Őrz.-védelmi és ügyf.szolg. nyújtása az AK II.2.3) pontban megjelölt tel.helyein a szerz.terv.ben, a műsz. leírásban és a II.2.4) pontban fogl. szer. A műsz. tart. részletezését, követ-et. a közbesz. dok., ill. az annak mellékletét képező műsz. leírás, vmint a szerz.terv. tart. AT többvált. ajánlatot nem tehet. A besz. tárgyának jellege nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattételt AK a részajánlattétel lehetőségét nem bizt., figy. arra, hogy a besz.re kerülő szolg. teljesítése egy egységet képez, ezért gazd. ésszerűségből nem tudja az AK részekre bontani. Felt. közbesz. [Kbt. 53. § (5)]: AK a közbesz. elj. megindításakor nem rendelkezik a teljes szüks. forrással. Amennyiben a szüks. forrás Megrendelő részére nem kerül allokálásra, azt AK olyan körülménynek tekinti, mely miatt a tárgy szerinti közbesz. elj. eredménytelenné nyilvánítható, vmint az elj. eredményének kihird. követően a nyertes AT-vel megkötésre kerülő szerz. hat.lépése a Kbt. 135.§ (12) alapján felfügg. feltétel.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-01-07.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-12-10.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-12-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Biztonsági szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001544842019
Rövid leírás:
Őrz.-védelmi és ügyf.szolg. nyújtása az AK II.2.3) pontban megjelölt tel.helyein a szerz.terv.ben, a műsz. leírásban és a II.2.4) pontban fogl. szer. A műsz. tart. részletezését, követ-et. a közbesz. dok., ill. az annak mellékletét képező műsz. leírás, vmint a szerz.terv. tart.
AT többvált. ajánlatot nem tehet. A besz. tárgyának jellege nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattételt AK a részajánlattétel lehetőségét nem bizt., figy. arra, hogy a besz.re kerülő szolg. teljesítése egy egységet képez, ezért gazd. ésszerűségből nem tudja az AK részekre bontani.
Felt. közbesz. [Kbt. 53. § (5)]: AK a közbesz. elj. megindításakor nem rendelkezik a teljes szüks. forrással. Amennyiben a szüks. forrás Megrendelő részére nem kerül allokálásra, azt AK olyan körülménynek tekinti, mely miatt a tárgy szerinti közbesz. elj. eredménytelenné nyilvánítható, vmint az elj. eredményének kihird. követően a nyertes AT-vel megkötésre kerülő szerz. hat.lépése a Kbt. 135.§ (12) alapján felfügg. feltétel.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Biztonsági szolgáltatások📦
További CPV-kód: Biztonsági szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
A szerz. mindkét fél által történő aláírásának a napján lép hat.ba és a szerz. hat.épésétől szám. 36 h-ig hat.ban fennmarad. A szerz.kötre a Kbt. 131.§ (6) alapj. ker. sor. Ha ez a nap nem munkanap, a szerz.köt. időpontja az ezt követő 1. munkanap. Az ajánlati köt. min. időtart. (AF esetében): 60 nap.
AK a Kbt. 75.§ (2) e) jelen elj.ban nem alkalmazza. AK projekttárs. létrehoz. nem teszi lehetővé.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Őrz.-védelmi és ügyf.szolg. nyújtása az AK II.2.3) pontban megjelölt tel.helyein a szerz.terv.ben, a műsz. leírásban és a II.2.4) pontban fogl. szer. A műsz. tart. részletezését, követ-et. a közbesz. dok., ill. az annak mellékletét képező műsz. leírás, vmint a szerz.terv. tart.
Őrz.-védelmi és ügyf.szolg. nyújtása az AK II.2.3) pontban megjelölt tel.helyein a szerz.terv.ben, a műsz. leírásban és a II.2.4) pontban fogl. szer. A műsz. tart. részletezését, követ-et. a közbesz. dok., ill. az annak mellékletét képező műsz. leírás, vmint a szerz.terv. tart.
AT többvált. ajánlatot nem tehet. A besz. tárgyának jellege nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattételt AK a részajánlattétel lehetőségét nem bizt., figy. arra, hogy a besz.re kerülő szolg. teljesítése egy egységet képez, ezért gazd. ésszerűségből nem tudja az AK részekre bontani.
AT többvált. ajánlatot nem tehet. A besz. tárgyának jellege nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattételt AK a részajánlattétel lehetőségét nem bizt., figy. arra, hogy a besz.re kerülő szolg. teljesítése egy egységet képez, ezért gazd. ésszerűségből nem tudja az AK részekre bontani.
Felt. közbesz. [Kbt. 53. § (5)]: AK a közbesz. elj. megindításakor nem rendelkezik a teljes szüks. forrással. Amennyiben a szüks. forrás Megrendelő részére nem kerül allokálásra, azt AK olyan körülménynek tekinti, mely miatt a tárgy szerinti közbesz. elj. eredménytelenné nyilvánítható, vmint az elj. eredményének kihird. követően a nyertes AT-vel megkötésre kerülő szerz. hat.lépése a Kbt. 135.§ (12) alapján felfügg. feltétel.
Felt. közbesz. [Kbt. 53. § (5)]: AK a közbesz. elj. megindításakor nem rendelkezik a teljes szüks. forrással. Amennyiben a szüks. forrás Megrendelő részére nem kerül allokálásra, azt AK olyan körülménynek tekinti, mely miatt a tárgy szerinti közbesz. elj. eredménytelenné nyilvánítható, vmint az elj. eredményének kihird. követően a nyertes AT-vel megkötésre kerülő szerz. hat.lépése a Kbt. 135.§ (12) alapján felfügg. feltétel.
Őrzés-védelmi és ügyfélszolgálati szolgáltatások nyújtása az Ajánlatkérő alább megjelölt telephelyein az előírt mennyiségben és személyzet biztosításával.
A feladatrendszer hatékonyabb elvégzése, a költségek és a humánerőforrás racionalizálása érdekében az ajánlattevő technikai vagy egyéb jellegű felajánlást/ajánlást tehet, amely az ajánlat részét képezi.
A BMSK Zrt. által üzemeltetett létesítmények területén ellátandó feladatok végrehajtásának konkrét, részletes leírására a vállalkozó készít javaslatot, ami megrendelő írásos jóváhagyásával válik hatályossá és a szerződés mellékletét képezi. A feladatok munkakörönkénti elosztására ajánlattévő tesz javaslatot.

