Családok Átmeneti Otthona szolgáltatás
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
A Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság nyilvántartása szerint Budapest VII. kerületében állandó bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező családok, ennek hiányában legalább 3 hónapja életvitelszerűen a VII. kerületben élő családok részére, ellátási szerződés keretében Budapest Főváros közigazgatási területén, családok átmeneti otthona szolgáltatás biztosítása az alábbi részfeladatok szerint:
1. részfeladat: Családok átmeneti otthona szolgáltatás biztosítása 34 fő tekintetében, a szolgáltatásnyújtás helyeként az önkormányzati tulajdonú 1074 Budapest Kertész utca 24-28. IV. emeletén található ingatlanrészben;
2. részfeladat: Családok átmeneti otthona szolgáltatás biztosítása 10 fő tekintetében az ajánlattevő által meghatározott, Budapest Főváros közigazgatási területén lévő ingatlanban
A Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: KD) részét képező Műszaki Dokumentációban részletesen meghatározottak szerint.
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-09-14. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-08-10.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda? Mi az?- • Orvosi szakszolgáltatás › Pszichiátriai vagy pszichológiai szolgáltatások
- • Szociális gondozási szolgáltatások szállással › Gyermek- és fiatalgondozási szolgáltatások
- • Szociális gondozási szolgáltatások szállás nélkül › Életvezetési és tanácsadási szolgáltatások
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2020-08-10 | Ajánlati felhívás |
| 2020-11-16 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
| 2023-10-19 | Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szociális gondozás és kapcsolódó szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000802222020
Rövid leírás:
“A Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság nyilvántartása szerint Budapest VII. kerületében állandó bejelentett...”
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szociális gondozás és kapcsolódó szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Pszichiátriai vagy pszichológiai szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
Postacím: Erzsébet krt. 6.
Postai irányítószám: 1073
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.erzsebetvaros.hu 🌏
E-mail: dr.nagy.erika@erzsebetvaros.hu 📧
Telefon: +36 14623215 📞
Fax: +36 14623215 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000802222020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000802222020/reszletek 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-08-10 📅
Benyújtási határidő: 2020-09-14 📅
Közzététel dátuma: 2020-08-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 157-384077
HL-S szám: 157
További információk
“A szolgáltatás teljesítéséhez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.-ben, a személyes gondoskodást nyújtó...”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság nyilvántartása szerint Budapest VII. kerületében állandó bejelentett...”
“1. részfeladat: Családok átmeneti otthona szolgáltatás biztosítása 34 fő tekintetében, a szolgáltatásnyújtás helyeként az önkormányzati tulajdonú 1074...”
Többet mutasson (2)
“2. részfeladat: Családok átmeneti otthona szolgáltatás biztosítása 10 fő tekintetében az ajánlattevő által meghatározott, Budapest Főváros közigazgatási...”
“A Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: KD) részét képező Műszaki Dokumentációban részletesen meghatározottak szerint.”
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“A Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság nyilvántartása szerint Budapest VII. kerületében állandó bejelentett...”
“A szolgáltató feladatai:”
Többet mutasson (22)
“— A szülő, illetve a válsághelyzetben lévő várandós anya számára biztosítja:”
“a) az életvitelszerű tartózkodás lehetőségét,”
“b) a tisztálkodási, mosási, főzési lehetőséget,”
“c) a textíliával történő ellátást és a személyes higiéné feltételeinek megteremtését,”
“d) a szükség szerint ruházatot és élelmiszert,”
“e) az elsősegélyhez szükséges felszereléseket.”
“— Az otthonba történő befogadásról haladéktalanul értesíti a gyermek és a szülő lakóhelye szerinti család- és gyermekjóléti szolgálatot, amennyiben az...”
“— Pszichológiai, jogi, szociális és mentálhigiénés segítséget nyújt, így különösen a fiatal szülő, a családi krízis következtében, illetve bántalmazás,...”
“— A gyámhivatal döntését kéri, ha a kiskorú szülő és törvényes képviselője, illetve gyermekének törvényes képviselője között vita merül fel az átmeneti...”
