SE Gyógyszer beszerzése VIII. főcsoport

Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetem részére gyógyszerkészítmények beszerzése (VIII. főcsoport) adásvételi keretszerződés keretében, lehívások (normál, rendkívüli (ún statim) és életmentő) útján.
A szerződés a keretösszeg kimerüléséig (mely az alap + opciós mennyiségre (alapmennyiség 50 %-a) nettó 93 307 753 Ft), de legfeljebb 18 havi időtartamra jön létre.
A beszerzésnek nem tárgyai az ÁEEK által, a 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet alapján beszerzett készítmények. A fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről szóló 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet 6. § (7) bekezdése alapján az ÁEEK által később, a szerződés hatálya alatt beszerzett készítmények az ÁEEK által kötendő szerződés, illetve keretmegállapodás hatályba lépését követően szintén kikerülnek a nyertes ajánlattevők által szállítandó készítmények közül.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-05-27. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-04-24.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-04-24 Ajánlati felhívás
2019-05-27 További információk
2019-11-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-04-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gyógyszerészeti termékek
Hivatkozási szám: EKR000270742019
Rövid leírás:
A Semmelweis Egyetem részére gyógyszerkészítmények beszerzése (VIII. főcsoport) adásvételi keretszerződés keretében, lehívások (normál, rendkívüli (ún statim) és életmentő) útján. A szerződés a keretösszeg kimerüléséig (mely az alap + opciós mennyiségre (alapmennyiség 50 %-a) nettó 93 307 753 Ft), de legfeljebb 18 havi időtartamra jön létre. A beszerzésnek nem tárgyai az ÁEEK által, a 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet alapján beszerzett készítmények. A fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről szóló 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet 6. § (7) bekezdése alapján az ÁEEK által később, a szerződés hatálya alatt beszerzett készítmények az ÁEEK által kötendő szerződés, illetve keretmegállapodás hatályba lépését követően szintén kikerülnek a nyertes ajánlattevők által szállítandó készítmények közül.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gyógyszerészeti termékek 📦
További CPV-kód: Gyógyszerészeti termékek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Semmelweis Egyetem
Postacím: Üllői út 26.
Postai irányítószám: 1085
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://semmelweis.hu/ 🌏
E-mail: szekely.agnes@semmelweis-univ.hu 📧
Telefon: +36 12109610 📞
Fax: +36 12109618 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000270742019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000270742019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-04-24 📅
Benyújtási határidő: 2019-05-27 📅
Közzététel dátuma: 2019-04-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 083-196534
HL-S szám: 83
További információk
A hivatalos nagyker. árral rendelkező készítményeknél az ajánlati ár a nagyker. árnál magasabb nem lehet. Az alapmennyiségre és opciós mennyiségre megajánlott egységárak között eltérés nem lehet.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Semmelweis Egyetem részére gyógyszerkészítmények beszerzése (VIII. főcsoport) adásvételi keretszerződés keretében, lehívások (normál, rendkívüli (ún statim) és életmentő) útján.
A szerződés a keretösszeg kimerüléséig (mely az alap + opciós mennyiségre (alapmennyiség 50 %-a) nettó 93 307 753 Ft), de legfeljebb 18 havi időtartamra jön létre.
A beszerzésnek nem tárgyai az ÁEEK által, a 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet alapján beszerzett készítmények. A fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről szóló 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet 6. § (7) bekezdése alapján az ÁEEK által később, a szerződés hatálya alatt beszerzett készítmények az ÁEEK által kötendő szerződés, illetve keretmegállapodás hatályba lépését követően szintén kikerülnek a nyertes ajánlattevők által szállítandó készítmények közül.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Rifaximin
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Rifaximin
Atc kód: A07AA11
Hatáserősség: 200
Egység: mg
Kiszerelés: filmtabletta
Szeres: 12
Alapmennyiség: 560 dob.
A részletes közbeszerzési műszaki leírást a Közbeszerzési Dokumentumok műszaki leírása tartalmazza.
