Interdiszciplináris területekre irányuló vállalati

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

Interdiszciplináris területekre irányuló vállalati-képzőhelyi együttműködések
A képző intézmények és a környezetükben működő IKT vállalkozások közötti együttműködések fejlesztése, létrehozása (együttműködés)
A tárgyi eljárás keretében létrejövő szerződés teljesítésével olyan beavatkozások kerülnek megvalósításra, amelyek eredményeként olyan vállalati együttműködések valósulnak meg felsőoktatási intézmények bevonásával, amelyek növelik a képzések munkaerő-piaci relevanciáját és csökkentik a lemorzsolódást.
A beszerzés célja az informatikusok és digitálisan felkészült szakemberek terén tapasztalható munkaerőhiány enyhítése interdiszciplináris felkészültséget biztosító képzési programok indulásának elősegítésével. Ennek érdekében a feladat olyan iparági szereplők és felsőoktatási intézmények felkutatása és bevonása, amelyek alkalmasak és hajlandók interdiszciplináris képzések közös előkészítésére és elindítására.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-01-31. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-12-31.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-12-31 Ajánlati felhívás
2020-01-30 További információk
2020-07-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-12-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Projektfelügyelet és dokumentáció
Hivatkozási szám: EKR001582442019
Rövid leírás:
Interdiszciplináris területekre irányuló vállalati-képzőhelyi együttműködések A képző intézmények és a környezetükben működő IKT vállalkozások közötti együttműködések fejlesztése, létrehozása (együttműködés) A tárgyi eljárás keretében létrejövő szerződés teljesítésével olyan beavatkozások kerülnek megvalósításra, amelyek eredményeként olyan vállalati együttműködések valósulnak meg felsőoktatási intézmények bevonásával, amelyek növelik a képzések munkaerő-piaci relevanciáját és csökkentik a lemorzsolódást. A beszerzés célja az informatikusok és digitálisan felkészült szakemberek terén tapasztalható munkaerőhiány enyhítése interdiszciplináris felkészültséget biztosító képzési programok indulásának elősegítésével. Ennek érdekében a feladat olyan iparági szereplők és felsőoktatási intézmények felkutatása és bevonása, amelyek alkalmasak és hajlandók interdiszciplináris képzések közös előkészítésére és elindítására.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Projektfelügyelet és dokumentáció 📦
További CPV-kód: Projektfelügyelet és dokumentáció 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
Postacím: Csalogány utca 9–11.
Postai irányítószám: 1027
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://kifu.gov.hu/ 🌏
E-mail: szvaratko.nikolett@kifu.gov.hu 📧
Telefon: +36 17955572 📞
Fax: +36 17950036 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001582442019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001582442019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-12-31 📅
Benyújtási határidő: 2020-01-31 📅
Közzététel dátuma: 2020-01-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 002-001785
HL-S szám: 2
További információk
A jelen beszerzés tekintetében interdiszciplináris képzésnek számít minden olyan képzés, mely két vagy több tudományterületet kapcsol össze, és ezek közül az egyik az informatika, infokommunikáció vagy programozás fejlesztői szinten.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Interdiszciplináris területekre irányuló vállalati-képzőhelyi együttműködések
A képző intézmények és a környezetükben működő IKT vállalkozások közötti együttműködések fejlesztése, létrehozása (együttműködés)
A tárgyi eljárás keretében létrejövő szerződés teljesítésével olyan beavatkozások kerülnek megvalósításra, amelyek eredményeként olyan vállalati együttműködések valósulnak meg felsőoktatási intézmények bevonásával, amelyek növelik a képzések munkaerő-piaci relevanciáját és csökkentik a lemorzsolódást.
Többet mutasson
A beszerzés célja az informatikusok és digitálisan felkészült szakemberek terén tapasztalható munkaerőhiány enyhítése interdiszciplináris felkészültséget biztosító képzési programok indulásának elősegítésével. Ennek érdekében a feladat olyan iparági szereplők és felsőoktatási intézmények felkutatása és bevonása, amelyek alkalmasak és hajlandók interdiszciplináris képzések közös előkészítésére és elindítására.
