Elektrofiziológia I.,kihely.árurakt.üzemeltet.vel

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Elektrofiz.,rádiófrekv.abl. anyagok besz., kih.árurakt.létesítésével, össz: 1047 db eszköz.
A részenként előírt mennyiségektől -az egységár v.más szerz. feltételek mód. nélkül -AK plusz 200 %-kal eltérhet. [Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel AT részére,-a kihely. áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles AT leszállítani, - a kihely. áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 5 munkanap, -az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.]
Amennyiben az adott részben több termék szerepel,úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-10-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-09-12.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-09-12 Ajánlati felhívás
2020-02-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-09-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi fogyóeszközök
Hivatkozási szám: EKR001097902019
Rövid leírás:
Elektrofiz.,rádiófrekv.abl. anyagok besz., kih.árurakt.létesítésével, össz: 1047 db eszköz. A részenként előírt mennyiségektől -az egységár v.más szerz....  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi fogyóeszközök 📦
További CPV-kód: Orvosi fogyóeszközök 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Vegyes

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Postacím: Haller utca 29.
Postai irányítószám: 1096
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kardio.hu/ 🌏
E-mail: tothne.ildiko@kardio.hu 📧
Telefon: +36 12998155 📞
Fax: +36 12998155 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001097902019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001097902019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-09-12 📅
Benyújtási határidő: 2019-10-24 📅
Közzététel dátuma: 2019-09-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 179-435463
HL-S szám: 179
További információk
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempontok: pontkiosztás: igen válasz...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Elektrofiz.,rádiófrekv.abl. anyagok besz., kih.árurakt.létesítésével, össz: 1047 db eszköz.
A részenként előírt mennyiségektől -az egységár v.más szerz. feltételek mód. nélkül -AK plusz 200 %-kal eltérhet. [Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a...  Többet mutasson
Többet mutasson (1)
Amennyiben az adott részben több termék szerepel,úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni.
A rész elnevezése: 1 Elektrofiz. és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 1
Rövid leírás: Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok
a) 7F, Pontosan mozgatható a szöveti kontaktus erejét fokozó distalis shaft kiképzéssel is rendelkező, bidirekcionális görbületekkel -több méretben -...  Többet mutasson
Többet mutasson (5) 18 db/ 24 hónap
b) A fenti katéterekhez csatlakozó összekötő kábel
3 db/ 24 hónap
A felhívás VI.3)18. pontja szerint becsatolandó/benyújtandó a beszerzendő áru leírása.
A beszerzés tárgyának meghatározása az Alkr. 46. § (3) figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A...  Többet mutasson
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
A szerződés további 12 hónappal meghosszabbítható. A 12 hónapos meghosszabbítás nem jár további eszközök beszerzésével.
A lehetőségek leírása: 200 % opció:
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás során elő kívánja írni a Vevőként szerződő Aj.kérő részére az Adásvételi Szerződésben meghatározott mennyiségű...  Többet mutasson
Többet mutasson (11) Kivételes indok:
A betegek azonnali, illetve rövid időn belüli elektrofiziológiai beavatkozással történő ellátása hiányában közvetlen életveszélybe kerülhetnek, súlyos vagy...  Többet mutasson
A fenti elektrofiziológiai ellátás esetleges késedelme a betegség progressziójához vezethet, mely folyamatok a betegek várható élettartamát és az...  Többet mutasson
A fentiek alapján a kezelésre szoruló betegek változó számát, vagy sürgős ellátási igényét figyelembe véve indokolt a 16/2012 (II.16.) Korm. rendelet 6. §...  Többet mutasson
Az opciós mennyiséget az Ajánlatkérő az Adásvételi Szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni.
