A Semmelweis Egyetem részére gyógyszerkészítmények beszerzése (VI. főcsoport) adásvételi keretszerződés keretében, lehívások (normál, rendkívüli (ún. statim) és életmentő) útján. A szerződés a keretösszeg kimerüléséig (mely az alap + opciós mennyiségre (alapmennyiség 50 %-a) nettó 198 350 398 Ft), de legfeljebb 18 havi időtartamra jön létre. A beszerzésnek nem tárgyai az ÁEEK által, a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről szóló 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet alapján beszerzett készítmények. A 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet 6. § (7) bekezdése alapján az ÁEEK által később, a szerződés hatálya alatt beszerzett készítmények az ÁEEK által kötendő szerződés, illetve keretmegállapodás hatályba lépését követően szintén kikerülnek a nyertes ajánlattevők által szállítandó készítmények közül.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-05-27.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-04-23.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-04-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Gyógyszerészeti termékek
Hivatkozási szám: EKR000269562019
Rövid leírás:
A Semmelweis Egyetem részére gyógyszerkészítmények beszerzése (VI. főcsoport) adásvételi keretszerződés keretében, lehívások (normál, rendkívüli (ún....
Többet mutasson
Rövid leírás
A Semmelweis Egyetem részére gyógyszerkészítmények beszerzése (VI. főcsoport) adásvételi keretszerződés keretében, lehívások (normál, rendkívüli (ún. statim) és életmentő) útján.
A szerződés a keretösszeg kimerüléséig (mely az alap + opciós mennyiségre (alapmennyiség 50 %-a) nettó 198 350 398 Ft), de legfeljebb 18 havi időtartamra jön létre.
A beszerzésnek nem tárgyai az ÁEEK által, a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről szóló 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet alapján beszerzett készítmények. A 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet 6. § (7) bekezdése alapján az ÁEEK által később, a szerződés hatálya alatt beszerzett készítmények az ÁEEK által kötendő szerződés, illetve keretmegállapodás hatályba lépését követően szintén kikerülnek a nyertes ajánlattevők által szállítandó készítmények közül.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gyógyszerészeti termékek📦
További CPV-kód: Gyógyszerészeti termékek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
A hivatalos nagyker. árral rendelkező készítményeknél az ajánlati ár a nagyker. árnál magasabb nem lehet.
Az alapmennyiségre és opciós mennyiségre...
Többet mutasson
További információk
A hivatalos nagyker. árral rendelkező készítményeknél az ajánlati ár a nagyker. árnál magasabb nem lehet.
Az alapmennyiségre és opciós mennyiségre megajánlott egységárak között eltérés nem lehet.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Semmelweis Egyetem részére gyógyszerkészítmények beszerzése (VI. főcsoport) adásvételi keretszerződés keretében, lehívások (normál, rendkívüli (ún....
Többet mutasson
Rövid leírás
A Semmelweis Egyetem részére gyógyszerkészítmények beszerzése (VI. főcsoport) adásvételi keretszerződés keretében, lehívások (normál, rendkívüli (ún. statim) és életmentő) útján.
A szerződés a keretösszeg kimerüléséig (mely az alap + opciós mennyiségre (alapmennyiség 50 %-a) nettó 198 350 398 Ft), de legfeljebb 18 havi időtartamra jön létre.
Többet mutasson
Rövid leírás
A szerződés a keretösszeg kimerüléséig (mely az alap + opciós mennyiségre (alapmennyiség 50 %-a) nettó 198 350 398 Ft), de legfeljebb 18 havi időtartamra jön létre.
Többet mutasson (1)
A beszerzésnek nem tárgyai az ÁEEK által, a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer...
Többet mutasson
Rövid leírás
A beszerzésnek nem tárgyai az ÁEEK által, a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről szóló 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet alapján beszerzett készítmények. A 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet 6. § (7) bekezdése alapján az ÁEEK által később, a szerződés hatálya alatt beszerzett készítmények az ÁEEK által kötendő szerződés, illetve keretmegállapodás hatályba lépését követően szintén kikerülnek a nyertes ajánlattevők által szállítandó készítmények közül.
A rész elnevezése: Terlipressin 8,5 ml
A rész száma: 1
Rövid leírás: Terlipressin 8,5 ml
Atc kód: H01BA04
Többet mutasson (14)
Hatáserősség: 1
Egység: mg
Kiszerelés: ampulla
Szeres: 5
Alapmennyiség: 304 dob.
A részletes közbeszerzési műszaki leírást a Közbeszerzési Dokumentumok műszaki leírása tartalmazza.
Fő finanszírozási feltételek:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenszolgáltatás teljesítése a tárgyi lehívásban szereplő teljes mennyiség igazolt szerződésszerű leszállítását követően...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenszolgáltatás teljesítése a tárgyi lehívásban szereplő teljes mennyiség igazolt szerződésszerű leszállítását követően teljesítésigazolás alapján, a jogszabályoknak megfelelően kiállított eredeti számla ellenében utólag, a számla ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 60 naptári napon belül átutalással történik, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdése, a 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. §-a és a Ptk. 6:130. § (3) bekezdései szerint, figyelemmel az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényben, valamint az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényben foglalt rendelkezésekre.