A munkavállalók a feladatot a vállalkozó által javasolt, megrendelő által elfogadott munkaruhában és felszereléssel látják el, mely biztosítása a vállalkozó feladata.
Megrendelő a feladatot ellátók számára térítés nélkül gondoskodik a szociális szolgálati helyről. A megrendelő a szolgálat ellátásához szükséges mértékű közüzemi szolgáltatásokat (elektromos energia, víz, fűtés, csatorna) térítésmentesen biztosítja vállalkozó részére.

A teljesítés helyszínei a következők:
1.) BMSK Zrt. Központ/Hermina Irodaház: Személyzet: Gépkocsi behajtónál, a sorompónál: 1 fő biztonsági őr. A szolgálatot ellátók munkaideje: 1 fő biztonsági őr (24 órában): a szolgálati időt hétfőtől vasárnapig folyamatos munkarendben kell teljesíteni. Teljes havi óraszám: 744 óra. Az Irodaház őrzése az év minden napján, 24 órán keresztül történik. Az ellátandó feladatok pontos leírását, a feladatok ellátásához szükséges minimális műszaki-technikai felszereltséget valamint a személyzettel kapcsolatos általános követelményeket a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.

2.) Magyar Sport Háza Irodaház: Személyzet: Recepció: 1 fő Szolgálatvezető/recepciós; a főbejárat előtt az épületben: 1 fő biztonsági őr; gépkocsi behajtónál, a sorompónál: 1 fő biztonsági őr; mélygarázsban: 1 fő biztonsági őr. A szolgálatot ellátók munkaideje: 2 fő biztonsági őr (24 órában): a szolgálati időt hétfőtől vasárnapig folyamatos munkarendben kell teljesíteni; 1 fő biztonsági őr: hétfőtől vasárnapig, napi 15 órában: 07.00–22.00 óráig; 1 fő szolgálatvezető/ recepciós: munkanapokon, napi 10 órában: 08.00–18.00 óráig. Az Irodaház őrzése az év minden napján, 24 órán keresztül történik. Teljes havi óraszám: 2173 óra. Az ellátandó feladatok pontos leírását, a feladatok ellátásához szükséges minimális műszaki-technikai felszereltséget valamint a személyzettel kapcsolatos általános követelményeket a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.

3.) Logisztikai Központ: Személyzet: Személyzet és munkaidő: 1 fő fegyveres biztonsági őr, 24 órás szolgálatban, hétfőtől vasárnapig; 1 fő fegyveres biztonsági őr, 12 órás (06.00–18.00) szolgálatban, hétfőtől vasárnapig. A BMSK Zrt. Logisztikai Központ őrzése az év minden napján, 24 órán keresztül történik. Teljes havi óraszám: 1116 óra. Az ellátandó feladatok pontos leírását, a feladatok ellátásához szükséges minimális műszaki-technikai felszereltséget valamint a személyzettel kapcsolatos általános követelményeket a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.

4.) Római parti Irodaház: Szolgálat helye: BMSK Zrt. Sportlét üzemeltetési osztály irodaháza előtt, a Csillag telep bejáratánál. (1031 Budapest Nánási út 65.). Szolgálatot ellátók munkaideje: 1 fő biztonsági őr, 24 órás szolgálatban (objektumőrzés), hétfőtől vasárnapig. Teljes havi óraszám: 744 óra. Az ellátandó feladatok pontos leírását, a feladatok ellátásához szükséges minimális műszaki-technikai felszereltséget valamint a személyzettel kapcsolatos általános követelményeket a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.