Az opciós jog előírása nem jelenti Ajánlatkérő arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt arra vonatkozóan...  Többet mutasson
Ajánlatkérő az opciós jogával első alkalommal az Adásvételi Szerződésben meghatározott alapmennyiség teljes megrendelését követően, de annak teljes...  Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az opciós mennyiség egy részére vonatkozó megrendelés nem jelenti, hogy Ajánlatkérő a teljes opciós mennyiség lerendelésére...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy az opciós mennyiség mekkora részére és mikor (a megjelölt aktív időszakon belül) bocsát ki...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben Ajánlatkérő élni kíván az opciós jogával, akkor az Eladóként szerződött nyertes ajánlattevő...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő...  Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempontok: pontkiosztás: igen válasz...  Többet mutasson
A rész elnevezése: 2 Elektrofiz. és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 2
Rövid leírás:
a) 7F, B, D-F-görbülettel, mozgatható, qadripolaris, thermocouple érzékelővel ellátott katétervég
25 db/24 hónap
Többet mutasson (1) b) A fenti katéterekhez csatlakozó összekötő kábel.
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: pontkiosztás: igen válasz...  Többet mutasson
A rész elnevezése: 3 Elektrofiz. és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 3
Rövid leírás:
a) 7 F,A, B, D, F görbülettel, mozgatható, qadripolaris, braided tip katéter fejjel, thermocouple érzékelővel ellátott katétervég.
b) A fenti braided tip katéterekhez csatlakozó összekötő kábel
Többet mutasson (1) 3 db/24 hónap
A rész elnevezése: 4 Elektrofiz. és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 4
Rövid leírás:
a) 7 vagy 8 F 4 mm-es tip elektródával rendelkező SmartAblate ablációs generátorral kompatibilis ablációs katéter.
33 db/24 hónap
Többet mutasson (1) 4 db/24 hónap
A rész elnevezése: 5 Elektrofiz. és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 5
Rövid leírás:
a)7F, B-F-görbülettel, speciálisan kiképzett, mély szöveti hatású külső hűtéses rendszerű irrigációs katéter és irrigációs pumpa szerelék, thermocouple...  Többet mutasson
13 db/ 24 hónap
Többet mutasson (2) b)A fenti katéterekhez csatlakozó összekötő kábel
2 db/ 24 hónap
A rész elnevezése: 6 Elektrofiz. és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 6
Rövid leírás:
a) 7F, speciálisan kiképzett külső hűtéses rendszerű irrigációs katéter és irrigációs pumpa szerelék, thermocouple érzékelővel ellátott katétervéggel.
13 db/24 hónap
A rész elnevezése: 7 Elektrofiz. és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 7
Rövid leírás:
a) 7F külső átmérőjű egy irányban állítható görbületű, négypólusú thermocouple érzékelővel ellátott, speciálisan kialakított mélyszöveti hatású véggel (nem...  Többet mutasson
2 db/24 hónap
A rész elnevezése: 8 Elektrofiz. és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 8
Rövid leírás:
a) 8F, a pitvarlebegés ablációs kezelésre, pontosan mozgatható a szöveti kontaktus erejét fokozó distalis shaft kiképzéssel is rendelkező, bidirekcionális...  Többet mutasson
1 db/ 24 hónap
A rész elnevezése: 9 Elektrofiz. és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 9
Rövid leírás:
a) 5F, mozgatható katéter fejjel, quadripolaris, thermocouple érzékelővel ellátott ablációs katéter speciális gyermek ablációkhoz.
A rész elnevezése: 10 Elektrofiz.és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 10
Rövid leírás: Ablációs katéter parahis lokalizációjú aritmia szubsztratum ablációjára
Ajánlattevő a katéterek működtetéséhez szükséges speciális konzolt és tartalék konzolt a szerződés időbeli hatályáig térítésmentesen biztosítja az...  Többet mutasson
Többet mutasson (1)
Amennyiben a 10., illetve a 11. rész tekintetében a nyertes ajánlattevő személye megegyezik, abban az esetben elegendő összesen 2 db konzol biztosítása,...  Többet mutasson
A rész elnevezése: 11 Elektrofiz.és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 11
Rövid leírás:
a) Pitvarfibrilláció biztonságos kezelésére kialakított 28 vagy nagyobb átmérőjű ballonablációs katéter a hozzátartozó mozgatható sheath-tel és...  Többet mutasson
61 db/24 hónap
Többet mutasson (2) b) A fenti katéterekhez csatlakozó összekötő kábel (elektromos).