Az ellenszolgáltatás teljesítése magyar forintban (HUF) történik.
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
A Vevő késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése az irányadó, valamint Eladó a behajtási költségátalányról...
Többet mutasson
Rövid leírás
A Vevő késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése az irányadó, valamint Eladó a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár szempontja alapján bírálja el.
Ajánlatkérő az alap- és opciós mennyiségekre együttesen adott nettó ajánlati összárat értékeli.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
A szerződés hatálya maximum 1 alkalommal további 6 hónapos határozott időtartamra meghosszabbodik, ha a 12 hónapos határozott idő lejárta előtt Ajánlatkérő...
Többet mutasson
A megújítások leírása
A szerződés hatálya maximum 1 alkalommal további 6 hónapos határozott időtartamra meghosszabbodik, ha a 12 hónapos határozott idő lejárta előtt Ajánlatkérő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával értesíti a Nyertes Ajánlattevőt arról, hogy a szerződést meg kívánja hosszabbítani.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 152 dob.
Amennyiben az ajánlatkérő által megrendelt termékek összesített mennyisége az adott rész tekintetében eléri az ajánlati felhívás II.2.4) pontjában...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Amennyiben az ajánlatkérő által megrendelt termékek összesített mennyisége az adott rész tekintetében eléri az ajánlati felhívás II.2.4) pontjában meghatározott alapmennyiség 90 %-át, akkor ajánlatkérő jogosult a szerződés időtartama alatt részenként összesen legfeljebb 2 alkalommal írásban közölni a nyertes ajánlattevővel, hogy a II.2.4. pontban meghatározott alapmennyiség mellett közölt opciós mennyiségből mennyit rendel meg a nyertes ajánlattevőtől (opciós megrendelés).
Többet mutasson (1)
Az ajánlatkérő közlését követő 15. napra kell a közlés szerinti mennyiségnek szállításra kész állapotban rendelkezésre állnia úgy, hogy a nyertes...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Az ajánlatkérő közlését követő 15. napra kell a közlés szerinti mennyiségnek szállításra kész állapotban rendelkezésre állnia úgy, hogy a nyertes ajánlattevő képes legyen a szerződésben foglalt kötelezettségeit az ott írt határidőkben teljesíteni.
További információk:
A hivatalos nagyker. árral rendelkező készítményeknél az ajánlati ár a nagyker. árnál magasabb nem lehet.
Az alapmennyiségre és opciós mennyiségre megajánlott egységárak között eltérés nem lehet.
A rész elnevezése: Ascorbic acid (vitamin C) 5 ml és 2 ml
A rész száma: 2
Rövid leírás: 2a)
Ascorbic acid (vitamin C) 5 ml
Többet mutasson (9)
Atc kód: A11GA01
Hatáserősség: 100
Egység: mg/ml
Szeres: 50
Alapmennyiség: 333 dob.
2b)
Ascorbic acid (vitamin C) 2 ml
Szeres: 100
Alapmennyiség: 57 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiségek:
2a): 167 dob.
Többet mutasson (1)
2b): 29 dob.
A rész elnevezése: Cytomegalovirus immunglobulin 10 ml és 50 ml
A rész száma: 3
Rövid leírás: 3 a):
Cytomegalovirus immunglobulin 10 ml
Többet mutasson (8)
Atc kód: J06BB09
Egység: E/ml
Kiszerelés: üveg
Szeres: 1
Alapmennyiség: 12 dob.
3 b):
Cytomegalovirus immunglobulin 50 ml
Alapmennyiség: 23 dob.
A lehetőségek leírása: 3a): 6 dob
3b): 12 dob
A rész elnevezése: Localis haemostaticumok (faktXIII,ca ch,th,ap,fi)
A rész száma: 4
Rövid leírás: 4a):
Atc kód: B02BC
Alapmennyiség: 71 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség:
4a): 39 dob.
Többet mutasson (1)
4b): 36 dob.
A rész elnevezése: Localis haemostaticumok (gyógysz szivacs,fib+thro)
A rész száma: 5
Rövid leírás: 5a):
Localis haemostaticumok (gyógyszeres szivacs 3,0x2,5 cm, fibrinogen+thrombin)
Többet mutasson (14)
Hatáserősség: 5,5/2,0
Egység: mg, NE/cm2
Kiszerelés: gyógyszeres szivacs
Alapmennyiség: 94 dob.
5b):
Localis haemostaticumok (gyógyszeres szivacs 9,5x4,8 cm, fibrinogen+thrombin)
Alapmennyiség: 50 dob.
