Adásvételi szerződés keretében intézményi ellenőrzési kapacitás korszerűsítéséhez kapcsolódó gépjármű beszerzés 3 részben Kizárólag típusbizonyítvánnyal (ált. forgalomba helyezési engedéllyel) rendelkező gépjármű ajánlható meg, és a szerződés teljesítése során is kizárólag típusbizonyítvánnyal rendelkező gépjármű szállítható. Az ATnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy a megajánlott gépjármű rendelkezik a járműtípusra vonatkozó, az AT saját nevére szóló, a Közlekedési Hatóság által kiállított típusbizonyítvánnyal. A nyilatkozat mellett a hatóság által kiállított (aláírt) típusbizonyítványt is csatolni kell az ajánlatba kizárólag elektronikus formában, szkennelt pdf fájlként. Amennyiben a típusbizonyítvány nem az AT nevére került kiállításra, az ATnek nyilatkoznia kell, hogy rendelkezik a típusbizonyítvány címzettjének az AT részére szóló felhatalmazásával a típusbizonyítvány jelen eljárásban történő felhasználására. Ebben az esetben az erre vonatkozó felhatalmazást is csatolni
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-10-31.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-09-26.
Ajánlati felhívás (2019-09-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Gépjárművek
Hivatkozási szám: EKR001026452019
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés keretében intézményi ellenőrzési kapacitás korszerűsítéséhez kapcsolódó gépjármű beszerzés 3 részben
Kizárólag típusbizonyítvánnyal (ált. forgalomba helyezési engedéllyel) rendelkező gépjármű ajánlható meg, és a szerződés teljesítése során is kizárólag típusbizonyítvánnyal rendelkező gépjármű szállítható. Az ATnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy a megajánlott gépjármű rendelkezik a járműtípusra vonatkozó, az AT saját nevére szóló, a Közlekedési Hatóság által kiállított típusbizonyítvánnyal.
A nyilatkozat mellett a hatóság által kiállított (aláírt) típusbizonyítványt is csatolni kell az ajánlatba kizárólag elektronikus formában, szkennelt pdf fájlként.
Amennyiben a típusbizonyítvány nem az AT nevére került kiállításra, az ATnek nyilatkoznia kell, hogy rendelkezik a típusbizonyítvány címzettjének az AT részére szóló felhatalmazásával a típusbizonyítvány jelen eljárásban történő felhasználására. Ebben az esetben az erre vonatkozó felhatalmazást is csatolni

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gépjárművek📦
További CPV-kód: Gépjárművek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatok bontása EKR esetén: a Kbt. 68.§ (1), (1b), (1c), (4), (6) bek. szerint, nem elektronikus ajánlattétel esetén: a Kbt. 68.§ (1), (1a), (2), (3), (4), (6) bek. szerint. Amennyiben a bontás a Kbt. 41/C. § (1) bek.ben foglalt valamely okból részben vagy egészben nem elektronikusan történik, a bontás helye: 1027 Budapest, Kapás u. 6-12. B.ép. IV.em.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés keretében intézményi ellenőrzési kapacitás korszerűsítéséhez kapcsolódó gépjármű beszerzés 3 részben
Kizárólag típusbizonyítvánnyal (ált. forgalomba helyezési engedéllyel) rendelkező gépjármű ajánlható meg, és a szerződés teljesítése során is kizárólag típusbizonyítvánnyal rendelkező gépjármű szállítható. Az ATnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy a megajánlott gépjármű rendelkezik a járműtípusra vonatkozó, az AT saját nevére szóló, a Közlekedési Hatóság által kiállított típusbizonyítvánnyal.
Kizárólag típusbizonyítvánnyal (ált. forgalomba helyezési engedéllyel) rendelkező gépjármű ajánlható meg, és a szerződés teljesítése során is kizárólag típusbizonyítvánnyal rendelkező gépjármű szállítható. Az ATnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy a megajánlott gépjármű rendelkezik a járműtípusra vonatkozó, az AT saját nevére szóló, a Közlekedési Hatóság által kiállított típusbizonyítvánnyal.
A nyilatkozat mellett a hatóság által kiállított (aláírt) típusbizonyítványt is csatolni kell az ajánlatba kizárólag elektronikus formában, szkennelt pdf fájlként.
Amennyiben a típusbizonyítvány nem az AT nevére került kiállításra, az ATnek nyilatkoznia kell, hogy rendelkezik a típusbizonyítvány címzettjének az AT részére szóló felhatalmazásával a típusbizonyítvány jelen eljárásban történő felhasználására. Ebben az esetben az erre vonatkozó felhatalmazást is csatolni
Amennyiben a típusbizonyítvány nem az AT nevére került kiállításra, az ATnek nyilatkoznia kell, hogy rendelkezik a típusbizonyítvány címzettjének az AT részére szóló felhatalmazásával a típusbizonyítvány jelen eljárásban történő felhasználására. Ebben az esetben az erre vonatkozó felhatalmazást is csatolni
A részek maximális száma egy ajánlattevőnként: 3
A rész elnevezése: Gépjármű beszerzés 1. rész
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Ajánlatkérő 11 db + 3 db opciós egyterű személygépjárművet 1. kategóriájába sorolható gépkocsit kíván beszerezni.
A megajánlott gépjárműveknek meg kell felelniük az 14/2012. (VI.18.) NFM utasításban az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról (továbbiakban: normatíva) a személygépkocsi és haszongépjárművek kategóriára meghatározott soroló paramétereknek.