18 db/24 hónap
A rész elnevezése: 12 Elektrofiz.és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 12
Rövid leírás: Gázpalack a cryoablációs rendszerrel kompatibilis.
9 db/24 hónap
További információk:
A 16/2012. (II. 16.) Korm. r. 6. § (3) alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempontját alkalmazza Ajánlatkérő. Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24...  Többet mutasson
A rész elnevezése: 13 Elektrofiz.és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 13
Rövid leírás:
a) Arctic Front cryoablációs katéterrel kompatibilis pulmonális véna térképezéséhez használatos, real-time elektroanatómiai diagnosztikus mapping katéter....  Többet mutasson
57 db/24 hónap
Többet mutasson (1) 8 db/24 hónap
A rész elnevezése: 14 Elektrofiz.és abl. kat.,összekötök és abl. tart
A rész száma: 14
Rövid leírás:
a) Speciálisan a laterális és axiális nyomóerő folyamatos idejű megjelenítésére alkalmas, nem bi-direkcionális, folyadékhűtésű 7Fr külső átmérőjű 100-130 cm...  Többet mutasson
1 db/24 hónap
A rész elnevezése: 15 Sinus coronarius diagn.kat.és összekötő kábelek
A rész száma: 15
Rövid leírás: Sinus coronarius diagnosztikus katéterek és összekötő kábelek
a) 6Fr, decapolaris, egy irányban állítható görbületű elektródakatéter a CS kanülálására femoralis behatolásból, mely legalább kétfajta elektród kiosztással...  Többet mutasson
A rész elnevezése: 16 Sinus coronarius diagn.kat.és összekötő kábelek
A rész száma: 16
Rövid leírás:
a) 6F, 110 cm-res mozgatható, unidirekcionális decapolaris, 2-5-2 és 2-6-2 mm elektroda távolsággal femoralis behatolásra.
A rész elnevezése: 17 Sinus coronarius diagn.kat.és összekötő kábelek
A rész száma: 17
Rövid leírás: a) 5F, CS görbülettel, decapolaris, 65 cm hosszú, subclavia behatolásra.
Minimum egy elérhető F méret.
Többet mutasson (3) 103 db/24 hónap
b) A fenti katéterekhez csatlakozó összekötő kábel katéter típusonként.
10 db/24 hónap
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: előny a több, egyenes...  Többet mutasson
A rész elnevezése: 18 Elektrofiz.diagn.szett
A rész száma: 18
Rövid leírás:
Elektrofiziológiai diagnosztikai szett (sinus coronarius és quadripolararis) diagnosztikus katéterek és összekötő kábeleik
a) EP diagnosztikus szett, mely tartalmaz 1 db. 5F, CS görbülettel, decapolaris, 2-5-2, 2-6-2 és 2-8-2 mm elektróda távolsággal, 65 cm hosszú, subclavia...  Többet mutasson
Többet mutasson (3) Minimum 1 elérhető F méret.
179 db/24 hónap
14 db/24 hónap
A rész elnevezése: 19 Qadripoláris diagnosztikus katéterek
A rész száma: 19
Rövid leírás:
Qadripoláris diagnosztikus katéterek jobb kamra, jobb pitvari és His pozicióba és összekötő kábelek
a) 5 illetve 6F, Josephson Cournard görbülettel, quadripolaris, diagnosztikus katéter.
A rész elnevezése: 20 Qadripoláris diagnosztikus katéterek
A rész száma: 20
Rövid leírás:
a) 5F, Josephson, Cournard görbülettel, négyféle (2 mm, 2-5-2 mm, 5 mm vagy 10 mm) elektróda kiosztással rendelkező, quadripolaris, diagnosztikus katéter.
