„Személyszállítási szolgáltatások beszerzése. Vállalkozási típusú szolgáltatási keretszerződés” Ajánlatkérő a logisztikai tevékenységének ellátása során jellemzően a hét minden napján 0-24 órában, több telephelyen végzi a postai küldemények anyagáramoltatását. A munkavállalók a feladatok ellátását több műszakos munkarendben végzik, akiknek a munkába jutását, illetőleg hazajutását a munkáltató – célzott autóbuszos, előre leegyeztetett, a környezeti feltételek mentén, a szerződésben rögzítetten havi gyakorisággal a Felek egyeztetése alapján rugalmasan változó menetrend alapján ellátott szolgáltatással – is lehetővé kívánja tenni. A célzott autóbuszos, menetrend alapján ellátott szolgáltatást azon területeken kívánja igénybe venni, ahol a közösségi közlekedés nem teszi lehetővé, hogy az adott műszak kezdetére a munkavállalók megjelenjenek.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-05-17.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-05-02.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-05-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Busz és távolsági busz kölcsönzése vezetővel
Hivatkozási szám: EKR000478762019
Rövid leírás:
„Személyszállítási szolgáltatások beszerzése. Vállalkozási típusú szolgáltatási keretszerződés”
Ajánlatkérő a logisztikai tevékenységének ellátása során jellemzően a hét minden napján 0-24 órában, több telephelyen végzi a postai küldemények anyagáramoltatását. A munkavállalók a feladatok ellátását több műszakos munkarendben végzik, akiknek a munkába jutását, illetőleg hazajutását a munkáltató – célzott autóbuszos, előre leegyeztetett, a környezeti feltételek mentén, a szerződésben rögzítetten havi gyakorisággal a Felek egyeztetése alapján rugalmasan változó menetrend alapján ellátott szolgáltatással – is lehetővé kívánja tenni. A célzott autóbuszos, menetrend alapján ellátott szolgáltatást azon területeken kívánja igénybe venni, ahol a közösségi közlekedés nem teszi lehetővé, hogy az adott műszak kezdetére a munkavállalók megjelenjenek.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-05-02 📅
Benyújtási határidő: 2019-05-17 📅
Közzététel dátuma: 2019-05-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 087-209199
HL-S szám: 87
További információk
A bontás szabályait a 424/2017.(XII.19.) Korm. rendelet 15-18.§ tartalmazza.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Személyszállítási szolgáltatások beszerzése. Vállalkozási típusú szolgáltatási keretszerződés”
Ajánlatkérő a logisztikai tevékenységének ellátása során jellemzően a hét minden napján 0-24 órában, több telephelyen végzi a postai küldemények anyagáramoltatását. A munkavállalók a feladatok ellátását több műszakos munkarendben végzik, akiknek a munkába jutását, illetőleg hazajutását a munkáltató – célzott autóbuszos, előre leegyeztetett, a környezeti feltételek mentén, a szerződésben rögzítetten havi gyakorisággal a Felek egyeztetése alapján rugalmasan változó menetrend alapján ellátott szolgáltatással – is lehetővé kívánja tenni. A célzott autóbuszos, menetrend alapján ellátott szolgáltatást azon területeken kívánja igénybe venni, ahol a közösségi közlekedés nem teszi lehetővé, hogy az adott műszak kezdetére a munkavállalók megjelenjenek.
Ajánlatkérő a logisztikai tevékenységének ellátása során jellemzően a hét minden napján 0-24 órában, több telephelyen végzi a postai küldemények anyagáramoltatását. A munkavállalók a feladatok ellátását több műszakos munkarendben végzik, akiknek a munkába jutását, illetőleg hazajutását a munkáltató – célzott autóbuszos, előre leegyeztetett, a környezeti feltételek mentén, a szerződésben rögzítetten havi gyakorisággal a Felek egyeztetése alapján rugalmasan változó menetrend alapján ellátott szolgáltatással – is lehetővé kívánja tenni. A célzott autóbuszos, menetrend alapján ellátott szolgáltatást azon területeken kívánja igénybe venni, ahol a közösségi közlekedés nem teszi lehetővé, hogy az adott műszak kezdetére a munkavállalók megjelenjenek.
Szolgáltatási keretszerződés két éves időtartamra.
Keretösszeg két évre 1 268 740 000 Ft, azaz Egymilliárd-kettőszázhatvannyolcmillió-hétszáznegyvenezer forint. A keretösszeg bontása a műszaki leírásban található.
Budapest és az agglomeráció, valamint a Fix Vidéki Üzemek esetében
Lehívási kötelezettség: 70 %
Egyedi megrendelések országosan: Lehívási kötelezettség: 70 %
Opciós tétel: a megadott vidéki városok üzemei munkavállalóinak eseti szállítása: Lehívási kötelezettség: nincs
Fő feladat az ajánlatkérő 1000 fő körüli számú munkavállalójának naponta, menetrend szerinti, műszakos utaztatása autóbuszokkal a menetrend szerinti megállók és az ajánlatkérő megadott telephelyei,- azaz munkahelyeik között.
Feladat továbbá az egyedi ajánlatkérői autóbuszos szállítási igények teljesítése.
A személyszállítás különböző méretű autóbuszokkal történik, a menetrend egyeztetésére és véglegesítésére havonta kerül sor. Havária esetén felmerülő személyszállítási feladatok ellátása a szerződés része.
Ajánlattevő vállalja, hogy Megrendelő felhívására, Budapest és 40 km-es körzetében 1 órán belül, illetve vidéki telephelyeken 3 órán belül 5 db, minimum 45 ülőhelyes autóbuszt, gépkocsivezetővel a megadott telephelye(ken), vagy a közösségi közlekedés által megközelíthető (pl: buszmegállóban) helyen(eken) kiállít (havária).

