Vállalkozási szerződés a Kalocsa–Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére. I. rész: Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz) II. rész: Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz) III.1.3) folytatása: Egy szakember ugyanarra a pozícióra több ajánlati részben is érvényesen megajánlható. Ugyanazon szakember egy ajánlati részen belül csak egy pozícióra jelölhető. Ugyanazon szakember több pozícióra történő megajánlása egy ajánlati részen belül az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után! Előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség(ek) egyenértékűséget az ajánlattevőnek igazolnia kell.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-02-24.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-12-30.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-12-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR001408382019
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Kalocsa–Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére.
I. rész: Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz)
II. rész: Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
III.1.3) folytatása:
Egy szakember ugyanarra a pozícióra több ajánlati részben is érvényesen megajánlható.
Ugyanazon szakember egy ajánlati részen belül csak egy pozícióra jelölhető. Ugyanazon szakember több pozícióra történő megajánlása egy ajánlati részen belül az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!
Előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség(ek) egyenértékűséget az ajánlattevőnek igazolnia kell.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák📦
További CPV-kód: Hidak építési munkái📦 Vízelvezető rendszer építése📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Tolna🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Értékelési szempont:legjobb ár-érték arány.Értékelés során adható pontszám:0,00-10,00 pont.Értékelés módszere:1.értékelési szempont:fordított arányosítás,2-4. értékelési szempont:Miniszterelnökség 2 szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával.Részletes leírás a KD I.kötet 19.pont.
A II.2.7) pontban meghatározott határidő a szerződés hatálybalépésétől számítandó.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Kalocsa–Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére.
I. rész: Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz)
+ még 5
II. rész: Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
II. rész: Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
III.1.3) folytatása:
Egy szakember ugyanarra a pozícióra több ajánlati részben is érvényesen megajánlható.
Ugyanazon szakember egy ajánlati részen belül csak egy pozícióra jelölhető. Ugyanazon szakember több pozícióra történő megajánlása egy ajánlati részen belül az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!
Ugyanazon szakember egy ajánlati részen belül csak egy pozícióra jelölhető. Ugyanazon szakember több pozícióra történő megajánlása egy ajánlati részen belül az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!
Előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség(ek) egyenértékűséget az ajánlattevőnek igazolnia kell.
A rész elnevezése: 512. jelű út és Duna-híd tervezése és kivitelezése
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Az 512. jelű országos közút 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának (I. építési szakasz) az alábbiak szerinti teljes körű tervezése és kivitelezése:

— 13,2 km egybefüggő 2x1 sávos új közút megépítése,
+ még 11
— 2,9 km meglévő útszakasz átépítése,
— 3 db új körforgalmi csomópont megépítése,
— 2 db meglévő szintbeni csomópont átépítés,
— 1 db Duna-híd építése, 2*73+74,1+120+200+120+96,1+2*95 m támaszközökkel,
— 2 db kezelő úti híd építése melyek szerkezeti hossza 11,2 m és 13,4 m,
— közmű kiváltások.
Az 1. ajánlati részben (I. építési szakasz) az 5124. j. és az 512. j. út keresztezésében lévő csomópont és az 5124. jelű út működéséhez szükséges 512. j. úthoz tartozó vízelvezetés megépítésének rész-teljesítési határideje - a 2. ajánlati rész forgalomba helyezésének érdekében - a 2. ajánlati rész (II. építési szakasz) teljesítési határidejével megegyezik.

A nyertes ajánlattevő(k) feladatát tervezési feladatok is képezik, melyeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A nyertes ajánlattevő(k) által ellátandó feladatokat részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés finanszírozása érdekében a Kiemelt közúti projektek (KKP) keretében megkötött hatályos támogatási szerződés módosítását fogja kezdeményezni, és ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján a támogatási szerződés módosításának elmaradását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján a támogatási szerződés módosításának hatályba lépését ajánlatkérő a szerződés hatálybalépését felfüggesztő feltételként köti ki.

PST kód: K512.01.73
Időtartam: 40 hónap
További információk:
Értékelési szempont:legjobb ár-érték arány.Értékelés során adható pontszám:0,00-10,00 pont.Értékelés módszere:1.értékelési szempont:fordított arányosítás,2-4. értékelési szempont:Miniszterelnökség 2 szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával.Részletes leírás a KD I.kötet 19.pont.
Értékelési szempont:legjobb ár-érték arány.Értékelés során adható pontszám:0,00-10,00 pont.Értékelés módszere:1.értékelési szempont:fordított arányosítás,2-4. értékelési szempont:Miniszterelnökség 2 szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával.Részletes leírás a KD I.kötet 19.pont.
A II.2.7) pontban meghatározott határidő a szerződés hatálybalépésétől számítandó.
A rész elnevezése: 5124. jelű út tervezése és kivitelezése
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Az 5124. jelű országos közút Gerjen-Paks közötti szakaszának (II. építési szakasz) az alábbiak szerinti teljes körű tervezése és kivitelezése:
— összesen 11, 2 km hosszú, 2x1 sávos új közút megépítése,
+ még 3
— 1,5 km meglévő útszakasz átépítés,
— közmű kiváltások
A 2. ajánlati rész (II. építési szakasz) forgalomba helyezésének érdekében, a 2. ajánlati rész teljesítési határidejével megegyezik az 1. ajánlati részben (I. építési szakasz) megépítendő 5124. j. és 512. j. út keresztezésében lévő csomópont és az 5124. jelű út működéséhez szükséges 512. j. úthoz tartozó vízelvezetés megépítésének rész-teljesítési határideje.

Időtartam: 25 hónap A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Bács-Kiskun megye és Tolna megye
Magyarország, Tolna megye
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Mindkét ajánlati részben:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.

+ még 18
Igazolási mód:
Ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban:EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.

Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a Kr. 1. § (2)-(5) bek., továbbá Kr. 8. §, 10. §, 12-16. §-ok is megfelelően alkalmazandók.

A Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontja tekintetében Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy olyan társaság, amelynek van a 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosa, akkor valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.

Az igazolások nem kérhetők, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér az érintett rendelkezésekben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte.

Amennyiben az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban a kizáró okok fenn nem állásáról be kell nyújtani a 321/2015 Kr.15.§(2)bek.alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az egységes európaiközbeszerzési dokumentumot.

Azon alvállalkozók tekintetében,melyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában ajánlattevő a Kbt.67.§(4)bek.szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
AK felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr.1.§(7)bek.
AK a Kbt.74.§(1)bek.alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt,alvállalkozót v.az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet,aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik,v.aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett.

AK felhívja AT figyelmét a Kbt.69.§(11a)bek. és a Kbt.64.§(1)-(2)bek.
Szakmai cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírások
Mindkét ajánlati rész vonatkozásában
Ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt.67.§(1)-(2)bek,valamint a Kr.1.§(1)bek.szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia,h.az előírt alkalmassági feltételnek megfelel.AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az EEKD IV.rész α)pontjának kitöltését az érintett gazdasági szereplő részéről a részletes információk(A-D szakasz kitöltésének mellőzésével)megadása nélkül.

SZ/1.
Kbt.65.§(1)bek.c)pontja és 322/2015.Kr.8.§(1)bek.alapján AK előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.

SZ/2.
Kbt.65.§(1)bek.c)pontja és a 322/2015.Kr.21.§(1)bek.alapján AK előírja az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés követelményét,

Folytatás III.1.2) pontban
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Valamennyi alkalmassági feltétel kapcsán ajánlattevőnek az ajánlatában Kbt.67.§(1)-(2)bek,valamint a Kr.1.§(1)bek.szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia,h.az előírt alkalmassági feltételnek megfelel.AK az EEKD IV.rész α)pontjának kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazd.szereplő egyszerű nyilatkozatát részletes információk(A-D szakasz kitöltésének mellőzésével)kérése nélkül.

AK felhívja ajánlattevők figyelmét Kr.1.§(7)bek.
+ még 12
Kbt.69.§(4)-(6)bek.alapján felhívott ajánlattevők az alkalmassági feltételnek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
P/1.
Kbt.65.§(1)bek.a)pontja és a Kr.19.§(1)bek.c)pontja alapján AT csatolja az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3,mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya(1.ajánlati részben:közúti híd építése;2.ajánlati részben:országos közút építése)szerinti általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatát,attól függően, h.az ajánlattevő mikor jött létre,ill.mikor kezdte meg tevékenységét,amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben ajánlattevő nem rendelkezik a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3,mérlegfordulónappal lezárt üzleti év árbevételi adataival,úgy tevékenysége megkezdése óta eltelt lezárt üzleti évek közbeszerzés tárgya(1.ajánlati részben:közúti híd építése;2.ajánlati részben:országos közút építése)szerinti nettó árbevételének kell elérnie az előírt összeget(a nem teljes üzleti évet 1évnek tekintve).

Amennyiben AT a Kr.19.§(1)bek.c)pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik,mert olyan jogi formában működik,mely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges,előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely,AK által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal v.dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát.Érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani,h.olyan jogi formában működik,mely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

AK felhívja az Ajánlattevők figyelmét Kbt.69.§(11a)bekezdésében foglaltakra.
Kbt.65.§(7)bek.szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet v.személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek,a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt v.követelményeket,melynek igazolása érdekében AT ezen szervezet erőforrására v.arra is támaszkodik.

AK felhívja AT figyelmét Kbt.65.§(8)bek.
Alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt.65.§(7)bek.szerint csatolandó,kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak-a Kbt. 65.§(8)bek.szerinti szervezet esetében az ajánlatnak-tartalmaznia kell az AT részére szóló meghatalmazást arra,h.az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.(Kbt.65.§(12)bek.)

III.1.3)folytatása:
M/2.2. legalább 1 fő tervező szakemberrel,aki rendelkezik a 266/2013.Kr.szerinti KÉ-K(v.azzal egyenértékű)jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.Kr.szerinti (v.azzal egyenértékű) végzettséggel és legalább 36 hónap közlekedési építmények tervezése területén szerzett tervezői szakmai tapasztalattal.

M/2.3. legalább 1 fő útépítési szakemberrel,aki rendelkezik a 266/2013.Kr.szerinti MV-KÉ(v.azzal egyenértékű)felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.Kr.szerinti(v.azzal egyenértékű)végzettséggel és rendelkezik közútépítési projektek kivitelezése során szerzett legalább 36 hónap építésvezetői és/v.főépítésvezetői szakmai tapasztalattal.

AK a szakemberek tekintetében felhívja AT-k figyelmét az AD I.kötet 17.20) pontjára!
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1.1.
Az 1. ajánlati részben alkalmatlan ajánlattevő,amennyiben az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya (közúti híd építése) szerinti-általános forgalmi adó nélkül számított-árbevétele nem érte el összesen legalább a nettó 20 000 000 000,-Ft-ot.