Az ajánlatok bont. a Kbt. 68. § (1b) alap. az EKR-ben történik. Az ajánlatokat vagy részv. jel-ket. tart. iratok felbont. az EKR az Aj.tételi, illetve részv. hat.id lejárt. köv. 2 órával később kezdi meg
Időtartam: 36 hónap
További információk:
A szerz. mindkét fél által történő aláírásának a napján lép hat.ba és a szerz. hat.épésétől szám. 36 h-ig hat.ban fennmarad. A szerz.kötre a Kbt. 131.§ (6) alapj. ker. sor. Ha ez a nap nem munkanap, a szerz.köt. időpontja az ezt követő 1. munkanap. Az ajánlati köt. min. időtart. (AF esetében): 60 nap.
A szerz. mindkét fél által történő aláírásának a napján lép hat.ba és a szerz. hat.épésétől szám. 36 h-ig hat.ban fennmarad. A szerz.kötre a Kbt. 131.§ (6) alapj. ker. sor. Ha ez a nap nem munkanap, a szerz.köt. időpontja az ezt követő 1. munkanap. Az ajánlati köt. min. időtart. (AF esetében): 60 nap.
AK a Kbt. 75.§ (2) e) jelen elj.ban nem alkalmazza. AK projekttárs. létrehoz. nem teszi lehetővé.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
BMSK Zrt. Kp. -1146 Bp., Hermina u.49.
Magyar Sport Háza Ih.: 1146 Bp., Istvánmezei u. 1–3.
Log. Kp. - 1151 Bp., Bogáncs út 12.
Római parti Ih. -1031 Bp., Római part (Csillag telep, 1031 Bp., Nánási u.65.)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Értékelési szempontok:
1.) Nettó vállalkozói átalánydíj (Ft/hó) - súlyszám: 50; 2.1) M2.1) szerinti legfeljebb 1 szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlettapasztalata (min. 0 - max. 60 hónap) - súlyszám: 6; 2.2) M2.2) szerinti legfeljebb 1 szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlettapasztalata (min. 0 - max. 60 hónap) - súlyszám: 6; 2.3) M2.3) szerinti legfeljebb 1 szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlettapasztalata (min. 0 - max. 60 hónap) - súlyszám: 6; 3.) Az M2.3) alkalmasságban bemutatott többlet szakember bevonása (min. 0 fő - max. 20 fő) - súlyszám: 12; 4.a) Szakmai ajánlat minősége: A személy- és vagyonőrök ellenőrzésére alkalmazni kívánt módszerek, műszaki megoldások, a módszerek és megoldások kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége - súlyszám: 10; 4.b) Szakmai ajánlat minősége: Toborzási, kiválasztási, felkészítési és munkába állítási eljárások és szakmai megfelelősége - súlyszám: 10
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 2005. évi CXXXIII. törvény.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés és számlázás, valamint a kifizetés devizaneme: magyar forint (HUF).
AK előleget nem fizet. A nyertes ajánlattevő a havi nettó átalánydíjról, havonta, utólag minden hónap 5. munkanapjáig 1 (egy) darab számla kiállítására jogosult.
Az AK az ellenszolgáltatást a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint fizeti meg.
A Kbt. 135.§ (1) bekezdés alapján az AK a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb az Ajánlattevő teljesítésétől, vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) napon belül írásban köteles nyilatkozni.

A jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötendő szerződés és annak teljesítése esetén a kifizetés az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény hatálya alá esik.
Jogszabály: Kbt. 27/A. §; Kbt. 135.§ (1), (5)-(6) bek., valamint a (10)-(11) bek., késedelmi kamat: Ptk. 6:155. §.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Műszaki ill. szakmai alk. követelmények: M1.1) Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem mutat be a vizsgált időszakra vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített legalább 1 darab olyan referenciát, amely élőerős őrzés-védelmi szolgáltatás tárgyú referencia, amely legalább 2 objektumban egyszerre és legalább 18 hónapon keresztül folyamatosan történő teljesítésre vonatkozott és ahol az összes őrzési óraszám legalább a 60 000 órát elérte. Foly:VI.4.3

Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_65551132
Más típusú ajánlatkérő: Gazdálkodó szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ujlakán Gábor
Hivatkozás További információk
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
A (kizáró okokkal kapcsolatos) igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17.§ (1) bekezdése szerint egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontját az EKR-ben létrehozott elektronikus űrlappal kell igazolnia. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozólag, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17.§ (2) bekezdésére. Ajánlatkérő a Kbt. 62.§ (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjában meghatározott kizáró okok igazolására (ide nem értve a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró okot) elfogadja az ajánlattevő által egy korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált egységes európai közbeszerzési dokumentumot, amennyiben az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok tekintetében előírt információkat. Az öntisztázásra a Kbt. 64.§-a irányadó. Ajánlatkérő felhívja továbbá a figyelmet a Kbt. 74.§ (1) bekezdésére is. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kizáró okok vonatkozásában elfogadja az ajánlattevő ajánlatban tett nyilatkozatát, a Kbt. 69.§ (4)-(6) bekezdést a kizáró okok vonatkozásában nem alkalmazza, tehát nem hívja fel a nyertes ajánlattevőt a kizáró okokkal kapcsolatos újabb nyilatkozat megtételére.

Pénzügyi és gazdasági alkalmassági követelmények:
P1) Alkalmatlan AT, ha az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben az általános forgalmi adó nélkül számított, a közbeszerzés tárgyából (őrzés-védelemre és ügyfélforgalom kezelésére vonatkozó szolgáltatás) származó árbevétele nem éri el összesen a nettó 277 500 000 Ft-ot.

Amennyiben az AT működését később kezdte meg (és ezért nem rendelkezik közbeszerzés tárgya szerinti árbevételi adattal az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti év mindegyikében), úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt lezárt üzleti évek közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevétele összegének kell elérnie az előírt összeget

P2) Alkalmatlan az AT (közös AT) a szerződés teljesítésére, amennyiben saját vagy jogelődje adózott eredménye az utolsó három lezárt üzleti évet tekintve kettő évben negatív volt, valamint a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (2) bekezdése alapján amennyiben a később létrejött gazdasági szereplő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (őrzés-védelemre és ügyfélforgalom kezelésére vonatkozó szolgáltatás) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el összesen a nettó 277 500 000 forintot.

