A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott, az elkészült engedélyezési dokumentációnak, illetve jogerős építési engedélyben foglaltaknak megfelelő kiviteli tervek elkészítése az alábbi ingatlanok vonatkozásában: Tokaj, Bodrog parti sétány; hrsz: 600/6 600/9 600/19, Főtér (hrsz:1,2), Főutca (Bethlen Gábor és Rákóczi utcák egy szakasza hrsz 44, 266); Dózsa György utca (hrsz: 138), Zákó köz (hrsz: 309) Tervező feladata a kivitelezéshez elengedhetetlen engedélyeket és az azokhoz szükséges szakhatósági és közműgazda egyeztetéseket lefolytatni és beszerezni a hozzájárulásokat is. Tervezői feladat része továbbá a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során felmerülő ajánlattevői kérdésekre történő válaszadás, valamint a tervek alapján történő kivitelezés során. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá a tervezői művezetés biztosítása. A művezetés minden szakágra vonatkozóan szükséges.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-05-10.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-04-03.
Ajánlati felhívás (2019-04-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000568432018
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott, az elkészült engedélyezési dokumentációnak, illetve jogerős építési engedélyben foglaltaknak megfelelő kiviteli tervek elkészítése az alábbi ingatlanok vonatkozásában: Tokaj, Bodrog parti sétány; hrsz: 600/6 600/9 600/19, Főtér (hrsz:1,2), Főutca (Bethlen Gábor és Rákóczi utcák egy szakasza hrsz 44, 266); Dózsa György utca (hrsz: 138), Zákó köz (hrsz: 309)
Tervező feladata a kivitelezéshez elengedhetetlen engedélyeket és az azokhoz szükséges szakhatósági és közműgazda egyeztetéseket lefolytatni és beszerezni a hozzájárulásokat is.
Tervezői feladat része továbbá a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során felmerülő ajánlattevői kérdésekre történő válaszadás, valamint a tervek alapján történő kivitelezés során. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá a tervezői művezetés biztosítása. A művezetés minden szakágra vonatkozóan szükséges.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Részekre történő ajánlattétel nem lehetséges indok: A tervezői feladatok komplexitása, egymással való szerves kapcsolata, elvégzendő feladatok szakmailag egymásra épülnek, ezért az ingatlanok kiviteli tervezését szükséges összehangolni. A tervezési cél elérése érdekében egymásra épülő tervfázisok elkészítése szükséges.

Objektum A közbeszerzés hatálya

A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott, az elkészült engedélyezési dokumentációnak, illetve jogerős építési engedélyben foglaltaknak megfelelő kiviteli tervek elkészítése az alábbi ingatlanok vonatkozásában: Tokaj, Bodrog parti sétány; hrsz: 600/6 600/9 600/19, Főtér (hrsz:1,2), Főutca (Bethlen Gábor és Rákóczi utcák egy szakasza hrsz 44, 266); Dózsa György utca (hrsz: 138), Zákó köz (hrsz: 309).

A felmerülő valamennyi, a tervdokumentáció elkészítésével összefüggő költség a Tervezőt terheli, a hatósági díjak megfizetése Megrendelő költsége.
Tervezői feladat része továbbá a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során felmerülő ajánlattevői kérdésekre történő válaszadás, valamint a tervek alapján történő kivitelezés során, a Kivitelező részéről felmerülő kérdésekre történő válaszadás, indokolt esetben a Tervező hibájából a terv esetleges hiányossága, vagy hibája miatt a kivitelezés során fellépő problémák esetében történő tervpontosítás, tervmagyarázat, helyszíni egyeztetés keretében, kizárólag a tervező részéről a garanciális, szavatossági körben esetlegesen felmerülő kötelezettséget, illetve a terv hibájából adódó tervmódosítások elkészítése, továbbá a kivitelezés teljesítését lezáró műszaki átadás-átvételi eljáráson való hivatalos részvétel, tervezői hozzájárulások, nyilatkozatok megadása. Ezeken túl tervező kötelessége az egyenértékűségi vizsgálatok elvégzése és azokról nyilatkozattétel.

