Vállalkozási keretszerződés különjárati autóbuszok karbantartására, javítására, asszisztencia szolgáltatására Tárgyban Tervezett mennyiség 48 hónapra: Féléves karbantartás 18 db Éves karbantartás és vizsgáztatás: 18 db Javítási óraszám: 5800 munkaóra Asszisztencia szolgáltatás: 20 alkalom Vontatás: 3200 km Amely darabszámok a korábbi üzemeltetési tapasztalatok felhasználásával kerültek meghatározásra, ún. tapasztalati Mennyiségek: az ajánlatok megalapozott elbírálása érdekében, az ajánlati összár meghatározásához kerültek megadásra, a beszerzett mennyiségek ezen tapasztalati adatoktól eltérhetnek. Ajánlattevőnek az előzőek ismeretében kell benyújtania ajánlatát. Az eljárás eredményeként megkötött keretszerződésben a nyertes ajánlati egységár alapján rögzítésre kerül a keretösszeg, mely a következők szerint kerül meghatározásra: Keretösszeg = Ajánlati egységár*tervezett mennyiség (mennyiségi eltérés nélkül). A megkötésre kerülő keretszerződésben az egységárak kerülnek feltüntetésre
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-05-26.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-04-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-04-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Buszjavítási és -karbantartási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000384212020
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés különjárati autóbuszok karbantartására, javítására, asszisztencia szolgáltatására
Tárgyban
Tervezett mennyiség 48 hónapra:
Féléves karbantartás 18 db
Éves karbantartás és vizsgáztatás: 18 db
Javítási óraszám: 5800 munkaóra
Asszisztencia szolgáltatás: 20 alkalom
Vontatás: 3200 km
Amely darabszámok a korábbi üzemeltetési tapasztalatok felhasználásával kerültek meghatározásra, ún. tapasztalati
Mennyiségek: az ajánlatok megalapozott elbírálása érdekében, az ajánlati összár meghatározásához kerültek megadásra, a beszerzett mennyiségek ezen tapasztalati adatoktól eltérhetnek. Ajánlattevőnek az előzőek ismeretében kell benyújtania ajánlatát.
Az eljárás eredményeként megkötött keretszerződésben a nyertes ajánlati egységár alapján rögzítésre kerül a keretösszeg, mely a következők szerint kerül meghatározásra:
Keretösszeg = Ajánlati egységár*tervezett mennyiség (mennyiségi eltérés nélkül). A megkötésre kerülő keretszerződésben az egységárak kerülnek feltüntetésre

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Adható pontszám az értékelési részszempontok esetén: 0-10.
Az 1. szempont esetén az értékelés módszere: pontozás
A 2. szempont esetén az értékelés módszere: fordított arányosítás
A módszerek részletes ismertetése a közbeszerzési dokumentumok részét képező útmutatóban történik
Tárgyban
+ még 32
Tervezett mennyiség 48 hónapra:
Féléves karbantartás 18 db
Éves karbantartás és vizsgáztatás: 18 db
Javítási óraszám: 5800 munkaóra
Asszisztencia szolgáltatás: 20 alkalom
Vontatás: 3200 km
Amely darabszámok a korábbi üzemeltetési tapasztalatok felhasználásával kerültek meghatározásra, ún. tapasztalati
Mennyiségek: az ajánlatok megalapozott elbírálása érdekében, az ajánlati összár meghatározásához kerültek megadásra, a beszerzett mennyiségek ezen tapasztalati adatoktól eltérhetnek. Ajánlattevőnek az előzőek ismeretében kell benyújtania ajánlatát.
Mennyiségek: az ajánlatok megalapozott elbírálása érdekében, az ajánlati összár meghatározásához kerültek megadásra, a beszerzett mennyiségek ezen tapasztalati adatoktól eltérhetnek. Ajánlattevőnek az előzőek ismeretében kell benyújtania ajánlatát.
Az eljárás eredményeként megkötött keretszerződésben a nyertes ajánlati egységár alapján rögzítésre kerül a keretösszeg, mely a következők szerint kerül meghatározásra:
Az eljárás eredményeként megkötött keretszerződésben a nyertes ajánlati egységár alapján rögzítésre kerül a keretösszeg, mely a következők szerint kerül meghatározásra:
Keretösszeg = Ajánlati egységár*tervezett mennyiség (mennyiségi eltérés nélkül). A megkötésre kerülő keretszerződésben az egységárak kerülnek feltüntetésre
A közbesz. tárgya a BKV Zrt. által üzemeltetett Volvo 9700, 9900 valamint IKARUS 630 típusú autóbuszok időszakos hatósági műszaki felülvizsgálatra való vizsgafelkészítése, tervezett karbantartásának végrehajtása, az időszakos hatósági műszaki felülvizsgálata (műszaki vizsgáztatás), továbbá eseti javítások és asszisztencia szolgáltatás nyújtása.

