„Szociális szolg. és bölcsődefejlesztés” 1. rész: Szociális Átmeneti Ellátási Központ fejlesztése 2. rész: Margaréta Bölcsőde fejlesztése A részletes meghatározás a Közbeszerzési dokumentumban kerül kifejtésre a felhívás karakterkorlátja miatt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-06-03.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-05-03.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2019-05-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR000527842019
Rövid leírás:
„Szociális szolg. és bölcsődefejlesztés”
1. rész: Szociális Átmeneti Ellátási Központ fejlesztése
2. rész: Margaréta Bölcsőde fejlesztése
A részletes meghatározás a Közbeszerzési dokumentumban kerül kifejtésre a felhívás karakterkorlátja miatt.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák📦
További CPV-kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Jelen eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján kerül megindításra. További információk a Közbeszerzési Dokumentációban.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: „Szociális szolg. és bölcsődefejlesztés”
1. rész: Szociális Átmeneti Ellátási Központ fejlesztése
+ még 3
2. rész: Margaréta Bölcsőde fejlesztése
A részletes meghatározás a Közbeszerzési dokumentumban kerül kifejtésre a felhívás karakterkorlátja miatt.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
A rész elnevezése: Szociális Átmeneti Ellátási Központ fejlesztése
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Előzmény, meglévő állapot: Tárgyi intézmény 5 szabadon álló - zárt közlekedő folyosókkal összekötött - épületben működik. A - (pavilon jellegű) magastetős, földszintes, előre gyártott, vasbeton pillérvázas - létesítmény az „idősek otthona” szakmai programjához rendelt funkciókat tartalmazza. Az objektumban megtalálható egy konyhaüzem és kiszolgáló helyiségei, személyzeti öltöző, irodák, étkező, társalgó, mosdó és foglalkoztató egységek, továbbá betegszoba vizesblokkal, ill. három pavilonban az ellátottak elhelyezését biztosító hat-hat szobás lakóegység zuhany, wc, fürdőszoba, teakonyha, raktár és nővérszoba kiegészítéssel. A jelenlegi infrastrukturális rendszer a 90-es éveknek megfelelő szintű, az otthon részlegesen akadálymentesített. (Férőhelyek száma: 30 fő ellátott és 12 fő személyzet.)Telekméret: 3002 m

Időtartam: 5 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.5.1-16-MI1-2017-00006.
További információk:
Jelen eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján kerül megindításra. További információk a Közbeszerzési Dokumentációban.
A rész elnevezése: Margaréta Bölcsőde fejlesztése
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Jelenlegi állapot: Tárgyi objektum szabadon álló, hat földszintes, lapostetős épületszárnyból kialakított, előre gyártott vasbeton pillérvázas létesítmény, melyben (4 blokk) bölcsőde és (2 szárny) iskolafogászat működik. A ház jelenlegi összközműves infrastrukturális rendszere a 90-es éveknek megfelelő szintű, az épületegyüttes részlegesen akadálymentesített, ill. egy szárny részleges korszerűsítésen esett át évekkel ezelőtt. A bölcsődében az intézmény szakmai programjához rendelt funkcióknak megfelelő öltöző, mosdó, foglalkoztató, fürdető, gazdasági helyiségek, továbbá (gázüzemű sütővel rendelkező) melegítő konyha található. A fogászati blokk jellemzően várótermi folyosót és kezelő egységeket tartalmaz a szükséges kiszolgáló terekkel kiegészítve. Telekméret: 8903 m

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.2.1-16-MI1-2017-00011, TOP-6.5.1-16-MI1-2017-00015
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 3531 Miskolc, Bársony János u. 29. (hrsz.: 22336/54.)
3532 Miskolc, Bokréta utca 1. (hrsz.: 22113/38)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő továbbá a Kbt. 74. §(1) bekezdés b) pont alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.