A nyertes ajánlattevő feladata továbbá a tervezői művezetés biztosítása. A művezetés minden szakágra vonatkozóan szükséges.
A kivitelezési tervdokumentáció tartalmi követelményei különösen, de nem kizárólagosan:
1. Építészeti munkarész (konszignációkkal, részletrajzokkal, látványtervekkel...)
2. Tartószerkezeti munkarész
3. Tereprendezési munkarész és kiviteli terv készítése
4. Épületgépészeti munkarész és szakági kiviteli terv készítése
5. Épületvillamossági munkarész és szakági kiviteli terv készítése
6. Gyengeáramú munkarész és hálózat telepítési terv készítése
7. Tűzjelző hálózati munkarész
8. Közmű munkarész
9. Út és térburkolat munkarész
10. Vízépítési munkarész
11. Környezetrendezési munkarész
12. Geodéziai felmérési munkarész
13. Talajmechanikai munkarész
14.Üzemeltetési és karbantartási munkarész készítése
15. Munkabiztonsági és egészségvédelmi terv készítése
18. Közvilágítási munkarész
19. Kertészeti munkarész
20. Akadálymentesítési munkarész
22. Restaurálási kutatási- és engedélyeztetési munkarész
22. Minden olyan tervezési, szakértői munkarész, amely a magas színvonalú kivitelezéshez és engedélyeztetéshez szükséges.
A tervezés főbb helyszínei:
1) Kossuth tér - főtér
Az alsó- és felső tér teljes burkolati felújítása valósul meg minden kiegészítő elemével, a teljes terület csapadékvíz elvezetésének rendezésével együtt.
2) a főtér felső részén megépítésre kerül Szent Erzsébet kápolnája a szent 8/4-es szobrával.
3) A régi Nepomuki Szent János szobor áthelyezésre kerül a Bodrog parti sétány menti területre.
4) Fő utca, 19 ház homlokzatának felújítása, rekonstrukciója. Tető héjazat csere, homlokzati vakolat javítása, színezése, lábazat javítása, terméskő burkolat készítése, homlokzati nyílászárók, portálok cseréje.
5) Óvárosi parti sétány
1400 méteren teljes területrendezés történik. Több helyen felújításra kerülnek a lépcsők, rekreációs terek kerülnek kialakításra a szükséges berendezési tárgyakkal. Többlet gépjármű parkoló kerül kialakításra.
Részletek a Közbeszerzési Dokumentumokban.
Időtartam: 90 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: GINOP 7.1.6-16-2017-00005
További információk:
Részekre történő ajánlattétel nem lehetséges indok: A tervezői feladatok komplexitása, egymással való szerves kapcsolata, elvégzendő feladatok szakmailag egymásra épülnek, ezért az ingatlanok kiviteli tervezését szükséges összehangolni. A tervezési cél elérése érdekében egymásra épülő tervfázisok elkészítése szükséges.
Részekre történő ajánlattétel nem lehetséges indok: A tervezői feladatok komplexitása, egymással való szerves kapcsolata, elvégzendő feladatok szakmailag egymásra épülnek, ezért az ingatlanok kiviteli tervezését szükséges összehangolni. A tervezési cél elérése érdekében egymásra épülő tervfázisok elkészítése szükséges.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Tokaj város
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (a továbbiakban: AT), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki (amely) a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésben foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az AT - t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A megkövetelt igazolási mód: az AT - nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8–16.§-a alapján történik, ennek megfelelően, AT- nek az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) foglaltak alátámasztására szolgáló igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdés alapján történik. Az igazolásokat az AT- nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezetében meghatározottak szerint kell benyújtania; A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelete 15. § (1) bekezdése alapján az AT- nek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (EEKD) kell benyújtani a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok hiányának igazolására. AT- nek egyebekben ajánlatában a Kbt. 67. § (4) szerint nyilatkozni köteles arról, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), I), n) és p) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjára vonatkozóan az ajánlattevő nyilatkozatát kell csatolni. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan az AT nyilatkozatát kell csatolni. A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében: - Magyarországon letelepedett az AT-ők esetében a köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő ellenőrzi. A kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban a köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő is ellenőrzi. Ha a gazdasági szereplő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy együttes adóigazolást kell benyújtani. - Nem Magyarországon letelepedett AT esetében, a letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolását kell benyújtani. Amennyiben a gazdasági szereplő Magyarországon nem végez adóköteles tevékenységet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erről szóló igazolását kell benyújtani. Egyebekben Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1–16.§-okra. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő — ellenkező bizonyításig — az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ahol jelen pont ajánlattevőt említ, azon a közös ajánlattevőket is érteni kell. Öntisztázás: Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 64.§ (1)–(2) bekezdéseire.

