Vagyonvédelmi szolgáltatások (956) 2

MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A MÁV csoport személy-és vagyonvédelmi feladatainak ellátása, melynek keretében többek között közcélnak átadott, fizikai védelem nélküli üzemi magánterületen ellátott, kötöttpályás közlekedés biztonsági kockázatot magában foglaló, gördülő (mozgó) állomány védelmére is kiterjedő személy- és vagyonvédelmi feladatokat szükséges teljesíteni.
A beszerzés mennyiségét ajánlatkérő a megkötendő szerződés (keretmegállapodás) értékének meghatározásával közli a következők szerint: nettó 24 500 000 000 HUF + ÁFA.
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben a keretösszeg a 36 hónapos időtartam alatt nem merül ki, a keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbítsa.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-04-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-03-25.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-03-25 Ajánlati felhívás
2019-04-08 További információk
2019-10-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2019-12-31 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2020-01-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2020-01-28 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2020-03-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2020-11-25 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2021-01-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-03-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-04-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-04-08 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-10-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-11-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-03-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Biztonsági szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000211952019
Rövid leírás:
A MÁV csoport személy-és vagyonvédelmi feladatainak ellátása, melynek keretében többek között közcélnak átadott, fizikai védelem nélküli üzemi magánterületen ellátott, kötöttpályás közlekedés biztonsági kockázatot magában foglaló, gördülő (mozgó) állomány védelmére is kiterjedő személy- és vagyonvédelmi feladatokat szükséges teljesíteni. A beszerzés mennyiségét ajánlatkérő a megkötendő szerződés (keretmegállapodás) értékének meghatározásával közli a következők szerint: nettó 24 500 000 000 HUF + ÁFA. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben a keretösszeg a 36 hónapos időtartam alatt nem merül ki, a keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbítsa.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Biztonsági szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Biztonsági szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Meghívásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Könyves Kálmán krt. 54–60.
Postai irányítószám: 1087
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.mavcsoport.hu 🌏
E-mail: gulyas.jozsefdr@mav.hu 📧
Telefon: +36 304889164 📞
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000211952019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000211952019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-03-25 📅
Benyújtási határidő: 2019-04-11 📅
Közzététel dátuma: 2019-03-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 061-142475
HL-S szám: 61
További információk
II.2.7.) A keretmegállapodás az aláírásának napján lét hatályba (felek eltérő aláírási időpontja esetén az utolsó aláírás napján). Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben a keretösszeg a 36 hónapos időtartam alatt nem merül ki, a keretmegállapodás hatályát további 12 hónappal meghosszabbítsa.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A MÁV csoport személy-és vagyonvédelmi feladatainak ellátása, melynek keretében többek között közcélnak átadott, fizikai védelem nélküli üzemi magánterületen ellátott, kötöttpályás közlekedés biztonsági kockázatot magában foglaló, gördülő (mozgó) állomány védelmére is kiterjedő személy- és vagyonvédelmi feladatokat szükséges teljesíteni.
Többet mutasson
A beszerzés mennyiségét ajánlatkérő a megkötendő szerződés (keretmegállapodás) értékének meghatározásával közli a következők szerint: nettó 24 500 000 000 HUF + ÁFA.
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben a keretösszeg a 36 hónapos időtartam alatt nem merül ki, a keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbítsa.
Ajánlatkérő tájékoztatásként a 2017-es évben megrendelt azonos tárgyú szolgáltatások összesített statisztikai adatait az alábbiakban közli:
1. Szállítmánykísérés: 0 óra,
2. Személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme: 128 225 óra,
3. Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme: 262 116 óra,
4. Pályaudvar, vasútállomás, a közforgalom számára megnyitott terület felügyelete, ellenőrzése: 294 894 óra,
5. A közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete: 196 785 óra,
6. Telephelyen végzett járőrözés: 490 017 óra,
7. Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása: 51 292 óra,
8. Portaszolgálat: 454 941 óra,
9. Mobil járőrözés
a.) gépkocsival: 36 232 óra,
b.) vonaton: 235 972 óra,
c.) gyalogosan: 36 232 óra,
10. Kutyás szolgálat: 0 óra,
11. Készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása: 3 319 óra,
12. Rendezvénybiztosítás: 2 000 óra,
13. Biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása: 83 102 óra,
14. Távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése: 0 óra,
15. Riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat: 0 óra.
Ezen adatok azonban nem kötik az ajánlatkérőt, az információk kizárólagos célja, hogy az ajánlattevőknek kiegészítő információt nyújtson.
Nyertes ajánlattevők feladataikat a keretmegállapodás és az egyedi szolgáltatási keretszerződések vonatkozásában minden esetben a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény rendelkezéseinek maradéktalan betartása mellett kötelesek ellátni.
Többet mutasson
Alkalmatlan,ha:
SZ1.) nem rendelkezik a 2005. évi CXXXIII. törvény 5. § szerinti, a személy- és vagyonvédelmi tevékenység végzésére jogosító működési engedéllyel. Ig: engedély.
A RJ (közös részvételre jelentkező) alkalmatlan, ha az alább meghatározott feltételek közül bármelyik fennáll:
P.1.) bármely számlavezető PÜ intézménytől származó nyilatkozat tartalma szerint az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 12 (tizenkettő) hónapban:
(I.) 15 (tizenöt) naptári napot meghaladó sorbanállás fordult elő,
(II.) hitel-visszafizetési kötelezettségének nem tesz/tett eleget.
Ig: PÜ int nyil.
P.2.) az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 (három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben az adózás előtti eredménye egynél több évben negatív volt, amennyiben később jött létre az részvételre jelentkező, úgy a közbeszerzés tárgya (személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások) szerinti nettó árbevétele a működése ideje alatt, az eljárást megindító felhívás feladásának napjáig nem éri el legalább a nettó 1 500 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
Ig: AK ell.
P.3.) nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen legalább nettó 2 500 000 000 HUF közbeszerzés tárgya (személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások) szerinti árbevétellel, attól függően, hogy részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Ig: nyil.,
P.4.)a 321/2015. (X.30.) Korm.rend. 19.§(1)bek.d) pontjára figy. nem rendelkezik legalább 300 000 000 HUF/év és 70 000 000 HUF/káresemény értékű, a közbeszerzés tárgya szerinti feladatokra (személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások) vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással. Ig: kötvény és fedig.
Többet mutasson
Időtartam: 36 hónap
További információk:
II.2.7.) A keretmegállapodás az aláírásának napján lét hatályba (felek eltérő aláírási időpontja esetén az utolsó aláírás napján).
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben a keretösszeg a 36 hónapos időtartam alatt nem merül ki, a keretmegállapodás hatályát további 12 hónappal meghosszabbítsa.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: MÁV teljes vonalhálózata és a feladat ellátáshoz szükséges objektumok területei

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező, közös részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a Kbt. 63. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson
Ig.mód:
A részvételre jelentkezőnek jelentkezésében a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó.
Többet mutasson
Lásd részletesen dok-ban.
Az ajánlattételre felhívandó gazdasági szereplők számának korlátozása: Keretszám: 5, Kbt. 82. § (5) bek alapján rangsor: M.1. szerinti referencia számossága (másodlagosan: teljesített órák száma). Lásd dok-ban részletesen.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ellenszolgáltatás teljesítése utólag, egyösszegben történik, a számla kifizetésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)–(2) bekezdései, valamint a Kbt. 135. § (1), (5)–(6) és (11) bekezdései alapján a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül kerül sor. Ajánlatkérő, illetve a kifizetésre köteles szervezet az ellenértéket az igazolt szerződésszerű teljesítést követően átutalással, forintban (HUF) teljesíti.
Többet mutasson
Nyertes ajánlattevő egyedi havonta jogosult számlát kiállítani Megrendelő teljesítésigazolása alapján.
Kötbérek: nem teljesítési kötbér, hibás teljesítési kötbér.
Lásd részletesen dok-ban.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A keretmegállapodás indokolása: Nem releváns.
A négy évnél hosszabb keretmegállapodás indoklása: Nem releváns.
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes ajánlat.
Értékelési szempontok a KM első részében:
Ár szempontok:
1. szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra), ssz:1,
2. személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra), ssz: 5,
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra), ssz: 4.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35803375
Ajánlatkérő neve: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_72858615
Postacím: Könyves Kálmán körút 54–60.
Ország: Budapest 🏙️
Ajánlatkérő neve: MÁV FKG Felépitménykarbantartó és Gépjavitó Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_21433005
Postacím: Jászladányi út 10.
Postai város: Jászkisér
Postai irányítószám: 5137
Ország: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Ajánlatkérő neve: MÁV Szolgáltató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_54810576
Más típusú ajánlatkérő: Vasúti szolgáltató
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Gulyás József

Hivatkozás
További információk
— A jelentkezéseket kizárólag elektronikus úton van lehetőség benyújtani az EKR rendszeren keresztül a közbeszerzési dokumentumok — Jelentkezés összeállítása — 1. Formai előírások pontjában előírt formai követelményeknek megfelelően.
— Ajánlatkérő időszakos üzleti társulások (konzorciumok) ajánlatát is elfogadja. Feltételeket ld. a közb dok-okban.
— Ajánlatkérő nem tartja fenn a jelen eljárásban való részvétel jogát a Kbt. 34. §-ban meghatározott gazdasági szereplők részére.
— Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást nem kívánja konzultáció formájában nyújtani.
— A jelentkezésnek tartalmaznia kell a részvételre jelentkező Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatát.
— A jelentkezésnek felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. § (5) bekezdése szerinti információkat. Részvételre jelentkező az EKR felületén a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólapot köteles a részvételi jelentkezés részeként kitölteni.
Többet mutasson
— A Kbt. 71. §-ában foglaltak szerint van lehetőség hiánypótlásra.
— Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában foglalt eredménytelenségi okot nem alkalmazza.
— A közb. dok-k korlátlanul és teljeskörűen, közvetlenül és díjmentesen elektronikusan elérhetőek elektronikus úton az alábbi felületen: https://www.ekr.gov.hu/
— FAKSZ: dr. Őszy Tamás, lajstromszám: 00092.
— A többváltozatú ajánlattétel lehetőségét nem biztosítja ajánlatkérő.
— Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattételt kizárja az alábbi indokokra figyelemmel: A jelen közbeszerzés keretmegállapodás megkötésére irányul, amely alapján folyományaként ajánlatkérő több verseny újranyitásával megvalósuló közbeszerzési eljárást kíván lebonyolítani. A részekre történő ajánlattétel ezáltal az egyes verseny újranyitások során valósulhat meg.
Többet mutasson
— Az ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét a Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján, hogy a minősített ajánlattevők jegyzéke tekintetében meghatározottakhoz képest szigorúbban állapítja meg a részvételre jelentkezők gazdasági és pénzügyi, valamint a műszaki és szakmai alkalmassági feltételeit, azok igazolását.
Többet mutasson
— Jelen közbeszerzés a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul, melynek eredményeképpen legfeljebb négy ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást.
— A 2005. évi CXXXIII. törvény 72/B. §-ra hivatkozással ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban indokolást fog kérni a 116/2018. (VII. 2.) Korm. rendeletben meghatározott minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj mértékénél alacsonyabb összegű megajánlások tekintetében.
Többet mutasson
— Ajánlati biztosíték: 30M, AT szakaszban.
— Ért folyt: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes ajánlat. A KH útmutatója nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról alapján: az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám (amely minden szempont esetében azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: Az 1–17. értékelési részszempont esetén fordított arányosítás, a 18. értékelési részszempont esetén egyenes arányosítás módszerével történik. Keretmegállapodásos eljárás második részeiben (verseny újranyitások: 1–17. szempontok első rész szerint, 18. szempont: Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem), ssz: 10. Értékelési módszer: Az 1–17. értékelési szp esetén fordított arányosítás, 18. szp esetén pontozás.
Többet mutasson
# Részvételre jelentkezések felbontásának ideje: 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. szerint az EKR-ben.
# Alkalmassági feltételek igazolási módjait és a Kbt. 82. § (5) bekezdése szerinti objektív kritériumokat lásd részletesen dok-ban karakterkorlátozás miatt.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. § szt.
A RJ alkalmatlan, ha nem rend:
M.1. az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónap) teljesített, fizikai védelem nélküli üzemi területen ellátott, kötöttpályás közlekedés biztonsági kockázatot magában foglaló, gördülő (mozgó) állomány védelmére is kiterjedő, a 2005. évi CXXXIII. törvény 1. § (2) bek. a)–d) pontok szerinti személy- és vagyonvédelmi tevékenység nyújtására vonatkozó referenciával, melynek keretében legalább 2 000 óra személy- és vagyonvédelmi szolgáltatásra vonatkozó teljesítés merült fel.
Többet mutasson
Ig: refig v nyil.
M.2. a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberei közt:
a) legalább 1 fő szakirányú felsőfokú (jogi vagy nemzetvédelmi egyetemi vagy katonai vagy rendőrtiszti főiskolai vagy biztonságtechnikai mérnöki) végzettségű szakmai irányítást végző szakemberrel, aki legalább 5 év őrzésvédelmi területen szerzett vezetői gyakorlattal és a személy-és vagyonvédelmi tevékenység végzésére jogosító érvényes igazolvánnyal rendelkezik;
Többet mutasson
b) legalább 1 fő felsőfokú biztonságszervezői képzettséggel és legalább 3 év őrzésvédelmi területen szerzett vezetői gyakorlattal és a személy és vagyonvédelmi tevékenység végzésére jogosító érvényes igazolvánnyal rendelkező szakemberrel;
c) legalább 1 fő felsőfokú végzettségű minőségirányításért felelős vezetővel, aki részvételre jelentkezőnél bevezetett minőségirányítási rendszer belső auditori képzésén vagy független tanúsító szervezet auditori képzésen vett részt.
d) legalább 10 fő, legalább 6 (hat) naptári hónap gördülő (mozgó) állomány védelmére is kiterjedő személy és/vagy vagyonvédelmi gyakorlattal és a személy és vagyonvédelmi tevékenység végzésére jogosító érvényes igazolvánnyal rendelkező vagyonőr szakemberrel;
Többet mutasson
Egy szakember legfeljebb két pozícióra jelölhető.
Ig: önéletrajz, rend áll nyil, képz/végz ig. okirat.
M.3.) a közbeszerzés tárgyára (személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások) vonatkozó, érvényes ISO 9001 vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási tanúsítvánnyal [vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival]. Ig: tanúsítvány.
Többet mutasson
M.4.) nem rendelkezik a Korm. rend 21. § (3) bek. g) pontjára figyelemmel a közbeszerzés tárgyára (személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások) vonatkozó, érvényes ISO 14001 vagy azzal egyenértékű környezetirányítási tanúsítvánnyal [vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű környezetirányítási intézkedések egyéb bizonyítékaival]. Ig: tanúsítvány.
Többet mutasson
M.5.) a szerződés teljesítéséhez szükséges, napi 24 órában működő diszpécserszolgálattal. Ig: nyil, bemutatás.
Ért. folyt: 4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja, ssz: 5, 5. a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja, ssz: 5, 6. telephelyen végzett járőrözés díja, ssz: 5, 7. pontőrzési feladatok ellátása díja, ssz: 4, 8. portaszolgálat díja, ssz: 5, 9. mobil járőrözés gépkocsival díja, ssz: 5, 10. mobil járőrözés vonaton díja, ssz: 5, 11. mobil járőrözés gyalogosan díja, ssz: 5, 12. kutyás szolgálat díja, ssz: 2, 13. készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása díja, ssz: 2, 14. rendezvénybiztosítás díja, ssz: 1, 15. biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása díja, ssz: 3, 16. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja, ssz: 1, 17. riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat díja, ssz: 2.; Minőségi kritérium: M.2. d) pont szerinti szakemberek alkalmasság körében előírt létszámán felül bemutatott szakemberek száma (min. 0 fő, max. 50 fő), ssz: 30.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2019/S 061-142475 (2019-03-25)
További információk (2019-04-08)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-04-08 📅
Benyújtási határidő: 2019-04-16 📅
Közzététel dátuma: 2019-04-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 073-173712
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 061-142475
HL-S szám: 73
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (3) bekezdésére hivatkozással a részvételi jelentkezések benyújtásának és bontásának határidejét módosítja. A közbeszerzési dokumentumok egyebekben nem változnak. A részvételi jelentkezések felbontásának új időpontja: 16.4.2019. napja 12:00 óra.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2019/S 073-173712 (2019-04-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-10-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 24 500 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: MÁV — Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-10-02 📅
Közzététel dátuma: 2019-10-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 193-469903
HL-S szám: 193
További információk
Felhívás II.2.7.) A keretmegállapodás az aláírásának napján lét hatályba (felek eltérő aláírási időpontja esetén az utolsó aláírás napján). Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben a keretösszeg a 36 hónapos időtartam alatt nem merül ki, a keretmegállapodás hatályát további 12 hónappal meghosszabbítsa.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
P.3.) nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen legalább nettó 2 500 000 000 HUF közbeszerzés tárgya (személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások) szerinti árbevétellel, attól függően, hogy részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
További információk:
Felhívás II.2.7.) A keretmegállapodás az aláírásának napján lét hatályba (felek eltérő aláírási időpontja esetén az utolsó aláírás napján).

Eljárás
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői: 1. szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra), ssz: 1,

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-09-24 📅
Név: Bank Biztonság Bizalom Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_99614661
Postacím: Darányi Ignác Utca 12.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1181
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 304910188 📞
E-mail: herban@bbbzrt.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Név: Novum Guard Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_88980146
Postacím: Törökvész Út 39.
Postai irányítószám: 1025
Telefon: +36 706061183 📞
E-mail: juronics.peter@novumguard.hu 📧
Név: Airport Security Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_60050331
Postacím: Darányi Ignác Utca 12
Telefon: +36 301604533 📞
E-mail: dr.odor.brigitta@gmail.com 📧
Név: PREV-INFO Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_82231617
Postacím: Pannónia Utca 11.
Postai irányítószám: 1136
Telefon: +36 12380671 📞
E-mail: info@prevsec.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Név: Holdesco Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_78770096
Postacím: Váci Út 3
Postai irányítószám: 1062
Telefon: +6 307580830 📞
Név: PFM Holding Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40446093
Postacím: Budafoki Út 111.
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 19991240 📞
E-mail: palyazatirokft@gmail.com 📧
Név: Hunex Team Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_45964343
E-mail: security@pfmholding.hu 📧
Név: PFM Biztonsági Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_51590062
Postacím: Budafoki Út 111
E-mail: palyazatirokft@gmail.hu 📧
Név: Pajzs 07 Biztonságvédelmi és Magánnyomozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_21930032
Postacím: Angol Utca 77.
Postai irányítószám: 1149
Telefon: +36 303617619 📞
E-mail: tibor.saigi@pajzs07.hu 📧
Név: ESG HOLDING Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_49556287
Postacím: Polgár Utca 8-10.
Postai irányítószám: 1033
Telefon: +36 17766220 📞
E-mail: info@esgholding.hu 📧
Név: CIVIL Biztonsági Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_18062845
Telefon: +36 302071711 📞
E-mail: saigi@civil.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 24 500 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5

Hivatkozás
További információk
1. Közös ajánlattevők:
Ajánlattevő neve: Airport Security Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.
Adószám: 23468788-2-43
Ajánlattevő neve: Novum Guard Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1025 Budapest, Törökvész út 39.
Adószám: 25444744-2-41
Ajánlattevő neve: PREV-INFO Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1136 Budapest, Pannónia utca 11.
Adószám: 23134841-2-41
Ajánlattevő: Holdesco Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1062 Budapest, Váci út 3.
Adószám: 13963244-2-42
2. Ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: Bank Biztonság Bizalom Zrt.
Adószám: 12192045-2-43
3. Közös ajánlattevők:
Ajánlattevő neve:CIVIL Biztonsági Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1149 Budapest, Angol utca 77.
Adószám: 12698084-2-44
Ajánlattevő neve: ESG HOLDING Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1033 Budapest, Polgár utca 8–10.
Adószám: 25420546-2-41
Ajánlattevő neve: Pajzs 07 Biztonságvédelmi és Magánnyomozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Adószám: 12100059-2-42
4. Közös ajánlattevők:
Ajánlattevő neve: PFM Holding Zrt.
Székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111.
Adószám: 25150597-2-43
Ajánlattevő neve: PFM Biztonsági Szolgáltató Kft.
Székhelye:1117 Budapest, Budafoki út 111.
Adószám: 13608471-2-43
Ajánlattevő neve: Hunex Team Kft.
Székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 111.
Adószám: 25348655-2-43
5. Közös Ajánlattevők:
Ajánlattevő neve: Securimaster Protect Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1221 Budapest, Duna utca 1–3.
Adószám: 26333551-2-43
Ajánlattevő neve: Arma Group Kft.
Székhely: 9700 Szombathely, Gagarin utca 13. 1/2
Adószám: 25184639-2-18
Ajánlattevő neve: NG 12 Korlátolt Felelősségű Társaság
Adószám: 24246794-2-43
Ajánlattevő neve: Nemzetközi Testőr Biztonságszolgálati Kft.
Székhely: 1073 Budapest, Erzsébet körút 28.
Adószám: 10386921-2-42