Fő finanszírozási feltételek:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenszolgáltatás teljesítése a tárgyi lehívásban szereplő teljes mennyiség igazolt szerződésszerű leszállítását követően teljesítésigazolás alapján, a jogszabályoknak megfelelően kiállított eredeti számla ellenében utólag, a számla ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 60 naptári napon belül átutalással történik, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdése, a 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. §-a és a Ptk. 6:130.§ (3) bekezdése szerint, figyelemmel az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényben, valamint az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényben foglalt rendelkezésekre.
Többet mutasson
Az ellenszolgáltatás teljesítése magyar forintban (HUF) történik.
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
A Vevő késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése az irányadó, valamint Eladó a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár szempontja alapján bírálja el.
Ajánlatkérő az alap- és opciós mennyiségekre együttesen adott nettó ajánlati összárat értékeli.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
A szerződés hatálya maximum 1 alkalommal további 6 hónapos határozott időtartamra meghosszabbodik, ha a 12 hónapos határozott idő lejárta előtt Ajánlatkérő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával értesíti a nyertes Ajánlattevőt arról, hogy a szerződést meg kívánja hosszabbítani.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Opciós mennyiség: 280 dob.
Amennyiben az ajánlatkérő által megrendelt termékek összesített mennyisége az adott rész tekintetében eléri az ajánlati felhívás II.2.4) pontjában meghatározott alapmennyiség 90 %-át, akkor ajánlatkérő jogosult a szerződés időtartama alatt részenként összesen legfeljebb 2 alkalommal írásban közölni a nyertes ajánlattevővel, hogy a II.2.4. pontban meghatározott alapmennyiség mellett közölt opciós mennyiségből mennyit rendel meg a nyertes ajánlattevőtől (opciós megrendelés).
Többet mutasson
Az ajánlatkérő közlését követő 15. napra kell a közlés szerinti mennyiségnek szállításra kész állapotban rendelkezésre állnia úgy, hogy a nyertes ajánlattevő képes legyen a szerződésben foglalt kötelezettségeit az ott írt határidőkben teljesíteni.
További információk:
A hivatalos nagyker. árral rendelkező készítményeknél az ajánlati ár a nagyker. árnál magasabb nem lehet.
Az alapmennyiségre és opciós mennyiségre megajánlott egységárak között eltérés nem lehet.
A rész elnevezése: Verapamil 2 ml
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Verapamil 2 ml
Atc kód: C08DA01
Hatáserősség: 5
Kiszerelés: ampulla
Szeres: 5
Alapmennyiség: 479 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 240 dob.
A rész elnevezése: Aminophylline 5 ml
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Aminophylline 5 ml
Atc kód: R03DA05
Hatáserősség: 48
Egység: mg/ml
Alapmennyiség: 1 221 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiségek: 611 dob
A rész elnevezése: Haloperidol 10 ml csepp
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Haloperidol 10 ml csepp
Atc kód: N05AD01
Hatáserősség: 2
Kiszerelés: üveg
Szeres: 1
Alapmennyiség: 2 386 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 1 193 dob.
A rész elnevezése: Levetiracetam 5 ml
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Levetiracetam 5 ml
Atc kód: N03AX14
Hatáserősség: 100
Szeres: 10
Alapmennyiség: 57 dob
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 29 dob.
A rész elnevezése: Sulprostone
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Sulprostone
Atc kód: G02AD05
Hatáserősség: 0,5
Kiszerelés: poramp.
Szeres: 3
Alapmennyiség: 68 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 34 dob.
A rész elnevezése: Clozapine
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Clozapine (100x-tól eltérő kiszerelésre is adható ajánlat)
Atc kód: N05AH02
Kiszerelés: tabletta
Szeres: 100
Alapmennyiség: 133 dob
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 67 dob.
A rész elnevezése: Tobramycin 2 ml
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Tobramycin 2 ml
Atc kód: J01GB01
Hatáserősség: 80
Alapmennyiség: 298 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 149 dob.
A rész elnevezése: Vinpocetine 2 ml
A rész száma: 9
Rövid leírás:
Vinpocetine 2 ml
Atc kód: N06BX18
Hatáserősség: 10
Alapmennyiség: 1 070 dob
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 535 dob.
A rész elnevezése: Gentamicin 2 ml
A rész száma: 10
Rövid leírás:
Gentamicin 2 ml
Atc kód: J01GB03
Szeres: 50
Alapmennyiség: 125 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 63 dob.