Pü. és gazd. alk. köv-kel kapcs. ig. módok: P1: 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 1.§ és a 19.§ (1) bekezdés c) pontja alapján. P2: 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés b) pontja alapján. P1-P2 alk. köv. ig. módját részletesen a közbesz. dok. tartalmazzák.

További inf.: A tárgyi eljárás ajánlattételi felhívását teljes terjedelemben az AK által az ajánlattevők számára rendelkezésre bocsátott AF és dok. tartalmazza.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati elj. megindítására a Kbt. 148. § irányadó.
IV.1.11) folyt: M1.2) Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére, ha nem mutat be a vizsgált időszakra vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített legalább 1 db olyan referenciát, amely ügyfélforgalom kezelésére von. szolg. ellátó ref., amely legalább 18 hónapon keresztül történő folyamatos teljesítésre vonatkozott, ahol a szolgáltatott óraszám legal. 3 500 órát elérte. A ref. az M1.1) és M1.2) pontok esetében is 1 (egy) szerződésből is teljesíthető, ugyanakkor legfeljebb 3 (három) ref. bemutatása lehetséges.

M2) Alkalmatlan az AT a szer. telj.-re, ha nem mutatja be az alábbi szakembereket:
[M2.1) legalább 1 fő, legalább biztonságszervező I. (OKJ 5486101 vagy ezzel egyenértékű) vagy felsőfokú (rendvédelmi vagy katonai) végzettségű, legalább 5 éves őrzés-védelmi, személy- és vagyonvédelmi szervezési és irányítási gyakorlati tevékenység ellátás területén szerzett szakmai vezetői gyak. rendelkező szake., aki rendelkezik a 2005. évi CXXXIII. törvény 6.§ (1) foglalt, az ajánlattételi hat.idő napján érvényes igazolvánnyal és ahhoz kapcs. tanúsítvánnyal valamint hat. erkölcsi bizonyítvánnyal.

M2.2) legalább 2 fő, legalább biztonságszervezői I. (OKJ 5486101 vagy ezzel egyenértékű) vagy ffú (rendvédelmi vagy katonai) végzettségű, legalább 3 éves őrzés-védelmi tevékenység és személy- és vagyonvédelmi szervezési és irányítási gyakorlat ellátás területén szerzett szakmai ellenőrzési gyak. rendelkező szake., aki rendelkezik a 2005. évi CXXXIII. törvény 6.§ (1) foglalt, az ajánlattételi hat.idő napján érvényes igazolvánnyal, valamint ahhoz kapcsolódó tanúsítvánnyal. A megajánlásra kerülő szake-k közül legalább egy rendelkezzen min. egy év, szem. adatok kezelése tárgyában igazolt gyakorlattal és vagy valamely hazai vagy nemzetközi szervezet által ig. min. egy éve szerzett szakirányú végzettséggel; valamint hat. erkölcsi bizonyítvánnyal.

M2.3) legalább 4 fő, legalább személy- és vagyonőri szakképesítésű (OKJ 3286101 vagy ezzel egyenértékű) vagy ffú (rendvédelmi vagy katonai) végzettségű, egyenként legalább 3 éves őrzés-védelmi tevékenység ellátás területén szerzett szakmai gyak. rendelkező szakember, akik az ajánlattételi hat.idő napján érvényes vagyonvédelmi tevékenység személyes végzésére jogosító igazolvánnyal és az ahhoz kapcs. tanúsítvánnyal rendelkeznek (biztonsági őrök); valamint hat. erkölcsi bizonyítvánnyal.

M3) Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik az eljárást megindító ajánlati felhívás feladását megelőző három év mindegyikében legalább 20 fő éves átlagos (összes, azaz fizikai és nem fizikai) stat. állományi létszámmal. A műsz. ill. szak. alk. köv.-kel kapcs. ig. módok: M1: 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21.§ (3) a) pontja, Korm. rend. 23. §.; M2: 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21.§ (3) b) pont; M3: 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21.§ (3) h) pont. M1-M3) alk. köv. ig. módját részletesen a közbesz. dok. tartalmazzák. További inf.: 1) HP: a Kbt. 71.§ szerint. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 71.§ (6)-ot. A HP EKR rendszer útján.

