedés, közút és kötött pályás közlekedés keresztezés műtárgyai, közmű és közműkiváltás, smart infrastruktúra, partvédelem/árvízvédelem]megvalósítása érdekében szükséges tervezési feladatokhoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátása.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 7 761 500 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: https://delivaroskapu.org/ 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-01-19 📅
Közzététel dátuma: 2021-01-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 015-033714
HL-S szám: 15

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szerződés meghatározása: Megbízási keretmegállapodás a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program infrastruktúra hálózat tervezési feladataihoz, ill. a tervező további feladataihoz kapcsolódó független mérnöktanácsadói feladatok ellátására.
Többet mutasson
Ennek során a Budapest Diákváros Déli Városkapu Fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2016/2017.(XII. 22.) Korm. hat-ban és a II.2.4) pontban felsorolt egyes beruházások, és a dél-pesti és észak-csepeli területen megtartásra kerülő épületek, építmények feltárásához, kiszolgálásához és üzemeltetéséhez szükséges műszaki infrastruktúra-hálózat [közlekedés, kötött pályás közlekedés, közút és kötött pályás közlekedés keresztezés műtárgyai, közmű és közműkiváltás, smart infrastruktúra, partvédelem/árvízvédelem]megvalósítása érdekében szükséges tervezési feladatokhoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátása.
Többet mutasson
+ még 2
A jelen közb. elj. tárgya - a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program - jelenlegi projekt nevén Budapest Diákváros - Déli Városkapu Fejlesztési Program (benne a Ferencvárosi Szabadidő és Sportpark és a részeként megépülő Atlétikai Központ) elemeivel kapcsolatban a felhívás II. 1.4) pont szerinti feladatok ellátása, továbbá az egyes projektelemek megvalósításának előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos tervezési feladatok, és az ezekkel kapcsolatos intézkedések vonatkozásában független mérnöktanácsadói, tervellenőri (a tervellenőri feladatok nem az 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) 38/A.§ (1) bekezdésében meghatározott tervellenőrzési feladatokat jelentik), költségellenőri és fenntarthatósági tanácsadói feladatok ellátása és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása a műszaki leírásban részletezettek szerint.
Többet mutasson
A megjelölt területek vonatkozásában a terület feltárását biztosító közúthálózat és közúti csomópontok, közműrendszerek, partvonalrendezés/árvízvédelem, gyalogos és kerékpáros kapcsolatok, illetve híd (hidak), smart infrastruktúra, valamint kapcsolódó infrastruktúra elemek, kivéve a HÉV és annak területe alatt tervezett műtárgyak, a műszaki leírásban részletezettek szerint. Tervezési terület: 226 hektár. A közbeszerzés tárgyát képező mérnök tanácsadói feladatok az alábbiakat foglalhatják magukban a műszakileírás szerinti tartalommal: - kockázatkezelési koncepció készítése és felülvizsgálata, - közreműködés a beruházási program meghatározásában, a beruházási célok és keretek dokumentálásában, - tervellenőri szolgáltatások ellátása valamennyi tervfázisban. - tanácsadóként teljes körű részvétel és közreműködés a tervezési folyamatok során, és az engedélyezési eljárásokban; részvétel az egyeztetéseken, kooperációkon, műszaki megoldások és a megvalósíthatóság felülvizsgálata, - a tervezési és kivitelezési feladatok kapcsán elkészített dokumentumok kezelése, véleményezése, elkészítése, - a beruházások tervezésével összefüggő költségek és azok változásainak a kezelése, - a teljes beruházások végrehajtási tervének, előzetes mérnöki költségbecslésének és ütemterv elkészítése, azok folyamatos ellenőrzése, aktualizálása, napra készen tartása, - ingatlan és telekrendezés során szakmai javaslattétel, tanácsadás - a projektelemek által érintett területeken meglévő infrastruktúrával kapcsolatos, a tervezési feladatmeghatározásához és végrehajtásához szükséges szakértői vizsgálatok koordinációja - egyes projektelemek egymás mellé illesztésének kritikus folyamatait tisztázó generál ütemterv készítése és aktualizálása - a kivitelezések időbeni megvalósítása tervszerűségének ellenőrzése, - valamennyi tervfázis és a Masterplan tervezési szakaszának lezárását követően Tervellenőrzési Dokumentáció készítése - a kivitelező kiválasztására irányuló eljárásokban való közreműködés, - megbízó tájékoztatása, - költség-ellenőrzés, elszámolások, pénzügyi ütemterv készítése, kifizetések, teljesítések ellenőrzése. Külön, mérnöknapidíjas egyedi megrendelés alapján elvégzendő feladatok a műszaki leírás szerint. Folytatás: II.2.14)-ben
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest, Magyarország

