A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő zárt vérvételi rendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása részajánlati kör biztosítása nélkül. AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza AK, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevő(AT) eszerint teheti meg ajánlatát. Az egyenértékűséget az ajánlatban ATnek kell kell igazolni. Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék műszakilag nem felel meg AK által meghatározott műszak követelményekben foglalt feltételeknek.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-05-31.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-04-23.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-04-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Érbeszúrás, vérmintavételi eszközök
Hivatkozási szám: EKR000485612019
Rövid leírás:
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő zárt vérvételi rendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása részajánlati kör biztosítása nélkül.
AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza AK, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevő(AT) eszerint teheti meg ajánlatát. Az egyenértékűséget az ajánlatban ATnek kell kell igazolni. Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék műszakilag nem felel meg AK által meghatározott műszak követelményekben foglalt feltételeknek.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Érbeszúrás, vérmintavételi eszközök📦
További CPV-kód: Érbeszúrás, vérmintavételi eszközök📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
II.2.5) Értékelés a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempont szerint, tekintettel arra, hogy a termékek a 16/2012.(II.16.)Korm. rendelet a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól hatálya alá tartoznak.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak megfelelő zárt vérvételi rendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása részajánlati kör biztosítása nélkül.
AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza AK, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevő(AT) eszerint teheti meg ajánlatát. Az egyenértékűséget az ajánlatban ATnek kell kell igazolni. Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék műszakilag nem felel meg AK által meghatározott műszak követelményekben foglalt feltételeknek.
AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza AK, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevő(AT) eszerint teheti meg ajánlatát. Az egyenértékűséget az ajánlatban ATnek kell kell igazolni. Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék műszakilag nem felel meg AK által meghatározott műszak követelményekben foglalt feltételeknek.
AK hivatkozik a felhívás II.1.4) pontjában rögzítettekre.
Zárt vérvételi rendszer:
Szárnyastű +Luer Adapter 21G ¾
Szárnyastű +Luer Adapter 23G 3/4
Vérvételi tű 22 G 1 1/2
Vérvételi tű 21 G 1 1/2
Vérvételi tű 20 G 1 1/2
Biztonsági vérvételi készlet +Luer Adapter 21 G 3/4 19cm
Vérkultúra tartó x40
Biztonsági vérvételi harang+tű
Steril csőtartó
Vérvételi lándzsa 1,0 mm
Vérvételi lándzsa 1,5 mm (ua 10. sor)
K3 EDTA cső 0,5 ml kapilláris vérvételhez pediátriai eszköz
K3 EDTA 0,25 ml vérkép pediátriai eszköz
CTAD 3,5 ml 13x75 mm csavaros kupak 0,11M
NaFl + EDTA 2 ml 13x75 mm csavaros kupakkal
K3 EDTA cső 3 ml 13x75 mm csavaros kupakkal
K3 EDTA cső 2 ml 13x75 mm csavaros kupakkal pediátriai eszköz
Szérumcső 2 ml 13x75 mm lehúzható kupakkal pediátriai eszköz
Na-Citrát 3,2 % 2 ml csavaros kupakkal 9NC
Na-Citrát 3,2 % 4,5 ml 13x75 mm csavaros kupakkal 9NC
Semleges cső 9 ml 16x100 mm lehúzható kupakkal
Vizeletes cső stabilizátorral ≤10,0 ml
Na-Heparin cső 9 ml 16x100 mm lehúzható kupakkal
Szérumcső 8 ml géles 16 x 100 mm lehúzható kupakkal
Li-Heparin 8 ml géles cső 16x100 mm lehúzható kupakkal
Li-Heparin 9 ml cső 16x100 mm lehúzható kupakkal
Szérumcső 9 ml 16 x100 mm lehúzható kupakkal
Szérum szeparátor cső, géles 2,5 ml csavaros kupakkal pediátriai
K3 EDTA 6 ml 13 x 100 mm csavaros kupakkal
Na-Heparin cső 6 ml 13x100 mm csavaros kupakkal
Szérumcső 5 ml géles 13 x 100 mm piros csavaros kupakkal
A leszállításra került termékek esetében szavatolnia kell az Ajánlattevőnek a leszállítástól számított 12 hó felhasználhatóságot. Ajánlattevő sterilizált termékek esetén minimum 2 év jótállást vállaljon. Kizárólag új, nem használt, nem demó termék ajánlható meg.