+ még 22
P/1.2.
A 2. ajánlati részben alkalmatlan ajánlattevő,amennyiben az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3,mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya(országos közút építése)szerinti-általános forgalmi adó nélkül számított-árbevétele nem érte el összesen legalább a nettó 5 000 000 000,-Ft-ot.

Kbt.65.§(6)bek.alapján a P/1.1. és a P/1.2. pontban meghatározott követelménynek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
AK országos közút alatt a közutak igazgatásáról szóló 19/1994.(V.31.)KHVM rendelet 2.§(1)bek.szerinti fogalmakat érti.
AK közúti híd alatt országos közút akadály feletti átvezetését biztosító,2 méternél nagyobb szabad nyílású műtárgyat érti.
III.1.3) pont folytatása:
M/2.2.legalább 1 fő tervező szakemberrel,aki rendelkezik a 266/2013.Kr.szerinti KÉ-K(v.azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.Kr.szerinti(vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és legalább 36 hónap közlekedési építmények tervezése területén szerzett tervezői szakmai tapasztalattal.

M/2.3.legalább 1 fő útépítési szakemberrel,aki rendelkezik a 266/2013.Kr.szerinti MV-KÉ(v.azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.Kr.szerinti(v.azzal egyenértékű) végzettséggel és rendelkezik közútépítési projektek kivitelezése során szerzett legalább 36 hónap építésvezetői és/v.főépítésvezetői szakmai tapasztalattal.

Projektvezető alatt olyan szakembert kell érteni,aki az adott kivitelezési projektet szakmailag irányítja, koordinálja a Vállalkozó,a szakági építésvezetők v. műszaki vezetők munkáját,kapcsolatot tartja a Megrendelővel,konzorciumtagként történő teljesítés esetén a konzorciumvezetővel.

Projektvezető-helyettes alatt olyan szakembert kell érteni,aki az adott építési beruházáson a projektvezető feladatait helyettesi körben ellátja, valamint a projektvezető mellett részt vesz a projekt megvalósításában.

Építésvezető alatt olyan szakembert kell érteni, aki az adott kivitelezési projektet a munkaterületen irányítja.
Főépítésvezető több, különböző szakterületű építésvezető munkáját fogja össze, irányítja, koordinálja.
Egy szakember ugyanarra a pozícióra több ajánlati részben is érvényesen megajánlható.
Ugyanazon szakember egy ajánlati részen belül csak egy pozícióra jelölhető.Ugyanazon szakember több pozícióra történő megajánlása egy ajánlati részen belül az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!

Az előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség(ek) egyenértékűséget az ajánlattevőnek igazolnia kell.
III.1.1)pont folytatása:
ill. a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel,jogosítvánnyal vagy szervezeti,kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.A nyilvántartásokban szereplés tényét-amennyiben a Kbt.69.§(11)bek.szerinti nyilvántartásban a vonatkozó adatok,ill.tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód-a nyilvántartás kivonatának,a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak v.a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Mindkét ajánlati rész vonatkozásában
SZ/1.
Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére,amennyiben nem szerepel a Magyar Építész Kamara v.a Magyar Mérnöki Kamara által vezetett névjegyzékben,ill.nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel,v.a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel,jogosítvánnyal v.szervezeti,kamarai tagsággal nem rendelkezik.

Folytatás III.1.3) pontban
Műszaki és szakmai képességek: Mindkét ajánlati részben:
Valamennyi alkalmassági feltétel kapcsán ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdése szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő az EEKD IV. rész α) pontjának kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát részletes információk (A-D szakasz kitöltésének mellőzésével) kérése nélkül.

Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr. 1. § (7) bekezdésére.
A Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján felhívott ajánlattevők az alkalmassági feltételnek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
M/1.
Kr. 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 8 évben befejezett, de legfeljebb 13 éven belül megkezdett legjelentősebb referenciáinak ismertetése az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet cégszerű nyilatkozatával és a Kr. 22. § (3) bek. szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással az alábbi tartalommal:

— szerződést kötő másik fél (név,székhely),
— építési beruházás tárgya és mennyisége,
— teljesítés kezdő és befejező időpontja (év,hó,nap pontossággal), helye
— a szerződést kötő másik félnek nyilatkozatát arról,hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Igazolás tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.
Amennyiben a referenciát ajánlattevő vagy az alkalmasságot igazoló szervezet közös ajánlattevőként teljesítette, és a teljesítés oszthatatlannak tekinthető a Kr. 22. § (5) bekezdése szerint fogadható el a referencia. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 140. § (9) bek-re, és a Kr. 22.§ (5) bek-re. Ajánlatkérő az igazolások vizsgálata során a Kr. 21/A. §-ban foglaltak szerint jár el.

M/2.
Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján csatolni kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük/képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.

Csatolandó:
— Ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezéséről a betölteni kívánt pozíció megjelölésével,
— szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló,szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz év,hónap bontásban,valamint annak a szervezetnek a megjelölését,mellyel az adott szakember az ajánlattétel időpontjában munkaviszonyban,v. foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll,

— szakemberek által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata,mely tartalmazza a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan,h.AT nyertessége esetén a szerződés teljesítésében az AT által megjelölt pozícióban részt vesz, és a betöltendő pozíciónak megfelelő jogosultsággal a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog.

Időben párhuzamos gyakorlati/tapasztalati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember tapasztalati idejébe. Minden a szakmai önéletrajzban feltüntetett naptári hónap egész hónapként kerül figyelembe vételre.

Bemutatott szakember a jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában szerepel és a szakmai önéletrajzban feltüntetésre kerül a kamarai nyilvántartási szám,akkor a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséget az érvényes jogosultság igazolja,így a végzettséget igazoló egyéb dokumentum benyújtása nem szükséges.

III.1.2)folytatása:
SZ/2.
Alkalmatlan AT,ha az ajánlatban megjelölt,építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők valamelyike nem szerepel az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében,ill.a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők nem szerepelnek a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában,v.a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal v.szervezeti,kamarai tagsággal nem rendelkeznek.

M/1.Alkalmatlan ajánlatevő,ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 8 évben befejezett,de legfeljebb 13 éven belül megkezdett sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt,az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített munkákra vonatkozó alábbi referenciá(kkal)val:

1.ajánlati részben:
+ még 19
M/1.1.Összesen legalább (továbbiakban: min.) egybefüggően 5 km hosszú, új nyomvonalon épített, legalább 2x1 forgalmi sávos országos közút építésére vonatkozó referenciával.

M/1.1. alkalmassági követelménynek való megfelelést ajánlattevő 1db szerződéssel igazolhatja.
M/1.2. Min.1db közúti híd építésére vonatkozó referenciával, amelynek egyik támaszköze min.90méter.
AK egybefüggő út alatt a folytonos,megszakítás nélküli útszakaszt érti.
AK támaszköz alatt a 2 egymással szomszédos támasz középvonala(v.tengelye)között az úttengelyben mért vízszintes vetületi távolságot érti.
AK közút építése alatt a műszaki előírások szerint meghatározott műszaki jellemzőkkel út kialakítását, átépítését, felújítását vagy korszerűsítését érti.
M/1.2. alkalmassági követelménynek való megfelelést ajánlattevő 1 db szerződéssel igazolhatja.M/1.1. és az M/1.2.alkalmassági követelmények ugyanazon szerződéssel is igazolhatók.Nem magyaro.-i ref.esetén az adott ref.köv.szerinti 19/1994.KHVM rendelet által előírt,megkövetelt tartalmat kell igazolnia ATnek.

2.ajánlati részben:
M/1.1.Összesen legalább (továbbiakban: min.) 8 km hosszú, új nyomvonalon épített, legalább 2x1 forgalmi sávos országos közút építésére vonatkozó referenciával.
M/1.1.alkalmassági követelménynek való megfelelést ajánlattevő 1 db szerződéssel igazolhatja.
Nem magyaro.-i ref.esetén az adott ref. köv.szerinti 19/1994.KHVM rendelet által előírt,megkövetelt tartalmat kell igazolnia AT-nek.AK országos közút alatt a közutak igazgatásáról szóló 19/1994.KHVM rendelet 2.§(1)bek.szerinti fogalmakat érti.

Alkalmatlan az ajánlatevő,ha nem rendelkezik
M/2.1.legalább 1 fő projektvezető szakemberrel,aki rendelkezik a 266/2013.Kr.szerinti MV-KÉ(vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.Kr.szerinti (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és legalább 36 hónap országos közútépítési projektek kivitelezése és/vagy közútépítési projektekhez kapcsolódó hídépítések kivitelezése során szerzett projektvezetői és/v.projektvezető-helyettesi szakmai tapasztalattal.

M/2.2.legalább 1 fő tervező szakemberrel,aki rendelkezik a 266/2013.Kr.szerinti HT(vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.Kr.szerinti (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és legalább 36 hónap közúti hidak tervezése területén szerzett tervezői szakmai tapasztalattal.

M/2.3.legalább 1 fő útépítési szakemberrel,aki rendelkezik a 266/2013.Kr.szerinti MV-KÉ(vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.Kr.szerinti (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és rendelkezik közútépítési projektek kivitelezése során szerzett legalább 36 hónap építésvezetői és/vagy főépítésvezetői szakmai tapasztalattal.

M/2.4. legalább 1 fő hídépítési szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013.Kr.szerinti MV-KÉ(vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.Kr.szerinti (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és rendelkezik közútépítési projektekhez kapcsolódó hídépítések kivitelezése során szerzett legalább 36 hónap hídépítési építésvezetői és/vagy főépítésvezetői szakmai tapasztalattal.

M/2.1.legalább 1 fő projektvezető szakemberrel,aki rendelkezik a 266/2013.Kr.szerinti MV-KÉ(vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.Kr.szerinti(vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és legalább 36 hónap országos közútépítési projektek kivitelezése során szerzett projektvezetői és/v.projektvezető helyettesi szakmai tapasztalattal.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kötbérek (késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási): az SZF vonatkozó pontjai szerint
Teljesítési, jótállási biztosíték: a váll.díj 5 %-a (mely alatt értendő a tartalékkeret és ÁFA nélkül számított ellenszolg. 5 %-a).
+ még 4
Előleg mértéke: 20 %. Előleg-visszafizetési bizt. szabályok részletezése a KD-ben.
Jótállás 36, szavatosság 60 hónap.
Irányadó: Kbt. 27/A. §; 135. § (1)-(3), (5)-(8), (12) bek., Ptk.6:130.§ (1)-(2) bek., 322/2015. (X.30.) Kr.32/A.-32/B.§ Részszámlák: 322/2015. (X.30.) Kr.32.§ szerint. Ajánlattétel, kifizetés, szerződéskötés pénzneme: HUF. További előírások az AD I. és II. kötetben.

Tartalékkeret:2 %.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-02-24 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
További információk:
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése alapján. A bontási eljárásra a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdése, valamint a Kbt. 68. § (1b)-(1c) bekezdései az irányadók.