Többet mutasson
I. részteljesítés. Nemzetközi és hazai munkaerő-piaci és felsőoktatási helyzetelemzés c. tanulmány készítése
A tanulmánynak részletesen ki kell térnie a következő horizontális áttekintésre és a következő fejezeteket kell tartalmaznia:
1. fejezet: Nemzetközi kitekintés
A témában megtalálható nemzetközi szakirodalom és az elérhető adminisztratív adatok másodelemzése. Az elemzés tartalmazza, hogy a vizsgált országokban mely gazdasági ágban, milyen digitális kompetenciákra, milyen végzettségi szintű munkavállalóra és mekkora volumenben van szükség, milyen stakeholderek álltak össze, milyen szerepet vállalt az állam.
Többet mutasson
2. fejezet:Hazai helyzetkép:
1. alfejezet:Munkaerő-piaci helyzetelemzés
— Adminisztratív adatok másodelemzése
— Foglalkoztatási adatok elemzése ágazatonként a KSH adatai alapján, amennyiben a vizsgált tevékenység nem sorolható be KSH alágazataiba, az AT törekedjen másirányú besorolásra a meglévő alágazatok közül,
— Kvalitatív értékelés
A ML 4. pontban felsorolt ágazatokban 3 db informatikai/fejlesztői tudást igénylő munkakörelemzése, ahol megjelenik az interdiszciplináris tudás igénye.A vizsgálathazai minimum három piacvezető állásportálokon megjelent álláshirdetések alapján történjen. Az elemzés során elvárt a digitális tudásszint azonosítása.
Többet mutasson
2. alfejezet:Oktatási piac helyzetelemzése
— Kvantitatív adatok másodelemzése:
Az informatika szakterülethez is kapcsolódó, aktuálisan elérhető interdiszciplináris képzések (BA/BSc, Bprof, MA/MSc, szakirányú továbbképzés) kataszterének elkészítése
Az azonosított interdiszciplináris képzések jellemzőiről adatbázis készítése.
— Képzési és kimeneti követelmények elemzése,
— Tantárgyi hálók, kurzustematikák vizsgálata,
— Záróvizsga tételsorok dokumentumelemzése
— A munkaerő-piacra gyakorolt hatás
3. fejezet: Összefoglaló elemzés
Az AT feladata, egy értékelési szempontrendszer kidolgozása, elkészítése az összefoglaló elemzés elkészítése előtt, amely alapján AK és az általa biztosított külső szakértő elkészíti az értékelést.
AT a részteljesítések során elvégzett vizsgálatok eredményeire támaszkodva javaslatot tesz 12 interdiszciplináris képzésre, melyek mindegyikét indoklással látja el.
II. részteljesítés Projekt menedzsment és koordinációs feladatok ellátása
Primer cél: Jelen beszerzésben 12 hónapon belül valósuljon meg 7 db interdiszciplináris képzésfejlesztés hazai felsőoktatási intézmények keretein belül
AT feladatai:
Az AK által jóváhagyott 7 db interdiszciplináris képzés Oktatási Hivatal általi nyilvántartásba vételének érdekében a nyertes AT-nek a következő feladatokat kell ellátnia:
Előkészítés:
— Együttműködési megállapodások megkötése (felsőoktatási intézmény(ek) és Gazdasági Szereplő(k) és AT között), melynek formanyomtatványát az AK biztosítja a nyertes AT részére (3 oldalú, AT, Intézmény, Vállalat).
Képzésfejlesztői munkacsoportok létrehozása képzésenként(összesen 7 db munkacsoport):
— Az AT vállalja, hogy minden egyes képzés fejlesztéséhez egy vállalati-intézményi-területi szakértői delegáltakból álló munkacsoportot működtet. A munkacsoport feladata, hogy a képzésfejlesztési feladatokat ellássa a jelen beszerzésben előírtak alapján.
Többet mutasson
2.1.Munkacsoportokhoz kapcsolódó operatív feladatok ellátása:
1. tagok felkérése
2. munkacsoportok munkájának adminisztratív támogatása
3. megbeszélések szervezése
4. feladatok teljesítésének dokumentálása
5. szakmai beszámolók havi teljesítése
6. fejlesztési folyamat menedzselése
.2.2. Specializációk/szakirányok, szakirányú továbbképzések, Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) kidolgozásának koordinációja a Munkacsoport által:
— Képzések bemeneti ismeretanyagának azonosítása
— Bemeneti feltételként támasztott képzettségi szint azonosítása
— Bemeneti feltételként támasztott végzettségek azonosítása (szakterületi és/vagy informatikai tárgyban)
— Bemeneti feltételként támasztott/validációs eljárásban érvényesíthető szakmai tapasztalat meghatározása
— Képzéssel megcélzott munkakörök, feladatrendszerek azonosítása
Időtartam: 15 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 A megkötésre kerülő szerződés 100,000000 % Európai Uniós támogatásból és 00,000000 % önerőből valósul meg, szállítói finanszírozás útján.
