Közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetése

VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Keretmegállapodások kötése 12 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 31.12.2020-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan:
— menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése,
— az előző feladathoz kapcsolódó jegy- és bérletértékesítési tevékenység ellátása, valamint az utazási jogosultság ellenőrzése.
A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat.
A részletes szakmai követelményeket a Közbeszerzési Dokumentumok (műszaki leírás, szerződéstervezet és mellékletei) tartalmazzák.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-01-27. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-12-23.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-12-23 Ajánlati felhívás
2020-01-24 További információk
2020-07-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-12-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Közúti tömegközlekedési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001505072019
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 12 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 31.12.2020-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan: — menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése, — az előző feladathoz kapcsolódó jegy- és bérletértékesítési tevékenység ellátása, valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat. A részletes szakmai követelményeket a Közbeszerzési Dokumentumok (műszaki leírás, szerződéstervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Közúti tömegközlekedési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Közúti tömegközlekedési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Komárom-Esztergom 🏙️
Fejér 🏙️
Budapest 🏙️
Magyarország 🏙️
Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Heves 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Üllői út 131.
Postai irányítószám: 1091
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.volanbusz.hu 🌏
E-mail: kanasz.edina@univerzalbeszerzo.hu 📧
Telefon: +36 202363527 📞
Fax: +36 00000000 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001505072019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001505072019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-12-23 📅
Benyújtási határidő: 2020-01-27 📅
Közzététel dátuma: 2019-12-27 📅
Kezdeti időpont: 2020-04-01 📅
Végdátum: 2020-12-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 249-619711
HL-S szám: 249
További információk
A II.2.7) pontja szerinti, a szerződés kezdő időpontja technikai okból került kitöltésre, az az eljárás lezárásának és a szerződés megkötésének függvényében változhat. A szerződés mindkét fél aláírása napján lép hatályba. A szerződés a hatályba lépésétől számítva 31.12.2020 napjáig tart. A II.2.5) pont: Ár értékelési szempont alatt AK az autóbusszal végzett szolgáltatás nettó HUF/km díját érti.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 12 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 31.12.2020-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig.
Többet mutasson
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan:
+ még 4
— menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése,
— az előző feladathoz kapcsolódó jegy- és bérletértékesítési tevékenység ellátása, valamint az utazási jogosultság ellenőrzése.
A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat.
Többet mutasson
A részletes szakmai követelményeket a Közbeszerzési Dokumentumok (műszaki leírás, szerződéstervezet és mellékletei) tartalmazzák.
A rész elnevezése: Komárom-Esztergom megye helyi feladatok
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 77 243 000 HUF keretösszegben.
Többet mutasson
A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
Többet mutasson
+ még 4
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési Dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
Többet mutasson
AK a KM megkötésével nem vállal kötelezettséget sem a műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a II.2.6) pontban meghatározott keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb Közbeszerzési Dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Többet mutasson
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriából 2 darab.
A további, részletes feltételeket a KD tartalmazza.
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő jogosult legkésőbb a megkötésre kerülő KM lejártának időpontja előtt 30 nappal közölt nyilatkozatával további, maximum 6 hónapra terjedő időtartamra meghosszabbítani a KM-t. A nyertes ajánlattevő a hosszabbítás időtartama alatt köteles a szolgáltatást változatlan tartalommal és változatlan díj ellenében nyújtani. Folytatás a VI.4.3) pontban.
Többet mutasson
További információk:
A II.2.7) pontja szerinti, a szerződés kezdő időpontja technikai okból került kitöltésre, az az eljárás lezárásának és a szerződés megkötésének függvényében változhat. A szerződés mindkét fél aláírása napján lép hatályba. A szerződés a hatályba lépésétől számítva 31.12.2020 napjáig tart. A II.2.5) pont: Ár értékelési szempont alatt AK az autóbusszal végzett szolgáltatás nettó HUF/km díját érti.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Székesfehérvár helyi fealdatok
A rész száma: 2
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 574 554 000,-Ft keretösszegben.
A KM megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
Többet mutasson
+ még 3
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a KD részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
Többet mutasson
AK a KM megkötésével nem vállal kötelezettséget sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a II.2.6. pontban meghatározott keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Többet mutasson
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriából 7 darab, az alacsonypadlós vagy alacsony belépésű csuklós vagy „Hosszú” szóló autóbusz (M3/I. osztály) kategóriából 3 darab.