5c):
Localis haemostaticumok (gyógyszeres szivacs 4,8x4,8 cm, fibrinogen+thrombin) előre feltekert
Atc kód: B02BC30
Alapmennyiség: 37 dob.
5d):
Localis haemostaticumok (gyógyszeres szivacs 4,8x4,8 cm, fibrinogen+thrombin)
Szeres: 2
A lehetőségek leírása: 5a): 47 dob.
5b): 25 dob.
Többet mutasson (2)
5c): 19 dob.
5d): 19 dob.
A rész elnevezése: Metoprolol 5ml
A rész száma: 6
Rövid leírás: Metoprolol 5ml
Atc kód: C07AB02
Többet mutasson (1)
Alapmennyiség: 1547 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 774 dob.
A rész elnevezése: Eptifibatide 100 ml és 10 ml
A rész száma: 7
Rövid leírás: 7a)
Eptifibatide 100 ml
Többet mutasson (7)
Atc kód: B01AC16
Hatáserősség: 0,75
Alapmennyiség: 131 dob.
7b)
Eptifibatide 10 ml
Hatáserősség: 2
Alapmennyiség: 383 dob.
A lehetőségek leírása: 7a) 66 dob.
7b) 192 dob.
A rész elnevezése: Ciprofloxacin 200 ml
A rész száma: 8
Rövid leírás: Ciprofloxacin 200 ml
Atc kód: J01MA02
Többet mutasson (2)
Szeres: 10
Alapmennyiség: 591 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 296 dob.
A rész elnevezése: Ciprofloxacin
A rész száma: 9
Rövid leírás: Ciprofloxacin (10x-től eltérő kiszerelésre is adható ajánlat)
Hatáserősség: 500
Többet mutasson (2)
Kiszerelés: filmtabletta/tabletta
Alapmennyiség: 2134 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 1067 dob.
A rész elnevezése: Magnesium 10 ml
A rész száma: 10
Rövid leírás: Magnesium 10 ml
Atc kód: A12CC
Többet mutasson (2)
Hatáserősség: 452/400
Alapmennyiség: 579 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 290 dob.
A rész elnevezése: Kalium chloride 10 ml
A rész száma: 11
Rövid leírás: Kalium chloride 10 ml (100x-tól eltérő kiszerelésre is adható ajánlat)
Atc kód: B05XA01
Többet mutasson (1)
Alapmennyiség: 709 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 355 dob.
A rész elnevezése: Glyceryl trinitrate 50 ml
A rész száma: 12
Rövid leírás: Glyceryl trinitrate 50 ml
Atc kód: C01DA02
Többet mutasson (1)
Alapmennyiség: 1219 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 610 dob.
A rész elnevezése: Protamine 5 ml
A rész száma: 13
Rövid leírás: Protamine 5 ml
Atc kód: V03AB14
Többet mutasson (3)
Hatáserősség: 1000
Egység: NE/ml
Alapmennyiség: 8061 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 4031 dob.
A rész elnevezése: Cefuroxime 1500 mg és 750 mg
A rész száma: 14
Rövid leírás: 14a)
Cefuroxime (1x-es kiszerelésre is adható ajánlat)
Többet mutasson (7)
Atc kód: J01DC02
Hatáserősség: 1500
Kiszerelés: poramp.
Alapmennyiség: 329 dob.
14b)
Hatáserősség: 750
Alapmennyiség: 281 dob.
A lehetőségek leírása: 14a) 165 dob.
14b) 141 dob.
A rész elnevezése: Cefuroxime
A rész száma: 15
Rövid leírás: Cefuroxime
Alapmennyiség: 1826 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 913 dob.
A rész elnevezése: Alprostadil 1 ml
A rész száma: 16
Rövid leírás: Alprostadil 1 ml
Atc kód: C01EA01
Többet mutasson (3)
Hatáserősség: 20
Egység: mcg/ml
Alapmennyiség: 104 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 52 dob.
A rész elnevezése: Fentanyl 2 ml és 5 ml
A rész száma: 17
Rövid leírás: 17a)
Fentanyl 2 ml
Többet mutasson (6)
Atc kód: N01AH01
Hatáserősség: 50
Alapmennyiség: 4030 dob.
17b)
Fentanyl 5 ml
Alapmennyiség: 207 dob.
A lehetőségek leírása: 17a) 2015 dob.
17b) 104 dob.
A rész elnevezése: Cisplatin
A rész száma: 18
Rövid leírás: 18a):
Cisplatin
Többet mutasson (4)
Atc kód: L01XA01
Alapmennyiség: 1110 dob.
18b):
Alapmennyiség: 194 dob.
A lehetőségek leírása: 18a): 555 dob.
18b): 97 dob.
A rész elnevezése: Calcium gluconate 5 ml
A rész száma: 19
Rövid leírás: Calcium gluconate 5 ml
Atc kód: A12AA03
Többet mutasson (1)
Alapmennyiség: 9701 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 4851 dob.