A szerződés időtartama alatt lehetséges új munkahelyek belépése, más munkahelyek megszüntetése, a munkavállalói létszám is folyamatosan változik, a munkaidőt pedig minden esetben tartani kell. A fordák és a menetrend kialakítása, a teljesítésre kijelölt autóbuszok kialakítása és befogadóképessége ezekhez a tényezőkhöz fog igazodni.

Ajánlatkérő a részekre bontást azért nem engedi, mert a beszerezni kívánt szolgáltatás – folyamatosan változó, az állandó és az eseti megrendelések összefüggése, esetleges átfedése okán – olyan komplex szerződés, amelynek célja a munkaerő hatékony és gazdaságos mozgatása az adott munkaerőpiaci helyzet függvényében. E célok pedig ajánlatkérő álláspontja szerint egy szolgáltató áttekintése és diszponálása mellett teszik lehetővé a megfelelően gyors reagálást és az erőforrásokkal való takarékos és felelős gazdálkodást.

Az ár értékelési szempont az alábbi alszempontokból áll:
Á1 – Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) – személyszállítás díja Budapestről nagy befogadóképességű autóbusszal (40 és/vagy 49 fős; helyi, elővárosi) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 14
Á2 – Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) – személyszállítás díja vidékről nagy befogadóképességű autóbusszal (45 és/vagy 49 fős; távolsági, elővárosi) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 38
Á3 – Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) – személyszállítás díja Eseti / Havaria okán nagy befogadóképességű autóbusszal (40 és/vagy 45 és/vagy 49 fős; helyi, elővárosi, távolsági) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 14

Á4 – Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) – személyszállítás díja 20 fős autóbusszal (nettó Ft/km) / Súlyszám: 8
Á5 – Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) – Átállások / forda, eseti fuvarok díja (nagy befogadóképességű autóbuszra) (40, 45, 49 fős) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 6
Á6 – Egyedi utaztatás díja – (országosan megjelenő csoportos szállítási igények /pl: kihelyezett értekezletek, tréningek/) – személyszállítás egyedi megrendeléssel nagy befogadóképességű autóbusszal (45 és/vagy 49 fős; távolsági, elővárosi) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 10

Á7 – Vidéki Üzemek munkaerő szállításának díja – opciós tétel 20 fős autóbusszal (nettó Ft/km) / Súlyszám: 5
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
A szerződés további egy évvel, de legfeljebb a II.2.4) pontban rögzített keret-összeg kimerüléséig, változatlan egységárak alkalmazása mellett meghosszabbítható.
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő mind a célzott menetrend szerinti,- mind az eseti igények kielégítéseként megvalósított szolgáltatások éves szinten 70 %-nak megrendelésére vállal kötelezettséget. A fennmaradó 30 % opciókénti lehívására van lehetőség.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország területe
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázásra a Kbt. 64. § szerint van mód. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasságigazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. §(1) bekezdés b) pont)
Igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. § rendelkezései szerint kell igazolni.
Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdaságiszereplőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (3)-(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandók.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő az eljárásban nem írja elő/ nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

A nyilatkozatoknak a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésének kell megfelelnie.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
SZ1) Alkalmatlan a gazdasági szereplő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a tevékenység végzéséhez szükséges, a 261/2011.(XII. 7.) Korm. rendelet 3. § (1) c) pont szerinti közúti személyszállítási engedéllyel.
Az alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében irányadó a Kbt. 65.§ (6)-(7), (9) és (11)
Bekezdései.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Az ajánlattevőnek a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. szakaszának „α” pontjának kitöltésével kell előzetesen igazolnia a műszaki alkalmassági követelményeknek való megfelelését.

