Jagelló út: Parkolóház és Rendezvényterem tervezés

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat

A nyertes ajánlattevő feladata: Két szintes mélygarázs és Rendezvényterem tervezési munkálatai.
Az övezeti előírás és a Szabályozási terv alapján a Jagelló út mellett maximum 600 férőhelyes két szintes mélygarázs, egy szintes rendezvényterem (minimum 1000 fő, és kiegészítő funkciói) kerül kialakításra, melyet új közlekedési kapcsolatokkal és az épületet a környezetbe illesztő elrendezéssel kell megalkotni. A létesítmény egy szintre vonatkoztatott alapterületének becsült felülete 8500 m2 méretű. A zárt mélygarázs tervezésénél, a terepszint alatti beépítés a teljes park területén nem haladhatja meg a 10 %-ot.
A tervezési munka során a beruházást érintő szabályozási (HESZ) környezetet is el kell készíteni, az engedélyeztetési ügymenet lefolytatásához.
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi a kivitelezés, megvalósítás során a tervezői művezetési feladatok ellátása 250 mérnöknap erejéig.
A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-09-27. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-08-22.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-08-22 Ajánlati felhívás
2020-01-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-08-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mély- és magasépítési kivitelezéssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001063192019
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevő feladata: Két szintes mélygarázs és Rendezvényterem tervezési munkálatai. Az övezeti előírás és a Szabályozási terv alapján a Jagelló út mellett maximum 600 férőhelyes két szintes mélygarázs, egy szintes rendezvényterem (minimum 1000 fő, és kiegészítő funkciói) kerül kialakításra, melyet új közlekedési kapcsolatokkal és az épületet a környezetbe illesztő elrendezéssel kell megalkotni. A létesítmény egy szintre vonatkoztatott alapterületének becsült felülete 8500 m2 méretű. A zárt mélygarázs tervezésénél, a terepszint alatti beépítés a teljes park területén nem haladhatja meg a 10 %-ot. A tervezési munka során a beruházást érintő szabályozási (HESZ) környezetet is el kell készíteni, az engedélyeztetési ügymenet lefolytatásához. A nyertes ajánlattevő feladatát képezi a kivitelezés, megvalósítás során a tervezői művezetési feladatok ellátása 250 mérnöknap erejéig. A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mély- és magasépítési kivitelezéssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Mély- és magasépítési kivitelezéssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat
Postacím: Böszörményi út 23–25.
Postai irányítószám: 1126
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.hegyvidek.hu 🌏
E-mail: rimoczi.janos@hegyvidek.hu 📧
Telefon: +36 12245900 📞
Fax: +36 12245905 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001063192019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001063192019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-08-22 📅
Benyújtási határidő: 2019-09-27 📅
Közzététel dátuma: 2019-08-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 163-400729
HL-S szám: 163
További információk
II.2.7)pontban szereplő 550munkanap alatt következőt érti: 1.Tervezési munka szakasza:300munkanap 2.Tervezői művezetés szakasza:250mérnöknap A szerződés ütemezése szerint AK 1mérnöknap alatt következőt érti:1alkalommal(1napon) nyújtott generál tervezői művezetés 1mérnöknap. 1alkalommal nyújtott szakági tervezői művezetés(1nap/fő) fél mérnöknapnak minősül adott alkalommal megjelent személyenként
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevő feladata: Két szintes mélygarázs és Rendezvényterem tervezési munkálatai.
Az övezeti előírás és a Szabályozási terv alapján a Jagelló út mellett maximum 600 férőhelyes két szintes mélygarázs, egy szintes rendezvényterem (minimum 1000 fő, és kiegészítő funkciói) kerül kialakításra, melyet új közlekedési kapcsolatokkal és az épületet a környezetbe illesztő elrendezéssel kell megalkotni. A létesítmény egy szintre vonatkoztatott alapterületének becsült felülete 8500 m2 méretű. A zárt mélygarázs tervezésénél, a terepszint alatti beépítés a teljes park területén nem haladhatja meg a 10 %-ot.
Többet mutasson
+ még 14
A tervezési munka során a beruházást érintő szabályozási (HESZ) környezetet is el kell készíteni, az engedélyeztetési ügymenet lefolytatásához.