2) Kieg. táj.: EKR rendszer útján, egyebekben a Kbt. 56.§ és 114.§
3) AK helyszíni bejárást tart. A helysz. bej. konkrét időpontjait és helysz. részl. a közbesz. dok. tartalmazzák.
4) AT-nek az ajánlat részeként szakmai ajánlatot szükséges benyújtania, amely az ajánlati felhívás III.1.4) pontban meghat. és értékelésre kerülő a-b) min. szempontok részletes leírását tartalmazza. Amennyiben a szakmai ajánlat nem tartalmazza az előírt adatokat, úgy az ajánlat érvénytelennek minősül.

5) A tárgyi eljárás ajánlattételi felhívását, teljes terjedelemben, az AK által az AT-k számára rendelkezésre bocsájtott Ajánlattételi felhívás és dokumentáció tartalmazza. Az ott leírtak a jelen eljárásban irányadóak. FAKSZ: dr Esztári Csaba 00946.
6) 20) A gazd.-pü. (P1-P2) és műsz. és szak. (M1-M3) alk. köv.-ek igazolási módjai a min. ajánlattevők hiv. jegyzékébe történő felv. feltételét képező min. szempontokhoz képest szigorúbban kerültek meghat.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2019/S 240-589993 (2019-12-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-06-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Őrzés-védelmi és ügyfélszolgálati szolgáltatások nyújtása az Ajánlatkérő telephelyein az előírt mennyiségben és személyzet biztosításával.
Őrzés-védelmi és ügyfélszolgálati szolgáltatások nyújtása az Ajánlatkérő telephelyein a szerződéstervezetben, a műszaki leírásban és a II.2.4) pontban foglaltak szerint. A műszaki tartalom részletezését, követelményeket a közbeszerzési dokumentum, illetve az annak mellékletét képező műszaki leírás, valamint a szerződéstervezet tartalmazza.
Időtartam hónapban: 36 hónap, vagy a teljesítés határideje:
A teljesítés helye:
BMSK Zrt. Központ/Hermina Irodaház - 1146 Budapest, Hermina út 49.
Magyar Sport Háza Irodaház - 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Logisztikai Központ - 1151 Budapest, Bogáncs út 12.
Római parti Irodaház - 1031 Budapest, Római part (a Csillag telep bejáratánál/1031 Budapest Nánási út 65.)

A beszerzés teljes értéke: 381 795 840 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
IV.1.11 pont folytatása: M2.3) szerinti legfeljebb 1 szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlettapasztalata (min. 0 - max. 60 hónap) - súlyszám: 6; 3.) Az M2.3) alkalmasságban bemutatott többlet szakember bevonása (min. 0 fő - max. 20 fő) - súlyszám: 12; 4.a) Szakmai ajánlat minősége: A személy- és vagyonőrök ellenőrzésére alkalmazni kívánt módszerek, műszaki megoldások, a módszerek és megoldások kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége - súlyszám: 10; 4.b) Szakmai ajánlat minősége: Toborzási, kiválasztási, felkészítési és munkába állítási eljárások és szakmai megfelelősége - súlyszám: 10
Ajánlattevők neve, címe és adószáma:
I.) BIZALOM Vagyonvédelmi Szolgáltató Zrt. (székhely: 1145 Budapest, Torontál utca 34.; adószám:10947320-2-42)
II.) JUSEC Biztonsági Szolgáltató Kft. (székhely: 2220 Vecsés, Lőrinci út 59-61. C ép. II. emelet; adószáma:12463129-2-13)
III.) SZENTINEL Vagyonvédelmi, Biztonságtechnikai Szolgáltató Kft. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 152-156.; adószáma: 12988756-2-41)
IV.)VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. közös ajánlattevő {VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (székhely: 1124 Budapest, Hegyalja út 109.; adószáma:27312050-2-43) TARGET Group Facility Management Zrt. (székhely: 1031 Budapest, Szentendrei út 202., adószáma: 25176151-2-41)
A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma:
VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. közös ajánlattevő {VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (székhely: 1124 Budapest, Hegyalja út 109.; adószáma:27312050-2-43) TARGET Group Facility Management Zrt. (székhely: 1031 Budapest, Szentendrei út 202., adószáma: 25176151-2-41)