Többet mutasson
További információk:
A II.2.7) pontja szerinti, a szerződés kezdő időpontja technikai okból került kitöltésre,az az eljárás lezárásának és a szerződés megkötésének függvényében változhat.A szerződés mindkét Fél aláírása napján lép hatályba.A szerződés a hatályba lépésétől számítva 2020. december 31. napjáig tart.A II.2.5) pont: Ár értékelési szempont alatt AK az autóbusszal végzett szolgáltatás nettó Ft/km díját érti.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Észak-Fejér megyei helyi és helyközi feladatok
A rész száma: 3
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 1 168 472 000,-Ft keretösszegben.
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: normál „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 26 darab.
A rész elnevezése: Dél-Fejér megyei helyközi feladatok
A rész száma: 4
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 496 205 000,-Ft keretösszegben.
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: normál „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 13 darab.
A rész elnevezése: Tatabánya környéki helyközi feladatok
A rész száma: 5
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 163 463 000,-Ft keretösszegben.
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: normál „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 4 darab.
A rész elnevezése: Komárom környéki helyközi feladatok
A rész száma: 6
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 281 505 000,-Ft keretösszegben.
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: normál „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 6 darab.
A rész elnevezése: Esztergom környéki helyközi feladatok
A rész száma: 7
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 238 930 000,-Ft keretösszegben.
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 6 darab.
A rész elnevezése: Budapest és Pest megyei helyközi feladatok
A rész száma: 8
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 920 848 000,-Ft keretösszegben.
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: normál „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 5 darab, alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 12 darab.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Budapestről induló országos (távolsági) feladatok
A rész száma: 9
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 513 620 000,-Ft keretösszegben.
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: normál szóló TEMPO 100 engedéllyel (M3/III. osztály) kategóriából 5 darab.
A rész elnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén megye helyközi feladatok
A rész száma: 10
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 173 145 000,-Ft keretösszegben.
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 12 darab.
A rész elnevezése: Heves és Jász-N.-Sz. m.helyi és helyközi feladatok
A rész száma: 11
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 900 000 000,-Ft keretösszegben.
A várható, egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: normál „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 21 darab, alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriában 4 darab.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Hatvani helyi feladatok
A rész száma: 12
Rövid leírás:
AK jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 30 400 000,-Ft keretösszegben.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Komárom-Esztergom megye
A teljesítések pontos helyszínei az eljárás második részeként, a közvetlen megrendelés során kerülnek meghatározásra.
+ még 8 Fejér megye
A teljesítések pontos helyszínei az eljárás második részenként, a közvetlen megrendelések során kerülnek meghatározásra.
Budapest; Pest megye
Magyarország
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A teljesítések pontos helyszínei az eljárás második részeként, a közvetlen megrendelések során kerülnek meghatározásra.
Heves megye; Jász-Nagykun-Szolnok megye
Heves megye

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Kizáró okok:
— Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll,
Többet mutasson
+ még 17
— A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az AK-nak ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
A megkövetelt igazolási mód 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-a alapján:
Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak hatálya alá. AK az EEKD-t elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
Többet mutasson
AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő az e-Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az AK által a kizáró okok igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis AT csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
Többet mutasson
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) és p) pontjaiban meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
Többet mutasson
AK a Kbt. 62. § (1) bekezdés q) pontjában meghatározott kizáró ok fenn nem állását az ajánlattételi határidő napjához viszonyítottan ellenőrzi.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
— a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-ában meghatározottak szerint kell benyújtania,
— a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §-ában foglaltak szerint kell benyújtania.
AK felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. §-a alapján.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot szükséges benyújtani.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az EEKD IV. szakaszának „α” pontjának kitöltésével kell előzetesen igazolnia a műszaki alkalmassági követelményeknek való megfelelést. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti igazolás szabályai a következők:
Többet mutasson
M/1. Az ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint valamennyi rész vonatkozásában az ajánlathoz csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapból származó, legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett, legjelentősebb, közbeszerzés tárgya szerinti (szerződéses és/vagy közforgalmú közlekedési személyszállítás) szolgáltatásainak ismertetését. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya, ellenértéke és a referencia követelmény szempontjából vizsgált mérőszám is meghatározandó. A csatolt igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények.