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi a kivitelezés, megvalósítás során a tervezői művezetési feladatok ellátása 250 mérnöknap erejéig.
A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Az övezeti előírás és a Szabályozási terv alapján a Jagelló út mellett maximum 600 férőhelyes két szintes mélygarázs, egy szintes rendezvényterem (minimum 1000 fő, és kiegészítő funkciói) kerül kialakításra, melyet új közlekedési kapcsolatokkal és az épületet a környezetbe illesztő elrendezéssel kell megalkotni. A létesítmény egy szintre vonatkoztatott alapterületének becsült felülete a mélygarázs esetében 8500 m2/szint, a rendezvényterem esetében 6500 m2 méretű, azaz az épület teljes hasznos alapterülete 23500 m2. A zárt mélygarázs tervezésénél, a terepszint alatti beépítés a teljes park területén nem haladhatja meg a 10 %-ot. A tervezési feladat része a hozzávetőlegesen 8500 m2 alapterületű munkatérhatárolás tervezése, a helyszíni adottságok figyelembevételével (Tervező feladata az előkészítő munkarészben a helyi adottságok begyűjtése). A tervezési feladat része nettó 6000 m2 alapterületet elérő, mélyalapozás szerkezet tervezése. A kialakítandó épület tervezésénél kiemelt szempontként kezeli Megrendelő a legnagyobb arányú zöldfelület kialakítását.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladatait 1997. évi LXXVIII. törvény, 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet, 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet, 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet, valamint a részfeladatokra vonatkozó speciális jogszabályi környezet alapján kell teljesítenie.
Többet mutasson
Felhívás II.2.5) pontjában az „Ár” értékelési szempont, az alábbi alszempontokból áll:
1.1. Ajánlat ár (nettó Ft)/ Súlyszám: 40
1.2.Tervezői művezetés díja (nettó Ft/mérnöknap)/ Súlyszám: 10
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsőhatára: 0-10.
Ajánlatkérő az 1.1.-1.2. ért. alszempontnál fordított arányosítás, a 2. ért. szempontnál: egyenes arányosítás, a 3.1.-3.3. ért. alszempontnál: arányosítás módszerét alkalmazza. Részletek KD-ben.
Többet mutasson
Kbt.77.§(1) bek.alapján:
2. értékelési alszempont legkedvezőbb szintje 600 db, legkedvezőtlenebb szintje 500 db
3.1.-3.3. értékelési alszempontok legkedvezőbb szintje 3 db, legkedvezőtlenebb szintje 0 db
FAKSZ: Dr. Szűcs Gabriella OO868, Dr. Bábosik Roland Ottó O1011
Időtartam: 550 nap
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő nem ír elő opciót, hely hiányában a III.1.3.pontja műszaki, illetve szakmai alkalmasság pontjának folytatása
M.2.
+ még 18
A felhívás III.1.3) M.2. pontban meghatározott M.2.1.-M.2.5. szakemberek esetében csatolni kell a Kr. 21.§(3)bek.b) pontja alapján az M.2.1.-M.2.5. pontban előírt követelményeknek megfelelő szakemberekről szóló nyilatkozatot, amely tartalmazza
Többet mutasson
— a szakemberek nevét,
— képzettségét,
— az ajánlattételi határidőig szerzett releváns (M.2.1.-M.2.5.) szakmai gyakorlatának időtartamát, valamint az adott további (M.2.1.-M.2.5.) tapasztalatának meglétére vonatkozó nyilatkozatot,
Többet mutasson
— az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény számának megjelölését, továbbá azt, hogy
— a szakember munkaviszony, vagy milyen más jogviszony (pl. megbízási, vállalkozási) alapján kerül a teljesítésbe bevonásra.
