Közétkeztetési szolgáltatás ellátása Kispesten

Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata

Közétkeztetési szolgáltatás biztosítása vállalkozási szerződés keretén belül Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata közigazgatási területén található nevelési, oktatási és szociális ellátást biztosító intézményei számára.
Nyertes ajánlattevőnek biztosítania kell a szolgáltatás folyamatosságát a szerződés időtartama alatt, amelynek keretében feladata az ételek elkészítése, főzőkonyhák üzemeltetése, a szolgáltatás ellátásához szükséges felszerelések és eszközök biztosítása, az ételek kiszállítása. Nyertes ajánlatevő feladata a diétás étkezés biztosítása a mennyiségi adatoknál meghatározott adagszámban a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet vonatkozó előírásainak megfelelően.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-10-21. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-10-03.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-10-03 Ajánlati felhívás
2021-06-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-10-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001068762019
Rövid leírás:
Közétkeztetési szolgáltatás biztosítása vállalkozási szerződés keretén belül Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata közigazgatási területén található nevelési, oktatási és szociális ellátást biztosító intézményei számára. Nyertes ajánlattevőnek biztosítania kell a szolgáltatás folyamatosságát a szerződés időtartama alatt, amelynek keretében feladata az ételek elkészítése, főzőkonyhák üzemeltetése, a szolgáltatás ellátásához szükséges felszerelések és eszközök biztosítása, az ételek kiszállítása. Nyertes ajánlatevő feladata a diétás étkezés biztosítása a mennyiségi adatoknál meghatározott adagszámban a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet vonatkozó előírásainak megfelelően.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Élelmezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata
Postacím: Városház tér 18–20.
Postai irányítószám: 1195
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kispest.hu 🌏
E-mail: katalin.emodi@rvi.hu 📧
Telefon: +36 13474529 📞
Fax: +36 13474529 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001068762019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001068762019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-10-03 📅
Benyújtási határidő: 2019-10-21 📅
Közzététel dátuma: 2019-10-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 194-472602
HL-S szám: 194
További információk
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k) részére a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását. AK az eljárás eredménytelensége esetében fenntartja a jogot a Kbt. 98.§ (2) bek. a) pontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Közétkeztetési szolgáltatás biztosítása vállalkozási szerződés keretén belül Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata közigazgatási területén található nevelési, oktatási és szociális ellátást biztosító intézményei számára.
Nyertes ajánlattevőnek biztosítania kell a szolgáltatás folyamatosságát a szerződés időtartama alatt, amelynek keretében feladata az ételek elkészítése, főzőkonyhák üzemeltetése, a szolgáltatás ellátásához szükséges felszerelések és eszközök biztosítása, az ételek kiszállítása. Nyertes ajánlatevő feladata a diétás étkezés biztosítása a mennyiségi adatoknál meghatározott adagszámban a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet vonatkozó előírásainak megfelelően.
Többet mutasson
Az egyes intézmények adagszámait a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák részletesen,a melytől ajánlatkérő +10 %-ban eltérhet.
A 2018.évben: 3-szori étkezésben részesült: 233 454 fő. Csak ebédben részesült: 187 668 fő. Összesen: 421 123 fő.
Nyertes ajánlattevőnek igény szerint külön, a szakorvos által igazolt diétás étkezést igénylő gyermekek számára az állapotuknak megfelelő diétás étrendet kell biztosítania a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján.
Többet mutasson
Nyertes ajánlattevő köteles különösen az alábbi speciális feladatok ellátására:
— Ételkészítés és étel kiszállítás,
— Minőségbiztosítási és élelmiszerbiztonsági, a HACCP rendszerben foglalt előírások betartása,
— Ételhulladék elszállítása az üzemeltetett főzőkonyhákról,
— Étlapok előkészítése 2 hetes időtartamra, azok megküldése a szerződésben meghatározott személyek részére,
— Szakorvos által előírt diétás étkezés biztosítás a 37/2014. (IV.30) EMMI rendelet szerint,
— A Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat intézményeibe igény szerint cukros és könnyű vegyes étrend biztosítása,
— A diétás ételt címkézett, zárt, egyszer használatos, mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben kell kiszállítani.
AT az ajánlatában a Kbt. 114.§(2). bek alapján elegendő, ha arról nyilatkozik, hogy megfelel az AK előírt alkalmassági követelményeknek. AT az alkalmassági követelménynek teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó nyilatkozatait az AK Kbt. 69.§ szerinti külön felhívására köteles benyújtani.
Többet mutasson
Többváltozatú ajánlat nem tehető. Rész-ajánlattétel kizárása: Szolgáltatás összetettsége, oszthatatlansága, gazdaságossági és szervezési szempontok. Több szolgáltató eltérő minőségű étkezést jelentene az azonos fenntartású nevelési-oktatási intézményekben és eltérő árakat.
Többet mutasson
Ajánlatok bontása: 21.10.2019. napján 16:00 órakor.
Időtartam: 120 hónap
További információk:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k) részére a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
AK az eljárás eredménytelensége esetében fenntartja a jogot a Kbt. 98.§ (2) bek. a) pontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budapest Főváros XIX. kerület Önkormányzata közigazgatási határain belül található nevelési, oktatási és szociális ellátást biztosító intézményei