“— Befogadja az életvezetési problémák vagy más szociális és családi krízis miatt otthontalanná vált, továbbá védelmet kereső szülőt és gyermekét,”
“— Befogadja a válsághelyzetben lévő bántalmazott vagy várandós anyát, illetve a szülészetről kikerülő anyát és gyermekét, valamint a várandós anya kérelmére...”
“— Biztosítja az ellátást igénylő gyermek átmeneti gondozását és befogadja otthontalanná vált szüleit,”
“— Segítséget nyújt a szülőnek gyermeke szükség szerinti ellátásához, gondozásához, neveléséhez,”
“— Biztosítja a szülő számára a gyermekével való együttes lakhatást és a szükség szerinti ellátást,”
“— Közreműködik - a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve - az átmeneti gondozást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család helyzetének...”
“— Írásbeli megállapodást köt az igénybevevővel,”
“— A 1073 Budapest, Kertész utca 24-28. sz. IV. emeletén található önkormányzati tulajdonú ingatlanrészben VII. kerületi illetékességű család, legfeljebb 34...”
“— Biztosítja az egyes családok elhelyezését külön lakószobában (a szociális válsághelyzetben lévő várandós anyák gyermekük születéséig közös lakószobában is...”
“— Biztosítja az éjszakai és nappali tartózkodásra, a személyi tisztálkodásra, az étkezésre és a közösségi együttlétre szolgáló helyiségeket,”
“— Segítséget nyújt a szülő munkavégzése vagy egyéb indokolt távolléte, illetve akadályoztatása esetén a szülőnek gyermeke ellátásához, gondozásához, illetve...”
“— Intézkedik a családok átmeneti otthonában fizetendő térítési díj megállapításáról, illetve annak beszedéséről.”
“A Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Dokumentációban, valamint az Ellátási Szerződében részletesen meghatározottak szerint”
További információk:
“A szolgáltatás teljesítéséhez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.-ben, a személyes gondoskodást nyújtó...”
A rész elnevezése: Családok Átmeneti Otthona szolgáltatás - 10 fő
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“A Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság nyilvántartása szerint Budapest VII. kerületében állandó bejelentett...”
“— Az ajánlattevő által biztosítandó budapesti ingatlanban legfeljebb 10 fő (felnőtt és gyermek együttes) ellátását biztosítja,”
Többet mutasson (3)
“— Intézkedik a családok átmeneti otthonában fizetendő térítési díj megállapításáról, illetve annak beszedéséről,”
“— Biztosítja a feladatok ellátásához szükséges, a jogszabályi feltételeknek és a családok igényeinek megfelelő ellátási helyet.”
“A Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Dokumentációban részletesen meghatározottak szerint.”
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“1073 Budapest Kertész utca 24-28 sz. IV. emeletén található önkormányzati tulajdonú ingatlanrészben.”
“Budapest Főváros közigazgatási területén az ajánlattevő által biztosított ingatlanban”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő (továbbiakban:...”
“Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót, alk. igazolásában résztvevő szervezetet, aki a Kbt.62.§(1)-(2) bek.-ben...”
Többet mutasson (14)
“A megkövetelt igazolási mód:”
“Az AT-nek ajánlatában az Európai Unió Bizottsága 2016/7.(2016.január 5.) végrehajtási rendeletében foglalt Kitöltési útmutató alapján és a Korm.r. II....”
“Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó GSz teszi meg.”
“Ha egy AT az előírt alk. követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek...”
“Azon alvállalkozók tekintetében, akik nem vesznek részt az alk. igazolásában az AT-nek kell a Kbt.67.§(4)bek. szerinti nyilatkozatot benyújtania ezen...”
“AT-nek nemleges nyilatkozatot kell csatolnia, ha az alk. követelményeknek való megfeleléshez nem támaszkodik más szervezet/személy kapacitásaira.”
“Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-nek és adott esetben további AT-nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát...”
“A magyarországi letelepedésű AT(k) valamint adott esetben az alk. igazolásában részt vevő GSZ-k vonatkozásában a Korm.r.8.§-a szerint kell igazolni a kizáró...”
“A Korm.r.III. Fej-ben meghat.-ott igazolási módok a Korm.r. V.Fej-nek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett GSz a minősített ajánlattevői jegyzéken való...”
