Elhasználódott, selejtezésre váró irodai bútorok pótlása Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: A teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) bekezdésében foglalt szabályok alapján történik. Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően, lehívásonként történik. Szállító számla kiállítására az adott Lehívásra vonatkozó, a Lehívás minden elemére kiterjedő teljesítésigazolás birtokában jogosult azzal, hogy a Szállító a számlájához köteles e dokumentum egy másolati példányát mellékelni. Ajánlatkérő előleget nem ad. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdéseire. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a forint. A finanszírozási és fizetési feltételek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentumok IV. Fejezetében található Szerződéstervezet tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-07-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-06-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-06-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Bútorok
Hivatkozási szám: EKR000718772019
Rövid leírás:
Elhasználódott, selejtezésre váró irodai bútorok pótlása
Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
A teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) bekezdésében foglalt szabályok alapján történik.
Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően, lehívásonként történik. Szállító számla kiállítására az adott Lehívásra vonatkozó, a Lehívás minden elemére kiterjedő teljesítésigazolás birtokában jogosult azzal, hogy a Szállító a számlájához köteles e dokumentum egy másolati példányát mellékelni.
Ajánlatkérő előleget nem ad. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdéseire.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a forint.
A finanszírozási és fizetési feltételek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentumok IV. Fejezetében található Szerződéstervezet tartalmazza.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő (továbbiakban AK) a II.2.5. kiegészítéseként közli az alábbiakat:
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont szerinti értékeli. A 1. „Szállítási határidő” és 2. „Nettó ajánlati ár összesen” részszempontok kapcsán fordított arányosítás kerül alkalmazásra. Értékelési pontszámtartomány: 1-10.
Részletezést a KD tartalmazza.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Elhasználódott, selejtezésre váró irodai bútorok pótlása
Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
+ még 6
A teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) bekezdésében foglalt szabályok alapján történik.
Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően, lehívásonként történik. Szállító számla kiállítására az adott Lehívásra vonatkozó, a Lehívás minden elemére kiterjedő teljesítésigazolás birtokában jogosult azzal, hogy a Szállító a számlájához köteles e dokumentum egy másolati példányát mellékelni.
Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően, lehívásonként történik. Szállító számla kiállítására az adott Lehívásra vonatkozó, a Lehívás minden elemére kiterjedő teljesítésigazolás birtokában jogosult azzal, hogy a Szállító a számlájához köteles e dokumentum egy másolati példányát mellékelni.
Ajánlatkérő előleget nem ad. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdéseire.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a forint.
A finanszírozási és fizetési feltételek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentumok IV. Fejezetében található Szerződéstervezet tartalmazza.
Becsült összérték: 400 000 000 HUF 💰
A részek maximális száma egy ajánlattevőnként: 6
A rész elnevezése: Irodabútorok
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel Irodabútorok szállítása tárgyában.
A keretmegállapodás keretösszege az 1. rész tekintetében: nettó 100 000 000 HUF (százmillió forint).
+ még 2
A részleteket a Közbeszerzési Dokumentumok V. Fejezetében található Műszaki leírás és IV. fejezetben található szerződéstervezet tartalmazza.
A közbeszerzés mennyisége: 2912 db irodabútor beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására (a továbbiakban: lehívás/ közvetlen megrendelés/ megrendelés) nem vállal kötelezettséget.

Becsült érték héa nélkül: 100 000 000 HUF 💰
Időtartam: 48 hónap
További információk: Ajánlatkérő (továbbiakban AK) a II.2.5. kiegészítéseként közli az alábbiakat:
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont szerinti értékeli. A 1. „Szállítási határidő” és 2. „Nettó ajánlati ár összesen” részszempontok kapcsán fordított arányosítás kerül alkalmazásra. Értékelési pontszámtartomány: 1-10.
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont szerinti értékeli. A 1. „Szállítási határidő” és 2. „Nettó ajánlati ár összesen” részszempontok kapcsán fordított arányosítás kerül alkalmazásra. Értékelési pontszámtartomány: 1-10.
+ még 1
Részletezést a KD tartalmazza.
A rész elnevezése: Korszerű irodabútorok
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel Korszerű irodabútorok szállítása tárgyában.
A keretmegállapodás keretösszege a 2. rész tekintetében: nettó 100 000 000 HUF (százmillió forint).
+ még 1
A közbeszerzés mennyisége: 5987 db irodai asztal elem és kiegészítő korszerű irodabútor beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására (a továbbiakban: lehívás/ közvetlen megrendelés/ megrendelés) nem vállal kötelezettséget.