Minőségi kritérium (név): 2. AF III.1.3) pont M/2.1) pontjában meghatározott szakember szakmai többlet tapasztalata (lsd.VI.4.3.pont)(min. 0, max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. AF III.1.3) pont M/2.2) pontjában meghatározott szakember szakmai többlet tapasztalata (lsd.VI.4.3.pont)(min. 0, max. 24 hónap)
4. AF III.1.3) pont M/2.4) pontjában meghatározott szakember szakmai többlet tapasztalata (lsd.VI.4.3.pont)(min. 0, max. 24 hónap)
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): 4. AF III.1.3) pont M/2.3) pontjában meghatározott szakember szakmai többlet tapasztalata (lsd.VI.4.3.pont)(min. 0, max. 24 hónap)
1.AK a közbeszerzési eljárást a Kbt.40.§(1)bek.alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes,elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételével bonyolítja le.AK felhívja az Ajánlattevők figyelmét,h.a 424/2017.Kr.6.§(1)bek.alapján az EKR használatához a rendszerben az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges.Kbt. 57.§(2)bekezdése alapján az ajánlatkérő előírja,h.a közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, le kell töltenie.Közös ajánlattétel esetében elegendő az egyik ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak a közbeszerzési dokumentumokat igazoltan letölteni.

2.Ajánlatot a jelen felhívásban megadott címre az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig elektronikusan, jelszó nélkül olvasható, nem szerkeszthető *.pdf formátumban kell benyújtani.

+ még 8
3.Ajánlatnak ajánlati részenként a Kbt.66.§(5)bek. szerinti felolvasólapot kell tartalmaznia, melyen fel kell tünteti a Kbt.68.§(4)bek.szerinti összes adatot. AT a 424/2017.(XII.19.)Korm. rend.11.§(1)bek. alapján az ajánlatkérő által létrehozott elektronikus űrlap formájában köteles a felolvasólapot az ajánlat részeként kitölteni.

4.Ajánlatban benyújtott dokumentumokat a Kbt.47.§(2a)bek. alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. A Kbt. 41/A.§(3) bek.alapján amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Ha az adott nyilatkozatra az EKR-ben elektronikus űrlap áll rendelkezésre, azt akkor is ki kell tölteni, ha az ajánlatkérő az adott nyilatkozat más nyelven történő benyújtását is lehetővé teszi az ajánlatban, és az ajánlattevő eltérő nyelvű nyilatkozatot csatol a rendszerben. Ebben az esetben, ha az elektronikus űrlap magyar nyelven kerül kitöltésre, azt a csatolt nyilatkozat fordításának kell tekinteni.AK felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A.§(1)-(5),Kbt.47.§(2) és a 424/2017 Kr.11.§(4)bek.

5.AK szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló,sem a közös ajánlattevők esetében.
6.AK hiánypótlás lehetőségét a Kbt.71.§-a szerint biztosítja a 71.§(6)bek.szerinti korlátozással.
7.AK felhívja a figyelmet Kbt.73.§(5)bek.
8.Ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt.65.§(7)bek.vonatkozóan.Nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges.A Kbt.65.§(7)bek.rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja,h.a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.Kbt.65.§(12)bek.értelmében az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt.65.§(7)bek.szerint csatolandó,kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak-Kbt.65.§(8)bek.szerinti szervezet esetében az ajánlatnak-tartalmaznia kell AT részére szóló meghatalmazást arra,h.az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor adott szervezet képviseletében eljárhat.

9.AK ajánlati biztosíték nyújtását írja elő,melynek mértéke az 1.ajánlati rész esetében 60 000 000,-Ft,a 2.ajánlati rész esetében 7 000 000,-Ft.Teljesíthető:KD-ben megadottak szerint.Igazolás:befizetést/átutalást igazoló dok.(10300002-20609931-49020322 (IBAN: HU58 10300002-20609931-49020322,SWIFT:MKKBHUHB); garancia biztosítás esetén:garancia levél, készfizető kezességvállalás esetén:kezességvállalásról szóló dok.;biztosítási szerződés esetén: kötelezvény.A garancia/kezességvállaló nyilatkozatot,valamint a kötelezvényt minden esetben a 2016.évi CXXX.tv.szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek megfelelő elektronikus okirati formában szükséges benyújtani.

Folytatás VI.4.3) pont
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt.148.§(3)-(9)bek.szerint.
II.2.5) Értékelési szempontok:
+ még 22
1.rész-Minőségi kritérium:
2.A felhívás III.1.3)M/2.1.szerinti alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott projektvezető szakember országos közútépítési projektek kivitelezése és/vagy közútépítési projektekhez kapcsolódó hídépítések kivitelezése során szerzett projektvezetői és/vagy projektvezető helyettesi szakmai többlet tapasztalata(min.0,max.24hónap)

3.A felhívás III.1.3)M/2.2.szerinti alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakember közúti hidak tervezése területén szerzett tervezői szakmai többlet tapasztalata(min.0,max.24hónap)

4.A felhívás III.1.3)M/2.4.szerinti alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott hídépítési szakember közútépítési projektekhez kapcsolódó hídépítések kivitelezése során építésvezetőként és/vagy főépítésvezetőként szerzett szakmai többlet tapasztalata (min.0,max.24hónap)

2.rész-Minőségi kritérium:
2.A felhívás III.1.3)M/2.1.szerinti alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott projektvezető szakember országos közútépítési projektek kivitelezése során szerzett projektvezetői és/vagy projektvezető helyettesi szakmai többlet tapasztalata (min.0,max.24hónap)

3.A felhívás III.1.3)M/2.2.szerinti alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakember közlekedési építmények tervezése területén szerzett tervezői szakmai többlet tapasztalata(min.0,max.24hónap)

4.A felhívás III.1.3)M/2.3.szerinti alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott útépítési szakember közútépítési projektek kivitelezése során építésvezetőként és/vagy főépítésvezetőként szerzett szakmai többlet tapasztalata(min.0,max.24hónap)

VI.3)pont folytatása:
10.AT köteles a Kbt.66.§(6)bek. rendelkezései alapján ajánlatában megjelölni
a)a közbeszerzésnek azt a részét (részeit),amelynek teljesítéséhez az AT alvállalkozót kíván igénybe venni,
b)az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
Amennyiben AT nem kíván alvállalkozót igénybe venni,nemleges tartalmú nyilatkozatot ebben az esetben is csatolni szükséges!
11. Felelősségbiztosítás (1.ajánlati rész) Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára minimum 1 000 000 000 Ft/év és 300 000 000 Ft/káresemény limitű építési- szerelési- vagyon-,és felelősségbiztosítási szerződést kötni v. meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni. Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára minimum 300 000 000 Ft/év és minimum 150 000 000 Ft/ káresemény limitű tervezői felelősségbiztosítási szerződést kötni v. meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni.
Felelősségbiztosítás (2.ajánlati rész) Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára minimum 1 000 000 000 Ft/év és 300 000 000 Ft/káresemény limitű építési- szerelési- vagyon-,és felelősségbiztosítási szerződést kötni v. meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni. Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára minimum 50 000 000 Ft/év és minimum 25 000 000 Ft/káresemény limitű tervezői felelősségbiztosítási szerződést kötni v. meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni.
12.Szakmai ajánlat:Ajánlatkérő az AT által beárazott és cégszerűen aláírt költségvetési kiírást tekinti szakmai ajánlatnak.
13.AK a felhívás IV.2.6)pontja vonatkozásában rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség időtartama 60nap.
14.AK alkalmazza a Kbt.75.§(2)bek.e)pontját.
15.Alkalmasság III.1.1.), III.1.2.) és III.1.3.) pontokban előírt feltételei és igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.

16.közbeszerzési eljárás megindítására forrás hiányában a Kbt.53.§(6)bek.alapján kerül sor.
17.AK"országos közút"alatt a19/1994.(V.31.)KHVM rend.2.§(1)bek.szerinti, "közlekedési építmények "alatt a pedig a 93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet 1. § a) és b) pontja szerinti fogalmakat érti.

18.FAKSZ:Juhász Dániel 01032
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 002-001016 (2019-12-30)
További információk (2020-01-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére.
I.rész:Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz)
II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
III.1.3)folytatása:
Egy szakember ugyanarra a pozícióra több ajánlati részben is érvényesen megajánlható.
Ugyanazon szakember egy ajánlati részen belül csak egy pozícióra jelölhető. Ugyanazon szakember több pozícióra történő megajánlása egy ajánlati részen belül az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!
Előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség(ek) egyenértékűséget az ajánlattevőnek igazolnia kell.
Vállalkozási szerződés a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére.
I.rész:Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz)
II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
III.1.3)folytatása:
Egy szakember ugyanarra a pozícióra több ajánlati részben is érvényesen megajánlható.
Ugyanazon szakember egy ajánlati részen belül csak egy pozícióra jelölhető. Ugyanazon szakember több pozícióra történő megajánlása egy ajánlati részen belül az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!
Előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség(ek) egyenértékűséget az ajánlattevőnek igazolnia kell.
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások📦
Mindkét ajánlati részben kiadásra került a KD II.kötet 1.sz.melléklete és módosításra került a KD III.kötet b) projektre jellemző előírások és a III. kötet c) 1.melléklete. Módosításra került a IV.kötet a) tételleírás és a b) menniységkimutatás mindkét ajánlati rész vonatkozásában.
Mindkét ajánlati részben kiadásra került a KD II.kötet 1.sz.melléklete és módosításra került a KD III.kötet b) projektre jellemző előírások és a III. kötet c) 1.melléklete. Módosításra került a IV.kötet a) tételleírás és a b) menniységkimutatás mindkét ajánlati rész vonatkozásában.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére.
I.rész:Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz)
+ még 2
II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
További információk (2020-03-04) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-04 📅
Benyújtási határidő: 2020-03-24 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 048-112917
HL-S szám: 48
További információk
Mindkét ajánlati részben módosításra került a KD III. kötet c) 1. és 7. sz.melléklete. Módosításra került a KD IV.kötet a) tételleírás és a b) menniységkimutatás mindkét ajánlati rész vonatkozásában, valamint a KD II. kötete.

Forrás: OJS 2020/S 048-112917 (2020-03-04)
További információk (2020-03-20) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-20 📅
Benyújtási határidő: 2020-04-09 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 059-140785
HL-S szám: 59
További információk
Módosításra került a KD IV.kötet b) mennyiségkimutatás mindkét ajánlati rész vonatkozásában, illetve kiadásra kerül a Duna-híd közvilágítására vonatkozó tervlap a KD V. kötetének részeként.