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-12-12 📅
A beszerzés teljes értéke: 2 485 400 HUF 💰
255 850 HUF 💰
316 050 HUF 💰
731 000 HUF 💰
903 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_9633492 4

Hivatkozás
További információk
Nyertes ajánlattevő (UTIBER Kft., 1115 Budapest, Csóka u. 7-13.) adószáma: 10554885-2-43

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2021/S 015-033714 (2021-01-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-03-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szerződés meghatározása: Megbízási keretmegállapodás a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program infrastruktúra hálózat tervezési feladataihoz, ill. a tervező további feladataihoz kapcsolódó független mérnöktanácsadói feladatok ellátására. Ennek során a Budapest Diákváros Déli Városkapu Fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2016/2017.(XII. 22.) Korm. hat-ban és a II.2.4) pontban felsorolt egyes beruházások, és a dél-pesti és észak-csepeli területen megtartásra kerülő épületek, építmények feltárásához, kiszolgálásához és üzemeltetéséhez szükséges műszaki infrastruktúra-hálózat [közlekedés, kötött pályás közlekedés, közút és kötött pályás közlekedés keresztezés műtárgyai, közmű és közműkiváltás, smart infrastruktúra, partvédelem/árvízvédelem]megvalósítása érdekében szükséges tervezési feladatokhoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátása.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 14 141 510 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Horvát Utca 14-26
Kapcsolat
Internetcím: https://bfk.hu/ 🌏
E-mail: bede-fazekas.lorant@bfk.hu 📧
Telefon: +36 204085683 📞
Fax: +36 204085683 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-29 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 065-171629
HL-S szám: 65

