EBK tervezése, megvalósítása II

Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Erőmű Beruházási Központ építési engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítése, valamint megvalósítása vállalkozási szerződés keretében.
Az Erőmű Beruházási Központ (továbbiakban EBK) engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítése és azok alapján az EBK teljes körű megvalósítása és műszaki átadása. Az EBK kb. 3553,5 m hasznos alapterületű irodaépület, amely alkalmas 300 fő irodai elhelyezésére a szükséges tárgyaló és egyéb kiszolgáló funkciók együttes biztosításával. Az EBK területét kerítéssel körülvett védett területként kell kialakítani, amelyen az OTÉK által megkövetelt személygépkocsi parkolót, utat és kerékpár tárolót szükséges elhelyezni. A kerítéssel lehatárolt területen belül zöldfelület (gyepesítés, fák telepítése) kialakítása szükséges. Az EBK megvalósítása feladatspecifikációjául a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Jóváhagyási Terv szolgál.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-09-27. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-08-26.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-08-26 Ajánlati felhívás
2020-06-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-08-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR000817282019
Rövid leírás:
Erőmű Beruházási Központ építési engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítése, valamint megvalósítása vállalkozási szerződés keretében. Az Erőmű Beruházási Központ (továbbiakban EBK) engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítése és azok alapján az EBK teljes körű megvalósítása és műszaki átadása. Az EBK kb. 3553,5 m
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák 📦
További CPV-kód: Építési munkák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Tolna 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Versenyképes tárgyalásos eljárást
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Gagarin utca 1. 3. em. 302/B.
Postai irányítószám: 7030
Postai város: Paks
Kapcsolat
Internetcím: http://www.paks2.hu 🌏
E-mail: beszerzes@paks2.hu 📧
Telefon: +36 205152564 📞
Fax: +36 75501646 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000817282019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000817282019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-08-26 📅
Benyújtási határidő: 2019-09-27 📅
Közzététel dátuma: 2019-08-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 166-405796
HL-S szám: 166
További információk
A II.2.7) pontban foglalt időtartam naptári napokban értendő. Az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Erőmű Beruházási Központ építési engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítése, valamint megvalósítása vállalkozási szerződés keretében.
Az Erőmű Beruházási Központ (továbbiakban EBK) engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítése és azok alapján az EBK teljes körű megvalósítása és műszaki átadása. Az EBK kb. 3553,5 m
Időtartam: 390 nap
További információk:
A II.2.7) pontban foglalt időtartam naptári napokban értendő.
Az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 7030 Paks, hrsz. 8803/16.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
— Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező, vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll,
— A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt a részvételre jelentkezőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
A megkövetelt igazolási mód 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1-16. § alapján:
Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésében a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseinek hatálya alá. Ajánlatkérő az EEKD-t a Közbeszerzési dokumentumok részeként, elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a részvételi felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás részvételi szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot tudja figyelembe venni az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben Ajánlatkérő nem veszi figyelembe és nem értékeli a részvételi jelentkezés részeként, adott esetben becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a Kr. 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis a részvételi jelentkezés részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint részvételi jelentkezőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) és p) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Ajánlatkérő a Kbt. 62. § (1) bekezdés q) pontjában meghatározott kizáró ok fenn nem állását a részvételi jelentkezések benyújtásának napján ellenőrzi.
Többet mutasson
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat a részvételre jelentkező az ajánlatkérő felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdésében foglaltak szerint:
— Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania,
— a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.
Amennyiben az eljárásban a keretszámot meghaladó részvételi jelentkezést nyújtottak be, az ajánlatkérő köteles már a részvételi jelentkezések bírálata során a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolásokat bekérni, és a részvételi szakasz eredményét ezek figyelembevételével megállapítani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. § alapján. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatot az adott eljárásra vonatkozóan szükséges megtenni. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát a részvételre jelentkező erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Folytatás a III.1.2) pontban.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Részvételre jelentkezőnek - a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek - a benyújtandó ESPD-ben foglalt nyilatkozatával kell igazolnia, hogy az előírt gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelménynek megfelel. Ajánlatkérő e körben elfogadja gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α (alfa): Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitöltenie, a további részeket nem. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolását, ajánlatkérő kifejezetten erre irányuló külön felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69.§ (4)-(8) bekezdéseiben foglaltak szerint.