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2019/S 193-469903 (2019-10-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-12-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001192012019
Rövid leírás:
Keretszerződés különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére: — Bp I. régió - 1250 — Bp II. régió - 1251 — Bp III. régió - 1252 — Bp IV. régió - 1253 — Bp V. régió - 1254 — Debrecen régió - 1255 — Győr-Szth-Zalaeg régió - 1256 — Hatvan - Salgótarján régió - 1257 — Miskolc régió - 1258 — Pécs régió - 1259 — Szfv- Balaton régió - 1260 — Szeged régió - 1261 — Szolnok-Cegléd régió - 1262 — Tat-Veszp-Celld régió - 1263 — Vác-Esztergom régió - 1264 — Záhony régió- 1265 (2) — Bp I. régió - 1288 — Bp II. régió - 1289 — Bp III. régió - 1290 — Bp IV. régió - 1291 — Bp V. régió - 1292 — Debrecen régió - 1293 — Győr-Szth-Zalaeg régió - 1294 — Hatvan - Salgótarján régió - 1295 — Miskolc régió - 1296 — Pécs régió - 1297 — Szfv- Balaton régió - 1298 — Szeged régió - 1299 — Szolnok-Cegléd régió - 1300 — Tat-Veszp-Celld régió - 1301 — Vác-Esztergom régió - 1302 — Záhony régió - 1303 (1250-1265-ig eredménytelen, 1288-1303-ig eredményes)
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 3 702 862 800 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Hajdú-Bihar 🏙️
Győr-Moson-Sopron 🏙️
Heves 🏙️
Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Baranya 🏙️
Fejér 🏙️
Csongrád 🏙️
Pest 🏙️
Komárom-Esztergom 🏙️
Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-12-31 📅
Közzététel dátuma: 2020-01-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 002-002510
HL-S szám: 2
További információk
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 2019. december 01. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés hatálya a szerződés 4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig - előre láthatólag nagyjából 14 hónap alatt kimerülhet - vagy a Keretmegállapodás hatályáig -2022. szeptember 24. - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretszerződés különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére:
— Bp I. régió - 1250
— Bp II. régió - 1251
— Bp III. régió - 1252
— Bp IV. régió - 1253
— Bp V. régió - 1254
— Debrecen régió - 1255
— Győr-Szth-Zalaeg régió - 1256
— Hatvan - Salgótarján régió - 1257
— Miskolc régió - 1258
— Pécs régió - 1259
— Szfv- Balaton régió - 1260
— Szeged régió - 1261
— Szolnok-Cegléd régió - 1262
— Tat-Veszp-Celld régió - 1263
— Vác-Esztergom régió - 1264
— Záhony régió- 1265
(2)
— Bp I. régió - 1288
— Bp II. régió - 1289
— Bp III. régió - 1290
— Bp IV. régió - 1291
— Bp V. régió - 1292
— Debrecen régió - 1293
— Győr-Szth-Zalaeg régió - 1294
— Hatvan - Salgótarján régió - 1295
— Miskolc régió - 1296
— Pécs régió - 1297
— Szfv- Balaton régió - 1298
— Szeged régió - 1299
— Szolnok-Cegléd régió - 1300
— Tat-Veszp-Celld régió - 1301
— Vác-Esztergom régió - 1302
— Záhony régió - 1303
(1250-1265-ig eredménytelen, 1288-1303-ig eredményes)
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. I. régió (1288) (2)
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest I. régióban keretszerződés keretében 182 868 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Bp. Déli Alkotás
Úti sorompó: pályaudvar, vasútállomás közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területeinek őrzése, felügyelete; foly.: 06.00-18.00
És 18.00-06.00 H-V:24; létszám:1 Bp. Déli pu. munkaterület biztosítás I. vágány:meghatározott objektumok, eszközök őrzési
Feladatainak ellátása;foly.: 06.00-18.00 és 18.00-06.00; H-V: 24 létszám:1 Bp. Déli pu. Mészáros utca 9. porta: pályaudvar,
Vasútállomás közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területeinek őrzése, felügyelete;foly.: 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24
Létszám:1 Bp. Déli pu. pénztárcsarnok VII-XII vágányok: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása;foly.: 06.00-
18.00 és 18.00-06.00. H-V: 24 létszám:1 Déli pu. váróterem I-VII. peronok területe: meghatározott objektumok, eszközök őrzési
Feladatainak ellátása;foly.: 06.00-18.00 és 18.00-06.00. H-V: 24 létszám:1 Bp. Ferihegy megálló: meghatározott objektumok, eszközök
Őrzési feladatainak ellátása; naponta 18.00-06.00 H-V: 12; létszám:1 Bp. Gyerekvasút jármű Telephely Bátori utca: telephelyen végzett
Járőrözés;naponta 18.00-06.00 H-V: 12; létszám:1 Bp. Gyerekvasút állomás: telephelyen végzett járőrözés;naponta 18.00-06.00 H-V: 12
; létszám:1 Bp. Madridi út teherporta: telephelyen végzett járőrözés;foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00H-V: 24; létszám:1 Bp. Madridi út
9. személyporta:Portaszolgálat; foly.: 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V:24 létszám:1 Kőbánya - Kispest - Zugló-Vecsés mobil 100/a:
Mobil járőr vonattal;foly. 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V:48 létszám:2 Bp. MÁVTI iroda épület (Déli pu. Mészáros u.):Portaszolgálat;
Munkanapokon 07-19-igH-K:12 Sz-Cs:12 P:12 létszám:1 Bp. Tahi út sorompó (BGOK épület mellett):meghatározott objektumok,
Eszközök őrzési feladatainak ellátása;foly. 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24 létszám:1 Rákospalota- Újpest vasútállomás:
Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása;foly. 6.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24 létszám:1 Bp. Tatai út 79.
BGOK oktatási épület: Portaszolgálat; foly. 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V:24 létszám:1 Istvántelek, Elem u. 3-as teherporta:
Telephelyen végzett járőrözés;foly. 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24 létszám:1 Istvántelek, Elem u. személyporta "A": telephelyen
Végzett járőrözés; foly.06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24 létszám:1 A régióban megadott 17 létesítmény területén (szolg. rend: eseti
Megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) szállítmánykísérés;személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot
Ellátó személyzet és értékek,vagyontárgyak védelme;személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott
Járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme;pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés gépkocsival;mobil
Járőrözés gyalogosan;kutyás szolgálat;készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása;
Rendezvénybiztosítás;biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása;távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek
Működtetése. A régióban megadott 17 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre
Kivonuló-szolgálat. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a
Szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a
Létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet
Tartalmazza.
További információk:
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 2019. december 01. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés hatálya a szerződés 4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig - előre láthatólag nagyjából 14 hónap alatt kimerülhet - vagy a
Többet mutasson
Keretmegállapodás hatályáig -2022. szeptember 24. - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. II. régió (1289) (2)
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest II. régióban keretszerződés keretében 40 992 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Létesítmény,
Őrhely, járőrhely / MÁV Zrt. Őrzési tevékenység /Szolgálati idő (váltási rend) / Napok / létszám: FC biztonságirányítási központ:
Biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00; H-V: 72 óra, létszám: 3 fő Bp. Külső
Mester u. (üres telephely): telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24 óra; létszám:1 fő A régióban
Megadott 2 létesítmény területén (szolg. idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő)
Szállítmánykísérés; személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,vagyontárgyak védelme;
Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek
Védelme; pontőrzési feladatok ellátása; mobil járőrözés gépkocsival; mobil járőrözés gyalogosan; mobil járőrözés vonaton; kutyás
Szolgálat;készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása; rendezvénybiztosítás; meghatározott
Objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése; a
Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete; portaszolgálat. A régióban megadott 2 létesítmény
Területén (szolg. idő: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra
, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással
Érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel
Kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
További információk:
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 2019. december 01. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés
Hatálya a 4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig - előre láthatólag nagyjából 14 hónap alatt kimerülhet - vagy a
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. III. (1290) (2)
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest III. régióban keretszerződés keretében 82 034 őrórára
Őrhely, járőrhely / MÁV Zrt. Őrzési tevékenység /Szolgálati idő (váltási rend) / Napok / létszám: Bp. Andor utca: telephelyen végzett
Járőrözés; H-K 15.00-07.00, Sz-Cs 16.00-07.00, P 12.00-07.00, Szo -V folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00; H-K: 16 óra; SZ-Cs:15
Óra, P: 19 óra; SZ-V:24 óra; 1 fő Bp. Teleki Blanka, VTI teherporta: Portaszolgálat; naponta 06.00-18.00; H-V: 12 óra; 1 fő Bp. Teleki
Blanka járőr: telephelyen végzett járőrözés; naponta 18:00-06:00; H-V: 12 óra; 1 fő Bp. Teleki Blanka személyporta: Portaszolgálat;
Folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24 óra; 1 fő Bp. Horog u. 1-3. telephely: telephelyen végzett járőrözés; folyamatos 06.00-
18.00 és 18.00-06.00; H-V: 24 óra; 1 fő Bp. Kerepesi út 3. Igazgatósági porta: Portaszolgálat; folyamatos 08.00-20.00 és 20.00-08.00;
H-V: 48 óra; 2 fő Bp. Kerepesi út 3. Igazgatósági porta: Portaszolgálat; munkanapokon 08.00-16.00-ig (8 órás); H-K: 8 óra; Sz-Cs: 8 óra
; P:8 óra; 1 fő Bp. Mexikói út 71. (üres telephely): telephelyen végzett járőrözés; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00; H-V: 24 óra; 1
Fő Népsziget telephely őrzés: telephelyen végzett járőrözés; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00; H-V: 24 óra; 1 fő A régióban
Megadott 6 létesítmény területén (szolg. idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő)
Objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete;
Távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése; biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása. A
Régióban megadott 6 létesítmény területén (szolg. idő: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat. Ajánlatkérő
Felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének
Megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a
Szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. IV. régió (1291) (2)
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest IV. régióban, keretszerződés keretében 84 912 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Rákos Pályavasút
Járőrök Motorszín: telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Rákos - Pécel -
Isaszeg-Gödöllő mobil infrastruktúra: Mobil járőr vonaton, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:48 létszám:2 Bp. Hunyadi út
Irodaház porta: Portaszolgálat, folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00, H-V:24 létszám:1 Bp. Kolozsvári u. Kertészet telephely:
Telephelyen végzett járőrözés, folyamatos, H-V:24 létszám:1 Bp. Luther u. 3. BGOK Oktatási intézet porta: Portaszolgálat, folyamatos
06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Mobil járőr gépkocsis Ingatlanos területek (objektumok) ell.: Mobil járőrözés gépkocsi,
Folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Mobil járőr gyalogos Ingatlanos területek (objektumok) ell.: Mobil járőrözés
Gyalogos, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 A régióban megadott 6 létesítmény területén (szolg. rend: eseti
Megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő): szállítmánykísérés, személyszállító vonat kisérés, vonaton
Szolgálatot ellátó személyzet és értékek,vagyontárgyak védelme; személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató,
Vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, pontőrzési feladatok ellátása; kutyás szolgálat; készpénz és a
Készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása; rendezvénybiztosítás; meghatározott objektumok, eszközök őrzési
Feladatainak ellátása, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, biztonságtechnikai rendszer
Felügyeletének ellátása, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése. A régióban megadott 6 létesítmény
Területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét
Arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A
Szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás
Bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. V. régió (1292) (2)
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest V. régióban, keretszerződés keretében 163 968 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Bp. Keleti pu. 1-es
Járőr I-XIII. vágányok: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:
24 létszám:1 Bp. Keleti pu. 2-es járőr I-XIII, váróterem, pénztár, Nemzetközi: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak
Ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Bp. Keleti pu. Kerepesi úti kapu: a közforgalom számára meg nem
Nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Bp. Keleti pu. Dózsa Gy. út 2.
Kapu: Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Bp. Keleti pu. Verseny utca 1-3 porta/kapu:
Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Bp. Keleti pu. Lotz terem: meghatározott objektumok,
Eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Keleti pu. utasforgalom részére
Megnyitott terület: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24
Létszám:1 Mobil járőr gépkocsis Kőbánya-K. - Dömsöd 150: Mobil járőrözés
gépkocsi, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24
gyalogos, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24
Létszám:1 Nyugati pu. Hidegváró I-II őr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és
18.00-06.00, H-V:48 létszám:2 Bp. Nyugati pu. I-XII peronok Hidegváró és Csarnok: meghatározott objektumok, eszközök őrzési
Feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Bp. Nyugati pu. váróterem, peronok, csarnok:
Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Bp.
Nyugati postakapu (Podmanicky utca): a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, folyamatos 06.00-
18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Bp. Nyugati pu. IX. Podmaniczky kapu: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi
Területek őrzése, felügyelete, naponta 06.00-18.00, H-V:12 létszám:1 Bp. Nyugati pu. Szoc. épület porta Teréz krt. 55.: Portaszolgálat,
Folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Bp. Nyugati Fehérház sorompó: Portaszolgálat, naponta 06.00-18.00, H-V:12
Létszám:1 A régióban megadott 15 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra;
Létszám: 1 fő): szállítmánykísérés, személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,vagyontárgyak
Védelme; személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló
Helyeinek védelme; telephelyen végzett járőrözés, pontőrzési feladatok ellátása; mobil járőrözés vonaton; kutyás szolgálat; készpénz és
A készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása; rendezvénybiztosítás; biztonságtechnikai rendszer felügyeletének
Ellátása, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése. A régióban megadott 15 létesítmény területén (szolg.
Rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a
Dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett
Helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Debrecen (1293) (2)
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Debrecen régióban, keretszerződés keretében 84 320 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Debrecen személy
Pu. Petőfi tér 12. vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-
07.00, H-V:24 létszám:1 Debrecen Nagykapu Petőfi tér 12. kapu: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása,
Folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00, H-V:24 létszám:1 Hidász szakasz telephely Simon L. u.:telephelyen végzett járőrözés, 1 fő H-P
15:00-06:40 Szo -V folyamatos; H-K 15,67,Sz-Cs: 15,67; P:15,67; SZ-V: 24 létszám:1 Nyíregyháza, Huszár Gál sor 4-6. (kisvasút):
Telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00, H-V: 24, létszám:1 Db Petőfi tér TIG monitor (biztonságtechnika
): biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1 Bezárt vonal (107)
Létavértes - Sáránd 2 fő gyalogos: Mobil járőrözés gyalogos, hetente 1*9 óra (07-30-16.30-ig), Változó: 18, létszám: 2 Bezárt vonal (
117) Ohat - Pusztakócs -Tiszalök (gépkocsivezető): Mobil járőrözés gépkocsi, hetente 1*9 óra (07.00-16.00-ig), Változó: 9, létszám:1
Bezárt vonal (117) Ohat - Pusztakócs -Tiszalök (gyalogos járőr): Mobil járőrözés gyalogos, hetente 1*9 óra (07.00-16.00-ig), Változó: 9,
Létszám:1 Kisújszállás, Pillangó út 14-16. telephely: telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00, H-V: 24,
Létszám:1 Debrecen. Piac u. 18. Db Igazgatóság: Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1 Mátészalka
Vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, Naponta 07.00-19.00, H-V:12, létszám:1 Debrecen,
Irinyi út 20. TEB porta (telephely): telephelyen végzett járőrözés, H-CS 16-07 óráig, P 14-07 óráig, Sz-V folyamatos 07.00-19.00 és
19.00-07.00, H-K 15,,Sz-Cs: 15; P:17; SZ-V: 24 létszám:1 A régióban megadott 11 létesítmény területén (szolg. rend: eseti
Megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése,
Felügyelete, szállítmánykísérés; személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,vagyontárgyak védelme
; személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek
Védelme; pontőrzési feladatok ellátása; mobil járőrözés vonaton; kutyás szolgálat; készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (
Utalvány) őrzése, szállítása; rendezvénybiztosítás; távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése. A régióban
Megadott 11 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat. Ajánlatkérő felhívja az
Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor
Irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése
Során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
További információk:
Szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 2019. december 01. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Győr Szth, Zalae. (1294) (2)
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Győr - Szombathely - Zalaegerszeg régióban, keretszerződés keretében
69 472 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Komárom telephely (Szélső út 4. sz.) Pályacentrum, Osztóraktár Vasúti pálya: telephelyen végzett járőrözés, Munkanapokon H-P 14:10
— 6:30, Szo -V 06.30-18.30 és 18.30-06.30; H-K 16,3,Sz-Cs: 16,3; P:16,3; SZ-V: 24 létszám:1 Győr, Révai út. 5. Szárnyaskerék:
Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1 Győr vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök
Őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Sm, Széll Kálmán u. 2. "A" porta: Portaszolgálat,
Folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1
Sm Széll Kálmán u. 2. B porta (technikai felügyelet): Portaszolgálat,
Sm (BGOK) Oktatási Központ porta Szelestey L. u. 15.: Portaszolgálat,
Zalaegerszeg állomás járőr (Bajcsy Zsilinszky tér 1.): meghatározott
Objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 A régióban megadott 7
Létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) a közforgalom számára meg
Nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, szállítmánykísérés; személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó
Személyzet és értékek,vagyontárgyak védelme; személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott
Járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme; pontőrzési feladatok ellátása; mobil járőrözés gépkocsival, mobil
Járőrözés gyalogosan, mobil járőrözés vonaton; kutyás szolgálat; készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése,
Szállítása; rendezvénybiztosítás; biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása; távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi
Rendszerek működtetése. A régióban megadott 7 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre
Létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret -Hatvan,Salgót. (1295) (2)
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Hatvan - Salgótarján régióban keretszerződés keretében 40 992 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Hatvan
Vasútállomás járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24
Létszám:1 Hatvan vasútállomás járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 18:00-06:00, H-V:12
Létszám:1 Balassagyarmat Szoc. Ép., Portaszolgálat folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Jászberény
Vasútállomásra, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 18:00-06:00, H-V:12 létszám:1 Salgótarján
Állomás váróterem: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00; H-V:24
Létszám:1 A régióban megadott 4 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám:
1 fő) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, szállítmánykísérés;személyszállító vonat kisérés,
Vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,vagyontárgyak védelme;személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények,
Vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme; telephelyen végzett járőrözés, pontőrzési feladatok
Ellátása; mobil járőrözés gépkocsival, mobil járőrözés gyalogosan, mobil járőrözés vonaton;kutyás szolgálat; készpénz és a
Készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása;rendezvénybiztosítás; biztonságtechnikai rendszer felügyeletének
Ellátása; távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése. A régióban megadott 4 létesítmény területén (szolg.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Miskolc (1296) (2)
A rész száma: 9
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Miskolc régióban keretszerződés keretében 137 550 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Kál-Kisterenye 84 sz. forg. Szüneteltetett vonal (gépk. vez.): mobil járőrözés gépkocsival; hetente 3 alkalommal (alkalmanként 12 óra): változó: 36 létszám:1 Kál-Kisterenye 84 sz. forg. Szüneteltetett vonalszakasz (gyalogos járőr): mobil járőrözés gyalogosan; hetente 3 alkalommal.(alkalmanként 12 óra): változó: 36 létszám:1 Mezőcsát-Hejőkeresztúr 88 sz. vonal (gépk. vez.): mobil járőrözés gépkocsival; hetente 2*9 óra.: változó: 18 létszám:1 Mezőcsát-Hejőkeresztúr 88 sz. vonal (gyalogos járőr): mobil járőrözés gyalogosan; hetente 2*9 óra.: változó: 18 létszám:1 Kazincbarcika-Rudabánya 95-ös vasútvonal (gépk. vez.): mobil járőrözés gépkocsival; hetente 2*9 óra.: változó: 18 létszám:1 Kazincbarcika-Rudabánya 95-ös vasútvonal (gyalogos járőr):: mobil járőrözés gyalogosan; hetente 2*9 óra.: változó: 18 létszám:1 Szilvásvárad-Putnok 87.sz vasútvonal: mobil járőrözés gépkocsival (gépk. vez.); hetente 2*9 óra.: változó: 18 létszám:1 Szilvásvárad-Putnok: mobil járőrözés gyalogosan (gyalogos járőr):; hetente 2*9 óra.: változó: 18 létszám:1 Miskolc monitor és riasztórendszer felügyelete: biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása;foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Miskolc állomás, váróterem: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása;foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Sátoraljaújhely vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása: naponta: 18:30-06:30 H-V: 12: létszám: 1 Sátoraljaújhely Fasor út 19. áll. Telephely porta: Portaszolgálat: foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Szerencs állomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta: 18:30-06:30 H-V: 12: létszám: 1 Füzesabony állomás Baross út 1: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta: 18:30-06:30 H-V: 12: létszám: 1 Eger állomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta: 18:30-06:30 H-V: 12: létszám: 1 Ms Gömöri járőr Állomás út 2.: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi terület őrzése, felügyelete: H-P munkaidő után 14:50- 06:30, Sz-V 06.00-18.00 és 18.00-06.00:H-K,SZ-CS,P:15,67: SZ-V:24: létszám:1 Gyöngyös hosszúsíngyártó üzem: telephelyen végzett járőrözés: 1 fő folyamatos és 1 fő munkanapokon H-P 14:00-07:00-ig, Szo-V folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00:H-V:24, H-K,SZ-CS, P:17: SZ-V:24: létszám:2 Ludas telephely Vasút utca 2., telephelyen végzett járőrözés, Munkanapokon: H-P 14:30-06:50, Szo-V folyamatos 06.50-18.50 és 18.50-06.50: H-K,SZ CS,P:16,3: SZ-V:24: létszám:1 Miskolc TIG porta Szemere u. 26: Portaszolgálat: foly.: 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Miskolc Kinizsi u. 1/a. BGOK porta: Portaszolgálat: foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Miskolc Kinizsi u. 12. Szoc. Épület porta: Portaszolgálat: foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Miskolc Kandó Kálmán tér 1-3., telephelyen végzett járőrözés foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V:24; létszám:1 A régióban megadott 18 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) szállítmánykísérés; személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme: pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés vonaton;kutyás szolgálat;készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása;rendezvénybiztosítás;távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, régióban megadott 18 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolg.II2.14folyt
Többet mutasson
További információk:
II.2.4) A közbeszerzés ismertetése folyt: AK felhívja az AT-k figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolg-sal érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő ill. a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcs. részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Pécs (1297) (2)
A rész száma: 10
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Pécs régióban keretszerződés keretében 82 320 őrórára vonatkozóan a
Dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Sárbogárd, főpályamesteri
Telephely (Vasútállomás u.1/b.): telephelyen végzett járőrözés; munkanapokon: H-P 15:00-06:40, Szo-V folyamatos 06.40-18.40 és
18.40-06.40: H-K,SZ-CS,P:15,7 SZ-V:24 létszám:1 Kaposvár állomás Baross G. u. 2.: meghatározott objektumok, eszközök őrzési
Feladatainak ellátása:, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Sárbogárd vasútállomás, meghatározott objektumok,
Eszközök őrzési feladatainak ellátása, nappal 08.30-20.30 H-V:12 létszám:1 Nagykanizsa vasútállomás, meghatározott objektumok,
Eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 11.30-23.30 H-V:12 létszám:1 30-as vonal Mobil (Szabadbattyán-Nagykanizsa)
Gépkocsis járőr, Mobil járőrözés gépkocsival, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Mobil gépkocsis mellé járőr (
Gyalogos járőr), Mobil járőrözés gyalogosan, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Szekszárd állomás,
Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása,
naponta 04:30-23:00 H-V:18,5 létszám:1 Siófok vasútállomás,
éjszaka 19.30- 07.30-ig, H-V:12,0 létszám:1 Pécs, Szabadság u. 39.
Központi TIG porta, Portaszolgálat, folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00 H-V:24 létszám:1 Pécs Indóház tér monitorfigyelő,
Biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Siófok, Fő utca 117.,
Riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc Siófok, Fő utca 167., riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási
Idő 15 perc Fonyód, Vitorlás u. 19, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc Bátaszék, Bonyhádi út 4, riasztási
Értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc A régióban megadott 13 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés
Alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete,
Szállítmánykísérés;személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,vagyontárgyak védelme;
Védelme;pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés vonaton;;kutyás szolgálat;készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (
Utalvány) őrzése, szállítása;rendezvénybiztosítás;távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése. Ajánlatkérő
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Szfv., Balaton (1298) (2)
A rész száma: 11
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Székesfehérvár-Balaton régióban keretszerződés keretében 68 428
Őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Érd
Telephely járőr Tolmács utca 8., telephelyen végzett járőrözés, Munkanapokon H-P 14:00-06:20-ig Szo -V folyamatos 06.20-18.20 és
18.20-06.20, H-K, SZ-CS,P:16,3 SZ-V:24 létszám:1 Érd-Pusztaszabolcs vonat, mobil járőrözés vonaton, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00
— 06.00, H-V:48 létszám:2 Dunaújváros vasútállomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, 18.00-06.00
H-V:12 létszám:1 Pusztaszabolcs PFT telephely, telephelyen végzett járőrözés, H-P 14:10-06:10, Szo -V folyamatos 06.10-18.10 és
18.10-06.10 H-K, SZ-CS,P:16 SZ-V:24 létszám:1 Székesfehérvár, Mártírok útja 59. PFT telephely, telephelyen végzett járőrözés, H-P 14
:10-06:10, Szo -V folyamatos 06.10-18.10 és 18.10-06.10 H-K, SZ-CS,P:16 SZ-V:24 létszám:1 Székesfehérvár, Kaszap u. 2 porta,
Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Székesfehérvár állomás (váróterem, csarnok): meghatározott
Objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Keszthely, Mártírok útja 8.
Állomási járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24
Létszám:1 Balatonfüred, Castricium tér 1. állomás járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 06:
00-18:00, H-V:12 létszám:1 A régióban megadott 9 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat;
H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) szállítmánykísérés;személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,
Vagyontárgyak védelme;személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok,
Illetve azok tároló helyeinek védelme;pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés gépkocsival;mobil járőrözés gyalogosan;kutyás
Szolgálat;készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása;rendezvénybiztosítás;biztonságtechnikai
Rendszer felügyeletének ellátása, közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete;távfelügyeletbe be nem
Kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése. A régióban megadott 9 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc)
Riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet
Szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi
Munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a
Szerződéstervezet tartalmazza.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Szeged (1299) (2)
A rész száma: 12
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szeged régióban keretszerződés keretében 136 092 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Szeged állomás járőr (Vasút
Többet mutasson
Utca), meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, illetve 05.00-17.00 és
17.00 - 05.00-ig, H-V:24, létszám:1Kalocsa állomás járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos
06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1 Baja vasútállomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása,
Folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1Szeged Rókus TEB porta (Kossuth Lajos sgt. 116.), Portaszolgálat folyamatos
06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1Kecskemét vasútállomás járőr (Kodály tér 7.), meghatározott objektumok, eszközök
Őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1Kecskemét kisvasút telephely, telephelyen
Végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1Szeged-Kecskemét mozgóőr (gépkocsivezető), Mobil
Járőrözés gépkocsival, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1Szeged-Kecskemét mozgóőr (gyalogos járőr), Mobil járőrözés
Gyalogosan, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas mozgóőr (gépkocsivezető), Mobil járőrözés
Gépkocsival, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1 Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas mozgóőr (gyalogos járőr), Mobil járőrözés
Gyalogosan, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1 Kecskemét-Fülöpszállás mobil járőr (gépkocsivezető), Mobil járőrözés
Gépkocsival, hetente 2*9 óra, változó:18 létszám:1Kecskemét-Fülöpszállás mobil járőr (gyalogos járőr), Mobil járőrözés gyalogosan,
Hetente 2*9 óra, változó:18 létszám:1 Kunszentmiklós-Tass - Dunapataj mozgóőr
(gépkocsivezető), Mobil járőrözés gépkocsival,
(gyalogos járőr), Mobil járőrözés gyalogosan, hetente
2*9 óra, változó:18 létszám:1 Szeged monitorfigyelő Kossuth L. 127., biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, folyamatos
06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1 Sg, Tisza Lajos krt. 28-30. Irodaház porta, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és
18.00-06.00, illetve munkanapokon a 2. fő 06.00-18.00, H-V:24, H-K, SZ-CS, P:12 létszám:2 Szeged, Indóház tér 11. Szoc. ép. Porta,
Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1Városföld telephely, telephelyen végzett járőrözés, folyamatos
06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1 Gyoma állomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása,
Naponta 18.00-06.00-ig, H-V:12, létszám:1 A régióban megadott 15 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12
Órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete,
Védelme;pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés vonaton;kutyás szolgálat;készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (
Utalvány) őrzése, szállítása;rendezvénybiztosítás;távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése.A régióban
Megadott 15 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat.Ajánlatkérő felhívja az
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Cegléd (1300) (2)
A rész száma: 13
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szolnok-Cegléd régió keretszerződés keretében 65 148 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Monor állomási
Járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1
Cegléd - Szolnok 100sz. vasútvonal (Abony-Cegléd), Mobil járőr vonaton, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:48 létszám:2
Szolnok-Nagykáta mobil 120 infrastruktúra mobil, Mobil járőr vonaton, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:48 létszám:2
Szolnok pályaudvar - váróterem, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, éjjel naponta 18.00-06.00, H-V:24
Létszám:2 Szolnok pályaudvar - váróterem, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, nappal naponta 06.00-
18.00, H-V:12 létszám:1 A régióban megadott 4 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V.
12 óra; létszám: 1 fő) szállítmánykísérés;személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,vagyontárgyak
Védelme;személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló
Helyeinek védelme;pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés gépkocsival;mobil járőrözés gyalogosan;kutyás szolgálat;készpénz és
A készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása;rendezvénybiztosítás;biztonságtechnikai rendszer felügyeletének
Ellátása;távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi
Területek őrzése, felügyelete, telephelyen végzett járőrözés, portaszolgálat. A régióban megadott 4 létesítmény területén (szolg. rend:
Kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret -Tatab, Veszp, Celld (1301) (2)
A rész száma: 14
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régióban keretszerződés keretében
86 588 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Tatabánya felvételi épület (váróterem), meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és
18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Tatabánya - Szárliget pálya őrzés, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése,
Felügyelete, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:48 létszám:2 Celldömölk "Hilton" porta, Portaszolgálat folyamatos 06.00-
18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Veszprém, Jutasi út 34. állomás járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak
Ellátása, 1 fő folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, illetve 1 fő még éjjel 18.00-06.00-ig, H-V:36 létszám:2 Celldömölk, Szabadság tér
1-2. állomási járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24
Létszám:1 Várpalota, Kossuth út 81. állomás járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, H, SZ, P, V (heti
Elosztás) napokon 12 ó. 6.00-18.00, H, K,SZ, CS,P,SZ,V:12 létszám:1 Pápa állomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési
Feladatainak ellátása K, CS, Szo, (heti elosztás) 12 ó. 18.00-06.00, H, K, SZ,CS,P, SZ,V:12 létszám:1 Tapolca állomás járőr,
Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Sárvár
Állomás járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 11,30-23.30-ig, H-V:12 létszám:1 Mobil
Gépkocsis Celld.- Boba - Ajka-Ukk - Ötvös (gépkocsivezető.), Mobil járőrözés gépkocsival, heti 1 N és 1 É járőrözés 10-10 óra, változó:
10 létszám:1 Mobil gépkocsis Celld. - Boba - Ajka -Ukk - Ötvös (gyalogos), Mobil járőrözés gyalogosan. heti 1 N és 1 É járőrözés 10-10
Óra, változó:10 létszám:1 A régióban megadott 10 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V.
Helyeinek védelme;pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés vonaton;;kutyás szolgálat;készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető
Eszköz (utalvány) őrzése, szállítása;rendezvénybiztosítás; biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása; távfelügyeletbe be nem
Kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése; telephelyen végzett járőrözés. A régióban megadott 10 létesítmény területén (szolg.
Rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat. A régióban megadott 17 létesítmény területén (szolg. rend:
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Vác, Esztergom (1302) (2)
A rész száma: 15
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Vác-Esztergom régióban keretszerződés keretében 15 304 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Diósjenő-Romhány
1 (76-os vasútvonal) (gépkocsivezető), Mobil járőrözés gépkocsival heti 2*9 óra, változó:18 létszám:1 Diósjenő-Romhány 2 (76-os
Vasútvonal) (gyalogos járőr), Mobil járőrözés gyalogosan heti 2*9 óra, változó:18 létszám:1 VÁC pályavasúti telephely (Telep utca 35-
43.), telephelyen végzett járőrözés, H-K 15.00-6:30, Sze-Cs 14:30-6:30, P 12:30-6:30, Szo-V folyamatos 06.30-18.30 és 18.30-06.30,
H-K:15,5, SZ-CS:16, P:18, SZ-V:24 létszám:1 Vác vasútállomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása,
Naponta 17.00-05.00-ig, H-V:12 létszám:1 A régióban megadott 3 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12
Órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) szállítmánykísérés;személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és
Értékek,vagyontárgyak védelme;személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek,
Motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme;pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés vonaton;kutyás szolgálat;készpénz
És a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása;rendezvénybiztosítás; biztonságtechnikai rendszer felügyeletének
Ellátása; távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, közforgalom számára meg nem nyitott üzemi
Területek őrzése, felügyelete, portaszolgálat. A régióban megadott 3 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc)
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Záhony (1303) (2)
A rész száma: 16
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Záhony régióban keretszerződés keretében 15 372 őrórára vonatkozóan
A dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Zn 500-as tengelyátszerelő, a
Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, naponta 19.00-07.00-ig, H-V:12 létszám:1 Záhony. Európa
Tér 12. Igazgatósági porta, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 A régióban megadott 2
Létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) szállítmánykísérés;
Személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,vagyontárgyak védelme;személyszállítási
Közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme;
Pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés gépkocsival;mobil járőrözés gyalogosan: mobil járőrözés vonaton;kutyás szolgálat;
Készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása; rendezvénybiztosítás: meghatározott objektumok,
Eszközök őrzési feladatinak ellátása;biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása; távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi
Rendszerek működtetése, telephelyen végzett járőrözés. A régióban megadott 2 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15
Perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú
Melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a
Napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. I. régió (1250)
A rész száma: 17
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest I. régióban keretszerződés keretében 190 000 őrórára
További információk:
Beérkezett ajánlatok:
1. Bank Biztonság Bizalom Zrt.
2. Civil Zrt., ESG Holding Zrt., Pajzs 07 Zrt. közös ajánlattevők részéről.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. II. régió (1251)
A rész száma: 18
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest II. régióban keretszerződés keretében 42 000 őrórára
További információk: 1. Bank Bizalom Biztonság Zrt. ajánlattevő részéről
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. III. régió (1252)
A rész száma: 19
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest III. régióban keretszerződés keretében 85 000 őrórára
További információk:
1. AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt., HOLDESCO Kft., Novum Guard Szolgáltató Kft., Prev-Info Kft. közös ajánlattevők
2. Bank Biztonság Bizalom Zrt. ajánlattevő részéről
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. IV. régió (1253)
A rész száma: 20
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest IV. régióban, keretszerződés keretében 90 000 őrórára
További információk: 1. Bank Biztonság Bizalom Zrt. ajánlattevő részéről.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. V. régió (1254)
A rész száma: 21
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest V. régióban, keretszerződés keretében 165 000 őrórára
További információk:
AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. (korábbi nevén: Airport Security Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság), HOLDESCO Kft., Novum Guard Szolgáltató Kft., Prev-Info Kft. közös ajánlattevők
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Debrecen (1255)
A rész száma: 22
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Debrecen régióban, keretszerződés keretében 85 000 őrórára
További információk:
1. PFM Holding Zrt., PFM Biztonsági Szolgáltató Kft., Hunex Team Kft. közös ajánlattevők
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Győr, Szth., Zalae. (1256)
A rész száma: 23
Rövid leírás:
72 000 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Hatvan,Salgót. (1257)
A rész száma: 24
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Hatvan - Salgótarján régióban keretszerződés keretében 42 000 őrórára
További információk:
1. AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. (korábbi nevén: Airport Security Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság), HOLDESCO Kft., Novum Guard Szolgáltató Kft., Prev-Info Kft. közös ajánlattevők
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Miskolc (1258)
A rész száma: 25
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Miskolc régióban keretszerződés keretében 140 000 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Kál-Kisterenye 84
Sz. forg. Szüneteltetett vonal (gépk. vez.): mobil járőrözés gépkocsival; hetente 3 alkalommal (alkalmanként 12 óra): változó: 36
Létszám:1 Kál-Kisterenye 84 sz. forg. Szüneteltetett vonalszakasz (gyalogos járőr): mobil járőrözés gyalogosan; hetente 3 alkalommal.(
Alkalmanként 12 óra): változó: 36 létszám:1 Mezőcsát-Hejőkeresztúr 88 sz. vonal (gépk. vez.): mobil járőrözés gépkocsival; hetente 2*9
Óra.: változó: 18 létszám:1 Mezőcsát-Hejőkeresztúr 88 sz. vonal (gyalogos járőr): mobil járőrözés gyalogosan; hetente 2*9 óra.: változó:
18 létszám:1 Kazincbarcika-Rudabánya 95-ös vasútvonal (gépk. vez.): mobil járőrözés gépkocsival; hetente 2*9 óra.: változó: 18
Létszám:1 Kazincbarcika-Rudabánya 95-ös vasútvonal (gyalogos járőr):: mobil járőrözés gyalogosan; hetente 2*9 óra.: változó: 18
Létszám:1 Szilvásvárad-Putnok 87.sz vasútvonal: mobil járőrözés gépkocsival (gépk. vez.); hetente 2*9 óra.: változó: 18 létszám:1
Szilvásvárad-Putnok: mobil járőrözés gyalogosan (gyalogos járőr):; hetente 2*9 óra.: változó: 18 létszám:1 Miskolc monitor és
Riasztórendszer felügyelete: biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása;foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1
Miskolc állomás, váróterem: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása;foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24
; létszám:1 Sátoraljaújhely vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása: naponta: 18:30-06:30 H-V:
12: létszám: 1 Sátoraljaújhely Fasor út 19. áll. Telephely porta: Portaszolgálat: foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1
Szerencs állomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta: 18:30-06:30 H-V: 12: létszám: 1
Füzesabony állomás Baross út 1: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta: 18:30-06:30 H-V: 12:
Létszám: 1 Eger állomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta: 18:30-06:30 H-V: 12: létszám: 1
Ms Gömöri járőr Állomás út 2.: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi terület őrzése, felügyelete: H-P munkaidő után 14:50-
06:30, Sz-V 06.00-18.00 és 18.00-06.00:H-K,SZ-CS,P:15,67: SZ-V:24: létszám:1 Gyöngyös hosszúsíngyártó üzem: telephelyen végzett
Járőrözés: 1 fő folyamatos és 1 fő munkanapokon H-P 14:00-07:00-ig, Szo-V folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00:H-V:24, H-K,SZ-CS,
P:17: SZ-V:24: létszám:2 Ludas telephely Vasút utca 2., telephelyen végzett járőrözés, Munkanapokon: H-P 14:30-06:50, Szo-V
Folyamatos 06.50-18.50 és 18.50-06.50: H-K,SZ-CS,P:16,3: SZ-V:24: létszám:1 Miskolc TIG porta Szemere u. 26: Portaszolgálat: foly.:
06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Miskolc Kinizsi u. 1/a. BGOK porta: Portaszolgálat: foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V
: 24; létszám:1 Miskolc Kinizsi u. 12. Szoc. Épület porta: Portaszolgálat: foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Miskolc
Kandó Kálmán tér 1-3., telephelyen végzett járőrözés foly.:06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 A régióban megadott 18
Személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, személyszállítási
Közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme:
Pontőrzési feladatok ellátása;mobil járőrözés vonaton;kutyás szolgálat;készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány)
Őrzése, szállítása;rendezvénybiztosítás;távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, A régióban megadott 18
Létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat.
További információk:
2. PFM Holding Zrt., PFM Biztonsági Szolgáltató Kft., Hunex Team Kft. közös ajánlattevők
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Pécs (1259)
A rész száma: 26
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Pécs régióban keretszerződés keretében 85 000 őrórára vonatkozóan a
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Szfv., Balaton (1260)
A rész száma: 27
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Székesfehérvár-Balaton régióban keretszerződés keretében 66 000
További információk: 1. Civil Zrt., ESG Holding Zrt., Pajzs 07 Zrt. közös ajánlattevők
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Szeged (1261)
A rész száma: 28
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szeged régióban keretszerződés keretében 140 000 őrórára vonatkozóan
A dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Szeged állomás járőr (Vasút
17.00 - 05.00-ig, H-V:24, létszám:1 Kalocsa állomás járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos
Folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1
Szeged Rókus TEB porta (Kossuth Lajos sgt. 116.), Portaszolgálat
Kecskemét vasútállomás járőr (Kodály tér 7.), meghatározott objektumok,
Eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1 Kecskemét kisvasút telephely,
Telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1 Szeged-Kecskemét mozgóőr (gépkocsivezető),
Mobil járőrözés gépkocsival, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1 Szeged-Kecskemét mozgóőr (gyalogos járőr), Mobil járőrözés
Gyalogosan, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1 Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas mozgóőr (gépkocsivezető), Mobil járőrözés
Gépkocsival, hetente 2*9 óra, változó:18 létszám:1 Kecskemét-Fülöpszállás mobil járőr (gyalogos járőr), Mobil járőrözés gyalogosan,
Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1 Városföld telephely, telephelyen végzett járőrözés,
Folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1 Gyoma állomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak
Ellátása, naponta 18.00-06.00-ig, H-V:12, létszám:1 A régióban megadott 15 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés
Megadott 15 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat.AK felhívja az AT-k
Figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A
Szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerz teljesítése során.A változás
Bejelentéssel kapcs részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Cegléd (1262)
A rész száma: 29
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szolnok-Cegléd régióban keretszerződés keretében 70 000 őrórára
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Tatab.,Veszp.,Celld.(1263)
A rész száma: 30
Rövid leírás:
95 000 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Vác, Esztergom (1264)
A rész száma: 31
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Vác-Esztergom régióban keretszerződés keretében 16 000 őrórára
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Záhony (1265)
A rész száma: 32
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Záhony régióban keretszerződés keretében 16 000 őrórára vonatkozóan
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
II.2.4) pont szerint.
II. 2.4) pont szerint.
II.24) pont szerint.
II.2.4.) pont szerint.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-11-29 📅
Postacím: Angol utca 77.
Internetcím: http://www.esgholding.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 499 229 640 HUF 💰
111 908 160 HUF 💰
Név: AIRPORT SERVICE BUDAPEST Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Telefon: +36 307580830 📞
E-mail: hutvagner.istvan@holdesco.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 223 952 820 HUF 💰
Postacím: Darányi Ignác utca 12.
A beszerzés teljes értéke: 231 809 760 HUF 💰
447 632 640 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: HU110
A beszerzés teljes értéke: 230 193 054 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_ 40446093
EKRSZ_ 51590062
EKRSZ_ 45964343
A beszerzés teljes értéke: 189 659 106 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_ 82231617
Név: Holdesco Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Nemzeti azonosítószám Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_ 78770096
EKRSZ_ 88980146
Postacím: Törökvész Út 39
A beszerzés teljes értéke: 375 511 500 HUF 💰
224 733 054 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_ 18062845
Postacím: Angol Utca 77
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_ 49556287
Postacím: Polgár Utca 8-10
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_ 21930032
A beszerzés teljes értéke: 186 808 986 HUF 💰
371 531 160 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_ 60050331
Postacím: Váci út 3.
A beszerzés teljes értéke: 177 854 040 HUF 💰
236 385 240 HUF 💰
41 779 920 HUF 💰
41 965 560 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
1. Máv Őrzés Új keret 1250-1265-ig eljárásokat Ajánlatkérő a 2019. november 14. napján kelt döntés alapján az eljárást eredménytelenné nyilvánította, tekintettel a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontjára, mivel a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem volt elegendő a szerződések megkötéséhez.
Többet mutasson
Az eredménytelen eljárások:
MÁV őrzés új keret - Bp. I. régió (1250): Ajánlattevő 1: Bank Biztonság Bizalom székhelye: 1181 Budapest, Darányi Ignác u. 12. adószáma: 12192045- 2-43; Ajánlattevő 2:CIVIL Biztonsági Szolgálat Zrt. székhely: 1149 Budapest, Angol u. 77. adószám: 12698084-2-44
Többet mutasson
Ajánlattevő neve: ESG HOLDING Zrt. székhelye: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. adószáma: 25420546-2-41 Ajánlattevő neve: Pajzs 07
Biztonságvédelmi és Magánnyomozó Zrt. székhelye: 1149 Budapest, Angol u. 77. adószáma: 12100059-2-42
MÁV őrzés új keret - Bp. II. régió (1251) és MÁV őrzés új keret - Bp. IV. régió (1253): Bank Biztonság Bizalom székhelye: 1181 Budapest, Darányi Ignác u. 12. adószáma: 12192045- 2-43;
MÁV őrzés új keret - Bp. III. régió (1252): Ajánlattevő 1:Bank Biztonság Bizalom székhelye: 1181 Budapest, Darányi Ignác u. 12. adószáma: 12192045- 2-43; Ajánlattevő2: Közös ajánlattevők: AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. székhely: 1181 Budapest, Darányi Ignácutca 12. adószám: 23468788-2-43 HOLDESCO Kft., székhely: 1062 Budapest, Váci út 3. adószám: 13963244-2-42 Novum Guard Szolgáltató Kft., székhely: 1025 Budapest, Törökvész út 39. adószám: 25444744-2-41 Prev-Info Kft székhely: 1136 Budapest, Pannónia u. 11. adószám: 23134841-2-41
Többet mutasson
MÁV őrzés új keret - Bp. V. régió (1254);MÁV őrzés új keret - Hatvan,Salgót. (1257) MÁV őrzés új keret - Cegléd (1262): Közös ajánlattevők: AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. székhely: 1181 Budapest, Darányi Ignácutca 12. adószám: 23468788-2-43 HOLDESCO Kft., székhely: 1062 Budapest, Váci út 3. adószám: 13963244-2-42 Novum Guard Szolgáltató Kft., székhely: 1025 Budapest, Törökvész út 39. adószám: 25444744-2-41 Prev-Info Kft székhely: 1136 Budapest, Pannónia u. 11. adószám: 23134841-2-41
Többet mutasson
MÁV őrzés új keret - Debrecen (1255); MÁV őrzés új keret - Győr, Szth., Zalae. (1256);MÁV őrzés új keret - Pécs (1259);MÁV őrzés új keret - Tatab.,Veszp.,Celld.(1263) MÁV őrzés új keret - Záhony (1265):Közös ajánlattevők: neve: PFM Holding Zrt. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25150597-2-43 neve: PFM Biztonsági Szolgáltató Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 13608471-2-43 neve: Hunex Team Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25348655-2-43
Többet mutasson
MÁV őrzés új keret - Miskolc (1258):Közös AT1:AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. székhely: 1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.adószám: 23468788-2-43 HOLDESCO Kft., 1062 Budapest, Váci út 3.;13963244-2-42 Novum Guard Szolgáltató Kft., 1025 Bp.,Törökvész út 39. adószám: 25444744-2-41 Prev-Info Kft: 1136 Budapest, Pannónia u. 11. adószám: 23134841-2-41;Közös ajánlattevő2: neve: PFM Holding Zrt.: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25150597-2-43 neve: PFM Biztonsági Szolgáltató Kft.:1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 13608471-2-43 neve: Hunex Team Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám:25348655-2-43;
Többet mutasson
MÁV őrzés új keret - Szfv., Balaton (1260);MÁV őrzés új keret - Szeged (1261):Közös ajánlattevő1: neve: PFM Holding Zrt. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25150597-2-43 neve: PFM Biztonsági Szolgáltató Kft. székhelye:1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 13608471-2-43 neve: Hunex Team Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám:25348655-2-43;Ajánlattevő 2:CIVIL Biztonsági Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1149 Budapest, Angol Utca 77.;12698084244; ESG HOLDING Zrt.: 1033 Budapest, Polgár utca 8-10.; adószám: 25420546-2-41., Pajzs 07 Zrt. 1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12100059-2-42.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
További információk folyt:
MÁV őrzés új keret - Vác, Esztergom (1264): CIVIL Biztonsági Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1149 Budapest, Angol Utca 77.;12698084244; ESG HOLDING Zrt.: 1033 Budapest, Polgár utca 8-10.; adószám: 25420546-2-41., Pajzs 07 Zrt. 1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12100059-2-42.
Többet mutasson
Eredményes eljárások ajánlattevői:
MÁV őrzés új keret - Bp. I. régió (1288) (2);MÁV őrzés új keret - Szfv., Balaton (1298) (2); MÁV őrzés új keret - Szeged (1299) (2)MÁV őrzés új keret - Vác, Esztergom (1302) (2):CIVIL Biztonsági Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1149 Budapest, Angol Utca 77.;12698084244; ESG HOLDING Zrt.: 1033 Budapest, Polgár utca 8-10.; adószám: 25420546-2-41., Pajzs 07 Zrt. 1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12100059-2-42.
Többet mutasson
MÁV őrzés új keret - Bp. II. régió (1289) (2) és MÁV őrzés új keret - Bp. IV. régió (1291) (2): Bank Biztonság Bizalom székhelye: 1181 Budapest, Darányi Ignác u. 12. adószáma: 12192045- 2-43
MÁV őrzés új keret - Debrecen (1293) (2);MÁV őrzés új keret - Győr Szth, Zalae. (1294) (2); MÁV őrzés új keret - Miskolc (1296) (2);MÁV őrzés új keret - Pécs (1297) (2);MÁV őrzés új keret -Tatab, Veszp, Celld (1301) (2) MÁV őrzés új keret - Záhony (1303) (2):PFM Holding Zrt, PFM Biztonsági Szolgáltató Kft.(1117 Budapest, Budafoki út 111.; adószám:13608471-2-43), Hunex Team Kft.(1117 Budapest, Budafoki út 111.; adószám: 25348655-2-43)
Többet mutasson
MÁV őrzés új keret - Bp. III. (1290) (2);MÁV őrzés új keret - Bp. V. régió (1292) (2);MÁV őrzés új keret -Hatvan,Salgót. (1295) (2);MÁV őrzés új keret - Cegléd (1300) (2): AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt., Holdesco Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. (székhely: 1062 Budapest, Váci út 3. adószám: 13963244-2-42), Novum-Guard Kft. (székhely: 1025 Budapest, Törökvész út 39. adószám: 25444744-2-41), PREV-INFO Kft. (székhelye: 1136 Budapest, Pannónia utca 11. adószám: 23134841-2-41)
Többet mutasson
3.A MÁV Zrt. ajánlatkérő a Kbt. 105. § (2) bek. c) pontja alapján a 105. § (3)-(5) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárást folytatott le a verseny újranyitásával különböző régiók vonatkozásában.Ajánlatkérő rögzíti, hogy a tárgyi versenyújranyitások ajánlatkérője kizárólagos a MÁV Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 54-60.) ajánlatkérő volt, azonban a Közbeszerzési Hatóság hiánypótlási felhívására figyelemmel valamennyi - a keretmegállapodásban részes - ajánlatkérő feltüntetésre került.
Többet mutasson
4. Kiegészítő információ a hirdetmény V. 2.4) "A szerződés/rész végeleges összértéke" pontjához.
A szerződés végleges összértéke az előre meghatározott keretösszeget jelöli, nem pedig az ajánlattevők által megajánlott egyes ajánlati elemeket. A szerződések keretösszege a nyertes ajánlattevő által megajánlott egységárak alapján kerül lehívásra.
5. Kiegészítő információ a hirdetmény II.2.4.) „A Közbeszerzés ismertetése” pontjához.
A megjelölt értékelési szempontok valamennyi olyan értékelési szempontot tartalmazzák amelyek a versenyújranyitások alkalmával alkalmazásra kerültek.
Forrás: OJS 2020/S 002-002510 (2019-12-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-01-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001345582019
Rövid leírás:
„Keretszerződés különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére a MÁV FKG Kft. részére 2019. ” - 1272 „Keretszerződés különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére a MÁV FKG Kft. részére 2019, 2.” - 1304 (1272 - eredménytelen; 1304 - eredményes)
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 280 075 000 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-01-14 📅
Közzététel dátuma: 2020-01-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 012-024885
HL-S szám: 12
További információk
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 1.11.2019 napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés Hatálya a II.2.4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy 31.12.2020 napjáig - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Keretszerződés különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére a MÁV FKG Kft. részére
2019. ” - 1272
2019, 2.” - 1304
(1272 - eredménytelen; 1304 - eredményes)
A rész elnevezése: MÁV FKG őrzés új keret 2019 (1272)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű
Társaság részére keretszerződés keretében 85 000 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és
Időszakban. 1103 Budapest, Kőér u. 2/E., portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött
Vagyonvédelmi rendszer működtetése, 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő, 5137 Jászkisér, Jászladányi út 10., portaszolgálat és
Telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszer működtetése, 24 órás folyamatos szolgálat,
Létszám: 2 fő, 1103 Budapest, Kőér u. 2/E. „SZ” épület, portaszolgálat, 12 órás szolgálat, munkanapokon, létszám: 1 fő, Pontőrzési
Feladatok ellátása, eseti megrendelés szerint. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi eszerint a pontőrzési feladatok ellátása (Ajánlatkérő
Által végzett pályaépítési-, fenntartási- és karbantartási tevékenység munkaterületein tárolt munkagépek, eszközök, üzemanyagok stb.
Őrzése országos szinten.) Előbbi feladatok ellátására ajánlatkérő eseti megrendeléseket küld a nyertes ajánlattevőnek a szerződésben
Foglaltaknak megfelelően. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok
A szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a
További információk:
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 1.11.2019 napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés
Hatálya a II.2.4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy 31.12.2020 napjáig - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
A rész elnevezése: MÁV FKG őrzés új keret 2019 (2) (1304)
További információk:
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 15.1.2020 napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés
Hatálya a II.2.4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy 31.12.2020 napjáig – (amelyik előbb bekövetkezik) tart.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-12-13 📅
Név: Airport Service Budapest Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Törökvész út 39.
Pannónia utca 11.
A beszerzés teljes értéke: 280 075 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
1. MÁV FKG őrzés új keret 1272 eljárást az Ajánlatkérő a 4.11.2019 napján kelt döntés alapján az eljárást eredménytelenné nyilvánította, tekintettel a Kbt. 75.§ (1) bekezdés b) pontjára, mivel kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.
Eredménytelen eljárás: MÁV FKG őrzés új keret 2019 (1272);
Közös ajánlattevők: Airport Service Budapest Zrt. székhely: 1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12. adószám: 23468788-2-43
HOLDESCO Kft., székhely: 1062 Budapest, Váci út 3. adószám: 13963244-2-42 Novum Guard Szolgáltató Kft., székhely: 1025
Budapest, Törökvész út 39. adószám: 25444744-2-41 Prev-Info Kft székhely: 1136 Budapest, Pannónia u. 11. adószám: 23134841-2-41
2. Eredményes eljárás ajánlattevői – MÁV FKG őrzés új keret 1304:
3. A MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság ajánlatkérő a Kbt. 105. § (2) bek. c) pontja alapján a 105. § (3)-(5) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárásokat folytatott le a verseny újranyitásával. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a tárgyi versenyújranyitások ajánlatkérője kizárólagosan a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavitó Korlátolt Felelősségű Társaság (5137 Jászkisér, Jászladányi út 10.) ajánlatkérő volt, a többi – keretmegállapodásban részes – ajánlatkérő a hirdetmény feladhatósága érdekében került rögzítésre.
Többet mutasson
4. Kiegészítő információ a hirdetmény V. 2.4) "A szerződés/rész végeleges összértéke" pontjához. A szerződés
Végleges összértéke az előre meghatározott keretösszeget jelöli, nem pedig az ajánlattevők által megajánlott egyes ajánlati elemeket.
A szerződések keretösszege a nyertes ajánlattevő által megajánlott egységárak alapján kerül lehívásra. 5. Kiegészítő információ a
Hirdetmény II.2.4.) „A Közbeszerzés ismertetése” pontjához. A megjelölt értékelési szempontok valamennyi olyan értékelési
Szempontot tartalmazzák amelyek a versenyújranyitások alkalmával alkalmazásra kerültek.
5. Kiegészítő információ a hirdetmény II1.6) Részekre vonatkozó információk, illetve a II.2) Meghatározás, illetve az V. szakasz: Az eljárás eredménye pontokhoz:
Ajánlatkérő II.1.6) pontjában a részekre vonatkozó információk tekintetében az igen válasz alternatívát választotta, II.2) illetve az V. szakaszban, az eljárás eredménye pontokhoz a beazonosíthatóság miatt adott meg rész számokat.
1. rész számhoz a MÁV FKG őrzés új keret 2019 (1272) eredménytelen eljárásra vonatkozó információk, míg a 2. rész számhoz az MÁV FKG őrzés új keret 2019 (2) (1304) eredményes eljárásra vonatkozó információk lettek megadva.
Forrás: OJS 2020/S 012-024885 (2020-01-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-01-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése: Budapest I. régió (1. rész szám) - Budapest V. régió (2. rész szám) - Debrecen régió (3. rész szám) - Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régió (4. rész szám) - Hatvan-Salgótarján régió (5. rész szám) - Miskolc régió (6. rész szám) - Pécs régió (7. rész szám) - Székesfehérvár, Balaton régió (8.) -Szeged régió (9. rész szám) -- Szolnok-Cegléd régió (10. rész szám) - Tatabánya, Veszprém, Celldömölk régió (11. rész szám) - Vác - Esztergom régió (12. rész szám) - Záhony régió (13. rész szám) - Budapest Vonatkísérés (14. rész szám)
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 4 752 188 120 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Észak-Alföld 🏙️
Nyugat-Dunántúl 🏙️
Alföld és Észak 🏙️
Dunántúl 🏙️
Észak-Magyarország 🏙️