A rész elnevezése: Funkcionális forgószékek
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel Funkcionális forgószékek szállítása tárgyában.
A keretmegállapodás keretösszege a 3. rész tekintetében: nettó 50 000 000 HUF (ötvenmillió forint).
+ még 1
A közbeszerzés mennyisége: 1290 db funkcionális forgószék beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására (a továbbiakban: lehívás/ közvetlen megrendelés/ megrendelés) nem vállal kötelezettséget.

Becsült érték héa nélkül: 50 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Irodai forgószék
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel Irodai forgószékek szállítása tárgyában.
A keretmegállapodás keretösszege a 4. rész tekintetében: nettó 50 000 000 HUF (ötvenmillió forint).
+ még 1
A közbeszerzés mennyisége: 813 db irodai forgószék beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására nem vállal kötelezettséget.

A rész elnevezése: Pihenőbútorok
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel Pihenő bútorok szállítása tárgyában.
A keretmegállapodás keretösszege az 5. rész tekintetében: nettó 70 000 000 HUF (hetvenmillió forint).
+ még 1
A közbeszerzés mennyisége: 3932 db pihenő bútor beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására nem vállal kötelezettséget.

Becsült érték héa nélkül: 70 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Öltözői berendezések
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel Öltözői berendezések szállítása tárgyában.
A keretmegállapodás keretösszege a 6. rész tekintetében: nettó 30 000 000 HUF (harmincmillió forint).
+ még 1
A közbeszerzés mennyisége: 1595 db öltözői berendezés beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására nem vállal kötelezettséget.

Becsült érték héa nélkül: 30 000 000 HUF 💰
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
MAGYARORSZÁG területe: Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban KD) mellékleteként kiadott szerződéstervezet 3. számú mellékletében felsorolt telephelyek
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), vagy alvállalkozó (AV), és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki (amely) a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben foglalt kizáró okok hatálya alatt áll.

+ még 15
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, AV-t vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

A megkövetelt igazolási mód:
Az igazolási módokra a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 1.-16. §-okban foglaltak a 4.§ (2) bekezdése és a 9.§ kivételével értelemszerűen irányadók.
Ajánlattevő vonatkozásában:
Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Ajánlatkérő az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.

AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő a Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az AK által a kizáró okok igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.

Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattételi szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben Ajánlatkérő nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb - nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő - nyilatkozatot, dokumentumot.

Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis Ajánlattevő csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.

Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek nevében/képviseletében (legördülő menü használatával) az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) és p) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.

Ajánlatkérő a Kbt. 62. § (1) bekezdés q) pontjában meghatározott kizáró ok fenn nem állását az ajánlat benyújtásának napjához viszonyítottan ellenőrzi.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság igazolása során a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 1 § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók.
AT ajánlatában a Korm.r II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Korm.r 2.§ (5) bek. alapján jelzi, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolása érdekében elfogadja AT vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet EEKD-ben feltüntetett egyszerű nyilatkozatát az előírt alkalmasság tekintetében (AT-nek csak az EEKD IV. Részének α pontját kell kitöltenie, a IV rész további pontjait nem).

+ még 10
Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az AK kifejezetten erre irányuló, külön felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. §. (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján, az alábbiak szerint:

P/1. AT-nek cégszerűen aláírt nyilatkozatát kell csatolnia, a Korm.r 19. § (1) bek. c) pontja alapján, a felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét.

Amennyiben az AT nem rendelkezik a felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, teljes mérlegfordulónappal lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszakban a nettó árbevételének kell elérnie az előírt összeget (a nem teljes üzleti évet egy évnek tekintve).

Ha az AT a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az AK által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról.

A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az AT-k bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az AT ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.

A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az AT a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az AK-t az AT teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

Az igazolási mód vonatkozásában a Korm.r. 1. § (1) bekezdésében foglaltak is irányadóak.
A P/1. pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve elegendő, ha közülük egy felel meg.
Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy Ajánlatkérő a felhívás feladásának napját - a 44/2015. (IX.2.) MvM rendelet 1.§ (1) és (4) bekezdésére is tekintettel - a jelen felhívásnak a Hatóság által TED részére közzétételre történő feladás időpontját érti, mely a jelen felhívás VI.5) „ E hirdetmény feladásának dátuma” pontjában szereplő dátummal azonos.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1.
Ajánlattevő alkalmas, amennyiben teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen eléri a(z)

