Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése. A felhívás II.1.6) pontjának kiegészítése: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. Az építési beruházás keretében elvégzendő munkanemekre, a munkavégzés időbeli feltételeire tekintettel a részekre történő ajánlattétel biztosítása költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. organizációs költségek többszöröződése; AK részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá több fővállalkozó egyidejű jelenléte a helyszínen ellehetetlenítené a kivitelezést (és az oktatási intézmény párhuzamos működését), mely körülmények okán a hatékony és felelős közpénz felhasználás elve sérülne a részajánlattétel biztosításával.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-12-12.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-10-16.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-10-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR001069862019
Rövid leírás:
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése.
A felhívás II.1.6) pontjának kiegészítése: A...
Többet mutasson
Rövid leírás
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése.
A felhívás II.1.6) pontjának kiegészítése: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. Az építési beruházás keretében elvégzendő munkanemekre, a munkavégzés időbeli feltételeire tekintettel a részekre történő ajánlattétel biztosítása költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. organizációs költségek többszöröződése; AK részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá több fővállalkozó egyidejű jelenléte a helyszínen ellehetetlenítené a kivitelezést (és az oktatási intézmény párhuzamos működését), mely körülmények okán a hatékony és felelős közpénz felhasználás elve sérülne a részajánlattétel biztosításával.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák📦
További CPV-kód: Terep-előkészítő munkák📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A II.2.5) pontban "Ár szempont" alatt az alábbi részszempontok értendők:
1. Opc. Tételek és tartalékk. nélkül számított nettó díj - Súlyszám: 35
2. Opc....
Többet mutasson
További információk
A II.2.5) pontban "Ár szempont" alatt az alábbi részszempontok értendők:
1. Opc. Tételek és tartalékk. nélkül számított nettó díj - Súlyszám: 35
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése.
A felhívás II.1.6) pontjának kiegészítése: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. Az építési beruházás keretében elvégzendő munkanemekre, a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A felhívás II.1.6) pontjának kiegészítése: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. Az építési beruházás keretében elvégzendő munkanemekre, a munkavégzés időbeli feltételeire tekintettel a részekre történő ajánlattétel biztosítása költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. organizációs költségek többszöröződése; AK részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá több fővállalkozó egyidejű jelenléte a helyszínen ellehetetlenítené a kivitelezést (és az oktatási intézmény párhuzamos működését), mely körülmények okán a hatékony és felelős közpénz felhasználás elve sérülne a részajánlattétel biztosításával.
Többet mutasson (58)
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése. Az ún. Alap Műszaki Tartalom (melynek...
Többet mutasson
Rövid leírás
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése. Az ún. Alap Műszaki Tartalom (melynek megvalósítására és ellenértékének kifizetésére szerződéskötés esetén az Ajánlatkérő kötelezettséget vállal) az alábbiakat tartalmazza:
Alap Műszaki Tartalom I. Ütem
— Zivatar utca 10. sz. alatti épület bontása
— a tanulók egy részének ideiglenes elhelyezését biztosító konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése (jogszerű használatba történő...
Többet mutasson
Rövid leírás
— a tanulók egy részének ideiglenes elhelyezését biztosító konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése (jogszerű használatba történő adása az oktatási intézmény részére).
Alap Műszaki Tartalom II. Ütem
— az Orsolya épület meghatározott részeinek bontása,
— Angéla épület bontási feladatai,
— Ferenc épület egyes bontási munkái,
— munkatérelhatárolás,
— az ún. Bővítés új épületrész szerkezetkész állapotáig történő kivitelezése.
Az Alap Műszaki Tartalmon felüli további munkarészek a felhívás II.2.11) pontja szerinti Opciós Tételek között szerepelnek.
Az Alap Műszaki Tartalom főbb munkanemei és mennyiségei (tájékoztató jelleggel):
Zivatar u. 10. sz. alatti épület bontása;Konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése
Bővítés új épületrész - Építészet és tartószerkezet
— támfal bontása - 160,25 m
— zsaluzás - 12405 m
— munkagödör földkitermelése - 11400 m
— talajnedvesség elleni szigetelés - 2641 m
— vasbeton alapozás - 887 m
— cölöpalapozás - 1364 m
— vasbeton szerkezetek - 2268 m
— betonacél szerelés - 350 t
— falazás - 392 m
— szigetelés - 1995 m
Orsolya épület - Építészet és tartószerkezet
— bontási munkák
— acél tartószerkezetek - 280 m
— ácsmunkák - 25 m
— meglévő cserépfedés és cserépléc áthelyezése - 20 m
— ereszcsatornák szerelése - 85 m
— fal injektálás - 38 m
Angéla épület - Építészet és tartószerkezet
— alapok zsaluzása - 74 m
— síkalapozás - 22,91 m
— fal injektálás - 12 m
Ferenc épület - Építészet és tartószerkezet
— bontási munkák - 15,15 m
Épületgépészet - Vízellátás, csatornázás, fűtés, hűtés, légtechnika
— PE lefolyóvezeték - 369 m
— légcsatornák és idomok kivitelezése
Épületvillamosság - Erősáram
— védőcső vagy taposható gégecső beton szerkezetbe - 2620 fm
— villámvédelem
— áthelyezendő napelemek bontása, deponálása, tartószerkezettel, inverterrel együtt
Külső közmű - Csatornázás
— csatornaépítés - 102 fm
— földmunkák
— tározóakna kivitelezés
Környezetrendezés
— támfalak, betonlábazatok, lépcsők, sportpályák bontása
— megtartandó fák megóvása, ápolási munkái
A fentiekben ismertetett adatok, információk tájékoztató jellegűek, a részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A fentiekben ismertetett adatok, információk tájékoztató jellegűek, a részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési műszaki leírásban) kerültek rögzítésre.
Ajánlatkérő 10 % mértékű tartalékkeretet alkalmaz, amelynek felhasználására a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben rögzítettek szerint van mód.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kivitelezést az oktatási intézmény folyamatos működése mellett kell megvalósítani a közbeszerzési dokumentumokban rögzített...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kivitelezést az oktatási intézmény folyamatos működése mellett kell megvalósítani a közbeszerzési dokumentumokban rögzített feltételekkel.
A felhívás II.2.7) pontjának kiegészítése:
Az Alap Műszaki Tartalom teljesítési határidejei az alábbiak szerint alakulnak:
— Zivatar u. 10. sz. alatti épület bontásának, továbbá a konténerhelyiségek megtervezésének, engedélyeztetésének és telepítésének határideje a...
Többet mutasson
Rövid leírás
— Zivatar u. 10. sz. alatti épület bontásának, továbbá a konténerhelyiségek megtervezésének, engedélyeztetésének és telepítésének határideje a szerződéskötéstől számított 3 naptári hónap,
— az Orsolya épület meghatározott részeinek bontása, az Angéla épület bontási feladatai, a Ferenc épület bontási munkái, a munkatérelhatárolás és az ún....
Többet mutasson
Rövid leírás
— az Orsolya épület meghatározott részeinek bontása, az Angéla épület bontási feladatai, a Ferenc épület bontási munkái, a munkatérelhatárolás és az ún. Bővítés új épületrész szerkezetkész állapotáig történő kivitelezése a munkaterület átadásától számított 15 naptári hónap (Ajánlatkérő a munkaterületet a Zivatar u. 10. sz. alatti épület bontását és az érintett diákoknak a kontérhelyiségekbe történő költöztetését követően adja át a nyertes ajánlattevőnek).
Időtartam: 18 hónap
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog - összefoglaló és...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog - összefoglaló és tájékoztató jelleggel - az alábbi műszaki ütemekre (a továbbiakban: opciós tételek) terjed ki:
— az új épületrészek (Bővítés új épületrész, Angéla épület) teljeskörű befejezése (Opciós Tételek I. Ütem),
Többet mutasson (90)
— az Orsolya épület, Ferenc épület fennmaradó részeinek átépítése és a Klára épület bontása (Opciós Tételek II. ütem).
Az Opciós Tételek főbb munkanemei és mennyiségei (tájékoztató jelleggel):
Bővítés új épületrész - Építészet és tartószerkezet
— betonaljzat - 4473 m2
— falazás - 2008 m2
— acélszerkezetek - 5,36 t
— fémlemez fedésű tető - 209 m2
— homlokzatvakolás - 1022 m2
— álmennyezet - 3233 m2
— gipszkarton falak - 1718,5 m2
— padlóburkolás - 4502 m2
— belső nyílászárók - 171 db
— külső nyílászárók - 122 db
— felületképzés (festés) - 3183 m2
— 3 db személyfelvonó
Orsolya épület - Építészet és tartószerkezet
— bontási munkák
— betonaljzat - 4123 m2
— falazás - 365 m2
— fémlemez fedésű tető - 25 m2
— homlokzatvakolás - 201 m2
— vakolás - 1760 m2
— gipszkarton falak - 576 m2
— álmennyezet - 2211 m2
— padlóburkolás - 2333 m2
— külső nyílászárók - 12 db
— belső nyílászárók - 125 db
— felületképzés (festés) - 2492 m2
— injektálás - 386 m2 és 36 m3
— szigetelések
Angéla épület - Építészet és tartószerkezet
— betonaljzat - 885 m2
— falazás - 85 m2
— homlokzatvakolás - 526 m2
— gipszkarton falak - 555 m2
— álmennyezet - 475 m2
— padlóburkolás - 533 m2
— külső nyílászárók - 52 db
— belső nyílászárók - 42 db
— felületképzés (festés) - 582 m2
Ferenc épület - Építészet és tartószerkezet
— betonaljzat - 172 m2
— falazás - 92 m2
— gipszkarton falak - 23 m2
— álmennyezet - 135 m2
— padlóburkolás - 207 m2
— külső nyílászárók - 2 db
— belső nyílászárók - 18 db
— felületképzés (festés) - 227 m2
Bővítés új épületrész - Belsőépítészet
— beépített bútorok/elemek - 378 db
— mobiliák - 1441 db
Orsolya épület - Belsőépítészet
— beépített bútorok/elemek - 322 db
— mobiliák - 1418 db
Angéla épület - Belsőépítészet
— beépített bútorok/elemek - 86 db
— mobiliák - 368 db
Ferenc épület - Belsőépítészet
— beépített bútorok/elemek - 18 db
— mobiliák - 112 db
Bővítés új épületrész - Erősáram
— tartószerkezet, védőcső - 39220 fm
— kábelek - 28045 fm
— világítás - 873 db
Orsolya épület - Erősáram
— tartószerkezet, védőcső - 26040 fm
— kábelek - 19280 fm
— világítás - 731 db
Angéla épület - Erősáram
— tartószerkezet, védőcső - 5330 fm
— kábelek - 2225 fm
— világítás - 206 db
Ferenc épület - Erősáram
— tartószerkezet, védőcső - 3000 fm
— kábelek - 930 fm
— világítás - 45 db
Gyengeáram (strukturált hálózat; tűzjelző, beléptető és riasztórendszer, videómegfigyelő, int. felügyelet)
Környezetrendezés
Külső közművek
Akadálymentesítés (vizes helyiségek, egyéb akadálymentesítési eszközök)
Konyhatechnológia
Audiovizuális rendszerek
Színpadtechnika
— hatásvilágítási rendszer
— színpadelemek - 108 db
Ajánlatkérő az opciós jog gyakorlására a szerződés teljes időtartama alatt jogosult. Az opciós jog alkalmazása tekintetében Ajánlatkérő jogosult dönteni,...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő az opciós jog gyakorlására a szerződés teljes időtartama alatt jogosult. Az opciós jog alkalmazása tekintetében Ajánlatkérő jogosult dönteni, hogy kívánja-e opciós jogát gyakorolni. Ennek megfelelően az opciós joggal összefüggésben az Ajánlatkérő nem kötelezhető az ütemek bármelyikének vagy az ezekhez meghatározott munkanemek/mennyiségek részleges és/vagy teljes körű lehívására (Ajánlatkérő ezzel kapcsolatosan minden igényérvényesítés lehetőségét kizárja). Az Opciós Tételek teljesítési határidejei az alábbiak szerint alakulnak:
— Opciós Tételek I. Ütem esetében a megrendeléstől (de legkorábban az Alap Műszaki Tartalom készre jelentésétől) számított 10 naptári hónap,
— Opciós Tételek II. Ütem esetében az Opciós Tételek I. Ütemével érintett épületrészek használatbavételi engedélyének véglegessé válásától számított 8 naptári hónap.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
— Opciós Tételek II. Ütem esetében az Opciós Tételek I. Ütemével érintett épületrészek használatbavételi engedélyének véglegessé válásától számított 8 naptári hónap.
A részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési műszaki leírásban) kerültek rögzítésre.