A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:

SZ1) A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (1) bek. b) pontja és (3) bekezdése alapján az érvényes közúti személyszállítási engedély egyszerű másolatának csatolásával kell igazolni az alkalmassági követelménynek való megfelelést.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. szakaszának „α” pontjának kitöltésével kell előzetesen igazolnia a műszaki alkalmassági követelményeknek való megfelelését.
Az ajánlattevőnek a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. szakaszának „α” pontjának kitöltésével kell előzetesen igazolnia a műszaki alkalmassági követelményeknek való megfelelését.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
P1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (1) bek. c) pontja szerint az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából - autóbuszos személyszállítás menetrend és eseti megrendelés alapján - származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozattal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 140. § (9) bekezdésére.

Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdésben foglaltakra tekintettel a fenti igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasságigazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

P2) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (1) bek. b) pontja szerint saját vagy jogelődje az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző kettő üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának -vagy annak meghatározott részének - benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges.

Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem…
… rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
… rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal, vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha
P1) az előző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben nem rendelkezik összesen legalább 950 000 000 Ft, azaz Kilencszázötvenmillió forint a közbeszerzés tárgya - autóbuszos személyszállítás műszakos menetrend és eseti megrendelés alapján - szerinti tevékenységből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétellel. Az időszak kezdete után létrejött gazdasági szereplő esetében működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó árbevétele nem éri el a nettó 950 000 000 HUF-t, azaz Kilencszázötvenmillió forintot.

P2) az éves számviteli jogszabályok szerinti beszámolói alapján az adózott eredménye az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző két lezárt üzleti év közül egynél több évben negatív volt. Az időszak kezdete után létrejött gazdasági szereplő esetében működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó árbevétele nem éri el a nettó 950 000 000 HUF-t, azaz Kilencszázötvenmillió forintot.

A Kbt. 65. §-ának (6) bekezdése szerint az előírt P1) követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, a P2) követelményeknek elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében meghatározottak szerint.
A Kbt. 65. § (8) bekezdés alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (7) bekezdésére.
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlattevőnek a 321/2015.(X.30.) K.r. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európaiközbeszerzési dokumentum IV. szakaszának „α” pontjának kitöltésével kell előzetesen igazolnia a műszaki alkalmassági követelményeknek való megfelelését.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) K.r. IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:

M1) Az ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30.) K.r. 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint az ajánlathoz csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapból származó, legfeljebb 16 éven belül megkezdett, legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését.

Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya, ellenértéke és a referencia követelmény szempontjából vizsgált mérőszám is meghatározandó. A csatolt igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények. Irányadóak továbbá a K.r. 21/A.§, 22. § (5), 22.§ (3a), 24. § (1) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 140. § (9) bekezdésében foglaltak, és a Közbeszerzési Hatóságnak az alkalmassági feltételek előírásával kapcsolatos szabályokról szóló útmutatójának (KÉ 2016. évi 147. szám; 2016. december 21.) B. 1. pontjának referenciákra vonatkozó része.

Az alkalmassági követelményt a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Az ajánlati felhívás feladásának időpontjával kapcsolatban a TED-en megjelent felhívás VI.5) pontjában rögzített időpont az irányadó. A 321/2015 (X.30.) Korm. rend. 22.§ (2) bekezdésére figyelemmel az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja), a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

M2) Az ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30.) Korm. rend. 21. § (3) bek. i) pontja szerint a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök leírásával kell az alkalmassági követelményt igazolni. Az alkalmassági követelményt továbbá a teljesítésbe bevont járművek alábbi adatait igazoló dokumentumok csatolásával kell igazolni:

— forgalmi engedély,
— nyilatkozat a rendszámról, az ülőhelyek számáról és arról, hogy a teljesítésbe bevonni kívánt valamennyi gépjármű megfelel a műszaki leírásban foglalt jogszabályi előírásoknak és műszaki állapota alapján alkalmas a közúti személyszállítás ellátásra.