+ még 17
Az 1. részre történő ajánlattétel esetén a nettó 100 000 000,- Ft-ot, azaz nettó százmillió forintot,
A 2. részre történő ajánlattétel esetén a nettó 100 000 000,- Ft-ot, azaz nettó százmillió forintot,
A 3. részre történő ajánlattétel esetén a nettó 50 000 000,- Ft-ot, azaz nettó ötvenmillió forintot,
A 4. részre történő ajánlattétel esetén a nettó 50 000 000,- Ft-ot, azaz nettó ötvenmillió forintot,
Az 5. részre történő ajánlattétel esetén a nettó 70 000 000,- Ft-ot, azaz nettó hetvenmillió forintot,
A 6. részre történő ajánlattétel esetén a nettó 30 000 000,- Ft-ot, azaz nettó harmincmillió forintot.
Ajánlatkérő az egyértelműség kedvéért rögzíteni kívánja, hogy amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy ahhoz, hogy valamennyi megpályázott részre alkalmasnak minősüljön, a megpályázott részekre irányadó minimumkövetelmények közül a legmagasabbat kell minimumkövetelményként teljesíteni.

Ajánlattevőnek az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közül elegendő azon üzleti év/évek árbevételéről nyilatkoznia amellyel/amelyekkel a minimumkövetelménynek való megfelelést igazolni tudja.

Ha az ajánlattevő a fenti adattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat megtétele nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(8) valamint (11) és (12) bekezdései, valamint a Kbt. 69. § (4) bekezdése, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (2)-(3) bekezdései megfelelően alkalmazandók, illetve irányadók.

Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján. A Kbt. 65. § (11) bekezdése szerinti korlátozások érvényesek a jogutódlás esetére.

AK felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdésének megfelelően a gazdasági szereplő által ajánlatában az AK erre vonatkozó felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyhatja és elegendő azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon AT-k tekintetében bevonni a bírálatba, amely AT-ket AK az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az AT az igazolásokat korábban benyújtotta, az AK nem hívja fel az AT-t az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az AK felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el, vagy felvilágosítást kér.

III.1.1. Kiegészítése:
A kizáró okokra vonatkozó igazolásokat az AK kifejezetten erre irányuló, külön felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:

— a Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania,
— a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.
Figyelemmel a 2018.01.01-től hatályos Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában foglaltakra.
Műszaki és szakmai képességek: Előzetes igazolás:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az M/1. alkalmassági követelményeknek.

+ még 18
AK felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja ajánlattevő EEKD-ba foglalt egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Ajánlattevőnek ennek megfelelően arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az EEKD IV. Részének α pontját kell kitöltenie, a további részeket nem.

Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az EKR rendszerben az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Utólagos igazolás:
Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az ajánlatkérő kifejezetten erre irányuló, külön felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján, az alábbiak szerint.

M/1.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített:1. részben irodabútorok; 2. rész esetében irodabútorok; 3. részben irodai forgószékek; 4. részben irodai forgószék; 5. részben kárpitos bútorok és a 6. rész tekintetében öltözői berendezések szállítására vonatkozó referenciáinak ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerinti formában igazolva, minimálisan az alábbi tartalommal:

— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye,/lakcíme),
— kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail),
— a szállítás tárgyának ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen),

— a referencia teljesítésének kezdő időpontja (év, hónap, nap pontossággal),
— a referencia teljesítésének befejező időpontja (év, hónap, nap pontossággal),
— a teljesített szállításért kapott nettó ellenszolgáltatás összege (saját teljesítés értéke a vizsgált időszak vonatkozásában),
— amennyiben Ajánlattevő a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen mennyiséggel vett részt (önálló teljesítés esetén ennek a ténynek a feltüntetése szükséges),

— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
A bemutatott referenciákkal szemben követelmény, hogy szerződésszerűen teljesített szállításra vonatkozzanak. Ajánlatkérő az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során kizárólag a vizsgált időszak (az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három év) alatt teljesített (befejezett), de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.

AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás/referencianyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni.

Az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során nem vehető figyelembe olyan szállítás, amelynek teljesítése a vizsgált időszaknál korábbi időpontban fejeződött be.

Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11) és (12) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1.
Ajánlattevő alkalmas, amennyiben rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (azaz visszafelé számított 36 hónapban) teljesített:

— az 1. részre történő ajánlattétel esetén összesen legalább nettó 75 000 000,- Ft (nettó hetvenötmillió forint) értékű - a közbeszerzési tárgya szerinti irodabútorok szállítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával,

— a 2. részre történő ajánlattétel esetén összesen legalább nettó 75 000 000,- Ft (nettó hetvenötmillió forint) értékű - közbeszerzési tárgya szerinti irodabútorok szállítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával

— a 3. részre történő ajánlattétel esetén összesen legalább nettó 37 500 000,-Ft (nettó harmincötmillió-ötszázezer forint) értékű - közbeszerzési tárgya szerinti irodai forgószékek szállítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával,

— a 4. részre történő ajánlattétel esetén összesen legalább nettó 37 500 000,-Ft (nettó harmincötmillió-ötszázezer forint) értékű - közbeszerzési tárgya szerinti irodai forgószékek szállítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával,

— az 5. részre történő ajánlattétel esetén összesen legalább nettó 52 500 000,-Ft (nettó ötvenkettőmillió-ötszázezer forint) értékű - közbeszerzési tárgya szerinti kárpitos bútorok szállítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával,

— a 6. részre történő ajánlattétel esetén összesen legalább nettó 22 500 000,-Ft (nettó huszonkettőmillió-ötszázezer forint) értékű - közbeszerzési tárgya szerinti öltözői berendezések szállítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával.

Az adott részre meghatározott alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés több, de legfeljebb 5 referenciával igazolható.
Ajánlatkérő az egyértelműség kedvéért rögzíteni kívánja, hogy amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy ahhoz, hogy valamennyi megpályázott részre alkalmasnak minősüljön, a megpályázott részekre irányadó minimumkövetelményeknek részenként, külön-külön kell megfelelni.

A Kbt. 65.§(6) bekezdés alapján az M/1. pontban előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve elegendő, ha közülük egy felel meg.

A Kbt. 65.§ (7) bekezdés alapján az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.

A Kbt. 67. § (3) bekezdés alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. § alapján.
Ajánlattevőnek ajánlatába csatolni szükséges nyilatkozatát - illetve kapacitást nyújtó szervezet, vagy alvállalkozó nevében tett nyilatkozatot - arra vonatkozóan, hogy folyamatban van-e, azaz a cégbírósághoz Ajánlattevő - vagy kapacitást nyújtó szervezet, vagy alvállalkozó - benyújtott-e változásbejegyzési kérelmet. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani.

A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján Ajánlattevőknek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell arról, hogy a kizáró okok fenn nem állásának és az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása során kívánják-e valamely Ajánlatkérő által lefolytatott közbeszerzési eljárásban korábban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét.

Amennyiben az ajánlattevő valamely korábbi igazolás figyelembevételét kívánja, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatóak legyenek.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő a keretmegállapodás teljesítését teljesítési és/vagy jóteljesítési biztosíték adásához nem köti.
Kötbérek:
+ még 7
A kötbér alapja (a továbbiakban: Kötbéralap) a szerződésszegéssel érintett szerződéses mennyiségre eső nettó ellenérték összege.
— késedelem esetén: a késedelem minden megkezdett napja után a Kötbéralap 1 %-a, de legfeljebb a Kötbéralap 30 %-a,
— nem teljesítés esetén:
— adott eseti megrendelés nem teljesítése esetén: a Kötbéralap 30 %-a,
— a teljes keretmegállapodás nem teljesítése esetén (amennyiben a Megrendelő a teljes keretmegállapodást rendkívüli felmondással megszünteti, vagy a teljes keretmegállapodástól eláll): a teljesítés nélkül maradt nettó szerződéses érték 30 %-a

— hibás teljesítés esetén: a Kötbéralap 20 %-a/alkalom.
A szerződéses biztosítékok részletes feltételeit a Közbeszerzési Dokumentumok IV. Fejezetében található Szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2019-08-21 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-07-22 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk: Az elektronikus bontás szabályait a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szállítási határidő [munkanap] (max.45 munkanap,az e feletti értéket tartalmazó ajánlat érvénytelen,25 munkanap vagy annál kedvezőbb megajánlást tartalmazó ajánlat egyaránt a maximális pontot kap
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
1) Tekintettel a TED Kiadóhivatal szigorú karakterkorlátozására Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg.
2) Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az EKR rendelet rendelkezései alkalmazandóak.

+ még 16
3) Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKR rendelet) 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végzi (http://nekszt.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas;http://nekszt.hu/tamogatas

4) AK a KM megkötését követően a Kbt. 105.§ (1) bek. a) pontja szerinti közvetlen megrendeléseket bocsát ki. A megrendelések az EKR-en keresztül kerülnek megküldésre AT részére. Ennek részletezést a szerződéstervezet 1.4. pontja tartalmazza.

5) A jelen eljárásban a Kbt. 57. § (2) bekezdése nem alkalmazható. A gazdasági szereplő a jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődését - az EKR-ben való előzetes regisztrációt követően - kizárólag az EKR-en keresztül jelezheti az „Érdeklődés jelzése” funkció használatával.

6) Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 35.§ (2a) bek.,41/A.§, 65.§(12) bek.,69.§ (11a) bek. és az e-Kr. 11-12.§-ai tartalmazzák.

7) Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban (részenként) meg kell jelölni:
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
Amennyiben ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe alvállalkozót, vagy igénybe vesz ugyan, de az(oka)t az ajánlat benyújtásakor még nem tudja megnevezni, úgy az ajánlatnak az erre vonatkozó nyilatkozatot is tartalmaznia kell.

8) Ajánlatkérő a P/1. és M/1. alkalmassági feltételeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági feltétel vonatkozásában szigorúbban határozza meg.

9) AK az eljárásban a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdése szerint jár el.
10) Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
11) Ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti.
12) Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy Ajánlatkérő az eljárás megindításának dátumaként a 44/2015. (IX. 2.) MvM rendelet 1. § (1) és (4) bekezdése alapján a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetmény VI.5) „E hirdetmény feladásának dátuma” pontjában szereplő dátumot tekinti.

13) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Kómár Márta (Lajstromszám: 00341)
14) AK az eljárásban a hiánypótlást (HP) a Kbt. 71. §-ában foglaltaknak megfelelően biztosítja. A Kbt. 71. § (6) bekezdésére tekintettel, amennyiben a HP-val AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb HP, úgy AK nem korlátozza és nem zárja ki az új gazdasági szereplőre vonatkozóan a HP-t.

15) Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148-149. §-ai szerint, különös tekintettel a Kbt. 148. §-ának (3), (5) és (7) bekezdéseiben foglaltakra.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 118-289084 (2019-06-19)
További információk (2019-07-12) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Heverők📦
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Könyves Kálmán körút 54–60
Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárásban érkezett további kiegészítő tájékoztatás kérésre válaszul a Kbt. 52.§ és 55.§
Rendelkezéseit szem előtt tartva az ajánlattételi határidő hosszabbításáról és a Közbeszerzési Dokumentumok módosításáról döntött.
A módosítással érintett Szerződéstervezetet a Közbeszerzési Dokumentumok módosításaként, a Kbt. 55.§ rendelkezéseit szem előtt tartva az eredeti dokumentumokkal megegyezőhelyen,közvetlenül, elektronikusan elérhetővé teszi az érdeklődő gazdasági szereplők részére.
(A Módosított Műszaki leírásban eszközölt módosításokat Ajánlatkérő a dokumentumban piros betűszínnel és szürke háttérrel emelte ki.)

Forrás: OJS 2019/S 135-332341 (2019-07-12)
További információk (2019-07-23) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-07-23 📅
Benyújtási határidő: 2019-08-26 📅
Közzététel dátuma: 2019-07-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 143-352065
HL-S szám: 143
További információk
Jelen korrigendum alapján módosulnak a felhívás fenti pontjai és a 6. rész tekintetében jelölésre kerültek az EKR űrlapok.
Forrás: OJS 2019/S 143-352065 (2019-07-23)
További információk (2019-08-21) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-08-21 📅
Benyújtási határidő: 2019-09-05 📅
Közzététel dátuma: 2019-08-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 162-398473
HL-S szám: 162
További információk
Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárásban érkezett kiegészítő tájékoztatás kérésre tekintettel a Kbt. 52.§ és 55.§ rendelkezéseit szem előtt tartva az ajánlattételi határidő hosszabbításáról és a Közbeszerzési Dokumentumok, a szerződéstervezet és a 1., 2., 3., 4. és 5. rész műszaki leírásának a módosításáról döntött. A módosítással érintett Szerződéstervezetet, műszaki leírásokat, és a Módosított Közbeszerzési Dokumentumokat az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen,közvetlenül, elektronikusan elérhetővé teszi az érdeklődő gazdasági szereplők részére. (Az eszközölt módosításokat Ajánlatkérő a dokumentumokban piros betűszínnel és szürke háttérrel emelte ki.)