AT-nek a 322/2015.(X.30.) Korm.r.8.§(1) bekezdése alapján szerepelnie kell az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékben, ill. a nem Mo.-on letelepedett gazd. szereplő a letelepedés szerinti ország nyilv.-ban vagy rendelkezzen a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő a Kbt. 65.§ (2) bekezdésére tekintettel jelen eljárásban pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelményt nem ír elő.
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevő mutassa be azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe azzal, hogy 1 szakember csak 1 pozícióra vonható be:
Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alk. követelménynek, azzal, hogy Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát, az alk. köv.-ek előzetes igazolása kapcsán, azaz a IV. Rész «alfa» szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltését.

Utólagos igazolás: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdések alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően megfelelő határidő tűzésével felhívja az Ajánlattevő(ke)t az alkalmassági követelmények (M1-M4) tekintetében az EEKD-ban tett nyilatkozatot alátámasztó igazolások benyújtására, az alábbiak szerint:

a) be kell nyújtani a bemutatott szakember releváns szakképzettségét, illetve végzettségét és szakmai tapasztalatát ismertető saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen, és amely tartalmazza a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát is,

b) nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetében, amennyiben a bemutatott szakember nem szerepel a szakmai szervezet/kamarai nyilvántartásban úgy csatolni kell hozzá a 266/2013 (VII.11.) Korm.r.-ben előírt képesítési minimum követelményeknek való megfelelést igazoló, illetve az előírt minimális szakmai gyakorlati idő meglétét alátámasztó dokumentumokat is. Ilyen esetben a szakmai önéletrajznak tartalmaznia kell a szakember nyilatkozatát arról, hogy nyertesség esetén gondoskodik az kamarai nyilvántartásba vételéről.

c) más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő vagy származási országban szerzett, a fentiekkel egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordítása,
Amennyiben a szakemberek rendelkeznek a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti jogosultságokkal, abban az esetben az önéletrajzukban jelöljék meg, hogy az adott jogosultság mely elektronikus elérési úton ellenőrizhető. Ez esetben ajánlatkérő ellenőrzi bemutatott szakember jogosultságának meglétét és érvényességét az illetékes szakmai szervezet (kamara) által vezetett nyilvántartásból. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetében, amennyiben a szakember nem szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, ajánlatkérő a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendeletben előírt követelményeknek való megfelelést (képesítési minimum illetve az ezzel egyenértékű szakképzettség meglétét, és az előírt min. szakmai gyakorlati időt) a becsatolt dokumentumok, és a szakember szakmai önéletrajzában adott nyilatkozatok alapján ellenőrzi.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmasnak minősül ajánlattevő, amennyiben rendelkezik legalább
M.1) 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet „Építészeti
Tervezési terület” szerinti részében meghatározott «É» tervezési (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges képzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel;
M.2) legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet «Építmények gépészeti tervezési szakterület» részében meghatározott («G») tervezési (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges képzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel;

M.3) legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet «Építményvillamossági tervezési szakterület» részében meghatározott «V» tervezési (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges képzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel.