“A Korm.r. 15.§ (1)bek. alapján az AT az alk.igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t szükséges benyújtani a...”
“Az AT-nek csatolnia kell a Korm.r.13. §-ban foglaltakat adott esetben, ennek hiányában AT nemleges tartalmú nyilatkozatát.”
“A Korm.r. 26. §-ára figyelemmel AK előírja, hogy a GSz legyen bejegyezve a cégnyilvántartásba vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásába; a nem Mo-on...”
“A Mo-on letelepedett GSz esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az AK ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető...”
“A nem Mo-on letelepedett GSz esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást,...”
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
“1997.évi XXXI.tv. és a II.2.14.p-ban foglaltak.”
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“AK előleget nem biztosít. Az ajánlattétel, az elszámolás és kifiz. pénzneme magyar forint (HUF).”
“Az önkormányzati hozzájárulás negyedévente kerül elszámolásra a KD részét képező ellátási szerz.-ben foglaltak szerint.”
Többet mutasson (5)
“A kapcsolódó állami normatíva lehívása az irányadó jogszabályok szerint történik.”
“AK az AT-t megillető ellenértéket az AK teljesítés igazolása alapján, az AT szabályosan kiállított számlája kézhezvételétől számított 30 (harminc) naptári...”
“Az ellenért. kifizetése a Ptk.6:130.§ (1)-(2) bek.-ben foglalt szabályoknak megfelelően történik.”
“AK a szerz. teljesítése során alkalmazza a Kbt.135.§(1),(5) és (6) bek.-ét.”
“A további részletes fiz. feltételeket, valamint a szerződést biztosító mellékkötelezettségek (meghiúsulási kötbér) részletes szabályait a KD. részét képező...”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
“Gazdasági és pénzügyi alkalmasság”
“A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:”
Többet mutasson (27)
“AT-nek az ajánlatában a Korm. r. II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK...”
“AK a Korm. r. 2. § (5) bekezdése alapján jelzi, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű...”
“Az ajánlattétel során AT-nek az ESPD IV. rész ALFA szakaszában kell nyilatkoznia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az ESPD IV. rész...”
“Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az AK Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására szükséges benyújtani, – a Kbt.69. § (4)-(7) bek....”
“P) A Korm. r. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján – az Ajánlati Felhívás (továbbiakban AF) feladásának időpontját (az AF VI.5. pontjában meghatározott...”
“Ha az AT a fentiekben előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat...”
“Eszerint AT kiegészítő tájékoztatás kérés során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló...”
“Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):”
“P) Alkalmatlan az AT, ha az AF feladásának időpontját (az AF VI.5. pontjában meghatározott időpontot) megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben...”
“Az 1. részfeladat tekintetében a 135 millió HUF-ot.”
“A 2. részfeladat tekintetében a 35 millió HUF-ot.”
“AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(8), (11)-(12) bekezdésében, 67. § (3) bekezdésében, valamint a Korm. r. 19. § (3) és (7) -(8) bekezdéseiben foglaltakra.”
“Műszaki, illetve szakmai alkalmasság”
“AT-nek ajánlatban a Korm. r. II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt.65.§-a alapján az AK által...”
“M) Az AF feladásától visszafelé számított hat év (72 hó) legjelentősebb a közbeszerzés tárgya”
“(családok átmeneti otthona szolgáltatás nyújtása) szerinti referenciának ismertetése (Korm.r. 21.§ (3) bek. a) pontjának megfelelően.”
“A Korm. r. 22. §-a szerint az AF III.1.3) M1.) pontjában előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelést az AT, ill. az alkalmasság igazolásban...”
“— a szolgáltatás tárgya, mennyisége ismertetése, olyan részletezettséggel, amely alapján egyértelműen megállapítható az alkalmasság,”
“— a teljesítés ideje (a kezdési és befejezési határidő – év/hónap/nap – megjelölésével),”
“— a szerződéskötő másik fél (referenciaadó) megnevezése, elérhetősége,”
“— nyilatkozni kell arról, hogy a telj, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,”
“— ha az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös AT-ként végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (%-ban)vett részt.”
“A bemutatott referenciák esetében a szerződés megkezdésének kezdő időpontja egyik esetben sem lehet korábbi, mint a jelen AF EU Hiv.Lapjának történő...”