Mindezek alátámasztására csatolni kell
— a szakember képzettséget igazoló okiratának (pl. bizonyítvány, oklevél, diploma) másolatát,
— a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen,
Többet mutasson
— a kamarai névjegyzékbe vételt igazoló nyilvántartási szám megadása, és a jogosultság megszerzésének időpontja (amennyiben már rendelkezésre áll),
— a szakember arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a szerződés teljesítéséhez az ajánlatkérő rendelkezésére fog állni a szerződés teljesítésének időtartama alatt,
Többet mutasson
— ajánlattevői nyilatkozat arról, hogy a megajánlott szakember a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig és a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog, valamint arról, hogy a nyilvántartásba vétel (regisztráció) elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
Többet mutasson
A szakmai gyakorlat (év/hó bontásban) az önéletrajz saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó. Az ajánlatkérő a szakmai tapasztalatot a szakmai önéletrajzban év/hónap szerinti bontásban kéri feltüntetni. A megjelölt hónapot AK egész hónapnak tekinti.
Többet mutasson
A figyelembe vehető szakmai tapasztalatok között időbeli átfedés nem megengedett. Azaz ugyanazon időpontban csak egy szakmai tapasztalat vehető figyelembe a tapasztalati idő kiszámítása és megadása során.
Többet mutasson
M.2.1.-M.2.5. pont szakembereknek a szerződés megkötésének időpontjára (és a szerződés teljes időtartama alatt) rendelkezniük kell a vonatkozó 266/2013.(VII.11.) Korm. r. szerinti kamarai nyilvántartásba vétellel. Ezen követelmény teljesüléséről az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell. A nyilvántartásba vétel(regisztráció) elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131.§ (4) bek. alapján.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő az előírt jogosultság meglétét magyar letelepedésű szakember esetében a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építészeti Kamara honlapjáról ellenőrzi. Amennyiben a szakember már az ajánlat benyújtásakor rendelkezik az előírt szakmai jogosultsággal, úgy a szakmai önéletrajzban a szakértő tüntesse fel a szakember kamarai nyilvántartási számát és a jogosultság megszerzésének időpontját.
Többet mutasson
Amennyiben M.2.1.-M.2.5. pont alk.min.követelményeire bemutatott szakember az adott szakirányú jogosultsággal már az ajánlattételkor rendelkezik, úgy a képzettség és az adott jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalat igazolható csak a névjegyzékben szereplő kamarai nyilvántartási szám megadásával is, amellyel az adott szakember a Magyar Mérnöki Kamara vagy a Magyar Építész Kamara névjegyzékben szerepel. Ezesetben AK az ajánlatban megjelölt szakemberek jogosultságát a Magyar Mérnöki Kamara vagy Magyar Építész Kamara elektronikus névjegyzéke alapján ellenőrzi.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadó a Kbt.65.§(6)-(7),(9) és (11)-(12) bekezdése.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr.1. §(4)-(5),(7) bek.ben,valamint a Kbt.69.§(11a) és Kbt.65.§(12) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
További információk: II.2.7)pontban szereplő 550munkanap alatt következőt érti:
1.Tervezési munka szakasza:300munkanap
+ még 4 2.Tervezői művezetés szakasza:250mérnöknap
A szerződés ütemezése szerint
AK 1mérnöknap alatt következőt érti:1alkalommal(1napon) nyújtott generál tervezői művezetés 1mérnöknap.
1alkalommal nyújtott szakági tervezői művezetés(1nap/fő) fél mérnöknapnak minősül adott alkalommal megjelent személyenként
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1124 Budapest, Csörsz utca 14. hrsz. 7911/2

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: A) Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. A véglegessé vált határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal(EEKD) egyidejűleg köteles benyújtani.
Többet mutasson
+ még 10
1)Előzetes igazolás: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. 2-7. §-ának megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bek.-nek a hatálya alá.
Többet mutasson
Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az EEKD-ba foglaltnyilatkozatát.
Többet mutasson
A Kbt. 67. § (4) bek alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Többet mutasson
2)Igazolás: A Kr. 1. § (2) bek alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12-16. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1.§ (4) bek alapján a III. Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. A Kr. 8. § ib) és 10. § (1) bek. gb) pontja szerint az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontját a 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti, valamennyi tényleges tulajdonos nevének és lakóhelyének bemutatásával kell igazolni. Amennyiben az ajánlattevőnek nincsen 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. A Kr. 1. § (5) bek. alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Többet mutasson
Kr.3.§(5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Felhívjuk a figyelmet a Kr. 13. §-ra.