További információk:
A jelen beszerzés tekintetében interdiszciplináris képzésnek számít minden olyan képzés, mely két vagy több tudományterületet kapcsol össze, és ezek közül az egyik az informatika, infokommunikáció vagy programozás fejlesztői szinten.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1134 Budapest, Váci út 35.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §
(1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
(2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő- ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi
Többet mutasson
III.1.3 pont folytatása:
— A projektben szereplő munkacsoportok feladatainak irányítása/koordinálása
— A projektben megvalósuló interdiszciplináris képzések szakmai tartalmának ellenőrzése, a közbeszerzési dokumentumok (szerződéses viszony) alapján,
— Kapcsolattartás a projektben résztvevő partnerekkel (Egyetem, Piaci szereplők, Ajánlatkérő szakértői)
M2.pont vonatkozásában egyenértékű tevékenységek:
— Közoktatási és/vagy felsőoktatási és/ vagy vállalati képzések területen vonatkozóan rész vett a szervezettel, szervezeti struktúrával kapcsolatos fejlesztések, egyszerűsítések kezdeményezésében, koordinálásában és a bevezetés szakmai felügyeletében,
Többet mutasson
— Részt vett képzési és fejlesztési igények azonosításában és fejlesztési programok kialakításában/koordinálásában, utókövetés stratégiájának megalkotásában közoktatási és/vagy felsőoktatási és/ vagy vállalati képzések területen
— Rész vett Közoktatási és/vagy felsőoktatási és/ vagy vállalati képzések területen képzésekre irányuló projekten belül a szervezetfejlesztéshez kötődő és a projektműködés hatékonyságát célzó folyamatok kialakításában/szakmai támogatásában,
— Részt vett komplex oktatási intézményfejlesztési (közoktatás és/vagy felsőoktatás) és intézkedési terv megvalósításának támogatásában
— Közreműködött komplex intézményfejlesztési folyamat (közoktatás és/vagy felsőoktatás) minőségbiztosításában,
— Részt vett felsőoktatási Magyar Akkreditációs Bizottsághoz benyújtott felsőoktatási képzésfejlesztési projektben, mint szakmai munkatárs és/vagy projektmunkatárs.
Műszaki és szakmai képességek:
M.1 - M.3.A Kbt. 67. § (1) bek.ben, vmint a Kr. 1. § (1) bek.ben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Többet mutasson
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bek.ének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelmények való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bek.e szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
M1:
A Kbt. 65. § (1) bek.ének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben teljesített legjelentősebb referenciájának ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
— a szerződést kötő másik fél megnevezését, szerződés tárgyát (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen), mennyiségét, teljesítés idejét(kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal)továbbá,nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
Igazolása: A 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. §. A 321/2015. (X. 30.) Kr. 21/A pontjára tekintettel a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
M.2.-M3
A Kbt. 65. § (1) bek.ének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
Ahol a szakmai tapasztalat vonatkozásában időtartam került meghatározásra a minimumkövetelmény tekintetében, ott az önéletrajznak a szakmai tapasztalat idejét év / hónap megjelöléssel kell tartalmaznia, azzal, hogy a szakmai tapasztalat a felsorolt, minimumkövetelménynek megfelelő tárgyú munkák(korábbi projektek) időtartamaiból kerül megállapításra és igazolásra.
Többet mutasson
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. (azaz a párhuzamos szakmai gyakorlatokat Ajánlatkérő csak egyszer veszi figyelembe)
Többet mutasson
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
Ajánlatkérő alkalmazza: Kbt. 65. § (6) bek-ben,, 65. § (7) és (9) - (11)bek-ekben, és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (7) bek-ben megfogalmazottakat.