Az ajánlat kizárólag új gépkocsira vonatkozhat.
A gépjárművekhez biztosítani kell legalább a jogszabályban előírt garanciális és alkatrész-ellátási kötelezettséget. Minden gépjárműnek teljes körű garanciális és garanciaidőn túli, eseti és baleseti javítása régiónként legalább egy az adott gyártmány és típus javítására a gyártó által auditált, hivatalos márkaszervizben biztosítani kell. Amennyiben régiónként a szerviz az adott típus tekintetében nem található, vagy időközben a régiói szerviz megszűnik, akkor a szállító költségére 60 hónap időtartamban, 24 órás segélyszolgálatot kell működtetni, amely keretében hozom-viszem szolgáltatást is biztosítani kell.

A gépkocsiknak meg kell felelniük a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott - a szállítás tervezett időpontjában hatályos - követelményeknek (bal oldali kormány és nem gázüzemű).
A személygépkocsik esetében a gépkocsik forgalomba helyezésétől számított legalább két évig 24 órás magyarországi és Európai Uniós mobil szervizszolgáltatást (assistance szolgáltatást) kell biztosítani.
A leszállított gépjárművekre és tartozékokra vonatkozó minimális jótállási kötelezettség a gyártók által vállalt idő, azt csökkenteni nem lehet. Amennyiben ez nem éri el az ajánlatkérő által elvárt, 36 hónap vagy 100 000 km futásteljesítmény határértéket, a jótállást ki kell terjeszteni legalább az ajánlatkérő által elvárt mértékben.

Valamennyi gépjárműnek kötelezően rendelkeznie kell: teljes értékű pótkerékkel, a gépkocsin található keréktárcsákkal és gumiabronccsal egyező méretben és kivitelben; a gépkocsival együtt szállított nyári kerékgarnitúra mellett, gépkocsinként 1, a gyártó által előírt méretű téli kerékgarnitúrával (keréktárcsa és gumiabroncs). A téli kerékgarnitúrának a pótkereket is tartalmaznia kell. Amennyiben a téli kerék esetében acél keréktárcsa kerül alkalmazásra, a nyári keréktárcsa pedig könnyűfém, úgy a téli kerékgarnitúrához egy készlet eredeti gyári dísztárcsát is biztosítani kell. Amennyiben a gépkocsi keréknyomás érzékelő rendszere a kerekekbe szerelt jeladókkal működik, a gépkocsihoz biztosított mindkét garnitúra kereket jeladóval felszerelve kell biztosítani. KRESZ tartozékokkal (elakadásjelző háromszög, EÜ csomag); magyar nyelvű kezelési utasítás gépjárművenként 1 db nyomtatott, elektronikus formában típusonként 1 db CD-n vagy DVD-n.