További információk: A II.2.5) pontban "Ár szempont" alatt az alábbi részszempontok értendők:
1. Opc. Tételek és tartalékk. nélkül számított nettó díj - Súlyszám: 35
Többet mutasson (1)
2. Opc. Tételek I-II. Ütemek nettó díja - Súlyszám: 35
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
1024 Budapest, Ady Endre utca 3-5. (Budapest, belterület hrsz. 13319) és Zivatar u. 10.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: A) Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben foglaltak hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő az eljárásban a Kbt. 74. § (1) bek. alapján jár el.
Többet mutasson (14)
B) Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság:
SZ/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem szerepel az 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
SZ/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem szerepel az 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország kivitelezői nyilvántartásában (vagy kivitelezői jogosultságával).
Igazolási módok:
A.1) Előzetes igazolás
Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával igazolja...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával igazolja az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 67. § (1)-(2) bek.-ei és a 321/2015. Korm. rendelet 2-4. §-ai és 6-7. §-ai alapján.
Az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók esetében a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
A.2) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be változásbejegyzési eljárás hiányában). Öntisztázás a Kbt. 64. § alapján lehetséges.
B.1) Előzetes igazolás
Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
B.2.) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
SZ/1. Amennyiben Ajánlattevő szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara építőipari kivitelező vállalkozásokat nyilvántartó rendszerében...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
SZ/1. Amennyiben Ajánlattevő szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara építőipari kivitelező vállalkozásokat nyilvántartó rendszerében (http://regisztracio.kivreg.hu/web/index.php?frame=Search), úgy az igazolás benyújtása az ajánlatban nem szükséges [nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a Kbt. 69. § (11) bek. alkalmazandó].
Ajánlattevő csatolja az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevő csatolja az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében történő szereplés tényét igazoló - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kiállított - igazolást [nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország kivitelezői nyilvántartásában szereplés tényét igazoló dokumentumot kell benyújtani a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani].
[Kbt. 65. § (1) bek. c) pont és 69.§ (11) bek.; 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek.]
Gazdasági és pénzügyi helyzet: A) Előzetes igazolás
P/1. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P/1. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
Többet mutasson (3)
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
P/1. Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben teljes -...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P/1. Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (építőipari kivitelezési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről (üzleti évenként megbontva), attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
[Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pont]
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
P/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a 3 000 millió Ft-ot, illetve a közbeszerzés tárgyából (építőipari kivitelezési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele ugyanezen üzleti években nem éri el összesen az 2 000 millió Ft-ot.
Amennyiben az ajánlattevő a vizsgált időszak kezdete után kezdte meg működését, Ajánlatkérő akkor is megállapítja az ajánlattevő P/1. pont szerinti pénzügyi...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Amennyiben az ajánlattevő a vizsgált időszak kezdete után kezdte meg működését, Ajánlatkérő akkor is megállapítja az ajánlattevő P/1. pont szerinti pénzügyi és gazdasági alkalmasságát, ha működésének ideje alatt teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja az 2 000 millió Ft értéket és a közbeszerzés tárgyából (építőipari kivitelezési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a 1 000 millió Ft értéket.
Többet mutasson (1)
A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(11) bek.-eire.
Műszaki és szakmai képességek: A) Előzetes igazolás
M/1.-M/2. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M/1.-M/2. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
Többet mutasson (17)
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti építési beruházásainak...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti építési beruházásainak ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal:
— a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap),
— a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége),
— a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel),
— a teljesítés helye,
— a referencia mennyisége,
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
[Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pont]
M/2. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - az:
— szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését [a megnevezett szakember(ek) szakmai tapasztalata az M/2....
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
— szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését [a megnevezett szakember(ek) szakmai tapasztalata az M/2. alkalmassági követelmény vonatkozásában abban az esetben kerül megállapításra, ha a szakmai önéletrajzban feltüntetett releváns projektek időtartamai (a kezdő és végdátum legalább hónap pontossággal történő meghatározásával) elérik a szükséges időtartamot (1 év esetén 12 hónapot, 2 év esetén 24 hónapot, és így tovább); párhuzamos munkavégzés esetén kizárólag egy bemutatott projekt igazolt időtartama vehető figyelembe], és
— a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a
Szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére állnak
Aki(ke)t be kíván vonni a teljesítésbe.
[Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont és 69. § (11) bekezdés; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pont]
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónapban teljesített...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónapban teljesített (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt) új épület(ek) építésére és/vagy meglévő épület(ek) felújítási munkáira vonatkozó referenciával, mely megfelel az alábbi követelményekből legalább ötnek:
a) legalább 7 500 m3 földkitermelés teljesítése;
Többet mutasson (23)
b) legalább 2 000 m3 vasbeton szerkezet kivitelezése;
c) legalább 1 750 m2 talajnedvesség elleni szigetelés kivitelezése;
d) legalább 250 t betonacél szerkezet kivitelezése;
e) legalább 1 750 fm védőcső és/vagy gégecső kivitelezése;
f) legalább 4 500 m2 felületkezelés (festés) kivitelezése;
g) legalább 2 000 m2 falazás kivitelezése;
h) legalább 1 300 m2 homlokzatvakolás és/vagy színezés kivitelezése;
i) legalább 4 000 m2 álmennyezet kivitelezése;
j) legalább 5 000 m2 padlóburkolás kivitelezése;
k) legalább 400 db nyílászáró cseréje és/vagy beépítése kivitelezése;
l) legalább 2 db személyfelvonó beépítése;
m) legalább 30 000 fm erősáramú kábelezés kivitelezése.
Ajánlatkérő az M/1. alkalmassági követelmény körében figyelembe veszi mindazon referenciákat, melyek a vizsgált időszak alatt kerültek befejezésre, de...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ajánlatkérő az M/1. alkalmassági követelmény körében figyelembe veszi mindazon referenciákat, melyek a vizsgált időszak alatt kerültek befejezésre, de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 96 hónapban lettek megkezdve. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Az M/1. alkalmassági feltétel több, de legfeljebb 3 db referenciával igazolható, azonban a több referenciának ugyanazon alpontok együttes igazolása...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az M/1. alkalmassági feltétel több, de legfeljebb 3 db referenciával igazolható, azonban a több referenciának ugyanazon alpontok együttes igazolása szükséges [vagyis a referenciáknak legalább ugyanazon öt alpont szerinti követelményt kell együttesen teljesíteniük; pl.: az a), b), c), d), és e) alpont igazolásának szándéka esetében a legfeljebb 3 db referencia ki kell terjednie az a), b), c), d), és e) alpont szerinti munkanemekre és együttesen kell teljesíteniük az a), b), c), d), és e) alpontokban előírt mennyiségeket].
M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához a 266/2013. Korm. rendelet (FMV rendelet) szerinti alábbi...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához a 266/2013. Korm. rendelet (FMV rendelet) szerinti alábbi jogosultsággal (vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel) rendelkező szakemberekkel:
M/2.1. legalább 1 fő, aki az FMV rendelet szerinti MV-É felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi és...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2.1. legalább 1 fő, aki az FMV rendelet szerinti MV-É felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi és szakmai gyakorlati követelményeknek megfelel [FMV rendelet 1. sz. melléklet IV. cím 1. rész 2. pont];
M/2.2. legalább 1 fő, aki az FMV rendelet szerinti MV-ÉG felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2.2. legalább 1 fő, aki az FMV rendelet szerinti MV-ÉG felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi és szakmai gyakorlati követelményeknek megfelel [FMV rendelet 1. sz. melléklet IV. cím 2. rész 3. pont];
M/2.3. legalább 1 fő, aki az FMV rendelet szerinti MV-ÉV felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2.3. legalább 1 fő, aki az FMV rendelet szerinti MV-ÉV felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi és szakmai gyakorlati követelményeknek megfelel [FMV rendelet 1. sz. melléklet IV. cím 2. rész 5. pont];
M/2.4. legalább 1 fő építésvezető szakemberrel, aki megfelel az alábbi követelményeknek:
— minimum középfokú végzettség,
— építőipari kivitelezés területén minimum 3 éves szakmai tapasztalat.
Ajánlatkérő az M/2. alkalmassági minimumkövetelmények tekintetében az FMV rendeletben rögzített végzettségekkel egyenértékű végzettségeket is elfogad.
Az M/2. alkalmassági minimumkövetelményekre megnevezett szakemberek között az átfedés megengedett, de az M/2.1. és M/2.4. követelmények között az átfedés...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az M/2. alkalmassági minimumkövetelményekre megnevezett szakemberek között az átfedés megengedett, de az M/2.1. és M/2.4. követelmények között az átfedés nem megengedett.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: A) Ellenszolgáltatás
Az ajánlattétel, elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
Többet mutasson (5)
A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet) megfizetésére - alvállalkozó igénybevétele esetén - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A. §-ban, -...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet) megfizetésére - alvállalkozó igénybevétele esetén - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A. §-ban, - alvállalkozó igénybevételének hiányában - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében, valamint a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ban foglaltak szerint kerül sor.
Ajánlatkérő előleget fizet (max. 20 %). A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítése folyamán 7 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Ajánlatkérő előleget fizet (max. 20 %). A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítése folyamán 7 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult műszaki ütemenként.
B) Szerződést megerősítő kötelezettségek/Biztosítékok
Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér és meghiúsulási kötbér, továbbá előleg-visszafizetési biztosíték, teljesítési biztosíték és jóteljesítési biztosíték.
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér és meghiúsulási kötbér, továbbá előleg-visszafizetési biztosíték, teljesítési biztosíték és jóteljesítési biztosíték.
A részletes feltételeket a közb. dok.-k tartalmazzák.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-12-12 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001069862019/reszletek (a Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint).
További információk: A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Jótállás vállalt időtartama - naptári hónap (minimum 36 és maximum 60 hónap ajánlható meg)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az M/2.1. alk. követelményre megajánlott szakember releváns alkalmassági követelményen felüli szakmai tapasztalata (építőipari kivitelezés; min. 0 hónap; max. 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M/2.4. alk. követelményre megajánlott szakember releváns alkalmassági követelményen felüli szakmai tapasztalata (nevelési-oktatási intézmény működése alatti épületfelújítás; min. 0 db; max. 5 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 70
1) AK az ajánlatok bírálatát a Kbt. 67. §, a 69. § és a 81. § (5) bekezdése rendelkezéseinek együttes alkalmazásával folytatja le.
2) Ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) ajánlatában nyilatkoznia kell
Többet mutasson (25)
— a Kbt. 65. § (7) bek. szerint (nemleges tartalommal is),
— a Kbt. 66. § (2) bek.-ben foglaltakra,
— a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja szerint (nemleges tartalommal is),
— a Kbt. 134. § (5) bek. szerint a biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról,
— felelősségbizt.-ról a közb. dok.-ban meghatározott felt.-ekkel.
AT-nek ajánlatában csatolnia szükséges továbbá
— az ESPD-t (kitöltve),
— a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot,
— az árazatlan költségvetés(ek)et kitöltve (beárazva),
— az M/2.1. alkalmassági minimumkövetelményre megajánlott szakember szakmai önéletrajzát a 4. számú értékelési részszempont szerinti megajánlás alátámasztásául,
Többet mutasson
További információk
— az M/2.1. alkalmassági minimumkövetelményre megajánlott szakember szakmai önéletrajzát a 4. számú értékelési részszempont szerinti megajánlás alátámasztásául,
— az M/2.4. alkalmassági minimumkövetelményre megajánlott szakember szakmai önéletrajzát a 5. számú értékelési részszempont szerinti megajánlás alátámasztásául,
Többet mutasson
További információk
— az M/2.4. alkalmassági minimumkövetelményre megajánlott szakember szakmai önéletrajzát a 5. számú értékelési részszempont szerinti megajánlás alátámasztásául,
— az ajánlattevő, illetve az alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nevében az ajánlatban aláíró (cégjegyzésre jogosult)...
Többet mutasson
További információk
— az ajánlattevő, illetve az alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nevében az ajánlatban aláíró (cégjegyzésre jogosult) cégképviselők aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját vagy ezekkel egyenértékű dokumentumát,
— meghatalmazott eljárása esetén a meghatalm. aláírási mintáját is tartalmazó szabályszerűen kiállított meghatalmazást.
3) AK a nyertes AT-(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
4) AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
5) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattételről szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni kell, a vezető AT megjelölésével [Kbt. 35. § (6) bek.], a...
Többet mutasson
További információk
5) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattételről szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni kell, a vezető AT megjelölésével [Kbt. 35. § (6) bek.], a feladatmegosztás és az ellenszolgáltatás megosztásának feltüntetésével, nyilatkozattal, hogy a tagok egyetemleges felelősséget vállalnak a szerződés teljesítéséért. Közös ajánlattétel esetén az AT-k képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös AT-k megjelölését.