A rész elnevezése: Diclofenac 3 ml (im és iv alkalmazás)
A rész száma: 20
Rövid leírás: Diclofenac 3 ml (im és iv alkalmazás egyaránt szükséges)
Atc kód: M01AB05
Többet mutasson (2)
Hatáserősség: 75
Alapmennyiség: 7454 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 3727 dob.
A rész elnevezése: Diclofenac (vízben oldódó)
A rész száma: 21
Rövid leírás: Diclofenac (vízben oldódó formára adható ajánlat)
Kiszerelés: tabletta
Többet mutasson (2)
Szeres: 20
Alapmennyiség: 1220 dob.
A rész elnevezése: Diclofenac
A rész száma: 22
Rövid leírás: Diclofenac (20x-tól eltérő kiszerelésre is adható ajánlat)
Kiszerelés: filmtabletta, drazsé
Többet mutasson (1)
Alapmennyiség: 6132 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 3066 dob.
A rész elnevezése: Methotrexate
A rész száma: 23
Rövid leírás: Methotrexate
Atc kód: L01BA01
Többet mutasson (2)
Hatáserősség: 5000
Alapmennyiség: 225 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 113 dob.
A rész elnevezése: Neostigmine 1 ml
A rész száma: 24
Rövid leírás: Neostigmine 1 ml
Atc kód: N07AA01
Többet mutasson (2)
Hatáserősség: 0,5
Alapmennyiség: 2540 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 1270 dob.
A rész elnevezése: Dexmedetomidine 2 ml (5x, vagy 25x)
A rész száma: 25
Rövid leírás: Dexmedetomidine 2 ml (5x, vagy 25x-ös kiszerelésre is adható ajánlat)
Atc kód: N05CM18
Többet mutasson (1)
Alapmennyiség: 574 dob.
A megújítások leírása:
A szerződés hatálya maximum 1 alkalommal további 6 hónapos határozott időtartamra meghosszabbodik, ha a 12 hónapos határozott idő lejárta előtt Ajánlatkérő...
Többet mutasson
A megújítások leírása
A szerződés hatálya maximum 1 alkalommal további 6 hónapos határozott időtartamra meghosszabbodik, ha a 12 hónapos határozott idő lejárta előtt Ajánlatkérő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával értesíti a Nyertes Ajánlattevő arról, hogy a szerződést meg kívánja hosszabbítani.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 287 dob.
A rész elnevezése: Dobutamine
A rész száma: 26
Rövid leírás: Dobutamine
Atc kód: C01CA07
Többet mutasson (3)
Hatáserősség: 250
Kiszerelés: poramp./amp.
Alapmennyiség: 8799 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 4400 dob.
A rész elnevezése: Tramadol 2 ml és 1 ml
A rész száma: 27
Rövid leírás: 27a)
Tramadol 2 ml
Többet mutasson (5)
Atc kód: N02AX02
Alapmennyiség: 2212 dob.
27b)
Tramadol 1 ml
Alapmennyiség: 1360 dob.
A lehetőségek leírása: 27a): 1106 dob.
27b): 680 dob.
A rész elnevezése: Acetylcysteine 3 ml
A rész száma: 28
Rövid leírás: Acetylcysteine 3 ml
Atc kód: R05CB01
Többet mutasson (2)
Hatáserősség: 300
Alapmennyiség: 3631 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 1816 dob.
A rész elnevezése: Acetylcysteine
A rész száma: 29
Rövid leírás: Acetylcysteine (30x-tól eltérő kiszerelésre is adható ajánlat)
Hatáserősség: 200
Többet mutasson (3)
Kiszerelés: granulátum
Szeres: 30
Alapmennyiség: 1199 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 600 dob.
A rész elnevezése: Etoposide 10 ml és 5 ml
A rész száma: 30
Rövid leírás: 30a):
Etoposide 10 ml
Többet mutasson (5)
Atc kód: L01CB01
Alapmennyiség: 922 dob.
30b):
Etoposide 5 ml
Alapmennyiség: 1062 dob.
A lehetőségek leírása: 30a): 461 dob.
30b): 531 dob.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szerv. Int. (1092 Bp, Hőgyes E. u. 7-9.), Kútvölgyi K. T. (1125 Bp, Kútvölgyi út 4.), Közp. Betegellátó Ép. (1082 Bp,...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szerv. Int. (1092 Bp, Hőgyes E. u. 7-9.), Kútvölgyi K. T. (1125 Bp, Kútvölgyi út 4.), Közp. Betegellátó Ép. (1082 Bp, Üllői út 78/A.), ill. az SE egyéb egységei
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyike fennáll.
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
Többet mutasson (12)
A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő és az alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő és az alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja megbízhatóságát.