AK sérült illetve balesetes járművet vizsgafelkészítésre nem ad át, azonban ajánlattevőnek a vizsgafelkészítés során felmerülő egyéb, adott esetben fődarab javítási (nem felújítási) munkákkal és költségekkel is kalkulálni kell.

A feléves karbantartás határideje nem lehet több, mint a beszerzési megrendelés (BMR) kézhezvételétől számított 6 munkanap, a vizsgafelkészítéssel egybekötött éves karbantartás valamint az eseti hibajavítás vállalási határideje nem lehet több, mint a BMR kézhezv. követő 10 munkanap Részl. a közbesz. dok-ban.

A szerződésszerű teljesítéskor a von. jogszabály alapján az adott termékkörbe tartozó pótalkatrészek esetén csak olyan alkatrész használható fel, amely az 5/1990 (IV. 12.) KöHÉM rend. 21 és 22. §-ai alapján rendelkezik jóváhagyási jellel, vagy – amennyiben az nem gyári első beépítésű, vagy a járműgyártó által első beépítésű helyett használhatónak elismert – az 5/1990 (IV. 12.) KöHÉM rend. 23. § alapján minősítő jellel ellátott.

Ajánlattevőnek szakmai ajánlata részeként nyilatkoznia kell, hogy:
A vizsgára történő felkészítéshez rendelkezik vagy nyertessége esetén rendelkezni fog az 1/1990. (IX. 29.) KHVM rend. 1. számú mellékletében előírt képesítéssel rendelkező szakemberekkel;

A teljesítést a szerződés megkötése után azonnal meg tudja kezdeni;
A vizsgára történő felkészítéshez szükséges eszközök rendelkezésére állnak/nyertessége esetén rendelkezésre fognak állni, a szerződés teljesítéséhez alkatrészek beszerzését vállalja;

Rendelkezik egyidejűleg legalább 2 db autóbusz javítási/vizsgafelkészítési kapacitással, illetve álláshellyel;
Rendelkezik vagy a szerződéskötésig rendelkezni fog olyan vontatási kapacitással, amellyel kéttengelyes, legfeljebb 18 tonna össztömegű autóbuszt merev rúddal, vagy az első tengelynél emelve is képes vontatni és ezen vontatási kapacitása 0-24 órában rendelkezésére áll;

A szerződés teljesítése során a rendelkezésére álló tanúsítványok, hatósági engedélyek hatályosságának fenntartásáról gondoskodik;
Nyertessége esetén rendelkezni fog olyan telefonos ügyfélszolgálattal, amelyen keresztül 0-24 órában képes telefonos hibabejelentést fogadni és az asszisztencia szolgáltatásra von. szerződésterv-ben meghatározott kiszállási, hibaelhárítási, vontatási és javítási feltételeket elfogadja;