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-01-28 📅
Közzététel dátuma: 2020-01-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 022-049654
HL-S szám: 22
További információk
A keretszerződés mindkét fél általi aláírás napján lép hatályba és a keret-őróraszám kimerüléséig, de legkésőbb a keretmegállapodás hatályával egyező időtartamig tart. A szolgáltatás teljesítése megkezdésének időpontja: 2019. november 01. 00:00 órától.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Budapest I. régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Budapest I. régióban keretszerződés keretében 77 044 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Déli T3-T8 vágányok: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 06:00 -18:00 -ig. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Déli T9-T16 vágányok: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 18:00-06:00-ig. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Déli T3-T11 vágányok: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 18:00-06:00-ig. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 2 fő. Istvántelek "S" épület: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Kőbánya-Kispest:Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete.Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Mobil járőrözés: Mobil járőrözés gépkocsival. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján. Mobil járőrözés: Mobil járőrözés gyalogosan. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján.
Többet mutasson
További információk:
A keretszerződés mindkét fél általi aláírás napján lép hatályba és a keret-őróraszám kimerüléséig, de legkésőbb a keretmegállapodás hatályával egyező időtartamig tart. A szolgáltatás teljesítése megkezdésének időpontja: 2019. november 01. 00:00 órától.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Budapest V. régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Budapest V. régióban keretszerződés keretében 222 784 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Budapest JBI Ferencváros területi műhely: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Portaszolgálat. Szolgáltai idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Keleti pu. Csömöri kapu: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Keleti pu. 40-60-as vágánycsop.: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 18:00-06:00-ig. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Keleti pu. Kerékeszterga: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő, 14:00-06:00. Napi munkaidő: 16 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Keleti pu. 20-as vágánycsop: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Keleti pu. 30-as vágánycsop.: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme, Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Keleti pu. 80-90-es vágánycsop.: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 2 fő folyamatos. Napi munkaidő: 48 óra. Létszám: 2 fő. Budapest Nyugati pu. Ágyú és Hosszúvágány I.: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Nyugati pu.Tároló vágány: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme, Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 18:00-06:00-ig. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Nyugati pu. Alsó Felső Műhely vágányok: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Keleti pu. nemzetközi pénztár: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Pontőrzés. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Budapest Keleti pu. ügyfélszolgálati iroda: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Pontőrzés. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Debrecen régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Debrecen régióban keretszerződés keretében 139 209 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Debrecen JBI, Debrecen területi műhely Déli sor: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Debrecen JBI, Debrecen területi műhely Szoc. Épület Déli sor és járőr: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Debrecen tároló (Irínyi kapu portaszolgálat): Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Debrecen gurító: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete.Szolgálati idő: 1 fő 18:00-06:00. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Mátészalka (váróterem, pénztárelőtér ellenőrzés is): Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 19:00-07:00 H-V. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Nyíregyháza tároló (váróterem, pénztárelőtér ellenőrzés is): Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 2 fő 19:00-07:00. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 2 fő. Debrecen JBI, Nyíregyháza területi műhely Erkel u. 10.:Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Püspökladány tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 22:00-06:00. Napi munkaidő: 8 óra. Létszám: 1 fő. Tiszalök tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 19:00-07:00. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Debrecen vonatkísérés: Szállítmánykísérés, Személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Győr régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Győr, Szombathely és Zalaegerszeg régióban keretszerződés keretében 46 264 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Budapest JBI Győr területi műhely: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés;Portaszolgálat. Szolgálati idő:1 fő H-P 14:00-06:00, Szo-V folyamatos. Napi munkaidő: 1 fő H-P 14:00-06:00, Szo-V folyamatos. Létszám: 1 fő. Győr tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 20:00-04:00. Napi munkaidő: 8 óra. Létszám: 1 fő. Győr tároló és Hangya vágány: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 22:00-06:00. Napi munkaidő: 8 óra. Létszám: 1 fő. Hegyeshalom pénztár, tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 20:30-08:30. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Komárom tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 18:00-06:00. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Szombathely vonatkísérés: Szállítmánykísérés, Személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Hatvan régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Hatvan ás Salgótarján régióban keretszerződés keretében 33 592 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Balassagyarmat JBI területi műhely: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete;
Többet mutasson
Telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő H-P:14-06; Szo - V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P:16 óra; Szo - V: 24 óra. Létszám:1 fő. Budapest JBI Hatvan tároló és területi műhely: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete; Telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő:24 óra. Létszám:1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Miskolc régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Miskolc régióban keretszerződés keretében 88 844 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban." Miskolc Tiszai tárolóvágányok: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete; Telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám 1 fő. Miskolc, JBI személykocsijavító: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: H-P:14-06:30 Szo-V: folyamatos. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Miskolc rendező, JBI Miskolc területi műhely:Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása;Telephelyen végzett járőrözés- Szolgálati idő: 1 fő 06:00-18:00-ig. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Miskolc JBI, Miskolc területi műhely Lévay porta és járőr: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Miskolc vonatkísérés: Szállítmánykísérés; Személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Pécs régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Pécs régióban keretszerződés keretében 119 254 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban." Pécs JBI, Dombóvár területi műhely: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása;Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Kaposvár tároló I., II., III. vágány: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 22:00-06:00 H-V. Napi munkaidő: 8 óra. Létszám: 1 fő. Nagykanizsa tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Pécs JBI, Nagykanizsa területi műhely: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Pécs JBI, Pécs területi műhely: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Pécs JBI, Pécsbánya-rendező kocsijavító: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő 18:00-06:00. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Pécs tárolóvágányok: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Pécs vonatkísérés: Szállítmánykísérés, Személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Székesfehérvár régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Székesfehérvár és Balaton régióban keretszerződés keretében 90 032 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban." Pusztaszabolcs tároló: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő 18:00 -06:00. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Budapest JBI Székesfehérvár telephely: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete; Telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Székesfehérvár 600-as porta: Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Székesfehérvár mosó- és tárolóvágányok: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos + 1 fő 18:00 -06:00. Napi munkaidő: 36 óra. Létszám: 1 fő. Balaton -Velence állomási őrzés Nyár: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján. Balaton vonatkísérés Nyár: Szállítmánykísérés; Személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV Start_Szeged régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Szeged régióban keretszerződés keretében 136 703 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban." Békéscsaba tároló:Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 18:00 - 06:00 között. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Szeged JBI, Békéscsaba területi műhely: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Szeged tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 18:00 - 06:00 között. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Szeged JBI, Szeged területi műhely: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Szentes tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 18:00 - 06:00 között. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Szeged JBI, Szentes területi műhely: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Nagykőrös: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Szeged vonatkísérés: Szállítmánykísérés; Személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV Start_Szolnok régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Szolnok és Cegléd régióban keretszerződés keretében 135 116 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban." Szolnok Finomrendező tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme, Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 2 fő folyamatos. Napi munkaidő: 48 óra. Létszám: 2 fő. Szolnok magasfogadó tároló:Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 2 fő folyamatos. Napi munkaidő: 48 óra. Létszám: 2 fő. Szolnok tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete; Telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő 18:00 -06:00. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 2 fő. Budapest JBI Szolnok területi műhely Sorompó u. 2.: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása;Telephelyen végzett járőrözés;
Többet mutasson
Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Budapest JBI Szolnok "A" típ. Kocsijav. Újszászi út.: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Tatabánya régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Tatabánya, Veszprém és Celldömölk régióban keretszerződés keretében 43 370 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban." Tatabánya tároló: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 18:00- 6:00. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Szombathely JBI, Celldömölk "B" típusú teherkocsi javító műhely: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő H-P 14-06.30 Sz-V folyamatos. Napi munkaidő: H-P 16,5 óra, Sz-V 24 óra. Létszám: 1 fő. Szombathely JBI, Celldömölk területi műhely: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Vác-Esztergom_régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Vác és Esztergom régióban keretszerződés keretében 57 024 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban." Esztergom tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 18-06-ig. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Szob tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Vác tároló: Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme; Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő 24 óra, 1 fő 19:00-07:00. Napi munkaidő: 36 óra. Létszám: 2 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START Záhony régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Záhony régióban keretszerződés keretében 55 478 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban." Debrecen JBI, Záhony területi műhely: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Debrecen JBI, Fényeslitke kocsijavító: Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Telephelyen végzett járőrözés; Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő 18:30-06:30. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Záhony vonatkísérés: Szállítmánykísérés; Személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés alapján.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Budapest-vonatkísérés
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére - Budapest vonatkísérés keretszerződés keretében 194 742 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. melléklete szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban." Budapest Keleti-Nyugati-Déli-Kispest vonatkísérés: Szállítmánykísérés; Személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme; Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; Pontőrzési feladatok ellátása. Szolgálati idő: megrendelés alapján. Napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám:megrendelés alapján.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: II.2.4. pont szerint.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-11-01 📅
A beszerzés teljes értéke: 253 859 980 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2019-10-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 734 073 280 HUF 💰
Postacím: Budafoki út 111.
A beszerzés teljes értéke: 458 942 925 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: 40446093
A beszerzés teljes értéke: 152 439 880 HUF 💰
110 685 640 HUF 💰
Postai város: BUdapest
A beszerzés teljes értéke: 293 519 960 HUF 💰
393 448 270 HUF 💰
Postacím: Polgár utca 8-10.
A beszerzés teljes értéke: 296 745 440 HUF 💰
Név: ESG Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 451 371 155 HUF 💰
445 207 220 HUF 💰
Postai irányítószám: 117
A beszerzés teljes értéke: 142 904 150 HUF 💰
187 894 080 HUF 💰
183 578 990 HUF 💰
E-mail: herban@bbzrt.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 647 517 150 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Könyves Kálmán körút 54–60