90 db/24 hónap
Többet mutasson (1) 6 db/24 hónap
A rész elnevezése: 21 Multipoláris diagn. elektródakat. és összekötő
A rész száma: 21
Rövid leírás: Multipoláris diagnosztikus elektródakatéter és összekötő kábel
a) 6F, mozgatható diagnosztikus katéter multipolaris (legalább 18 pólusú) görbülettel, pitvari flattern térképezésére
Többet mutasson (1) 39 db/24 hónap
A rész elnevezése: 22 Pulmonalis véna mapping katét.és összekötő
A rész száma: 22
Rövid leírás: Pulmonalis véna mapping katéterek és összekötő kábelek
a) Rögzíthetően mozgatható átmérőjű és mozgatható végű, pulmonális véna mapping katéter.
A rész elnevezése: 23 Transzeptális sheathek, tűk
A rész száma: 23
Rövid leírás: Transzeptális sheathek, tűk
8,5 F vastagságú, hosszú sheath, multipurpose görbe, teljes mértékben fémből készült transzszeptális tűvel
A rész elnevezése: 24 Transzeptális sheathek, tűk
A rész száma: 24
Rövid leírás:
Legalább 70 cm hosszú, 18 G shaft, 21 G tip méretű standard Brockenbrough tű transzszeptális katéterezéshez
36 db/24 hónap
A rész elnevezése: 25 Transzeptális sheathek, tűk
A rész száma: 25
Rövid leírás:
Irányítható (steerable) hosszú katéter bevezető szett (hüvely, tágító, hosszú J-vezetődrót), legalább 8.5 Fr átmérővel, bidirekcionális, minimum 3 különböző...  Többet mutasson
41 db
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1096 Budapest, Haller u. 29.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Valamennyi rész vonatkozásában:
Az elj.ban nem lehet aj.tevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalm. igazolásában olyan gazd. szereplő,akivel szemben a 2015. évi CXLIII. törvény (a...  Többet mutasson
Többet mutasson (6)
Igazolási mód: A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015.(X.30.)Korm.r. (a felhívásban használt rövidítése: Alkr.) 1-16. §, 1. § (7) szerint. A kizáró okok...  Többet mutasson
Az EEKD-t elektronikus űrlapként kell benyújtani az EKR-ben.
Az EKR-ben elektronikus űrlap található az EEKD tekintetében, így a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A Kbt. 62 § (1) k) kb) alpontja tekintetében az aj.tevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja...  Többet mutasson
Ha a gazdasági szereplőnek nincs a 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó...  Többet mutasson
Ha az előírt alkalm. köv.eknek az aj.tevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg,az ajánlatban be kell nyújtani ezen szervezet részéről a Kbt. 67....  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő nem ír elő
Műszaki és szakmai képességek: M/1.
Az Alkr. 21. § (1) bekezdés i) szerint becsatolandó a megajánlott termékhez kapcsolódó elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító...  Többet mutasson
Többet mutasson (11) M/2.
Az Alkr. 21. § (1) a) alapján ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap)...  Többet mutasson
Az Alkr. 21. § (1a): Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Az alkalmassági követelménynek való megfelelést Ajánlatkérő felhívására az Alkr. 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni.
A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe,
— a referenciát adó személy neve, elérhetősége (telefonszám),
— a szállítás tárgya és rövid leírása (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható),
— a leszállított mennyiség,
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont, év/hónap/nap bontásban),
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
AT-nek (közös AT-nek) az EEKD benyújtásával (IV. része „α” szakaszának kitöltésével) kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a műszaki, ill. szakmai...  Többet mutasson
M/1.
Többet mutasson (33)
Alkalmatlan az AT (közös AT), amennyiben az adott rész vonatkozásában megajánlott (szállítani kívánt) termék(ek) nem felel(nek) meg az orvostechnikai...  Többet mutasson
Amennyiben az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ez esetben AK kéri benyújtani az AT cégszerűen aláírt nyilatkozatát, arra...  Többet mutasson
M/2.