6) AK tájékoztatja az AT-ket, hogy az alkalmassági feltételeket a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbiakban:...
Többet mutasson
További információk
6) AK tájékoztatja az AT-ket, hogy az alkalmassági feltételeket a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbiakban: III.1.1)-III.1.3) pontok.
7) A IV.2.6) pontra tekintettel AK rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlatok bontásától számított 60 nap.
8) Az AF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közb. dok.-mok előírásai, valamint a Kbt., illetve a vonatkozó magyar jogszabályok előírásai szerint...
Többet mutasson
További információk
8) Az AF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közb. dok.-mok előírásai, valamint a Kbt., illetve a vonatkozó magyar jogszabályok előírásai szerint kell eljárni. Az órában meghatározott időpontok a magyarországi pontos idő szerint értendők.
9) Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk:
— adható pontszám: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti,
— alk. módszerek: ár szempontnál fordított arányosítás, a további minőségi szempontoknál egyenes arányosítás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint.
10) Nem konzultációs jellegű helyszíni bejárás: 6.11.2019 10:00; 1024 Budapest, Ady Endre utca 3-5. előtt.
11) AK tájékoztatja az AT-(ke)t, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait az EU 2016/679 rendelete (GDPR rendelet) 6. cikk (1) bek....
Többet mutasson
További információk
11) AK tájékoztatja az AT-(ke)t, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait az EU 2016/679 rendelete (GDPR rendelet) 6. cikk (1) bek. a) és c) pont alapján kezeli. A GDPR rendelet alapján AT-nek űrlapon kell megerősítenie az ajánlatban közölt személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulását.
12) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Kozma Róbert (00466).
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 202-490177 (2019-10-16)
További információk (2019-12-07) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Épületszerelési munka📦
Ajánlatkérő a közb. dok. módosítása keretében új költségvetési főösszesítőt adott ki.
Forrás: OJS 2019/S 240-588331 (2019-12-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-03-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 4 767 666 032 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-31 📅
Közzététel dátuma: 2020-04-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 066-156583
HL-S szám: 66
További információk
Az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
— Pesti Építő Zrt. (1112 Budapest, Rózsatő út 10.; adószáma: 14400276-2-43.) nyertes ajánlattevő,
— Confector...
Többet mutasson
További információk
Az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
— Pesti Építő Zrt. (1112 Budapest, Rózsatő út 10.; adószáma: 14400276-2-43.) nyertes ajánlattevő,
— Confector Mérnök Iroda Kft. (1037 Budapest, Pomázi út 11.; 10491496-2-41) és a Laterex Építő Zrt. (1095 Budapest, Hídépítő utca 1–12.; 25098367-2-43) közös ajánlattevők
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: — Zivatar utca 10. sz. alatti épület bontása,
— munkatér elhatárolás,
Többet mutasson (32)
Zivatar u. 10. sz. alatti épület bontása; Konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése
Bővítés új épületrész – Építészet és tartószerkezet
— támfal bontása – 160,25 m
— zsaluzás – 12 405 m
— munkagödör földkitermelése – 11 400 m
— talajnedvesség elleni szigetelés – 2 641 m
— vasbeton alapozás – 887 m
— cölöpalapozás – 1 364 m
— vasbeton szerkezetek – 2 268 m
— betonacél szerelés – 350 t
— falazás – 392 m
— szigetelés – 1 995 m
Orsolya épület – Építészet és tartószerkezet
— acél tartószerkezetek – 280 m
— ácsmunkák – 25 m
— meglévő cserépfedés és cserépléc áthelyezése – 20 m
— ereszcsatornák szerelése – 85 m
— fal injektálás – 38 m
Angéla épület – Építészet és tartószerkezet
— alapok zsaluzása – 74 m
— síkalapozás – 22,91 m
— fal injektálás – 12 m
Ferenc épület – Építészet és tartószerkezet
— bontási munkák – 15,15 m
Épületgépészet – Vízellátás, csatornázás, fűtés, hűtés, légtechnika
— PE lefolyóvezeték – 369 m
Épületvillamosság – Erősáram
— védőcső vagy taposható gégecső beton szerkezetbe – 2 620 fm
Külső közmű – Csatornázás
— csatornaépítés – 102 fm
A fentiekben ismertetett adatok, információk tájékoztató jellegűek, a részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A fentiekben ismertetett adatok, információk tájékoztató jellegűek, a részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési Műszaki Leírásban) kerültek rögzítésre.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kivitelezést az oktatási intézmény folyamatos működése mellett kell megvalósítani a Közbeszerzési Dokumentumokban rögzített...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kivitelezést az oktatási intézmény folyamatos működése mellett kell megvalósítani a Közbeszerzési Dokumentumokban rögzített feltételekkel.
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési Műszaki Leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog – összefoglaló és...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési Műszaki Leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog – összefoglaló és tájékoztató jelleggel – az alábbi műszaki ütemekre (a továbbiakban: opciós tételek) terjed ki:
Bővítés új épületrész – Építészet és tartószerkezet
Többet mutasson (74)
— betonaljzat – 4 473 m
— falazás – 2 008 m
— acélszerkezetek – 5,36 t
— fémlemez fedésű tető – 209 m
— homlokzatvakolás – 1 022 m
— álmennyezet – 3 233 m
— gipszkarton falak – 1 718,5 m
— padlóburkolás – 4 502 m
— belső nyílászárók – 171 db
— külső nyílászárók – 122 db
— felületképzés (festés) – 3 183 m
Orsolya épület – Építészet és tartószerkezet
— betonaljzat – 4 123 m
— falazás – 365 m
— fémlemez fedésű tető – 25 m
— homlokzatvakolás – 201 m
— vakolás – 1 760 m
— gipszkarton falak – 576 m
— álmennyezet – 2 211 m
— padlóburkolás – 2 333 m
— külső nyílászárók – 12 db
— belső nyílászárók – 125 db
— felületképzés (festés) – 2 492 m
— injektálás – 386 m
Angéla épület – Építészet és tartószerkezet
— betonaljzat – 885 m
— falazás – 85 m
— homlokzatvakolás – 526 m
— gipszkarton falak – 555 m
— álmennyezet – 475 m
— padlóburkolás – 533 m
— külső nyílászárók – 52 db
— belső nyílászárók – 42 db
— felületképzés (festés) – 582 m
Ferenc épület – Építészet és tartószerkezet
— betonaljzat – 172 m
— falazás – 92 m
— gipszkarton falak – 23 m
— álmennyezet – 135 m
— padlóburkolás – 207 m
— külső nyílászárók – 2 db
— belső nyílászárók – 18 db
— felületképzés (festés) – 227 m
Bővítés új épületrész – Belsőépítészet
— beépített bútorok/elemek – 378 db
— mobiliák – 1 441 db
Orsolya épület – Belsőépítészet
— beépített bútorok/elemek – 322 db
— mobiliák – 1 418 db
Angéla épület – Belsőépítészet
— beépített bútorok/elemek – 86 db
— mobiliák – 368 db
Ferenc épület – Belsőépítészet
— beépített bútorok/elemek – 18 db
— mobiliák – 112 db
Bővítés új épületrész – Erősáram
— tartószerkezet, védőcső – 39 220 fm
— kábelek – 28 045 fm
— világítás – 873 db
Orsolya épület – Erősáram
— tartószerkezet, védőcső – 26 040 fm
— kábelek – 19 280 fm
— világítás – 731 db
Angéla épület – Erősáram
— tartószerkezet, védőcső – 5 330 fm
— kábelek – 2 225 fm
— világítás – 206 db
Ferenc épület – Erősáram
— tartószerkezet, védőcső – 3 000 fm
— kábelek – 930 fm
— világítás – 45 db
A részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési Műszaki Leírásban) kerültek rögzítésre.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
1024 Budapest, Ady Endre utca 3–5. (Budapest, belterület hrsz. 13319.) és Zivatar u. 10.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Jótállás vállalt időtartama – naptári hónap (minimum 36 és maximum 60 hónap ajánlható meg)
Az M.2.1) alk. követelményre megajánlott szakember releváns alkalmassági követelményen felüli szakmai tapasztalata (építőipari kivitelezés; min. 0 hónap; max. 60 hónap)
Az M.2.4) alk. követelményre megajánlott szakember releváns alkalmassági követelményen felüli szakmai tapasztalata (nevelési-oktatási intézmény működése alatti épület felújítás; min. 0 db; max. 5 db)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-03-27 📅
Név: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79436773
Postacím: Rózsatő utca 10.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1112
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 305307709📞
E-mail: pestiepitozrt@gmail.com📧
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 4 767 666 032 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Támogatott szervezet
Hivatkozás További információk
Az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
— Pesti Építő Zrt. (1112 Budapest, Rózsatő út 10.; adószáma: 14400276-2-43.) nyertes ajánlattevő,
Többet mutasson (1)
— Confector Mérnök Iroda Kft. (1037 Budapest, Pomázi út 11.; 10491496-2-41) és a Laterex Építő Zrt. (1095 Budapest, Hídépítő utca 1–12.; 25098367-2-43)...
Többet mutasson
További információk
— Confector Mérnök Iroda Kft. (1037 Budapest, Pomázi út 11.; 10491496-2-41) és a Laterex Építő Zrt. (1095 Budapest, Hídépítő utca 1–12.; 25098367-2-43) közös ajánlattevők
Forrás: OJS 2020/S 066-156583 (2020-03-31)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-12-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 4 767 666 032 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2.10. Az Előre Nem Látható Feladatok összesített ellenértéke 116 283 671 Ft + ÁFA.
2.11. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel...
Többet mutasson
További információk
2.10. Az Előre Nem Látható Feladatok összesített ellenértéke 116 283 671 Ft + ÁFA.
2.11. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel további, új feladatok elvégzése, illetve az Elmaradó Feladatok körében egyes feladatok más műszaki tartalommal történő megvalósítása vált szükségessé (a továbbiakban: Új Feladatok): Lásd a VII.1.4) pontban.
2.12. Az Új Feladatok összesített ellenértéke 1 282 738 Ft + ÁFA.
2.13. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel, illetve a M. által kellő gondossággal előre nem látható szempontokra tekintettel a Feladatok I. és II. Ütem eredeti műszaki tartalmában nem szereplő, de az Opciós Tételek I. és II. Ütemében szereplő munkák megvalósítása vált szükségessé (a továbbiakban: Előrehozott Opciós Feladatok): LÁSD A VII.1.4) PONTBAN.
2.14. A K. közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának tartalma, illetve a M. műszaki ellenőre által jóváhagyott kalkulációk alapján az Előrehozott Opciós Feladatok összesített ellenértéke 247 308 154 Ft + ÁFA.
2.15. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel, illetve a M. által kellő gondossággal előre nem látható szempontokra tekintettel a Feladatok I. és II. Ütem eredeti műszaki tartalmában szereplő egyes munkák átkerülnek az Opciós Tételek I. és II. Ütemében szereplő munkák közé (a továbbiakban: Átütemezett Feladatok):
a) Szomsz. I. épületének elbontása (Feladatok I. Ütemből kerül át).
b) Injektálásos szigetelési munkák (Feladatok II. Ütemből kerül át).
2.16. Az Átütemezett Feladatok összesített ellenértéke 19 248 000 Ft + ÁFA.
2.17. K. a 2.1.-2.16. pontokban rögzítettekkel is összefüggésben kezdeményezte az egyes ütemekre (a Feladatok I-II. ütem, továbbá az Opciós Tételek II. ütem) megállapított teljesítési határidők módosítását, figyelemmel arra a körülményre, hogy az egyes Előre Nem Látható Feladatok, az Új Feladatok és az Előrehozott Opciós Feladatok többlet időigénye – építéstechnológiai egymásra épültsége okán – a kivitelezés teljes időtartamának meghosszabbodását eredményezte. A határidőmódosítás ugyanakkor összességében az egész K. Sz. teljes (Opciós Tételekkel együttesen figyelembe vett) időtartamát nem befolyásolja.
A kivitelezési szerződés módosításának összefoglalása
3.1. Felek rögzítették az Elmaradó Feladatok meg nem valósulását.
3.2. Felek rögzítették az Előre Nem Látható Feladatok, az Új Feladatok és az Előrehozott Opciós Feladatok megvalósulását az Alap Műszaki Tartalomhoz (Feladatokhoz) kapcsolódóan.
3.3.-3.4. Felek módosították a műszaki ütemek összefoglaló meghatározását.
3.5. A meg nem valósult konténerhelyiségek rendelkezései törlésre kerültek.
3.6. A 2.20. pontnak megfelelően módosításra kerültek az ütemek teljesítési határidejei.
3.7. Rögzítésre került az Elmaradó Feladatok, az Előre Nem Látható Feladatok, az Új Feladatok és az Előrehozott Opciós Feladatok jelentette díjmódosulás.