Többet mutasson
P1. Részvételre jelentkező nyújtsa be nyilatkozatát a Kbt. 65.§ (1) bek. a) pont és a Kr. 19.§ (1) bek.c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napját közvetlenül megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti év
Közbeszerzés tárgya (épület(ek) kivitelezése és/vagy tervezése) szerinti - áfa nélküli - árbevételéről attól függően, hogy részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha részvételre jelentkező a fenti irattal azért nem rendelkezik,mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés a Kr.19.§ (3) bek. szerint igazolható.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1. Alkalmas a részvételre jelentkező, ha az eljárást megindító felhívás feladásának napját közvetlenül megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (épület(ek) kivitelezéséből és/vagy tervezéséből) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele mindösszesen elérte a 1 300 000 000 Ft-ot.
Többet mutasson
Amennyiben részvételre jelentkező az előírt teljes időszak kezdete után kezdte meg működését (321/2015. Korm. r. 19. § (2) bekezdés), alkalmas, ha közbeszerzés tárgyából (épület(ek) kivitelezéséből és/vagy tervezéséből) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele mindösszesen elérte az 1 300 000 000 Ft-ot.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek.
III.1.1) pont folytatása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása (SZT) [Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pont]:
SZT1. A Kbt. 65. (1) bek .c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § (1) bek. alapján az ajánlatkérő előírja, hogy a teljesítés során tervezési feladatokat ellátó, Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők szerepeljenek az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. A nem magyarországi letelepedésű, a teljesítés során tervezési feladatokat ellátó gazdasági szereplőnek a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában való szereplését, vagy azt kell igazolnia, hogy rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal, vagy szervezeti kamarai tagsággal.
Többet mutasson
A tervezési feladatokat ellátó gazdasági szereplő alkalmatlan, ha nem szerepel az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Építész Kamara, illetve területi kamarái, vagy a Magyar Mérnöki Kamara, illetve területi kamarái) által vezetett névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
Többet mutasson
SZT2. Kbt. 65. (1) bek.c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. alapján az ajánlatkérő előírja, hogy a teljesítés során építőipari kivitelezési tevékenységet végző,Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők szerepeljenek az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. A nem magyarországi letelepedésű, a teljesítés során építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplőnek a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában való szereplését, vagy azt kell igazolnia, hogy rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal, vagy szervezeti kamarai tagsággal.
Többet mutasson
Az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő alkalmatlan, ha nem szerepel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik. Kétség esetén az ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerint felvilágosítást kérhet a részvételre jelentkezőtől arra vonatkozóan, hogy a részvételi jelentkezésben megjelölt gazdasági szereplők közül melyik végez, illetve melyik nem végez olyan építőipari kivitelezési tevékenységet, amely alapján az Étv. szerinti építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szerepelnie kell.
Többet mutasson
Igazolási mód a Kr. 26. § (2) bek. szerint.
Műszaki és szakmai képességek:
Részvételre jelentkezőnek – a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek – a benyújtandó ESPD-ben foglalt nyilatkozatával kell igazolnia, hogy az előírt műszaki ill. szakmai alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelel.
Többet mutasson
Ajánlatkérő e körben elfogadja gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α (alfa): Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitöltenie, a további részeket nem. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolását ajánlatkérő kifejezetten erre irányuló külön felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69.§ (4)-(8) bekezdéseiben foglaltak szerint.