Többet mutasson
+ még 8
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésére figyelemmel az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés időpontja, időtartama (év, hónap, nap pontossággal; időtartam esetén kezdő és befejező időpontja/év, hónap, naptól év, hónap napig/), a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, kapcsolattartó személy neve és elérhetősége, a szolgáltatás tárgyának ismertetése, a teljesített szolgáltatás ellenértéke, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
Irányadóak továbbá a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. §, 22. § (5), 22. § (3a), 24. § (1) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 140. § (9) bekezdésében foglaltak, és a Közbeszerzési Hatóságnak az alkalmassági feltételek előírásával kapcsolatos szabályokról szóló útmutatójának (KÉ 2019. évi 33. szám; 2019. február 15.) B. 1. pontjának referenciákra vonatkozó része.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelményt a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
Többet mutasson
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással, vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Többet mutasson
Az ajánlati felhívás feladásának időpontjával kapcsolatban a TED-en megjelent felhívás VI. 5. pontjában rögzített időpont az irányadó.
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is ki kell tölteni az EKR felületén töltendő EEKD-t. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. §-a szerinti felhívására köteles benyújtani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint az előírt M/1 követelménynek ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő abban az esetben, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett, autóbuszos szerződéses és/vagy közforgalmú közlekedési személyszállításra vonatkozó, összesen legalább az alábbiakban részletezett összegű, szerződés szerinti teljesítést igazoló referenciával:
Többet mutasson
1. rész esetében: nettó 30 897 200 HUF,
+ még 18 2. rész esetében: nettó 229 821 600 HUF,
3. rész esetében: nettó 467 388 800 HUF,
4. rész esetében: nettó 198 482 000 HUF,
5. rész esetében: nettó 65 385 200 HUF,
6. rész esetében: nettó 112 602 000 HUF,
7. rész esetében: nettó 95 572 000 HUF,
8. rész esetében: nettó 368 339 200 HUF,
9. rész esetében: nettó 205 448 000 HUF,
10. rész esetében: nettó 69 258 000 HUF,
11. rész esetében: nettó 360 000 000 HUF,
12. rész esetében: nettó 12 160 000 HUF.
Az alkalmassági követelmény maximum 3 szerződés bemutatásával teljesíthető.
Amennyiben Ajánlattevő több részre nyújt be ajánlatot, úgy nem kell minden részre a referenciát teljesítenie, elegendő a magasabb értékű résznél meghatározott összeg igazolása.
Többet mutasson
Az alkalmassági minimum követelményeknek való megfelelés igazolása során a Kbt. 65. § (5)-(9) bekezdéseiben foglaltak is irányadók.
Az ajánlatban az ajánlatkérő erre vonatkozó, a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő figyelmen kívül hagyhatja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevők tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevő(ke)t Ajánlatkérő igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben a gazdasági szereplő az igazolásokat korábban benyújtotta, az Ajánlatkérő nem hívja fel a gazdasági szereplőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el, vagy felvilágosítást kér.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
Karakter korlát miatt folyt. VI.3) pontban.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Tekintettel a kötbérre vonatkozó részletes leírás terjedelmére, a feltételek teljességét a KD tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre: A teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) bekezdésében foglaltak alapján történik.
Ajánlatkérő előleget nem fizet, fizetési biztosítékot nem ad nyertes ajánlattevő részére, és egyéb szerződést biztosító mellékkötelezettségek nem terhelik.
+ még 5 Nyertes ajánlattevő havonta 2 db számlát jogosult kiállítani.
A megfelelő tartalommal kiállított és mellékletekkel együtt benyújtott számla ellenértéke a számla ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési esedékességgel, átutalással kerül kiegyenlítésre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. §-a alapján, összhangban a Kbt. rendelkezéseivel a nyertes ajánlattevő számlájában megjelölt bankszámlára.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a Kbt. előírása szerint alkalmazza a Kbt. 135. § (6) bekezdésében előírtakat.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF).
A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a KD tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, és a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását a szerződés teljesítéséhez.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-01-27 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: http://ekr.gov.hu
További információk:
A bontás szabályait a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15-18. §-ában foglaltak tartalmazzák.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Autóbuszon folyamatos Wi-Fi biztosítása (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 95
Minőségi kritérium (név): Autóbuszon folyamatos WiFi biztosítása (Igen/Nem)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_81559343
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kanász Edina
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001505072019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
III.1.3) pont folytatása:
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 65. § (11) bekezdésében foglaltakra.
+ még 19
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételeknek történő megfelelést.
Többet mutasson
Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a Korm. rendelet VI. Fejezetének megfelelően ellenőrzi.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakra.
a. AK jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt. 40. § alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Jelen eljárásban az e-Kr. rendelkezései alkalmazandóak, ezért a nyilatkozattétel elektronikus úton kizárólag az EKR-ben lehetséges, a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap címen.