Forrás: OJS 2020/S 059-140785 (2020-03-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-09-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére.
I.rész:Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz)
II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
Vállalkozási szerződés a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére.
I.rész:Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz)
II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
A beszerzés teljes értéke: 91 914 140 453 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-09-17 📅
Közzététel dátuma: 2020-09-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 184-443410
HL-S szám: 184
További információk
Értékelési szempont:legjobb ár-érték arány.Értékelés során adható pontszám:0,00-10,00 pont.Értékelés módszere:1.értékelési szempont:fordított arányosítás,2-4. értékelési szempont:Miniszterelnökség 2 szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával.Részletes leírás a KD I.kötet 19.pont.
Értékelési szempont:legjobb ár-érték arány.Értékelés során adható pontszám:0,00-10,00 pont.Értékelés módszere:1.értékelési szempont:fordított arányosítás,2-4. értékelési szempont:Miniszterelnökség 2 szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával.Részletes leírás a KD I.kötet 19.pont.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-09-14 📅
Név: Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_53654911
Postacím: Béke utca 150.
Postai város: Tiszakécske
Postai irányítószám: 6060
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 19201204📞
E-mail: vallalkozas@dunaaszfalt.hu📧
Internetcím: https://www.dunaaszfalt.hu/🌏
A beszerzés teljes értéke: 76 951 954 982 HUF 💰
14 962 185 471 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők neve, címe és adószáma:
1. rész:
+ még 24
I.számú ajánlat:
Ajánlattevő neve: A-Híd Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ajánlattevő székhelye: 1138 Budapest, Karikás Frigyes utca 20.
Ajánlattevő adószáma: 24857538-2-44
II.számú ajánlat:
Ajánlattevő neve: Dömper Kft.
Ajánlattevő székhelye: 2541 Lábatlan, Dunapart hrsz.: 1605/2.
Ajánlattevő adószáma: 10229105-2-11
Ajánlattevő neve: Subterra-Raab Kft.
Ajánlattevő székhelye: 9024 Győr, Rómer Flóris utca 5.
Ajánlattevő adószáma: 24824040-2-08
Ajánlattevő neve: Pannon-Doprastav Kft.
Ajánlattevő székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 187-189.
Ajánlattevő adószáma: 24657998-2-43
III.számú ajánlat:
Ajánlattevő neve: Duna Aszfalt Kft.
Ajánlattevő székhelye: 6060 Tiszakécske, Béke utca 150.
Ajánlattevő adószáma: 11426628-4-03
2.rész:
I. számú ajánlat:
Ajánlattevő neve: STRABAG Általános Építő Kft.
Ajánlattevő székhelye: 1117 Budapest, Gábor Dénes utca 2. (Infopark D épület)
Ajánlattevő adószáma: 11705053-4-44
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt.148.§(3)-(9)bek.szerint
Forrás: OJS 2020/S 184-443410 (2020-09-17)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-06-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 76 951 954 982 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-23 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 122-322608
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 184-443410
HL-S szám: 122
További információk
Szerződés módosításának időpontja: 2021. június 7.
Forrás: OJS 2021/S 122-322608 (2021-06-23)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-07-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 14 962 185 471 HUF 💰
Objektum A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: MAGYARORSZÁG, Tolna megye
Forrás: OJS 2021/S 131-345140 (2021-07-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Kalocsa-Paks új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat
Hivatkozási szám: EKR001408382019
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére.
I.rész:Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz)
II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
Vállalkozási szerződés a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére.
I.rész:Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz)
II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 91 914 140 453 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001408382019/1
A beszerzés leírása:
Az 512. jelű országos közút 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának (I. építési szakasz) az alábbiak szerinti teljes körű tervezése és kivitelezése:
- 13,2 km egybefüggő 2x1 sávos új közút megépítése,
- 2,9 km meglévő útszakasz átépítése,
- 3 db új körforgalmi csomópont megépítése,
- 2 db meglévő szintbeni csomópont átépítés,
- 1 db Duna-híd építése, 2*73+74,1+120+200+120+96,1+2*95 m támaszközökkel,
- 2 db kezelő úti híd építése melyek szerkezeti hossza 11,2 m és 13,4 m,
- közmű kiváltások.
Az 1. ajánlati részben (I. építési szakasz) az 5124. j. és az 512. j. út keresztezésében lévő csomópont és az 5124. jelű út működéséhez szükséges 512. j. úthoz tartozó vízelvezetés megépítésének rész-teljesítési határideje - a 2. ajánlati rész forgalomba helyezésének érdekében - a 2. ajánlati rész (II. építési szakasz) teljesítési határidejével megegyezik.
A nyertes ajánlattevő(k) feladatát tervezési feladatok is képezik, melyeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A nyertes ajánlattevő(k) által ellátandó feladatokat részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés finanszírozása érdekében a Kiemelt közúti projektek (KKP) keretében megkötött hatályos támogatási szerződés módosítását fogja kezdeményezni, és ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján a támogatási szerződés módosításának elmaradását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján a támogatási szerződés módosításának hatályba lépését ajánlatkérő a szerződés hatálybalépését felfüggesztő feltételként köti ki.
PST kód: K512.01.73
Az 512. jelű országos közút 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának (I. építési szakasz) az alábbiak szerinti teljes körű tervezése és kivitelezése:
- 13,2 km egybefüggő 2x1 sávos új közút megépítése,
- 2,9 km meglévő útszakasz átépítése,
- 3 db új körforgalmi csomópont megépítése,
- 2 db meglévő szintbeni csomópont átépítés,
- 1 db Duna-híd építése, 2*73+74,1+120+200+120+96,1+2*95 m támaszközökkel,
- 2 db kezelő úti híd építése melyek szerkezeti hossza 11,2 m és 13,4 m,
- közmű kiváltások.
Az 1. ajánlati részben (I. építési szakasz) az 5124. j. és az 512. j. út keresztezésében lévő csomópont és az 5124. jelű út működéséhez szükséges 512. j. úthoz tartozó vízelvezetés megépítésének rész-teljesítési határideje - a 2. ajánlati rész forgalomba helyezésének érdekében - a 2. ajánlati rész (II. építési szakasz) teljesítési határidejével megegyezik.
A nyertes ajánlattevő(k) feladatát tervezési feladatok is képezik, melyeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A nyertes ajánlattevő(k) által ellátandó feladatokat részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés finanszírozása érdekében a Kiemelt közúti projektek (KKP) keretében megkötött hatályos támogatási szerződés módosítását fogja kezdeményezni, és ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján a támogatási szerződés módosításának elmaradását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján a támogatási szerződés módosításának hatályba lépését ajánlatkérő a szerződés hatálybalépését felfüggesztő feltételként köti ki.
PST kód: K512.01.73
További információk:
Értékelési szempont:legjobb ár-érték arány.Értékelés során adható pontszám:0,00–10,00 pont.Értékelés módszere:1.értékelési szempont:fordított arányosítás,2-4. értékelési szempont:Miniszterelnökség 2 szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával.Részletes leírás a KD I.kötet 19.pont.
Időtartam: 40 hónap Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2020-09-14 📅
Cím: 512. jelű út és Duna-híd tervezése és kivitelezése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 76 951 954 982 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001408382019/7486 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
tervezés,tervezői művezetés,híd és műtárgyépítési munkák egyes részei,felelős műszaki vezetés,szakfelügyeletek,ideiglenes
létesítmények egyes részei,régészet,geodézia,hírközlővezetéképítési munkák egyes részfeladatai,villamosvezetéképítési munkák egyesrészfeladatai,víz és szennyvízvezetéképítési munkák egyes részfeladatai,gázvezetéképítési munkák egyes részfeladatai,előkészítő és földmunkák egyes részfeladatai,útépítési és egyéb pályaszerkezetépítési munkák egyes részfeladatai,híd és műtárgyépítési munkák egyes részfeladatai,vízépítési munkák egyes részfeladatai,növénytelepítési,környezetvédelmi munkák egyes részfeladatai

A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
tervezés,tervezői művezetés,híd és műtárgyépítési munkák egyes részei,felelős műszaki vezetés,szakfelügyeletek,ideiglenes
létesítmények egyes részei,régészet,geodézia,hírközlővezetéképítési munkák egyes részfeladatai,villamosvezetéképítési munkák egyesrészfeladatai,víz és szennyvízvezetéképítési munkák egyes részfeladatai,gázvezetéképítési munkák egyes részfeladatai,előkészítő és földmunkák egyes részfeladatai,útépítési és egyéb pályaszerkezetépítési munkák egyes részfeladatai,híd és műtárgyépítési munkák egyes részfeladatai,vízépítési munkák egyes részfeladatai,növénytelepítési,környezetvédelmi munkák egyes részfeladatai
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása

A vállalkozó neve és címe
Név: DUNA ASZFALT Út és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_53654911
Postacím: Béke Utca 150
Postai irányítószám: 6060
Postai város: Tiszakécske
Régió: Békés🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: vallalkozas@dunaaszfalt.hu📧
Telefon: +36 19201204📞
URL: https://www.dunaaszfalt.hu/🌏
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kötbérek (késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási): az SZF vonatkozó pontjai szerint
Teljesítési, jótállási biztosíték: a váll.díj 5 %-a (mely alatt értendő a tartalékkeret és ÁFA nélkül számított ellenszolg. 5 %-a).
Előleg mértéke: 20 %.
Jótállás 36, szavatosság 60 hónap.
Irányadó: Kbt. 27/A. §; 135. § (1)-(3), (5)-(8), (12) bek., Ptk.6:130.§ (1)-(2) bek., 322/2015. (X.30.) Kr.32/A.-32/B.§ Részszámlák: 322/2015. (X.30.) Kr.32.§ szerint. Ajánlattétel, kifizetés, szerződéskötés pénzneme: HUF.
Tartalékkeret:2 %.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Építési és Közlekedési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56821345
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Főosztály
E-mail: kozbeszerzes@ekm.gov.hu📧
Telefon: +36 14368572📞
Fax: +36 14368560 📠
URL: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk További információk
A 2. sz. szerződésmódosítás dátuma: 2023.11.29.
A VII.2.2. pont folytatása:
A Kbt. 141. § (6) bekezdésében rögzített szerződésmódosítási feltételek az adatváltozás és a Szerződés pénzügyi fedezetének módosítása vonatkozásában az alábbiak szerint teljesülnek:
„(6) A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha
a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna;
b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy
c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.”
Az adatváltozás és a Szerződés pénzügyi fedezetének módosítása a fenti rendelkezésekre figyelemmel nem lényeges módosításnak tekinthető.
***
A II.3. pontban előadott indokokra, okokra, körülményekre tekintettel, a Szerződő Felek egybehangzóan rögzítik, hogy jelen 2. számú szerződésmódosításra a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján kerül sor.
A Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja a következőkről rendelkezik:
„A (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés - a (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat az alábbiak közül bármely esetben:
c) a következő feltételek együttes teljesülése esetén:
ca) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre;
cb) a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét;
cc) az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át. Ha egymást követően több olyan módosításra kerül sor, amelyek a ca) alpont szerinti több, egymással nem összefüggő körülmény miatt merültek fel, ez a korlátozás az egyes módosítások nettó értékére alkalmazandó. Az egymást követő módosítások nem célozhatják e rendelkezés megkerülését.”
A Felek megvizsgálták a Kbt. 141. § (4) bekezdésének c) pontja szerinti jogalap fennállását, és megállapították, hogy a Szerződés módosítása jogszerűen lehetséges, tekintettel arra, hogy a módosítást olyan körülmények teszik szükségessé, amelyeket a Megrendelő, mint ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva sem láthatott előre.
A Szerződés 2020. szeptember 14. napján az orosz ukrán háború kitörését megelőzően került megkötésre, ezért a Felek a szerződéskötéskor kellő gondossággal sem számolhattak a Magyarország szomszédságában zajló orosz-ukrán háborúval és a háborúval összefüggésben a Szerződés teljesítése során felhasznált építőanyagok és a beépítésre kerülő építőipari termékek árának a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó áremelkedésével. A szakvélemény kizárólag olyan költségnövekményeket fogad el, amelyek közvetlenül az orosz ukrán háború okozta áremelkedésre vezethetőek vissza, és amelyek a szerződéses összeg egésze tekintetében meghaladják a rendes üzleti kockázat mértékét.
Megrendelő jelen 2. számú szerződésmódosítás keretében a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdésében rögzített költségmegosztásnak megfelelően, a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekedés 50 %-át vállalja át. A módosítás továbbá nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét (Szerződés tárgya és típusa változatlan marad, a Vállalkozónak továbbra is a Szerződés tárgya szerinti munkákat elvégeznie), továbbá a Szerződés szerinti ellenértéke növekedése (nettó 732.236.770,- Ft) nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át, figyelemmel az egymást követő módosításokra is.

Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Postacím: Riadó u. 5
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt.148.§(3)-(9)bek.szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Változások Egyéb kiegészítő információk
módosítás indokai, a módosítást megalapozó körülmények és megállapítások
II.1. Adatváltozás
Megrendelő jogutódlásában és Mérnök kapcsolattartójaként megjelölt személyekben, valamint adataiban bekövetkezett változásra tekintettel a Szerződésben szereplő Megrendelő és Mérnök adatainak módosítása szükséges.
II.2. A Szerződés pénzügyi fedezetének módosítása
Az I. Előzmények pontban rögzítettekre tekintettel a Szerződés pénzügyi fedezetét a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, a 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport; ÁHT-T azonosító: 401106 forrás biztosítja, melynek következtében a Szerződés 4.2 pontjában foglaltak módosítása szintén szükséges.
II.3. Vállalkozói díjigény az orosz-ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésre kerülő építőipari termékek tekintetében a 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet szerint/Vállalkozói Díjigény a rendes üzleti kockázat feletti infláció okozta költségnövekmény kapcsán
Vállalkozó 2023. január 31. napján kelt levelében, hivatkozással a Vállalkozási Szerződéses Feltételek (továbbiakban: VSZF) 22.1. pontjában, valamint a 13/2023. (I. 24.) Korm. rendeletben foglaltakra (továbbiakban: Korm. rendelet) igénybejelentést terjesztett elő az orosz-ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésére kerülő építőipari termékek üzleti kockázatot meghaladó áremelkedéséből adódó költségnövekményének megtérítése tárgyában. Ezt követően Vállalkozó a szerződés-módosításra irányuló, kidolgozott kérelmét a 2023. március 24. napján kelt levelével terjesztette elő, hivatkozással a 13/2023. (I. 24.) Korm. rendeletben, illetve a 4/2023. (II. 23.) ÉKM rendeletben (továbbiakban: ÉKM rendelet) foglaltakra. Ezen dokumentáció átvizsgálását követően Megrendelő a 2023. április 14. napján kelt, levelében hiánypótlásra hívta fel Vállalkozót, aki a kért felhívásnak eleget téve, a 2023. április 21. napján kelt levelével nyújtotta be az egységes szerkezetbe foglalt kérelmét.
Mérnök 2023. május 24. napján kelt, valamint annak pontosítását tartalmazó 2023. május 31. napján kelt véleményében rögzítette megállapításait, amely szerint a Vállalkozó által benyújtott kérelemben foglaltak összhangban vannak a havi igazolt mennyiségekkel, Vállalkozó által, az ÉKM rendelet alapján elkészített kódolásnak megfelel az elszámolás, csak ott hozott többletigényt Vállalkozó, ahol megfeleltetett, kódolt tétele volt az adott hónapban.
A Vállalkozó által megjelölt, az orosz–ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésre kerülő építőipari termékek vonatkozásában az árváltozásból következő érvényesíteni kívánt vállalkozói többletdíjigény nettó 1.296.476.899,- Ft. Ebből a Szerződés hatályba lépésétől, azaz 2021. január 5. napja és 2022. február 24. napja közötti időszakra vonatkozó többletdíjigény nettó 166.132.424,- Ft, míg a 2022. február 25. napja és 2023. február 28. napja közötti időszakra vonatkozó többletdíjigény nettó 1.130.344.475,- Ft.
A 2023. február 28. napjáig felmerült, érvényesíteni kívánt vállalkozói többletdíjigény az eredeti szerződéses érték 8,67%-a.
Megrendelő 2023. július 12. napján kelt Feljegyzése útján kérte a szakvélemény kiadásához szükséges intézkedések megtételét az Építésgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkárságtól a tárgyi Szerződés vonatkozásában.
Az Építésgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkár 2023. augusztus 15. napján küldte meg Megrendelő részére az Építési és Közlekedési Minisztérium Közigazgatási Államtitkára által 2023. július 24. napján kiadmányozott szakvéleményt.
A szakértői feladatok ellátására kijelölt KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. (továbbiakban: KTI) 2023. július 19. napján kelt, 068. számú szakvéleményében meghatározott, a tárgyi beruházást érintően az orosz-ukrán háború következményeként – a rendes üzleti kockázat feletti infláció okozta – a Vállalkozó részére elszámolható költségnövekmény, ami az összes költségnövekmény 50%-a, azaz mindösszesen: nettó 732.236.770,- Ft.
Megrendelő – a Támogató tartalmú szakvéleményt figyelembe véve – a Vállalkozói díjigényt nettó 732.236.770,- Ft összegben fogadja el, ami az eredeti szerződéses érték 4,9 %-a.
A változtatás szerződéses határidőt nem érint. A műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárására 2023. február 28. napján került sor, azonban a Szerződés a Végteljesítési Határidő elteltének ellenére továbbra is hatályban van, melynek megerősítésére Felek között 2023. július 31. napján hatályban tartó jegyzőkönyv került felvételre.
II.4. A szerződésmódosítás közbeszerzési-jogi indoklása
A Közbeszerzési Hatóság 2018. VIII. évfolyam 5. számában, tárgyban kelt állásfoglalásában rögzítésre került, hogy a tartalékkeret célja az építési beruházás teljesítéséhez, a rendeltetésszerű és biztonságos használathoz szükséges munkák ellenértékének elszámolhatósága. A Kbt. szerződésmódosításra vonatkozó rendelkezései alapján a Vállalkozói díj a Kbt. 141. §-ában rögzítetteknek megfelelően növelhető. Nincsen akadálya tehát annak, hogy az ajánlatkérő, mint megrendelő a Kbt. 141. §-ában foglaltakkal összhangban módosítsa a Szerződésben rögzített Vállalkozói díjat, és ennek fedezetét a tartalékkeret csökkentése útján biztosítsa. Ennek következtében jelen szerződésmódosítás során a Vállalkozói Díj növelése okán a rendelkezésre álló nettó 299.243.709,- Ft tartalékkeret teljes egészében felhasználásra kerül.
A II.1. és II.2. pontban előadott indokokra, okokra, körülményekre tekintettel, a Szerződő Felek egybehangzóan rögzítik, hogy jelen 2. számú szerződésmódosításra az adatváltozás és a Szerződés pénzügyi fedezetének módosítása vonatkozásában a Kbt. 141. § (6) bekezdés alapján kerül sor.
Folytatás a VI.2-3. pontban

A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A II.1. pontban előadott indokokra, okokra, körülményekre tekintettel a szerződő Felek a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján megállapodnak, hogy a Szerződésben az Építési és Beruházási Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó, 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok által ellátott feladatok központi költségvetési szerv általi átvételéről és a társaságok megszüntetéséről, az ezzel kapcsolatos eljárási kérdések rendezéséről szóló 362/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően a Megrendelő személye az alábbiak szerint módosul (a változások felkövér dőlt betűvel jelölve):
„Építési és Közlekedési Minisztérium
rövidített elnevezése: ÉKM
székhelye: 1054 Budapest, Alkotmány utca 5.
számlavezető pénzügyi intézménye: Magyar Államkincstár
számlaszáma: (IBAN): 10032000-00003582-09050028
számlázási cím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 5.
adószáma: 15847397-2-41
statisztikai jelzőszám: 15847397-8411-311-01
képviseli: Lázár János építési és közlekedési miniszter
mint Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő/ÉKM)”
A Szerződés 11. Kapcsolattartók a) és c) pontjában foglalt Megrendelő és Mérnök kapcsolattartóinak adatai, elérhetőségei a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján az alábbiak szerint módosulnak (a változások felkövér dőlt betűvel jelölve):
„a) Megrendelő által képviselőként megjelölt személy
Név: Koleszárik Csaba
Beosztás: vezető-kormányfőtanácsos
Levelezési cím: 1134 Budapest, Váci út 45.
Telefon: +36 20 395 9147
E-mail: csaba.koleszarik@ekm.gov.hu
„c) Mérnök szervezet:
Neve: ÉKM Közúti Műszaki Ellenőrzési Főosztály Nyugat-magyarországi Műszaki Ellenőrzési Osztály
Mérnök képviselőjeként megjelölt személy:
Név: Lázár Mihály

Telefon: +36 30 648 8280
Telefax: +36 1 436 8110
E-mail: mihaly.lazar@ekm.gov.hu
A II.2. pontban előadott indokokra, okokra, körülményekre tekintettel, a szerződő Felek a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján megállapodnak, hogy a Szerződés 4.2. pontjában meghatározott pénzügyi forrását az alábbiak szerint módosítják:
„4.2. A Projekt, a szerződés pénzügyi forrását a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. XXV. törvény 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, a 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport előirányzat biztosítja, ÁHT-T azonosító: 401106.”
A II.3. pontban előadott indokokra, okokra, körülményekre tekintettel, a Szerződő Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján a Szerződés 4.1. pontja szerinti Vállalkozói Díjat közös megegyezéssel jelen szerződésmódosítással érintett változtatás összegével, azaz nettó 732.236.770,- Ft összeggel növelik, ezzel egyidőben a Szerződés 4.4.1 pontjában rögzített Tartalékkeretet közös megegyezéssel nettó 299.243.709,- Ft összeggel csökkentik. Egyúttal a Szerződés 8.2.1. pontjában rögzített Jótállási Biztosíték összegét a növelt Vállalkozói Díjhoz igazítják (a változások felkövér dőlt betűvel jelölve):
„4.1. A Vállalkozót a Szerződés teljesítése esetén megillető nettó Vállalkozói Díj, mint átalánydíj összege: 15.694.422.241,- Ft + ÁFA, azaz tizenötmilliárd-hatszázkilencvennégymillió-négyszázhuszonkétezer-kétszáznegyvenegy forint + ÁFA.”
„4.4.1. A Tartalékkeret összege: 0,- Ft, azaz nulla forint.”
„8.2.1. A Jótállási Biztosíték mértéke a - tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított - nettó Vállalkozói Díj 5 (öt) %-a, vagyis 784.721.112,- Ft, azaz hétszáznyolcvannégymillió-hétszázhuszonegyezer-száztizenkét forint, illetve amennyiben a Szerződés szerint Rész Műszaki Átadás-átvétel kerül rögzítésre, abban az esetben a Jótállási Biztosíték alapja mindig a Megrendelő által átvett munkarészre eső nettó Vállalkozói Díj 5 (öt) %-a.”