Többet mutasson
M1. Részvételre jelentkező a Kbt. 65.§ (1) bek.b) pontja és a Kr. 21.§ (2) bek. a) pontja, 22.§ (3)-(5) bek. alapján ismertesse a részvételi felhívás feladásnak napjától visszafelé számított 60 hónapban teljesített legjelentősebb építési beruházásait a Kr. 22.§ (3) bek. szerinti fél által kiállított igazolással. Az igazolásnak tartalmaznia kell:a szerződést kötő másik fél nevét, címét, kapcsolattartójának elérhetőségét, teljesítés helyét, teljesítés időpontját (kezdés és befejezés év,hónap,nap) valamint információt arról, hogy a műszaki átadás-átvétel sikeresen lezárult-e; nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e; a referencia tárgyát és információt arról, hogy a feladat kiviteli tervek elkészítésére és/vagy kivitelezésére vonatkozott-e; az építési beruházás mennyiségét, azaz legalább hasznos alapterület m
Többet mutasson
M2. Részvételre jelentkező a Kbt. 65.§ (1) bek. b) pontja és a Kr. 21. § (2) bek.b) pontja alapján csatolja azoknak a
Szakembereknek a megnevezését, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, valamint nyilatkozni szükséges, hogy milyen pozícióra kívánja igénybe venni a megnevezett szakembert, és meg kell adni a szakember ajánlattétel időpontjában irányadó munkáltatóját, vagy annak a személynek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll az ajánlattétel időpontjában, amennyiben releváns. A szakembert bemutató nyilatkozaton túl csatolandó a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, a szakember által aláírt szakmai önéletrajz olyan formában és tartalommal (év/hónap/nap bontásban, a végzett tevékenység megjelölésével, kezdésének és befejezésének időpontjával), hogy abból az előírt alkalmassági követelmény megléte egyértelműen megállapítható legyen, továbbá az Országos Atomenergia Hivatal által vezetett, az OAHr. szerinti névjegyzékbe vételt igazoló határozat egyszerű másolata. Amennyiben a szakember ÉT szerinti szakterületi jogosultsága a Kbt. 69.§ (11) bekezdésének megfelelő nyilvántartásban szerepel, a nyilvántartó kamara és a szakterületi jogosultságot igazoló nyilvántartási szám megadása esetén a szakmai önéletrajz becsatolásával nem szükséges. Ellenkező esetben részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakemberek az ÉT szerinti kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig rendelkezni fognak. A nyilvántartásba vételnek az eljárás eredményéről szóló összegezés megküldésétől számított 30 napon belül történő elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
Többet mutasson
Egy szakember több, az M2. pont alpontjai szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelést is igazolhat azzal, hogy a szakembernek az egyes pontokban meghatározott valamennyi feltételt (ÉT és OAHr feltételt) teljesítenie kell.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Alkalmas a részvételre jelentkező, ha rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 60 hónapban az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített
a)
1. min. 2000 m
2. min. 220 fő elhelyezésére alkalmas és
3. új
Épület kiviteli terveinek elkészítése tárgyú referenciával/referenciákkal;
b)
Épület kivitelezése tárgyú referenciával/referenciákkal.
Az M1. a) és b) pontnak való megfelelés egy vagy több referenciával igazolható, azzal, hogy egy referencián belül, az a) és b) pont 1-3. alpontjaiban meghatározott valamennyi feltételt teljesíteni kell. Ajánlatkérő az épület fogalma alatt a 1997. évi LXXVIII. tv. 2.§. 10. pontban meghatározott fogalmat érti.
Többet mutasson
A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23. § (1) bekezdése alapján az építmény jellegét tekintve hasonló műszaki tartalmú és használatú létesítményre vonatkozó korábbi építési beruházás megvalósítását a felhívásban előírtakkal műszaki szempontból egyenértékűnek kell tekinteni.
Többet mutasson
M2. Alkalmas a részvételre jelentkező, ha rendelkezik az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel:
1. Tervezők:
a) min. 1 fő, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11) Korm. rendelet (a továbbiakban: ÉT) 1.sz. mell. I.2. rész 2. pontja szerint É (építészeti tervezési szakterület) jelű tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű feltételekkel és a 184/2016. (VII.13.) Korm. rendelet (továbbiakban: OAHr) 1. sz. mell. 18. pontja szerint AT-ÉT-É-0000 (építészeti) jelű jogosultsággal,
Többet mutasson
b) min. 1 fő, aki rendelkezik az ÉT 1. sz. mell. I.2. rész 26. pontja szerint T (tartószerkezeti tervezési szakterület) jelű tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű feltételekkel és az OAHr 1. sz. mell. 19. pontja szerint AT-ÉT-T-0000 (tartószerkezeti) jelű jogosultsággal,
Többet mutasson
c) min. 1 fő, aki rendelkezik az ÉT 1. sz. mell. I.2. rész 28. pontja szerint G (gépészeti tervezési szakterület) jelű tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű feltételekkel és az OAHr 1. sz. mell. 20. pontja szerint AT-ÉT-ÉG-0000 (épületgépészeti) jelű jogosultsággal,
Többet mutasson
d) min. 1 fő, aki rendelkezik az ÉT 1. sz. mell. I.2. rész 29. pontja szerint V (építményvillamossági tervezési szakterület) jelű tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű feltételekkel és az OAHr 1. sz. mell. 21. pontja szerint AT-ÉT-ÉV-0000 (épületvillamossági) jelű jogosultsággal.