AK felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (4), (5) és (7) bek.-ben, a Kr. 6. §-ban, valamint a Kbt. 69. § (11a) bek.-ben foglaltakra.
B) SZ1.
Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha a tervezői tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.
Többet mutasson
Folytatás III.1.2) pontban "Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):" részben.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: P.1.
1)Előzetes igazolás:
+ még 11
A Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) 1. § (1) bekezdése alapján az Ajánlattevőnek a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával. A Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. Rész „α” pont)
Többet mutasson
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban bekell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása, azalkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD foglalt nyilatkozatát és irányadó továbbá Kr.3.§(3)bek.
Többet mutasson
Amennyiben AT más személy, vagy szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni az előírt alkalmassági követelményeknek, irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7)-(9) és (11)-(12) bekezdései.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, az együttesmegfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Kr.3.§(5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg
Többet mutasson
2)Igazolás:
Kr.1.§(2)bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 19.§-ának megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
P1.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (4) bek. és Kr.19.§(1) bek. d) pontja alapján be kell nyújtania az ajánlattételi határidő lejártakor is érvényes szakmai felelősségbiztosítási kötvényt vagy azzal egyenértékű dokumentumot [továbbiakban együtt: kötvény].
Többet mutasson
Amennyiben a kötvényből nem állapítható meg egyértelműen a felhívás III.1.3. P.1. pontjában foglalt tevékenységi köre való kiterjedés, úgy csatolni kell a biztosító által kiállított bizonylatot a tevékenységi körök tekintetében. Csatolni kell továbbá a biztosítási díj utolsó részletének befizetését igazoló bizonylatot, vagy a biztosító által kiállított igazolást, melyben szerepelnie kell, hogy a biztosítás meddig érvényes.
Többet mutasson
Alkalmazandó a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése, a Kbt. 65. § (6)-(9), (11) bekezdése és Kbt. 67. § (3) bekezdése.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 1. § (4)-(5) és (7) bekezdésében, valamint a Kbt. 69.§ (11a) és Kbt. 65.§ (12) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P.1.
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább évenként kétszázmillió forint és káreseményenként legalább ötvenmillió forint fedezeti értékű, tervezési munkára kiterjedő tervezői szakmai felelősség biztosítással.
Többet mutasson
+ még 12 III.1.1) pont folytatása:
SZ.1.
A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015 Kr. 8. § (1) bek. alapján ajánlatkérő előírja a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Mérnöki Kamara vagy Magyar Építész Kamara) névjegyzékében szereplés követelményét, illetve nem Magyarországon letelepedett gazd. szereplők esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásban való szereplés követelményét.
Többet mutasson
1) Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) 1. § (1) bekezdése alapján az Ajánlattevőnek a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával. A Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. Rész „α” pont)
Többet mutasson
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD foglalt nyilatkozatát és irányadó továbbá Kr.3.§(3)bek.
Többet mutasson
. Amennyiben ajánlattevő más személy, vagy szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni az előírt alkalmassági követelményeknek, irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7),(9) és (11)-(12) bekezdései.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttesmegfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Kr.3.§(5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
2) Igazolás:
A nyilvántartásban szereplés tényét Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő ellenőrzi. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására.
Többet mutasson
A 322/2015 Kr. 8. § (2) bek. alapján az ajánlatkérő előírja, hogy a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek - vagy az általa az adott tervezési munka elvégzésére foglalkoztatott szakembernek - nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell a Magyar Mérnöki Kamara vagy Magyar Építész Kamara névjegyzékében.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bek.ben, valamint a Kbt. 69. § (11a) bek.ben foglaltakra.
Műszaki és szakmai képességek: 1) Előzetes igazolás:
A Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) 1. § (1) bekezdése alapján az Ajánlattevőnek a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával.
Többet mutasson
+ még 23
A Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. Rész „α” pont)
Többet mutasson
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67.§ (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD foglalt nyilatkozatát és irányadó továbbá Kr.3.§(3)bek.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő más személy, vagy szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni az előírt alkalmassági követelményeknek, irányadóak továbbá a Kbt. 65.§ (7),(9) és (11)-(12) bekezdései.