Felszereltségek: Normatíva szerinti 10. felszereltségi csomag
Normatíván felül elvárt felszereltségek: fehér színű fényezés; vezető oldali térdlégzsák; CD lejátszó helyett MP3 lejátszás USB és Aux-in csatlakozón keresztül is elfogadott; kézi kapcsolású sebességváltó; nappali menetfény; legalább 3 év, vagy 100 000 km garancia, az audio rendszerbe integrált Bluetooth telefon kihangosító; kormánykerékről vezérelhető audio rendszer és telefon kihangosító; elektromos ablakemelő hátul; rádió távirányítású központi zár; a „B” oszloptól hátrafelé sötétített üvegezés; automatikus sebességszabályozó berendezés („tempomat”); ülésfűtés elöl, automatikus klímaberendezés

Elvárt műszaki paraméterek: Karosszériaforma (az Eurotax besorolás alapján): Kombi 5 ajtós; Szabad magasság: legalább 180 mm; Hajtóanyag: benzin; Teljesítmény nem kisebb, mint 100 kW; Hengerűrtartalom: legalább 1100 cm
A részletes feladatleírást a műszaki leírás tartalmazza.
Időtartam: 150 nap
A lehetőségek leírása:
Vevő a 3 db opciós mennyiség lehívására nem vállal kötelezettséget. Vevő az opció lehívásáról írásban, a szerződés lejárta előtti 50. munkanapig köteles nyilatkozni. Az opciós mennyiség teljesítése nem nyúlhat túl jelen szerződés hatályán. Az opciós mennyiségre vonatkozó feltételek megegyeznek az alapmennyiségre előírt feltételekkel. Az opció érvényesítése a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján nem minősül szerződésmódosításnak.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VP-20.4-17-2017-00014 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal közbenső szervezeti tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt
A rész elnevezése: Gépjármű beszerzés 2. rész
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A megajánlott gépjárműveknek meg kell felelniük az 14/2012.(VI.18.)NFM utasításban az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról (továbbiakban: normatíva) a személygépkocsi és haszongépjárművek kategóriára meghatározott soroló paramétereknek. Az ajánlat kizárólag új gépkocsira vonatkozhat. A gépjárművekhez biztosítani kell legalább a jogszabályban előírt garanciális és alkatrész-ellátási kötelezettséget. Minden gépjárműnek teljes körű garanciális és garanciaidőn túli, eseti és baleseti javítása régiónként legalább egy az adott gyártmány és típus javítására a gyártó által auditált, hivatalos márkaszervizben biztosítani kell. Amennyiben régiónként a szerviz az adott típus tekintetében nem található, vagy időközben a régiói szerviz megszűnik, akkor a szállító költségére 60 hónap időtartamban, 24 órás segélyszolgálatot kell működtetni, amely keretében hozom-viszem szolgáltatást is biztosítani kell. A gépkocsiknak meg kell felelniük a 6/1990.(IV.12.)KöHÉM rendeletben meghatározott - a szállítás tervezett időpontjában hatályos - követelményeknek (bal oldali kormány és nem gázüzemű). A személygépkocsik esetében a gépkocsik forgalomba helyezésétől számított legalább 2 évig 24 órás mo-i és európai uniós mobil szervizszolgáltatást (assistance szolgáltatást) kell biztosítani. A leszállított gépjárművekre és tartozékokra vonatkozó minimális jótállási kötelezettség a gyártók által vállalt idő, azt csökkenteni nem lehet. Amennyiben ez nem éri el az AK által elvárt, 36 hónap vagy 100 000 km futásteljesítmény határértéket, a jótállást ki kell terjeszteni legalább az AK által elvárt mértékben.