“M1.) Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik az AF feladásától visszafelé számított 6 (hat) évben 1 db, minimum 24 hónapos folyamatos, családok átmeneti...”
“Az 1. részfeladat tekintetében legalább 25 fő vonatkozásában;”
“A 2. részfeladat tekintetében legalább 7 fő vonatkozásában”
“Az alkalmassági feltétel 1 (egy) vagy 2 (kettő) referenciával is biztosítható.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_98007415
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Nagy Erika
Hivatkozás
További információk
“1. Annak érdekében, hogy a GSz ajánlatot tudjon benyújt.,regisztrálnia kell az EKR-ben, az e-Korm.r.alapján. A KD az elj.iránti érdeklődését jelző GSz...”
“2. Az ajánlathoz csatolnia kell a Kbt.66.§(6)bek.a)-b)pontja,a Kbt.65.§(7)bek.,a Kbt.66.§(5)bek., a Kbt.67.§(4)bek. szerinti nyilatkozatokat,vmint-az...”
Többet mutasson (17)
“3. AK a Korm. r. 30.§(4)bek. és a 39.§(3)bek.alapján táj-ja AT-t,hogy az AF III.1.2-1.3.p. tekintetében a Korm.r. 28.§(3)bek. és 37.§(3)bek. alapján...”
“4. AK a KD-ban táj-ként közli azoknak a szervezeteknek a nevét,amelyektől AT táj-t kaphat a Kbt.73.§ (4)bek. szerinti köv-ekről,melyeknek AT-nek a...”
“5. Ha az AK az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte, a második legkedvezőbb AT-t, úgy a nyertes AT visszalépése esetén AK a...”
“6. Hiánypótlás: AK a Kbt.71.§(6)bek. alapján nem biztosít újabb hiánypótlást abban az esetben, ha a már elrendelt hiánypótlás során az AT az ajánlatban...”
“7. AK élni kíván a Kbt.81.§ (4)-(5) bek.-ben foglaltakkal.”
“8. AK nem teszi lehetővé a nem közös AT nyertes, vmint a közös AT nyertesek által gazd.szervezet (projekttársaság) létrehozását. AK üzleti társulások...”
“9. AK nem alk-a a Kbt.75.§(2) bek.e)pontját.”
“10. AK előírja az ESPD II. rész D.pontjának kitöltését is.”
“11. Ajánlatkérő igényeinek jogszabályban konkrétan meghatározott szolgáltatás felel meg, ezért a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását csak a...”
“12. A 2.részfeladat tekintetében az érvényes aj.tétel feltétele, hogy AT szolg. ellátására megjelölt ingatlannal rendelkezik, amely megfelel a jogszabályban...”
“13. Az ajánlati kötöttség időtartama 30 naptári nap.”
“14. A jelen elj-ban előírt hat.idők tek.irányadó idő: a közép-európai magyar idő”
“15. AK alkalmazza és felhívja az AT-k figyelmét a Kbt.27/A.§-ra.”
“16. Ajánlattevő nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot. (Kbt. 50 § (2) bek. j) pont)”
“17. Ajánlatok felbontása elektronikusan történik az AF IV.2.2) pontjában meghatározott határidő leteltét követő 2 óra elteltével.”
“18. FAKSZ: dr.Molnár Judit (Ljsz.00207).”
“19. A jelen elj-ban a magyar jog az irányadó,az AF által nem szab-ott kérdésekben a Kbt. és Vhr. rend-ei az irányadóak.”
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. §-a szerint”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 157-384077 (2020-08-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 8 024 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-11-16 📅
Közzététel dátuma: 2020-11-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 227-559726
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 157-384077
HL-S szám: 227
Eljárás
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
“P) A Korm. r. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján – az Ajánlati Felhívás (továbbiakban AF) feladásának időpontját (az AF VI.5) pontjában meghatározott...”
“P) Alkalmatlan az AT, ha az AF feladásának időpontját (az AF VI.5) pontjában meghatározott időpontot) megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben...”
Többet mutasson (3)
“Az 1. részfeladat tekintetében a 135 000 000 HUF-ot.”
