Szöveg
II.2. A teljesítési határidő módosítása a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja alapján
A teljesítési határidő vonatkozásában a módosításra a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja alapján kerül sor, amely szerint a szerződés új
közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható:
b) az eredeti szerződő féltől további építési munkák, szolgáltatás vagy áruk beszerzése szükséges, amelyek nem szerepeltek az eredeti
szerződésben, amennyiben a szerződő fél személyének változása
ba) nem megvalósítható gazdasági vagy műszaki okból, különösen az eredeti szerződéssel beszerzett, meglévő berendezésekkel,
szolgáltatásokkal vagy létesítményekkel való felcserélhetőség vagy együttműködés miatt; és
bb) az ajánlatkérő számára jelentős hátránnyal vagy a költségek megsokszorozódásával járna. Az ellenérték növekedése – vagy több
módosítás esetén azok együttes nettó értéke – azonban nem haladhatja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át;
Felek rögzítik, hogy a Mérnök a projektben a kezdetektől, azaz 2019. óta vesz részt, szorosan együttműködve Megrendelővel és
Vállalkozóval mind a tervezés (rendszer- és kiviteli tervek), mind a kivitelezés során. A Mérnök által biztosított szakemberek a vasúti
távközlési projektek tekintetében olyan szaktudással és referenciával rendelkeznek, mely biztosítja, hogy a projekt magas műszaki
színvonalon, a szakmai, kiemelten a vasúti környezetben való elvárásoknak megfelelően valósulhasson meg, amely ma
Magyarországon igen nehezen pótolható.
Felek továbbá rögzítik, hogy a Mérnök által biztosított szakemberek több év alatt felhalmozott projektre vonatkozó ismerete, tudása,
figyelembe véve az egyes részterületek állapotát, készültségi fokát, az egész rendszer - beleértve a szerződéses követelmények
rendszerét is - összetettségét, és az időközben felmerült változásokat, egy esetlegesen bevonásra kerülő új mérnök számára nem
lenne elérhető, mivel az csak hosszabb idő elteltével lehet azon információk birtokában, amelyek biztosíthatják, hogy megfelelően,
azaz megfelelő színvonalon és a megfelelő ismeretek birtokában tudja végezni munkáját. Ennek megfelelően kijelenthető, hogy egy
esetleges új mérnök belépése és az információk átadása jelentős, (akár 6-10 hónapos) idő ráfordítással lenne megvalósítható, mely
további indokolatlan késedelmet okozna a megvalósításban.
Ez alapján a szerződésmódosítás tervezete megfelel a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pont ba) alpontjában foglaltaknak, mivel a szerződő
fél személyének változása nem megvalósítható műszaki okokból, tekintettel arra, hogy a Mérnök által képviselt szakmai tapasztalat a
projekt előrehaladásának sarokköve.
A Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pont bb) alpontjára való tekintettel Felek rögzítik, hogy a tárgyi 2. sz. szerződésmódosítás keretében
megállapított díjazás továbbra is alacsonyabb, mint a jelenlegi hasonló szerződések árszínvonala, figyelemmel a következőkre: A
Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége által meghatározott ajánlott mérnöki napidíj 2019. óta jelentős mértékben megemelésre került, az
önálló mérnök esetében 54%, mind az irányító mérnök esetében 40 %-os áremelkedés következett be (a jelenleg ajánlott díjszabás a
Magyar Mérnöki Kamara Elnökségének 61/2022 (VII. 13) határozata alapján irányadó). Ez alapján a szerződésmódosítás során 35%
mértékben megemelt ár nem éri el Magyar Mérnöki Kamara által ajánlott árszintet. Erre tekintettel egy új közbeszerzési eljárásban –
a fentiekben kifejtett szakmai indokokra is figyelemmel – jelentősen magasabb ajánlati árak lennének várhatóak.
Ez alapján a szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pont bb) alpontjában foglaltaknak, mivel a szerződő fél
személyének változása az ajánlatkérő számára jelentős hátránnyal vagy a költségek megsokszorozódásával járna, tekintettel arra,
hogy jelen szerződésmódosítás keretében csak a szerződéskötés óta felmerült árnövekedés egy része került érvényesítésre, ezáltal új
szereplő bevonására csak jelentős költségráfordítással kerülhetne sor.
Módosítás leírása: VI.4.3) BT-99