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szerződés meghatározása: Megbízási keretmegállapodás a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program infrastruktúra hálózat
tervezési feladataihoz, ill. a tervező további feladataihoz kapcsolódó független mérnöktanácsadói feladatok ellátására.
+ még 42
Ennek során a Budapest Diákváros Déli Városkapu Fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások
előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2016/2017.(XII. 22.) Korm. hat-ban és a II.2.4) pontban
felsorolt egyes beruházások, és a dél-pesti és észak-csepeli területen megtartásra kerülő épületek, építmények feltárásához,
kiszolgálásához és üzemeltetéséhez szükséges műszaki infrastruktúra-hálózat [közlekedés, kötött pályás közlekedés, közút és kötött
pályás közlekedés keresztezés műtárgyai, közmű és közműkiváltás, smart infrastruktúra, partvédelem/árvízvédelem]megvalósítása
érdekében szükséges tervezési feladatokhoz kapcsolódó független mérnök tanácsadói feladatok ellátása.
A jelen közb. elj. tárgya - a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program - jelenlegi projekt nevén Budapest Diákváros - Déli
Városkapu Fejlesztési Program (benne a Ferencvárosi Szabadidő és Sportpark és a részeként megépülő Atlétikai Központ) elemeivel
kapcsolatban a felhívás II. 1.4) pont szerinti feladatok ellátása, továbbá az egyes projektelemek megvalósításának előkészítésével és
megvalósításával kapcsolatos tervezési feladatok, és az ezekkel kapcsolatos intézkedések vonatkozásában független
mérnöktanácsadói, tervellenőri (a tervellenőri feladatok nem az 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) 38/A.§ (1) bekezdésében meghatározott
tervellenőrzési feladatokat jelentik), költségellenőri és fenntarthatósági tanácsadói feladatok ellátása és az ehhez kapcsolódó
szolgáltatások nyújtása a műszaki leírásban részletezettek szerint.
A Kbt. 105. § (1) bek. a) és c) szerinti vegyes keretmeg. (KM)-re tekintettel az Ajánlatkérő (AK) az Ajánlattevő (AT) által ajánlata
keretében benyújtott Árazott Költségvetésben foglalt ajánlati árak alapján a közvetlen megrendeléssel vagy írásbeli konzultációra
irányuló felhívással élhet. A KM részei közötti AK általi átcsoportosítás lehetséges.
Laza beépítésű belterületen megvalósításra kerülő Projektelemek, közte az Atlétikai Központ feltárását és kiszolgálását biztosító
műszaki infrastruktúra-hálózat.
A megjelölt területek vonatkozásában a terület feltárását biztosító közúthálózat és közúti csomópontok, közműrendszerek,
partvonalrendezés/árvízvédelem, gyalogos és kerékpáros kapcsolatok, illetve híd (hidak), smart infrastruktúra, valamint kapcsolódó
infrastruktúra elemek, kivéve a HÉV és annak területe alatt tervezett műtárgyak, a műszaki leírásban részletezettek szerint. Tervezési
terület: 226 hektár. A közbeszerzés tárgyát képező mérnök tanácsadói feladatok az alábbiakat foglalhatják magukban a műszakileírás
szerinti tartalommal: - kockázatkezelési koncepció készítése és felülvizsgálata, - közreműködés a beruházási program
meghatározásában, a beruházási célok és keretek dokumentálásában, - tervellenőri szolgáltatások ellátása valamennyi tervfázisban.
- tanácsadóként teljes körű részvétel és közreműködés a tervezési folyamatok során, és az engedélyezési eljárásokban; részvétel az
egyeztetéseken, kooperációkon, műszaki megoldások és a megvalósíthatóság felülvizsgálata, - a tervezési és kivitelezési feladatok
kapcsán elkészített dokumentumok kezelése, véleményezése, elkészítése, - a beruházások tervezésével összefüggő költségek és azok
változásainak a kezelése, - a teljes beruházások végrehajtási tervének, előzetes mérnöki költségbecslésének és ütemterv elkészítése,
azok folyamatos ellenőrzése, aktualizálása, napra készen tartása, - ingatlan és telekrendezés során szakmai javaslattétel, tanácsadás
- a projektelemek által érintett területeken meglévő infrastruktúrával kapcsolatos, a tervezési feladatmeghatározásához és
végrehajtásához szükséges szakértői vizsgálatok koordinációja - egyes projektelemek egymás mellé illesztésének kritikus folyamatait
tisztázó generál ütemterv készítése és aktualizálása - a kivitelezések időbeni megvalósítása tervszerűségének ellenőrzése, -
valamennyi tervfázis és a Masterplan tervezési szakaszának lezárását követően Tervellenőrzési Dokumentáció készítése - a kivitelező
kiválasztására irányuló eljárásokban való közreműködés, - megbízó tájékoztatása, - költség-ellenőrzés, elszámolások, pénzügyi
ütemterv készítése, kifizetések, teljesítések ellenőrzése. Külön, mérnöknapidíjas egyedi megrendelés alapján elvégzendő feladatok a
műszaki leírás szerint.
A feladatok alapjául szolgáló tervek kiterjednek majd legalább 10 darab csomópont, közte szintbeli és külön szintű kereszteződésekre,
50 000 m2 zöldfelület, 1,5 km kötött pályás közlekedési létesítmény, 3 km városi környezetű út, a közművek között vízi közművek és
energia közművek és hozzájuk tartozó minimum 8000 fm gravitációs vezetékre és vízvezetékre. Továbbá 3 km közútra, 2,5 km
vasútra, alul- és felüljáróra, átereszre, zajvédelemre, csapadékvíz elvezetésre, valamint minimum 24 000 LE kapacitású
szennyvíztisztítóra. Ajánlatkérő a teljes keretösszeg lehívására nem vállal kötelezettséget, de a keretösszeg kimerülése esetén a
keretmegállapodás megszűnik.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, 1027 Budapest, Horvát utca 14-26.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-12 📅
A beszerzés teljes értéke: 9 086 400 HUF 💰
3 182 400 HUF 💰
187 910 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Bede-Fazekas Lóránt
A vevő profiljának címe: https://bfk.hu/ 🌏

Kiegészítő információk
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Telefon: +36 18828594 📞
Forrás: OJS 2022/S 065-171629 (2022-03-29)