“A 2. részfeladat tekintetében a 35 000 000 HUF-ot.”
“A Korm. r. 22. §-a szerint az AF III.1.3. M1.) pontjában előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelést az AT, ill. az alkalmasság igazolásban...”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-11-04 📅
Név: Lámpás 92 Közhasznú Alapítvány
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11944681
Postacím: Arany János utca 15.
Postai város: Valkó
Postai irányítószám: 2114
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 703646209 📞
E-mail: erzsebetcsao@gmail.com 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.lampas92.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 774 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-11-11 📅
Név: Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_16456482
Postacím: Arany János utca 31.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1051
Telefon: +36 13113660 📞
E-mail: titkarsag@voroskeresztbp.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 4 250 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás
További információk
“A nyertes ajánlattevők adószáma:”
“1. részfeladat: 18662041-1-13”
Többet mutasson (1)
“2. részfeladat: 19003056-2-41”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 774 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Erzsébet Krt. 6.
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-19 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 205-645577
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 227-559726
HL-S szám: 205
További információk
“1./ A szerződésmódosítás dátuma: 2023.09.28. 2./ Az V.2.4) pontban, a VII.1.6. pontban és a VII.2.3. pontban megadott szerződéses érték a 2021. évre...”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“- A szülő, illetve a válsághelyzetben lévő várandós anya számára biztosítja:”
“- Az otthonba történő befogadásról haladéktalanul értesíti a gyermek és a szülő lakóhelye szerinti család- és gyermekjóléti szolgálatot, amennyiben az...”
Többet mutasson (15)
“- Pszichológiai, jogi, szociális és mentálhigiénés segítséget nyújt, így különösen a fiatal szülő, a családi krízis következtében, illetve bántalmazás,...”
“- A gyámhivatal döntését kéri, ha a kiskorú szülő és törvényes képviselője, illetve gyermekének törvényes képviselője között vita merül fel az átmeneti...”
“- Befogadja az életvezetési problémák vagy más szociális és családi krízis miatt otthontalanná vált, továbbá védelmet kereső szülőt és gyermekét,”
“- Befogadja a válsághelyzetben lévő bántalmazott vagy várandós anyát, illetve a szülészetről kikerülő anyát és gyermekét, valamint a várandós anya kérelmére...”
“- Biztosítja az ellátást igénylő gyermek átmeneti gondozását és befogadja otthontalanná vált szüleit,”
“- Segítséget nyújt a szülőnek gyermeke szükség szerinti ellátásához, gondozásához, neveléséhez,”
“- Biztosítja a szülő számára a gyermekével való együttes lakhatást és a szükség szerinti ellátást,”
“- Közreműködik - a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve - az átmeneti gondozást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család helyzetének...”
“- Írásbeli megállapodást köt az igénybevevővel,”
“- A 1073 Budapest, Kertész utca 24-28. sz. IV. emeletén található önkormányzati tulajdonú ingatlanrészben VII. kerületi illetékességű család, legfeljebb 34...”
“- Biztosítja az egyes családok elhelyezését külön lakószobában (a szociális válsághelyzetben lévő várandós anyák gyermekük születéséig közös lakószobában is...”
“- Biztosítja az éjszakai és nappali tartózkodásra, a személyi tisztálkodásra, az étkezésre és a közösségi együttlétre szolgáló helyiségeket,”
“- Segítséget nyújt a szülő munkavégzése vagy egyéb indokolt távolléte, illetve akadályoztatása esetén a szülőnek gyermeke ellátásához, gondozásához, illetve...”
“- Intézkedik a családok átmeneti otthonában fizetendő térítési díj megállapításáról, illetve annak beszedéséről.”
“a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Dokumentációban, valamint az Ellátási Szerződében részletesen meghatározottak szerint”
A szerződés odaítélése
Postacím: Arany János Utca 15.
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Nagy Erika
Hivatkozás
További információk
“1./ A szerződésmódosítás dátuma: 2023.09.28.”
“2./ Az V.2.4) pontban, a VII.1.6. pontban és a VII.2.3. pontban megadott szerződéses érték a 2021. évre számított szolgáltatási díjnak felel meg.”
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2023/S 205-645577 (2023-10-19)