Alkalmatlan az AT (közös AT) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a...  Többet mutasson
1. rész: 12 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
2. rész: 16 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
3. rész: 16 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
4. rész: 22 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
5. rész: 8 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
6. rész: 8 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
7. rész: 8 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
8. rész: 8 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
9. rész: 2 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
10. rész: 8 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
11. rész: 40 db elektrofiziológiai és/vagy ablációs katéter
12. rész: 6 db gázpalack cryoablációs rendszerhez
13. rész: 37 db elektroanatómiai diagnosztikus mapping katéter
14. rész: 1 db terápiás katéter
15. rész: 16 db sinus coronarius diagnosztikus katéter
16. rész: 16 db sinus coronarius diagnosztikus katéter
17. rész: 67 db sinus coronarius diagnosztikus katéter
18. rész: 117 db elektrofiziológiai diagnosztikai szett (sinus coronarius és quadripolararis) diagnosztikus katéterek
19. rész: 16 db Qadripoláris diagnosztikus katéterek jobb kamra, jobb pitvari és His pozicióba
20. rész: 59 db Qadripoláris diagnosztikus katéterek jobb kamra, jobb pitvari és His pozicióba
21. rész: 25 db Multipoláris diagnosztikus elektródakatéter
22. rész: 2 db Pulmonalis véna mapping katéter
23. rész: 59 db Transzeptális sheathek és/vagy tűk
24. rész: 23 db Transzeptális sheathek és/vagy tűk
25. rész: 27 db Transzeptális sheathek és/vagy tűk
A referenciakövetelmény nem terjed ki az összekötő kábelekre, vagyis azokra vonatkozón nem szükséges korábbi szállítást igazolni.
Több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb mennyiségű referenciakövetelménynek való megfelelés igazolása elegendő, am.ugyanaz a termék kerül...  Többet mutasson
Felhívjuk AT-k figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásról szóló eszközre kell vonatkoznia, azaz referencia nem hozható...  Többet mutasson
A referenciaigazolás igazolható egy vagy több szállításból származó szerződéssel is.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: A szerződés biztosítékai:
— késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1 %,legfeljebb az érintett áru-érték 15 %-a),
Többet mutasson (5) — meghiúsulási kötbér (érintett áru nettó értékének 15 %-a),
— szavatosság és jótállás (a kötelező jótállás időtartama 12 hónap).
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Vevőként a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát, a Kbt....  Többet mutasson
(A szerződés biztosítékainak és a fizetési feltételek részletes leírását a szerződés-tervezet tartalmazza.)

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-10-24 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Ekr
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait a 424/2017. (XII.19.) Korm. r. (a felhívásban használt rövidítése: EKR r.) 15. § és a Kbt. 68. § tartalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1 Választható puhább/keményebb distalis shaft megléte (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2 Bidirekcionális hajlíthatóság és rögzíthetőség (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3 Bidirekcionális rögzíthetőség alatt a fej mikromozgatásra alkalmas (igen/nem)
4 Legalább 3 görbület méret plusz az aszimmetrikus görbület megléte (igen/nem)
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): 1 Minimum 3 elérhető görbület megléte (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): 1 Minimum 4 elérhető görbület megléte (igen/nem)
2 1-7-4 elektróda kiosztás (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 2 2-5-2 elektróda kiosztás (igen/nem)
1 Azonos körülm.között PtIr elektr-val összehas-va mélyebb szöveti hatás elérése(A megadott szakm.szemp. ig.-ra a megaj.techn.-ra vonatk. a megaj.termékkel végzett vizsg.eredményeit csat.kell)igen/nem
1 Kompatibilitás pumpaszerelék biztosítása (igen/nem)
1 Azonos körülm.között PtIr elektródával összehas.mélyebb szöveti hatás elérése(A megadott szakm.szemp.ig.-ra a megaj.techn-ra vonatk,a megaj.termékkel végz.vizsg-ot és eredményeit csat.kell)igen/nem