Ajánlatnak tartalmaznia kell:
— Kereskedelmi ajánlat (AK által meghatározott minta szerint): Tartalmaznia kell a(z)-megajánlott termék nevét;-megajánlott termék színkódját(értelemszerűen ahol releváns);-cikkszámát;-nettó és bruttó egységárát;-darabszámmal növelt nettó árát;-az összesen árat, mely megegyezik a felolvasólapon szerepeltetett árral.AT a ker ajánlatban feltüntetett egységárakhoz kötve van(ajánlati kötöttség). Mennyiség tájékoztató jellegű,

— Termékismertető: ATnek csatolnia kell az adott rész tekintetében megajánlott termékre a gyártó által felügyelt termékismertetőt (másolati példányban). A gyártó által felügyelt termékismertető tartalmazza legalább a termék megnevezését, a gyártó megnevezését, a termék cikkszámát, műszaki paramétereit, jellemzőit és minden olyan adatot és információt,amelyből a termék közbeszerzési dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható. AK gyártó által felügyelt termékismertető alatt az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén a gyártó vagy az EU illetőségű, meghatalmazott képviselője (EC REP) által kiadott, a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentumot érti,

— Egyenértékű termék megajánlása: külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Az ajánlati árnak tartalmaznia kell: valamennyi költséget a termék AK (teljesítés helyén) birtokába kerüléséig felmerül (pl. szállítás, csomagolás).
Nyertes AT térítésmentesen kihelyez 3db (a. 2 darab 100/II. vagy azzal egyenértékű, és 1 darab 20/II. típusú vagy azzal egyenértékű ESR) automatát. Havi átalánydíj az automatákra. A kihelyezett és beüzemelt automaták képesek AK által használt MedWorks rendszerébe történő online bekötésre. AT térítésmentesen vállalja az automaták AK által használt MedWorks rendszerébe történő online bekötését. AT garantálja, hogy a kihelyezett automaták megfelelnek a szerződéstervezetben/ műszaki követelményekben meghatározottaknak.

Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a 24 hónap időtartam alatt a keretösszeg nem merül ki, a keretszerződést 1
Alkalommal a keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítsa, melyet. Vevő a szerződés hatályának lejártát
Megelőző 60 nappal korábban jelzi a Eladónak.
További információk:
II.2.5) Értékelés a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempont szerint, tekintettel arra, hogy a termékek a 16/2012.(II.16.)Korm. rendelet a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól hatálya alá tartoznak.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Székhely 1134 Budapest, Róbert K. krt. 44. Podmanicky utcai telephely 1062 Budapest, Podmanicky u. 109–111.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó(ALV), és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában azon gazdasági szereplő (KAP), aki a Kbt.62.§(1)-(2)bek.ben meghatározott kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll. AK továbbá kizárja az eljárásból azt az AT-t(közösAT), ALV, KAP, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.[Kbt.74.§(1)bek.b)pont]. Előzetes ig.: ATnek az ajánlatában a 321R.1-16 § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§(1)-(2)bek hatálya alá. Mo-i letelepedésű ATnek az ajánlatában a 321R.1.§(1) bek.nek megfelelően,a 321R. 4. és 8. § [kivéve ib)pont] foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum(EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§(1)-(2)bek hatálya alá. A nem Mo-on letelepedett AT esetében AK a 321R.4.és10.§[kivéve gb)pont] szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A 321R.8.§ib)és10.§gb)pontjai esetében a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017.évi LIII.tv.3.§38.pont a)-b) vagy d) alpontjára vonatkozóan kell a nyilatkozatot megtenni. Közös ATnek mindegyike külön-külön EEKD-t köteles kitölteni, cégszerűen aláírni és benyújtani [321R.3.§(3)bek]. A KAP szervezet/ek vagy személy/ek mindegyike által kitöltött és aláírt - az ajánlat részét képező - külön EEKD benyújtásával előzetesen igazolják, hogy nem tartoznak a Kbt.62.§(1)-(2)bek.ben előírt kizáró okok hatálya alá [321R.3.§(2)bek].