Forrás: OJS 2024/S 025-074951 (2024-02-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére. I.rész:Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz) II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
Vállalkozási szerződés a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére. I.rész:Vállalkozási szerződés az 512. jelű út 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (I. szakasz) II.rész:Vállalkozási szerződés az 5124. j. út 5+210-10+445 és 10+575-16+360 km szelvény (Gerjen-Paks) közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére (II. szakasz)
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 91 914 140 453 HUF 💰
Leírás
Cím: 512. jelű út és Duna-híd tervezése és kivitelezése
A beszerzés leírása:
Az 512. jelű országos közút 3+568-16+753 km szelvény (Kalocsa-M6 autópálya) közötti szakaszának (I. építési szakasz) az alábbiak szerinti teljes körű tervezése és kivitelezése: - 13,2 km egybefüggő 2x1 sávos új közút megépítése, - 2,9 km meglévő útszakasz átépítése, - 3 db új körforgalmi csomópont megépítése, - 2 db meglévő szintbeni csomópont átépítés, - 1 db Duna-híd építése, 2*73+74,1+120+200+120+96,1+2*95 m támaszközökkel, - 2 db kezelő úti híd építése melyek szerkezeti hossza 11,2 m és 13,4 m, - közmű kiváltások. Az 1. ajánlati részben (I. építési szakasz) az 5124. j. és az 512. j. út keresztezésében lévő csomópont és az 5124. jelű út működéséhez szükséges 512. j. úthoz tartozó vízelvezetés megépítésének rész-teljesítési határideje - a 2. ajánlati rész forgalomba helyezésének érdekében - a 2. ajánlati rész (II. építési szakasz) teljesítési határidejével megegyezik. A nyertes ajánlattevő(k) feladatát tervezési feladatok is képezik, melyeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A nyertes ajánlattevő(k) által ellátandó feladatokat részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés finanszírozása érdekében a Kiemelt közúti projektek (KKP) keretében megkötött hatályos támogatási szerződés módosítását fogja kezdeményezni, és ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján a támogatási szerződés módosításának elmaradását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján a támogatási szerződés módosításának hatályba lépését ajánlatkérő a szerződés hatálybalépését felfüggesztő feltételként köti ki. PST kód: K512.01.73

A teljesítés helye: Tolna🏙️
Időtartam: 46 hónap
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 4500014185 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 76 951 954 982 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Béke Utca 150
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kötbérek (késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási): az SZF vonatkozó pontjai szerint Teljesítési, jótállási biztosíték: a váll.díj 5 %-a (mely alatt értendő a tartalékkeret és ÁFA nélkül számított ellenszolg. 5 %-a). Előleg mértéke: 20 %. Jótállás 36, szavatosság 60 hónap. Irányadó: Kbt. 27/A. §; 135. § (1)-(3), (5)-(8), (12) bek., Ptk.6:130.§ (1)-(2) bek., 322/2015. (X.30.) Kr.32/A.-32/B.§ Részszámlák: 322/2015. (X.30.) Kr.32.§ szerint. Ajánlattétel, kifizetés, szerződéskötés pénzneme: HUF. Tartalékkeret:2 %.

A szerződésmódosítás aláírásának napja 2024.11.27. Folyt VII.2.1. A Szerződő Felek rögzítik, hogy jelen 2. számú szerződésmódosítás kapcsán a Vállalkozót megillető ellenérték a fenti pontokban rögzített feladatokhoz kapcsolódóan mindösszesen nettó 1.796.166.805,- Ft összeggel emelkedik, mellyel az ellenérték növekedés az eredeti szerződéses érték 2,33%-a, tehát nem éri el a jogszabályban meghatározott 15%-ot (11.542.793.247,- Ft), valamint az uniós értékhatárt (2.120.223.300,- Ft) sem. A módosítás nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét, az továbbra is Vállalkozási Szerződés marad és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez, így a tárgyi változtatás megfelel a Kbt. 141. § (2)-(3) bekezdés szerinti szerződésmódosítási jogcím alkalmazhatóságának. A szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárást Megrendelő uniós eljárásrendben indította meg, így a szerződésmódosítást követő érték nem befolyásolja a becsült érték alapján meghatározott eljárásrendet. A Vállalkozói Díj növekménye az eredeti Vállalkozói Díjhoz viszonyítva 2,33%, ami a Szerződés 4.2 pontja szerinti nettó 1.370.653.064,- Ft összegű Tartalékkeretet meghaladja. A Vállalkozói Díj növekményének forrásigényét, a Tartalékkeret összegén túli nettó 425.513.741,- Ft összeget a Központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, a 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport előirányzat biztosítja, ÁHT azonosító: 401106 fedezi, oly módon, hogy a rendelkezésre álló nettó 1.370.653.064,- Ft összegű Tartalékkeret teljes egészének felhasználása is szükséges. Ezt követően a Tartalékkeret még felhasználható összege 0,- Ft. II.2. Kötbérterhes kivitelezési teljesítési határidő módosítása a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) bekezdésben foglaltakra hivatkozással A határidőhosszabbítás mértékét egyrészt az építési vízszintet meghaladó árhullámok okozta akadályoztatás, másrészt a Magyar Telekom Nyrt. kábelkiváltásának elhúzódás okán a kábelkiváltását követő munkák időigénye határozza meg. Az építési vízszintet meghaladó árhullámok okozta akadályoztatás okán az akadályoztatással érintett munkanemek vonatkozásban (Duna medrében és az ártérben létesülő és kapcsolódó munkanemek) Mérnök 2024.08.30-ra fogadta el a készre jelentést. A Magyar Telekom kábelkiváltásának elhúzódása okán a kivitelezési határidő 2024. 05.31-ről 2024.11.29. napjára módosult összhangban a hátralevő munkák, feladatok teljesítéséhez szükséges idővel. A módosítás részletes indokai karakter korlátra tekintettel külön dokumentumban kerültek feltöltésre. Egyéb közlemény: A Szerződésben rögzített kivitelezési teljesítési határidő határidő lejárt, a Szerződés nem szűnt meg. A Szerződés módosítására kizárólag a szerződés időbeli hatályának fennállása alatt kerülhet sor, azaz abban az esetben, ha a szerződés teljesítése során állnak be olyan körülmények, amelyek a szerződés módosítását igénylik. Jelen szerződésmódosításra a teljesítési szakaszban a kivitelezési teljesítési határidő előtt felmerült körülmények miatt kerül sor, melynek egyeztetését Felek a Szerződés lejáratának időpontja előtt megkezdték. Amennyiben a szerződéses kötelezettségek azonban még nem teljesültek teljes mértékben, például a kifizetés még nem történt meg, a Ptk. alapján a szerződés a szerződő felek általi teljesítésig hatályos, vagyis módosítható. Jelen szerződés vonatkozásában is elmondható, hogy a kifizetés nem történt meg, a szerződés tehát nem teljesült, a felek között létrejött szerződés hatályos.