Őrzés-védelmi és ügyfélszolgálati szolgáltatások nyújtása az Ajánlatkérő telephelyein…
… az előírt mennyiségben és személyzet biztosításával.
… a szerződéstervezetben, a műszaki leírásban és a II.2.4) pontban foglaltak szerint. A műszaki tartalom részletezését, követelményeket a közbeszerzési dokumentum, illetve az annak mellékletét képező műszaki leírás, valamint a szerződéstervezet tartalmazza.
Időtartam hónapban: 36 hónap, vagy a teljesítés határideje:
A teljesítés helye:
BMSK Zrt. Központ/Hermina Irodaház - 1146 Budapest, Hermina út 49.
Magyar Sport Háza Irodaház - 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Logisztikai Központ - 1151 Budapest, Bogáncs út 12.
Római parti Irodaház - 1031 Budapest, Római part (a Csillag telep bejáratánál/1031 Budapest Nánási út 65.)
2.) Magyar Sport Háza Irodaház: Személyzet: Recepció: 1 fő Szolgálatvezető/recepciós; a főbejárat előtt az épületben: 1 fő biztonsági őr; gépkocsi behajtónál, a sorompónál: 1 fő biztonsági őr; mélygarázsban: 1 fő biztonsági őr. A szolgálatot ellátók munkaideje: 2 fő biztonsági őr (24 órában): a szolgálati időt hétfőtől vasárnapig folyamatos munkarendben kell teljesíteni; 1 fő biztonsági őr: hétfőtől vasárnapig, napi 15 órában: 07.00-22.00 óráig; 1 fő szolgálatvezető/ recepciós: munkanapokon, napi 10 órában: 08.00-18.00 óráig. Az Irodaház őrzése az év minden napján, 24 órán keresztül történik. Teljes havi óraszám: 2173 óra. Az ellátandó feladatok pontos leírását, a feladatok ellátásához szükséges minimális műszaki-technikai felszereltséget valamint a személyzettel kapcsolatos általános követelményeket a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.

3.) Logisztikai Központ: Személyzet: Személyzet és munkaidő: 1 fő fegyveres biztonsági őr, 24 órás szolgálatban, hétfőtől vasárnapig; 1 fő fegyveres biztonsági őr, 12 órás (06.00-18.00) szolgálatban, hétfőtől vasárnapig. A BMSK Zrt. Logisztikai Központ őrzése az év minden napján, 24 órán keresztül történik. Teljes havi óraszám: 1116 óra. Az ellátandó feladatok pontos leírását, a feladatok ellátásához szükséges minimális műszaki-technikai felszereltséget valamint a személyzettel kapcsolatos általános követelményeket a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.

BMSK Zrt. Kp. -1146 Bp. Hermina u.49.
Magyar Sport Háza Ih.: 1146 Bp. Istvánmezei u.1-3.
Log. Kp. - 1151 Bp. Bogáncs út 12.
Római parti Ih. -1031 Bp., Római part (Csillag telep, 1031 Bp. Nánási u.65.)
Eljárás
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Értékelés: 1.) Nettó vállalkozói átalánydíj (Ft/hó) - súlyszám: 50; 2.1) M2.1) szerinti legfeljebb 1 szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlettapasztalata (min. 0 - max. 60 hónap) - súlyszám: 6; 2.2) M2.2) szerinti legfeljebb 1 szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlettapasztalata (min. 0 - max. 60 hónap) - súlyszám: 6; 2. Folyt: VI.3. pont alatt