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó vagy alkalm.-ot igazoló szervezet, aki Kbt. 62.§(1)bek.a)-q) és (2)bek.a)-b)pont szerinti és 63.§(1)bek. b)pont szerinti kizáró okok hatálya alatt áll.
AK kizárja az eljárásból az AT, alvállal-ót vagy az alkalm igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
Igazolási mód:
AT-nek ajánlatában Kbt.114.§-ának(2)bek. és 321/2015.(X.30.)Kr.17.§-a szerint egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik Kbt.62.§(1)bek. g)-k), m) és q) pont hatálya alá és a Kr.8.§ i)pont ib)alpont és 10.§g)pont gb)alpont szerint Kbt.62.§(1)bek. k)pont kb)alpontban meghatározottaknak megfelelő tartalommal kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt.62.§(1)bek. kb)pontja hatálya alá.
Többet mutasson
Kr.3.§(3)bek. ha AT az előírt alkalm.köv.nek más szervezet/szem. kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni az érintett szerv./szem képviseletében a formanyomtatványt AT nyújtja be.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF). Ajánlatkérő előleget nem fizet. Igazolt teljesítés alapján Nyertes AT havonta kiállított számlája ellenértékét AK a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással fizeti ki a Ptk.6:130.§(1)–(2) bek.és Kbt.135.§(1),(5),(6) bek.szerint. Részletes fizetési feltételeket a szerződésterv. tartalmazza.
Többet mutasson
Kiegészítés VI.3. pont: AK az eljárásban a részvételt 5 000 000 HUF ajánlati biztosítékhoz köti. A biztosíték Kbt. 54.§(2)bek. alapján teljesíthető és az ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlattételi határidővel. Az Önkormányzat számlaszáma: 11784009-15519009-06530000. Az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az ajánlati biztosítékról szóló igazolást az ajánlathoz kell csatolni. Kötbérek: késedelmi kötbér 20 %, hibás teljesítési kötbér 5 %, a nem megfelelő adagszámra vonatkozó váll. díj.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Értékelési sz: legjobb ár-érték arány.
1.) Nettó ajánlati ár (HUF)(Ajánlatkérő az egyes étkezések vonatkozásában a dokumentációban található nyilatkozatban megajánlott egységárak alapján kalkulált árat értékeli)(súlyszám: 70)
2.) A szerződés teljesítésében résztvevő élelmezésvezető szakmai (közétkeztetési) tapasztalata években megadva (min. 5 év – max. 10 év)(súlyszám: 15)
3.) A szerződés teljesítésében résztvevő szakács szakmai tapasztalata években megadva (min. 3 év – max. 10 év) (súlyszám: 15)
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_67952751
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Emődi Katalin
A vevő profiljának címe: http://www.kispest.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
Ajánlatkérő=AK, Ajánlattevő=AT, Alvállalkozó=AV
Az ajánlatban csatolni kell:
1. Oldalszámokkal ellátott tartalomjegyzéket.
2. EKR-ben megadott űrlapok szerinti nyil.:
Kbt. 66.§(5)bek. szerinti felolvasólap a 68.§(4)bek. szerinti adatokkal
Ajánlattevői nyil. Kbt.66.§(2)bek.szerint
Nyil. változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról (nemleges tartalom esetén is)
Nyil.kizáró okok fenn nem állásáról,
Nyil.Kbt. 62.§(1)bek.k)pont kb)alpontja alapján,
Nyil.321/2015. Kr.17.§(2)bek. szerint
3. AK felhívja AT-k figyelmét, hogy a műszaki, illetőleg szakmai, valamint gazdasági, pénzügyi alkalmasságuk feltételeit és igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
4. Szakmai ajánlat részeként a 37/2014. EMMI rend.megfelelő étlapot kell csatolni a dokumentációban meghatározottak szerint. Ha a szakmai ajánlat nem felel meg a rendelet előírásainak, AK az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja a Kbt. 73.§.(1)bek.e)pont alapján. Az árajánlatokat nyersanyag és rezsi meghatározásban, nettó értékben kérjük megadni.
Többet mutasson
5. Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, AV, illetőleg — ha ilyet az AT az alkalm. igazolásához igénybe vesz — az alkalm. igazolásához kapacitást biztosító, cégkiv. szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpl. (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
Többet mutasson
6. Ha az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá,csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. További részletek a közbeszerzési dok.-ban.
Többet mutasson
7. AT-nek csatolni kell nyil.-t Kbt.66.§-a(6)bek.a)-b) pontjai tekintetében. A nyil. nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani.
8. AT-nek csatolni kell nyil.-t az alkalm. igazolásában részt vevő szervezetekről Kbt.65.§(7)–(9) bek. vonatkozásában. A nyil. nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani.
9. Ha AT úgy nyilatkozik, hogy az alkalm. min.köv. való megfelelés igazolása érdekében más szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, meg kell neveznie e szervezetet (vagy személyt) és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalm. követelményt, amelynek igazolás érdekében az AT a szervezet vagy személy erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
10. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot az erőforrások rendelkezésre állásáról Kbt. 65.§(7) bek.szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell — Kbt. 65.§(8)bek. szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell — AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
11. Közös ajánlattétel esetén Kbt. 35.§-ban foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az AT-t, aki a közös AT-k nevében eljárni jogosult és a közös AT-ket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös AT-k nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös AT-k képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös AT-k képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
a. Csatolni kell továbbá a közös AT-k együttműködési megállapodását.
12. Továbbá a közbeszerzési dok. szerinti további nyilatkozatokat.
13. Kbt.71.§(6)bek. alapján AK egy alkalommal rendel el újabb HP-t.
14. Ajánlati kötöttség ideje: 30 nap.
15. AK nem alkalmazza Kbt.75.§(2)bek.e) pontját.
16. Értékelési módszer: 1.részsz.: fordított arányosítás. 2. és 3. pontkiosztás
1z. Felelős akkreditált közbesz. szaktanácsadó:dr. Emődi Katalin (lajstromsz: 00462)

