Használt, normál padlós, 2 tengelyes (M3/II.) autóbusz beszerzése

VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

31 db használt, normál padlós, diesel üzemű, 2 tengelyes, szóló (M3/II. osztályú) autóbuszok beszerzése adásvételi szerződés keretében.
Az autóbuszok futásteljesítménye (kilométer telítettsége) maximum 700 000 km lehet, a forgalomba helyezés időpontja nem lehet korábbi, mint 1.11.2015 napja.
M3 osztályú autóbuszok alatt Ajánlatkérő az 5/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet alapján több mint 5 t megengedett legnagyobb össztömegű autóbuszokat érti. A járműkategória alábontása (M3/II): a 2001/85/EK I. sz. mellékletében rögzítettek szerint „II. osztály”: a főként ülő utasok szállítására kialakított gépjárművek, amelyeken álló utasok is szállíthatók a közlekedőfolyosón, illetve egy akkora területen, amely nem haladja meg a két dupla ülés által elfoglalt helyet.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-01-08. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-12-06.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-12-06 Ajánlati felhívás
2020-01-06 További információk
2020-02-28 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-12-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Buszok és távolsági buszok
Hivatkozási szám: EKR001481802019
Rövid leírás:
31 db használt, normál padlós, diesel üzemű, 2 tengelyes, szóló (M3/II. osztályú) autóbuszok beszerzése adásvételi szerződés keretében. Az autóbuszok futásteljesítménye (kilométer telítettsége) maximum 700 000 km lehet, a forgalomba helyezés időpontja nem lehet korábbi, mint 1.11.2015 napja. M3 osztályú autóbuszok alatt Ajánlatkérő az 5/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet alapján több mint 5 t megengedett legnagyobb össztömegű autóbuszokat érti. A járműkategória alábontása (M3/II): a 2001/85/EK I. sz. mellékletében rögzítettek szerint „II. osztály”: a főként ülő utasok szállítására kialakított gépjárművek, amelyeken álló utasok is szállíthatók a közlekedőfolyosón, illetve egy akkora területen, amely nem haladja meg a két dupla ülés által elfoglalt helyet.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Buszok és távolsági buszok 📦
További CPV-kód: Buszok és távolsági buszok 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Üllői út 131.
Postai irányítószám: 1091
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.volanbusz.hu 🌏
E-mail: dr.princz.katalin@univerzalbeszerzo.hu 📧
Telefon: +36 202199801 📞
Fax: +36 00000000 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001481802019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001481802019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-12-06 📅
Benyújtási határidő: 2020-01-08 📅
Közzététel dátuma: 2019-12-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 238-585028
HL-S szám: 238
További információk
Kiegészítés II.2.5) ponthoz: AK ár kritérium alatt "Mindösszesen nettó ajánlati ár" értékelési részszempontot érti. AT-nek a felolvasólapon a dokumentáció részét képező műszaki leírásban megadott kritériumoknak megfelelő valamennyi busz összárát kell megadnia a tételes ártáblázat alapján. További információ a VI.3) pontban.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
31 db használt, normál padlós, diesel üzemű, 2 tengelyes, szóló (M3/II. osztályú) autóbuszok beszerzése adásvételi szerződés keretében.
Az autóbuszok futásteljesítménye (kilométer telítettsége) maximum 700 000 km lehet, a forgalomba helyezés időpontja nem lehet korábbi, mint 1.11.2015 napja.
M3 osztályú autóbuszok alatt Ajánlatkérő az 5/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet alapján több mint 5 t megengedett legnagyobb össztömegű autóbuszokat érti. A járműkategória alábontása (M3/II): a 2001/85/EK I. sz. mellékletében rögzítettek szerint „II. osztály”: a főként ülő utasok szállítására kialakított gépjárművek, amelyeken álló utasok is szállíthatók a közlekedőfolyosón, illetve egy akkora területen, amely nem haladja meg a két dupla ülés által elfoglalt helyet.
Többet mutasson
Mind a 31 db autóbusznak azonos gyártmányúnak és kivitelűnek (egyformának) kell lennie.
Az autóbuszokat érvényes MAGYARORSZÁG-i műszaki vizsgával, forgalmi rendszámmal kell átadni.
A forgalmi engedély hivatalos feljegyzések rovatának tartalmaznia kell az „útkímélő tengely”, valamint a „Menetrend szerinti személyszállításra alkalmas” és „Közforgalmú személyszállításra alkalmas” bejegyzést.
Nyertes ajánlattevőnek biztosítania kell az autóbusz működésével és használatával kapcsolatos oktatást ajánlatkérő által kijelölt személyzet részére a műszaki leírásban meghatározottak szerint.
Időtartam: 3 hónap
További információk:
Kiegészítés II.2.5) ponthoz: AK ár kritérium alatt "Mindösszesen nettó ajánlati ár" értékelési részszempontot érti. AT-nek a felolvasólapon a dokumentáció részét képező műszaki leírásban megadott kritériumoknak megfelelő valamennyi busz összárát kell megadnia a tételes ártáblázat alapján. További információ a VI.3) pontban.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Ajánlatkérő telephelyei