A Kbt.65. § (12) bek.e alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről Kbt. 65.§(7)bek. szerint (a feladás napján hatályos előírások szerint) csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bek. szerinti szervezet esetében az ajánlatnak - tartalmaznia kell az ajánlattevő...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három) évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, összesen legalább 1 db, alábbiakban felsorolt bármely területről:
Többet mutasson
Vagy felsőfokú képzésfejlesztésre vonatkozó területen,
És/vagy felsőfokú specializáció/szakirány, vagy mintatanterv létrehozására vonatkozó területen,
És/vagy KKK létrehozására vonatkozó területen,
És/vagy felsőfokú intézmény szervezetfejlesztésére vonatkozó,
És/vagy felsőfokú intézmény oktatási/K+F tevékenységéhez kapcsolható szervezeti működési előírások/oktatástechnikai működési rendszerek bevezetéséhez kapcsolható
Tanácsadói, vagy szakértői tevékenységre vonatkozó, az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített szerződéssel (referenciával).
Felsőfokú kifejezés alatt AK: az oktatás, a tudományos kutatás, a művészeti alkotótevékenység mint alaptevékenység folytatására létesített szervezetet érti.
Tanácsadói, vagy szakértői tevékenység lehet többek között:olyan professzionális szolgáltatás, melyet szervezetek és azok vezetői számára nyújtanak külső (pl. tanácsadó cégek) abból a célból, hogy: segítsék a szervezeteket céljaik elérésében, a problémák feltárásában és megoldásában, új lehetőségek azonosításában, a szükséges képességek elsajátításában és a változások megvalósításában
Többet mutasson
Tanácsadási szolgáltatás lehet (vagylagosan az alábbiak közül):
Működési (operatív) tanácsadás (Üzleti/ szervezeti folyamatok átszervezése, Változáskezelés, Projektvezetés, Ellátási/teljesítmény lánc irányítása, outsourcing, KPI meghatározások)
Stratégiai tanácsadás (Stratégiai tervezés, Szervezetfejlesztés, Szervezeti és működési átalakítások, Szervezeti és működési folyamatok bevezetése, Piackutatás, Marketing és cégkommunikáció, Pénzügyi tanácsadás, Outsourcing)
Humán erőforrás tanácsadás (Fejvadászat, Oktatás (L&D), Jövedelem, jutalmazás, juttatások, Outplacemen)
Az alkalmassági követelmény igazolható egy, vagy több szerződéssel.
M2
Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább egy
Fő:
— felsőfokú végzettségű, minimum 12 hónap, közoktatási és/vagy felsőoktatási területen, projektmenedzseri és/vagy projektvezetői és/vagy programmenedzseri tevékenységre, vagy ezekkel egyenértékű tevékenységre vonatkozó szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel (projektmenedzser).
Többet mutasson
Az M2. alk. minimumkövetelményt vonatkozásában AK. alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bekezdést: nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó.
M3
— felsőfokú végzettségű, minimum 12 hónap, felsőfokú képzésfejlesztésben és/vagy vállalati képzések fejlesztésében szerzett tapasztalattal rendelkező szakemberrel (szakmai vezető).
Igazolási mód folytatása:
...az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra,hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Az M2. alk. min.követelmény vonatkozásában AK. alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bek-t: nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó.
Projektvezetői feladatok:
— projekt megvalósítása során a közbeszerzési eljárásban előírt feladatok ellátása a vonatkozó jogszabályok szerint
— projekt megvalósításának nyomon követése, ajánlatkérő felé történő pénzügyi és szakmai elszámolások végrehajtása
— projekt fenntartásával/megvalósulásával kapcsolatos feladatok ellátása
— Kapcsolattartás az Ajánlatkérővel. A szerződéses viszonyok betartatása a projektben.
Szakmai vezető:
— A projekt szakmai megvalósulásnak irányítása, ellenőrzése
Folytatás III.1.1) pontban
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
Az ellenszolgáltatás teljesítése az igazolt teljesítés után kiállított számla alapján történik a számlák kézhezvételétől 30napon belül figyelembe véve a Ptk.6:130.§(1)-(2) bek. foglaltakat, a Kbt.135.§ (1),(4)-(6) és (9) bekezdései alapján szállítói finanszírozással történik.