M.4) legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet „Tartószerkezeti tervezési szakterület” részében meghatározott «T» tervezési (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges képzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Megrendelő jelen közbeszerzés pénzügyi fedezetét Európai Uniós forrásból elnyert támogatásból (GINOP - 7.1.6 - 16-2017-00005 számú projekt) biztosítja. A finanszírozás módja a 272/2014.(XI.5) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés 65. pontjában meghatározott utófinanszírozási rend szerinti (támogatási intenzitás: 100,0000000 %) 30.1. A jelen szerződésszerinti szerződéses ár (a tervezői díj) elszámolása 1 rész és egy végszámlával történik.A számla ellenértékét Ajánlatkérő a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdése szerint 30 naptári napon belül átutalással fizeti meg. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 135. § (5), (6) bekezdésére is. A pénzügyi teljesítés részletes feltételeit a szerződéstervezet V. pontja tartalmazza. Szerződésbiztosító mellékkötelmek: késedelmi kötbér, mely a tervezői díj 1 %-ának megfelelő összeg minden késedelemmel érintett napra, meghiúsulási kötbér, melynek mértéke tervezői díj 30 %-ának megfelelő összeg. Részletek a szerződéstervezetben.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2019-07-09 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-05-10 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Ekr
További információk:
Elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M1) alk. köv. (1 fő a 266/2013 (VII.11.) Korm. r. 1. melléklet I.2 rész «Ép. terv. terület» szerinti «É» poz. bemut.) szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (0–36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az M2) alk. köv. 1 fő a 266/2013 (VII.11.) Korm. r. 1. melléklet I.2 rész «Ép. gépészeti terv. szakterület» szerinti «G» poz.) szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (0–36 hónap)
Az M3) alk. köv. (1 fő, a 266/2013 Korm. r. 1. melléklet I.2 rész «Építményvillamossági terv. szakter.» szerinti «V» pozícióra bemutatott) szakember többlet szakirányú tervezési ideje (0–36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M4) alk. köv. (1 fő, a 266/2013 Korm. r. 1. melléklet I.2 rész «Tartószerkezeti tervezési szakter.» szerinti «T» pozícióra bemutatott) szakember többlet szakirányú tervezési ideje (0–36 hónap)
Ár (súlyozás): 50
1. Az eljárásban való részvétel feltétele aj. bizt. adása, a Kbt. 54.§-ában foglaltak szerint, amit az AT-nek az aj. kötöttség beálltáig kell az AK rendelkezésére bocsátani. A bizt. összege: 500 000 HUF az előírt pénzösszegnek az Ajánlatkérő alábbi fizetési számlájára történő befizetésével: Magyar Államkincstár 10027006-00340777-00000024. A befizetés jogcímeként fel kell tüntetni a jelen eljárás tárgyát valamint azt, hogy «Ajánlati biztosíték». A biztosíték a Kbt. 54.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti formában teljesíthető. A részleteket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.

2. A közb. dokumentumokat a Kbt. 57. § (2) bekezdése szerint legalább egy AT-nek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak az EKR rendszeren keresztül el kell érnie. A dokumentáció másra át nem ruházható. AK a dokumentációt szerkeszthető formában is rendelkezésére bocsátja. Eltérés esetén a nem szerkeszthető formátumú dokumentáció tartalma a mérvadó.

3. Az ajánlathoz csatolandó dokumentumokat, nyilatkozatmintákat az Ajánlati Dokumentáció tartalmazza. Az eljárás nyelve magyar.
4. AK kiegészítő tájékoztatást a Kbt. 56. §-ában foglaltak szerint nyújt. A kieg. tájt kizárólag az EKR rendszeren keresztül lehet kérni. AK a kieg. tájt az EKR-rendszer küldi meg valamennyi olyan AT-nek, akik az eljárásra érdeklődésüket az EKR rendszerben jelezték. Az EKR működtetését a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Kft. végzi (http://nekszt.hu), ezért rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK-nek kieg. tájt nem áll módjában nyújtani.