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148.§ szerint. Kieg.bírálati szempontokra: 2. és 3. esetén: AK a 10 évet meghaladó szakmai tapasztalatot is a max.ponttal pontozza.
Pénzügyi, műszaki alkalmas. köv: AK Kbt. 69. § szerinti felhívására a felhívott AT csatolnia kell: P1. cégkivonata szerinti összes számlavezető pénzügyi intézménytől származó és valamennyi pénzforgalmi számlájára von.-ó, a felhívás feladása napjától visszafelé számított 2 évre (24 hónapra) von-ó nyilat. (attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak) az alábbi tartalommal: bankszámla száma,mióta vezeti az adott számlát,volt-e a felhívás feladását megelőző 2 évben (24 hónapban) a pénzügyi számlán 15 napot meghaladó sorban állás, ha volt milyen időtartamban. AT-nek az időközben megszűnt, de vizsgált időszakban (felhívás feladását megelőző 24 hónapban) fennálló bankszámlái vonatkozásában cégmásolat másolatának csatolása (Kr.19.§(1)bek.a)pont)P2.szakmai felelősségbiztosításának fennállásról szóló igazolás (kötvény+utolsó díjfizetés igazolása), vagy a biztosító által kibocsátott fedezetlevél vagy igazolás másolatát (Kr.19.§(1)bek.d)pont) Irányadó Kbt. 65.§ (6)–(8) bek.
Többet mutasson
Műszaki, szakmai alkalm.:
M1. Kr.21.§(3)bek.a) pont alapján AT nek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki szakmai alkalmassága igazolható a felhívás feladásától visszafelé számított 3 év(36 hónap) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével a Kr. 23.§-a szerinti igazolással, ami tartalmazza: ellenszolgáltatás összegét;a teljesítés idejé (kezdő és befejező időpont, év hónap szerint), a szerződést kötő másik fél nevét, címét; a szállítás részletes tárgyát,mennyiségét, továbbá nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
Többet mutasson
M2. Kr.21.§(3)bek.b)pont alapján AT-nek alkalmassága igazolható azoknak a szakembereknek-különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek -a megnevezésével, végzettségük vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó a képzettséget igazoló dokumentum másolata, a szakember által saját kezűleg aláírt részletes szakmai önéletrajzának és rendelkezésre állási nyilatkozata. AK az önéletrajzban a szakmai gyakorlatot a kezdő és befejező időpont év/hónap pontosságú megjelölésével kéri. AK elfogadja a szakmai gyakorlat év, vagy hónap pontosságú megjelölését is, azonban ez esetben a gyakorlati időt úgy számítja, hogy a kezdő időpont a megjelölt év vagy hónap utolsó napja, illetőleg a záró időpont a megjelölt év vagy hónap első napja. AK a szakmai gyakorlat teljes időtartamának számításakor a töredék hónapokat figyelmen kívül hagyja, továbbá a párhuzamos szakmai gyakorlatot csak egyszer veszi figyelembe.
Többet mutasson
M3. AT-nek csatolni kell a közétkeztetésre, diétás ételek szolgáltatására és kiszállítására vonatkozó ISO 9001, ISO 22000 és HACCP szabvány szerinti vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszer meglétét igazoló érvényes tanúsítvány másolatát vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírását (Kr 21.§(3)bek.c)pont,24.§(4).
Többet mutasson
M4. AT-nek csatolni kell a közétkeztetésre, diétás ételek szolgáltatására és kiszállítására vonatkozó ISO 14001 szabvány szerinti vagy azzal egyenértékű környezetirányítási rendszer meglétét igazoló érvényes tanúsítvány másolatát vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírását (Kr21.§(3)bek.g) pont és 24.§(4).
Többet mutasson
M5. AT-nek nyilatkozatot kell csatolnia, amiben megnevezi
— a főzőkonyhákat (név,cím) a tevékenység bejelentését igazoló dokumentum sorszámát, és az Élelmiszerbizt. Hiv. által kiállított külön engedély sorszámát (Kr.21.§(3) bek.d)pont,24.§(4)
— Továbbá egy fentiekben részletezett tartalmú nyilatkozatot a havaria esetére biztosított főzőkonyháról.
M6. AT-nek nyilatkozni kell, hogy korábbi szerződéseinek teljesítése során a szolgáltatás ellenőrzését végző hatóság (területileg ill. Élelmiszerbizt.Főoszt.Népeü-i Szakig.Szerv, vagy ezek jogelődje) szabott-e ki valamilyen pénzbírságot.Kbt.65.§(6),(7) bek
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2019/S 194-472602 (2019-10-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-06-22)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-22 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 121-321433
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 194-472602
HL-S szám: 121
További információk
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k) részére a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását. AK az eljárás eredménytelensége esetében fenntartja a jogot a Kbt. 98. § (2) bek. a) pontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az egyes intézmények adagszámait a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák részletesen, amelytől ajánlatkérő +10 %-ban eltérhet.
A 2018.évben: 3-szori étkezésben részesült: 233 454 fő. Csak ebédben részesült:187 668 fő. Összesen:421 123 fő.
AT az ajánlatában a Kbt. 114. § (2). bek alapján elegendő, ha arról nyilatkozik, hogy megfelel az AK előírt alkalmassági követelményeknek. AT az alkalmassági követelménynek teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó nyilatkozatait az AK Kbt. 69.§ szerinti külön felhívására köteles benyújtani.
Többet mutasson
Ajánlatok bontása: 2019. október 21. napján 16:00 órakor.
További információk:
AK az eljárás eredménytelensége esetében fenntartja a jogot a Kbt. 98. § (2) bek. a) pontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására.