II.1. Műszaki tartalom változás – Körforgalmi csomópont megvalósítása „T” csomópont helyett a Kbt. 141. § (2)-(3) alapján A Szerződés mellékletét képező, a közbeszerzési eljárás során kiadott, 3.b. kötet, „Projektre jellemző megrendelői előírások” megnevezésű dokumentum 4. pontjában a Vállalkozó által elvégzendő kivitelezési munkák közt megfogalmazásra került, hogy a 31201 építményszámon lévő, 512. sz. főút-5123 j. úti „T” csomópont kialakítása kapcsán a 2019. március 27. napján kelt, Beruházó-Közútkezelő-Auditor által elfogadott biztonsági audit lezáró jegyzőkönyvben rögzítettek alapján az építési engedélyezési tervben szereplő csomópont áttervezése szükséges, amit építési engedélytől való eltéréssel szükséges kezelni a kiviteli tervben és az eltérési engedéllyel rendelkező csomópontot kell megvalósítani. A Szerződés teljesítése során Vállalkozó a „T” csomópont kiviteli terveit elkészítette, melyet Megrendelő a 2021. november 22. napján kelt, K-44573/2021/1. iktatószámú levelével elfogadott. A Projekt megvalósítása során az Innovációs és Technológiai Minisztérium (a továbbiakban: ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára 2022. február 23. napján kelt, KIFEF/22240/2022-ITM iktatószámú levelében (továbbiakban: ITM elrendelő) szakmapolitikai döntés értelmében elrendelte, hogy az említett útcsatlakozásban „T” csomópont helyett az „5125 j. Kalocsa nyugati elkerülő út (Foktő-Bátya) megvalósítása” megnevezésű tervezési projekt keretében megtervezett körforgalmi csomópont kerüljön megvalósításra a csatlakozó utak korrekciójával együtt. Az ITM elrendelő értelmében Megrendelői Utasítás (továbbiakban: Elrendelés) kiadása vált szükségessé, melyet Megrendelő 2022. május 9. napján kelt K-17346/2022/1. iktatószámú levelével és a vonatkozó kiviteli tervek, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 2021. május 20. napján BK/UO/345-25/2021. iktatószámon kiadott építési engedélyének átadásával elrendelte Vállalkozó felé a hivatkozott körforgalmi csomópont megvalósítását, a kapcsolódó utak korrekciójával. Megrendelő utasította Vállalkozót a körforgalom kapcsán elkészített tervek haladéktalan felülvizsgálatára, a tárgyi Projekt során a Vállalkozó által elkészített kiviteli tervekkel való összehangolására és a szükséges egyeztetések lefolytatására, valamint a hozzájárulások és a vonatkozó engedélyek beszerzésére. Vállalkozó a megrendelői jóváhagyás érdekében benyújtotta az Elrendelésben foglaltak szerinti összehangolt kiviteli terveket, melyeket Megrendelő 2022. december 12. napján kelt, K-62490/2022/1. iktatószámú és 2022. december 19. napján kelt, K-63360/2022/1 iktatószámú leveleivel elfogadott. Vállalkozó – a Megrendelő által kért egységes szerkezetben – a 2022. december 21. napján kelt, K133-2022.12.21-001. iktatószámú levele mellékleteként nyújtotta be 1. számú Változtatási Kérelmét (továbbiakban: Kérelem). Vállalkozó 2023. október 30. napján kelt, K133-2023.10.30-001 iktatószámú levelével benyújtotta a kiegészített Kérelmét, melyben Díjigényét nettó 1.812.694.698,- Ft összegben határozta meg. A Vállalkozó által benyújtott dokumentumok vizsgálatát Mérnök elvégezte és javaslatát a 2024. január 25. napján kelt, PAT/1665-1/2024/KMEFO iktatószámú levelével adta meg, melyben a változtatást nettó 1.796.166.885,- Ft összegben javasolta elfogadásra Megrendelő részére. Fentiek alapján az ITM elrendelőben meghatározott körforgalmi csomópont megépítése a Szerződésben nem szereplő műszaki tartalom. A Megrendelő részéről kellő gondossággal elkészíttetett és a Vállalkozó részéről kellő gondossággal felülvizsgált, közútkezelői jóváhagyással és építési engedéllyel rendelkező tervek, valamint a Közbeszerzési Dokumentáció alapján a Vállalkozó által elkészített és Megrendelő által jóváhagyott „T” csomópont kiviteli terve ismeretében mindkét fél számára egyaránt előre nem látható, a szerződéskötést követően felmerült körülménynek tekinthető az ITM, mint az elrendelés kiadásakor a szakmapolitikai irányítást ellátó utasítása, a körforgalmi csomópont tárgyi Projekt keretében történő megvalósítására. Az ITM elrendelésben foglalt szakmapolitikai döntés értelmében a Szerződés műszaki tartalmának (T” csomópont áttervezése és átépítése) változását képező új műszaki tartalom, azaz a körforgalmú csomópont megvalósítása biztosítja a projektcélt, egyúttal a további fejlesztések miatt várhatóan megnövekedő forgalom biztonságosabb lezajlását, megvalósításával a jövőbeli fejlesztésekkel való útkapcsolat gazdaságosan is optimálisabb módon kerül biztosításra. A körforgalmi csomópont létesítésével az adott szakasz rendeltetésszerű és biztonságos használata továbbra is fennáll, a csomópont megléte ahhoz szükséges, így ezen munka a Szerződéstől nem elválasztható. Fentiek értelmében az elrendelt műszaki tartalom megvalósításából keletkező többlet tervezési és kivitelezési feladatok elvégzéséből adódóan Megrendelő a Vállalkozó Kérelmét - az árszakértője és a Mérnök javaslatát figyelembe véve - nettó 1.796.166.805,- Ft összeggel fogadja el. A műszaki tartalom változás önmagában a Kötbérterhes kivitelezési teljesítési határidőre nincs hatással, azonban a jelen 2. sz. szerződésmódosítás II.2.2. pontjában bemutatott Magyar Telekom Nyrt. kábelkiváltásának elhúzódása okán a Kötbérterhes kivitelezési határidő módosítása vált szükségessé. A Kbt. 141. § (2) bekezdésében szereplő mértékig tehát egyéb körülmény vizsgálata nélkül módosítható a szerződés, feltéve, ha a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez. A fent bemutatott Változtatások következtében a Szerződés 4.1. pontjában meghatározott nettó 76.951.954.982,- Ft + ÁFA Vállalkozói díj összege, a változtatások értékének összegével, azaz nettó 1.796.166.805,- Ft-tal növelésre kerül, ezáltal a Vállalkozói díj 78.748.121.787,- Ft + ÁFA (Hetvennyolcmilliárd-hétszáznegyvennyolcmillió-egyszázhuszonegyezer-hétszáznyolcvanhét forint + ÁFA) összegre módosul. Folyt köv. VI.3.

A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
III.1. Szerződő Felek az II.3. és II.4. pontban előadott indokokra, okokra és körülményekre tekintettel megállapodnak, hogy a Szerződés azon része, amely a Megrendelő és a Vállalkozó adatait tartalmazza az alábbiak szerint módosul: „Építési és Közlekedési Minisztérium székhelye: 1054 Budapest, Alkotmány utca 5. számlavezető pénzügyi intézménye: Magyar Államkincstár számlaszáma: 10032000-00003582-09050028 számlázási cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. adószáma: 15847397-2-41 statisztikai jelzőszám: 15847397-8411-311-01 elektronikus építési napló naplóügyfél-jele: 690507236 törzskönyvi azonosító szám (PIR): 847395 államháztartási egyedi azonosító (ÁHTI): 399362 képviseli: Lázár János építési és közlekedési miniszter” III.2. Szerződő Felek a II.1. pontban előadott indokokra, okokra és körülményekre tekintettel megállapodnak, hogy a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 2.4. alpontja szerinti Vállalkozó által elvégzendő tervezési és kivitelezési munkákat közös megegyezéssel módosítják. Erre tekintettel a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 2.4. alpontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „2.4 A Szerződés keretében a Vállalkozó által elvégzendő tervezési és kivitelezési feladatok az alábbiak: - 13,2 km egybefüggő 2x1 sávos új közút megépítése - 2,9 km meglévő útszakasz átépítése - 4 db új körforgalmi csomópont megépítése - 1 db meglévő csomópont átépítése - 1 db Duna-híd építése, 2*73+74,1+120+200+120+96,1+2*95 támaszközökkel - 2 db kezelő úti híd építése melyek szerkezeti hossza 11,2 m és l3,4 m - közmű kiváltások A Vállalkozó feladatát tervezési feladatok is képezik, melyek a közbeszerzési dokumentumok V. kötetében szereplő Megrendelői követelményekben kerültek kifejtésre. A Vállalkozó által ellátandó feladatokat részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.” III.3. Szerződő Felek a II.1. pontban előadott indokokra, okokra és körülményekre tekintettel megállapodnak, hogy a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 4.1. alpontja szerinti Vállalkozói Díjat közös megegyezéssel módosítják. Ennek megfelelően a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 4.1. alpontjában rögzített nettó Vállalkozói Díjat mindösszesen nettó 1.796.166.805,-Ft összeggel növelik, ezzel egyidejűleg a 4.4.1. alpontban rögzített Tartalékkeret összegét pedig úgy módosítják, hogy az átcsoportosítás következtében 0,-Ft összegre csökkentik. Ennek alapján a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 4.1. alpontja és 4.4.1. alpontja helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „4.1. A Vállalkozót a Szerződés teljesítése esetén megillető nettó Vállalkozói Díj, mint átalánydíj összege: 78.748.121.787,- Ft + ÁFA, azaz hetvennyolcmilliárd-hétszáznegyvennyolcmillió-százhuszonegyezer-hétszáznyolcvanhét forint + ÁFA.” „4.4.1. A Tartalékkeret összege: 0,- Ft, azaz nulla forint.” III.4. Szerződő Felek a II.1. pontban előadott indokokra, okokra és körülményekre tekintettel megállapodnak, hogy a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 4.2. pontja szerinti Projekt fedezete módosul. Erre tekintettel a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 4.2 pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4.2. A Projekt, a Szerződés pénzügyi fedezetét 2022. december 31-ig hazai költségvetés keretében biztosított forrás, 2023. év tekintetében „Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, a 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport” biztosítja, ÁHT-T azonosító: 401106. 2024. év tekintetében „Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, a 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport” biztosítja, ÁHT-T azonosító: 401106.” III.6. Szerződő Felek a II.1. pontban előadott indokokra, okokra és körülményekre tekintettel megállapodnak, hogy a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 8.1.1 és 8.2.1 alpontja szerinti Teljesítési Biztosíték, valamint Jótállási Biztosíték összegét közös megegyezéssel módosítják. Erre tekintettel a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 8.1.1. és 8.2.1. alpontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „8.1.1. A Teljesítési Biztosíték mértéke a – tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított – nettó Vállalkozói Díj 5 (öt) %-a, vagyis 3.937.406.089,- Ft, azaz hárommilliárd-kilencszázharminchétmillió-négyszázhatezer-nyolcvankilenc forint.” „8.2.1. A Jótállási Biztosíték mértéke a – tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított – nettó Vállalkozói Díj 5 (öt) %-a, vagyis 3.937.406.089,- Ft, azaz hárommilliárd-kilencszázharminchétmillió-négyszázhatezer-nyolcvankilenc forint, illetve amennyiben a Szerződés szerint Rész Műszaki Átadás-átvétel kerül rögzítésre, abban az esetben a Jótállási Biztosíték alapja mindig a Megrendelő által átvett munkarészre eső nettó Vállalkozói Díj 5 (öt) %-a.” III.7. Szerződő Felek a II.2. pontban előadott indokokra, okokra és körülményekre tekintettel megállapodnak, hogy a Vállalkozási Szerződéses Megállapodás 9. pontja szerinti Teljesítési Határidőt közös megegyezéssel módosítják. Eredeti rendelkezés: 9.1 Kötbérterhes kivitelezési teljesítési határidő: A szerződés hatályba lépésétől számított 40 hónap. (2024. május 31.)” Módosult rendelkezés. „9.1 Kötbérterhes kivitelezési teljesítési határidő: 2024. november 29.” III.8. Szerződő Felek a II. pontban előadott indokokra, okokra és körülményekre tekintettel megállapodnak, hogy a Szerződés 11. pontja szerinti adatok módosulnak.

Forrás: OJS 2025/S 008-021506 (2025-01-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-02-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 91 914 140 453 HUF 💰
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 76 951 954 982 HUF 💰
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kötbérek (késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási): az SZF vonatkozó pontjai szerint Teljesítési, jótállási biztosíték: a váll.díj 5 %-a (mely alatt értendő a tartalékkeret és ÁFA nélkül számított ellenszolg. 5 %-a). Előleg mértéke: 20 %. Jótállás 36, szavatosság 60 hónap. Irányadó: Kbt. 27/A. §; 135. § (1)-(3), (5)-(8), (12) bek., Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bek., 322/2015. (X.30.) Kr.32/A.-32/B.§ Részszámlák: 322/2015. (X.30.) Kr.32.§ szerint. Ajánlattétel, kifizetés, szerződéskötés pénzneme: HUF. Tartalékkeret: 2%.