Többet mutasson
2. Felelős műszaki vezetők:
e) min. 1 fő, aki rendelkezik az ÉT 1. sz. mell. IV.1. rész 2. pontja szerint MV-É (építési szakterület) jelű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű feltételekkel és az OAHr 1. sz. mell. 38. pontja szerint AT-ÉFMV-MA-0000 (magasépítési) jelű jogosultsággal,
Többet mutasson
f) min. 1 fő, aki rendelkezik az ÉT 1. sz. mell. IV.2. rész 2. pontja szerint MV-M (mélyépítési és mélyépítési műtárgyak szakterület) jelű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű feltételekkel és az OAHr 1. sz. mell. 39. pontja szerint AT-ÉFMV-MÉ-0000 (mélyépítési) jelű jogosultsággal,
Többet mutasson
g) min. 1 fő, aki rendelkezik az ÉT 1. sz. mell. IV.2. rész 3. pontja szerint MV-ÉG (építménygépészeti szakterület) jelű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű feltételekkel és az OAHr 1. sz. mell. 40. pontja szerint AT-ÉFMV-ÉG-0000 (épületgépészeti) jelű jogosultsággal,
Többet mutasson
h) min. 1 fő, aki rendelkezik az ÉT 1. sz. mell. IV.2. rész 5. pontja szerint MV-ÉV (építményvillamossági szakterület) jelű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű feltételekkel és az OAHr 1. sz. mell. 41. pontja szerint AT-ÉFMV-ÉV-0000 (épületvillamossági) jelű jogosultsággal.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Vállalkozót szerződésszegés esetén kötbérfizetési és kártérítési kötelezettség terheli. A kötbérek részletezése a VI.4.3) pontban. Megrendelő a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5 %-ának megfelelő összegű teljesítési és jótállási biztosítékot köt ki.
Többet mutasson
A számlák kifizetése a Kbt. 135. § (1)-(3) és (5)-(7) bek., Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bek, a 322/2015. Kormány rendelet 30-32/B. § szerint, a fordított ÁFA alkalmazásával történik. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, a kifizetés és a teljesítés pénzneme a magyar forint. Előleg: a Kbt. 135. § (7)-(8) bek. alapján legfeljebb az általános forgalmi adó nélkül számított teljes ellenszolgáltatás 5 %-a, de legfeljebb hetvenötmillió forint. Az előleg igénybevétele nem függ biztosíték nyújtásától. Vállalkozó 8 db számla (1 előlegbekérő, 6 db részszámla és 1 db végszámla) benyújtására jogosult.
Többet mutasson
Részletes feltételek - amely a tárgyalások során módosulhatnak - a Közbeszerzési Dokumentumban.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A jelöltek tervezett száma: 3
A korlátozott számú jelölt kiválasztásának objektív kritériumai:
A jelen közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszába az első három legtöbb darabszámú referenciát bemutató részvételre jelentkező kerül. Ajánlatkérő a részvételre jelentkezők közötti rangsorolást az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 60 hónapban az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt olyan referenciák darabszáma alapján végzi, amely referencia a) 1.min. 2000 m
Többet mutasson
Ajánlatkérő az épület fogalma alatt a 1997.évi LXXVIII.tv.2.§10.pontban meghatározott fogalmat érti. Amennyiben részvételre
Jelentkező által bemutatott referenciák ugyan azon épület kiviteli terveinek elkészítésére és kivitelezésére vonatkoztak, ajánlatkérő a bemutatott referenciákat a rangsorolásnál két darab referenciának veszi figyelembe. A jelen rendelkezés (rangsorolás) szerint bemutatott referenciák a felhívás III.1.3) M.1. pontjában előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során is bemutathatók. Ajánlatkérő a részvételre jelentkező által megjelölt kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet által teljesített referenciákat is elfogadja. Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 60 hónap alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett referenciákat fogadja el. A referenciák darabszámának egyezősége (holtverseny) esetén Ajánlatkérő jogosult háromnál több részvételre jelentkezőt is felkérni ajánlattételre. A Kbt. 69. § (8) bekezdése alapján, amennyiben a közbeszerzési eljárásban a keretszámot meghaladó részvételi jelentkezést nyújtanak be, az ajánlatkérő köteles már a részvételi jelentkezések bírálata során a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolásokat bekérni, és a részvételi szakasz eredményét ezek figyelembevételével megállapítani.