Hivatkozás
További információk
Eredményes eljárás ajánlattevői az V.2.3) pont alatt feltüntetett nyertes Ajánlattevők mellett: Őrzés_MÁV START_Budapest I. régió (1. rész szám): További Ajánlattevő: Bank Biztonság Bizalom Zrt. székhely: 1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12. adószám: 12192045-2-43. Őrzés_MÁV START_Miskolc régió (6. rész szám): További közös ajánlattevők: AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. székhely: 1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12. adószám: 23468788-2-43 HOLDESCO Kft., székhely: 1062 Budapest, Váci út 3. adószám: 13963244-2-42 Novum Guard Szolgáltató Kft., székhely: 1025 Budapest, Törökvész út 39. adószám: 25444744-2-41 Prev-Info Kft székhely: 1136 Budapest, Pannónia u. 11. adószám: 23134841-2-41 3. Őrzés_MÁV Start_Szeged régió (9. rész szám): További közös ajánlattevők: PFM Holding Zrt. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25150597-2-43 neve: PFM Biztonsági Szolgáltató Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 13608471-2-43 neve: Hunex Team Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25348655-2-43. Őrzés_MÁV START_Székesfehérvár régió (8. rész szám): További közös ajánlattevők: PFM Holding Zrt. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25150597-2-43 neve: PFM Biztonsági Szolgáltató Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 13608471-2-43 neve: Hunex Team Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25348655-2-43. Az alábbi részek esetén egy Ajánlattevő nyújtott be Ajánlatot: Őrzés_MÁV START_Budapest V. régió (2. rész szám) - Őrzés_MÁV START_Debrecen régió (3. rész szám) - Őrzés_MÁV START_Győr régió (4. rész szám) - Őrzés_MÁV START_Hatvan régió (5. rész szám) - Őrzés_MÁV START_Pécs régió (7. rész szám) - Őrzés_MÁV START_Szolnok régió (10. rész szám) - Őrzés_MÁV START_Tatabánya régió (11. rész szám) - Őrzés_MÁV START_Vác - Esztergom régió (12. rész szám) - Őrzés_MÁV START_Záhony régió (13. rész szám) - Őrzés_MÁV START_Budapest Vonatkísérés (14. rész szám).
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2020/S 022-049654 (2020-01-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-03-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Őrzési szolgáltatások
Rövid leírás:
Keretszerződés különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére: Budapest I. régióban (1. rész szám), Budapest II. régióban (2. rész szám), Celldömölk régióban (3. rész szám), Debrecen régióban (4. rész szám), Miskolc régióban (5. rész szám), Pécs régióban (6. rész szám), Szeged régióban (7. rész szám), Székesfehérvár régióban (8. rész szám), Szimulátor (9. rész szám), Záhony régióban (10. rész szám)
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 579 834 330 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Őrzési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország 🏙️
Vas 🏙️

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: gulyas.joszefdr@mav.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-05 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 049-117041
HL-S szám: 49
További információk
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 2019. november 1. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés hatálya a 4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy a keretmegállapodás hatályáig - 2022. szeptember 24. - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Budapest I. régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 20 849 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Létesítmény: Istvántelek (munkaidőben 11 óra porta). Tevékenység: Portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő (H-V) - 05.30-16.30-ig. Napi munkaidő: 11 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Istvántelek SZK (munkaidőn kívül 13 óra Járőr). Tevékenység:
Telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő (H-V) -16.30-05.30-ig. Napi munkaidő: 13 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Krisztina krt. irodaház (munkaidőben 10 óra porta). Tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő (H-P) - 7:00-17:00 10 óra recepció. Napi munkaidő: 10 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Krisztina krt. irodaház (munkaidőn kívül 14 óra, hétvégén folyamatos járőr). Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő (H-P) - 17:00-7:00 14 óra
Többet mutasson
Sz-V folyamatos járőr. Napi munkaidő: 14 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátása. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
További információk:
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 2019. november 1. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés hatálya a 4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy a keretmegállapodás hatályáig - 2022. szeptember 24. - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Budapest II. régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 24 562 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Létesítmény: Ferencváros Péceli út 1. járőr. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: H-V:16.00-04.00-ig 1 fő; H-V:18.00-06.00-ig 1 fő. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 2 fő. Létesítmény: Ferencváros Péceli út 1. porta. Tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: 1 fő H-P: 6:00 - 18:00. Napi munkaidő: H-P:12. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Ferencváros Péceli út 1. járőr. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő H-P: 18:00 - 6:00; Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P:12; Sz-V: 24 óra Létszám: 1 fő. Létesítmény: 1089 Budapest, Kőér utca 2/E, BGOK „SZ” épület Oktatási Egység; 1089 Budapest, Kőér utca 2/E telephely. Tevékenység: portaszolgálat és meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása. Szolgálati idő: 1 fő, munkanapokon 6:00-18:00 óra között. Napi munkaidő: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Celldömölk régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 8 102 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Létesítmény: Celldömölk Pápai u. Raktárbázis. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő H-Cs: 15.00-
Többet mutasson
7.00-ig; P: 14.30-7.00-ig; Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-Cs: 16 óra; P: 16,5 óra; Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény területén. Tevékenység: meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátása. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény területén. Tevékenység: közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény területén. Tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Debrecen régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 37 842 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Létesítmény: Debrecen Déli sor 4. BGOK porta. Tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: munkanapokon 7-18. Napi munkaidő: 11 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Db. régió járőr Petőfi tér 12. Déli sor (olajkút), Tompa Mihály u.. Tevékenység: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő H-P: 15.00-
Többet mutasson
7.00-ig; SZ-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P 16 óra; Sz-V 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Nyíregyháza üzemanyagkút, Erkel Ferenc u.. Tevékenység: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő H-P: 14.00-6.00-ig; SZ-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P 16 óra; Sz-V 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Püspökladány, Fatelítő telep. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: folyamatos. Napi munkaidő: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Püspökladány üzemanyagkút Kazinchy u.. Tevékenység: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő H-P: 15.00-7.00-ig; SZ-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P 16 óra; Sz-V 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátása. eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V) 12 óra 1 fő
Többet mutasson
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Miskolc régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 24 705 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Létesítmény:Miskolc, Dugonics u. és selejt raktár (Írisz u.). Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő H-Cs: 14.30-6.30-ig, P: 13.30-6.30, Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-Cs: 16 óra, P: 17 óra, Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Sátoraljaújhely, bontó. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő, H-P: 13.30-6.00-ig,
Többet mutasson
Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P: 16,5 óra, Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Sátoraljaújhely bontó tárolóvágányok. Tevékenység: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő H-P: 13.30-6.00-ig, Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P 16,5 óra, Sz-V 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátása. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény:a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Pécs régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 16 261 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Létesítmény: Dombóvár (Gyines u) Raktárbázis. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő H-Cs: 15.00-7.00-ig, P: 13.30-7.00-ig, Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-Cs: 16 óra, Péntek: 17,5 óra, Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Pécs (Verseny u.) telephely. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő H-Cs: 15.00-7.00-ig, P: 13.30-7.00-ig, Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-Cs: 16 óra, Péntek: 17,5 óra, Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátása. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Szeged régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 22 565 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Létesítmény: Békéscsaba (Kertész u. 1) raktárbázis, bekerített tároló, olajkút, hordós tároló. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: 1 fő H- Cs:15.00-6.30-ig, P: 14.00-6.30-ig, Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-Cs: 15,5 óra,
P: 16,5 óra, Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Vésztő (olajkút) (Bartók B. u.). Tevékenység: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő H-P: 20.00-7.00, SZ-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P: 11 óra, Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: Szeged rendező Raktárbázis (bekerített tároló, olajkút). Tevékenység: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő H-CS: 15.00-6.30-ig, P:14.00-6.30-ig, Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-Cs: 15,5 óra, P: 16,5 óra, Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátása. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmények területén. Tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Székesfehérvár régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 8 045 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Létesítmény: Székesfehérvár (Délvasút u.) raktárbázis. Tevékenység: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: 1 fő H-P: 15.00-7.00-ig, SZ-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P: 16 óra, Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény területén. Tevékenység: meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátása. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény(ek) területén. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény területén. Tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_ Szimulátor
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 4 998 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Létesítmény: országosan{(virtuális, vezetési oktató berendezés, objektum, mobilis telepítési lehetőséggel) oktatási programban szereplő helyszínek, általában 1-2 őr teljesít}. Tevékenység: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása. Szolgálati idő: megrendelés alapján. napi munkaidő: megrendelés alapján. Létszám: megrendelés
Többet mutasson
Alapján. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény(ek) területén. Tevékenység: közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény(ek) területén. tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény(ek) területén. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Záhony régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére keretszerződés keretében 8 045 őrórára” (-30 %) vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Létesítmény: Záhony SZK, Baross G. Vasút út, Fűtőházi raktár. Tevékenység: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. Szolgálati idő: H-P: 15.00-7.00-ig, Sz-V: folyamatos. Napi munkaidő: H-P: 16 óra, Sz-V: 24 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény(ek) területén. Tevékenység: meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátása. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény(ek) területén. Tevékenység: portaszolgálat. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő. Létesítmény: a régióban megadott létesítmény(ek) területén. Tevékenység: telephelyen végzett járőrözés. Szolgálati idő: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat (H-V). Napi munkaidő: H-V: 12 óra. Létszám: 1 fő.
Többet mutasson
További információk:
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 2019. november 01. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés hatálya a 4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy a keretmegállapodás hatályáig - 2022. szeptember 24. - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: II.2.4.) pont szerint

A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 68 697 455 HUF 💰
80 931 790 HUF 💰
26 696 090 HUF 💰
124 689 390 HUF 💰
81 402 975 HUF 💰
53 579 995 HUF 💰
74 351 675 HUF 💰
26 508 275 HUF 💰
16 468 410 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Kbt. 5. § (4) bek. szerinti szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Gulyás József
Csáki Judit
Telefon: +36 305669953 📞
E-mail: kozbeszerzes@mav-szk.hu 📧

Hivatkozás
További információk
Eredményes eljárás ajánlattevői az V.2.3) pontok alatt feltüntetett nyertes Ajánlattevők mellett: Személy és vagyonvédelem_Budapest I. régió (1. rész szám): további Ajánlattevő a Bank Biztonság Bizalom Zrt. székhely: 1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12. adószám: 12192045-2-43. Személy és vagyonvédelem_Szeged régió (7. rész szám): további közös ajánlattevők: PFM Holding Zrt. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25150597-2-43 neve: PFM Biztonsági Szolgáltató Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 13608471-2-43 neve: Hunex Team Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25348655-2-43. Személy és vagyonvédelem_Székesfehérvár régió (8. rész szám): további közös ajánlattevők: PFM Holding Zrt. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25150597-2-43 neve: PFM Biztonsági Szolgáltató Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 13608471-2-43 neve: Hunex Team Kft. székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111. adószám: 25348655-2-43. Az alábbi részek esetén egy Ajánlattevő nyújtott be Ajánlatot: Személy és vagyonvédelem_Budapest II. régió (2. rész szám); Személy és vagyonvédelem_Celldömölk régió (3. rész szám); Személy és vagyonvédelem_Debrecen régió (4. rész szám); Személy és vagyonvédelem_Miskolc régió (5. rész szám); Személy és vagyonvédelem_Pécs (6. rész szám); Személy és vagyonvédelem_Szimulátor (9. rész szám); Személy és vagyonvédelem_Záhony (10. rész szám).
Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 049-117041 (2020-03-05)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-11-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001459052019
A beszerzés teljes értéke: 280 075 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-11-25 📅
Közzététel dátuma: 2020-11-30 📅
Kezdeti időpont: 2020-01-15 📅
Végdátum: 2020-12-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 233-576201
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 012-024885
HL-S szám: 233
További információk
A szerződés módosításának időpontja: 2020. november 18.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság részére keretszerződés keretében 85 000 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
1103 Budapest, Kőér u. 2/E., portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszer működtetése, 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő,
5137 Jászkisér, Jászladányi út 10., portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszer működtetése, 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő,
1103 Budapest, Kőér u. 2/E. „SZ” épület, portaszolgálat, 12 órás szolgálat, munkanapokon, létszám: 1 fő,
Pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés szerint. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi eszerint a pontőrzési feladatok ellátása (Ajánlatkérő által végzett pályaépítési-, fenntartási- és karbantartási tevékenység munkaterületein tárolt munkagépek, eszközök, üzemanyagok stb. őrzése országos szinten.) Előbbi feladatok ellátására ajánlatkérő eseti megrendeléseket küld a nyertes ajánlattevőnek a szerződésben foglaltaknak megfelelően.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: II.1.6) pont szerint.
Forrás: OJS 2020/S 233-576201 (2020-11-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-01-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A MÁV csoport személy-és vagyonvédelmi feladatainak ellátása – melynek keretében többek között közcélnak átadott, fizikai védelem nélküli üzemi magánterületen ellátott, kötöttpályás közlekedés biztonsági kockázatot magában foglaló, gördülő (mozgó) állomány védelmére is kiterjedő személy- és vagyonvédelmi feladatokat szükséges teljesíteni – érdekében a MÁV csoport 2019.09.24-én keretmegállapodást kötött. A megkötésre kerülő 49061-13/2018/MAV ikt. számú szerződés (keretmegállapodás) értéke nettó 24 500 000 000 Ft + áfa. Közös Ajánlatkérők (MÁV csoport társágai) a szerződésben fenntartották a jogot arra, hogy amennyiben a keretösszeg a 36 hónapos időtartam alatt nem merül ki, a keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbítsa. A keretmegállapodás alapján a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. 2020.11.23-án 9 db versenyújranyitást kezdeményezett 2020.12.03-i ajánlattételi határidő megjelölésével az alábbiak szerint: 1. Budapest I. régió_ EKR001204072020 (mennyiség: 20 050 őróra mínusz 30 %) 2. Budapest II. régió_ EKR001204142020 (mennyiség:20 536 őróra mínusz 30 %) 3. Szeged régió_ EKR001204382020 (mennyiség:18 800 őróra mínusz 30 %) 4. Debreceni régió_ EKR001204452020 (mennyiség:34 800 őróra mínusz 30 %) 5. Záhony régió_ EKR001204692020 (mennyiség:6 800 őróra mínusz 30 %) 6. Székesfehérvár régió_ EKR001204762020 (mennyiség:6 800 őróra mínusz 30 %) 7. Celldömölk régió_ EKR001204902020 (mennyiség:6 900 őróra mínusz 30 %) 8. Pécs régió_ EKR001205002020 (mennyiség:13 700 őróra mínusz 30 %) 9. Miskolc régió_ EKR001205172020 (mennyiség:16 600 őróra mínusz 30 %)
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 463 570 950 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Békés 🏙️