Többet mutasson
b. Az EKR használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
c. Az e-Kr. 11. § (5) bekezdése alapján érdeklődő gazdasági szereplőnek csak az tekinthető, aki az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan az EKR-ben jelezte. Azon gazdasági szereplők tekintetében, amelyek érdeklődésüket egyéb módon (pl. e-mailben) jelezték, az AK mentesül a Kbt. által előírt egyidejű tájékoztatási, megküldési, értesítési kötelezettsége alól.
Többet mutasson
d. AK jelen eljárást a 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet szerint, a Kbt. 7. § (1) bekezdés alapján közszolgáltatói tevékenységének biztosítása céljából folytatja le.
Többet mutasson
e. A KD rendelkezésre bocsátásának módja: Kbt. 57. § (1) és (2) bekezdése szerint, valamint az e-Kr. vonatkozó bekezdései alapján, elektronikus úton. A KD az ajánlati felhívás megjelenésének időpontjától elérhető az EKR-ben.
Többet mutasson
f. AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése szerint ezúton tájékoztatja AT-ket, hogy jelen eljárásban a műszaki-szakmai alkalmassági feltételt a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
g. AK hivatkozik a Kbt. 47. § (2) bekezdésére.
h. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
i. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését.
j. AK az eljárás nyertesével köt szerződést. A nyertes visszalépése esetén az AK az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köthet szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint eljárva.
Többet mutasson
k. AT nyújtsa be az ajánlatában szereplő nyilatkozatokat aláíró, az AT és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát, illetve ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját.
Többet mutasson
l. Az ajánlattételi határidőre az e-Kr. 17. § (1) bekezdése nem alkalmazandó. Az ajánlattételi határidőre az e-Kr. 15. § (1) bekezdése irányadó. Az ajánlattételi határidőt befolyásoló üzemzavar esetén az AK az e-Kr. 16. § (1)-(4) bekezdéseiben foglaltak szerint köteles eljárni.
Többet mutasson
m. Az EKR-rel kapcsolatos rendszerinformációval a rendszer üzemeltetője a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. Ügyfélszolgálata a helpdesk@nekszt.hu e-mail címen, valamint a +361 465 8899 telefonszámon áll rendelkezésre munkanapokon 8:00-16:00 óra között.
Többet mutasson
n. Tekintettel az EKR szigorú karakterkorlátozására, az ajánlat benyújtásának formai követelményeit, valamint az egyéb információkat teljeskörűen és részletesen a KD tartalmazzák.
Többet mutasson
Karakterkorlátozás miatt a VI.3. pont a VI.4.3. pontban folytatódik.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Valamennyi rész esetében a II.2.7) pont folytatása azonosan karakterkorlátozás miatt: szerződés hosszabbítására abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a rendelkezésre álló keretösszeg nem merül ki. A szerződés hosszabbítása nem vonja maga után a keretösszeg növekedését.
Többet mutasson
+ még 11 A VI.3. pont folytatása:
o. AK jelen eljárását a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X.30.) Korm. rendelet szerinti ellenőrzés mellett folytatja le.
Többet mutasson
p. A KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet, a 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet, az e-Kr. és a Ptk. előírásai irányadóak.
Többet mutasson
q. Az eljárásban FAKSZ: dr. Szolomájer Anita (lajstromszám: 00686)
r. AK a Kbt. 50. § (2) bekezdés u) pontja szerinti ajánlati biztosítékot nem köt ki.
s. AK a VI. 2.6) pontban megadott 2 hónap alatt 60 napot ért.
t. AK a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontot alkalmazza valamennyi rész tekintetében. Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi rész esetében 0–10. AK valamennyi rész esetében az 1. részszempont esetében fordított arányosítás módszerével, a 2. részszempont esetében pontozás módszerével állapítja meg a részszempontok szerinti pontszámokat.
Többet mutasson
u. Tekintettel arra, hogy közúti személyszállítási tevékenység csak a 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet szerinti engedély birtokában végezhető, AK az 1-12. részek esetében a szerződés teljesítésének feltételéül szabja, hogy AT rendelkezzen közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási tevékenységre jogosító közúti személyszállítási engedéllyel, mely engedélyt a szerződéskötés időpontjától számított 20 napon belül AK részére be kell mutatni.