Többet mutasson
A rangsoroláshoz bemutatandó referenciákkal szemben meghatározott követelményeket, igazolási módot részletesen a Közbeszerzési Dokumentum tartalmaz.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
A felhívások elküldésének időpontja: 2019-11-25 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az előzetesen kiszámított legkisebb épület összesített energetikai jellemzőjének értéke (3 tizedesjegy pontossággal, kWh/m2a-ban megadva).
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_88605771
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Sipos Péter Tamás
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000817282019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlati biztosíték: Ajánlatkérő tájékoztatja a részvételre jelentkezőket, hogy a jelen közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszában 5 000 000 Ft ajánlati biztosíték nyújtását fogja előírni. Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10404326-50526677-67521005. Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: a Kbt. 54.§ (2) bek. szerint, a Közbeszerzési Dokumentumban részletezve.
Többet mutasson
2. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. Azon módszerek, amellyel Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot: mindkét értékelési szempont esetében fordított arányosítás.
Többet mutasson
3. Részvételre jelentkező csatolja a részvételi jelentkezést aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
Többet mutasson
4. A részvételre jelentkezőknek csatolniuk kell folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, ennek hiányában az erről szóló nyilatkozatot.
Többet mutasson
5. A benyújtott jelentkezésnek felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen fel kell tüntetni a részvételre jelentkező nevét és székhelyét.
6. A részvételi jelentkezésben csatolni kell a Kbt. 66. § (6) bekezdése a) és b) pontjai szerinti nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 65.§ (7) bekezdése szerinti nyilatkozatot (nemleges nyilatkozatokat is csatolni kell!).
7. A részvételi jelentkezésben be kell nyújtani a közbeszerzési dokumentumokban található összeférhetetlenségi és
Titoktartási nyilatkozatot.
8. Minősített ajánlattevők: A műszaki és szakmai alkalmasság feltételei és az előírt igazolási módja a Közbeszerzési Hatóság által meghirdetett, a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvételhez képest szigorúbbak.
9. Projekttársaság nem hozható létre, sem a közös részvételre jelentkezők, sem az önálló részvételre jelentkezők esetében.
10. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját jelen eljárásban nem alkalmazza.
11.Tanúsítvány: A nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződés megkötésekor a tárgyi kivitelezés munkálataira vonatkozó ISO9001 minőségbiztosítási,ISO14001 környezetközpontú irányítási és OHSAS18001 munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági,v.azzal egyenértékű tanúsítványokkal rendelkezni vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírását,v. a tanúsítványok másolatát Megrendelő részére bemutatni.A tanúsítványok vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedések bemutatásának elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt.131.§(4) bek.alapján.
Többet mutasson
12. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Sipos Péter Tamás, lajstromszám: 00200, dr. Túri Renáta, lajstromszám: 00928.
Folytatás a VI.4.3) pontban. A részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 2019/09/27 12:00

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Jogorvoslati kérelem a Kbt. 148. §-ban foglaltak szerint nyújtható be.
Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy az eljárás részvételi szakaszában a részvételre jelentkező ajánlatot nem tehet. Amennyiben a részvételre jelentkező ajánlatot tesz, úgy az ajánlatkérő a részvételi jelentkezést a Kbt. 73. § (3) bekezdése alapján köteles érvénytelenné nyilvánítani.
Többet mutasson
III.2.2) pont folytatása:
Szerződésszegés esetén Vállalkozó az alábbi kötbérek megfizetésére köteles:
a) a sikeres műszaki átadás-átvétel késedelme esetén 6 000 000 Ft/nap, minden megkezdett nap után, legfeljebb 30 napig,
b) hibás teljesítés esetén 1 000 000 Ft/alkalom,
c) késedelmi kötbér 1 000 000 Ft/minden megkezdett nap (hiba kijavítása esetén a hiba kiküszöböléséig terjedő időre), de legfeljebb 30 napig,
d) amennyiben a szerződés teljesítése a Vállalkozónak felróható okból meghiúsul vagy lehetetlenül, úgy a Vállalkozó meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, amelynek mértéke a szerződés szerinti, áfa nélkül számított vállalkozói díj 20 %-a.