Valamennyi gépjárműnek rendelkeznie kell: teljes értékű pótkerékkel, a gépkocsin található keréktárcsákkal és gumiabronccsal egyező méretben és kivitelben; a gépkocsival együtt szállított nyári kerékgarnitúra mellett, gépkocsinként 1, a gyártó által előírt méretű téli kerékgarnitúrával (keréktárcsa és gumiabroncs). A téli kerékgarnitúrának a pótkereket is tartalmaznia kell. Amennyiben a téli kerék esetében acél keréktárcsa kerül alkalmazásra, a nyári keréktárcsa pedig könnyűfém, úgy a téli kerékgarnitúrához egy készlet eredeti gyári dísztárcsát is biztosítani kell. Amennyiben a gépkocsi keréknyomás érzékelő rendszere a kerekekbe szerelt jeladókkal működik, a gépkocsihoz biztosított mindkét garnitúra kereket jeladóval felszerelve kell biztosítani. KRESZ tartozékokkal (elakadásjelző háromszög, EÜ csomag); magyar nyelvű kezelési utasítás gépjárművenként 1 db nyomtatott, elektronikus formában típusonként 1db CD-n vagy DVD-n.

Felszereltségek: Normatíva szerinti 10. csomag
Normatíván felül elvárt: fehér színű fényezés; vezető oldali térdlégzsák; CD lejátszó helyett MP3 lejátszás USB és Aux-in csatlakozón keresztül is elfogadott; kézi kapcsolású sebességváltó; nappali menetfény; legalább 3 év, vagy 100 000 km garancia, az audio rendszerbe integrált Bluetooth telefon kihangosító; kormánykerékről vezérelhető audio rendszer és telefon kihangosító; elektromos ablakemelő hátul; rádió távirányítású központi zár; a „B” oszloptól hátrafelé sötétített üvegezés; automatikus, adaptív (a követett jármű sebességéhez igazodó) sebességszabályozó berendezés („tempomat”); ülésfűtés elöl; állítható magasságú utasülés; radaros vészfék asszisztens; lejtmenetvezérlés; tolatókamera, az audio rendszerbe integrált kijelzéssel; automatikus klímaberendezés

Karosszériaforma (az Eurotax besorolás alapján): Kombi 5ajtós; Szabad magasság: legalább 180mm; Hajtóanyag: benzin; Teljesítmény nem kisebb, mint 100kW; Hengerűrtartalom: legalább 1100 cm
Részletek a műszaki leírásban.
A lehetőségek leírása:
Vevő a 4 db opciós mennyiség lehívására nem vállal kötelezettséget. Vevő az opció lehívásáról írásban, a szerződés lejárta előtti 50. munkanapig köteles nyilatkozni. Az opciós mennyiség teljesítése nem nyúlhat túl jelen szerződés hatályán. Az opciós mennyiségre vonatkozó feltételek megegyeznek az alapmennyiségre előírt feltételekkel. Az opció érvényesítése a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján nem minősül szerződésmódosításnak.

A rész elnevezése: Gépjármű beszerzés 3. rész
A rész száma: 3
Rövid leírás:
AK 1 db egyterű személygépjárművet 1. kategóriájába sorolható gépkocsit kíván beszerezni.
A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az 14/2012.(VI.18)NFM utasításban az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról (továbbiakban: normatíva) a személygépkocsi és haszongépjárművek kategóriára meghatározott soroló paramétereknek. Az ajánlat kizárólag új gépkocsira vonatkozhat. A gépjárműhöz biztosítani kell min. a jogszabályban előírt garanciális és alkatrész-ellátási kötelezettséget. Teljes körű garanciális és garanciaidőn túli, eseti és baleseti javítása régiónként min. 1 az adott gyártmány és típus javítására a gyártó által auditált, hivatalos márkaszervizben biztosítani kell. Amennyiben régiónként a szerviz az adott típus tekintetében nem található, vagy időközben a régiói szerviz megszűnik, akkor a szállító költségére 60 hónap időtartamban, 24 órás segélyszolgálatot kell működtetni, amely keretében hozom-viszem szolgáltatást is biztosítani kell. A gépkocsinak meg kell felelnie a 6/1990.(IV.12.)KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek. A gépkocsi forgalomba helyezésétől számított min. 2 évig 24 órás MOi és EU-s mobil szervizszolgáltatást kell biztosítani. A leszállított gépjárműre és tartozékokra vonatkozó min. jótállási kötelezettség a gyártók által vállalt idő. Amennyiben ez nem éri el az AK által elvárt, 36 hónap vagy 100 000 km futásteljesítmény határértéket, a jótállást ki kell terjeszteni min. az AK által elvárt mértékben.