Többet mutasson
v. Nyertes AT-nek a szerződéskötéskor (1-12. rész) nyilatkozatot kell benyújtania a teljesítéshez rendelkezésre álló autóbuszok műszaki leírás(ok)ban meghatározott járműkategóriájának osztályba sorolásáról, valamint a bemutatott autóbuszok érvényes forgalmi engedélyének másolatát szükséges benyújtania.
Többet mutasson
w. AT a közvetlen megrendelés időpontjában köteles igazolni, hogy a teljesítéshez igénybe vételre kerülő autóbuszok a törvényben előírt érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítással rendelkeznek és AK kérésére a biztosítási jogviszony fedezeti igazolását a teljesítés során bármikor köteles igazolni.
Többet mutasson
x. Nyertes AT-nek rendelkeznie kell a szerződés teljesítésének teljes időtartamára – a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással nem fedezett – az okozott károk fedezeteként felelősségbiztosítással (minimális limitje 10 000 000 HUF/kár és 30 000 000 HUF/év), melyet AT-nek a szerződés kötés időpontjában igazolnia kell, a biztosítás bemutatásával, valamint az ajánlatban a felelősségbiztosításról nyilatkoznia szükséges.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 249-619711 (2019-12-23)
További információk (2020-01-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 12 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 31.12.2020-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan: — menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése, — az előző feladathoz kapcsolódó jegy- és bérletértékesítési tevékenység ellátása, valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat. A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, szerződés tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Volánbusz Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-01-24 📅
Benyújtási határidő: 2020-02-07 📅
Közzététel dátuma: 2020-01-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 020-045315
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 249-619711
HL-S szám: 20

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, szerződés tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Forrás: OJS 2020/S 020-045315 (2020-01-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-07-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 12 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2020. december 31-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan: — menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése, — az előző feladathoz kapcsolódó jegy- és bérletértékesítési tevékenység ellátása, valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat. A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, szerződés tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 4 196 768 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-07-06 📅
Közzététel dátuma: 2020-07-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 130-320157
HL-S szám: 130
További információk
A II.2.7) pontja szerinti, a szerződés kezdő időpontja technikai okból került kitöltésre,az az eljárás lezárásának és a szerződés megkötésének függvényében változhat.A szerződés mindkét Fél aláírása napján lép hatályba.A szerződés a hatályba lépésétől számítva 2020. december 31. napjáig tart.A II.2.5) pont: Ár értékelési szempont alatt AK az autóbusszal végzett szolgáltatás nettó Ft/km díját érti.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 12 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2020. december 31-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig.
Többet mutasson
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 77 243 000,-Ft keretösszegben.
Többet mutasson
+ még 1
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítések pontos helyszínei az eljárása második részeként, a közvetlen megrendelés során kerülnek meghatározásra.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-06-24 📅
Név: Fa-Ter Személyszállító Fuvarozó és Szolgáltató
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_98032730
Postacím: Szamos utca 22
Postai város: Komárom
Postai irányítószám: 2900
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309897753 📞
E-mail: faterkft@gmail.com 📧
Ország: Komárom-Esztergom 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 77 243 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-06-25 📅
Név: VT-ARRIVA Személyszállító és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_34052626
Postacím: Berényi Út 72-100
Postai város: Székesfehérvár
Postai irányítószám: 8000
Telefon: +36 22330575 📞
A beszerzés teljes értéke: 574 554 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-06-26 📅
Név: Pannon Busz-Rent Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_14472936
Postacím: Nárcisz Utca 33
Postai város: Kozármisleny
Postai irányítószám: 7761
Telefon: +36 202188119 📞
E-mail: info@buszrent.hu 📧
Internetcím: http://www.buszrent.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 496 205 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-06-29 📅
Név: INFINITOURS Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_91728151
Postacím: Retek Utca hrsz 0371/12.
Postai város: Esztergom
Postai irányítószám: 2509
Telefon: +36 703167148 📞
E-mail: bus@bus.hu 📧
Internetcím: http://www.bus.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 163 463 000 HUF 💰
281 505 000 HUF 💰
Név: MR REISEN Szállítmányozási és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_42560777
Postacím: Erzsébet park 2.
Postai város: Pilisszentiván
Postai irányítószám: 2084
Telefon: +36 209615762 📞
E-mail: mrreisen@mrreisen.com 📧
Ország: Pest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 238 930 000 HUF 💰
Név: Egaltrans Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_36592867
Postacím: Dembinszky Utca 24
Postai város: Hatvan
Postai irányítószám: 3000
Telefon: +36 704229635 📞
E-mail: hrncsar.palne@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 920 848 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-06-30 📅
Név: B Euro Car Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_49677870
Postacím: Kossuth Lajos Utca 44.