Forrás: OJS 2019/S 162-398473 (2019-08-21)
További információk (2019-08-30) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-08-30 📅
Benyújtási határidő: 2019-09-09 📅
Közzététel dátuma: 2019-09-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 169-413093
HL-S szám: 169
További információk
Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárásban érkezett kiegészítő tájékoztatás kérésre tekintettel az ajánlattételi határidő hosszabbításáról és a 2. rész műszaki leírásának a módosításáról döntött. A módosítással érintett műszaki leírást az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen, közvetlenül, elektronikusan elérhetővé teszi az érdeklődő gazdasági szereplők részére. (Az eszközölt módosításokat Ajánlatkérő a dokumentumokban piros betűszínnel emelte ki)

Forrás: OJS 2019/S 169-413093 (2019-08-30)
További információk (2019-09-06) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-09-06 📅
Benyújtási határidő: 2019-09-19 📅
Közzététel dátuma: 2019-09-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 174-424087
HL-S szám: 174
További információk
Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárásban érkezett további kiegészítő tájékoztatás kérésre válaszul a Kbt. 52.§ és 55.§ rendelkezéseit szem előtt tartva az ajánlattételi határidő hosszabbításáról és a Közbeszerzési Dokumentumok módosításáról döntött.
A módosítással érintett tételes ártáblázatot módosításaként, a Kbt. 55.§ rendelkezéseit szem előtt tartva az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen, közvetlenül, elektronikusan elérhetővé teszi az érdeklődő gazdasági szereplők részére.

Forrás: OJS 2019/S 174-424087 (2019-09-06)
További információk (2019-09-11) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-09-11 📅
Benyújtási határidő: 2019-09-23 📅
Közzététel dátuma: 2019-09-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 177-430914
HL-S szám: 177
További információk
Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárásban érkezett további kiegészítő tájékoztatás kérésre tekintettel a Kbt. 52.§ és 55.§
Rendelkezéseit szem előtt tartva az ajánlattételi határidő hosszabbításáról és a Közbeszerzési Dokumentumok módosításáról döntött.
A módosítással érintett 1. rész műszaki leírását a Kbt. 55.§ rendelkezéseit szem előtt tartva az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen, közvetlenül, elektronikusan elérhetővé teszi az érdeklődő gazdasági szereplők részére.

Forrás: OJS 2019/S 177-430914 (2019-09-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-02-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Elhasználódott, selejtezésre váró irodai bútorok pótlása.
Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
A teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) bekezdésében foglalt szabályok alapján történik.
Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően, lehívásonként történik. Szállító számla kiállítására az adott lehívásra vonatkozó, a lehívás minden elemére kiterjedő teljesítésigazolás birtokában jogosult azzal, hogy a szállító a számlájához köteles e dokumentum egy másolati példányát mellékelni.
Ajánlatkérő előleget nem ad. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdéseire.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a forint (HUF).
A finanszírozási és fizetési feltételek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentumok IV. fejezetében található szerződéstervezet tartalmazza.

A beszerzés teljes értéke: 400 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-02-11 📅
Közzététel dátuma: 2020-02-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 032-074783
HL-S szám: 32
További információk
Ajánlatkérő (továbbiakban AK) a II.2.5) kiegészítéseként közli az alábbiakat:
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont szerinti értékeli. A 1. „Szállítási határidő” és 2. „Nettó ajánlati ár összesen” részszempontok kapcsán fordított arányosítás kerül alkalmazásra. Értékelési pontszámtartomány: 1–10.
Részletezést a KD tartalmazza.
Ajánlatkérő (továbbiakban AK) a II.2.5) kiegészítéseként közli az alábbiakat:
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont szerinti értékeli. A 1. „Szállítási határidő” és 2. „Nettó ajánlati ár összesen” részszempontok kapcsán fordított arányosítás kerül alkalmazásra. Értékelési pontszámtartomány: 1–10.
Részletezést a KD tartalmazza.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Elhasználódott, selejtezésre váró irodai bútorok pótlása.
Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően, lehívásonként történik. Szállító számla kiállítására az adott lehívásra vonatkozó, a lehívás minden elemére kiterjedő teljesítésigazolás birtokában jogosult azzal, hogy a szállító a számlájához köteles e dokumentum egy másolati példányát mellékelni.
Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően, lehívásonként történik. Szállító számla kiállítására az adott lehívásra vonatkozó, a lehívás minden elemére kiterjedő teljesítésigazolás birtokában jogosult azzal, hogy a szállító a számlájához köteles e dokumentum egy másolati példányát mellékelni.
+ még 5
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a forint (HUF).
A finanszírozási és fizetési feltételek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentumok IV. fejezetében található szerződéstervezet tartalmazza.
Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel irodabútorok szállítása tárgyában.
A részleteket a Közbeszerzési Dokumentumok V. fejezetében található Műszaki leírás és IV. fejezetben található szerződéstervezet tartalmazza.
A közbeszerzés mennyisége: 2 912 db irodabútor beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására (a továbbiakban: lehívás/közvetlen megrendelés/megrendelés) nem vállal kötelezettséget.