Többet mutasson
A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttesmegfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Kr.3.§(5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
2) Igazolás:
Kr. 1.§ (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69.§ (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr.21-22.§-ának megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§ alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
M.1.
Kr. 21. § (3) bek.-nek a) pontja alapján az ajánlattevő csatoljon az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 évben belül megkezdett, a felhívás III.1.3.) M.1.1.-4.pontjában előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelő, legjelentősebb szolgáltatásaira vonatkozó igazolást a Kr.22.§(1)-(2) bek. szerint legalább az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— elvégzett munka tárgyának rövid leírása, olyan tartalommal, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,
— teljesítés mennyisége,
— a teljesítés idejét (kezdési és a befejezési időpont - év/hónap/nap megjelölésével),
— a szerződést kötő másik fél megnevezését, továbbá
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, és a referencia igazolás kiállítható az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, az igazolásban szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt.
Többet mutasson
Ha a nyertes közös ajánlattevők teljesített szolgáltatás megrendelésre vonatkozó referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az igazolásban az alábbiaknak is szerepelnie kell:
Többet mutasson
— nyilatkozat arról, hogy a referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, továbbá
— az igazolást benyújtó által végzett teljesítés aránya, annak megfelelően amilyen arányban az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, a Kr. 21.§ (3a) bek. a) pontjára, 21/A.§-ra és a 22.§ (4) és (5) bek.-re.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadó a Kbt. 65.§ (6)-(7), (9) és (11)-(12) bek.-re.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó részletes adatokat és a fentiekben előírt igazolásokat Ajánlattevőnek - és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - az ajánlat részeként be kell nyújtania.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Korm. r. 1.§ (4)-(5), (7) bekezdésében,valamint a Kbt. 69.§ (11a) és 65.§ (12) bek.-ben foglaltakra.
Hely hiányában II.2.11. pontjában folytatva.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1.
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított legfeljebb 6 éven belül megkezdett és 3 évben teljesített alábbi referenciák mindegyikével:
Többet mutasson
+ még 18 M.1.1.
Legalább 1 darab, összesen legalább minimum 17 000 m2 alapterületű, terepszint alatti parkolóházat is magába foglaló épület generáltervezési munkára vonatkozó referenciával
Többet mutasson
M.1.2.
Legalább 1 darab, összesen legalább minimum 100 parkoló darabszámú, terepszint alatti parkolóházat is magába foglaló épület generáltervezési munkára vonatkozó referenciával
Többet mutasson
M.1.3.
Legalább 1 darab, összesen nettó 4 000 m2 alapterületet elérő, mélyalapozás szerkezet (résfal, réscölöp, cölöp, egyéb egyenértékű) tervezésére vonatkozó referenciával
Többet mutasson
M.1.4.
Legalább 1 db, a rendezett terepszinttől, vagy utcaszinttől mért, legalább két építményszint terepszint alatti mélységű parkolóház, vagy ilyen mélységű parkolóházat is tartalmazó építmény generál tervezési referenciával
Többet mutasson
Egy referencia több alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelőség igazolására is felhasználható.
M.2.
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem mutat be az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereket:
M.2.1. legalább 2 fő olyan szakemberrel, aki építészeti tervezési területen a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti É szakirányú jogosultság megszerzéséhez szükséges (illetve azzal egyenértékűnek tekintett) képzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik, és aki rendelkezik legalább 1 db terepszint alatti parkolóházat is tartalmazó generáltervezői feladatainak ellátására vonatkozó tapasztalattal.
Többet mutasson
M.2.2. legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki építészeti tervezési területen 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti T szakirányú jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel, (illetve azzal egyenértékűnek tekintett képzettséggel) és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik, és aki rendelkezik legalább 1 db terepszint alatti parkolóház tartósszerkezeti tervezői feladataira vonatkozó tapasztalattal.
Többet mutasson
M.2.3. legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki építészeti tervezési területen 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti GT szakirányú jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel, (illetve azzal egyenértékűnek tekintett képzettséggel) és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik, és aki rendelkezik legalább 1 db, terepszint alatti parkolóház geotechnikai tervezői feladataira vonatkozó tapasztalattal.