A telj. során a von. szabványokat, valamint a munkavédelmi, tűzvédelmi, környezetvédelmi és egyéb hatósági előírásokat betartja;
Hogy a teljesítési vagy jótállási határidő alatt történő meghibásodás esetén vállalja a berendezés meghibásodásából eredő károk megtérítését;
Hogy a jótállás keretébe tartozó hiba elhárítását 2 munkanapon belül megkezdi
AK részére lehetőséget biztosít a szerződés teljesítésének ellenőrzésre, melyhez minden eszközt és feltételt biztosít.
AT-nek ajánlatában továbbá nyilatkoznia kell,
— tudomásul veszi, hogy AK a megrendeléseket kizárólag e-mailen küldi, melynek érdekében:
— nyertessége esetén biztosítja, hogy a BMR-eket egyetlen e-mail-címen fogadja,
— amennyiben AK – legalább az elektronikus levelezési rendszer által küldött kézbesítési visszaigazolással – a BMR megadott e-mail-címre történő elektronikus megküldését igazolni tudja, a BMR kézbesítettnek tekintendő;

— az AK honlapján találhatószemélyes adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatóban foglaltakat (www.bkv.hu/adatvedelmi_tajekoztatas_beszerzesek) megismerte és azt a szerződés megkötése és telj. során eljáró munkavállalóival, illetve az érdek- és tevékenységi körében azzal kapcsolatban eljáró egyéb személyekkel is ismertette,

— az AK-nek nyújtott szolg. kapcsán adatfeldolgozónak minősül-e.
Időtartam: 48 hónap
További információk: Adható pontszám az értékelési részszempontok esetén: 0-10.
Az 1. szempont esetén az értékelés módszere: pontozás
+ még 2
A 2. szempont esetén az értékelés módszere: fordított arányosítás
A módszerek részletes ismertetése a közbeszerzési dokumentumok részét képező útmutatóban történik
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
NUTS-kód: 1 HU11 A teljesítés fő helyszíne: BKV Zrt. C450 raktár 1165 Budapest, Bökényföldi út 122.
Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 07:00 - 13:00 óra
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: A feltételek felsorolása és rövid ismertetése:
— Kizáró okok:
+ még 18
Az eljárásban nem lehet AT (közös AT), alvállalkozó és az alk. igazolásában nem vehet részt olyan gazd. szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. meghatározott kizáró okok fennállnak, figyelemmel a Kbt. 62. § (3) és (5) bek-re és a Kbt. 63. § (3) bek-re is.

A Kbt. 74. § (1) bekezdésének értelmében az AK-nek ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alk. igazolásában részt vevő szervezetet, aki

a) a Kbt. szerint és fent meghatározott kizáró okok hatálya alá tartozik;
b) részéről a Kbt. 62. §-ban foglalt kizáró ok az eljárás során következett be.
— Szakmai alkalmasság a Kbt.65.§ (1) bek. c) pontja alapján:
AT-nek rendelkeznie kell a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990 (IX. 29.) KHVM rendeletben előírt bejelentett járműfenntartó szervezeti státusszal. Nem Mo-on letelepedett gazd. szereplőknek a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában kell szerepelnie v. a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal v. szervezeti, kamarai tagsággal kell rendelkeznie.

Előzetes igazolási mód (az ajánlatban):
— AT-nek (közös AT) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend.1. § (1) bek. ill. 26.§ (1)bek. b) pont értelmében az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tart. a Kbt. 62. § (1)-(2) bek-ben meghatározott kizáró okok hatálya alá, illetve hogy megfelel a Kbt. 65.§ (1) bek. c) pontja alapján előírt feltételnek,

— Az AT vagy az alk. igazolásában részt vevő gazd. szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 4. § (1) bek. szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben említett kizáró okok hiányát (figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek-re is),

— A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 15. § (2) bek. értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT-nek a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot kell benyújtania. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az AK az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését,

— Közös ajánlattétel esetén a közös AT-k képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazd. szereplő teszi meg.
Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához (AK külön felhívására):
— A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 8. és 10. §-a szerint kell az AT-nek igazolnia, illetve az AK-nek ellenőriznie, hogy az AT nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bek-nek hatálya alá (figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 14. és 16. §-aira is). A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében a kizáró ok hiányát a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában, a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) és kc) alpontja tekintetében a nyilatkozat a megfelelő EKR űrlap költésével és benyújtásával teljesíthető,

— A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend.15. § (1) bek. értelmében az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)-(2) bek-ben foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében,

— A nyilvántartás vonatkozásában az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást kell benyújtani, illetve azt AK a 69. § (11) bek szerint ellenőrzi,

— A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 1. § (7) bek. értelmében a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak, mindaddig ameddig az igazolásokban foglalt tény, adat tartalma valós,

— Az AT, az alvállalkozó, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. 64. §-ban meghatározottak szerint élhet az öntisztázás jogával.