A rész elnevezése: Topotecan
A rész száma: 11
Rövid leírás:
Topotecan (1x-től eltérő kiszerelésre is adható ajánlat)
Atc kód: L01XX17
Hatáserősség: 4
Alapmennyiség: 175 dob
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 88 dob.
A rész elnevezése: Droperidol 1 ml
A rész száma: 12
Rövid leírás:
Droperidol 1 ml
Atc kód: N05AD08
Hatáserősség: 25
Alapmennyiség: 89 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 45 dob.
A rész elnevezése: Chloropyramine 1 ml
A rész száma: 13
Rövid leírás:
Chloropyramine 1 ml
Atc kód: R06AC03
Hatáserősség: 20
Alapmennyiség: 1 275 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 638 dob.
A rész elnevezése: Clotrimazole krém
A rész száma: 14
Rövid leírás:
Clotrimazole krém
Atc kód: D01AC01
Egység: g
Kiszerelés: tubus.
Alapmennyiség: 756 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 378 dob.
A rész elnevezése: Dinoprostone
A rész száma: 15
Rövid leírás:
Dinoprostone
Atc kód: G02AD02
Hatáserősség: 3
Kiszerelés: hüvelytabletta
Szeres: 4
Alapmennyiség: 44 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 22 dob.
A rész elnevezése: Ketamine 10 ml
A rész száma: 16
Rövid leírás:
Ketamine 10 ml
Atc kód: N01AX03
Hatáserősség: 50
Alapmennyiség: 111 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 56 dob.
A rész elnevezése: Vitaminok emulzióban infant 10 ml
A rész száma: 17
Rövid leírás:
Vitaminok emulzióban infant 10 ml
Atc kód: B05XC20
Alapmennyiség: 470 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 235 dob.
A rész elnevezése: Vitaminok emulzióban adult 10 ml
A rész száma: 18
Rövid leírás:
Vitaminok emulzióban adult 10 ml
Alapmennyiség: 280 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 140 dob.
A rész elnevezése: Linezolid
A rész száma: 19
Rövid leírás:
Linezolid
Atc kód: J01XX08
Hatáserősség: 600
Alapmennyiség: 120 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 60 dob.
A rész elnevezése: Atracurium 5 ml
A rész száma: 20
Rövid leírás:
Atracurium 5 ml
Atc kód: M03AC04
Alapmennyiség: 1 503 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 752 dob.
A rész elnevezése: Bleomycin
A rész száma: 21
Rövid leírás:
Bleomycin (1x-től eltérő kiszerelésre is adható ajánlat)
Atc kód: L01DC01
Hatáserősség: 15
Egység: egység
Alapmennyiség: 355 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 178 dob.
A rész elnevezése: Ceftozolane, tazobactam
A rész száma: 22
Rövid leírás:
Ceftozolane, tazobactam
Atc kód: J01DI54
Hatáserősség: 1/0,5
Alapmennyiség: 43 dob.
A rész elnevezése: Senna glycosidok 75 ml
A rész száma: 23
Rövid leírás:
Senna glycosidok 75 ml
Atc kód: A06AB06
Hatáserősség: 150
Kiszerelés: tartály
Alapmennyiség: 215 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 108 dob.
A rész elnevezése: Amantadine 500 ml
A rész száma: 24
Rövid leírás:
Amantadine 500 ml
Atc kód: N04BB01
Hatáserősség: 0,4
Alapmennyiség: 21 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 11 dob.
A rész elnevezése: Vinblastine
A rész száma: 25
Rövid leírás:
Vinblastine
Atc kód: L01CA01
Alapmennyiség: 42 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 21 dob.
A rész elnevezése: Cefepime
A rész száma: 26
Rövid leírás:
Cefepime
Atc kód: J01DE01
Alapmennyiség: 213 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 107 dob.
A rész elnevezése: Phenytoin 5 ml
A rész száma: 27
Rövid leírás:
Phenytoin 5 ml
Atc kód: N03AB02
Hatáserősség: 250
Alapmennyiség: 210 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 105 dob.