3.8. A szerződés kifejezéseinek pontosítása.
3.9. Az Elmaradó Feladatok díjával arányosan csökkentésre került a tartalékkeret összege.
3.10. A számlázási rendelkezések kifejezéseinek pontosítása.
3.11. A számlázási rendelkezések alkalmazásával/értelmezésével kapcsolatos rendelkezések (mely számlák kerültek már kiállításra, melyeknél kerülnek új szabályok alkalmazásra).
3.12. Számlázási rendelkezések az Előre Nem Látható Feladatok Díja és az Új Feladatok Díja tekintetében.
3.13. A szerződés kifejezéseinek pontosítása.
3.14. A jótállás rendelkezéseinek pontosítása.
3.15. A szerződés kiegészült a szerződésmódosítás 1. sz. mellékletével.
A szerződésmódosítás kelte: 2020.11.27.
További információk:
1) AK a hirdetmény II.2.7) és VII.1.5) pontjaiban az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) időtartamát tüntette fel. A hirdetményben feltüntettek 1 naptári hónapos időtartam-hosszabbodás az az Opciós Tételek II. Ütem esetében 1 naptári hónapos határidő-rövidítést eredményezett.
2) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (2) bekezdés és 141. § (4) bekezdés c) pont.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Szent Angéla bővítés és átalakítás.
Rövid leírás: — támfal bontása - 160,25 m3
— zsaluzás - 12405 m2
Többet mutasson (17)
— munkagödör földkitermelése - 11400 m3
— talajnedvesség elleni szigetelés - 2641 m2
— vasbeton alapozás - 887 m3
— vasbeton szerkezetek - 2268 m3
— falazás - 392 m2
— szigetelés - 1995 m2
— ácsmunkák - 25 m2
— meglévő cserépfedés és cserépléc áthelyezése - 20 m2
— fal injektálás - 38 m2
— alapok zsaluzása - 74 m2
— síkalapozás - 22,91 m3
— fal injektálás - 12 m2
— bontási munkák - 15,15 m3
Opciós Tételek I. Ütem
a) az ún. Bővítés Új Épületrész és az ún. Angéla Épület teljeskörű befejezése;
Opciós Tételek II. Ütem
b) az ún. Orsolya Épület fennmaradó - Feladatokkal nem érintett - részeinek átépítése, teljeskörű befejezése, továbbá az ún. Klára épület bontása.
A szerződés odaítélése
Postacím: Rózsatő Utca 10
Hivatkozás További információk
2.10. Az Előre Nem Látható Feladatok összesített ellenértéke 116 283 671 Ft + ÁFA.
2.11. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel további, új feladatok elvégzése, illetve az Elmaradó Feladatok körében egyes feladatok...
Többet mutasson
További információk
2.11. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel további, új feladatok elvégzése, illetve az Elmaradó Feladatok körében egyes feladatok más műszaki tartalommal történő megvalósítása vált szükségessé (a továbbiakban: Új Feladatok): Lásd a VII.1.4) pontban.
Többet mutasson (27)
2.12. Az Új Feladatok összesített ellenértéke 1 282 738 Ft + ÁFA.
2.13. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel, illetve a M. által kellő gondossággal előre nem látható szempontokra tekintettel a...
Többet mutasson
További információk
2.13. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel, illetve a M. által kellő gondossággal előre nem látható szempontokra tekintettel a Feladatok I. és II. Ütem eredeti műszaki tartalmában nem szereplő, de az Opciós Tételek I. és II. Ütemében szereplő munkák megvalósítása vált szükségessé (a továbbiakban: Előrehozott Opciós Feladatok): LÁSD A VII.1.4) PONTBAN.
2.14. A K. közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának tartalma, illetve a M. műszaki ellenőre által jóváhagyott kalkulációk alapján az Előrehozott...
Többet mutasson
További információk
2.14. A K. közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának tartalma, illetve a M. műszaki ellenőre által jóváhagyott kalkulációk alapján az Előrehozott Opciós Feladatok összesített ellenértéke 247 308 154 Ft + ÁFA.
2.15. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel, illetve a M. által kellő gondossággal előre nem látható szempontokra tekintettel a...
Többet mutasson
További információk
2.15. A K. Sz. teljesítése során felmerült szempontokra tekintettel, illetve a M. által kellő gondossággal előre nem látható szempontokra tekintettel a Feladatok I. és II. Ütem eredeti műszaki tartalmában szereplő egyes munkák átkerülnek az Opciós Tételek I. és II. Ütemében szereplő munkák közé (a továbbiakban: Átütemezett Feladatok):
a) Szomsz. I. épületének elbontása (Feladatok I. Ütemből kerül át).
b) Injektálásos szigetelési munkák (Feladatok II. Ütemből kerül át).
2.16. Az Átütemezett Feladatok összesített ellenértéke 19 248 000 Ft + ÁFA.
2.17. K. a 2.1.-2.16. pontokban rögzítettekkel is összefüggésben kezdeményezte az egyes ütemekre (a Feladatok I-II. ütem, továbbá az Opciós Tételek II....
Többet mutasson
További információk
2.17. K. a 2.1.-2.16. pontokban rögzítettekkel is összefüggésben kezdeményezte az egyes ütemekre (a Feladatok I-II. ütem, továbbá az Opciós Tételek II. ütem) megállapított teljesítési határidők módosítását, figyelemmel arra a körülményre, hogy az egyes Előre Nem Látható Feladatok, az Új Feladatok és az Előrehozott Opciós Feladatok többlet időigénye – építéstechnológiai egymásra épültsége okán – a kivitelezés teljes időtartamának meghosszabbodását eredményezte. A határidőmódosítás ugyanakkor összességében az egész K. Sz. teljes (Opciós Tételekkel együttesen figyelembe vett) időtartamát nem befolyásolja.
A kivitelezési szerződés módosításának összefoglalása
3.1. Felek rögzítették az Elmaradó Feladatok meg nem valósulását.
3.2. Felek rögzítették az Előre Nem Látható Feladatok, az Új Feladatok és az Előrehozott Opciós Feladatok megvalósulását az Alap Műszaki Tartalomhoz...
Többet mutasson
További információk
3.2. Felek rögzítették az Előre Nem Látható Feladatok, az Új Feladatok és az Előrehozott Opciós Feladatok megvalósulását az Alap Műszaki Tartalomhoz (Feladatokhoz) kapcsolódóan.
3.3.-3.4. Felek módosították a műszaki ütemek összefoglaló meghatározását.
3.5. A meg nem valósult konténerhelyiségek rendelkezései törlésre kerültek.
3.6. A 2.20. pontnak megfelelően módosításra kerültek az ütemek teljesítési határidejei.
3.7. Rögzítésre került az Elmaradó Feladatok, az Előre Nem Látható Feladatok, az Új Feladatok és az Előrehozott Opciós Feladatok jelentette díjmódosulás.
3.8. A szerződés kifejezéseinek pontosítása.
3.9. Az Elmaradó Feladatok díjával arányosan csökkentésre került a tartalékkeret összege.
3.10. A számlázási rendelkezések kifejezéseinek pontosítása.
3.11. A számlázási rendelkezések alkalmazásával/értelmezésével kapcsolatos rendelkezések (mely számlák kerültek már kiállításra, melyeknél kerülnek új...
Többet mutasson
További információk
3.11. A számlázási rendelkezések alkalmazásával/értelmezésével kapcsolatos rendelkezések (mely számlák kerültek már kiállításra, melyeknél kerülnek új szabályok alkalmazásra).
3.12. Számlázási rendelkezések az Előre Nem Látható Feladatok Díja és az Új Feladatok Díja tekintetében.
3.13. A szerződés kifejezéseinek pontosítása.
3.14. A jótállás rendelkezéseinek pontosítása.
3.15. A szerződés kiegészült a szerződésmódosítás 1. sz. mellékletével.
A szerződésmódosítás kelte: 2020.11.27.
További információk:
1) AK a hirdetmény II.2.7) és VII.1.5) pontjaiban az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) időtartamát tüntette fel. A hirdetményben feltüntettek 1 naptári...
Többet mutasson
További információk
1) AK a hirdetmény II.2.7) és VII.1.5) pontjaiban az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) időtartamát tüntette fel. A hirdetményben feltüntettek 1 naptári hónapos időtartam-hosszabbodás az az Opciós Tételek II. Ütem esetében 1 naptári hónapos határidő-rövidítést eredményezett.
2) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (2) bekezdés és 141. § (4) bekezdés c) pont.
Forrás: OJS 2020/S 242-595998 (2020-12-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-11-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 4 767 666 032 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Margit Körút 23.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-24 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 231-607841
HL-S szám: 231
További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó), míg a VII.1.5)...
Többet mutasson
További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó), míg a VII.1.5) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) első szerződésmódosítás szerinti időtartamát tüntette fel. A lehívott Opciós Tételek I-II. ütemeinek teljesítési határidejei nem módosultak.
2) A szerződésmódosítás jogcímei: Kbt. 141. § (2) bekezdés, Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont és Kbt. 141. § (6) bekezdés.
3) A szerződésmódosítás kelte: 2021. november 2.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: - Zivatar utca 10. sz. alatti épület bontása
- a tanulók egy részének ideiglenes elhelyezését biztosító konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése (jogszerű használatba történő...
Többet mutasson
Rövid leírás
- a tanulók egy részének ideiglenes elhelyezését biztosító konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése (jogszerű használatba történő adása az oktatási intézmény részére);
Többet mutasson (36)
- az Orsolya épület meghatározott részeinek bontása;
- Angéla épület bontási feladatai;
- Ferenc épület egyes bontási munkái;
- munkatérelhatárolás;
- az ún. Bővítés új épületrész szerkezetkész állapotáig történő kivitelezése.
- támfal bontása - 160,25 m3
- zsaluzás - 12405 m2
- munkagödör földkitermelése - 11400 m3
- talajnedvesség elleni szigetelés - 2641 m2
- vasbeton alapozás - 887 m3
- cölöpalapozás - 1364 m
- vasbeton szerkezetek - 2268 m3
- betonacél szerelés - 350 t
- falazás - 392 m2
- szigetelés - 1995 m2
- bontási munkák
- acél tartószerkezetek - 280 m
- ácsmunkák - 25 m2
- meglévő cserépfedés és cserépléc áthelyezése - 20 m2
- ereszcsatornák szerelése - 85 m
- fal injektálás - 38 m2
- alapok zsaluzása - 74 m2
- síkalapozás - 22,91 m3
- fal injektálás - 12 m2
- bontási munkák - 15,15 m3
- PE lefolyóvezeték - 369 m
- légcsatornák és idomok kivitelezése
- védőcső vagy taposható gégecső beton szerkezetbe - 2620 fm
- villámvédelem
- áthelyezendő napelemek bontása, deponálása, tartószerkezettel, inverterrel együtt
Ajánlatkérő 10% mértékű tartalékkeretet alkalmaz, amelynek felhasználására a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben rögzítettek szerint van mód.
Hivatkozás További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó), míg a VII.1.5)...
Többet mutasson
További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó), míg a VII.1.5) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) első szerződésmódosítás szerinti időtartamát tüntette fel. A lehívott Opciós Tételek I-II. ütemeinek teljesítési határidejei nem módosultak.
2) A szerződésmódosítás jogcímei: Kbt. 141. § (2) bekezdés, Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont és Kbt. 141. § (6) bekezdés.
Többet mutasson (1)
3) A szerződésmódosítás kelte: 2021. november 2.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 231-607841 (2021-11-24)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-11-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 4 767 666 032 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-09 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 219-628724
HL-S szám: 219
További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó), míg a VII.1.5)...
Többet mutasson
További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó), míg a VII.1.5) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) első szerződésmódosítás szerinti időtartamát tüntette fel. A lehívott Opciós Tételek I. ütem teljesítési határideje a következőképpen módosult a tárgyi szerződésmódosítás alapján: eredeti határidő 2022.08.27.; módosított határidő: 2023.03.31. A lehívott Opciós Tételek II. ütem teljesítési határideje nem került módosításra.
2) A szerződésmódosítás jogcímei: Kbt. 141. § (2) bekezdés, Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont és Kbt. 141. § (6) bekezdés.
3) A szerződésmódosítás kelte: 2022. október 27.
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó), míg a VII.1.5)...
Többet mutasson
További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó), míg a VII.1.5) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) első szerződésmódosítás szerinti időtartamát tüntette fel. A lehívott Opciós Tételek I. ütem teljesítési határideje a következőképpen módosult a tárgyi szerződésmódosítás alapján: eredeti határidő 2022.08.27.; módosított határidő: 2023.03.31. A lehívott Opciós Tételek II. ütem teljesítési határideje nem került módosításra.
