A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő SERRES szívórendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása részajánlati kör biztosítása nélkül. A termék a betegek váladékainak zárt rendszerben történő eltávolításához, kezeléséhez és a veszélyes hulladék badellába való kerüléséhez szükséges. AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza AK, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevő(AT) eszerint teheti meg ajánlatát. Az egyenértékűséget az ajánlatban ATnek kell kell igazolni.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-03-07.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-01-31.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-01-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi fogyóeszközök
Hivatkozási szám: EKR000859422018
Rövid leírás:
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő SERRES szívórendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő SERRES szívórendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása részajánlati kör biztosítása nélkül. A termék a betegek váladékainak zárt rendszerben történő eltávolításához, kezeléséhez és a veszélyes hulladék badellába való kerüléséhez szükséges.
AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza AK, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevő(AT) eszerint teheti meg ajánlatát. Az egyenértékűséget az ajánlatban ATnek kell kell igazolni.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi fogyóeszközök📦
További CPV-kód: Orvosi fogyóeszközök📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Értékelés a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempont szerint, tekintettel arra, hogy a termékek a 16/2012.(II.16.)Korm. rendelet a gyógyszerek és...
Többet mutasson
További információk
Értékelés a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempont szerint, tekintettel arra, hogy a termékek a 16/2012.(II.16.)Korm. rendelet a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól hatálya alá tartoznak.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő SERRES szívórendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő SERRES szívórendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása részajánlati kör biztosítása nélkül. A termék a betegek váladékainak zárt rendszerben történő eltávolításához, kezeléséhez és a veszélyes hulladék badellába való kerüléséhez szükséges.
AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé...
Többet mutasson
Rövid leírás
AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza AK, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevő(AT) eszerint teheti meg ajánlatát. Az egyenértékűséget az ajánlatban ATnek kell kell igazolni.
Többet mutasson (10)
AK hivatkozik a felhívás II.1.4) pontjában rögzítettekre.
A leszállításra került termékek esetében szavatolnia kell az Ajánlattevőnek a leszállítástól számított 12 hó felhasználhatóságot.
Kizárólag új, nem használt, nem demó termék ajánlható meg.
Ajánlatnak tartalmaznia kell:
— Ajánlat részeként szükséges benyújtani a megajánlott termék gyártó által felügyelt termékismertetőjét (másolati példányban). A gyártó által felügyelt...
Többet mutasson
Rövid leírás
— Ajánlat részeként szükséges benyújtani a megajánlott termék gyártó által felügyelt termékismertetőjét (másolati példányban). A gyártó által felügyelt termékismertető tartalmazza legalább a termék megnevezését, a gyártó megnevezését, a termék cikkszámát, műszaki paramétereit, jellemzőit és minden olyan adatot és információt,amelyből a termék közbeszerzési dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható. Ha gyártó által felügyelt termékismertető nem magyar nyelvű, csatolni szükséges a nem magyar nyelvű dokumentumot és annak magyar nyelvű (legalább felelős) fordítását is. AK gyártó által felügyelt termékismertető alatt az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén gyártó vagy EU illetőségű, meghatalmazott képviselője (EC REP) által kiadott, termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentumot érti,
— Kereskedelmi ajánlat (AK által meghatározott minta szerint): megajánlott termék neve; cikkszáma; nettó és bruttó egységára; darabszámmal növelt nettó ár,...
Többet mutasson
Rövid leírás
— Kereskedelmi ajánlat (AK által meghatározott minta szerint): megajánlott termék neve; cikkszáma; nettó és bruttó egységára; darabszámmal növelt nettó ár, összesen ár, mely utóbbi megegyezik a felolvasólapon szerepeltetett árral)
— Egyenértékű termék megajánlása: külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség...
Többet mutasson
Rövid leírás
— Egyenértékű termék megajánlása: külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Az ajánlati árnak tartalmaznia kell: valamennyi költséget a termék AK (teljesítés helyén) birtokába kerüléséig felmerül (pl. szállítás, csomagolás).
Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott áruk a benyújtott teljesített paraméterek, és műszaki leírás alapján nem felelnek meg a dokumentációban a termék...
Többet mutasson
Rövid leírás
Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott áruk a benyújtott teljesített paraméterek, és műszaki leírás alapján nem felelnek meg a dokumentációban a termék adatlapján előírt teljesítendő minimumkövetelményeknek, azaz a termékek adatlapján előírt minimumkövetelményeket a megajánlott paraméterek nem elégítik ki.