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Kizáró okok:
— Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll,
— A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
A megkövetelt igazolási mód 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. § alapján:
Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. AK az EEKD-t elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
Többet mutasson
AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő a Kr. 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az AK által a kizáró okok igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis Ajánlattevő csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
Többet mutasson
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) és p) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
AK a Kbt. 62. § (1) bekezdés q) pontjában meghatározott kizáró ok fenn nem állását az ajánlattételi határidő napjához viszonyítottan ellenőrzi.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat ajánlattevő az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
— a MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania,
— a nem MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. § alapján.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot szükséges benyújtani.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Előzetes igazolás:
Ajánlattevő ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
AK felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja ajánlattevő az EEKD-ba foglalt egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Ajánlattevőnek ennek megfelelően arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az EEKD IV. Részének α pontját kell kitöltenie, a további részeket nem.
Többet mutasson
Utólagos igazolás:
Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az AK felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. §. (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján, az alábbiak szerint:
Igazolási mód valamennyi rész esetében:
Az ajánlattevőnek be kell mutatnia, a Kbt. 65. § (4) bek. és a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet (Kr) 21. § (1) bek. a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb befejezett, és a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített szállításait.
Többet mutasson
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
— a teljesítés kezdő és befejező ideje (nap/hónap/év),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme)
— kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail),
— a szállítás tárgya és mennyisége (olyan tartalommal, amelyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági minimum követelmény(ek) teljesülése)
— továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 21. § (1a) bek. alapján Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy három év teljesítéseinek igazolását írta elő, melynek értelmében az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett (Ajánlatkérő a teljesítés ideje alatt a sikeres átadás-átvételt érti), de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Irányadó a 321/2015. (X. 30.) K.r. 22. § (1) bek. a)-b) pontjaiban foglaltak.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a 321/2015. Korm. rendelet 21/A. § rendelkezésére. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referencia igazolás/referencia nyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni.
Többet mutasson
A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján az M1. pontban előírt alk. köv.-nek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65.§ (7)bek. alapján az előírt alk. köv.-nek az AT-k bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
AK felhívja AT figyelmét a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésére.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1.
Minimum követelmény:
Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett legalább 15 db szóló, diesel üzemű, „EURO VI”-os motorral rendelkező autóbusz szállítására vonatkozó referenciával.
Többet mutasson
Az „EURO VI” motor alatt a következő értendő: THC kibocsátása: max. 130 mg/kWh (WHSC tesztciklus/vizsgálat során mért érték, amely tartalmazza a nem-metán /NMHC/ szénhidrogént is) és NO
A referenciakövetelmény több, de legfeljebb 3 db szerződés bemutatásával is teljesíthető.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Nyertes AT késedelmi- és meghiúsulási kötbér fizetésére köteles.
A késedelmi kötbér alapja a késedelemmel érintett tételekre (járművekre) vonatkozó nettó ellenszolgáltatás (járművek vételára). Mértéke minden megkezdett késedelmes naptári napra a kötbéralap 1 %-a. A kötbér maximuma a jármű nettó vételárának 20 %-a. A meghiúsulási kötbér mértéke a meghiúsulással érintett jármű(vek)re vonatkozó nettó vételár 20 %-a.
Többet mutasson
Hibás teljesítés esetében a Ptk. kellékszavatosságra vonatkozó rendelkezései irányadóak
Továbbiak részletesen a Közbeszerzési Dokumentumok V. mellékletét képező szerződéstervezetben.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel és a szerződés pénzneme: HUF. A számla és a fizetés pénzneme: HUF. AK az áru ellenértékét banki átutalással, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül egyenlíti ki, a Kbt. 135.§ (1), (6) bek., és a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bek. szerint. A nyertes ajánlattevő 1 db számla benyújtására jogosult. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Továbbiak a szerződéstervezetben és a KD-ban. A Kbt. 27/A. § alapján Ajánlatkérő fogadja az elektronikus számlákat.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását.

Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-01-08 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68.§-a tartalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Autóbuszok szállításának ütemezése
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Autóbusz üzemanyag fogyasztása (l/100 Km)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_81559343
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Princz Katalin
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001481802019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Az eljárás teljes neve: Használt, normál padlós, 2 tengelyes szóló (M3/II. osztályú) autóbusz beszerzése tekintettel a TED Kiadóhivatal szigorú karakterkorlátozására AK az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg.
Többet mutasson
2. EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017.(XI.6.) MvM rend. alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végzi (http://nekszt.hu). EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas
Többet mutasson
3. AT a Kbt. 66.§ (6) bek. alapján ajánlatában köteles megjelölni:
A közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek (amelyeknek) teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. (Az ajánlatban a nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell.)
Többet mutasson
4. AK 321/2015. Korm. r. 30. § (4) bekezdése szerint tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárásban az alkalmassági feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvételének feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban kerültek meghatározásra.
Többet mutasson
5. Az eljárásban felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként eljár: dr. Szolomájer Anita (Lajstromszám: 00686)
6. AK a Kbt. 75.§ (2) e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
7. AK a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az AT-t, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani,ill. azt az AT-t, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
8. AK a Kbt. 81.§(5) bekezdése alapján az ajánlatok bírálatát – az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján – az ajánlatok értékelését követően végzi el.
9. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani. (A változásbejegyzésre vonatkozó nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
Többet mutasson
10. Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi rész vonatkozásában: 0–10. A módszerek, amelyekkel a pontok kiosztásra kerülnek: 1. értékelési részszempont és a 3. értékelési részszempont-fordított arányosítás, 2. értékelési részszempont: egyenes arányosítás. A módszerek részletes leírását a KD tartalmazza.
Többet mutasson
11. Kbt. 55.§ (7) bek. szerint az ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia.
12. A IV.2.6) pontban írt 2 hónap alatt AK 60 napot ért.
13. Részajánlattétel kizárásának indoka: Részajánlattételi lehetőség esetében részenként az egyes szerződések különböző típusú járművekre is vonatkozhatnak. Különböző típusú járművek különböző szervizelést, karbantartást igényelnek, amelyek többletköltséget okoznak.
Többet mutasson
II.2.14) pont folytatása: Az „Autóbuszok szállításának ütemezése” értékelési részszempont tekintetében a Felolvasólapra az autóbuszok szállításának a tekintetében kiszámolt pontszámot kell feltüntetni. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. Az „Autóbusz üzemanyagfogyasztása (l/100 km)” értékelési részszempont esetében a Felolvasólapon ajánlattevő által megajánlott autóbuszok közül 1 db bevizsgált autóbusznak kell a fogyasztási adatát feltüntetni (l/100 km)-re számítva.
Többet mutasson
14. Az ajánlathoz csatolni kell a szakmai ajánlatot az alábbi tartalommal:
— Szállítási ütemezésről szóló táblázat. (excel és pdf),
— Tételes ártáblázat (excel és pdf),
— Műszaki megfelelőségről szóló táblázat,
— Az autóbusz fogyasztásméréséről készült, akkreditált laboratórium által kiállított vizsgálati jegyzőkönyv (Részletes követelmények a KD-ban és a Műszaki leírásban.)
15. A Kbt. 27/A § alapján AK fogadja az elektronikus számlákat.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148 §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2019/S 238-585028 (2019-12-06)
További információk (2020-01-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
31 db használt, normál padlós, diesel üzemű, 2 tengelyes szóló (M3/II. osztályú) autóbuszok beszerzése adásvételi szerződés keretében. Az autóbuszok futásteljesítménye (kilométer telítettsége) maximum 700 000 km lehet, a forgalomba helyezés időpontja nem lehet korábbi, mint 1.11.2015 napja. M3 osztályú autóbuszok alatt Ajánlatkérő az 5/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet alapján több mint 5 t megengedett legnagyobb össztömegű autóbuszokat érti. A járműkategória alábontása (M3/II): a 2001/85/EK I. sz. mellékletében rögzítettek szerint „II. osztály”: a főként ülő utasok szállítására kialakított gépjárművek, amelyeken álló utasok is szállíthatók a közlekedőfolyosón, illetve egy akkora területen, amely nem haladja meg a két dupla ülés által elfoglalt helyet.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Volánbusz Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-01-06 📅
Benyújtási határidő: 2020-01-15 📅
Közzététel dátuma: 2020-01-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 006-009794
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 238-585028
HL-S szám: 6