A megkövetelt igazolási mód:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor az EKR-ben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében előírt kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kbt. 67. § (1)-(2) bek.-re is.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolására.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybe vétele esetén az érintett...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybe vétele esetén az érintett szeretvezet(ek)/személy(ek) mindegyike képviseletében az ajánlattevő képviselője tölti ki az EKR-ben a formanyomtatványokat [Kbt. 41/A. § (5) bek.].
Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt, Ajánlatkérő erről szóló felhívásra a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8.§, 10.§,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt, Ajánlatkérő erről szóló felhívásra a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8.§, 10.§, 12-13. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtásával kell igazolnia, hogy vele szemben nem állnak fenn a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok.
A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatba be kell nyújtani - az EKR nyilatkozatmintájának felhasználásával - az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatba be kell nyújtani - az EKR nyilatkozatmintájának felhasználásával - az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ára. Amennyiben öntisztázás esete áll fenn, az ajánlattevő a Kbt. 64. § (2) bekezdése szerint köteles azt igazolni.
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ára. Amennyiben öntisztázás esete áll fenn, az ajánlattevő a Kbt. 64. § (2) bekezdése szerint köteles azt igazolni.
A 321/2015.(X.30.) Kr. 1-7.§, 8.§ a)-ia), ic)-o) pontjai, 9.§, 10.§ (1) bek. a)-ga), gc)-l) pontjai és (2) bekezdése, 11-16.§-ai és a 2017. évi LIII....
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015.(X.30.) Kr. 1-7.§, 8.§ a)-ia), ic)-o) pontjai, 9.§, 10.§ (1) bek. a)-ga), gc)-l) pontjai és (2) bekezdése, 11-16.§-ai és a 2017. évi LIII. törvény 3.§ 38.pont a)-b) vagy d) alpontjai az irányadóak.
Az EKR-ben található űrlap felhasználásával Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az EKR-ben található űrlap felhasználásával Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 13. §-a alapján csatolni kell a cégbírósághoz (vagy az Ajánlattevő országában a változásbejegyzési jogköröket gyakorló szervhez) benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet a Semmelweis Egyetem részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő az eljárás EKR azonosítójának megjelölésével nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeket.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeket.
Műszaki és szakmai képességek:
M1.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő ismertesse az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M1.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő ismertesse az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb, gyógyszer tárgyú szállításait legalább az alábbi tartalommal:
— a szerződés tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,
Többet mutasson (15)
— a szállítás értéke,
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
— saját teljesítés aránya (adott esetben).
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e szerint,
— ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
— ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolást,
— ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
— ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
A Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek - a Kbt. 65. § (6) bek.-ére tekintettel - közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelményeknek - a Kbt. 65. § (6) bek.-ére tekintettel - közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és (9) bek.-ben foglaltak szerint.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető - illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb - ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt. 69. § (4), (6) bekezdései]
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben:
M1.) nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) egy vagy több, egészségügyi intézmény részére az...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M1.) nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) egy vagy több, egészségügyi intézmény részére az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően, részenként legalább a következő értékben teljesített (1. rész: 999 797 Ft, 2. rész: 410 784 Ft, 3. rész: 434 982 Ft, 4. rész: 630 347 Ft, 5. rész: 1 008 249 Ft, 6. rész: 356 469 Ft, 7. rész: 378 211 Ft, 8. rész: 445 490 Ft, 9. rész: 87 867 Ft, 10. rész: 237 456 Ft, 11. rész: 401 719 Ft, 12. rész: 216 052 Ft, 13. rész: 512 364 Ft, 14. rész: 188 440 Ft, 15. rész: 173 923 Ft, 16. rész: 187 769 Ft, 17. rész: 376 060 Ft, 18. rész: 427 533 Ft, 19. rész: 799 326 Ft, 20. rész: 307 354 Ft, 21. rész: 111 515 Ft, 22. rész: 115 160 Ft, 23. rész: 460 634 Ft, 24. rész: 271 125 Ft, 25. rész: 1 646 956 Ft, 26. rész: 888 129 Ft, 27. rész: 233 639 Ft, 28. rész: 226 970 Ft, 29. rész: 175 042 Ft, 30. rész: 322 270 Ft) bármilyen gyógyszer (többféle termék is lehetséges) szállítására vonatkozó referenciával/referenciákkal.
Többet mutasson (3)
Több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb mennyiségű (értékű) referencia követelménynek való megfelelés igazolása elegendő.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kés.kötbér: 1 munkanapon belüli száll.-i köt. megsértése esetén az adott lehívás késedelmes telj.-sel érintett tételei nettó árának napi 0,5 %-a; 6 órán...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Kés.kötbér: 1 munkanapon belüli száll.-i köt. megsértése esetén az adott lehívás késedelmes telj.-sel érintett tételei nettó árának napi 0,5 %-a; 6 órán belüli száll.-i köt. megsértése esetén a késedelmes telj.-sel érintett áru nettó árára vetítve óránként 0,5 %. 4 órán belüli száll.-i köt. megsértése esetén a késedelmes telj.-sel érintett áru nettó árára vetítve félóránként 0,5 %. A követelés a késedelemmel érintett tételek nettó értékének max. 10 %-a lehet.