A megkövetelt igazolási mód: Egységes európai közbeszerzési dokumentum. Az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 67. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakra. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján: ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátószervezet részéről is a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti egységes európai közbeszerzési dokumentumot. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését, ill. ha ajánlattevő a közbeszerzési szerződés teljesítésével összefüggésben nem kíván alvállalkozót igénybe venni. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltakra. Ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. §, 10.§ és 12-14. §, illetve 16. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alá. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben. Amennyiben a cégkivonattal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz (vagy az ajánlattevő letelepedése szerinti országában ezzel azonos jogállású szervhez) benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, egyszerű másolati példányban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. § alapján.

+ még 5
Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § rendelkezéseire.
Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pont szerinti alkalmasság:
Sz/1: A 322/2015.(X.30.) K.r. 21.§ alapján a magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek szerepelni kell az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. A nem magyarországi letelepedésű gazdasági szereplőnek a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában való szereplés, vagy a letelepedése szerinti országban előírt engedély, jogosítvány vagy szervezeti, kamarai tagság szükséges. Ezek nem teljesülése ajánlattevő alkalmatlanságát eredményezi.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Az ajánlatban EEKD nyilatkozatot kell benyújtani az alkalmassági követelménynek való megfelelésről (Kbt. 67.§). Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján nem kéri a részletes információk megadását az EEKD dokumentum IV. részében, elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés dokumentummal történő igazolása ajánlatkérő erre vonatkozó, a Kbt. 69.§ (4) bekezdés szerinti felhívását követően szükséges.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Kiegészítés az ajánlati felhívás III.1.1) pontjához: SZ/1 minimumkövetelménye: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében; nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén, ha nincs bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint nem teljesíti az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt.

Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6)-(7); (9); (11) bek, valamint a Kbt. 69. § (11) bek is irányadók.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Kiegészítés az ajánlati felhívás III.1.3) pont Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) pontjához:
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított maximum 8 éven belül megkezdett és öt éven belül befejezett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően, teljesített, sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárult alábbi referenciával:

— az 1. rész esetén legalább 1000 m
— a 2. rész esetén legalább 1800 m
Amennyiben ajánlattevő mindkét részben ajánlatot tesz, úgy elegendő az előírt referenciák közül a magasabb követelménynek megfelelni.
M/2.) Alkalmatlan az ajánlattevő az eljárás mindkét része vonatkozásában, ha nem von be a teljesítésbe legalább 1 fő szakembert, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-É” kategóriájú felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklete IV./1. rész 2. pontjában meghatározott vagy azzal egyenértékű végzettséggel, és gyakorlattal, vagy érvényes, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „MV-É” kategóriájú felelős műszaki vezetői (vagy a hatályos átsorolás előtti, azzal egyenértékű) jogosultsággal rendelkezik. Amennyiben a megjelölt szakember rendelkezik a 266/2013 (VII.11.) Korm. rendelet 1. melléklet alapján meghatározott érvényes „MV-É (Építési szakterület)” kategóriás felelős műszaki vezetői névjegyzékbe vétellel, abban az esetben nem szükséges az ennek megszerzéséhez szükséges végzettséget és szakmai gyakorlatot igazolni, elegendő csak a névjegyzékbe vétel tényét és annak időpontját igazolni.

Ugyanazon szakember az eljárás mindkét része vonatkozásában bemutatható.
Műszaki és szakmai képességek:
M/1 Ajánlattevő, adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti Egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozat benyújtására köteles, mely szerint megfelel az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.

Az alkalmasság igazolása a Kbt. 69. §-a szerinti ajánlatkérői felhívásra az alábbiak szerint történik:
+ még 16
M/1 Ajánlattevő a Kr. 21. § (2) bekezdésének a) pontja alapján mutassa be az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző legfeljebb 8 éven belül megkezdett és 5 éven belül (60 hónapban) befejezett, a közbeszerzés tárgya szerinti, legjelentősebb építési beruházásait a Kr. 23. § alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással igazoltan.

Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább:
— a szerződést kötő másik fél megnevezését,
— a teljesítés helyét,
— a kivitelezés tárgyát – az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti tartalommal,
— az építési beruházás főbb mennyiségi adatait az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti tartalommal,
— a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő – legalább év, hónap és nap – megjelölésével, külön feltüntetve a műszaki átadás-átvétel időpontját), valamint azt, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

A referenciamunkák közös ajánlattevői formában történő teljesítés esetén a fenti adatokat a referenciaigazolásnak oly módon kell tartalmaznia, hogy abból az ajánlattevő saját teljesítése alapján az alkalmassága egyértelműen megállapítható legyen. Amennyiben a referenciaigazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők általvégzett munkák elkülönítésével, úgy a referenciaigazolásban a közös ajánlattevő tagok egyetemleges kötelezettségvállalására hivatkozni kell megjelölve, hogy hány százalékos volt a teljesítés alapján az ellenszolgáltatásban való részesülés aránya, tekintettel a Kr. 22. § (5) bekezdésében foglaltakra.

A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek – a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt.

M/2. Ajánlattevő, adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti Egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozat benyújtására köteles, mely szerint megfelel az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.

Ajánlattevő a Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján mutassa be azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó dokumentumok:
— a szakemberek bevonására, gyakorlati idejük ismertetésére vonatkozó nyilatkozat,
— a szakember szakmai tapasztalatát és végzettségét ismertető saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza (szakmai tapasztalat idejét év, hónap megjelöléssel kell tartalmaznia),

— végzettséget (képzettséget) igazoló dokumentumok egyszerű másolata,
— a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat, mely tartalmazza, hogy eljárásba történő bevonásáról tudomással bír.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Kiegészítés az ajánlati felhívás III.1.3) pont kiválasztási szempontok felsorolása ponthoz:
A minimumkövetelmény szerint időtartamban megállapított szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lenni az alkalmassági követelményeknek való megfelelés (ajánlatkérő kiemelten felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a minimális fordulatokat, melyeket ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előír).A Kbt. 65. § (6) bek alapján az előírt alkalmassági követelményeknek (M1.-M2.) a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, melynek értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.A Kr. 24. § (1) bek alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az M/2 pontokban foglalt igazolási módok helyett.Ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, M/2 pontok előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazd-i szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum elérhetőségének pontos megjelölését is elfogadja ajánlatkérő a dok-k benyújtása helyett.A Kbt. 65. § (7) bek szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlattételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.A Kbt. 65. § (9) bek szerint a külön jogszabályban foglaltak szerint előírt, szakemberek - azok végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. Amennyiben az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, ebben az esetben csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratát, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

+ még 1
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: 1.Részletek a Közbeszerzési dokumentumban mindkét részben:
A szerződés és kifizetés: HUF. A megvalósítás pénzügyi fedezetét Ajánlatkérő Európai Uniós forrásból biztosítja.
+ még 2
A támogatás mértéke: 100 %, a finanszírozás formája: utófinanszírozás.
Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (8) bek alapján a teljes ellenszolgáltatás 10 %-ának megfelelő mértékű előleget biztosít, amennyiben az előlegre nyertes ajánlattevő igényt tart. Ajánlatkérő az előleg igénybevételét nem köti előleg-visszafizetési biztosíték nyújtásához. Az előlegszámla összege a számlákban (4db) arányosan számolható el. Három részszámla és egy végszámla kiállítása lehetséges. 4 db résszámla: 25 %-50 %-75 %-100 %-osan megvalósult teljesítés esetén.2. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Kötelező jótállás: 36 hónap (felette megajánlás szerint) Jótállási biztosíték: a nettó vállalkozói díj 5 %-a. Késedelmi kötbér: ellenszolgáltatás 0,5 %-a naptári naponta, de max a nettó vállalkozói díj 15 %-a. Meghiúsulási kötbér: ellenszolg 20 %-a.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-06-03 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M/2. alkalmassági feltételre megjelölt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felüli többlettapasztalata magasépítés területen (0-48 hónap között)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M/2. alkalmassági feltételre megjelölt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felüli többlettapasztalata energetikai korszerűsítés területen (0-48 hónap között)
Jótállás időtartama a kötelező 36 hónap felett (a műszaki átadás-átvételt követő naptól számítva hónapokban megadva; min: 0 max: 24 hó), egész hónapokban
Ár (súlyozás): 70
1. Kizárólag azok a gazd. szereplők tehetnek ajánlatot, amelyeknek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte, illetve akik az eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR rendszerben.

2. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 13.§ (3) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását.

+ még 19
3. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésére és a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjára vonatkozó nyilatkozatot. Nemleges is.
4. Az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő, mind közös ajánlattevők vonatkozásában.
5. Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerint az EKR-ben.
6. Az ajánlat dokumentumait, nyilatkozatait az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásába bevont (kapacitást nyújtó) gazdasági szereplő nevében aláíró cégjegyzésre nem jogosult képviselő tekintetében csatolni kell a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, az ajánlat aláírásra és/vagy nyilatkozattételre kiterjedő meghatalmazást, amely tartalmazza a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását.

7. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlat dokumentumait, nyilatkozatait, illetve a fenti meghatalmazásokat az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásába bevont (kapacitást nyújtó) gazdasági szereplő nevében meghatalmazás nélkül aláíró képviselő tekintetében a képviseleti jogosultságot alátámasztó bármely dokumentumot.

8. A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 5.§ (2) bekezdése alapján Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevők az ajánlat részét képező dokumentumokat pdf. formátumú fájlban készítsék el.

9. A formai elvárásokat a Közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák
10. Ajánlatkérő helyszíni bejárást jelen eljárásban nem tart.
11. Ajánlatkérő konzultációt jelen eljárásban nem tart.
12. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját alkalmazza.
13. Ajánlattevőknek a Kbt. 134. § (6) bekezdés szerint jótállási biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról ajánlatukban nyilatkozniuk kell.
14. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 73. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakra, nyilatkozatot kell benyújtaniuk arról, hogy a hivatkozott feltételeknek, előírásoknak megfelelnek.

15. A szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell legalább 100 millió Ft/év és legalább 50 millió Ft/káresemény mértékű felelősségbiztosítással. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén a szerződéskötés időpontjában a fenti tartalmú felelősségbiztosítással rendelkezni fog.

16. Ajánlattevőnek ajánlata részeként csatolnia kell az ajánlati árat alátámasztó árazott költségvetést, illetve a szakmai ajánlatát (árazott költségvetés)
17. A nyertes Ajánlattevőnek a munkaterület átadása előtt organizációt és ütemezést kell benyújtania, amit Ajánlatkérőnek el kell fogadnia.
18. Az eljárás során a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Kisely Alexandra, Lajstromszáma: 00113.
19. Pontszám: 0-10. Ajánlati ár: fordított arányosítást, a minőségi szempontok: egyenes arányosítás. Tekintettel arra, hogy a szerződés teljesítéséhez Magyar Mérnöki Kamarai/Magyar Építész Kamarai nyilvántartással rendelkező szakemberek közreműködése szükséges, a szerződéskötés feltétele, hogy az ajánlati felhívás M.2. pontjaiban felsorolt szakembernek szerepelnie kell a Magyar Mérnök Kamarai (www.mmk.hu) vagy a Magyar Építész Kamarai (www.mek.hu) névjegyzékben. Ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor erről nyilatkoznia kell.

20. A felhívás IV.2.6) pontjában meghatározott 2 hónap ajánlati kötöttség alatt Ajánlatkérő 60 napot ért.
21. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az eljárás mindkét részében az értékelésnél bemutatott, különböző területeken (magasépítés/energetikai korszerűsítés) szerzett szakmai tapasztalatok között az átfedés nem megengedett, ezeket jól elkülöníthető módon szükséges feltüntetni az igazolásra benyújtott önéletrajzban.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § (3) bekezdésnek megfelelően
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 088-209951 (2019-05-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-11-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 430 730 921 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Előzmény, meglévő állapot: Tárgyi intézmény 5 szabadon álló – zárt közlekedő folyosókkal összekötött – épületben működik. A– (pavilon jellegű) magastetős, földszintes, előre gyártott, vasbeton pillérvázas – létesítmény az „idősek otthona” szakmai programjához rendelt funkciókat tartalmazza. Az objektumban megtalálható egy konyhaüzem és kiszolgáló helyiségei, személyzeti öltöző, irodák, étkező, társalgó, mosdó és foglalkoztató egységek, továbbá betegszoba vizesblokkal, ill. három pavilonban az ellátottak elhelyezését biztosító hat-hat szobás lakóegység zuhany, wc, fürdőszoba, teakonyha, raktár és nővérszoba kiegészítéssel. A jelenlegi infrastrukturális rendszer a 90-es éveknek megfelelő szintű, az otthon részlegesen akadálymentesített. (Férőhelyek száma: 30 fő ellátott és 12 fő személyzet.)Telekméret: 3 002 m