1 150 W magas energia kompatibilitás (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3 Bidirekcionális rögzíthetőség alatt a fej mikromozgatása (igen/nem)
4 Választható 10 mm-es tip méret (igen/nem)
1 Választható görbületek (A-E) (igen/nem)
1 Reverzibilis (fagyasztásos) lézio kialakítására alkalmas (igen/nem)
2 Változó görbület (igen/nem)
2 Választható ballonméret (igen/nem)
1 Elérhető átmérők: 15 és 25 mm között (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 9
Minőségi kritérium (név): 2 Forgatható shaft (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 12
Minőségi kritérium (név): 3 elektródák száma minimum 8 (igen/nem)
1 Speciálisan kialakított üvegszálas nyomóerő mérési technológia 1 gramm érzékenységgel (igen/nem)
2 3,5 mm-es katétervég (igen/nem)
3 220°-os görbíthetőség (igen/nem)
1 2-8-2 mm, 2-10-2 mm, 2,5-5-2,5 mm és 2,5 mm elektródatávolságok megléte (igen/nem)
2 A görbület síkja jelzett a mozgatókaron (igen/nem)
1 F méretek száma (min. 1, előny a több)
1 2-5-2 elektróda távolság (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 8
Minőségi kritérium (név): 2 Nagyobb felületű (jobb) endokardium tip érintkezést biztosító kiképzés (domború) (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 22
Minőségi kritérium (név): 1 F méretek száma (min.1, előny a több)
1 2-8-2 elektróda távolság (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): 2 Atraumatikus soft tip kiképzés (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 24
Minőségi kritérium (név): 3 Görbölet fixálhatóság (igen/nem)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40904214
Más típusú ajánlatkérő: Kbt. 5. § (1) c) szerint, költségvetési szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tóth Tiborné
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001097902019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1.Aj.kérő az alkalm. feltét. és igazol. az Alkr.28.§(3)hoz képest szigorúbban állapítja meg a műszaki-szakmai alk. köv.k von.ban.
2.Foly.ban lévő vált.bej. elj. esetén csatolni kell a cégbír.hoz benyújtott vált.bej. kérelmet és annak érkez.ről a cégbír. által küldött igazolást.Nemleges...  Többet mutasson
Többet mutasson (16) 3.FAKSZ:Csősz-Horváth Alexandra(00104)1196Bp,Fő u.164.
4.Aj.kérő külön közbesz. dokum.t készít.A közbesz. műszaki leírást,teljesítéssel kapcs. min. követelm.ket,iratmintákat,szerz.tervezetet a dok. tart.
5.Ajánlatnak tart. kell Kbt.66.§(2) és (nemleges tartalom esetén is) a (6) szerinti nyil.t. Az ajánlatban be kell nyújtani a felolvasólapot és a Kbt....  Többet mutasson
6. Aj.kérő nem bocsát ki újabb hiánypótlást,ha a hiányp.sal Aj.tevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazd. szereplőt von be az elj.ba,és e gazd....  Többet mutasson
7. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális -, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös...  Többet mutasson
Vevő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó...  Többet mutasson
8. Az aj.hoz csatolni kell kereskedelmi ajánlatot - szerkeszthető formátumban is.
9.Amennyiben az ajánlattevő nem az eszköz gyártója, a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő a megajánlott terméket jogosult forgalmazni. A...  Többet mutasson
10.Ir.adó idő és jog: az EKR rendszeridő és az elj. megindításakor(jelen hird. feladásakor)hatályos jogsz.k.
11.Érv.telen az ajánlat különösen,ha nem felel meg azoknak a körny.véd.,szoc. és munkajogi követelm.nek,amelyeket a jogsz.k v. kötelezően alkalmazandó...  Többet mutasson
12.A 2011.éviCXCV.tv.41.§(6) miatt Vállalkozó vállalja,h az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról,az átláth. megszűnéséről köt. írásban...  Többet mutasson
13.Aj.kérő nem alkalmazza Kbt.75.§(2)e)-t.
14. A IV.2.6)pontban a Kbt.81.§(11) szerinti 60 nap ajánlati kötöttséget kell érteni.
15. Az eljárásban való részvétel feltétele a gazd. szereplő regisztrációja az EKR-ben és a tárgyi elj. közbesz. dokumentumainak az onnan való letöltése.A...  Többet mutasson
16. Aj.kérő a Kbt. 40. § alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az EKR r. szabályai szerint.Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az...  Többet mutasson
Folytatás: "VI.4.3) Jogorvoslati kérelmek benyújtása" pontban

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. § szerint.