Meghiúsulási kötbér: A meghiúsulási kötbér mértéke a lehívás meghiúsulással érintett tételei nettó árának 25 %-a. Amennyiben AT 1 naptári hónapon belül 5....
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Meghiúsulási kötbér: A meghiúsulási kötbér mértéke a lehívás meghiúsulással érintett tételei nettó árának 25 %-a. Amennyiben AT 1 naptári hónapon belül 5. alkalommal is késedelmesen teljesíti v. elmulasztja a szállítást, a kötbér mértéke a szerződés teljes nettó keretösszegének 25 %-a.
Többet mutasson (3)
Kellékszavatossági igény: Ptk.6:159.§(2)bek. a)pontja szerint.
Jótállás: a leszállítandó termékek a termékek lejárati idején belül fél évvel nem szállíthatók.
A szerződést biztosító mellékköt-ek részletes feltételeit a szerződés terv. tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-05-27 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: EKR: http://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló a Kbt. 68. §-ában foglaltak szerint.
Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
Hivatkozás További információk
Ajánlatkérő = AK, Ajánlattevő = AT, Alvállalkozó = AV
1. A kapcsolattartásra az EKR rendszeren keresztül elektronikus formában kerül sor.
Többet mutasson (17)
2. AK felhívja AT figyelmét arra, hogy az ajánlat összeállítása során figyelemmel kell lenniük a Kbt. 41/A. §-ban foglaltakra.
3. Az AT alkalmassági követelményeknek való megfelelése és a kizáró okok fenn nem állásának igazolása a Kbt. 69. § (11a) bek. alapján is történhet.
4. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös AT-re vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt....
Többet mutasson
További információk
4. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös AT-re vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek. alapján vizsgálja.
5. Az ajánlatban csatolnia kell:
EKR-ben megadott űrlapok szerinti nyilatkozatokat:
— Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólap a 68. § (4) bekezdése szerinti adatokkal,
— Ajánlattevői nyilatk. a Kbt. 66. § (2) bek. szerint,
— Nyilatk. változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról (nemleges tartalom esetén is),
— Nyilatk. a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) és kc) alpontjai alapján (bírálati szakaszban),
— Nyilatk. a Kbt. 67. § (4) bek. és a 321/2015. Korm. rend 15.§ (2) bek.-ének megfelelően
— EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására.
6. A KD-ben található ajánlott nyilatkozatminták felhasználásával, a papíralapú dokumentum egyszerű másolataként benyújtandó a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b)...
Többet mutasson
További információk
6. A KD-ben található ajánlott nyilatkozatminták felhasználásával, a papíralapú dokumentum egyszerű másolataként benyújtandó a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontjai, valamint a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat (nemleges tartalom esetén is), a szerződéstervezetről, valamint a szerződésben feltüntetendő adatokról és a szerződés teljesítése során kapcsolattartó személy(ek)ről szóló nyilatkozat, a bizalmas adatkezelésről szóló, továbbá az üzleti titokról szóló nyilatkozat.
7. A KD-ben megtalálható nyilatkozatminták felhasználásával, a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolataként csatolandó adott esetben a közös...
Többet mutasson
További információk
7. A KD-ben megtalálható nyilatkozatminták felhasználásával, a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolataként csatolandó adott esetben a közös ajánlattételről szóló nyilatkozat, közös AT-k együttműködési megállapodása, az alkalmasság igazolásához igénybe vett szervezet Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti kötelezettségvállalását tartalmazó okirat, idegen nyelvű dokumentumok benyújtása esetén a magyar nyelvű fordításról szóló nyilatkozat, valamint a külföldi adóilletőségű ajánlattevő meghatalmazása adóhatóságtól történő adatok bekérésére.
8.Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, AV, illetőleg - ha ilyet az AT az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság...
Többet mutasson
További információk
8.Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, AV, illetőleg - ha ilyet az AT az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
9. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől...
Többet mutasson
További információk
9. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. További részletek a közbeszerzési dok. I. Fejezet 6. pontjában.
10. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot az...
Többet mutasson
További információk
10. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bek. szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bek. szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Folytatás a VI.4.3) pontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.
VI.2) pont folytatása:
Többet mutasson (17)
11.Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § (2a) bek. és a 41/A. § (5) bek. szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
11.Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § (2a) bek. és a 41/A. § (5) bek. szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az AT-t, aki a közös AT-k nevében eljárni jogosult és a közös AT-ket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös AT-k nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös AT-k képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
Csatolni kell továbbá a közös AT-k együttműködési megállapodását.