Többet mutasson
Előleg: nettó vállalkozói díj 30 %-a, amely a számlákból arányosan kerül levonásra; az előleg nettó vállalkozói díj 10 % -át meghaladó része feletti összeg tekintetében, a Támogató javára szóló, a Kbt.134. § (6) bek.-e vagy a Kr.83. § (1) bek. szerinti biztosítékot(továbbiakban:előleg-visszafizetési biztosíték) kell nyújtania, vagy Kr. 1. melléklete 134.4. pontja alkalmazásának tudomásul vétele mellett nem nyújt biztosítékot.
Többet mutasson
Számlák:szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlattétel,szerződés,kifizetések pénzneme:HUF.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-01-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A III.1.3) M2. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A III.1.3) M3 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Ár (súlyozás): 80

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11633424
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szvaratko Nikolett
A vevő profiljának címe: https://kifu.gov.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001582442019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése,amellyel az AK megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
Ponthatárok: 0-10
AK a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A. 1. aa.) a 2.-3. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A. 1. ab.) módszerét alkalmazza.
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. AK a 0 hónapot tartalmazó megajánlásokat is érvényesnek tekinti, ugyanakkor a minimális pontszámban részesíti.
Többet mutasson
Azon értékelési részszempont esetében,amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott AK a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).AK a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
Többet mutasson
2. AK ajánlati biztosítékot nem kér.
3. AK a Kbt.35.§(8)-(9) bek.ében foglaltakra való tekintettel rögzíti,hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa meg.
Többet mutasson
4. AK előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részeit, amelynek teljesítéséhez az AT alvállalkozót kíván igénybe venni,az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amely nyilatkozat nemleges tartalommal is csatolandó (Kbt. 66. § (6) bek.).
Többet mutasson
5. AK valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (321/2015. (X. 30.) Kr. 30. § (4) bek.-e).
6. AK azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
7. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
8. A felhívás IV.2.6) pontjában meghatározott hónapban megjelölt időtartam 60 naptári napként értelmezendő.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bek. szerinti feltételes közbeszerzést alkalmaz, figyelemmel arra, hogy támogatási-szerződés módosítást nyújtott be. Amennyiben a módosítási igény nem kerül elfogadásra, Ajánlatkérő az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.
Többet mutasson
11.III.2.2. folyt:Kötbér, biztosíték:
Kötbér alapja a teljes nettó vállalkozói díj. Ahol a Szerződés mérföldkövek szerinti teljesítést tesz lehetővé a kötbér alapja a kötbér alkalmazását megalapozó körülménnyel érintett mérföldkőre eső nettó vállalkozói díj.
— Késedelmi kötbér (alapja: a késedelemmel érintett mérföldkő nettó vállalkozási díja; mértéke: 1,0 % / naptári nap, maximuma: teljes nettó vállalkozói díj 20 %-a)
— Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: 30 %)
— Előleg-visszafizetési biztosíték (alapja: nettó vállalkozói díj, mértéke: 30 %)
— Teljesítési és jólteljesítési biztosíték (alapja: nettó vállalkozói díj, mértéke: 5 %)
— Jótállás 12 hónap a szerződésszerű teljesítéstől
AK az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
— 2013. évi V. tv,
— 272/2014. (XI.05.) Kr.,
— 2007. évi CXXVII. tv,
— 2017. évi CL. tv,
— 2000. évi C. tv,
— 2015. évi CXLIII. tv.
A szerződést biztosító mellékkötelezettséget és részletes fizetési feltételeket a KD tartalmazza.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt.148.§-ának előírásai szerint.
II.1.4) folytatása:
A beszerzés közelebb szeretné hozni a munkaerő-piaci gyakorlatot a felsőoktatási intézményekhez, elindítva olyan horizontális és vertikális képzéseket, amelyek az informatika és más tudományterület határán helyezkednek el.