További információk: Ajánlatkérő (továbbiakban AK) a II.2.5) kiegészítéseként közli az alábbiakat:
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont szerinti értékeli. A 1. „Szállítási határidő” és 2. „Nettó ajánlati ár összesen” részszempontok kapcsán fordított arányosítás kerül alkalmazásra. Értékelési pontszámtartomány: 1–10.
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont szerinti értékeli. A 1. „Szállítási határidő” és 2. „Nettó ajánlati ár összesen” részszempontok kapcsán fordított arányosítás kerül alkalmazásra. Értékelési pontszámtartomány: 1–10.
Rövid leírás:
A közbeszerzés mennyisége: 5 987 db irodai asztal elem és kiegészítő korszerű irodabútor beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására (a továbbiakban: lehívás/közvetlen megrendelés/megrendelés) nem vállal kötelezettséget.

Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel funkcionális forgószékek szállítása tárgyában.
+ még 6
A közbeszerzés mennyisége: 1 290 db funkcionális forgószék beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására (a továbbiakban: lehívás/közvetlen megrendelés/megrendelés) nem vállal kötelezettséget.

Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel irodai forgószékek szállítása tárgyában.
Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel pihenő bútorok szállítása tárgyában.
A közbeszerzés mennyisége: 3 932 db pihenő bútor beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására nem vállal kötelezettséget.

Keretmegállapodás megkötése egy ajánlattevővel öltözői berendezések szállítása tárgyában.
A közbeszerzés mennyisége: 1 595 db öltözői berendezés beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására nem vállal kötelezettséget.
A közbeszerzés mennyisége: 1 595 db öltözői berendezés beszerzése, mely mennyiség kizárólag tájékoztató jellegű, csak az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében került rögzítésre. Ajánlatkérő a tájékoztató mennyiség lehívására nem vállal kötelezettséget.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
MAGYARORSZÁG területe: Közbeszerzési Dokumentumok (továbbiakban KD) mellékleteként kiadott szerződéstervezet 3. számú mellékletében felsorolt telephelyek
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szállítási határidő [munkanap] (max. 45 munkanap, az e feletti értéket tartalmazó ajánlat érvénytelen, 25 munkanap vagy annál kedvezőbb megajánlást tartalmazó ajánlat egyaránt a maximális pontot kapja)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-01-27 📅
Név: Iroda 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_27674093
Postacím: Corvin utca 1–3.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3530
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 46328709📞
E-mail: ekr@iroda2000.hu📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
Internetcím: http://www.iroda2000.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 100 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-01-23 📅
Név: D. Projekt Bútor Belsőépítészeti Tervező és Kivitelező Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_39791661
Postacím: Arany János utca 19.
Postai város: Székesfehérvár
Postai irányítószám: 8000
Telefon: +36 22503821📞
E-mail: domok.janos@projektbutor.hu📧
Internetcím: http://www.projektbutor.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 50 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-01-28 📅
Név: IBC Orbán Irodastúdió Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35214504
Postacím: Veres Pálné utca 14. fsz 7.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1053
Telefon: +36 306169166📞
E-mail: edina.lorincz@ibcorban.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.ibcorban.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 70 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-02-04 📅
Név: Ava-Pack Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_51726412
Postacím: Soproni út 125.
Postai város: Csorna
Postai irányítószám: 9300
Telefon: +36 96410551📞
E-mail: kereskedelem@avapack.hu📧
Ország: Győr-Moson-Sopron🏙️
Internetcím: http://www.avapack.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 30 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9
8
10
7
Hivatkozás További információk
1. rész: Alex Fémbútor és Iskolabútor Gyártó és Forgalmazó Kft., 2072 Zsámbék, Magyar utca 21–23., 11893389-2-13., Ava-Pack Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 9300 Csorna, Soproni út 125., 12712698-2-08; Bútorg Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.,1037 Budapest, Bojtár utca 37., 11199661-2-41; D. Projekt Bútor Belsőépítészeti Tervező és Kivitelező Kft., 8000 Székesfehérvár, Arany János utca 19., 13841728-2-07; Falco-Sopron Bútor Kft., 9400 Sopron, Bánfalvi út 27., 10693818-2-08; Garzon Bútor Kereskedelmi Kft., 8000 Székesfehérvár, Bakony utca 4., 13063203-2-07; Iroda2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 3530 Miskolc, Corvin utca 1–3., 11079130-2-05; Kemabo Kereskedelmi Marketing és Bonyolító Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 10328905-2-41; Kiss-Iskolabútor Kft., 4130 Derecske, Batthyány utca 11., 14146253-2-09.