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-01-19 📅
Közzététel dátuma: 2021-01-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 015-034322
HL-S szám: 15
További információk
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének időpontja: 2021. január 1. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés hatálya a II. 2.4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy a keretmegállapodás hatályáig - 2022. szeptember 24. - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A MÁV csoport személy-és vagyonvédelmi feladatainak ellátása – melynek keretében többek között közcélnak átadott, fizikai védelem nélküli üzemi magánterületen ellátott, kötöttpályás közlekedés biztonsági kockázatot magában foglaló, gördülő (mozgó) állomány védelmére is kiterjedő személy- és vagyonvédelmi feladatokat szükséges teljesíteni – érdekében a MÁV csoport 2019.09.24-én keretmegállapodást kötött. A megkötésre kerülő 49061-13/2018/MAV ikt. számú szerződés (keretmegállapodás) értéke nettó 24 500 000 000 Ft + áfa.
Többet mutasson
Közös Ajánlatkérők (MÁV csoport társágai) a szerződésben fenntartották a jogot arra, hogy amennyiben a keretösszeg a 36 hónapos időtartam alatt nem merül ki, a keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbítsa.
A keretmegállapodás alapján a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. 2020.11.23-án 9 db versenyújranyitást kezdeményezett 2020.12.03-i ajánlattételi határidő megjelölésével az alábbiak szerint:
1. Budapest I. régió_ EKR001204072020 (mennyiség: 20 050 őróra mínusz 30 %)
2. Budapest II. régió_ EKR001204142020 (mennyiség:20 536 őróra mínusz 30 %)
3. Szeged régió_ EKR001204382020 (mennyiség:18 800 őróra mínusz 30 %)
4. Debreceni régió_ EKR001204452020 (mennyiség:34 800 őróra mínusz 30 %)
5. Záhony régió_ EKR001204692020 (mennyiség:6 800 őróra mínusz 30 %)
6. Székesfehérvár régió_ EKR001204762020 (mennyiség:6 800 őróra mínusz 30 %)
7. Celldömölk régió_ EKR001204902020 (mennyiség:6 900 őróra mínusz 30 %)
8. Pécs régió_ EKR001205002020 (mennyiség:13 700 őróra mínusz 30 %)
9. Miskolc régió_ EKR001205172020 (mennyiség:16 600 őróra mínusz 30 %)
A rész elnevezése: MÁV-SZK_Őrzés_BP_I
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest I. régióban keretszerződés keretében 20 050 őrórára” (-30 %) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
További információk:
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének időpontja: 2021. január 1. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés hatálya a II. 2.4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy a keretmegállapodás hatályáig - 2022. szeptember 24. - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV-SZK_Őrzés_BP_II
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése - Budapest II. régióban keretszerződés keretében” 20 536 őrórára (-30 %) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
További információk:
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének időpontja: 2021. január 01. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a
Keretszerződés hatálya a II. 2.4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy a keretmegállapodás hatályáig - 2022. szeptember 24. - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
A rész elnevezése: MÁV-SZK_Őrzés_Szeged
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése - Szeged régióban keretszerződés keretében” 18 800 őrórára (-30 %) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész elnevezése: MÁV-SZK_Őrzés_Debrecen
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése -Debrecen régió” tárgyú keretszerződés keretében 34 800 őrórára (-30 %) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész elnevezése: MÁV-SZK_Őrzés_Záhony
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Záhony régió” tárgyú keretszerződés keretében 6 800 őrórára (-30 %) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész elnevezése: MÁV-SZK_Őrzés_Székesfehérvár
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Székesfehérvár régió” tárgyú keretszerződés keretében 6 800 őrórára (-30 %) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV-SZK_Őrzés_Celldömölk
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Celldömölk régió” tárgyú keretszerződés keretében 6 900 őrórára (-30 %) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész elnevezése: MÁV-SZK_Őrzés_Pécs
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése -Pécs régió” tárgyú keretszerződés keretében 13 700 őrórára (-30 %) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész elnevezése: MÁV-SZK_Őrzés_Miskolc
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése - Miskolc régió” tárgyú keretszerződés keretében 16 600 őrórára (-30 %) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: II.1.6. pont szerint.

Eljárás
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Ár szempontok: 1. szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra), ssz:1, 2. személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra), ssz:5, 3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra), ssz: 4.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-12-29 📅
Név: CIVIL ITIM Informatika és Ingatlanmenedzsment Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 64 861 750 HUF 💰
60 581 200 HUF 💰
60 818 000 HUF 💰
Név: UNIVERZ Holding Zrt.
Postacím: Bartók Béla Út 43-47. I. em.
Postai irányítószám: 1114
Telefon: +36 203332323 📞
Név: UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft.
UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 112 752 000 HUF 💰
22 032 000 HUF 💰
21 998 000 HUF 💰
22 356 000 HUF 💰
44 388 000 HUF 💰
53 784 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
A fent megjelölt eljárásokban kizárólag egy-egy ajánlat került benyújtásra.
Mind a 9 versenyújranyitás tekintetében az Ajánlatkérő a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. volt, az EKR sajátosságai okán azonban a Keretmegállapodásos eljárást lebonyolító MÁV Zrt. is megjelenik a hirdetményben, mint Ajánlatkérő.
A 9 db közbeszerzési eljárás eredményeként a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. kötött szerződést a nyertes Ajánlattevőkkel. A szolgáltatás teljesítése megkezdésének időpontja mind a 9 szerződés esetében: 2021. január 01. napja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződések hatálya a II. 2.4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy a keretmegállapodás hatályáig - 2022. szeptember 24. - (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
Többet mutasson
Ajánlattevők adószámai (székhely adat az V.2.3) pontokban):
ESG HOLDING Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (adószám: 25420546241)
CIVIL Biztonsági Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság (adószám: 12698084244)
CIVIL ITIM Informatika és Ingatlanmenedzsment Zártkörűen Működő Részvénytársaság (adószám:12100059242)
2. Közös ajánlattevők:
UNIVERZ Holding Zrt. (adószám: 25150597243)
UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (adószám: 25348655243)
UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (adószám:13608471243)
3. Ajánlattevő:
Bank Biztonság Bizalom Zrt.(adószám: 12192045243)
II.1.6) pontban technikai okok miatt a hirdetmény megjelenését segítendő került megjelölésre "A beszerzés részekből áll" tekintetében az "igen" válasz, de a MÁV Szolgáltató Központ Zrt., mint ajánlatkérő 9 db versenyújranyitást kezdeményezett, melyek egyikében sem volt részekre bontás.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 015-034322 (2021-01-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-03-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretszerződés különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások beszerzésére: Budapest I/1. régió (1374), Budapest I./2 régió (1375), Budapest II. régió (1376), Budapest III. régió (1377), Budapest IV. régió (1378), Budapest V/1. régió (1379), Budapest V/2. régió (1380), Debrecen I. régió (1381), Debrecen II. régió (1382), Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régió (1383), Hatvan-Salgótarján régió (1384), Miskolc I. (1385), Miskolc II. (1386), Pécs régió (1387), Székesfehérvár-Balaton (1388), Szeged I. (1389), Szeged II. régió (1390),Szolnok-Cegléd régió (1391),Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régió (1392), Vác-Esztergom régió (1393), Záhony régió (1394) - Valamennyi eredményes.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 6 574 499 999 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Riasztásfigyelési szolgáltatások 📦

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Könyves Kálmán krt. 54-60.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-03-05 📅
Közzététel dátuma: 2021-03-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 048-121604
HL-S szám: 48
További információk
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 2021. január 01. napja azonban a teljesítést a keretszerződés 6.3. pont szerint küldött eseti Megrendelésben foglaltak szerint kell megkezdenie nyertes ajánlattevőnek. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés hatálya a 4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy a keretmegállapodás hatályáig (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret -Záhony régió (1394)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Záhony régióban keretszerződés keretében 22968 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Zh 500-as tengelyátszerelő:a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, naponta 19.00-07.00-ig, H-V:12, létszám:1, Záhony. Európa tér 12. Igazgatósági porta:Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:mobil járőrözés gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:mobil járőrözés gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén: mobil járőrözés vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén: rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1,A régióban megadott 2 létesítmény területén: riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc, A régióban megadott 2 létesítmény területén: biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:telephelyen végzett járőrözés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
Többet mutasson
További információk:
A szolgáltatás teljesítése megkezdésének tervezett időpontja: 2021. január 01. napja azonban a teljesítést a keretszerződés 6.3. pont szerint küldött eseti Megrendelésben foglaltak szerint kell megkezdenie nyertes ajánlattevőnek.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretszerződés hatálya a 4) pontban rögzített keret-őróraszám kimerüléséig vagy a keretmegállapodás hatályáig (amelyik előbb bekövetkezik) tart.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret-Budapest I/1. régió (1374)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest I/1. régióban keretszerződés keretében 150 780 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Bp. Déli Alkotás úti sorompó,a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Déli pu. Mészáros utca 9. porta, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Déli pu. pénztárcsarnok VII-XII vágányok, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Déli pu. váróterem I-VII. peronok területe, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Ferihegy megálló, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 18.00-06.00, H-V: 12, létszám: 1
Bp. Gyerekvasút jármű Telephely Bátori utca, telephelyen végzett járőrözés, naponta 18.00-06.00, H-V: 12, létszám: 1
Bp. Gyerekvasút állomás, telephelyen végzett járőrözés, naponta 18.00-06.00, H-V: 12, létszám: 1
Bp. Madridi út teherporta, telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Madridi út 9. személyporta, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Kőbánya - Kispest vasútállomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Kőbánya - Kispest kiutazás Zugló vasútállomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. MÁVTI iroda épület (Déli pu. Mészáros u.), Portaszolgálat, munkanapokon 07-19-ig, H-K: 12, SZ-CS: 12, P: 12, létszám 1
A régióban megadott 12 létesítmény területén,
szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12,létszám: 1
személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,
Vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 12 létesítmény területén, személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott
Járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 12 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1
A régióban megadott 12 létesítmény területén, mobil
járőr vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
járőrözés gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
járőrözés gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 12 létesítmény területén,
kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 12 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 12 létesítmény területén, biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 12 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 12 létesítmény területén, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp.I/2. régió (1375)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest I/2. régióban keretszerződés keretében 76 560 őrórára
Vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Bp. Tahi út sorompó (BGOK épület mellett), meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00
És 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Rákospalota- Újpest vasútállomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-
06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Tatai út 79. BGOK oktatási épület, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Istvántelek, Elem u. 3-as teherporta, telephelyen végzett járőrözés,folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V_24, létszám: 1
Istvántelek, Elem u. személyporta "A", telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1
A régióban megadott 5 létesítmény területén, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete. eseti
Megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 5 létesítmény területén,
szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,
Vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
A régióban megadott 5 létesítmény területén, személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott
Járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
A régióban megadott 5 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12,
Létszám:1
A régióban megadott 5 létesítmény területén, mobil
járőr vonaton,eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
járőrözés gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12,
járőrözés gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12,
A régióban megadott 5 létesítmény területén,
kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti
Megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
A régióban megadott 5 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
A régióban megadott 5 létesítmény területén, biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás
Szolgálat, H-V:12, létszám:1
A régióban megadott 5 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti
A régióban megadott 5 létesítmény területén, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás
Teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is
Változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. II. régió (1376)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest II. régióban keretszerződés keretében 45 936 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
FC biztonságirányítási központ, biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 72, létszám: 3
A régióban megadott 1 létesítmény területén, telephelyen végzett járőrözés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 1 létesítmény területén,
szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 1 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 1 létesítmény területén, mobil járőrözés
gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 1 létesítmény területén,
kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 1 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 1 létesítmény területén, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 1 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 1 létesítmény területén, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc
A régióban megadott 1 létesítmény területén, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 1 létesítmény területén, portaszolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. III. régió (1377)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest III. régióban keretszerződés keretében 107 266 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Bp. Andor utca, telephelyen végzett járőrözés, H-K 15.00-07.00, Sz-Cs 16.00-07.00, P 12.00-07.00, Szo -V folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-K: 16, SZ-CS: 15, P: 19, SZ-V: 24, létszám: 1
Bp. Teleki Blanka, VTI teherporta, Portaszolgálat, naponta 06.00-18.00, H-V: 12, létszám: 1
Bp. Teleki Blanka járőr, telephelyen végzett járőrözés, naponta 18:00-06:00, H-V: 12, létszám: 1
Bp. Teleki Blanka személyporta, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Horog u. 1-3. telephely, telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Kerepesi út 3. Igazgatósági porta, Portaszolgálat, folyamatos 08.00-20.00 és 20.00-08.00, H-V: 48, létszám: 2
Bp. Kerepesi út 3. Igazgatóság porta, Portaszolgálat, munkanapokon 08.00-16.00-ig (8 órás), H-K: 8, SZ-CS:8, P:8, létszám: 1
Népsziget telephely őrzés, telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
A régióban megadott 8 létesítmény területén,
szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 8 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 8 létesítmény területén, mobil járőrözés
gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 8 létesítmény területén,
kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 8 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 8 létesítmény területén, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 8 létesítmény területén, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 8 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 8 létesítmény területén, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc
A régióban megadott 8 létesítmény területén, biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. IV. régió (1378)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest IV. régióban keretszerződés keretében 153 120 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Bp. Keresztúri út 3., telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 48, létszám: 2
Rákos Pályavasút járőrök Motorszín, telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Rákos - Pécel - Isaszeg-Gödöllő mobil infrastruktúra, Mobil járőr vonaton, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 48, létszám: 2
Bp. Hunyadi út irodaház porta, Portaszolgálat, folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Kolozsvári u. Kertészet telephely, telephelyen végzett járőrözés, folyamatos, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Luther u. 3. BGOK Oktatási intézet porta, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Mobil járőr gépkocsis Ingatlanos területek (objektumok) ell., Mobil járőrözés
gépkocsi, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
gyalogos, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
A régióban megadott 7 létesítmény területén,
szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,
Vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott
A régióban megadott 7 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12,
A régióban megadott 7 létesítmény területén,
kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti
Megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti
A régióban megadott 7 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti
A régióban megadott 7 létesítmény területén, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc
A régióban megadott 7 létesítmény területén, biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. V./1. régió (1379)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest V/1. régióban keretszerződés keretében 153 120 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Bp. Keleti pu. 1-es járőr I-XIII. vágányok meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Keleti pu. 2-es járőr I-XIII, váróterem, pénztár, Nemzetközi, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Keleti pu. Kerepesi úti kapu, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Keleti pu. Dózsa Gy. út 2. Kapu, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Keleti pu. Verseny utca 1-3 porta/kapu, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Keleti pu. Lotz terem, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Keleti pu. utasforgalom részére megnyitott terület, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Mobil járőr gépkocsis Kőbánya-K. - Dömsöd 150, Mobil járőrözés gépkocsi, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Mobil járőr gépkocsis Kőbánya -K .- Dömsöd 150, Mobil járőrözés gyalogos, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
A régióban megadott 8 létesítmény területén,
személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek,
személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott
A régióban megadott 8 létesítmény területén, telephelyen végzett járőrözés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12,
A régióban megadott 8 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12,
A régióban megadott 8 létesítmény területén, készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti
A régióban megadott 8 létesítmény területén, biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás
Szolgálat, H-V: 12, létszám:1
A régióban megadott 8 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Bp. V./2. régió (1380)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest V/2. régióban keretszerződés keretében 107 184 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Nyugati pu. Hidegváró I-II őr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 48, létszám: 2
Bp. Nyugati pu. I-XII peronok Hidegváró és Csarnok, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Nyugati pu. váróterem, peronok, csarnok, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Nyugati postakapu (Podmanicky utca), a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Nyugati pu. IX. Podmaniczky kapu/, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, naponta 06.00:18:00, H-V: 12, létszám: 1
Bp. Nyugati pu. Szoc. épület porta Teréz krt. 55., Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám: 1
Bp. Nyugati Fehérház sorompó, Portaszolgálat, naponta 06.00-18.00, H-V:12, létszám: 1
A régióban megadott 7 létesítmény területén,
szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, telephelyen végzett járőrözés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, Mobil járőrözés
gépkocsi, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
gyalogos, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 7 létesítmény területén,
kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A régióban megadott 7 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám: 1
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Debrecen I. régió (1381)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Debrecen I. régióban keretszerződés keretében 99 689 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Debrecen személy pu. Petőfi tér 12. vasútállomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, foly. 07.00-19.00 és 19.00-07.00 H-V:24; létszám:1 Debrecen Nagykapu Petőfi tér 12. kapu, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, foly. 07.00-19.00 és 19.00-07.00 H-V:24; létszám: 1 Debrecen Hidász szakasz Simon L. u., telephelyen végzett járőrözés, 1 fő H-P 15:00-06:40 Szo-V folyamatos, 24; létszám: 1 Db Petőfi tér TIG monitor (biztonságtechnika), biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V:24; létszám: 1 Kisújszállás, Pillangó út 14-16. telephely, telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00 H-V:24; létszám: 1 Debrecen. Piac u. 18. Db Igazgatóság, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V:24; létszám: 1 Debrecen, Irinyi út 20. TEB porta (telephely), telephelyen végzett járőrözés, H-CS 16-07 óráig, P 14-07 óráig, Sz-V folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00; létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, Mobil járőrözés gépkocsi, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, Mobil járőrözés gyalogos, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, mobil járőrözés vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött, vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Debrecen II. régió (1382)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Debrecen II. régióban keretszerződés keretében 26 280 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Nyíregyháza, Huszár Gál sor 4-6. (kisvasút), telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00, H-V: 24 létszám:1 fő bezárt vonal (107) Létavértes - Sáránd 2 fő gyalogos, Mobil járőrözés gyalogos, hetente 1*9 óra (07-30--16.30-ig), Változó: 18, létszám: 2 fő bezárt vonal (117) Ohat - Pusztakócs -Tiszalök 1 (gépkocsivezető) Mobil járőrözés gépkocsi, hetente 1*9 óra (07.00-16.00-ig), Változó: 9, létszám: 1 bezárt vonal (117) Ohat - Pusztakócs -Tiszalök 2 (gyalogos járőr), Mobil járőrözés gyalogos, hetente 1*9 óra (07.00-16.00-ig), Változó: 9, létszám: 1 fő Mátészalka vasútállomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, Naponta 07.00-19.00, H-V:12, létszám:1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, mobil járőrözés vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, Portaszolgálat eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Győr régió (1383)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régióban keretszerződés keretében 103 758 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
Komárom telephely (Szélső út 4. sz.) Pályacentrum, Osztóraktár Vasúti pálya, telephelyen végzett járőrözés, Munkanapokon H-P 14:10 - 6:30 Szo -V 06.30-18.30 és 18.30-06.30 H-K 16,3,Sz-Cs: 16,3; P:16,3; SZ-V: 24 létszám:1 Győr, Révai út. 5. Szárnyaskerék, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24, létszám:1 Győr vasútállomás, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24, létszám:1 Sm, Széll Kálmán u. 2. "A" porta, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24, létszám:1 Sm Széll Kálmán u. 2. B porta (technikai felügyelet), Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24, létszám:1 Sm (BGOK) Oktatási Központ porta Szelestey L. u. 15. Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24, létszám:1 Zalaegerszeg állomás járőr (Bajcsy Zsilinszky tér 1.), meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24, létszám:1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 7 létesítmény területén, szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 7 létesítmény területén, személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 7 létesítmény területén, személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 7 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 7 létesítmény területén, mobil járőrözés gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 7 létesítmény területén, mobil járőrözés gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 7 létesítmény területén, mobil járőrözés vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 7 létesítmény területén, kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 7 létesítmény területén, készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött, vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 7 létesítmény területén, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret-Hatvan-Salgótarján régió (1384)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Hatvan-Salgótarján régióban keretszerződés keretében 61 248 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Hatvan vasútállomás járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Hatvan vasútállomás járőr, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 18:00-06:00 H-V:12 létszám:1 Balassagyarmat Szociális épület, Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Jászberény vasútállomásra, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 18:00-06:00 H-V:12 létszám:1 Salgótarján állomás váróterem, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 A régióban megadott 4 létesítmény területén, a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, mobil járőrözés gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, mobil járőrözés gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, mobil járőrözés vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra; létszám: 1 fő A régióban megadott 4 létesítmény területén, készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 4 létesítmény területén, rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 4 létesítmény területén, távfelügyeletbe be nem kötött, vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V. 12 óra létszám: 1 A régióban megadott 4 létesítmény területén, riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Miskolc I. régió (1385)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Miskolc I. régióban keretszerződés keretében 120 225 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Kál-Kisterenye 84 sz. forg. Szüneteltetett vonal 1 (gépkocsivezető): mobil járőrözés gépkocsival; hetente 3 alkalommal (alkalmanként 12 óra): változó: 36 létszám: 1 Kál-Kisterenye 84 sz. forg. Szüneteltetett vonalszakasz 2 (gyalogos járőr): Mobil járőrözés gyalogos; hetente 3 alkalommal (alkalmanként 12 óra): változó: 36 létszám: 1 Mezőcsát-Hejőkeresztúr 88 sz. vonal 1 (gépkocsivezető): Mobil járőrözés gépkocsi; hetente 2*9 óra: változó: 18 létszám: 1 Mezőcsát - Hejőkeresztúr 88 sz. vonal 2 (gyalogos járőr): Mobil járőrözés gyalogos; hetente 2*9 óra: változó: 18 létszám: 1 Kazincbarcika-Rudabánya 95-ös vasútvonal 1 (gépkocsivezető): Mobil járőrözés gépkocsi, hetente 2*9 óra: változó: 18 létszám: 1 Kazincbarcika-Rudabánya 95-ös vasútvonal 2 (gyalogos járőr): Mobil járőrözés gyalogos; hetente 2*9 óra: változó: 18 létszám: 1 Szilvásvárad-Putnok 1 (gépkocsivezető): Mobil járőrözés gépkocsi; hetente 2*9 óra: változó: 18 létszám: 1
Többet mutasson
Szilvásvárad-Putnok 87 sz. vasútvonal 2 (gyalogos járőr): Mobil járőrözés gyalogos; hetente 2*9 óra: változó: 18 létszám: 1 Miskolc monitor és riasztórendszer felügyelete: biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Miskolc állomás, váróterem: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Ms Gömöri járőr Állomás út 2.: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi terület őrzése, felügyelete; H-P munkaidő után 14:50- 06:30, Sz-V 06.00-18.00 és 18.00-06.00: H-K,SZ-CS,P:15,67: SZ-V:24: létszám:1 Miskolc TIG porta Szemere u. 26: Portaszolgálat; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám:1 Miskolc Kinizsi u. 1/a. BGOK porta: Portaszolgálat; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám: 1 Miskolc Kinizsi u. 12. Szoc. Épület porta: Portaszolgálat; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám: 1 Miskolc Kandó Kálmán tér 1-3.: telephelyen végzett járőrözés; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00 H-V: 24; létszám: 1 A régióban megadott 11 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) szállítmánykísérés; személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme; pontőrzési feladatok ellátása; mobil járőrözés vonaton; kutyás szolgálat; készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása; rendezvénybiztosítás; távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, A régióban megadott 11
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Miskolc II. régió (1386)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Miskolc II. régióban keretszerződés keretében 85 307 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Sátoraljaújhely vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta 18.30-06.30, H-V:12 létszám:1 Sátoraljaújhely Fasor út 19. áll. Telephely porta: Portaszolgálat; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 Szerencs állomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta 18.30-06.30, H-V:12 létszám:1 Füzesabony állomás Baross út 1.: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta 18.30-06.30, H-V:12 létszám:1 Eger állomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta 18.30-06.30, H-V:12 létszám:1 Gyöngyös hosszúsíngyártó üzem: telephelyen végzett járőrözés; 1 fő folyamatos és 1 fő munkanapokon H-P 14:00-07:00-ig, Szo-V folyamatos; 07.00-19.00 és 19.00-07.00:H-V:24, H-K,SZ-CS,P:17 SZ-V:24 létszám: 2 Ludas telephely Vasút utca 2.: telephelyen végzett járőrözés; Munkanapokon: H-P 14:30-06:50, Szo-V folyamatos 06.50-18.50 és 18.50-06.50: H-K,SZ-CS,P:16,3: SZ-V:24: létszám: 1 régióban megadott 7 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) szállítmánykísérés; személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, személyszállítási
Többet mutasson
Közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme: pontőrzési feladatok ellátása; mobil járőrözés vonaton; kutyás szolgálat; készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása; rendezvénybiztosítás; távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, A régióban megadott 7 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Pécs régió (1387)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Pécs régióban keretszerződés keretében 124 459 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Pécs vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; 06.00-18.00 H-V:12 létszám: 1 Kaposvár vasútállomás Baross G. u. 2.: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00; H-V:24 létszám: 1 Sárbogárd vasútállomás: eszközök őrzési feladatainak ellátása; folyamatos 08.00-20.00 és 20.00-08.00; H-V:24 létszám: 1 30-as vonal Mobil (Szabadbattyán-Nagykanizsa) 1 gépkocsis járőr: Mobil járőrözés gépkocsival; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám: 1 30-as vonal Mobil gépkocsis mellé járőr 2 (gyalogos járőr): Mobil járőrözés gyalogosan; folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám: 1 Szekszárd vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása; naponta 04:30-23:00 H-V:18,5 létszám: 1 Siófok vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, éjszaka 19.30- 07.30-ig, H-V:12,0 létszám:1 Pécs, Szabadság u. 39. Központi TIG porta, Portaszolgálat, folyamatos 07.00-19.00 és 19.00-07.00 H-V:24 létszám:1 Pécs Indóház tér monitorfigyelő, biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24 létszám:1 A régióban megadott 8 létesítmény területén (szolg. rend: eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat; H-V. 12 óra; létszám: 1 fő) közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, szállítmánykísérés; személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme; személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme; pontőrzési feladatok ellátása; mobil járőrözés vonaton;;kutyás szolgálat; készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása; rendezvénybiztosítás; távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése. A régióban megadott 8 létesítmény területén (szolg. rend: kivonulási idő: 15 perc) riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret -Szfv., Balaton régió (1388)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Székesfehérvár-Balaton régióban keretszerződés keretében 128 782 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Érd Telephely járőr Tolmács utca 8.: telephelyen végzett járőrözés, Munkanapokon H-P 14:00-06:20-ig Szo -V folyamatos 06.20-18.20 és 18.20-06.20, H-K: 16,3, Sz-Cs: 16,3, P: 16,3, Sz-V: 24, létszám: 1, Érd-Pusztaszabolcs vonat: Mobil vonaton, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 48, létszám: 2, Dunaújváros vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, 18.00-06.00, H-V: 12, létszám: 1, Pusztaszabolcs PFT telephely: telephelyen végzett járőrözés, H-P 14:10-06:10, Szo -V folyamatos 06.10-18.10 és 18.10-06.10, H-K: 16, Sz-Cs:16, P:16, Sz-V:24, létszám:1, Székesfehérvár, Mártírok útja 59. PFT telephely: telephelyen végzett járőrözés, H-P 14:10-06:10, Szo -V folyamatos 06.10-18.10 és 18.10-06.10, H-K: 16,Sz-Cs: 16, P:16, Sz-V:24, létszám:1, Székesfehérvár, Kaszap u. 2 porta: Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1, Székesfehérvár állomás (váróterem, csarnok):meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1, Keszthely, Mártírok útja 8. állomási járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1, Balatonfüred, Castricium tér 1. állomás járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 06:00-18:00, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén:mobil járőrözés gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: mobil járőrözés gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc, A régióban megadott 9 létesítmény területén:a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Szeged I. régió (1389)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szeged I. régióban keretszerződés keretében 134 652 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Szeged állomás járőr (Vasút utca): meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1, Szeged Rókus TEB porta (Kossuth Lajos sgt. 116.): Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1, Szeged-Kecskemét mozgóőr 1 (gépkocsivezető): Mobil járőrözés gépkocsival, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1, Szeged-Kecskemét mozgóőr 2 (gyalogos járőr): Mobil járőrözés gyalogosan, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1, Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas mozgóőr 1 (gépkocsivezető): Mobil járőrözés gépkocsival, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1, Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas mozgóőr 2 (gyalogos járőr): Mobil járőrözés gyalogosan, naponta 12 óra nappal, H-V:12, létszám:1, Kecskemét-Fülöpszállás mobil járőr 1 (gépkocsivezető):Mobil járőrözés gépkocsival, hetente 2*9 óra, változó:18, létszám:1, Kecskemét-Fülöpszállás mobil járőr 2 (gyalogos járőr):Mobil járőrözés gyalogosan, hetente 2*9 óra, változó:18, létszám:1, Kunszentmiklós-Tass - Dunapataj mozgóőr 1 (gépkocsivezető): Mobil járőrözés gépkocsival, hetente 2*9 óra, változó:18, létszám:1, Kunszentmiklós-Tass - Dunapataj mozgóőr 2 (gyalogos járőr): Mobil járőrözés gyalogosan, hetente 2*9 óra, változó:18, létszám:1, Szeged monitorfigyelő Kossuth L. 127.:biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1, Sg, Tisza Lajos krt. 28-30. Irodaház porta: Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, illetve munkanapokon a 2. fő 06.00-18.00, H-V:24, H-K:12, Sz-Cs:12, P:12, létszám:2, Szeged, Indóház tér 11. Szoc. ép. Porta: Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: telephelyen végzett járőrözés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén:a közforgalom számára meg nem nyitott
Többet mutasson
Üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén:pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén:mobil járőrözés vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 9 létesítmény területén: riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Szeged II. régió (1390)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szeged II. régióban keretszerződés keretében 99 528 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Kalocsa állomás járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám: 1, Baja vasútállomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám: 1, Kecskemét vasútállomás járőr (Kodály tér 7.): meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám: 1, Kecskemét kisvasút telephely: telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám: 1, Városföld telephely: telephelyen végzett járőrözés, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V:24, létszám: 1, Gyoma állomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 18.00-06.00-ig, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: a közforgalom számára meg nem nyitott
Többet mutasson
Üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1,A régióban megadott 6 létesítmény területén: személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: mobil járőrözés vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: mobil járőrözés gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: mobil járőrözés gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1,A régióban megadott 6 létesítmény területén: kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: portaszolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám: 1, A régióban megadott 6 létesítmény területén: riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Szolnok régió (1391)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szolnok-Cegléd régióban keretszerződés keretében 99 528 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Monor állomási járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1, Cegléd - Szolnok 100sz. vasútvonal (Abony-Cegléd): Mobil járőr vonaton,folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 48, létszám:2, Szolnok-Nagykáta mobil 120 infrastruktúra mobil: Mobil járőr vonaton, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 48, létszám:2, Szolnok pályaudvar - váróterem: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, éjjel naponta 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:2, Szolnok pályaudvar - váróterem: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, nappal naponta 06.00-18.00, H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: mobil járőrözés gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: mobil járőrözés gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc, A régióban megadott 4 létesítmény területén: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: telephelyen végzett járőrözés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 4 létesítmény területén: portaszolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Tatab., Veszp., Celld. (1392)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolg. besz. Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régióban keretszerződés keretében 133 788 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. Tatabánya felvételi épület (váróterem): meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1, Tatabánya - Szárliget pálya őrzés: a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 48, létszám:2, Celldömölk "Hilton" porta: Portaszolgálat, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1, Veszprém, Jutasi út 34. állomás járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, 1 fő folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, illetve 1 fő még éjjel 18.00-06.00-ig, H-V: 36, létszám:2, Celldömölk, Szabadság tér 1-2. állomási járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1, Várpalota, Kossuth út 81. állomás járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, H, SZ, P, V (heti elosztás) napokon 12 ó. 6.00-18.00, H-K:12, Sz-Cs:12, P: 12, Sz-V:12, létszám:1, Pápa állomás: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, K, CS, Szo, (heti elosztás) 12 ó. 18.00-06.00, H-K:12, Sz-Cs:12, Sz-V:12, létszám:1, Tapolca állomás járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, folyamatos 06.00-18.00 és 18.00-06.00, H-V: 24, létszám:1, Sárvár állomás járőr: meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, naponta 11,30-23.30-ig, H-V: 12, létszám:1, Mobil gépkocsis Celld.- Boba - Ajka-Ukk - Ötvös 1 (gépkocsivezető.): Mobil járőrözés gépkocsival, heti 1 N és 1 É járőrözés 10-10 óra, Változó: 20, létszám:1, Mobil gépkocsis Celld. - Boba - Ajka -Ukk - Ötvös 2 (gyalogos): Mobil járőrözés gyalogosan, heti 1 N és 1 É járőrözés 10-10 óra, Változó: 20, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: mobil járőrözés vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1, A régióban megadott 10 létesítmény területén: riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc, A régióban megadott 10 létesítmény területén: telephelyen végzett járőrözés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat,H-V: 12, létszám:1
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV őrzés új keret - Vác régió (1393)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Vác-Esztergom régióban keretszerződés keretében 19 497 őrórára vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
VÁC pályavasúti telephely (Telep utca 35-43.): telephelyen végzett járőrözés, H-K 15.00-6:30, Sze-Cs 14:30-6:30, P 12:30-6:30, Szo-V folyamatos 06.30-18.30, és 18.30-06.30, H-K:15,5, Sz-Cs:16, P:18, Sz-V:24, létszám:1, Vác vasútállomás:meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása, Naponta 17.00-05.00-ig, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:szállítmánykísérés, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén, személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:mobil járőrözés gépkocsival, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:mobil járőrözés gyalogosan, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén: mobil járőrözés vonaton, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:kutyás szolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:rendezvénybiztosítás, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén:távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén: riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat, kivonulási idő 15 perc, A régióban megadott 2 létesítmény területén:a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1, A régióban megadott 2 létesítmény területén: portaszolgálat, eseti megrendelés alapján 12 órás szolgálat, H-V:12, létszám:1
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-12-21 📅
A beszerzés teljes értéke: 74 080 660 HUF 💰
486 323 752 HUF 💰
246 935 533 HUF 💰
Telefon: +36 309612398 📞
E-mail: info@bbbzrt.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 148 161 320 HUF 💰
345 974 232 HUF 💰
493 871 065 HUF 💰
444 483 959 HUF 💰
345 709 746 HUF 💰
321 533 898 HUF 💰
84 763 209 HUF 💰
334 657 938 HUF 💰
197 548 426 HUF 💰
387 770 444 HUF 💰
275 146 253 HUF 💰
401 430 330 HUF 💰
415 370 428 HUF 💰
434 304 737 HUF 💰
321 016 193 HUF 💰
431 517 971 HUF 💰
62 883 712 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Könyves Kálmán körút 54-60
Könyves Kálmán körút 54-60.
Más típusú ajánlatkérő: vasúti szolgáltató