A rész elnevezése: Ondansetron 4 ml
A rész száma: 28
Rövid leírás:
Ondansetron 4 ml
Atc kód: A04AA01
Hatáserősség: 8
Alapmennyiség: 5 271 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 2 636 dob.
A rész elnevezése: Desmopressin 1 ml
A rész száma: 29
Rövid leírás:
Desmopressin 1 ml
Atc kód: H01BA02
Egység: mcg/ml
Alapmennyiség: 14 dob.
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 7 dob.
A rész elnevezése: Phenylbutazone
A rész száma: 30
Rövid leírás:
Phenylbutazone
Atc kód: M02AA01
Egység: mg/g
Kiszerelés: tubus
Alapmennyiség: 644 dob.
A megújítások leírása:
A szerződés hatálya maximum 1 alkalommal további 6 hónapos határozott időtartamra meghosszabbodik, ha a 12 hónapos határozott idő lejárta előtt Ajánlatkérő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával értesíti a nyertes Ajánlattevőt arról, hogy a szerződést meg kívánja hosszabbítani
Többet mutasson
A lehetőségek leírása: Opciós mennyiség: 322 dob.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szerv. Int. (1092 Bp, Hőgyes E. u. 7-9.), Kútvölgyi K. T. (1125 Bp, Kútvölgyi út 4.), Közp. Betegellátó Ép. (1082 Bp, Üllői út 78/A.), ill. az SE egyéb egységei

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyike fennáll.
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő és az alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja megbízhatóságát.
A megkövetelt igazolási mód:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor az EKR-ben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében előírt kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kbt. 67. § (1)-(2) bek.-re is.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolására.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybe vétele esetén az érintett szervezet(ek)/személy(ek) mindegyike képviseletében az ajánlattevő képviselője tölti ki az EKR-ben a formanyomtatványokat [Kbt. 41/A.§ (5) bek.].
Többet mutasson
Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt, Ajánlatkérő erről szóló felhívásra a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8.§, 10.§, 12-13. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtásával kell igazolnia, hogy vele szemben nem állnak fenn a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok.
Többet mutasson
A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatba be kell nyújtani - az EKR nyilatkozatmintájának felhasználásával - az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ára. Amennyiben öntisztázás esete áll fenn, az ajánlattevő a Kbt. 64. § (2) bekezdése szerint köteles azt igazolni.
A 321/2015.(X.30.) Kr. 1-7.§, 8.§ a)-ia), ic)-o) pontjai, 9.§, 10.§ (1) bek. a)-ga), gc)-l) pontjai és (2) bekezdése, 11-16.§-ai és a 2017. évi LIII. törvény 3.§ 38.pont a)-b) vagy d) alpontjai az irányadóak.
Az EKR-ben található űrlap felhasználásával Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 13. §-a alapján csatolni kell a cégbírósághoz (vagy az Ajánlattevő országában a változásbejegyzési jogköröket gyakorló szervhez) benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
A Kbt. 69.§ (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet a Semmelweis Egyetem részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő az eljárás EKR azonosítójának megjelölésével nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeket.
Műszaki és szakmai képességek:
M1.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő ismertesse az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb, gyógyszer tárgyú szállításait legalább az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— a szerződés tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,
— a szállítás értéke,
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
— saját teljesítés aránya (%) (adott esetben).
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e szerint,
— ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolást,
Többet mutasson
— ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
A Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek - a Kbt. 65. § (6) bek.-ére tekintettel - közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és (9) bek.-ben foglaltak szerint.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető - illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb - ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt. 69. § (4), (6) bekezdései]
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben:
M1.) nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) egy vagy több, egészségügyi intézmény részére az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően, részenként legalább a következő értékben teljesített (1. rész: 83 446 Ft, 2. rész: 84 166 Ft, 3. rész: 85 278 Ft, 4. rész: 107 257 Ft, 5. rész: 247 985 Ft, 6. rész: 129 845 Ft, 7. rész: 83 680 Ft, 8. rész: 265 037 Ft, 9. rész: 64 345 Ft, 10. rész: 70 200 Ft, 11. rész: 210 166 Ft, 12. rész: 94 698 Ft, 13. rész: 90 236 Ft, 14. rész: 55 944 Ft, 15. rész: 53 372 Ft, 16. rész: 63 362 Ft. 17. rész: 219 960 Ft. 18. rész: 138 320 Ft, 19. rész: 1 052 485 Ft, 20. rész: 647 794 Ft, 21. rész: 404 580 Ft, 22. rész:1 069 733 Ft., 23. rész: 48 676 Ft, 24. rész: 67 774, 25. rész: 58 478 Ft, 26. rész: 165 262 Ft, 27. rész: 67 739 Ft, 28. rész: 203 768 Ft, 29. rész: 174 654 Ft, 30. rész:112 276 Ft) értékű bármilyen gyógyszer (többféle termék is lehetséges) szállítására vonatkozó referenciával/referenciákkal.