Fentieken túl AK felhívja a figyelmet a 321/2015 (X. 30.) Korm. rend, 1-16. §-aiban foglaltakra.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Előzetes igazolási mód (az ajánlatban):
— Az ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében az EEKD benyújtásával, az alkalmassági feltételek megítéléséhez szükséges információk megadásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlattevőnek az EEKD IV. rész α (alfa) pontjának kitöltésével csak arról kell nyilatkozni, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, az alkalmassági követelményeket nem kell külön, részletesen feltüntetni,

+ még 11
— Ha az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyikére vonatkozó EEKD-t is benyújtja. Ilyen esetben a kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben az elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor adott szervezet képviseletében eljárhat,

— Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához (ajánlatkérő külön felhívására):
P1: Ajánlattevőnek a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti év teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Amennyiben az ajánlattevő mérlegfordulónappal lezárt üzleti évvel azért nem rendelkezik, mert az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését, árbevételi nyilatkozatát a felhívás feladását megelőző működésének ideje alatt elért árbevételéről kell benyújtania.

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (3) bekezdésében foglaltak fennállása esetén, az ott leírtak szerint kell eljárni.
— Ajánlatkérő fenntartja a jogot magának, hogy a benyújtott dokumentumok hitelességét és érvényességét ellenőrizze, amelyhez ajánlattevőnek ajánlatkérő kérésére minden eszközt biztosítani kell,

— A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése értelmében a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak, mindaddig ameddig az igazolásokban foglalt tény, adat tartalma valós,

— A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni - EKR űrlap alkalmazásával - az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amely(ek)nek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik,

— -A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1: A szerződés teljesítésére alkalmasnak minősül ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha a felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen a teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele elérte a 69 millió forintot.

A szerződés teljesítésére alkalmasnak minősül ajánlattevő (közös ajánlattevő), amennyiben mérlegfordulónappal lezárt üzleti évvel azért nem rendelkezik, mert az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését, de működésének ideje alatt, a felhívás feladását megelőzően a teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri a fentiekben meghatározott mértéket.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a fenti követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Műszaki és szakmai képességek: Előzetes igazolási mód (az ajánlatban):
— Az AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (1) bek. szerint EEKD benyújtásával előzetesen igazolnia kell, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alk. követelményeknek. AT-nek az EEKD IV. rész α (alfa) pontjának kitöltésével csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alk. követelményeknek, az alk. köv.-et nem kell külön, részletesen feltüntetni,

+ még 10
— Ha az AT az előírt alk. köv-nek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyikére vonatkozó EEKD-t is benyújtja. Ilyen esetben a kap. rendelkezésre bocsátó szerv. vagy személyek az alk. feltételek von-ban csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az AT igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Az ajánlatban csatolni kell a kap rendelkezésre bocsátó szerv. olyan szerződésben vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés telj-hez szük. erőforrások rendelk. állnak majd a szerzs teljesítésének időtartama alatt. Az okiratnak tart. kell az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor adott szervezet képviseletében eljárhat,
— Ha az AT az előírt alk. köv-nek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyikére vonatkozó EEKD-t is benyújtja. Ilyen esetben a kap. rendelkezésre bocsátó szerv. vagy személyek az alk. feltételek von-ban csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az AT igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Az ajánlatban csatolni kell a kap rendelkezésre bocsátó szerv. olyan szerződésben vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés telj-hez szük. erőforrások rendelk. állnak majd a szerzs teljesítésének időtartama alatt. Az okiratnak tart. kell az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor adott szervezet képviseletében eljárhat,
— Közös ajánlattétel esetén a közös AT-k képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazd. szereplő teszi meg.
Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához (AK külön felhívása esetén):
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek):
M1: a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 21. § (3) bek a) pontja alapján ismertetnie kell a felhívás feladását megelőző 36 hónap során végzett legjelentősebb szolgáltatásait a 321/2015. (X. 30.) Korm. rende 22. § (1) és (2) bek szerint igazolva. A referencia nyilatkozatnak/igazolásnak utalva a telj. kezdő és befejező időpontjára legalább a közbeszerzési útmutató 12.15. bek-ben megjelölt adatokat kell tartalmaznia. A szolg. tárgyából egyértelműen ki kell derülnie, hogy a referencia a(z) M3, kategóriájú haszongépjárművek vizsgafelkész-re, karbantart-ra vagy időszakos hatósági műszaki felülvizsgálatára von. A ref. nyilatkozatnak/igazolásnak olyan részl. kell lennie, melyből az alkalmassági minimumköv-nek való megfelelés egyértelműen megállapítható.