A jelen beszerzés tárgya a stratégiai fontosságú nemzetgazdasági ágazatok igényeit kielégítő új, interdiszciplináris képzésekre vonatkozó követelmények és mintatantervek kialakítása, illetve 7 – interdiszciplináris képzés specifikációja és a képzések létrejöttének koordinációs és projektmenedzsment támogatása. A nyertes ajánlattevőnek egy darab helyzetfeltáró (megalapozó) tanulmányt kell készítenie, továbbá 7 db – interdiszciplináris képzési specifikációelkészítésének koordinációját kell menedzselnie, valamint el kell látnia a tervezett 7db interdiszciplináris képzés megvalósításhoz kapcsolódó koordinációs és projektmenedzsment feladatokat
Többet mutasson
II.2.4) folytatása:
2.3. Mintatanterv kidolgozásának koordinációja a Munkacsoport által
— Specializáció/Szakirány/Szakirányú továbbképzés szakmai moduljainak megtervezése
— Elméleti és gyakorlati ismeretanyag arányainak, tartalmának meghatározása
— Képzési hálóterv kialakítása
— Iparági és intézményi szereplők egyeztetési folyamatának szervezése, a munkafolyamat adminisztratív támogatása és dokumentációja
2.4. Eszközlista meghatározásának koordinációja a Munkacsoport által
— Az eszközlista meghatározása szorosan kapcsolódik a kidolgozandó 7 db interdiszciplináris képzés megvalósíthatóságához, azaz a képzés megvalósításához szükséges speciális (képzés indításához elengedhetetlen) eszköz- és szoftverkörnyezet igényeinek meghatározása képzésenként,
Többet mutasson
— Az intézmények jelenlegi eszköz- és szoftverellátottságának felmérése
— Az Intézmények eszköz igényeinek begyűjtése képzési körönként
2.5. Oktatókkal szembeni elvárások meghatározásának koordinációja a Munkacsoport által
— A képzésbe bevont oktatókkal szembeni gyakorlati/szakmai/tudományos tapasztalat meghatározása
— Képzés indításához szükséges kompetencia-/kapacitásbővítésre vonatkozó javaslat kialakítása
2.6. Szakmai gyakorlat meghatározásának koordinációja a Munkacsoport által
— A képzési programhoz kapcsolódó szakmai gyakorlathoz helyszínt biztosító vállalatokkal, intézményekkel szemben támasztandó elvárások meghatározása
— Gyakorlati helyekkel kapcsolatos elvárásokat teljesíteni képes gazdasági szereplők azonosítása (min. 10 db/képzési program)
3. A kidolgozott képzések nyilvántartásba vételhez szükséges teljes dokumentációjának összeállítása, koordinációja
A nyilvántartásba vételhez szükséges dokumentáció előállításának és beszerzésének koordinációja az AT feladata a vállalati és intézményi partnerek közreműködésével.
További részletek: ld. Műszaki Leírásban
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 002-001785 (2019-12-31)
További információk (2020-01-30)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Projektvezetői szolgáltatások, kivéve az építési munkák vezetését 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-01-30 📅
Benyújtási határidő: 2020-02-17 📅
Közzététel dátuma: 2020-02-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 024-054716
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 002-001785
HL-S szám: 24
További információk
Tájékoztatjuk a gazdasági szereplőket, hogy a közbeszerzési dokumentumokban az alábbiakat javította ajánlatkérő: — szakmai önéletrajz sablon javítás, — felolvasólap (felhívás szerinti értékelési szempontok szerint) — szakemberekre vonatkozó nyilatkozatot EKR-ben szükséges megtenni (nem pdf-ben, külön nyilatkozatként) — Kbt. 53. § (6) bekezdésre hivatkozás az általános közbeszerzési dokumentumban(a felhívással összhangban) — EEKD III rész C pont bejelöléseinek megadása, és a IV rész, alfa pont bejelölésének lehetőségének megadása. A közbeszerzési dokumentumokban megadott számlázási rend szerinti részletes ártáblázatot bocsátott rendelkezésre ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok előírása szerint. Ajánlatkérő a fentiekre tekintettel az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdésre, valamint a Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontra hivatkozva hosszabbítja meg az ajánlattételi határidőt.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 024-054716 (2020-01-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-07-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Interdiszciplináris területekre irányuló vállalati-képzőhelyi együttműködések. A képző intézmények és a környezetükben működő IKT vállalkozások közötti együttműködések fejlesztése, létrehozása (együttműködés). A tárgyi eljárás keretében létrejövő szerződés teljesítésével olyan beavatkozások kerülnek megvalósításra, amelyek eredményeként olyan vállalati együttműködések valósulnak meg felsőoktatási intézmények bevonásával, amelyek növelik a képzések munkaerő-piaci relevanciáját és csökkentik a lemorzsolódást. A beszerzés célja az informatikusok és digitálisan felkészült szakemberek terén tapasztalható munkaerőhiány enyhítése interdiszciplináris felkészültséget biztosító képzési programok indulásának elősegítésével. Ennek érdekében a feladat olyan iparági szereplők és felsőoktatási intézmények felkutatása és bevonása, amelyek alkalmasak és hajlandók interdiszciplináris képzések közös előkészítésére és elindítására.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 41 700 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-07-22 📅
Közzététel dátuma: 2020-07-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 142-350207
HL-S szám: 142

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Interdiszciplináris területekre irányuló vállalati-képzőhelyi együttműködések.