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a 24 hónap időtartam alatt a keretösszeg nem merül ki, a keretszerződést 1 alkalommal a keretösszeg...
Többet mutasson
A megújítások leírása
Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a 24 hónap időtartam alatt a keretösszeg nem merül ki, a keretszerződést 1 alkalommal a keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítsa, melyet. Vevő a szerződés hatályának lejártát megelőző 60 nappal korábban jelzi a Eladónak.
További információk:
Értékelés a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempont szerint, tekintettel arra, hogy a termékek a 16/2012.(II.16.)Korm. rendelet a gyógyszerek és...
Többet mutasson
További információk
Értékelés a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempont szerint, tekintettel arra, hogy a termékek a 16/2012.(II.16.)Korm. rendelet a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól hatálya alá tartoznak.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
1134 Budapest, Róbert K. krt. 44.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet AT,alvállalkozó(ALV),és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában azon gazdasági szereplő (KAP), aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.ben...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet AT,alvállalkozó(ALV),és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában azon gazdasági szereplő (KAP), aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.ben meghatározott kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll. AK továbbá kizárja az eljárásból azt az AT-t(közös AT), ALV, KAP, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.[Kbt. 74. § (1) bek.b)pont].
Előzetes ig.: ATnek az ajánlatában a 321R. 1-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§(1)-(2)bek hatálya alá. Mo-i letelepedésű ATnek az...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Előzetes ig.: ATnek az ajánlatában a 321R. 1-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§(1)-(2)bek hatálya alá. Mo-i letelepedésű ATnek az ajánlatában a 321R.1. § (1) bek.nek megfelelően,a 321R. 4. és 8. § [kivéve ib)pont] foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. §(1)-(2)bek hatálya alá. A nem Mo-on letelepedett AT esetében AK a 321R. 4. és 10. § [kivéve gb)pont] szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A 321R. 8. § ib) és 10. § gb)pontjai esetében a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017.évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontjára vonatkozóan kell a nyilatkozatot megtenni. Közös ATnek mindegyike külön-külön EEKD-t köteles kitölteni, cégszerűen aláírni és benyújtani [321R. 3. § (3) bek]. A KAP szervezet/ek vagy személy/ek mindegyike által kitöltött és aláírt - az ajánlat részét képező - külön EEKD benyújtásával előzetesen igazolják, hogy nem tartoznak a Kbt. 62. § (1)-(2)bek.ben előírt kizáró okok hatálya alá [321R. 3. § (2) bek].
Többet mutasson (1)
Utólagos ig.:Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-nek és adott esetben további AT-(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Utólagos ig.:Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-nek és adott esetben további AT-(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, AK felhívása alapján a 321R.1. § (2) bek.nek megfelelően, a 321R.III. Fejezetben (8-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/k, hogy nem tartozik/nak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá [Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerint]. AK nem kéri az érintett AT-(k)től a 321R.III. Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha AK a Kbt. 69. § (11) bek.ben foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a III. Fejezetben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az EEKD-ban megjelölte. Azon adatbázisok elérhetőségének feltüntetése nem szükséges, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében AK számára a 321R. előírja. A 321R.III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a 321R.V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók,ha az érintett gazdasági szereplő minősített AT-i jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén AK az igazolások hitelességét a 321R.VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi. Az ajánlatban be kell nyújtani AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső ALV-t [Kbt. 67. § (4) bek]. AK -ellenkező bizonyításig- az adat valóságtartalmát AT erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.Közös ajánlattétel esetén a közös AT-k mindegyikének külön-külön kell a kizáró okok hatálya alatt nem állását igazolnia, vagyis a fentiek szerinti igazolásokat (nyilatkozatokat) benyújtania. AT, ALV, illetve KAP a Kbt. 64. §-ban meghatározottak szerint élhet az öntisztázás jogával. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak(felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében a gazdasági szereplőnek nem kell olyan igazolást benyújtani, amelyet AK részére korábbi közbeszerzési eljárásban az EKRben elektronikus úton már benyújtott. Ekkor a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálatsorán. EKR-ben űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös AT-k képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. AK hiv. 424R 12. § (2) bek-re
Műszaki és szakmai képességek:
M.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (321R.) 21. § (1) bek i) pontja szerint megajánlott termékekre vonatkozóan az ajánlathoz csatolni kell 93/42/EGK...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (321R.) 21. § (1) bek i) pontja szerint megajánlott termékekre vonatkozóan az ajánlathoz csatolni kell 93/42/EGK irányelv, vagy azt honosító, 4/2009.(III. 17.) EüM r. foglaltak szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozatot.