M2: csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21. § (3) bek. c) pontja szerint a vizsgára történő felkészítést végző ajánlattevőnél és/vagy alvállalkozójánál működő jármű-, vagy járműalkatrész javítási/felújítási tevékenységre vonatkozó ISO 9001 vagy azzal egyenértékű szabvány szerinti minőségbiztosítási rendszer alkalmazását bizonyító érvényes iratainak másolati példányát. Ennek hiányában AK elfogadja bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó érvényes tanúsítvány, vagy az ajánlattételi határidő lejártától visszafele számított egy évnél nem régebbi, akkreditált vizsgáló intézménytől származó ellenőrzési jelentés másolati példányának benyújtását is vagy a minőségbiztosítási rendszer kiépítésére tett intézkedéseket igazoló iratokat. A csatolt dokumentumokból azok érvényességi idejének is ki kell derülnie.

— AK fenntartja a jogot magának, hogy a benyújtott dokumentumok hitelességét és érvényességét ellenőrizze, amelyhez ajánlattevőnek ajánlatkérő kérésére minden eszközt biztosítani kell,

— A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 1. § (7) bekezdése értelmében a felhívás feladását megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak, mindaddig ameddig az igazolásokban foglalt tény, adat tartalma valós,

— A Kbt. 65. § (7) bek alapján az előírt alk. köv-nek az AT-k bármely más szerv. vagy személy kapacitásaira támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szerv-et és a felhívás von. pontjának megjelölésével azon alk. követelményt vagy követelményeket, amely(ek)nek igazolása érdekében az AT ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.

AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bek.-ben foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): A szerződés teljesítésére alkalmasnak minősül ajánlattevő (közös ajánlattevő),
M1.: ha rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap során teljesített
+ még 4
Összesen legalább 6 db M3 kategóriájú haszonjármű vizsgafelkészítésére, karbantartására vagy időszakos hatósági műszaki felülvizsgálatára irányuló referenciával.

Ajánlatkérő 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja a felhívás feladását megelőző 36 hónap alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.

M2: ha ajánlattevő és/vagy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozója rendelkezik a vizsgára történő felkészítés végző szervezetnél működő, jármű- vagy járműalkatrész javítási/felújítási tevékenységre vonatkozó ISO 9001 vagy azzal egyenértékű szabvány szerinti minőségirányítási rendszert alkalmaz vagy rendelkezik ezzel egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált szervezettől származótanúsítvánnyal vagy a minőségbiztosítási rendszer kiépítésére tett intézkedéseket igazoló iratokkal.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a fenti követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha a közös ajánlattevők közül legalább egy megfelel.

Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 1/1990. (IX.29) HKVM rendelet 1. sz. melléklet
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-05-26 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR rendszerben elektronikusan történik, figy. a kbt. 68. §-ra.
További információk: Az ajánlatok bontásának szabályait a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Hatósági vizsgáló állomás távolsága Budapest közigazgatási határától (km)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Ár (súlyozás): 70
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat teljes terjedelmében elektronikus úton hozzáférhetővé teszi az EKR rendszerben.
2. Ajánlatkérő a felhívás III.1.2) és III.1.3) pontjában meghatározott pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeket és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.