Jelenlegi állapot: Tárgyi objektum szabadon álló, hat földszintes, lapostetős épületszárnyból kialakított, előre gyártott vasbeton pillérvázas létesítmény, melyben (4 blokk) bölcsőde és (2 szárny) iskolafogászat működik. A ház jelenlegi összközműves infrastrukturális rendszere a 90-es éveknek megfelelő szintű, az épületegyüttes részlegesen akadálymentesített, ill. egy szárny részleges korszerűsítésen esett át évekkel ezelőtt. A bölcsődében az intézmény szakmai programjához rendelt funkcióknak megfelelő öltöző, mosdó, foglalkoztató, fürdető, gazdasági helyiségek, továbbá (gázüzemű sütővel rendelkező) melegítő konyha található. A fogászati blokk jellemzően várótermi folyosót és kezelő egységeket tartalmaz a szükséges kiszolgáló terekkel kiegészítve. Telekméret: 8 903 m

Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M/2. alkalmassági feltételre megjelölt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felüli többlet tapasztalata magasépítés területen (0-48 hónap között)
Az M/2. alkalmassági feltételre megjelölt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felüli többlet tapasztalata energetikai korszerűsítés területen (0-48 hónap között)
Jótállás időtartama a kötelező 36 hónap felett (a műszaki átadás-átvételt követő naptól számítva hónapokban megadva; min. 0 max. 24 hó), egész hónapokban
Az M/2. alkalmassági feltételre megjelölt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felüli többlet tapasztalata magasépítés területen (0–48 hónap között)
Az M/2. alkalmassági feltételre megjelölt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felüli többlet tapasztalata energetikai korszerűsítés területen (0–48 hónap között)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-09-03 📅
Név: ORSZAK-BORSOD Szakipari és Építőipari Kivitelező Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56290291
Postacím: Vitéz utca 2.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3527
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309831002📞
E-mail: forgacsgy@orszak-borsod.hu📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
Internetcím: http://www.orszak-borsod.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 93 779 040 HUF 💰
336 951 881 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
3
Hivatkozás További információk
Név: FK-Raszter Zrt.
Székhely: 3533 Miskolc, Felsőszinva u. 73.
+ még 7
Adószám: 11887827-2-05
Név: Jánosik és Társai Kft.
Székhely: 1047 Budapest, Attila utca 34.
Adószám: 11066901-2-41
Név: Orszak-Borsod Kft.
Székhely: 3527 Miskolc, Vitéz u. 2.
Adószám: 11062206-2-05
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § (3) bekezdésnek megfelelően.
Forrás: OJS 2019/S 233-570660 (2019-11-29)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-05-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 336 951 881 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Kiegészítés a VII.2.1) ponthoz:
1. Az épület belső nyílászáróinak bontási munkái:
Az épület belső nyílászáróinak bontásakor derült ki, hogy a nyílászárók felett nincs semmilyen áthidalás. A nyílászárók beépítésekor annak idején egyszerűen ráfalazták a válaszfaltéglákat a tokra. A bontási munkák után 7 db 75 cm széles, 41 db 100 cm széles és 1 db 140 cm szélességű nyílásnál szükséges új áthidalót beépíteni.
Mennyiségfelmérés és óraszükséglet számítás külön mellékletben a vállalkozó akadályközlésében.
2. A bontási munkálatok vakolatverés akadályai:
A különféle bontási munkák vakolatleverést tettek szükségessé. A meglévő vakolatok rendkívül gyenge minőségűek, ezért a vakolatok bontása sokkal nagyobb területen vált szükségessé, mint az a költségvetésben szerepelt. Ezen mennyiség a felméréseink alapján 851,5 m