Többet mutasson
Több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb mennyiségű (értékű) referencia követelménynek való megfelelés igazolása elegendő.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kés.kötbér: 1 munkanapon belüli száll.-i köt. megsértése esetén az adott lehívás késedelmes telj.-sel érintett tételei nettó árának napi 0,5 %-a; 6 órán belüli száll.-i köt. megsértése esetén a késedelmes telj.-sel érintett áru nettó árára vetítve óránként 0,5 %. 4 órán belüli száll.-i köt. megsértése esetén a késedelmes telj.-sel érintett áru nettó árára vetítve félóránként 0,5 %. A követelés a késedelemmel érintett tételek nettó értékének max. 10 %-a lehet.
Többet mutasson
Meghiús. kötbér: A meghiús. kötbér mértéke a lehívás meghiúsulással érintett tételei nettó árának 25 %-a. Amennyiben AT 1 naptári hónapon belül 5. alkalommal is késedelmesen teljesíti v. elmulasztja a szállítást, a kötbér mértéke a szerz. teljes nettó keretösszegének 25 %-a.
Többet mutasson
Kellékszav. igény: Ptk.6:159.§(2)bek. a)pontja szerint.
Jótállás: a leszállítandó termékek a termékek lejárati idején belül fél évvel nem szállíthatók
A szerz.-t biztosító mellékköt.-ek részletes feltételeit a szerz.terv. tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-05-27 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: EKR: http://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait a Kbt. 68. §-ában foglaltak szerint.
Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_65859157
Más típusú ajánlatkérő: Központi költségvetési szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Székely Ágnes
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000270742019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Ajánlatkérő = AK, Ajánlattevő = AT, Alvállalkozó = AV
1. A kapcsolattartásra az EKR rendszeren keresztül elektronikus formában kerül sor.
2. AK felhívja AT figyelmét arra, hogy az ajánlat összeállítása során figyelemmel kell lenniük a Kbt. 41/A.§-ában foglaltakra.
3. Az AT alkalmassági követelményeknek való megfelelése és a kizáró okok fenn nem állásának igazolása a Kbt. 69. § (11a) alapján is történhet.
4. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös AT-re vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt.41/A.§ (5) bek. vizsgálja.
5. Az ajánlatban csatolnia kell:
EKR-ben megadott űrlapok szerinti nyilatkozatokat:
— Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólap a 68. § (4) bekezdése szerinti adatokkal,
— Ajánlattevői nyilatk. a Kbt. 66. § (2) bek. szerint,
— Nyilatk. változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról (nemleges tartalom esetén is),
— Nyilatk. a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) és kc) alpontjai alapján (bírálati szakaszban)
— Nyilatk. a Kbt. 67. § (4) bek. és a 321/2015. Korm. rend 15.§ (2) bek.-ének megfelelően
— EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására.
6. A KD-ben található ajánlott nyilatkozatminták felhasználásával, a papíralapú dokumentum egyszerű másolataként benyújtandó a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontjai, valamint a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat (nemleges tartalom esetén is), a szerződéstervezetről, valamint a szerződésben feltüntetendő adatokról és a szerződés teljesítése során kapcsolattartó személy(ek)ről szóló nyilatkozat, a bizalmas adatkezelésről szóló, továbbá az üzleti titokról szóló nyilatkozat.