Hivatkozás
További információk
Budapest I/1. régió (1374): A Civil Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12698084-2-44.), ESG HOLDING Zrt.(1033 Budapest, Polgár utca 8-10.; adószám: 25420546-2-41.), Civil Itim Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12100059-2-42.) közös ajánlattevők, Bp.I/2. régió (1375): A Civil Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12698084-2-44.), ESG HOLDING Zrt.(1033 Budapest, Polgár utca 8-10.; adószám: 25420546-2-41.), Civil Itim Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12100059-2-42.) közös ajánlattevők, Bp. II. régió (1376): Bank Biztonság Bizalom Zrt. (1118 Budapest, Darányi Ignác Utca 12., adószám: 12192045-2-43) ajánlattevő, Bp. III. régió (1377): Az AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. (1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.; adószám: 23468788-2-43.), HOLDESCO Kft. (1062 Budapest, Váci út 3.; adószám: 13963244-2-42.), Novum Guard Szolgáltató Kft.(1033 Budapest, Polgár utca 8-10.; adószám: 25444744-2-41.), Prev-Info Kft. (1136 Budapest, Pannónia utca 11.; adószám: 23134841-2-41.) közös ajánlattevők, Bp. IV. régió (1378): Bank Biztonság Bizalom Zrt. (1118 Budapest, Darányi Ignác Utca 12., adószám: 12192045-2-43) ajánlattevő, Bp. V./1. régió (1379): Az AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. (1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.; adószám: 23468788-2-43.), HOLDESCO Kft.
Többet mutasson
(1062 Budapest, Váci út 3.; adószám: 13963244-2-42.), Novum Guard Szolgáltató Kft.(1033 Budapest, Polgár utca 8-10.;
Adószám: 25444744-2-41.), Prev-Info Kft. (1136 Budapest, Pannónia utca 11.; adószám: 23134841-2-41.) közös ajánlattevők,
Bp. V./2. régió (1380): Az AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. (1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.; adószám: 23468788-2-43.), HOLDESCO Kft.
Debrecen I. régió (1381): UNIVERZ Holding Zrt., UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 13608471-
2-43), UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 25348655-2-43) közös
Ajánlattevők, Debrecen II. régió (1382): UNIVERZ Holding Zrt., UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 13608471-2-43), UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 25348655-2-43) közös ajánlattevők, Győr régió (1383): UNIVERZ Holding Zrt., UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 13608471-2-43), UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 25348655-2-43) közös ajánlattevők, Hatvan-Salgótarján régió (1384): Az AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. (1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.; adószám: 23468788-2-43.), HOLDESCO Kft.
Többet mutasson
Adószám: 25444744-2-41.), Prev-Info Kft. (1136 Budapest, Pannónia utca 11.; adószám: 23134841-2-41.) közös ajánlattevők, Miskolc I. régió (1385): UNIVERZ Holding Zrt., UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 13608471-2-43), UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 25348655-2-43) közös ajánlattevők, Miskolc II. régió (1386): UNIVERZ Holding Zrt., UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 13608471-2-43), UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 25348655-2-43) közös ajánlattevők, Pécs régió (1387): UNIVERZ Holding Zrt., UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 13608471- 2-43), UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 25348655-2-43) közös ajánlattevők, Szfv., Balaton régió (1388): A Civil Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12698084-2-44.), ESG HOLDING Zrt.(1033 Budapest, Polgár utca 8-10.; adószám: 25420546-2-41.), Civil Itim Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12100059-2-42.) közös ajánlattevők, Szeged I. régió (1389): A Civil Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12698084-2-44.), ESG HOLDING Zrt.(1033 Budapest, Polgár utca 8-10.; adószám: 25420546-2-41.), Civil Itim Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12100059-2-42.) közös ajánlattevők, Szeged II. régió (1390): A Civil Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12698084-2-44.), ESG HOLDING Zrt.(1033 Budapest, Polgár utca 8-10.;
Többet mutasson
Adószám: 25420546-2-41.), Civil Itim Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12100059-2-42.) közös ajánlattevők, Szolnok régió (1391): Az AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. (1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.; adószám: 23468788-2-43.), HOLDESCO Kft. (1062 Budapest, Váci út 3.; adószám: 13963244-2-42.), Novum Guard Szolgáltató Kft.(1033 Budapest, Polgár utca 8-10.;
Többet mutasson
Adószám: 25444744-2-41.), Prev-Info Kft. (1136 Budapest, Pannónia utca 11.; adószám: 23134841-2-41.) közös ajánlattevők, Tatab., Veszp., Celld. (1392): UNIVERZ Holding Zrt., UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 13608471-2-43), UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 25348655-2-43) közös ajánlattevők, Vác régió (1393): A Civil Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12698084-2-44.), ESG HOLDING Zrt.(1033 Budapest, Polgár utca 8-10.; adószám: 25420546-2-41.), Civil Itim Zrt. (1149 Budapest, Angol utca 77.; adószám: 12100059-2-42.) közös ajánlattevők, Záhony régió (1394): UNIVERZ Holding Zrt., UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 13608471- 2-43), UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47. I. em., adószám: 25348655-2-43) közös ajánlattevők
Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 048-121604 (2021-03-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-04-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000182892021
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság részére keretszerződés keretében 70 000 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban a II. 2.4) pont szerint. A keretmegállapodásos eljárás második részének a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pont alapján megkötött szolgáltatási keretszerződés. A szolgáltatási keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben a keretmegállapodás rendelkezései tekintendők irányadónak. Amennyiben a szolgáltatási keretszerződés a keretmegállapodásban foglaltakhoz képest eltérő rendelkezést tartalmaz, a keretmegállapodásban foglaltak az irányadók.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 228 426 920 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-12 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 074-189628
HL-S szám: 74
További információk
Ajánlati ár értékelési szempont: 1. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra)súlyszám: 5 2. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) súlyszám: 5 pont 3. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra) Súlyszám: 1 4. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) súlyszám: 4
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság részére keretszerződés keretében 70 000 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban a II. 2.4) pont szerint.
Többet mutasson
A keretmegállapodásos eljárás második részének a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pont alapján megkötött szolgáltatási keretszerződés.
A szolgáltatási keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben a keretmegállapodás rendelkezései tekintendők irányadónak.
Amennyiben a szolgáltatási keretszerződés a keretmegállapodásban foglaltakhoz képest eltérő rendelkezést tartalmaz, a keretmegállapodásban foglaltak az irányadók.
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság részére keretszerződés keretében 70 000 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
1103 Budapest, Kőér u. 2/G. portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszer működtetése, 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő,
5137 Jászkisér, Jászladányi út 10. portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszer működtetése, 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő,
1103 Budapest, Kőér u. 2/G. „O” épület, portaszolgálat, 15 órás szolgálat, munkanapokon, létszám: 1 fő,
További információk:
Ajánlati ár értékelési szempont:
1. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra)súlyszám: 5
2. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) súlyszám: 5 pont
3. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra)
Súlyszám: 1
4. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) súlyszám: 4

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-03-23 📅
Név: Airport Service Budapest Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő 23468788243 Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 228 426 920 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
Az AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt. (székhely: 1181 Budapest Darányi Ignác utca 12., adószám: 23468788-2-43), Holdesco Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. (székhely: 1062 Budapest, Váci út 3., adószám: 13963244-2-42), Novum-Guard Kft. (székhely: 1033 Budapest Polgár Utca 8-10., adószám: 25444744-2-41), PREV-INFO Kft. (székhelye: 1136 Budapest, Pannónia utca 11. adószám: 23134841-2-41) közös ajánlattevők ajánlata: 1. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) 3245 2. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) 3245 3. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra) 3630 4. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF /fő/óra) 3290 5. Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem) igen
Többet mutasson
Az Airport Service Budapest Zrt., Holdesco Kft., Novum Guard Szolgáltató Kft. és Prev-Info Kft közös ajánlattevők Ajánlata a legjobb ár-érték arányt megjelenítő érvényes ajánlat. A fedezet rendelkezésre áll.
Forrás: OJS 2021/S 074-189628 (2021-04-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000283982022
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság részére keretszerződés keretében 50 000 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. 1103 Budapest, Kőér u. 2/G. portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszer működtetése, 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő, 5137 Jászkisér, Jászladányi út 10. portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszer működtetése, naponta 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő, 1103 Budapest, Kőér u. 2/G. „O” épület, portaszolgálat, 15 órás szolgálat, munkanapokon, létszám: 1 fő, 1103 Budapest, Kőér u. 2/G. „O” épület, portaszolgálat, 24 órás szolgálat, szabad és munkaszüneti napokon, létszám: 1 fő, Pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés szerint. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi eszerint a pontőrzési feladatok ellátása (Ajánlatkérő által végzett pályaépítési-, fenntartási- és karbantartási tevékenység munkaterületein tárolt munkagépek, eszközök, üzemanyagok stb. őrzése országos szinten.) Előbbi feladatok ellátására ajánlatkérő eseti megrendeléseket küld a nyertes ajánlattevőnek a szerződésben foglaltaknak megfelelően. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlatkérő jogosult továbbá a jelen keretszerződés terhére az ajánlatkérő működési területére vonatkozóan újabb megrendelést indítani. Amennyiben ezen megrendelés a jelen beszerzéssel érintett területi igazgatóság határán túli szolgálati helyet érintene, úgy a nyertes ajánlattevő jogosult a megrendelést visszautasítani a szerződéstervezetben meghatározott részletszabályok szerint. Ajánlatkérő a fent megjelölt keret-őróraszámhoz képest jogosult mínusz 30%-kal százalékkal eltérni a szerződéstervezetben meghatározott részletszabályok szerint.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 163 500 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Jászladányi Út 10
Kapcsolat
Internetcím: https://www.mavcsoport.hu/mav-fkg/bemutatkozas-mav-fkg-kft 🌏
E-mail: hegedus.jozsef@fkg.hu 📧
Telefon: +36 307683676 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 073-196596
További információk
Az ár értékelési szempont az alábbiakból tevődik össze: 1. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5 2. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5 3. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 1 4. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Társaság részére keretszerződés keretében 50 000 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és
időszakban.
1103 Budapest, Kőér u. 2/G. portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszer
működtetése, 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő,
5137 Jászkisér, Jászladányi út 10. portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi
rendszer működtetése, naponta 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő,
1103 Budapest, Kőér u. 2/G. „O” épület, portaszolgálat, 24 órás szolgálat, szabad és munkaszüneti napokon, létszám: 1 fő,
Pontőrzési feladatok ellátása, eseti megrendelés szerint. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi eszerint a pontőrzési feladatok ellátása
(Ajánlatkérő által végzett pályaépítési-, fenntartási- és karbantartási tevékenység munkaterületein tárolt munkagépek, eszközök,
üzemanyagok stb. őrzése országos szinten.) Előbbi feladatok ellátására ajánlatkérő eseti megrendeléseket küld a nyertes
ajánlattevőnek a szerződésben foglaltaknak megfelelően.
teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is
változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő jogosult továbbá a jelen keretszerződés terhére az ajánlatkérő működési területére vonatkozóan újabb megrendelést
indítani. Amennyiben ezen megrendelés a jelen beszerzéssel érintett területi igazgatóság határán túli szolgálati helyet érintene, úgy a
nyertes ajánlattevő jogosult a megrendelést visszautasítani a szerződéstervezetben meghatározott részletszabályok szerint.
Ajánlatkérő a fent megjelölt keret-őróraszámhoz képest jogosult mínusz 30%-kal százalékkal eltérni a szerződéstervezetben
meghatározott részletszabályok szerint.
További információk:
Az ár értékelési szempont az alábbiakból tevődik össze:
1. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5
2. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5
3. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 1
4. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
II.2.4. pont szerint. A teljesítés helyét ajánlatkérő a dokumentáció 1. számú mellékletnek a „Létesítmény,
őrhely, járőrhely” oszlopában határozta meg pontosan azzal, hogy a keretszerződés teljesítése során ez
változhat a szerződéstervezetben meghatározottak szerint.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-28 📅
Postacím: Montevideoutca 16. B. ép.
Postai irányítószám: 1037
Postacím: Róbert Károly körút 64-66.5. em.
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 14763490 📞
E-mail: previnfo@lac.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 163 500 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Hegedűs József
A vevő profiljának címe: https://www.mavcsoport.hu/mav-fkg/bemutatkozas-mav-fkg-kft 🌏

Hivatkozás
További információk
Az AIRPORT SERVICE BUDAPEST Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1181 Budapest, Darányi
Ignác utca 12.; adószám:23468788-2-43) , a Novum Guard Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest,
Montevideoutca 16. B. ép., adószám: 25444744-2-41), a Holdesco Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű
Társaság (1062Budapest, Váci út 3., adószám: 13963244-2-42) és a PREV-INFO Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest,
Róbert Károly körút 64-66.5. em., adószám: 23134841-2-41) közös ajánlattevők ajánlata:
1. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245
2. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245
3. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra: 3 630
4. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 290
5. Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő
megtagadni? (igen/nem): igen