12. Felhívjuk a figyelmet, hogy a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest az ajánlatkérő szigorúbban állapította meg az ajánlattevők műszaki,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
12. Felhívjuk a figyelmet, hogy a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest az ajánlatkérő szigorúbban állapította meg az ajánlattevők műszaki, szakmai alkalmasságának feltételeit és azok igazolását a III.1.3) pontban.
13. A IV.2.6) pontban megadott 2 hónap 60 napot jelent.
14. Az ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját.
15. A Kbt. 71. § (6) bek. alapján AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.
16. A Kbt. 55.§ (7) bek. azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az AT-nek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia.
17. AT-nek ajánlata részeként be kell nyújtania a közb. dokumentumok részeként kiadott Részletező ártáblázat és műszaki leírás nevű dokumentumot kitöltve,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
17. AT-nek ajánlata részeként be kell nyújtania a közb. dokumentumok részeként kiadott Részletező ártáblázat és műszaki leírás nevű dokumentumot kitöltve, beárazva, cégszerűen aláírva.
18. Valamennyi részre lehet többváltozatú ajánlatot tenni úgy, hogy az adott rész tekintetében ajánlott összes készítmény minden műszaki paramétere megfelel...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
18. Valamennyi részre lehet többváltozatú ajánlatot tenni úgy, hogy az adott rész tekintetében ajánlott összes készítmény minden műszaki paramétere megfelel a felhívásban foglalt elvárásoknak. A változatoknak abban kell különbözniük, hogy más a forgalomba hozatali engedély tulajdonosa. Az alternatív ajánlatok száma max. 3.
Egy adott részre ajánlott változatban orvosszakmai szempontokat is figyelembe véve csak azonos gyártótól származó készítménnyel lehet ajánlatot tenni,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Egy adott részre ajánlott változatban orvosszakmai szempontokat is figyelembe véve csak azonos gyártótól származó készítménnyel lehet ajánlatot tenni, továbbá az adott részen belül az összes sorra kötelező ajánlatot tenni. Ha az AT egy adott rész tekintetében csak egy változatra ad ajánlatot, de ezen ajánlata nem minden sorra vonatkozóan érvényes, az adott részre vonatkozó ajánlata érvénytelen.
Ha az AT egy adott rész tekintetében több változatra ad ajánlatot, de valamelyik változatban nem ad egy adott sorra vonatkozóan érvényes ajánlatot, akkor az...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Ha az AT egy adott rész tekintetében több változatra ad ajánlatot, de valamelyik változatban nem ad egy adott sorra vonatkozóan érvényes ajánlatot, akkor az adott részre vonatkozó ajánlatának ezen változata érvénytelen. AK egy adott részre vonatkozóan az egyes változatokat önálló ajánlatnak tekinti, függetlenül attól, hogy u.az az AT tette.
19. Minden infúzió esetében nyilatkozni kell a központosított közbeszerzés keretében beszerezhető infúziós szerelékekkel kapcsolatos...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
19. Minden infúzió esetében nyilatkozni kell a központosított közbeszerzés keretében beszerezhető infúziós szerelékekkel kapcsolatos kompatibilitásokról.(adott esetben)
20. Az infúziók vonatkozásában nyilatkozni kell arról, hogy mely additívek elegyíthetősége nem ajánlott. (adott esetben)
21. Ajánlattevő nyilatkozzon, hogy harmadik személynek az ajánlattevő által forgalmazott készítményeken nincs olyan joga, mely a készítmények ajánlattevő...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
21. Ajánlattevő nyilatkozzon, hogy harmadik személynek az ajánlattevő által forgalmazott készítményeken nincs olyan joga, mely a készítmények ajánlattevő által történő forgalmazását korlátozza.
22. Nem támogatott (illetve a NEAK honlapján kihirdetett nagykereskedelmi árral nem rendelkező) gyógyszerek esetében az Ajánlattevő a Részletező ártáblázat...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
22. Nem támogatott (illetve a NEAK honlapján kihirdetett nagykereskedelmi árral nem rendelkező) gyógyszerek esetében az Ajánlattevő a Részletező ártáblázat és műszaki leírás nevő dok.-ban nyilatkozzon az ajánlattételkor alkalmazott nagykereskedelmi árról.
23. A citosztatikumok esetében AT csatolja a megajánlott készítmény 453/2010/EU rend. formai és tartalmi követelményeinek megfelelő magyar nyelvű biztonsági...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
23. A citosztatikumok esetében AT csatolja a megajánlott készítmény 453/2010/EU rend. formai és tartalmi követelményeinek megfelelő magyar nyelvű biztonsági adatlapját.
24. FAKSZ: Kovácsné Veres Valéria, lajstromszám: 01086.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 081-193243 (2019-04-23)
További információk (2019-05-24) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő módosítja a felhívással egyidejűleg a Közbeszerzési Dokumentumokat, ezen belül a szerződéstervezetet.
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő módosítja a felhívással egyidejűleg a Közbeszerzési Dokumentumokat, ezen belül a szerződéstervezetet.