5. Közös ajánlatot vagy önálló ajánlatot tevő ajánlattevők esetén ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság).
6. A III.1.3. pontokban meghatározott alkalmassági minimum feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
7. Ajánlatkérő a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza.
8. AK a Kbt. 81.§ (4) bek. foglaltak szerint a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el, és alkalmazza szükség esetén a Kbt.72. § szerinti eljárást.
9. FAKSZ: Hámos István, lajstrsz: 00052 e-mail:hamos.istvan@trend-m.hu, lev.c: 1116 Bp., Temesvár u. 20.
10. Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) alpont szerinti legjobb ár-érték arány szerint értékeli, az alábbiak szerint:
Adható pontszámok: 0–100.
A pontkiosztás módszere: Az 1-es részszempont (ár) esetében: fordított arányosítás a 2.-5. részszempontok (szakemberek) esetében: egyenes arányosítás. Ahol AK a Kbt. 77. § (1) bekezdésére figyelemmel előírta a legkedvezőbb ajánlati értéket, az esetleg annál kedvezőbb megajánlás esetén is a legkedvezőbbként meghatározott ajánlati értéket helyettesíti be a képletbe és számolja ki a pontszámokat. A szakember többlettapasztalata alatt az alkalmasság körében előírtakon felüli többlettapasztalatot értjük.

11. A nyertes Ajánlattevővel megkötött szerződés határozott időtartamra jött létre, amely a szerződés aláírása napján lép hatályba, és a kiviteli tervek alapján elkészült építési beruházást lezáró, eredményes műszaki átadás-átvételi eljárást követő napon szűnik meg. A 2.7. pontban szereplő határidő a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítésének kötbérköteles határideje, mely a szerződés aláírását követően számított 90 munkanap.

12. A szerződéskötés feltétele, hogy a Tervező rendelkezzen a jelen beszerzés tárgyára szerinti tevékenységre, tervezői hibákból fakadó, tervezésre és mérnöki szolgáltatásra vonatkozó és az elnyert munkára kiterjedően összkockázatú (all risks típusú) tervezői felelősségbiztosítással, minimum 2 000 000 HUF/káresemény és minimum 10 000 000 HUF/éves kártérítési limittel. Részletek a Dokumentációban.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § alapján.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 069-162598 (2019-04-03)
További információk (2019-04-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott, az elkészült engedélyezési dokumentációnak, illetve jogerős építési engedélyben foglaltaknak megfelelő kiviteli tervek elkészítése az alábbi ingatlanok vonatkozásában: Tokaj, Bodrog parti sétány; hrsz: 600/6 600/9 600/19,Főtér (hrsz:1,2), Főutca (Bethlen Gábor és Rákóczi utcák egy szakasza hrsz 44, 266); Dózsa György utca (hrsz: 138), Zákó köz (hrsz: 309)
Tervező feladata a kivitelezéshez elengedhetetlen engedélyeket és az azokhoz szükséges szakhatósági és közműgazda egyeztetéseket lefolytatni és beszerezni a hozzájárulásokat is.
Tervezői feladat része továbbá a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során felmerülő ajánlattevői kérdésekre történő válaszadás, valamint a tervek alapján történő kivitelezés során. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá a tervezői művezetés biztosítása. A művezetés minden szakágra vonatkozóan szükséges.
A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott, az elkészült engedélyezési dokumentációnak, illetve jogerős építési engedélyben foglaltaknak megfelelő kiviteli tervek elkészítése az alábbi ingatlanok vonatkozásában: Tokaj, Bodrog parti sétány; hrsz: 600/6 600/9 600/19,Főtér (hrsz:1,2), Főutca (Bethlen Gábor és Rákóczi utcák egy szakasza hrsz 44, 266); Dózsa György utca (hrsz: 138), Zákó köz (hrsz: 309)
Tervező feladata a kivitelezéshez elengedhetetlen engedélyeket és az azokhoz szükséges szakhatósági és közműgazda egyeztetéseket lefolytatni és beszerezni a hozzájárulásokat is.
Tervezői feladat része továbbá a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során felmerülő ajánlattevői kérdésekre történő válaszadás, valamint a tervek alapján történő kivitelezés során. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá a tervezői művezetés biztosítása. A művezetés minden szakágra vonatkozóan szükséges.
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
A kiegészítő tájékoztatásra adott válaszok miatt a közbeszerzési dokumentáció pontosítása, módosítása, kiegészítése vált szükségessé.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott, az elkészült engedélyezési dokumentációnak, illetve jogerős építési engedélyben foglaltaknak megfelelő kiviteli tervek elkészítése az alábbi ingatlanok vonatkozásában: Tokaj, Bodrog parti sétány; hrsz: 600/6 600/9 600/19,Főtér (hrsz:1,2), Főutca (Bethlen Gábor és Rákóczi utcák egy szakasza hrsz 44, 266); Dózsa György utca (hrsz: 138), Zákó köz (hrsz: 309)
A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott, az elkészült engedélyezési dokumentációnak, illetve jogerős építési engedélyben foglaltaknak megfelelő kiviteli tervek elkészítése az alábbi ingatlanok vonatkozásában: Tokaj, Bodrog parti sétány; hrsz: 600/6 600/9 600/19,Főtér (hrsz:1,2), Főutca (Bethlen Gábor és Rákóczi utcák egy szakasza hrsz 44, 266); Dózsa György utca (hrsz: 138), Zákó köz (hrsz: 309)
Forrás: OJS 2019/S 084-201922 (2019-04-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-09-12) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott, az elkészült engedélyezési dokumentációnak, illetve jogerős építési engedélyben foglaltaknak megfelelő kiviteli tervek elkészítése az alábbi ingatlanok vonatkozásában: Tokaj, Bodrog parti sétány; hrsz: 600/6 600/9 600/19,Főtér (hrsz:1,2), Főutca (Bethlen Gábor és Rákóczi utcák egy szakasza hrsz 44, 266); Dózsa György utca (hrsz: 138), Zákó köz (hrsz: 309).

Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M1) alk. köv. (1 fő a 266/2013 (VII.11.) Korm. r. 1. melléklet I.2 rész „Ép. terv. terület” szerinti „É” poz. bemut.) szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (O-36 hónap)
Az M2) alk. köv. 1 fő a 266/2013 (VII.11.) Korm. r. 1. melléklet I.2 rész „Ép. gépészeti terv. szakterület” szerinti „G” poz.) szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (O-36 hónap)
Az M3) alk. köv. (1 fő, a 266/2013 Korm. r. 1. melléklet I.2 rész „Építményvillamossági terv. szakter.” szerinti „V” pozícióra bemutatott) szakember többlet szakirányú tervezési ideje (O-36 hónap)
Az M4) alk. köv. (1 fő, a 266/2013 Korm. r. 1. melléklet I.2 rész „Tartószerkezeti tervezési szakter.” szerinti „T” pozícióra bemutatott) szakember többlet szakirányú tervezési ideje (O-36 hónap)
Hivatkozás További információk
Az érvényes ajánlatot tevők:
3.sz. Ajánlattevő: Perfektum Építész Kft. (1036 Budapest, Perc utca 2.) alkalmas a szerződés teljesítésére, nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Ajánlatának az értékelési szempont szerinti tartalmi elemei: Egyösszegű nettó ajánlati ár: nettó 58 740 000 Ft „Építészeti tervezési terület” „É” szakember többlet szakirányú tervezési gyakorlati ideje (0-36 hónap) 36 „Építmények gépészeti tervezési szakterület” „G” p szakember többlet szakirányú tervezési gyakorlati ideje (0-36 hónap) 36 „Építményvillamossági tervezési szakterület” „V” szakember többlet szakirányú tervezési gyakorlati ideje (0-36 hónap) 36 „Tartószerkezeti tervezési szakterület” „T” szakember többlet szakirányú tervezési gyakorlati ideje (0-36 hónap) 36

Az érvénytelen ajánlatot tevők:
1. sz. Ajánlattevő neve: Global Terv Kft. (1134 Budapest, Kassák Lajos utca 69–71.) ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) alpontja alapján. Indokolás: ajánlatkérő „HIÁNYPÓTLÁSI FELHÍVÁS-ára Ajánlattevő a megadott határidőre hiánypótlásként egy másik ajánlatkérő részére, más közbeszerzési eljárásban benyújtandó hiánypótlását töltött fel az EKR-be.