Többet mutasson
M.2.4. legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki építészeti tervezési területen 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti K szakirányú jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel, (illetve azzal egyenértékűnek tekintett képzettséggel) és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik, és aki rendelkezik legalább 1 db táj-és kertépítészeti tervezési feladat ellátására vonatkozó tapasztalattal.
Többet mutasson
M.2.5. legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki építészeti tervezési területen 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti KÉ-K szakirányú jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel, (illetve azzal egyenértékűnek tekintett képzettséggel) és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik, és aki rendelkezik legalább 1 db terepszint alatti parkolóház tervezői feladatainak ellátására vonatkozó tapasztalattal.
Többet mutasson
Egy szakember több pozícióra is jelölhető, amennyiben több minimumkövetelménynek is megfelel.
Ajánlatkérő generáltervezés alatt az alábbiakat érti: több szakági tervező közreműködését érintő építészeti tervezési feladatot magában foglaló tervezési munka.
Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi-, hibás teljesítési- és meghiúsulási kötbér a szerződéstervezet szerint.
Teljesítésigazolás: Kbt. 135.§ (1) bekezdése szerint.
+ még 3
Kifizetés: Kbt. 135.§ (5)-(6) bek., a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint átutalással a szerződéstervezetben részletesen meghatározottak szerint.
Ajánlattétel, kifizetés elszámolás pénzneme: HUF.
Részszámlázás szabályai a szerződés-tervezetben.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-09-27 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk: Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg az EKR rendelet 15.§ (2) bekezdése értelmében.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.Kialakításra kerülő parkoló darabszám (db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 3.Személyi állomány alkalmassági minimumkövetelményen felüli tapasztalata
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): 3.1.M.2.1.alk.min.köv. keretében bemutatottak közül 1 fő szakember további generáltervezői tervezői területen szerzett szakmai tapasztalata (db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3.2. M.2.2.alk.min.köv. keretében bemutatott 1 fő szakember további tartósszerkezeti tervezői feladatok ellátására vonatkozó szakmai tapasztalata (db)
3.3. M.2.3.alk.min.köv. keretében bemutatott 1 fő szakember további geotechnikai tervezői feladatok ellátására vonatkozó szakmai tapasztalata (db)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_86128665
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Rimóczi János
A vevő profiljának címe: http://www.hegyvidek.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001063192019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1.AK jelen közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett EKR rendszerben bonyolítja le, így a 424/2017.(XII.19.)Kr.(EKR.r.) alkalmazandó.
Többet mutasson
2. A közbeszerzési eljárás során a kommunikáció EKR.r. előírásai szerint történik. Az eljárásban való ajánlattétel feltétele, hogy AT az EKR.r.6.§(6)-(8) szerint regisztráltassa magát az EKR rendszerben. Az EKR működtetését a 27/2017.(XI.6.)MvM r.alapján a NEKSZT Kft. végzi http://nekszt.hu. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
Többet mutasson
+ még 20
3. Az ajánlatban előírt dokumentumok benyújthatók az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy amennyiben elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikusmásolata formájában (Kbt.41/A.§ (1)-(3).
Többet mutasson
4) Az értékelési szempont szerinti megajánlást az EKR.r. 11. § (1) bek. szerint az AK által elektronikusűrlapként létrehozott felolvasólapon kell ajánlattevőnek az ajánlat részeként kitölteni.
Többet mutasson
5) Az ajánlat részeként továbbá be kell nyújtani:
a) Kbt.66.§(2) szerint nyilatkozatot.
b) Kbt. 66.§(6) szerinti nyilatkozat (AK előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét(részeit) amelynek teljesítéséhez AT alvállalkozót kíván igénybe venni és az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat - (nemleges nyilatkozat is csatolandó). AK a Kr. 2.§(3)bek. alapján előírja, hogy AT az EEKD-ban tüntesse fel az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
Többet mutasson
c) Kbt.67.§(4) bek. szerinti nyilatkozatot,
d) Ajánlati biztosíték nyújtását igazoló dokumentum
e) Változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozat (nemleges nyilatkozat is csatolandó), továbbá változásbejegyzési eljárás esetében a Kr.13. §-ban meghatározott iratokat.