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást nem tudja az előírt határidőben teljesíteni, így a Kbt. 52. § (4) bek. a) pontja értelmében köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítani.
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta előtt egyidejűleg tájékoztat valamennyi érdekelt gazdasági szereplőt a hirdetmény módosításának szándékáról és a hirdetmény feladásáról.
A módosító hirdetmény megjelenésig Ajánlatkérő intézkedéseket nem tesz, döntéseket nem hoz, iratokat nem kér be a gazdasági szereplőktől.
Forrás: OJS 2019/S 103-249601 (2019-05-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-11-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 73 135 129 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-11-07 📅
Név: Egis Gyógyszergyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_66103336
Postacím: Keresztúri Út 30-38
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1106
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18032279📞
E-mail: korhazellato@egis.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 6 182 992 HUF 💰
Név: Atlas Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_10867853
Postacím: Dorottya Utca 1
Postai irányítószám: 1051
Telefon: +36 18153100📞
E-mail: kozbeszerzes@atlaspharma.hu📧
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 5 523 980 HUF 💰
Név: HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_95787693
Postacím: Király Utca 12
Postai irányítószám: 1061
Telefon: +36 13276700📞
E-mail: tendercsoport@hungaropharma.hu📧
Internetcím: http://www.hph.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 6 109 488 HUF 💰
Név: Fresenius Kabi Hungary Vegy-, Gyógyszeripari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_59327600
Postacím: Szépvölgyi Út 6. 3. em.
Postai irányítószám: 1025
Telefon: +36 13362900📞
E-mail: info@fresenius-kabi.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 2 806 650 HUF 💰
7 388 640 HUF 💰
Név: TEVA Gyógyszergyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13191706
Postacím: Pallagi Út 13.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4042
Telefon: +36 15775756📞
E-mail: diana.martz@teva.hu📧
Internetcím: http://www.teva.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 1 533 000 HUF 💰
4 762 500 HUF 💰
23 171 966 HUF 💰
13 713 761 HUF 💰
1 942 152 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők adatai:
1. Egis Gyógyszergyár Zrt. (1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) ajánlattevő
Többet mutasson (46)
Adószáma: 10686506-2-44
Rész száma: 2.rész
2. Atlas Pharma Kft. (1051 Budapest, Dorottya u. 1.) ajánlattevő
Adószáma: 25567072-2-41
Rész száma: 6., 15., 18., 22., 24., 25., 27. részek
3. B. Braun Trading Kft. (1023 Budapest, Felhévízi u. 5.) ajánlattevő
Adószáma: 25061978-2-41
Rész száma: 11. rész
4. Fresenius-Kabi Hungary Kft. (1025 Budapest, Szépvölgyi út 6. III. em.) ajánlattevő
Adószáma: 10736687-2-41
Rész száma: 8., 14. részek
5. Teva Gyógyszergyár Zrt. (4042 Debrecen, Pallagi út 13.) ajánlattevő
Adószáma: 10318353-2-09
Rész száma: 22., 26. részek
6. Hungaropharma Kft. (1061 Budapest, Király u. 12.) ajánlattevő
Adószáma: 10875933-2-44
Rész száma: 11., 15., 24., 27. részek
Alvállalkozók igénybevétele:
11., 27. részekben a Hungaropharma Zrt. által:
Euromedic International Hungária Kft. (1051 Budapest, Dorottya u. 1.), logisztikai szolgáltatás
Euromedic.Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt. ((1051 Budapest, Dorottya u. 1.), teljesítés során kereskedelmi adminisztráció
Adószáma: 11087388-2-44
14. részben a Fresenius-Kabi Hungary Kft. által:
S.T.I. Hungary Szállítmányozási Kft. (2360 Gyál, Bem József utca 30.), gyógyszerek kiszállítása, fuvarozás
Adószáma: 13861984-2-13
22., 26. részekben a Teva Gyógyszergyár Zrt. által:
Waberer's-Szemerey Kft. (3527 Miskolc, Fonoda u. 1.), fuvarozás
Adószáma: 10598902-4-05
Az eljárás az 1., 3., 4., 5., 7., 9., 10., 12., 13., 16., 17., 19., 20., 21., 23., 28., 29., 30. részekben a Kbt. 75. § (1) bek. a) pontja alapján...
Többet mutasson
További információk
Az eljárás az 1., 3., 4., 5., 7., 9., 10., 12., 13., 16., 17., 19., 20., 21., 23., 28., 29., 30. részekben a Kbt. 75. § (1) bek. a) pontja alapján eredménytelen, mivel nem nyújtottak be ajánlatot.
Az eljárás eredménytelen továbbá a 8. és 15. részek esetében a Kbt. 75. § (2) bek. b) pontja alapján, mivel a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem...
Többet mutasson
További információk
Az eljárás eredménytelen továbbá a 8. és 15. részek esetében a Kbt. 75. § (2) bek. b) pontja alapján, mivel a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.