"VI.3) További információk" pont folytatása:
Többet mutasson (8)
17.Az Alkr. 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a műszaki leírásban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy...  Többet mutasson
Az egyenértékű megoldás megajánlása esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek bármely megfelelő...  Többet mutasson
Az adott ajánlati elemekkel kapcsolatban felmerült kétséget az igazolással az ajánlattevőnek teljes körűen el kell oszlatnia, amelyhez olyan egyértelmű és...  Többet mutasson
18. Aj.kérő előírja, hogy az ajánlatba becsatolandó/benyújtandó a beszerzendő áru leírása: a megajánlott termék és tartozékai pontos gyártója, típusa,...  Többet mutasson
Részletesen ld. közbeszerzési dokumentumokban.
19.Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
20.Az adott részre vonatkozó szerződés hatályba lépésének feltétele: A Miniszterelnökség által kiadott támogató, illetve feltétellel támogató záró...  Többet mutasson
21. Ajánlatkérő ezúton tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy A közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X. 30.) Korm....  Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 179-435463 (2019-09-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-02-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Elektrofiz., rádiófrekv. abl. anyagok besz., kih. árurakt. létesítésével, össz: 1 047 db eszköz. A részenként előírt mennyiségektől – az egységár v. más...  Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 156 258 600 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-02-07 📅
Közzététel dátuma: 2020-02-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 029-066993
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 179-435463
HL-S szám: 29
További információk
Az ajánlati árat nettó HUF összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni. Pontozás: 0–10. Minőségi szempontok: pontkiosztás: igen válasz...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Elektrofiz., rádiófrekv. abl. anyagok besz., kih. árurakt. létesítésével, össz: 1 047 db eszköz.
A részenként előírt mennyiségektől – az egységár v. más szerz. feltételek mód. nélkül – AK plusz 200 %-kal eltérhet. [Kihelyezett áruraktár feltételei: – AK...  Többet mutasson
Többet mutasson (4)
Amennyiben az adott részben több termék szerepel, úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni.
a) 7F, Pontosan mozgatható a szöveti kontaktus erejét fokozó distalis shaft kiképzéssel is rendelkező, bidirekcionális görbületekkel – több méretben –...  Többet mutasson
A felhívás VI.3.18) pontja szerint becsatolandó/benyújtandó a beszerzendő áru leírása.
A beszerzés tárgyának meghatározása az Alkr. 46. § (3) figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A...  Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás során elő kívánja írni a Vevőként szerződő Aj.kérő részére az adásvételi szerződésben meghatározott mennyiségű...  Többet mutasson
A fentiek alapján a kezelésre szoruló betegek változó számát, vagy sürgős ellátási igényét figyelembe véve indokolt a 16/2012 (II. 16.) Korm. rendelet 6. §...  Többet mutasson
Többet mutasson (4)
Az opciós mennyiséget az Ajánlatkérő az adásvételi szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni.
Az opciós jog előírása nem jelenti Ajánlatkérő arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az adásvételi szerződés aktív időbeli hatálya alatt arra vonatkozóan...  Többet mutasson
Ajánlatkérő az opciós jogával első alkalommal az adásvételi szerződésben meghatározott alapmennyiség teljes megrendelését követően, de annak teljes...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben Ajánlatkérő élni kíván az opciós jogával, akkor az Eladóként szerződött nyertes ajánlattevő...  Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó HUF összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni. Pontozás: 0–10. Minőségi szempontok: pontkiosztás: igen válasz...  Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Választható puhább/keményebb distalis shaft megléte (igen/nem)
2. Bidirekcionális hajlíthatóság és rögzíthetőség (igen/nem)
3. Bidirekcionális rögzíthetőség alatt a fej mikromozgatásra alkalmas (igen/nem)
4. Legalább 3 görbület méret plusz az aszimmetrikus görbület megléte (igen/nem)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-02-04 📅
Név: Twinmed Orvosi Rendszerek Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_71663324
Postacím: Sobieski János utca 16. fszt. Ü/12.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1096
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13885002 📞
E-mail: twinmed@twinmed.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.twinmed.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 5 490 000 HUF 💰
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_92516933
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai irányítószám: 1124
Telefon: +36 13264941 📞
E-mail: tender@biotronik.hu 📧
Internetcím: http://www.biotronik.com 🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 445 000 HUF 💰
Név: Abbott Medical Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_73233950
Postacím: Tóth Lőrinc u. Utca 41
Postai irányítószám: 1126
Telefon: +36 204821959 📞
E-mail: karoly.miklos@abbott.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 2 240 000 HUF 💰
Név: Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_99481504
Postacím: Nagyenyed Utca 8-14.