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Emődi Katalin

Hivatkozás
További információk
A Közbeszerzési Döntőbizottság a D.60/9/2020. számú határozatban megállapította Ajánlatkérő jogsértését és megsemmisítette az ajánlatkérő eljárást megindító felhívását, a dokumentációt és az ezt követően hozott valamennyi döntését. A határozat felülvizsgálata során a Fővárosi Törvényszék 104.K.704 195/2020/32. számú ítéletet hozott. Az ítélet a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának a közbeszerzési eljárás megsemmisítésére vonatkozó rendelkezését nem érintette, így az ítélet kihirdetését követően szükséges az ajánlattevőknek korábban megküldött összegezés módosítása és a közbeszerzési eljárás megszüntetéséről szóló összegezés megküldése.
Többet mutasson
Érvényes ajánlatot tevők:
I.
Ajánlattevő neve: Szakácstündér Vendéglátó, Szolgáltató és Gazdasági Tanácsadó Kft.
Ajánlattevő székhelye: 1193 Budapest, Szigligeti utca 42.
Ajánlattevő adószáma: 26273206-2-43
Érvénytelen ajánlatot tevők:
Ajánlattevő neve: FH Gasztro Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft.
Ajánlattevő székhelye: 1121 Budapest, Rege út 8.
Ajánlattevő adószáma: 14969322-2-43
II.
Ajánlattevő neve: Prizma- Junior Közétkeztetési Zrt.
Ajánlattevő székhelye: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 76–78.
Ajánlattevő adószáma: 10929764-2-41

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Jogorvoslati eljárás megindítására a Kbt. 148. § (1) bekezdése alapján van lehetőség.
Forrás: OJS 2021/S 121-321433 (2021-06-22)