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 073-196596 (2022-04-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-10-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001170892022
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság részére keretszerződés keretében 70 500 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban a II. 2.4. pont szerint. A keretmegállapodásos eljárás második részének a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pont alapján megkötött szolgáltatási keretszerződés. A szolgáltatási keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben a keretmegállapodás rendelkezései tekintendők irányadónak. Amennyiben a szolgáltatási keretszerződés a keretmegállapodásban foglaltakhoz képest eltérő rendelkezést tartalmaz, a keretmegállapodásban foglaltak az irányadók.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 4 181 941 125 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-14 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 202-576270
HL-S szám: 202
További információk
Értékelési szempontok részletesen: 1. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) ssz: 5 2. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) ssz: 5 3. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra) ssz: 1 4. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) ssz: 4 5. Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem) ssz: 10
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság részére keretszerződés keretében 70 500 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban a II. 2.4. pont szerint.
Többet mutasson
A szolgáltatási keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben a keretmegállapodás rendelkezései tekintendők irányadónak. Amennyiben a szolgáltatási keretszerződés a keretmegállapodásban foglaltakhoz képest eltérő rendelkezést tartalmaz, a keretmegállapodásban foglaltak az irányadók.
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV FKG őrzés új keret 2022 - 2. kör (1538)
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság részére keretszerződés keretében 70 500 őrórára vonatkozóan az alábbi teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
Ajánlatkérő jogosult a fenti keret-őróraszámtól mínusz 30%-kal eltérni. Előbbiekre figyelemmel ajánlatkérőnek lehívási kötelezettsége a keret-őróraszám 30%-kal csökkentett összegére van kizárólag. Előbbieket a nyertes ajánlattevő kifejezetten tudomásul veszi.
Többet mutasson
5137 Jászkisér, Jászladányi út 10. portaszolgálat és telephelyen végzett járőrözés és távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszer működtetése, naponta 24 órás folyamatos szolgálat, létszám: 2 fő,
További információk:
Értékelési szempontok részletesen:
1. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) ssz: 5
2. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) ssz: 5
3. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra) ssz: 1
4. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) ssz: 4
5. Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem) ssz: 10
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Szeged I. régió - versenyújranyitás
Rövid leírás:
A MÁV csoport személy-és vagyonvédelmi feladatainak ellátása, melynek keretében többek között közcélnak átadott, fizikai védelem
nélküli üzemi magánterületen ellátott, kötöttpályás közlekedés biztonsági kockázatot magában foglaló, gördülő (mozgó) állomány
védelmére is kiterjedő személy- és vagyonvédelmi feladatokat szükséges teljesíteni.
1. -Szeged I. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 70 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
1. rész: Szeged I. régió - versenyújranyitás
A Nyertes AT köteles a keretszerződés megkötéséig a tevékenységére vonatkozó szakmai felelősségbiztosítási szerződést kötni,
vagy meglévő szakmai felelősségbiztosítását kiterjeszteni, illetve azt a keretszerződés teljes időtartama alatt fenntartani. A
felelősségbiztosításra egyébként a Keretmegállapodásban rögzítettek az irányadók. A biztosítási kötvény a keretszerződés mellékletét
képezi. A felelősségbiztosításnak legalább 70 millió Ft/káresemény, és 300 millió Ft/év kárösszeget kell fedeznie. Szolgáltató
negyedévente, külön felszólítás nélkül, köteles a felelősségbiztosítás fennállásáról fedezetigazolást küldeni Megrendelő részére.
További információk:
Ár kritérium értékelési szempontok:
1. szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra) 1
2. személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra)
5
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló
helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra) 4
4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) 5
5. a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra) 5
6. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) 5
7. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) 4
8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) 5
9. mobil járőrözés gépkocsival díja (nettó HUF/fő/óra) 5
10. mobil járőrözés vonaton díja (nettó HUF/fő/óra) 5
11. mobil járőrözés gyalogosan díja (nettó HUF/fő/óra) 5
12. kutyás szolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) 2
13. készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása díja (nettó HUF/fő/óra) 2
14. rendezvénybiztosítás díja (nettó HUF/fő/óra) 1
15. biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) 3
16. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra) 1
17. riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) 2
A rész elnevezése: MÁV Zrt. -Szeged II. régió - versenyújranyitá
Rövid leírás:
2. -Szeged II. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 55 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
2. rész: Szeged II. régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Székesfehérvár - Balaton régió - versen
Rövid leírás:
3. Székesfehérvár - Balaton régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 85 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
3. rész: Székesfehérvár - Balaton régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt.- Budapest I/1. régió - versenyújranyi
Rövid leírás:
4. Budapest I/1. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 111 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
4. rész: Budapest I/1. régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Budapest I/2. régió - versenyújrany
Rövid leírás:
5. Budapest I/2. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 50 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
5. rész: Budapest I/2. régió - versenyújranyitás
További információk: 17. riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat díja (nettó HUF/fő/óra)
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Vác - Esztergom régió - versenyújranyit
Rövid leírás:
6. Vác - Esztergom régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 14 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
6. rész: Vác - Esztergom régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Miskolc I. régió
Rövid leírás:
1. -Miskolc I. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 77 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
1. rész: Miskolc I. régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Miskolc II. régió
Rövid leírás:
2. -Miskolc II. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 60 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
2. rész: Miskolc II. régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Debrecen I. régió
Rövid leírás:
3. Debrecen I. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 66 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
3. rész: Debrecen I. régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Debrecen II. régió
Rövid leírás:
4. Debrecen II. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 18 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
4. rész: Debrecen II. régió - versenyújranyitás
negyedévente, külön felszólítás nélkül, köteles a felelősségbiztosítás fennállásáról fedezetigazolást küldeni Megrendelő részére
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Záhony régió
Rövid leírás:
5. Záhony régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 15 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
5. rész: Záhony régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régió-ver
Rövid leírás:
1. - Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 92 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
1. rész: Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Pécs régió - versenyújranyitás
Rövid leírás:
2. -Pécs régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 85 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
2. rész: Pécs régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. -- Budapest II. régió - versenyújranyitás
Rövid leírás:
3.Budapest II. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 34 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
3. rész: Budapest II. régió - versenyújranyitás
A Nyertes AT köteles a keretszerződés megkötéséig a tevékenységére vonatkozó szakmai felelősségbiztosítási szerződést kötni, vagy
meglévő szakmai felelősségbiztosítását kiterjeszteni, illetve azt a keretszerződés teljes időtartama alatt fenntartani. A
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Budapest IV. régió - versenyújranyitás
Rövid leírás:
4. Budapest IV. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 107 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
4. rész: Budapest IV. régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régió- ve
Rövid leírás:
5. Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 65 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
5. rész: Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régió - versenyújranyitás
A Nyertes AT köteles a keretszerződés megkötéséig a tevékenységére vonatkozó szakmai felelősségbiztosítási szerződést kötni, vagy meglévő szakmai felelősségbiztosítását kiterjeszteni, illetve azt a keretszerződés teljes időtartama alatt fenntartani. A
Többet mutasson
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Hatvan-Salgótarján régió
Rövid leírás:
1. - Hatvan-Salgótarján régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 40 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
1. rész: Hatvan-Salgótarján régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Szolnok-Cegléd régió
Rövid leírás:
2. - Szolnok-Cegléd régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 65 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
2. rész: Szolnok-Cegléd régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Budapest III. régió
Rövid leírás:
3. Budapest III. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 70 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
Budapest III.. régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Budapest V/1. régió
Rövid leírás:
Budapest V/1. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 98 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
Budapest V/1. régió - versenyújranyitás
A rész elnevezése: MÁV Zrt. - Budapest V/2. régió
Rövid leírás:
5. Budapest V/2. régióra vonatkozóan a keretőróraszám: 78 000 óra a műszaki dokumentáció szerint.
5. rész: Budapest V/2. régió - versenyújranyitás
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Szeged I. régió
Szeged II. régió
Székesfehérvár - Balaton régió
Budapest I/1. régió
Budapest I/2. régió
Vác - Esztergom régió
Miskolc I. régió
Miskolc II. régió
Debrecen I. régió
Debrecen II. régió
Záhony régió
Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régió
Pécs régió
Budapest II. régió
Budapest IV. régió
Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régió
Hatvan-Salgótarján. régió
Szolnok-Cegléd régió
Budapest III. régió
Budapest V/1. régió
Budapest V/2. régió

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-08 📅
Postacím: Róbert Károly Körút 64-66. 5. em.
Postai város: Budapest, XIII. kerület
Telefon: +36 304135055 📞
E-mail: meszaros.laszlo@previnfo.hu 📧
Postacím: Montevideo Utca 16. B. ép.
Váci Út 3
A beszerzés teljes értéke: 230 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-07 📅
A beszerzés teljes értéke: 223 675 463 HUF 💰
Postacím: Angol utca 77
A beszerzés teljes értéke: 158 441 438 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-12 📅
A beszerzés teljes értéke: 238 161 178 HUF 💰
352 604 691 HUF 💰
140 919 220 HUF 💰
48 210 011 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-06 📅
Név: UNIVERZ Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Bartók Béla út 43-47. I. em.
Név: UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
UNIVERZ Biztonságtechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 221 380 662 HUF 💰
174 685 585 HUF 💰
183 391 168 HUF 💰
61 947 281 HUF 💰
42 275 766 HUF 💰
248 014 585 HUF 💰
253 227 373 HUF 💰
Postacím: Jászberényi út 24.-36. IV. em.
Postai irányítószám: 1106
A beszerzés teljes értéke: 131 477 302 HUF 💰
281 838 440 HUF 💰
191 031 582 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_6005033 1
A beszerzés teljes értéke: 112 735 376 HUF 💰
183 194 986 HUF 💰
197 419 829 HUF 💰
Név: AIRPORT SERVICE BUDAPEST Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 225 470 752 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Könyves Kálmán Krt. 54-60.
Ország: Közép-Magyarország 🏙️
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tóth Viktória
Telefon: +36 303085361 📞
E-mail: toth.viktoria4@mav.hu 📧
Fax: +36 15117526 📠
A vevő profiljának címe: http://www.mavcsoport.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
Az AIRPORT SERVICE BUDAPEST Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.; adószám:23468788-2-43) , a Novum Guard Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Montevideoutca 16. B. ép., adószám: 25444744-2-41), a Holdesco Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság (1062 Budapest, Váci út 3., adószám: 13963244-2-42) és a PREV-INFO Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66.5. em., adószám: 23134841-2-41) közös ajánlattevők ajánlata a 1538 iktatószámú eljárásban:
Többet mutasson
A hirdetmény a MÁV FKG Felépitménykarbantartó és Gépjavitó Korlátolt Felelősségü Társaság, valamint a MÁV Zrt. időszaki szerződéseit tartalmazza.
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b) pont szerinti információk:
Nyertes ajánlattevő a MÁV Zrt. - Hatvan-Salgótarján régió, Szolnok-Cegléd régió, Budapest III. régió Budapest V/1. régió Budapest V/2. régiókra vonatkozóan:
AIRPORT SERVICE BUDAPEST Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.; adószám:23468788-2-43) ,
Novum Guard Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Montevideoutca 16. B. ép., adószám: 25444744-2-41),
Holdesco Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság (1062 Budapest, Váci út 3., adószám: 13963244-2-42)
PREV-INFO Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66.5. em., adószám: 23134841-2-41) közös ajánlattevők adószámai.
1. szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra):
3 320
2. személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak
védelme díja (nettó HUF/fő/óra):
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek,
motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra):
3 290
4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra):
5. a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/
óra):
6. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) :
7. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra):
8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra):
9. mobil járőrözés gépkocsival díja (nettó HUF/fő/óra):
3 450
10. mobil járőrözés vonaton díja (nettó HUF/fő/óra):
11. mobil járőrözés gyalogosan díja (nettó HUF/fő/óra):
12. kutyás szolgálat díja (nettó HUF/fő/óra):
13. készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása díja (nettó HUF/fő/
13 125
14. rendezvénybiztosítás díja (nettó HUF/fő/óra):
15. biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása díja (nettó HUF/fő/óra):
3 675
16. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra):
17. riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat díja (nettó HUF/fő/óra):
10 075
18. Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő
megtagadni? (igen/nem):
igen
Nyertes ajánlattevő a MÁV Zrt. -Miskolc I. régió, Miskolc II. régió, Debrecen I. régió, Debrecen II. régió, Záhony régió Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régió, Pécs régió, Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régiókra vonatkozóan:
UNIVERZ Holding Zrt. (1114 Budapest Bartók Béla Út 43-47. I. em.) (adószám:25150597-2-43)
UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (1114 Budapest Bartók Béla Út 43-47. I. em.) (adószám:13608471-2-43)
UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (1114 Budapest Bartók Béla Út 43-47. I. em.) (adószám:25348655-2-43) közös ajánlattevők adószámai.
3 275
3 415
13 800
3 600
3 490
10 720
megtagadni? (igen/nem)*:
IGEN