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-05-29 📅
Név: Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_41907942
Postacím: Hegyalja út 109
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1124
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303715883📞
E-mail: massanyi.peter@valton.hu📧
Internetcím: http://www.valton.hu🌏
Név: Target Group Facility Management Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_55719306
Postacím: Szentendrei Út 202
Postai irányítószám: 1031
Telefon: +36 205191111📞
E-mail: brigitta.pecsi@targetgroup.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 381 795 840 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Hivatkozás További információk
IV.1.11 pont folytatása: M2.3) szerinti legfeljebb 1 szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlettapasztalata (min. 0 - max. 60 hónap) - súlyszám: 6; 3.) Az M2.3) alkalmasságban bemutatott többlet szakember bevonása (min. 0 fő - max. 20 fő) - súlyszám: 12; 4.a) Szakmai ajánlat minősége: A személy- és vagyonőrök ellenőrzésére alkalmazni kívánt módszerek, műszaki megoldások, a módszerek és megoldások kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége - súlyszám: 10; 4.b) Szakmai ajánlat minősége: Toborzási, kiválasztási, felkészítési és munkába állítási eljárások és szakmai megfelelősége - súlyszám: 10
IV.1.11 pont folytatása: M2.3) szerinti legfeljebb 1 szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlettapasztalata (min. 0 - max. 60 hónap) - súlyszám: 6; 3.) Az M2.3) alkalmasságban bemutatott többlet szakember bevonása (min. 0 fő - max. 20 fő) - súlyszám: 12; 4.a) Szakmai ajánlat minősége: A személy- és vagyonőrök ellenőrzésére alkalmazni kívánt módszerek, műszaki megoldások, a módszerek és megoldások kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége - súlyszám: 10; 4.b) Szakmai ajánlat minősége: Toborzási, kiválasztási, felkészítési és munkába állítási eljárások és szakmai megfelelősége - súlyszám: 10
Ajánlattevők neve, címe és adószáma:
I.) BIZALOM Vagyonvédelmi Szolgáltató Zrt. (székhely: 1145 Budapest, Torontál utca 34.; adószám:10947320-2-42)
II.) JUSEC Biztonsági Szolgáltató Kft. (székhely: 2220 Vecsés, Lőrinci út 59-61. C ép. II. emelet; adószáma:12463129-2-13)
III.) SZENTINEL Vagyonvédelmi, Biztonságtechnikai Szolgáltató Kft. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 152-156.; adószáma: 12988756-2-41)
IV.)VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. közös ajánlattevő {VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (székhely: 1124 Budapest, Hegyalja út 109.; adószáma:27312050-2-43) TARGET Group Facility Management Zrt. (székhely: 1031 Budapest, Szentendrei út 202., adószáma: 25176151-2-41)
IV.)VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. közös ajánlattevő {VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (székhely: 1124 Budapest, Hegyalja út 109.; adószáma:27312050-2-43) TARGET Group Facility Management Zrt. (székhely: 1031 Budapest, Szentendrei út 202., adószáma: 25176151-2-41)
A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma:
VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. közös ajánlattevő {VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (székhely: 1124 Budapest, Hegyalja út 109.; adószáma:27312050-2-43) TARGET Group Facility Management Zrt. (székhely: 1031 Budapest, Szentendrei út 202., adószáma: 25176151-2-41)
VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. közös ajánlattevő {VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (székhely: 1124 Budapest, Hegyalja út 109.; adószáma:27312050-2-43) TARGET Group Facility Management Zrt. (székhely: 1031 Budapest, Szentendrei út 202., adószáma: 25176151-2-41)
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A jogorvoslati eljárás megindítására a Kbt. 148. § irányadó.
Forrás: OJS 2020/S 109-265441 (2020-06-05)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-03-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 381 795 840 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-03-04 📅
Közzététel dátuma: 2021-03-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 047-118957
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 109-265441
HL-S szám: 47
További információk
A szerződés módosításának időpontja: 2021. március 1.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: BMSK őrzés-védelem 2019
A szerződés odaítélése
Postacím: Hegyalja út 109.
Szentendrei út 202.
Forrás: OJS 2021/S 047-118957 (2021-03-04)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-04-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 381 795 840 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Istvánmezei Út 1-3
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 073-196574
HL-S szám: 73
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.03.30.
A szerződés odaítélése
Postacím: Hegyalja Út 109
Szentendrei Út 202