Többet mutasson (1)
3) A szerződésmódosítás kelte: 2022. október 27.
Forrás: OJS 2022/S 219-628724 (2022-11-09)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-10-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 4 767 666 032 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-02 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 193-604369
HL-S szám: 193
További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó) időtartamát...
Többet mutasson
További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó) időtartamát tüntette fel. A lehívott Opciós Tételek I. ütem teljesítési határideje a következőképpen módosult a tárgyi szerződésmódosítás alapján: eredeti határidő 2022.08.27.; módosított határidő: 2023.09.15. A lehívott Opciós Tételek II. ütem teljesítési határideje nem került módosításra.
3) A szerződésmódosítás kelte: 2023. szeptember 15.
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó) időtartamát...
Többet mutasson
További információk
1) Ajánlatkérő a hirdetmény II.2.7) pontjában az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó) időtartamát tüntette fel. A lehívott Opciós Tételek I. ütem teljesítési határideje a következőképpen módosult a tárgyi szerződésmódosítás alapján: eredeti határidő 2022.08.27.; módosított határidő: 2023.09.15. A lehívott Opciós Tételek II. ütem teljesítési határideje nem került módosításra.
Többet mutasson (5)
2) A szerződésmódosítás jogcímei:
2.2) Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont [szerz. mód. 3.2., 3.3., 3.4., 3.5., 3.6., 3.7., 3.8. és 3.9. pontjai];
2.3) Kbt. 141. § (6) bekezdés [szerz. mód. 3.5., 3.6., 3.7., és 3.8. pontjai].
3) A szerződésmódosítás kelte: 2023. szeptember 15.
Forrás: OJS 2023/S 193-604369 (2023-10-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szent Angéla bővítés és átalakítás.
Hivatkozási szám: EKR001069862019
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 767 666 032 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001069862019/1
Mennyiség: 5749 négyzetméter
A beszerzés leírása:
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése. Az ún. Alap Műszaki Tartalom (melynek...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése. Az ún. Alap Műszaki Tartalom (melynek megvalósítására és ellenértékének kifizetésére szerződéskötés esetén az Ajánlatkérő kötelezettséget vállal) az alábbiakat tartalmazza:
Alap Műszaki Tartalom I. Ütem
- Zivatar utca 10. sz. alatti épület bontása
- a tanulók egy részének ideiglenes elhelyezését biztosító konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése (jogszerű használatba történő adása az oktatási intézmény részére);
Alap Műszaki Tartalom II. Ütem
- az Orsolya épület meghatározott részeinek bontása;
- Angéla épület bontási feladatai;
- Ferenc épület egyes bontási munkái;
- munkatérelhatárolás;
-
- az ún. Bővítés új épületrész szerkezetkész állapotáig történő kivitelezése.
Az Alap Műszaki Tartalmon felüli további munkarészek a felhívás II.2.11) pontja szerinti Opciós Tételek között szerepelnek.
Az Alap Műszaki Tartalom főbb munkanemei és mennyiségei (tájékoztató jelleggel):
Zivatar u. 10. sz. alatti épület bontása;Konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése
Bővítés új épületrész – Építészet és tartószerkezet
- támfal bontása – 160,25 m3
- zsaluzás – 12405 m2
- munkagödör földkitermelése – 11400 m3
- talajnedvesség elleni szigetelés – 2641 m2
- vasbeton alapozás – 887 m3
- cölöpalapozás – 1364 m
- vasbeton szerkezetek – 2268 m3
- betonacél szerelés – 350 t
- falazás – 392 m2
- szigetelés – 1995 m2
Orsolya épület – Építészet és tartószerkezet
- bontási munkák
- acél tartószerkezetek – 280 m
- ácsmunkák – 25 m2
- meglévő cserépfedés és cserépléc áthelyezése – 20 m2
- ereszcsatornák szerelése – 85 m
- fal injektálás – 38 m2
Angéla épület – Építészet és tartószerkezet
- bontási munkák
- alapok zsaluzása – 74 m2
- síkalapozás – 22,91 m3
- fal injektálás – 12 m2
Ferenc épület – Építészet és tartószerkezet
- bontási munkák – 15,15 m3
Épületgépészet - Vízellátás, csatornázás, fűtés, hűtés, légtechnika
- PE lefolyóvezeték – 369 m
- légcsatornák és idomok kivitelezése
Épületvillamosság – Erősáram
- védőcső vagy taposható gégecső beton szerkezetbe – 2620 fm
- villámvédelem
- áthelyezendő napelemek bontása, deponálása, tartószerkezettel, inverterrel együtt
Külső közmű – Csatornázás
- csatornaépítés – 102 fm
- földmunkák
- tározóakna kivitelezés
Környezetrendezés
- támfalak, betonlábazatok, lépcsők, sportpályák bontása
- megtartandó fák megóvása, ápolási munkái
A fentiekben ismertetett adatok, információk tájékoztató jellegűek, a részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési műszaki leírásban) kerültek rögzítésre.
Ajánlatkérő 10% mértékű tartalékkeretet alkalmaz, amelynek felhasználására a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben rögzítettek szerint van mód.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kivitelezést az oktatási intézmény folyamatos működése mellett kell megvalósítani a közbeszerzési dokumentumokban rögzített feltételekkel.
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák📦
További termékek/szolgáltatások:
Postacím: Ady Endre
utca
3-5
Irányítószám: 1024
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2020-03-27 📅
Végdátum: 2025-02-28 📅
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog - összefoglaló és...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog - összefoglaló és tájékoztató jelleggel - az alábbi műszaki ütemekre (a továbbiakban: opciós tételek) terjed ki:
- az új épületrészek (Bővítés új épületrész, Angéla épület) teljeskörű befejezése (Opciós Tételek I. Ütem);
- az Orsolya épület, Ferenc épület fennmaradó részeinek átépítése és a Klára épület bontása (Opciós Tételek II. ütem).
Az Opciós Tételek főbb munkanemei és mennyiségei (tájékoztató jelleggel):
Bővítés új épületrész – Építészet és tartószerkezet
- betonaljzat – 4473 m2
- falazás – 2008 m2
- acélszerkezetek – 5,36 t
- fémlemez fedésű tető – 209 m2
- homlokzatvakolás – 1022 m2
- álmennyezet – 3233 m2
- gipszkarton falak – 1718,5 m2
- padlóburkolás – 4502 m2
- belső nyílászárók – 171 db
- külső nyílászárók – 122 db
- felületképzés (festés) – 3183 m2
- 3 db személyfelvonó
Orsolya épület – Építészet és tartószerkezet
- bontási munkák
- betonaljzat – 4123 m2
- falazás – 365 m2
- fémlemez fedésű tető – 25 m2
- homlokzatvakolás – 201 m2
- vakolás – 1760 m2
- gipszkarton falak – 576 m2
- álmennyezet – 2211 m2
- padlóburkolás – 2333 m2
- külső nyílászárók – 12 db
- belső nyílászárók – 125 db
- felületképzés (festés) – 2492 m2
- injektálás – 386 m2 és 36 m3
- szigetelések
Angéla épület – Építészet és tartószerkezet
- betonaljzat – 885 m2
- falazás – 85 m2
- homlokzatvakolás – 526 m2
- gipszkarton falak – 555 m2
- álmennyezet – 475 m2
- padlóburkolás – 533 m2
- külső nyílászárók – 52 db
- belső nyílászárók – 42 db
- felületképzés (festés) – 582 m2
Ferenc épület – Építészet és tartószerkezet
- betonaljzat – 172 m2
- falazás – 92 m2
- gipszkarton falak – 23 m2
- álmennyezet – 135 m2
- padlóburkolás – 207 m2
- külső nyílászárók – 2 db
- belső nyílászárók – 18 db
- felületképzés (festés) – 227 m2
Bővítés új épületrész – Belsőépítészet
- beépített bútorok/elemek – 378 db
- mobiliák – 1441 db
Orsolya épület – Belsőépítészet
- beépített bútorok/elemek – 322 db
- mobiliák – 1418 db
Angéla épület – Belsőépítészet
- beépített bútorok/elemek – 86 db
- mobiliák – 368 db
Ferenc épület – Belsőépítészet
- beépített bútorok/elemek – 18 db
- mobiliák – 112 db
Bővítés új épületrész – Erősáram
- tartószerkezet, védőcső – 39220 fm
- kábelek – 28045 fm
- világítás – 873 db
Orsolya épület – Erősáram
- tartószerkezet, védőcső – 26040 fm
- kábelek – 19280 fm
- világítás – 731 db
Angéla épület – Erősáram
- tartószerkezet, védőcső – 5330 fm
- kábelek – 2225 fm
- világítás – 206 db
Ferenc épület – Erősáram
- tartószerkezet, védőcső – 3000 fm
- kábelek – 930 fm
- világítás – 45 db
Gyengeáram (strukturált hálózat; tűzjelző, beléptető és riasztórendszer, videómegfigyelő, int. felügyelet)
Környezetrendezés
Külső közművek
Akadálymentesítés (vizes helyiségek, egyéb akadálymentesítési eszközök)
Konyhatechnológia
Audiovizuális rendszerek
Színpadtechnika
- hatásvilágítási rendszer
- színpadelemek – 108 db
Ajánlatkérő az opciós jog gyakorlására a szerződés teljes időtartama alatt jogosult. Az opciós jog alkalmazása tekintetében Ajánlatkérő jogosult dönteni, hogy kívánja-e opciós jogát gyakorolni. Ennek megfelelően az opciós joggal összefüggésben az Ajánlatkérő nem kötelezhető az ütemek bármelyikének vagy az ezekhez meghatározott munkanemek/mennyiségek részleges és/vagy teljes körű lehívására (Ajánlatkérő ezzel kapcsolatosan minden igényérvényesítés lehetőségét kizárja). Az Opciós Tételek teljesítési határidejei az alábbiak szerint alakulnak:
- Opciós Tételek I. Ütem esetében a megrendeléstől (de legkorábban az Alap Műszaki Tartalom készre jelentésétől) számított 10 naptári hónap;
- Opciós Tételek II. Ütem esetében az Opciós Tételek I. Ütemével érintett épületrészek használatbavételi engedélyének véglegessé válásától számított 8 naptári hónap.
A részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési műszaki leírásban) kerültek rögzítésre.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2020-03-27 📅
Cím: Kivitelezési Szerződés
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 767 666 032 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001069862019/9626
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79436773
Postacím: Rózsatő Utca 10
Postai irányítószám: 1112
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: pestiepitozrt@gmail.com📧
Telefon: +36 305307709📞
Fax: +36 12675244 📠
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK a nyertes AT-(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A) Ellenszolgáltatás
Az ajánlattétel, elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet)...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A) Ellenszolgáltatás
Az ajánlattétel, elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet) megfizetésére - alvállalkozó igénybevétele esetén - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A. §-ban, - alvállalkozó igénybevételének hiányában - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében, valamint a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ban foglaltak szerint kerül sor.
Ajánlatkérő előleget fizet (max. 20 %). A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítése folyamán 7 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult műszaki ütemenként.
B) Szerződést megerősítő kötelezettségek/Biztosítékok
Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér és meghiúsulási kötbér, továbbá előleg-visszafizetési biztosíték, teljesítési biztosíték és jóteljesítési biztosíték.
A részletes feltételeket a közb. dok.-k tartalmazzák.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei: Lásd a hirdetmény további tartalmát.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Fons Sacer belső egyházi jogi személy
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_42289632
Postacím: Margit Körút 23.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szili Attila
E-mail: gazdasag@ferencesek.hu📧
Telefon: +36 13361689📞
Fax: +36 13361689 📠
URL: http://www.ferencesek.hu/🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk További információk
INFORMÁCIÓK AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN (EKR TECHNIKAI MEGJELENÍTÉSI PROBLÉMÁK OKÁN):
BT-150 A szerződés száma: 1
OPT-320 OPT-321 BT-3201 BT-3202...
Többet mutasson
További információk
INFORMÁCIÓK AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN (EKR TECHNIKAI MEGJELENÍTÉSI PROBLÉMÁK OKÁN):
BT-150 A szerződés száma: 1
OPT-320 OPT-321 BT-3201 BT-3202 Ajánlat technikai azonosítója: EKR001069862019/9626
BT-1451 Nyertesről szóló döntés dátuma: 2020.01.29.
BT-145 V.2.1) A szerződés megkötésének dátuma: 2020.03.27.
BT-720 Megajánlott összeg: 4 767 666 032,00 HUF
BT-773 Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez: Igen
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Változások Egyéb kiegészítő információk
A) AZ EREDETI SZERZŐDÉS KELTE: 2020.03.27.