A képző intézmények és a környezetükben működő IKT vállalkozások közötti együttműködések fejlesztése, létrehozása (együttműködés).
2. fejezet: Hazai helyzetkép:
1. alfejezet: Munkaerő-piaci helyzetelemzés,
— Adminisztratív adatok másodelemzése,
— Kvalitatív értékelés.
A ML 4. pontban felsorolt ágazatokban 3 db informatikai/fejlesztői tudást igénylő munkakörelemzése, ahol megjelenik az interdiszciplináris tudás igénye. A vizsgálathazai minimum három piacvezető állásportálokon megjelent álláshirdetések alapján történjen. Az elemzés során elvárt a digitális tudásszint azonosítása.
Többet mutasson
2. alfejezet: Oktatási piac helyzetelemzése
— Kvalitatív értékelés,
— Záróvizsga tételsorok dokumentumelemzése,
— A munkaerő-piacra gyakorolt hatás.
2.1. Munkacsoportokhoz kapcsolódó operatív feladatok ellátása:
1. tagok felkérése,
2. munkacsoportok munkájának adminisztratív támogatása,
3. megbeszélések szervezése,
4. feladatok teljesítésének dokumentálása,
5. szakmai beszámolók havi teljesítése,
6. fejlesztési folyamat menedzselése.
2.2. Specializációk/szakirányok, szakirányú továbbképzések, Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) kidolgozásának koordinációja a Munkacsoport által:
— Képzések bemeneti ismeretanyagának azonosítása,
— Bemeneti feltételként támasztott képzettségi szint azonosítása,
— Bemeneti feltételként támasztott végzettségek azonosítása (szakterületi és/vagy informatikai tárgyban),
— Bemeneti feltételként támasztott/validációs eljárásban érvényesíthető szakmai tapasztalat meghatározása,
— Képzéssel megcélzott munkakörök, feladatrendszerek azonosítása.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A III.1.3) M.2. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
A III.1.3) M.3. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-07-14 📅
Név: NABAGO Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_94448953
Postacím: Akadémia utca 11. magas földszint 3.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1054
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 703352252 📞
E-mail: info@nabago.hu 📧
Ország: Közép-Magyarország 🏙️
Internetcím: http://www.nabago.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 41 700 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevő neve: ADITUS Tanácsadó és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1054 Budapest, Báthori utca 3. I. em.
Adószám: 14206728-2-41
Ajánlattevő neve: ERUDITIO Oktatási Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1055 Budapest, Honvéd tér 10/A. I. em. 3.
Adószám: 23953466-2-41
Ajánlattevő neve: IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1119 Budapest, Fehérvári út 79.
Adószám: 10304491-2-43
Ajánlattevő neve: KONETT Hungária Közösségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1037 Budapest, Erdőalja út 78.)
Adószám: 22264031-2-41
Ajánlattevő neve: MKB Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1117 Budapest, Irinyi József utca 4–20. 3. em.
Adószám: 25382978-2-43
Ajánlattevő neve: EXPANZIÓ Humán Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1143 Budapest, Hungária körút 69. 2. em.
Adószám: 12265608-2-42
Ajánlattevő neve: NABAGO Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1054 Budapest, Akadémia utca 11. magas földszint 3.
Adószám: 24161484-2-41
Ajánlattevő neve: OKT-FULL Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1165 Budapest, Futórózsa utca 70.
Adószám: 23755347-2-42
Ajánlatkérő az eljárás során nem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt.148. §-ának előírásai szerint.
Forrás: OJS 2020/S 142-350207 (2020-07-22)