Utólagos ig.: Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-nek és adott esetben további AT-(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, AK felhívása alapján a 321R.1.§(2)bek.nek megfelelően, a 321R.III. Fejezetében(8-16.§) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/k, hogy nem tartozik/nak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá [Kbt.69.§(4)-(7)bek. szerint]. AK nem kéri az érintett AT-(k)től a 321R.III. Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha AK a Kbt.69.§(11)bek.ben foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a III. Fejezetben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az EEKD-ban megjelölte. Azon adatbázisok elérhetőségének feltüntetése nem szükséges, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében AK számára a 321R. előírja. A 321R.III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a 321R.V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók,ha az érintett gazdasági szereplő minősített AT-i jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén AK az igazolások hitelességét a 321R.VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi. Az ajánlatban be kell nyújtani AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt.62.§(1)-(2)bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső ALV-t [Kbt.67.§(4)bek.]. AK -ellenkező bizonyításig- az adat valóságtartalmát AT erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.Közös ajánlattétel esetén a közös AT-k mindegyikének külön-külön kell a kizáró okok hatálya alatt nem állását igazolnia, vagyis a fentiek szerinti igazolásokat (nyilatkozatokat) benyújtania. AT, ALV, illetve KAP a Kbt.64.§-ban meghatározottak szerint élhet az öntisztázás jogával. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak(felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében a gazdasági szereplőnek nem kell olyan igazolást benyújtani, amelyet AK részére korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ekkor a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálatsorán. EKR-ben űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös AT-k képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Műszaki és szakmai képességek:
M.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (321R.) 21. § (1) bek i) pontja szerint megajánlott termékekre vonatkozóan az ajánlathoz csatolni kell 93/42/EGK irányelv, vagy azt honosító, 4/2009.(III. 17.) EüM r. foglaltak szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozatot.

M.2. A 321R.21. § (1) bek i) pontja szerint csatolni kell megajánlott termékek 93/42/EGK irányelv, vagy az azt honosító, 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben foglaltak szerinti, kijelölt tanúsító szervezet által kiadott, érvényes CE megfelelőség értékelési tanúsítvány (CE minősítés) egyszerű másolatát.

Az ATnek a 321R.1. § (1) bek. értelmében az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az AT-nek az EEKD IV.rész "alfa"mezőt kell kitöltenie anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie. Az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően AK a Kbt. 69. § (4)-(7)bek. foglaltak alkalmazásával jár el. Az előírt alkalmassági követelmény igazolása tekintetében AK felhívja a figyelmet Kbt. 65.§ (6)-(7) bek.re, valamint 321R.3. § (2)-(3) bek. foglaltakra. AK hivatkozik a 321R.24. § (1) bek.re.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmas az AT, ha a megajánlott termékek az ajánlattétel időpontjában rendelkeznek érvényes a 93/42/EGK irányelv, vagy az azt honosító, az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben foglaltak szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozattal.

M.2. Alkalmas az AT, ha a megajánlott termékek az ajánlattétel időpontjában rendelkeznek érvényes, 93/42/EGK irányelv, vagy az azt honosító, az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet szerinti, kijelölt tanúsító szervezet által kiadott, érvényes CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal.