B) A SZERZŐDÉS ELLENÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA A MÓDOSÍTÁS ALAPJÁN:
B.1. A SZERZŐDÉS EREDETI ELLENÉRTÉKE:...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A) AZ EREDETI SZERZŐDÉS KELTE: 2020.03.27.
B) A SZERZŐDÉS ELLENÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA A MÓDOSÍTÁS ALAPJÁN:
B.1. A SZERZŐDÉS EREDETI ELLENÉRTÉKE: 4.767.666.032,- Ft + ÁFA
B.2. A SZERZŐDÉS ELLENÉRTÉKE A MÓDOSÍTÁS UTÁN: 4.773.869.629,- Ft + ÁFA
C) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS OKAI
2.1. A Kivitelezési Szerződés 2.2. és 2.7. pontja alapján a kivitelezés az alábbi műszaki ütemekre került felosztásra az Első, Második, Harmadik és Negyedik Szerződésmódosítás alapján.
2.2. Felek rögzítik, hogy Megrendelő 2021. május 25. napján élt a Kivitelezési Szerződés 2.7.-2.8. pontjai szerinti opciós jogával, vagyis megrendelte Kivitelezőtől az Opciós Tételek I. Ütem és II. Ütem megvalósítását. A jelen szerződésmódosítás aláírásának időpontjában jelenleg az Opciós Tételek II. Ütem esedékes.
2.6. Felek rögzítik, hogy az Első Szerződésmódosítás 2.2.-2.6. pontjaiban előadott körülményekkel, illetve a 2022. februárjában kirobbant ukrajnai háborús helyzettel kellő gondossággal nem kalkulálhattak a közbeszerzési eljárás előkészítése és lefolytatása során. Az Első Szerződésmódosítás 2.2.-2.6. pontjaiban előadottak befolyásolták a kivitelezési munkák mellett 2020. szeptembere óta ismételten működő oktatási tevékenységet (nevezetesen a diákok megfelelő létszámú tantermi elhelyezését), valamint az építőiparban közismerten előállt szállítási problémákat és áremelkedést eredményeztek. Az ukrajnai háborús helyzet az építőipar helyzetét tovább nehezítette, a korábban is fennállt szállítási problémák és áremelkedés megsokszorozódásával.
2.7. Megrendelő tájékoztatta Kivitelezőt, hogy az Opciós Tételek I. Ütem és II. Ütem megrendelése ellenére Megrendelőnek nem állt rendelkezésre ezen ütemek teljes pénzügyi fedezete, az opciós joga gyakorlására a Magyarország Kormányától kapott tájékoztatás(ok) és a pénzügyi fedezet reménybeli szakaszos rendelkezésre bocsátása alapján került sor.
2.8. Kivitelező tájékoztatta a Megrendelőt, hogy az Opciós Tételek II. Ütemet nem tudja befejezni a Kivitelezési Szerződésben rögzített eredeti egységárakon, a közbeszerzési eljárásban történő ajánlattételekor, illetve a szerződéskötéskor előre nem látott, a Kivitelező üzleti kockázatát lényegesen meghaladó piaci áremelkedés mellett a gazdasági teljesítőképesség határára jutott a Projekt tekintetében. Kivitelező kiemelte, hogy az Opciós Tételek I. Ütemig bezárólag a Projekt több, mint 4 éves árakon került teljesítésre úgy, hogy a Kivitelezési Szerződés eredeti reményei alapján a Projektnek a jelen – negyedik számú – szerződésmódosításának aláírásáig már rég be kellett volna fejeződnie. Ehhez képest a Projektet – előre nem látható körülményként – előbb a koronavírus járvány, majd az orosz-ukrán háború akadályozták (fizikai és pénzügyi megvalósíthatóság tekintetében egyaránt) az Első, Második és Harmadik Szerződésmódosításokban rögzítettek szerint. Kivitelező ennek ellenére az – Opciós Tételek II. Ütem kivételével – a Projektet az eredeti egységárakon teljesítette, felvállalva azt is, hogy ez lényeges jogos érdekével részben ellentétes volt.
2.9. Megrendelőnek kiemelt érdeke fűződik ahhoz, hogy a Projektben a szűkös pénzügyi fedezet és a kivitelezői teljesíthetőség olyan módon kerüljenek összeegyeztetésre, hogy a Projekt célja megvalósuljon, vagyis az oktatási intézmény bővített/felújított részei tekintetében mielőbb biztosított legyen a szabályszerű használat lehetősége. Megrendelőnek különös gondossággal mérlegelnie kellett azt is, hogy a Projektingatlanban működő oktatási tevékenység is tűrőképességének határára jutott (ti. az iskola sem oktatói, sem tanulói oldalon nem tud a további szűkös helykapacitással és az építőipari kivitelezés jelentette mentális terheléssel együtt kielégítő módon működni).
2.10. A Kivitelezési Szerződés teljesítése során felmerült – alapvetően a 2.6.-2.9. pontokban kifejtett – körülményekre visszavezethető okokból az Opciós Tételek II. Ütem – Első, Második és Harmadik Szerződésmódosítás alapján meghatározott - műszaki tartalmának csökkentett – a Projekt releváns részének használatbavételi engedélyezéséhez szükséges – tartalommal történő megvalósításáról határoztak (a továbbiakban: Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem). A Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem részeként az alábbiak nem valósulnak meg:
a) az ún. Klára épület bontása;
b) a Szomszédos Ingatlan épületének bontása;
c) a Budapest, belterület 13323 hrsz.-ú ingatlanon kialakítandó gépkocsi parkoló;
d) az ún. Orsolya épület 2-3. emeleti teljeskörű felújítása (a vizesblokkok kivételével, melyek megvalósításra kerülnek);
e) ún. Orsolya épület földszinti kápolna székei;
f) az ún. Ferenc épület felsős tanári szoba, teakonyha kialakítása, továbbá a 301-es tanterem, a földszinti 008, 009,010-es helyiségek, orvosi WC és tanári öltözők;
g) kerti mobíliák.
2.11. Felek rögzítik, hogy a 2.8. pontban előadottakra tekintettel (ti. a szerződéskötés óta bekövetkezett piaci áremelkedés teljeskörűen a Kivitelező üzleti kockázatába lett utalva) Kivitelező kezdeményezte, hogy a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem tekintetében a szerződéskötés óta bekövetkezett, Kivitelező üzleti kockázatát meghaladó, piaci áremelkedés Felek közötti megosztásaként kerüljön megállapításra egy ún. kiegészítő vállalkozói díj (a továbbiakban: Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem Díjkiegészítés).
2.12. Megrendelő megvizsgálta a Kivitelező kezdeményezését és annak megalapozottságát elismerve megállapította, hogy a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem Díjkiegészítés megalapozott, illetve ahhoz szükséges fedezete rendelkezésre áll, ezért azt elfogadja.
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ SZAKASZBAN
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
C) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS OKAI [ELŐZŐ PONT FOLYTATÁSA]:
2.13. A Kivitelezési Szerződés teljesítése során körülmények okán a Csökkentett Opciós Tételek II....
Többet mutasson
Szöveg
C) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS OKAI [ELŐZŐ PONT FOLYTATÁSA]:
2.13. A Kivitelezési Szerződés teljesítése során körülmények okán a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem műszaki tartalmában nem szereplő munkák megvalósítása vált szükségessé (a továbbiakban: Új Opciós Feladatok III.):
a) kiegészítő vakolási, festési és tapétázási munkák;
b) az ún. Orsolya Épület eredetileg nem tervezett gépészeti átkötési és bontási munkái;
c) organizációs költségek a Projekt elhúzódására tekintettel.
2.14. A Kivitelező közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának tartalma, illetve a Megrendelő műszaki ellenőre által jóváhagyott kalkulációk alapján a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem összesített ellenértéke 788.354.089,- Ft + ÁFA, a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem Díjkiegészítés összesített ellenértéke 413.882.535,- Ft + ÁFA, míg az Új Opciós Feladatok III. összesített ellenértéke 87.763.376,- Ft + ÁFA.
2.15. A 2.6. pontban kifejtettek alapján Kivitelező tájékoztatta Megrendelőt, hogy a Kivitelező felelősségi körébe nem tartozó – korábban kellő gondossággal előre nem látható és el sem hárítható –, alábbiakban is kifejtett körülmények okán a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem késedelmet szenvedett. A késedelmet különös fokozta, hogy a 2.6. pontban hivatkozottak az oktatási intézményt érintő áthelyezéseket/költözéseket végképp kezelhetetlenné tették az Opciós Tételek II. Ütem tekintetében (annak csökkentett tartalma ellenére), a munkaterület átadáshoz szükséges módon. Ezért az oktatási intézmény folyamatos működése mellett csak a tanítási időn kívül, illetve a tanítási szünetekben volt mód a munkaterület felszabadításához szükséges áthelyezések/költözések elvégzésére.
D) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS KELTE: 2024.03.20.
E) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS JOGCÍMEI: Kbt. 141. § (2) bekezdés; Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont; Kbt. 141. § (6) bekezdés
F) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS TARTALMA:
3.1. Felek rögzítették az Új Opciós Feladatok II. megrendelését.
3.2. Felek rögzítették az Opciós Tételek II. Ütem csökkentett műszaki tartalmát.
3.3. Felek rögzítették a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem teljesítési határidejeit:
e) a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem – 6.2. pont d) alponttal nem érintett részei – vonatkozásában Felek az alábbi teljesítési határidőket állapítják meg:
• az ún. Orsolya Épület földszinti és 1. emeleti – Feladatokkal nem érintett – részeinek átépítése és a 2-3. emeleti vizesblokkok megvalósítása (a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütemben rögzített tartalomnak megfelelően) 2024. november 29. (sikeres műszaki átadás-átvételi eljárással lezárva);
• az ún. Angéla épület végleges állapot szerinti teljeskörű befejezése és valamennyi egyéb, a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem részét képező munka befejezése (a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütemben rögzített tartalomnak megfelelően) 2025. február 28. (sikeres műszaki átadás-átvételi eljárással lezárva).
3.4. Felek rögzítették a szerződésmódosítás vállalkozói díjat érintő módosításait.
3.5. Az átalánydíjas szerződéses feltételek aktualizálása a módosított díjakra vonatkozóan.
3.6. Számlázási feltételek aktualizálása a szerződésmódosítás vállalkozói díjat érintő módosításainak megfelelően. Felek rögzítették továbbá, hogy az ukrajnai háborús helyzet eredményezte finanszírozási nehézségek okán – a 9.11. pontban rögzítetteken felül - Kivitelező további 2 db részszámla kiállítására jogosult a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem tekintetében:
a) Kivitelező az adott vállalkozói díj 30%-ának (harminc százalékának) megfelelő műszaki készültség elérését követően – a Megrendelő által igazolt teljesítés esetén – jogosult részszámla kiállítására, melynek összege az adott vállalkozói díj 10%-a (tíz százaléka);
b) Kivitelező az adott vállalkozói díj 90%-ának (kilencven százalékának) megfelelő műszaki készültség elérését követően – a Megrendelő által igazolt teljesítés esetén – jogosult részszámla kiállítására, melynek összege az adott vállalkozói díj 10%-a (tíz százaléka).
3.7.-3.8. A jótállási feltételek aktualizálása a módosított műszaki ütemekre vonatkozóan.
3.9. A műszaki tartalomváltozásokat rögzítő műszaki dokumentáció beillesztése az eredeti szerződés mellékletei közé.
G) KIEGÉSZÍTÉS A HIRDETMÉNYBEN FELTÜNTETETT "18 HÓNAP" IDŐTARTAMHOZ: Ajánlatkérő a hirdetményben "18 hónap" időtartam alatt az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó) időtartamát tüntette fel. Az Opciós Tételek II. ütem teljesítési határideje a következőképpen módosult a tárgyi szerződésmódosítás alapján: eredeti határidő 2022.03.15.; módosított határidő: 2024.11.29. és 2025.02.28. a szerződésmódosítás 3.3. pontja szerint.
H) KIEGÉSZÍTÉS A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS HATÁRIDŐT ÉRINTŐ VÁLTOZÁSAIHOZ: Felek a szerződésmódosításban véglegesített teljesítési határidőket arányosan, az előre nem látható körülmények indokolta mértékben állapították meg (lásd a tárgyi szerződésmódosítás 2.2. és 2.6-2.9. pontjait).