Postai város: Újlengyel
Postai irányítószám: 2724
Telefon: +36 204599378 📞
E-mail: kozbeszerzes@beurocar.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 513 620 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-06-23 📅
Név: PANORÁMA TOURIST Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_76843772
Postacím: Szapáry Utca 18.
Postai város: Szolnok
Postai irányítószám: 5000
Telefon: +36 56513797 📞
E-mail: info@panoramatourist.hu 📧
Ország: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Internetcím: http://www.panoramatourist.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 900 000 000 HUF 💰
30 400 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
3
5

Hivatkozás
További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerint:
a) Nyertes ajánlattevők neve részenként:
+ még 30
1. rész: Fa-Ter Személyszálító Fuvarozó és Szolgáltató Kft. (adószám: 25292004-2-11)
2. rész: VT-ARRIVA Személyszállító és Szolgáltató Kft. (adószám: 11604213-2-07)
4. rész: Pannon Busz-Rent Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (adószám: 14055223-2-02)
5. rész: INFINITOURS Kft. (adószám: 13446550-2-11)
6. rész: INFINITOURS Kft. (adószám: 13446550-2-11)
7. rész: MR REISEN Szállítmányozási és Kereskedelmi Kft. (adószám: 14732434-2-13)
8. rész: Egaltrans Kft. (adószám: 13686567-2-10)
9. rész: B Euro Car Kft. (adószám: 25108583-2-13)
11. rész: PANORÁMA TOURIST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (adószám: 10663017-2-16)
12. rész: Egaltrans Kft. (adószám: 13686567-2-10)
c) Ajánlattevők neve, címe, adószáma részenként:
1. rész: Fa-Ter Személyszállító Fuvarozó és Szolgáltató Kft. (2900 Komárom, Szamos utca 22.; 25292004-2-11)
2. rész: VT-ARRIVA Személyszállító és Szolgáltató Kft. (8000 Székesfehérvár, Berényi út 72-100.; 11604213-2-07)
3. rész: Viszló Trans Kft. (8083 Csákvár, Kossuth utca 44.; 11110567-2-07)
4. rész: Pannon Busz-Rent Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (7761 Kozármisleny, Nárcisz utca 33.; 14055223-2-02);
B Euro Car Kft. (2724 Újlengyel, Kossuth Lajos utca 44.; 25108583-2-13)
5. rész: INFINITOURS Kft. (2509 Esztergom, Retek utca hrsz 0371/12.; 13446550-2-11);
Balaton Busz Idegenforgalmi és Kereskedelmi Bt. (8200 Veszprém, Bányai Júlia u. 1.; 27217326-2-19);
Busz-Plusz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2800 Tatabánya, Komáromi utca 3. fsz. 1.; 11970347-2-11)
6. rész: INFINITOURS Kft. (2509 Esztergom, Retek utca hrsz 0371/12.; 13446550-2-11);
Szöllősi Travel Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2800 Tatabánya, Gál István lakótelep 704.; 13145156-2-11)
7. rész: MR REISEN Szállítmányozási és Kereskedelmi Kft. (2084 Pilisszentiván, Erzsébet park 2.; 14732434-2-1);
INFINITOURS Kft. (2509 Esztergom, Retek utca hrsz 0371/12.; 13446550-2-11)
8. rész: Egaltrans Kft. (3000 Hatvan, Dembinszky utca 24.; 13686567-2-10);
9. rész: B Euro Car Kft. (2724 Újlengyel, Kossuth Lajos utca 44.; 25108583-2-13);
Five Stars Bt. (1107 Budapest, Szállás utca 20.; 28083269-2-42);
INFINITOURS Kft. (2509 Esztergom, Retek utca hrsz 0371/12.; 13446550-2-11);
Pannon Busz-Rent Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (7761 Kozármisleny, Nárcisz utca 33.; 14055223-2-02)
11. rész: PANORÁMA TOURIST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (5000 Szolnok, Szapáry utca 18.; 10663017-2-16)
12. rész: Egaltrans Kft. (3000 Hatvan, Dembinszky utca 24.; 13686567-2-10)
Forrás: OJS 2020/S 130-320157 (2020-07-06)
Új beszerzések kapcsolódó kategóriákban 🆕