A III.1.3) pont szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ATk hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ellenszolgáltatás teljesítése a teljesítés igazolást követően, havonta kiállított számla alapján - a Kbt.135.§(1)bek - a számla
Kézhezvételét követően 60 napos átutalással történik a 1997.évi LXXXIII.tv.9/A.§-ban leírtak szerint. Alkalmazandó a Kbt.135.§.(5)-(6) bek. AK késedelmi kötbért, meghiúsulási kötbért, hibás teljesítésre vonatkozó előírást ír elő a KKD-ban részletezettek szerint. AK előleget nem biztosít. Az ajánlat és az elszámolás pénzneme magyar forint(HUF). Fizetési késedelem esetén a Ptk.6:155.§(1)bek.szerinti késedelmi kamatok és behajtási költségátalány érvényesek. Az ellenszolgáltatás megfizetésére vonatkozó fizetési feltételeket, és a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket részletesen a KKD részét képező szerződéstervezet tartalmazza.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-05-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017.(XII.19.)Korm.rendelet (továbbiakban: 424R.) 15.§ tartalmazza
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017.(XII.19.)Korm.rendelet (továbbiakban: 424R.) 15.§ tartalmazza
1. AK Kbt.41.§ alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, a 424R. rendelet szabályai szerint. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához regisztráció szükséges. Útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017.(XI.6.)MvM rendelet alapján a NEKSZT Kft. végzi(http://nekszt.hu).

2. AK nem alkalmazza: Kbt.75.§(2)bek.e) pontot. AK alkalmazza a Kbt.81.§(4)-(5)bek.t.
3. Ajánlatnak tartalmaznia kell:Kbt.66.§(2)és(5)-(6),67.§(1)és(3)-(4),65.§(7)esetén nemleges tartalommal is, továbbá a KKD szerinti nyilatkozatok.
4. Ajánlathoz csatolni kell az AT./ALV./KAP. esetében az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintát. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, úgy csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását.

5. 321R.13.§ szerinti nyilatkozat, nemleges tartalommal is. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

6. Közös ajánlat Kbt.35.§ szerint, AK a 35.§(8)bek. alapján kizárja gazdálkodó szervezet, ill. a (9)bek. szerinti projekttársaság létrehozását.
7. Ha AT az ajánlatban-átalakulásra hivatkozással-jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, úgy csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat, egyszerű másolatban, így a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.

8. AK a 321R.V. Fejezetben (a minősített ATk) foglaltakhoz képest szigorúbban állapította meg az Alk.feltételeit.
9. AK ajánlati biztosítékot nem ír elő.
10. IV.2.6) pont:AK 2 hón 60 napot ért a Kbt.81.§(11) bek.ben foglaltak alapján, foly.-ba épített ell.
11. Irányadó: Kbt.47.§(2) bek.
12. Az egyes közbeszerzési dokumentumok közötti eltérés esetében a megindító felhívásban foglaltak az irányadóak.
13. Szerződéskötés feltétele: Bármely akkreditált független szervezet által kiállított ISO 9001 szerinti minőségirányítási rendszerre vonatkozó tanúsítvány, vagy az ezzel egyenértékű minőségbiztosítási intézkedéseinek leírása, melyet a szerződéskötéskor be kell mutatni. Nyertes AT a 2011.évi CXCV. törvény (Áht.)41.§(6)bek. szerinti átláthatósági nyilatkozatot köteles tenni a szerződéskötésig. Ezek elmaradása vagy nem átlátható szervezetnek minősülés a szerződéstől való visszalépésnek minősül.

14. IV.2.4) pont: AK nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi felelős fordítását is köteles elfogadni.
15. Különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a felhívás feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni. Ajánlatban szereplő, nem magyar forintban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot csatolni kell.