Többet mutasson
f) AT-nek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 25.§ (3)-(4) bek. vonatkozásában
g) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat az ajánlattevő nevében aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz a képviseleti jogosultságot igazoló dokumentumot részletesen lsd. Közbeszerzési Dokumentumok
Többet mutasson
h) Ajánlattevő köteles ajánlatához szakmai ajánlatot csatolni, amelyben ismerteti az alábbi munkarészeket:
— generáltervezés (komplex tervezés) specifikációja, mely tartalmazza a szakági alap-, és kiegészítő szolgáltatások teljeskörű bemutatását, melyek a műszaki leírásban foglalt feladatot megvalósításához szükségesek, azaz azt szükséges kifejteni, hogy az egyes feladatok megvalósításához milyen szakági tervezőket kíván bevonni,
Többet mutasson
— építésjogi- és az engedélyeztetések eljárásrendi javaslatát
i) Amennyiben az AT Kbt.69.§(11) bek.szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani.
Többet mutasson
6) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 71.§ szerint biztosít lehetőséget. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplőgazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
7) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, így az eljárás során kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az ajánlat magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be.
Többet mutasson
8) Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35.§-ban foglalt feltételeknek. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban csatolni kell az Kbt.35.§ (2a) bek szerinti meghatalmazást.
Többet mutasson
9) Ajánlatkérő kizárja a nyertes ajánlattevő(k) számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
10) Az ajánlatban előforduló különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó.
Többet mutasson
***Folytatás VI.4.3. pontban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
VI.3) pont folytatása:
+ még 14
12) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában írt eredménytelenségi okot.
13) Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.
14) AK a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek az alábbi időszakokat tekinti: hétfőtől csütörtökig, 10-15 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 10-14 óráig terjedőidőintervallum.
Többet mutasson
15.) A felhívás IV.2.6) pontjában rögzített 1 hónapos ajánlati kötöttség alatt Ajánlatkérő 30 napot ért.
16) Ajánlatkérő az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére való alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi pontok esetében: III.1.1), III.1.2), III.1.3).
Többet mutasson
Ajánlati biztosíték előírása: Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt nettó 1 200 000,- HUF. ajánlati biztosíték nyújtásához köti.
A Kbt. 54.§ alapján ajánlattevő választása szerint teljesíthető:
— ajánlatkérő Raiffeisen Banknál vezetett 12001008-00155594-00100008 számú számlájára történő befizetéssel, úgy, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig a biztosíték összege ajánlatkérő számláján jóváírásra kerüljön. A közlemény rovatban jelen eljárás megnevezését (Jagelló út tervezés) és azátutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni.
Többet mutasson
A biztosíték befizetésére / átutalására vonatkozóan ajánlattevőnek ajánlatához cégszerűen aláírt, eredeti vagy hiteles másolati nyilatkozatát, vagy a bank által kiadott, a bank képviselője / képviselői által aláírt eredeti, hiteles vagy egyszerű másolati igazolást kell csatolnia. A nyilatkozatnak / igazolásnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: befizetett / átutalt összeg, a befizető / átutaló neve, átutalás esetén azon számla száma, amelyről az átutalás történt, továbbá az átutalás /befizetés időpontja.
Többet mutasson
— pénzügyi intézmény/biztosító által vállalt garancia/készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.
Többet mutasson
Abban az esetben, ha Ajánlattevő az ajánlati biztosítékot bank vagy biztosító által vállalt garanciával, illetve kötelezvénnyel nyújtja, az eredeti, Kbt. 41/A.§(2)bek. szerinti garanciát vagy kötelezvényt kell az ajánlathoz csatolnia. A bank vagy biztosító által vállaltgaranciának, illetve készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvénynek tartalmaznia kell Ajánlatkérő -mint Kedvezményezett- nevét, címét, Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén valamennyi Ajánlattevő) nevét, címét és a közbeszerzési eljárás számának, tárgyának megjelölését, valamint a bank, illetve biztosító nevében kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírását.