Mennyiségfelmérés és óraszükséglet számítás külön mellékletben.
3. Csapadékvíz hálózat nyomvonalának feltárása következtében bekövetkezett akadályoztatás: akadályoztatott napok száma: 35 nap.
A csapadékvíz hálózat meglévő nyomvonalának feltárásakor vált nyilvánvalóvá, hogy a 2018.9. hóban készített (és a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező) közmű tervek szerinti befogadó akna és a hozzá tartozó vezetékszakasz nem létezik, ezért tervmódosítás vált szükségessé.
2019.10.10. A szennyvíz és csapadékcsatorna hálózat nyomvonalának feltárása.
2019.10.17. A kooperáción helyszíni bejárás történt a Megrendelővel és Képviselőivel (Műszaki ellenőr, projektmenedzser), valamint a tervezővel.
2019.10.18. Tervezői feljegyzés készült (Az email 2019.10.18-án lett megküldve az ORSZAK-BORSOD Kft. részére a benne szereplő tervezői feljegyzés dátuma tévesen 2019. november 17. Helyes dátuma 2019. október 17.) miszerint az épület délkeleti oldalán meglévő utolsó aknától egy csapadékcsatorna található, mely a Szinva patakba vezeti a vizet. Ezen vezetékszakasz vizsgálandó meg, hogy alkalmas-e csapadékvíz befogadására.
2019.10.25. A közműszolgáltató (MIVÍZ) által feltárásra került a csapadékvíz befogadó helye. Mely alapján a korábban használhatónak vélt vezetékszakasz nem alkalmas az elvezetésre.
2019.10.25. Az új csapadékvíz csatorna elvi nyomvonala elfogadott a Műszaki ellenőr által, készíthető rá a módosított közmű helyszínrajz.
2019.10.28. A közműtervező által megküldésre került a módosított közmű helyszínrajz.
2019.10.29. A közműépítés munkák kezdése.
2019.11.14. A közműépítési munkák befejezése az érintett homlokzati szakaszokon.
2019.11.15. Homlokzati állványépítés megkezdése az érintett szakaszokon.
A csapadékvíz hálózat készítésének későbbi kezdése a homlokzati hőszigetelési munkák kivitelezését hátráltatta. Az érintett homlokzati felületeket nem lehet addig felállványozni, amíg a közművek nem készültek el. Ezáltal ezeken a részeken a homlokzati hőszigetelési munkák csak később tudtak elkezdődni. Továbbá a közműcsatornák nyílt árkai és munkagödrei az anyagszállítást is akadályozták. Az érintett homlokzati felületek készültsége ezáltal 35 napos késedelmet szenvedett.
A közműépítés munkák későbbi befejezése miatt az út- és térburkolat helyreállítása aszfaltburkolattal a hideg idő beállta miatt nem kivitelezhető.
4. Tető csapadékvíz levezetéssel kapcsolatban bekövetkezett akadályoztatás:
A tető csapadékvíz levezetésének készítésekor derült ki, hogy az E-13-as terven szereplő 4. Fogorvosi rendelőben levezetett csapadékvíz nem folyik el. A 2019. december 9-én elvégzett kamerás vizsgálat során derült ki, hogy a 160 mm átmérőjű vezeték el van dugulva. Olyan mértékű a lerakódott bitumen benne, hogy az nem tisztítható. Ennek a lefolyónak a cseréje nem szerepel a dokumentációban, nem része a tárgyi kivitelezési munkának. A 2019.12.12.-én tartott kooperáción egyeztetés történt a Megrendelővel és a Műszaki ellenőrökkel, a lehetséges műszaki megoldásról. Mivel a csapadékvíz levezetése a homlokzaton történik, a homlokzati színvakolat nem készíthető el csak a csapadékcsatorna elkészülte után.
Módosítás aláírásának dátuma: 2020.1.30.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP6.2.1-16-MI1201700011, TOP6.5.1-16-MI1201700015
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 3532 Miskolc, Bokréta utca 1. (hrsz.: 22113/38.)
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Angyalné Soltész Kitti
Hivatkozás További információk
Kiegészítés a VII.2.1) ponthoz:
1. Az épület belső nyílászáróinak bontási munkái:
+ még 21