Postai irányítószám: 1123
Telefon: +36 18842971 📞
E-mail: ipataki@its.jnj.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 3 393 600 HUF 💰
2 897 000 HUF 💰
1 815 000 HUF 💰
3 027 000 HUF 💰
Postacím: Sobieski János Utca 16.fszt. Ü/12.
A beszerzés teljes értéke: 5 372 000 HUF 💰
353 000 HUF 💰
Név: Medtronic Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_77318385
Postacím: Bocskai Út 134-146
Postai irányítószám: 1113
Telefon: +36 302108688 📞
E-mail: kozbeszerzes@medtronic.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 6 695 000 HUF 💰
55 010 000 HUF 💰
1 800 000 HUF 💰
11 435 000 HUF 💰
585 000 HUF 💰
1 995 000 HUF 💰
2 601 000 HUF 💰
2 934 000 HUF 💰
20 815 000 HUF 💰
1 025 000 HUF 💰
2 550 000 HUF 💰
6 195 000 HUF 💰
596 000 HUF 💰
8 820 000 HUF 💰
Név: "MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_48796204
Postacím: Kútvölgyi Út 91/a.
Postai irányítószám: 1121
Telefon: +36 13910404 📞
E-mail: medtech@medtech.hu 📧
Internetcím: http://www.medtech.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 1 332 000 HUF 💰
4 838 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
3
4
5

Hivatkozás
További információk
MEDTECH Kft. (mikrovállalkozás)
1121 Budapest, Kútvölgyi út 91/a.
Többet mutasson (26) Adószám: 10437216-2-43
Ajánlatot tett: 23. r., 24. r., 25. r.
Johnson & Johnson Kft. (Nem tartozik a törvény hatálya alá (a kis - és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint))
1123 Budapest Nagyenyed utca 8–14.
Adószám: 10495177-2-44
Ajánlatot tett: 15. r., 2. r., 3. r., 4. r., 6. r.
Biotronik Hungária Kft. (Nem tartozik a törvény hatálya alá (a kis - és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint))
1124 Budapest, Apor Vilmos tér 11–12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Adószám: 10661644-2-43
Ajánlatot tett: 14. r., 15. r., 19. r., 2. r., 20. r., 21. r., 3. r., 4. r., 5. r., 6. r., 7. r.
Medtronic Hungária Kft. (Nem tartozik a törvény hatálya alá (a kis - és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint))
1113 Budapest, Bocskai út 134–146.
Adószám: 12070907-2-43
Ajánlatot tett: 10. r., 11. r., 12. r., 13. r., 24. r.
Twinmed Kft. (kisvállalkozás)
1096 Budapest, Sobieski János utca 16. fszt. Ü/12.
Adószám: 12342697-2-43
Ajánlatot tett: 1. r., 15. r., 16. r., 17. r., 18. r., 19. r., 20. r., 6. r., 8. r.
Abbott Medical Kft. (kisvállalkozás)
1126 Budapest, Tóth Lőrinc u. 41.
Adószám: 13032229-2-43
Ajánlatot tett: 15. r., 17. r., 20. r., 22. r., 23. r., 24. r., 25. r., 3. r., 6. r., 9. r.
Create Innovate Deliver Hungary Zrt. (mikrovállalkozás)
1117 Budapest, Neumann János utca 1.
Adószám: 25556175-2-43
Ajánlatot tett: 15. r.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2020/S 029-066993 (2020-02-07)