2. sz. Ajánlattevő neve: Hadas Építész Mérnöki Művészeti Kft (3530 Miskolc, Hunyadi János utca 13) ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) alpontja alapján. Indokolás: A benyújtott ajánlatában a következő hiányosságok voltak: Ajánlatkérő kérte az (EEKD) II. részt kijavítani, kiegészíteni, és a teljesítésbe bevonni kívánt gazdasági szereplők kapacitásainak igénybevételére vonatkozó EEKD-ban kért információkat, megadni konkrétan megjelölve, mely gazdasági szereplőket kívánják igénybe venni az alkalmasság igazolásához, és a teljesítéshez. Kérte továbbá az EEKD-t valamennyi kapacitást nyújtó gazdasági szereplő tekintetében külön-külön kitölteni. A hiánypótlásként csatolt (javított) EEKD-ben Az EEKD II. rész C pontban, a Más szervezetek kapacitásainak igénybevételére vonatkozó információkban azonban ajánlattevő ismételten azt nyilatkozta, hogy ajánlattevő nem veszi igénybe más szervezetek kapacitásait. E körben újabb hiánypótlás elrendelésére nincs jogszerű lehetőség. - Ajánlattevő által csatolt „Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés és a Kbt. 65. § (7) bekezdése tekintetében (alvállalkozói/ más szervezet (vagy személy) kapacitásnak igénybevételről kiegészítésre/ javításra szorult. Ajánlatkérő kérte, hogy a Nyilatkozat II. részében azon gazdasági szereplőket tüntessék amelyek erőforrást biztosítják. Ajánlattevő a hiánypótlást nem teljesítette megfelelően. - Tekintettel arra, hogy az ajánlattételi határidőre benyújtott ajánlatából ajánlatkérő számára nem volt világos, hogy mit tekintsen szakmai ajánlatnak, felvilágosítás kéréssel fordult ajánlattevőhöz. Hiánypótlásban ajánlattevő azt nyilatkozta, hogy a hiánypótlásra benyújtott 5-ös és 7-es számú melléklet vegye ajánlattevő figyelembe. A 7-es számú melléklet a Közbeszerzési dokumentáció szakemberek bemutatására vonatkozó részei, és az értékelési szempontokra tett megajánlásokat (szakemberek többlet-tapasztalatait) alátámasztó szakmai önéletrajzok voltak, azaz ajánlattevő szakmai ajánlata. A Dokumentáció 13. pontjában ajánlattevő rögzítette: „Az értékelési szempontokra a számszerű ajánlatot a Felolvasólap értelemszerű kitöltésével kell megtenni. Az ott megadott adatokat a szakmai ajánlatban kell az ajánlattevőnek alátámasztania. A szakmai ajánlat hiánya a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.” Ajánlattevő által az utólag benyújtott szakmai ajánlat nem vehető figyelembe.

Az eredménytelenség indoka:
Tekintettel arra, hogy Perfektum Építész Kft. (1036 Budapest, Perc utca 2., mint az egyedüli érvényesnek minősült ajánlat szerinti ára a bontási jegyzőkönyvben ismertetett rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét jelentősen meghaladta, és pótlólagos forrás nem áll rendelkezésre, az eljárás eredménytelen Kbt. 75. § (2) bekezdés b) alpontja alapján.
Tekintettel arra, hogy Perfektum Építész Kft. (1036 Budapest, Perc utca 2., mint az egyedüli érvényesnek minősült ajánlat szerinti ára a bontási jegyzőkönyvben ismertetett rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét jelentősen meghaladta, és pótlólagos forrás nem áll rendelkezésre, az eljárás eredménytelen Kbt. 75. § (2) bekezdés b) alpontja alapján.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2019/S 179-436771 (2019-09-12)