Többet mutasson
7. A KD-ben megtalálható nyilatkozatminták felhasználásával, a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolataként csatolandó adott esetben a közös ajánlattételről szóló nyilatkozat, közös AT-k együttműködési megállapodása, az alkalmasság igazolásához igénybe vett szervezet Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti kötelezettségvállalását tartalmazó okirat, idegen nyelvű dokumentumok benyújtása esetén a magyar nyelvű fordításról szóló nyilatkozat, valamint a külföldi adóilletőségű ajánlattevő meghatalmazása adóhatóságtól történő adatok bekérésére.
Többet mutasson
8. Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, AV, illetőleg - ha ilyet az AT az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
Többet mutasson
9. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. További részletek a közbeszerzési dok I. Feljezet 6.pontjában.
Többet mutasson
10. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bek. szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bek. szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Folytatás VI.4.3. pontban

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.
A VI.3. pont folytatása:
11. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § (2a) bek. és a 41/A.§ (5) bek. szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az AT-t, aki a közös AT-k nevében eljárni jogosult és a közös AT-ket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös AT-k nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös AT-k képviseletVI,.ére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Csatolni kell továbbá a közös AT-k együttműködési megállapodását.
12. Felhívjuk a figyelmet, hogy a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest az ajánlatkérő szigorúbban állapította meg az ajánlattevők műszaki, szakmai alkalmasságának feltételeit és azok igazolását a III.1.3) pontban.
13. A IV.2.6) pontban megadott 2 hónap 60 napot jelent.
14. Az ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját.
15. A Kbt. 71. § (6) bek. alapján AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.
16. A Kbt. 55.§ (7) bek. azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az AT-nek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia.
17. AT-nek ajánlata részeként be kell nyújtania a közb. dokumentumok részeként kiadott Részletező ártáblázat és műszaki leírás nevű dokumentumot kitöltve, beárazva, cégszerűen aláírva.
18. Valamennyi részre lehet többváltozatú ajánlatot tenni úgy, hogy az adott rész tekintetében ajánlott összes készítmény minden műszaki paramétere megfelel a felhívásban foglalt elvárásoknak. A változatoknak abban kell különbözniük, hogy más a forgalomba hozatali engedély tulajdonosa. Az alternatív ajánlatok száma max. 3.
Többet mutasson
Egy adott részre ajánlott változatban orvosszakmai szempontokat is figyelembe véve csak azonos gyártótól származó készítménnyel lehet ajánlatot tenni, továbbá az adott részen belül az összes sorra kötelező ajánlatot tenni. Ha az AT egy adott rész tekintetében csak egy változatra ad ajánlatot, de ezen ajánlata nem minden sorra vonatkozóan érvényes, az adott részre vonatkozó ajánlata érvénytelen.
Többet mutasson
Ha az AT egy adott rész tekintetében több változatra ad ajánlatot, de valamelyik változatban nem ad egy adott sorra vonatkozóan érvényes ajánlatot, akkor az adott részre vonatkozó ajánlatának ezen változata érvénytelen. AK egy adott részre vonatkozóan az egyes változatokat önálló ajánlatnak tekinti, függetlenül attól, hogy u.az az AT tette.
Többet mutasson
19. Minden infúzió esetében nyilatkozni kell a központosított közbeszerzés keretében beszerezhető infúziós szerelékekkel kapcsolatos kompatibilitásokról. (adott esetben)
20. Az infúziók vonatkozásában nyilatkozni kell arról, hogy mely additívek elegyíthetősége nem ajánlott. (adott esetben)
21. Ajánlattevő nyilatkozzon, hogy harmadik személynek az ajánlattevő által forgalmazott készítményeken nincs olyan joga, mely a készítmények ajánlattevő által történő forgalmazását korlátozza.
22. Nem támogatott (illetve a NEAK honlapján kihirdetett nagykereskedelmi árral nem rendelkező) gyógyszerek esetében az Ajánlattevő a Részletező ártáblázat és műszaki leírás nevű dok.-ban nyilatkozzon az ajánlattételkor alkalmazott nagykereskedelmi árról.
Többet mutasson
23. A citosztatikumok esetében AT csatolja a megajánlott készítmény 453/2010/EU rend. formai és tartalmi követelményeinek megfelelő magyar nyelvű biztonsági adatlapját.
24. Felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadó: Kovácsné Veres Valéria (lsz:01086)
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2019/S 083-196534 (2019-04-24)
További információk (2019-05-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Semmelweis Egyetem részére gyógyszerkészítmények beszerzése (VIII. főcsoport) adásvételi keretszerződés keretében, lehívások (normál, rendkívüli (ún statim) és életmentő) útján. A szerződés a keretösszeg kimerüléséig (mely az alap + opciós mennyiségre (alapmennyiség 50 %-a) nettó 93 307 753 HUF), de legfeljebb 18 havi időtartamra jön létre. A beszerzésnek nem tárgyai az ÁEEK által, a 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet alapján beszerzett készítmények. A fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről szóló 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet 6. § (7) bekezdése alapján az ÁEEK által később, a szerződés hatálya alatt beszerzett készítmények az ÁEEK által kötendő szerződés, illetve keretmegállapodás hatályba lépését követően szintén kikerülnek a nyertes ajánlattevők által szállítandó készítmények közül.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-05-27 📅
Benyújtási határidő: 2019-06-11 📅
Közzététel dátuma: 2019-05-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 104-252309
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 083-196534
HL-S szám: 104
További információk
Ajánlatkérő módosítja a közbeszerzési dokumentumokat. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást nem tudja az előírt határidőben teljesíteni, így a Kbt. 52.§ (4) bek. a) pontja értelmében köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítani. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta előtt egyidejűleg tájékoztat valamennyi érdekelt gazdasági szereplőt a hirdetmény módosításának szándékáról és a hirdetmény feladásáról. A módosító hirdetmény megjelenéséig Ajánlatkérő intézkedéseket nem tesz, döntéseket nem hoz, iratokat nem kér be a gazdasági szereplőktől.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A szerződés a keretösszeg kimerüléséig (mely az alap + opciós mennyiségre (alapmennyiség 50 %-a) nettó 93 307 753 HUF), de legfeljebb 18 havi időtartamra jön létre.
Forrás: OJS 2019/S 104-252309 (2019-05-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-11-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 61 813 017 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-11-25 📅
Közzététel dátuma: 2019-11-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 229-561850
HL-S szám: 229

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-11-07 📅
Név: Atlas Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_10867853
Postacím: Dorottya Utca 1
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1051
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18153100 📞
E-mail: kozbeszerzes@atlaspharma.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 1 381 918 HUF 💰
2 469 060 HUF 💰
Név: HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_95787693
Postacím: Király Utca 12
Postai irányítószám: 1061
Telefon: +36 13276700 📞
E-mail: tendercsoport@hungaropharma.hu 📧
Internetcím: http://www.hph.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 850 000 HUF 💰
Név: TEVA Gyógyszergyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13191706
Postacím: Pallagi Út 13.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4042
Telefon: +36 15775756 📞
E-mail: diana.martz@teva.hu 📧
Internetcím: http://www.teva.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 188 959 HUF 💰
943 740 HUF 💰
1 466 400 HUF 💰
3 918 700 HUF 💰
Név: Fresenius Kabi Hungary Vegy-, Gyógyszeripari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_59327600
Postacím: Szépvölgyi Út 6. 3. em.
Postai irányítószám: 1025
Telefon: +36 13362900 📞
E-mail: info@fresenius-kabi.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 3 299 400 HUF 💰
2 074 800 HUF 💰
16 020 000 HUF 💰
7 890 245 HUF 💰
16 068 130 HUF 💰
3 241 665 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
1

Hivatkozás
További információk
Atlas Pharma Kft (1051 Budapest, Dorottya u. 1.)
Adószáma: 25567072241
Részekben tett ajánlatot: 2., 5., 10., 20.
Teva Gyógyszergyár Zrt. (4042 Debrecen, Pallagi út 13.)
Adószáma: 10318353209
Részekben tett ajánlatot: 8., 11., 19.
Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. (1061 Budapest, Király u. 12.)
Adószáma: 10875933244
Részekben tett ajánlatot: 2., 7., 9., 22.
Fresenius Kabi Kft. (1025 Budapest, Szépvölgyi út 6. III.em.)
Adószáma: 10736687241
Részekben tett ajánlatot: 17., 18., 28.
Forrás: OJS 2019/S 229-561850 (2019-11-25)