M.2. A 321R.21. § (1) bek i) pontja szerint csatolni kell megajánlott termékek 93/42/EGK irányelv, vagy az azt honosító, 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.2. A 321R.21. § (1) bek i) pontja szerint csatolni kell megajánlott termékek 93/42/EGK irányelv, vagy az azt honosító, 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben foglaltak szerinti, kijelölt tanúsító szervezet által kiadott, érvényes CE megfelelőség értékelési tanúsítvány (CE minősítés) egyszerű másolatát. Az ATnek a 321R. 1. § (1) bek. értelmében EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson (1)
Az ATnek a 321R.1. § (1) bek. értelmében az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel AK által meghatározott alkalmassági...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az ATnek a 321R.1. § (1) bek. értelmében az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A AT-nek az EEKD IV.rész "alfa"mezőt kell kitöltenie anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie. Az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően AK a Kbt. 69. § (4)-(7)bek. foglaltak alkalmazásával jár el. Az előírt alkalmassági követelmény igazolása tekintetében AK felhívja a figyelmet Kbt. 65.§ (6)-(7) bekeire,valamint 321R.3. § (2)-(3) bek. foglaltakra. AK hivatkozik a 321R.24. § (1) bek.re.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmas az AT, ha a megajánlott termékek az ajánlattétel időpontjában rendelkeznek érvényes a 93/42/EGK irányelv, vagy az azt honosító, az...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1. Alkalmas az AT, ha a megajánlott termékek az ajánlattétel időpontjában rendelkeznek érvényes a 93/42/EGK irányelv, vagy az azt honosító, az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben foglaltak szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozattal.
M.2. Alkalmas az AT, ha a megajánlott termékek az ajánlattétel időpontjában rendelkeznek érvényes, 93/42/EGK irányelv, vagy az azt honosító, az...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2. Alkalmas az AT, ha a megajánlott termékek az ajánlattétel időpontjában rendelkeznek érvényes, 93/42/EGK irányelv, vagy az azt honosító, az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet szerinti, kijelölt tanúsító szervezet által kiadott, érvényes CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal.
Többet mutasson (1)
A III.1.3) pont szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ATk hivatalos jegyzékébetörténő felvétel feltételét képező minősítési...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A III.1.3) pont szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ATk hivatalos jegyzékébetörténő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. AK hivatkozik a 424R. 12. § (2) bek.ben foglaltakra.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ellenszolgáltatás teljesítése a teljesítés igazolást követően, havonta kiállított számla alapján - a Kbt. 135. § (1)bek - a számla kézhezvételét követően...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ellenszolgáltatás teljesítése a teljesítés igazolást követően, havonta kiállított számla alapján - a Kbt. 135. § (1)bek - a számla kézhezvételét követően 60 napos átutalással történik a 1997.évi LXXXIII. tv. 9/A. §-ban leírtak szerint. Alkalmazandó a Kbt. 135. § (5)-(6) bek. AK késedelmi kötbért, meghiúsulási kötbért, hibás teljesítésre vonatkozó előírást ír elő a KKD-ban részletezettek szerint.
AK előleget nem biztosít. Az ajánlat és az elszámolás pénzneme magyar forint(HUF). Fizetési késedelem esetén a Ptk. 6:155. § (1) bek. szerinti késedelmi...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
AK előleget nem biztosít. Az ajánlat és az elszámolás pénzneme magyar forint(HUF). Fizetési késedelem esetén a Ptk. 6:155. § (1) bek. szerinti késedelmi kamatok és behajtási költségátalány érvényesek. Az ellenszolgáltatás megfizetésére vonatkozó fizetési feltételeket, és a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket részletesen a KKD részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-03-07 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben.
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017.(XII.19.)Korm.rendelet (továbbiakban: 424R.) 15.§ tartalmazza.
Többet mutasson
További információk
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017.(XII.19.)Korm.rendelet (továbbiakban: 424R.) 15.§ tartalmazza.
1. AK Kbt. 41. § (3) bek. alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, a 424R. rendelet szabályai szerint. Az EKR (https://ekr.gov.hu)...
Többet mutasson
További információk
1. AK Kbt. 41. § (3) bek. alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, a 424R. rendelet szabályai szerint. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához regisztráció szükséges. Útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017.(XI.6.)MvM rendelet alapján a NEKSZT Kft. végzi(http://nekszt.hu).