16. AK felhívja a figyelmet, hogy Kbt.71.§(6)bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

17. 46/2012.(III.28.)Korm.r.: a beszerzés tárgya központosított. Feltétel a szerződéstervezetben. Ebből AKnak semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
18. Kbt.61.§(4)bek: AK egymáshoz szorosan kapcsolódó termékcsoportot kíván beszerezni. AK hiv.: Kbt. 41/A. §.és 41/B. §-re.
19. Ajánlat részeként csatolandó gyártó által felügyelt termékismertető.
20. Kereskedelmi ajánlat: Tartalmaznia kell a(z):
– megajánlott termék nevét;
– megajánlott termék színkódját (értelemszerűen ahol releváns);
– cikkszámát;
– nettó és bruttó egységárát;
– darabszámmal növelt nettó árát;
– az összesen árat, mely megegyezik a felolvasólapon szerepeltetett árral.
AT a ker ajánlatban feltüntetett egységárakhoz kötve van(ajánlati kötöttség). Mennyiség tájékoztató jellegű.
21. FAKSZ: Derzsényi Attila 00197.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2019/S 081-193252 (2019-04-23)
További információk (2019-05-28) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő a Kbt 52. § (4) bekezdés alapján köteles meghosszabbítani az ajánlattételi határidőt, ha a kiegészítő tájékoztatást, annak ellenére, hogy azt a gazdasági szereplő az 56. §-ban meghatározottak szerint időben kérte, nem tudja az előírt határidőben [56. § (2) bekezdés] teljesíteni.

Forrás: OJS 2019/S 104-252343 (2019-05-28)
További információk (2019-06-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak
Megfelelő zárt vérvételi rendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása részajánlati kör biztosítása nélkül.
AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza AK, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevő(AT) eszerint teheti meg ajánlatát. Az egyenértékűséget az ajánlatban ATnek kell kell igazolni. Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék műszakilag nem felel meg AK által meghatározott műszak követelményekben foglalt feltételeknek.
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak
Megfelelő zárt vérvételi rendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása részajánlati kör biztosítása nélkül.
AK a 321/2015.(X.30.)Korm r. (321R.) 46.§(3)bek-t alkalmazza,mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza AK, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevő(AT) eszerint teheti meg ajánlatát. Az egyenértékűséget az ajánlatban ATnek kell kell igazolni. Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék műszakilag nem felel meg AK által meghatározott műszak követelményekben foglalt feltételeknek.
A kiegészítő közbeszerzési dokumentumban (KKD) meghatározott műszaki specifikációknak
Megfelelő zárt vérvételi rendszer ajánlatkérő (AK) általi megvásárlása részajánlati kör biztosítása nélkül.
Forrás: OJS 2019/S 119-291660 (2019-06-20)
További információk (2019-07-08) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-07-08 📅
Benyújtási határidő: 2019-07-23 📅
Közzététel dátuma: 2019-07-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 132-324161
HL-S szám: 132
További információk
AK a felhívás és KKD közötti ellentmondást feloldotta a kiegészítő tájékoztatás kérésekre adott válaszok alapján. AK pontosította a KKD-t és szerződéstervezetet.
Forrás: OJS 2019/S 132-324161 (2019-07-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-09-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 128 238 300 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Szérumcső 5 ml géles 13 x 100 mm lehúzható kupakkal
Nyertes AT térítés ellenében kihelyez 3db (a. 2 darab 100/II. vagy azzal egyenértékű, és 1 darab 20/II. típusú vagy azzal egyenértékű ESR) automatát. Havi átalánydíj az automatákra. A kihelyezett és beüzemelt automaták képesek AK által használt MedWorks rendszerébe történő online bekötésre. AT vállalja az automaták AK által használt MedWorks rendszerébe történő online bekötését. AT garantálja, hogy a kihelyezett automaták megfelelnek a szerződéstervezetben/ műszaki követelményekben meghatározottaknak.

Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Székhely - 1134 Budapest, Róbert K. krt. 44. Podmanicky utcai telephely - 1062 Budapest, Podmanicky u. 109–111.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-09-13 📅
Név: GREINER Bio-One Hungary Műanyagtechnika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_10940402
Postacím: Fertősor 7.
Postai város: Mosonmagyaróvár
Postai irányítószám: 9200
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309646692📞
E-mail: monika.palinkas@gbo.com📧
Ország: Győr-Moson-Sopron🏙️
A beszerzés teljes értéke: 128 238 300 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1