Többet mutasson
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség jelen felhívás IV.2.6 pontjában foglalt időtartama lejártáig érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni. Az ajánlati biztosíték további szabályait a Kbt. 54. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
II.1.6. ponthoz:
A tervezési szolgáltatás és a kapcsolódó feladatok, valamint az annak eredményeképpen előállítandó dokumentumok nem oszthatóak oly módon, hogy az a közpénzek hatékony, ésszerű, gazdaságos felhasználását eredményezné. A nyertes AT által ellátandó feladatok volumene, komplexitása, egymással való szerves kapcsolata, továbbá a feladatok egymásra épülése miatt-figyelembe véve AK gazdasági, műszaki és minőségi elvárásait - a részajánlattétel lehetővé tétele ésszerűtlen döntés. Előbbiekre tekintettel AK nem kívánja biztosítani a részekre történő ajánlattétel lehetőségét.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 163-400729 (2019-08-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-01-07)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-01-07 📅
Közzététel dátuma: 2020-01-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 006-008939
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 163-400729
HL-S szám: 6
További információk
II.2.7) pontban szereplő 550 munkanap alatt következőt érti: 1.Tervezési munka szakasza: 300 munkanap 2.Tervezői művezetés szakasza: 250 mérnöknap a szerződés ütemezése szerint AK 1 mérnöknap alatt következőt érti: 1 alkalommal (1 napon) nyújtott generál tervezői művezetés 1 mérnöknap. 1 alkalommal nyújtott szakági tervezői művezetés (1 nap/fő) fél mérnöknapnak minősül adott alkalommal megjelent személyenként.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az övezeti előírás és a Szabályozási terv alapján a Jagelló út mellett maximum 600 férőhelyes két szintes mélygarázs, egy szintes rendezvényterem (minimum 1000 fő, és kiegészítő funkciói) kerül kialakításra, melyet új közlekedési kapcsolatokkal és az épületet a környezetbe illesztő elrendezéssel kell megalkotni. A létesítmény egy szintre vonatkoztatott alapterületének becsült felülete a mélygarázs esetében 8500 m
Többet mutasson
További információk:
II.2.7) pontban szereplő 550 munkanap alatt következőt érti: 1.Tervezési munka szakasza: 300 munkanap 2.Tervezői művezetés szakasza: 250 mérnöknap a szerződés ütemezése szerint AK 1 mérnöknap alatt következőt érti: 1 alkalommal (1 napon) nyújtott generál tervezői művezetés 1 mérnöknap. 1 alkalommal nyújtott szakági tervezői művezetés (1 nap/fő) fél mérnöknapnak minősül adott alkalommal megjelent személyenként.
Többet mutasson

Hivatkozás
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § -a alapján:
a) ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indokát:
+ még 12
Az ajánlatok bontásakor ismertetett, a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló fedezet összegét a nyertes ajánlattevő megajánlása meghaladja, ennek következtében Ajánlatkérő a tárgyi eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésének b) pontja alapján eredménytelenné nyilvánítja.
Többet mutasson
b) a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét); -
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban;
FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. 1024 Budapest, Lövőház utca 37. 13842217-2-41, és UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1119 Budapest, Bornemissza tér 12. 12108129-2-43
Többet mutasson
Középülettervező Zártkörűen működő Részvénytársaság 1023 Budapest, Lublói utca 2. 10569731-2-41
Value4Real Projektmenedzsement és Mérnöki Kft. 1027 Budapest, Kapás utca 6–12. 24785213-2-41
Firka Építész Stúdió Kft. 1066 Budapest, Teréz körút 46. V. em. 12365595-2-42
DPi Design Kft. 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 12. 13314949-2-43
Konstruma Mérnöki Iroda Kft. 1078 Budapest, Murányi utca 1. 10259470-2-42
STÚDIÓ'100 Építészeti Kft. 1012 Budapest, Logodi utca 54. 12281107-2-41
Viador Átrium Stúdió Kft. 1143 Budapest, Gizella út 51–57. 25427536-2-42
d) ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezését: -
Forrás: OJS 2020/S 006-008939 (2020-01-07)