2. AK nem alkalmazza: Kbt. 75. § (2) bek.e)pontot. AK alkalmazza a Kbt.81.§(4)-(5)bek.t.
Többet mutasson (18)
3. AK hiv.: 424R. 11. § (1) és (7) bek., továbbá 13. § (3)-(4)bek. Ajánlatnak tartalmaznia kell: Kbt. 66. § (2) és (5)-(6), 67. § (1) és (3)-(4), 65. § (7)...
Többet mutasson
További információk
3. AK hiv.: 424R. 11. § (1) és (7) bek., továbbá 13. § (3)-(4)bek. Ajánlatnak tartalmaznia kell: Kbt. 66. § (2) és (5)-(6), 67. § (1) és (3)-(4), 65. § (7) esetén nemleges tartalommal is, továbbá a KKD szerinti nyilatkozatok.
4. Ajánlathoz csatolni kell az AT./ALV./KAP. esetében az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1)...
Többet mutasson
További információk
4. Ajánlathoz csatolni kell az AT./ALV./KAP. esetében az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját egyszerű másolatban.Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, úgy csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását.
5. 321R. 13. § szerinti nyilatkozat, nemleges tartalommal is. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a...
Többet mutasson
További információk
5. 321R. 13. § szerinti nyilatkozat, nemleges tartalommal is. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
6. Közös ajánlat Kbt. 35. § szerint, AK a 35. § (8) bek. alapján kizárja gazdálkodó szervezet, ill. a (9)bek. szerinti projekttársaság létrehozását.
7. Ha AT az ajánlatban-átalakulásra hivatkozással-jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, úgy csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit...
Többet mutasson
További információk
7. Ha AT az ajánlatban-átalakulásra hivatkozással-jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, úgy csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat, egyszerű másolatban, így a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
8. AK a 321R.V. Fejezetben (a minősített ATk) foglaltakhoz képest szigorúbban állapította meg az Alk.feltételeit.
9. AK ajánlati biztosítékot nem ír elő.
10. IV.2.6) pont: AK 2 hón 60 napot ért a Kbt. 81. § (11) bek.ben foglaltak alapján, foly.-ba épített ell.
11. Irányadó: Kbt. 47. § (2) bek.
12. Az egyes közbeszerzési dokumentumok közötti eltérés esetében a megindító felhívásban foglaltak az irányadóak.
13. Szerződéskötés feltétele: Bármely akkreditált független szervezet által kiállított ISO 9001 szerinti minőségirányítási rendszerre vonatkozó tanúsítvány,...
Többet mutasson
További információk
13. Szerződéskötés feltétele: Bármely akkreditált független szervezet által kiállított ISO 9001 szerinti minőségirányítási rendszerre vonatkozó tanúsítvány, vagy az ezzel egyenértékű minőségbiztosítási intézkedéseinek leírása, melyet a szerződéskötéskor be kell mutatni. Nyertes AT a 2011.évi CXCV. törvény (Áht.)41.§(6)bek. szerinti átláthatósági nyilatkozatot köteles tenni a szerződéskötésig. Ezek elmaradása vagy nem átlátható szervezetnek minősülés a szerződéstől való visszalépésnek minősül.
14. IV.2.4) pont: AK nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi felelős fordítását is köteles elfogadni.
15. Különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a felhívás feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell...
Többet mutasson
További információk
15. Különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a felhívás feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni. Ajánlatban szereplő, nem magyar forintban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot csatolni kell.
16. AK felhívja a figyelmet, hogy Kbt. 71. § (6) bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő...
Többet mutasson
További információk
16. AK felhívja a figyelmet, hogy Kbt. 71. § (6) bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
17. 46/2012.(III.28.) Korm.r.: a beszerzés tárgya központosított. Feltétel a szerződéstervezetben.
Ebből AKnak semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
18. FAKSZ: Derzsényi Attila 00197.
19. Kbt. 61. § (4) bek: AK egymáshoz szorosan kapcsolódó termékcsoportot kíván beszerezni
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 025-054680 (2019-01-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-05-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 64 274 100 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Róbert Károly körút 44.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-05-08 📅
Név: CPP-Budapest Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_66618872
Postacím: Amerikai út 33.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1145
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 14223700📞
E-mail: cppbudapest@cppbudapest.hu📧
Ország: Közép-Magyarország🏙️
A beszerzés teljes értéke: 64 274 100 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Egyedüli ajánlattevő: CPP-Budapest Kft, 1145 Budapest, Amerikai út 33. Adószám: 1024061624
Keretösszeg: nettó 64 274 100 HUF Az ajánlat érvényes, legkedvezőbb, ajánlattevő alkalmas és ajánlata megfelel a rendelkezésre álló fedezetnek.