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
VI.3. pont folytatása:
Nyertes ajánlattevő a MÁV Zrt. - Szeged I. régió, Szeged II. régió, Székesfehérvár-Balaton régió , Budapest I/1. régió, Budapest I/2. régió, Vác - Esztergom régiókra vonatkozóan:
CIVIL Biztonsági Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1149 Budapest Angol Utca 77.) (adószám:12698084-2-44)
CIVIL ITIM Informatika és Ingatlanmenedzsment Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1149 Budapest Angol Utca 77.) (adószám:12100059-2-42)
ESG HOLDING Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1033 Budapest Polgár Utca 8-10.) (adószám:25420546-2-41) közös ajánlattevők adószámai.
1. szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra):
3 280
2. személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak
védelme díja (nettó HUF/fő/óra):
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek,
motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra):
3 260
4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra):
5. a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/
óra):
6. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) :
7. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra):
8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra):
9. mobil járőrözés gépkocsival díja (nettó HUF/fő/óra):
3 435
10. mobil járőrözés vonaton díja (nettó HUF/fő/óra):
11. mobil járőrözés gyalogosan díja (nettó HUF/fő/óra):
12. kutyás szolgálat díja (nettó HUF/fő/óra):
13. készpénz és a készpénz-helyettesítő fizető eszköz (utalvány) őrzése, szállítása díja (nettó HUF/fő/
13 050
14. rendezvénybiztosítás díja (nettó HUF/fő/óra):
15. biztonságtechnikai rendszer felügyeletének ellátása díja (nettó HUF/fő/óra):
3 550
16. távfelügyeletbe be nem kötött vagyonvédelmi rendszerek működtetése díja (nettó HUF/fő/óra):
3 460
17. riasztási értesítésre kivonuló-szolgálat díja (nettó HUF/fő/óra):
9 625
18. Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő
megtagadni? (igen/nem):
Igen.
Nyertes ajánlattevő a MÁV Zrt. - Budapest II. régió, Budapest IV. régiókra vonatkozóan:
Bank Biztonság Bizalom Zrt. (1106 Budapest, Jászberényi út 24.-36. IV. em.) (adószám:12192045-2-42) ajánlattevő adószáma
3 325
3 295
13 125
3 675
10 075
megtagadni? (igen/nem)*:
igen
Forrás: OJS 2022/S 202-576270 (2022-10-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-11-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV-START Zrt. és MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére egyedi keretszerződések keretében X őrórára (- 30%) vonatkozóan az adott versenyújranyitás dokumentációjának 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban. A keretmegállapodásos eljárás második részének a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pont alapján megkötött szolgáltatási keretszerződések. A szolgáltatási keretszerződésekben nem szabályozott kérdésekben a keretmegállapodás rendelkezései tekintendők irányadónak. Amennyiben a szolgáltatási keretszerződések a keretmegállapodásban foglaltakhoz képest eltérő rendelkezést tartalmaz, a keretmegállapodásban foglaltak az irányadók. A közbeszerzési eljárás Ajánlatkérője a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. illetve a MÁV START Zrt., lebonyolító a MÁV Szolgátató Központ Zrt. Jelen hirdetménnyel értintett versenyújranyitással bonyolított eljárások: MÁV-START Zrt. részére bonyolítva 2022.01.01-2022.09.24. hatállyal: - Budapest régió (vonatkísérés) 90 000 őróra (-30%) - Budapest I. régió 25 946 őróra (-30%) - Budapest V. régió 74 890 őróra (-30%) - Debrecen régió 46 914 őróra (-30%) - Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régió 15 504 őróra (-30%) - Hatvan-Salgótarján régió 11 248 őróra (-30%) - Miskolc régió 30 124 őróra (-30%) - Pécs régió 40 308 őróra (-30%) - Székesfehérvár-Balaton régió 32 241 őróra (-30%) - Szeged régió 46 322 őróra (-30%) - Szolnok-Cegléd régió 45 508 őróra (-30%) - Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régió 14 535 őróra (-30%) - Vác-Esztergom régió 19 152 őróra (-30%) - Záhony régió 18 986 őróra (-30%) Összesen: 511 678 őróra (-30%), becsült érték: 1 615 037 410 HUF MÁV-START Zrt. részére bonyolítva 2022.09.25-2023.09.24. hatállyal: - Budapest régió (vonatkísérés) 90 000 őróra (-30%) - Budapest I. régió 36 040 őróra (-30%) - Budapest V. régió 103 200 őróra (-30%) - Debrecen régió 65 186,7 őróra (-30%) - Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régió 21 716 őróra (-30%) - Hatvan-Salgótarján régió 15 940 őróra (-30%) - Miskolc régió 41 530 őróra (-30%) - Pécs régió 55 006 őróra (-30%) - Székesfehérvár-Balaton régió 42 124 őróra (-30%) - Szeged régió 63 610 őróra (-30%) - Szolnok-Cegléd régió 62 570 őróra (-30%) - Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régió 20 195,5 őróra (-30%) - Vác-Esztergom régió 26 780 őróra (-30%) - Záhony régió 25 660 őróra (-30%) Összesen: 669 558,2 őróra (-30%), becsült érték: 2 210 466 490 HUF MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére bonyolítva 2022.01.01-2022.09.24. hatállyal: - Budapest I. régió 14 623 őróra (-30%) - Budapest II. régió 15 369 őróra (-30%) - Szeged régió 15 425 őróra (-30%) - Debrecen régió 25 865 őróra (-30%) - Miskolc régió 12 263 őróra (-30%) - Pécs régió 10 177 őróra (-30%) - Celldömölk régió 5 052 őróra (-30%) - Záhony régió 5 031 őróra (-30%) - Székesfehérvár régió 5 031 őróra (-30%) - Szimulátor őrzés 2 100 őróra (-30%) Összesen: 110 936 őróra (-30%), becsült érték: 365 534 120 HUF MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére bonyolítva 2022.09.25-2023.09.24. hatállyal: - Budapest I. régió 19 538 őróra (-30%) - Budapest II. régió 20 546 őróra (-30%) - Szeged régió 18 834 őróra (-30%) - Debrecen régió 31 753 őróra (-30%) - Miskolc régió 16 485 őróra (-30%) - Pécs régió 13 671 őróra (-30%) - Celldömölk régió 6 770 őróra (-30%) - Záhony régió 6 743 őróra (-30%) - Székesfehérvár régió 6 744 őróra (-30%) - Szimulátor őrzés 3 470 őróra (-30%) Összesen: 144 554 őróra (-30%), becsült érték: 476 305 430 HUF
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 4 662 458 989 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Dunántúl 🏙️
Dél-Alföld 🏙️
Dél-Dunántúl 🏙️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Könyves Kálmán Körút 54-60
Kapcsolat
E-mail: katona-molnar.eva@mav-szk.hu 📧
Telefon: +36 305996720 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-11 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 221-635918
HL-S szám: 221
További információk
Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 3.; 4.; 5.; 8.; 9. és 11.- értékelési szempont 3. Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme, (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 4; 4. Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 8. Portaszolgálat (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 9. Mobil járőrözés gépkocsival (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 11. Mobil járőrözés gyalogosan (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat, amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának módszere: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes ajánlat. A Közbeszerzési Hatóság útmutatója nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról alapján: az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám (amely minden szempont esetében azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: A 3.; 4.; 5.; 8; 9. és 11. értékelési részszempont esetén fordított arányosítás, a 18. értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével történik. 3.; 4.; 5.; 8; 9. és 11. értékelési részszempont esetén: Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet alapján: ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlati tartalmi elem Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a kiszámított pontértéket megszorozza a részszempontnál megadott súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a részszempontra adott súlyozott pontszámok. A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat az lesz, amely a részszempontokra kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak szorzatai alapján a legmagasabb összpontszámot éri el. Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást. 18. értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat, amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az ajánlattevő fenntartja magának a jogot arra, hogy a rendkívüli szolgáltatást megtagadja, úgy az ajánlattevő „1” pontot kap.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése a MÁV-START Zrt. és MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére egyedi keretszerződések keretében X őrórára (- 30%) vonatkozóan az adott versenyújranyitás dokumentációjának 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
A keretmegállapodásos eljárás második részének a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pont alapján megkötött szolgáltatási keretszerződések.
A szolgáltatási keretszerződésekben nem szabályozott kérdésekben a keretmegállapodás rendelkezései tekintendők irányadónak.
Amennyiben a szolgáltatási keretszerződések a keretmegállapodásban foglaltakhoz képest eltérő rendelkezést tartalmaz, a
keretmegállapodásban foglaltak az irányadók.
A közbeszerzési eljárás Ajánlatkérője a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. illetve a MÁV START Zrt., lebonyolító a MÁV Szolgátató Központ Zrt.
Jelen hirdetménnyel értintett versenyújranyitással bonyolított eljárások:
MÁV-START Zrt. részére bonyolítva 2022.01.01-2022.09.24. hatállyal:
- Budapest régió (vonatkísérés) 90 000 őróra (-30%)
- Budapest I. régió 25 946 őróra (-30%)
- Budapest V. régió 74 890 őróra (-30%)
- Debrecen régió 46 914 őróra (-30%)
- Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régió 15 504 őróra (-30%)
- Hatvan-Salgótarján régió 11 248 őróra (-30%)
- Miskolc régió 30 124 őróra (-30%)
- Pécs régió 40 308 őróra (-30%)
- Székesfehérvár-Balaton régió 32 241 őróra (-30%)
- Szeged régió 46 322 őróra (-30%)
- Szolnok-Cegléd régió 45 508 őróra (-30%)
- Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régió 14 535 őróra (-30%)
- Vác-Esztergom régió 19 152 őróra (-30%)
- Záhony régió 18 986 őróra (-30%)
Összesen: 511 678 őróra (-30%), becsült érték: 1 615 037 410 HUF
MÁV-START Zrt. részére bonyolítva 2022.09.25-2023.09.24. hatállyal:
- Budapest I. régió 36 040 őróra (-30%)
- Budapest V. régió 103 200 őróra (-30%)
- Debrecen régió 65 186,7 őróra (-30%)
- Győr-Szombathely-Zalaegerszeg régió 21 716 őróra (-30%)
- Hatvan-Salgótarján régió 15 940 őróra (-30%)
- Miskolc régió 41 530 őróra (-30%)
- Pécs régió 55 006 őróra (-30%)
- Székesfehérvár-Balaton régió 42 124 őróra (-30%)
- Szeged régió 63 610 őróra (-30%)
- Szolnok-Cegléd régió 62 570 őróra (-30%)
- Tatabánya-Veszprém-Celldömölk régió 20 195,5 őróra (-30%)
- Vác-Esztergom régió 26 780 őróra (-30%)
- Záhony régió 25 660 őróra (-30%)
Összesen: 669 558,2 őróra (-30%), becsült érték: 2 210 466 490 HUF
MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére bonyolítva 2022.01.01-2022.09.24. hatállyal:
- Budapest I. régió 14 623 őróra (-30%)
- Budapest II. régió 15 369 őróra (-30%)
- Szeged régió 15 425 őróra (-30%)
- Debrecen régió 25 865 őróra (-30%)
- Miskolc régió 12 263 őróra (-30%)
- Pécs régió 10 177 őróra (-30%)
- Celldömölk régió 5 052 őróra (-30%)
- Záhony régió 5 031 őróra (-30%)
- Székesfehérvár régió 5 031 őróra (-30%)
- Szimulátor őrzés 2 100 őróra (-30%)
Összesen: 110 936 őróra (-30%), becsült érték: 365 534 120 HUF
MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére bonyolítva 2022.09.25-2023.09.24. hatállyal:
- Budapest I. régió 19 538 őróra (-30%)
- Budapest II. régió 20 546 őróra (-30%)
- Szeged régió 18 834 őróra (-30%)
- Debrecen régió 31 753 őróra (-30%)
- Miskolc régió 16 485 őróra (-30%)
- Pécs régió 13 671 őróra (-30%)
- Celldömölk régió 6 770 őróra (-30%)
- Záhony régió 6 743 őróra (-30%)
- Székesfehérvár régió 6 744 őróra (-30%)
- Szimulátor őrzés 3 470 őróra (-30%)
Összesen: 144 554 őróra (-30%), becsült érték: 476 305 430 HUF
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Budapest I. régió_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest I. régió” keretszerződés keretében 25 946 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b) pont szerinti információk:
Közös Ajánlattevők (Szolgáltató 3.) Ajánlattevő neve: ESG HOLDING Zrt.(25420546-2-41); Ajánlattevő neve: CIVIL ITIM Informatika és Ingatlanmenedzsment Zrt. (12100059-2-42); Ajánlattevő neve: CIVIL Biztonsági Szolgálat Zrt. (12698084-2-44), mint nyertes Közös ajánlattevők ajánlatának Értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i):
Többet mutasson
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 - 4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235-- 5. a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235-- 8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235--9. mobil járőrözés gépkocsival díja (nettó HUF/fő/óra): 3 410--11. mobil járőrözés gyalogosan díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235--18. Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
További információk:
Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 3.; 4.; 5.; 8.; 9. és 11.-
értékelési szempont 3. Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve
azok tároló helyeinek védelme, (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 4; 4. Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása
(nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 8.
Portaszolgálat (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 9. Mobil járőrözés gépkocsival (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 11. Mobil járőrözés gyalogosan
(nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat, amelyek
esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást. Az
értékelés során adható pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának módszere: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő
ajánlat a nyertes ajánlat. A Közbeszerzési Hatóság útmutatója nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer
alkalmazásáról alapján: az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám (amely
minden szempont esetében azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: A 3.; 4.; 5.; 8; 9. és 11. értékelési
részszempont esetén fordított arányosítás, a 18. értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével történik. 3.; 4.; 5.; 8; 9. és
11. értékelési részszempont esetén: Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet alapján: ahol P: a
vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb:
a legelőnyösebb ajánlati tartalmi elem Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a kiszámított pontértéket megszorozza a
részszempontnál megadott súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a részszempontra adott súlyozott pontszámok. A legjobb ár-érték
arányt megjelenítő ajánlat az lesz, amely a részszempontokra kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak szorzatai alapján a
legmagasabb összpontszámot éri el. Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást. 18.
értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat,
amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni.
Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az ajánlattevő
fenntartja magának a jogot arra, hogy a rendkívüli szolgáltatást megtagadja, úgy az ajánlattevő „1” pontot kap.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Záhony régió_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Záhony régió” keretszerződés keretében 18 986 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Közös Ajánlattevők (Szolgáltató 4.) Ajánlattevő neve: UNIVERZ Holding Zrt. (25150597-2-43); Ajánlattevő neve: UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft. (13608471-2-43); Ajánlattevő neve: UNIVERZ Biztonságtechnikai Kft. (25348655-2-43), mint nyertes Közös ajánlattevők ajánlatának Értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i):
Többet mutasson
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
További információk:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti értékelési módszert alkalmazza, amely értékelési szempont a legjobb ár-érték
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 1.; 2.; 4. ; 6. és
8.- értékelési szempont 1. szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 1; 2. személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó
személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési
feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 6. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 8. portaszolgálat
díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának módszere: A
legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes ajánlat. A Közbeszerzési Hatóság útmutatója nyertes ajánlattevő kiválasztására
szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról alapján: az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek
értékelése során adható pontszám (amely minden szempont esetében azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: Az
1.; 2.; 4. ; 6. és 8. értékelési részszempont esetén fordított arányosítás, a 18. értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével
történik. 1.; 2.; 4. ; 6. és 8. értékelési részszempont esetén: Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet
alapján: P=(A legjobb/A vizsgált) * (Pmax - Pmin) + P min ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax : a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlati tartalmi elem Avizsgált: a vizsgált
ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a kiszámított pontértéket megszorozza a részszempontnál megadott súlyszámmal, amely alapján
kialakulnak a részszempontra adott súlyozott pontszámok. A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat az lesz, amely a
részszempontokra kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak szorzatai alapján a legmagasabb összpontszámot éri el. Ajánlatkérő
a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást. 18. értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési
részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat, amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem
jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy
nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az ajánlattevő fenntartja magának a jogot arra, hogy a rendkívüli
szolgáltatást megtagadja, úgy az ajánlattevő „1” pontot kap.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Vác_Esztergom régió_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Vác_Esztergom régió” keretszerződés keretében 19 152 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő /óra): 3 235 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
További információk:
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 3.; 4. és 5.-
értékelési szempont 3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve
azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4; 4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja
(nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; Az
minden szempont esetében azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: A 3.; 4. és 5. értékelési részszempont esetén
fordított arányosítás, a 18. értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével történik. 3.; 4. és 5. értékelési részszempont
esetén : Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet alapján: P=(A legjobb/A vizsgált) * (Pmax - Pmin) +
P min ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó
határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlati tartalmi elem Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a kiszámított
pontértéket megszorozza a részszempontnál megadott súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a részszempontra adott súlyozott
pontszámok. A
legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat az lesz, amely a részszempontokra kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak
szorzatai
alapján a legmagasabb összpontszámot éri el. Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a
keretmegállapodást
. 18. értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat,
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Tatabánya_Veszprém_Celldömölk_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Tatabánya_Veszprém_Celldömölk régió” keretszerződés keretében 14 535 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
(3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 - (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
További információk:
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 3.; 4. ; 5.; 6. és
8.- értékelési szempont 3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok,
illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4; 4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak
ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő
/óra
) Ssz: 5; 6. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; Az értékelés
során adható pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának módszere: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a
nyertes ajánlat. A Közbeszerzési Hatóság útmutatója nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer
minden szempont esetében azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: A 3.; 4. ; 5.; 6. és 8. értékelési részszempont
esetén fordított arányosítás, a 18. értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével történik. 3.; 4. ; 5.; 6. és 8. értékelési
részszempont esetén: Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet alapján: P=(A legjobb/A vizsgált) * (
Pmax - Pmin) + P min ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a
pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlati tartalmi elem Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a
kiszámított pontértéket megszorozza a részszempontnál megadott súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a részszempontra adott
súlyozott pontszámok. A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat az lesz, amely a részszempontokra kiszámított pontszámok és
azok
súlyszámainak szorzatai alapján a legmagasabb összpontszámot éri el. Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti
meg a keretmegállapodást. 18. értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben
részesíti azon megajánlásokat, amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja
szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás
megtagadására.
Amennyiben az ajánlattevő fenntartja magának a jogot arra, hogy a rendkívüli szolgáltatást megtagadja, úgy az ajánlattevő „1” pontot
kap.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Szolnok_Cegléd régió_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szolnok_Cegléd régió” keretszerződés keretében 45 508 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Közös Ajánlattevők (Szolgáltató 1.): Ajánlattevő neve: Novum Guard Szolgáltató Kft. (25444744-2-41); Ajánlattevő neve: PREV-INFO Kft. (23134841-2-41); Ajánlattevő neve: Holdesco Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft.(13963244-2-42); Ajánlattevő neve: AIRPORT SERVICE BUDAPEST Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (23468788-2-4), mint nyertes Közös ajánlattevők ajánlatának Értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i):
Többet mutasson
(3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): igen.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV_START_Budapest Vonatkísérés_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest Vonatkísérés” keretszerződés keretében 90 000 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Ajánlattevő (Szolgáltató 2.): Bank Biztonság Bizalom Zrt. (12192045242), mint nyertes ajánlattevő ajánlatának Értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i):
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 280 -- (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő /óra): 3 280 --(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 250 -- (7.) pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 250 --(18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): igen.--
Többet mutasson
További információk:
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 1.; 2.; 4. és 7.-
értékelési szempont 1. Szállítmánykísérés, (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 1; 2. Személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó
személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 5; 4. Meghatározott objektumok, eszközök őrzési
feladatainak ellátása (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 7. pontőrzési feladatok ellátása (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4. Az értékelés során adható
pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának módszere: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes ajánlat.
A Közbeszerzési Hatóság útmutatója nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról alapján:
az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám (amely minden szempont esetében
azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: A 1.; 2.; 4. és 7. értékelési részszempont esetén fordított arányosítás, a
18. értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével történik. 1. ; 2.; 4. és 7. értékelési részszempont esetén: Ajánlatkérő a
fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet alapján: P=(A legjobb/A vizsgált) * (Pmax - Pmin) + P min ahol P: a
amelyek
esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az
ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az ajánlattevő
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Budapest V. régió_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest V. régió” keretszerződés keretében 74 890 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- 4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- 5. a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3 245 -- 7. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- 8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 --18. Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): igen.
Többet mutasson
További információk:
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 3.; 4.; 5.; 7. és
8.- értékelési szempont 3. Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok
illetve azok tároló helyeinek védelme, (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 4; 4. Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak
ellátása (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra)
Ssz: 4; 7. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4; 8. Portaszolgálat (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5. Az értékelés során
adható pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának módszere: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes
ajánlat. A Közbeszerzési Hatóság útmutatója nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról
alapján: az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám (amely minden szempont
esetében azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: A 3.; 4.; 5.; 7. és 8. értékelési részszempont esetén fordított
arányosítás, a 18. értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével történik. 3.; 4.; 5.; 7. és 8. értékelési részszempont esetén:
Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet alapján: P=(A legjobb/A vizsgált) * (Pmax - Pmin) + P min
ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlati tartalmi elem Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a kiszámított pontértéket
megszorozza a részszempontnál megadott súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a részszempontra adott súlyozott pontszámok. A
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Debrecen _2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Debrecen régió keretszerződés keretében 46 914 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240-- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
További információk:
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 1.;2.; 3.; 4.; 5.;
6. és 8.- értékelési szempont (1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 1; (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton
szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; (3.) Személyszállítási
közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok illetve azok tároló helyeinek védelme, (nettó
HUF/óra/egy fő) Ssz: 4; (4.) Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; (5.)
Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; (6.) telephelyen végzett
járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; (8.) Portaszolgálat (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5. Az értékelés során adható pontszám alsó és
felső határa és a pontszámok kiosztásának módszere: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes ajánlat. A Közbeszerzési
Hatóság útmutatója nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról alapján: az ajánlatok
értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám (amely minden szempont esetében azonos) alsó
határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: Az 1.; 2.; 3.; 4.; 5.; 6. és 8. értékelési részszempont esetén fordított arányosítás, a 18.
értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével történik. 1.; 2.; 3.; 4.; 5.; 6. és 8. értékelési részszempont esetén: Ajánlatkérő
a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet alapján: P=(A legjobb/A vizsgált) * (Pmax - Pmin) + P min ahol P: a
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Győr_Szombathely_Zalaegerszeg 2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Győr_Szombathely_Zalaegerszeg régió” keretszerződés keretében 15 504 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Székesfehérvár_Balaton régió_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Székesfehérvár_Balaton régió” keretszerződés keretében 32 241 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 255 -- (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 255 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
További információk:
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 1.; 2.; 3.; 4. ; 5.; 6. és
személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő
szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4; 4.
meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 5. Közforgalom számára meg nem
nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 6. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
8.
portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának
módszere: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes ajánlat. A Közbeszerzési Hatóság útmutatója nyertes ajánlattevő
kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról alapján: az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi
elemeinek értékelése során adható pontszám (amely minden szempont esetében azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési
módszer: Az 1.; 2.; 3.; 4. ; 5.; 6. és 8. értékelési részszempont esetén fordított arányosítás, a 18. értékelési részszempont esetén a
pontozás módszerével történik. 1.; 2.; 3.; 4. ; 5.; 6. és 8. értékelési részszempont esetén: Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét
alkalmazza az alábbi képlet alapján: ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső
határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlati tartalmi elem Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Ajánlatkérő a kiszámított pontértéket megszorozza a részszempontnál megadott súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a
részszempontra adott súlyozott pontszámok. A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat az lesz, amely a részszempontokra
kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak szorzatai alapján a legmagasabb összpontszámot éri el. Ajánlatkérő a fentiek szerint
legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást. 18. értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont
keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat, amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a
szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult
a
rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az ajánlattevő fenntartja magának a jogot arra, hogy a rendkívüli szolgáltatást
megtagadja, úgy az ajánlattevő „1” pontot kap.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Szeged régió _2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szeged régió” keretszerződés keretében 46 322 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
44/2015. (XI.2. rendelet 18. § b) pont szerinti információk:
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 255 -- (2.) személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 255 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- 8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 1(8.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
További információk: rendkívüli szolgáltatás megtagadására.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Pécs régió_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Pécs régió” keretszerződés keretében 40 308 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF /fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
További információk:
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 1.; 2.; 3.; 4. ;
5.;
6. és 8.- értékelési szempont 1. szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 1; 2. személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot
ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő
alkalmazza az alábbi képlet alapján: P=(A legjobb/A vizsgált) * (Pmax - Pmin) + P min ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott
szempontra
vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlati tartalmi elem
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a kiszámított pontértéket megszorozza a részszempontnál megadott
súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a részszempontra adott súlyozott pontszámok. A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat
az
lesz, amely a részszempontokra kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak szorzatai alapján a legmagasabb összpontszámot éri
el.
Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást. 18. értékelési részszempont esetén: A 18.
értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat, amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy
nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja,
hogy
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Miskolc régió_2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Miskolc régió” keretszerződés keretében 30 124 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra):
Többet mutasson
3 240 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 --(18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Hatvan-Salgótarján régió _2022
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Hatvan-Salgótarján régió” keretszerződés keretében 11 248 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő /óra): 3 245 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): igen.
Többet mutasson
További információk:
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 3.; 5. és 6.-
azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4; 5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése,
felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; 6. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5. Az értékelés során adható
azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100. Értékelési módszer: A 3.; 5. és 6. értékelési részszempont esetén fordított arányosítás, a 18.
értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével történik. 3.; 5. és 6. értékelési részszempont esetén: Ajánlatkérő a fordított
arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet alapján: P=(A legjobb/A vizsgált) * (Pmax - Pmin) + P min ahol P: a vizsgált ajánlati
elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb
ajánlati tartalmi elem Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a kiszámított pontértéket megszorozza a
részszempontnál
megadott súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a részszempontra adott súlyozott pontszámok. A legjobb ár-érték arányt
megjelenítő
ajánlat az lesz, amely a részszempontokra kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak szorzatai alapján a legmagasabb
összpontszámot éri el. Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást. 18. értékelési
részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat, amelyek esetében
az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az ajánlattevő
100
pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az ajánlattevő fenntartja magának a
jogot arra, hogy a rendkívüli szolgáltatást megtagadja, úgy az ajánlattevő „1” pontot kap.
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest I. régióban keretszerződés keretében 14 623 őrórára” (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Ajánlatkérő (MÁV Szolgálató Központ Zrt.) felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Ajánlatkérő jogosult továbbá a jelen keretszerződés terhére az ajánlatkérő működési területére vonatkozóan újabb megrendelést indítani. Amennyiben ezen megrendelés a jelen beszerzéssel érintett területi igazgatóság határán túli szolgálati helyet érintene, úgy a nyertes ajánlattevő jogosult a megrendelést visszautasítani a szerződéstervezetben meghatározott részletszabályok szerint.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a fent megjelölt keret-őróraszámhoz képest jogosult mínusz 30%-kal százalékkal eltérni a szerződéstervezetben meghatározott részletszabályok szerint.
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235. (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3 235. (6). telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235. (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235. (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
További információk:
arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)----- 4. ; 5.; 6. és
8.-értékelési szempont: (4.) meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátásának díja (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 5;
(5.) közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 5; (6.) telephelyen
végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra), súlyszám: 5, (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra), súlyszám: 5. --------Ajánlatkérő a
részszempontnál megadott súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a részszempontra adott súlyozott pontszámok. ----18. értékelési
100 pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az ajánlattevő fenntartja
magának a jogot arra, hogy a rendkívüli szolgáltatást megtagadja, úgy az ajánlattevő „1” pontot kap. Súlyszám: 10.------- A legjobb
árérték
legmagasabb összpontszámot éri el. Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást.
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése - Budapest II. régióban keretszerződés keretében” 15 369 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Ajánlatkérő (MÁV Solgáltatló Központ Zrt.) felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó/HUF/fő/óra): Nettó árajánlat 2950; (5.) közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete (nettó HUF/fő/óra) Nettó árajánlat 2950; (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): Nettó árajánlat 2950; (8.) portaszolgálat (nettó HUF/fő/óra): Nettó árajánlat 2950; (18.) szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): igen.
Többet mutasson
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése - Szeged régióban keretszerződés keretében” 15 425 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Ajánlatkérő (MÁV Szolgáltató Központ Zrt.) felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3235 -(5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3235 - (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3235 - (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3235 - (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése -Debrecen régió” tárgyú keretszerződés keretében 25 865 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240. (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3 240. (6). telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240. (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240. (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Záhony régió” tárgyú keretszerződés keretében 5 031 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Ajánlatkérő (MÁV Szolgáltatló Központ Zrt.) felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti értékelési módszert alkalmazza, amely értékelési szempont a legjobb ár-érték arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)----- 4. ; 5.; 6. és 8.-értékelési szempont: (4.) meghatározott objektumok és, eszközök őrzési feladatainak ellátásának díja (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 5; (5.) közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 5; (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra), súlyszám: 5, (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra), súlyszám: 5. --------Ajánlatkérő a
Többet mutasson
fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbi képlet alapján: P=(A legjobb/A vizsgált) * (Pmax - Pmin) + P min ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlati tartalmi elem Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a kiszámított pontértéket megszorozza a
Többet mutasson
részszempontnál megadott súlyszámmal, amely alapján kialakulnak a részszempontra adott súlyozott pontszámok. ----18. értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat, amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az ajánlattevő fenntartja magának a jogot arra, hogy a rendkívüli szolgáltatást megtagadja, úgy az ajánlattevő „1” pontot kap. Súlyszám: 10.------- A legjobb árérték
Többet mutasson
arányt megjelenítő ajánlat az lesz, amely a részszempontokra kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak szorzatai alapján a legmagasabb összpontszámot éri el. Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást.
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése
Székesfehérvár régió” tárgyú keretszerződés keretében 5 031 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Celldömölk régió” tárgyú keretszerződés keretében 5 052 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3240. (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3240. (6). telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3240. (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3240. (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése
-Pécs régió” tárgyú keretszerződés keretében 10 177 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
- Miskolc régió” tárgyú keretszerződés keretében 12 263 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész elnevezése: Személy- és vagyonvédelem_Szimulátor
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése -Szimulátor” tárgyú keretszerződés keretében 2 100 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Budapest I. régió_2023
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest I. régió” keretszerződés keretében 36 040 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Ajánlatkérő a fent megjelölt keret-őróraszámhoz képest jogosult -30%-kal (mínusz harminc százalékkal) eltérni a szerződéstervezetben meghatározott részletszabályok szerint.
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235-- 4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235--
Többet mutasson
5. a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235-- 8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235-- 9. mobil járőrözés gépkocsival díja (nettó HUF/fő/óra): 3 410-- 11. mobil járőrözés gyalogosan díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235-- 18. Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
További információk:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti értékelési módszert alkalmazza, amely értékelési szempont a legjobb ár-érték arány. Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 3.; 4.; 5.; 8.; 9. és 11.-
Többet mutasson
amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást
megtagadni.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Budapest V. régió_2023
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest V. régió” keretszerződés keretében 103 200 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Ajánlatkérő a fent megjelölt keret-őróraszámhoz képest jogosult mínusz 30%-kal (mínusz harminc százalékkal) eltérni a szerződéstervezetben meghatározott részletszabályok szerint.
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- 4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- 5. a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3 245 -- 7. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- 8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- 18. Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): igen.
Többet mutasson
További információk:
8.- értékelési szempont
3. Személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok
illetve azok tároló helyeinek védelme, (nettó HUF/óra/egy fő) Ssz: 4;
4. Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak
ellátása (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra)
Ssz: 4;
7. pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4;
8. Portaszolgálat (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5.
Az értékelés során
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV_START_Budapest Vonatkísérés_2023
Rövid leírás:
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 280 --(2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő /óra): 3 280 --(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 250 --(7.) pontőrzési feladatok ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 250 --(18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): igen.--
Többet mutasson
További információk:
esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást
megtagadni. Az
ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Debrecen _2023
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Debrecen régió keretszerződés keretében 65 186,7 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek,
Többet mutasson
motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
További információk:
6. és 8.- értékelési szempont
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 1;
(2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton
szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
(3.) Személyszállítási
HUF/óra/egy fő) Ssz: 4;
(4.) Meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
(5.)
Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
(6.) telephelyen végzett
járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
(8.) Portaszolgálat (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5.
Az értékelés során adható pontszám alsó és
18.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁVSTART_Győr_Szombathely_Zalaegerszeg régió
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Győr_Szombathely_Zalaegerszeg régió” keretszerződés keretében 21 716 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 --(3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240-- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Hatvan-Salgótarján régió _2023
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Hatvan-Salgótarján régió” keretszerződés keretében 15 940 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 245 --(18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): igen.
Többet mutasson
További információk:
arány.
Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 3.; 5. és 6.-
értékelési szempont
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve
azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4;
5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése,
felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
6. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5.
Az értékelés során adható
összpontszámot éri el. Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást.
18. értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben részesíti azon megajánlásokat,
megtagadni. Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy nem jogosult a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az
ajánlattevő fenntartja magának a jogot arra, hogy a rendkívüli szolgáltatást megtagadja, úgy az ajánlattevő „1” pontot kap.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Miskolc régió_2023
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Miskolc régió” keretszerződés keretében 41 530 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 --- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- 18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN
Többet mutasson
További információk:
Egyes szolgáltatási kategóriánkénti ajánlati ár (felolvasólapon meghatározottak szerint) (nettó HUF/óra/egy fő)- 1.; 2.; 3.; 4. ; 5.; 6. és
1. szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 1;
2. személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó
személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő
szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4;
4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
5. Közforgalom számára meg nem
nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
6. telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának
legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást.
18. értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont
szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha vállalja, hogy
nem jogosult
a rendkívüli szolgáltatás megtagadására. Amennyiben az ajánlattevő fenntartja magának a jogot arra, hogy a rendkívüli szolgáltatást
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Pécs régió_2023
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Pécs régió” keretszerződés keretében 55 006 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 - (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
További információk:
5.; 6. és 8.- értékelési szempont
2. személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot
ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
4.
meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
az lesz, amely a részszempontokra kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak szorzatai alapján a legmagasabb összpontszámot éri
Ajánlatkérő a fentiek szerint legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg a keretmegállapodást.
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Székesfehérvár_Balaton régió_2023
A rész száma: 33
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Székesfehérvár_Balaton régió” keretszerződés keretében 42 124 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 255 -- (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 255 -- (3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235-- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 --(8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 --(18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Szeged régió _2023
A rész száma: 34
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szeged régió” keretszerződés keretében 63 610 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 255 -- (2.) személyszállító vonat kisérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 255 --
(3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235-- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235-- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Szolnok_Cegléd régió_2023
A rész száma: 35
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szolnok_Cegléd régió” keretszerződés keretében 62 570 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
További információk:
3. személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok,
illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 4;
4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak
ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő
) Ssz: 5;
8. portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5; Az értékelés
meg a keretmegállapodást.
18. értékelési részszempont esetén: A 18. értékelési részszempont keretében ajánlatkérő előnyben
részesíti azon megajánlásokat, amelyek esetében az ajánlattevő vállalja, hogy nem jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja
A rész elnevezése: Őrzés_MÁVSTART_Tatabánya_Veszprém_Celldömölk régió
A rész száma: 36
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Tatabánya_Veszprém_Celldömölk régió” keretszerződés keretében 20 195,5 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Többet mutasson
(3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240-- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
További információk: Az értékelés
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Vác_Esztergom régió_2023
A rész száma: 37
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Vác_Esztergom régió” keretszerződés keretében 26 780 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(3.) személyszállítási közszolgáltatásban résztvevő szerelvények, vontató, vontatott járművek, motorvonatok, illetve azok tároló helyeinek védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
További információk:
4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja
(nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
5. Közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete, (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
Az
minden szempont esetében azonos) alsó határa: 1, felső határa: 100.
Értékelési módszer: A 3.; 4. és 5. értékelési részszempont esetén
fordított arányosítás, a 18. értékelési részszempont esetén a pontozás módszerével történik.
3.; 4. és 5. értékelési részszempont
A rész elnevezése: Őrzés_MÁV START_Záhony régió_2023
A rész száma: 38
Rövid leírás:
„Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Záhony régió” keretszerződés keretében 25 660 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(1.) szállítmánykísérés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (2.) személyszállító vonat kísérés, vonaton szolgálatot ellátó személyzet és értékek, vagyontárgyak védelme díja (nettó HUF/fő/óra): 3 260 -- (4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240 -- (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): IGEN.
Többet mutasson
További információk:
4. meghatározott objektumok, eszközök őrzési
feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
8. portaszolgálat
díja (nettó HUF/fő/óra) Ssz: 5;
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának módszere: A
legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes ajánlat.
A Közbeszerzési Hatóság útmutatója nyertes ajánlattevő kiválasztására
jogosult a szolgáltatási keretszerződés 4.4. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást megtagadni. Az ajánlattevő 100 pontot kap, ha
vállalja, hogy
A rész száma: 39
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Budapest I. régióban keretszerződés keretében 19 538 őrórára” (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235.
(5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3 235. (6). telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235. (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235. (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
A rész száma: 40
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése - Budapest II. régióban keretszerződés keretében 20 546 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó/HUF/fő/óra): Nettó árajánlat 3295; (5.) közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete (nettó HUF/fő/óra) Nettó árajánlat 3295; (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): Nettó árajánlat 3295; (8.) portaszolgálat (nettó HUF/fő/óra): Nettó árajánlat 3295; (18.) szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? igen/nem): igen.
Többet mutasson
A rész száma: 41
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése - Szeged régióban keretszerződés keretében 18 834 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3235. (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3235. (6.) telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3235. (8.)portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3235. (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
A rész száma: 42
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Debrecen régióban keretszerződés keretében 31 753 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240.
(5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3 240. (6). telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240. (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 240. (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
A rész száma: 43
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Záhony régióban keretszerződés keretében 6 743 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész száma: 44
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Székesfehérvár régióban keretszerződés keretében 6 744 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
Ajánlatkérő (MÁV Szolgáltató Központ Zrt.)felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti adatok a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor irányadóak. A szolgáltatással érintett helyek, a szolgálati idő, a napi munkaidő, illetve a létszám is változhat a szerződés teljesítése során. A változás bejelentéssel kapcsolatos részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235. (5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzeminterületek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3 235. (6). telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235. (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3 235. (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
A rész száma: 45
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Celldömölk régióban keretszerződés keretében 6 770 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
(4.) meghatározott objektumok, eszközök őrzési feladatainak ellátása díja (nettó HUF/fő/óra): 3240.
(5.) a közforgalom számára meg nem nyitott üzemi területek őrzése, felügyelete díja (nettó HUF/fő/ óra): 3240. (6). telephelyen végzett járőrözés díja (nettó HUF/fő/óra): 3240. (8.) portaszolgálat díja (nettó HUF/fő/óra): 3240. (18.) Szolgáltatási keretszerződés 4.5. pontja szerinti rendkívüli szolgáltatást jogosult-e az ajánlattevő megtagadni? (igen/nem): Igen.
Többet mutasson
A rész száma: 46
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Pécs régióban keretszerződés keretében 13 671 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész száma: 47
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Miskolc régióban keretszerződés keretében 16 485 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A rész száma: 48
Rövid leírás:
Különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás beszerzése Szimulátor tekintetében keretszerződés keretében 3 470 őrórára (-30%) vonatkozóan a dokumentáció 1. számú melléklet szerinti teljesítési helyeken, bontásban, létszámban és időszakban.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Debrecen régió, az 1. számú mellékletben meghatározott régió teljesítési helyein. A teljesítés helyét ajánlatkérő a dokumentáció 1. számú mellékletnek a „Létesítmény, őrhely, járőrhely” oszlopában hat
II.1.6. pont szerint

Eljárás
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti értékelési módszert alkalmazza, amely értékelési szempont a legjobb ár-érték arány.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 84 713 690 HUF 💰
Postacím: Bartók Béla Út 43-47. I. em.
Bartók Béla Út 43-47. I. em.
Bartók Béla Út 43-47. I. em.
A beszerzés teljes értéke: 61 666 528 HUF 💰
61 956 720 HUF 💰
47 093 400 HUF 💰
Postacím: Pannónia Utca 11.
A beszerzés teljes értéke: 147 673 460 HUF 💰
Postacím: Jászberényi Út 24-36.
Telefon: +36 304671157 📞
A beszerzés teljes értéke: 293 850 000 HUF 💰
243 018 050 HUF 💰
153 408 780 HUF 💰
50 321 554 HUF 💰
104 575 986 HUF 💰
150 248 716 HUF 💰
130 828 251 HUF 💰
97 773 897 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-12 📅
A beszerzés teljes értéke: 36 499 760 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 47 305 405 HUF 💰
45 338 550 HUF 💰
49 899 875 HUF 💰
83 802 600 HUF 💰
16 300 440 HUF 💰
16 275 285 HUF 💰
16 368 480 HUF 💰
32 973 480 HUF 💰
39 732 120 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 6 804 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 117 640 567 HUF 💰
334 884 000 HUF 💰
Postacím: Jászberényi Út 24-36. IV. em.
A beszerzés teljes értéke: 211 577 403 HUF 💰
70 483 931 HUF 💰
51 725 300 HUF 💰
134 794 514 HUF 💰
178 533 760 HUF 💰
136 722 469 HUF 💰
206 141 836 HUF 💰
202 771 493 HUF 💰
65 534 398 HUF 💰
86 767 200 HUF 💰
83 343 680 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 63 205 430 HUF 💰
67 699 070 HUF 💰
60 927 990 HUF 💰
102 879 720 HUF 💰
21 847 320 HUF 💰
21 816 840 HUF 💰
21 934 800 HUF 💰
44 294 040 HUF 💰
53 411 400 HUF 💰
11 242 800 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Könyves Kálmán Körút 54-60.
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Katona-Molnár Éva

Hivatkozás
További információk
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b) pont szerinti információk az adott eljárások kapcsán a II.2.4) pontokban kerültek rögzítésre.
Forrás: OJS 2022/S 221-635918 (2022-11-11)