A jelen 3. sz. szerződésmódosítás szerinti Vállalkozói Díj növekmény fedezetét az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I.24.) Korm. rendelet alapján Magyarország adott évi központi költségvetéséről szóló törvény 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezeten belül a 2. Közlekedési beruházások cím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoporton belül a Kvtv. 10. §-a alapján létrehozásra kerülő, az adott beruházás finanszírozását szolgáló jogcímcsoportra átcsoportosított előirányzat biztosítja. Mindezekre tekintettel a Felek a Projekt fedezetében, finanszírozási módjában bekövetkezett adatváltozás miatt is módosítani kívánják a Szerződést a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra hivatkozással. A Kbt. 141. § (6) bekezdése szerint a (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki. A fenti módosítások nem határoznak meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna. Megállapítható továbbá, hogy a módosításokkal a szerződés gazdasági egyensúlya nem változik meg a nyertes ajánlattevő javára és a szerződés tárgya sem kerül kiterjesztésre az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre.

A Vállalkozói Díj módosítása az orosz-ukrán háborúval összefüggésbe hozható körülmények miatt többletforrás biztosítása a Kbt. 141. § (4) bek c) pontjában foglaltakra hivatkozással 2023. jan 24. napjával megjelent az építési beruházások megvalósítására kötött szerzek módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rend, mely szerint a Vállnak lehetősége van a szerzmód kezdeményezésére a Kbt. 141.§ rendelkezéseit figyelembe véve, amennyiben a háborús konfliktus miatt kialakult helyzetre visszavezethetően, a Szerz teljesítése során a Korm. rend szerint meghatározott rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó ktségnövekménye keletkezett. Felek rögzítik, hogy a Szerz a Korm. rend 2. § (1) bek alapján a Korm. rend hatálya alá tartozik. 2023. febr 23. napjával megjelent továbbá a Mo szomszédságában zajló orosz–ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésre kerülő építőipari termékek listájáról, vmint az építési beruházások megvalósítására kötött szerzek módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rend szerinti szakvélemény kiadásának részletes szabályairól szóló 4/2023. (II. 23.) ÉKM rend, mely rögzíti, hogy a Korm. rend 2. § (3) bek szerint összeállított szerzmódosítási kezdeményezéseket az ÉKM rend 2. sz. mell szerinti nyomtatványon Megrendelőnek kell beterjeszteni a szakvélemény kiadása céljából. A fentiekre tekintettel Váll az eredményes műszaki átadás-átvételi eljárást megelőzően - 2023. márc 24. napján kelt kérelmében előterjesztette a többlet díj igényének érvényesítésére vonatkozó kérelmét, amely kérelmet a tényleges teljesítések alapján az utolsó részszámlához tartozóan 2024. december 19. napján kiegészített (2024. november 29. napjáig tartó időszakra vonatkozóan nettó 10.661.135.383,-Ft összeget tartalmazott). A vállói kérelem és kiegészítéséhez kapcs szakvélemény készítése kapcsán hiánypótlási kérdések megküldésére került sor Vállalkozó részére, amelynek következtében Váll 2025. szept 1. napján kelt hiánypótlását benyújtotta, amelyben nettó 10.723.869.236, - Ft összegben határozta meg a többletdíj iránti igényét. Vállalkozó a 2024. júliusi teljesítésére vonatkozóan nem kívánt az építőanyagok áremel¬kedéséből eredő árindexálást alkalmazni, amelyet Kérelmében rögzített. Az ÉKM rendelet 2. § (4) bekezdése alapján az ÉKM rendelet 2. sz. mellte szerinti nyomtatványon beterjesztett szakvélemény kiadása iránti kérelem alapján a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft, mint az ÉKM rend 2. § (2) és (3) bek szerint a szakértői feladatok ellátására kijelölt szerv a rendes üzleti kockázat körébe tartozó ktségnöv tárgyában a véleményét 2025. szept 08. napján elkészítette (a továbbiakban: Szakvélemény). A Szakvéleményben megállapításra került, hogy az orosz-ukrán háború következményeként Váll összes ktségnövekménye - a megjelölt teljesítési időszakra vonatkozóan – nettó 14.980.044.238,- Ft. Megállapításra került továbbá, h a Korm.rend 2. § (5) bek alapján a Váll részére a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó elszámolható ktségnövekmény – azaz a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó összes ktségnövekménynek (nettó 12.616.798.930,- Ft) az 50%-a - mindössz nettó 6.308.399.465,- Ft, ami az eredeti szerződéses érték ~8,20 %-a. A Váll Díj növelésével összhangban módosul a jótállási bizt összege, továbbá a váll díjnövekmény pügyi forrása is. A tartalékkeret és az előleg összege nem változik. A változtatás a Szerz bef hatidejét nem érinti. A műszaki átadás-átvételi elj a Szerz szerinti hatidőben eredményesen lezárására került, azonban a Szerz a hatidő elteltének és a műszaki átadás-átvételi elj lezárásának ellenére, figyelemmel a fentiekben részletezett körülményekre továbbra is hatályban van. *** A Vállalkozói díj módosításának rendezésére szerződésmódosítás útján kerülhet sor. A Kbt. 141. § (4) bek c) pontja a következőkről rendelkezik: „A (2) bekben szabályozott esetek mellett a szerz - a (6) bekben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbesz elj lefolytatása nélkül módosítható, ill módosulhat az alábbiak közül bármely esetben: c) a köv feltételek együttes teljesülése esetén: ca) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé ...” A Felek megvizsgálták a Kbt. 141. § (4) bek c) pontja szerinti jogalap fennállását, és megállapították, hogy a Szerz módosítása jogszerűen lehetséges, tekintettel arra, h a módot olyan körülmények teszik szükségessé, amelyeket a Megrendelő, mint ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva sem láthatott előre. A mód nem vált meg a Szerz ált jellegét (Szerz tárgya és típusa változatlan marad, a Vállnak a Szerz tárgya szerinti munkákat kellett elvégeznie). A tárgyi változtatás értéke (nettó 6.308.399.465, - Ft) 8,20 %-os változást jelent a Szerz eredeti ellenértékhez (nettó 76.951.954.982,- Ft) viszonyítva. Az ellenérték növekedése, a Kbt. 141. § (4) bek c) pontja szerinti jogalapon kezelt korábbi módosításokkal együtt sem éri el az eredeti szerz értékének 50%-át. Felek kijelentik, hogy a fenti nettó 6.308.399.465,-Ft összegű Váll Díj növekedést a Korm. rend 2. § (6) bek b) pontja alapján az utolsó részszámlában (ami megfelel a Korm.rend szerinti végszámlának) számolják el egymás között és kerül kifizetésre. Váll részére ez idáig nem került elbírálásra és kifizetésre ezzel kapcsolatos többletdíj igény. A pénzügyi fedezetre, finanszírozási módra vonatkozó rendelkezés módosítása a Kbt. 141. § (6) bekben foglaltakra hivatkozással A Projekt, a szerz pügyi fedezetét annak hatályba lépésekor a Kiemelt Közúti Projektek fejezeti kezelésű előirányzat terhére megkötött Támogatási szerz biztosította hazai forrásból 2022. év végéig. A jogutódlásra tekintettel a Projekt, a Szerződés pügyi fedezetét a 2023. és 2024. év tekintetében Mo kponti költségvetése, XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú kponti kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport biztosította (ÁHT-T azonosító: 401106). Folyt. BT-300

Szerződő Felek megállapodnak, hogy közös megegyezéssel a II.1. pontban ismertetett körülményekre tekintettel a Szerződés 4.1. pontja az alábbiak szerint módosul: „4.1. A Vállalkozót a Szerződés teljesítése esetén megillető bruttó Vállalkozói Díj, mint általánydíj összege: 85.056.521.252,- Ft + ÁFA, azaz nyolcvanötmilliárd-ötvenhatmillió-ötszázhuszonegyezer-kétszázötvenkét forint + ÁFA.” Szerződő Felek megállapodnak, hogy közös megegyezéssel az I. és a II.2. pontban ismertetett körülményekre tekintettel a Szerződés 4.2. pontja az alábbiak szerint módosul: „4.2 A Projekt, a szerződés pénzügyi fedezetét annak hatályba lépésekor a Kiemelt Közúti Projektek fejezeti kezelésű előirányzat terhére megkötött Támogatási szerződés bizto-sította hazai forrásból 2022. év végéig. A jogutódlásra tekintettel a Projekt, a Szerző-dés pénzügyi fedezetét a 2023. és 2024. év tekintetében Magyarország központi költség- vetése, XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közleke-dési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházá-sok jogcímcsoport biztosította (ÁHT-T azonosító: 401106). Jelenleg a Szerződés forrását a jelen 3. sz. szerződésmódosítás szerinti Vállalkozói Díj növekmény fedezetét az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I.24.) Korm. rendelet alapján Magyarország adott évi központi költségvetéséről szóló törvény 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezeten belül a 2. Közlekedési beruházások cím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoporton belül a Kvtv. 10. §-a alapján létrehozásra kerülő, az adott beruházás finanszírozását szolgáló jogcímcsoportra átcsoportosított előirányzat biztosítja. Felek megállapodnak, hogy a Szerződés jelen pontjában rögzített forráshely adataiban bekövetkező esetleges változás nem von maga után szerződésmódosítási kötelezettsé-get. Szerződés jelen pontjában rögzített forráshely adataiban bekövetkezett változás-ról a Megrendelő a Vállalkozót írásban tájékoztatja." III.3 Szerződő Felek megállapodnak, hogy közös megegyezéssel a II.1. pontban ismertetett körülményekre tekintettel a Szerződés 5.2. pontja az alábbiak szerint módosul: „5.2. Vállalkozó havonta jogosult számlát kiállítani megrendelő teljesítésigazolása alapján. A 3. sz. szerződésmódosítás hatályba lépését követően a Vállalkozó nettó 6.308.399.465,-Ft összegű utolsó részszámla kibocsátására jogosult (amely megfelel az orosz-ukrán háborúval összefüggésbe hozható áremelkedéssel érintett a 13/2023. (I.24.) Korm.rendelet 2. § (6) bekezdés b) pontja szerinti végszámlának), a Megrendelő általi Teljesítésigazolás alapján.” III.4. Szerződő Felek megállapodnak, hogy közös megegyezéssel a II.1. pontban ismertetett körülményekre tekintettel Szerződés 8.2.1. pontját az alábbiak szerint módosítják: „8.2.1. A Jótállási Biztosíték mértéke a nettó Vállalkozói Díj 5 (öt) %-a, 4.252.826.063,- Ft, azaz négymilliárd-kétszázötvenkétmillió-nyolcszázhuszonhatezer-hatvanhárom forint, illetve amennyiben a Szerződés szerinti Rész Műszaki Átadás-átvétel kerül rögzítésre, abban az esetben a Jótállási Biztosíték alapja mindig a Megrendelő által átvett munkarészre eső Vállalkozói Díj 5 (öt) %-a.” Szerződéses érték alapszerződés: 76.951.954.982 HUF Szerződéses érték 1. számú szerződésmódosítás: nem változott Szerződéses érték 2. számú szerződésmódosítás: 78.748.121.787 HUF Szerződéses érték 3. számú szerződésmódosítás: 85.056.521.252 HUF A 3. számú szerződésmódosítás aláírásának időpontja: 2025.12.29.