M3) Az Ajánlattevőnek be kell nyújtania a 321/2015. (X.30.) K.r. 21. § (3) bek b) pontja alapján az előírt követelményeknek megfelelő szakemberekről szóló nyilatkozatot, amely tartalmazza ezen személyek nevét, képzettségét és azt, hogy az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hány évben nem okoztak sajáthibás balesetet. Csatolni kell az adott szakember által sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajzot olyan tartalommal, hogy abból az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. Csatolni kell továbbá a szakemberek képzettségét igazoló dokumentum (érvényes D kategóriás vezetői engedély és a Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány (GKI)) egyszerű másolatát. Csatolni kell továbbá a nevezett sofőrök rendelkezésre állási nyilatkozatát.

M1) nem rendelkezik az eljárást megindító hirdetmény feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 16 éven belül megkezdett, legalább egy éven keresztül folyamatosan teljesített, napi legalább 750 fő különcélú menetrend szerinti autóbuszos személyszállítása tárgyú, szerződés szerinti teljesítést igazoló referenciával. Az alkalmasság igazolásához legalább egy, a részletezett alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelő referencia szükséges.

M2) nem rendelkezik
a.) legalább 5 db, minimum 20 ülőhelyes légkondicionált autóbusszal
b.) legalább 8 db, minimum 40 ülőhelyes, alacsony belépésű légkondicionált csuklós autóbusszal
c.) legalább 10 db, minimum 45 ülőhelyes légkondicionálóval nem ellátott, vagy légkondicionált, távolsági kialakítású szóló autóbusszal
d.) legalább 8 db, minimum 49 ülőhelyes légkondicionált, alacsony belépésű autóbusszal
M3) nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez szükséges legalább tíz fő érvényes D kategóriás vezetői engedéllyel és Gépjárművezetői Képesítési Igazolvánnyal (GKI) rendelkező buszsofőrrel, akik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben nem okoztak sajáthibás balesetet.

Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65. § (6) bekezdés figyelembevételével, a műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetőleg elegendő, ha az alkalmassági követelménynek egyikük megfelel.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlatkérő előleget nem fizet.
Az elszámolás az ajánlatban megadott kilométer egységárakon történik.
A késedelmes,- illetőleg hibás teljesítés esetén a szerződéstervezetben foglalt kötbérfizetési szabályok irányadók.
Elszámolás: időszakos; Havi két alkalommal (első tárgyhó 15- ig, második a tárgyhó végéig).
A kifizetés számla és teljesítésigazolás alapján, átutalással történik.
Az elszámolás során a feleknek a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben és a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdéseiben foglaltak szerint kell eljárniuk a Ptk. 6:155. (1) bek. figyelembevételével. A nyertes ajánlattevő a dokumentációban meghatározott szerint jogosult részszámlázásra.

Az ajánlattétel, az elszámolás, és a kifizetés pénzneme: HUF
Karakterkorlátozás miatt folytatás a VI.4.3) Jogorvoslati kérelmek benyújtása pontban.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Gyorsított eljárás:
Az előző szolgáltató felmondta a szolgáltatási szerződést, a felmondási idő tartama alatt kell lefolytatni a közbeszerzési eljárást.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2019-06-17 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-05-17 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk: A bontás szabályait a 424/2017.(XII.19.) Korm. rendelet 15-18.§ tartalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): MK1 Az EURO6 és EEV besorolás aránya a teljesítésben részt vevő összes gépjárműhöz viszonyítva, százalékban megadva (%)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 95
1. Ajánlathoz az alábbiakat is csatolni kell a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint:
– Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozat.
– Felolvasólap, a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerint.
– Ajánlattevőnek meg kell adnia a Kbt. 66. § (6) bekezdés szerinti adatokat, nemleges nyilatkozat is csatolandó.
– Azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § szerinti aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlatot, illetve annak valamely részét aláírták. Nem magyarországi gazdasági szereplők esetében – ha aláírási címpéldány nem ismert – közjegyző által hitelesített aláírási minta.

– Adott esetben a cégjegyzésre jogosult személytől származó, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást.
Közös ajánlattevők megállapodását a Kbt. 35. § szerint.
2. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy az EKR felületén érdeklődését jelezze.
3. Az eljárás nyelve a magyar, más nyelven nem nyújtható be ajánlat. Amennyiben idegen nyelvű dokumentum, irat kerül csatolásra az ajánlathoz, annak az ajánlattevő által készített magyar nyelvű fordítása is benyújtandó a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint.