Forrás: OJS 2024/S 070-208310 (2024-04-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-08-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 767 666 032 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése. Az ún. Alap Műszaki Tartalom (melynek...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium átalakítása és bővítése. Az ún. Alap Műszaki Tartalom (melynek megvalósítására és ellenértékének kifizetésére szerződéskötés esetén az Ajánlatkérő kötelezettséget vállal) az alábbiakat tartalmazza: Alap Műszaki Tartalom I. Ütem - Zivatar utca 10. sz. alatti épület bontása - a tanulók egy részének ideiglenes elhelyezését biztosító konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése (jogszerű használatba történő adása az oktatási intézmény részére); Alap Műszaki Tartalom II. Ütem - az Orsolya épület meghatározott részeinek bontása; - Angéla épület bontási feladatai; - Ferenc épület egyes bontási munkái; - munkatérelhatárolás; - - az ún. Bővítés új épületrész szerkezetkész állapotáig történő kivitelezése. Az Alap Műszaki Tartalmon felüli további munkarészek a felhívás II.2.11) pontja szerinti Opciós Tételek között szerepelnek. Az Alap Műszaki Tartalom főbb munkanemei és mennyiségei (tájékoztató jelleggel): Zivatar u. 10. sz. alatti épület bontása;Konténerhelyiségek megtervezése, engedélyeztetése és telepítése Bővítés új épületrész – Építészet és tartószerkezet - támfal bontása – 160,25 m3 - zsaluzás – 12405 m2 - munkagödör földkitermelése – 11400 m3 - talajnedvesség elleni szigetelés – 2641 m2 - vasbeton alapozás – 887 m3 - cölöpalapozás – 1364 m - vasbeton szerkezetek – 2268 m3 - betonacél szerelés – 350 t - falazás – 392 m2 - szigetelés – 1995 m2 Orsolya épület – Építészet és tartószerkezet - bontási munkák - acél tartószerkezetek – 280 m - ácsmunkák – 25 m2 - meglévő cserépfedés és cserépléc áthelyezése – 20 m2 - ereszcsatornák szerelése – 85 m - fal injektálás – 38 m2 Angéla épület – Építészet és tartószerkezet - bontási munkák - alapok zsaluzása – 74 m2 - síkalapozás – 22,91 m3 - fal injektálás – 12 m2 Ferenc épület – Építészet és tartószerkezet - bontási munkák – 15,15 m3 Épületgépészet - Vízellátás, csatornázás, fűtés, hűtés, légtechnika - PE lefolyóvezeték – 369 m - légcsatornák és idomok kivitelezése Épületvillamosság – Erősáram - védőcső vagy taposható gégecső beton szerkezetbe – 2620 fm - villámvédelem - áthelyezendő napelemek bontása, deponálása, tartószerkezettel, inverterrel együtt Külső közmű – Csatornázás - csatornaépítés – 102 fm - földmunkák - tározóakna kivitelezés Környezetrendezés - támfalak, betonlábazatok, lépcsők, sportpályák bontása - megtartandó fák megóvása, ápolási munkái A fentiekben ismertetett adatok, információk tájékoztató jellegűek, a részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési műszaki leírásban) kerültek rögzítésre. Ajánlatkérő 10% mértékű tartalékkeretet alkalmaz, amelynek felhasználására a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben rögzítettek szerint van mód. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kivitelezést az oktatási intézmény folyamatos működése mellett kell megvalósítani a közbeszerzési dokumentumokban rögzített feltételekkel.
Időtartam
Végdátum: 2025-07-31 📅
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog - összefoglaló és...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog - összefoglaló és tájékoztató jelleggel - az alábbi műszaki ütemekre (a továbbiakban: opciós tételek) terjed ki: - az új épületrészek (Bővítés új épületrész, Angéla épület) teljeskörű befejezése (Opciós Tételek I. Ütem); - az Orsolya épület, Ferenc épület fennmaradó részeinek átépítése és a Klára épület bontása (Opciós Tételek II. ütem). Az Opciós Tételek főbb munkanemei és mennyiségei (tájékoztató jelleggel): Bővítés új épületrész – Építészet és tartószerkezet - betonaljzat – 4473 m2 - falazás – 2008 m2 - acélszerkezetek – 5,36 t - fémlemez fedésű tető – 209 m2 - homlokzatvakolás – 1022 m2 - álmennyezet – 3233 m2 - gipszkarton falak – 1718,5 m2 - padlóburkolás – 4502 m2 - belső nyílászárók – 171 db - külső nyílászárók – 122 db - felületképzés (festés) – 3183 m2 - 3 db személyfelvonó Orsolya épület – Építészet és tartószerkezet - bontási munkák - betonaljzat – 4123 m2 - falazás – 365 m2 - fémlemez fedésű tető – 25 m2 - homlokzatvakolás – 201 m2 - vakolás – 1760 m2 - gipszkarton falak – 576 m2 - álmennyezet – 2211 m2 - padlóburkolás – 2333 m2 - külső nyílászárók – 12 db - belső nyílászárók – 125 db - felületképzés (festés) – 2492 m2 - injektálás – 386 m2 és 36 m3 - szigetelések Angéla épület – Építészet és tartószerkezet - betonaljzat – 885 m2 - falazás – 85 m2 - homlokzatvakolás – 526 m2 - gipszkarton falak – 555 m2 - álmennyezet – 475 m2 - padlóburkolás – 533 m2 - külső nyílászárók – 52 db - belső nyílászárók – 42 db - felületképzés (festés) – 582 m2 Ferenc épület – Építészet és tartószerkezet - betonaljzat – 172 m2 - falazás – 92 m2 - gipszkarton falak – 23 m2 - álmennyezet – 135 m2 - padlóburkolás – 207 m2 - külső nyílászárók – 2 db - belső nyílászárók – 18 db - felületképzés (festés) – 227 m2 Bővítés új épületrész – Belsőépítészet - beépített bútorok/elemek – 378 db - mobiliák – 1441 db Orsolya épület – Belsőépítészet - beépített bútorok/elemek – 322 db - mobiliák – 1418 db Angéla épület – Belsőépítészet - beépített bútorok/elemek – 86 db - mobiliák – 368 db Ferenc épület – Belsőépítészet - beépített bútorok/elemek – 18 db - mobiliák – 112 db Bővítés új épületrész – Erősáram - tartószerkezet, védőcső – 39220 fm - kábelek – 28045 fm - világítás – 873 db Orsolya épület – Erősáram - tartószerkezet, védőcső – 26040 fm - kábelek – 19280 fm - világítás – 731 db Angéla épület – Erősáram - tartószerkezet, védőcső – 5330 fm - kábelek – 2225 fm - világítás – 206 db Ferenc épület – Erősáram - tartószerkezet, védőcső – 3000 fm - kábelek – 930 fm - világítás – 45 db Gyengeáram (strukturált hálózat; tűzjelző, beléptető és riasztórendszer, videómegfigyelő, int. felügyelet) Környezetrendezés Külső közművek Akadálymentesítés (vizes helyiségek, egyéb akadálymentesítési eszközök) Konyhatechnológia Audiovizuális rendszerek Színpadtechnika - hatásvilágítási rendszer - színpadelemek – 108 db Ajánlatkérő az opciós jog gyakorlására a szerződés teljes időtartama alatt jogosult. Az opciós jog alkalmazása tekintetében Ajánlatkérő jogosult dönteni, hogy kívánja-e opciós jogát gyakorolni. Ennek megfelelően az opciós joggal összefüggésben az Ajánlatkérő nem kötelezhető az ütemek bármelyikének vagy az ezekhez meghatározott munkanemek/mennyiségek részleges és/vagy teljes körű lehívására (Ajánlatkérő ezzel kapcsolatosan minden igényérvényesítés lehetőségét kizárja). Az Opciós Tételek teljesítési határidejei az alábbiak szerint alakulnak: - Opciós Tételek I. Ütem esetében a megrendeléstől (de legkorábban az Alap Műszaki Tartalom készre jelentésétől) számított 10 naptári hónap; - Opciós Tételek II. Ütem esetében az Opciós Tételek I. Ütemével érintett épületrészek használatbavételi engedélyének véglegessé válásától számított 8 naptári hónap. A részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési műszaki leírásban) kerültek rögzítésre.
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: EKR001069862019 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 767 666 032 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Az alvállalkozásba adott szerződésrészek teljes értéke nem ismert [nem került sor a végszámla kiállítására; a tárgyi szerződésre nem irányadó a Kbt. 43. §...
Többet mutasson
Leírás
Az alvállalkozásba adott szerződésrészek teljes értéke nem ismert [nem került sor a végszámla kiállítására; a tárgyi szerződésre nem irányadó a Kbt. 43. § (1) bekezdés e) pontja].
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Az alvállalkozásba adott szerződésrészek teljes értéke nem ismert [nem került sor a végszámla kiállítására; a tárgyi szerződésre nem irányadó a Kbt. 43. §...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Az alvállalkozásba adott szerződésrészek teljes értéke nem ismert [nem került sor a végszámla kiállítására; a tárgyi szerződésre nem irányadó a Kbt. 43. § (1) bekezdés e) pontja].
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A) Ellenszolgáltatás Az ajánlattétel, elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF). A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet)...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A) Ellenszolgáltatás Az ajánlattétel, elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF). A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet) megfizetésére - alvállalkozó igénybevétele esetén - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A. §-ban, - alvállalkozó igénybevételének hiányában - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében, valamint a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ban foglaltak szerint kerül sor. Ajánlatkérő előleget fizet (max. 20 %). A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítése folyamán 7 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult műszaki ütemenként. B) Szerződést megerősítő kötelezettségek/Biztosítékok Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér és meghiúsulási kötbér, továbbá előleg-visszafizetési biztosíték, teljesítési biztosíték és jóteljesítési biztosíték. A részletes feltételeket a közb. dok.-k tartalmazzák.
Kiegészítő információk További információk
A BT-201 és BT-202 ROVATOK (TED-VÁLTOZAT 7. PONT) FOLYTATÁSA: A körülmények előre nem látható jellegének körében Ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy -...
Többet mutasson
További információk
A BT-201 és BT-202 ROVATOK (TED-VÁLTOZAT 7. PONT) FOLYTATÁSA: A körülmények előre nem látható jellegének körében Ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy - összhangban a BT-201 és BT-202 rovatokban (TED-változat 7. pontban) foglaltakkal - a módosítások a Kivitelezési Szerződés teljesítése során felmerült körülmények okán váltak szükségessé, ilyen Ajánlatkérő által előre nem látható körülmény többek között: - a bontások során látható vált és megismert rossz állapotú műszaki elemek illetve műszaki adottságok, amelyek miatt pótlás, javítás vagy átalakítás vált szükségessé; - statikai átalakítási munkák során szükségessé vált további megerősítések; - a katasztrófavédelmi illetékes kivitelezés során tett előírása, amely átalakítási munkálatokat tett szükségessé; - időközben hozott gyermekvédelmi szempontú előírások; - a korábban kiírt beépítendő eszközök gyártásának megszüntetése, amely következtében az újonnan betervezett eszköz telepítéséhez szükségessé váltak átalakítási munkák elvégzése; - korábban megtartott szerkezetek (így például acélkeret, ablakok, párkányok) időközben történő korrodálódása vagy rossz állapota, amely miatt csere vagy átalakítás vált szükségessé; - kivitelezés során előfordult beázások, amelyek a lépcsőház módosított kialakítását tették szükségessé; - az önkormányzat kivitelezés során tett előírása (így a járdakialakítás miatt indokolt garázskapu csere és a kapcsolódó kialakítási munkák); - korábban nem ismert, földdel takart járda, amely bontási és épületszigetelési munkálatokat tett szükségessé.