2. rész: Ava-Pack Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 9300 Csorna, Soproni út 125, 12712698-2-08; Bútorg Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 11199661-2-41; D. Projekt Bútor Belsőépítészeti Tervező és Kivitelező Kft., 8000 Székesfehérvár, Arany János utca 19., 13841728-2-07; Falco-Sopron Bútor Korlátolt Felelősségű Társaság, 9400 Sopron, Bánfalvi út 27., 10693818-2-08; FS Bútor Korlátolt Felelősségű Társaság, 1011 Budapest Corvin tér 10.; Garzon Bútor Kereskedelmi Kft., 8000 Székesfehérvár, Bakony utca 4., 13063203-2-07; Iroda 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 3530 Miskolc, Corvin utca 1–3., 11079130-2-05; Kemabo Kereskedelmi Marketing és Bonyolító Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 10328905-2-41

3. rész: Ava-Pack Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 9300 Csorna, Soproni út 125., 12712698-2-08; Bútorg Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37. ,11199661-2-41; D. Projekt Bútor Belsőépítészeti Tervező és Kivitelező Kft., 8000 Székesfehérvár, Arany János utca 19., 13841728-2-07; Falco-Sopron Bútor Korlátolt Felelősségű Társaság, 9400 Sopron, Bánfalvi út 27., 10693818-2-08; Garzon Bútor Kereskedelmi Kft., 8000 Székesfehérvár, Bakony utca 4., 13063203-2-07; Green Office Solution Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1023 Budapest, Lajos utca 26., 23573947-2-41; H-Copex Irodatechnika Kft., 7624 Pécs, Barbakán tér 1., 11542045-2-02; IBC Orbán Irodastúdió Kft., 1053 Budapest, Veres Pálné utca 14. fsz 7., 10950841-2-41; Kemabo Kereskedelmi Marketing és Bonyolító Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 10328905-2-41

4. rész: Ava-Pack Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 9300 Csorna, Soproni út 125., 12712698-2-08; Bútorg Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 11199661-2-41; D. Projekt Bútor Belsőépítészeti Tervező és Kivitelező Kft., 8000 Székesfehérvár, Arany János utca 19., 13841728-2-07; Falco-Sopron Bútor Korlátolt Felelősségű Társaság, 9400 Sopron, Bánfalvi út 27., 10693818-2-08; FS Bútor Korlátolt Felelősségű Társaság, 1011 Budapest Corvin tér 10., 13142122-2-41; Garzon Bútor Kereskedelmi Kft., 8000 Székesfehérvár, Bakony utca 4., 13063203-2-07; Green Office Solution Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1023 Budapest, Lajos utca 26., 23573947-2-41

H-Copex Irodatechnika Kft., 7624 Pécs, Barbakán tér 1., 11542045-2-02; IBC Orbán Irodastúdió Kft., 1053 Budapest, Veres Pálné utca 14. fsz. 7., 10950841-2-41
Kemabo Kereskedelmi Marketing és Bonyolító Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 10328905-2-41;
5. rész: D. Projekt Bútor Belsőépítészeti Tervező és Kivitelező Kft., 8000 Székesfehérvár, Arany János utca 19., 13841728-2-07; Ava-Pack Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 9300 Csorna, Soproni út 125., 12712698-2-08; Garzon Bútor Kereskedelmi Kft., 8000 Székesfehérvár, Bakony utca 4., 13063203-2-07; Bútorg Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 11199661-2-41; Kemabo Kereskedelmi Marketing és Bonyolító Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 10328905-2-41; Falco-Sopron Bútor Korlátolt Felelősségű Társaság, 9400 Sopron, Bánfalvi út 27., 10693818-2-08; FS Bútor Korlátolt Felelősségű Társaság, 1011 Budapest, Corvin tér 10., 13142122-2-41;

A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kiegészítés az VI.3. ponthoz:
6. rész: STRAUSS METAL Biztonságtechnika Kft., 7630 Pécs, Mohácsi út 107/1., 11000286-2-02
+ még 9
Ava-Pack Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 9300 Csorna, Soproni út 125., 12712698-2-08
Garzon Bútor Kereskedelmi Kft., 8000 Székesfehérvár, Bakony utca 4., 13063203-2-07
Bútorg Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 11199661-2-41
Kemabo Kereskedelmi Marketing és Bonyolító Kft., 1037 Budapest, Bojtár utca 37., 10328905-2-41
D. Projekt Bútor Belsőépítészeti Tervező és Kivitelező Kft., 8000 Székesfehérvár, Arany János utca 19., 13841728-2-07
Alex Fémbútor és Iskolabútor Gyártó és Forgalmazó Kft., 2072 Zsámbék, Magyar utca 21–23., 11893389-2-13
Iroda 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 3530 Miskolc, Corvin utca 1–3., 11079130-2-05