4. Benyújtandó dokumentumok tekintetében alkalmazható a Kbt. 47. § (2) bekezdése, a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
5. Ajánlatkérő 321/2015. (X. 30.) Kr. 30. § (4) bekezdésre hivatkozva közli, hogy a III.1.2) és III.1.3) pontban azalkalmassági követelményeket a 28. § (3) bekezdés alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg.
6. Ajánlatkérő az eljárás során a Kbt. 71. § alapján a hiánypótlás lehetőségét biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt. 71.§(6) bekezdés szerinti korlátozást nem alkalmazza.
7. A részszempontonként kiosztható pontszámtartomány: 1-10 pont, ahol a legkedvezőbb a 10 pont.
Értékelés módszere: az ár részszempontok esetében fordított arányosítás, az MK1. részszempont esetében pontozás a Közbeszerzési Dokumentációban részletezetteknek megfelelően.
8. A nyertes Ajánlattevőnek szerződéskötésre rendelkeznie kell a hatályos jogszabályok szerint az általa végzett tevékenységhez kötelezően előírt vagyoni biztosítékkal, illetve felelősségbiztosítással (261/2011. (XII.7.) Korm. rendelet 12.§) Ezen kívül rendelkeznie kell a bármely szolgáltatását igénybe vevő utasoknak és a Megrendelő képviseletében ellenőrzést végző személyeknek okozott károk fedezeteként felhasználható (baleset,- és poggyászbiztosítást is tartalmazó) felelősségbiztosítási szerződéssel. A Vállalkozónak a járatok üzemeltetésében résztvevő munkavállalókra vonatkozóan is rendelkeznie kell munkáltatói felelősségbiztosítással. A kötelezően előírt felelősségbiztosítások módozatonként elvárt minimális limitje: 10 millió Ft/kár és 50 millió Ft/év. Ezeken kívül a teljesítésben részt vevő valamennyi gépjárműnek rendelkeznie kell érvényes kgfb biztosítással.

A felelősségbiztosítások meglétét igazoló kötvényt legkésőbb a szerződéskötés időpontjáig be kell mutatnia nyertes ajánlattevőnek, valamint a biztosító által kiállított fedezetigazolások másolati példányát a szerződés mellékleteként rendelkezésre kell bocsátani. Ennek elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül, melynek következtében Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel – ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte – köti meg a szerződést (Kbt. 131.§ (4) bekezdés).

Ajánlattevő ajánlatában csatolja nyilatkozatát, a Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti jogkövetkezmény tudomásulvételéről, valamint arról, hogy nyertesség esetén a felhívásban előírt felelősségbiztosításokkal a szerződéskötés időpontjától a szerződés időtartama alatt rendelkezni fog.

9. FAKSZ: Dr. Gyurcsik Nóra (00847)
10. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e.) pontjában foglalt eredménytelenségi okot.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozóan a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglaltak az irányadók.
A III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: pont folytatása:
A Kbt. 134. § (2) bek alapján Ajánlatkérő 5 000 000 Ft teljesítési biztosítékot ír elő. A biztosíték a Kbt. 134. § (6) a) pontja alapján teljesíthető. Az ajánlattevőnek a Kbt. 134. § (5) bek alapján az ajánlatában nyilatkoznia kell, a biztosíték határidőben történő rendelkezésre bocsátásáról.

Részletes feltételek és a kötbérfizetési előírások a szerződés-tervezetben találhatók.
Forrás: OJS 2019/S 087-209199 (2019-05-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-09-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 268 740 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlattevők:
Nyertes ajánlattevő:
Ajánlattevő neve, székhelye: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1091 Budapest, Üllői út 131.
Adószáma:10824346244
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretösszeg két évre 1 268 740 000,-Ft, azaz Egymilliárd-kettőszázhatvannyolcmillió- hétszáznegyvenezer forint. A keretösszeg bontása a műszaki leírásban található.
Ajánlatkérő a részekre bontást azért nem engedi, mert a beszerezni kívánt szolgáltatás - folyamatosan változó, az állandó és az eseti megrendelések összefüggése, esetleges átfedése okán - olyan komplex szerződés, amelynek célja a munkaerő hatékony és gazdaságos mozgatása az adott munkaerőpiaci helyzet függvényében. E célok pedig ajánlatkérő álláspontja szerint egy szolgáltató áttekintése és diszponálása mellett teszik lehetővé a megfelelően gyors reagálást és az erőforrásokkal való takarékos és felelős gazdálkodást.