Valamennyi gépjárműnek rendelkeznie kell: teljes értékű pótkerékkel, a gépkocsin található keréktárcsákkal és gumiabronccsal egyező méretben és kivitelben; a gépkocsival együtt szállított nyári kerékgarnitúra mellett, gépkocsinként 1, a gyártó által előírt méretű téli kerékgarnitúrával (keréktárcsa és gumiabroncs). A téli kerékgarnitúrának a pótkereket is tartalmaznia kell. Amennyiben a téli kerék esetében acél keréktárcsa kerül alkalmazásra, a nyári keréktárcsa pedig könnyűfém, úgy a téli kerékgarnitúrához egy készlet eredeti gyári dísztárcsát is biztosítani kell. Amennyiben a gépkocsi keréknyomás érzékelő rendszere a kerekekbe szerelt jeladókkal működik, a gépkocsihoz biztosított mindkét garnitúra kereket jeladóval felszerelve kell biztosítani. KRESZ tartozékokkal (elakadásjelző háromszög, EÜ csomag); magyar nyelvű kezelési utasítás gépjárművenként 1db nyomtatott, elektronikus formában típusonként 1db CD-n vagy DVD-n.

Felszereltség: Normatíva szerinti 10. cs.
Normatíván felül elvárt: vezető oldali térdlégzsák; CD lejátszó helyett MP3 lejátszás USB és Aux-in csatlakozón keresztül is elfogadott; kézi kapcsolású sebességváltó; nappali menetfény; min. 3 év, vagy 100 000 km garancia, az audio rendszerbe integrált Bluetooth telefon kihangosító; kormánykerékről vezérelhető audio rendszer és telefon kihangosító; elektromos ablakemelő hátul; rádió távirányítású központi zár; a „B” oszloptól hátrafelé sötétített üvegezés; automatikus, adaptív sebességszabályozó berendezés; ülésfűtés elöl; állítható magasságú utasülés; radaros vészfék asszisztens; lejtmenetvezérlés; tolatókamera, az audio rendszerbe integrált kijelzéssel; tolatóradar elöl és hátul; LED technikás fényszóró; LED technikás hátsó lámpatestek; elektromosan behajtható külső visszapillantó tükrök, beépített irányjelzővel; automatikusan sötétedő belső visszapillantó tükrök; bőr bevonatú kormánykerék; az audio rendszerbe integrált navigációs rendszer, telepített térkép adatokkal; 2zónás, automatikus szabályozású klímaberendezés; automatikus első ablaktörlő berendezés

Elvárt paraméterek: Karosszériaforma (az Eurotax besorolás alapján): Kombi 5ajtós; Szabad magasság: min.180mm; Hajtóanyag: benzin; Teljesítmény min.100 kW; Hengerűrtartalom: min.1100 cm
Részletek a műszaki leír
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Vevő székhelye/ telephelye
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi közbeszerzési rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés szerint jár el.

Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.)Korm.rendelet (Kr.) 1.§(1) és 3.§(1) vagy (2)bek.e szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD), közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlattevőre kiterjedően. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62.§-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67.§(4) bek.e szerinti nyilatkozatot kell benyújtania. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (Kr. 13. §). Ajánlatkérő Kbt.69.§(4)bek. szerinti felhívására ajánlattevő köteles a Kr. 8.§, 10.§, 12.§-16.§ szerint igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat(ok) keltezése a Kr.1. § (7)-(8) bek. szerint. Ajánlatkérő a Kbt.64. §-a szerint jár el. A kizáró okok fenn nem állásának igazolása során a Kbt.41/A.§ Kr.3.§(3)-(6) és a Kbt.69.§(11a) bekezdéseire figyelemmel kell eljárni. Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: Kbt. 62.§(1)bekezdés k) pont kb) alpontja, Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja, Kbt. 67.§(4) bekezdés, folyamatban levő változásbejegyzési eljárás tekintetében, EEKD. Közös ajánlattétel esetén a vezető tag a kötelezően EKR-en keresztül benyújtandó elektronikus űrlapokat saját maga vonatkozásában nyújtja be. A konzorciumi tag vonatkozásában a folyamatban levő változásbejegyzési eljárás tekintetében, és az EEKD-t kell elektronikus űrlapként benyújtani. A konzorciumi tag esetében Kbt. 62.§(1)bekezdés k) pont kb) alpontja, Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja, Kbt. 67.§(4)bekezdése szerinti nyilatkozatok vonatkozásában az ajánlatkérő által készített űrlapot kell használni, amennyiben az EKR nem teszi lehetővé a konzorciumi tagok beazonosíthatóságát. A papír alapon aláírt, beszkennelt és felcsatolt nyilatkozatokra nem vonatkozik a 41/A. § (5)bek. szerinti meghatalmazás.

Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (továbbiakban: EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike vonatkozásában az EEKD-t az ajánlatot benyújtónak kell kitöltenie. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával. Az alkalmasság igazolására irányadóak még a Kr. 22. § (5) bekezdésében, valamint a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bek. és a Kbt. 67. § (3) bekezdéseiben foglaltak. Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok: M/1. Ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet a Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján mutassa be a felhívás feladásának napját megelőző 6 évben (72 hónapban) teljesített a közbeszerzés tárgyából származó legjelentősebb szállításainak ismertetésére vonatkozó igazolásait vagy nyilatkozatát a Kr. 22. § (1) bekezdése szerinti módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdési és befejezési idő év/hónap/nap), a szerződést kötő másik fél megnevezése és címe (a kapcsolattartó telefonos és / vagy e-mailes elérhetőségével), a szállítás tárgya (olyan részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen), a szállítás mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

A Közös ajánlattétel esetén - a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján - az M/1. pontban előírt alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy megfelel a feltételeknek, továbbá a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. AK a vizsgált időszakot a 321/2015. Korm.rendelet 21.§ (1a) bek. b) pontjában foglaltak szerint veszi figyelembe.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik közbeszerzési részenként külön-külön a felhívás feladásának napját megelőző 6 évben (72 hónapban), legfeljebb 3 szerződésből összesen, szerződésszerűen teljesített, közbeszerzés tárgya szerinti (Egyterű gépjármű szállítása) referenciával, amely az 1. rész esetében legalább 5 db gépjárművet, a 2. rész esetében legalább 7 db gépjárművet, a 3. rész esetében legalább 1 db gépjárművet tartalmazott. Amennyiben ajánlattevő egyszerre több részre is kíván ajánlatot tenni, úgy elegendő, ha a megpályázni kívánt részek közül a legmagasabb ellenszolgáltatás követelménynek megfelel.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Fedezet: VP-20.4-17-2017-00014, intenzitása: 100 %. A kifizetés a 272/2014.(XI. 5.)Korm.rend. szerinti utófinanszírozás. Eladó gépjárművenként jogosult számla kiállítására. Kifizetés a Ptk.6:130. §(1)-(2) bek. 30 napon belül átutalással, a Kbt. 135.§(1),(5)-(6) bek. szerint. Ptk.6:155.§(1) bek. irányadó. Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett teljesítésre vonatkozó nettó vételár értékének 1 %-a naponta, maximális mértéke 20 naptári nap. Meghiúsulási kötbér összege a szerződés szerinti, ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás 30 %-a, részleges érvénytelenség esetén a meghiúsulási kötbér mértéke az adott gépjárműre eső szerződéses nettó ellenszolgáltatás 30 %-a. Részletes fizetési feltételek a szerződés szerint.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-10-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Kbt. 68. § (1b) bekezdése szerint.
További információk:
Ajánlatok bontása EKR esetén: a Kbt. 68.§ (1), (1b), (1c), (4), (6) bek. szerint, nem elektronikus ajánlattétel esetén: a Kbt. 68.§ (1), (1a), (2), (3), (4), (6) bek. szerint. Amennyiben a bontás a Kbt. 41/C. § (1) bek.ben foglalt valamely okból részben vagy egészben nem elektronikusan történik, a bontás helye: 1027 Budapest, Kapás u. 6-12. B.ép. IV.em.
Ajánlatok bontása EKR esetén: a Kbt. 68.§ (1), (1b), (1c), (4), (6) bek. szerint, nem elektronikus ajánlattétel esetén: a Kbt. 68.§ (1), (1a), (2), (3), (4), (6) bek. szerint. Amennyiben a bontás a Kbt. 41/C. § (1) bek.ben foglalt valamely okból részben vagy egészben nem elektronikusan történik, a bontás helye: 1027 Budapest, Kapás u. 6-12. B.ép. IV.em.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Kombinált tüzelőanyag fogyasztás, WLTP szerint (l/100 km)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Vegyes CO2 kibocsátási érték, WLTP szerint (g/km)
Ár (súlyozás): 70
Valamennyi rész esetében: Ajánlati biztosíték nincs. Az ért. szempontok esetében a kiosztható pontszámok határa 0-10 pont. Pontsz.kiosztásának módszere valamennyi értékelési részszempont esetében fordított arányosítás. Gépjárművenként a 176 g/km-t és 8,0 liter/100 km-t meghaladó megajánlás érvénytelen. Ajánlatkérő az Észak-Alföldi Régióban 1 db szervizt szerződéses feltételként, mint minimálisan vállalni szükséges mértéket rögzít. Az értékelés rendszerét részletesen a KD tartalmazza. Az ajánlati kötöttség 60 nap az ajánlattételi határidő lejártától számítottan. AK nem teszi lehetővé és nem követeli meg gazdálkodó szervezet létrehozását. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. AK az alkalmassági követelményeket a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Az eljárásban a közép-európai idő az irányadó.

Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani. Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) és 424/2017. (XII. 19.)Korm. rendelet 11. § (1) szerinti felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell csatolni. AT-nek(közös ATk-nek) az ajánlatban nyilatkoznia kell Kbt. 66. § (2), (5), (6) szerint, a 66. § (6) esetében nemlegesen is. Az eljárás során a kommunikáció a Kbt.41/A.§ és 41/C.§ szerint történik. Az ajánlatban szereplő dokumentumok benyújthatók az EKR rendszerben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy- amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezései szerint biztosítja. AK az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el [Kbt. 81. §(5) bek.]. AK nem alkalmazza a Kbt.75.§(2)e) pontját. FAKSZ: Kaffka Diána OO603. Ha közös ajánlattétel esetén az EKR rendszer által kötelezően használandó űrlapok nem tartalmazzák az adott ajánlattevő nevének kitöltésének lehetőségét, kérjük, szíveskedjenek az AK által készített űrlapmintákat is használni annak érdekében, hogy megállapítható legyen kire vonatkozik az adott nyilatkozat. Ajánlatkérő a TED-en megjelent felhívást tekinti irányadónak tekintettel arra, hogy a felhívás feladásának tényleges dátuma az EKR-ben lévő felhívásban téves adatot tartalmaz.

Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek a KDban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania (Kbt.66.§(1)). Az ajánlatban be kell nyújtani a megajánlott gépjárművek olyan leírását, melyből a műszaki leírásban foglalt követelmények megállapíthatók. Az ajánlatban részletes árajánlatot kell benyújtani az 1. és 2. részben.

Csak olyan szervizek számíthatók be a szerviz darabszámba, amelyek teljes körű szolgáltatást képesek nyújtani a megajánlott gépkocsik vonatkozásában (teljes körű: garanciális, garancián túl, valamint karambolos javítás).
AK az eljárást a Kbt. 53. § (5) bek. alapján indítja. Amennyiben a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által indított gépjármű beszerzés (EKR000681812019) azon része, amely az AK jelen beszerzési igényét tartalmazza eredményesen és támogató tartalmú tanúsítvánnyal rendelkezik az összegezés megküldéséig, úgy AK eredménytelenné nyilváníthatja jelen eljárást.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ban foglaltak szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 188-456864 (2019-09-26)
További információk (2019-10-24) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdése alapján tájékoztatja a Tisztelt Gazdasági Szereplőket, hogy a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás (1-2. rész) módosításra kerül.