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
31 db használt, normál padlós, diesel üzemű, 2 tengelyes szóló (M3/II. osztályú) autóbuszok beszerzése adásvételi szerződés keretében.
Forrás: OJS 2020/S 006-009794 (2020-01-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-02-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
31 db használt, normál padlós, diesel üzemű, 2 tengelyes szóló (M3/II. osztályú) autóbuszok beszerzése adásvételi szerződés keretében. Az autóbuszok futásteljesítménye (kilométer telítettsége) maximum 700 000 km lehet, a forgalomba helyezés időpontja nem lehet korábbi, mint 2015. november 1. napja. M3 osztályú autóbuszok alatt Ajánlatkérő az 5/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet alapján több mint 5 t megengedett legnagyobb össztömegű autóbuszokat érti. A járműkategória alábontása (M3/II): a 2001/85/EK I. sz. mellékletében rögzítettek szerint „II. osztály”: a főként ülő utasok szállítására kialakított gépjárművek, amelyeken álló utasok is szállíthatók a közlekedőfolyosón, illetve egy akkora területen, amely nem haladja meg a két dupla ülés által elfoglalt helyet.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 843 200 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-02-28 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 044-105225
HL-S szám: 44
További információk
Kiegészítés II.2.5) ponthoz: AK ár kritérium alatt "Mindösszesen nettó ajánlati ár" értékelési részszempontot érti. AT-nek a felolvasólapon a dokumentáció részét képező műszaki leírásban megadott kritériumoknak megfelelő valamennyi busz összárát kell megadnia a Tételes ártáblázat alapján.További információ a VI.3) pontban.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az autóbuszok futásteljesítménye (kilométer telítettsége) maximum 700 000 km lehet, a forgalomba helyezés időpontja nem lehet korábbi, mint 2015. november 1. napja.
Mind a 31 db autóbuszoknak azonos gyártmányúnak és kivitelűnek (egyformának) kell lennie.
Az autóbuszokat érvényes magyarországi műszaki vizsgával, forgalmi rendszámmal kell átadni.
A forgalmi engedély hivatalos feljegyzések rovatának tartalmaznia kell az „útkímélő tengely”, valamint a „Menetrend szerinti személyszállításra alkalmas” vagy „Közforgalmú személyszállításra alkalmas” bejegyzést.
Nyertes ajánlattevőnek biztosítania kell az autóbusz működésével és használatával kapcsolatos oktatást ajánlatkérő által kijelölt személyzet részére a Műszaki leírásban meghatározottak szerint.
További információk:
Kiegészítés II.2.5) ponthoz: AK ár kritérium alatt "Mindösszesen nettó ajánlati ár" értékelési részszempontot érti. AT-nek a felolvasólapon a dokumentáció részét képező műszaki leírásban megadott kritériumoknak megfelelő valamennyi busz összárát kell megadnia a Tételes ártáblázat alapján.További információ a VI.3) pontban.
Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Autóbusz üzemanyagfogyasztása (l/100 Km)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-02-25 📅
Név: EvoBus Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_62253925
Postacím: Kárpát utca 21.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1133
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 14637437 📞
E-mail: dora.uray@daimler.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.evobus.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 843 200 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Princz Katalin

Hivatkozás
További információk
Amelyek többletköltséget okoznak.
II.2.14) pont folytatása: Az „Autóbuszok szállításának ütemezése” értékelési részszempont tekintetében a Felolvasólapra az autóbuszok szállításának a tekintetében kiszámolt pontszámot kell feltüntetni. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad.
Az „Autóbusz üzemanyagfogyasztása (l/100 km)” értékelési részszempont esetében a felolvasólapon ajánlattevő által megajánlott autóbuszok közül 1 db bevizsgált autóbusznak kell a fogyasztási adatát feltüntetni (l/100 km)-re számítva.
Nyertes ajánlattevő:
Név: EvoBus Hungária Kereskedelem Kft.
Székhely:1133 Budapest, Kárpát utca 21.
Adószám:12938713-2-41

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148 §-a szerint.
Forrás: OJS 2020/S 044-105225 (2020-02-28)