+ még 22
3. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését alkalmazza.
4. Ajánlattevőnek ajánlatában kifejezetten nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) és Kbt. 66. § (6) bekezdésében foglaltakról a megfelelő EKR űrlap kitöltésével.
5. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. §-ban foglaltakra.
6. Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, melyre ajánlatkérő elektronikus űrlapot hoz létre.
7. A gazdasági szereplő a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre szolgáló funkciót alkalmaz.

8. Ajánlattevőnek ajánlatában a megfelelő EKR űrlap kitöltésével nyilatkoznia kell, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a szerint kell eljárni.

9. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § (2a) bekezdése alapján az ajánlathoz csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdésében foglalt meghatalmazást tartalmazó okiratot.

10. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha az ajánlatban bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a közbeszerzési útmutatóban és a Kbt. 47. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint.

11. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, a Kbt. 71. § (6) bekezdés második mondatának alkalmazásával.
12. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 75. § (2) bekezdés g) alpontban foglalt eredménytelenségi okra.

13. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4) és (9) bekezdésében foglaltakra.
14. Ajánlatkérő jelzi, hogy a megkötésre kerülő szerződés mindkét fél részéről, 90 napos felmondási idővel, indokolás nélkül megszüntethető a szerződéstervezetben foglaltak szerint.

15. Amennyiben több ajánlatnak azonos az összpontszáma, az az ajánlat minősül kedvezőbbnek, amelyikben az Ajánlati ár alacsonyabb.
16. Az eljárás eredményeként megkötött keretszerződésben a nyertes ajánlati ár alapján rögzítésre kerül a keretösszeg, mely a következők szerint kerül meghatározásra:

17. Irányadó jog: a Kbt. és végrehajtási rendeletei, valamint a Ptk.
18. Valamennyi órában megadott határidő helyi idő szerint értendő. Jelen felhívás IV.2.6) pontjában feltüntetett 1 hónap alatt 30 naptári nap értendő.
19. Az EKR karakterkorlátai miatt az ajánlat elkészítésével kapcsolatos további részleteket az útmutató tartalmazza.
20. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció – Kbt. 41/C. § (1) bekezdésében meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag az EKR-en keresztül történik.

21. Ajánlatkérő a Kbt. 35.§ (8) bekezdése alapján nem követeli meg közös ajánlattevőktől gazdálkodó szervezet alapítását.
22. Ajánlatkérő a részekre bontás lehetőségét megvizsgálta. A beszerzés tárgyát képező szolgáltatás tartalma homogén, a részekre bontás nem indokolt, azok egy szolgáltató is tudja biztosítani.

FAKSZ: dr. Szunyogh Judit (00101).
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148.§ (2)-(7) bekezdése szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 083-196419 (2020-04-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-09-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 56 542 368 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: – nyertessége esetén biztosítja, hogy a BMR-eket egyetlen e-mail.címen fogadja,
– amennyiben AK – legalább az elektronikus levelezési rendszer által küldött kézbesítési visszaigazolással – a BMR megadott e-mail-címre történő elektronikus megküldését igazolni tudja, a BMR kézbesítettnek tekintendő;

+ még 1
— az AK honlapján található személyes adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatóban foglaltakat (www.bkv.hu/adatvedelmi_tajekoztatas_beszerzesek) megismerte és azt a szerződés megkötése és telj. során eljáró munkavállalóival, illetve az érdek- és tevékenységi körében azzal kapcsolatban eljáró egyéb személyekkel is ismertette,

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-09-02 📅
Név: Nova-Busz Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_57027276
Postacím: Mélyfúró utca 4.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1151
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 14070115📞
E-mail: moricz@novabusz.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.novabusz.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 56 542 368 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Hivatkozás További információk
Az eljárásban az alábbi ajánlattevő nyújtották be ajánlataikat:
KUTIBUS Gépjármű Kereskedelmi, Javító és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Kőszeg utca 41.), adószám: 13664055-4-42
+ még 2
Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1172 Budapest, Cinkotai út 34.), adószám: 11841674-2-44
Nova-Busz Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1151 Budapest, Mélyfúró utca 4.), adószám: 12318452-2-42