VI.3) pont folytatása:
13. A tárgyalásos eljárás indoklása: A Kbt. 85. § (2) bekezdés c) pontja: a szerződés jellegével, összetettségével vagy jogi és pénzügyi kialakításával kapcsolatos sajátos körülmények vagy az ezekhez kötődő kockázatok miatt előzetes tárgyalások nélkül nem választható ki a legkedvezőbb ajánlat.Tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem rendelkezik végleges építési engedéllyel jóváhagyott engedélyezési tervvel, az építési beruházás műszaki-szakmai tartalma kiterjed az engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére, a kivitelezési tervdokumentáció elkészítésére továbbá a kivitelezésre is. Tekintettel a szerződés fenti körülményből fakadó összetettségére és az egyes részfeladatok egymásra épülésére, a legkedvezőbb ajánlat nem választható ki tárgyalások folytatása nélkül. Csak a tárgyalások során képes az ajánlatkérő meggyőződni arról, hogy melyik ajánlat tekinthető szakmai szempontból a legmegfelelőbb ajánlatnak, melyik az optimális szerződéses konstrukció a beszerzési igény maximális kielégítéséhez.
Többet mutasson
14.Biztosítások: A nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjáig legalább az alábbi követelményeknek megfelelő biztosításokkal rendelkezni:
— A jelen közbeszerzés tárgyát képező építési beruházásra kiterjedő teljes körű – tervezési hibákból eredő károkra is kiterjedő – építési-szerelési biztosítással (CEAR), melynek kártérítési limitje dologi károk esetén legalább a beruházási érték/kár/teljes beruházási időszak, felelősségi és keresztfelelősségi károk esetén legalább 50 000 000 Ft/teljes beruházási időszak, de 25 000 000 Ft/káresemény,
Többet mutasson
— Általános felelősségbiztosítás, amelynek kártérítési limitje legalább 50 000 000 Ft/teljes beruházási időszak/káresemény.
A biztosítások időbeli hatályának ki kell terjednie a szerződés szerinti tevékenység teljes időtartamára, továbbá a szerződés bármely okból történő megszűnését követő legalább 24 (huszonnégy) hónapos időtartamra (kiterjesztett kárbejelentési időszak).
Többet mutasson
A fentieknek megfelelő felelősségbiztosítási kötvények bemutatásának elmaradása a szerződéskötés időpontjáig az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt.131.§(4)bek.alapján.
15. A részajánlat tétel kizárásának indoka: A beszerzés tárgyának jellege nem teszi lehetővé a részajánlattétel biztosítását. A feladatok egy egységet alkotnak, egységes, egymáshoz kapcsolódó tevékenységeket kell a nyertes ajánlattevőnek végeznie.
III.1.3) pont folytatása: A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2019/S 166-405796 (2019-08-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-06-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 679 227 814 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-06-02 📅
Közzététel dátuma: 2020-06-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 107-258558
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 166-405796
HL-S szám: 107
További információk
A nyertes ajánlattevő adószáma: 11469830-2-44 Az ajánlattevők neve, címe és adószáma: West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, MAGYARORSZÁG 2051 Biatorbágy, Vendel Park Huber utca 1.; 11469830-2-44 Laterex Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, MAGYARORSZÁG 1095 Budapest, IX., Hídépítő utca 1-12.; 25098367-2-43 Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, MAGYARORSZÁG 6400 Kiskunhalas, Jókai utca 81-83..; 10458466-2-03
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-05-21 📅
Név: West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_67485615
Postacím: Vendel Park Huber utca 1.
Postai város: Biatorbágy
Postai irányítószám: 2051
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 96511350 📞
E-mail: vallalkozas@whb.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.whb.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 679 227 814 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
A nyertes ajánlattevő adószáma: 11469830-2-44
Az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, MAGYARORSZÁG 2051 Biatorbágy, Vendel Park Huber utca 1.; 11469830-2-44
Laterex Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, MAGYARORSZÁG 1095 Budapest, IX., Hídépítő utca 1-12.; 25098367-2-43
Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, MAGYARORSZÁG 6400 Kiskunhalas, Jókai utca 81-83..; 10458466-2-03
Forrás: OJS 2020/S 107-258558 (2020-06-02)