Á1 - Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) - személyszállítás díja Budapestről nagy befogadóképességű autóbusszal (40 és/vagy 49 fős; helyi, elővárosi) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 14
Á2 - Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) - személyszállítás díja vidékről nagy befogadóképességű autóbusszal (45 és/vagy 49 fős; távolsági, elővárosi) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 38
Á3 - Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) - személyszállítás díja Eseti / Havaria okán nagy befogadóképességű autóbusszal (40 és/vagy 45 és/vagy 49 fős; helyi, elővárosi, távolsági) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 14

Á4 - Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) - személyszállítás díja 20 fős autóbusszal (nettó Ft/km) / Súlyszám: 8
Á5 - Budapest és agglomeráció (Budapest, Budaörs, Fót, Vecsés, és ezek 15 km-es sugarú körzete) - Átállások / forda, eseti fuvarok díja (nagy befogadóképességű autóbuszra) (40, 45, 49 fős) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 6
Á6 - Egyedi utaztatás díja - (országosan megjelenő csoportos szállítási igények /pl: kihelyezett értekezletek, tréningek/) - személyszállítás egyedi megrendeléssel nagy befogadóképességű autóbusszal (45 és/vagy 49 fős; távolsági, elővárosi) (nettó Ft/km) / Súlyszám: 10

Á7 - Vidéki Üzemek munkaerő szállításának díja - opciós tétel 20 fős autóbusszal (nettó Ft/km) / Súlyszám: 5
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-09-11 📅
Név: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_81559343
Postacím: Üllői út 131.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1091
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 14655729📞
E-mail: beszerzes@volanbusz.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 1 268 740 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők:
Nyertes ajánlattevő:
Ajánlattevő neve, székhelye: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1091 Budapest, Üllői út 131.
Adószáma:10824346244
Forrás: OJS 2019/S 191-464556 (2019-09-30)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-01-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 268 740 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-01-14 📅
Közzététel dátuma: 2020-01-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 012-024879
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 191-464556
HL-S szám: 12
További információk
A szerződés módosítás dátuma: 23.12.2019.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Személyszállítási feladatok 2019–2021
Rövid leírás:
Személyszállítási szolgáltatások beszerzése. Vállalkozási típusú szolgáltatási keretszerződés” Ajánlatkérő a logisztikai tevékenységének ellátása során jellemzően a hét minden napján 0–24 órában, több telephelyen végzi a postai küldemények anyagáramoltatását. A munkavállalók a feladatok ellátását több műszakos munkarendben végzik, akiknek a munkába jutását, illetőleg hazajutását a munkáltató - célzott autóbuszos, előre leegyeztetett, a környezeti feltételek mentén, a szerződésben rögzítetten havi gyakorisággal, a Felek egyeztetése alapján rugalmasan változó menetrend alapján ellátott szolgáltatással - is lehetővé kívánja tenni. A célzott autóbuszos, menetrend alapján ellátott szolgáltatást azon területeken kívánja igénybe venni, ahol a közösségi közlekedés nem teszi lehetővé, hogy az adott műszak kezdetére a munkavállalók megjelenjenek.

Név: Volánbusz Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
VII.2.1) A módosítások ismertetésének folytatása:
(1.2. Egyéb szolgáltatások egységárai a következők:)
1.3. A módosított szolgáltatási Egységárak – a hozzájuk rendelt időtartam alatt – változatlanok.
11. Amennyiben a Megrendelő az aktuális menetrendben részletezett járatokon kívül további, rendszeres járatot szeretne indítani, vagy a meglévő járatokat szeretné meghosszabbítani, úgy a szolgáltatás díja ezekben az esetekben is megegyezik a szerződés e fejezet 1. pontjában rögzített díjakkal.

Amennyiben a Megrendelő új, vidéki telephely(ek)re kíván menetrend szerinti, műszakos járatot indítani 20 fős autóbusszal, úgy az az opció lehívásának minősül, ezért a szolgáltatási díj az ajánlatban opciós tételként megadott egységár, mely
31.12.2019- ig
1.1.2021-tői {és az alapszerződés 1/1. pont utolsó mondatában foglalt egyoldalú szerződéshosszabbítás esetére)