Változások Egyéb kiegészítő információk
A) AZ EREDETI SZERZŐDÉS KELTE: 2020.03.27. B) A SZERZŐDÉS ELLENÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA A MÓDOSÍTÁS ALAPJÁN: B.1. A SZERZŐDÉS EREDETI ELLENÉRTÉKE:...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A) AZ EREDETI SZERZŐDÉS KELTE: 2020.03.27. B) A SZERZŐDÉS ELLENÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA A MÓDOSÍTÁS ALAPJÁN: B.1. A SZERZŐDÉS EREDETI ELLENÉRTÉKE: 4.767.666.032,- Ft + ÁFA B.2. A SZERZŐDÉS ELLENÉRTÉKE A MÓDOSÍTÁS UTÁN: 4.834.957.185,- Ft + ÁFA C) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS OKAI 2.1. 2.1. A Kivitelezési Szerződés 2.2. és 2.7. pontja alapján a kivitelezés az alábbi műszaki ütemekre került felosztásra az Első, Második, Harmadik, Negyedik és Ötödik Szerződésmódosítás alapján. 2.2. Felek rögzítik, hogy Megrendelő 2021. május 25. napján élt a Kivitelezési Szerződés 2.7.-2.8. pontjai szerinti opciós jogával, vagyis megrendelte Kivitelezőtől az Opciós Tételek I. Ütem és II. Ütem megvalósítását. Felek rögzítik továbbá, hogy az Ötödik Szerződésmódosítás keretében csökkentésre került az Opciós Tételek II. Ütem műszaki tartalma, melyet a Felek Csökkentett Opciós Tételek II. Ütemként hivatkoznak a Kivitelezési Szerződés alkalmazásában. A jelen szerződésmódosítás aláírásának időpontjában jelenleg a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem esedékes. 2.6. A Kivitelezési Szerződés teljesítése során felmerült, Megrendelő által kellő gondossággal előre nem látható, valamint egyéb üzemeltetési/költségmegtakarítási szempontokra tekintettel az eredeti műszaki tartalomban szereplő feladatok elvégzése vált szükségtelenné, illetve más műszaki megoldások alkalmazása okán díjmódosuláshoz vezető változások merültek fel a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem tekintetében (a továbbiakban: Opciós Tételek II. Ütemből Elmaradó Feladatok). 2.7. A Kivitelezési Szerződés teljesítése során felmerült körülmények okán a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem – Ötödik Szerződésmódosítás alapján meghatározott - műszaki tartalmában nem szereplő munkák megvalósítása vált szükségessé (a továbbiakban: Új Opciós Feladatok IV.). 2.8. A Kivitelező közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának tartalma, illetve a Megrendelő műszaki ellenőre által jóváhagyott kalkulációk alapján az Opciós Tételek II. Ütemből Elmaradó Feladatok összesített ellenértéke 13.756.233,- Ft + ÁFA (melynek Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem Díjára eső része 11.499.679,- Ft + ÁFA, míg a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem Díjkiegészítésre eső része 2.256.554,- Ft +ÁFA), az Új Opciós Feladatok IV. összesített ellenértéke 74.843.789,- Ft + ÁFA. 2.9. A 2.7. pontban kifejtettek alapján Kivitelező tájékoztatta Megrendelőt, hogy a Kivitelező felelősségi körébe nem tartozó – korábban kellő gondossággal előre nem látható és el sem hárítható –, kifejtett körülmények okán a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem késedelmet szenvedett. 2.10. A fent részletezettekre tekintettel Felek a Kivitelezési Szerződés módosításáról döntöttek a jelen szerződésmódosításban rögzített feltételekkel (a továbbiakban: Szerződésmódosítás) annak tudomásulvételével, hogy a Szerződésmódosításra kizárólag a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel összhangban van mód. D) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS KELTE: 2025.07.29. E) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS JOGCÍMEI: Kbt. 141. § (2) bekezdés; Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont; Kbt. 141. § (6) bekezdés F) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS TARTALMA: 3.1. Felek rögzítették az Új Opciós Feladatok IV. megrendelését. 3.2. Felek rögzítették az Opciós Tételek II. Ütemből Elmaradó Feladatok műszaki tartalmát. 3.3. Felek rögzítették a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem műszaki tartalmát (összhangban a szerződésmódosítás 3.1. és 3.2. pontjaival). 3.4. Felek rögzítették a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem teljeskörű befejezésének új határidejét: 2025. július 31. (sikeres műszaki átadás-átvételi eljárással lezárva). 3.5. Felek rögzítették a szerződésmódosítás vállalkozói díjat érintő módosításait. 3.6. Az átalánydíjas szerződéses feltételek aktualizálása a módosított díjakra vonatkozóan. 3.7. Felek rögzítették a Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem műszaki tartalmának és vállalkozói díjának megfelelően módosított végszámla ellenértékét. 3.8.-3.9. A jótállási feltételek aktualizálása a módosított műszaki ütemekre vonatkozóan. 3.10. A műszaki tartalomváltozásokat rögzítő műszaki dokumentáció beillesztése az eredeti szerződés mellékletei közé. G) KIEGÉSZÍTÉS A HIRDETMÉNYBEN FELTÜNTETETT "18 HÓNAP" IDŐTARTAMHOZ: Ajánlatkérő a hirdetményben "18 hónap" időtartam alatt az Alap Műszaki Tartalom (Feladatok) eredeti (első szerződésmódosítást megelőzően irányadó) időtartamát tüntette fel. A Csökkentett Opciós Tételek II. Ütem teljesítési határideje a következőképpen módosult a tárgyi szerződésmódosítás alapján: eredeti határidő 2022.03.15.; 5. sz. szerződésmódosításban módosított határidők: 2024.11.29. (teljesült) és 2025.02.28.; a tárgyi 6. sz. szerződésmódosításban 2025.02.28-i határidő 2025.07.31.-re módosult . H) KIEGÉSZÍTÉS A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS HATÁRIDŐT ÉRINTŐ VÁLTOZÁSAIHOZ: Felek a szerződésmódosításban véglegesített teljesítési határidőket arányosan, az előre nem látható körülmények indokolta állapították meg (lásd a tárgyi szerződésmódosítás 2.2. és 2.6-2.9. pontjait). I) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS MÓDOSÍTOTT MŰSZAKI TARTALMA: I.1) Opciós Tételek II. Ütemből Elmaradó Feladatok: a) az ún. Orsolya Épület részleges födémfeltöltés-eltávolítása nem kerül megvalósításra; b) 1313, 420, 421, 422 és 423 konszignációs jelű nyílászárók nem valósulnak meg; c) szenteltvíztartó, ivókút elmarad; d) interaktív táblák felszerelése elmarad. I.2) Új Opciós Feladatok IV.: 1) Angéla épület statikai pótmunkák. Zárófödémet borító rétegrend bontása során vált láthatóvá a födém rossz állapotban lévő fagerendás szerkezete, amelynek teljes bontása volt szükséges statikus tervező szakvéleménye alapján. 2) Klára épület megtartása miatt szükséges volt az eredetileg bontásra jelölt gázmérő és betáp vezeték kialakítása az Angéla épületben. 3) Angéla épület kazánházi elválasztó falazás. 4) Orsolya épület földszinti régi elektromos főelosztó áthelyezése. Az eredeti mérőszekrény betáp kábelének feltárt hossza nem tette lehetővé a tervezett kialakítást. FOLYTATÁS A BT-202 ROVATBAN (TED-VÁLTOZAT 7.1. PONT):
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Új érték
Szöveg:
A BT-201 ROVAT (TED-VÁLTOZAT 7. PONT) FOLYTATÁSA: 5) További lámpák, kapcsolók belsőépítészeti kialakításhoz. 6) Módosított tűzjelző rendszer. 7) Betekintő...
Többet mutasson
Szöveg
A BT-201 ROVAT (TED-VÁLTOZAT 7. PONT) FOLYTATÁSA: 5) További lámpák, kapcsolók belsőépítészeti kialakításhoz. 6) Módosított tűzjelző rendszer. 7) Betekintő körablak elhelyezése zeneterem és sekrestye ajtajára (időközben hozott egyházi gyermekvédelmi szempontú előírások miatt vált szükségessé). 8) Lábtörlő Angéla épület udvari bejárathoz. 9) Bővítmény épület tetőszinten lévő gépekhez kezelőjárda kiépítése. 10) Tornacsarnok és Ferenc épület közötti terület lezárása kapuval. 11) Pincei boltöv magasság csökkentése tornateremben (a régi padló és feltöltés bontása során felszínre került). 12) Földszinti szellőzőgépházban lévő 2 db elektromos elosztó áthelyezése. 13) Lépcsőházi világítás Orsolya épület 2. é s 3. emeltén felület kialakítással. 14) Orsolya épület 1. és 2. emelet közötti hidegburkolat és felület kialakítás, az elmaradt 2-3. emeleti felújítások és a megvalósult 1. emeleti felújítás csatlakozása. 15) Ferenc épület földszinti vizesblokk csökkentett műszaki tartalommal, orvosi szoba megvalósítása miatt szükséges beavatkozás. 16) Pincei átemelő módosított kialakítása (megszűnt a betervezett szivattyútípus gyártása, módosítani kellett az aknát és szivattyút). 17) Vonóvasak kialakítása zeneteremben (az Angéla épület bontása során feltárt állapot miatt statikai okból szükséges változtatás). 18) Orsolya és Ferenc épület átjárónál statikai átalakítási munkák (két épület csatlakozásánál tervezett új menekülő ajtó elhelyezésénél feltárt szerkezetállapot miatt statikai okból szükséges beavatkozás). 19) Födém megerősítése Orsolya épület 106-os teremben (födémet támasztó meglévő és megmaradó acél gerenda nem megfelelő alátámasztása miatt). 20) Klára-Angéla épület között gyengeáramú kábelek kialakítása (a Klára épület megtartása miatt szükséges volt a tűzjelző rendszerbe való illesztése). 21) Angéla épület mélyföldszinti 4 db ablaknyílás átalakítása. 22) Ferenc épület meglévő fűtési ágának átkötése. 23) Orsolya-Ferenc ép földszinti átjárónál régi fűtési vezeték visszavágása. 24) Orsolya-Ferenc épületi átjárói folyosó szintbeli kialakítása (az Orsolya épület felső szintjeinek felújításának, így a tervezett szintbeli kialakítás elmaradása miatti szintbehozás kisebb szakaszon közlekedésbiztonsági okból). 25) Orsolya épület 1-fsz új belső párkányok, toktakarók elhelyezése (megmaradó nyílászárók körül lévő falburkolatok bontása során derült ki a párkányok rossz állapota). 26) Plusz lámpák Orsolya ép. tornaterembe, lámpacsere Bővítmény-Angéla épület átjáróban, és Angéla épület zeneterembe. 27) Új bordásfal Orsolya épület földszintii tornatermébe (bontás során feltárult műszaki állapot miatt nem volt visszaszerelhető minden korábban megtartandónak tervezett bordásfal). 28) Klára épület megmaradása miatt az épület előtti kert kialakítása egy mozgássérült parkolóval. 29) Orsolya épület meglévő megmaradó pincei lejáró hidegburkolása balesetmegelőzési céllal. 30) Politechnika terembe homlokzati ablakcsere a meglévő nyílászáró rossz állapota miatt. 31) Módosított falburkolat költsége Bővítmény-Angéla épület átjárójában a módosított gáz nyomvonal és álmennyezeti kialakítás miatt. 32) Zivatar utcai bejárati ajtó fölötti bevilágító ablak cseréje a meglévő rossz állapota miatt. 33) Betekintést gátló fóliázás ajtókra és ablakokra oktatási zavartalanság céljából. 34) Angéla épület bontási munkáknál szikla bontási munkák költsége. 35) Revíziós ajtók Angéla épület mennyezeti fan-coil készülékekhez elektromos oldalról. 36) Angéla épület belső kert lépcsője (cölöpözésnél részlegesen elbontott lépcső visszaépítése). 37) Gázfogadó helyiség acélkeretének cseréje (megtartani tervezett acél keret korábban nem látható korrodált állapota miatt). 38) Gáz műszaki biztonsági felülvizsgálathoz szükséges pótmunkák, plusz elzáró szerelvények. 39) Angéla épület szomszéd felöli homlokzatának felületképzése alpintechnikával. 40) Angéla épület lépcsőházi mennyezetének módosított kialakítása (a rabicolt padlásfödém átázása miatt balesetveszélyessé vált, cserélni kellett). 41) Angéla bejárat módosított terv szerinti pótmunkái. 42) Ady - Zivatar utcai saroknál homlokzat pótlása, új kialakítása, elbontott régi kazánház csatlakozásánál (csak a bontás után váltak láthatóvá a szerkezetek, födém helyén szigetelés elhelyezése és vakolása vált szükségessé). 43) Orsolya épület újonnan elkészült 2.-3. emeleti vizesblokkok folyosói ajtajai környékén megbontott lábazat, lambéria pótlása, Ferenc lépcsőház ajtó melletti hidegburkolás. 44) Orsolya épület lépcsőházi korlát felújítása 1- 2 és 2-3 emelet közötti részen. 45) Angéla épület utcai kerthez vezető lépcső korlátja (biztonsági okból szükséges korlát). 46) Angéla épület garázskapu (garázskapu feltárt állapota és a kerületi önkormányzat által menet közben előírt járdakialakítás miatt cserélni szükséges az eredetileg magmaradónak kiírt kaput). 47) Garázs körüli terméskő burkolás a régi megmaradó támfal rossz állapota és a településképi igények miatt az egységes megjelenés érdekében. 48) Belső kertben Angéla ép melletti régi betonjárdák elbontása (korábban nem ismert, földdel takart járda bontása az épületszigetelés elhelyezéséhez). 49) Korlát a mozgássérült parkolóba. 50) Elektromos főkapcsoló kazánházhoz. 51) Díszfák telepítése (villamos szolgáltató által újonnan épített előkerti elektromos trafó miatt kivágott fák pótlására telepített, tervben nem szereplő fák). 52) Távnyitók Ferenc épület Orvosi szoba és öltöző ablakaira. FOLYTATÁS A BT-300 ROVATBAN (TED-VÁLTOZAT VI.3 További információk)